Café Fulvio

A Café Fulvio az Abszol út vége felé elbújt, mediterrán berendezésű, kellemes kis étterem. Családi ebédek, baráti beszélgetések, vidám randevúk számára kiváló, de egy nagyobb bevásárlás után is be lehet térni egy kávéra. A kilátás gyönyörű, a vendégek nyáron a smaragdzöld vidéket, télen a hófehér lankákat figyelhetik a nagy ablakokon keresztül. Nevét tulajdonosáról, az olasz származású Fulvio úrról kapta.

Szerző és jog

to: Eleonora Burke

2002. február 14.

Hamarosan elkészülök az új könyvemmel, és az eddigiektől eltérően nem Dániában szeretném kiadatni, hanem itt, mivel fontos információk vannak benne a tanulóim számára, így nem ártana, ha kapható lenne. Ez az egyik oka annak, hogy a mai napra megbeszéltem egy időpontot Mrs. Burke-kel. A másik egy igen kellemetlen helyzet, ami akár az állásomba is kerülhet. Lényegében a második bekövetkezése után, nem lesz szükség az első eshetőségre. Akkor mehetek haza, ott mindig örömmel várják a könyveim.
Sajnos az órám picit jobban elhúzódott, mint ahogy arra számítottam. Sok volt a kérdés a korábban leadott anyagokkal kapcsolatban, és nem akartam cserben hagyni a diákjaimat. Főleg úgy nem, hogy a következő órán dolgozatot fogunk írni az eddigiekből. Csak remélni tudom, hogy a protektor is késik picit, és akkor nem lesz olyan szégyenteljes az enyém. Nem szeretem, ha én hívok meg valakit egy találkozóra, és akkor pont én vagyok az, aki késik.
Sajnos, ahogy végignézek a kávézón, látom, hogy a hölgy már megérkezett. Gyors léptekkel odamegyek az asztalhoz és enyhén meghajolva bocsánatot kérek a késésem miatt.
- Remélem nem vár olyan régóta rám – dobom le a kabátomat a szék támlájára és ülök le.
A pincérnőt magamhoz hívom, és rendelek egy citromos teát. Megkérdezem Mrs. Burke-ot, hogy ő kér-e valamit, aztán jobbnak látom, ha belevágok a közepébe.
- Köszönöm, hogy elfogadta a meghívásom. Szeretném kikérni a véleményét.
Röviden felvázolom a történetet. Terjed egy pletyka az Akadémia falain belül, miszerint azért kerestek meg mostanában többször is az aurorok, mert az egyik eltűnt kolléganőmet velem látták utoljára. Hiába vagyok ártatlan, amíg ez a pletyka terjed, és az aurorok nem lépnek egyértelműen abba az irányba, hogy ártatlan vagyok, addig ahogy láttam, elég távolságtartóak és furcsán néznek rám. Nem csak a diákok, a kollégák is. Pedig biztos vagyok benne, hogy ez csak egy rossz indulatú pletyka, mert kikosaraztam egy nőt, aki mostanában eléggé rám volt tapadva.
És a tapadást most szó szerint értem. Mindenhova követett az Akadémia falain belül, beült az óráimra, és hiába kértem meg arra, hogy hagyjon békén, nem volt hajlandó egészen a két héttel ezelőtti napig. Akkor mintha egyik pillanatról a másikra történt volna valami, mert eltűnt, másnap pedig megjelentek az aurorok, de nem mondtak semmi konkrétumot.
- Szóval az lenne a kérdésem, hogy lehet-e ebből nekem bármilyen károm? Gondolok itt a munkám elvesztésére például.
Nem vagyok otthon az itteni jogban, tekintve hogy csak azóta vagyok aktív ebben az országban mióta tanítok. De ha akarok nyitni ebbe az irányba is, akkor nem ebben a formában kéne elkezdenem. Ezzel csak azt bizonyítanám, hogy apámnak van igaza, és az itt élőkben nem lehet megbízni.
- A másik kérdésem a szerzői joggal kapcsolatos. Szeretném kiadatni az egyik könyvem itt. Mit érdemes tudnom róla?

[ღ Színes felhők ღ]

ღ Színes felhők ღ

Jasper

(2002. január 9.)

Ruci

Este csillag voltál
Nappal meg fecske

vígan baktatok Jasper mellett az Abszol út kellemesen ismerős csendes kis forgatagában. Nosztalgikus volt itt lenni,  hsizen a legtöbb dolog beszerezhető volt Hertfordshire-ben is.
Meg nem is nagyon mászkáltam el egyedül, maximum Esther bemutatóját látogattam meg, bár az utóbbi egy hónapban gyabnúsan eltűnt. Kicsit aggódok érte, hogy nem tudom, nehogy valami baja legyen vagy ilyesmi. Iagzából attól nem féltem, hogy nincs együtt Bennel, csak hát rmeélem minden rendben van velük. Igaz, hogy Mik nem bízik szegényben, de egyébként meg... Ó jaj. Elfecsegtem Miknek a levélben, hogy ki vagyok. A lepcses számat, pedig megígértettük Aidenékkel, hogy snekinek se szólnak erről. Na jó, nem hiszem, hogy Mik annyira elpletykálná másnak, meg ilyenek. Szóval annak ellenére, hogy nem íbzik Benben, nekem nincs is vele bajom. Rendes és olyan heves, mint amilyen égen is volt a suliban, mielőtt leült volna a csend a lelkére. Kicsit ismerem azt az érzést. Még most is néha rossz álmok kísértenek a falloszos kentaúr mellett, az ostromról, és arról, hogy nem segítettem Balthasarnak.
- Ó, nézd nyílt itt a sarkon egy kisállat ruhabolt - mutatok séta közben a frissen készülő kirakatra, miközben az eladó odabent díszítgette meg rendezgette a teret. - Zserbónak kellene egy új hám és kabát, azt hiszem kicsit gyorsan nő. Képzeld legutóbb sikerült neki megtanítanom a hempereg trükköt! - mesélem lelkesen.
Annyaria édes zserbó, és olyan hálás vagyok ezért a meglepetésért Jaspernek, hogy még most is teljesen odavagyok érte. Meg zserbóért is. Iagzából nagyon jól érzem magam, egyre jobban, amióta Vincent... szóval eltűnt. Mostanában már róla kevesebb volt a rémálmom, inkább az a kentaúr kísértett. Szóval telesen bodlogság van, és amúgy meg telejsen el is felejtem, hogy miért megyünk ebbe a bájos mediterrán étterembe, miközben kellemesen hűvös, nem túl bántó téli szél fújdogál.
- Jasper, holnap hol akarsz kutatómunkát végezni a beadandódhoz? Szívesen elkísérlek - lelkesedem, miközben bevonulunk az étterembe és már most is rájövök, hogy még mindig imádom ezt a helyet. Olyan szép és meghitt és vidám és kellemes illatok keringenek a levegőben, amitől az embernek összefut a nyál a szájában, és nincsenek tömve fura mágikus kajákkal, mint visító rémsajt, vagy mondjuk emberevő spagetti, meg ilyenek. Miután leülünk az ablak mellé, gyönyörködve bámulom jasper alakját.
- Te mit szeretnél enni? - kérdezem kíváncsian az étlapot böngészve. Kicsit pocakom van s hát nem kéne annyit enni, de ez a sok finooom kajaaa.... - Vajon mit jelent az, hogy Négy Halál?

[színes felhők]

színes felhők

2003. január 9.
Sophie

outfit
 
„xou are an angel”

Csendesen sétáltam Sophie mellett az Abszol úton. Mégis csak ma van a születésnapja, ki kellett találnom valami ünneplést, de közel sem voltam olyan kreatív, mint Fraser, na meg olyan tehetős sem. Így nem tudtam meglepni egy párizsi utazással, sem méregdrága ékszerekkel. Már a gyűrűre is ráment az egész félretett pénzem, most pedig a túlóráimmal sikerült annyit félretennem, hogy legalább egy étterembe el tudjunk menni… és vettem neki egy kristályberakásos karkötőt, amin egy tacskó alakú kis dísz volt. Nem volt nagy dolog, de a díszcsomagolástól egészen kellemesnek tűnt.
– Ó, nézd nyílt itt a sarkon egy kisállat ruhabolt – mutatott Sophie séta közben egy kirakatra. Oda sem bírtam nézni, mert hamarosan majd nagyon romantikusnak kell lennem és erre nem voltam anniyra felkészülve. Gyomorgörcsöm volt a gondolattól, hogy azt kell majd mondanom, hogy „meglepetés.” – Zserbónak kellene egy új hám és kabát, azt hiszem kicsit gyorsan nő. Képzeld legutóbb sikerült neki megtanítanom a hempereg trükköt! – Mesélte lelkesen aztán, én pedig szépen odébb húztam a kirakattól.
– Jól van, nagyon ügyes vagy. Majd veszünk neki. Csak nem ma… – karoltam át a vállait és húztam tovább, jó messzire az állatkereskedéstől. Amúgy sem volt kedvem kiskutyákkal, meg cicákkal teli boltba mászkálni. Amúgy is minden állatra allergiás voltam, csak az otthoniakra alakult ki valamiféle enyhe immunitás, gyanítom Sophie jó hatásaként.
Sophie-nak csak annyit említettem az egész nappal kapcsolatban, hogy étteremhez öltözzön. Kivételesen nem eszünk otthon. Kicsit meg is lepett, hogy nem kérdezősködött jobban a dologról… talán elfelejtette, hogy ma van a születésnapja. Ezért, amikor megálltunk az étterem előtt, odahúztam magamhoz és finoman megöleltem, ahogy csókot leheltem a vörös tincsek közé.
– Boldog születésnapot, Babám! – Mondtam és végig simítottam a hátán, majd ahogy kicsit elhúzódtam az étterem felé néztem. Azt mondják az olasz sütik nagyon finomak és Sophie határozottan megérdemelte, hogy jót egyen a születésnapján. – Na gyere… – Fogtam meg a kezét és behúztam az étterembe. Aztán megálltunk, hogy kicsit várakozzunk, mielőtt végre valaki a foglalt asztalhoz vezet.
– Jó napot. – Üdvözölt a pincér. Úgy nézett ki, mint egy pingvin csokornyakkendővel. – Mr. Flynn és Mrs. Flynn?
A kérdésre éreztem, hogy zavarba jövök. Az arcom kipirult és megköszörültem a torkomat, de lassan bólintottam, hogy mi vagyunk azok. Igaz, hogy plusz egy főként foglaltam az asztalt eredetileg, semmiféle Mrs.-t nem említettem.
– Ezt nem én mondtam nekik. – Súgtam oda Sophie-nak, majd hagytam, hogy leüljön a kihúzott székre. A pincér hamarosan elénk tette az itallapot és az étlapot, majd olaszos akcentussal közölte, hogy pár perc múlva felveszi a rendelésünet.
– Jasper, holnap hol akarsz kutatómunkát végezni a beadandódhoz? Szívesen elkísérlek – kérdezte Sophie. Én kipillantottam az ablakon a januári utcaképre. Még volt egy kis hó odakint, de már olvadozott a hirtelen jött hőmérsékletkülönbség miatt.
– A Roxfortba megyek. De tuti nagyon unalmas lesz. Nem maradsz inkább otthon lazulni? – kérdeztem vissza, aztán a tekintetem visszavándorolt az étlapra. Egy finom édesbort néztem ki, amit közösen ihattunk volna meg, de az étel nehezebb volt. Túl válogatós voltam.
– Te mit szeretnél enni? – kérdezte aztán Sophie. Ő is éppen az étlapot böngészte. – Vajon mit jelent az, hogy Négy Halál?
Hümmögve pillantottam az étlapra. Elég apró betűvel szerepelt, hogy a négy halál konkrétan négy sajtos tészta volt, meg olajbogyó és egyebek. Talán Sophie nem látta azt a részt vagy csak túl izgatott volt ahhoz, hogy elolvassa alaposan. De bájos volt. Imádtam, ahogy bamba és szerencsétlenkedik… annyira édes volt vele, mint egy játékos kiscica.
– Négysajtos tészta. – Válaszoltam egyszerűen, majd hozzá tettem: – Mivel a te szülinapod van, válassz nekem te enni.

[ღ Színes felhők ღ]

ღ Színes felhők ღ

Jasper

(2002. január 9.)

Ruci

Este csillag voltál
Nappal meg fecske

Jasper nem lelkesedik anynira azért a boltért, mint én, mondjuk én se nagyon szerettem öltöztetni Zserbót, csak ház szegény télen enyhén széjjel fagyott, de nyáron már nem igazán akartam olyan csilivili kutryaruhákba bújtatni, hogy hadd érezze a saját kis bundáján a szellőt, és a jóidőt. Amúgy is szeretett már most kiköltözni az udvarra, amikor csak tehette és sütött egy kicsit a nap. Olyankor fogta a kis lepetőjét és kihúzta magával a fűre, hogy ott süttesse a kis édes bundáját, a lehető legviccesebb fekvő pózokban. Egyszer Jasper meg is ijedt, mert úgy aludt el, hogy kint lógott a nyelve a szájából, és azt hitte elpusztult. Zserbónak is sok édes kis szokása van, amivel bearanyozza a napjainkat. Ha csak tehettem ölelgettem és simogattam, vagy egszerűen bámultam, ahogy alszik. Ezt mondjuk Jasperrel is rendszerint eljátszom, hogy ha hamarabb ébredek fel, akkor csak fekszem mellette, és nézem ahogyan békésen szuszog mellettem. Aztán persze hirtelen felkel, mert érzi, hogy valaki bámulja, de nem tudom nem bámulni, mert olyan helyeees. Meg minden.
– Jól van, nagyon ügyes vagy. Majd veszünk neki. Csak nem ma…  - dünnyögi és a lehető leggyorsabban húz el a bolt mellől, hogy még esélyem se legyen bekukucskálni legalább a kirakatba. Na jóó, Jasper olyan jasperesen aranyos, hogy nem is bánom. Inkább tovább nézeldőök a kis utcákban, miközben olyan furcsán távolinak tűnnek a Roxfortos éveim. Hihetetlen, hogy lassan egy éve lettem végzős és jöttem az egyetemre, hihetetlen, hogy ennyire telnek az évek, és hihetetlen, hogy Jasper Flynn lesz a férjem. Erre persze elpirulok, miközben lassan belépünk a kellemes étterembe. NAgyon sejtelmes volt reggel egyébként, mert kérte, hogy csinibb legyek az átlagnál, én pedig nagyon megörültem ennek, hogy étteremben eszünk. Igazából szeretem az ilyen különleges alkalmakat, amikor csak így kicsit megváltozik a hétköznapi ritmusunk és egy kis színt visznek ezek a közös kis programok az életünkbe. Nem mintha minden nap étteremben akarnék enni, de néha olyan jó egy kicsit romantikus lenni, és csak úgy randizgatni. Az ajtó előtt megállunk, és közelebb húzva magához ölelve megcsókol, én pedig szerelmetesen megint csak elpirulok egy kissé. Már nem is firtatom, hogy hogyan van egyáltalán ennyi vér a fejemben.
-  Boldog születésnapot, Babám! – mondja kedvesen én meg csak úgy a nyakába ugrok, és egy picit csüngök rajta, és a nyakához fúrom a fejem.
- Óóóó! Jaspeeer, köszönööm! Életem legszebb szülinapja! - mondom kissé meghatottan, de ellen állok, és nem kezdek bőgni, mint egy öt éves. Szóval miközben belépünk örvedve, már fogad is minket a picnér.
– Jó napot. Mr. Flynn és Mrs. Flynn? - kérdezi én meg Jasperrel szinte egyszerre jövök halálosan zavarba és elrebegek egy ööhm... azt hiszem, hogy mi vagyunk... izé.. aha - t, miközben az asztalunkhoz vezetnek.
– Ezt nem én mondtam nekik - súgja meg a fülembe Jasper, mire rápislogok és hümmögök egyet.
- Lehet ennyire látszik rajtuunk? - kérdezem kíváncsian.
 ahol elkezdtem nézegetni az étlapot, amin nagyon furcsa mediterrán neveivel, miközben Jaspeert kérdezgetem a holnapi terveiről. Igazából nem is kérdés számomra, hogy vele menjek, szeretek vele tölteni minden időt. Lehet ez olyan nyálas dolog a részemről, de keveset tudtunk mostanában együtt lenni a diákmunkám miatt és mert neki sokáig voltak órái, amik szemináriumok voltak. Lassan félek többet látom Armint, mint Jaspert.
– A Roxfortba megyek. De tuti nagyon unalmas lesz. Nem maradsz inkább otthon lazulni? - kérdezi, én meg lekesen megrázom a fejem, és megsimítom a kezét, miközben rávigyorgok.
- Naaa, legalább nosztalgiázunk egy kicsit a folyosókon! Amúgy nem unatkozok melletted akkor sem, hogy ha csak ücsörgünk egymás mellett - mondom nagyon szerelmesen. Annyira el vagyok varázsolva, hogy az étlap leírásit meg se nézem rendesen csak úgy lebegek meg minden. Igazából sose volt smemi extra a szülinapjaimon, szóval ez valahogy annyira különleges számomra.
– Négysajtos tészta. Mivel a te szülinapod van, válassz nekem te enni. - javasolja én pedig tüzetesen átlapozom. Iagzából nem merek drágát kérni, az olyan lenne mintha lahúznám, nem? Pedig tök sok finomság van itt. Nem is tudom meddig lesem az étlapot, amikor is megakad a szemem az egyiken, és csillogó tekintettel nézek Jasperre.
- Úúú! Néééézd! Van páros, romantikus menü! Minden kajából két darab van benne, és úúúúúú! Szív alakú rántott sajtok. Meg úúúúú áfonya öntettel, és úúúú. Rendeljünk ilyeet! - nézek vissza rá lelkesen, miközben hoznak egy vázába tett rózsát az asztalra és a pincér pislogva nézi Jaspert.
- Sikerült rendelni,?
 

[színes felhők]

színes felhők

2003. január 9.
Sophie

outfit
 
„you are an angel”

Reméltem, hogy Sophie nem lesz teljesen ki, amiért csak egy középszerű étteremre volt pénzem a születésnapján. Így is az összes esti műszakot bevállaltam, hogy legalább annyit összespóroljak, hogy ezt kifizessem. A gyűrű nagyon drága volt és mióta többet lóg Estherrel meg Elliottal, mindig attól félek, hogy megtetszik neki az a gazdagabb élet. Mi sosem leszünk olyanok, mint Fraserék, akik gondolnak egyet és két perccel később már az Eiffel torony tetején ebédelnek a naplementében. Esélyem sem volt ilyesmire. Csak egyszerű medimágus hallgató voltam és még a szüleim sem voltak különösebben tehetősek.
– Lehet ennyire látszik rajtuunk? – kérdezte kíváncsian Sophie a pincér megjegyzésére. Úgy kísért minket az asztalhoz, mintha házaspár volnánk. Nem éreztem magam annyira zavarban, inkább csak a gyomrom kezdett liftezni. Sophie ugyanis nyárra tervezte az esküvőt, én pedig elképesztően izgultam… sok pénzbe kerül, főleg amiket azzal a Mikhail akárkivel kitalált. Nem ismertem, de ő nagyon ragaszkodott hozzá. Persze azt ígérte, hogy beleszáll anyagilag a dologba, de miért is? Nem is tudja én ki vagyok és Sophie-t sem ismerhette olyan behatóan.
– Ki tudja. Pedig azt hittem, fiatalos vagyok. – Vontam meg a vállamat, majd egész egyszerűen belenéztem az étlapba. A téma amúgy is gyorsan a holnapi programra terelődött, amikor a Roxfortba kell mennem. Egy házidolgozatot kellett leadni, hogy a tanár vizsgázni engedjen, én pedig különleges, régi gyógyászati technikákat akartam keresni. Egész jó gyűjteménye volt az iskolának, így hát az ottani levéltár mellett döntöttem.
– Naaa, legalább nosztalgiázunk egy kicsit a folyosókon! Amúgy nem unatkozok melletted akkor sem, hogy ha csak ücsörgünk egymás mellett – magyarázta Sophie. Szerelmesen búgott, mintha történt volna közöttünk bármi az iskola falai között. Valójában elég távolságtartóak voltunk, azt a Teddy gyereket sosem bírtam, Avery meg a barátnője volt. Már bőven nem voltam roxfortos, mikor kialakult közöttünk ez az egész.
– Nekem arról az a sok hülyeség jutna eszembe, amit elkövettem, ahelyett, hogy már akkor is rád koncentráltam volna. Avery egy félresiklott döntés volt. – Vontam meg a vállamat, aztán becsuktam az étlapot, hogy Sophie választhasson nekem az étlapról.
–  Úúú! Néééézd! Van páros, romantikus menü! Minden kajából két darab van benne, és úúúúúú! Szív alakú rántott sajtok. Meg úúúúú áfonya öntettel, és úúúú. Rendeljünk ilyeet!
A lelkesedésére elmosolyodtam, majd bólintottam.
– De csak akkor, ha te eszed meg az öntetet. Az undorító. – Vigyorodtam el és közben meg is érkezett a pincér. Giccses aranyvázába tett rózsát pakolt az asztalra. Ettől persze nem volt romantikusabb a hangulat, sőt megint kicsit feszengeni kezdtem.
– Sikerült rendelni,? – mosolygott ránk a pincér, majd felcsapta a kis jegyzettömbjét.
– Egy páros rántottsajtos menüt szeretnénk kérni. – Magyaráztam, majd még megrendeltem az édes bort is, hogy Sophie is tudjon inni belőle. Ő még nálam is nehezebben bírta az alkoholt… valljuk be, egyikünk sem volt egy nagy ivós.
A pincér csak biccentett és máris ment tovább, hogy leadja a rendelésünket. Csak ezután toltam oda a nálunk maradt étlapot Sophie elé.
– Még tortát is kell választanod. – Tettem hozzá, mert amellé akartam odaadni a kristályberakásos karkötőt.

[ღ Színes felhők ღ]

ღ Színes felhők ღ

Jasper

(2002. január 9.)

Ruci

Este csillag voltál
Nappal meg fecske

Szeretem Jasperrel kettesben bármit is csinálni, akkor valahogy minden olyan tökéletesen nyugis volt akkor, és még egy sima öt perces elsétálás a boltba is felért nekem egy párizsi randevúval. Az együtt töltött pillanatok mindenhogyan is értékesek voltak, nem is kellett olyan furcsán félelmetesen nagyzolósan mindenhova elmenni, mint ahogy Aidenék mentek. persze ő nekik ez valahogy a stílusuk volt. Japserből nem nézném ki, hogy olyan nagyon híve lenne az olyan pompázós dolgoknak, de őszontén nem is bánom. Hiszen valahogy nem is nagyon vágyom rá, az egyszerű dolgok is az egekbe képesek repíteni, hiszen a közpén ott van Jasper, és ami Japserrel van az mindig szép és jó. Na igen, nem véletlenül érzem úgy, hogy ha jasper egy technokol rapidot adna a szülinapomra, akkor annak is képes lennék úgy örülni, mintha egy aranyrudat kaptam volna. Ez nem jelenti azt hogy olyan lent lennének az igényeim, egyszerűen csak mindennek örülök.
Nem lettem más ember azért, mert valami őprült nagy véletren és furcsa egybeesés miatt modnjuk Aidenékkel kerültem rokonságba. Azt hiszem valahogy ők se nagyon akarnának ebbe az egészbe belerángatni, mert hát annyira... valljuk be, béna vagyok, még Madame Fifi is lemondott rólam, mert semmi elegancia nincsen bennem. Nagyjűból annyira vagyok kecses és kifinomult hölgy, mint egy tégla a ház falában, azaz semennyire. Nem is tudnám fejben tartani az egész illemkódexet és csak sodródok most is az élettel, meg Jasperrel. Amúgy is nagyjából félpercenként beégetem magam.
– Ki tudja. Pedig azt hittem, fiatalos vagyok - von vállat Jasper, miközben leférjfeleségeztek minket. Persze én még mindig mérhetetleb zavarban vagyok, szóval inkább csak moztyogok az orrom alá valamit, hogy lehet ennyire látszik, hogy egymásnak vagyunk teremtve dolgot, de máris cikinek tartom és erre jobban elvörösödöm. Jaj Sophie, inkább csak maradj csendben meg minden egyéb, jó?
– Nekem arról az a sok hülyeség jutna eszembe, amit elkövettem, ahelyett, hogy már akkor is rád koncentráltam volna. Avery egy félresiklott döntés volt - vonja meg a vállát. Valahogy Jasper nem olyan szentimentális a roxforttal, mint én, de szeretem azokat a sok jó emléket ami odaköt még most is. Azért... az ostromot és az az előtti időket nem sírom vissza, de Balthasar mondjuk sosem jöhetett ki onnan, és ez valahogy olyan fájdalmasan szép volt valahol. Már nem fáj anynira, csak hiányzik, hogy meséljek neki. És hát Avery is olyan furcsa messzi képnek tűnik most már, mint Teddy, vagy Nolan. Végül is a kamaszévek ettől voltak mozgalmasak nem? Igazából azóta se tudom, hogy mi van vele, de így van rendjén. Valahogy lemorzsolódunk egymásról, és tovább lépünk. Vannak újabb barátaim, Arminékkal, és így van ez jól. Főleg, hogy valahol... örülök annak, amiért Jasperrel egymára találtunk. Amíg Averyvel volt együtt nem igazán bezséltünk inkább tartottuk a távolságot, főleg, hogy Teddy ki nem álhatta.
- Ugyan, Jasper, most együtt vagyunk, és akkor mmég olyan fitalok voltunk - vonom meg én is  avállamat és megszorítom az asztal felett kedvesen a kezét és rámosolyogok. - Most már megtaláltuk a helyünket egymás mellett, akkor még csak.. kerestük, olyan kamaszosan - magyarázom, aztán zavarba jövök és inkább a romantikus páros menüre terelődik a figyelmem. DE ez igaz, Jasper mellett leltem igazán otthonra. Az öntetes megjegyzésére lelkesen bólogatok, imádom az áfonya öntetet, főleg rántott sajttal, olyan tökéletes, hogy mmmmmm.
– Még tortát is kell választanod - mondja Jasper miután elmegy a pincér a rendeléssel, én pedig lelkesen csillogó tekintettel belebámulok a tortás részbe. Deee milyen tortát rendeljeeek? Olyan lenne jó, amit együtt tudok enni vele, pedig úgy ennék mákos guba tortááát. Ajajaj, és répatorta is vaaaan, ajajajaj.
- Hűű, te milyet ennél meg? Azt hiszem van sós is. A leendő... férjemmel együtt szeretném elfogyasztani a szülinapi tortám - magyarázom, aztán megköszörülöm a torkom, mert olyan szokatlan ezt mondani. Közben kihozzák a bort, és elegáns mozdulattal megtöltik a poharakat.
- Ééén egy.. ööö sós túró tortát kéreeek? Kettőt? - dünnyögöm, és jasperre lesek. Éljen a határozottság Sophie, igazi felnőtt nő vagy. MAjd ha végre eldöntjük, mi legyen a tortával, akkor elmegy a picér, és már csak várjuk a romantikus sajtjainkat.
- Ha lesz benne kék sajt megehetem? - pislogok rá, miközben a kezembe fogom a poharat és jasper felé emelem, hogy olyan nagyvilágian koccintsunk egyet.

[színes felhők]

színes felhők

2003. január 9.
Sophie

outfit
 
„you are an angel”

Nem is tudom. Sophie-val ellentétben nekem a Roxfort nem volt akkora élmény… az utolsó évemet elszúrtam azzal, hogy olyan lány után futottam, aki valójában nem is szeretett. Nem csak engem, saját magát sem. Állandóan csak kereste a helyét, de nem találtam. Az a hely pedig nem mellettem volt. Határozottan nem.
– Ugyan, Jasper, most együtt vagyunk, és akkor mmég olyan fitalok voltunk – vonta meg a vállát Sophie. Nem tudom, én nem vettem ennyire egyszerűen. Ha rajtam múlt volna annak a hülye Teddy Jonesnak köze sem lett volna hozzá. Sokkal, de sokkal jobbat érdemelt volna nála, de én csak adtam a hideget és a menőt, akit senki sem közelíthet meg. – Most már megtaláltuk a helyünket egymás mellett, akkor még csak.. kerestük, olyan kamaszosan.
Talán igaza van. Bár én tényleg próbáltam küzdeni ellene, hogy ne zavarjon, mégis… már mióta lehetnének együtt, ha nem lettem volna olyan vak. Végül is Cassen nem sokat adott nekem, az állandó furcsa szomorúság valahogy engem is depresszióssá tett. Sophie mellett nem volt ilyesmi. Könnyed voltam és boldog. Nem is emlékszem, hogy valaha éreztem-e hasonlóan magam. Most is… olyan könnyedén váltottunk témát a tortákra és ahogy felcsillant a szeme. Hát nem is tudom. Imádtam.
– Hűű, te milyet ennél meg? Azt hiszem van sós is. A leendő... férjemmel együtt szeretném elfogyasztani a szülinapi tortám – magyarázta nagy lelkesen és kicsit megköszörülte a torkát. Tudtam, hogy még neki is nagyon újdonság ez az egész, hogy nehéz kimondani ezeket a szavakat… mégis éreztem, örül neki. Talán fiatalok vagyunk ehhez és még nem is nőtünk fel igazán, ez volt a helyes döntés.
– Köszönjük. – mondtam bort hozó fickónak, aki aztán távozott. – Nem hozzám kell igazítani a szülinapi tortádat. – Tettem hozzá és elvettem a boros poharat. Koccintani akartam volna, de hát Sophie-t annyira lefoglalta a sós torta, hogy képtelenség lett volna kitépni az ujjai közül az étlapot.
– Ééén egy.. ööö sós túró tortát kéreeek? Kettőt?
Csak megráztam a fejemet, majd olyan szexin elvigyorodtam. Tudtam, hogy ettől még a bugyi is leolvadna róla, ha most otthon lennénk és kicsit hozzá tudnék simulni, ám közel sem voltam olyan szörnyeteg, hogy kihasználjam ezt most ellene. Tetszett, hogy hagy irányítani mindenben, de ez a nap róla szólt.
– Babám. Édes tortát válasz, magadnak. Majd lecsókolom a szádról a maradékot. – Kacsintottam rá, aztán jelzésértékűen megemeltem a poharat, hogy most már aztán tényleg csatlakozzon be hozzám.
– Ha lesz benne kék sajt megehetem? – pislogott kicsit zavartan – talán –, amikor a kezébe vette a borospoharat és végre megemelte felém. Én is így tettem aztán.
– Igyunk arra, hogy te eszed meg a kékstajtot.– Közöltem, ahogy csilingelve összeértek a poharak, majd lehúztam a bor felé. Jó fajta volt, pedig aligha értettem az ilyesmihez. Amit tudtam, azt is Fraser borválasztáásból következtettem le. Tudtam, hogy ő elég gazdag ahhoz, hogy csak minőségit igyon meg. – Nekem jó lesz egy camambert. A többinek túl durva az íze. – Válaszoltam végül.
Közben megérkezett a pincér és ledobta elénk a lábszagú bőségtálat, ami mérete alapján amúgy is kétszemélyesnek tűnt. A kéksajtok szinte maguktól ugráltak át Sophie oldalára.
– Tudják hol a helyük.

[ღ Színes felhők ღ]

ღ Színes felhők ღ

Jasper

(2002. január 9.)

Ruci

Este csillag voltál
Nappal meg fecske

Szerettem volna megnyugtatni valahogy Jaspert, hogy igazából felesleges bánni bármit is, ami a Roxfortban történt velünk. Vagyis... Igazából csak félig, mert én örökké bánni fogom, hogy az ostrom alatt kicsúszott az ujjaim közül a legjobb barátom keze, és én egyedül menekültem be Hisztis Mirtille vécéjébe. De abba, hogy kikben kerestünk szerelmet, hogy kik mellett hittünk örökkét, azt nem lehetett megbánni. kamaszként az emberben sok minden változik, a világ is napról-napra más lesz. De nem bántam meg én ebben semmit, mert valahogy Teddy is, Avery is a többiek is mind ahhoz vezettek, hogy valamilyen furcsa módon összegabalyodtunk, és együtt maradtunk. Hogy szentimentálisan meglegyen a kettőnk örökkéje. Hirtelen megcsípem magam gondolatban, hogy ennyire szentimentális és emelkedett leszek, inkább csak a torta kínálatot bámulom, meg néha Jasper lenyűgöző tekintetét, az egész valójával együtt.
- Babám. Édes tortát válasz, magadnak. Majd lecsókolom a szádról a maradékot - mondja Jasper olyan menőn vigyoroga, amikor megint érzem azokat a pillangókat a hasamban repkedni. Pillangók? Ó nem, inkább fecskék, amik bennem repkednek és mindudatlan kellemesen bizsergető zavart érzek magamon.
- Hajaj. Na jól van, akor bűnbe esek - nyújtok ki rá incselkedve a nyelvem, a mellettünk álló pincér pedig zavarba jön és elpirul. Szerencsére én e helyett az édességekkel foglalkozom. - Na jóó, akkor kérek egy eytrakaramellás lávatortát - mondom olyan nagoyn gyerekes határozottsággal és én is elpirulok tőle. Aztán poharat emelünk a fura sajtjaimra, és én csak viygorogva belekortyolok a pohárba. Szeretek Jasperrel mindent és semmit is csinálni, mert akkor olyan teljesség érzetem van és mindent tökéletesnek látok. Sosem godnoltam volna, hogy mi valaha is egy pár leszünk. Semmit se értek a borokhoz, szóval biztosan nagyon nevetségesen nézek ki vele, de inkább csak próbálom jaspert utánozni hogy kevésbé tűnjek cikinek. Már kicsit égeti és bizsergeti a torkomat.
– Igyunk arra, hogy te eszed meg a kékstajtot. Nekem jó lesz egy camambert. A többinek túl durva az íze. – modnja JAsper én meg elégedetten kihúzom magam, a pohár borral a kezemben. Őszintén el se tudom képzelni azt, hogy valaki ezt egyedül hogyan is képes lehúzni. EEEZT az egészeeet.
- Ha ledobom ettől a ruháim és az asztalon kezdek tőle táncolni, légyszi ne röhögj ki - mondom és elviygorodom. Nem igazán bírtam az alkoholt, mert hát sosem ittam úgy, annyit, sőt sört szerintem még nem is kóstoltam, az mindig is olyan... férfias ital volt.
Közben megérkezik a sajttál, és már alig várom, hogy megtunkoljam őket a nagy mennyiségű tartármártásba. Iagzából élek-halok ezért a kajáért, Rose néni is mindig kikészült, hogy folyton azt süttettem vele otthon, amikor nyáron hazamentem hozzá, a negyvennyolc macskák közzé. Kicsit hiányzik az a ház is, de még örülök, hogy jól tartja magát, Rose néni az a tipikusan 200 évig élő néninek néz ki.
- És milyen jó helyük van itt - bólogatok, majd az egyik sajba beledöföm a villát és nyakig tunkolom a tartárban. Tudom, hogy nem eszek elegánsan, és valahogy most is biztos vagyok benne, hogy le fogom enni magam. De azért remélem a szám nem lesz majd lábszagú, akkor mégis hogy csókolózzak Jasperrel? Basszus, basszus, kellett volna hoznom fogkefét. Vajon van itt valami fogkrém ízű ennivaló/innivaló?
Közben ahogy a ásik sajtot veszem célba az feklvisít és fepattan a tányéromról, hogy visítva körbe-körbe szaladgáljon az asztalon, a vázát és a bort kerülgetve.

[színes felhők]

színes felhők

2003. január 9.
Sophie

outfit
 
„you are an angel”

Jó volt Sophie-t boldognak látni. Mostanában annyi minden történt, a költözés, a közös életünk felépítése mindkettőnket lefoglalta annyira, hogy egymásra jóformán időnk sem volt. Esténként persze összebújtunk, ha pedig nem olyan műszakban voltam, még együtt is vacsoráztunk… de így, hogy kettesben töltsünk egy kis időt, ritka alkalom volt. Talán ezért is akartam még jobban kényeztetni Sophie-t. A munkám elég kemény volt, főleg mióta egyre több órát töltök a Mungóban. Most már nem csak kisgyerekek vizsgálatát engedték nekem, hanem egyre többször fordultam meg szüléseknél is, ígyhát az is előfordult, hogy az éjszaka közepén hívtak be. Szóval egyszerűen több idő kellett egymásra.
– Hajaj. Na jól van, akor bűnbe esek – mondta. Örültem, hogy sikerült rávennem a sütizésre. Ez a nap egész egyszerűen nem rólam szólt, ő pedig kellően édesszájú volt ahhoz, hogy ezt a napot hagyjam kiélvezni neki úgy, ahogyan neki tetszik. – Na jóó, akkor kérek egy eytrakaramellás lávatortát – bökte ki, mire elmosolyodtam. Alig vártam, hogy összekenje magát és lecsókolhassam róla a gejl édességet.
– Akkor igyunk arra is, hogy de szép maszatos lesz a babám. – Kacsintottam rá és direkt szexive kortyoltam bele a borba. Tudtam, hogy kellően zavarba tud jönni és kipirul, amit még az alkohol is egy kicsit megsegített… és akkor olyan bájos volt. Szerettem játszani vele. – Majd lecsókolok rólad minden kis foltot… kettesben… – Suttogtam, direkt úgy, hogy kicsit közelebb hajoltam és csak ő hallhatta a szavaimat.
Megint kortyoltam egyet az italból, mert időközben másodjára is megtöltöttem a poharamat az üvegből, amit az asztalunkra raktak.
– Ha ledobom ettől a ruháim és az asztalon kezdek tőle táncolni, légyszi ne röhögj ki – nem bírtam ki, hogy ne nevessek fel vele együtt. Bár tény, hogy előbb néztem volna ki Sophie-ból, hogy elalszik az alkoholtól, minthogy vetkőzős táncba kezdjen… mégis olyan édes volt, hogy ilyen félelmei voltak.
– És milyen jó helyük van itt – állapította meg aztán. Eddigre megérkezett a hatalmas sajttál is, ami kettőnknek bőven elég volt… még egy egészen kicsit talán túlzás is.
Egyelőre csak gyönyörködtem Sophie-ban, ahogy eszik a sajtból, én nem nyúltam az ételhez. Csak élveztem a bort és a látványt… egészen addig, míg ijedtemben majdnem kiszakadt a szívem a helyéről. Az egyik sajt sikoltva pattant fel a tányérról, majd nagyot visítva kezdett el az asztalon rohanni, elkerülve a villát. Az éles hangtól összerezzentem, kiöntöttem a boromat is a nadrágomra. Ezt a tényt egy mordulással konstatáltam.
– Merlinre…. – dünnyögtem és mérges pillantást vetettem a köpcös, bajszos pincérre, aki korábban kiszolgált minket. Azonnal kapta magát és odasietett hozzánk, hogy a pálcájával lenyugtassa a sajtot, aki máris egy üres tányéron landolt.
– Mindjárt kapnak egy új camambert Elnését a kellemetlenségéért, általában nincs sajtkukac a fenekükben – mondta erőteljes olasz akcentussal, majd megköszörülve a torkát, távozott az elkábított sajttal.
– Remélem a többi nem rohan el… –szúrtam bele egy kisebb sajtba a villámat és belemártottam az egyik nem édesnek tűnő szószba.

[ღ Színes felhők ღ]

ღ Színes felhők ღ

Jasper

(2002. január 9.)

Ruci

Este csillag voltál
Nappal meg fecske

boldog vagyok, és azt hiszem látványosan madarat lehetne vele, fogatni. Egy kis közös kipacsolódás olyan sokat dob mindenen, nem mintha elvárásom lenne, hogy minden héten éttermezzünk, de valahogy így kimozdulunk egy kicsit feltöltődünk, és gazdagodunk intenzív élményekkel is, amik amúgy sem baj, ha vannak. A kis olaszos hangulató étterem amúgy is olyan bájos ésmkellemes légterű. Halkan szól valami itáliai zene, meg terjeng a levegőben az a hamisíthattalan, frissítő, mediterráni illat, amit jól esik beszívni mondjuk az unalma s esős angilai illatok után.
– Akkor igyunk arra is, hogy de szép maszatos lesz a babám – kacsint rám, mire halálosan zavarba jövök és el is pirulok erre, mert hát hoogy lehet valaki ilyen lenyűgöző? Hoooogy? lehet hogy túlzásba esek, meg még eltakarja a szememet a szívecske formájú, rózsaszín felhő, de még most is annniyraaa de annyiraa menő Jasper. Zavartan és vörös pírral az arcomon csavargatni kezdem az ujjiam között a hajamat, amikor közelebb hajol és a fülembe suttog. – Majd lecsókolok rólad minden kis foltot… kettesben…
- Hűha, most akkor... mindenemet maszatoljam össze? - kérdezem pironkodva, és megköszörülöm a torkom, hogy aztán bénán és egyáltalán nem szakszerűen kortyolgassam összecsukott szemekkel a bort, ami grimaszra húzza az egész fejemet minden egyes alkalommal.
Éppen hogy csak belemrültem volna az evésbe, az egyik sajt őrjítő lendülettel - és hanggal - lódul neki a vakvilágnak, hogy aztán visítva rohangáljon az azstalon, minket teljesen megdöbbentve. Oda is lendül hozzánk a pincér, miközben és a szívemet szeretném a helyére visszatuszkolni, és magyaráz valamit, miközben a kába sajtot elviszi. Nagyokat psilogok jasperre, aki látványosan szintén a frászt kapta.
– Remélem a többi nem rohan el…  - momrogja, mire én csak bólogatni tudok, és alaposan megnézem a sajtokat, mert hirtelen nem is merek szúrni semmibe.
- Én is... nem szeretném, hogy elmeneküljenek előlem a kedvenc kajáim - sóajtom, aztán beleszúrom én is egy sajtba a villám majd mártogatok és nyammogok. Már úgy tűnik, hogy tény,eg vége a menekülő sajtoknak, amikor Jasper villája hozzáér egy másik sajthoz, ami felpattan ismét én meg összerezzenek.
- Geronimooo!  - kiáltja el magát és egyenesen beleugrik a ruhámba, mire én ijedten felpattanok.
- Jasper! Megtámadt a sajt! - kerekedik el a szemem és végigtapizom a mellkasomat, és érzem, ahogy a sajt izeg-mozog a ruhám... és lassan a melltartó környékén. Oké, nem gondolok bele, hogy ez egy perverz sajt, csakmondjuk elvétette az ugrást és az asztalra akart mondjuk leesni. Közben hallom a hangját kiszűrődni a ruhám alól, és valami érthetetlen francia motyogást hallok tőle.

[színes felhők]

színes felhők

2003. január 9.
Sophie

outfit
 
„you are an angel”

A hirtelen jött flörtölést, ami Sophie részéről inkább valami zavarodott kis pironkodás volt, tönkre tette a sajt. Pedig olyan bájos volt a pillant. Ki gondolta volna, hogy majd éppen a sikoltozó tejtermék rontja el az egészet. Valójában, annyira lefagytam a pillanattól, hogy eszembe sem jutott volna előkapni a pálcámat. Hiába erőltettem nyugalmat az arcomra, a pincér távozására csak sóhajtottam egyet.
– Én is... nem szeretném, hogy elmeneküljenek előlem a kedvenc kajáim – sóhajtott fel Sophie. Láttam rajta, hogy bizonytalankodik… és hát őszintén megmondva, nekem sem sok kedvem volt ahhoz, hogy megint az arcomba üvöltsenek. Ezért nem értem a villámmal az ételhez. Megvártam, míg a Babám veszi a bátorságot és újra neki esik.
– Remélem, ez azt jelenti, hogy most már biztoságos… – Motyogtam, ahogy Sophie elégedetten kóstolgatni kezdett. Szigorúan egy olyan falatot választottam magamnak, ami jó távol esett az áfonyaszósztól, aztán ahogy a villa hegye, éppen csak érintette, már pattant is fel.
– Ezt komolyan nem hiszem el! – Emeltem fel a hangomat. Éreztem, hogy elpattant bennem valami, pedig még nem is kezdte el a jelenetet, ami aztán végképp kicsapta nálam a biztosítékot. Valamit felkiáltott az ártatlannak cseppet sem nevezhető camambert, majd egyenesen Sophie felé vetette magát. A kockás, kantáros szoknya és a pulcsija közé érkezhetett valahova, mert közben folyamatosan hallottam a magyarázását – némileg tompábban, mint korábban.
– Jasper! Megtámadt a sajt! – Ahogy a mellkasát fogdosta Sophie esett le, hogy a sajt igazából a pulcsi alatt van. Mégis hogyan jutott oda? Garbóban volt. Egyelőre nem mozdultam, fogalmam sem volt, mit kéne tenni… és most először éreztem magam magatehetetlennek. Egy sajttal szemben. Nem Vincettel, aki amúgy meg akarta őt ölni.
– Látom, hogy megtámadott, de fogalmam sincs…. – Kezdtem, erre a sajt elhallgatott a ruhája alatt. Gyanúsan csendes volt, mintha valamire készülne, csak a mozgolódását láttam. Ezért felemeltem az étlapot, majd átnyúlva az asztalon, lecsaptam a ficergő ételt. Könnyűnek hittem, mintha egy légy lenne… de Sophie mellkasának azért nem lehetett túlzottan kellemes a becsapódás.
A pincér éppen eddigre érkezett meg és pironkodva bámulta Sophie melleit, majd már nyúlt volna oda, mintha így aztán megfogdoshatná. Hát ezen a ponton akadtam ki. A pincér keze volt a következő, amint csattant a füzetecske.
– Mio Dio! – Kiáltott fel a férfi és rám nézett. Én azonban addigra már talpon voltam és felhúztam Sophie-t is a székből. Hallottam, ahogy a sajt kisiklik a ruha alól és éppen a cipő előtt csattan a földre… vagy rá a cipőre. Most éppen egyik sem érdekelt.
– Merlin faszára! Milyen étterem ez?! Kifizettetnek az emberrel egy csomó galleont és még az étel is elfut, meg beleugrik a feleségem ruhájába?! – A mérges Jasper előtört és olyan dühösen ordítozott, mintha muszáj lenne. – Elegem van! Fizetés nélkül távozunk! – Dörgöltem az orra alá, majd kirontottam Sophie-val az utcára.

[ღ Színes felhők ღ]

ღ Színes felhők ღ

Jasper

(2002. január 9.)

Ruci

Este csillag voltál
Nappal meg fecske

Nem hittem, hogy valaha megélem azt, hogy egy sajt letapizzon. Igazából nem is hittem, hogy ez valaha lehetséges bármikor is, de végül is olyan világ ez, ahol olyan nasik is léteznek, amitől az embernek szivárvány hányása esz. Szóóóval, aty ég meg gatya és, carramba! Egyre jobban elvörösök, ahogy a sajt valahogy beférkőzi magát a melleim közzé, ami amúgy sem kellemes, mert hát még csak most lett kész így még jobban elvörösödöm. Jasper persze dühösen pattan fel, és látom, ahogy a szeme szabályosan szikrát hány. A sajt motyorászik valamit olyan tompán, hogy még csak érteni se értem. Egyszerre úgy érzem, mintha az egész étterem engem bámulna, pedig amúgy kicsit félreeső a helyünk is. Közben meg Hirtelen egy olyan erős csapást érzek a mellkasomon, hogy nem csak a melleim, hanem még a lelkem is beleremeg.
- Hűűűhaa, ó jaj - nyögök fel, és még a szemem is összeszorítom, miközben azt hiszem a sajt sóhajtozva kimúlik a kebleim között, és teljesen összesajtoz.  Legalább ha a pulcsim foltos is lesz, a ruhám kicsit takar belőle. Nyüszítve dörzsölgetem a mellkasomat, és próbálok nem teljesen kikészülni, mert tudom ám, hogy Jasper csak meg akar menteni a molesztáló sajttól. A pincér pedig nyúlna felé, miközben én éppen a lányokat sajnálgatom magamba, de Jasper étlapja az ő kezét sem kíméli, lesujt rá, mintha ő lenne Attila, az Isten ostora. És amúgy nagyjából úgy is néz ki, már amennyire dühös.
– Mio Dio! – pislog  apincér a kezét dörzsölgetve, én meg erre elpirulok és zavarba jövök. Jasper felhúz az asztal mellől, miközben én zavartan ránézek, aztán a pincérre is.
– Merlin faszára! Milyen étterem ez?! Kifizettetnek az emberrel egy csomó galleont és még az étel is elfut, meg beleugrik a feleségem ruhájába?! Elegem van! Fizetés nélkül távozunk!
- Jaj, igazán sajnálom, izé... Megeheti a sajtunkat - motyogom zavartan, miközben már kint is állunk a téli hűvösben, és sebtében próbálom magamra aggatni a puha, szőrös kapucnis kabátomat, meg megigazgatom Jasper zilált öltözékét is. - Semmmi baj, Jasper, semmi baj - mormolom neki, mintha magamat is nyugtatnám vele, aztán sóhajtok.
Fogalmam sincs meddig ácsorgok vele ott a hűvös, forgalmas Abszol úton, ahol akármikor vagyok, mindig emberek rohannak úgy, egyik boltból a másikba, mintha az életük múlna rajta. Közben odabújok Jasper karjai közzé, belenyomva arocmat a jó illatú mellkasába és a ruhái közzé. Sosem tudom megunni, mert hát Jasper és Jasperillat, meg minden. Olyankor kicsit úgy érzem, megáll az idő, és minden helyrebillen, még a sajt teteme sem érdekel, ami a testemre tapad, mert olyan jó érzés bújni és öllegetni. Lassan, miután kiszorongatom a lelket belőle, kicsit elhúzódok, hogy felnézzek az arcára, és lábujjhegyre ágaskodva odanyúlok, hogy meg tudjam csókolni finoman.
- Naa, nem érdekelnek a sajtok, nagyon jó veled, Jasper - búgom mosolyogva, és megcirógatom az arcát is, majd a kezét fogva húzni kezdem magam után. - Tudom nyálas, de az is a legjobb aji, ha velem töltöd a napod, tudom milyen elfoglalt vagy, pedig még csak a második éved töltöd az egyetemen. Szóval naagyon bolodg vagyok - magyarázom most is, miközben egy bájos padhoz érünk, és lehuppanok rá, hogy ücsörögjünk egy kicsit. Nincs annyira hideg sem, olyan kellemes most minden. Odadőlök hozzá és a fejemet a vállára teszem.
- vajon Zserbi megint kiszedi az összes csipőt a szekrényből? - tűnődöm tanakodva, mert legutóbb is úgy kirámolta az összes cipőt, az ajtó elé, hogy amint beléptem hasra estem benne, miközben zserbó nyalogatva letámadta az arcomat.

[színes felhők]

színes felhők

2003. január 9.
Sophie

outfit
 
„you are an angel”

Gyűlöltem, hogy el lett rontva még ez a nap is. Nem értem miért nem lehetünk csak egyszer nyugalomban, hogy boldoggá tegyem Sophie-t és legyen egy igazi randink. Mióta csak ismerem, minden egyes alkalommal történt valami, amit szívből gyűlöltem. Már jó ideje tudtam persze, sosem leszünk átlagosak.
– Semmmi baj, Jasper, semmi baj – Igazgatta Sophie a ruhámat, mintha a finom simításai segíthettek volna a gyűrődéseken. De igazából nem számított, elég zilált és sajtos voltam ahhoz, hogy még véletlenül se tudjak lenyugodni. Még oda sem adtam Sophie-nak az ajándékot… de már nem is volt kedvem. A tökéletes alkalom el lett cseszve, pedig csak egy olcsó karkötő volt, ami az olcsó vacsora mellett tökéletesen megfért volna.
Az Abszol út hangos volt. Szokás szerint mindenhol sürgőlődtek az emberek, én pedig közelebb vontam magamhoz ösztönösen Sophie-t. Mindentől meg akartam védeni, mert ő volt a mindenem és Vincent óta tényleg mindentől is féltettem.
Félrehúztam az egyik épület mellé. Csak még jobban magamhoz húztam, hogy az ujjaim elvesszenek a vörös tincsek rejtekében. Boldog tudtam volna lenni abban a percben, de a szívem még mindig őrülten zakatolt a történtek után. Bosszantott, hogy minden tönkrement, amit terveztem és ebben Sophie finom, puha csókja sem tudta elhozni a végső nyugalmat.
– Naa, nem érdekelnek a sajtok, nagyon jó veled, Jasper – szinte búgta a szavakat, miközben az ujjai finoman cirógattak végig az arcomon újra és újra. – Tudom nyálas, de az is a legjobb aji, ha velem töltöd a napod, tudom milyen elfoglalt vagy, pedig még csak a második éved töltöd az egyetemen. Szóval naagyon bolodg vagyok– folytatta, aztán egy padhoz húzott, hogy lehuppanjunk rá. Elég hideg volt, de legalább nem volt nedves és fagyos az ülőhely. A mindenesetre közelebb húztam megint Sophie-t, hogy ne fázzon annyira. A fejét így a vállamra tudta hajtani.
– vajon Zserbi megint kiszedi az összes csipőt a szekrényből?
Abban a percben nem nagyon érdekelt zserbó. Benyúltam a szövetkabátom zsebébe, hogy a kis bársonyos tapintású dobozt előhúzzam és finoman felé nyújtottam. Az ujjai közé csúsztattam, vártam, milyen arcot vág.
– Boldog szülinapot, Sophie… – suttogtam felé, majd finom puszit nyomtam az arcára. Ha kinyitotta, megláthatta a szép, csillogó, sárga kövekkel díszített karkötőt. Nem volt túl különleges és mágikus képességei sem voltak, de a színei annyira illettek Sophie-hoz, hogy egészen az az érzésem támadt, mintha egyenesen neki készítették volna.
– Nem nagy dolog, de azért szép. – Simítottam meg a csuklóját, majd kivéve a dobozból a karkötőt, finoman a vékony testrészre csatoltam. Tökéletesen nézett ki a hófehér bőrével, így odahúztam az ajkaimhoz, hogy megcsókoljam az ékszer mellett. Szeretem a bőre ízét, az ajkaim alatt érezni, milyen selymes és lágy.
Ez a pillanat legalább tényleg tökéletes volt, nem úgy, mint a vacsora. Felesleges erőlködés volt az egész, miközben otthon, a VillámBagollyal tisztességesen meg tudtunk volna kajálni.
– Gyere, menjünk haza. – Húztam fel aztán a padról, hogy finom csókot adjak neki, aztán vártam, hogy hoppanálhassunk végre jó messze innen.

[ღ Színes felhők ღ]

ღ Színes felhők ღ

Jasper

(2002. január 9.)

Ruci

Este csillag voltál
Nappal meg fecske

Odakint a padon ülve egy kicsit lejebb nyugodott az a dogobó zakatoló szívem. Egy kicsit meg tudunk állni és mondjuk elmélkedni, vagy Jasper esetében le tudunk nyugodni. Iagzából azt hiszem ez a legjobb szó most nála erre  apillanatra. Tudom milyen dühös tud lenni, ha nem úgy sikerül valami amit eltervez, vagy hogy ha velem történik valami baj. És most még csak rá sem gondolok arra, ami Vincenttel meg velem történt. nem arra gondolni se merek, inkább csak valami fekete fátylat tettem rá, és nem néztem be mögé soha többet. És remélem is, hogy sosem kell majd újra ilyen szörnyűséget átélnünk se Jaspernek, se nekem. Az életünk most jó, ahogy van. Lemegy rólunk az a nehéz súly, ami a családom miatti származás nehezedett ránk, aztán előtte azok a bizonyos esmeények, szóval most úgy érzem jól vagyunk,. És szeretném, hogy jól legyünk. Nem élünk olyan nagy lábon a diákmunkámért kevés pénzt kapok, de legalább tudom, hogy számíthatunk egymásra és ennél többet nem is akarhatnék.
CSak élvezem, ahogy ketten vagyunk... Na jó ketten és még egy valag állat, de azt hiszem, belegondolva ennél jobb életet nem is kíbvánhatnék. nem éhezünk és van tető a fejünk felett ennél több nem is kellhet egyelőre, és amíg egyetemre járunk addig elédegélünk a diákmunkás melókból, azt hiszem.
Nem is tudom miéert, egyszerűen csak bedobom zserbót, mert olyna édes kis kutyus, és nem is tduom, beszínezi az ember életét, és olyan vidámság a lakásban egy kiskutya, ami már nem is olyan kicsi. Na jó, fél évesen még nem váltja meg a világot és egyre csak rosszcsontabb, de azért olyan kis aranyos. De amilyen hevesen ugat néha kifelé, még én is összerezzenek néha, igazi kis vértacskó. Egy imádnivaló vértacskó.
Azonban Jasper csak nem szól semmit a tacsküs dologhoz, helyette a zsebébe nyúl és olyan jasperesen odacsúsztatja a kezeim közzé a dobozt, amit előhúz onnan, én pedig nagy szemekkel nézek rá, mert szinte el is felejtem, hogy amúgy ma szülinapom van, meg hogy emiatt ettünk együtt, és hogy béna vagyok mert elrontom a meglepetését mert nem tudok megenni egy sajtot.
– Boldog szülinapot, Sophie… – suttogja és az arcomra ynom egy puszit én meg elpirulok és dadogva valamit zavartan kinyitom, hogy a dobozban megpillantsam az ajándékot. Olyan szinten meghatódok, hogy a szemem rögtün párás lesz a szemem. Gyönyörű szép sárga köves karkötő fekszik a kis dobozkában, ami hamarosan fel is kerül a csuklómra.
- Óóó, jasper... Anynira, de anynira köszönöm! -borulok a nyakába és szorosan megölelgetem. A Tavalyi év születésnapja még nincs is olyan messsze, és valahogy az a szülinap olyan üres és semmilyen volt. De most minden olyan... egyszerűen szép.
– Nem nagy dolog, de azért szép. - suttogja Jasper, miután a csuklómtra húzza a karkötőt és megcsókolja a mellette a bőrömet amitől kellemesen megborzongok. Olyan jó érzés volt mindig is ahogy hozzám ért, és olyankor úgy éreztem, mindig csak jobban egyre jobban beleszeretek.
- Ez a legszebb ajándék, amit születésnapomra kaptam. Annyira szeretlek - mormolom kedvesen a csókok közepette, amikkel szerelmesen elborítom.
- Gyere, menjünk haza - húz fel Jasper a hűvös padról, és lassan halványan szálingózni kezd egy kis havas eső, ami végleg megfújja nekünk a hazaindulót. Az ujjaimmal finoman megszorítom a kezét, és lassan elhoppanálunk, hogy végre otthon össze tudjunk bújni a ház kellemes melegében. És közben végig azt érzem, hogy ez életem legszebb és legmeghittebb születésnapja.
És hogy...
ÚRISTENMITVEGYEKJASPERNEKSZÜLINAPRA.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!
A HELYSZÍN SZABAD!