+  Roxfort RPG
|-+  2004/2005-ös tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Keleti szárny
| | | |-+  Tanári pihenő
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Tanári pihenő  (Megtekintve 8621 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 10. - 12:59:53 »
+1



Az egyik hosszú folyosó közepéről nyílik az ajtó a tanárok közös klubhelyiségére, ahová diák nem teheti be a lábát. Rögvest az ajtóval szemben egy önműködő, és önmódosító táblán látszik a faliújság másolata, melyen a gyerekeknek szánt információkat lehet megosztani: amit kitűz ide bármelyik tanár, az a kiválasztott házak hirdetőjén is megjelenik. Ennek a hátoldalán (egy oszloppal elválasztva) lebeg a nagy közös órarend, mely, ha netán valaki nem tudna eligazodni a mátrixok közt, hangos válaszokat ad a "Mennyi az idő?" illetve a "Milyen órám lesz?" kérdésekre. A terem nagyobbik része tele van a falakhoz tolt íróasztalokkal, amennyiben valaki a közös helyiségben óhajtana dolgozatokat javítani, az asztalokat könyvespolcok választják el egymástól (kivéve a gyógynövénytan tanár asztalát, akörül mindig óriási a kupleráj és minden tele van gyökerekkel). A tanári közepén egy kisebb körben bájos, vörös bőrfotelek és két kanapé van letéve, két dohányzóasztal köré csoportosítva. Az egyik asztalon egy kétcsapos szamovár áll: egyikből forró víz jön, a másikból sűrű fekete élénkítő főzet - mugli nevén kávé.
Naplózva

Minerva McGalagony
Tanár
***


Az Igazgatónő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 04. 20. - 09:48:13 »
+5

TANÁRI ÉRTEKEZLET


minden jelenlévő tanár

2002. május 11.


Minerva McGalagony két nappal az események utánra hívta össze a tanári értekezletet. Ahogy végig sétált a folyosó, a tanári pihenő irányába az irodájából, néha-néha megrázta a fejét, jelezve, hogy ez a szituáció még neki is túlságosan szokatlan, meglepő… egyenesen ijesztő. Találkozott a diákok közötti agresszióval, de nem ilyen módon. Úgy tűnt, hogy az utóbbi időben minden más lett, a gyerekek, a mágia és minden más is.
A balkezében szorongatott mappákat megszorított, majd jobb kezét kinyújta, ujjai a kilincsre simultak. Ahogy lenyomta azt és benyitott, megérezve a könyvekből áradó enyhén dohos aromát, a cigarettafüstöt és a kávé szokásos aromáját, csak biccentett egyet az összegyűlt tanárok felé. Csupán egy-két ember hiányzott, aki nem tudott semmiképpen sem távol maradni az éppen ekkor tartott órájától.
– Szép jó napot mindenkinek – Mondta és beállt az egyik üres asztal mögé, úgy, hogy tökéletesen rá lásson a tanárokra. Finoman végig nézett újra rajtuk, sejtette, hogy nagy részük ismeri részletesen a történeteket, mások csak hallomásból, ám azt a kis adalékot, amit Digby és Fawcett professzor jelentett neki, az olyan információ volt, amit csak ők hárman tudtak egyelőre a társaságból.
– Kérek mindenkit üljön le! – Folytatta aztán, majd lenézett a korábban lepakolt mappákra. Ujjai végig simítottak a lefelsőn, mielőtt újra a tanárai pillantott. Tudta, hogy ez a helyzet bizony sokakat meg fog botránkoztatni, így hát jobbnak látta gyorsan belekezdeni. – A legtöbben tudják, hogy két napja, május 9-én az egyik vérfarkaskórral küzdő diákunk, Sebastian Bates, megmarta Louis Soulier-t. A mardekáros fiút jelenleg a Gyengélkedőn ápolja Madam Pomfrey, szerencsére csak részben fertőződött meg, mivel Mr. Bates nem telihold idején, átalakulva marta meg. – Tartott egy kis szünetet, hogy legyen ideje mindenkinek átgondolni az elhangzottakat. – Ezt követően természetesen Soulier édesanyja, illetve a nagybátyja követelni kezdték, hogy Bates kerüljön kicsapásra. Csakhogy idő közben más tényezők is bekerültek a helyzetbe. – Újabb szünet, ekkor már le kellett ülnie az igazgatónőnek is. Csupán a hangja maradt ugyanolyan határozott, mint eddig: – Mint tudják, Mr. Bates hónapok óta maga alatt van és elég sok tanulmányi gond van vele. Digby pofesszor segítségével szereztünk neki egy iskolán kívüli terapeutát, aki úgy nyilatkozott meg, hogy valamiféle trauma érhette, ám a közös beszélgetéseken nem nyílt meg. A támadás estéjén azonban a házvezetőjének és Fawcett professzornak megnyílt a fiatalember. Úgy tűnik, hogy Mr. Soulier unokatestvére, a hatodéves Mr. Morrow szexuálisan zaklatta őt, konkrét erőszak nem történt. Mindezt úgy, hogy egy másik diák alakját vette fel metamorfmágus képességeit kihasználva.
Ezután pillantott Demelza felé.
– Valamit szeretne hozzá tenni? – A hangja halk volt, de a beálló csendben elég éles volt, hogy mindenki értse a szavait. – A kérdés az, hogy milyen következménnyel járjon mindez. Mr. Morrow természetesen tagad, de Bates pszicho-medimágus és Mr. Murphy is úgy gondolja, hogy lehetséges, hogy ilyesmi áll a háttérben. Ugyanakkor Bates önbíráskodása sem támogatandó. Kérem mindenki szóljon hozzá a témához!
Amennyiben mindenki elmondta a véleményét, McGalagony ismét felemelkedett az asztal mögül. Biccentve köszönte meg a véleményeket, majd egész egyszerűen témát váltott… pedig igen csak nehezére esett.
– A másik probléma Dominic Monstro viselkedése. Mr. Frics többször kapta rajta bicskahasználaton és bár kérte a fiatalembert, hogy a fegyvert adja le, nem volt hajlandó engedelmeskedni. – Magyarázta. – Egyszer én magam is elkoboztam tőle, de később valahonnan egy másikat szerzett. Én magam azt javaslom, hogy Mr. Fawcett, mint házvezető kutassa át Monstro holmiját és vegye el tőle a szúrófegyvereket, ám ezt követően büntetést érdemel. A hosszú ideje húzódó probléma miatt én egy tanévvégéig tartó büntetőmunkát javasolnék, de mindenki szóljon hozzá! – Nézett végig ismét a tanárokon.



Tudnivalók:
- a záró május 7-én érkezik
- mindenki 1 hozzászólást írhat
- minden résztvevő tanár 10 pontot szerez az általa támogatott háznak
Naplózva

Demelza Digby
Eltávozott karakter
***


DD, alias a grifi királynője 8)

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 04. 20. - 20:09:27 »
+6

Értekezlet
2002. május 11.

 




Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt görcsben a gyomrom. Azóta a bizonyos tragikus nap óta nem sokat aludtam, és túl sokat gondolkodtam, majdnem hiába valón. Magam sem tudtam még, mit tegyek. Két nap nem hogy arra nem volt elég, hogy kitaláljam, hogyan is lenne jó is, meg igazságos, meg célravezető is, de igazából még fel sem fogtam az egészet. Nagyon szerettem volna tenni valamit azért, hogy ez az egész elsimuljon, de még magam sem láttam a kiutat. Már pedig akkor sem voltam hajlandó elfogadni a nagyon is kézenfekvő következményt, hogy a diákomat el fogják tanácsolni.
Először nem ültem le, inkább az ablaknál maradtam, és nekidöntöttem a hátamat a párkánynak. Belemerültem a teám felett gőzölgő finom, fehér párába pont úgy, ahogy ködös gondolataimba is. Ha nem is tudok még mindent kristálytisztán, valahogy akkor is érzem, mi lenne a jó. És sejtettem, hogy hamarosan meg kell osztanom valahogy a kollégákkal is.
Tekintetem Dawsonra tévedt. Valahogy kicsit megnyugtatott borostás, kedves arca. Nagyot sóhajtottam, majdnem megkönnyebbülve, köszönésképp pedig megemeltem a bögrét. Elillant előlem a gőz, és tisztábban láttam. Átmosolyogtam a kollégára az ital felett, aztán minden többi jelenlévőre is, és összeszedtem magam, hogy ne tűnjek olyan megviseltnek, mint amilyen egyébként vagyok. Muszáj lesz ezt a helyzetet megoldani...
– Szép jó napot mindenkinek!
Ahogy az igazgató asszony belépett, és mindenki elcsendesült, gyorsabb tempóra kapcsolt a  szívem. Csak nem Bates miatt fogok itt szívrohamban elhalálozni… De belevert az a gyerek néhány szeget a koporsómba az utóbbi időben, az már igaz.
– Kérek mindenkit üljön le!
Helyet foglaltam, talán véletlenül, talán szánt szándékkal éppen Mr. Hamox mellett. Nem értem persze hozzá, hogy is nézett volna ki az. De azért barátságos közelsége így is jótékony hatást gyakorolt rám.
– A legtöbben tudják, hogy két napja, május 9-én az egyik vérfarkaskórral küzdő diákunk, Sebastian Bates, megmarta Louis Soulier-t. A mardekáros fiút jelenleg a Gyengélkedőn ápolja Madam Pomfrey, szerencsére csak részben fertőződött meg, mivel Mr. Bates nem telihold idején, átalakulva marta meg.
Így szóban még fájdalmasabb volt mindezt visszahallani. Míg Minerva is leereszkedett egy székre, én az asztalra könyököltem, úgy kapaszkodtam a bögrémbe. Az elmúlt rövid idő arra az egyre volt elég, hogy megpróbáljam átérezni Bates helyzetét. És ha ez eleve lehetetlen vállalkozás is volt, minden esetre megsejtettem abból annyit, hogy tudjam, már ez a bevezető is milyen igazságtalan. Ha egy másik diákról lenne szó, valamelyikről, amelyik nem vérfarkas, csak egy egyszerű, magán uralkodni nem tudó és dühös kamasz - tehát mondhatni, egy teljesen átlagos kamasz - akkor majdhogynem elintéznénk egy egyszerű legyintéssel és egy combos büntetőmunkával.
De az élet Bates-szel jobban kitolt. Bár neki sokkal több indoka is van rá, pont neki nem lett volna szabad elvesztenie a fejét. A kór miatt, amiről szintén nem tehet. Az őt ért megaláztatások miatt, amiket csak elszenvedett. Minerva minden szava után úgy éreztem, lépésről lépésre egyre rosszabb irányba tartunk.
- Ezt követően természetesen Soulier édesanyja, illetve a nagybátyja követelni kezdték, hogy Bates kerüljön kicsapásra. Csakhogy idő közben más tényezők is bekerültek a helyzetbe.
A mondandó alatt muszáj voltam az asztalra sütni a szemem, és hálát adtam az égnek, hogy a bögre, amibe kapaszkodtam, erős anyagból készíttetett. Kis híja volt, hogy vékony ujjaim alatt összeroppanjon. Valahol igazuk volt? Vagy legalábbis megérthető volt a követelésük. Szegény Louis… Bizonyára őt is nagy trauma érte, és nem csoda, ha a szülők elégtételt követelnek. Nem mintha attól bármi is jobb lenne, sőt, minden esély meg van rá, hogy rosszabb lesz csak. De érthető, akkor is. Kérdés, hogy elfogadható-e. Aztán a végén már egészen belefáradtam abba, hogy megpróbáltam mindkét felet megérteni, ráadásul még azért is aggódnom kellett, hogy az igazgatónő tapintatosan vezesse elő a Sebastiant érintő egyéb körülményeket.
– Mint tudják, Mr. Bates hónapok óta maga alatt van és elég sok tanulmányi gond van vele. Digby pofesszor segítségével szereztünk neki egy iskolán kívüli terapeutát, aki úgy nyilatkozott meg, hogy valamiféle trauma érhette, ám a közös beszélgetéseken nem nyílt meg. A támadás estéjén azonban a házvezetőjének és Fawcett professzornak megnyílt a fiatalember. Úgy tűnik, hogy Mr. Soulier unokatestvére, a hatodéves Mr. Morrow szexuálisan zaklatta őt, konkrét erőszak nem történt. Mindezt úgy, hogy egy másik diák alakját vette fel metamorfmágus képességeit kihasználva.
Mivel ennek az előbbi információhalmaznak egy része viszonylagos titok volt, nem volt felhőtlen az örömöm, hogy mindez elhangzott. Nem hiányzott a további meghurcoltatás, amiknek egyébként az eddigi rossz helyzet is nagyban köszönhető volt. De talán segített a kollégáknak jobban átérezni a fiú helyzetét.
– Valamit szeretne hozzá tenni?
- Köszönöm igazgatónő, igen - bólintottam, és halk koppanással leraktam a bögrét az asztalra, hogy aztán kihúzzam magam, és úgy beszéljek.
- Sebastian hatalmasat hibázott, valóban. Elvesztette a fejét. De nem gonosz diák. Csak sokkal nehezebb helyzetben van, mint a többi, hozzá hasonló korú társa. Neki nem csak a kamaszkor általános nehézségeivel kell szembe néznie, ami tudjuk, hogy eleve nem egyszerű. Hanem a vérfarkas kórral, és mint kiderült, a szexuális zaklatással is.  Durva zaklatással - és én egy percig sem kételkedem Seb szavában, de merem remélni, hogy azt az ügyet is alaposabban kivizsgáljuk majd, egy későbbi alkalommal. Visszatérve az eredeti ügyre, ezek egyenként is iszonyatos terhek egy egyébként is változásban lévő, fiatal léleknek. Nem menti fel a vétke alól, persze, de vonatkoztassunk el egy pillanatra a személyétől és a szörnyű betegségétől, amiről nem tehet. Ha egy átlagos diák esett volna neki így egy másiknak, mit tennénk? Hiszen nap, mint nap megtörténik ez kamaszok között - teszem fel a kérdést egyelőre költőien, de bízom benne, hogy a kollégák meglátják a különbséget. Ha egy egyszerű folyosói verekedésről lenne szó, nem lenne most értekezlet miatta. Jó kis fejmosás, kellő mértékű büntető munka, egy látogatás a gyengélkedőn, és kész. Nagy eséllyel semmi maradandó, legfeljebb a tanulság a felnőtt konfliktuskezelési technikákról, amit a legtöbb kamaszfiú és nemritkán lány is legalább egyszer életében megszerez. Csak hogy ez a mostani helyzet bonyolultabb…
Csendesebben folytattam.
- De Bates nem átlagos diák. Neki jóformán tilos lett volna így kirohannia, sokkal több felelőssége van a kór miatt is, és sokkal nagyobb baj is lett belőle ugyanezért. Félreértés ne essék, nem akarom kisebbíteni a Souliert ért sérelmeket, mert ami vele történt, különösen a maradandó rész, az borzasztó, és nem maradhat következmény nélkül. Semmi sem jogosíthat fel ilyen tettre senkit. De kérem, hogy legalább próbáljuk meg meggondolni azt is, mennyire nehéz Bates helyzete. Meg kellene tapasztalnia a tette következményeit, igen. De mellette ő is komolyan segítségre szorul. Ne mondjunk le még róla, mert azt nem érdemli meg. Köszönöm.
Elhallgattam, és végignéztem az egybegyűlteken, azt kutatva, vajon mi járhat a fejükben. Nem tudtam mást tenni, mint reménykedni. Nehéz ügy ez, még nekünk, felnőtteknek is, hát még a gyerekeknek. Nagyot sóhajtottam, és az asztal fölé hajoltam, finoman egymásnak támasztva kezeim, úgy hallgattam a továbbiakat.
– A kérdés az, hogy milyen következménnyel járjon mindez. Mr. Morrow természetesen tagad, de Bates pszicho-medimágus és Mr. Murphy is úgy gondolja, hogy lehetséges, hogy ilyesmi áll a háttérben. Ugyanakkor Bates önbíráskodása sem támogatandó. Kérem mindenki szóljon hozzá a témához!
Mc Galagony lényegretörően kérte az egybegyűlteket, én pedig úgyis lendületben voltam, elsőnek tetten fel a kezem, és újból megragadtam a szót.
- Én teljes mértékig megértem Soulier és  a családja reakcióját. Jogos a megrázkódtatásuk, a dühük, a fájdalmuk, a gyászuk a megmaradó tünetek miatt. De  azzal nem értek egyet, hogy megoldás volna Bates-t kicsapni. Nem tenné meg nem történtté a marást. Nem feledtetné és nem gyógyítaná a traumát. Egy kézenfekvő büntetés volna, sőt, megtorlásnak vagy egyszerűen bosszúnak is nevezhetjük. Valószínűleg azt eredményezné, hogy Bates előbb-utóbb elkallódna, újabb hibák után az utcán, vagy az Azkabanban végezné.
Csendesen, nyugodtan, szinte érzelemmentesen beszélek, de azt hiszem, így is jól érthető, amit mondani szeretnék.
- De mi eredetileg az iskola minden diákjáért felelősek vagyunk, egytől egyig, és én még hiszem, hogy Sebastian nem reménytelen eset. Csak hibázott. Nagyot, borzasztót, de hiba volt, nem élvezetből követte el. Úgyhogy én személy szerint nem mondok le róla - jelentettem ki nagyon határozottan, és lazán keresztbe fontam a kezeimet, úgy támaszkodtam tovább az asztalon.
- Azt javaslom, hogy egyelőre vegyük ki Bates-t a diákközösségből... De nem a képzés alól - tettem hozzá határozottan. - Legyen afféle “magántanuló”, kapja meg a beadandó feladatokat, vegyen részt a vizsgákon, de erre az évre ne térjen vissza a többiek közé. Ne látogassa személyesen az órákat, ne is lakjon a Roxfortban, lehetőség szerint menjen haza, vagy valahová biztos és békés helyre, és tanuljon otthonról, illetve ha kell, külön járjon be tanári konzultációkra. Hozzám legalábbis mindenképpen, én ragaszkodom hozzá. Emellett folytassa megemelt óraszámban a pszicho-medimágiai látogatásokat, tanuljon önuralmat és konfliktuskezelő, önnyugtató technikákat. Maga Bates és Soulier, meg a családja felé pedig mindezt kommunikálhatnánk úgy, hogy egyelőre “felfüggesztettük” őt, ezzel talán megelégednének. És Bates számára is komolynak, súlyos következménynek minősülne ez, de nem olyan véglegesen és teljesen kilátástalannak, mint a kicsapás. Mert jövő év elején újra mérlegelhetnénk a döntést, így kitűzve elé egy célt is. Így megpróbálnánk építeni, ahelyett, hogy rombolnánk. Én ezt javaslom. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket - zártam le a hosszúra nyúlt mondandómat, amit azonban sajnos muszáj volt alaposan kifejtenem, aztán átadtam a szót a többieknek. Jól esett végre visszavonulni a csendes, szemlélődő ücsörgésbe, és Dawson oldalán kortyolgatni a teát.
Monstro úrfi ügyében kevésbé voltam tájékozott, de azért igyekeztem figyelmesen hallgatni. Ha sorra kerültem, és még kaphattam szót az iménti száj- és kollegális fülrongyolás után, akkor kicsit tájékozódtam az üggyel kapcsolatban:
- Pontosan mit jelent az, hogy bicskahasználat? És melyik házirendi pont tiltja vagy korlátozza magát azt, hogy szúró-vágó eszköz legyen a diákok birtokában? Ha megsebzett vele másokat, az persze komoly dolog, de hát az ég szerelmére… Minden egyes diákunk varázsfegyverrel van felruházva! Hivatalból… De mi egy a reggelinél, meg bájital-órán is használatos kiskéstől tartunk? - sóhajtottam egy kicsit rezignáltan, egy kicsit meg fáradtan.
- Nem akarom elbagatelizálni, a holmi átkutatása is fontos, de lehet, hogy fontosabb volna annak a végére járni, Monstro uraság miért érez leküzdhetetlen vágyat a bicskája közszemlére tételére. Büntető munkának esetleg néhány alkalomnyi, párszáz mázsányi krumplipucolást javasolnék az iskola konyháján, persze varázstalan módon, az említett veszélyes eszközzel, hogy Mr. Monstro hasznos célra fordítva kiélhesse a használatára irányuló késztetését - tettem hozzá fáradtan. Nem mintha más diák kevesebb figyelmet érdemelt volna, de a fejem még jócskán tele volt azzal a Merlinadta Bates-szel, meg azzal, ahogy a sorsa alakult...

Naplózva

India Zayathri
Eltávozott karakter
***


az Orákulum

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 04. 22. - 11:19:29 »
+5

Értekezlet



to; Minerva, Demelza & a tanári kar

2002. május 11.

Ezek a látomások voltak a legrosszabbak... Amik jöttek ugyan, de képtelen voltam őket időben, rendesen megfejteni. Olyan kristálytisztán emlékszem a jelenetre, mintha épp most láttam volna. Egy vérszomjas farkas óvatosan, természetellenesen csöndben osont egy tisztáson. Éjjel volt, a hold élesen világított. Egy pár pillanatig csak a farkast láttam, majd a távolban feltűnt egy elhagyatott, bárányborjú alakja is. A bárány eleinte gyanútlanul legelt, ám valami miatt abbahagyta és aggódva kapta fel a fejét. Talán a szél szaladt a segítségére, elárulva neki a ragadozó illatát? Ki tudja... Az viszont egészen bizonyos, hogy reszketett a félelemtől. Amint észlelte a veszélyt, rohanni kezdett, ám nem volt elég gyors... Hogy is lehetett volna. Ő még csak egy kicsi, gyenge borjú volt, míg a farkas erős és nagy... Borzasztó volt látni, ami ezután történt, de nem fordíthattam el a tekintetem. Végül odaléptem a saját vérében úszó, nyöszörgő fehér áldozathoz, és suttogva simogattam a bundáját, amíg végső álomra szenderült...
Amikor felébredtem, a jeges rémület nem hagyott magamra. Tudtam, hogy tennem kéne valamit, épp csak arra nem jöttem rá, mit... Napokig tépelődtem azon, szóljak-e Minervának a dologról, hisz mi van, ha esetleg valamelyik diákot érinti a `rémálom`. De túl kevés információ birtokában voltam, úgy éreztem, sehová sem vezetne, ha beszámolnék a látottakról, ígyhát... inkább hallgattam. Három nappal később pedig, mikor a kollégáktól értesültem a történtekről, zokogva átkoztam magam e döntésért.
Most meg itt álltam, a tanári kar körében, amelyet Minerva hívott össze. Borzasztó lelkiismeretfurdalásomat képtelen voltam lecsitítani, de elhatároztam, hogyha eddig nem hoztam szóba a látomást, úgy most sem fogom. Mit segítene az most már? Az áldozatnak bizony semmit... Minervának és a kollégáknak meg fontosabb dolga is volt annál, hogy felesleges fecsegéssel tartsam fel őket. Néma bólintással üdvözöltem McGalagony professzort és a többi befutó tanárt. Meglepően csönd volt most, érezhető volt, hogy senkinek nincs kedve csevegni e vészterhes időkben. Minerva kérésére helyet foglaltam az egyik széken, majd szomorú arccal, csendben hallgattam végig, amint vázolta a helyzetet.
- A legtöbben tudják, hogy két napja, május 9-én az egyik vérfarkaskórral küzdő diákunk, Sebastian Bates, megmarta Louis Soulier-t. A mardekáros fiút jelenleg a Gyengélkedőn ápolja Madam Pomfrey, szerencsére csak részben fertőződött meg, mivel Mr. Bates nem telihold idején, átalakulva marta meg.
Mélyet sóhajtottam e szavakra... Ha csak egy kicsit részletesebb lett volna az az álom... mindez talán nem történt volna meg, hisz időben érkezett a látomás. Ám így is, hasztalan...
Némán hallgattam tovább Minervát, aki immáron arról beszélt, hogy Bates trauma hatására cselekedhetett. S Demelza beszámolójára váratlanul átsiklott elmémen a gondolat, hogy mi van ha rosszul értelmeztem a látottakat? Ha Bates valójában nem is a farkas volt? Hanem a bárány... Kezdtem úgy érezni magam, mintha valami bonyolult találós kérdést próbálnék megfejteni. Talán el kéne engednem ezt az egészet. Ez a tépelődés nem vezet sehová, ezzel senkinek sem segítek.
– A kérdés az, hogy milyen következménnyel járjon mindez. Mr. Morrow természetesen tagad, de Bates pszicho-medimágus és Mr. Murphy is úgy gondolja, hogy lehetséges, hogy ilyesmi áll a háttérben. Ugyanakkor Bates önbíráskodása sem támogatandó. Kérem mindenki szóljon hozzá a témához! - fordult most hozzánk, többiekhez is az igazgatónő. Egy kis ideig még csendben gondolkodtam. Demelza szavain merengtem, aki arra kért bennünket az előbb, hogy próbáljuk átérezni Bates nehéz helyzetét, mielőtt döntést hoznánk.
- Bár Mr. Batest és Mr. Souliert sem ismerem túlságosan behatóan, mert nem tanítom őket, így a történteket is csak a kívülálló szemével tudom megítélni, egyet kell értenem Miss Digbyvel. A hallottak alapján Sebastian is áldozat, s bár megértem Louis családjának kérését, szerény véleményem szerint sem a fiú kicsapása lenne a megoldás. A felfüggesztést és a diákközösségből való kiemelést én is támogatom. További javaslatom az lenne, hogy az igazgatónő jelöljön ki egy mentort a fiú számára... Nem vagyok tisztában Mr. Bates családi hátterével, így akár egy családtagra, akár egy szociális gondozóra gondoltam, akiben Sebastian megbízhat... aki szemmel tartja és felelősséget tud vállalni érte. Fontos lenne, hogy Mr. Bates esélyt kapjon ismét visszatérni a helyes útra. Szerintem adjunk neki türelmi időt, hogy lássuk, milyen irányba változik, de persze közben mindenképpen - ahogy Demelza is említette - járjon terápiára, hogy fel tudja dolgozni az őt ért abúzust és a saját tetteit egyaránt. Nem mellesleg Mr. Souliernek is biztosan szüksége lehet egy pszichomedimágus segítségére - itt szünetet tartottam, hogyha Minerva, Demelza, vagy bármely kollégám közbeszólna, megtehesse.
- Ha viszont mindaz igaz, amit Mr. Morrow-ról állítanak a kollégák, akkor ebben az esetben úgy vélem, az lenne a helyes döntés, ha Mr. Morrowt haladéktalanul eltanácsolnánk. A szexuális zaklatás eleve rendkívül súlyos vétség, de az, hogy mindezt ravasz módon, másnak adva ki magát vitte véghez, szerintem arra utal, hogy ez a fiú teljesen gátlástalan... és mint ilyen, roppant veszélyt jelenthet a társaira - fejtettem ki a véleményem határozottan körbepillantva a tanári karon. Reméltem, hogy nem ítélek túlzottan elhamarkodottan, ez ugyanis nem volt kizárt, hisz Ryannel való múltom miatt különösen érzékeny voltam a szándékos erőszak és a manipuláció minden formájára. A Dominic Monstrót illető felvetést az előbbiek után kissé komolytalannak, súlytalannak éreztem... így amikor Miss Digby a krumplipucolást javasolta lehetséges büntetőmunkának, alig bírtam elnyomni a feltörni készülő kuncogást. Mégsem akartam megbántani Minervát persze, pláne nem akartam más tanárok előtt tiszteletlennek mutatkozni az igazgatónő irányában, így gyorsan köhögésnek álcáztam a kuncogásomat, majd a táskámban kezdtem el kutatni a vizes kulacsom után, hogy még véletlenül se kelljen hozzászólnom a témához, mert úgy éreztem, ha most ismét hozzám kerülne a szó, talán nem sikerülne kellőképpen visszafolytanom a nevetést. Ittam pár kortyot, és közben sikerült lecsendesítenem a gondolataimat, aztán mikor ismét alkalmam nyílt, röviden hozzászóltam.
- A büntetőmunkával alapvetően egyetértek, hisz ha egy diák ilyen nyíltan ellenszegül, az nem vezet jóra hosszútávon. Fontos, hogy a határok ki legyenek jelölve minden tanuló számára. Mindazonáltal, mivel Mr. Fawcett házvezetőként biztosan elég jól ismeri az ügyet, javaslom, hogy ő határozza meg a büntetés részleteit.
Naplózva


Reed Lancaster
Eltávozott karakter
***


Gyógynövénytan prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 04. 22. - 11:39:07 »
+4

Értekezlet


2002. május 11.
Mindenki

A tanári pihenőben ücsörögve, csendes maradtam. Nem mentem oda senkihez egy kávéval a kezemben, míg az igazgatónőre vártunk. Valahogy érezhető volt a Soulier-ügy óta fennálló feszültség a kollégák között is. Évek óta nem volt rá példa, legalábbis azóta, hogy itt tanítottam, hogy eltanácsoltak volna valakit. Én magam nem is támogattam egy ennyire durva beavatkozást… bizonyára vannak más módok, amikkel meg tudnánk oldani a helyzetet és ami talán a szülőknek is megfelelő. Főleg, hogy még én is sejtettem, hogy nem ilyen egyszerű ez az egész helyzet.
Ahogy megérkezett az igazgatónő, lehuppantam az egyik székre. Addig az ablakon bámultam ki vagy éppen valamelyik öreg könyvet babráltam, ami a könyvtár helyett ide került. Minerva bevezetője azonnal elárulta, hogy a téma valóban az, amitől tartottunk s talán enyhítő körülményként vezetett be minket a marás eredményeibe. Azért az megnyugtató tény volt, hogy Louis Soulier nem lesz vérfarkas a történtek után sem. Nem szóltam bele, nem ismertem az ügy hátterét, de Demelza szavai minden bizonnyal bárkit szíven találtak volna.
– Bennem csak az merült fel, hogy nem tennénk-e rosszabbat, ha kiszakítjuk a közegéből és otthon kell tanulnia. Úgy tudom Bates szülei varázstalanok, ami nehezítené az iskolán kívül tanulást, hiszen nem lenne közvetlen segítsége. Ráadásul a gyakorlattól szinte teljesen elvágnánk. Ráadásul ezzel a korosztályából is kiszakítanánk, a szocializációs lehetőségek is megváltoznának. – Magyaráztam. – Bár megértem a Soulier család álláspontját, de nem támogatom a fiú felfüggesztését. Inkább egy mentort neveznék ki mellé, esetleg egy prefektust, aki szemmel tartja. Ne hagyjuk egyedül a problémájával, de ettől függetlenül várjuk el, hogy bizonyítson. Ha kell én szívesen korrepetálom is órán kívül. A terapeutára vonatkozó találkozókat pedig úgy gondolom, hogy növelni kell. – Folytattam, majd hozzá tettem: – Alapvetően egyet értek Demelzával és Indiával, hogy tudatosítanunk kell benne, hogy a történtek nem helyesek. Nem ússza meg, de nem is lökjük el, hanem segítünk megoldani a gondjait. Elég megrázó dolgokon ment át. Ha elengedjük a kezét és magára hagyjuk a feladatokkal, csak rosszabb lesz a helyzete.
Aztán megköszörültem a torkomat.
– Nem szívesen mondom ki, de én is – Pillantottam Indiára – Mr. Morrow eltanácsolását javasolnám, amennyiben bebizonyosodik, hogy a vádak igazak. – Tettem hozzá.
Mosntro szóba került, ahogy kértem korábban Minervától, viszont azt is érzékeltem, hogy a kollégák egy része nincsen tisztában a fiú múltjával. Ezért hát, mikor az előttem felszólaló tanárnők megosztották a véleményüket, felkeltem a székemből, hogy magamra vonjam kicsit a figyelmet.
– Úgy gondolom, hogy fontos lenne ismertetni Mr. Monstro ügyét. – Jelentettem ki, majd hangosan folytatni kezdtem: – Dominic múltjában vannak bizonyos megkérdőjelezhető pontok, amik miatt nem javasolt, hogy szúróeszköz legyen nála. Tavaly decemberben ugyanis összetűzésbe keveredett valakivel a téli szünet alatt, majd nyakon szúrta. Azt állította, hogy az unokatestvérét védte meg, de nem voltak szemtanúk. Ráadásul korábban is voltak vele viselkedésbeli problémák. Frics úr többször jelezte, hogy vágó- és szúrófegyvereket tart magánál Monstro. Pont pár napja jeleztem Willow-nak, hogy át kéne kutatni a holmiját, nehogy megismétlődjön az eset. – Magyaráztam. – Úgyhogy nem, abszolút nem tartom jó ötletnek, hogy kést adjunk a kezébe a büntetőmunka keretében. Viszont segíthetne az év végéig Fricsnek tisztántartani a kastélyt, szigorúan mágia nélkül.
Naplózva


Sage Bolton
Eltávozott karakter
***


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 04. 22. - 12:06:49 »
+4

to; KOLLÉGÁK

2002. május 11.



Unottan nyomtam el a cigarettámat, ahogy belépett McGalagony a pihenőbe. Talán mindenki itt volt, nem tudom, én éppen Willow-nak magyaráztam valamit a legjobb borokról, amiket apám kastélyának pincéjében találtam. Nem volt éppen érdekes téma, csak beszéltem, ha már egyszer mellette ültem. Ahogy végig néztem az igazgatónőn és a többiek zaklatott arckifejezésén, sejtettem, hogy Soulier lesz a téma. Elég nagy port kavart, ami két nappal korábban történt… bár nem éreztem magam feljogosítva, hogy érdemben hozzászóljak a témához. Az igazat megvallva azt sem tudtam biztosan, hogy beleszólhatok… mint a tanári kar legfiatalabb tagja, sokszor gyereknek kezeltek. Főleg Minerva, meg Lancaster.
– Bates és Soulier is rendes fiú, nehéz lenne bármelyikükkel szemben is döntést hozni. Nem gondolom amúgy azt sem, hogy Louis-nak jót tenne, ha eltávolítanánk a közeléből Sebastiant. Szembe kell nézniük egymással és nem kizárt, hogy megbeszélni is. Persze a történtek olyan következményekkel jártak, amit Louis egy életen át viselni fog, viszont fontos, hogy megértse, miért esett ezen át. Mi vezetett ide. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg miértet kell feltennie. – Közöltem röviden a véleményemet. – De valószínűleg, ahogy Reed is mondta, inkább negatív hozadékai lennének, ha kikerülne az iskolából. Bár nekem csak néha-néha jött be az órámra érdeklődönek Seb, szívesen segítek neki a tanulmányaival órán kívül. Bármilyen tárgyból. – Tettem hozzá. Tudtam, milyen, mikor az ember egyedül érzi magát.
– Ami Morrowt illeti, én is az előttem szólokat támogatom. Vizsgáljuk ki és tanácsoljuk el, ha szükséges. Elég aljas húzás más bőrébe bújni, majd egész egyszerűen ráerőszakolni magát valakire. Ezzel két ember életét is tönkre tehette volna.
Monstroval ezzel szemben kicsit otthonosabban mozogtam. Láttam párszor nála bicskát, mikor faragtunk rúnákat meg ezt-azt csináltunk az órákon. Valami pletykát hallottam is erről a késeléses dologról, de azt hittem, csak a többi diák terjeszti, annyira nem figyeltem. Igazság szerint egészen másmilyen kapcsolatom volt a diákjaimmal, mint a többi tanárnak. Sokan inkább barátnak kezeltek, nem is igazán oktatónak.
– Merlinre! – kaptam kissé talán túl színpadiasan a mellkasomhoz, ahogy Reed áttért az eset tagalalására. – Ha ezt tudom, akkor nem engedtem volna meg, hogy az órámon a saját bicskájával faragja a fából készült rúnákat. – Tettem hozzá, majd megköszörültem a torkomat, hogy egy fokkal komolyabban folytassam: – Szerintem ez egy kicsit túlzás. A varázspálca a legveszélyesebb dolog ezen a világon talán, minden diákunk rendelkezik vele, mégsem vesszük el. Monstro nagyobb kárt tehetne egy átokkal bárkiben. És miért hazudnának arról, hogy az unokatestvérét védte? Igen, egy aranyvérű család sarja, de ez nem jelenti azt, hogy elsimították neki az ügyet… ha esetleg valakiben ez merülne fel. – Oké, kicsit heves lettem. Na nem baj, aranyvérűként is vannak előítéletek, nem csak sárvérűként. Nekünk is ugyanúgy meg kell birkózni egy csomó dologgal. Mindenesetre folytatás előtt rágyújtottam egy szál cigire megint. – Vegyük el tőle a bicskát vagy bicskákat, esetleg Ares tartson vele egy elbeszélgetést, aztán szépen térjen vissza a dolgához és figyeljünk rá.
Naplózva


Willow Fawcett
Eltávozott karakter
***


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 04. 23. - 20:30:18 »
+3

Tanári értekezlet



A teljes tanári kar
2002. május 11.


Túl sokat agyaltam az elmúlt napokban. Mióta Demelza szobájában kiderült, hogy mi is történt valójában, azóta alig aludtam. Folyamatosan azon gondolkodtam, miként lehetne ebből jól kijönni, de akárhányszor is vettem számításba a lehetőségeket, mindig arra jutottam, hogy sehogy. Ebből a helyzetből nem lehet jól kijönni.
Bevallom, soha nem gondoltam volna, hogy valaha a tanári pályám során ilyen helyzetbe fogok kerülni. Nem akartam, és nem is számítottam rá, hogy egyszer azzal kell majd foglalkoznom, hogyan mentsem meg egy diák sorsát azzal, hogy hozzásegítem a kicsapás elkerüléséhez, míg egy másikat abba taszítok.
Az elsők között érkezek a pihenőbe, nem is lep meg, mikor Sage hozzám lép, és beszélgetni kezdünk. A borokról van szó, aminek nem nagyon vagyok híve. Az alkoholt nem igazán bírom, de mint szakács szeretek nagyon is tisztában lenni az éppen aktuális ízekkel. Soha nem állhatok meg a fejlődésben, mindig új dolgokat kell kitalálnom, és követnem az éppen aktuális trendeket.
Hamarosan megérkezik Minerva, és én eltávolodom Sage-től, ahogy leülök az egyik székre. A fejem a föld felé hajtom, úgy hallgatom az igazgatónő szavait. Még mindig nem tudtam összeszedni a gondolataimat az egész üggyel kapcsolatban.
- Nos… - emelkedek fel a helyemről. – Nem sok mindent tudok hozzátenni a már elhangzottakhoz. Egyetértek azzal, hogy nem tanácsolhatjuk el Mr. Batest. Azzal csak rontanánk az állapotán, viszont valamilyen módon szankcióban kell részesítenünk. Mr. Solier szülei biztosan nem egyeznének bele abba, hogy a fiú büntetés nélkül megússza. Ami Mr. Morrow-t illeti, nos… - veszek egy mély levegőt. – Tudom, hogy szörnyű, amit tett, és azt is tudom, hogy nem maradhat megtorlás nélkül, viszont eltanácsolni az iskolából nem támogatom. Legyen magántanuló, járjon be vizsgákra, de az iskola falai közé ne léphessen az órákon kívül. Úgy értem, rendben járjon be az órákra is, de az óra után azonnal távoznia kell. Mindannyiunk irodája rá van kötve a hopphálózatra, de az igazgatói iroda mindenképpen. Felügyelhetnénk rá, hogy semmi esetre se szegjen szabályt. És mivel egy ilyen súlyos vád nem fogja elkerülni a Minisztérium figyelmét, egy szociális munkásnak kéne felügyelnie vagy egy pszicho-medimágusnak a terápiáját.
Azt hiszem, a Morrow-val kapcsolatos véleményemmel egyedül leszek, és persze, megértem, teljesen jogos lesz, de ez megint az a helyzet valahol, mint Sebastiané. Ha eltanácsoljuk, akkor nem fogunk segíteni neki, de amíg be nem látja a hibáját, addig veszélyes a többi tanulóra. Nem tudjuk miért éppen Mr. Batest szúrta ki magának, és azt sem tudjuk, hogy volt-e más is az iskolában, akit esetleg megkörnyékezett.
- Bár, az én óráimra nem jár, órán kívül szívesen segítek Mr. Batesnek bármiben, amiben csak tudok. Akár más jellegű tevékenységben, ami lekötheti, hobbit találhat magának. – Hirtelen jut eszembe egy kósza ötlet, nem tudom, mások mit gondolnak erről. – Kéne egy külön kis zugot biztosítani Mr. Batesnek arra az esetre, ha el szeretne vonulni. Ami csak az övé. Persze felügyelet mellett, ha baj lenne, akkor legalább Demelzának, belépése legyen oda.
Ezzel azt hiszem, mindent elmondtam, amit akartam erről az ügyről. Le is ülök, és némán várom a következő témát. Valahogy érzem, hogy ennek a megbeszélésnek a részemről még nincs vége, és mikor meghallom Mr. Monstro nevét, akkor csak egy hatalmas sóhaj szakad fel belőlem.
- Nem tudom honnan, de akárhányszor elkoboztam tőle egy kést, hamarosan egy másik jelent meg nála. A holmiját többször is átkutattam. Akár akkor is, mikor tudtam, hogy ő órán van, és nem tudja elrejteni előlem a késeket. Már gondolkodtam én is a megfelelő büntetésen és megoldásokon, de eddig nem tapasztaltam kifejezetten veszélyesnek a helyzetet. Az előzményekről sajnos nem hallottam, de ha így lett volna, akkor sokkal szigorúbban ellenőriztem volna.
A konyhai büntetés nem hiszem, hogy elegendő lenne, Ares pedig nem elég komoly ahhoz, hogy hatni tudjon rá. Úgy értem, alapból nem veszi komolyan a pszicho-medimágusokat, nem tudom mennyire lenne hatásos egy elbeszélgetés vele.
- A konyhai munkát semmi esetre sem javasolnám neki büntetésként. Inkább valami olyasmi kellene, amihez nem kell éles, vágó, szúró eszközt használni. Az iskola rendben tartása vagy a vadőri teendőkben való segédkezés megfelelő lehet. Viszont fel kell hívni Hagrid figyelmét, hogy véletlenül se adjon neki kést.
Ezzel remélem sikerült mindent elmondanom, és sikerült olyan irányba terelni az események folyását, hogy mindenkinek elfogadható legyen. Mert az biztos, hogy jó senkinek sem lesz.
Naplózva


Dawson A. W. Hamox
Eltávozott karakter
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 04. 28. - 21:07:12 »
+2

Krízishelyzetről való értekezés



2002. május 11.

to: mélyen tisztelt tanári kar


Meglehetősen zaklatottan érkezett a mai értekezletre. Természetesen előzetesen értesült a Bates - Soulier konfliktusról, és nagyon mélyen érintette az eset. Azóta is ezen tépelődött, és megzabolázhatatlan gondolatai most minden bizonnyal kiültek a vonásaira is. Feszülten intett vissza Demelzának, majd a többieket is futólag üdvözölte. Ezután ismét mélyen a gondolataiba mélyedve hallgatta végig McGalagony igazgatónőt és a tanári kar megjelent tagjait. Mivel új volt körükben, az utolsók között kívánt szólni, nem csak azért, hogy a lehető legtöbb információ birtokába jusson, hanem mert úgy érezte, az illem azt kívánja, hogy mint új, - roxforti értelemben véve - tapasztalatlanabb tanár, csak az értekezlet végén nyilvánítson véleményt. Különben sem volt igazán érintett az ügyben, hisz se házvezető nem volt, se nem birtokolt értékes háttérinformációkat az ügyről. Míg Demelza beszélt, bátorítóan pillantott rá, szeretett volna tekintetével erőt adni a tanerőnek, akit oly nagyon megkedvelt az elmúlt hónapok során. Sajnálta kollégáját, hogy ily mértékben volt érintett ebben a kényes, és roppant összetett ügyben, sejtette, hogy ez a fájdalmas helyzet erősen megviselte a tanerőt... bárhogy is alakuljon ez a mai értekezlet, feltett szándéka volt utána felkeresni Demelzát, hogy egy bögre tea, vagy akár valami erősebb mellett vigaszt nyújtson a számára. Ezt a késztetést teljesen természetesnek érezte, más kollégájáért is hezitálás nélkül megtette volna ezt az egyszerű gesztust, nemhogy Miss Digbyért, akivel akaratlanul is közelebb hozta az a múltkor átélt, kacifántos kaland a kastélyparkban. Akkor egy lány kegyei miatt egymásnak ugrott, éjszaka párbajozó kviddicsjátékosokat, Wilsont és Mitchellt kellett szétválasztaniuk, és már az is elég nagy sokkot jelentett a számára, hisz koránt sem volt hasonló jelenetekhez szokva, hiába tanított már több mint harminc éve. A Godrikon is történtek elvétve atrocitások, de már ebben az első tanévben is tisztán látta, hogy a Roxfortban jóval több hasonló izgalomra számíthat. Míg Demelzát és a többi tanár kollégát hallgatta, kezdett kikristályosodni benne a gondolat, hogy talán kissé alábecsülte a kamaszkort... és az a kellemetlen érzése támadt, hogy talán hibát követett el... Túl idősnek érezte már önmagát ahhoz, hogy ilyen fájdalmas történetekkel szembesüljön... és nem volt abban sem biztos, hogy megfelelő értékítélettel bír ahhoz, hogy egyáltalán véleményt nyilvánítson ilyen súlyosságú ügyekben. Már pedig itt és most, Minerva a többiekhez hasonlóan az ő véleményét is kikérte, s ezt semmi esetre sem tagadhatta meg. Így hát, miután végighallgatta Willow szavait, és valamelyest összeszedte a gondolatait, igyekezett tárgyilagosan hozzátenni a tényálláshoz.
- Úgy gondolom, ez az ügy roppant kényes... és nagyon fontos, hogy mielőtt bármelyik tanulót illetően is döntést hozunk, előbb száz százalékban megbizonyosodjunk arról, mi is történt valójában. Úgy hiszem, ha Mr. Bates igazat mond, úgy Mr. Morrowt valóban el kellene tanácsolnunk... de egy ilyen súlyos ítélet meghozatalában nem támaszkodhatunk egyedül a fiú szavaira, vagy a pszichomedimágus szakértő analízisére... nem... ez a fájdalmas természetű incidens sokkal komolyabb bizonyítékot igényel. Véleményem szerint ezen a ponton be kéne avatnunk a minisztériumot is a történtekbe... még az is lehet, hogy az ügynek a Wizengamot elé kéne kerülnie. Mr. Morrow hatodéves tanulóként már majdnem nagykorúnak számít... akármilyen komoly traumák állnak is esetlegesen mögötte, ennyi idősen nem bújhat ezek mögé, ha valóban elkövette ezt a szörnyű abúzust. Szerény véleményem szerint át kéne engednünk az ügyet az igazságszolgáltatásnak... Lehetséges, hogy ők majd megvizsgálják Mr. Morrow és Mr. Bates emlékeit, és még az is könnyen megeshet, hogy veritaserummal hallgatják ki őket, de úgy vélem, mindez csekély ár azért, hogy jogos döntés születhessen az ügyben - itt rövid szünetet tartva végigpillantott kollégái arcán, hogy felmérje véleményüket az eddigi álláspontjáról.
- Azt gondolom, az eddig elhangzott információk még egyáltalán nem nevezhetőek kielégítőnek ahhoz, hogy ezek alapján dönthessünk. Az egyik diák szava áll egy másik ellenében - feltételezem... bár eddig arról még nem is esett szó, hogy Mr. Morrow elismerte-e avagy tagadja-e a történteket... - tette hozzá, majd egy időre elhalkult, bízva abban, hogy kollégái jobb belátásra térnek majd e szavakra. Ha népszerűtlen is lesz a kollégák körében, akkor sem engedheti, hogy Bates vagy Morrow, vagy akár Soulier egész élete megpecsételődjön egy felelőtlenül hozott döntés miatt. Ugyanezt érezte Monstro esetében is. Nem akart vészmadárnak tűnni, de ostobaságnak tartotta volna, ha komolyabb kivizsgálás nélkül marad az ügye.
- Ami Mr. Monstrót illeti, úgy vélem, fontos lenne annak a korábbi kérdéses esetnek alaposan utánajárni, mielőtt szankciót szabnánk ki a fiúra. Ha jogosan védte meg az unokatestvérét, akkor támogatom a javaslatot, hogy Hagrid segítségére legyen... amennyiben viszont indokolatlanul támadott meg valakit a múltban, úgy gondolom, jóval körültekintőbben kellene kezelnünk az ő ügyét is... - jegyezte meg komoly arccal. Hogy az utóbbi esetben mit javasolt volna, azt egyelőre nem fejtette ki, mindig is híve volt a mondásnak, hogy majd akkor megyünk át a hídon, ha odaértünk...
Naplózva


Minerva McGalagony
Tanár
***


Az Igazgatónő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 05. 08. - 11:20:49 »
+4

TANÁRI ÉRTEKEZLET


minden jelenlévő tanár

2002. május 11.


Minerva McGalagony mindig is olyan nőnek tartotta magát, aki határozottan tud döntést alkotni, ám a ma elhangzott kérdésekben még ő maga is hezitált. Ezért hát a lehető legnagyobb bizalommal fordult kollégái felé, hátha azok olyan dolgokat is észrevesznek az adott helyzetben, amire ő már nem volt képes. Esetleg olyan módon közelítik meg a kérdést, amire ő már nem volt egész egyszerűen alkalmas ilyen-olyan okokból, hiszen minden ember a maga módján nagyon is korlátolt, nem tudja az összes lehetőséget figyelembe venni, pláne ilyen kényes helyzetben.
– Úgy vélem, hogy Mr. Bates kiemelés a tanulók köréből valóban elég drasztikus volna. Szorítkozzunk szigorúan a probléma helyszíni megoldására. Ennek a felelőse Digby professzor lesz, mint a fiú házvezetője. A célunk a minél előbbi felzárkóztatása legyen, hiszen a vizsgák itt vannak a nyakunkon és azt se szeretnék, hogy tanévet kelljen ismételnie. A büntetőmunkája az lesz, hogy minden délután másik két oktatóhoz kell mennie korrepetálásra. Megkérnék minden kollégát, aki oktatja, hogy ezt most vegye szigorúan. – Mondta és kihúzta magát, ahogy ismét felált a székből, ahol korábban helyet foglalt. Végig nézett újra az oktatókon és így folytatta: – Ami Morrow-t illeti, Fawcett professzor értesítse a szüleit, hogy milyen eljárást kell lefolytatnunk a gyermekükkel szemben. Mr. Murphy fogja levezetni a kihallgatást és mint a tanári kar rangidőse, kérem Hamox professzort, hogy hallgassa ki Mr. Soulier-t, gyanítom, mint a fiú unokatestvére többet is tudhat a dologról, és Mr. Bates-t is az ügyben, az utóbbinál legyen jelen Digby professzor is a biztonság kedvéért. Amennyiben bizonyosnak látszik a vád, úgy értesítjük a minisztériumot, de előtte semmiképpen nem akarom Morrowt meghurcolni. – Sóhajtott fel aztán. – Miss Zayathri megkérhetném, hogy segítse mindenben Digby professzort? Két pár gondos női kézre szüksége lesz Bates-nek a családi hátterét elnézve.
Így tért át aztán a másik témára. Lancaster professzorra biccentett hálásan, amiért kiegészítette a mondandóját és a krumplipucolás ötletet elvetett.
– A pálca valóban veszélyesebb, mint egy darab bicska, a házirendbe még is bele van foglalva, hogy szúrófegyvert hozni az iskolába nem szabad. Ezért megkérem Fawcett és Bolton professzort, hogy menjenek be a hálókörletbe és kutassák át a fiú holmiját. Minden éles tárgyat kobozzanak el tőle, a büntetését pedig a házvezetőjére bízom. A szemét azért mindenki tartsa rajta. Nem is a tény, hogy bicska van nála a legnagyobb gondunk, hanem hogy megtagadja annak az átadását. Meg kell tanulnia szót fogadni, különben az elkövetkezendő két évünk nagyon nehéz lesz vele. Ezt pedig gondolom egyikünk sem akarja… – Megköszörülte a torkát és magához vette a mappáit. – Egyelőre próbáljuk meg ezekkel a módszerekkel. Amennyiben módosításra van szükség, forduljanak hozzám bizalommal. Én magam is felügyelni fogom Bates fejlődését. Monstroval pedig szeretnék a holnapi nap folyamán elbeszélgetni Fawcett professzor, kérem kísérje be hozzám az órái után! - Ezzel biccentett feléjük, majd felkapva a mappáit megindult szépen, vissza az irodája felé. Reméltem, hogy ennyi elég lesz megoldani az ügyet... bár tudta, elég kis esély van erre, főleg, ha bebizonyosodik Morrow nem éppen ártatlan tette. Akkor csak még nagyobb zavar keveredik majd s neki talán újra közbe kell lépnie.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.
Naplózva

Maria Fitzgerald
Eltávozott karakter
***


a Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 07. 10. - 18:24:17 »
+1

to; Mr. Mage Holton
My last word
will probably be
"O O P S"



2002. 08. 02.
outfit


Jól van, jól van, jól van Maris. Semmi baj, ez olyan mintha mintha magadba beszélnél,c sak itt gyerekek is lesznek. Unatkozó ideges rosszcsont gyerekek. Akik a planetáriumba jöttak azoket érdekelte is a csillagászat és az univerzum csodálatos titka. És ez valahogy más... Nagyon nagyon... Idegesen járkálok a tanáriban, miközben a kezeimmel babrálok. Meg-meg állok az asztalok előtt, ahogy egyre inkább róvom a köröket.
Hmm. Wow, menyi gyökér van ennél az asztalál. Óó, és van itt egy mogyoró cserje. Annyira jól néz ki, meg kell kóstolnom. Közelebb is lépek, hogy megérintsem a cserjét, amin nagyjából két kisebb mogyoró himbálózik. Olyan bonsai méretű az egész, de egyszerűen bevonz a mogyoró. Mert nasi, és ki találta ezt ki? Vajon keresztezte a bonsait, a mogyoróval? Mindegy is, lecsippentem és megeszem, amajd ugyan így körbesétálom a többi asztalt, kinyitogatok kívácnsian minden padra tett dossziét. Úú, ez a Sebastian Bates érdekes gyerek lehet. Óóó, és ez a Dominic Monstro is. Közben odaérek a Rúnaismeret professzorának az asztalához is, mindenféle tudományos cuc van rajta, kissé szétszórtan hevernek az asztal lapján a jegyzetek. Hogy is hívják. Mintha valahonnan rémlene a neve, mintha olvastam volna valamit tőle. Hogy is hívják... Mage Holton? Valami ilyesmi. Fogalmam sincsen. Rettenetes a névmemóriám. De egészen érdekes cikkeket. Gonolom ő is valami nagyon professzoros szakállas szemüveges férfi, mint akikkel tele volt az akadémia is. És ha valami hatalmas nagy figura, én meg valami kis hal vagyok? Merlin seggére! Mély levegőt veszek, és róbálok nem izgulni. Teljesen nyugodt vagyok, egyáltalán nem remegnek a kezeim!
Az egyik asztal előtt megállok, valami kis furcsa lény van kitömve és pálcikára húzva. Elhúzom a számat, miközben a bennem lévő kíváncsiság erősen késztet arra, hogy ééérintsd meeeeg Mariiiis. És persze szórakozottan megbököm, de ahogy hozzá érek, elborul, és lepattan a szobor kis manószerű fejecskéje.
– Óóóó, ne-ne-ne. Neeeee, ne, ne neeee guruulj leee aaz asztal alá - motyogom félhangosan, ahogy érte nyúlok, de a fej gurul messzire elpattan, koppanva és elnyeli az egyik tanár asztala. - Vagy be is gurulhatsz, végül is ez egy szabad ország, nem igaz? - vonom meg a vállamat, majd sóhajtva térdre ereszkedem és bemászok az asztal alá. Jé, van itt egy penna! Óóó, és egy csésze is. ez itt egy teafűves zacskó? Mit keres itt egy Mikulás sapka? - Feeej. Feeej, hol vagy? - dünnyögöm, miközben beljebb mászok, kezemmel tapogatva az asztal alatt. Aztán a fejet csak kiszúrom, ahogy gurul kifelé, ez biztos életre kelt.
- ÁHÁ! MEGVAGY! - csapom le a tenyerem a fejre, miközben kinyílik az ajtó, én pedig ott hasalok kereszben az asztal alatt fetrengve, félig az arcomba hullott hajjal, úgy pislogok fel a megjelent férfi felé. Egy ártatlan vagyok mosolyt villantok felé, és a szabad kezemmel integetek is.
- Óóó, hellóóó!
Naplózva


Sage Bolton
Eltávozott karakter
***


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 07. 15. - 20:30:30 »
+1

to; MARIS

2002. augusztus 2.


Nem terveztem ilyen korán visszatérni a Roxfortba. Még számos feladat volt a családi birtok területén, például a szobákat teljesen sikerült restaurálni, de apám értékes bútorainak jelentős gyűjteményen fent ragadt a padláson egy meglehetősen agresszív mumus társaságában. Még én magam sem tudtam kiűzni onnan, pedig elég komolyan próbálkoztam vele. Azelőtt meg ráadásul egy tanulmányi programon kísértem végig a diákokat, így szinte semmi időm nem volt a magánéleti dolgaimra… a kedves menyasszonyom is kénytelen volt elhalasztani az esküvővel való nyaggatást. Egy ideig úgy hittem, hogy majd Tania miatt nem akarom elvenni, de nem miatta nem akarom. Tania a múlt, ami néha-néha fellángolt.
McGalagony igazgatónő persze rám sózta az egyik új tanárnő körbevezetését. Nem lepett meg, mivel én voltam a legfiatalabb minden kellemetlen feladat valahogy nálam kötött ki, ráadásul azt hallottam, hogy az új tanárok felvétele sem változtatott a helyzetemen. Szóval persze megint késésben voltam, úgy rohantam fel az emeletre, mint valami őrült. Reméltem, hogy az újdonsült tanerő nem unja meg és indul el inkább haza. Valami olyasmi felkiáltást hallottam, hogy: – ÁHÁ! MEGVAGY! – Hirtelen azt hittem, hogy a valaki az ajtón keresztül lát… és tudja, hogy megérkeztem. Ez kicsit összezavart és éreztem, milyen mocskosul béna vagyok.
A tanári pihenő ajtaját feltépem, szószerint átestem a saját bőröndömön és elterültem az asztalok között, a helyiség közepén. Természetesen a holmim sarka belenyomódott a bordáim közé. Nyögtem egyet.
– Óóó, hellóóó!
Felpislogtam, ahogy a fejemnél lévő asztal mögül jön egy hang. Egy nő, egy világos hajú nő ártatlan mosollyal. Igen, láttam az arcán, hogy idősebb nálam, amire csak mordultam egyet, majd nagy nehezen feltápászkodtam a földről. Leporoltam a ruhámat, felállítottam a bőröndömet.
– Szia… te vagy Maris? – kérdeztem és kicsit feszengve, de felé nyújtottam a tenyeremet. Kicsit túl csinosan öltözött fel, miközben én egy Walpurgis lányai koncertpólóban feszültem, amire éppen csak felkaptam egy kapucnis pulcsit. A fekete farmer és a tornacipő sem keltett éppen felnőtt férfi benyomást… de hát egésznap utaztam, mert még volt némi dolgom, mielőtt ideindultam. – Bolton professzor vagyok, de bizonyára az igazgatónő mondta, hogy én foglak ma körbevezetni. – Magyaráztam tovább és a saját asztalomhoz toltam a bőröndömet.
– Amúgy mit csináltál? – kérdeztem és kicsit megköszörültem a torkomat. Nem igazán értettem, hogy miért kell amúgy sem megmutatnom az iskolát, elvégre ő maga is idejárt valamikor. Bár a háború után felújították az iskolát, azért nagyjából ugyanaz maradt.
Naplózva


Maria Fitzgerald
Eltávozott karakter
***


a Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 07. 19. - 14:51:41 »
+1

to; Mr. Mage Holton
My last word
will probably be
"O O P S"



2002. 08. 02.
outfit


- NEE, a fejeeee! - Kapok a szám elé, ahogy a bezuhanó srác, akire elős ránézésre azt hiszem, hogy diák, valamelyik tagja kilapítja a preparátum fejet, ami az esés hangjától pottynat ki a kezemből, mert megijdetem. És mert szerencsétlen vagyok. Szóval az valami nyekkenéssel kilapul a srác könyöke alatt, én pedig elhúzom a számat. Hát ég veled fej.
– Szia… te vagy Maris? - erre bólitok, bár még sose hívott így senki, de valahogy a szájából olyan viccesen hangzik, hogy nem is teszem szóvá. Egyékénént még mindig azt hiszem, hogy egy betévedt diák, de mielőtt megkérdezném, hogy mégis mit keres itt augusztus elején, már folytatja is.
– Bolton professzor vagyok, de bizonyára az igazgatónő mondta, hogy én foglak ma körbevezetni - Erre kikerekedik a szemem, mintha csak a fej lennék, akit kilapít egy könyök, és egyik kezemmel belecsapok a tenyerembe. Teljesen nem néz ki professzorosnak, amilyen laza cuccokba feszít, inkább egy lázadó kamasz képét kelti bennem.
- Jaaa, te vagy Mage Holton! Pedig azt hittem egy diák vagy - villantok felé egy ártatlan vigyort. - Egyébként van valami durva változás, hogy így körbe kell vezetni? A neveket nem jegyzem meg, de amúgy én is idejártam - dünnyögöm az orrrom alá, miközben megigazítom magamon a ruhámat, bár a kócos hajammal kicsit meg kell szenvednem mert belegabalyodnak az ujjaimba, és úgy nézek ki, mint egy megtépett csirke.
– Amúgy mit csináltál? – lepillantok a kilapult fejre a lábunk előtt, ammi meglehetősen gusztustalnnul fest, mert még az apró agya mintha kifolyt volna.
- Megpróbáltam megmenteni annak a fejét - mutatok a cucc testére az egyik asztalon. - De hóősi halált halt - vonom meg a vállamat, és megint elvigyorodom. - És te jól vagy? Szerencséd, hogy nem nyomódtál szét, mint a fej. Úgy tűnik a szőnyegek is szeszélyesek erre, nem csak a lépcsők - jegyzem meg szórakozottan, és körbefordulok a tanári pihenőben.
Éppen indulnék ki, amikor berobban a képbe az a nagyon bolond szellem, és  a következő pillanatban minden csupa fehér lesz és köhögnöm kell a krétaportól. Csípi a szemem és nagyban hessegető mozdulatokat teszek, amivel lehet leverek egy lámpáz az egyik asztalról. Ez úgy tűnik feldobja a kopogószellemet, mert ő is elkezd cuccokat lehajigálni, az egyik könyv éppen Mage felé repül, mire előrántom a pálcám és megpróbálom elvarázsolni tőle, de azt hiszem még így is fejbe találja. Nem véletlen vagyok az elméleti tárgyak oktatója, gyakorlatban kicsit... ügyetlen vagyok.
- Hopsz, nagoyn fájt? - kiabálom túl a csörömpölés zaját, és odalépek hozzá a homlokát vizslatva.
Naplózva


Sage Bolton
Eltávozott karakter
***


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2021. 07. 23. - 09:33:36 »
+1

to; MARIS

2002. augusztus 2.


Egészen más fajta találkozásra számítottam. Kevesebb eleséssel, meg őrült kalimplással. Végül is nagy nehezen összeszedtem magam annyira, hogy legalább talpra álljak és szép lassan kisimítsam magamon a ruhát. Hát igen, nyilván nem a koncertpóló és a fekete szakadt nadrág volt a legjobb bálasztás az új tanárkolléga jelenlétében, de még számoltam azzal, hogy esetleg lesz időm átöltözni. Nem számítottam késésre sem.
– Jaaa, te vagy Mage Holton! Pedig azt hittem egy diák vagy – vigyorgott rám meglepően ártatlanul. –  Egyébként van valami durva változás, hogy így körbe kell vezetni? A neveket nem jegyzem meg, de amúgy én is idejártam.
– Sage Bolton.– Javítottam ki és a csomagjaimat odatornáztam az asztalom mellé. Talán azon a helyen nem rúgja fel senki, legfeljebb Willow, ha úgy dönt, bejön a nyár közepén. Erre persze nem sok esélyt láttam. – A háború után történt némi felújítás, de semmi megszokhatatlan, ha az ember már eltöltött itt hét évet. – Válaszoltam és a zsebemből egy doboz cigarettát halásztam elő, hogy kivegyek belőle egy szálat. – Ugye nem zavar, ha rágyújtok? – kérdeztem és a számba dugtam a cigit. Valószínűleg Belby az egyetlen, aki előszeretettel játszotta el, hogy fuldoklik a füsttől… de ő mindenre szeretett nagyon drámaian rájátszani. Főleg arra, ha tanácsot adtam neki a diákokkal való kapcsolatteremtésre… mintha a fiatalságom sértette volna, állandóan az orrom alá dörgölte, hogy neki több tapasztalata van és pontosan tudja, mit csinál.
– Megpróbáltam megmenteni annak a fejét – mutatott valamire az egyik asztalon. Fogalmam sem volt mi az, de csak lassan bólintottam. – De hóősi halált halt – vonta meg a vállát aztán egy újabb vigyorral. – És te jól vagy? Szerencséd, hogy nem nyomódtál szét, mint a fej. Úgy tűnik a szőnyegek is szeszélyesek erre, nem csak a lépcsők.
Lassan bólintottam és miután szippantottam egyet a cigiből és kifújtam a füstöt, közelebb sétáltam hozzá. Végül is egész rendes nőnek tűnt a maga módján, csak kicsit olyan furcsán szétesettszerű volt.
– Manapság az is csoda, hogy ez a szál cigi nem szeszélyes… – vigyorodtam el én is és mutattam, hogy ugyan induljunk most már el. Maximum belógunk a könyvtárba Madam Cvikker tudta nélkül. Azt aztán nagyon gyűlölte volna.
Csakhogy mielőtt még távozhattunk volna a pihenőből, hirtelen mindent ellepett a fehér por. Megtapadt a fekete ruhámon, csípni kezdte a szememet, nehezen kaptam levegőt és a következő pillanatban köhögni is kezdtem. Egy jó adag krétapor volt, amit valaki bizonyára a rúnatoronyból szedett össze, az ugyanis pontosan ilyen levegőt hordozott… utáltam is a táblára írni éppen emiatt, mert a környékét egyenesen megfertőzte.
A leülepedő porfelhőben meg Hóborc alakja rajzolódott ki. Gyűlöltem ezt a szellemet, állandóan Zsálya professzornak gúnyolt és egyszer valóban megdobált már a saját krétáimmal is. A cuccok, amiket hajigálni kezdett egyenesen felénk repültek. Az egyik könyv fejbe talált, amitől megtántorodtam.
– Hopsz, nagoyn fájt? – kérdezte Maria. A tenyeremet a púpomra szorítottam, aztán megfogtam a nő karját és behúztam az egyik asztal mögé.
– Hóbor! Ha nem viselkedsz, hívom a Véres bárót! – fenyegettem meg. Ez általában bevált nála, mert a mardekárosok szellemétől rendkívül tartott. Ehelyett most azonban énekelni kezdett, valami gúnydalt. Kiemelkedtem az asztal mögül és Hóborcra meg a repkedő tárgyakra szegeztem a pálcámat: – Immobilus! – A könyvek és egyebek megálltak a levegőben, úgy, hogy Hóborc is csupán pislogni tudott. – Ne akard, hogy szelleműzési rituálét hajtsak végre! Sokat tanultam Izlandon!

Naplózva


Maria Fitzgerald
Eltávozott karakter
***


a Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2021. 07. 27. - 15:24:04 »
+1

to; Mr. Mage Holton
My last word
will probably be
"O O P S"



2002. 08. 02.
outfit

– Sage Bolton - ismétli meg a nevet. Mintha ez segítene, komolyan. Senkinek a nevét nem bírom megjegyezni, sőt, teljesen kizárt, hogy ez a jövőben változni tudjon. Nem azért mert nem fontos, hogy megjegyezzem, egyszerűen nem megy.
- Jól van, Page, jól van - bólogatok, majd aztán kissé kínosan vigyorogva ránézek. - Azért a hangzását eltaláltam, ugye? - kérdezem szórakozottan, miközben helyre pofozom a szana szét álló, elektromosságtóm feltöltődött hajszálaimat. Közben kissé furcsa kételkedő arccal méregetem, valahogy annyira nem illett össze az arca az unalmas professzori léttel. úgy értem, persze, hogy kiöregedtek meg nyugdíjba mentek az olyan furcsa figurák, mint mondjuk Bamba professzor... De Page...vagy Hage... akárhogy is hívják, inkább néz ki egy együttes frontemberének. Nem mintha rám lenne írva hogy asztronómia tanár vagyok. Kicist együtt érzek vele, nehéz lehet ha ő a legfiatalabb a tanári karban és meg kell kűzdenie az örökös gyereknek nézéssel.
- A háború után történt némi felújítás, de semmi megszokhatatlan, ha az ember már eltöltött itt hét évet. Ugye nem zavar, ha rágyújtok? 
- Galagonya néni eléggé a szokása rabjai lehet - tűnödöm el, majd nemet intek a fejemmel. Ajjj, de én éppen leszokóban vagyok, nem szabad nekem is rágyújtani. Végül is a leszokás miatt van nálam is egy doboz cigi, meg minden. Segíti a motivációt! Igen. Tökre. Mielőtt elindulnénk kifelé, és válaszolnék a cigis megjegyzésére beborít minket egy krétafelhő. Nagyban prüszkölve próbálok legalább levegőhöz jutni, miközben Hóborc hangja megüti a fülemet.
– Immobilus! Ne akard, hogy szelleműzési rituálét hajtsak végre! Sokat tanultam Izlandon! - kidugom a fejem az egyik tanári asztal fedezékéből, és elismerően hümmögök egyet a srcá felé.
- Hatásos - vigyorodok el, majd csípőre tett kezekkel megállok a szellem előtt. Igazából az ajtón akarnám kilebegtetni, miután ynöszörögve ellenkezik a megdermedés ellen, de véletlenül a levitációm félre tájékozódik és Hóborc nem az ajtón távozik, hanem az ablakon. - Ooopsz, bocsii - hajolok ki a zuhanó szellem felé az abalok. Bár nem is tökéletes a varázslatom mert még az ablak is betörik, annak ellenére, hogy hóborc csak egy szellem.
- Hoppácska - pislogok értatlanul a Mage felé. Iagzából elég katasztrofálisan varázsolok, valami minig hibádzik benne, pedig nem vagyok én olyan gyökér, hogy ne tudjam a mozdulatokat vagy a varázslatot. De lehet, csak elszoktam tőle, évekig muglik között éltem, egy gyerekeknek készült planetáriumban nem nagyon lehetett varázsolni. - Kicsit berozsdásdotam.
Naplózva


Sage Bolton
Eltávozott karakter
***


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2021. 08. 01. - 09:39:09 »
+1

to; MARIS

2002. augusztus 2.



– Jól van, Page, jól van – mondta úgy, mintha megismételte volna a nevemet. – Azért a hangzását eltaláltam, ugye? – kérdezte kissé szórakozottan. Én meg csak pislogni tudtam. Aztán megköszörültem a torkomat. Jól van, Sage, egy utolsó próbálkozást.
– Sz… szzzz… ahogy kígyó sziszeg. Sage. – Nyomtam meg a nevem elejét, hátha akkor eljut hozzá is. Ha nem jegyzi meg a nevemet, még kellemetlenségek is érhetik a félév során. Ha Mage vagy Page Holtont kezdi el keresni teszem azt, akkor nem valószínű, hogy a diákok vagy akár Frics tudni fogja, hogy miről beszél. Itt pedig veszélyes, ha az ember bolondnak nézik. A diákok képesek kicsinálni simán egy tanárt, ha nincs meg a tekintélye. Mondjuk az nekem sem volt igazán, inkább csak levoltak velem, mert az idősebbekkel egészen közel álltunk egymáshoz korban.
A számba dugtam egy szál cigit, majd már vettem volna a kezembe a pálcámat, hogy meg is gyújtsam, mikor elborított minket a krétafelhő. Éreztem, ahogy könnyesre csípi a szememet, ahogy egy nagytüsszentés kíséretével az orromba csiklandoz. Hóborc még a nyáriszünetben sem nyugszik a jelek szerint… kénytelen voltam szembe szállni vele és megfenyegetni.
Az Immodilus hatásosnak bizonyult. Hóborc és minden más is megállt a mozdulatban. Csak én és a nőci maradtunk mentesek a mágiának ettől a formájától.
– Hatásos – állapította meg, ahogy vigyorogva megállt a szellem előtt. Az egyelőre csak a szemét tudta mozgatni, ám sejtettem, hogy ez mindössze néhány perc előnyt szerez nekünk és bosszúból még talán követ is minket majd az egész körbevezetés közben. Marisra hagytam a varázslat folytatás és a szellemtől való megszabadulást. – Ooopsz, bocsii – hallottam, ahogy még dumál utána, ám én az elejtett cigim helyett dugtam egy másikat az ajkaim közé, majd a pálcámmal nyugodtan megpöccintettem a végét, mire finoman meggyulladt és az első adag füstöt le is szívhattam. A dohány kesernyés aromája megnyugtatott, mint mindig.
Most nem voltam olyan életerős, mint amikor idejöttem dolgozni. A családi problémák és a Taniával való „játszadozás” nyomot hagyott bennem. Nem igazán akartam már bedőlni a lány trükkjeinek. Nagyrészt felbukkant és eltűnt, mikor éppen kedve volt hozzám.
– Hoppácska. – pislogott felém az új tanárnő már-már ártatlanul. Engem nem zavart, hogy mit művelt a szellemmel… így legalább nem én voltam az első számú célpontja, ha éppen támadást akart indítani a tanári kar valamelyik tagja ellen. – Kicsit berozsdásdotam. – Tette hozzá.
– Előfordul, ha az ember nem gyakorolja naponta. – Válaszoltam és az arcába fújva a füstöt mutattam, hogy induljunk ki a folyosóra. Még az ajtót is kitártam előtte és megvártam, míg kilép rajta. – És hol dolgoztál, mielőtt idejöttél? – kérdeztem és elindultam jobbra. Lassú léptekkel vezettem a folyosón, igazából úgy gondoltam csak a felújított folyosószakaszokat mutatom meg neki. Esetleg az irodáját, bár erről még nem tudtam, hol lesz. Talán Prescott tanárnő régi helyét kapja, ám én ott még nem jártam… és emlékeim szerint a nyugati szárnyban kapott helyett, ám bizonyosan ezt nem mertem kijelenteni. Belbynél voltam a legtöbbet, aki egész évben szívatott, mintha én is csak az egyik diákja lennék.
– Én a Godrikon tanítottam. – Tettem hozzá, csakhogy cseveglyünk valamiről. – Csakhát… fel kellett mondanom bizonyos okokból. Most a Skandináv Mágiatörténeti Múzeumban dolgozok ez mellett.

Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 22. - 18:55:14
Az oldal 0.551 másodperc alatt készült el 51 lekéréssel.