Starbucks

[A little rash never killed nobody]

A little rash never killed nobody

with: Elliot
2002.04.11.

outfit & hat

Nem vágytam másra most, csak egy jó erős kávéra az önfeledten átbulizott éjszaka után.  A melegen simogató napsugarak valamilyen furcsa oknál fogva a muglinegyed egy parkjában, a padon fekve értek, s ébresztettek egész kellemesen. Nagyot ásítottam hát, és teljesen megfeledkezve arról, milyen nap és hány óra is van, imbolyogva tévedtem be egy közeli Starbucksba. Rendeltem magamnak egy méregerős kávét, de az nagy eséllyel mégis kevésnek bizonyulhatott, mert alig vittem be a koffeinadagot a szervezetembe, ismét elfogott az álom... Hogy mennyi ideig szundítottam a kényelmes faasztalon, nem tudom, de ijedten rezzentem össze, amikor valaki szólított. Elsőre fel sem fogtam, hogy ki és mit magyaráz, hisz az érzékeim még az álmok sűrű mezején ragadtak, de egy kis fáziskésést követően csak sikerült tágra nyílt szemekkel, ásítozva rámerednem az előttem ácsorgó férfira...
- Egy ismerős arc mugliéknál! Hála az égnek! - fogták fel végre a szavait a dübörgően hangos zenétől meggyötört hallójárataim, majd mikor sajgó agytekervényeimhez is eljutott a retinám által közvetített kép, nagyot nevetve pattantam fel, hogy viszonozzam a nekem szánt ölelést. Erősen szorítottam mellkasomra régi cimborámat.
- Hát helló Öreg... ezer éve!- feleltem jókedvűen, majd visszahuppantam a kényelmes boxba. Ekkor tűnt csak fel, hogy a kalapom a földön landolhatott, míg aludtam, ezért gyorsan lehajoltam érte, és visszatettem az őt megillető helyre, vagyis a kobakomra. Ezért lehetett, hogy alig figyeltem fel rá, hogy míg Elliot helyet foglalt, a zsebébe gyűrt valami fura ruhadarabot az asztalról. Talán egy kesztyűt? Ördög tudja.... Túl másnapos és fáradt voltam most ahhoz, hogy a tárgy azonosításába a kelleténél több energiát öljek. Sokkal jobban izgatott most Elliot, akit valóban nagyon, de nagyon rég nem láttam... Azóta az újságokban olvastam, hogy Nattel szétmentek, de többet nem tudtam róla. Egy időben elég sokat lógtunk együtt, főleg, amikor ő is a KKK színház tagja volt, de miután el-elmaradozott a próbákról, valahogy elsodort minket az élet egymástól. Ezt azért is sajnáltam, mert Elliot nagyon jó arc volt, és szerény megítélésem szerint a színészethez is volt tehetsége, így nem csak egy jó havert veszítettem, hanem egy tehetséges társulati tagot is, mikor otthagyta a kamarásokat. Ám az élet kifürkészhetetlen útjai most ismét összesodortak minket, aminek tényleg őszintén örültem, ezt a velem szemben ülő is láthatta széles vigyoromból és a barna íriszek csillogásából.
- Ú... de jól néz ki ez a csiga... - meredtem nagy csokiszemekkel a mennyeien illatozó péksütire, amit egy ültő helyemben, egyetlen harapásra be tudtam volna kapni.... Hirtelen megéreztem, milyen kicseszett éhes is vagyok. Ami nem is volt csoda, tekintve, hogy végigpartiztam a tegnap éjszakát, és hát alkoholon kívül más formában egészen biztosan nem vittem be kalóriát a szervezetembe. Nem akartam persze totál éhenkórásznak tűnni, így hát amikor egy nagyobbfajta korgás kiszakadt a gyomrom tájából, zavartan átkaroltam a testem, és igyekeztem tompítani a kínos zajt, aztán a pultnál ácsorgó csajszi felé intettem.
- Aranyom, lennél olyan drága, hogy nekem is hozol még egy kávét meg úgy... három olyat? - böktem a csiga felé, s mikor a szőkeség hitetlenkedve nevetgélt, de aztán megszánva engem, alig pár perc után megjelent a csigákkal és a bögrével a kezében, boldogan háláltam meg a kedvességét a kelleténél jóval nagyobb summányi muglipénzzel, hogy aztán kiéhezetten marjam le az egyiket a tányérról, és élvezettel harapjak bele a fahéjas kis tekergőbe.
- Egs! - emeltem szabad kezemmel a bögrém aztán koccintásra Elliot felé, miután lenyeltem az első nagy falatot.
- Na és hogy s mint megy a sorod? - kérdeztem kíváncsian.

little adventure


Giacomo
2002. április 11.

outfit

– Hát helló Öreg... ezer éve!
Amíg le nem ültem, fel sem tűnt, hogy Giacomo milyen fáradt. Azután is csak azért, mert megpillantottam a szemeiben ülő álmos, kissé fáradt fényt… de erről az ölelésbe rejtett kis szorítás egyáltalán nem árulkodott. Utoljára akkor láttam talán, amikor megpróbáltam Forest kedvéért kicsit normálisabban élni. Nem tolvajlásból, hanem olyan dolgokból, amikért nem került az Azkabanba az ember. Aztán jött a féltékenység is, amit már-már megszoktam a házasságunk alatt… dehogy éppen Giacomora. Hiszen erre aztán tényleg semmi oka nem volt. Nem értem hozzá és még csak nem is flörtöltem vele. Talán egyszer betépve azt mondta, hogy szép vagyok… de őt is csak elragadta a pillanat.
Alighogy a hátsóm a széken landolt, a zsupszkulcs meg a zsebemben, belekortyoltam a még forró kávéba. Kicsit égette a nyelvemet, de közel sem annyira, hogy az kellemetlen lehessen, ráadásul gyorsan megéreztem az áldásos hatását is. Finom kis remegés futott végig rajtam, ahogy átjárt a meleg és bár így már soknak ítéltem meg a kabátot hirtelenjében, de nem számított. A gondolataim ugyanis Giacomo és a furcsán sárga kalap felé terelődtek.
– Úúúú… – pislogtam a fejfedő felé. Láthatta, ahogy felcsillan a szemem. Mindig is imádtam a furcsa ruhadarabokat, amikkel kitűnök a tömegből, csak Nat sosem engedett ki bennünk az utcára… pedig még egy koronám is volt, olyan igazi, amit a királyok is használnak. – Rohadt menő a kalapod… - Sóhajtottam, ez is arra az időre emlékeztetett, amikor még el-eljártam jobb helyekre vásárolgatni és nem csak ilyen átlagos göncökbe mászkáltam. Ennek is meg volt a szépsége, kevesebb volt a kötöttség.
– Ú... de jól néz ki ez a csiga... – A pillantása a kajára vándorolt. Talán azt is kiszúrta, hogy két villát hoztam, de azért közelebb húzódtam hozzá a székemmel, hogy ne szembe, hanem egészen mellette üljek. Így könnyebb volt egy tányérról enni azért.
– A felét neked szántam, de tudod… ha többet akarsz, akkor még venned kell. – Mondtam és a kezembe vettem az egyik villát, hogy egy kis falatot letörjek a meleg fahéjascsigából. Közben persze már Giacomo kért az „aranyomtól” még hármat… de ez engem nem zavart. Megfújtam a gőzölgő darabot, aztán felé tartottam a villámat. – Egy kóstolót a kedvemért?– kérdeztem vigyorogva. Egy kis szórakozásnak nem akartam azért gátat vetni, mert hamarosan indul a zsupszkulcsom. Bár esélyesen jobb lett volna, ha nem egy kávézó közepén, egy egész asztallal meg egy másnapos színésszel kap fel a kellemesnek aligha nevezhető örvénylés.
Hamar megérkezett a rendelése s néhány falat után felém is emelte a bögréjét. – Egs! – Erre emeltem meg én is a sajátomat, finoman koccintva össze az övével. Csak egy féloldalas mosolyt böktem oda válaszként. Tény, ami tény, kávéval nem koccintottam még.
– Na és hogy s mint megy a sorod? – kérdezte aztán.
Letettem hát a bögrémet, miután újabb kortyot vettem magamhoz. A villám már rég félre tettem, a szokásos étvágytalanság még a finom édesség felett is rám találta. Csak vállat vontam és kicsit félrepillantottam. Fogalmam sem volt mit válaszoljak? Végül is, meghalt a férfi, akivel úgy tűnt, hogy leélhetném a szánalmas életem maradék harmincévét… közben összevisszakefélek, mintha attól jobb lenne bármi. És, hogy ezt még megfejeljem egy kis ráadással, vissza kellett költöznöm a nevelőapámhoz, hogy a gyerekkori ágyamban aludjak.
– Minden király. – Hazudtam, mert hazudni könnyebb volt, mint azt mondani, hogy „ez most kurvára fáj.” Ha kimondtam az érzések valóságosnak tűntek. Így viszont még volt esélyem elnyomni magamban. – Mármint érted, sok a változás… de azt hiszem megszerettem így. – Sóhajtottam egyet aztán. – És veled mi a szitu haver?– Kérdeztem és közben a karórámra pillantottam.

[A little rash never killed nobody]

A little rash never killed nobody

with: Elliot
2002.04.11.

outfit & hat

Jól esett a régi haveromat szorosan megölelni. Most, hogy láttam, leesett, hogy tényleg hiányzott. Mióta befutottam színészként, elég sok régi cimborám maradt el mellőlem, és ez nem feltétlen azért volt, mert így akartam... egyszerűen csak nem volt elég időm és energiám ahhoz, hogy fent tartsam a nagy hajtásban azokat a kapcsolatokat. Az ember ilyenkor még magával is képes elhitetni, hogy nincs ezzel semmi baj, fel kell nőni, a barátságok jönnek-mennek, nem tart minden örökké, blablabla, és más kamu klisék... De valójában totál egyértelmű, hogy igenis van mit sajnálni, amikor elsodor az élet egy jó baráttól. Legalábbis Elliot esetében így éreztem. Tök jó volt hát most itt ülni mellette, és újra élvezni a társaságát.
- Rohadt menő a kalapod - mondta, mire játszva megforgattam az ujjaim között a fejfedőt, és áttettem Elliot kobakjára.
- Köszi, rajtad is nagyon menőn áll ám - feleltem vigyorogva, majd szemet vetettem Elliot csigájára.
– A felét neked szántam, de tudod… ha többet akarsz, akkor még venned kell.
Hát igen, még ha nem is volt a legmélyebb barátság a miénk, Elliot kétség kívül elég jól ismert engem. Világéletemben imádtam enni, és amíg együtt lógtunk, rendszeresen leptem meg őt az étvágyammal. Többször is tettem kísérletet arra, hogy vele is megszerettessem az evést, de nem jártam nagy sikerrel, pedig egy alkalommal még mexikói kaját is rendeltem a Nattel közös otthonukba. Apropó Nat... Kíváncsi lettem volna, mi van most vele, hisz neki is nagyon bírtam a fejét, de nem akartam ajtóstul rontani a házba... Talán majd egyszer megfelelő lesz az alkalom, hogy rákérdezzek Elliotnál, mi a helyzet az exével...
Most viszont inkább a szőkeséghez fordultam, hogy megkérjem, minél gyorsabban orvosolja a hiányomat... Mármint a legsürgetőbbet. A többire talán majd később visszatérünk...Vagy nem... Will óta valahogy teljesen elment a megszokott magabiztosságom ezen a téren. A libidómmal persze nem volt gond, de nem akartam ismét átélni az elutasítás fájdalmas érzését... Ha csak eszembe jutott, hogyan nevetett ki az Astoriában Will, amikor rájött, hogy pénzért cserébe akarom féltékennyé tenni egy totál ismeretlen arccal, hát... a mai napig lesült a pofámról a bőr. Ezért így belegondolva az utóbbi hónapokban nem is próbálkoztam be senkinél. Elment a kedvem a pofára esésektől.
Szerencsére most a keserű emlékek helyett Elliot társaságát, no és az édes péksütemény ízét élvezhettem, miután cimborám előzékenyen felém nyújtotta a villáját.
– Egy kóstolót a kedvemért? - tartott felém egy darabot, amit vigyorogva tettem a magamévá.
- Mmm... Kösz szépen! Ez mennyei... Te aztán tudsz választani - mondtam elismerően, élvezettel ízlelgetve a csiga fahéjas aromáját a számban, ami azután is intenzíven érződött, hogy a süti már a gyomrom táján tekergőzött. Nem sokkal később meg is érkezett az erősítés három mennyeien gőzölgő fahéjas csoda jóvoltából, és én élvezettel vettem a kezembe az egyiket, hogy ezúttal villa nélkül kebelezzem be. Szerettem így, kézzel enni, nem voltam az a típus, aki mindenhez is evőeszközt használ. Minek a felesleges faxni?
Amíg Elliot válaszát hallgattam, a sötét íriszekbe mélyedtem, és a finomságot egy kis ütős kávéval öblítettem le, mire elégedetten dorombolt fel a gyomrom. Ez már nagyon kellett.
- Minden király. Mármint érted, sok a változás… de azt hiszem megszerettem így – sóhajtott egy nagyot, mire felvontam a szemöldököm. Valahogy nem tűnt őszintének... A tekintete olyan fura volt. Olyan... mintha egy láthatatlan falon át próbáltam volna a szemébe nézni. – És veled mi a szitu haver? - próbálta rámterelni a szót, de én hamar átláttam rajta. Szabad kezemet a vállára téve kérdeztem meg tőle, továbbra is áthatón a szemébe nézve.
- Biztos minden okés tesó? Valahogy... nem is tudom... más az érzésem, ahogy hallgatlak - mondtam akaratlanul is halkabb hangszínen, mintegy meghittebbé téve a beszélgetést.
- Velem is elég sok minden történt amúgy mostanában... Áthívtak a Púder és Varázs Mágikus Színházba, ami elég nagy ugródeszka karrier szempontból, úgyhogy ott hagytam a keresetlen komédiásokat... Nem bántam meg a döntést, bár hiányzik a társaság... Valahogy még nem annyira találom a helyem, mindenki olyan sznob itt... Na és azt hiszem, azért is fura a helyzet, mert a húgom Eve is a társulat tagja. Mit mondjak, elég gáz szitu folyton azt nézni, hogyan próbálják meg megfektetni a társulati arcok... Azt hittem, azzal, hogy elballagtam a Roxfortból, többé nem kell garde-dame-nak felcsapnom, de a történelem ismétli önmagát - haraptam az ajkamba kissé zavartan, mikor rájöttem, hogy mennyit pofáztam itt.
- Bocs, nem akarlak itt feltartani vagy untatni, ha sietsz valamerre... - tettem hozzá, mikor észrevettem, hogy Elliot lopva az órájára pillantott.

little adventure


Giacomo
2002. április 11.

outfit

Ahogy a fejemre került az élénkszínű fejfedő, elmosolyodtam. Kicsit ki is húztam magam és rákacsintotam, mintha szexizni akarnék. Valójában csak egy kis gyerekes agyjátszást húzott ki belőlem az új viselet, amit ujjaimmal finoman meg is igazgattam.
- Köszi, rajtad is nagyon menőn áll ám.
- Naná, mert gyönyörű vagyok és rajtam minden szép... - közöltem játékos egoizmussal. Talán egy kicsit komolyan mondtam. Pontosan tudtam, hogyan nézek ki és hogy ez sokakban azt az érzetet kelti, hogy csak egy törékeny baba vagyok. Nem voltam az, talán csak fizikailag, de most is itt voltam, felálltam a szarból, amit az élet dobott rám. Elvette Gabrielt, elűzte Aident és talán éppen ezek voltak azok a dolgok, amik most segítettek, hogy újra felfedezzem magamat, mindazt, amit elrejtettem a boldogság alá.
Inkább maradtam volna a fahéjastekercs evésnél, minthogy lelkizni kezdjünk. Ez azonban mostanában elkerülhetetlennek látszott. Giacomo ráadásul nem tűnt olyannak, akit egy kis szexel el tudok téríteni a témától... igazából soha semgondoltam rá úgy. Ez persze még változhat, mint annyi minden az életben. Talán nem is szabad elzárkózni semmitől már. Csak hagyni, hogy sodródjak azzal a bizonyos árral.
- Biztos minden okés tesó? Valahogy... nem is tudom... más az érzésem, ahogy hallgatlak.
Csak hümmögtem egyet válaszként. Nem akartam mélyebben belemenni a dolgokba. Mégis kit érdekelne, hogy meghalt Gabriel vagy, hogy a gyerekkori szobámban lakom Észak-Írországban? Jóformán senkit. Még engem sem igazából, csak elnyomtam mindent... ám néha-néha még így is felszínre bukkant a keserűség. Inkább végig hallgattam, mi van Giacomoval, hogyan halad az élete.
- Szóval akkor most már igazi sztár vagy? Aláírod a fenekemet... vaagy a alsógatyámat? - vigyorogtam rá. A húgával kapcsolatos megjegyzést nem kommentáltam inkább. Fogalmam sem volt, hogy milyen ha az embernek lánytestvére van, akit meg kell védeni a perverz alakoktól. Csak azt tudtam, hogy az öcsém legalább olyan hevesen ugrana elém, megvédeni a saját hülyeségeimet, mint Giacomo a húga elé, amikor valaki zaklatja. Ebben pedig volt valami gyönyörű.
- Bocs, nem akarlak itt feltartani vagy untatni, ha sietsz valamerre... -  mondta.
Csak megráztam a fejemet.
- Ugyanmár, hova sietnék? - nevettem fel, ahogy elhangzott a költői kérdést. A zsebemben azonban megéreztem a bizsergést. Itt volt az idő az útra, és nem, már késő lett volna elbújni a muglik elől. Így hát, kinyújtottam a kezemet, hogy rászorítsak Giacomo ujjaira s együtt rántson be minket a forgás. Hogy miért tettem? Talán szórakozásból. Talán élveztem, hogy lebukhatunk a varázstalanok előtt és hogy láthatom majd a haverom arcát, ahogy rájön, hogy elvittem Sherwoodba.
Hamarosan ugyanis csendes madárcsicsergés és susogó fák hangja hallatszott. London, a kávézó zaja eltűnt... és nem maradt más, csak az erdő. Így nyomtam fel magamat az avarból, a tekintetemmel Giacomot keresve. Csak a földre esett kalap után nyúltam azonnal, hogy azt visszategyem a fejemre.
- Minden oké?

[A little rash never killed nobody]

A little rash never killed nobody

with: Elliot
2002.04.11.

outfit & hat

Tényleg kicseszettül jól állt Elliotnak ez a kalap, bár ez egyáltalán nem lepett meg. Pontosan erre számítottam, mivel hogy...
- Naná, mert gyönyörű vagyok és rajtam minden szép... - fogalmazta meg a gondolataimat hangosan, miután szexin rám kacsintott. Hát igen, ezzel tökéletesen a fején találta a szöget. Elliot valahogy a legtöbb emberből instant csodálatot váltott ki azzal, ahogy kinézett.
- Jól mondod, Haver - nevettem rá önfeledten, miközben máris eldöntöttem, hogy nekiadom a kalapot. Valahogy így éreztem helyesnek. Tényleg tökre illett hozzá.
Ahogy játékosan igazgatta magán a fejfedőt, és én vigyorogva figyeltem őt, az jutott eszembe, hogy az, hogy a Próféta meg a Szombaszom - ahogy a Szombati Boszorkányt magamban hívtam - annyit foglalkozott vele mindig is, nem csak annak volt betudható, hogy Nathaniel Forest párja, férje, majd exe volt, hanem, nem is tudom, szimplán az a típus volt, akire felfigyelnek az emberek, akire kíváncsiak, és akit meg akarnak fejteni. Volt benne valami titokzatos, és bár valamennyire én azért ismertem, a mélyebb rétegeiig nekem sem sikerült még leásni, akármennyit is ittunk, vagy őrültködtünk együtt korábban. De most, hogy itt ültem vele szemben, valamiért azt vettem észre magamon, hogy igenis szeretném megfejteni. Talán ezért is kérdeztem bele jobban abba, hogy jól van-e, de vagy az idő, vagy a hely, vagy a személyem nem volt alkalmas arra, hogy jobban megnyíljon. Csak hümmögött a kérdésre, nem akaródzott válaszolnia, én meg egyelőre abbahagytam a faggatózást, hisz nem az volt a célom, hogy inkvizícióként lépjek fel, csak... nem is tudom, egy megértő váll akartam lenni, ha szüksége lett volna rá. De amint láttam, hogy ő ezt nem igényli, hagytam a témát, és maradtam a felszínesebb szinten. Ha neki ez a kényelmes, akkor legyen most így... Lehet, hogy pont azzal teszek jót, ha csak lazán elbaromkodok vele egy sort, és úgy csinálok, mintha nem látnám rajta, hogy valami nem kóser. Tökre meg tudtam érteni, ha így lett volna vele, mert velem is volt már úgy, hogy a próbák és az előadások után a mindennapi életemben egy porcikám sem kívánta, hogy mélyebbre ássak magamban a szükségesnél. Egyszerűen csak meg akartam ragadni a napot, és kiszipolyozni abból minden mámort, ami lehetséges volt.
- Szóval akkor most már igazi sztár vagy? Aláírod a fenekemet... vaagy a alsógatyámat? - kérdezett vissza viccelődve Elliot.
- Ja, kábé... Az autogram meg sima ügy! Ha adsz egy tollat, most azonnal aláírom neked - kacsintottam rá. Persze alapból úgy gondoltam, hogy csak hülyéskedik, de azért egy részem azon sem lepődött volna meg, ha itt helyben letolta volna a gatyáját a muglik szeme láttára. Elliottól még ez is kitellett volna.
Ha meg is fordult a fejében a gondolat, valami fontosabb terve felülmúlta a megvalósítást, mert hogy tök váratlanul megfogta a kezem, és egyszeriben köddé váltunk... Hogy hoppanált, vagy megragadt egy zsupszkulcsot, nem igazán tudtam megállapítani egyelőre. Az érzés ugyanolyan émelyítő volt nekem mindkettőnél, egyiket sem szerettem különösebben, de persze ennek ellenére gyakran éltem ezen közlekedési módokkal, ha kandalló nem volt kéznél.
Pár pillanat múlva aztán alábbhagyott az émelygésem, és éreztem, hogy megérkeztünk valahová, amikor a kis popóm a kemény földön landolt. Szó szerint leesett az állam, amikor körbepillantva azt láttam, hogy egy erdőben dekkolunk.
- Minden oké? - szólalt meg valahol a hátam mögött Elliot, aki hamarabb szedte össze magát, és olyan magabiztosan állt a fák között a narancs kalapjában, mintha csak a színpadon prezentálna valami jelenetet.
- Ja... igen... asszem. Tényeg egy erdőben vagyunk, vagy volt valami extra cucc abban a csigában? - ráztam meg a fejem, hogy felocsúdjak a csodálkozásból, ami még nagyobbat nőtt, amikor megláttam, hogy még mindig szorongatom a bögrémet, amiben valami csoda folytán maradt egy kis kávé. Az ital nagyrésze mondjuk a nadrágomon kötött ki, de ez egyáltalán nem zavart, mert szerencsére annyira nem volt meleg, hogy leforrázzon.
- Remélem ezért a kis lopásért nem kárhozok el a mugli pokolban - motyogtam, majd a maradékot így ültőhelyemben felhörpintettem. Aztán felpattantam és a kezemmel a sejhajomat dörzsölgettem, ami eléggé sajgott az erőteljes landolástól.
- Ugye nem azért hoztál ide, hogy aláírjam a segged? Mert ahhoz elég lett volna kimennünk a retyóra - kérdeztem tőle izgatott vigyorral az arcomon. Iszonyat kíváncsi voltam ugyanis, hogy miért hozott ide magával a régi cimborám.

A játék máshol folytatódik, így a helyszín szabad, mint a madár!;)

[Újhold]

Újhold



2002. december 19.

To: Leah Barlow

Végre elérkezett az újhold éjszakája. Igen csak vártam már - egyrészt mert már elegem volt a vizsgákból, másrészt, mert igazán szerettem volna Leah-éknak segíteni. Levelezgettünk a farkasölőfű-főzet lehetséges javításáról, de a sisakvirág volt az egyetlen, amiben biztos voltam, hogy újholdkor kell leszedni, hogy jobban hasson.
Ekkor nem volt a Holdnak semmilyen hatása a növényre. Ekkor tudott a legjobban hatni a készülő főzetben.
Leah-ék nagy szerencséjére én ismertem egy nagyobb sisakvirág termő helyet, meg is ígértem neki, hogy elviszem oda. Habár Hertfordshire közelében volt, én pont Londonban jártam, így itt beszéltük meg Leah-val. Valószínűleg neki is volt errefelé dolga, és rábeszélt egy mugli kávézóra, ami nagyon fancy-nek tűnt.
Ahogy a kávézó előtt álltam, figyeltem a varázstalan embereket. Mindenki csak befutott, rendelt egy kávét, és egy papírpohárral jött ki, amin volt felirat.
Annyira bénának és tehetetlennek éreztem magam a mugli világban. Mivel tudtam, hogy ide jövünk, ezért szereztem némi mugli pénzt, de bizonytalanul forgattam a kezemben az érméket. Hol voltak az én jól ismert knútjaim és galleonjaim?
Izgatottan vártam Leah-t, szerettem volna túl lenni ezen a kávézáson, amire persze szükségünk volt, hogy éberek maradhassunk éjfélig, aztán mehessünk virágot szedni. Valahogy most a kutató énem felülkerekedett a kényelmes énemet. Felizgatott a tudat, hogy valami jót tehetek, hogy esetleg haladhatunk a főzet fejlesztésével.
Alig vártam, hogy hallhassam Leah-ék új fejleményeit, merre haladtak tovább. Habár az előző holdtölte óta nem telt el sok idő, Leah mégis folyamatosan kutatott.
Nekem ennél kevesebb időm volt, határozottan kevesebb, mint amit szerettem volna ezzel foglalkozni, de vizsgák jöttek egymás után, és egyre több időt töltöttem Doriannel. Szerencsére a Henricksenes kutatás most kicsit alábbhagyott, így a maradék időmet a farkasölőfű-főzetre fordíthattam.
Azon tanakodtam, hogyan lehetne pontosabbá tenni a vérfarkas csillagnaptárját, hogy javíthassunk a személyre szabott kezelésen. Nem sokáig jutottam, több alanyra lett volna szükség ehhez. És sajnos jelenleg csak egy vérfarkast ismertem.
Talán Leah tudna ebben is segíteni. Ők biztosan többeket is ismertek, hasonló betegséggel.
Ilyen dolgokon gondolkodtam, amíg Leah-t vártam, és egyszer csak végre felbukkant. Odaintettem neki, hogy lássa, hol várok rá, és megkönnyebbülten mosolyogtam, hogy végre valaki olyannal vagyok a mugli Londonban, aki ismeri is ezt a világot.
-Szia, Leah, de jó újra találkozni. - köszöntöttem, hiszen egy ideje személyesen nem találkoztunk, csak levelezgettünk.

SERENA FAWLEY

2002. December 19.

dress

Igazándiból a mai napom teljesen káosz volt. Reggel még kényelmesen feküdtem Fynn karjaiban, a többiről nem is beszélve, amikor feleszméltem, hogy bizony ma 19-e van, és illene időben odaérnem a találkozóra. Nem mellesleg Serena csak a mi kedvünkért tette szabaddá magát a mai napon, így pláne nem kellene megváratnom. Sűrű bocsánatkérés közepette és persze kiengesztelési ígérettel hagytuk magunk mögött a várost, hogy amint Fynn háza előtt megjelentünk én már menjek is haza, gyors tusolás és pakolást követően, összeszedtem minden szükséges dolgot, ami kelleni fog a nap és az este folyamán, majd pálcát ragadva már hopponáltam is London mugli szívébe, egy félreeső kis sikátorba, ahol még a madár sem szokott járni. Mielőtt kiléptem átgondoltam mér egyszer, hogy biztos mindent hoztam-e. Külön a virágoknak egy a nekik megfelelő tároló dobozt, hogy kibírják a haza utat és ne hervadjanak el, pláne ne veszítsenek semmit az életerejükből, ami még bennük szunnyad a leszedést követően is. Erre külön oda szoktam figyelni. A másik, hogy ha elég hideg lenne és a kabátaink nem lennének elég vastagok, akkor hoztam két extra vastag pokrócot, hogy melegen tartsanak minket. Van még nálam nasi, bár elfelejtettem megkérdezni Serena mit szeret, így amit találtam otthon eltettem. Hoztam mugli érméket is, ha már rávettem Serena-t, hogy ide jöjjünk. Jó kávét csinálnak, bár évek óta nem ittam már itt, de régebben nem csalódtam. Remélem ő is talál magának valami finomat. Megigazítottam a sapkám és kikukucskálva meglestem szabad-e az út. Amint így volt már kapkodtam is a lábam, hogy odaérjek. Sajnos időben már nem fogok, mert mint az előbbi órakongás mutatta, legalább 5-10 perces késésben voltam, így majdhogynem rohantam, egészes a találkahelyig. Kissé lihegve fékeztem le Serena előtt és mutatóujjam feltartva jeleztem, hogy pillanat, csak levegőhöz juttatom a tüdőm.
-Szia! Kérlek, ne haragudj, amiért megvárattalak! Reggel még Párizsban voltam és elvesztettem az időérzékem. Rettenetesen sajnálom, bár tény és való, hogy szörnyű az időérzékem a tájékozódó képességem pedig még inkább, sőt arról inkább ne is beszéljünk.-Lihegtem még egy picit, majd megigazítottam magam, hogy kevésbé legyek zilált és végre meg tudtam ölelni. Remélem nem hoztam kellemetlen helyzetbe vele. - Bocsánat, ösztönösen jött. Én is örülök, hogy látlak, sajnálom, hogy Jo nem tudott velünk jönni, de ma vizsgázik a drágám és utána családi programja van.-Mosolyogtam rá kedvesen, majd belekaroltam és magammal húzva bevittem a Strarbucks-ba.
- Régen imádtam a kávéjukat, amikor még ittam, remélem, találsz olyat, ami kedvedre való lesz. Vigyünk estére is? Imádom a termoszaikat, és varázslat nélkül is megtartja a meleget 6 órán át, de erre rá tudunk segíteni, hogy egész este kibírja.- Mutattam a mosolygós pultos mellett az egyik fém bögrére. - Nézelődj nyugodtan, elég bő a választékuk.-Néztem végig a kínálatukat és már ki is választottam egy csupa csokis forró csokit.
- Egyébként, hogy haladsz a vizsgáiddal?

[Újhold]

Újhold



2002. december 19.

To: Leah Barlow

Leah csak egy kicsit késett, és szerencsére nincs annyira hideg, hogy fáztam volna, amíg megérkezett. Addig legalább nézelődtem a muglik között, úgyis szerettem volna egy kicsit jobban megismerni őket. Furcsa egy népség, de valójában ők is ugyanolyan emberek, mint mi.
Aztán egyszer csak feltűnt Leah, és mosolyogva fogadtam, mire ő gyorsan magyarázkodásba kezdett:
-Szia! Kérlek, ne haragudj, amiért megvárattalak! Reggel még Párizsban voltam és elvesztettem az időérzékem. - mondta gyorsan, én meg ámulva néztem vissza rá.
-Mit kerestél te Párizsban a vizsgaidőszak közepén? - kérdeztem meglepetten, nem mintha sok közöm lett volna hozzá, mit csinált ott.
Váratlanul megölelt, én meg lendületből visszaöleltem. Voltunk már olyan viszonyban, hogy ölelkezhessünk, ez egyáltalán nem tűnt furcsának.
Miután megtudtam, hogy Jo miért nem jött, én megértően bólogattam:
-Remélem sikerült a vizsgája.
Leah belém karolt, és behúzott a kávézóba. Ott nagy nyüzsgés volt, de a sor nagyon gyorsan haladt, nekem pedig választanom kellett volna, de akkora választék volt, és minden jól hangzott, nehezen választottam. Közben LEah magyarázott egy szuper termoszról, ami 6 órán át megtartja a meleget, ha pedig megbűvöljük, még tovább. Ez biztatóan hangzott, szükségünk van meleg italra, kávéra, teára, vagy akármire.
Aztán hirtelen ott voltunk a kiszolgáló pultnál, én pedig még mindig választás nélkül álltam ott, és értetlen képpel, tanácstalanul álltam ott.
-Sziasztok! - köszöntött egy lány. - Mit adhatok? - látva tanácstalanságomat, hozzátette. - Ajánlhatok valamit? Itt van például a karácsonyi ajánlatunk. Fahéjas-narancsos latte. Vagy csak egy szimpla kávét kérsz, esetleg egy forró csokit.
-Öhm... - nézegettem a kávékat még mindig tanácstalanul, a lány pedig türelmetlenül nézett a mögöttünk álló sorra.
-Hát... az a karácsonyi latte megfelelő lesz... Köszi. - tettem hozzá még gyorsan, nehogy a végén még én legyek a bunkó. Aztán még gyorsan hozzátettem: - Olyan forróságot megtartó termoszban szeretném kérni.
Miután megkaptuk az italainkat, és fizettünk, leültünk egy asztalhoz, és belekortyoltam az italba.
-Hm, ez tényleg jó. - mosolyogtam Leah-ra, aki a vizsgákról kérdezett.
-Mennek. Van, ami jobban, van, ami kevésbé. De azt hiszem, ez már csak így van. Neked hogy mennek a vizsgák? Kell még gyakorlatra menned? És egyébként milyen az idő Párizsban? - kérdeztem vigyorogva, direkt elterelve a szót az iskoláról.
Még volt időnk, bőven tudtunk beszélgetni. Jó volt kikapcsolódni, másra terelni a szót, mint az egyetem, a vizsgák, és a farkasölőfű-főzet. Kíváncsi voltam, mi történt Leah-val Párizsban, főleg, mivel nagyon szerettem eltölteni azt a pár hetet, amit Párizsban töltöttem.

SERENA FAWLEY

2002. December 19.

dress

Elmosolyodtam Serena arckifejezésén, és valahol meg is értettem, de ennek csak annyi a lényege, hogy ügyesen kell beosztani az időt és hatalmas szerencse, amiért volt 4-5 egybefüggő szabadnapom. Meg aztán, nem lett volna szívem ahhoz, hogy Fynn-t, „egyedül” hagyjam.
-Volt 5 egybefüggő pihenőnapom, és meghívtak egy esküvőre. Ha pedig már Párizsban voltam, nem jöhettem haza egyből, így kiélveztem azt a pár nap pihenőt, de holnap délben van már vizsgám. Viszont felkészültem, a látszat ellenére.-Kacsintottam rá, mert ez volt az igazság. Amikor hajnalban felkeltem a szokásos időben és mellettem Fynn még mélyen durmolt nem volt szívem felkelteni, így tanultam. Ami valahol elszomorító gondolat, de hát ez szükséges rossz, ahhoz hogy elérhessem a célomat.
- Igen én is, de őt ismerve nagyon könnyen meg fogja tudni oldani. Ha pedig nem, ismerem a gyenge pontjait és abban nem lesz köszönet, ha megharagszom rá.- Bármennyire is nem mondja magát pedánsnak, egy vizsgán sem hasalt el soha. Ha valaha is elhasalna, biztos a nyakára járnék, és addig nyúznám, amíg kiválóval át nem megy a vizsgán. Ismerve őt ez fordítva is ugyan így lenne, ha nem lenne nálam is kegyetlenebb. Ezért olyan jó a mi párosunk.
Ahogy beálltunk a sorba láttam, hogy Serena kissé elveszett a rengeteg kávé között. Mondjuk el is hiszem, amilyen sok fajta van elsőre nekem sem volt könnyű dolgom. Már épp segítenék, amikor mi kerülünk sorra és a helyettem a pult mögött álló lány veszi át a szót. Noha kedves, még is látszik rajta a „haladjunk már” kifejezés. Mély levegőt veszek és amíg Serena elmondja, mit szeretne gyorsan átfutom a kínálatot.
-Egy klasszikus forró csokit kérek és elvitelre egy Csokis krém koffeinmentes frappucchino-t, meg egyet, amiben van koffein, ezeket termoszba kérném, és egy matricával jelöld majd meg, melyik a mentes, kérlek.- Mosolyogtam rá és kifizettem a rendelésem és követtem Serena-t a sorok között. A koffeineset odatoltam elé, kelleni fog az a plusz adag ebben a hidegben. A bűbájjal pedig ráérünk később foglalkozni. A muglik mondjuk amúgy is csak annyit látnának, hogy két csaj kántál valamit, pálcával a kezükben, de nem kell nekik esélyt adni, hogy bármire is rájöjjenek, vagy csak megforduljon a kis fejükben a lehetősége a varázslatnak.
- Örülök, hogy ízlik. Évek óta nem ittam rendes kávét, re az illata mennyei. A koffeinmentes annyira nem ízlik, de néha muszáj innom belőle.- Mosolyogtam és megforgattam az ujjaim között a poharam és beleittam a forró csokimba.
-Szerintem mindegyik remekül fog sikerülni, legalábbis ajánlom magamnak. Ha nem az elvárt szintemet hozom, még többet kell majd tanulnom.- Nem aggódom annyira, de azért volt olyan kérdés, ami megfogott és egy kicsit elgondolkodtatott. Nagyon remélem, hogy azért nem fogtam mellé. Nem szívesen szorítanék ki bármit az időbeosztásomból, így is elég vágtázós, de megéri. - Nem, már csak a bájital gyakorlatok vannak, de erre sose úgy tekintettem, mint kötelesség, hanem mint szükséges jó a céljaim eléréséhez.- Igen tudom, hogy „szükséges rossz”, de számomra a bájitalfőzés sose volt rossz, hanem egy útnak az álmom eléréséhez. - Esett az eső esténként, de napközben kellemes volt az időjárás. Meg aztán nem egyedül voltam, így annyira nem lombozott le, hogy eszik az eső.-Mosolyogtam sejtelmesen, mert ez az igazság. Meg aztán tényleg csak esténként eredt el. Legtöbbször a szobában voltunk addigra, de szívesen megismételném még párszor ezt a kiruccanást.
- Neked volt időd pihenni kicsit? Esetleg szórakozni? Vagy nagyon betemetett a tanulás? -Ezt az oldalát nem nagyon ismerem, de ha nem szeretne nem fog rá válaszolni. Meg aztán így talán jobban megismerkedhetünk. Időnk meg még bőven volt, így valamivel csak el kell ütni, csendben még sem ücsöröghetünk. - Nyáron is vannak gyakorlataid?

[Újhold]

Újhold



2002. december 19.

To: Leah Barlow

Leah sokkal otthonosabban mozgott a mugli kávézóban, mint én. Valószínűleg többször járt már ilyen helyen, mert az feltűnt nekem, hogy ilyen papírpoharas kávézóból egyre több nyílt a mugli Londonban. Én inkább a porcelános, nyugodtan elkávézgatós módot preferáltam, de a papírpoharas megoldás mosogatás szempontjából könnyebb volt. Mondjuk nem tudom, a muglik hogy voltak vele, de nekem csak egy pálcaintés volt a mosogatás.
Mindenesetre viszonylag hamar sikerült szereznünk néhány bögre kávét, és le tudtunk ülni egy félreesőbb helyre, hogy beszélgethessünk egy kicsit.
Még bőven volt időnk éjfélig, és mégis csak jobb volt melegben eltölteni a időt, mint odakinn.
-Én ha kávézom, csak koffeinben dús kávét iszom. És sajnos egyre gyakrabban muszáj. A vizsgák miatt fenn kell maradnom, meg hát csillagászként mikor legyen fenn az ember, ha nem éjszaka. De hát nem lehet mindenki éjjeli bagoly. Talán ezért is keresgélek más utat is, mint az asztronómia. Ezért is vettem bele magam a főzetkészítésbe, meg abba a másik kutatásba, ami inkább mágiatörténetes. - magyaráztam Leah-nak, habár fogalmam nem volt róla, hogy ez érdekli-e. Inkább visszatereltem a szót Párizsra:
-És kinek az esküvőjén voltál? Én még annyira kevés esküvőn voltam eddig. Az Obszervatóriumban jobbára öreg varázslók éltek. Csak egyszer voltam az egyik kviddicsjátékos esküvőjén a közeli kisvárosban. Az mondjuk jó buli volt.
Majd visszatértem Párizshoz:
-Párizst annyira szeretem én is. És bár nincs messze, szomorúan kevésszer tudtam eddig elmenni. Most már lassan két éve is, hogy ott jártam. Vagy talán három?
- Neked volt időd pihenni kicsit? Esetleg szórakozni? Vagy nagyon betemetett a tanulás? Nyáron is vannak gyakorlataid? - kérdezte kíváncsian tőlem Leah.
-Szerencsére nyáron engem békén hagynak. De gondolom neked tele van a nyarad is gyakorlatokkal. De hát persze nekem sem nyugodtak a szüneteim, azért a kutatásokkal haladni kell. Most inkább a vizsgákra koncentráltam, de azért volt időm pihenni is. A barátommal... pasimmal... párommal, szóval érted, eltöltöttünk pár napot kettesben, de már várom a téli szünetet, amikor ő is szabadabb lesz.
Jön a karácsony, a szilveszter, és úgy terveztük, mindezt együtt töltjük Doriannel. Nem kell a kastélyban maradnia, bárhova elmehetünk. Habár megígértem Teddynek, hogy karácsony napját vele töltöm, de a többi napon igazán megértheti, ha a párommal szeretnék lenni. Még ha nem is tudja, hogy a tanára az. Még mindig ott lebegett a fejem felett a tény, hogy az öcsém nem tudta, hogy az átváltoztatástan tanárával járok, ami rettentő kínos lesz majd, ha egyszer kiderül, de addig is próbáltam kiélvezni a nyugodt hétköznapokat.
-Ti terveztek valamit szilveszterre? Hol töltöd a karácsonyt? - kérdeztem érdeklődve.

SERENA FAWLEY

2002. December 19.

dress

-Teljesen meg tudom érteni. Én ezt kiváltom főzetekkel, és ha van egy leheletnyi időm, akkor inkább alszom egy picit. Bár a vizsga időszakban, aki azt mondja, alszik, legtöbbször vagy nagyon bízik magában, vagy úgy van vele, hogy már mindegy, majd lesz, ahogy lesz. Bár magam inkább az első csoportba sorolnám, viszont folyamatosan tanulok, így nem sok olyan van, amit ilyenkor kell S.O.S. megtanulnom, maximum átismételni a dolgokat.- Mosolyogtam rá, mert amúgy ez volt az igazság. Megtanultam, hogy tudok a leghatékonyabban tanulni és minden másra is fókuszálni, ehhez pedig az kell, hogy már az első pillanatban elkezdjem tanulni, és mindig átismételni a dolgokat. Amennyire hajrás tud lenni az élet, szerintem egy jól megkomponált napirend a dolgok nyitjának a kulcsa, vagy, hogy a csudába is mondják ezt. Bár nyilván mindenki máshogy látja, és oldja meg a tanulását, nekem ez vált be és ez a leglogikusabb megoldás is.- Most megkavartál amúgy. Nem szeretsz vagy tudsz éjszakázni, még is csillagász leszel? Vagy nagyon félre értettem valamit, és akkor elnézésedet kérem! Rendszeresen tudok félre érteni dolgokat, szóval ezért ne haragudj.- Kértem elnézést, mert kicsit tényleg megkavart. Tudom, hogy imádja az asztronómiát és csillagász, de ez a mágia történet meglepett. - Titkos ez a mágiatörténeti kutatás vagy esetleg elmondhatod? Már ha nem vagyok túl tolakodó.-Nyilván ha nem lehet, nem kell elmondani, de kíváncsivá tett. A bájitalfőzési szenvedélyét megértem, de ez mos meglepett. Bár magam is kutattam a farkasok után, de sokra nem jutottam. Lehet, keresnem kellene valakit, aki jobban ért hozzá, és tudja, mit hol kell keresnem.
- Fynn régi barátainak az esküvőjén voltunk. Nem maradtunk olyan sokáig, de nagyon szép volt. És finom volt a vacsora is. Párizs pedig csodálatos, hiába esett az eső esténként, reggelre gyönyörű lett a város. Azt sajnálom, hogy nem havas időben mentünk, de talán Februárban elmegyek megint, hátha szerencsém lesz.- Vizsgák után, kipihenten, amúgy sincs akkor sok gyakorlatom, ha be tudok tömbösíteni, két-három napot, akkor egy szabad hosszúhétvége keretei között el is tudok látogatni. Nem is rossz ötlet. Sajnos nem vagyok egy nagy jóstehetség, hogy megtudjam lesz-e hó, de majd igyekszem úgy időzíteni, hogy erre mindenképpen figyeljek. - Lehet, meg kellene lepned magad egy kiruccanással, már ha olyan a beosztásod is, hogy el tudsz szakadni.- Nem olyan rossz ajándék ötlet ez, és magamból kiindulva, el tudnám fogadni, ha megint kettesben lehetnék Fynn-nel, dacára annak, hogy alig pár órája fordultunk vissza. Lehet, hogy ő már meg is unt, és boldog, amiért végre megszabadult tőlem… Na, kellett nekem ebbe is belegondolni, keserű szájízzel, ittam tovább a forró csokimat, és elmosolyodtam.
-Legkésőbb Július közepéig, le szoktam tudni a gyakorlatokat, hogy tudjunk pihenni Jo-val és tudjak kísérletezni a főzetekkel.- Mosolyogtam rá és úgy érzem, nem csak nekem vannak szívügyeim. - Meg tudom érteni, gondolom, nagyon elfoglalt lehet. Nekem ennyiből talán szerencsém lehet, szerintem kettőnk közül én vagyok az elfoglaltabb, bár ezt nem tudom garantálni.-Annyira azért nem ismerem még, sajnos, de azt tudom, hogy igazán sokrétű a munkája és az ismerősi köre, ahhoz ne legyek teljesen biztos benne, hogy nem túl elfoglalt.
- Nem gondolkoztam még ebben. Általában otthon töltöm a karácsonyt. A két ünnep között, szoktunk Jo-val találkozni, a Szilveszter a hold miatt ugye képlékeny szokott lenni, de bevallom őszintén szeretek otthon ülni ilyenkor.- Azt hiszem ennyi bőven elég is a családi betekintés. Még sem akarom rázúdítani az életem ezen szakaszát, meg aztán nem is egy felemelő téma, de minden rosszban van valami jó, azt hiszem, bár nem tudom, az alkoholizmust ki mennyire tekinti jónak, de én már teljesen jól hozzá szoktam. -Egyébként az ünnepek között Jo-val elmegyünk Romániába sárkányt lovagolni. Szerencsére nincs telihold, így ki tudjuk élvezni a szünetet. Arról nem is beszélve, hogy nagyon régóta szerettem volna már kipróbálni. Te ültél már sárkányon?- Talán túl lelkes lettem így a sárkányoktól, de azaz igazság, hogy amióta megszerveztem ezt, annyira várom már és megint kettesben Jo-val igazán nagy öröm számomra. Bár belegondolva meg kellett volna kérdeznem, hogy el akarja-e hozni a testvérét, de nem tudom, őt mennyire engednék el, de talán majd tavasszal vagy nyáron. Szerintem annak Jo is örülne.
Ahogy beszélgettünk szép lassan el is indultunk, mert bizony közeledett a sötétedés, és még előtte oda szerettem volna érni. A tájékozódó képességem nappal sem a legjobb, de éjszaka meg… Hagyjuk is. Az irányt és az odajutást teljesen Serena kezeire bíztam, elvégre ő tudja merre is kell mennünk. Azért majd igyekszem megjegyezni dolgokat, bár a muglikkal ellentétben szerencsére nincs olyan gondom, hogy ne tudnék visszatalálni. Az meg csak a hab a tortán, ha ezzel tudok erősíteni a főzeteken. Ha kell tájfunban is leszedném azokat a virágokat, csak hasson a bájital!

A játék ITT folytatódik!
A helyszín szabad!