Gyakorlópálya

Egy kisebb, zöld gyepes terület, melyet U-alakban körbevesznek az épületek. Itt tanítják az elsőéveseket repülni, mivel jobbára szélvédett terep, és többé-kevésbé teljesen belátható.

[ღ Seprűszelidítés ღ]

ღ Seprűszelidítés ღ

A y a k o

(2002. április 12.)

Been tryin' hard not to get into trouble, but I
I've got a war in my mind
So, I just ride

Amikor először hallottam Welch professzortól, hogy kiszabadultak a gyakorlóseprűk, és a Gyakorlópákya környékén szelik a gétlenen egek rónáit, azt hittem, hogy csak viccel. Miért képzelnék magukat a seprűk vadseprűknek? Ennél már csak az lett volna groteszkebb, ha megvadult kentaurok kergetőztek volna a birtokon. Szóval... Most itt állok a Gyakorlópályán a saját seprűmmel és bámulok felfelé a kergetőző seprűkre, akik félelem és tűzvillámot megszégyenítő sebességgel rajzanak felettem, körbe, körbe, mintha sose reülétek volna szabadon.
A kérdésem az, hogy mikor jön a másik diák, akit utánam küldött. Igazából annak örültem vonla, ha valami izmos fiú érkezik, aki bátrabb is, mint én, meg erősebb is. A sperűt a kezemben szorongatva, kissé fekszengve pillantgatok felfelé. Oké, Miss Vanheim, szedd össze magad, elvégre hetedéves vagy, na meg már 5 éves lassan kviddicsezel, szóval van valami tapasztalatid is, nem? Nem mellesleg prefektus is vagy két éve, szóval diáktársaid védelme és az iskola rendjének fenntartásának vagy az elkötelezett híve. De miért ilyen agresszívek ezek a seprűk? Szinte hallom a dühös kis seprűhangjaikat, ahogy borzolják magukat.
Még így is eléggé lehangolt és pnikos hangulatomban vagyok, annak ellenére, hogy a lelki békém Jasper miatt egészen kezd helyreállni. Kicsit visszakaptam azt a stabil érzelmi világot, amit az elmúlt hónapokban elvesztettem, jó volt végre tartozni valakihez, aki biztonságot és menedéket adott az olyan  rohamaim elől, hogy teúristenmindjártitthagyomasulit.
Álmodozva sóhajtok egyet, aztán felpattanok a seprűre, arra a kis hűséges régi seprűmre, ami nem is a leggyorsabb, de kellően biztonságos. Végül is Őrző vagyok, ott nem nagyon fonos a sebesség, mint egy Hajtónak vagy egy Fogónak. De ahogy felpattanok a seprűmre, mintha kiszagolnák, hogy közelít valami ismeretlen feléjük megdermed a seprű csorda, és egyenesen felém suhannak tömegesen. Hangosan felsikoltok, amikor ráeszmélek, hogy ezek lehet meg akarnak enni, vagy legalábbis elfenekelni... Szóval fájdalmasat akarnak velem csinálni.
- Neeee bántsatooooook - visítom, majd elkezdek menekülni, egészen addig, míg bele nem csapódom véletlenül egy emberszerűbe, és le nem repülök a seprűmről. A megvadult repülőalkalmatosságok pedig visszaröppennek fel a magsba. Közben ráeszmélek, hogy a lányon ketrengek, szóval legördülök róla, majd hangosan kifújom a levegőt, és szemügyre veszem mennyire öltem meg.
- Óóóh, Ayako, ne haragudj - kérek a hollóhátas lánytól bocsánatot. Ismertem már, hiszen ő is kviddicsezett. - Téged is seprűszelidítésre küldött Welch professzor? - kérdezem, miközben igyekszem megigazítani magamon a zilált egyenruhámat.

Szeszélyes gurkó

2004.05.04

Quidditch outfit
Workout music

to US girl

"A boldogság nem káros, sem veszendő ,
amit szeretsz csinálni, azzá válsz végül.
ne teljen el úgy vészterhes esztendő
hogy nem vagy önmagad."

Azt hiszem ilyen egy tökéletes nap. Kinn a gyakorló pályán, gyönyörű reggelen, ahogy a gurkó folyamatosan neki-neki csapódik a gyakorlóbábunak, melyet magam hoztam ki a szertárból Cambpell prof engedélyével. Talán hangos vagyok? Lehet, de nem érdekel különösebben, ébredjen csak fel mindenki, hiszen elmúlt már rég az az idő, ami az egészséges ébredéshez szükséges. Élvezettel csapok le újra meg újra a gurkóra, ami próbálkozik becserkészni, miután levágódik vagy a kastély faláról vagy pedig a báburól. Szerencsére már vagyok annyira gyakorlott, hogy ötből négyszer a bábut kapom el, nem hiába végzem el ezt a gyakorlatot heti kétszer is.
Azért gyakorló ruhámat vettem magamra, hivatalos edzésen vagyok, nem szeretnék bajba kerülni, hiába vagyok itt engedéllyel, beleköthetnek a biztonságos edző ruha használatának hiányába, bár nekem a legfontosabb eszközöm a terelőm. Néhány alkalommal vétem csak el a szörnyeteg labdát, olyankor elhajolok vagy félreugrok és már küldöm is vissza a bábu irányába. Van, mikor kerül egy-kettőt a levegőben, mielőtt lecsapna, de annál jobban élvezem, ilyenkor mindig bizakodom, hogy meglep valamivel.
Már jó ideje tolom pihenő nélkül, ezért úgy döntök, hogy ölbe kapom a labdát, majd elvonszolom a közelben lerakott kofferjába. Ez is jó edzés a maga módján, de amíg pihenőt tartok, kénytelen vagyok eltenni a labdát, még mókás is lenne, hogy inni se tudnék anélkül, hogy ne venne célba, de a szabályok csak gyakorlás közben engedik a szabadon engedését. Unalmas.
Karkörzés mellett sétálok oda a padon lévő táskámhoz, majd előveszek belőle egy citrom levével dúsított vizet és előveszek egy energia szeletet, amit bőszen majszolni kezdek. Egy törölközővel letörlöm gyönyöződő homlokom, majd felnézek az égre, mégis milyen idő várható. Alig felhős, remek lesz, még egy ilyen kört lenyomok, aztán mehetek készülni a következő mugliismeret órára, szeretek pár órával előre menni a tananyaggal, mármint nem szeretek, de hasznos és logikus lépés számomra. Reményeim szerint nem lesz sok idő és a délutánt már az én kis seprűmön tölthetem, szabadon repkedve a délutáni napfényban. Talán elrepülök a partig és lepihenek a sziklákon, senkitől sem zavartatva. Mennyei lesz.
Éppen nagyot kortyoltam a vizemből, miközben már előre is elégedett mosoly ült ki az arcomra, nem is gondoltam arra, hogy esetleg nem vagyok egyedül. De mint minden jó dolog, ez is véget ér egyszer.

Leo
#maythefourthbewithyou

Szép tavaszi reggel van, a többiek még alszanak, én pedig fogom magam és útnak indulok egy sétára. Viszem magammal a füzetemet és egy tollat – igen, sima golyóstollat, mivel azt bárhol tudom használni, így mindig van nálam, és még a pergamenre is fog egyébként, bár csak sima füzetet viszek. Varázslás ide-oda, vannak mugli dolgok, amelyektől nehezen válok meg, főleg akkor, ha otthon ezek vesznek körül, ha hazamegyek. A családnak meg a tintásüveg-toll kombó a fura, a szép pergamentekercsekről nem is beszélve. A Szörnyek szörnyű könyvétől frászt kaptak, én meg jót nevettem rajtuk.
Szóval, vannak dolgok, amiken nehéz túllépni, vagy egyszerűen csak praktikussági szempontból preferálok bizonyos mugli dolgokat, szokásokat. Ilyen ez is.
Még nagyon kevesen lézengenek a kastélyban, én útba ejtem a Nagytermet, ahol már ki van pakolva egy halom finomság. Én ezúttal nem ülök le az asztalhoz, hanem csak fogok két fánkot és már megyek is kifelé az udvarra.
Az a baj, hogy ebből a fánkból meg tudnék enni tízet is, de még nem tanultam meg azt a varázsigét vagy bájital receptet, amivel a túlzott fánkevés következményei orvosolhatók, így hát beérem kettővel. Az egyik csokis kívül-belül, a másik pedig vanlíiás.
Amint ráharapok a fánkra, a töltelék fele rákenődik az arcomra. Nem is én lennék nyilván. Tükör nincs a táskámban, így csak zsepivel próbálom leszedni magamról több- (inkább) kevesebb sikerrel.
Friss tavaszi reggel van, még szerencse, hogy hoztam magammal farmerdzsekit, mert különben fáznék. Összébb húzom magamon, az árnyékos udvaron még majdnem kevés is. Naposabb helyet kell keresnem, különben megfagyok, bárhová is ülök le. Az északi szárny környékén az udvaron ilyenkor már egész jó, főleg, ha felmászom egy fára. Van is egy kedvencem, ami bevált.
Ahogy épp azon tűnődöm, miért nem szórtam vízlepergető bűbájt az átázott cipőmre, megpillantok egy hollóhátas mezben tündöklő valakit. Habár nem társalogni jöttem ide, kénytelen vagyok útba ejteni azt a részt, amerre ő van, mivel arra van a kiszemelt fám.
Szemlátomást őt sem nagyon érdekli, hogy ott vagyok – lehet, nem is tudja – így csak elrobogok mellette, hogy…
- Hellóka!
… majd megyek is tovább megállás nélkül csokis képpel. Céltudatosan tartok a célom irányába, hogy végre kényelembe helyezzem magam az egyik jó vastag ágon, élvezhessem a napsütést és írhassak. Ja és ne felejtsem el megszárítani a cipőmet.
Már rutinos vagyok famászásban, tudom, hogy hová tegyem a lábam, melyik kis ágacskába kapaszkodjak. Amint fent vagyok, elhelyezkedem az ágon, a táskám a lábamhoz rakom és a fa törzsének dőlve elkezdem papírra vetni a gondolataimat.
Kedves Amber,
Bárcsak elküldhetném neked ezt a levelet, de ami késik, nem múlik. Hamarosan vége lesz a tanévnek és itt vannak a nyakamon a vizsgák. Remélem, egy trollt mindegyikből össze tudok kaparni. Hát, az itteni elvárások másak, mint otthon, sokkal keményebb, nagyobb a szigor is. Képzel
… és ennyi volt, mert elejtettem a tollat, másikat meg nem hoztam. Leesett a földre.
Nagyot sóhajtok és felnyalábolom magam, majd lemászom, hogy megkeressem az írószerszámot, miközben a cuccaim ott vannak a fán. Csak nem fújja le a szél.

Szeszélyes gurkó

2004.05.04

Quidditch outfit
Workout music

to US girl

"A boldogság nem káros, sem veszendő ,
amit szeretsz csinálni, azzá válsz végül.
ne teljen el úgy vészterhes esztendő
hogy nem vagy önmagad."

Nem is tudom, utoljára mikor volt alkalmam ilyen jót edzeni. Talán még a pályán, mikor túl hideg volt ahhoz, hogy bármely más csapat játékosa ki tegye oda a lábát. A hideg csak erősített, minél többet mozogtam, annál jobban felmelegedtem és nem kellett már egy idő után az időjárás viszontagságaival foglalkoznom. Erős voltam, minden szempontból. Úgy szorítottam az ütőt, hogy szinte belefájdult a karom, de ez csak még elszántabbá tett, amint megtartottam a pihenőm, még keményebben fogom ütni a gurkót.
- Hellóka! – köszönt valaki a hátam mögül, ahogy újat kortyoltam a kulacsomból, mire összerezzentem és elejtettem a vizes flakonomat is, az ütőmmel együtt, ami a lábamra zuhant. Hirtelen nem is tudom, melyik fájt jobban, a vizem kiömlése a fűben vagy a lábujjam. Utóbbira esett a választásom, majd kínomban egyik lábamra állva kezdtem el ugrálni, miközben hevesen szitkozódtam. Párszor megdörzsöltem, ami segítette a fájdalom múlását és vért engedett be a zúzódáshoz, ami talán nem olyan vészes, hogy megdagadjon bele az ujjam.
- Te… - mutattam ujjammal a lányra, nem is figyelve kivel hozott össze a szerencse. – Ne ijesztgesd az embereket, főleg, ha isznak. – magyarázom szinte elvörösödött fejjel, majd felvettem a kulacsomban maradt frissítőmet. Ha megfordul, végül felismerem az új diákunkat, aki, ha jól emlékszem Amerikából érkezett, legalábbis valami ilyesmit karattyolt az igazgatónő az évnyitó vacsorán. Ez még bátrabbá tett, főleg, mert az arcát valami furcsa krém takarta be.
- Lehet, hogy Amerikában ez divat, de itt nem szeretik az emberek, ha mögéjük osonnak és ráhozzák a frászt. – fújtattam még mindig, mint egy bika, aki előtt meglendítettek egy vörös kendőt. Utáltam, ha megijesztettek, soha nem viseltem jól és nem is cselekedtem hasonlóképpen, veszélyes, mind az egészségre, mind a közérzetre. Arról nem is beszélve, hogy sárvérű és még csak meg se próbál beilleszkedni, biztos vagyok benne, hogy direkt piszkált fel. De jobban érdekel, mi a frász az a kosz az arcán. Nem szólok neki, ki tudja, lehet valami furcsa amcsi divat, az hiányzik, hogy büntetőmunkára küldjenek, mert nem tisztelem a külföldi hagyományokat. Vagyis a koszos fejjel való fára mászást. Elhűlve figyelem, ahogy felmászik a fára, ráadásul gyakorlott tornász módjára, majd ügyet sem vetve a külvilágra írogatni kezd. Nyelek egy nagyot, majd hunyorogva fordulok el tőle. Én se veszek róla tudomást, ha ilyen, akkor én is. Ijesztgeti az embert, aztán meg a fára ülve írogat. Meg is érdemelné, hogy Wheeland meglássa és befogadja magának, mint veszélyeztetett amerikai koszosképű hugribugrist. Á, dühöngök, így nem is fogok tudni megfelelően koncentrálni, azt hiszem inkább jobb lesz, ha lelépek. Meg is született a fejemben az ötlet, hogy felpakolok és a kviddics pályán folytatom a gyakorlást, mikor egy számomra jól ismerős kattanás csapja meg a fülem a gurkót fogva tartó koffer irányából. A zárak csatjai.
- Óh, ne. – képedek el egy pillanat töredéke alatt, majd a lány felé fordulok, aki pont most próbál lekászálódni valamiért a fáról.
- Futás!! – ordítok felé, mikor a gurkó felemelkedik a hátam mögött lévő koffer belsejéből áldozatokra lesve.

Leo
#maythefourthbewithyou

Hallom a távolból a hollóhátas srácot, hogy valamit mormol az orra alatt, de nem foglalkozom vele, ha valami baja van, majd odajön, és elmondja. Hátrafordulok egy pillanat erejéig, de nem állok meg, hanem folytatom az utam a célom felé. Nem hozzá jöttem, most mit csináljak, ha én is ezt a helyet néztem ki magamnak? Mondjuk, szerinem megférünk egymás mellett, eléggé nagy a tér. Nekem úgyis a fa kell, ő meg elvan a seprűjével meg a labdáival.
Nem értem, hogy miért kell egyből utálkozni, hiszen ez egy közös tér, nem is mondtam neki semmi rosszat, csak köszöntem, tőle meg azóta is hallom, hogy szedi rám a csillagokat, tök zakkant lehet szegény. Valamit Amerikáról is hallok – oh, akkor csak a szokásos, hogy az „amerikai bugris kibukott a suliból és itt próbál szerencsét” duma lehet. Na mindegy, a fára csak nem mászik majd utánam, ha már úgysem bírja a fejem. Ha meg sokáig nem hagyja abba, akkor fogom magam, és továbbállok.
Éppen a földre lezuhant tollamat keresem a fűben, amikor egy hangos kiáltást hallok, ezúttal már nemcsak amolyan duzzogás-féle, hanem figyelmeztető hangot, hogy futás. Mivel nem láttam itt a hollós srácon kívül mást, feltételezem, hogy nekem szólt, de nem értem, hova fussak.
Feléje fordulok és akkor látom, hogy nekem címezte a figyelmeztetést.
- Mi van? – kiáltok oda neki, miközben észreveszem, hogy a kviddicses koffer szabadjára engedi a fogvatartott labdát – kvaff? – és az abban a pillanatban önállósította magát.
Megtalálom a tollat gyorsan – nem volt nehéz, mivel rikító kék színe kitűnően észrevehető volt a sötétzöld fűben – majd beszaladok a fa mögé és elbújok. A tollat a ruhámra tűzöm, hogy még véletlen se hagyjam el ismét. A többi cuccom még mindig a fán pihen, amint elhárult a veszély, visszamászok hozzájuk.
Kinézek a fa mögül, de egyelőre nem látom a labdát, csak hallom, hogy a kastély magas falának pattan. Biztosan imádják a fal túloldalán levők. Valami ilyesmi hangot hallottam akkor is, amikor errefelé jöttem. Visszahúzódom a fa mögé addig, míg a pattogást hallom.
Nagyon bízom benne, hogy a hollóhátas begyűjti azt az undok labdát, nem szeretnék egész nap itt dekkolni.
Közben látom, hogy a szél lefújja a fáról a papírjaimat. Minden is van közötte. Naplóbejegyzések, házidoga vázlat, levelek Ambernek, puska.
Már csak ez hiányzott, köszi, tényleg.
- Figyu, nem fognád meg azt a vackot? - kiáltok ki a fa mögül a srácnak. Nem tudom, hallja-e, de csak van annyi esze, hogy visszazárja a kofferbe, ha éppen nem játszik vele. Nem is értem, ilyesmit miért nem a kviddicspályán gyakorol.

Szeszélyes gurkó

2004.05.04

Quidditch outfit
Workout music

to US girl

"A boldogság nem káros, sem veszendő ,
amit szeretsz csinálni, azzá válsz végül.
ne teljen el úgy vészterhes esztendő
hogy nem vagy önmagad."

Még csak oda sem figyel rám, csak fogja magát és tovább áll. Ez itt nálunk nem divat, de nyílván Amerikában jobbak voltak a dolgok, így lenézi a mi iskolánkat és a tagjait is. Köszönt és ezzel meg is ijesztett, de nyílván nem akar több energiát fecsérelni rám, mert a rangján aluli a dolog. Mennyire utáltam, ha lenéztek és levegőként bántak velem, megalázó. Sóhajtottam egyet, majd megráztam a fejem, nem, nem fogom felmérgelni magam egy nemrég érkezett diák miatt, aki többnek képzeli magát nálunk. Megértem, sok minden, hiszen én is sokszor arrogánsan viselkedek és szeretem levegőnek nézni az embereket, de ha szólnak hozzám, reagálok, még ha nem is úgy, ahogy azt mások elvárnák, de nyílván a régi iskolájában ez volt a menő. Megrántom a vállam és eldöntöm, nem foglalkozom vele tovább, visszatérek inkább az edzésemhez, az legalább megnyugtat, remélhetőleg ügyes leszek és nem fog felé menni az általam elhibázott gurkó, amerre a lány van, vagy lehet egy kicsit ügyetlen leszek, hát megesik.
Mikor már azon töprengtem, meglepem a jövevényt egy Roxforti üdvözlő csomaggal, sajnos ijedten veszem tudomásul, hogy a labda már megelőzött a tervemben, de hogy a fenébe nyílhatott ki a koffer, mikor tisztán emlékszem, hogy lezártam. Senkit nem látok itt, aki felnyithatta volna, arról sem hallottam, hogy magától tönkrement már hasonló zár, hiszen azokat erősre tervezték.
- Mi van? - kiált vissza a lány, miután figyelmeztettem, hogy meneküljön. – Mi lenne? Fussál! Nálatok ezt hogy mondják?! – kiáltottam vissza mérgesen, mire a labda el is indult. Azonban, mivel én a lánnyal voltam elfoglalva, nem figyeltem és mire odafordultam az ütőmmel a felém közeledő elszabadult gurkó irányába, az mellkason talált. Talán több métert is zuhantam hátra, ugyanis nem csak hogy nekivágódott a testemnek, de még tolt is rajtam valamennyit a levegőben. Amint végre elengedett, levegőért kezdtem kapkodni, szinte úgy éreztem, a tüdőm felrobbant. Szerencsére a labda hagyta, hogy összeszedjem magam, a falat kezdte csapkodni olyan erővel, amilyet még nem láttam, valami biztos történt ezzel a fenevaddal. Felültem, miután még mindig úgy vettem a levegőt, mint aki a víz alá merült, de nem volt időm ezzel foglalkozni, mert most az amerikai lányt vette célba. Többször neki vágódott a fának, majd ismét felém suhant, mintha megérezte volna, hogy felkeltem a fűből.
Elkezdtem felé futni, pontosabban a fa irányába, a gurkó érkezésekor, azt lehasalva kerültem el az újabb pofont, majd még egy terelő ütőt felkapva a földről a fa irányába menekültem.
- Figyu, nem fognád meg azt a vackot? – ordított a lány, mikor még mindig nagy levegőket véve, mellé guggoltam. – De, szeretném…haaah…de…haaah…ez egy kicsit keményebb…hahhh, mint szokott lenni. – tagoltam neki, ahogy levegőért kapkodtam. Olyan volt, mintha lefutottam volna a varázsvilági maratont.
- Mintha, megtébolyult volna. – folytattam, majd a mellkasomat tapogattam. Ziháltam esztelenül, szerintem meg is sérült bennem valami, talán a bordáim. Megráztam a fejem, majd a hugrás kezébe adtam a másik ütőt, amit felvettem a földről. Úgy döntök, nem szólok a sérülésemről, nem akartam megijeszteni, az én játékszerem, erősnek kell maradnom és elintézni, mielőtt miattam megsérül valaki vagy a hugrás lányból amerikai palacsinta lesz.
- Egy kicsit…haah…pihenek…majd, elterelem a figyelmét… - mondtam, majd egy kicsit megcsuklottam, de talpon maradtam, nem hagyhatom magára a lányt a gurkómmal, még ha undok is. – Valami varázslattal robbantsd darabjaira. Ezt nem lehet elkapni, teljesen megvadult. – tettem hozzá ismét felegyenesedve.
- Miattam ne aggódj, jól vagyok. Tudsz valami ártó varázslatot ellene? – kérdeztem, ahogy ismét megrezzentek felettünk a lombkoronák és hatalmas csapódással jelezte a labda, hogy bizony, ha kell szétszedi a fát, csak hogy minket elérjen.

Leo
#maythefourthbewithus
#nemigazhogynincsegynyugodtperceazembernek

Milyen nyugodt reggelnek indult a mai, erre én balga kijövök az udvarra és egyből bajba kerülök, pedig nem direkt keresem. Én, aki totál analfabéta a kviddicshez, nem gondoltam, hogy ma valami ilyesmivel fogom elütni a reggeli szabadidőmet.
A fa védelmező törzse mögött rejtőzködöm. Néhány pillanatig eltöprengek a hallottakon. „Nálatok”. Tisztára, mintha kínai lennék, komolyan. De sokan a fejemhez vágtak már hasonlót, pedig tökre értem, mit beszélnek, néha úgy érzem, azt hiszik, ufó vagyok. Hm, vajon ők tudják, mi az az ufó? Amint ezen a kellemetlen beszóláson emésztem magam, sebesen közeledő léptek zaját hallom. Nem tudom, mi zajlik a fa túloldalán, remélem, a hollós srác egy világmegváltó küzdelem során legyőzi a megzabosodott kvaffot. Miért használok én ilyen szavakat? Labdát.
Odaér mellém a fiú, próbálom kihámozni a mondandójából, hogy mit is akar. Angol akcentusa kortántsem mondható kellemesnek jelenleg, alig értem, miről hadovál (pedig még mindig nem vagyok ufó). Kérdőjelek vannak a fejem felett. Mi keményebb meg mi tébolyult meg? Ezeket inkább nem kérdezem meg.
- Aha, de mi a baja? És te honnan futottál, hogy kiköpöd a tüdődet? – kérdezem és nézek rá gyanakvóan. Az a néhány méter, amennyire volt tőlem, azért nem egy hatalmas távolság. Hogyan bírja vajon, amikor edzés meg meccs van?
Közben hallom, hogy a labda eszeveszett módon püföli a körülöttünk levő világot és egyre inkább közelít felénk. Miért akarja ez kicsinálni az embereket?! Kinézek egy pillanatra, majd vissza.
- Nyugika, vegyél levegőt, aztán valami majd lesz. Hátha elfárad – mondom és röhögök közben a nyomoromon. A fiú a kezembe nyom egy baseball ütőt, micsoda bizalom, hogy ilyesmit kapok, de lehet, nem a legjobb ötlet. Magamat előbb fejbe vágom, minthogy eltaláljak egy labdát. De ezt inkább nem kötöm az orrára. Nem vagyok egy sportember, na, de köszi a bizalmat, hollós fiú!
- Fantasztikus reggeli kaland! – folytatom immáron erőltetett vigyorral, persze az ellenkezőjét gondolva. Kezemben tartom az ütőt, és várom, hogy a figyelemelterelés megtörténjen, de igazából semmi érdemi nem történik.
A cuccaim egyre csak esnek le a fáról, főleg mivel a labda is sikeresen nekiment már néhányszor, így az a maradék 1-2 papír és füzet is a harmatos fűben hever már, ahogyan a korábban lehullott dolgaim. Ha kimegyek összeszedni, megkockáztatom, hogy leviszi a fejem a labda.
Kiálthatnám, hogy Invito!, de mivel egy fán terveztem ülni, a pálcát kiraktam a zsebemből, hogy ne zavarjon, így az is fent van ott. Ja nem, már lent van, tőlünk nagyjából három méterre a külső oldalon, ami a kvaff terepe most.
- Figyu, szívesen megtenném, de a pálcám épp a földön hever odakint – felelem Leonak (talán ez a neve, vagy James? Hmm), és a problémás területre mutatok. – A tiéd nincs nálad? – kérdezem, bár nem vagyok biztos benne, hogy a labdával bármit is tudna kezdeni, mivel most tanultuk néhány hete a Bombarda-t. Nézem szegény fiút, eléggé kivan. – Jól vagy, hm?
Francba, a képet Sallyről épp most viszi a szél.
- Na jó, kimegyek – mondom, és lelkileg felkészítem magam a harcra, nagyot sóhajtok. A kutyám képét nem akarom, hogy elfújja a szél. Meg a többi vackomat sem. A hollós fiúra nézek, hogy mit gondol erről, bár szerintem totál idiótának fog tartani, nem is értem, mire várok.
Nem vagyok normális, ugye? A labda erre-arra pattog, lehet, hogy a következő pillanatban leviszi a fejemet. Vajon nagyon fog fájni? Fejeltem már kosárlabdába, hát, az eléggé fájt, be is vittek a kórházba, de semmi extra nem volt. Mivel a kviddicset meg egyáltalán nem vágom, így csak tippelek, hogy nagyjából olyasmi lehet.

Szeszélyes gurkó

2004.05.04

Quidditch outfit
Workout music

to US girl

"A boldogság nem káros, sem veszendő ,
amit szeretsz csinálni, azzá válsz végül.
ne teljen el úgy vészterhes esztendő
hogy nem vagy önmagad."

Hátam végül a fának vetem. Nagyon nem vagyok jól és talán eltört egy bordám vagy csak zúzódás, de az tény, hogy kivette az erőmet a korábbi ütközet. Eleve már két kört lenyomtam a labdával, mikor az megbolondult volna, de ilyet, hogy magától kijöjjön a bőröndjéből, arról még hallottam. Errefel itt ragadtam Miss Amerikával, aki úgy magyaráz, mint a mugli filmekből ismert amerikai énekesek, az a szleng, amit karattyol, szinte tényleg rímbe is szedhetné.
- Kicsit korábban kiértem, mire te ideszambáztál volna. Már két edzés a kezemben van. – magyaráztam neki a kérdésére, miért vagyok fáradt ettől a kis futástól. Nem fáradtság, de nem akar-tam, hogy elkezdjen itt nekem anyáskodni, meg ijedezni, biztos vagyok benne, hogy tőlem várja a megoldást, de azon kívül, hogy elütögetem a vakvilágba, sajnos nem tudok többet tenni, ezt elkapni lehetetlen, hát próbáltam az előbb, de olyan erővel lökött alrébb, mint egy megvadult bika.
- Majd lesz valami? Látom nem nagyon ismered a gurkókat. – válaszoltam, miközben a lány nevetéssel próbálta oldani a helyzetet, majd kinéztem egy pillanatra. A labda épp a falat ostromolta, így volt egy pillanatnyi időm szemrevételezni, de nem láttam semmi logikát a viselkedésében. Azt kell gondoljam, ez is a szeszély műve lehet, vagy valaki ártó mágiát használt a közelben, bár azt annyira nem tartom valószínűnek.
Úgy látom, ha ez a lány ideges, akkor beszél. Most valami reggeli kalandot akar, hát most meg is kap-ta, flegmán húzom vissza a fejem és csak futólag nézek rá. Nem mutatom érdeklődés jelét, de még csak nem is reagálok erre, erősen gondolkodom és ha bár mostmár a légzésem lelassult az oldalam még mindig eszetlenül fájt. Azonban tudok mozogni, így biztos csak zúzódás.
Kezdetleges terv volt ugyan, de felvezettem neki, mi lenne, ha ő végezne a labdával, miután én el-terelem a figyelmét, egy pillanatra hajlana is rá, de nem futok ki anélkül, míg nem látom, hogy ütésre hajlítaná a terelőt tartó kezét vagy legalább a pálcáját előkapná, majd várakozón nézek rá, kérdő tekintettel.
- Mivan? – kérdezem végül türelmetlenül. Tényleg elvárta volna, hogy kirohanjak anélkül, hogy ő közben a pálcájával elintézi a dögöt? Erre pedig közli, hogy amúgy total nincs nála a pálcája. Ez szivat engem. Nyilván ez Amerikában divat. Láttam olyan amerikai műsorokat, ahol direkt viccelik meg egymást az emberek, nyilván az iskolájában is ez volt a menő, be fogom mutatni Ellsworth-nek ha ezt szereti, ő biztos méltányolná ezeket a szivatásokat.
- Az enyém a táskában van. – fintorodom el végül, ahogy ismét egy dörrenés rázza meg a fát és Tyra cuccai a levegőben lengedezve adják meg magukat a gravitációnak.
- Ki ne menj pálca nélkül. – fogtam meg a karját, majd ahogy lenéztem a kabátjára eszembe jutott valami. – Vedd le a dzsekit. – mondom neki sűrgetve, majd ismét kinéztem a fa mögül. – Erős anyaga és ha szétfeszítjük a labdát el tudjuk kapni ketten és csapdába ejthetjük. Úgy már biztonságban visszazárhatjuk a bőröndbe. – magyaráztam neki, remélve, hogy nem érti félre a kérésemet, pont nem egy ilyen vészhelyzetben szerettem volna romantikázni valakivel egy fa mögött, ha bár kinézetre nincs baj az amcsi csajjal, ilyen állapotban nem lennék ágyba rángatható formában.
- Igyekezz, majd megjavítjuk, ha baja esik. – sűrgettem, ha látom rajta a kétségbeesést vagy a dologtól való ódzkodást. – Nem vagy talán szégyenlős? Láttam már ilyet. – tettem hozzá mosolyogva, ahogy magam is megleltem a helyzetben egy kis humort.

Leo
#maythefourthbewithus
#vigyázzakabimra

Néhány pillanatig eltűnődöm azon, hogy valaha kijutok-e a fa mögül. Megáll ez a labda valamikor vagy mindenképpen csinálni kéne vele valamit? Ilyenkor nem a legjobb, hogy csak annyira értek a kviddicshez, mint egy durrfarkú szurcsók. Sosem értettem, hogy a varázsvilágban miért nincsen más sport, csak ez. Vagy lehet, hogy van, csak én vagyok túlságosan mugli ezekhez a dolgokhoz? Jó lenne valamikor asszimilálódni már. Sóhajtok egyet, amint lezárom ezt a gondolatot, visszatérek a jelenbe és a fát püfölő labdához.
- Ideszambáztam? Már bocsi, de ez egy sza… - bad ország, jaj de már nem Amerikában vagyok. Itt szoktak ilyet mondani? - … kasztott olyan fa volt, amilyet én kerestem! – vágok vissza Leonak. Egyre jobban úgy rémlik, hogy ez a neve. Hmm. Nevetek egyet a bénázásomon.
De amúgy is, miért ne jöhetnék ide attól, hogy ő itt van? Nem piszkálni jöttem vagy valami. Szerintem prímán elfértünk volna egymás mellett, ha nem őrül meg ez a labda. Mindegy, megvonom a vállam.
Szóval akkor ez a gurkó. Már megérte felkelni reggel, legalább már ezt is tudom.
- Jól látod a szitut – felelem a fiúnak a gurkóra vonatkozóan zavartam vigyorogva. Tuti, hogy halál bénának tart, hogy még ilyesmit se tudok, de talán együtt tudok élni ezzel a gondolattal. Remélem, hogy most nem lesz kiselőadás a kviddicsről, mert akkor bizony tényleg kiakadok. Már így is épp eléggé frusztrál, hogy honnan szedem majd össze a holmijaimat.
Nem válaszol arra a kérdésre, hogy jól van-e, és a vak is láthatja, hogy nincsen. Összeráncolom a homlokom.
- Elkísérlek a gyengélkedőre, látom, hogy nem van jól. Én nem vagyok valami nagy bajnok ápolgatásban, de látom, hogy valami nem oké – mondom a fiúnak, de eddigi szavaiból ítélve nem fog ujjongani ennek hallatán, főleg, hogy akadály is van még: a megkattant gurkó. Ha azt sikerült elkapni, majd azt követően lesz érvényes az ajánlatom. Nem vagyok egy érzéketlen fatuskó, így ha látom, hogy valaki segítségre szorul, nyilván segítek, ahogy csak tudok.
Remek így ez az egész. Itt ülünk mindketten pálca nélkül, a háttérből hallani, ahogy a labda hol közelebb, hol távolabb szedi áldozatait vagy egyszerűen csak pattog egyik helyről a másikra. De amit hallottam eddig róla, inkább az embereket veszi célba.
Sally fotója ott hever a földön, igazán nincs messze, de nem vagyok elég bátor – látszik, hogy nem a Griffendél házat erősítem, ugye? Aggódó fejjel nézek a repülő papírjaim után.
Leo nem örül a szuper ötletnek, hogy akkor én kimennék a veszélyes részre. Én sem örülök, de valahogy muszáj kezdeni valamit a helyzettel. A következő pillanatban azzal rukkol elő, hogy vegyem le a kabátomat. Hogy miiii?!
Felhúzott szemöldökkel figyelem, amint taglalja az ötletét. Még akár működhet is, de…
- Ez egy eredeti Levi’s dzseki, még otthon kaptam! – közlöm méltatlankodva. Nyilván fejeket vág majd vagy beszól valamit a picsogásra, így hát folytatom – De ha nem esik baja, hát legyen – adom meg magam végül és leszedem róla a korábban ráakasztott tollat.
- Nem vagyok szégyellős – jegyzem meg, miközben szemforgatva veszem le a kabátot, látva, hogy mosolyog a saját dumáján – Láttál már milyet? – dobom vissza a labdát, ami nem a gurkó.
A toll a kezem ügyében marad így ki-bekapcsolgatom amolyan stressz levezetés gyanánt.

Szeszélyes gurkó

2004.05.04

Quidditch outfit
Workout music

to US girl

"A boldogság nem káros, sem veszendő ,
amit szeretsz csinálni, azzá válsz végül.
ne teljen el úgy vészterhes esztendő
hogy nem vagy önmagad."

Már kezdem magam egész jól érezni, igaz, még nagyobb mutatványokra nem vállalkoznék, de a fa időt nyer nekem, míg összeszedem magam, mert úgy néz ki a partnerem teljesen átadja magát a bajba jutott lány szerepének. Reméltem azért Amerikában keményebben a csajok, de úgy tűnik van, ami nem változik, mind a fehér lovon érkező szőke herceget várják, bár ez esetben a sárkány egy gurkó, nekem pedig sötét tincseim vannak.
Az értelmetlen szagyválására megint felvonom a szemöldököm és rá is emelem a tekintetem. Úgy nézek végig rajta, mint, aki nem Amerikából, hanem legalábbis az űrből érkezett volna.
- Szakasztott olyan? Ne adjunk fel hírdetést, hogy pont olyat találjunk? – gúnyolódtan teljesen drámaian, bár inkább stresszlevezetésre volt ez jó, mint hogy bántsam a mellettem guggoló lányt, bár ezt ő nyílván úgy fogja fel, ahogy szeretné, a jelenlegi helyzetben nem nagyon van idő megsértődni, vagy örök haragot kikiáltani, bár nem lenne rendhagyó.
- Szitut? Milyen szitut? – kérdezem megint és kezdem teljesen úgy érezni, hogy nem egy nyelvet beszélünk, nekem ez a külföldi szleng teljesen idegen, a szitu talán szituáció rövidített formája? Jól látom hogy nem ért a gurkókhoz? Ez szembeötlő, ehhez nem kellene új szavakat kitalálni, eleve költői volt a kérdés, de nem mondom neki, lehet erre is kitalálna valami szlenget vagy akcentust. Köl a kérdés vagy ilyesmi. Merlinre, még a végén elkezd itt nekem rappelni, akkor inkább a gurkó, azt nem bírnám.
Ekkor ismét elkezd a hogylétemről érdeklődni, pedig már nem veszem úgy a levegőt, mint egy marathoni futó, persze fáj a helye, biztos színt is váltott a mellkasom, de most nagyobb bajunk is van annál, minthogy a gyengélkedőt keressük, a gurkó úgysem valószínű, hogy vörös szőnyeget elénk terítve engedné hogy távozzunk.
- Elkapom a Gurkót és mindenki megy a maga dolgára. – intettem felé, majd sóhajtottam egy nagyot megadóan, mikor eszembe jutottak a ház és iskola társaim, na meg a húgom tanácsai. – de köszi. – böktem oda megadva a tiszteletet neki, mégis csak el akart vinni a gyengélkedőre, még, ha fura is. Még végig rappelné az odavezető utat.
A dzsekis ötlet pedig a jelenlegi helyzetünkben valóban jónak volt mondható, én is nekiállhattam volna vetkőzni, de a fájdalom biztos útamat állta volna, főleg, hogy ezt a kviddics felszerelést bonyolult lekapni. De ha lesz is bármi baja a kabátjának vagy Levi’snak, ahogy a fura lány hívja, akkor is meg tudom javítani a táskámban lévő pálcával. Elvettem tőle a dzsekit vagy megrántottam a vállam a felvetésére. – Azt nem mondtam, hogy nem lesz baja, csak azt, hogy majd megjavítjuk – mutattam rá a szó kétértelműségére, majd remélve, hogy megfogja a ruha egyik végét és az ujját, magam is hasonlóképpen cselekedtem. Közli a művelet végrehajtása közben, hogy ő bizony nem szégyenlős, amire én elégedetten bólintottam, ez is amolyan köl kérdés volt, de a láttam már olyat, kérdésre azonban ismét elmosolyodtam. – Igazad van. Amerikai cickókat még nem láttam. – kacsintottam, majd kicsit kijjebb léptem és figyeltem hol jár a labda. – Készen állsz? Háromra! – kiáltottam neki, majd ígéretemhez hűen elszámoltam háromig és kiléptem a fa mögül, ha jött velem Tyra, akkor próbáltam úgy helyezkedni, hogy a gurkó pont a kabát közepébe érkezzen, majd rá is vetem magam, ha pedig a lány visszatáncol, akkor pedig oldalvást feszítem ki és remélem bírom tartani és nem repít el.

Leo
#maythefourthbewithus
#mindmeghalunk

Nem Hollós fiú az első, aki fennakad a beszédemen, de még egy kis időre (sokra?) szükségem van, hogy teljes mértékben elsajátítsam a fenséges irodalmi nyelvet, amit az anyaországban beszélnek. Majd javul ez idővel… Még szerencse, hogy itt nincs irodalom meg nyelvtan óra, hááát, lehet, hogy nem lennék kitűnő tanuló nyelvtanból. Milyen szerencse, hogy elég csak a mágiatörténettel küzdenem. Meg ilyesmi dolgokkal, mint ez a labda.
Megőrülök lassan, a cuccaim már messze járnak, de talán még nem annyira, hogy ne tudnám összeszedni őket, ha elhárul a veszély. Kinézek a fa mögül, semmi esély arra, hogy megússzuk küzdelem nélkül. Hollós fiú eléggé elszánt az ügyben, bárcsak kicsit bátrabb lennék én is!
Az értetlenkedésére csak vigyorral válaszolok. Bocsiiikaaa! Milyen jó lenne, ha japán vagy arab lennék, akkor biztosan az irodalmi nyelvet tanultam volna az iskolában és nem lenne ez, de így jártál Roxfort, be kell érned velem.
Leo nem zilál már annyira, talán túl van az életveszélyen – mindig ilyeneket mondanak a filmekben. A segítségemet, nos nem tudom, visszautasította-e vagy nem, de inkább igenre gondolnék. Végül is, mit képzelek én, hogy egy erős férfit én kísérgessek a gyengélkedőre, milyen már az, ha meglátják a haverjai?! A srácok itt is és a mugli világban is ugyanolyan hülyék.
Sóhajtok egyet a gondolatra. Örülne, hogy kap segítséget, hát, az ő baja, ha nem kér belőlem.
- Oké – felelem röviden és elhúzom a számat alig láthatóan, talán épp rám sem néz, úgysem venné észre.
Azért kíváncsi vagyok erre a gurkó elkapásra. Az biztos, hogy nem leszek olyan ügyes asszisztens, mint egy bűvész bemutatón a csini csajok, akiket ketté szoktak fűrészelni. Sőt, inkább kifejezetten kétbalkezesnek mondanám magamat, de meglátjuk, mi sül ki a kabátos sztoriból.
- Fel se merüljön, hogy esetleg elszakad, de köszi, ha megjavítod utána – felelem neki. Létezik olyan bűbáj, amivel a szakadt ruhát össze lehet varrni úgy, hogy ne látszódjon? Eléggé praktikusan hangzik. Nem akarom elbízni magam azért. – De vigyázz rá, jó? – kérem aggódó fejjel, hiszen az egyik kedvenc tárgyam élete a tét, ami ráadásul a mugli világból származik.
A cickós szövegre elvigyorodom, legszívesebben fejbe kólintanám, de nem teszem, tuti megsértődne, kis érzékeny lelkű.
- Hogy te milyen lökött vagy! – vigyorgok.
Próbálok elhivatottnak tűnni a labdaelkapás-dologban, de még véletlenül sem vagyok az. A röplabdát is előbb dobom fel magasra, majd esik a fejemre, minthogy át a hálón menne. Ezért nem sportolok inkább. Talán sakkoznom kellene, az egészen ártalmatlan dolog. Bár, ha jól tudom, a varázslósakk eléggé barbár játék. Beérem a mugli változattal is.
Stresszlevezető golyóstollamat a farzsebembe dugom. Csak el ne felejtsem kivenni, ha le akarok ülni.
Készen állok-e?
NEM!!
- Öhm… aha – nem vagyok túl meggyőző, ugye?
Megfogom a kabát másik oldalát meg ujját, ahogyan Leo is teszi és próbálok mindent úgy csinálni, ahogyan ő. Mind meghalunk!!
Három!
- NEM TUDOM MIT KELL CSINÁLNIIII!!! – visítom torkom szagadtából és inkább becsukom a szemem, hogy ne is lássam, ha pofáncsap a labda. Vajon elkapta? A kabátom kicsúszik a kezemből egy pillanat alatt, fogalmam sincs, hogy mi lehet vele, hol van a labda, élünk-e még.
Nem merem kinyitni a szemem.

Szeszélyes gurkó

2004.05.04

Quidditch outfit
Workout music

to US girl

"A boldogság nem káros, sem veszendő ,
amit szeretsz csinálni, azzá válsz végül.
ne teljen el úgy vészterhes esztendő
hogy nem vagy önmagad."

Nem tudom megmondani, elképzelni sem, miért keveredek mindig ilyen kalandokba. Miért nem lehet egy nyugodt napja az embernek, ahol tényleg megcsinálja a szükséges és a kellemes dolgokat, majd álomra hajtja a fejét. Lassan már az lesz furcsa és nem normális dolog, ha egy nap nyugodtan telik el, akkor fordul majd fejre a világ és csinálunk valami őrültséget, csak hogy érezzük az izgalmat, ami lassan minden nap belelopja magát az életünkbe. Itt van ez a szegény amcsi rapperlány, aki nem rég költözött ide és próbál beilleszkedni, erre már is kifogta magának a szeszély vagy a hibás gurkó. Oda a nyugodt kis kertvárosi, fánkevő élet, mi itt persze, megszoktuk a szokatlan dolgokat, itt a szeszély már szinte mindennapjaink részévé vált, a rend is szervezkedik itt, tehát van izgalom bőven, de majd ő is megszokja a nyüzsgést.
Nekem pedig a nyelvhasználatát kell megszoknom, nem fülsértő végülis, de sokszor nem értem miről hadovál, amitől kisebbség érzésem támad. Ugyanaz, mint Narek, ő meg, ha ideges irániul darálja a szavakat, mint egy rossz mugli kávédaráló, amibe beszorult egy kávészem. Megrázom a fejem végül, mert úgy tűnik nagyon félti azt a Levi’s dzsekit, biztos valami szerettétől kapta vagy leárazás során vette, bár nem vagyok biztos benne, hogy nem lesz valami baja, sőt, amilyen kemény most ez a játékszer, biztos el is szakítja. Gondolkodóba estem, nem is figyeltem oda, hogy óbégat érte, valami belül, egészen a gyomor felett de a gyomorszáj alatti minimális területen valami megszólalt, ilyen tompa, kellemetlen érzés. Nem tudtam hova tenni.
- Te feszegetted a témát. – Sóhajtottam drámaian a cickókra vonatkozó kérdésben, látszott rajta, hogy ki akarja húzni belőlem, mire gondolok az alatt, hogy láttam már olyat. Nyilván az amerikaiak szertelenebbek, lehet, ha arról lenne szó, simán felrántaná egy buli kedvéért a pólót. Mondjuk én nem bánnám, sőt egész jó kis harci morálra tennék szert általa, biztos ráállna a kezem is a gurkóra. Mert…hát…az is gömbölyű nem?
A visszaszámolás pillanatában, ahogy megint szorítani kezdtem a kabát ujját és annak szélét, láttam a lányon, hogy nem túl meggyőző a bátorsága, de nem hibáztatom, a mellkasom még mindig hasogat az előbbi lökéstől, én is be vagyok tojva eléggé. Arról a minimális kellemetlen érzésről nem is beszélve, ami a gyomorszájamnál kavarog, mi lehet ez? Annyit tudok, hogyha elszakadna a kabát, sajnálnám szegény lányt, még akkor is, ha megtudnám közben javítani. Talán ennek lehet valami testi kivetülése?
Hogy most ennek köszönhető az, hogy a Gurkó közeledtével, miközben kiléptünk, elengedtem a kabátot vagy csak az őrület ütötte fel a fejét bennem, nem tudom. Azonban éreztem, hogy ha rávetem magam, el tudom kapni a kabát nélkül, még úgyis, hogy a Hugriamcsi lány úgy visit mellettem, mintha vallatni vinném. Figyeltem a labda közeledését és a lecsapódás szögét, így félrelöktem partnerem, majd a megfelelő pillanatban ugrottam. Annyiból szerencsém volt, hogy nem kaptam tőle ütést, de egyszerűen nem tudtam stabilan leteperni, végig húzott a füvön, körbe körbe, néha pattogtam rajta, majd újra ledobott, de átkulcsot kezeim nem engedték.
- Hozd…a…pál…cád! – kiáltom neki, ahogy lendületesen, akár az amerikai rodeókon lovagoltam a gurkón. Fel le rángatott a füvön, ha most jól irányítaná a lány a pálcáját, talán egy bombardával telibe is találhatja, de egy fagyasztó átok is tökéletes lehet ellene.
- Nem…bí…rom…so…ká…iiiiiigg! taglalom neki, a végén viszont megint lerántott és a fa felé kezdett húzni magával. Éreztem, nem sok lehetősége lesz bűbájt alkalmaznia, ha a fához ér, el kell engednem, mert nekicsapódva biztos kellemetlen lesz a következmény.

Leo
#maythefourthbewithus
#mindmeghalunk

Nehéz ám a helyzet, ha az ember lánya ilyen helyzetekbe keveredik ilyen emberekkel, mint Leo is. A felét sem mondja ki annak, amit gondol, így nem olyan könnyű eset. Célozgat itt erre-arra, nyilván sejteni vélem, mit gondol, de úgy tűnik, nem erőssége a téma, de lehet, hogy csak az veszélyes körülmények (nem) mondatják vele. Persze, könnyebb rám kenni, hogy én feszegetem. Hagyjuk már. Sóhajtok egyet, majd igyekszem túllépni a dolgon. Ti fiúk mindig csak arra tudtok gondolni, pedig ezer más dolog is van az életben, például, hogy most ez a vacak leviszi-e a fejemet, vagy nem. Ha igen, akkor mindegy is, hogy mi van a pólóm alatt, nem? Nem mintha fontolgattam volna olyasmit, hogy bármit megvillantsak előtte… Na, mondom túllépek a dolgon.
Igyekszem összeszedni minden bátorságom, és Leora figyelek, akin látom, hogy nincs jól, bármennyire is próbál úgy tenni. Lehet, hogy korábban leesett a seprűjéről, amikor még nem voltam itt? Mindegy is, nem fogom felhozni neki a dolgot újra, már az előbb is lepattintott, majd biztosan maga is odatalál a Gyengélkedőre, hogy Madam Pomfrey ránézzen.
De végül is, ha eltalál az őrült labda, lehet, hogy én is vele tartok majd. Merlinre, csak éljem túl ezt a néhány pillanatot!
Olyan gyorsan történik minden, hogy fel sem fogom. A szemeim még mindig be vannak csukva és az egyik másodpercben azt érzem, hogy földet érek, talán Leo ellökött vagy magam sem tudom pontosan, de ekkor reflexből kinyitom a szemem, próbálok feltápászkodni. Oda se merek nézni, hogy éppen mi történik, hallom a Hollós fiú és a goromba gurkó közötti küzdelmet.
A pálcám! Jaj igen! Igyekszem eleget tenni Leo kérésének, magam is gondolhattam volna erre az első pillanattól kezdve, csak túlságosan megrémültem.
Négykézláb (nem tudom, miért) gyorsan visszamászom a néhány lépéssel mögöttem levő fához és igyekszem a pálcát megkeresni. Mikor mögötte voltam, láttam jól. Pillantásommal, kezeimmel próbálom felkutatni a fűben megbúvó pálcát. Észre is veszem hamarosan és idegesen nyúlok érte.
Remegő kezemmel szorítom a bükkfa pálcát és gondolkodom, milyen bűbáj is kellene most, vajon mi lehet az, ami működik az elátkozott labda ellen. Tekintve, hogy nincsen sok időm ilyesmin töprengeni, így azt használom, ami a legkézenfekvőbbnek tűnik ebben a helyzetben. Vajon természeténél fogva ilyen ez a labda vagy valóban el van átkozva? Bele sem merek gondolni, hogy most mi történik a fiúval, akit ide-oda rángat magával a labda. Lehet, hogy ebből tényleg Gyengélkedőre kísérés lesz… Sóhajtok és összpontosítok, hogy ne Leora, hanem az őrült labdára célozzak:
- Finite! – kiáltom és figyelem, amint fény szökken ki a pálcából egyenesen a küzdő páros felé. Remélem, hogy működni fog. Remélem, hogy nem a fiút találja el a varázslat, nem is tudom, bármi történne-e vele, ha őt éri, de bízom benne, hogy nem. Ezen még sosem gondolkodtam eddig.
Bár közel sem olyan lényeges kérdés, de nyilván megfogalmazódik bennem, hogy vajon a kabátom túléli ezt az atrocitást? Nem látom rendesen, hogy egyben van-e még, morzsolhatom-e a könnycseppet vagy nem szükséges. Vajon a cuccaim megvannak még? Azt sem tudom, hirtelen kiért vagy miért aggódjak jobban.

Szeszélyes gurkó

2004.05.04

Quidditch outfit
Workout music

to US girl

"A boldogság nem káros, sem veszendő ,
amit szeretsz csinálni, azzá válsz végül.
ne teljen el úgy vészterhes esztendő
hogy nem vagy önmagad."

A mesében sem lehetne ilyen helyzetbe kerülni, amibe most belecsöppentem, konkrétan meglovagolok egy gurkót. Annak idején láttam egy muglifilmet, amiben egy muglisportot űző fiatalnak javasolják, hogy váljon a játékszerré, váljon a labdává, hát én most elég közeli kapcsolatot próbálok építeni ezzel a bizonyos gurkóval. Azt hinné az ember, hogy egy öleléstől bárki megenyhülne, de ez az ottromba játék inkább még vadabb lett, nem is tudom, mi lehetne megfelelőbb bűvige arra, hogy sikeresen megfékezzük, de reménykedem benne, hogy az amcsi lány időben kitalál rá valamit, mert nem tudom mennyi ideig sikerül tartani a pozíciómat és magát a lasztit.
- Fagyaaaaaszd! – kiáltottam, így megint csak nem oda figyeltem, inkább Tyrát bámultam, ahogy az a földön keresi a pálcáját.  Végül a fa irányába mozdultunk, nyilván a gurkó le akart rázni magáról és erre a legmegfelelőbb megoldásként azt tervezi, hogy nekivezet a hatalmas úttorlasznak, ahol eddig a lány ücsörgött. A cuccai már szerte szét voltak körülöttünk, néha el is kaszáltam egy-egy pennát vagy papírt, de jobban aggasztott az irány, ahová tartottunk, ezért megfordultam és leakasztottam a lábaimat a földbe, hátha ezzel fékezésre késztetem a labdát, így maradna ideje az amcsi lánynak megigézni azt, mielőtt belőlem hollóhátas palacsinta válna.
Éreztem, ahogy a lábfejeim belemélyednek a földbe, de sajnos csak lassítani tudtam a lendületet, megfékezni nem, így abban bízhatok az ütközés nem lesz túl kellemetlen, de ekkor már érkezik is a varázslat. Finite? Komolyan? Ennél jobb nem volt a tarsolyban?
Próbáltam megfelelően időzíteni, így felnéztem, mikor elhangzott a bűbájra késztető parancs és ezt követően engedtem el a labdát, majd gurultam félre, aminek következtében a lány táskájába fejeltem bele. A labda egyenesen nekiütődött a fának, majd egy pillanat tört része alatt állt meg és pottyant a földre. Én utolsó erőmet is felhasználva feküdtem a hátamon, arcomban a lány táskájával, úgy pihegtem ott, mint aki a végét járja, nem is igazán érdekelt a gurkó sorsa, csak remélni tudtam, hogy az nem kel újra életre és indul el a lány után, vagy ugrik nekem, bevégezve az elsődleges feladatát, vagyis végezni a jóképű hollóhátassal. A mugli filmekben is mindig a jóképű diákokat ölik meg először, szóval van mitől félnem.
- Aaahh….gurkó…amcsi…amcsi didkók… - motyogok féleszméletlen állapotban, majd mikor észhez térek, egyből Tyra felé intézem szavaimat. - Koff…koff…koffer. – mutatok a cuccaim felé, vagyis remélem, hogy oda mutogatok, mert ugye még mindig nem látok semmit, bár abban sem vagyok biztos, hogyha leveszem a fejemről a cuccot, akkor sem csillagokkal pacsiznék vagy angyalszárnyakkal rendelkező gurkókkal.
- Gyorsan…koffereld bele a tevésbe. - magyaráztam még mindig pihenve, bár azt se tudtam értelmes dolgokat motyogok-e a lényeg az volt, hogy vége.
Ha odajön hozzám a lány megnézni, jól vagyok-e bele próbálok kapaszkodni, hogy segítsen a felülésben, persze nem látom hova kapadozok, remélem megfogja a kezeimet és úgy felsegít, bár az is lehet arcon ütöm közben vagy megnézem milyen kemények azok az amcsi didkók.