Punch&Judy Pub

Sophie & Armin



~ set ~

2003. szeptember 22.

          Kicsit megszeppenek mikor mindenki kérdőn néz rám a bemutatkozás után. Először nem igazán értem, hogy miért, de aztán lassan kezdem kapizsgálni. Mivel Armin ismerős nekem, de nem emlékszem, hogy korábban bemutatkoztam-e neki, ezért a biztonság kedvéért megteszem most. Persze, könnyen lehet, hogy ezen már egyszer túl estünk csak én felejtettem el. Néha eléggé szétszórt tudok lenni, és másra koncentrálva egyszerűen kiesnek információk a fejemből. Vagy talán be se kerülnek oda.
          - Bocsi, persze, csak egy pillanatra kihagyott az agyam.
          Nem minden festőt ismerek fel arcról, pedig találkoztam már néhányukkal személyesen is. Arminnal is, de ha ott elmaradt a bemutatkozás, mint legutóbb Lola esetében, akkor okozhat ilyen érdekes pillanatokat a későbbiekben. Ettől függetlenül örülök neki, hogy hamar sikerült megoldani ezt a helyzetet.
          Főleg azért, mert ez a nap róla szól és nem az én bénázásaimról. Most is olyan csinos, és bár még mindig vár ránk az a bizonyos közös projekt, talán, ha már mind a kettőnknek lesz elég szabadideje, akkor könnyen össze fog jönni. Meglepő módon most sokkal jobban be tudom osztani a perceimet, mint mondjuk a főiskola alatt. Talán, ha túl lesznek az esküvőn, akkor majd Sophie is felszabadul kicsit.
          - Tudod, mindig panaszkodok, de szerintem mindig arra van időnk, amire akarjuk, hogy legyen. És ez alól nincs kivétel. Armin, szerinted is így van?
          Gondolom neki is nehéz összehozni a dolgokat a munka, és a főiskola meg a kiállítások mellett. De szerintem nem megoldható, legfeljebb tanul az ember egy kis logisztikát, hogy mikor merre kell lennie. De hogy kicsit lekössem magam, próbálok segíteni barátnőmnek az előkészületekben. Talán addig is lekötöm magam. Nem bírom a sok felszabadult időt, nem tudok mit kezdeni vele, így hogy nem tudom kivel megosztani.
          - Akkor már szinte kész is vagytok. – Nem tagadom, kicsit csalódott vagyok. Azt hittem, hogy tudok segíteni majd valamiben, de persze megértem, kicsit későn jelentkeztem már bármilyen feladatra is. A festésen kívül nem is nagyon értek sok mindenhez.
          - Szerintem nem kell félned a határidők miatt. És tényleg itt vagyok, bármikor szólhatsz, ha kell a segítség.
          Nem merek Armin nevében beszélni, de szerintem ő is így lehet vele. Nem lehet véletlen, hogy mi kettőnket hívott el a lánybúcsújára. Legalábbis szeretném ezt hinni. Aztán persze eszembe jut a kis ajándék, amivel készültem, amit oda is adok. A fejére biggyesztem, hogy most már mindenki láthassa, ma Sophie miatt vagyunk itt.
          - Ugyan már, ne viccelj. Ez a legkevesebb, ma tényleg azért vagyunk itt, hogy kirúgjunk a hámból, kicsit eltereljük a figyelmed a közelgő nagy napról és csak jól érezzük magunkat. Igaz, Armin?
          Gyorsan leadjuk a rendelésünket, amiről azt gondolom, hogy nem fog majd sokáig tartani, amíg kihozzák őket. Azt viszont sejtem, hogy miért néz ránk olyan furán. Egy lánybúcsú folyik éppen és semmi alkohol? Gondolom, nem ehhez vannak hozzászokva, de ez meg a mi saját döntésünk. Én egyébként sem bírom az alkoholt, és ha beüt, akkor elkezdek depizni és sírni. Nem kéne elrontani ezt a napot ezzel.
          - Miért, zavarna, ha random pucér fiúk megjelennének itt? – kérdezem mosolyogva.
          Tudom, hogy mindenki másként vélekedik arról, hogy mit lehet egy párkapcsolatban és mit nem.
          - Egyébként nem hiszem, hogy a pucérságtól kell félni. Azért ez egy elég forgalmas hely még akkor is, ha kicsit elszeparálódtunk a tömegtől. Gondolom senki sem vállalja be a közszeméremsértést.
          Legalábbis remélem.
          Armin felé fordulok, mert nagyon érdekel valami. Mint mindig, ha egy kollégával találkozok, akár így, akár úgy.
          - Armin, te most min dolgozol? Hallottam, hogy lesz egy kiállítás itt Londonban kifejezetten a kezdő festőknek.
          Nekem már van segítségem, ezért nem is fordult meg a fejemben, hogy jelentkezzek rá, de ki tudja, ha Armin esetleg nem hallott róla, akkor még jól jöhet neki az információ. Persze, nem is biztos, hogy szüksége van a kiállításra vagy egy támogatóra. Lényegében a nevén kívül szinte semmit nem tudok róla.

[Sophie búcsúja]

Sophie búcsúja



2003. szeptember 22.

outfit: elegant black # megjegyzés: úúúúúú

Nem az idő halad: mi változunk. Hol van már az az Armin, aki idejött tanulni és annyira törte a nyelvet, hogy szinte senki sem értette. Akkoriban csak a művészettel kommunikáltam, aztán valahogy belecsöppentem Caine mindennapjaiba vagy ő az enyémbe és az élet, mint a Roxfort Expressz úgy süvített el velünk egészen eddig a pontig. Már Sophie sem volt az a lány, akinek megismertem. Férjhez menni készült, komoly életet kezdeni… pedig nem rég még mindketten a kamaszkor végén voltunk.
– Tudod, mindig panaszkodok, de szerintem mindig arra van időnk, amire akarjuk, hogy legyen. És ez alól nincs kivétel. Armin, szerinted is így van?
Csak bólintottam Esmé szavaira, bár fogalmam sem volt mire gondol. A legtöbbször történik valami, amit az ember nem akar, így hiába is szeretne időt szánni egy számára fontosabb dologra, gyakorlatilag lehetetlen. Persze én Caine testvéreivel éltem együtt. Hol Barb leckéjét csináltam, hol Alexnek voltam a hajmodellje, miközben inkább festettem volna. De ilyen a családi élet. Én felelősséget vállaltam azokért a lányokért, amikor beköltöztem hozzájuk.
– Óh, hát. Cukik vagytok. Teljesen jól vagyok. A helyszín megvan, a ruha is a kaja a torta a zene. Már csak a tánc kell, és még egy kis finomítás a meghívókon, na meg persze a dekoráció. Egy felszabadított házimanó és egy néni segít nekünk. Októberben még jó idő lehet, úgyhogy ha minden jól megy akkor lesz az esküvőő – magyarázta. – Úgyhogy megvagyunk azt hiszem elég nagy segítség lesz tőletek, ha csak velem vagytok és nem engedtek pánikrohamot kapni a határidők miatt.
Míg Esmé a segítségét ajánlotta fel, én az ajándékomat adtam oda. Nem volt nagydolog a két bögre, éppenséggel cseppet sem illett bele a „leánybúcsús” ajándékokba. De hiába olvastam el a Szombati Boszorkány Arariadó című cikkét, valahogy nem akartam péniszalakú tésztát meg egyéb furcsa dolgokat ajándékozni Sophie-nak. Valahogy nem illett hozzá.
Caine persze rá akart beszélni valami szexbolt meglátogatására, de gyanítom az inkább az ő szórakozását szolgálta volna, semmint az enyémet. Engem nem érdekeltek ezek a beteg dolgok. Vele enélkül is kihívás volt együtt lenni.
 – Jaj, hát én nem is tudom mit mondjak – pislogott rám. – mádom őket, de benneteket még jobban. Gyönyörűek én vagyok a legboldogabb. – sóhajtott fel és még egyszer megnézte magának a bögréket.
– Ugyan már, ne viccelj. Ez a legkevesebb, ma tényleg azért vagyunk itt, hogy kirúgjunk a hámból, kicsit eltereljük a figyelmed a közelgő nagy napról és csak jól érezzük magunkat. Igaz, Armin?
– Hát én nem tudom, hogyan kell kirúgni a hámból, de igyekszem. – Bólogattam. Sosem voltam nagy bulizós, de ha Esmé igen, úgy legalább egyikünk értett egy egészen kicsit hozzá és talán tényleg jól sül ez az este. Valamennyire képes voltam belesimulni ebbe a nyugati dologba, de mivel alkoholt nem ihattam, általában eluntam az összejöveteleket.
A pincét éppen ekkor ért oda. Sophie Sellősóhajt kért, én meg a legegyszerűbb limonádét. Szerettem a citrom fanyar, frissítő ízét, legfeljebb egy kis mentalevelet tettem volna bele még. Odahaza, a tikkasztó időben, ha nem éppen tea volt, anya mindig citromos vizet készített, néha-néha még mézet is csempészet bele. Ehhez szoktam.
– Remélem nem hoz ide random pucér fiúkat. Az félelmetes lenne – dünnyögte Sophie, én meg lepirultam. Sosem láttam magamon és Caine-n kívül más pucér „fiút.” Nagyon nem akartam. Nagyon-nagyon nem.
– Egyébként nem hiszem, hogy a pucérságtól kell félni. Azért ez egy elég forgalmas hely még akkor is, ha kicsit elszeparálódtunk a tömegtől. Gondolom senki sem vállalja be a közszeméremsértést.
– Hát azt nagyon remélem. – Közöltem a véleményemet. Semmi kedvem nem volt este azon veszekedni Caine-nel, hogy miért néztem meg magamnak más pucér pasasokat. Tuti rájönne, mert nem tudom… megérzi a szagomból. Ő már csak ilyen.
– Armin, te most min dolgozol? Hallottam, hogy lesz egy kiállítás itt Londonban kifejezetten a kezdő festőknek. – Esmé témaváltása kicsit meglepett. Eddig ki akart rúgni a hámból, most meg munkáról beszélünk… ráadásul ez a nap Sophie-ról kellene, hogy szóljon, nem arról, hogy én éppen egy újabb kék tájat festek meg.
– Néhány szafavida mintás csempe mintáját próbálom utánozni a vásznon. – Vontam vállat. – Nem lesz mostanában kiállításom. Mr. Ackford csak jövőévre tervez nekem valamit, ha kész vagyok ezekkel a képekkel. – tettem hozzá, majd összenéztem Sophie-val. Ő tényleg tudta hogyan állok Ackfordhoz. Ő volt a támogatom, de túl sokszor járt a nyakamra, már-már félelmetessé vált néha. A pénz azonban, ami tőle jött, szükséges volt ahhoz, hogy Caine-nel életben maradjunk, mióta az apám megvonta teljesen a támogatásomat.
– De ez a nap most szóljon Sophie-ról. – Tettem hozzá, ám közben megjöttek az italok és a pincér széles vigyorral bámult végig rajtunk. – Ö… – Valószínűleg én voltam az egyetlen, aki még el is pirult.
– A ház ajándéka. – Mondta és még egy tálcány felest is letett elénk. – Az ifjú arának és a barátainak. – Sophie-ra kacsintott.

[ღLánybúcsú ღ]

ღLánybúcsú ღ

Armin & Esmé

(2003. szeptember 22.)

Ruci

Vége van a bálnak
és a táncparkettről
a szívek kiabálnak:
A jóból jöhetne még!

Nagyon meghatottak a többiek, ennél jobb barátaim nem is lehettek volna. Eleve elképesztően izgulok az esküvő miatt, és szerintem még az agyam is fel-fel robban néha, némán sikítva, amikor senki se figyel éppen rá, mert annyira izgulok, hogy mi van ha elrontok valamit. Vagy ha beégek. Esetleg, hogy Jaspernek nem tetszik a ruhám? Annél borzalmasabb dolgokat el se tudtam képzelni, hogy nem tetszik neki a szép tüll ruhám, amibe úgy nézek ki, mint egy hercegnő. Sose voltam hercegnős típus, remélem nem riad el tőle.
– Ugyan már, ne viccelj. Ez a legkevesebb, ma tényleg azért vagyunk itt, hogy kirúgjunk a hámból, kicsit eltereljük a figyelmed a közelgő nagy napról és csak jól érezzük magunkat. Igaz, Armin? -szólal meg Esmé, mire én zavartan megköszörülöm a torom. Sose rúgtam még ki igazán a hámból, nem vagyok és nem is voltam sose az a vadulós, bulizós fajta, valahogy nem is igzaán vonz az alkohol íze se. Nem is értem, más hogy tud annyit inni, hogy kikeljen magából, anélkül, hogy félne, mit csinál vagy milyen cikis helyzeteket okoz. Ettől a gondolatoktól örökös rémálmaim szoktak lenni.
– Hát én nem tudom, hogyan kell kirúgni a hámból, de igyekszem. - szólal meg Armin is, mert hát ő meg tényleg nem is ihat. Erre most én bólogatok nagy komolyan, tiarával a fejemen.
- Hát, talán nem ez lesz a legvadabb leánybúcsú, de annál jobban fogjuk magunkat érezni - húzom ki magam és szélesen el is mosolyodom. Aztán persze ahogy a furcsa pucér pasikra kerül szó, én is elpirulok, meg Armin is. Esmé úgy érezheti magát, mintha két szende szűzzel lenne együtt, azt hiszem.
– Egyébként nem hiszem, hogy a pucérságtól kell félni. Azért ez egy elég forgalmas hely még akkor is, ha kicsit elszeparálódtunk a tömegtől. Gondolom senki sem vállalja be a közszeméremsértést.
- Te egy nagyon bölcs nő vagy - sóhajtok fel. Esmé ténbyleg egy sokat látott érett nő lehet, azt hisizem. Én úgy érzem még egyáltalán nem vagyok érett, sőt. MÉg csak valahol a kamaszéveim közeépn járhatok agyban, ha ennyi minden képes olyan menthetetlenül zavarba ejteni. Jasperről nem is beszélve. De Jasper menő és szexi. Olyan jó nézni csak úgy, még akkor is, ha csak alszik, vagy nem csinál semmit, csak úgy elvan mellettem.  kezében még a kávés bögre is olyan szexin áll, meg minden. MIre visszatérek Jaspertől a jelenbe, Arminék már a festészetről beszélnek, én meg úgy érzem kimaradt egy jelenet. És még csak nem is ittam alkoholt. Mi van velem vajon, ez esetleg kezdődő demencia? Egyáltalán a varázslóknak lehet olyan?
– Nem lesz mostanában kiállításom. Mr. Ackford csak jövőévre tervez nekem valamit, ha kész vagyok ezekkel a képekkel - pillant rám Armin, mire visszafogok egy sóhajt és egy grimaszt. Nem kedveltem azt a fickót olyan volt, mintb valami félelmetes behajó. Mindig kiráz  ahideg, ha meglátom.
 Amikor meghozzák a könnyű kis italokat egyből kapok is az alkalmon, hogy igyak. Kell a cukor, kell az édesség, hogy ne omoljon össze az idegrendszerem. Eleve pánikolós vagyok, sőt talán egy kicsit túlságosan is, lehet kissé túlreagálom a dolgokat. Kizártnak tartom, hogy anya ilyen lett volna, már csak a nagyiból kiindulva is. A pasi elvigyorodik, ketten ettől biztosan zavarba is jövünk, aztán ott hagy minket a felesekkel, meg a limonádékkal. Főleg, hogy rám is kacsintott. Ilyenkor mit kell csináléni, visszakacsintani?
- Izéé köszönjük - dünnyögöm, és már szerencsére el is megy, otthagyva minket a felesekkel. Megköszörülöm a torkomat, és a kezembe veszem.
- Na jól van, fiúk lányok, legyünk ma bátrak, és igyuk meg ezt a felest - sóhajtok, és a kezembe veszem az egyik kis pohárkát és ha a többiek is, akkor le is húzom. Ahogy megiszom, érzem a kellemetlen égető érzést, és szerencsére nem hiszem magam egy oroszlánnak. Egyelőre.
- Jaj. HIrtelen olyan élénken néztek ki - mormogom, és azon gondolkodom, hogy nincs e valami más is benne, vagy csak én szoktam el ennyire az alkoholtol. Minden esetre egy kicsit kevésbé szorongok. - Szerintem bejöttünk a pincérnek - teszem hozzá, és jesszus, hát miket beszélek.

Sophie & Armin



~ set ~

2003. szeptember 22.

          Örülök, hogy a kezdeti nehézségeken túl tudunk lendülni. Mármint ez a félreértés Arminnal elég ciki volt, és ahogy láttam, nem csak nekem. De a lényeg, hogy most már vége, és kezdődet az igazán felszabadult bulizás. Még akkor is, ha csak szolíd és visszafogott módon. Aztán rájövök, viszonylag hamar, hogy megint valami olyasmit mondtam, ami elég nagy zavart kelt mind a kettejükben.
          - Hát, akkor majd egy másik alkalommal kirúgunk a hámból, most csak érezzük jól magunkat.
          Nem akarok én senkire semmit rákényszeríteni. Egyébként sem bírom annyira a piát, a végén még én maradnék kellemetlen helyzetben, ha gyorsan kiütöm magam. Viszont így már kezd megint érdekes lenni a helyzet. Honnan tudnám, hogy Armin mit szeret, mit nem, mit lehet és mit nem? Az egész este folyamán vagy meg fogok némulni a túlaggódás miatt vagy túl sokat fogok tök feleslegesen beszélni, és akkor belemegyünk megint ilyen kellemet helyzetekbe, mint ezek is voltak.
          Próbálok egy kicsit megismerkedni Arminnal. Hogy jobban megismerjem őt, ezért felé fordulok. Segítségül hívom az egyetlen közös pontunkat a festészetet. Egyelőre úgysem akarok mélyebb témákba belemenni. Ki tudja hova futna ki, mire visszatér a pincér, és olyankor nagyon kellemetlen tud lenni, ha félbeszakad egy beszélgetés. Nem csak kellemetlen, hanem sokatmondó is.
          - Hallottam már Mr. Ackfordról. Kellemetlen ember hírében áll, de állítólag megéri vele kapcsolatban lenni.
          Nekem nincs közvetlen kapcsolatom vele, nem is igazán tudom eldönteni, hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség. Egyszer-egyszer láttam, amint Freyjel beszélget, de az ilyen eseményekből jobban szeretek kimaradni, szóval esetleg távolról intettem neki.
          - Igaz, ne haragudj, Sophie. Ez a te napod.
          Felnézek a pincérre, amint lerakja elém a limonádét és rá is mosolygok. Legnagyobb meglepetésemre a feles is landol előttem. Elég bátor vagyok hozzá, hogy ezt még be merjem vállalni. Annyira azért nem vagyok gyenge, hogy ez is elég legyen.
          - Kampai! – emelem a feles poharam, majd a koccintás után azonnal le is húzom.
          Egyszerre kicsit sok, kell egy kis idő, amíg az égető érzés elmúlik, és újra beszédre tudom nyitni a szám. Aztán mintha megcsapna valami, mintha ez már a sokadik pohár lenne, olyan furcsán és oldottan érzem magam.
          - Valószínűleg, és mivel ilyen helyes és mosolygós, szerintem még készül valamire. Ha tényleg ennyire bejöttünk neki, akkor a végén még hozzánk fog csapódni.
          Bár, ne lenne igazam, hiszen ez mégis csak a munkahelye és bár nem tudom meddig tart a munkaideje, de ettől még tölthet az asztalunknál sok időt, és tölthet jó sok minden mást is. Azta, kezdenek kacifántosak lenni a gondolataim. Gyorsan iszok egy kis limonádét, hogy egyenesbe jöjjek.
          - Azt hiszem, számíthatunk még ilyen ajándék körökre ma este.

[Sophie búcsúja]

Sophie búcsúja



2003. szeptember 22.

outfit: elegant black # megjegyzés: úúúúúú

Nem kell a pucérságtól félni? Nem reagált ma Esmé szavaira, hagytam, hogy ezt most csak Sophie reagálja le. Ahonnan én jöttem ott a meztelenség ördögtől való dolog volt, főleg, ha az nyilvánosan történt. Nem csoda, hogy állandóan úgy éreztem magam, mintha el kéne takarnom Nora testét, akárhányszor úgy döntött, hogy most haspólóban lesz. A strandolásról nem is beszélve, hiszen az új házunkban még medence is van. Gyűlöltem, hogy undorító férfiak legeltették a szemüket rajta.
Kicsit jó is volt, hogy éppen ezen a ponton terelődött rám a figyelem. Bár nem éreztem helyén valónak Sophie napján éppen rólam beszélni. Na, nem mintha annyira értenék az esküvőkhöz, meg az esküvő körüli dolgokhoz. Az enyém azért volt, mert egyetlen egy alkalommal hagytam, hogy minden elvem ellenére Caine leitassom. Valószínűleg sosem házasodtunk volna meg, ha nem rúgom fel a hagyományokat, amik szerint éltem. Lényegében csak a bátyám miatti dacból nem váltam el.
-  Hallottam már Mr. Ackfordról. Kellemetlen ember hírében áll, de állítólag megéri vele kapcsolatban lenni.
Megköszörültem a torkomat. Csak bólintottam. Nem egyszerűen kellemetlen ember volt, erőszakos, akaratos, minden, amit az ember nem szívesen tudott a saját maga közelében. Mindennek úgy kellett lenni, ahogyan ő akarta és ezért akár a végsőkig elment. Azt sem akarta elfogadni, hogy aktot és embereket nem festek. De aztán meglátta a szépséges, csempét utánzó festményeimben a pénzt.
- Igaz, ne haragudj, Sophie. Ez a te napod. - Ismertbe be végül Esmé is. Aztán persze megjött a pincér fiú egy csomó itallal. Nincs az az isten, ami engem még egyszer képes lett volna erre rávenni. Mi van, ha Caine helyett most egy pincérfiúhoz megyek hozzá vagy csak simán lefekszem vele? Ezt nem lenne szabad még véletlenül sem megkockáztatni, ráadásul már éppen elég bűnt követtem el, hogy a pokolba eméssze el a lelkemet a tűz.
- Na jól van, fiúk lányok, legyünk ma bátrak, és igyuk meg ezt a felest - szólalt meg Sophie miután összeszedte a bátorságát. Már vette is a kezébe az egyik poharat. Hát nekem nem volt ennyi bátorságom, inkább megmaradtam a józanság talaján.
- Sajnos én nem ihatok. - Jegyzetem meg és inkább a limonádémat emeltem fel. - Vallási okok. - Tettem hozzá Esmének, hogy értse, nem valami megszállott kocka vagyok. Csak egyszerűen elle neveltek. Azért én is megemeltem a poharamat.
-  Kampai!- Fogalmam sem volt, milyen nyelven volt ez, de azért, sejtettem, hogy mit jelent. Nagy kortyokkal ittam bele a limonádéba. Ha mást nem is, cukorsokkot még összeszedhetek és az majdnem olyan gáz, mintha leittam volna magamat a sárgaföldig.
- Jaj. HIrtelen olyan élénken néztek ki - jegyezte meg Sophie, miután legyűrte az italt, amit a kezébe vett korábban. Nem is tűnt olyan komoly küzdelemnek... de nekem ennyitől már nem csak élénknek tűntek volna a többiek, már valószínűleg részeg lettem volna. - Szerintem bejöttünk a pincérnek.
Sophie persze a saját szövegétől zavarba jött. Kezdtem érteni, hogyan lettünk barátok. Gyakorlatileg én is így éreztem magam, szinte folyamatosan... pláne Caine közelében, aki rendszeresen az orrom alá dörgölt valami malacságot. Persze pontosan tudta, milyen hatással van rám.
- Valószínűleg, és mivel ilyen helyes és mosolygós, szerintem még készül valamire. Ha tényleg ennyire bejöttünk neki, akkor a végén még hozzánk fog csapódni.
Nem bírtam ki. Ezen a ponton felröhögtem. Nyilván Esmé is sokat ivott, másképpen hogyan jutott volna ilyen következtetésre? Attól még, mert valaki helye, nem kell feltétlenül udvarolnia is nekünk... ugye? Vagy hát neki, én nem kerestem mások társaságot. Tökéletesen elégedett voltam azzal, amim volt. Caine mellé egy szerető aligha fért volna el... ha csak nem akarok meghalni végkimerültségben.
- Azt hiszem, számíthatunk még ilyen ajándék körökre ma este.
- Nem hiszem, hogy minden helyes és mosolygós srác perverzkedne... - Jegyeztem meg és én is ittam egy nagy kortyot a limonádéból. A tekintetemmel megkerestem a srácot, ám már régen nem velünk foglalkozott, hanem más asztal kívánságait leste. Talán ez csak ilyen kötelesség féle volt. - Vagy fel akarod szedni? - kérdeztem rá. Nem tudtam, van e valakije, nem ismertem ennyire Esmét... de ha valami ciki történik a mai napon az majd összehoz minket.

[ღLánybúcsú ღ]

ღLánybúcsú ღ

Armin & Esmé

(2003. szeptember 22.)

Ruci

Vége van a bálnak
és a táncparkettről
a szívek kiabálnak:
A jóból jöhetne még!

"Ha nem szerelem, akkor pénz." A nagyi egyszer még ezt jegyezte meg nekem, amikor azt hitte, hogy Jasper sose fog elvenni, és szeirnte keresnem kellene valaki mást, aki jobb. Mintha állandóan csak bojkottálni akarná a házasságom Jasperre. És ha már nem is szeretet a házasság alapja, a pénz legyen az. Ez egy olyan hülyeségnek tartottam, de persze a nagyi erős lélekjelenléte miatt nem mertem vele vitába szállni. Amúgy meg, teljesen tökéletes kapcoslatban volta Jasperrel, valahogy ezt egyedül a nagyi nem látta. Még szerencse, hogy egy kicsit tányleg eljöttem kiereszteni a gőzt a barátaimmal, vagy esküszöm begolyóztam volna, és akkor Jaspernek lett volna egy bolond felesége. Jesszus, az azért elég kiakasztó lenne, nem akarok megbolondulni, te jó ég, nem is értem, miért is jut eszembe még most is a nagyim. Szerelmes voltam Jasperbe, ezen ő se változtatott semmit. A nagyi furcsa és idős boldogtalan nő, de én nem akarok az lenni, és nem is fogok az lenni. Amúgy is az utóbbi napokban olyan álomittasnak éreztem magam a folytonos kattogás és szervezkedés meg szervezés és egyebek miatt, hogy nem is árt ez a leánybúcsúzás vagy micsoda.
Szóval a kezemben fogtam az alkoholos pohárkát és megittam, de azt hiszem meg is bántam, mert nem tudom. Bőven elég nekem ez a mennyiség, ami az előbb cirógatta végig a torkomat, nem akarok ennél többet mert a végén tényleg pucéran fogok itt szaladgálni, és az senkinek nem lenne jó. Főleg, hogy Armin nem hiszem hogy örülne neki, én a szemébe se mernék utána nézni. Inkább csak egy kicsit összeszorítom a szememet, hogy ne lássak olyan nagyon csillagokat és mélyet sóhajtok. Legalább Esmé egy kicsit határozottan stráf bíróbbnak tűnik, és Armin meg amúgy nem is ihat. Én meg már ennyitől is butaságokat kezdek beszélni, és inkább megpróbálom addig nézni a falat, amíg nem fodrozódik előttem.
- Valószínűleg, és mivel ilyen helyes és mosolygós, szerintem még készül valamire. Ha tényleg ennyire bejöttünk neki, akkor a végén még hozzánk fog csapódni - mondta Esmé, mintha ez ilyen bevett szokás lett volna itt. Hát nem tudom egy kicsit megrémülök erre a gondolatra. -  Azt hiszem, számíthatunk még ilyen ajándék körökre ma este.
- Nem hiszem, hogy minden helyes és mosolygós srác perverzkedne... - jegyezi meg Amrin én meg csak helyeslően bólogatok hozzá, és miközben Armin rákérdez, hogy van-e Esmének valakije, hirtelen hangosabb lesz a zene, és az emberek odagyűlnek ahol van egy kis szabad tér, hogy dűlöngélve táncoljanak.
- Ó, erre én is kíváncsi vagyok, Esmé - bólogatok és még el is mosolyodik hozzá. Ha pedig megkapjuk a választ én kíváncsian nézelődöm előre. Nem iagzán vagyok olyan lelkes, szóval valami mégis csak megváltozott bennem az előző korty alkoholtól. De azért csak nem rohanok oda én is.
- Tudtok táncolni? - kérdezem, nem mintha én olyan tácos lábú lennék.

Sophie & Armin



~ set ~

2003. szeptember 22.

          Akárhogy is alakul majd ez az este, mindenképpen megéri eljönni ide. Igazából örülök neki, hogy Sophie elhívott, olyan régen találkoztunk már, és akkor sem éppen a legalkalmasabb körülmények között. De az már a múlt, nem akarom, hogy elrontsa ezt a mai estét. Ezért is örülök neki, hogy bár, én tereltem a témát a festészet és a munka felé, Armin inkább eltereli onnan.
          Aztán a pincér is megérkezik a felesekkel. Örülök neki, hogy ez nem egy lerészegedős buli, de a hangulat megalapozása miatt, vagy azért, hogy egy kicsit oldjuk a hangulatot, szerintem jót fog tenni. Barátnőmmel együtt meg is fogjuk a poharat és annak rendje és módja szerint le is hörpintjük. Kérdőn nézek Arminra, amikor látom, hogy az előtte lévő adag még nem fogyott el. Persze, hamar megkapom a választ, amit nyugtázok is. Akkor jobb lesz figyelni erre a későbbiekben is.
          Biztosra veszem, hogy előbb-utóbb a pincér készül majd még valamivel a számunkra, de egyelőre nem akarom elkiabálni, és nem akarom megijeszteni a többieket sem. Mondjuk nem én vagyok a látnok a családban, szóval lehet az ösztöneim szimplán becsapnak.
          - Nem arra céloztam, hogy minden helyes és mosolygós srác perverzkedik, de ettől ő még készülhet valamire. Plusz, ha jó lesz a társaságunk és itt maradunk a zárva tábla kihelyezéséig, talán becsatlakozik, hogy ne csak ott a pultnál álljon.
          Oké, ezt még én is érzem, hogy mennyire erőltetett gondolatmenet, de nem is tudom… talán csak túl sok volt mostanában a rossz dolog körülöttem, és most már a jó dolgokat is rossznak látom. Vagy épp fordítva, a rossz dolgokat látom jónak. Már magam sem tudom.
          - Vagy fel akarod szedni?
          - Öhm… – érzem, hogy akaratlanul elpirulok, és bár azt hiszem megmenekülök a válaszadástól a hangos zenének köszönhetően, végignézve Sophie-n jobbnak látom, ha válaszolok. - Nincsenek ilyen jellegű terveim, de ki tudja mit hoz az este további része.
          Azt hiszem, annyi megpróbáltatás után már készen állok arra, hogy egy újabb kapcsolatba kezdjek. Nem akarom elsiettetni, ahogy elsiettem Ginevrával. Az annyira váratlan volt, és lehengerlő. Mintha nem is lett volna választásom, máskor meg azt gondoltam, hogy beleugrottam az első lehetőségbe, ami szembe jött. De akárhogy is kezdődött, boldog voltam. Most viszont nem hagyom, hogy így folytatódjon. Hagyok időt magamnak az ismerkedésre is, nem kell azonnal fejest ugrani.
          A zene egy kicsit hangosra sikerül, és közben megindul táncolni a többi vendég. Egyelőre nem akarok odamenni. Nem tudom mennyire vagyok jó táncos, habár azt szeretek. Néha festés közben is szoktam, hogy levezessem a feszültséget, de az más. Otthon, ahol maximum Felix láthatja.
          - Nem, tudom. Szeretek lötyögni, meg táncolni, és tudok néhány alap táncot is, mint a keringő, de nagyjából csak riszálom magam.
          Egyelőre én nem mennék még oda, talán egy kicsit később. Viszont kíváncsian nézek Arminra, hogy ő vajon mennyire tud táncolni. Vagy van-e valamilyen a népére jellemző tánc, amit akár elő is adhatna. Ha akar, persze.
          - Egy kicsit később azért lejthetnénk egyet, nem? – kérdezem tőlük.

[Sophie búcsúja]

Sophie búcsúja



2003. szeptember 22.

outfit: elegant black # megjegyzés: úúúúúú

Nem hittem, hogy csak azért kikezdene bárkivel is a pincér, mert ránk mosolygott. Esmének bizonyára ennél szélsőségesebb tapasztalatai voltak. Nekem is akadt egy ilyen, történetesen az az ilyen Caine volt. Azóta pedig együtt vagyunk. De nem akartam szemét lenni, inkább csak megkérdeztem érdekli-e a srác. Sophie-val mi foglaltak voltunk, de róla nem tudtunk semmit. Ha már ismerkedünk, ismerkedjünk rendesen.
– Ó, erre én is kíváncsi vagyok, Esmé – bólogatott Sophie. Hát nem voltam nagy társasági lény, de örültem, hogy most legalább eltaláltam egy jó témát. Lányokkal sem igazán szoktam lógni, csak Alex-szel és Norával, de előbbi inkább számít fiútestvérnek a családban, mint maga Caine. Nora pedig nem avatott bele minden lányos dolgába azért, akármilyen közel is álltunk egymáshoz.
– Öhm… – pirult el. Na ezt sem akartam éppenséggel elérni nála. Utáltam másokat zavarba hozni, mert akkor én is zavarba jöttem. Most is nagyon erőlködnöm kellett, hogy ez ne látszódjon rajtam. – Nincsenek ilyen jellegű terveim, de ki tudja mit hoz az este további része.
– Ha nincs senkid, adj neki egy esélyt… – Próbáltam bíztatóan rámosolyogni. Majdnem azt mondtam, hogy egyéjszakásnak jó, pedig nekem aztán tényleg nem voltak ilyen tapasztalataim. Inni sem ittam és hülyeségeket beszélek.
Alkoholt ugyan nem ittam, de a zene határozottan kellemes hatással volt rám is. Kicsit talán a székemben dülöngéltem is a ritmusra. Nem voltam nagy táncos, nem akartam odarohanni és tombolni, de Sophie-ból kinéztem volna, hogy megteszi.
– Tudtok táncolni? – kérdezett is rá.
Csak megráztam a fejemet.
– Nem, tudom. Szeretek lötyögni, meg táncolni, és tudok néhány alap táncot is, mint a keringő, de nagyjából csak riszálom magam.
Az ujjaimmal a limonádés pohárba dugott szívószálat piszkáltam. Már jóformán csak jég maradt a poharamban, így azt kavargattam vele, kicsi alaphangot adva a helyzetnek. Jó volt persze a zene, annak ellenére, hogy kicsit hangosabb lett a kelleténél.
– Hát, én sosem jártam igazán bulizni. –szólaltam meg, ahogy Esmé rám nézett. Talán nem látta, mikor Sophie-nak enyhén megráztam a fejemet a kérdésemre. Megszoktam, hogy nem ihatok, ezért a partik sem vonzottak kifejezetten. Egy-két egyetemi ivászatra elmentem, de csak bámultam a többieket, ahogy jól érzik magukat. Én sosem tudtam ellazulni… mégis egy ilyen helyen ismertem meg jobban Caine-t.
– Egy kicsit később azért lejthetnénk egyet, nem? – kérdezte aztán Esmé végül.
– Megtaníthatsz lötyögni – vigyorodtam el, majd bólintottam. Végül is ünnepelni jöttem ide és meg kellett próbálnom ivás nélkül is jól érezni magam. Csakhogy mielőtt még folytattam volna, megjelent újra a pincérsrác.
– Aki táncol, féláron kapja az italokat mostantól és kaptok egy kis ajándék ropogtatni valót. – Mondta hangosan, túlüvöltve a zenét. – Hajrá menyasszony és széplány – kacsintott Esmére. Aztán rám nézett. – Vannak tökösebb italaink is. – Ezzel hátat fordított és elment.
– Azt hiszem, én nem tetszek neki. – Nevettem el magam. Oké, ez tényleg kicsit vicces volt.

[ღLánybúcsú ღ]

ღLánybúcsú ღ

Armin & Esmé

(2003. szeptember 22.)

Ruci

Vége van a bálnak
és a táncparkettről
a szívek kiabálnak:
A jóból jöhetne még!

Egyre izgatottabb vagyok, ahogy itt ücsörgünk, mind a hárman. Nem vagyok egy vad buli típus, és Armin sem az, tudom róla, bár néha mesélni szokott Oscar merész estéiről, némi felháborodással a hangjában. Oscar bátor embernek tűnt, én még csak inni se mertem nagyon, mert féltem, hogy valami furcsa történik akkor velem. Rémképek kezdenek a fejembe gyűlni, hogy részegen megcsalom Jaspert. A gondolatától is rosszul leszek, azt hiszem bele is sápadok. Sophie, szedd össze magad, ez itt a lánybúcsúd, egy kissé visszafogott, de annál kellemesebb lánybúcsú. Remélem Jasper nem utazik külfölre, mint ahogy hallottam a fiú búcsúkról.
Ahgy én itt rémeket kezdek látni, Esmé éppen zavarba jön a pasitémától, mert nagyon nézte őt az előbb a piákat szállító fickó. Lehet itt szövődik egy életre tartó románc? Óh, de romantikus is lenne!
– Ha nincs senkid, adj neki egy esélyt… - mondja Armin, én meg lelkesen bólogatok.
- Szerintem is, vagy lesz egy vad, emlékezetes estéd - mondom de közben én is zavarba jövök ettől, szóval már hárman ücsörgünk itt teljesen zavartan. Eddig hatrozottan jó minden is. Nem szoktam ilyen belevalóan beszélni, és azt se szeretném, hogy Esmének bántódása essen. - De hagyhatod, hogy ő udvaroljon neked - teszem hozzá szemérmetesen. Ez az alkohol elég furán hat az emberre, legalább Armin józan marad. Ő a mi biztos pontunk.
A zene kellemes dallamú, ami egyszerűen csábítja az embert egy kis riszálásra. Oké, nem vagyok jó támcos, Mikhail rá is állt a témára, de szeretek csak úgy eldőlöngélni a parketten, még ha egyéb mozdulatokat nem is tudok a testemből kiprovokálni. Monjduk itt furcsa lenne kettejükkel lassúzni, de Jasper karjaiban olyan jól el tudok dőlöngélni. Látom rajtuk, hogy őket is kezdi átjárni a dalla, és én meg megkérdezem, akarnak-e velem egy kicsit táncolni. Ezt a napot teljesen ki szeretném élvezni velük. Olyan nagyon ránk fér már.
– Nem, tudom. Szeretek lötyögni, meg táncolni, és tudok néhány alap táncot is, mint a keringő, de nagyjából csak riszálom magam - válaszol Esmé. Hát igen, én is nagyjából erre vagyok képes, de a keringő is még ijesztően bénán megy. Remélem Jasper lába és a tanárunk ideigei túlélik velem.
- Én is így vagyok vele, ellézengek a parketten, de semmilyen menő táncot nem tudok. De egy jó alkalom arra, hogy kikacsoljon az ember egy kicsit - magyarázom bólogatva én is.
– Hát, én sosem jártam igazán bulizni - mondja Armin, ami valahogy teljesen Arminos is. Képtelen vagyok úgy elképzelni, ahogy beleveti magát az éjszakai életbe, és szétcsapja magát. Fura is, túlságosan is. Végül csak úgy alakul
- Jó, a küldetésünk, megtanítani Armint bulizni! - állok fel lendületesen és elvigyorodom. Olyan vak vezet világtalant effektus ez, de legalább szerzünk éhány vicces és kedves emléket. A képbe úszik a fickó is, aki Esmével flörtölget, én még azt is elhiszem, minjárt felkéri egy kis tingli-tanglira.
- Esmé viszont igen - vigyorodom el, bár nem tudom honnan veszem, de vicces. Beléjük is karolok, és bheúzom őket a bár közepére, ahol a zene ritmusára próbálok lazán lötyögni.

Sophie & Armin



~ set ~

2003. szeptember 22.

          A zene hangerejének növekedésével úgy érzem, mintha az alkohol az ereimben is egyre nagyobb fokozatba kapcsolna. Nem tudom miért kezd el tombolni bennem, de azt tudom, hogy a zene pezsdítően hat rám, és a lábam már dobol is az ütemre az asztal alatt. Egyelőre viszont nem akarok odamenni a táncparkettre. Ez Sophie bulija, őt jöttünk ünnepelni, nem akarom itt hagyni az asztalnál.
          Meg aztán ott van az is, hogy nehezen bírom az alkoholt, ha még egy pohárkával innék, akkor talán teljesen másként alakul az éjszakám, mint ahogy akarom.
          - Nem tudom. Egyelőre nem állok készen egy kapcsolatra, még akkor sem, ha csak alkalmi. – Ránézek a pincérre, és ingatni kezdem a fejem. Jóképű, biztos jól össze is tudnánk hangolódni, de nem akarok csak egy alkalmi lenni. - Talán furán hangzik, de nem akarok csak egy lenni a sokból. Persze, ha udvarolni kezdene az más lenne…
          Egy pillanatig játszom csak el a gondolattal, de aztán dobom is. Nem tudom mi kéne hozzá, hogy ma este ne egyedül menjek haza. Egy kicsit most visszavettem a tempóból. Azt hiszem, túl sokszor ugrottam bele valamibe, aminek végül nem lett jó vége, még akkor is, ha egyébként imádtam, amíg tartott.
          Nem lepődök meg, hogy Armin nem volt még túl sok buliban. Bár, az azért meglep, hogy a főiskolán sem próbálták meg belevinni a jóba. De persze, megértem. Viszont ezért nagyon csodálom. Kitartás kell ahhoz, hogy ne tudják elcsábítani egy kis éjszakai kiruccanásra.
          - Nem nehéz lötyögni. Csak hunyd be a szemed és hagyd, hogy a zene vezesse a mozdulataidat. De elárulok egy titkot. Egy idő után már nyitott szemmel is menni fog – mosolyodom el, mintha valami poénosat mondtam volna.
          Nem hiszem, hogy rákényszeríthetnénk Armint a bulizásra, ha ő nem akarja. De ettől függetlenül, legalább egy próbát megér. Ahogy ezt próbálnánk megbeszélni, a pincér megint megjelenik. Kérdőn nézek rá, mert nincs nála semmi, de aztán hamar kiderül, hogy mit keres itt. Persze, kicsit elpirulok, ami remélem nem lesz annyira feltűnő, ezért gyorsan a félig üres poharam mögé bújok.
          - Ne mondj ilyet. Szerintem csak… Hát, nem is tudom… Furának találja, hogy lánybúcsún egy pasi van? Talán azt hiszi, hogy te vagy a mi chippendalesünk és most arra vár, hogy vetkőzz.
          Próbálom nagyon meggyőzően előadni ezt, de bevallom, nem tudom mekkora eséllyel sikerül. Abban viszont igaza van mindkettejüknek, hogy egyre inkább úgy tűnik, a srác flörtölget velem. De nem hagyom magam, nem fogom Sophie-t cserben hagyni. Viszont kis idő múlva a táncparkett felé tartok.
          - Hajrá a rágcsáért! – nevetem el magam.
          Lehunyom a szemem, mert most valamiért úgy érzem, ezt kell tennem, majd hagyom, hogy a testem a zene ütemére mozduljon. Közben megfogom Sophie kezét és Arminét is keresgélem, talán rájuk is átragad ez a lötyögős hangulat.

[Sophie búcsúja]

Sophie búcsúja



2003. szeptember 22.

outfit: elegant black # megjegyzés: úúúúúú

Kicsit feszengtem. Próbáltam persze ellazulni és felvenni a lányok ritmusát, de egyre nehezebben ment. Nem vagyok olyan magamnak való, de nem szoktam bulizáshoz. Sophie-val is legfeljebb kávézni ültünk össze, vagy elmentünk sétálni egy nagyot. Őt sem láttam még igazán tombolni igazán. Engem nem így neveltek, még inni sem ihattam. Bár igaz, egyszer megtettem, hála Caine-nek és akkor is szörnyű vége lett az egésznek. Nem. Nem csak a másnap miatt.
- Szerintem is, vagy lesz egy vad, emlékezetes estéd - mondta Sophie, bíztatóan Esmé-nak. Ha tetszett neki, mindenképpen meg kellett volna próbálnia a pincérfiúval. Ő más volt, mint én. Szabadabb és ellazultabb, biztos voltam benne, hogy az ismerkedés is menne neki. - De hagyhatod, hogy ő udvaroljon neked - tette hozzá azért. Hát igen, ez lett volna a Sophie-sabb megoldás, pedig Norától már én is tudom, a fiúk nem olyanok, mint régen. Most már a lány is közeledhet.
-  Nem tudom. Egyelőre nem állok készen egy kapcsolatra, még akkor sem, ha csak alkalmi. - Felelte Esmé. Csak mosolyogtam egyet, fogalmam sem volt, mire gondol. Ennyire nem ismertük egymást, de biztosan volt egy nehéz kapcsolata korábban. Vajon én is így érezném magam, ha Caine egyszer csak eltűnne az életemből? - Talán furán hangzik, de nem akarok csak egy lenni a sokból. Persze, ha udvarolni kezdene az más lenne…
Én megértettem. Nagyon is. Caine engem is csak kihasznált... aztán valahogy lett közöttünk ez a furcsa kötődés, amit nem lehetett többé félretenni. Szóval úgy alakult, ahogyan. Bár ebbe a házasságba biztosan nem ugrottam volna bele csak úgy, ha nem csesszük el azt az estét Las Vegasban.
A táncolás látszólag jobb téma volt, mint a kapcsolati hátterünk.
-  Nem nehéz lötyögni. Csak hunyd be a szemed és hagyd, hogy a zene vezesse a mozdulataidat. De elárulok egy titkot. Egy idő után már nyitott szemmel is menni fog - Mosolyodott el Esmé. Csak viszonoztam neki a gesztust. Aranyos mosolya volt, nem csoda, hogy a pincérfiúnak megakadt rajta a szeme. A tekintete viszont bánatosnak tűnt... valamin biztosan keresztül ment, de nem akartam felzaklatni a kérdéseimmel.
- Jó, a küldetésünk, megtanítani Armint bulizni! - vágta rá Sophie. Ezen meg már egyenesen felnevettem. Nehéz volt elképzelnem, hogy éppen ő tanít meg engem bulizni. Még lötyögni sem tud igazán és az alkoholt majdnem olyan rosszul bírja én... bár ő legalább nem házasodott meg Vegasban, ahol egy kecske volt a tanúja. Azt hiszem ez 1-0 neki.
A pincér visszatért. Természetesen Esmével flörtölgetve, nekem meg kellemetlenkedve odaszúrva. Meg sem lepett. Ilyen volt az én formám.
- Esmé viszont igen - jegyezte meg Sophie.
- Ne mondj ilyet. Szerintem csak… Hát, nem is tudom… Furának találja, hogy lánybúcsún egy pasi van? Talán azt hiszi, hogy te vagy a mi chippendalesünk és most arra vár, hogy vetkőzz.
Csak megráztam vigyorogva a fejem.
- Erősen kétlem! De ha ezt tudom, akkor biztosan Nora szekrényéből veszem elő a mai ruhám. - Húztam ki magam kicsit, majd ahogy Nora szokta megrebegtettem a szempilláimat Esmé felé. - Látod, milyen lányos vagyok? - Vékonyítottam el a hangom, majd egyszerre kezdtem köhögni és vihogni. Nem is ittam semmit, de a két lány hangulata rám ragadt. Talán kezdtem ellazulni, de egy részem attól tartott, hogy esetleg miattam nem mer rendesen közeledni a pincér Esmé felé. Oké. A fiúka szeretem, de ez azért nem volt rám írva sohasem.
Esmé indult meg először a tánctérre, én csak lassan követtem. Legfeljebb Sophie közelében fogok kicsit rázkódni, mint egy búgócsiga. Nem voltam olyan menő, mint a többiek, ráadásul a rágcsa sem érdekelt, bár csak félig-meddig hallottam, hogy Esmé mit mond.
- Szerinted nem kéne elmennem, hogy a srác merjen közeledni felé...? - Hajoltam Sophie-hoz vonaglás közben, hogy hallja, amit kérdezek.

[ღLánybúcsú ღ]

ღLánybúcsú ღ

Armin & Esmé

(2003. szeptember 22.)

Ruci

Vége van a bálnak
és a táncparkettről
a szívek kiabálnak:
A jóból jöhetne még!

Furcsán éreztem magam, igazából, nem nagyon volt lövésem az ilyen leánybúcsúkról,még egyen sem voltam, pedig régen azt hittem majd én leszek aki a csokrot tartja mondjuk Avery esküvőjén meg ilyesmik, de az idők változtak, az emberek eltűntek az életemből, és mindenki élte a saját életét. A Roxfortból szinte egy barátom sincsen már, ami megmaradt, de nem is volt baj, voltak mások, és ezek erősebbnek is bizonyultak, mint a kamaszkori barátságok. Az élet ilyen volt, és nem értem miért filozofálok én most ezen így a lánybúcsú közepén, valami tényleg van ezzel az alkohollal. Inkább nem is baj, hogy másra terelődik a beszéd, addig sem letargiázom itt a barátságok meg a felnőttkori létkérdések közpén. Meg hé, Sophie, hát férjhez fogsz menni. Legszívesebben haza is rohannék, hogy jól összebújjak Jasperrel. Aki valahol máshol bulizik, de remélem nem sok furcsa lány között.
- Talán furán hangzik, de nem akarok csak egy lenni a sokból. Persze, ha udvarolni kezdene az más lenne… - maygarázta Esmé, de modnjuk az romantikus lenne, ha egy egy éjszakás kalandból lenne egy életreszóló valami, nem? Vagy az csak a filmekben fordul elő? Mindegy, azért az bájos lenne, ha Esmé az én búcsúmon találna valakit, aki egy kicsit komolyabb is, mert megérdemelné ő is. Meg amúgy mindenki is megérdemelné a boldogságot valaki mellett, aki szereti.
Közben persze már megyünk is "lötyögni", bár nem tudom Amrinból kinézni, hogy olyan John Travoltás mozdulatokkal elengedi magát és teljes bedobással táncra perdül, jó mondjuk én se vagyok egy nagy táncos lábú, az éneklést meg hagyjuk, igazából azt se tudom, hogy fogok megtanulni táncolni az esküvőnkre, de szegény Jasper lábát már előre sajnálom. Persze Amrin is biztosan erre gondol, mert még jó ízűen fel is nevet, amikor szóba hozom azt hogy megtanultsuk őt is erre. Hát én csak úgy ellebegek a tánctéren amit amúgy sem koptattam olyan sokat, mellesleg, de részemről ez bőven elég tombolás volt egy bulin, amit mi hárman most produkálunk magunkból.
- Ne mondj ilyet. Szerintem csak… Hát, nem is tudom… Furának találja, hogy lánybúcsún egy pasi van? Talán azt hiszi, hogy te vagy a mi chippendalesünk és most arra vár, hogy vetkőzz - magyarázza Esmé.
- Erősen kétlem! De ha ezt tudom, akkor biztosan Nora szekrényéből veszem elő a mai ruhám. Látod, milyen lányos vagyok? - adta elő magát Armin, mintha a húga lenne, és én erre jót is nevettem, még a könnyem is kicsordul. Néha szóbahozta Norát meg egyszer-kétszer megfordult a büfében nyáron, csak hogy jól Armin nyakába ugorjon még akkor is, ha a pult mögött szenvedett a kajákkal.
- Armin teljesen igazad van, kész hölgy vagy - nevettem még egy kicsit és játékosan oldalba is böktem, majd a rágcsákért felkiáltással be is keveredünk a táncparkett közzé. Esmé kellemes hangulata ragad rám is, bár nagyon néz felé az a pincér fiú, lehet hagyni kéne őket kibontakozni én szívesen félre állok az útból, és azt hiszem Armin is.
- Szerinted nem kéne elmennem, hogy a srác merjen közeledni felé...? - kérdezi halkan tőlem mire én bólogatok is hozzá nagyokat.
- Igazad van, lehet hogy nekem is menni kéne - súgom vissza majd Esmé felé pillogok, akihez gyanúsan közelebb keveredik a pincér. Még egy kicsit azért lötyögöm, és rágcsázom Esmével, aztán persze megköszörülöm a torkom, miközben Arminra nézek.
- Hűű, Esmé, azt hiszem, hogy én kilötyögtem magam - sóhajtok, és ez igaz is, kissé el is vagyok már fáradva az éjszakai életet nem nekem találták ki, nem is értem, hogy bíra ezt más. - Belül azt hiszem nagymama korú lehetek - nevetek fel, és odlépek, hogy megöleljem. - Haza kell mennem lassan, vár az ágy, meg hát... Jasper is. Örültem, hogy itt voltál ma velem - szorongatom még meg egy kicsit, aztán hagyom, hogy ha akar, akkor Armin is elköszönjön.
- És neked is Armin, hiányoztál volna, ha nem vagy itt - vigyorgom rá, bár lehet azért is vagyok nyálas, mert meg vagyok hatódva a fáradságtól és attól a fél darab alkoholos italtól. Nem tudom meddig lötyögtünk itt, de a testem már bedobta a vészharangot.

Sophie & Armin



~ set ~

2003. szeptember 22.

          A zene hangerejének növekedésével egyidőben úgy érzem, az a kevés alkohol elkezd tombolni bennem. A lábammal dobolni kezdek a padlón, hogy amikor Sophie megfogja a kezem, akkor azonnal fel tudjak pattani és a tánctér felé vonulni. Mert erre mást nem lehet mondani. Igyekszem szemmel tartani Armint és barátnőmet is, megpróbálom kicsit irányítani őket, hogyan tudjanak a zenére lejteni, de ahogy nézem, igazából csak az önbizalmukat kell növelni és akkor minden rendben lesz.
          Mondjuk nem értem, hogy ki lehet az a Nora, de biztos vagyok benne, hogy jó ismerősük. Ahogy elképzelem Armint női ruhában, úgy elkezdek kuncogni. Vicces fiú, kár, hogy eddig csak futólag ismertem őt. Azt hiszem, hogy ennek véget kéne vetni, néha egy-egy kávé is simán bele kell férjen.
          Miután látom, hogy most már nem lesz baj, még jobban elengedem magam. Egy idő után viszont azt veszem észre, hogy Sophie és Armin elkeveredtek mellőlem valahogy, és néhány idegen vesz körbe. Igyekszem nem pánikba esni, de úgy fordulok, hogy lássam a többieket. Kicsivel odébb meg is találom őket, ezért közelebb megyek.
          - Húú, Esmé, azt hiszem, hogy én kilötyögtem magam.
          Megfogom a kezét és kicsit félrevezetem őt. Nem a tömegben a zenét túlüvöltve kell ezt megbeszélnünk. De egy kicsit jót tesz majd nekem is, hogyha leülök.
          - Haza kell mennem, lassan, vár az ágy, meg hát… Jasper is. Örültem, hogy itt voltál ma velem.
          Kicsit meglep, hogy már távozni akar, de persze, megértem. Visszaölelem, de kicsit hosszabban, nem akarom, hogy ilyen korán elmenjen, jó volt vele lenni egy picit.
          - Köszönöm, hogy meghívtál, nagyszerű élmény és este volt.
          Armin felé fordulok, nem tudom, hogy ő marad-e még majd. Ha marad, akkor egy kicsit jobban meg tudunk majd ismerkedni. Ha viszont ő is elindul most, akkor tőle is elbúcsúzom. Jó volt kicsit közelebbről megismerni.
          - Máskor is összefuthatnánk – mondom még távozásuk előtt.
          Nem akarok sokkal tovább maradni, mégis csak együtt jöttünk, és… nos… tényleg nem akarok egy egyéjszakás kaland lenni, szóval megiszom még a maradék italomat, és lassan én is távozom.

Köszönöm a játékot.