Trófeaterem

A Trófeák Terme a Roxforban megszerezhető trófeákat, címeket és a kitüntetett diákok és tanárok neveit rejti magában. Ide minden diák bejöhet. Elég gyakran előfordul, hogy egy-egy diák pucolja fényesre az itt őrzött serlegeket büntetőmunka címszó alatt... Nos... ez egészen fárasztó munka, szóval nem véletlen, hogy utálják is rendesen... mint általában a büntetőmunkát...

[ღ Spontán varázslackék ღ]

ღ előzmények ღ

ღ ruci ღ

ღ Spontán varázslackék ღ

Noah

(2001. december 13.)

ღ anrion undómiel ღ

- Ki tudja. Lehet valójában animágus és amúgy vígan szexel faltól-falig Friccsel, mikor senki se látja.  Madam Cvikker kurva dühös lesz, ha egyszer rájön. Ajh látnom kell azt a balhét! - Noah rendkívül jól tudja magát szórakoztatni. vagyis azt hiszem ez ilyen túlélő dolog lehet elvégre szegény olyan sok büntetőmunkát kaphatott már, hogy bele is halhatott volna az unalomba. Vagy csak sokkal életvidámabb és ilyesmi, mint te, Sophie. Vagy mind a kettő. Igazából nagyon is irigyelem tőle ezt, azért néha én eléggé be tudok hülyeségeken pánikolni.
Egyébként meg... Ufh Frics és Mrs. Norris szexel. Hát nem tudom, azt hiszem nem kellett volna elképzelnem, és az arcom is fintorra húzódik, miközben a gondolatra én is bepirulok. Valahogy másokat eléképzelni szexelni eleve olyan illetlen, nem? Olyan mintha gondolatban kukkolnám őket, jaj. és amúgy is ez a kép, jaj a gondolati síkon létező szemeimet kiégette a kép. Brrh.
- Ugh. Hát, nem is tudom, mennyire jó látvány az ő kettősük - motyogom majd inkább csak belevetem magam a pálcákba és a forrócsokikba, hogy a gondolataim elterelődjenek ettől a kegyetlen és kísértő képtől, mert ahhj.
- Hát ez nem megy neked, Baba - rőhög ki a totálisan béna arcomat látva, én meg megadóan igyekszem meggyőző fejet vágni.
- Pedig ha megfigyeled majdnem olyan vasálarcos az arcom, mint Pitonnak - a dolog kedvéért még a hajamat is lelapítom, nem mintha annyira hasonlítanék Pitonra, akitől amúgy rettenetesen féltem, és mégis rettenetesen sajnáltam, hogy meghalt, mert nem tudom. A halál szomorú dolog.
- Hogyan szeretnél megbüntetni, Vöröske? - kérdezi én meg hát a szokásosan pirulok, meg ilyenek. Azért nem vagyok annyira ma született bárány, hogy ne értsem a célzást meg ilyenek. Mondjuk amennyire Teddy védte ezt a fajta ártatlanságomat vagy micsodámat, Noah pontosan annyira rombolta képletesen szólva.
- Hátőh, mondjuk. Mondjuuuuk. Azzal büntetnélek, hogy legközelebb nem adok neked forró csokit - mondom halálosan komoly arccal hatásosan belekortyolva a bögrémbe. - Ha meg olyan büntetést szeretnél, keress valaki olyant, akitől olyanféle büntetést olyan módon kapsz. - Az év mondata, köszönöm, köszönöm.
A következő pillanatban felgyorsuilnak az események és a golymókot üldözöm, egy ideges Noah és és jómagam szokásos mnajrézós társaságával együtt. Ahogy követem a csipogást, és Noah dühének vörös gőzölgését, igyekszem a futó tempóját követni, de egek, kviddics ide vagy oda, ott seprűn kell ülni, én meg nem vagyok egy futóbajnok. Mondjuk ha egy dühös cerebusz vagy megvadult autó üldözne akkor más lenne, de amúgy meg jóég... elfelejtettem levegőt venni szaladás közben meghaloook.
- Váháháárrj meggg - susogok utána, majd ahogy beérünk a Trófeaterembe, az oldalamra szorítom a kezem. - Jesszusom Noah, te előző életedben mni voltál? Gepárd? - lihegem, majd halkan szuszmogok, mint aki mindjárt idehal instant tudőkiesésben.
- Talán előbb találjuk meg - nyögöm ki a választ az előző kérdésére. Majd miközben Noah bosszúsan káromkodik én körbejáratom a tekintetemet a Trófeateremben. - Lehet bebújt a vitrin mögé egy serlegbe? - kérdezem, majd fülemet hegyezve közelebb lépek a serlegekhez, és végignézem őket.
Nem tudom meddig leskelődünk, de aztán halk csilingeléses koppanást hallok, ahol az egyik serleg lefordul a földre, és az egyik pedig epilepszia rohamot okozóan villog.
- Ott vaaan!

[Sophie]

★★ Sophie ★★
2001.12.13

- Inkább nevezném emlékezetesnek. - Macskásan megnyújtózik felfelé, láthatóan baromi elégedett magával, amiért megint megfelelő síkra terelte a lány gondolatait. Felvehetnék az X-Men suliba is, speciális szuperképességei vannak zavarkeltés terén mindenféle értelemben.
- Pft, na nemár. - Neveti el magát Piton említésére. Ő nem táplált különösebben mély érzelmeket az ex bájital/SVK tanár/igazgató iránt, pedig önmagában mindkét tárgyat imádta. A negyedik évben mondjuk a Sötét Varázslatokat kevésbé, valahol a "K" kivédés helyett kínzássá változott és valamiért ez nem lopta be magát a szíve csücskébe. Nem olyasmi, amire vidám hangulatában akár egy másodpernyi időt is hajlandó pazarolni jelenleg.
- Megafrancokat, az neked házastársi kötelességed, Asszony. - Közli jelentőségteljes hangon, még meg is emeli az állát, onnan pillant le a lányra. Persze aztán felkunkorodik a szája, mert a komoly arc ezzel a szépirodalmi mondattal azért nem engedélyez holmi pókerarcokat.
- Bámulatos a szókészleted, Vöri, le vagyok nyűgözve. - Vidám nevetése kitölti a termet és meg is marad ott emlékül az utókornak.

Hallja ugyan a lány hangját futás közben, ám nem reagál rá, berobban a Trófeaterembe és csak ott torpan meg. Mondjuk, hogy bevárja a lányt, de a valóság inkább csak az, hogy fogalma sincs róla merre forduljon az ezerszámra illegő rejtekhelyek között. Merlin az égben. Miért nem választott valami tök snassz nyuszit háziállatnak?! Akkor legalább... várjunkcsak. Nem is választotta háziállatnak. Sok fejfájást okoz neki ez a kis kölcsönállat.
A megjegyzésre nem reagál, ellenben előrébb sétál nesztelen léptekkel és próbál valami mozgást, vagy hangot kiszúrni a zihálós csendben. Méghogy csend...
- Hiába találjuk meg, ha csak úgy eltűnik. - Mormogja halkan és közben azon gondolkodik, legutóbb mennyi idő lehetett, amikor Sebastiannel beszeszélyeskedték magukat az átjáróba. Elvesztette az időérzékét, de talán... mondjuk egy fél óra? Reálisnak tűnik.
- Baromi sok serleg van itt. - Közli megnyúlt képpel, ahogy megindul a lány szavainak hála a vitrin felé. Mintha látna valami mozgást? Gyanakvón méregeti azt a bizonyos serleget és nagyon. Nagyon nem boldog. Nem most látja először a kecses, üvegformát, mely a sok fényes szarság mellett igazán különlegesnek hat: mintha a hajszálvékony üvegfalak mögé beszorult volna egy egész vízi világ, vannak ott miniatürizált kákalagok, sellők, vízicsikók, tengericsillagok és egy kisebb kupacnyi medúza áttetszőn is színesnek ható körében a hatalmas tintahal, mely úgy uralja a kupát, mintha az személyesen neki szólna. Noah tudja értékelni a halvány türkizszínben derengő látványt még akkor is, ha meglehetősen kellemetlen emlékei vannak róla. Mikor legutóbb suvickolnia kellett, véletlenül felborította és a kupa elárasztotta a trófeatermet... Ugye nem...
- NEee! Rossz Fahéj! Rossz! Nem! - Próbálja nevelni a pórul járt állatot, mert ő még látja, ahogy a kis szaros villódzva egyensúlyozni kezd a lentről elérhetetlen kupán...
- Hát persze. - Hallatszik, ahogy nagyot sóhajt, még zsebre vágja mancsait a talárban, a fejét hátraveti, a következő pillanatban pedig telibe találja egy kisebb vízesés, ahogy a kupa felborul a magaspolcon. Emberünk lehunyja a szemét, sztoikus nyugalommal tűri a nyakába zúduló eseményeket, még oda is tartja az arcát, mint akinek már minden is mindegy.
Halk visítás csipogó hangja ömlik bele a zuhatagba és a villódzó, csuromvizes törpegolymók a fején landol keresztbe álló gombszemekkel. Noah nem látja, de a hátára fordult kis dög ezen a ponton hirtelen méregzöld árnyalatot vesz fel és a következő pillanatban egy vékony kis "blöeh" hanggal szappanbuborékokat kezd hányni a mennyezet felé. A dolog pozitív oldala, hogy miután "kihányta" magát, Fahéj a hasára fordul (vagy hát feltételezhetően arra) és kirázza magából a vizet, aminek hála egy, a szokottnál is nagyobb fluffgombolyaggá válik immár a megszokott rágógumirózsaszín árnyalatban. Az árnyoldala pedig... ahogy Sophie követi pillantásával az egyik nagyra nőtt szappanbuborékot, az hirtelen szétdurran - Mrs. Norris orrán.

[ღ Spontán varázslackék ღ]

ღ ruci ღ

ღ Spontán varázslackék ღ

Noah

(2001. december 13.)

ღ anrion undómiel ღ

- Megafrancokat, az neked házastársi kötelességed, Asszony - szólal meg Noah, mire én drámaian a csípőmre teszem a kezemet úgy dőlögetek kicsit jobbra-balra.
- Áhá, csak aztán meg ne billenjen a könyököm mellett a méreg fiola - nyújtom ki rá a nyelvemet, majd el is nevetem magam. Valahogy nem tudom elékpezlni, hogy bárkinek is ártanék, de azért a szórakozás kedvéért.
Aztán ahogy dühös vérnyúlként veti magát utána a csipogó golymóknak, én meg csapot papot, pillecukrot és forrócsokit hátrahagyva loholok utána. OKé, hogy legtöbbször menekülök az éles varázspárbaj és egyéb konfliktusok elől, de ahogy Noah szalad az meghaladja a Milenium Falcon sebességét is. Én meg csak egy átlagos sebességű, átéagos motorral hajtott izé vagyok hozzáképest, aki lassan a tüdejét is elhagyja félúton.
A trófeateremben visszaintegetnek a serlegek és az egyéb kütyük, amiket még én is pucoltam a lázadó ifjú éveim elején, amikor direkt nem vittem pálcát az órákra vagy nem vettem fel egyenruhát.
- Baromi sok serleg van itt - állapítja meg, én meg lehangolóan sóhajtok, hogy hát igen, baromi sok serleg van itt. Végül is egy több száz éves épületről van szó, ami csak úgy szüli kifelé magából a varázslógéniuszokat, vagy mi. Elhaladok a kupák és vizes vitrinek mellett, hogy aztán az ijedségtől majdhogynem Noah nyakába ugorjak, mert valami koppan és csörren, és aztán már csak azt látom, hogy Noah egy Buddha nyugalmával tűri az instant zuhanyt, ami teljesen eláztatja.
- Óh, jaj, izé, megszárítalak mindj... - motyogom miközben végigtapogatva magamon előhalászom a pálcámat és Noah felé tartom, és meg is mosolygom Fahéj buborékhányását, de aztán a mosoly leolvad az arcomról, helyette kikerekedik  aszemem, mert egy reszelős elégedetlen fújás és nyivákolás kettévágja a békésnek tűnő Trófeaterem csöndjét.
- Jaj. Ó jaj - sóhajtok fel, amint Mrs. Norris felborzolja a bundáját, bepúposítja a hátát, és felkészül, hogy Frics hívó hangokat hallasson. A szirénázása közepén megragadom Noah könyökét, hogy hátráljak vele Fahéjastól, de a hátam beleüttközik valakibe, és annak a valakinek koszos Friccs szaga van.
Nekünk végünk.
Meghalunk, megnyúznak, megetetik velünk a serlegeket és kipukkanunk, vagy meghalunk fém mérgezésben. Pedig olyan sok minden áll még előttem, nem akarom, hogy meghaljunk, és jaj, most mit csináljunk, nem tudom mit csináljuk. Pánikolok magamban belül, miközben Friccs reszelős hangon felkiált.
- Hát ti meg mit tettetek az én drága kiscicámmal?! Nyavalyás kölykök, a sírba visztek, de megálljatok csak! - kiált fel és olyan friccsesen megindul felénk az öklét rázva.
- Hát izé, egy cicának sem árt a fürdés... meg amúgy is felfrissülni jó, meg hát - motyogom, miközben valami nekülő útvonalat próbálok keresni. - Meg hát csak Noah ellenőriztem mert izé, biztosra akartam menni, hogy jól végzi a serleg pucolást szóóval mivel nagyon ügyes volt miiii azt hiszem.... hát megyünk iss...

[Sophie]

★★ Sophie ★★
2001.12.13

- NE! - Kiált rá azonnal, ahogy a csaj megemeli a pálcát, kikerekedett szemekkel néz rá, jelzésértékűn bökve a fején csücsülő Fahéj fele. Még a végén tényleg felrobban itt neki? Persze ő nem láthatja, hogy normál rózsaszín állapotúra hányja magát a golyszi (bár valószínűleg ez sem hatná meg jelenleg), a Szeszély színes szappanbuborékok képében széled szét a teremben végleg érdeklődését vesztve.
Szerencsére a lány is megáll a mozdulatban és kell egy másodperc, míg realizálja miért; pillantását követve az ő tekintete is beleütközik Mrs. Norrisba. Megnyúlik a képe a látványra, pillantása ellaposodik és meg sem rezzen, amikor Sophie beleütközik az elkerülhetetlenbe.
- Mr. Frics! Épp időben. - Teszi végül pofátlan módon derékra a jobbját, ahogy egy tízpontos mosollyal adományozza meg a gondnokot, akinek ettől, vagy a vizes, nyervogó macskától, netán Nightingale puszta látványától egyenesen, de XXL-esre dagad a feje.
Ah, már érkezik is az elvárható süvöltés az ikonikus ökölrázással. Nincs új a nap alatt.
Mikor meghallja Sophie szavait, belül már fonogatja az akasztófakötelet magának a kihullott hajszálaiból, teátrálisan sóhajt elnyomva a lány magyarázkodását.
- Okéoké, bevallom. Csak el akartam áztatni a prefektus kisasszonyt, hátha akkor a pánik közepette megléphetek a büntetőmunkáról. Sajnos időben elkapott. - Emeli meg a karját bizonyítékként, azt még ugyanis mindig fogják a lány ujjai.
- Már megint te?! Esküszöm, ezúttal olyan büntetőmunkát kapsz, hogy azt is megbánod, hogy megszülettél! Gyere ide kiscicám... - Az irritáltan köpködő hangot megtöri a hirtelen váltás, ahogy kinyújtja a kezét és ellágyult arccal a macskára néz, aki időközben már egy arctalan páncél sisakjának tetején csücsül és tüntetőleg vernyákol. Borzalmasan csoffadtan néz ki így elázva.
- Szerintem nem fog lejönni onnan~ - Jegyzi meg Noah mulató hangon, mire Friccs vészjósló pillantása ráfordul.
- A TE HIBÁD! - Ordítja le a srác fejét, amit az saccper olyan nyugalommal tűr, mint korábban a kényszervízesést. - Az igazgatóiba! MOST! - Kiált rá elkapva a fiút a tarkójánál fogva, ő meg macskásan összehúzza magát a kellemetlen érintéstől.
- Már az Igazgatónőnek is elege van belőled, Nightingale. Ezúttal engedélyezni fogja a régi módszerek használatát, igen, igen. Biztos vagyok benne. A fajtádnál nem válik be semmi más, ugye? Ha látnád, milyen eszközöket használtak régen kizsigerelésre, nem lennél ilyen bátor, eh? Talán ezúttal ki is rúgnak végre! Ha csak...-
- Mr. Frics. - A mély hang belefojtja a gondnokba a szót és mindketten szinkronban felpillantanak. A megjelenő egynyolcvan magas fickó a jellegzetes auror talárban már ismerős lehet. Sokszor rótta a folyosókat, vagy a birtokot, mint kirendelt auror eme szeszélyes időkben.
- Majd én elintézem, Mr. Nightingalet. Biztosíthatom, megkapja a megfelelő büntetést. - Lehetetlenül kék szemeinek metsző hűvösében Frics hirtelen elfelejt ellenkezni, Noah pedig halkan sóhajt. Hát persze.
- Inkább mentse meg azt a szerencsétlen macskát.
- MRS. NORRIS! - Kap észbe a gondnok és ostoba futással keresztültocsog az elárasztott trófeatermen. Noah lead egy néma jelzést Sophienak, hogy meneküljön ha kedves az élete, aztán kínosan rávigyorog a mellé lépő aurorra, aki szintén a tarkójánál kapja el.
- Mit műveltél megint, Nightingale, hm? - Kérdezi a férfi halk, mulató hangon, Sophienak pedig van ideje meglépni, amíg a páros az ellenkező kijárat fele indul el. A fiú még integet utána az auror háta mögött, mielőtt elnyelné őket az épület.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

[t r ó f e a r a b l á s]

t r ó f e a  r a b l á s

Merel

2002. március 27.

Unalmas. Unalmas. Unalmas.
A gondolataim pörögtek, ahogy feltépve az ajtót, elsőként távoztam Gyógynövénytanról, az üvegház fogságából. Volt, amikor szerettem ezt az órát, de mostanában egyre többször fordult elő, hogy nem. Különös érzés volt azok után, hogy tizenegy éves koromig szinte biztosan jelentettem ki a szüleimnek, medimágus akarok lenni. A tehetségem viszont egyre inkább cserben hagyott és úgy tűnt, az elmélet az, ami igazán ment. A szüleim persze nem örültek ennek és mivel már egy újabb Trollt sikerült benyelnem Bájitaltanból. Jött is a levél, hogy: Dominic Raleigh Monstro, meg ne halljam, hogy újabb T-t kapsz! Mindezt persze rivalló formájában a hálóterem közepén, Louis és még pár másik srác előtt, akik a hasukat fogták a röhögéstől, ahogy anyám hangja bezengte a helyiséget, ezzel zárva a mondandóját: Vagy kidobom kutyaurat az ablakon! Nos kutyaúr a gyerekkori játékom volt, ráadásul nem is szimplán kutya, hanem egy rosszul tervezett sárkányplüss, ami időnként furcsa, morgó hangot adott ki. Kisfiúként csak ezzel tudtam elaludni és még mindig nagy becsben őriztem. Egy kicsit szentimentális voltam azokkal a tárgyakkal kapcsolatban, amik a békésebb időkre emlékeztettek.
Meg akartam mutatni, legalább másoknak - ha már anyám leveléből már a fél iskola tudta, hogy mindenre Trollt kapok, ami gyakorlat -, hogy igenis elértem valamit. Így hát, átsétáltam a kétszárnyú ajtón, egyenesen be a Trófeaterembe, ha már ilyen közel esett ahhoz a részhez, ahol beléptem az üvegházból. A legtöbb trófeán itt már nem is volt név a dörzsölgetéstől, amit büntetőmunka címszóval csináltattak velünk - igen-igen, néha még velem is -, így hát tökéletesen megfelelt a célnak. A vitrineket magukat kinyitni nem volt nehéz, így hát az egyiket könnyedén kitártam egy Alohamora segítségével, majd benyúltam, hogy a legnagyobb, aranynak tűnő kupát kirángassam.
- Na majd most meglátjátok... - morogtam és kirángattam a zsebemből a bicskát. Ez még nem látott vért, csak is önvédelemből tartottam magamnál. A paranoia, ami Edmund halála óta a nyakamon ragadt, annyira elhatalmasodott, hogy többféle fegyvert is tartottam magamnál általában. Először is a pálcámat, amivel nem voltam túl ügyes, aztán ezt a kis bicskát, meg a tőrt, amivel leszúrtam az Aerith-re támadó fiút, ez a táskám mélyén lapult, egy olyan zsebbe, amit csak az láthatott, aki tudta, hogy hol keresse.
Szóval, megszorítottam a bicskát, ahogy az él kipattant és egy girbegurba D betűt kezdtem el felvésni a felületre. Senki sem mondta, hogy majd ennyire nehéz lesz ráírni... bár nem is osztottam meg senkivel sem a tervemet. Jött az o, ez valamivel könnyebb volt. Azonban az m-mel már meggyűlt a bajom. Túl sok részből állt. Ezzel szemben az i még könnyű is lett volna, ha a pont a tetején nem okozott volna gondot. Túl nagy lett, aránytalan a többihez... de ez akkoris a saját trófeám lesz. Nem érdekelt, hogy hülyeséget csinálok. Nem igazán gondolkodtam. Éppen ennél a bizonyos pontnál hallottam neszelést az ajtótól, de egyelőre nem próbáltam meg elrejteni, amit csinálok.

Oké, mi van a trófeateremmel? Mitől van ekkora fixációja rá mindenkinek? Hacsaknem az egyetlen igazi lényege az pontosan az, hogy legyen egy alapértelmezett büntetőmunka - ami eleve egy hülye konstrukció, még ha meg is érdemelted a büntetést, mert nagyrészt annyit ér el, hogy jobban megutáloda a kiszabó tanárt, vagy, általában, a folyamatot felügyelőt illetékest. Ez általában Fricset jelenti, akinek amúgy sincs szüksége erre a PR-fogásra. De nem, itt egy rahedli kupa egy helyen, elvesznek egymás közt, nem is látványos helyen vannak kiállítva, és ezeket is megutálni fogod csak, ha egész este ronggyal kell törölgetni, mert nehogy már begyakoroljunk legalább pár tényleg hasznos háztartási bűbájt.
És senki más nem fog idejönni, mint akinek dolga van kismillió talán tényleg ezüst, és nem csak ezüstözött kupával. Senkit nem tudok, aki megnézni jött őket valaha.
Úgyhogy gyanús a kivétel.
Az egy esetben, amikor nem büntetőmunkából, szándékosan jött ide valaki, Elliot volt, és vagy egy kupát akart lopni, vagy graffiti-vésni jött. Mitől érzek nosztalgiát, ahogy halkan beosonok Sunyi Zöld Gyerek mögött? Ezúttal már gondolom prefektusi kötelességem is lenne jelenteni, ha rosszban sántikál, de ha őszinte vagyok, leginkább a kíváncsiság mozgat. Mivel Sunyi Zold Gyerek még nem vett észre, a válla alatt - hát én nem is fölött - átlesve nézem, mit ügyeskedik. Ügyetlenkedik inkább.
-Aha, ahhoz még egy félkör, és megvan a b is... Támaszd hozzá a csuklód, úgy könnyebb kontrollálni.
Mit is mondok én itt a nosztalgiával kapcsolatban? Viszont a segítségem valószínűleg csak a frászt fogja ráhozni, így a semmiből megszólalva. Amire tekintet nélkül, pimaszul ártatlan fejjel folytatom, amit frászt kap és idefordul valószínűleg. Inkább, mint hogy stabilabban folytatja a vésést a tanácsot megpróbálva.
-Mi, nem azt írod, hogy "Domború felületre nehéz vésni"?

[t r ó f e a r a b l á s]

t r ó f e a  r a b l á s

Merel

2002. március 27.

Bizonyítási kényszer, hogy nekem is lehet saját kupám? Talán. De nem nagyon érdekelt a válasz amúgy sem, egyszerűen csak túl dühös voltam ahhoz, hogy tisztán gondolkodjak. Egyszerre zavart anyám rivallója, ami mindenki előtt égetett le és persze az unalmas nap is. Nem szerettem untatkozni, nem szerettem, ha nem történik semmi, csak a tanárok monton hangja töltötte meg a napot. Elég lusta voltam figyelni, elég lusta voltam tanulni. Izgalmat akartam, valami eseményt, ami felpörgeti a szürke hétköznapokat.
- Aha, ahhoz még egy félkör, és megvan a b is... Támaszd hozzá a csuklód, úgy könnyebb kontrollálni. - Egy hang csendült, miközben az aranyozott kupa legdomborúbb részére az i betűt véstem fel. Nem magam a betűtest jelentett a gondot, hanem a rajta megpihenő pont. Azt nehéz volt belevésni, ráadásul a hangnak köszönthetően össze is rezzentem, de közel sem annyira, hogy befejezzem a dolgot.
- Nem kell b... - motyogtam a nagy munka közben. Éreztem, hogy valaki ott van a közelemben, de nem pillantottam félre egyelőre. Inkább az n betűm megformázásval foglalkoztam, amitől a felirat csak még görbébben pislogott vissza rám.
- Mi, nem azt írod, hogy "Domború felületre nehéz vésni"? - Az újabb szövegre most már elemeltem a bicskát a kupa felületétől és megfordultam úgy, hogy rápillanthassak a lányra, akihez a hang tartozott. Everman... vagy Everfan, vagy valamelyik másik hugrabugos volt az, akit éppen csak látásból ismertem.
- Ö... Dominic. - Mondtam, félig-meddig talán bemutatkozásnak szánva. - Ezt akarom ráírni. - Tettem hozzá, majd gondolkodás nélkül folytattam a műveletet. Mégis mit tehetne velem? Elfenekel vagy beköp valamelyik tanárnak? Az aztán nagy bűntetés lenne. Nem. Nem lenne.
A girbegurba n-betű jöhetett a következő i. Egész jól haladtam a műalkotással, de azért még egyszer rápillantottam Everman-Everfenre.
- Meg akarsz büntetni vagy mi van? - pislogtam rá a lehető legbájosabb Monstro arca, ami éppen csak kéznél volt egy ilyen rohadtul unalmas nap után. Az egyetlen reményem az volt, hogy sikerül este a klubhelyiség egyik sarkába összeülni iszogatni Aerith és Louis társaságában. - A fenekelés azt hiszem nem az én műfajom.

Sunyi Valószínűleg Dominic Gyerek sem elég befolyásolható, ehh... Arra nem is számítottam, hogy ilyen jedi-trükk módon rávenném, hogy végigírja az egész szöveget, amit diktálok, csak hátha bele van merülve a kivitelezésbe annyira, hogy már elkezdje a rossz betűt, mire rájön, hogy hé. De úgy tűnik, mindenki, aki a trófeateremben vés szöveget, túl figyelmes a trollkodásomhoz.
-De azt ugye tudod, hogy ha a neved az egyetlen olyan kupán van, amihez képest egy ovis firka csálé és néha rossz irányba álló betűi kaligráfia lenne, az csak szánalmas, és leginkább szomorú fényben tüntet fel?- Egyelőre hagyom vésegetni, és esetleg elgondolkodni ezen, csak nézem a folyamatot. Egyszerű karcolás, ami ki se vesz anyagot a felületből, csak félretorzítja, nem is mágikus, valószínűleg egy reparo minden nyom nélkül eltüntetné.
-Bár,.. ha ez valami ellenséged neve, nem a tiéd, úgy egész ötletes módszer aláásni a megbecsülését. Nyugtass meg, hogy inkább erről van szó.
Hogy erre honnan lenne motivációja, tekintve, hogy eddig csak trollkodok vele, vagy hogy pláne miért is álltam le ide trollkodni jobb dolgom helyett - vagy híján, ha őszinte akarok lenni, - az valóban egy nagyon jó kérdés.
-Még nem döntöttem el. De ha nagyon szeretnéd, nem vagyok meggyőzhetetlen- vallom be egy vállvonással. És valóban, eddig minden interakciónk a mérlegelési folyamat része. Szórakoztató vagy érdekes-e annyira, hogy inkább megkegyelmezzek neki, például? Még bármi kiderülhet. -Lépkedhetek rajtad tűsarkúval is, ha az jobban tetszik.

[t r ó f e a r a b l á s]

t r ó f e a  r a b l á s

Merel

2002. március 27.

Az unalmas nap megkoronázásnak tűnt az, hogy még egy kupát sem tudok rendesen megvésni. Miért kaptam egyáltalán olyan nevet, amiben i betű van? Azt a pontot megvésni egy bicska hegyével meglehetősen nehézkes… anyám talán nem is gondolt erre, mikor kipottyantott erre a világra. Akkor is erőlködtem, mikor rám törtek, jobban mondva egy valaki, aki a hangja alapján lány volt.
– De azt ugye tudod, hogy ha a neved az egyetlen olyan kupán van, amihez képest egy ovis firka csálé és néha rossz irányba álló betűi kaligráfia lenne, az csak szánalmas, és leginkább szomorú fényben tüntet fel? – Folytatta a szurkálódást, de engem nem zavart meg. Sőt még nagy büszkén el is vigyorodtam, hogy kihúzzam magamat, mint aki a világ legtökéletesebb vésését készít. Nos, talán nincs kézügyességem a dologhoz, de még így is az enyém ez a nagyszerű alkotás.
– Bár,.. ha ez valami ellenséged neve, nem a tiéd, úgy egész ötletes módszer aláásni a megbecsülését. Nyugtass meg, hogy inkább erről van szó.
A szemem sarkából rápillantva, a sötétbarna szemek és tincsek tulajdonosát úgy nagyjából azonosítanom is sikerült. Everman-Everfen volt az. Sosem tudtam, hogy ezek a nevek ugyanazon embert takarták vagy két külön jelenséghez tartoztak, mindenesetre nekem megfelelt akármi is volt a neve. A társaság kellően dekoratív volt és a piszkálódás még kicsit fel is borzolta bennem a túlzottan is unalmas, szürke érzelmeket.
– Sosem tudhatod. – Kacsintottam rá, szándékosan kerülve a bemutatkozást. Érdekelt, hogy emlékszik-e rám, habár nem sok esély volt rá, hiszen nem voltunk évfolyamtársak. Csak összevont órákon futottunk egymásba legfeljebb, bár erről nem sok emlékem volt egyelőre.
A büntetés már érdekesebb kérdés volt. Tudtam, hogy prefektus, arra azért emlékeztem, ha más nem amúgy is megkapta a kitűzőjét, elég lett volna melltájékon megbámulnom, de nem engedtem a kísértésnek, csak leengedtem a kezemben tartott kupát. A bicska pengéjét is a helyére pattintottam, majd a zsebembe süllyesztettem. Lesz még időm ezt befejezni.
– Még nem döntöttem el. De ha nagyon szeretnéd, nem vagyok meggyőzhetetlen – vonta meg a vállát, én meg széles vigyort engedtem meg magamnak. Könnyedén meg is szemlélhette a fehér fogsoromat – és közben tudtam, Aerith most azt mondaná, idiótán nézek ki. – Lépkedhetek rajtad tűsarkúval is, ha az jobban tetszik.
Hümmögve mértem végig.
– Szóval te az a dominatípus vagy, Everfen? – kérdeztem, mint egy véletlenül kiválasztva a két majd’ azonos hangzású vezetéknévből az egyiket. Talán eltaláltam, talán nem. Akárhogy is, sikerült elvonnia a figyelmemet a kupáról. – És én még egyszerű pontlevonásra gondoltam… esetleg sarokba állításra… – Ráztam meg színpadiasan a fejemet. Aztán sóhajtottam egyet és betömködtem a talárom zsebébe a kupát. Nem különösebben érdekelt, hogy kidudorodik a zsebemből.
– Gondolom a munkaeszközöd megvan erre a taposásra. Hol szeretnéd csinálni? Itt helyben vagy esetleg… – Magyaráztam, de a szemem sarkából láttam, hogy valaki besétál. Természetesen Ophelia volt az, mint mindig. Akárhányszor elkezdtem jól érezni magam, felbukkant és elkezdett hisztizni, mintha attól jobb lenne bármi is, vagy újra összejönnénk. Nem akartam, hogy jelenetet rendezzen. Reménykedtem benne, ha meglátja, hogy mással vagyok, akkor eltűnik. Így hát közelebb hajoltam a lányhoz és megcsókoltam. Csakhogy a léptek zaja nem csökkent.
– Dominic! Ki ez a csaj?! – jött a hiszti, mikor megállt mellettünk és fejbecsapott egy tankönyvvel.
– Az új barátnőm. Természetesen. – Válaszoltam, majd egy aú hangot hallatva megdörzsöltem a fejem búbját.

-Rá szoktam jönni- vonogatom aszemöldököm kihívóan, válaszul a kacsintásra. Nem is csak a nevekre, elég jó emberismerő vagyok hamar felmérni, kivel állok szemben. Állítólag Mégsem Dominic Gyerek szerencséjére, eddig megfelelően szórakoztató egyénnek bizonyul, talán még el is engedem neki a következményeket végül.
Bizonyos extrémebbek meg talán inkább hangzanak kiérdemelni valónak... na ott azért még nem jár.
-Hallottam már ilyen pletykát- ismerem be. De ezeket ki találja egyáltalán ki? Meg pláne honnan? Mármint, el tudnám képzelni, hogy egy-két tanerőnkkel el tudnám képzelni, de mindenki közül pont Lancaster? 'Manci néninek több esélye lehetne valami fanfictionbe illően erőltetett, röhelyesen kifacsart alapon, és még az is a nulla felé tendálna.
Mindegy, naszóval...
Lassan Túl Sok Nevet Kapó Gyerek alternatíva-ajánlatait csak őszintén kiröhögöm.
-Egyáltalán lehet rendesen hatni még bárkire harmadév fölött pontlevonással? Kábé csak mesterséges konfliktuskeltésre jó.
De amúgyis érdekesebb témák az ilyenek, mint tűsarkúval büntetés, vagy épp prefektusi korrupció, indokolatlan személyes alapokon szemhunyás olyan kihágások fölött, mint vandalizmus vagy lopás.
-Náh, el kéne menni előásni. De ha ennyire lelkesedsz érte, inkább hangzik jutalomnak, mint büntetésnek, valami mást kell kitalálnom.
Amire kénytelen leszek később rátérni, köszönhetően Gyerekre Túlsokadik Rárontó Hölgyeménynek.
A csókot nem próbálom meg elhárítani egy kérdőre vonó tekintetnél többel, de miután ennyi nem rettenti el - amit talán valahol mélyen még értékelek is? - végül egy vállrántással belemegyek. Egy csók önmagában csak egy csók, nem is szörnyű, és nem is mintha lenne valaki más, akihez túl hűséges lennék épp ehhez.
A becsörtető számonkérésre aztán csak hátralépek összefont karral, "mondtam én" jelleggel felvont szemöldökkel pillantva még egyet Úgy Tűnik Mégiscsak Dominic Gyerekre, aztán jól nem avatkozok bele a csajbunyóba egyik fél javára se. Ez kérem az ő személyes ügyüknek tűnik, meccseljék le nélkülem.
Oké, vannak szervák, amiket azért én se agyhatok ki.
-Dominic, ki ez a csaj?- kérdezem az elhangzott szavak újrahasznosításával, a fiú felé számonkérő, a lány felé lenéző hangnemben. Nem is abból a fajtából, ami azt sugallja, hogy simán nem ismerem, hanem ebből a jó szaftos kis "nem vagy annyi, hogy észrevegyelek" féléből.
Hát na, mit mondjak, nem hagyhatok ki egy jó imprószinészkedést, néha kell egy kis Alice a világba.

[t r ó f e a r a b l á s]

t r ó f e a  r a b l á s

Merel

2002. március 27.

Talán nem a sikeresebb ötletem volt ez a trófeaszerzés. Mégis elképzeltem, ahogy egyszerű tolltartóként vagy borospohárként használom, amikor már sikerült rávésni a nevemet. Micsoda dekadencia lenne kupából inni a vöröset, amit Lujzi csempész ki a családi villából, hogy megigyuk idebent. Hamarosan itt van a tavaszi szünet, szóval minden esély megvan rá, hogy feltöltsük a készleteinket odaát a zöldek hálótermében.
– Egyáltalán lehet rendesen hatni még bárkire harmadév fölött pontlevonással? Kábé csak mesterséges konfliktuskeltésre jó. – Az őszinte válaszra felvontam a szemöldököm egy pillanatra. Érdekes gondolat volt egy prefektustól. Én azt mondtam volna, hogy inkább erőfitogtatásra használták a legtöbben, a tanároknál is, ha már másfegyver nem volt a kezükben. Legalábbis velem szemben nem volt. A legtöbb büntetőmunkán megtaláltam a magam szórakozását.
– Pedig már elképzeltem, ahogy azt mondod: nemDominic, tíz pont a Mardekártól! – Feleltem olyan lelkesedéssel, hogy még a nyakkendőmet is megráztam felé, hogy lássa a megfelelő színvilágot rajta a ház beazonosítására. Bizonyára már észrevette persze, hiszen ott álltunk néhány perce egymással félig-meddig szemközt. Persze ennél sokkal érdekesebb volt a tűsarkús taposás, mint olyan. Volt a kis termetében valami, amivel egészen szexinek hatott volna a domina jelleg… nem, mintha erre buktam volna. Valójában nem volt kialakult ízlésem. Szimplán kíváncsi voltam, ha olyasmire került a sor. 
–  Náh, el kéne menni előásni. De ha ennyire lelkesedsz érte, inkább hangzik jutalomnak, mint büntetésnek, valami mást kell kitalálnom.
Válaszolni nem volt idő. Nem, ugyanis megpillantottam Ophelia túlzottan is zaklatott képét, amint feltűnt a Trófeaterem ajtajában. Sejtettem egy ideje, hogy követ… mostanában minden sarkon felbukkant, mintha szükségem lenne rá. Egyszer még könnyes arccal azt is közölte, hogy szerelmes belém és hülyeség volt szakítania velem. Egy kicsit parába váltott át az egész helyzet, ezért hát úgy döntöttem, hogy jobb lesz szépen lekoptatni. Ez a kis csók pedig elég kellett volna, hogy legyen. Ahelyett, hogy lelépett volna persze tartón vágott a Mágiatörténet tankönyvvel, ami köztudottan a legkellemetlenebbül vaskosabb és ütésre használni kifejezetten veszélyes.
– Dominic, ki ez a csaj? – Everfen szerencsére tökéletesen játszott rá a helyzetre, mintha tényleg oka lenne számonkérni. Hát úgy fordultam Ophelia felé, hogy átkaroltam a lány vállait és megamhoz húztam.
– Tudod, ő a bolond ex-csajom, cica, akiről meséltem. – közöltem, miközben a másik kezemmel a tarkómon a duzzanatot, amit a könyv éle okozott, ahogy a fejembe csapódott. – Jobb lesz, ha tovább állunk. – Már léptem is volna el Ophelia mellett, de ő persze nem hagyta. Meglökte Everfent és már lendült is volna a keze, hogy megüsse, ekkora azonban elkaptam a csuklójánál fogva és elrángattam a közeléből, úgy, hogy pontosan közéjük lépjek be.
– Hogy merészeled ellopni a pasimat, te?! – visította, mikor elengedtem és csak azért nem esett neki, mert a testemmel feltartottam az esetleges támadástól. Egy kicsit meg is kellett löknöm, hogy távolabb kerülhessen tőlem.
– Nem engedem, hogy ellopd Everman! Miért nem elég neked Lancaster?! – Üvöltözött tovább, szóval eléggé félő volt, hogy még akár Frics is megnézi, mi van erre… vagy egy tanár! Csak megráztam a fejem és megfogtam Everfen kezét.
– Ne foglalkozz vele! Teljesen megbolondult. – A trófeát bedugtam a talárzsebembe és elindultam kifelé.

-El vagy te tévelyedve nem foglak "megbüntetni" valamivel, amit jutalomnak vennél, azt ki kéne érdemelni- zárom le a témát, érdekes módon a mondat végét nyitva hagyva. Ha akarja, veheti kihívásnak, eddig jól elszórakoztatott.
Sajnos-nemsajnos ezt nem tudjuk tovább folytatni, bár kíváncsi lettem volna, hova lyukadna ki a téma végül, de végülis a helyette kitörő jelenet se épp unalmas, nem lehet panaszom.
-Óóó, hogy ő létezik? Totál azt hittem, csak blöffölöd, hátha jobban megesik a szívem rajtad egy balladától- beszélem ki gyakorlatilag a háta előtt szegény csajt, "ignorálva", hogy ő is itt van. Nem ignorálom. Pont neki szól a leginkább, pont azzal többekközt, hogy nem hozzá.
Talán ez is segít tettekre provokálni a drágát?
A lökéstől lépek egyet hátra, de nem felháborodással reagálok rá, sőt talán még elismerő is, "ó, szóval így játszunk" pillantással. Nem akarsz tényleg ennyire belém kötni, csillagvirág, de állok elébe, ha próbálnád. Valahol talán még sajnálom is, hogy Dominic belelép közbeavatkozni, érdekelt volna meddig bátor a hölgyemény, ha nem finomkodok a retorzióval. Persze jár pont a kezdeményezésért is. Vagy számolhatom minuszba is, annyira lelkesedett azért.
Kicsit kilépek oldalra Dominic takarásából, a jobb kilátás mellett apró jelként is a csaj felé, hogy nincs azért akkora szükségem a fedezékre.
Továbbra is, itt minden teszt. Mindkettőjük felé, ki miből van.
-Dehogy loptam. Minek fáradjak vele, ha jött magától is?
Széttárom a karjaimat is egy vállvonásban, nyitott testtartás, még védekező se vagyok.  A Lancaster részt még jótékonyan el is engedem a fülem mellett, nem kell még ki is röhögni szegényt.
-Ha szerinted meg tudod tartani, hajrá- kacsintok rá kihívóan. -Csábitsd vissza.
Bocs, Dominic, én abszolút csak szórakozok itt, Alice csajod meg krónikusan nem áll senki oldalán.
Ahogy hátat fordítok, még dobok egy csókot excsajnak, és ahogy megfogjuk egymás kezét, közelebb is húzódok, odahajtom a fejem is Dominic vállához. Természetesen ez is csillagvirágnak szól inkább, provokálás gyanánt, meg csak úgy a hecc kedvéért.
-Náh, kezesbárány- legyintek Dominic szavaira. És ha úgy vesszük, már megint nem is őhozzá beszélek.

[t r ó f e a r a b l á s]

t r ó f e a  r a b l á s

Merel

2002. március 27.

Ophelia természetesen bosszankodott. Láttam az arcán, mennyire megviseli a puszta tény, hogy egy másik lánnyal lát. Bele sem gondolt abba, hogy átverés áldozata lett. Nem zavart. Meglehet csak azért, mert Everfentől egészen élveztem volna a tűsarkús „büntetést,” bár amúgy nem vagyok a dominaszex híve. Valahogy sosem vonzott igazán, de az ő szájából egészen szexinek tűnt. Miért ne? Mindent ki kell próbálni egyszer. Persze, ha már szexiség, hát az Ophelia felé érkező színjáték is egészen jól sikerült tőle. Nem gondoltam volna, hogy belemegy a játékba, de széles vigyorral pillantottam rá, amikor felvette az új csajom szerepét.
– Dehogy loptam. Minek fáradjak vele, ha jött magától is?
– Dominic nem olyan! Imádott engem, csak valaki szerelmi bájitalt adott neki. – Szinte undorodó arccal nézett végig Everfenen, bár ő meg volt róla győződve, hogy Evermannel beszél. A leírások alapján még csak nem is hasonlított arra a csajra. Mármint jó nő volt, de nem egy hisztis picsa, egészen tetszett a humora is… főleg amivel kezelte a helyzetet.
–  Ha szerinted meg tudod tartani, hajrá. – Az a kacsintás még nekem is tetszett. A széles vigyor a képemen, még szélesebb lett. – Csábitsd vissza.
– Úgysem menne neki… – Mondtam és már indultam volna el, finoman terelgetve magammal Merelt is.
– De! De menne! Ne merészelj nekem hátat fordítani, Dominic!
Ezzel ideje is volt megszakítani az egész helyzetet és szép lassan távozni innen. Egyrészt nem akartam Ophelia közelében lenni, másrészt valamilyen módon jutalmazni akartam Everfent is… vagy magamat? Hmm. Nem tudom. Nem is kell ebbe belemenni, ha nekem jó, neki is jó. A boldog Dominic mindenkinek jó.
– Náh, kezesbárány. – Az ujjaim az ujjai közé fűztem, ahogy igazi kapcsolatban szokás. Kellemes, puha, langyos volt a bőre, kicsit bele is borzongtam mennyire jó érzés érinteni őt. Aztán megéreztem a vállamnak dőlve a fejét is. Miért ilyen jó érzés ez? Nem ellenkeztem igazából.
– Csak egy hülye pi… – Haraptam el a káromkodást, ahogy kiléptünk a trófeaterem előtti folyosóra. Nem voltak annyira sokan ezen a részen, így egy kicsit félre tudtam vonni Merelt, mielőtt tovább kellett volna állnom a következő órámra. Sajnos ezek a szünetek nem olyan hosszúak a két óra között, a Bűbájtan pedig egyre erőteljesebben közeledett.  
– Ez egész kellemesen sikerült. – Jegyeztem meg és szembefordultam vele. A vállammal neki dőltem a falnak és úgy néztem végig rajta, egészen más szemmel, mint a korábbi büntetéssel. – Nem akarod másképpen megjáratni azokat a tűsarkúkat? – Kérdeztem és elvigyorodtam. – Mondjuk a hétvégén Roxmortsban. – Tettem hozzá, hogy értse mire gondolok. Az iskolában vagy a környéken nem sok lehetősége volt az embernek, hogy romantikus legyen… nem mintha az nekem valaha is ment volt. Nem is nagyon próbálkoztam, nem volt a terepem.
– Ha pedig, esetleg megint rosszul viselkednék, megtaposhatsz egy kicsit… – Röhögtem fel.

Ó, a tagadás. Tényleg, tagadás inkább, vagy harag fázis? Lényeg a lényeg, ha rámutatok valami nehezen cáfolhatóra, ugrani kell a következő ex anus kifogás-vádra, mert csak nem lehet ugye beismerni azt, hogy igazam lenne talán. Ahhoz magának is be kéne vallania először, az lehet a nagy akadály.
-A bájitalok elmúlnak, az igaz szerelem tovább tart.- Vegye, ahogy veszi. Igazolhatja akár magát is vele, háboroghat, hogy a miénk nem is az - meglepődne, mennyire igaza lenne - akár még az is felmerülhet benne, most neki adtam-e tanácsot, magam ellen. Bár ez utóbbit nem nézem ki belőle, túl elfogult.
De én igazából a legőszintébben csak trollkodok pillanatnyilag, mert szórakoztató.
Még azt is meg lehetne kérdőjelezni - feltéve, hogy beszélhetünk szerelmi háromszögről, - egyáltalán kinek az oldalán állok. Neki adok tanácsokat, önmagam ellen? Miközben a volt vagy - szerinte biztos - jelenlegi barátjával vagyok? Milyen sportszerű... Netán vele flörtölnék? A megfelelő pontokat simán lehetne úgy látni.
Persze ez mind csak addig rejtély, ameddig mást hiszünk, mint hogy csak egy unatkozó Merel szórakoztatja magát azzal, hogy mindenkinek a legszaftosabb reakcióit feszegeti. Ilyenkor nem szabad neki még ingyen szervákat is adni, csillagvirág, ezt rontottad el.
-Én neked szurkolok, csillagvirág- szólok még vissza dallamosan, ahogy magunk mögött hagyjuk. Igen, miközben a pasijával egymás kezét fogjuk, és még a fejem is a vállának hajtom, talán még elfogulatlan külső szemlélők számára is hihető párként.
-Legalábbis egész szórakoztatóra- vigyorgok cinkosan Dominicra, ahogy megtámasztja a falat már kint a folyosón. -Ami egyébként nagy szerencséd ám.
Súgás gyanánt a zsebében dudorodó kupa felé pillantok, jelezve, hogy nem kerülte el a figyelmemet, hogy még nála van. Igazából csak azért voltam ilyen kíméletes vele, mert betoppant a csaj, és túl sok mégjobb lovat adott alám.
-Utálom a tűsarkúkat- vallom be. Miután nem adnak annyi magasságot, hogy azzal ne legyek már kisebb abszolút mindenkinél úgy kábé az alacsonyabb elsős lányok kivételével, nálam tényleg kábé annyit adnak, hogy könnyebb bennük kitörni a bokámat. -De ha azok nélkül is áll a meghívás,..
Meg amúgy se a hagyományos női elegancia az én stílusom. Még amikor ki is csípem magam alkalomadtán, a leghatásosabb elemek a normáktól eltérőek lehetnek inkább. Ahogy most is beváltak, mint láthatjuk.
-Dominic, mit mondtam konkrétan az imént a "büntetésekről"?- A hangom számonkérő, mint ha nehezményezném, hogy nem figyelt oda, de ezzel együtt felemelem a még összefont kezeinket, és megharapom az egyik ujját. Hogy érezze azért, de finoman is annyira, hogy inkább izgalmas legyen, mint fájdalmas, végülis ezt a "büntetést" egy egész szórakoztató kis epizódért kapja.
A szemfog teljes erővel körömágyba az másért járna.