Digby professzor irodája

cím
2002. Május 9.




hygge

- Hogy…?
Habár nem reagálok a kollégából kibukó kérdésre, valahol egyet értek vele. Meghökkentő, mit hoznak ki a gyerekek egymásból. És szomorú is. Nem beszélve a következőkről, aminek fültanúi leszünk, mert Bates összeszedi magát, és egész nyíltan beszél a kedvünkért.
– A… azt a részét… azt akarta, hogy vegyem a számba. Aztán a hajamba markolva odahúzott magához… mikor nem tetszett neki, ahogy csináltam. Aztán. Megéreztem az illatát… Ellöktem… és akkor azt mondta, Noah alakjában, hogy szakít vele, mert nem tudom rendesen… boldoggá tenni…
Igyekeztem továbbra is szomorkás-megértő pókerarcot vágni. Itt a zaklatás, a gonoszság és az árulás ténye mellett még olyan apróságok is felvetődtek, mint az, hogy a diákok mennyire aktív intim életet élnek az iskola falai között. Ennyi ivarérett kamaszra talán nincs elég pszicho-medimágus és ápolónővér az intézményünkben…
- Mr. Morrow ezért biztos meg fogja kapni a kellő büntetést. Az erőszaknak nincs helye az iskola falai között.
Nagyot bólintok.
- Egyet értek, ezt az ügyet sokkal részletesebben ki kell vizsgálnunk. És igen, amit Morrow tett… Az túlmegy egy határon.
Nincs sok kételkedni valóm Bates szavaiban. Hogy is tudna ilyet kitalálni? És miért tenné? Nem lenne rá sok indoka, és a viselkedése is igazolja az állítását. Csak idő kérdése, hogy Morrowt felelősségre vonjuk.
– Én csak… elborult az agyam. Úgy éreztem mindenki ellenem van.
Ez olyan őszinte volt, és olyan elkeserítő, hogy némán a szívemre szorítottam a zsebkendősdobozt. Persze, minden kamasz érzi ezt, ennek az életkornak ez sajátossága, de vannak súlyosabb esetek, és ha valakié, hát Bates úrfié az.
- Nem mondunk le magáról, Sebastian. Segítünk ezt helyrehozni. Valószínűleg nehéz lesz, de nem marad egyedül vele, és meg fogjuk oldani azt is.
- Azt hittem, hogy a tanár úr is bántani akar… és nem direkt… én csak… én csak…
- Mr. Bates, az ígéretemhez híven, mindent meg fogok tenni azért, hogy ne tanácsolják el, de Digby professzornak igaza van, nem tudjuk semmissé tenni, biztos lesz valamilyen következménye ennek az esetnek.
- Ami valami építő jellegű következmény lesz. És remélhetőleg mindenki tanul belőle és több lesz tőle. Biztonságban van, Bates, ebben nyugodt lehet.
– Tanárnő… muszáj pihennem… nem vagyok jól…
A kolléga cselekedik, én csak állok a fiú mellett, nehogy összerogyjon, és lesegítem a székre, ha szükséges. Bár a múltját ismerve talán jobb, ha csak távolról támogatom, és már egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy a tanár úrtól távol tartotta magát.
- Pihenjen csak… Egy pohár vizet esetleg? Vagy egy kis teát? - kérdezem, és ha kíván élni a lehetőséggel, bűvölök elé egy pohár valamit. Utána odébb sétálok, Willow néma hívására.
- Demelza, ennek komoly következményei lesznek. Minerva már tud az esetről, de meg kell akadályozni, hogy a diákok pletykáljanak. Addig, amíg döntés nem lesz az ügyben, meg kell védenünk Mr. Batest.
- Nagyon örülök, hogy hasonlóan gondolkodunk, kolléga. Igaza van.
Keresztbe fonom a kezem, és fáradtan rámosolygok. Nem hiányzott volna mindehhez a helyzethez egy nagyhangú, harcias fickó, de szerencsére Fawcett professzor ennél jóval empatikusabb.
- Este beszélek a diákjaimmal, megpróbálom csírájában elfojtani a dolgot. Remélem valamennyire sikeres lesz.
- Én még abban is kételkedek, hogy pontosan tudják, mi történt. Nem tudom, hány szemtanú van, de attól tartok, az élénk kamaszfantázia még azt a történetet is kiszínezi, ami eleve igen színes. Meg kell próbáljuk a csak a lényeget közölni, eloszlatni a pletykákat, és megőrizni azt, ami nem rájuk tartozik. Jó eséllyel csak egy folyosói verekedést láttak, minden egyéb plusz információra… nem szerencsés felhívni a figyelmet.
Nagy levegőt veszek, nagyon óvatosan kell kezelni ezt az egészet. A támadás célpontja nyilván zaklatott, talán bosszút is akar állni, és sajnos megtudott egy szomorú titkot is, amivel jogosnak érezheti a visszaélést.
- Attól tartok, különösen sok múlik egy bizonyos diákján, és annak nem elvárható, de nagyon fontos diszkrécióján. Ha valahogy meg lehetne győzni Mr. Souliert…
Óvatosan mondom ki a francia származású nevet, és nem csak azért, mert nem akarom a tanár úr házába tartozó diákot rosszul megnevezni. Sosem tudom, hogy az U vagy az O hangzó a hangsúlyosabb, de ez egy nehéz nyelv… ám a kamaszoké még nehezebb. És nagyon jó volna, ha Soulier úrfi meggyőzhető lenne arról, hogy legyen kegyes a támadójához, és ne terjessze a titkot, amiről már így is keringhetnek mindenféle bizonyítatlan pletykák.
- Mr. Bates… Tudom, hogy a kérésem nyomán nem lehet varázsütésre bizalmat kicsikarni valakiből. De szeretném, ha bízna bennem, és ha bármi történne még mostanában, akkor felkeresne, amennyiben Digby professzort nem éri el.
Ahogy a kolléga rámnéz, még egyszer rámosolygok, aztán barátságosan biccentek Bates úrfi felé.
- Azt hiszem, jobb, ha most még itt marad egy kicsit. Üzentem Poppyért, nemsokára ránéz Önre is. Ha szeretne, ledőlhet a kanapéra is, hátha ott kényelmesebb. Pihenjen egy kicsit, mi még intézkedünk. Önért is - teszem hozzá, hogy értse, azt szeretnénk, ha mindenki a lehető legkevesebb kárszenvedéssel keveredne ki ebből a helyzetből. Az irodám jobb hely talán most, mint a gyengélkedő, ahol Souliert látják el, és Sebastian addig marad, ameddig szeretne. Ha akar, még alhat is, a kanapé karfáján van egy puha polárpokróc, a díszpárnák is bolyhosak és kényelmesek. Mindannyiunkra ráfér, hogy erre rápihenjünk...

To: Fawcett & Digby professzorok

2002. május 9.


i am the storm

Kicsit megszédültem fel. Annyira, hogy fel sem fogtam rendesen, amit a körülöttem lévő felnőttek beszéltek. Fawcett biztosított a támogatásáról, mintha meg akarná magyarázni, miért ne féljek tőle… de én csak azt láttam, hogy férfi és nagyobb nálam. Meg kellett kapaszkodnom a könyvespolcban.
– Demelza, ennek komoly következményei lesznek. Minerva már tud az esetről, de meg kell akadályozni, hogy a diákok pletykáljanak. Addig, amíg döntés nem lesz az ügyben, meg kell védenünk Mr. Batest.
Mély levegőt vettem Fawcett szavaira. Meg kell védeni… mert engem akár ki is csaphatnak. Vérfarkas vagyok… figyelnem kell magamra… figyelnem kellett volna. A felnőttek el sem tudták képzelni mennyire nehéz ez. Elvesztettem a fejemet, túl sok volt a kusza gondolat és érzelem a fejemben.
–  Nagyon örülök, hogy hasonlóan gondolkodunk, kolléga. Igaza van.
Nyeltem egyet. Utáltam, hogy a tanároknak miattam kell szervezkedni, gondolkodni azon, hogy mi legyen… utáltam, hogy anyámék ezt meg fogják tudni és még jobban gyűlölnek majd. Remegés futott át rajtam, a szívem olyan hevesen kalapált, mintha ki akarna szakadni. Fájt a mellkasom.
– Este beszélek a diákjaimmal, megpróbálom csírájában elfojtani a dolgot. Remélem valamennyire sikeres lesz.
– Én még abban is kételkedek, hogy pontosan tudják, mi történt. Nem tudom, hány szemtanú van, de attól tartok, az élénk kamaszfantázia még azt a történetet is kiszínezi, ami eleve igen színes. Meg kell próbáljuk a csak a lényeget közölni, eloszlatni a pletykákat, és megőrizni azt, ami nem rájuk tartozik. Jó eséllyel csak egy folyosói verekedést láttak, minden egyéb plusz információra… nem szerencsés felhívni a figyelmet.
Megköszörültem a torkomat.
– Nem lenne nehéz összerakni… mindig eltűnök teli… teliholdkor… – motyogtam magam elé kicsit szerencsétlenül. Az egyetlen, aki tudhatta, méghozzá az unokatestvérétől, az Soulier volt. Morrow biztosan beavatta, sőt talán fel is akarta használni a piszkálásomhoz.
– Tudom, hogy a kérésem nyomán nem lehet varázsütésre bizalmat kicsikarni valakiből. De szeretném, ha bízna bennem, és ha bármi történne még mostanában, akkor felkeresne, amennyiben Digby professzort nem éri el. – Rápillantottam a tanárnőre, kicsit nyöszörgő hangot adtam ki, mintha segítséget várnék. A tanárnő biccentésére pislogtam két nagyobbat.
– Azt hiszem, jobb, ha most még itt marad egy kicsit. Üzentem Poppyért, nemsokára ránéz Önre is. Ha szeretne, ledőlhet a kanapéra is, hátha ott kényelmesebb. Pihenjen egy kicsit, mi még intézkedünk. Önért is.
Lassan sétáltam oda a kanapéhoz. Csendesen ültem le, majd dőltem is el oldalra, hogy a fejem alá préseljek egy díszpárnát. Nagyon kimerültem. Muszáj volt pihennem. Éreztem, ahogy azonnal el is pilledek, ezen a pokróc meleg is segített picit. Olyan jól esett laposakat pislogni, engedni, hogy a gondolataim kicsit enyhüljenek.
– Tanárnő… Tanár úr… köszönöm… – motyogtam, de a következő pillanatban már hangos szuszogással elaludtam, egy bolyhos párnát ölelve.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A HELYSZÍN SZABAD.

Hajnali tea



2002. március 17.

Demelza

Egy határozott mozdulattal segítette fel Demelzát a földről, majd megindultak együtt a kastély felé. Dawson kedélyállapota meglepően jó volt ahhoz képest, hogy pár perccel korábban még kővé dermedve feküdt a földön. A fejbúbja ugyan fájt egy kicsit, ösztönösen végig is simított rajta néhányszor séta közben, biztosra véve, hogy a földdel való találkozás helyén nagy eséllyel egy látványos púpra számíthat. Ám nem izgatta különösebben a dolog, púppal, vagy púp nélkül is örült, hogy Miss Digby társaságát élvezheti.
- A Griffendél házvezetőjeként? Áh! Rendkívül unalmasak az éjszakáim... - viccelődött a boszorkány, míg a Roxfort felé tartottak.
- Ezek után el tudom képzelni, hogy mennyire... Ha bármikor elkélne egy éjszakai bajtárs, nyugodtan kopogtasson az ajtómon - felelte játékos félmosollyal az arcán, ami nagyon nem volt jellemző rá. Általában véve komor, merengő arckifejezés jellemezte, de most, ezután a rendhagyó kaland után egészen felpezsgett a vére, talán nem teljesen szerénytelen a részéről, de úgy érezte, megfiatalodott. Hiába, ezek mellett a csirkefogók mellett képtelenség meglett, tiszteletet parancsoló tanárnak maradni, aki minden szabadidejét a könyvei között tölti... erre lassan már ő is kezdett rájönni.
- Pár éve. A háború után álltam munkába. Tudja, ami az előző mugliismeret tanárnővel történt... épeszű ember nem jelentkezett volna. Legalább nem volt konkurenciám, egyből felvettek - magyarázta aztán Demelza, mire gyorsan visszakomorult Hamox arca. Hát igen...Charity Burbage esetét bizony ő is hallotta, és mélyen megrendítették a történtek. Voldemort kegyetlensége, na és mugligyűlölete bizony nem ismert határt... sajnos ennek esett áldozatul Miss Burbage is. Dawson bárhogy korholta magát, nem tudta megállni, hogy ne érezzen némi megkönnyebbülést, hogy a sötét érának már vége, és most a legrosszabb, ami beárnyékolja nyugodt tanári éveiket egy-egy, a maihoz hasonló gyerekcsíny. Hiába, pokolian szerencsések voltak, hogy megúszták komolyabb tragédia nélkül a háborút... akarom mondani, a Sötét Nagyúr rémuralmát, mert tragédiából nekik is kijutott bőven, Cecilia betegségével és halálával... de az ő élete kivételesen nem Voldemort pálcáján száradt.
- Sötét... nagyon sötét idők voltak azok. Azt a sötétséget senkinek nem lett volna szabad átélnie - mormogta szomorú pillantást vetve a kastélyra, majd érdeklődve hallgatta Demelza történetét.
- Valóban? Mugli munkát végzett? Elmesélné, hogy mit? Nagyon érdekelne - kérdezte kíváncsian.
- Ami engem illet, a Godrikon tanítottam majd' harminc évig... ez amolyan családi hagyomány, hisz apám és nagyapám is ott tanított. Nagyon szerettem az akadémián oktatni, de a feleségem halála után, a fiam úgy látta, hogy nagyon rám férne a környezetváltozás... Azt hiszem, valóban jó tanácsot adott, mert mióta itt tanítok, sokkal jobb a közérzetem - vallotta be Demelzának, akaratlanul is halkabbra véve a hangerőt, miközben már a kastély falai között haladtak a tanárnő irodája felé. Nem akart feltűnést kelteni, vagy felébreszteni az alvókat. Mikor elérték Miss Digby irodáját, követte a professzorasszonyt a takaros szobába, ahol természetesen már nem először járt... Alig több mint egy hónapja vitatták meg a három griffendéles kisoroszlán csínytevéseit ennél az asztalnál. Most, hogy ismét itt volt, bátorkodott alaposabban körülnézni. A mugli képek, az asztalt díszítő matricák és egyéb mugli holmik láttán elmosolyodik.
- Milyen izgalmas lehet egyszerre két világban otthon lenni - jegyezte meg szórakozottan, miközben arra gondolt, hogy a merengőgyűjteménye révén ő is ismeri az érzést. Csak ő nem a jelenkor két világában van egyszerre otthon, hanem a múltban és a jelenben.
- Néha jó érzés lehet elmenekülni a varázstalan valóságba - dünnyögte félhangosan, közelebb lépve, majd végigsimítva a televízióból átalakított akvárium keretén. - Ön igazán jól ismeri a muglikat Demelza... Maga szerint a varázspálcán túl sokban különbözünk egymástól?

2002. Március 17. Hajnal
To mr. D.

 


hello

- Ezek után el tudom képzelni, hogy mennyire... Ha bármikor elkélne egy éjszakai bajtárs, nyugodtan kopogtasson az ajtómon.
- Köszönöm, kolléga, ha úgy alakul, kopogok.
Csak magamban tettem hozzá, hogy egy bezárt ajtón. Amit én magam zártam be, sok-sok évvel ezelőtt, Donald halálakor. Olyan régen volt, mikor valóban akadt egy bajtárs, akihez bármikor fordulhattam és még is olyan friss volt még mindig a fájdalom az elvesztése miatt. Meg kellett tanulnom magam boldogulni, és jó is volt így. De akkor miért bántott, hogy zárva az ajtó, és miért kopogtattam rajta mégis? Nem akartam, hogy még rosszabb legyen, ezért nem adtam esélyt a még jobbnak sem. Egy békés, hajnali teázást mertem csak megkockáztatni.
Aztán eltereli a figyelmünket a múlt.
- Sötét... nagyon sötét idők voltak azok. Azt a sötétséget senkinek nem lett volna szabad átélnie.
Csendben bólogatok a szavaira. Más az a sötétség, mint ami itt ül a néma, békés folyosókon. Érdekes, most ilyen este van, de egy újabb gyávaság merül most fel előttem, az az idő, amit a varázstalanok között töltöttem. Nem ok nélkül.
- Valóban? Mugli munkát végzett? Elmesélné, hogy mit? Nagyon érdekelne.
- Titkárnő voltam egy francia divatcégnél. Bár izgalmasabbat mondhatnék, de ez egy nagyon hasonló feladatkör ahhoz, mintha valaki például madam Malkin asszisztenseként dolgozna. Nagyjából annyi a különbség, hogy nem baglyoknak adtam oda a hivatalos levelezést, hanem a postára mentem be velük. Sőt, később számítógépen, elektronikusan írtam őket. Egyébként tényleg semmi különleges, fogadtam az ügyfeleket, szerveztem a sajtómegjelenéseket, rendezvényeket. Oh, és igen… Főztem a borzalmas, francia kávét.
Fintorogva nevettem fel, mintha a számban érezném a zaccos, keserűen pörkös lötty ízét, de arrafelé ez a kávéféle volt a divat, és így utólag belegondolva, arról az ízről mindig be is ugranak azok az élmények.
- Ami engem illet, a Godrikon tanítottam majd' harminc évig... ez amolyan családi hagyomány, hisz apám és nagyapám is ott tanított. Nagyon szerettem az akadémián oktatni, de a feleségem halála után, a fiam úgy látta, hogy nagyon rám férne a környezetváltozás... Azt hiszem, valóban jó tanácsot adott, mert mióta itt tanítok, sokkal jobb a közérzetem.
Megértően lapogattam meg a vállát, és biztató mosollyal sétáltam tovább mellette.
- Megértem. Én is akkor tértem vissza Angliába a lányommal, mikor megözvegyültem. Egyébként a háború végével sem jöttünk volna haza, de ember tervez…
Függőben hagytam a mondatot, nem tudom, ő éppen miben hisz, felsőbb hatalomban, sorsban, véletlenben, vagy semmiben, de ezek szerint a jól eltervezett jövő hátulütőit sajnos így is, úgy is megtapasztalhatta.
- De így kerültem vissza a varázsvilágba, és ide a Roxfortba is. És itt tényleg jobb.
Feltártam Hamox előtt az ajtót, barátságosan beinvitálva, és amíg nézelődött, néhány pálcaintéssel rávettem a polcon pihenő kecses üvegkannát, hogy készítsen nekünk egy finom teát.
- Foglaljon helyet nyugodtan, ahol kényelmes.
Körbeintettem, volt itt szék, fotel, kanapé, sokféle lehetőség kényelmesen lenni.
- Milyen izgalmas lehet egyszerre két világban otthon lenni. Néha jó érzés lehet elmenekülni a varázstalan valóságba.
- Egy idő után az izgalmassága természetességgé szelídül, de valóban így van. Ha valamikor kedve adódna egy izgalmas kiránduláshoz London mugli részén, szívesen leszek az idegenvezetője.
Kiszaladt a számon az ajánlat, valahogy a beszélgetés, a kedves társaság megint elfeledtette velem a biztonsági határokat. De hát ez csak egy baráti ajánlat volt, nem több, mint az imént az az ajtón kopogtatós. Azért inkább a csészék után indultam, hogy ne csak álljak a szoba közepén a lámpások fényébe bámulva, mint egy szédült molylepke.
- Ön igazán jól ismeri a muglikat Demelza... Maga szerint a varázspálcán túl sokban különbözünk egymástól?
Két csészét raktam a tálcára, mellé cukrot, citromot, mézet, apró tejszínes dobozkákat. Ezt aztán a kanapé előtti kis kávézóasztalra raktam, és bátorítóan intettem, mielőtt én magam a kanapé egyik felén helyet foglaltam volna. Mielőtt válaszoltam volna, elgondolkodva belekortyoltam a teámba.
- Csak egy nagy különbséget látok. És az az, hogy bár mi tudunk róluk, mégis szinte teljesen levegőnek nézzük őket, ők pedig nem tudnak ugyan a mágikus világról semmi biztosat, mégis nyitottan és kíváncsian figyelnek ránk.  Egyébként, ha egymás mellé állít egy varázstalant és egy varázslót, a különbség nem fog látszani. Kivéve, ha a varázsló talárt visel, vagy ami még rosszabb, megpróbál mindenfajta tudás nélkül muglinak öltözni, és hálóruhát, meg horgászfelszerelést ölt magára.
Kuncogok, és újabbat kortyolok.
- De hát ezért fontos a mugliismeret tantárgy. Pontosabban az lenne, ha bárkit is érdekelne - teszem hozzá most már nevetve könnyeden, aztán Dawsonra pillantok a bögrém fölött, és könnyed derűvel legyintek.
- Tudtam, mire vállakozok, jó ez így. És hogyhogy épp mágiatörténet? Az is egy szép,  de igencsak megosztó tantárgy…
A gyerekek hozzáállásából ítélve legalábbis együtt érzek a kollégával, bár tény, hogy amióta nálunk tanít, azóta sokkal többen megkedvelték ezt a tantárgyat. Különösen a lányok körében, talán nem is véletlenül…

[- Utálom -]

♥ néha minden sok ♥

( Every time I close my eyes, it's like a dark paradise )

pretty : hagyományos ♥ vibe: dark

2004. 02. 08.
p.s. Alec

Néha a világ sok volt. Néha valahogy egyszerűen úgy éreztem, teljesen felesleges, hogy mit teszek, a végeredményen úgysem számított. Szerettem volna egy kicsit fontos lenni valakinek, de akárhányszor próbálkoztam folyton zuhantam. csak én túl hülye voltam ezt abbahagyni, szerettem a repülést; szőnyegen, talán még seprűn is, meg azt a kellemes szárnyalást is, amikor valakit megszerettem. Talán madárnak kellett volna születnem. Akkor kevesebbet zuhannék le. Értettem én, hogy nem tetszettem Lennek, az első jelekből is, csak hát én túlságosan megbolondultam azt hiszem, mert hirtelen nem is volt számomra más fontos úgy, csak ő. Félelmetes érzés volt ez, kicsit őrültnek is hittem magam miatta, pedig ezerszer jobb voltam, mint a sok furcsa rajongója, akiktől én is elmenekültem volna. Hiába nem jártunk, még csak nem is áltattam magam ezzel... De akkor is gyűlöltem, ahogyan mindig megbámulta Digbyt vagy Thompsont. Nem értettem ezt, én fiatalabb voltam, nem voltak ráncaim, tökéletes formáim voltak, amit amúgy eddig is tudtam. Egyszerűen csak úgy éreztem elegem volt. Lehet Lolának már elmondtam párszor, hogy nevetséges bosszúkhoz én túlságosan kifinomult voltam, de most hirtelen nem is érdekelt. Csalódott voltam, sértett és talán még összetört is, ez pedig minden nőnél nagyon veszélyes kombináció volt, főleg hogy ki tudja hányszor néztek levegőnek. Csak egy picit szeretnék fontos lenni. Amúgy is, pár év és elmegyek, ő meg életük végéig nézheti tanárnőinket. Ettől már így is kivoltak az idegeim.
- Utálom - pillantottam Alec felé, miközben a szobája felé lépkedtem. - Tudom, hogy gyerekes, és szánalmas, rangomon aluli, de utálom - nyomatékosítottam. Délután volt, még vacsora előtt, és nem is tudom melyikünk ötlete volt ez, hogy szivassuk meg Digbyt, én meg hogy mit ettem a sütimmel együtt, hogy ebbe belementem. Kitört belőlem a féltékenység, azt hiszem. Nevetséges volt, ez az egész, de az én helyzetem amúgy is az volt. Egy vicc, úgy az egész.
A folyosó ezen szakasza mostanra egészen elcsendesedett, mégis ki akarna pont erre járni ilyenkor, amikor odakint mondjuk szépséges téli idő van, lehet mindenféle dolgot művelni a hóval, meg halálra fagyni. Rájöttem, hogy a tél valahogy gyönyörű, földön túli, de inkább az épületen belül esett jól igazán benne gyönyörködni. Svédország és a halálos mínuszok egy kicsit elvették a kedvemet a téltől. Mennyi fok volt ott vajon, mínusz hetven?! Mondjuk mostanában egy kissé morcosabb voltam, mint amúgy, és minden is inkább jobb volt messziről. A táncolás esett jól igazából mostanában a legjobban, akkor nem igazán foglalkoztam a külvilággal, csak a zenével, és a mozdulatokkal. Szerettem, mert egy kicsit békére leltem, és hálás voltam a nagyinak is, amiért megtanított rá.
- El se hiszem, hogy megkaptad a főszerepet abban a darabban! - váltottam inkább témát, Alec élete sokkal érdekesebb és izgalmasabb volt, mint az enyém, amit most csak úgy éreztem, beszippant egy olyan nagy fekete lyukizé, amikről Maris szokott az órákon magyarázni. - Annyira szurkoltam érte! Remélem a barátaid nem olyan műveltek, hogy ezt elolvassák a hírekből - lelkesedtem fel, büszke voltam is rá rendesen.
Én sosem vettem olyan komolyan a rajzolást vagy a táncolást. Kiragadtak a valóságból, de nekem más volt az álmom, és nem is tudtam volna magam annyira művészként elképzelni. A rajzaim nem voltak olyan nagy dolgok, Armint pedig csodáltam, amiért olyan gyönyörű dolgokat tudott festeni. A táncolást pedig sosem vettem olyan rettenetesen komolyan ahhoz, hogy táncos legyek, csak csináltam, mert élveztem, szerettem egy kicsit megállítani az időt közben.
- Tudsz hatásos betörő bűbájt? - kérdeztem visszatérve az eredeti tervünkhöz, mert lassan elértük a pumanéni szobáját, aki remélem most éppen tanári értekezleten vagy ilyen felnőttes hülyeségeken vesz részt. Lennel. BAHH!

[NÉHA MINDEN SOK]

NÉHA MINDEN SOK

if to sin, then together

2004. február 8.
to: Nora

outfit: style  ♦  zene: Lyfjaberg

A fejemre húztam a kapucnit, hátha attól kicsit kevésbé vagyok feltűnő. Mégis csak betörni készültünk valakinek a szobájába, aki ráadásul tanár volt. Ha ki nem is csapnak, akkor is komoly büntetés kaphattunk - természetesen csak akkor, ha lebukunk. Nora miatt vállaltam csak ezt az egészet, de ha apám fülébe jut, akkor megint büntetésben tölthetem az egész nyarat.
- Szerintem nem szánalmas - motyogtam. Engem is utált valaki féltékenységből és megértettem. Elvettem a szerepét, de ennek ellenére annyira jól esett. Sosem gondoltam volna, hogy majd jobbnak tart bárki isi egy Bertov-féle táncosnál, ezért a gyomrom olyan apróra szűkült, hogy a szerep megkapása óta alig tudtam enni. Ez a belógás is Digby szobájába egy kis figyelemelterelés volt.
- Fura ez a csend... -  suttogtam.
A folyosó egy csendes szakaszára értünk. Ide már egészen közel volt a tanárnő szobája. A diákok a kastély más részein voltak, így egyetlen hang sem csendült fel a távolból. Ettől kicsit nyomasztó is volt az egész helyzet... de ezt még kibírtam.
- Nem nagyon olvasnak híreket... Joe is csak a heti Bögyös Banya magazint olvassa. - Legyintettem vigyorogva. Vicces is lett volna, ha bármelyiküknek eszébe jutna művészeti híreket olvasni. De ilyennek szerettem őket. - De azért te eljöhetnél az előadásra... Mr. Sokolov azt mondta, hogy kapok három tiszteletjegyet. - Magyaráztam.
Közben az ajtóhoz értünk. Odabentről nem hallatszott hang, mert a tanárok általában nem mindig vannak itt. Persze a varázslat jó ötlet volt, de biztos voltam benne, hogy nem egy Alohamorával fog kinyílni az ajtó.
- Menj kicsit hátrébb! - Intettem neki, majd lendületesen a kilincs környékére rúgtam. Az ajtó recsegve, ropogva nyílt ki. - Nos, bemehetünk. - Léptem át a küszöböt.

[- Szerintem nem szánalmas -]

♥ néha minden sok ♥

( Every time I close my eyes, it's like a dark paradise )

pretty : hagyományos ♥ vibe: dark

2004. 02. 08.
p.s. Alec

Igazából én is vehettem volna magamra valami rituálisabb ruhát, mint Alec, de nekem csak testhez simuló fekete koktél ruháim voltak, amik éppen eltakarták a popómat és amik sötétebb árnyalatúak voltak. Na meg ott volt Barb lila melegítője, aminek utáltam a színét, és amiben Len egyszer meglátott. Az egyik túl élénk volt a másik túl szexi egy ilyen aljas bosszúszomjas dologhoz, amihez éppen készülődtem. Készülődtünk, hogy pontosabb legyek. Nem kellett volna igazából ezt csinálni, elmehettem volna vele inkább stressztáncolni, vagy csak úgy simán repülni, csendes magányomban, a birtokra. Féltem, hogy ha ezt megtudja otthon apa, aki abban a hiszemben élt, hogy amúgy szófogadó gyerek voltam, még azt találja mondani, hogy: Nem megmondtam ezt, lányom? A nyugati légkör megfertőzte a bátyádat is, és rád is rossz hatással van, jövőre nem jöhetsz ide vissza. Na, ezt nem akartam, nagyon nem. Megkedveltem ezt az unalmas, komor, hideg országot a maga módján, még akkor is, ha nem voltak olyan édesek a sütemények, vagy olyan igazán ízletesek a teák, amibe TEJET! öntöttek. Tejet! T E J E T! Fúj. Ezek itt nem tudják mi a finom, fantáziátlanok.
Szóval, miközben terjengett bennem az a klasszikus, és nem rég felébredt, híres mardekáros bosszúvágyam. Minden is összejött, eddig még nem voltam olyan feszült, ez is a múlt hónapban lévő szülinapom miatt volt, meg a levelek, meg az egész, meg a minden. Elegánsabb kellett volna lennem, nem ilyen szánalmasan alantas, de most nem érdekelt, meg voltam sértve, és senkinek sem volt jó, ha Nora Narek meg volt sértve, képes lettem volna az egész világon is bosszút állni, nem mintha olyan hatalmas lettem volna hozzá.
- Szerintem nem szánalmas - válaszolta a kifakadásomra Alec, mire csak ráemeltem a tekintetemet. Felsóhajtottam. Ha lebukunk, nagyon gáz lesz, Len is tudni fogja úgy megmég szánalmasabbnak fog tartani, meg nyominak, de most ezen nem akartam annyit agyalni. Nem gondoltam meg magam ezek ellenére sem, ha valamit elhatároztam, azt véghez is vittem, tök mindegy, hogy mi volt az, egy csók, vagy egy bugyilopás.
- Gondolod? Utálom ezt. Kicsit úgy érzem most semmi sem jó. Sosem akar jó lenni semmi. Egy kicsit belefáradtam - vontam meg a vállamat, mintha semmiség lett volna az egész, csak igazából mégis csak... rossz volt ez. Visszatekerném az időt még egyszer. A folyosókon csend honolt, mintha mindenki elfelejtette volna, hogy amúgy ez is a suli része. Engem nem érdekelt, volt egy olyan érzésem, tömegben is képes lettem volna feltépni annak a nőnek az ajtaját.
- Fura ez a csend... -  jegyezte meg Alec is, mire csak hümmögtem egyet.
- Hát ahhoz képest, hogy a suli egyik "legdögösebbb" tanárának a szobája van erre, csoda, hogy nem csoportosulnak itt a kiéhezett kamaszfiúk... - mondtam morcosan, és hátradobtam egy hercegnős mozdulattal a hajamat. Lola ki fog akadni, hogy kihagyom ebből. Majd ellopom vele Thompson melltartóját, vagy valami.
- Nem nagyon olvasnak híreket... Joe is csak a heti Bögyös Banya magazint olvassa. - Erre csak vigyorodtam én is. Ez olyan éretlen kamaszfiús volt, szinte bájos, és vicces. Még szerencse, hogy én annyira nem pazaroltam az időmet a velem egy korosztályba tartozó fiúkra, elfárasztottak volna.
- De azért te eljöhetnél az előadásra... Mr. Sokolov azt mondta, hogy kapok három tiszteletjegyet. - Erre lelkesen bólogattam, és egy vidám, őszinte vigyor terült szét az arcomon. Annyira örültem Alec sikerének, olyan tehetségesen táncolt. Én nem értettem a baletthez, még a szó is vicces volt, amikor kimondták. De neki jól állt ez a tánc, szinte teljesen kibontakozott olyankor.
- Ki nem hagynám, majd írd alá a jegyemet- Ez a Mr. Sokolov nagyon gáláns, és még milyen szexi pasas - kacsintottam rá lelkesen. Persze nem volt szexibb és menőbb, mint Len. Közben meg is érkeztünk az ajtóhoz, bent nem hallatszódott semmi. Alec pedig megrúgta a kilincset, miután elhátráltam tőle, mire én elismerően hümmögtem rá, majd bekukucskáltam a résen.
- Hűű, ez nagyon férfias volt - veregettem vállba, majd résnyire tárt ajtón besurrantam, és miután Alec is követett, visszacsuktam az ajtót. Sötét volt, ácsorogtam egy kicsit, hogy megszokja a szemem. - Na keressünk valami cikis bugyit. Milyen cikis bugyija lehet egy ilyen idős macának? - tanakodtam suttogva, majd megindultam bentebb.

[NÉHA MINDEN SOK]

NÉHA MINDEN SOK

if to sin, then together

2004. február 8.
to: Nora

outfit: style  ♦  zene: Lyfjaberg

Biztonságban éreztem magam a kapucni alatt. Nem azért, mert így nem voltam felismerhető. A tanárok egyetlen mozdulattal levarázsolhatták akár méterekről is a fejemről, de mégis jobban illett egy betöréshez, mint mondjuk a legjobb pulóverem egy farmerrel. Lehet, hogy túlfilozofáltam a helyzetet, de ha már segítettem Norának, jól akartam csinálni. Mostanában persze épp elég bajba kerültem, még büntetőmunkát is kaptam.
– Egy tanárt szeretni nehéz lehet. – Halkan beszéltem, mert átéreztem a helyzetét valamennyire. Bár sosem szerettem senkit úgy, ahogyan ő Lennox Campbellt, de voltak olyanok, akiket nehezen megközelíthetőnek tartottam. A tanároknak is imponálni akartam, ám sosem voltam elég tehetséges vagy egyértelműnek vették, ha valami jól megy. Monstrora például mindenki felfigyelt, még a legszigorúbb tanárok is, pedig csak elpoénkodott mindent vagy végig zabálta az órákat. Az agya helyén legfeljebb lágytojás volt, de ha én elrontottam valamit még segíteni is alig akartak.
Digby szobája felé haladva a folyosó egyre csendesebb volt. Kicsit furcsa érzésem volt, mintha valaki figyelne és talán kicsit a pulzusom is megugrott.
– Nem tudom. Digby elég formás, de azért konkrét pletykákat nem hallottam róla, leszámítva, hogy Campell és ő… – Elharaptam a mondandómat. Talán ezt nem kellett volna Nora orrára kötnöm. Fájdalmas pont neki ez az egész, pedig nem is biztos, hogy tényleg megdöngette a professzort a tanáriban vagy McGalagony asztalán.
Kicsit másra kellett terelnem a szót. Magamra. Jobb témám nem volt és Nora volt az egyetlen olyan barátom, akit tényleg meghívnék egy balett-előadásra. Neki volt ízlése, Joe-nak és a többieknek viszont hírből sem. A Bögyös Banya foglalta le őket, meg a köpkövezés.
– Sokolov szexi? – kérdeztem vissza. Sosem néztem senkire így, de ettől a szótól még én is elvörösödtem. Nem akartam olyan lenni, mint Harding. Az a csaj mindentől zavarba jött, de nekem is megvolt a magam gyengéje. Ezt persze hangosan nem mondtam volna ki.
Nem bántam, hogy a hirtelen jött feszültséget a kilincsen vezethettem le. Egy jól irányzott rúgással kattant a zár és az ajtó nyikorogva feltárult. Elsőnek egy erőteljes, masszív íróasztalt pillantottam meg a szoba közepén, aztán azokat az ízléstelenül tarka foteleket. Az egyetlen jó dolog az a rengeteg zöld növény volt.
– Valamit tanultam Joe-tól. – Vigyorodtam el elégedetten.
Nora visszacsukta az ajtót, így nem volt olyan feltűnő a betörésünk. Digby persze majd észreveszi, mert azt a zárat javítani kell a talpam behatása után.
– Ott van a háló rész! – Böktem jobbra, a félig-meddig nyitott ajtó felé. Az ágyat azonnal kiszúrtam. Közelebb léptem és félrelöktem. – Nem sok női bugyit láttam még, de biztosan erre lesz… – Léptem a ruhásszekrényhez és még ki is nyitottam. Színes göncök voltak mindenhol.

[– Egy tanárt szeretni nehéz lehet -]

♥ néha minden sok ♥

( Every time I close my eyes, it's like a dark paradise )

pretty : hagyományos ♥ vibe: dark

2004. 02. 08.
p.s. Alec

Igazából kicsit szégyelltem ezt most Lola előtt, úgy értem néha azt éreztem, talán túlságosan is felnézett rám, és csodált, ami zavarbaejtő volt, de közben meg olyan cuki tőle. Szerettem volna valami biztos és normélis példakép lenni neki, nem mintha szüksége lett volna rá... Most pedig túl feldúlt voltam és csalódott, hogy az ilyen méltóságbeli dolgaimat is a háttérbe szorítottam. Sok volt minden, túl sok dolog nyomta a vállamat, eleve zaklatott voltam attól, hogy nagykorú lettem, meg attól is, hogy elkezdték otthon már szervezni az esküvőmet pedig még két évet itt akartam tölteni, és ezeken felül még olyasvalakit szerettem meg, aki nem volt hajlandó tudomást venni rólam, a legtöbb esetben. Nem voltam én olyan láthatatlan, mint Eloise, és még őt is megszerette Monstro, akkor velem mi volt a baj? Nem értettem, lassan nem értettem semmit, és én meg túlságosan sokáig próbáltam erős lenni. Valamin tényleg le kellett vezetnem a mérgemet, és ez meggondolatlan kamaszos cselekedetre sarkalt, de nem is nagyon érdekelt. Alec legalább nem ítélt el, jó barát volt, és most is támogatott ő is, drámaian a legsötétebb óráimban is.
– Egy tanárt szeretni nehéz lehet - válaszolta csendesen Alec, én meg csak felsóhajtottam. Nem is mondta még ki így senki, és ha éreztem is ezt, nem gondoltam bele annyira. És igen, nehéz volt, mégsem tudtam csak úgy kiszeretni belőle.
- Igazad van, Alec. És akkor még nem is tudtam, hogy a tanárom lesz, furcsa az élet, nem? - dünnyögtem magunk elé, felidézve azt a nyári éjszakát, amikor kipateroltak életemben először egy szórakozóhelyről. - Legutóbb is véletlenül belerohantam a folyosón, mert az egyik alsós baglya elvitte a bájitalreceptemet egy levéllel együtt, de aztán olyan hirtelen tolt el, mintha megégettem volna - pislogtam magam elé, bár én meg akkor is túl hamar a hatása alá kerültem.
– Nem tudom. Digby elég formás, de azért konkrét pletykákat nem hallottam róla, leszámítva, hogy Campell és ő… - törte meg a csendet Alec, mire egy kicist meg is torpantam. Oké nem voltam süket, csak hát... na. Még Alec is formásnak tartotta Digbyt, hát akkor miről is beszélünk?
- Aaaa! Esküszöm az összes bugyiját felkötöm most már a nagyterembe! Utálom azt a boszorkáányt - nyafogtam, és húztam fel az orromat morcosan, és gyorsabban robogtam tovább, előre, hogy a kellemetlen fájdalmat amit éreztem magam mögött hagyjam. Nem is bántam, hogy inkább Alecre terelődött a szó, neki nem volt olyan nyomorúságos élete, mint nekem. Csak jobban is elismerhették volna a tanárok.
- Persze hogy az - vigyorogtam, és azt hiszem még el is pirult. - Na, ne legyél ilyen, azt hiszem rád férne egy rendes randizás. Menj el egy vakrandira Valentin-napon! - vetettem fel random az ötletet. Alecre ráfért volna egy kis romantikus tinidolog.
Elismerően vigyorogtam Alecre, miután behatoltunk az irodába. Joe-tól meg legalább tanult valami hasznosat a Bögyös Banyán vagy min kívül. De ahogy a szemem megszokta a szobát, egyből azt kívántam bárcsak ne láttam volna semmit.
- Ennek a nőnek nincs ízlése, mi ez a sok tarka dolog itt? - sóhajtottam drámaian. Biztos voltam benne, hogy len még ezt is menőnek tartaná, mert macanéniről volt szó, őt meg szokás is menőnek tartani. Vagy lehet hármasban csinálták Brownnal? Ettől a gondolattól még félre is nyeltem kissé. Inkább követtem Alecet, ha már biztosabban mozgott itt és már csak dacból sem néztem az ágyra.
– Ott van a háló rész! Nem sok női bugyit láttam még, de biztosan erre lesz…  - nyitott ki egy komódot Alec. Jaj ha ezeket a színes izéket vette volna magára, biztos nem... vagy igen? Áhhh, elegem van, vajon felgyújthatom a ruháit, vagy az már túl durva lenne? Jól van Nora, egy finom hölgy vagy, nem pedig egy piromániás őrült banya.
- Jaj, nézd ez meg mi? - emeltem ki egy bugyit, amin valami rajzolt dolgok voltak. Lola meéslt róluk, de alig tudtam követni. Túl muglis volt. - Ezen egy vaddisznó van, most komolyan? - pislogtam Alecre az azt hiszem valami Szavanna Királyos bugyival, vagy mi volt annak a neve.

[NÉHA MINDEN SOK]

NÉHA MINDEN SOK

if to sin, then together

2004. február 8.
to: Nora

outfit: style  ♦  zene: Lyfjaberg

Részben tényleg megértettem Norát. Nem szerettem még senkit, nem tudtam milyen, de el tudtam képzelni azt a fajta erős ragaszkodást, ami erre késztette. Én a tánc iránt éreztem így. Az volt a szenvedélyem és titkoltam is, hogy megvédjem, mielőtt még valaki rájönne és tönkre tenné mindazt, amit eddig a magaménak éreztem. Tanárt még talán ennél is nehezebb lehetett szeretni, hiszen elérhetetlen volt. Campbell meg ráadásul szupersztárnak is számított abban, amit csinált.
– Az életnek az a dolga, hogy furcsa legyen. Apa mondja mindig ezt, mikor mérges, de szerintem igaza lehet. – Feleltem csendesen. Nem sok mindenben értettem vele egyet, mert a legtöbb dolgot agresszióval dörgölte az orrom alá. Ha nem tetszett neki a válaszom kigúnyolt, vagy megütött. Ezt persze sosem mondtam el Norának és nem is terveztem.
– Remélem, hogy akkor tényleg hord bugyit – nevettem el magam Nora indulatán. Benne volt a pakliban, hogy egyetlen darab fehérneműt sem találunk végül és csak a harisnyáját lógathatjuk ki a nagyteremben. – Szerintem most eléggé megleckéztetjük. Csak arra is figyeljünk, hogy mindent hagyjunk érintetlenül.
Kellemesebb volt rólam beszélni. Mármint zavarba ejtő és persze kellemetlen is, de inkább én. Az jobb hangulatba tudta hozni Norát, hogy egy kicsit másról is szó volt.
– Vakrandira? Neem. Az nem nekem való! – Ráztam a fejemet. Cseppet sem akartam még kapcsolatot. Azt sem tudtam, mi érdekel, vagy hogy tetszik-e bárki is. Sosem gondolkodtam el ezen úgy igazán. Lehet, hogy nekem még nem jött el az idő. Nem voltam olyan korán érő, mint Joe.
A szobába könnyen bejutottunk. Azt hittem takarósabb lesz, de valójában csak Digbys volt. Ha ránéztem az itt halmozott dolgokra, szinte láttam is magam előtt, ahogy rendezgeti őket. A hálószoba felé mentem, ahonnan szekrényt pillantottam meg kikandikálni. Az első fiók mögött tarka ruhák sorakoztak.
– Vajon ezekbe szedi fel az áldozatait? – Húztam ki valamit, ami narancssárga madártollból volt… legalábbis ránézésre. Elbizonytalanodva húztam el a számat, hogy ezt most ruha, nagykabát vagy csak egy rossz vicc. – Érdekes a stílusa. Bár itt az épületben még nem tűnt fel, hogy ilyen élénk lenne…
Nem, mintha Digbyvel túl sokszor összefutottam volna. Eddig legfeljebb távolról hallgattam, ahogy Joe-t dorgálta. Néha-néha persze egy szúrós pillantást én is kaptam, amiért vele mentem, de akkor nem a ruhatárára koncentráltam.
Kihúztam a következő fiókot. Az lehetett a fehérneműs, a benne található, zavarba ejtő ruhák alapján.
– Ez meg…? – Természetesen a bugyitól azonnal elpirultam, aztán megköszörültem a torkomat és próbáltam a rajzokra koncentrálni. – Meg valami vékony cucc fülekkel. – Mutattam a vaddisznó mellett állóra. Anyám mugli volt, de csak annyit tudtam, hogy vannak rajzfilmek, amikben a rajzolt állatok beszélnek. Az apai nagyszüleim ragaszkodtak, hogy varázslóhoz méltó nevelést kapjunk, anyám meg nem ellenkezett. Ő élvezte a csodákkal teli új világot.
– Ez jó lesz. Elég használt is… tuti feltűnő lesz! – Megint megköszörültem a torkomat zavaromban.
 

[– Az életnek az a dolga, hogy furcsa legyen. Apa mondja mindig ezt, mikor mérges, de szerintem igaza lehet -]

♥ néha minden sok ♥

( Every time I close my eyes, it's like a dark paradise )

pretty : hagyományos ♥ vibe: dark

2004. 02. 08.
p.s. Alec

Béna volt az életem, csak szerettem nem észrevenni. Emlékszem a napra, amikor megláttam Abdult, és pont elég volt az a pillanat, hogy eldöntsem, sosem fogom én őt szeretni. Nem is nagyon azért, mert már akkor is kövér volt, vagy olyan furcsán állt a haja, hanem a tekintete miatt. Olyan éhesen tudott bámulni, hogy majd felfalt és ez, ahogy nőttem egyre fokozódott. Nem értettem apáékat ez miért nem zavarta, de nem is kellett volna ezen elcsodálkoznom. Mintha valami mázsás teve lettem volna neki, sok-sok drágakővel, és a gondolatra is beleborzongok. Tárgyként létezni a másik életében egyszerűen csak szánalmasan festett, és léphettem volna bármennyit is hátra, az eredmény ugyan az lett volna: sok gyerek, és egy rettenetes házasság. Üdv a való életben, Nora.
Mérges voltam emiatt, és mert egyszerűen nem ment semmi sem mostanéban jól. Még a hoppanálás óráimon se tudtam rendesen koncentrálni, mindig elhagytam a szemöldökömet vagy a szempilláimat és akkor szerencsés is voltam, mert a körmeimet nem sikerült, mint annak a fásult képű Sterlingnek. Úgy éreztem, előbb utóbb ebbe bele fogok fáradni, nem csak abba, hogy szeretném ha valaki tényleg egy kicsit viszont szeressen, hanem ebbe a folytonos ellenkezésbe is. Az egész világon való bosszúállás is kevés lett volna, csak mert minden előre el volt döntve az életemben. És szembesülni azzal, hogy az élet, amit élek, valójában sosem lehetett teljesen az enyém nagyon is fájt. Talán ezért se lesz sosem normális párkapocslatom.
– Az életnek az a dolga, hogy furcsa legyen. Apa mondja mindig ezt, mikor mérges, de szerintem igaza lehet - mondja Alec olyan bölcsen, hogy csak sóhajtok egyet, olyan furán lemondóan.  Nem ismerem Alec apját, de ez sajnos igaz volt.
- De lehetne néha kedvesebb is. Csak egy kicsit - dünnyögtem az orrom alá, és még le is biggyesztem egy kicsit a számat. Azzal már nagy jót tenne velem az élet, ha mondjuk észrevennének. Vagy hirtelen szakállat növesztene Digby vagy az a szőke nagy fenekű másik banya. Fonogathatnák egymásét...
– Remélem, hogy akkor tényleg hord bugyit - nevette el magát Alec, de én ezt nem találtam szórakoztatónak. Ajánlom is neki, hogy legyen, mert akkor komolyan valami nagyon csúnyát fogok csinálni. Nem tudom mit, de valamit. - Szerintem most eléggé megleckéztetjük. Csak arra is figyeljünk, hogy mindent hagyjunk érintetlenül.
- Fel se fog neki tűnni - vigyorogtam végül én os rá cinkosan. - Csak amikor már késő - tettem még hozzá olyan gonoszkodóan, amjd persze inkább témát is váltottunk, még mielőtt valami még hülyébb dolgot is teszek.
- Ugyan, Alec, valamikor el kell kezdeni, maximum lesz egy hülyén kínos, de vicces élményed, vagy tényleg bejön neked a dolog. Lehet én is benevezek, valahogy... nos, nem randiztam még... khm - Nem, nem randiztam, mert úgy gondoltam egy sima csók elég a csábításhoz vagy a szép ruhák egy bájos mosoly, meg amúgy is. El se jutottam sokszor a csókokig. Lennél legalább volt, de még milyen, és hogy csókolt! Alecre meg ráférne egy kis romantika, ha nekem nem jön össze semmi, másnak legalább legyen jó... És most is milyen jófej hogy végigcsinálja velem.
Digby szobája egy szörnyen nénis stílussal és egy rossz ízlésficamból született meg. Hogy is lehet ez a nő ilyen TESTŰ, akire ráakad mindenki szeme, amikor ilyen a SZOBÁJA! HOOGY?! Utállak élet, nagyon-nagyon nagyon. Morcosan körbenéztem és nyugtáztam, hogy ebben én milyen csodálatos vagyok. Inkább követtem is Alecet aki valami tollizét húzott elő a fiókból, és még csak nem is annak a mélyéről.
- Én nem tudom mi az, de most sír minden divattervező, aki stílusosat alkotott... - mormogtam, aztán előkerült a bugyi is. - Direkt mindig vöröset hord, ha olyan van, mert az a szabad préda vagyok, éhezem a szexet, gyere az ágyamba üzenettel bír - húztam fel sértetten az orromat.
– Ez meg…? Meg valami vékony cucc fülekkel. - Néztem a cuccot  afülekkel, bárgyú arccal vigyorgott mind a kettő, elég rettenetesen néztek ki. Megvontam a vállamat, olyan arckifejezéssel, hogy fogalmam sincsen mi ez az állat, ha egyáltalán ez egy létező állat... De az biztos, hogy létezik ízlésficam...
- Valami szörnyű állatkíésrlet eredménye?... - kérdeztem vissza, de aztán láttam milyen zavarba jött Alec, és elvettem inkább a kezéből, hogy ne fogja tovább a házvezetőjének a bugyogóját legalább a kezébe, ha már miattam vétkezik ekkorát.
- Tökéletes, szerintem mehetünk, a Nagyteremben simán lelebeghet a bűvölt mennyezetről, hogy mindenki lássa, és az kellően drámai is - bólogattam nagyon elégedetten indultam meg kifelé a szobájából, hogy legalább okozzak én is valami keserűséget annak, aki az én életemet még pluszban megkeseríti. Kétlem, hogy bárkibe belebotlottunk volna, legalább ebben lehetne egy kis szerencsém, ha már úgyse fogok a halálom után jó helyre kerülni.

[NÉHA MINDEN SOK]

NÉHA MINDEN SOK

if to sin, then together

2004. február 8.
to: Nora

outfit: style  ♦  zene: Lyfjaberg

Biztosan nem volt helyes döntés Nora dühét táplálnom azzal, hogy Digby bugyijának felkutatásában részt veszek. Nem értettem a szerelmet, ezért azt sem mondhattam, hogy helyes, amit tesz. A titkot és a félelemmel vegyes érzéseket viszont megértettem, mert én is hasonló módon éreztem magamat, amikor a táncról volt szó. Ezért voltam itt és döntöttem úgy, hogy akármit is tesz, mellette lesz. Barátok vagyunk, megérdemli.
Nem is tudom, hogyan terelődött erre a szó. Mármint arra. A randimra. Nem akartam randizni, nem is érdekelt semmi és senki. Azt sem tudtam, hogyan kell máshoz érni, meg csókolni. De valahogy nem is éreztem ennek az egésznek a hiányát. Ráadásul, mennyire ciki lenne, ha beleszeretnék a randipartnerembe, ő meg egyenesen gyűlölne.
- Szerintem még nem kéne elkezdenem… – dünnyögtem elég zavartan. A kezemmel végig borzoltam a tarkómon, aztán próbáltam nem is gondolni az egészre. Azt sem tudtam, hogy lánnyal vagy fiúval akarok-e randizni. Feleslegesnek éreztem ezen még gondolkodni is. Ha úgy lesz, érezni fogom, mit szeretnék.
Digby szobája amúgy is izgalmasabb téma volt, mint az én nem is létező szerelmi életem. Nem gondoltam volna, hogy a pumatestű professzornak ilyen szobája lesz. Az én ízlésemnek kicsit túl hippis volt, amiről hamarosan a ruhatára is meggyőzött. Szörnyen festett az egész… narancssárgák, meg tollak. Borzalmas.
- Hordhatnál te is vöröset, hátha arra felfigyelne Campbell.
Megköszörültem a torkom. Nem szerettem kimondani a professzor nevét, mert nekem egy felnőtt ember volt, mint a többi tanár. Csak Nora látta őt másképp. Lennek nevezte, mintha régóta ismernék egymást. Képtelen volt őt a helyén kezelni. Nem tudtam ezzel az érzéssel azonosulni, ezért akárhányszor említettem Nora közelében, kicsit kipirultam és kiszáradt a torkom.
A bugyi, amit találtunk nem volt igazán varázslós. Egy mugli meséből lehetett, de én sem ismertem eleget ahhoz, hogy rábökjem miről van szó. Anya legfeljebb a Grimm-meséket olvasta nekünk gyerekként, de rajzfilmeket csak az unokatestvéreinknél láttunk. Nem maradt meg bennem egyik sem. Jobban tartoztam a varázsvilághoz, mint a varázstalanhoz, annak ellenére, hogy anya mugli volt.
- Nem tudom, de…. – Kezdtem, de összerezzentem, mert Nora kikapta a kezemből a tanárnő bugyiját. Szerencsére. Elég kellemetlen volt már így is tartogatni, hogy fogok így a szemébe nézni, ha összefutok vele a folyosón? Büntetést sem akartam kapni, hiszen le Fay miatt már egyszer kaptam. Merlinre! Ebben az iskolában mindenki tanárokkal akar kavarni? le Fay úgy ölelgette Smith… nem beszélhettem. Még a végén kirúgat.
- Jó ötlet. Tünjünk el minél gyorsabban. – Köszörültem meg a torkomat, még kicsit el is húztam a bőrömtől a pulcsim nyakát, nehogy megfulladjak. Az az érzésem támadt, hogy megtudnék itt a nagy erőlködés közepette.
Visszaigazítottam a fejemre a félig lecsúszott kapucnit, majd ugyanazon lendülettel már viharoztam is kifelé. Tényleg túl gyorsan mentem kifelé. Nora érezhette, hogy kicsit zaklatottabb vagyok, mint egy pillanattal korábban, de mégsem mondhattam el neki, amit láttam. le Fay elballag és Smith szépen keres magának egy másikat. Aztán azt is végig nézhetem.
- Várj… – Intettem neki, majd résnyire nyitottam az ajtót, ellenőrizve, hogy jár-e arra még valaki.

[- Szerintem még nem kéne elkezdenem… –]

♥ néha minden sok ♥

( Every time I close my eyes, it's like a dark paradise )

pretty : hagyományos ♥ vibe: dark

2004. 02. 08.
p.s. Alec

Miért is szerettem bele ennyire, hogy az már tényleg néha pusztító volt? Nem mintha érdekelt volna, nem féltem a tűztől, annak a melegétől, kicsit úgy éreztem olyan vagyok, mint az a csávó, aki belezúgott a Napba és csak ment közelebb és közelebb, míg el nem égett. Én ettől sem félek, a legrosszabb az, hogy haza kell mennem és egy sivár házasság vár rám. Annál már tényleg jobb az, ha megéget. De hogy mitől éreztem magam így? Szinte az első pillanattól, hogy láttam. Mármint az újságon kívül láttam. Pedig én tényleg szerettem már sok mindenkit, sok srácot meg férfit, és ez furán más volt. Én se értettem miért, de már a hangját is olyan jól esett hallani.
Most meg tényleg olyan dühös voltam és kétségbeesett. És úgy éreztem, hogy Alec megért, még ha lehet nem is értette meg teljesen az érzéseimet, de azokkal én se voltam annyira tisztában, őrültek voltak, kuszák és hevesek. Csak gonoszul szerettem volna, ha egy kicsit Digbynek is fáj. Még ha én tényleg megszoktam már, hogy fájt a szerelem. Most örültem, hogy ezekben a rossz pillanataimban Alec mellettem volt.
Inkább jó volt csak úgy a randizásról fecsegni, bár ami tény, hogy én se voltam olyan jó az ismerkedésekben. Úgy értem elbeszélgettem én akárkivel, hogy sütkérezzen a csodás valómban, meg ilyenek, de ha azzal kellett volna, akibe belezúgtam, az nem ment. Gondolom ez is William miatt volt, de valahogy úgy éreztem ott elég csak a szépség és az, hogy elcsábuljanak. Sosem váltottam, max pár szót velük. Fogalmam sem volt miket szoktak egymással beszélgetni akik jártak, és... egyáltalán... Ahh, olyan béna vagyok.
- Szerintem még nem kéne elkezdenem… – visszakozott Alec, én meg igazán nem akartam erőszakos lenni, csak hát valahogy neki is el kellett volna kezdeni, bár nem én voltam a randizás mintapéldája.
- Sosincs túl korán elkezdeni. De igazából én se voltam olyan hagyományos randin. Szóval nevezek én is. Ha meg béna lesz a tiéd, majd kárpótollak - kacsintottam rá. - Itt az ideje, hogy felfedezd a magadban lévő lehetőségeket és a hmm, szexi orszlánt - vigyorodtam el, mielőtt még megérkeztünk volna annak a boszorkánynak a szobájába. Ami borzalmas volt. Ha ebben a szobában csinálták Lennel, hát akkor sajnáltam a szemét. Komolyan, mint egy impresszionista festmény vagy valami ehhez hasonló összevisszaság volt ez a hely.
- Hordhatnál te is vöröset, hátha arra felfigyelne Campbell - javasolta Alec, én meg hümmögve bólogattam.
- Hát abban én tényleg elég szexi vagyok. Szexibb, mint ő - bólogattam továbbra is, hogy az önbizalmamat legalább úgy a felszínen tartsam, és inkább magammal voltam elfoglalva, és nem azzal, hogy tönkre tenném ezt az egész szobát.
- Mégis mit kéne még tennem? - tettem fel a nagy kérdést, miközben benyomultunk a szobába és lassan megkaparintottunk egy... gagyi, nénis bugyit. Furcsa állatszerű lényekkel, amik nem is mozogtak. Bár az kellett volna még, fúú. Láttam rajta, hogy meglehetősen feszélyezett, így inkább én vettem a kezembe a bugyit, de még így is olyan furcsán frusztráltnak tűnt.
- Alec? Minden rednben? - kérdeztem, bár a hely és az idő nem volt erre alkalmas, de ha azért stresszelt be, mert csúnyát csinálok a házvezetőjével, akkor arról tudnom kell. Ha lebukunk is magamra vállalnám, hogy ne büntessék meg, majd azt mondom, le akart beszélni vagy valami. Mostanában amúgy is zaklatottnak tűnt, és azt hallottam az egyik hetedéves háztársával verekedett.
Megvártam, míg kiles, és a háta mögül leskelődtem én is, aztán ha nem jött senki és ha elidnult én is kiléptem utána. Egy nagy sóhajjal fordultam hátra és a megkínzott kilincsre néztem. Ez így túl gyanús volt, így elővettem a pálcámat és eldünnyögtem egy reparot is.
- Jól van, már csak a nagyterembe kell lebegtetni - sóhajtottam, és még midnig Alec arcát fürkésztem. - Vagy előbb elmehetnénk a Konyhába, hogy jobban legyél - tettem hozzá, hirtelen nem is volt fontos a hülye bosszúm, mert Alec mégis csak a barátom volt.

[NÉHA MINDEN SOK]

NÉHA MINDEN SOK

if to sin, then together

2004. február 8.
to: Nora

outfit: style  ♦  zene: Lyfjaberg

Bár Norát mindenben szívesen támogattam, arra nem voltam felkészülve, hogy majd elküld randizni. Mármint persze, biztos jó dolog, de engem inkább a tánc érdekelt most. Ha szembe jön velem egy kedves csaj vagy egy helyes srác – attól függően, hogy akkor épp mi fog tetszeni – és akkor majd érdekelni fog. Egyelőre nem tartottam ott és nem is igazán akartam erőltetni. Nora sokkal érettebb volt nálam, ráadásul más volt is egy-két sráccal, nyilván akart még.
– Nora… – sóhajtottam egyet. Éreztem, hogy erre a szexi oroszlán szövegre teljesen elpirulok. – Az az oroszlán most még inkább nyugodna. Nincs még itt az időm.
Nem kellett volna persze magyarázkodnom. Nora olyan volt, mint a jótündérkeresztanya, aki meg akarta menteni a lelkem a szerelem nélküli élettől. De én döntöttem így. Tudom, hogy mások a koromban már randiztak, meg szexeltek… csakhogy nekem ez nem jelentett semmit. Még elvoltam magamban, mindenféle következmények nélkül.
A szoba legalább lefoglalta annyira, hogy rólam meg is feledkezzen. Digby megkérdőjelezhető öltözködés stílusa még az én nem létező ízlésvilágomat is kiakasztotta. Tollak, meg állatkás bugyik.
– Szerintem add az elérhetetlent Campbellnek. – Vontam vállat. – Joe is mindig azok után a lányok után fut, akik rá sem akarnak nézni. Lehet, hogy ez a módszer.
Az összes tapasztalatom Joe-tól jött. Láttam őt lányokkal, láttam flörtölni, csókolózni… majdnem szexelni is. Bár akkor inkább mindig elmenekültem, mert ahogy csinálni, úgy megbámulni sem voltam kész. Unalmas volt harmadik keréknek lenni. Ha éppen volt barátnője távol maradtam, leszámítva azokat a napokat, amikor velem akartak lógni.
Az amúgy is jobban foglalkoztatott, hogy miért akar mindenki tanárokkal kavarni ebben az iskolában. Thompsonra is folyamatosan megjegyzéseket tettek a srácok, de az, hogy Smith és le Fay ölelkezésének szemtanúja voltam.
– Semmi bajom. Csak el akarok menni innen.
Szerencsére erre volt lehetőségünk is. Nem jött erre senki sem és még Hóborc rikoltozása sem hallatszott. Nora még a nyomainkat is eltűntette az ajtó megszerelésével, aztán olyan gyorsan, ahogy csak lehetett megindultam a folyosón. Minél gyorsabban távolabb akartam kerülni ettől az egésztől.
– Minden rendben. Csak csináljuk. – Feleltem és zsebre dugva a kezem vettem célba a nagytermet. Ha minden jól megy már a manók is lepakolhatták annyira az asztalokat, hogy a következő kajálásig ne akarjon senki sem betérni oda. – Emlékszel, mikor Lancaster januárban megbüntetett? – kérdeztem.
Talán nem kellett volna elmondanom neki, de nehéz volt ezt a titkot magamban tartani.
– Valakit láttam együtt egy tanárral… és összeszólalkoztunk a folyosón. – Valakit. Mintha nem tudná, hogy le Fayjel vagyok rosszban. Mégsem akartam kimondani. – Megígértem, hogy nem mondok többet, de… szörnyű volt.

[– Nora… Az az oroszlán most még inkább nyugodna. Nincs még itt az időm -]

♥ néha minden sok ♥

( Every time I close my eyes, it's like a dark paradise )

pretty : hagyományos ♥ vibe: dark

2004. 02. 08.
p.s. Alec

Alec olyan volt, mint aki maga sem tudta, hogy mit kezdjen az életével. Ez jó dolog is volt, kicsit irigyeltem az életének ezen részét, hogy csak sodródott Joe és a többiek társaságában, meg táncolt, amikor órára mentünk, bár én másfajta táncban leltem az örömömet, mint a balett-ben, de szerettem nézni, ahogyan Alec csinálta. Olyankor teljesen más ember volt, valami többé vált, valami lenyűgözőbbé, és láttam rajta, hogy imádta. Persze ezek mellett mintha nem mert volna belekezdeni, vagy csak bele kóstolni sem abba, hogy egy kicsit izgalmasabb dolgot csináljon. Azon kívül amit a haverjaival szokott. A szerelem izgalmas volt, veszélyes és mégis ettől volt az egész olyan gyönyörű. És fájdalmas.
– Nora…  Az az oroszlán most még inkább nyugodna. Nincs még itt az időm - magyarázta, én meg hümmögtem egyet. Én se tudtam, hogy mikor volt itt az időm, csak megtörtént, hogy az egyik legveszélyesebb emberbe estem bele, aki miatt akár meg is halhattam volna. Ha csak a nagyon drámai végkimenetlre godnoltam. De iagzából én így éltem, mindig mindent egyetlen egy pillanatra tettem fel, és mindent kockára tettem. Így csak azok játszottak, akiknek nem volt sok vesztenivalója. És lássuk be, nekem nem volt sok.
- Sose tudhatod mikor jön el az idő - válaszoltam játékosan és rákacsintottam. Így már egy kicsit vidámabban is mentem be a tanárnéni ajtaján, abba az udni és nagyon furcsán ízlésficamos szobába. Nem tudtam nem nézni Alecre olyan fejjel, hogy: ez most komoly? Még a legélénkebb álmom is sokkal szebb ízlésről tanúskodott. És az már jelent valmait. Ez itt egy elvadult rémálom volt. Akár csak a bugyikollekciója. Még jó, hogy nem találtam tangákat, meg csipkéket, mert komolyan mindet elszaggattam volna, vagy felgyújtottam volna. Bosszúálló típus voltam, csak az alattomosabb fajtából.
– Szerintem add az elérhetetlent Campbellnek. Joe is mindig azok után a lányok után fut, akik rá sem akarnak nézni. Lehet, hogy ez a módszer - magyarázta Alec, én meg hümmögtem. Nem tudtom jó megoldásnak számított-e. Igazából nem tudtam volna eljátszani ezt. Akit úgy igazán éreztem, hogy szerettem közel engedtem magamhoz. Hagytam még azt is hogy összetörjön, sokszor összetörjön.
- Nem tudom, hogy adhatnám azt, azok után, amik történtek - sóhajtottam. Oké, csak csók volt. Meg kezdjük azzal, hogy amikor először csókolóztunk, amit biztos voltam benne, hogy ő is élvezett, még csak a közelében sem volt annak, hogy ő tanár lesz! Ez is csak a felsőbb hatalom szivatása volt, mert "helló, én vagyok az Örökkévaló, és mivel te nem engedelmeskedsz a hitednek és a Pokolba küldelek, előtte még jól meg is szívatlak. Hahah." Szóval kösz.
- De talán tényleg taktikát kell váltanom - dünnyögtem magam elé, aztán csak megrökönyödve bámultuk a bugyit. Egy öt éves talán felvenné, de azon felül ez nagyon-nagyon égő. Persze akkor Alec egyre furcsábban kezdett el viselkedni, úgyhogy jobb is volt innen eltűnni. Még a végén le is buktunk volna, de nem akartam, hogy őt megbüntessék. Így is minden tanár azt hitte nem is olyan okos, pedig ez nem is volt igaz. Ahogy megszólalt, már iramodtam is kifelé, még az ajtót is helyrehoztam, habár kifejezetten szexi volt Alec ahogy betört. Még hogy aki balettozik, nem férfias, és nekem ilyen férfias és szuper barátom van.
– Minden rendben. Csak csináljuk. – Jegyezte meg, én meg bólogattam és egy kicsit bosszús csillogással a szememben, megindultam a nagyterem felé. Csendesek és üresek voltak a folyosók, mindenki elvolt a maga világában, ami nekünk tökéletesen kapóra jött. A tanárok is remélem éppen elszórakoztatták egymást, mert egyet sem láttam. Ezután meg szépen tehetnék egy üdítő kört a szépséges szőnyegemen, hogy érezzem a szelet az arcomon.
– Emlékszel, mikor Lancaster januárban megbüntetett? – kérdezte, én meg bólogattam.
- Valakit láttam együtt egy tanárral… és összeszólalkoztunk a folyosón. Megígértem, hogy nem mondok többet, de… szörnyű volt - magyarázta én meg egy pillanatra megtorpantam. Valakit? Csak nem Floriant? Egy tanárral? Mégis kivel? DE ettől függetlenül elég szerebcnsétlen helyzet lehetett, mind a hármuk számára. Magasságos ég.
- Hűha... - pislogtam nagyokat aztán megráztam a fejemet. - Szóval az a valaki amiatt van veled rosszban, amit láttál? - kérdeztem de persze tudtam, hogy valószínűleg igen. Szegény Alec... Flor eszét meg elvehette biztos a félelem, hogy lebuknak. Ha ez kitudódik, akkor mindenkinek rossz lesz. Mégis kivel lehetett pont Florian. Közben persze ahogy felocsúdtam siettem is a nagyterem felé, aminek elértük az ajtaját. Remélem nem szexeltek a folyosón vagy valami...
- Nem is tudom mit mondjak. Legyél nagyon óvatos, és próbáld elterelni róluk a gondolataid, ami nehéz lesz ha minden nap látod őket. De majd én vigyázok rád - mosolyogtam rá, és meg is ölelgettem, mielőtt belestem volna a terembe. Szerettem volna többet segíteni neki, hogy ne legyen ettől idegroncs. Talán ha kibeszélné.
- Ha el akarod mondani ezt az... egészet, akkor nekem elmondhatod. Tudok titkot tartani - kacsintottam rá