Bűbájtan terem

Közepes méretű, kör alakú tanterem. Faltól falig érnek a szintenként emelkedő padok félkörbe rendezve. Ez nagyban megkönnyíti a diákok óra közbeni kommunikációját, hiszen az ülőalkalmatosságok egybefüggőek – a padokkal egyetemben-, és az eggyel feljebb lévő szint asztalaiból törnek elő. A helyiség másik végéből a magas plafonig nyúló ablakok bevilágítják az egész termet, vidám fényben táncoltatva az emeletes padokat, melyek között két lépcsőzetes folyosó vezet fel a legfelső szintre a falra szögelt, görbe vitrinekhez, amikben az órához szükséges eszközöket tárolják, ám még innen, a legfelső szintről is csak nehézkesen lehet elérni e polcokat.

Bűbájtan óra


2003. május 5.

Flitwick fényesre sikált lakkcipője vidáman kopogott végig a folyosókon, miközben az órára tartott. Apró kezei alatt szorongatta a könyveit is, amiket még előző este, felkészülés előtt szorgalmasan átlapozott, egy csésze nyugtató tea mellett. Fényes, jól áőolt bajuszát még maga Poriot is megirigyelhette volna, csak úgy, mint a tökéletesen álló frizuráját is. A terem felé tartva számos godnolat kavargott a fejében, mint például, hogy a békékat igazán illene végre behangolni, a közelgő évzáró búcsúztatójára, és talán el kellene kezdeni a kóruspróbákat is. Mindig megilletődött az évzárókon, amikor újabb diákok távoztak el. Habár már önként lemondott a házvezetpi posztjáról, még mindig előszeretettel gondoskodott a háza diákjairól is.
Fél órával hamarabb érkezett meg a terembe, ahol egyből kiszellőztetett, és tökélesítette a fényeket, miközben lepakolt a tanári asztalára, és végiggondolta alaposan az óra menetét. Közben még talán dudorászott is. Kitette a beígért teáscsészéket, bennük az előre elkészített teákat, és természetesen a teás kannát, amiben ott gőzölgött a friss tea.
Megvárta, amiíg beszivárog minden diák, és aztán rá oly jellemző mozdulatokkal belevágott a feladatok ismertetésébe. A legtöbb varázslattal már megismerkedhettek a diákok, így igzaából szerette volna őket vizsgáztatni.
- Itt van mindenki? Remek, remek, akkor kezdjük is el. Nos, ez egy rövid kis szintfelmérő óra lesz, ami eldöntheti az év végi jegyeiteket is. Egyszólván gyakorlatban kell bemutatni a megadott varázslatokat az órán. A hozzávalókat, hogy ha kellenek, megtalálhatóak lesznek önök előtt. Minden évfolyam külön a tanulányi szintjének megfelelően kap majd feladatot. Évfolyamonként, névsor szerint haladunk, természetesen - magyarázza, majd egy kis szünet után újabb levegőt véve folytatta.
- Első évfolyam: Vingardium leviosa. A maguk előtt lévő tollat, kanalat, és követ kell a levegőbe lebegtetniük.
Negyedik évfolyam: Arresto Momentum. A maguk előtt lévő három tárgyat, a követ, a kanalat és a tollat Leviosa-val  lebegtessék kellő magasságba, hagyják őket leesni, és az előbbi varázslattal pedig lassítsák eme zuhanást.
Ötödik évfolyam: Pirocus. Írják le a levegőbe ezzel a bűbájjal a saját nevüket.
Hatodik évfolyam: Rupivestis. Varázsolják le az előttük lévő dióról a hélyat, épen hagyva a belsejét. Aki más ruháját varázsolja le, az büntetőmunkát kap, és pontvesztést!
Hetedik évfolyam: Surgito, azaz varázsolják le a bűbájokat az előttük lévő tárgyakról.
Ahogy befejezte a feladatok kiosztását, elégedetten bólintott is hozzá, majd várakozással telve figyelte ahogy a diákok nekilátnak a munkának. Most nem mehetett oda a diákokhoz, hogy ha nehezen ment nekik a varázslás, ez lényegében egy vizsgafeladat volt. Egy esély a jegyek feljavítására, vagy persze lerontására. De mindenképpen jó gyakorlás és tapasztalat.

Tudnivalók:
- Az órára május 16-ig lehet írni 20:00 óráig.
- A záró egy tanári értékelő reag lesz.
- A feladat helyes elvégzése: +5 pont.
- Hiányzás: - 5 pont.

Minek tanulni ezt annak, aki eleve bűbájosnak születik?
2003. május 5.
Fifi, és bárki, aki szeretne még tollat a fülébe, vagy akitől lenyúlhatom a csicsa kanalát

   


lift me up

Ahogy az évzáró közeledik, és a tanárok elkezdenek ilyen évvégi osztályzatokkal fenyegetőzni, rá kell csodálkoznom, milyen gyorsan eltelt ez a tanév. Szerettem ezt a termet, mert nem csak nagyon stílusos hátteret nyújtott nekem, amikor olyan igazán boszorkánykodnom lehet, de ráadásul a padok takarásában szuperül lehetett szórakozni is. Jó, izgalmas, hogy itt használhatjuk a pálcánkat, de nekünk még úgyis csak uncsi bűbájokat tanítanak, semmi igazán érdekeset. Meh…
Körbenéztem, kit lehet majd piszkálni vagy boldogítani, aztán leültem valahova középtájra, és vártam, hátha Fifi is befut. Ahhoz képest, hogyan ismerkedtünk nyáron, végülis elég szórakoztató volt a társaságában tanulni néha.
Unatkozva hallgattam Flitwicket. Én az ilyen fura és haszontalan varázslatoknak semmi értelmét nem láttam. Minek ezekkel szenvedni, a tollra ráfújok és már repül, a kanál a teába való, a kő meg… Nem így játsszák a kő papír ollót, de mindegy.
- …Aki más ruháját varázsolja le, az büntetőmunkát kap, és pontvesztést!
Ó, de rohadtul remélem, hogy valaki megkockáztat néhány pontot ezért… Kuncogva pillantottam körül, azt se bánom, ha rólam tüntetné el valaki az iskolai talárt, még mindig borzasztóan háromévszázaddal ezelőtti divatnak tartom. És egyébként is, a smink öltöztet, mégha most csak egy nagyon szolid, alig látható Chanel-t is viselek, mert a tanárok folyton ezzel szivatnak. Jó, szerintem Flitwicknek nem tűnik fel az a totálisan láthatatlan alapozó, és a szinte természetes színű Chanel rúzs, ami rajtam van. A szempillaspirál az látszik, de hát mit csináljak, ilyen varázslatokat, amikkel csinibbek leszünk, bezzeg nem tanítanak. A többi meg… mérsékelten érdekel. Kivéve, ha poén, hogy felgyújtanak vagy pucérrá varázsolnak valakit. De köveket lebegtetni, meg kanalakat… Otthon az ezo-tévén vakították a parasztokat ilyen hülyeségekkel.
- Vingardium Levi-ÓÓÓ-sza! - bökök a tollra, ami lehet, a varázsige szelétől emelkedik fel, de aztán ahogy elkapja a varázs, már képtelenebbül egyre magasabbra repül. Amíg egyik kezemmel bűvölgetem, a szabad másikkal az asztalra könyökölök, és unottan rátámasztom az állam. Kicsit azért mosolygok, mégiscsak ivarázsolok és ez még mindig lenyűgöző… De mikor csinálok már valami értelmeset? Vagy legalább szórakoztatót…
A toll a levegőben útjára indul, ahogy a pálca hegyével irányítgatom, és megszáll az ihlet. Ha itt van Alfie, akkor biztosan megcsikiztem a nyakát a puha, fehér pihe hegyével, aztán a toll tovalebbent, és valakinek a fülébe még belecirógattam vele, mielőtt hagytam, hadd térjen vissza a padom fölé, hogy aztán a mágiát megszüntetve kanyarogva visszavitorlázzon elém. Ha Flitwick figyelt, legalább látta, hogy én ebből az unalmas varázslatból is kihoztam valami szórakoztatót.
A kanál következett. Tetszett, szép ezüst kanál volt, fényes és csillogó, szóval a magamét fellebegtettem, aztán vissza, de ezután már titokban egy másik, messzebbi kanalat is célba vettem, és azt egy óvatlan pillanatban, mikor a tanár épp nem velem foglalkozott,  belebegtettem a táskámba.
A követ viszont utána sokáig csak kedvetlen, lefitymáló képpel vizsgálgattam. Meg is böködtem a pálca hegyével. Csak egy vacak kő volt. Kicsit még retkes is. Nem telik az iskolának valami szépre, mondjuk féldrágakőre, hogy ilyeneken kell gyakorolnunk? Szerintem egy darab márványon vagy jádén jobban ment volna a varázs, ezt Flitwick biztos a kastélypark murvaútjáról kukázta, de mindegy, azért kelletlen képpel sikerült pár arasznyival a magasba varázsolnom, hogy aztán nagy koppanással essen vissza a pad lapjára. Utána leraktam a pálcát a három tárgy mellé, és színpadiasan hátradőltem dolgomvégezetten, hogy most már csak a többiek  teljesítményén szórakozzam. Hát igen, nem én leszek itt a legprofibb bűbájtanból, amíg meg nem tanulunk mondjuk szebb szempillákat vagy szerencsésebb ívű szemöldököt bűvölni...

Bűbájtan
▪ 2003. május 5. ▪

mindenki, főleg Jay és Louis

Mostanában mindennek éreztem magam, csak éppen magabiztosnak nem. Valójában fogalmam sem volt, hogy miért jöttem ebben a teremben, mert még ott éget egy csók nyoma az ajkaimon. Kicsit megköszörülve a torkom léptem hát be a terembe, hogy Flitwick professzor felé intsek egyet, majd a tekintetemmel máris Jayt keressem. Nem tudom tényleg mi a fene történt három napja, mégis úgy éreztem egy egész világ omlott össze körülöttem és kezdett épülni valami új.
– Mi is van ma…? – kérdeztem, ahogy nagy nehezen a sorok között beverekedtem magam Jay mellé. Persze Flitwick már önmagában árulkodó jelenség volt, de hiába néztem a professzorra, kellett egy pillanat, hogy leessen: – Bűbájtan. Áhá! – Közöltem némileg fennhangon, majd kidobtam a füzetem az asztal közepére. Aztán jött a tinta és a penna is. Nem, mintha nem lett volna egyszerűbb egy golyóstollal, amit anyám használt odahaza, de lássuk be, ez így mégis csak stílusosabb.
– Itt van mindenki? Remek, remek, akkor kezdjük is el. Nos, ez egy rövid kis szintfelmérő óra lesz, ami eldöntheti az év végi jegyeiteket is. Egyszólván gyakorlatban kell bemutatni a megadott varázslatokat az órán. A hozzávalókat, hogy ha kellenek, megtalálhatóak lesznek önök előtt. Minden évfolyam külön a tanulányi szintjének megfelelően kap majd feladatot. Évfolyamonként, névsor szerint haladunk, természetesen – magyarázta Flitwick olyan magas hangon, hogy nehezemre esett megfejteni a szavait. Az nem tetszett, hogy egyesével akarta végig nézni, ki hogyan bájol valamit. – Hatodik évfolyam: Rupivestis. Varázsolják le az előttük lévő dióról a hélyat, épen hagyva a belsejét. Aki más ruháját varázsolja le, az büntetőmunkát kap, és pontvesztést! – Folytatta, mire felröhögtem. Éreztem, hogy erre fogok kapni egy szúrós pillantást, szóval gyorsan kihúztam magam és úgy tettem, mintha nem történt volna semmi, sőt még fel is jegyeztem a füzetembe a feladatot.
– Bocsánat, csak most jöttem rá, hogy hatodikos vagyok. – jegyeztem meg és felemeltem a diót, amit nem is tudom mikor tettek elém. Nem igazán figyeltem, sőt igazából totál zavart voltam. Miért csókoltam meg, mikor találkoztunk a folyosón? Mekkora bolond vagyok! A Welch-ügyből már régen tanulnom kellett volna. Az is nagyon-nagyon fájt a végére.
– Jay… szerintem az én dióm szégyellős. – Jegyeztem meg halkan, míg a professzor másokkal volt elfoglalva és a pálcámmal megbökdöstem a termést. Hát nem úgy tűnt, mint aki menten kiugrana a bőréből, én meg pont annyira koncentráltam, hogy semennyire.
– Professzor úr, megmondom őszintén, nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – Magyaráztam, mikor Flitwick éppen engem vett elő a vetkőztetős feladatra. – Nem valami jó a koncentrációm és éppen a pálcám útjában áll. Ha megtenné, hogy egy kicsit balra mozdul… ne! Inkább jobbra. Balra húz a drága és… Jó! Csinálom már! – Köszörültem meg a torkom, de a gondolataim egészen más irányba motoszkáltak, így amikor megböktem a diót, az pattant egyet és elugrott, még ki sem mondtam a varázslatot.
Azonnal felpattantam, rávetettem magam az asztalra, éppen Jay ölébe taszítva a tintát és a dióra cilóztam, ami még mindig gurult: – Rupivestis– a szavaim jól csengtek, de nem éppen a diót találtam el, hanem Louis Soulier lábait, akiről azonnal lekerült a cipő meg a zokni.
– Hoppsz.

felhőkről lábakat lógatunk


2003. május 5.
to; Louise, Sandy meg mindenki

Elkések, elkések, elkések!
Nem találtam reggel a szemüvegemet, szóval így is elég sok órán nem voltam jelen. Igazából abban sem vagyok biztos, hogy ez az én szemüvegem, vagy hogy rendesen van e feltéve. Az is lehet, hogy fordítva van, mert igazából eléggé homályosan látok vele, főleg futás közben. Pedig Sandy is meg Loise is említette párszor, hogy nem kéne ennyiszer elhagynom, mert hát mégis csak köz és önveszélyes vagyok nélküle. Vagy más szemüvegével.
Mindegy is, késésben vagyok, úgy tépem fel a terem ajtaját, hogy már tart az óra, én pedig a nyakamat nyújtogatva keresem meg a helyemet Louise meg Sandy környékén. Hangosan lihegek, mint aki éppen tüdőbajt készül kapni, de nem éppen rövid az út a hálókörletemből ide, a keleti szárnyba, és hát menet közben is néha rossz helyre fordultam be, egyszer még Mrs. Norris is megkarmolt, mert ráfutottam a farkára.
- Bocsánat, bocsánat! - szabadkozom, miközben Flitwick éppen a feladatokat osztja ki, én ledobom magam Louise mellé, és hatalmasat sóhajtok. - Louise homályosan látlak, van valami a szememmel? - kérdezem meg, és közben véletlenül megrúgom Sandyt is a helyezkedés közben.
- Hatodik évfolyam: Rupivestis. Varázsolják le az előttük lévő dióról a hélyat, épen hagyva a belsejét. Aki más ruháját varázsolja le, az büntetőmunkát kap, és pontvesztést! Hetedik évfolyam: Surgito, azaz varázsolják le a bűbájokat az előttük lévő tárgyakról  - hallottam az óra feladat végén, mire végigtapogadtam magam, hogy vajon hoztam-e a pálcám.
- Ööö, mikor vettük mi a Surgitot?  - motyogom hangosan és az előttem kissé lebegő tollra bámulok, aminek biztos van még egy másik bűbáj is rajta, mert hát melyik lúd toll néz ki zöldnek? Kihúzom magam és megpróbálok koncentrálni, és a megtalált pálcámat a tollra szegezem, és a megfelelő mozdulatokkal elmotyogom a varázsigét. Annyira nem mentek nonverbálisan, de ez most azt hiszem nem is feladat.
- Surgito! - mondom olyan színpadiasan, hogy a mozdulat túl nagy ívűre sikeredik és a lendülettől még fel is pattanok, nevetségessé téve az egész varázslatot, és lehet, hogy a pálcám beleakad valakibe, a nagy varázslás végeztével. A loll remegve a padra huppan, és eltűnik róla az a furcsa zöld bűvölés is.
Szerencsére azért Bűbájtanból egy kicsit jó vagyok, még ha valakinek a találrába vagy a hajába gubancolódott is bele a kezem a pálcámmal.
- Hajajajaj....

◊ bűbájtan◊
2003.05.05.

◊ Jason, és mindenki◊


zene ◊ Elephant Gun outfit ◊ simple

Tudtam. Tudtam, hogy hamarabb ideérek, de egyáltalán nem bánom. A kedvenc tantárgyam már vagy...hát amióta ide járok. Az idén különösen megerőltettem magam, éjjel nappal gyakoroltam, még a felsőbb éves varázslatokból is kipróbáltam néhányat, és nagy részük többször is sikerült. Szeretem Flitwick óráit, mert egy jó kedélyű prof, aki nem megfélemlíteni akar minket, és látszik rajta, hogy szeret tanítani. Az óráit mindig élvezem, sőt, egy kicsit rövid is. Az idő olyan hamar elrepül...Még senki sincs a teremben, mikor ide érek, csak a prof. Illedelmesen köszönök, és le is huppanok az első padok egyikébe.
- Szép napot professzor úr!
Év vége felé egy kicsit mindig jobban meghajtom magam, és az idén az időm is több, mert az óráim száma is csökkent.  Ki tudja, talán jövő ilyenkor már tudom, hol kezdem a következő tanévet. Szégyellem, de még mindig nem tudom, hogy lénygobdozónak jelentkezzek, vagy magivarrónak? Egész helyes sapkákat, és szoknyákat varrok. KÉsőbb lehetne nekem is sajt üzletem az abszol úton. Jaj, de nehéz ez...Még egy év. Még egy évem van itt. Erre a gondolatra aztán csak elkap a bizonytalanság és a félelem, hogy mi lesz velem? Lesznek barátaim? Sokat javultam az elmúlt két évben, de még midnig nem vagyok egy könnyen barátkozós típus. És ott...Hugo sem lesz mellettem. Esetleg Sophie...de...végtére is egyedül leszek. Ismét. Ahogy az emberek szépen lassan beszállingóznak, egyre inkább különös szorongás kap el, amit csak a prof újbóli megszólalása old fel.
- Itt van mindenki? Remek, remek, akkor kezdjük is el. Nos, ez egy rövid kis szintfelmérő óra lesz, ami eldöntheti az év végi jegyeiteket is. Egyszólván gyakorlatban kell bemutatni a megadott varázslatokat az órán. A hozzávalókat, hogy ha kellenek, megtalálhatóak lesznek önök előtt. Minden évfolyam külön a tanulányi szintjének megfelelően kap majd feladatot. Évfolyamonként, névsor szerint haladunk, természetesen
Persze, persze, de nem lehetne e, hogy esetleg...plusz pontért egy nehezebbet is? Tényleg, tényleg sokat gyakoroltam. De nem akarok strébernek tűnni, így inkább csendben meghúzom magam, és csak a kijelölt feladatnak látok neki.
Hatodik évfolyam: Rupivestis. Varázsolják le az előttük lévő dióról a héjat, épen hagyva a belsejét. Aki más ruháját varázsolja le, az büntetőmunkát kap, és pontvesztést! Hetedik évfolyam: Surgito, azaz varázsolják le a bűbájokat az előttük lévő tárgyakról.
Tudom, hogy tudom a Surgitot is, többször is megpróbálkoztam vele, és az első kivételével mind sikerült. De ha tudom, ha nem tudom, nekem a dió maradt és Rupivestis. Elégedetten bólintok jelezve, hogy szuper. Mormolok egy néma Rupivestist, amire az előttem lévő kis dió héja szépen, egyenletesen válik le róla. El is mosolyodom a teljesítményemen, de aztán valami a hajamba akad, amitől hangposan felsikkantok. Jason pálcája a hajamba akad. Hátranézek, Jason nagy szemekkel motyorékol.
- Hajajajaj....

Tüzes szöveg
~ 2003. május 20 ~


BUUUURRRN

Nagyot ásítottam, miközben zsebre dugott kézzel, kazára vett egyenruhában, azaz feltűrt ingujjal, és kissé hebehurgyán felvett talárral besétáltam a Bűbájtan terembe. Nem volt ezzel az órával bajom, igazából mugli születésűként nagyon izgalmasnak találtam ezt az órát, ahol még azt is megtanulhattam, hogy hogyan varázsoljak egy párnából bűzfegyvert és egyéb ilyen hasznos dolgok. AMúgy is a tanár meg nagyon vicces alacsony fickó volt, és még ingyen teát is kaptunk tőle. Lezserül, ráérősen kerestem meg a helyemet Alf és Lola mellett, majd ledobtam magam.
- Na, engedjétek már ide az izmos, fensőbbséges testemet - dünynögtem és odapréselődtem a őadok közzé, miközben hátradőltem, és vártam, hogy elkezdődjön az óra. Közben persze sunyi és ravasz mozdulattal megsimogattam Alf combját is, persze betartva a határokat, de reméletm hogy ez legalább viccesen zavarba is hozza. Abban is reménykedtem, hogy ezt nem szúrja ki a nővére valahol a távolban, és nem ordít rám teli torokkal, hogy perverz vagyok és pedofil.
- Ötödik évfolyam: Pirocus. Írják le a levegőbe ezzel a bűbájjal a saját nevüket. Hatodik évfolyam: Rupivestis. Varázsolják le az előttük lévő dióról a hélyat, épen hagyva a belsejét. Aki más ruháját varázsolja le, az büntetőmunkát kap, és pontvesztést! - mondta Flitwick, mire én is és Flor is jó hangosan felröhögtünk, bár én még csak leplezni se lepleztem, hogy azért ez rohadt vicces volt.
- Óó, bárcsak hatodéves lennék, basszus, úgy, de úgy megérné az a pontlevonás, Flitwick nadrágjáért, vagy mondjuk a tiédért, Baldron - kacsintottam rá, utóbbit már csak halkan súgtam a fülébe, majd ártatlanul vigyorogva várakoztam, hogy sorra kerülhessek végre. Nem azért, hgy jó jegyet kapjak, hanem mert modnjuuuuk... Mondjuk végre felvághatok esetleg Baldron előtt, hogy azért nem csak orditozni tudok, vagy alja koncertet adni néha a szabad ég alatt, titokban, este. Igen is tehetséges voltam - és ezért meglehetősen le szerettem volna nyűgözni. Azért örültem volna, ha már eljutunk arra a szintre hogy nem tart engem falusi bunkónak. Persze Tod nem volt ilyen ő sokkal lazább és menőbb volt, mint én, egy vezéregyéniség, aki nyugodt volt, mint a víz, és mégis olyan belső erő lakozott benne, ami nekem sose lesz.
Elővettem hát színpadiasan a pálcámat, miközben elpróbáltam párszor a levegőben a pálcamozdulatokat, hogy mit is fogok felírni. Természetesen szerencsére Flitwicket lekötötte az esetleges meztelenkedés, szóval nem is figyelt oda arra, hogy az írkálást is szabályozza. Gondolkodtam tehát mégis mit írjak fel. Mondjuk az éljen soká a Griffendél, az olyan elcsépelt volt és béna. Az Én vagyok Batment vagy a Luke, én vagyok az apád dolgot se lehetett volna itt jól elsütni, godnolom, hogy csak a fele társaság vágta ezen kalsszikusokat. Aztán végül elviygorodtam és sokat mondóan Alfra néztem.
- Pirocus! - motyogtam, és a levegőben tüzes nyom keletkezett, miközben én csak egyre szélesebb vigyorral véstem le a betűket.
CLAUS KIBASZOTT HILL. A LEGMENŐBB BASSZUSGITÁÍROS
Állt a felirat mindeki orra előtt, ám a tekintetem hirtelen megakadt azon, hogy le Fay éppen megtámadta Hanselt és az asztalát, így az égő pálcám megcsúszott a levegőben, és véletlen tüzes lenyomatot hagyott valaki orra előtt.

[Bűbájtan]

Bűbájtan


2003. május 5.
Lola, Hill
&
Mindenki

Semmi kedvem nem volt ehhez az órához. Csak némán sétáltam végig a folyosón, azzal a tudattal, hogy legalább Hillt látom. Este nem aludtam jól, valahogy folyamatosan arra keltem fel, hogy fáj az egész testem, ezt pedig ugyanolyan rosszul viseltem, mint a Roxfort előtti években. Szerencsére nem kellett sokat cipelni a táskámat és Miller mellett még volt szabad hely középen, ahol viszonylag még el is lehet bújni.
Sápadtan huppantam le mellé. Köszönös helyett csak egy morgást engedtem meg magamnak, aztán a fejemet a padra hajtottam. Még talán el is bóbiskoltam volna valahogy így, ha nem hallom meg a hangoskodó Hillt. Most nem voltam vevő a baromságára, de persze csak azért is magyarázott: – Na, engedjétek már ide az izmos, fensőbbséges testemet – közölte, így felemeltem a fejem, hogy megnézzem magamnak. Oké, talán tényleg izmos, meg szexi is, de akkor sem fok kedvem volt most ehhez. Így ha le is ült, visszahajtottam a fejem a padra.
– Semmi esély rá, hogy Flitwick ma néma órát akar tartani, ugye…?– dünnyögtem, ahogy a fára engedtem a fejemet. Egészen jól esett a pad hűvössége és kivételesen még az sem zavart meg, hogy hányan tapizhatták össze előttem. A válasz gyorsan megérkezett, mikor végre megtelt a terem és a professzor torokköszörülve kezdett bele a mondandójába:
– Itt van mindenki? Remek, remek, akkor kezdjük is el. Nos, ez egy rövid kis szintfelmérő óra lesz, ami eldöntheti az év végi jegyeiteket is. Egyszólván gyakorlatban kell bemutatni a megadott varázslatokat az órán. A hozzávalókat, hogy ha kellenek, megtalálhatóak lesznek önök előtt. Minden évfolyam külön a tanulányi szintjének megfelelően kap majd feladatot. Évfolyamonként, névsor szerint haladunk, természetesen. – Alapvetően nem érdekelt, amit beszélt, de az igenis megzavart, hogy konkrétan nekem kell kezdenem majd a varázsolást. Első évfolyamos vagyok, ráadásul az első a névsorban… ezért egy hangos, hörgős sóhajtást engedtem meg magamnak.
– Első évfolyam: Vingardium leviosa. A maguk előtt lévő tollat, kanalat, és követ kell a levegőbe lebegtetniük. – És még a feladat is unalmas volt. A többire nem is figyeltem, pedig felsorolta, hogy melyik évfolyamnak, mit kell csinálni.
– Óó, bárcsak hatodéves lennék, basszus, úgy, de úgy megérné az a pontlevonás, Flitwick nadrágjáért, vagy mondjuk a tiédért, Baldron – kacsintott rám, ahogy lesajnáló pillantást vetettem felé.
– Sosem fogod be? – kérdeztem és az ajkaira pillantottam. Tudtam, hogyha most megcsókolnám, akkor egy félpercig ellenne magában és nem szólalna meg. De nem tettem semmit, csak visszapillantottam az előttem heverő kőre, meg kiskanlára, meg tollra… aztán sóhajtottam egyet.
– Tanár úr, mikor tanulunk valami kevésbé unalmasat? – kérdeztem, majd előhúztam a tiszafa pálcámat és egy legyintéssel elmormogtam a megfelelő hangsúlyozással: – Vingardium leviosa! – A toll emelkedett fel először, majd ott lebegett addig míg le nem engedtem. Ez még könnyen ment, de a varázslás rengeteg energiát vett ki belőlem. Megremegett a kezem, a kanál már nehezebb volt megemelni, kicsit ide-oda mozgott, ahelyett, hogy szép ívben emelkedett volna meg. Éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége… a következő pillanatban bár magasra emelkedett kicsit, lezuhant és Flitwick feje búbján koppant. – MERLINRE! – pattantam fel, lesodorva a padról a követ. – Jól van, Tanár úr? – A kérdés kicsit sikításszerű volt, de aztán visszaültem a helyemre, mikor láttam, túl éli. – A követ inkább kihagynám. Úgyis elvesztettem. – Tettem hozzá.
Aztán végig néztem, ahogy Lola sem volt éppen kimagasló a bűbájban. Hillről meg nem is beszélve, aki kiírta, hogy „CLAUS KIBASZOTT HILL. A LEGMENŐBB BASSZUSGITÁÍROS.” Megforgattam a szemem.
– Mi az a basszusgitáíros, Hill? Még helyesen leírni sem tudod.

Szintfelmérőőő!.. Mert nem elég, hogy év végén mindenből vizsgázni fogunk, készüljünk rá mégtöbb vizsgázással. Szerencse, hogy ezúttal bűbájtan legalább, annyival kevesebb stresszfaktor. Van elég anélkül is.
Oké, értem, nem mindenkinek van vizsgaéve, meg végülis gyakorlás, de akkor is. Állítólag jóból is megárt a sok - ez meg noha nem rossz kifejezetten, a közömbös szinten nem ugrik azért felül.
-...Hatodik évfolyam: Rupivestis. Varázsolják le az előttük lévő dióról a hélyat, épen hagyva a belsejét. Aki más ruháját varázsolja le, az büntetőmunkát kap, és pontvesztést!..
Erre azért felfigyelek.
Oké, lehet, hogy nem lesz annyira unalmas óra. Nem akarok kételkedni Flitwick mentális folyamataiban, de a tanárúr tényleg hatodéveseknek adta pont ezt a varázslatot feladatként? Mármint, mind jól tudjuk, hol is vagyunk. Ezt így feladatba adni alsó hangon is felkérés arra, hogy legalább néhányan ne a diójukra próbálják szórni a varázslatot. Ez csak felmerült a professzornak is, ugye?
Én kérem nem panaszkodom, csak rámutattam a dologra. Én csak innen somolyogva figyelni fogok, amint a dolgok elkerülhetetlenül ...eseménydúsra fordulnak maguktól is.
De addigis, van egy lebegő kanalam, amit le kell ejtenem.
Kicsit körözök körülötte a pálca hegyével, miközben nézelődök az összevont évfolyamok elkerülhetetlen káoszában, a kanál pedig elkezd keringeni maga körül, mint ha keverne egy csészét, ami persze nincs ott. Bevallom, igen, felvágás.
Amint énrám kerül a sor, a levegőt keverő kanálra szegezem a pálcámat, és Surgito! Meg egy bájmosoly mellé, nem alaptalanul büszkén a nonverbális igémre. Van itt esetleg valami tényleges kihívás is?
Természetesen ezt szóban nem kérdezem meg, egy prefektus ne járjon elől ilyen flegma példával. Olyan tanár óráján, aki ki is érdemel valós tiszteletet, legalábbis.
Apropó prefektus meg jó példa, meg ilyenek, vajon Claus Kibaszott Hill - a legmenőbb "basszusgitáíros" - második nevét ki tudom lőni a levegőből, anélkül, hogy a szöveg többi részét eltüntessem? És esetleg, mielőtt sikeresen pukkaszt vele polgárt, illetőleg gyanítom tanárt? Na nézzük...
Célzok. Surgito.

Bűbájtan
2003. Május 5.

  

Animágus leszek. Ha nem találtam volna magamnak ezt az elfoglaltságott itt a végzős év fináléjára, lehet, becsavarodom a stressztől, de mikor minden reggel megérzem azt a második dobbanást, ami nem az én szívemtől származik, minden gondolatom erre az egy dologra fókuszál. Kicsit megszűnik a többi dolog terhe, és azon merengek, vajon milyen lesz ez a varázslat - vagy képesség? Nem tudom. De már csak egy villám választ el tőle. Aggódok is rajta azért, mrt ha vége a tanévnek - sőt, én már diák sem leszek - hogy lógok vissza a nyár folyamán a kastély pincéjébe, ahol a bájitalt elrejtettem? Ráadásul addig nem mehetek el innen, míg nem jön egy olyan igazi, mennydörgős vihar, mert ha lemaradok arról a villámról és elvész a hónapok óta tartó munka… Még egyszer tuti nem kezdek neki ennek az egésznek. És hát már dobog az a szív. Szóval ha most a bűbájtan “elővizsga” közben beütne a ménydörgős ménkű, én akkor is felállnék, és csapot-papot itthagynék. Meg akkoris, ha valami kretén ötödikes felgyújt valamit.
Már minden órán az első padba ülök, esküzsöm, még mágia történeten is, hogyha gyújtogatásra kerülne sor, azt én ne lássam. Mióta az történt velem meg Lunával… Szóval azóta még sokkal rosszabb ez az egész horror a tűzzel, mint annakelőtte. Nem tudom miért, de már a kastély fáklyáitól is rosszul vagyok, ha elém kerülnek, de ha akár csak a perifériámba is, a szívem hevesebben dobog, lever a víz és legszívesebben világgá futnék.
A bűbájtan terem világítását is messziről kerülöm a tekintetemmel, sőt, mindenki másét is, az ismerős arcoknak legfeljebb messziről intek oda. Hamarosan úgyis vége ennek az egésznek, és ki tudja, látok-e még valaha bárkit azután. Például Flitwicket nem valószínű, de azért rá muszáj figyelnem, főleg, ha már első sorba ültem.
- Itt van mindenki? Remek, remek, akkor kezdjük is el. Nos, ez egy rövid kis szintfelmérő óra lesz, ami eldöntheti az év végi jegyeiteket is…
Csodás. Mondjuk, nem aggódom különösebben, legalábbis még nem hallom az ötödikesek feladatát. Mondjuk ők elég normális évfolyam, talán nem lesz gond. Csak ne nézzek hátra. Se oldalra. Se előre, mert ez a merlinverte terem persze hogy kör alapú.
- Hetedik évfolyam: Surgito, azaz varázsolják le a bűbájokat az előttük lévő tárgyakról.
Csendben bólintottam. Nem nehéz ügy. Egyfajta ellenvarázslat. Kb. mint a finite, ez is amolyan mindenre jó bűbáj. De előtte még végig kellett várnom a kicsiket és kevésbé kicsiket, és főleg, az ötödikesek gyújtogatását. Félrefordítottam a fejem, és unalmat színlelve a fél tenyerembe temettem az arcom, de ez sem volt jobb, mert így meg nem tudtam, honann jön a sok “hajajajajaj” meg hopsz. Hallottam, hogy Hill produkált valami egyebet is a neve mellé. Csodás. Legalább addig is az azt követő alapzajra és rendetlenkedésre koncentrálhatok, enm a tüzes betűk lobogásának hangjára.
- Mi, én jövök? Oké. Surgito.
A kő nem világított tovább. A következő varázst már némán mondtam magamban, csak koppintottam a célpontok felé. A toll sem volt többet rikítósárga, hanem fehér lett. Remélem ez az eredeti színe, ezt nem tudhatom,d e egy ilyen szintű varázslattal talán elbánok. A harmadik koppintásra a kanál sem volt többet irreálisan, képtelenül fagyos, hanem visszanyerte normális szobahőmérsékletét. Erre volt egyedül nehezebb rájönni, de azért míg a többiek ügyködtek, észrevettem a rácsapódó párát, és abból leesett. Hogy bizonyítsam, már nem fagynék többet hozzá, szótlanul felemeltem a karcsú kis fémtárgyat a levegőbe. Nem nagyon hagytam kétséget arról, milyen jegyre hajtok év végén. Ha auror, ha lénygondozó leszek, de akkor is, ha egyszerűen csak önbíráskodó bosszúálló, a bűbájtanon tanultaknak hasznát veszem. Idén aztán kellemetlenül sok időm is akadt tanulni. Talán emiatt találtam ki ezt az animágusságot is magamnak. Hiányzik az az extra szívdobbanás. Alig várom a naplementét, hogy újra érezzem.

[Vesd le ruhádat, már esik is kinn20030505]

Vesd le ruhádat, már esik is kinn
20030505



Flor és a többi

Nyűgösen és kissé bágyadtan ültem le a padok egyikébe, miközben a hátam közepére nem kívántam az órákat. Nem igazán érdekelt úgy mostanában semmit, pedig azt hiszem hamarosan tényleg el kéne döntenem, hogy mit is kezdek magammal. MÉg csak ambíciót sem éreztem magamban semmihez. Unott fejjel borzoltam meg a barna tincseimat, miközben vártam, hogy végre beessen Florian is. Néha még most is kellemetlenül vontam el a tekintetemet a hollóhátasoktól, még minidg éreztem egy-néhányuk között a felém áradó különös utálatot. Lassan Rose-t valami mugli szentként kezdik majd tisztelni, vagy nem is tudom, de mikor még itt volt és miután elment, még minidg úgy néztek rám, mintha legalább is valakinek a macskáját öltem volna meg. Pedig én tényleg óvatos voltam vele és visszafogott még csak le se feküdtünk. Belegondolva jobb is volt így de már kicsit kezdtem belefáradni ebbe az egész szánalmas önmarcangolsba és haszontalan sóvárgásba.
Lassan beesett Florian is, de már megint összeszedetlen volt és furcsán szétcsúszott, mintha most kelt volna fel, vagy nem is tudom. Összevont szemöldökkel bámultam rá, miközben mellém huppant.
– Mi is van ma…? – hallottam a kérdését, mire én csak színpadiasan az éppen magyarázó professzorra mutattam, hogy azért mégis csak nyilvánvaló legyen. – Bűbájtan. Áhá! - esett le neki végre a galleon, mire csak felsóhajtottam, majd végig mértem.
- Azért megnyugtató, hogy még nem vagy olyan állapotban, hogy az alsógatyádat húzd az egyenruhánk fölé - dünnyögtem, és elvigyorodtam haloványan, miközbeb Flitwick magyarázott a jegyünk tétjéről és a feladatokról. Nem anynira volt kedvem energiákat feccölni ebbe az órába, sőt. Igazából csak ellettem volna egy sötét kis csendes helyen, a magam és Flroian társaságában, aki gyanúsan sokat volt mostanában megint büntetőmunkán, főleg Bájitaltanból.
– Hatodik évfolyam: Rupivestis. Varázsolják le az előttük lévő dióról a hélyat, épen hagyva a belsejét. Aki más ruháját varázsolja le, az büntetőmunkát kap, és pontvesztést! – jelentette ki, mire többen is felröhögtek, mint mondjuk mellettem Florian. Én csak egy visszafojtott horkantást engedtem meg magamnak, miközben Florian éppen meg akarta magyarázni a nevetést, bár amilyen összevissza volt én még el is hittem neki. Kelletlenül néztem az előttem lévő dióra, miközben elővettem végre a pálcámat, de még nem kedztem neki a feladatnak.
Jay… szerintem az én dióm szégyellős - szólalt meg mellettem Flor, én meg csak nagy szemekkel néztem vissza rá.
- És ha úgy gondolsz rá, mintha egy formás, izmos fenék lenne, vagy ilyesmi? - kérdeztem, de persze egy kicist cukkolni is akartam vele, mert hát valljuk be, amikor Florian szét volt esve nagyon szórakoztató volt. Flitwick éppen vele foglalatoskodott, amikor én lassan nekikészültem a feladatnak, amikor hirtelen Florian az asztalomra borult, a tintával együtt, mire felpattantam, és mivel én is éppen varázsolni akartam az én bűbájom is félre sikerült, és egyenesen az egyik lányt célozta meg, akiről lekerült a talárja és a felsője is.
- Ööö... ez nem az, aminek látszik - magyarázkodtam zavartan, és próbáltam nem odanézni, inkább ki is ejtettem a pálcám a kezemből.

Bűbájtan óra


2003. május 5.

Flitwick egészen jó kedélyű volt ma, így izgatottsággal vegyes aggodalommal kezdte el vizsgáztatni a népes társaságot. Ahol elakadást észlelt oda is sietett, bár kétséges, hogy az apró lábai miatt ez a sietés mennyire volt gyors, de hát mégis ki merte ezt neki a szemére róni? Sose szórakozzon az ember alacsony növésű férfiakkal nem igaz?
Lendületesen - mint már említettem, ahogy erejéből kitellett - lépett tehát oda az alsóbb évfolyamosokhoz, és egyenesen Miss MIllert vizslatta bölcs tapasztalt szemével, amint a leányzó kissé hercegnősen ugyan, de elvégezte a feladatát. Flitwick bólogatott magában, hümmögött, majd amikor zajongára let figyelmes elfordította a tekintetét, így nem látta az elegáns és fényes kanál rejtélyes eltűnését.
- Gratulálok, Miss Miller, igazán kecses, bár a pákcamozdulatainak folyamatosságán egy kicsit még javítanék, ha nem szeretné, hogy a jövőben szépség ápolás közben balul süljön el egy-két bűjáj, már ha érti mire célzok - köszörüli meg a torkát Flitwick, hiszen jól simerte már az ilyen lányokat, akik nemes és büszke mozdulatokkal varázsolgattak, alig várták már hogy a pilláikat és a frizurájukat bűvölgessék meg.
-  Nem valami jó a koncentrációm és éppen a pálcám útjában áll. Ha megtenné, hogy egy kicsit balra mozdul… ne! Inkább jobbra. Balra húz a drága és… Jó! Csinálom már! - magyarázta Flitwicknek a következő pillanatban Florian le Fay, mire a professzor orra csak bosszúsan összeráncolódott, és már kezdte is a tanáros szavalást, amikor le Fay ráborult Jayce Hansel asztalára, aminek következtében a két bűbáj két diákot talált el. Egyikről a cipők kerültek le a zoknival, ám Miss Bailey sem úszta meg, ő egyenesen kivetkőzve taláta magát, és csak a melltartója védte meg a teljes megsemmisüléstől. Az órán így hát el is uralkodott a káosz, így Flitwick kénytelen volt tanári hatalmával élni, és egy Sonorus varázslat után elkiáltotta magát.
- Mindeki nyugodjon meg, Miss Bailey öltözzön már fel, mielőtt még jobban megvadulnak a fiatalok, és maga is vegye vissza a lábbelijét, Mr. Soulier mielőtt felfázik. Magukat pedig várom büntetőmunkára, ahol megtanuljuk hogyan is kell koncentrálni! - fordult a két tintás diák felé, majd miután az órán a hangulatok visszabillentek, levette magáról a varázst is, és a következő diákhoz lépett.
- Miss Hepburn, bravo, bravo. Csodálatos látni, hogy ilyen jól sikerül most már önnek is a néma varázslat, tudtam, hogy a sok gyakorlásnak meglesz a gyümölcse - lelkendezett talán túl lekesen is, elvégre egy Hollóhátasról volt szó. Ám a következő pillanatban az örömét egy kézmodzulat szakította félbe.
Jason Bright volt az. Olyan heves mozdulatokkal hadonászott, hogy Flitwick attól tartott kap egy maflást a saját diákjától. És méreteiből kiindulva elég erős K.O. is siekrülhetett volna belőle, de a varázslat után Mr. Bright keze nem az arcával találkozott, hanem Elizabeth Hepburn hajkoronájával. Flitwick gyorsan segített nekik kibogozódni, aztán csak fejcsóválva nézte a hetedéves diákot.
- Mr. Bright, ha jól tudom nem szándékozik továbbtanulni, de szedje össze magát. A végén olyan közveszélyes lesz, hogy senki se mer a közelében lenni, amikor varázsol. Óra után itt marad ön is a két társával pálcamozdulatokat gyakorolni. Egyébként igen ügyes, ahogy már megszokhattam - mondta és tovább lépett a következő csoportosuláshoz, és egyből az arcába villan egy hatalmas tüzes szöveg amitől kis híján úgy megijedt, hogy még a mellkasához is kapott. Aztán persze megigazgatta magán az öltözékét, mintha mi sem történt volna, és összevont szemöldökkel nézte Claus Hillt és a művét, miközben egy kanál koppant a fején, amitől meglepetten kiáltott fel.
- Jól vagyok, Mr. Baldron, köszönöm, ám ha javasolhatom igyon inkább egy kis gyógyteát ha kimerült, az első varázslata meg egészen elegáns és művészi volt, csak így tovább - mondta aztán segítőkészen. - A mostani teám pont erre való, óra után meg is kínálom a diákokat - tette még hozzá, miközben fejcsóválva nézte Claus Hillt.
- Óra után maga is itt marad és a Helyesírás Szabályait fogja tanulmányozni, majd leírni helyesen amit most az orrom elé vésett, Mr. Hill. - mondta és egyre fáradtabbnak érezte magát, miközben észrevette, hogy Mr. Hill szövegét valaki cenzúrázza is. Elégedetten bólogatott Miss Everfen felé, ahogy közelebb lépett hozzá.
- Nagyszerű célzás, Miss, nem csalódtam magában! - sóhajtotta és végre örült a lelke, hogy egy diákot nem kellett büntetőmunkára kárhoztatnia, és még csak a varázslat se lett katasztrofális. Végül eljutott Miss Harpellhez is, aki szintén megkönnyebbülésére nagyszerűen pontosan hajtja végre a varázslatot.
- Miss Harpell, kitűnő! Elkéoesztően sokat fejlődött büszke lehet magára!- bólintott nagyon elégedetten és büszke a hetedéves diákokra, még annak ellenére is, hogy egyesek túlzottan kalimpáltak is a varázslat közben. Végül is elégedetten csapta össze a kezét, majd visszasietett a helyére, hogy szóljon összegzésül is pár szót.
- Az óra azt hiszem nem várt fordulatokat tartogatott, de szerencsére nem sérült meg súlyosan senki. Most, hogy mindeki elvégezte a feladatát, mindenkinek jár egy kellemesen meleg tea - lebegteti a diákok felé a teával megtöltődő csészéket, és ő is érzi, hogy ezután az óra után szüksége van egy kis lélekmelengetőre.

AZ ÓRA VÉGET ÉRT!
KÖSZÖNÖM SZÉPEN A RÉSZVÉTELT!

Bűbájtan óra


2003. május 15.

Flitwick professzor csillogó cipőkkel sietett végig a folyosókon, nyomában a tekercseivel és a könyveivel. Ma igazán különleges órát szánt a diákjai számára, így rendkívül izgatott volt. Szerette a tanítást, és minden egyes óra előtt olyan izgatott volt, mintha most tanítana először. Szerette azokat a feladatokat, amik nem csak a diákjait tanították, hanem meg is mozgatták vele az agytekervényeiket. Ahogy megérkezett, a még üres terembe pálcaintéssel elrendezte  a padokról a rajtuk felejtett holmikat, lepakolta a háta mögé a dolgait, és várta a megérkező diákokat.
Megvárta, hogy a diákok megérkezzenek, és helyet foglaljanak, majd ő is a szokásos módján nekikezdett az órának. Természetesen, miután erélyesen megköszörülte a torkát, hogy csendre intse a csacsogó társaságot.
- Újabb csodás nap ez, egy újabb órára nem igaz? Khm. A mai napon egy kis logikai feladattal készültem számukra - magyarázta lelkes izgatottsággal. Egy pálcaintéssel az asztala mellett lévő nagy láda fedelét kinyitotta, és belőle minden diák elé röppentet egy-egy szépen megmunkált, elbájolt dobozkák. Érezhették, hogy különleges mágia járja át a dobozokat, és ha megpróbálták kinyitni kézzel, akkor bizony nem jártak sikerrel. Ugyanis Flitwick professzor néhány bűbájjal levédte azokat, hogy ne lehessen olyan egyszerű felnyitni őket.
- Nos, ezek bizony különleges dobozok, melyeket jó magam varázsoltam el. Két-két bűbáj védi a dobozokat, minden évfolyam szintjének megfelelően. Próbáljanak rájönni, hogy milyen bűbájokkal lehet őket kinyitni. Ha elakadnak szívesen segítek, kérdezzenek csak bátran, de előbb gondolkozzanak.
Mondta a professzor. A második évfolyamosoknak a doboza egy Alohomorával és egy Aberto bűbájjal nyílik ki. A harmadik évfolyamé szintén egy Alohomorával majd egy Aqua Eructoval nyílik, amint a víz a dobozt éri. A negyedik évfolyamnak a dobozt egy eldeformálódott dobozt kell helyreállítani a Reverte bűbájjal, majd a Glacius hatására nyílik ki. Az ötödik évfolyam dobozán lévő bűbáj első lakatja a Pirocus és az Alohomora. A hatodik és hetedik évolyamon lévő RAVASZ-os diákok bűbájai pedig akár felfedhetik a bűbájokat Demonstrate varázslattal, vagy pedig meg is szüntethetik azokat egy Surgitoval. A próbálkozások, ha nem sikerültek, akkor a dobozok hamufelleget, vagy éppen furcsa bűzt kezdtek el magukból árasztani. Minél több próbálkozás volt sikertelen, annál erősebbek lettek a hamufellegek vagy a bűzök.
- A hatodik és hetedik évfolyam diákjai természetesen nonverbálisan használják a varázslatokat! - szólította fel őket, majd járkálni kezdett középen, ha kellett segített, és várta, hogy a dobozok kinyitódjanak. A követlező feladat csak az után következett.

Tudnivalók:
- Az következő kör május 22-én érkezik, 21:00 óra után.
- A feladat helyes elvégzése: +5 pont.
- Hiányzás: - 10 pont.

[Bűbájok20040515]

Bűbájok
20040515



többiek

Közeledett a RAVASZ és megmondom őszintén, már vártam is. Egy mérföldkő volt az életemben, egy korszak végének a kezdetét jelentette, amit le akartam zárni. Rohadtul le akartam, mert már elegem volt a Roxfortból. Nem akartam itt megöregedni és ez a hét év rohadtul hosszú volt. Semmi jó nem történt.
Vártam már ezt az órát, élveztem a varázslást, abban jó is voltam. Flor nem jött velem, elkapta a sárkányhimlőt, és gyógyulhatott Smith mellett. Legalább csodálhatták egymást, főleg Smith Flor ragyás bőrét. Szerencsére én nem kaptam el, nem akartam a RAVASZ előtt kidőlni. Dom nem járt erre az órára, Nora meg... Nem is tudom, mostanában folyton szomorú volt, és magába fordult. Lola se tudta mi volt vele. Lehet el se jön az órára, pedig eddig RBF pánikban volt. Szóval gőzöm se volt, ki fog ma velem ülni, de lehuppantam egy szabad helyre, és vártam az órát.
- Nos, ezek bizony különleges dobozok, melyeket jó magam varázsoltam el. Két-két bűbáj védi a dobozokat, minden évfolyam szintjének megfelelően. Próbáljanak rájönni, hogy milyen bűbájokkal lehet őket kinyitni. Ha elakadnak szívesen segítek, kérdezzenek csak bátran, de előbb gondolkozzanak - magyarázta Flitwick, miközben megkaptam a magam dobozát. Legalább egy kicsit gondolkodni is kellett, ami sosem ártott. Én amúgy is auror leszek, nem árt, ha az megy. Elővettem a pálcám, amikor még Flitwick ismét megszólalt.
- A hatodik és hetedik évfolyam diákjai természetesen nonverbálisan használják a varázslatokat! - tette hozzá, mire bólogattam, és ha Alf mellém ült akkor rápillantottam.
- Miért érzem úgy, hogy nem lesz egyszerű - dünnyögtem neki. - Flitwickről van szó - sóhajtottam, és felhúztam a talárom ujját, majd a plcámat ráfogtam a dobozra. Megköszörültem a torkomat, és hagytam, hogy a mágia, és a bűbáj körvonalazódjon bennem. Már egész jól mentek a nonverbális varázslatok, úgyhogy nem okozott nehézséget. A néma Demonstrate lassan felfedte a dobozon lévő bűbájokat, így egyszerűbben tudtam a hatását megszüntetni. Eloise nem volt ilyen szerencsés, ő és a padtársa tiszta hamu lett. Nekem modnjuk így könnyű volt egy Alohomorát meg egy Pirocus-t. Így büszkén hátradőltem a székemben, miután kinyílt a dobozom.

Bűbájtan

2004.05.15

Simple casual
Chill lesson

To everybody and nobody

Nagyot sóhajtva léptem be a bűbájtan termébe, egyedül érkeztem, mint mindig és az elsők között választhattam ki a helyemet. Páran érkeztek előttem, szokás szerint jó időt futottam, no nem mintha versenyt akarnék csinálni ebből, de a pontosság nem elég, ha az ember el akar érni valamit az életben, mindig egy lépéssel az idő előtt kell állni, hogy ne adhasson lehetőséget a meglepetésekre.
Elől foglaltam helyet Flitwick professzor pódiuma mellett, általában, ha lehetséges mindig elölre ülök, hogy megfelelően tudjak figyelni az órán, így kevesebb munkám marad a szabad időmben, mert kevesebbet kell tanulnom. Ismerősöknek némán bólintottam, sok barátom nem volt, nem éreztem szükségét annak, hogy bárki mellé beüljek jópofizni, nem akartam megzavarni az órát, másfelöl nem is rám vallana, ha beszélgetéssel tölteném el az időt, amit varázslással is lehet.
Logikai feladattal készült a professzor, mire felvontam a szemöldököm, nem igen estem kétségbe, inkább kíváncsivá tett, szerettem tesztelni a tudásom és ez megfelelő alkalom volt arra, hogy logikus következtetésekkel és megfelelő bűbájhasználattal egy megfelelő eredményt érjek el.
Az elém kerülő doboz deformált volt, a tőlem messzebb ülő Eloise is hasonlót kapott, nyilván nehézség függő, minden korosztály mást és mást kapott, mert elnézve Jayce és Monstro felé, nekik megint csak más féle volt és így tovább. Mindenkiét megfigyeltem a teremben, mielőtt nekiláttam volna össze-vissza próbálkozni, ahogy Harding is tette. A durranás bepiszkította a mellette ülőt is, mire én csak megráztam a fejem, majd a saját dobozomra koncentrálltam. Utóbbi időben kevesebbet piszkálom a lányt, mert igyekszik és úgy tűnt Monstro jó hatással van rá, bármilyen meglepő is, plusz, mostmár legalább tudom, hogy az Aqua Eructo nem megfelelő ige. Az a baj, hogy mindenki mondogat mindenféle varázslatot, így nem hallani már szinte egy értelmes szót sem, összefolynak a zsivaly okozta hangzavarban. Elővettem a pálcámat és megnéztem a dobozkát. Mivel más volt a formája, mint a többieké, így biztos voltam benne, hogy ezt először rendezni kellene, ugyanis a cél a kinyítása, azt pedig ebben a formában lehetetlen lenne megoldani.
- Reverte. – mondtam alig hallhatóan a megfelelő legyintést követően, mire a dobozka szépen lassan helyre állítódott, mire elégedetten bólintottam, bár nem volt valami nagy kunszt.
Az Alahamora vagy az Aberto lenne a legkézenfekvőbb, de nem, Flitwick ennél már eszesebb, nyílván a könnyebb mágiával ellátott dobozkákat az alsóbb éveseknek adja, a negyedéveseknek már azért fel kell mutatniuk valamit ahhoz, hogy megfeleljenek az RBF-n. Lehet akkor viszont, hogy a házakkal játszott el egy kicsit. Neeeem, több különböző korosztály van itt több ház nevében, ez elég bonyolult lett volna összehozni. Vagy az elemek? Minden év más elemet kaphatott? A kezembe vettem a dobozát, úgy tartottam rá a pálcát, de nem láttam rajta különöset, kicsit melegebb volt a kelleténél, ráadásul úgy, hogy eddig nem vettem kézbe. Tehát, leheg hogy egy hűsítő mágia segítene rajta. víz, nem, akkor inkább száradt lenne, nem meleg, logikátlan, mással lenne jelezve szerintem, plusz Harding korábban próbálta az Eructot. A hűtéshez hideg vagy fagy kell.
- Glacius! – mormoltam, mire a dobozka rázkódott egyet és kinyílt. Gyorsan tettem le a padra, mert jéghideg lett, de elégedetten dőltem hátra, ugyanis már aggódtam, hogy én is baklövést követek el és füstfelhőbe borítom a mellettem ülőket. Nem, egy Flint nem engedhet meg hibákat. Ahogy ezen elmélkedtem, egy izzadságcsepp folyt végig az arcomon. Meglepetten töröltem le a kezemmel, ez a feladat megizzasztott elég rendesen, ennyire rágörcsölni, a szívem is zakatolt.