+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  London
| | |-+  London mugli része
| | | |-+  Hilton Metropole
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Hilton Metropole  (Megtekintve 7402 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 11. - 19:24:56 »
0




A leghíresebb szállodalánc belvárosi tagja: a Hilton Metropole. A legolcsóbb szobák is egy kisebb vagyonba kerülnek, ám ha igazi luxusra, jó ételre és italra vágysz, nem árt betérned ide!
Naplózva

Beatrix Flint
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 03. 23. - 20:27:36 »
+1

WAND-ering - A folytatás



To: David Evanson
2002. február 1.


A kávézásunk után David nem szarozik, előpattintja a csinos kis motorját, és a fejbe húz egy bukósisakot. Nem mondom, hogy nem vagyok meglepődve: egy varázsló motoron közelkedik? De hát ez is biztos valami újfajta úri huncutság. Mindenesetre eléggé buzog bennem az adrenalin ahhoz, hogy ne akadjak fenn azon, hogy a világ egyik legveszélyesebb mugli járművére felpattanjak David mögé.
Akkor lepődöm csak meg még jobban, amikor nem valami poros kis motelba visz, vagy haza magához, vagy akár egy üres sikátorba kirabolni és megölni, hanem egy puccos, mugli szálloda előtt állítja meg a motort. Nem sok mindent tudok a mugli Londonról, de azt még én is tudom, hogy a Hilton szálloda kifejezetten jó nevű hely mind mugli, mind varázsló körökben.
Februárhoz híven már sötétedett így késő délután, az ablakok csillogóan világítottak, és az előtérből is árad ki a fény. A lépcső tetején egy vicces maskarába öltözött hordár várta, hogy átadjuk a nemlétező csomagjainkat. Én Davidet követve felsétáltam a lépcsőn - úgy tűnt, tudja, mit csinál, így szó nélkül követtem. Az ajtóban álló inas nem kérdezett tőle semmit, de nem tudtam eldönteni, hogy ez a szokás, vagy esetleg ismerik Davidet itt. A fogadótérben sem állt meg, csak erőteljes léptekkel átszelte a csarnokot, és az étterem felé vette az irányt.
Ott viszont már elé is lépett egy felszolgálónak tűnő alak, aki váltott pár szót a varázslóval, majd bólintott, és az étterem túloldalán lévő ajtó felé vezetett minket.
Nagy naivan azt hittem, hogy a konyhába fogunk belépni, de helyette egy még illusztrisabb helyiségbe értünk. Itt a nagyobb asztalok helyett kisebb dohányzóasztalok álltak, körülöttük fotelokkal és kanapékkal. Egyértelműen menőbb hely volt, mint a külső már éppen eléggé menő étterem.
-Remélem a új pálcádat használtad az Imperius-átokhoz, hogy bejöhessünk ide... - morogtam, miközben leraktam a kabátomat az egyik fotelra.
Mindenesetre elismeréssel adóztam a férfinak, hogy nem adta alább London egyik legdrágább szállodájánál, hogy... pontosan mire is készültünk? Hogy magáévá tegyen?
Figyeltem, ahogy David is levette a kabátját. Végül is, lehetne sokkal rosszabb is a helyzetem. David kifejezetten jó pasi, valamennyire még jófej is, szóval az ágyban sem lehet annyira rossz. Habár az újságnál mindig azon kuncognak a kedves kollégáim, hogy nem szabad a borító alapján megítélni a könyvet. Na de hát...mégis!
Amíg David tett-vett, én felkaptam az itallapot, ami az egyik asztalra volt ledobva. Látva az árakat, Davidre néztem:
-Én fizettem a kávézóban, most rajtad a sor! - vigyorogtam rá, remélve, hogy érti a viccelődésemet. Nyilván két lehetőség van: vagy varázslattal jöttünk be, és akkor tök mindegy, hogy fizetünk-e, vagy David van annyira jómódú, hogy megengedheti magának ezt a helyet. Vagy esetleg Cartwright támogatása ennyire bőkezű?
Kíváncsian vártam a folytatást, Daviden volt a sor, most neki kellett lépnie.
Naplózva

David Evanson
Varázsló
*****


Cartwright jobbkeze

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 04. 01. - 10:13:32 »
0


Beatrix




Élvezettel figyelem, ahogy a lány arcára a meglepettség után a kalandvágy vigyora ül ki. Nem ellenkezik, nem picsog sem mikor ráadom a sisakot, sem mikor fel kell szállnia mögém. Élvezem egy kicsit a belém karoló kezeket, melyek most biztonságot keresve fonnak át. Remélem nemsokára más miatt ölelnek hasonlóan lelkes szenvedélyesen körbe, de csak megsomolygom a gondolatot és felbőgetve a motort egy erős rántással elindulok a Hilton felé. A kocsik között szlalomozva pár piros lámpát figyelmen kívül hagyva el is érünk a hotel impozáns bejáratáig, hogy ott aztán leparkolva előtte lesegítsem a lányt majd én is megválok a nyeregtől.
Várom hogy megüt a száguldozás miatt vagy szóvá teszi hogy milyen vagyok, meg akarom én talán ölni, de valahogy inkább közömbösnek hat az egész dolog iránt. Az ajtóban előre engedem, és az elénk siető komornyiknak intek hogy merre is mennénk. Ő már tudja a dolgát, vezet is pár kurtán udvarias szót fecsérelve ránk és nem telik el tíz perc se, máris a puccos privát asztalok egyikénél ücsörgünk.
-Remélem a új pálcádat használtad az Imperius-átokhoz, hogy bejöhessünk ide...
- Elárulok egy titkot… nem kell imperius átok.
Felszökik a szemöldököm és kihívóan meredek rá. Mit szól hozzá? Álltalában a nők buknak a pénzre. És nekem ha úgy tetszik nagyon sok is van. De nem célom ezzel vagy a luxus bármely ígéretével megvesztegetni. Ezek eszközök csak hogy célokat érjek el. Erre tanított Cartwright.
-Én fizettem a kávézóban, most rajtad a sor!
- Ne aggódj ezen… a ház állja a fogyasztásod
Bökök szórakozottan az itallap felé, hogy ha akar rendeljen csak magának. Én addig ledobom a kabátot magamról majd belenyúlva a tértágított zsebébe előveszem a lánytól kapott kis csomagot. Óvatos érdeklődéssel nyitom ki és mustrálom a benne lévő varázseszközt. Szép darab, nem kétséges. Nem holmi ócska kontármunka, és bár nem olyan kifinomult stilisztikailag mint mondjuk Ollivander pálcái azért meg kell hagyni nemcsak a fa van ügyesen megmunkálva de összhatásban a pálca is tiszteletet parancsoló.
- Szóval… ugyanolyan jól remekel főbenjáró átok esetében is akárcsak egy egyszerű suvickus-nál?
Gonoszkodom vele, magam sem értem miért. Tudom hogy nem ez az út hogy elnyerjem a szívét vagy ágyba vigyem, de nem is rohanok annyira előre ezzel. Ujjaim közé fogom hát a vesszőt és megpörgetem köztük. A bőrömhöz érő hideg fa érzete valami mást is ígér… erőt, varázslatot. Talán a szemiflázs mag teszi.. ki tudja.
Egy percig hanyagul a készítőjére tartom majd végül le a lábunk irányába.
- Lumos…
Búgom és a pálca végén rögtön halk fénypötty jelenik meg. Eddig jó.. nagyon jó.
Naplózva

Beatrix Flint
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 04. 03. - 18:16:44 »
0

WAND-ering - A folytatás



To: David Evanson
2002. február 1.


Szóval David mindenféle varázslat nélkül hozott be ebbe a luxushotelba. Ez elgondolkodtató, több opció lehetséges. Vagy ő piszkosul gazdag, és gyakran jár ide - talán éppen más nőkkel. Ismerhet is itt valakit, aki beengedett minket vagy szimplán csak lekötelezettje volt Davidnek. Vagy talán a bőkezű támogatója, Cartright még bőkezűbb, mint gondoltam volna. Alapvetően jelen helyzetben teljesen mindegy volt, hogy melyik a helyes, a lényeg, hogy itt álltam a privát helyiség közepén, és arra vártam, hogy a varázsló elővegye a pálcáját. A nagy kérdés csak az volt, hogy melyiket...
Mindenesetre, amíg ő tett-vett, én az itallapot végigolvasva rendeltem magamnak egy martinit, aztán vártam, hogy David lépjen. Végül is, ő volt az, aki idehozott, kíváncsi voltam, mire készül.
Amíg én válogattam, David az elkészült pálcát nézegette. Fél szemmel, az itallapból felnézve őt figyeltem, és a reakcióját a pálcára. Tudtam, hogy jó munkát végeztem, rajta sem láttam egy pillanatig sem, hogy csalódott lenne, úgyhogy a pálca miatt kezdtem megnyugodni. Ugyanakkor továbbra sem hagyott nyugodni a gondolat, hogy milyen lesz David kezében, varázslás közben.
- Szóval… ugyanolyan jól remekel főbenjáró átok esetében is akárcsak egy egyszerű suvickus-nál?
-Főbenjáró átok, háztartási bűbájok, gyerekes ártások - vontam meg a vállam. - Az egész attól függ, hogy milyen magabiztos a varázsló vagy a boszorkány, aki a kezében tartja a pálcát.
Magabiztossággal pedig David esetében biztos nem lesz gond. Ezt már az első pillanatban megállapítottam róla, és ahogy egyre jobban megismertem, úgy vált biztosabbá a megállapításom. Jó hasznát fogja venni ennek a pálcának, abban biztos lehetek.
Amikor kivette a dobozból, és megfogta a pálcát, egy pillanatra megállt, talán meg is borzongott. Halvány mosoly futott át az arcomon: David érezte a pálca erejét, és talán egy kicsit meg is lepődött attól.
Aztán hirtelen rám fogta a pálcát, én pedig szemrebbenés nélkül néztem rá. Nem mondom, hogy nem futott végig az agyamon néhány átok és ártás, amit most kipróbálhatna rajtam, de nem gondoltam volna, hogy komoly fájdalmat akarna okozni nekem. Azt sem hittem, hogy ilyenre pazarolná az idejét - ha ki akart volna iktatni, már régen megtehettem volna. Úgyhogy türelmesen vártam, mihez fog kezdeni a pálcájával, de végül csak egy Lumost hívott elő.
Csalódottan néztem rá, ennél azért többre számítottam volna. Ennél többre érdemes ez a pálca.
Néhány lépéssel ott is termettem előtte, és kérdőn néztem rá.
-Csak egy Lumos? Igazán kipróbálhatnál valami erőteljesebbet is.
Közben megérkezett a pincér, aki az asztalra lerakta az italomat és már fordult is kifelé. Odaléptem, belekortyoltam, és vártam, mi lesz David következő varázslata. Szerettem volna többet látni, és nem David varázserejéből, hanem a pálca képességeiből. Mert teljesen más az, amikor én próbálgatom a pálcát, és teljesen más, amikor a tényleges használója, a pálca ura.
-Gyerünk David! Mutass valami komolyabbat!
Bíztattam, hecceltem, mert kíváncsi voltam, látni akartam a művemet munka közben. És persze látni akartam Davidet varázslás közben - mert őszintén szólva még ez is baromi jól állt neki.
Leültem az egyik fotel karfájára, és izgatottan vártam a folytatást.
Naplózva

David Evanson
Varázsló
*****


Cartwright jobbkeze

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 04. 10. - 21:02:07 »
0


Beatrix




-Főbenjáró átok, háztartási bűbájok, gyerekes ártások…
Bár a hangjában igyekszik leplezni a csalódottságot, azért kiérzem a neheztelést. Nem vagyok ostoba és mellesleg jó pár nővel volt már dolgom.
- Az egész attól függ, hogy milyen magabiztos a varázsló vagy a boszorkány, aki a kezében tartja a pálcát.
Hümmögve értek egyet, és tetszik hogy hideg vérrel tűri, ahogy rá szegezem a  varázseszközt majd végül csak egy egyszerű alap varázsigét alkalmazva tesztelem használhatóságát.
-Csak egy Lumos? Igazán kipróbálhatnál valami erőteljesebbet is.
Bírom, ahogy türelmetlenné válik, ahogy noszogatni kezd, mintha ezzel akarna igazi löketet adni. Kicsit anyáskodó, kicsit önérzetes, de minden téren szexi, és jól áll neki a méltatlankodás. Így csak laposan felfelé pislogok rá, ezzel is húzva a pattanásig feszült idegeit és elégedetten somolyogva kérdezek vissza.
- Szeretnél… valami… hm… erőteljesebbet?
Sok minden felötlik bennem, varázslat is és másfajta varázslat. Talán ezért is kérdezek így, sokat sejtető hangsúllyal és hangszínnel. Szeretném ha újra elpirulna, mert lehet akkor nem állnám meg hogy menten meg ne csókoljam még akkor is, ha ez… korai lenne és talán valamilyen szinten elhamarkodott.
A pincér befut a rendeléssel, de mivel ez Cartwright hotele ahol mágusok is sokszor fordulnak meg szeme se rebben a fénylő pálca láttán. Egyetlen néma nonverbális igével eloltom a halovány kis fényárt, ami a lámpák sziporkázó fényárjában igazán felesleges de számomra azért tetszetős.
-Gyerünk David! Mutass valami komolyabbat!
Imádom a követelőző hangszínt, amely önkéntelen valahol ösztönösen tör fel belőle és bár vonakodva de szót fogadok. Egyszerű pálcamozdulatsorral vonom körbe magunkat, apró aranyló fénypöttyöket idézve meg majd egy csokor vörös rózsa pattan ki a pálca végéből hogy az Trix kezébe landoljon. Semmivel, senkivel nem foglalkozva lépek felé és állok meg előtte, úgy hogy aztán lenézve rá a kezem nyújtsam. Ha engedi, segítek neki talpra állni, ha nem reagál szelíden húzom két lábra, hogy körülbelül egy szintbe kerüljön velem.
Csodálattal vegyes áhítattal figyelem vonásait míg ujjaim egy illetlenül hosszú perccel tovább időznek el kézfején hogy aztán a fülébe suttogva valljam meg az igazat fokozva a hangulatát.
- Lenyűgöző pálca egy lenyűgöző személytől…
Búgom negédesen szelíden a füléhez érintve ajkaim hogy végigsúrolják a finom bőrt miközben belélegzem illatát. Bársonyosan cirógató érzés, de nem kapkodom el semmit. Még nem.
- Okos döntés volt a szemiflázs. Otthon vagy a láthatatlan lények becserkészésében, mi?
Csillan meg ravaszkásan a tekintetem és egy kissé visszább húzódva tőle kikapok a csokorból egy szál virágot.
- Ago aureus
Suttogom halkan, kissé rekedten, mire a szirmok égő vörösből aranyló ónsárgává válnak. Bár nem igazi arany, sokkal inkább egyedi mint a tucat csokor a lány kezében. A szirmok ellenben ugyanolyan puhák és finoman selymesek, hát megemelve kezem végigsimítok vele a boszorkány arcán.
- Lehet oda sem adom Cartwrightnak…
Dörmögöm és bár a pálca is értékes, ez már egyértelmű a boszorkány még inkább. Így, szinte karnyújtásnyi távolságon belülre kerülve óvatosan csúsztatom a derekára a kezem melybe a pálca is van és vonom közelebb ha engedi az aranyló pöttyök kavalkádjában.
Naplózva

Beatrix Flint
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 04. 12. - 18:28:20 »
+1

WAND-ering - A folytatás



To: David Evanson
2002. február 1.


David végül csak bemutat egy elég látványos varázslatot. Egy csokor rózsát varázsol elő a semmiből, hogy a kezembe szálljon. Visszafojtott mosollyal kapom el, nem akarom, hogy lássa, mennyire tetszik, amit látok. Egyrészt, hogy sikerült a kis bűbáj, méghozzá látványosan jól. Másrészt, hogy így próbál meg levenni a lábamról. Nem tudom hová tegyem az egészet. Nem egy romantikus alkatnak ismertem meg - már amennyire meg lehet ismerni valakit pár röpke találkozás után.
A kezét nyújtja felém, elfogadom és felhúz maga elé. Megcsap a kellemes illata, legszívesebben megcsókolnám, de azt szeretném, hogy inkább ő csókoljon meg engem. Akármennyire is szeretnék ellenállni, levesz a lábamról. Jó érzés, hogy - még ha csak álca is az egész - valaki odafigyel rám. Hogy valaki nőként tekint rám.
- Lenyűgöző pálca egy lenyűgöző személytől… - súgja a fülembe, amitől kellemesen kiráz a hideg. Így inkább nem válaszolok, csak a rózsákat figyelem. Tényleg remekül sikerült a varázslat. Hogy kicsit megpróbáljam elterelni a gondolatomat Davidről, inkább próbálok hibát keresni a virágban, de nem találok.
Csak akkor tekintek fel rá, amikor a szemiflázst említi. Megvonom a vállamat.
-Tudok bánni velük. Kedves teremtmények, ha megismeri őket az ember.
Közben a férfi kikap egy szál rózsát, és tovább folytatja a varázspálca próbálgatását. Mintha a szél rózsát arannyá változtatná. Kíváncsi lennék, hogy mennyire sikerült élethűre az aranyutánzat - mert abban biztos vagyok, hogy igazi arannyá még ezzel a pálcával sem tudna semmit elvarázsolni.
-Megnézhetem? - nyújtom felé a kezem, töviről hegyire látni szeretném, hogy lássam, hogy sikerült. Nem választ kapok, csak végigsimít vele az arcomon, én meg teljesen ledöbbenve nézek a férfira. Nem tudok kiigazodni rajta.
- Lehet oda sem adom Cartwrightnak…
Itt és most vesztettem el a fonalat.
-Azt hittem, ez a pálca neked készül... - bizonytalanodom el. Cartwright minden pálcát kisajátít magának? Vagy csak az én munkámra kíváncsi? - Jobban tenné, ha készíttetne egy sajátot magának. Velem. - az utolsó szót már nem mondtam ki hangosan.
Nem akarom, hogy ez a pálca Cartwrightnál kössön ki. Ez David pálcája, az ő kezébe készítettem. Nem jó érzés, ha egy ilyen személyes tárgy, mint a varázspálca illetéktelenek kezébe kerül. Vártam a férfi válaszát, kíváncsi voltam, most mi a terve velem, és hogy alakul az estém. Hátranyúltam az italomért, lehúztam az egészet, majd visszafordultam a varázsló felé, aki még mindig előttem állt.
-Úgy látom elégedett vagy a munkámmal. - szólaltam meg végül. - Én pedig elégedett vagyok a pálcával. Szép munkát végzett. - mutatom fel a csokrot. - Próbálgasd még.
Valójában tetszett, ahogy David bemutatta a varázstudását. Elég lenyűgözőnek tűnt, amit eddig láttam. Szerettem nézni, ahogy mások varázsolnak - főleg, ha az én pálcáimmal tették ezt.
Végül nem válaszol, közelebb lép, átkarol, és körülöttünk minden aranyló csillogás. Kicsit bele is szédülök, habár nem tudnám megmondani, hogy az aran pöttyökbe vagy a gondolatba, hogy David karol engem. A szemébe nézek, az üzenet egyértelmű: Csókolj már meg!
Naplózva

David Evanson
Varázsló
*****


Cartwright jobbkeze

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 04. 26. - 16:13:00 »
0


Beatrix




Élvezet piszkálni ezt a lányt, vagy legalábbis szórakoztat, ahogy újra meg újra képes vagyok meglepni. Pedig nem tűnik olyan fajtának , aki könnyen elcsábítható lenne. Talpraesett bár talán valamelyest tapasztalatlan még, de mindez pár kósza év és elmúlik. Oda lesz az üde ártatlanság, a naivitás, és besavanyodik mint a legtöbb hozzá hasonló mágiahasználó.
-Azt hittem, ez a pálca neked készül...
Mulattat a hangszín, az, ahogyan felcsattan. Mintha csak féltené a pálcát, holott már megkapta ellenértékét, így jogot nem formálhat rá. Vicces az is, hogy helyettem akar kiállni a tulajdonomért… mintha csak egy tejfölösszájú ötéves lennék, aki ne tudná megvédeni önmagát vagy legbecsesebb tárgyait.
- Jobban tenné, ha készíttetne egy sajátot magának.
Somolygok az hangos gondolatmeneten, mert így persze ő jár a legjobban. Nem hibáztatom valahol érthető de valahol sejtheti nem kell annyira könyörögnie a munkáért.
- Talán akar is…
Utalok kétértelmű hangszínnel kissé felé billentve a fejem, hagy izzon csak közöttünk a levegő, hagy támadjon csak nagyobb zűr abba a logikusan érvelő kis buksiba. Nem akarom hogy győzködjön, mert engem semmiképp nem kell, Christ meg… ráér egy másik alkalommal.
-Úgy látom elégedett vagy a munkámmal.
- Miért ne lennék?
Kérdezek vissza pimaszul, de válasz helyett inkább bölcsen folytatja.
- Én pedig elégedett vagyok a pálcával. Szép munkát végzett.
Elégedett vigyorral figyelem, ahogy közénk emeli szemmagaságtól kissé lejjebb a kapott csokrot. Már csak az adna nagyobb élvezetet ha ujjai rásimulnának a virágokra, hogy elgyönyörködjek karcsú és elegáns játékukon, a szép a szépen.
- Próbálgasd még.
Talán a pálcára érti, talán a varázslatok újabb és újabb előhívására, de én már túllépek ezen a szinten és inkább veszélyesebb vizekre evezek a képzeletbeli óceánon. Egészen pontosan hozzá közelebb, s most engem lep meg mennyire készségesen hagyja hogy köze húzzam magamhoz, sőt… egész bele is simul a karomba.
- Nem kell kétszer kérned...de lehet inkább téged próbállak ki
Búgom lágyan, de vágytól fűtve. Nincs igazán ellenkezés, sem szavak már, miknek értelmük vagy jelentésük van, csak ő van meg én és az aranylón pislákoló megidézett fényfoltok körülöttünk, melyek tánca körbeleng minket. Tökéletes pillanat ha Trix menthetetlenül romantikus alkat és talán az is. Mert még a tekintete is azt sugallja, ragadjam meg a kínálkozó lehetőséget, s nem lennék én az aki ha elszalasztanám.
Csak egyetlen pillanatot engedek neki vagy inkább magamnak hezitálásra, aztán szenvedélyesen, követelőzőn, de közel sem durva módon veszem birtokba ajkait. Beszívom az illatát miközben még közelebb vonom és bár nem indulok vele fizikálisan semerre mégis rátévedünk egyfajta útra, ami vagy az édes gyönyörök vagy a keserű éjjel felé mutat utat. Valójában csak rajta áll mit is akar. Mennyire is akarja. Ha olyan ügyesek az ujjai mint ahogy a pálcát készítik lehet el se engedem ma éjszaka.
Naplózva

Beatrix Flint
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 04. 29. - 21:02:01 »
0

WAND-ering - A folytatás



To: David Evanson
2002. február 1.


Itt vagyok egy luxus hotelban, egy elég luxus kinézetű pasival, de egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből a lehetőséget, hogy többre vigyem, mint ahol most vagyok. Szükségem volt a Cartwirght féle melóra, és tudtam, hogy ha ehhez össze kell feküdnöm az ördöggel, de legalább Daviddel, akkor megteszem.
Ugyanakkor volt bennem némi izgalom, hiszen fogalmam sem volt, hogyan fogom elcsábítani ezt a férfit. Habár ránézésre elég közel álltam hozzá - szó szerint, és a csábításban is -, mégis volt bennem egy kis félsz. Abban az időben, amikor ki kellett volna élnem mindenféle vágyamat tini pasikkal, én egy elmegyógyintézetbe voltam bezárva. Csókok helyett csak elnéző mosolyokat kaptam, ölelések helyett, pedig maximum egy vállveregetést. Szóval lehet, hogy a világról nagyon sok mindent tudtam, de a férfiakról, és a szeretkezésről nagyjából semmit.
Rá kellett bíznom magam Davidre, de nem azt éreztem rajta, hogy át akar vágni. És ha így alakul? Úgysem tudom visszacsinálni, mint ahogy semmit se: se a roxforti éveket, se a menekülést, se a bezárt időszakot, de még azokat a balul elsült találkozókat sem Jasperrel.
Most erre kellett koncentrálnom, arra, hogy minden beleadjak, hogy valaki meglássa bennem a tehetséget. Daviddel pedig ehhez már közel voltam. Elégedett volt a munkámmal, már csak arra várta, hogy beprotezsáljon a főnökénél.
Ahogy David magához húz, és ölel, össze-vissza gondolatok cikáznak a fejemben. Beszívom kellemes illatát, ennyire jó férfi illatot soha nem éreztem még - nem mintha olyan sok férfival lett volna dolgom. Ahogy a fülembe súg, kellemes bizsergés fut végig rajtam, ha David kicsit is nyitott ezekre a rezgésekre tuti megérzi.
Megcsókol, én pedig hevesen visszacsókolok, és közben a kezem a hátán végigfut, majd végig a nyakán, és a puha hajába túrok. Úgy húzom magamhoz, és csókolom tovább, és egészen belemerülünk. Annyira, hogy elveszítem a egyensúlyomat, és eldőlök a mögöttem lévő kanapén.
A lendülettel magamra rántom Davidet, de nem zavar, csak felnevetek, remélve, hogy ő sem bánja, hogy ennyire közel kerülünk egymáshoz. Egy helyen biztosan érzem, hogy nem bánja. Ahogy eldől a pólója felcsúszik, a háta szabaddá válik, a kezem pedig ott folytatja tovább a férfi testének megismerését. Közben persze továbbra is csókolózunk.
Most abban a helyzetben vagyok, hogy nagyjából akármit csinálhat velem. Megmozdulni nem tudok, de nem is akarok. Kutatón a szemébe nézek két csók között, hogy hogyan tovább, neki kell vezetnie most, én csak tapogatózom. Igen, tapogatózom, szó szerint. A kezem már a fenekén matat, és meg kell állapítanom, hogy nagyon formás feneke van ennek az Evansonnak.
Kíváncsian várom, hogyan lép tovább, hogy tudjam, nekem is hogyan kell viszonoznom az ő "kedvességeit".
Naplózva

David Evanson
Varázsló
*****


Cartwright jobbkeze

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 05. 06. - 12:44:10 »
0


Beatrix




Mi tagadás legyezi az egómat a tény, ahogyan szelíden beleborzong bőrét csiklandozó leheletembe. Ha szemtelen lennék vagy jobban ismerném mi a tűrés és toleranciahatára talán el is nyújtanám ezt a pillanatot azzal, hogy szelíden a nyakába sóhajtok, de inkább nem teszem. Helyette inkább kivárok és épp ennyi kell hogy a varázs, már nem a körénk vont hanem a benne tomboló akarás elérje azt a pontot mikor már nem bírja tovább. Trix legalább ugyanannyira készségesen indul meg szinte ugyanabban a pillanatban felém, mint én felé, hogy aztán lelopjuk így együtt a távolságot, ami elválaszt minket.
Váratlan fordulat hogy a heves csókba még hevesebb zuhanás vegyül, mégpedig a lány jóvoltából. Annyira hirtelen történik hogy ahogy ő kibillen az egyensúlyából visz engem is magával. Talán ha tudom vagy látom előre megakadályozom, mert a súlya azért nem okozna gondot, de ilyesfajta meglepetésként csak a gravitáció szippant be, hogy ő kerüljön a kanapé puha szövetére én meg felé, újra nagyon közel.
Kuncogok egy sort, de már újra támad ezúttal ő és ott folytatja ahol abbahagyta az imént. Ajkai pajkos játékra hívnak, nehezen állom meg hogy ne harapjak telt ajkába, keze pedig már a hátamon simít végig, befészkelve magát a ruhám anyaga alá.
Óráknak tűnő hosszú percek után emberelem csak meg magam annyira hogy elszakadjak tőle és a zöld szemeibe nézve meglássam a szándékot. Módfelett az enyémre emlékeztet, de talán némi aggodalom is belevegyül. Somolyogva támaszkodom meg távolabb kerülve ezzel tőle. Kell így egy pillanat, hogy a fejem kitisztuljon annyira, hogy nem túl leplezett szándékomat egyértelműsítsem számára is.
- Nem itt… - dörmögöm a kanapé felé bökve, mert bár nem vagyok túl nagy erkölcscsősz, azért adok a formaságokra. – Gyere hercegnő, vár egy kis pezsgő meg kaviár odafent…
Fejemmel fel bökök a mennyezet irányába, jelezve hogy a tágas luxuslakosztályért és a vele párosuló kilátásért bizony tizenöt szintet kell megmásznunk… már ha akarja. De mi másra is van a lift?
Kezem nyújtom felé, és szelíden felhúzom magamhoz közel, hogy újra érezzem formás teste érintését de csak futó csókot lehelek ajakira. Gyorsan felkapom kevéske cuccainkat és ha nem ellenkezik kézen fogva vezetem határozottan a lift felé, hogy aztán fent a körpanorámás tetőtérben a kilátás mellett  egy hosszú, szenvedélyes éjszakát töltsek vele. Még magam sem sejtem mennyire emlékezetes lesz, nemcsak nekem hanem neki még inkább.


Köszönöm a játékot!
Naplózva

Oscar Caine
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 10. 16. - 10:39:14 »
+1


Részeg király
2002. szeptember 30.



zene: Néhány korty, és semmi se fáj oufit: csodás stílusod

AJ-AJ


Armintől nem volt nehéz lázba jö9nni. Édes volt a csókja, édes volt az illata, és az egész viselkedése olyan izgató volt, ahogy önmaga ellentmondásaiban keveredett, hogy azt akartam, én legyek az a valaki, aki ezekből a hülye szabályaiból kirángatja. Túl messze volt ő a hazájától ahhoz, hogy mindenbe betartsa a szabályokat. Ki akartam oldani belőle ezt a csomót, és ezért is tepertem utána most annyira, hogy még azt a tényt is hajlandó voltam elfelejteni, hogy egyébként ő is csak egy beképzelt aranyvérű volt. Pedig így is volt benne valami nemesi, valami előkelő, csak nála ez egyáltalán nem volt undorító, vagy feltűnő. Ijesztő volt az, hogy mennyire más és intenzív hatással lett rám ezalatt a pár óra alatt, mint ahogy eddig bárki más. csak őt akartam megkapni, most még a piám sem izgatott, hogy kunyeráljak még egyet. Bár elköltöttem rá a pénzt, néha megszántak, és vehettem hitelbe. Azért óvatos voltam ezzel, de most még csak nem is kívántam. Egyedül Narek puha, finom ajkai érdekeltek, így aztán túlságosan heves indulattól vezérelve vezettem be a mosdóba. Iagzából mást nem nagyon érdekelt, hogy hol tzörtént meg, gondoltam őt sem fogja zavarni. Még éreztem a kezem alatt az ő lüktetését, még a nadrágán keresztül is, és őszintén elég szexinek godnoltam ezt a furcsa elutasító zavart a részéről. Szenvedélyesen csókoltam, de aztán eltaszított, és erre nem voltam iagzából felkészülve, szóval sikerrel messzebb is lökött magától. felemeltem mind a két kezem, hogy oké, nem kell a fejemet venni.
– Hé! Mondom ne! Vigyél el egy rendes helyre, ha már minden áron rám akarsz mászni, te tahó - dünnyögte, én meg elvigyorodtam. Bár kérdéses volt a rendes hely, jelenleg nem volt munkám, pénzt is csak néha nyomott a kezembe  anővérem, és szánalmasnak is tartottam magam, amiért rajta végigmegy az egész külváros, hogy eltartsa a húgunkat, aki idén végez a sulival, csak hogy neki ne kelljen a testét árulnia. Én pedig csak gyakorlatra jártam, és azért sem fizettek semmit. Azt jiszem tényleg el kéne helyezkednem valahol. De az a baj, hogy az elő embereket nem kedvelem anynira. DE talán egy flancos szálloda hátsó kertje valami csicsás pavilon alatt még jó lenne.
- Nem fogok egy koszos vécében izélni veled.
Erre még szélesebbre húztam a számat, és megint közelebb lépve felé, megcsókoltam.
- izélni? Izélni az állatok szoktak, Narek. Mi meg szexelni - suttogtam az ajkaira, majd a szabad kezemmel a zsemebbe nyúltam a pálcámért, hogy elhopponáljunk a Hilton csicsás kertjébe.
A szálloda hátsó kertje világosabb volt, mint ahogy elképzeltem, de nem égtek a fények idegesítően élesen, hogy lebukjunk. Inkább még egsézen romantikus is volt, ha megerőltette magát az ember. Mindenféle állatformájú sövények derengtek messzebb tőlünk, én pedig célirányosan behúztam a pavilonba, ami azért mégsem volt olyan prűd, mint egy random zsiráf formájú bokor.
kevésbé durván nyomtam a pavilon egyik korlátjához, hogy összesimuljon a testünk, és ha nem lökött el, hevesen megint ízlelgetni kezdtem az ajkát, miközben ő is érezhette, hogy milyen bizsergető hangulatban vagyok a nadrágom alatt. Ha nem tanusított ellenállást, akkor kibogoztam a nadrágokból, hogy megtapintsam a szabadabban lévő bőrét is. a szabad kezemmel végigsimítottam a nyakán, majd lassan odairányítottam a pavlon kis, párnákkal teli puha padjához, hogy ledőljünk rajta.
Naplózva


Armin Narek
Eltávozott karakter
*****


A festő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 10. 17. - 15:06:21 »
+1

illuminált állapotok



2002. szeptember 30.

outfit
: black # megjegyzés: Hááát

18+

Elég egyértelműen elutasítottam Caine-t. Egyszerűen csak nem akartam egy olyan mocskos, bűzös helyen összebújni vele, ahol mások a dolgukat végzik. Persze tény, hogy elve bele sem kellett volna mennem ebbe az egészbe… nem lett volna szabad egyszerűen, hiszen megígértem otthon. Tudtam, hogyha apám meglátna Oscarral nem csak azért borulna ki, mert éppen át-átadtam neki magam, hanem mert férfi, mint én. Ez az ő szemében a megtestesült bűn volt.
Mégsem húzódtam hátrébb, ahogy visszalépett hozzám. Hagytam, hogy az ajkai az enyémekre simuljanak és a nyelve finom táncot járjon az enyémmel… még az alkohol keserű, enyhén maró ízét is éreztem. Nem számított, valamiért újabb képszakadás jött, hiába utasítottam el egy pillanattal korábban.
– izélni? Izélni az állatok szoktak, Narek. Mi meg szexelni – érkezett a válasz, finom simítással súgva az ajkaimra. Hagytam közelebb vonni magam, majd a következő pillanatban már hoppanáltunk is. A kocsma melegét hideg őszi levegő törte meg, én pedig egyetlen sóhajjal adtam át magam ennek a friss levegőnek. Fel kellett fognom, hogy a Hilton Metropole kertjében vagyunk, ahol ilyen hidegben senki sincs. Túl világos volt a lámpáktól, de odabentről nem sok fény jött már, inkább csak lágy zeneszó hallatszott. Zongora lehetett talán magában, de nehéz lett volna kivenni.
– Caine ez túl nyilvános… – suttogtam, ahogy az egyik korlátnak nyomott. A testünk egészen összesimult, de az ajkai nem hagytak több szóhoz jutni, csak megint elvesztem bennük. Reméltem, ha lehunyom a szemem, akkor majd kevésbé leszek zavarba… de nem az terelte el a figyelmemet. Éreztem, mennyire akar, hogy hozzám simult, egészen úgy ostromolt, mint valami feltörőkos a kemény falakat. Túl erős volt ahhoz, hogy ne hatolhasson át minden akadályon.
Az ujjai a nadrágom körül matattak. Addigra már csak hagytam magam simogatni odalent. Nem éreztem még ehhez hasonló furcsa, remegős izgalmat. Persze én nem is igazán kényeztettem magamat, mint mások. Egyszerűen nem éreztem helyén valónak, ezért most először éreztem azt a bizsergést, azt a forró lüktetést, amit ez az egyszerű simogatás okozott. Én nem mertem hozzáérni. Caine irányított egyértelműen.
A nyakamra simítva tolt hátra. Egészen addig, míg a lábam mellett meg nem éreztem a padot. A következő pillanatban pedig már fordul is a világ… elnyúltam az ülő alkalmatosságon. A párnák rendkívül hidegek voltak. Éreztem, ahogy a hátam alatt az egész egyenesen csúszos jég hatását keltett. Ezért átkaroltam Caine-t és csak még jobban húztam magamra, mint egy meleg takarót.
– Ezt nem szabad folytatnunk… – Próbáltam visszaszerezni az önuralmam, de egyre nehezebb volt. Könnyedén vetkőztethetett és simíthatott, ahogyan csak akart. Már túlságosan az irányított odalent… az az érzés, amit kiváltott belőlem.
Naplózva


Oscar Caine
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 10. 21. - 16:43:49 »
+1


Részeg király
2002. szeptember 30.



zene: Néhány korty, és semmi se fáj oufit: csodás stílusod
AJ-AJ


Nem iagzán törődtem a következményekkel, nem olyan ember voltam. Az életem megtanítoott arra, hogy ha jött egy hullám arra kibaszottul fel kellett szállnom, hogy meglovagoljam. Kevés ilyen volt az életemben, szóval talán kicsit mániákusan is kapaszkodtam ezekbe, hogy a felszínen tartsanak jóval a mélyvíz felett. Bele akartam kapaszkodni a magasba, hogy ne rántson le többé a mélybe, azt akartam, hogy fentt maradjak. És Arminnal jelenleg olyan jónak is tűnt fennt maradni, hogy nem is érdekelt semmi, se a koszos budi, vagy az, hogy egy csicsás parkba keveredünk, csak érezni akartam magam alatt, érezni a testének súját, az illatát, mégjobban, mint amikor rámzuhant a Párbajórán. Még ah valószínüleg ez lesz az első és az utolsó közös alkalmunk, amikor együtt vagyunk, mert minden bizonnyal utált, mint a szart, akkor is élvezni akartam, és azt is akartam, hogy ő is élvezze.
Nem érdekelt a hűvős őszi szél, ahogy a bőrömet cirógatta, már rég megszoktam, és mivel már rohadtul csak a vágyaim irányították a testemet, nem is gondlltam abba bele, hogy talán Arminnak is hideg lehetett. Önző voltam bozonyos szinten, olyan önző, hogy a jót magamnak akartam még akkor is, ha más nem biztos. De szerettem elhitetni magammal azt, hogy ahogy a teste reagált rám, ő is akarta legalább egy kicsit ezt. Szerettem volna valahoyg egy kicsit hozzátartozni. Csak egy kicsit többnek érezni magam mint egy darab idióta.
– Caine ez túl nyilvános… – suttogta, miközben már nagyon is őt akartam, minden porcikámmal, mert totálisan részeggé tett. Furcsa volt, mert sneki sem váltott ki még belőlem ilyen hülyén erős hullámokat.
- Nem izgat, csak te érdekelsz - dünnyögtem a csókok és a simogatások közzé. Az ujjaim már kezdték el kiszabadtíani a ruhájából, és biztos, hogy most nem hagytam magam ellökni. Túlságosan is kellett, és már régen nem azért, hogy az ő szívbét is összetörjem, egyszerűen csak meg akartam ülni ezeket az érzéseket.
Éreztem, hogy bizonytalan, hogy zavarban volt, és azért igyekeztem nem túl erőszakosnak lenni, bár így is alig tudtam magam visszafogni. AHogy a kis padra feküdtünk, és átölelt, szinte éreztem, haogy kellemesen megbizseregtem, nem csak odalenn, hanem mindenhol máshol is.
– Ezt nem szabad folytatnunk… – mondta miközben éreztem, hogy ő nagyon is akarta folytatni, ez pedig mégjobban lázba hozott. gyorsan szabadultam meg a nadrágunktól, miközben lehámoztam az utolsó ruhadarabot is magunkról alul, a kezemmel végigsimítottam a felsőtestén, feltúrva a felsőjét, és ráhajolva apró szenvedélyes csókokkal borítottam be őt, ahogy haladtam egyre feljebb, a nyakánál kényelmesen elidőztem, miközben a szabad kezemmel már a csupasz, forró bőrét simogattam odalent. Éíreztem, hogy egyre jobban ő is akarta ezt.
- De folytatni fogjuk - suttogtam felérve az ajkaihoz az apró csókok közben, miközben teljesen kész voltam én is arra, hogy összeérintsem a tesünket. Halk nyögés szaladt ki a torkomból, ahogy összesimultunk, és bizsergetően végighullámzott rajtam megint valami furcsán szenvedélyes hullám, miközben magam alá húztam Armint, hogy neki se fájjon annyira.
Egyre hevesebben és hevesebben mozodgtam, ahogy egyre inkább összeértünk, miközben ajkaimat az övére tapasztottam, hogy a nylevemmel megkeressem az övét. Halk sóhajok, csendes nyögések, és forró pillanatok váltogatták egymást villanásnyi sebességgel, miközben kedztem teljesen elveszíteni a józan eszemet. Nem éreztem már az őszi szél lehelletét a hátamon, nem zavart az sem, ha valaki meglátott volna minket a sötét kerben, csak armin érintése és illata létezett. A lüktető örvényben, ami berántott, csak Armin létezett, és ahogy lassan elértem a csúcspontra,majd egy halk sóhajjal együtt, amit az ajkai közzé leheltem, végigszaladt rajtam a gyönyör hulláma.
Naplózva


Armin Narek
Eltávozott karakter
*****


A festő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2021. 10. 24. - 15:15:58 »
+1

illuminált állapotok



2002. szeptember 30.

outfit
: black # megjegyzés: Hááát

18+

Csendes volt a hely. Csak bentről jött valami lágy, elegáns zene. Talán zongora, talán valami jazz, nem tudtam megállapítani, mert a bizsergés foglalt le, ami végig futott a testemen, ahogy Caine megsimított. Az érintése forró volt és olyan érzéseket indított el bennem, amiket addig nem is éreztem. Bizsergés. Talán tényleg ez volt a legjobb szó rá, mégsem tudtam biztosan azt mondani, hogy ez az.
– Nem izgat, csak te érdekelsz – közölte, mikor azt mondtam, hogy nekem ez túl nyilvános. Tudtam, hogy ő ilyen, őt semmi sem érdekli. Csak iszik és úgy viselkedik, mintha bármit megtehetne. Nem tehetett meg mindent, neki is voltak kötelezettségei az iskola felé, ezt még sem vette észre. Megpróbáltam eltolni, de nem ment… nem hagytam agát, csak tört előre, mint valami harcos, és az ujjai már a ruhámmal matattak. Hagytam magam vetkőztetni, hiába féltem, hogy valaki megláthat. Egyszerűen csak túl erős volt az ár és már nem tudtam a józanészbe kapaszkodni. Elsodort és maradt a forróság.
Nem lett volna szabad. Nem lett volna szabad engednem még. Mégis vetkőztetett tovább, finoman csókolva a bőrömet. Az ajkai is forróak voltak, forróbbak, mint a testem. Őrült tűzörvényt váltott ki bennem, aminek nem tudtam ellenállni. Fizikailag képtelen voltam lefejteni már magamról.
– De folytatni fogjuk – mondta erőteljes hangon. Túl határozott volt és túl erős… én pedig már csak nyögni tudtam, ahogy az ajkai az ajkaimat érték. Egészen felborzolt bennem mindent, ismeretlen érzéseket, amiket izomremegés követett. Egyszerűen csak hagytam magam neki. Lehunyt szemmel élveztem a csókokat, az összesimulást.
Az egész olyan volt, mint valami őrült álom. A kezeim végig simítottak az oldalán, a hátát érintve, miközben egyetlen fájdalmas mozdulattal eggyé vált a testünk. Egy egészen kicsit nyögtem csak fel, aztán hagytam, hogy a nyelve az enyémre találjon. Nem voltak kérdések, nem voltak gondolatok többé, hogy ezt nem kéne. Még a kert fénye sem zavart, egész egyszerűen csak megadtam magam neki. Hagytam, hogy addig űzzön ez a szenvedélyhullám, amíg végül egyetlen rándulással ki nem szakadt belőlem és meg nem éreztem azt a nedvességet, amit Caine adott nekem. Az ajkai közé sóhajtottam még egy utolsót, aztán hagytam, hogyha akar, hát váljunk el egymástól.
– Francba… – dünnyögtem magunk közé. Aztán elfordítottam az arcomat. Tudtam, hogy ezt nem kellett volna. Apám nagyon mérges lesz, ha ez kiderül. Az ilyesmit nem lehet csak úgy eltitkolni. Ő mindenre rájön. Mindig mindenre, ez a titkos képessége. Olyan volt, mint egy vadászkopó, az ember azt hitte, hogy már megúszta a dolgot és akkor kiugrik a bokorból, hogy a nyakánál fogva a kapja el.
Naplózva


Oscar Caine
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2021. 10. 27. - 18:59:18 »
+1


Részeg király
2002. szeptember 30.



zene: Néhány korty, és semmi se fáj oufit: csodás stílusod
AJ-AJ


Nem érdekelt smemi szinte. Se a zene, se a fények, se a kiszűrődő hangok, csak mi léteztünk ebben a hevesen forrongó tácban, amitől egyre nehezebben akartam kiszállni. Úgy éreztem magam, mintha meg lettem volna bűvölve az ördög fuvolája által, és csak nem nem tudtam leállni,. Nem tudtam leállni a mozdulatokkal, nem tudtam leállni a csókokkal, se Armin testének a megérintésével. Sosem voltam még enynire megbűvölbve és szinte élvezettel süppedtem ebbe az érzésbe bele, egyre mélyebbre ásva magamat benne, Arminban is persze, és az érzsékeben is.
Szerettem elhitetni midnekivel, hogy mindent megtehettem, és nem érdekelt smemi se, se  akövetkezmények, csak a pillanat, amit minden egyes pillanatával kiélveztem. Nem érdekelt az, mi volt, vagy hogy mi lesz, csak ammost számított, azt tudtam uralni az lehetett minden egyess pillanatával az enyém, azt tudtam a kezeim között tartani. És lehet, hogy holnapra meg szűntem volna létezni is. Ez adott nekeme rőt minden nap ahhoz, hogy felkeljek, és folytassam az életemet. Hogy úgy tegyek, mintha valami szánalmas király lettem volna.
Remegve sóhajtottam a csókunk közzé, ahogy Amrin keze végigsimított az én testemen is, és úgy éreztem teljesen be fogok kattanni. Már így is nagyjhából a félőrült szinte léteztem, és csak annak köszönhettem, hogy nem mentem tönkre az alkoholtól, hogy volt bennem mágia. pedig ilyen tempóban nem hittem volna, hogy olyan sokáig kihúztam volna. OPersze otthon nem ittam, a tetsvéreimnek csak én maradtam az egyetlen férfi a háznál, és meg kellett őket védenem, bármi áron. Ha kellett, hát ötvenszer dobtam ki a nővéremen fetrengő faszkalapokat, pucáran a házunkból. És ha kellett volna, értük talán még ölni is képes lettem volna, bármenynire is szembement az az elveimmel.
Ahogy Amrin megrázkódott alattam, és összekent magával, és is követtem őt, hogy a testét kitöltsem én is.
- Hát a francba - sóhajttottam én is, bár lehet hogy nem úgy ahogy Armin is. Valahogy neki inkább bosszankodásból eredt, az enyém meg, ez de fasza volt a francba szintű volt. Most viszont nem tudtam, hogy mi a szart kezdjek a helyzettel. Ezért szerettem utána cska úgy lelépni, és nem foglalkozni a mellettem lévő érzéseivel,d e most egy kicsit... kicsit másabb volt.
Mielőtt bármit mondhattam volna, zajt hallottam, és lerántottam armint a padról. Egy komornyik vagy hogy hívták ezeket jött ki, godndolom nem voltunk olyan csendesek mi sem, de legalább a tompa sötétség eltakart minket. Megfogtam a pálcámat, és elhoppanáltam egy közeli kis utcasarokba, ami még mocskos sem volt, mert kilépve onnan mindenféle drága üzlet világított az arcunkba. Kilépve az árnyékból elengedtem Armin kezét, és háttal állva neki sóhajtottam. Nem, tudtam mit csináljak teljesen össze voltam zavarodva. Nem éreztem ilyen erősen senki iránt semmit, és ez.. egy kicsit kétségbe ejtett.
- Fasza este volt ez - mondtam magam elé, éés a zsebemben játszottam a pálcámmal, hogy aztán lassan nekiinduljak. - Máskor kégy óvatosabb, ha megkívánsz valakit, túl nyilvánvaló - pillantottam felé, és kacsintottam egyet felé, hogy aztán beleolvadjak a nyüzsgő éjjeli gazdagok tömegébe, hogy magam mögött hagyjam Armint és az érzéseimet is. És még én sem tudtam, hogy ezt meg kellett volna bánnom, vagy sem. De végül nem tettem. Mert Oscar Caine nem bánt meg sosem semmit. Csak tovább lépett.
Csak sajnos ez az egy alkalommal nem tduott.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A HELYSZÍN SZABAD!
Naplózva


Artemis Greenberry
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


♦Önkéntes ELV és AVS tag♦

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2024. 04. 24. - 08:34:33 »
+2

one can kill with words, not just with acts

to; A. A. Zharkov

silver lining


Légzésem nem egy, nem kettő, hanem megszámlálhatatlan ütemet hagyott ki, ahogy meghúzta a ravaszt, és átölelve a derekamat, messzire repített bennünket. Éreztem, ahogy a lánc bele-belemar forgás közben a nyakamba, de ez volt most a legkevesebb problémám. Ahogy megálltunk és a szédülés is megszűnt valamelyest - teljesen a belőlem fakadó idegesség miatt amúgy sem tudott volna - tudatom összerakta az agyam felé küldött képekből, hogy mi most valami elegáns hotelben lehetünk. Sosem voltam még itt, ami azt illeti más hotelben sem szálltam még meg, nem volt rá alkalom, nem is hiányzott. Ennek ellenére próbáltam viszonylag jó képet vágni ehhez az egészhez, hisz borítékolható volt, hogy előbb-utóbb teljesen eldurvulnak a dolgok. Legalább addig folytassuk a kedélyes csevegést, amíg lehet...
- Igen... tényleg különleges. Ha stílusról volt szó, sosem csalódtam benned - tettem hozzá ezt a kis füllentést csak úgy, l'art pour l'art. Ha már itt voltunk, nem tudtam hova meghátrálni, teljes elánnal kellett adnom a hazugot ahhoz, hogy túléljek. Ha ez egyáltalán lehetséges...
Úgy tettem, mint akit érdekel a berendezés, az egyszerre modern, mégis klasszikus kristálycsillár, a gyönyörű, fehér zongora a nappali egyik sarkában. Bár szépérzékem volt, sosem értettem különösebben a lakberendezéshez és nem is izgatott különösen a téma. De ahogy minden mással, ezzel is csak az időt akartam húzni. Odaléptem... volna  a zongorához, hogy megcsodáljam, de Alexej még menet közben megállított és megforgatott a tengerem körül. Most, hogy itt pörögtem mellette, egy teljesen ismeretlen helyen... és a következő pillanatban lesújtó szavait hallgattam, furcsa érzés kerített hatalmába.
Szóval kiszagolta... Az volt a furcsa, hogy nem pánikoltam. Épp ellenkezőleg. Halálosan megnyugodtam. Szóval... ezt akartam... pontosan ezt.... Számomra most ez elégtétel volt. Egy pszichopata gyilkos karmai közé kerültem, hogy végre... megkapjam méltó büntetésemet. Igen, ez a büntetés azóta érett már, és azóta vágytam rá a lelkem mélyén, hogy Keira öngyilkos lett. Én voltam az utolsó ember, akivel beszélt, és nem tudtam rajta segíteni. Gyakorlatilag én taszítottam a halálba... most itt volt az idő, hogy én is megkapjam a jussom. Hát elkezdődött. Ahogy messzire lökött magától, és a láncot kitépte a nyakamból, a lánc finom csíkban súrolta végig a bőröm, éreztem, ahogy ki is serkent egy kicsit a vérem. Ez a szag most összezavart, hiszen a saját vérem illatát már megszoktam, Annáé viszont új volt. Hogy Alexej még jobban megvadul e a vérszagtól, arra inkább kíváncsi voltam, mintsem valóban tartottam volna tőle, ez is biztosan az apátia miatt volt, ami a hatalmába kerített az előbb. Szinte alig éreztem a fájdalmat, pedig erősen beütöttem az oldalamat a kredencbe, aminek nekilökött. Ha már lebuktam, megragadtam a pillanatot, hogy a bőrdzsekiből előhalásszam a flaskát, és egy nagyot húzzak belőle. Ösztönösen úgy éreztem, ezt kell tennem. Úgy talán tovább maradhatok életben, ha Annaként lát engem... Végre egy józan gondolat... az önsorsrontó és a túlélésért küzdő énem úgy tűnik, különös táncba kezdett egymással.
- Nem volt nehéz... - emeltem meg kicsit a flaskát magyarázat gyanánt. - Csak egy kis százfűléfőzet és Anna hajszála elég volt a cselhez... - magyaráztam szinte kedélyesen, majd a következő kérdésén töprengtem el.
- Azt hiszem, velem akarod majd megszerezni az igazi Annát... - vetettem fel az ötletem, s közben arra gondoltam, hogyha valóban erre készülne, akkor azért nem lesz könnyű dolga. Annáról rég nem tudtuk, hogy hol tartózkodik, és a jelek szerint a Minisztérium sem talált rá egykönnyen... Ez a tudat valahogy erőt adott nekem megint. Ha meg kell halnom, legalább még egy életet megmenthetek vele... Hirtelen arra nem is gondoltam, hogy a minisztérium egy nyomkövető medált rejtett a kabátzsebembe. A szabadulás tehát nem is volt olyan lehetetlen... lehet, hogy még időben megtalálnak... a helyzet pikantériája viszont az, hogy csak az egyik felem vágyott erre.
Naplózva
Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 10. 20. - 23:51:44
Az oldal 0.171 másodperc alatt készült el 50 lekéréssel.