Camden Town

Modest L. Dietricht pennájából



Alig néhány perce London szívétől, a turisták úti céljai közt, a Kings Crosstól egy metrómegállónyira ott dohog a szigetország fővárosának füsttel telt tüdeje tele a város színes, furcsa, különc lakóival, kik közt a megannyi külföldi nem látványosság. A nappali nyüzsgésben nem csak az embereket kell kerülgetned az előrehaladás érdekeben, hanem az utcára kiállított, színes holmikkal megpakolt próbababákat is, melyek záróra után az esti utcákon üvegesen bámulnak az arra tévedtekre és a pubokból haza igyekezőkre. Nappal a turista csorda foglalja el Camden főutcáját és parkját, este a helyi bandák, kik a kocsmákban, sötét sikátorokban bonyolítják üzleteiket. És hogy megfordulnak-e itt varázslók? De meg ám! A Regent's Park és a főutca közti utca egy sikátorában keresd a falból kilógó csapot - de vigyázz, hasra ne ess benne.

[ღ Nyáron szél vagyok... ღ]

ღ Nyáron szél vagyok... ღ

Jasper

(2002. augusztus 22.)

Ruci

Bármi is legyen, nekem mindenem
Tebenned lakik, bennem senki nem
Bármi is legyen, nekem mindenem
Tebenned lakik, bennem senki nem

- Szerinted túl sok pozsgásunk van már otthon? - kérdezem meg jaspert, miközben egy pozsgásokat áruló stnad előtt guggolok és a földön lévő, újségpapírra felsorakoztatott pozsgásokat nézegetem. Kicsit telepakoltam pozsgással az ablakpárkányt, mert olyan aranyosak voltak a kis pozsgás testükkel, hogy nem tudtom... Egyszerűen csak bevonzottak, mint méhecskét a virágpor. Elgondolkodva nézegetem őket, miközben Abigailt várjuk a Camden Town bejáratánál.
A legutolsó levele után még jöbb pár. Mármint tényleg elég sok levelet írt, hogy mikor találkozunk, és a végén folyton valami kérdést tett fel Jasperről. Én persze csak úgy gondoltam, hogy barátkozni akar, elég nehéz lehet neki a szüleinél a helyzet. Úgy értem apáéknál. Szóval megsajnáltam és amúgy is... Nagyon szeretnék jóban lenni velük, mégis csak a testvéreim voltak, még ha csak félig is. És mivel Abigail is apa lánya, úgy gondolom ő is tud kedves és aranyos is lenni, mint Will.
Hűvös nyári szél fújdogálja az arcomba a vörös tincseimet, így rendszeresen ki kell sperenem őket az arcomből. Olyan kellemetlen és fura érzés az augusztus. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, nagy bánata van Sophie családjának. Mármint azt hiszem olyan nagynak nem kéne, hogy legyen. De valamiért most megint hatalmába kerít az az augusztus végi ősz eleji mélabús hangulat. Az ősz olyan komor, és szomorú. Hűvösen csókol a szél, hidegek az esők, és olyan bánatosan szürke és féjdalmasan hidegedik minden. Persze lehet ez csak nálam egy minden éves nyári pánik. Sosem szeretem az augusztusi átmeneti érzéseimet, olyan mélabúsak. De ezt persze inkább háttérbe szorítom, és Jasperre mosolyogok, miközben felágaskodom hozzá egy kis csókért.
- Remélem most már nem ijesztenek meg a mentők szirénázásai, tudod, még a muglikra is ráhozzák a frászt - simogatom meg az arcát. Jó, ez előtt pár perccel konkrétan a nyakába ugrottam amikor elszirénázott mellettünk a mentő. Elszoktam már egy kicsit london nyüzsgésétől, még akkor is ha szerettem ezt a tömött, és zsúfolt meg büdös várost.
- Szerinted Abigail eltévedt? - kérdezem meg kicsit aggódva körbepislogva. Nem olyan nagy a tömeg délután van, de Abigail még nem érkezett meg. Mondjuk ő kénytelen vonatozni, de én még most is inkább vonatoznék, vagy seprűn repülve közlekednék, csak hogy ne kelljen elviselnem a hoppanálás és a zsupszkulcs meg a kandalló okozta rosszullétet.
NEm sok idő elteltével befut végül Abigail, nagyon szépen van felöltözve, az én egyszerű városi ruhámhoz képest. Szinte valami csövesnek érzem magam, az ő rózsaszínes fehér apró virágos ruhájához képest. Egyből végigmér mind a kettőnket, majd valami fura mosolyt eröltet az arcára, majd Jaspert megbámulva a kezébe nyom valami édességes dolgot. Egyenesen Jasperre vetve magát megöleli, amit én értelmetlen pislogással nyugtázok, de én is kapok valami... furán távolságtartó ölelést. De biztos még zavarja hogy a testvére vagyok.
- Ezt én sütöttem. Megint. Hátha ez ízleni fog. Sophie azt mondta, hogy nem szeretet az édeset, de én ki fogom deríteni mi a kevdenced - vigyorog rá, majd elindul az utcán. Furcsa, hogy engem figyelmen kívül hagy.
- Will nem jött, mert... tudjátok szerelmes az autójába. Szóval hárman nagyon jól fogunk szórakozni.

[summer wind]

summer wind

2002. augusztus 22.
Sophie

outfit
 
„latley she’s the
only one
who can make me
smile”

Hűvös szél fújdogált, ahhoz képest, hogy még bőven benne voltunk a nyárban. Persze ez itt Angliában teljesen normális, hiszen a legtöbbször ilyenkor érkeztek meg a nagy esők és az a libabőrös hideg, amit az ember még időnként kibír pólóban, de már jól esik egy vékony dzseki. Ma még megpróbáltam enélkül elviselni és csak támogatni Sophie-t a család találkozóban. Nem igazán volt kedvem újra a testvéreivel lógni, a lány bunkó volt, a fiú meg szerencsétlen. Egyik idegesítőbb volt, mint a másik… amikor azt hittem, hogy az én családom elcseszett, akkor ismertem meg pont az övét. Még hálás lehettem a szüleimért.
– Szerinted túl sok pozsgásunk van már otthon? – kérdezte Sophie. Camden Town egyik standjánál álltunk és ő szokás szerint az apró virágokat nézte. Nem bántam cseppet sem, mióta beköltöztünk a lakásomba – ami egyébként csak pár napja volt, de tényleg – Sophie volt az, aki otthonossá tette. Cseppet sem bántam, hogy máris odahívtam és nem vártunk egy évet, mint a legtöbb pár. Bár a legtöbben azután már összeházasodnak, mint Fraser és Elliot.
Az esküvőre küldtem neki egy rövid gratulációt, de nem mentünk el. Azt mondták, hogy családi körben lesz, ráadásul eléggé úgy tűnt, hogy Elliotot még ez a kisebb létszám is zavarja. Nem volt ránk szükség ott… majd megnézzük a képeket, mikor átadjuk a nászajándékot. Azt még szintén nem vettük meg. Kicsit összejött ez az augusztus a költözéssel és minden egyébbel.
– Ugyanmár, sosincs túl sok. – mondtam.
Közben Sophie felpattant, hogy finom csókot adjon az ajkaimra. A tenyeremet óvatosan simítottam a derekára és úgy vontam közelebb magamhoz, hogy érezzem kicsit a melegségét. Szerettem közel érezni magamhoz, ráadásul most még tényleg azt az időszakot éltük, amikor csak együtt akartunk lenni.
– Remélem most már nem ijesztenek meg a mentők szirénázásai, tudod, még a muglikra is ráhozzák a frászt – mondta. Ujjai finoman simítottak végig az arcomon. Csak megráztam a fejemet. Azért elég sokat jártam a mugli városrészben is ahhoz, hogy megszokjam ezeket a zajokat… nem szerettem, mert hangos volt, de együtt tudtam vele eléni. – Szerinted Abigail eltévedt? – kérdezte aztán. Valóban jó ideje nem került elő, pedig már nagyjából a megbeszélt időpontot is túlléptük.
Egy bő tíz perces késéssel érkezett végül meg. Egy kicsit túlságosan is ki volt rittyentve, így felvontam a szemöldököm… arra mg csak mormogtam egyet, hogy a kezembe nyomott valami édes illatú szarságot. Nem voltam oda az ilyesmiért, a tömény cukor illat túl sok volt. Mégis, mikor a karjaimba vetette magát, erről egészen megfeledkeztem.
– Neked is szia… és most… – Egy kicsit eltoltam, így végül Sophie-t kezdte nyaggatni. Nem szerettem, mikor furcsa lányok kerültek túl közel hozzám. Ez a csaj meg extrám fura volt, mióta megismertem.
– Ezt én sütöttem. Megint. Hátha ez ízleni fog. Sophie azt mondta, hogy nem szeretet az édeset, de én ki fogom deríteni mi a kevdenced – vigyorgott rám, aztán elindultunk valamerre. Sophie-hoz lényegében nem is szólt.
– Az nehéz lesz. Ugyanis utálom az édes ízeket és ez nem fog változni. – Sophie kezébe nyomtam a csomagot, amit kaptam. – Majd Sophie megeszi őket. – Tettem hozzá.
– Will nem jött, mert... tudjátok szerelmes az autójába. Szóval hárman nagyon jól fogunk szórakozni. – magyarázta, miközben átkaroltam Sophie vállát és odahúztam magamhoz. Nem szerettem, mikor valaki ilyen gusztustalanul nyomul, márpedig itt erősen arról volt szó.
– Még szerencse, hogy ő legalább az autójába az. – Sóhajtottam és adtam egy puszit a vörös tincsek közé. – Tegyél egy szívességet, Abigail, és ne süss nekem többé semmit. – Folytattam. – Teljesen feleslegesen dolgozol vele, minden értelemben. – Nyomatékosítottam a szavaimat a megfelelő hangsúlyozással.

[ღ Nyáron szél vagyok... ღ]

ღ Nyáron szél vagyok... ღ

Jasper

(2002. augusztus 22.)

Ruci

Bármi is legyen, nekem mindenem
Tebenned lakik, bennem senki nem
Bármi is legyen, nekem mindenem
Tebenned lakik, bennem senki nem

Ahogy beköltöztünk a közös lakásunkba egyből megszerettem. Olyan bájos volt, a hatalmas ablakaival, csak úgy áradt be a szépséges napfény a házba, és mégis a bútorok olyan Jasperesek voltak és modernesen menők. Kellően kényelmes volt nem csak nekünk, hanem annak a seregnyi állatnak is, amit magammal hoztam hozzá. Persze Atlasz nem foglalt sok helyet, általában valami magas helyen gubbasztott, estafelé meg kirepült vadászni. Midnegyiküknek volt egy kis vacka amit kisajátított magának, a kőteknős általában az udvaron bóklászott meg rágcsálta a kis kavicsokat ha megéhezett. Jasper bárányával nagyon bájos volt. Tarzan pedig tarzankodott, csak a szokásos bolondos természetét hozta és mindig megtalálta a leglehetetlenebb helyeket az vackának. Legutóbb a mosogatótálban bubbasztott mert oda sütött be a nap.
Szerettem telebiggyesteni az üres holttereket virágokkal. Mostanában teljesen rákaptam a pozsgásokra, olyan aranyosak voltak és szépen kiburjáztak a cserépben. Így is aggódok, hogy Jasper nem tartja e őrülten túlzásnak. pedig a stand előtt nézegetve mindegyik szinte csábít, hogy vásároljam meg őket. Az összeset. A végén belőlem is egy növényes állatos őrült nő lesz, és még jasper is elriasztom úgy, hogy kipaterol a házából és mehetek a híd alá.
- Ugyanmár, sosincs túl sok – szólal meg Jasper én meg erre lelkesen felpattanok, és veszek egyet... kettőt... Hár.. Na jó, kettő elég.
- Úú, de jóó. De megígérem, hogy ez lesz az utolsó - vigyorgok rá szélesen, miközben kezeimbe fogom a pozsgásokat tartalmazó szatyrot, és arébb megyünk, nehogy elcsábuljak még itt a nagy várakozásban. Amíg a húgomat várjuk, inkább lekötöm magam azzal, hogy Jasper ölelésébe bújok a húvös időben olyan jól esik az ő érintése. Kicsit elűzi ezt a nyár végi melankóliát.
Végül csak megérkezik Abigail is, és valahogy nagyon rápörög Jasperre is, aki aztán finoman eltolja magától. Abigail perszte nem izgatja fel ezen magát tovább dumál neki, miközben engem ijesztően figyelmen kíbül hagy. talán ez még az a múltkori duzzogás, pedig azt hittem kicsit nyitott lesz felém is, ha már ő akarta, hogy találkozzunk.
– Még szerencse, hogy ő legalább az autójába az. Tegyél egy szívességet, Abigail, és ne süss nekem többé semmit. Teljesen feleslegesen dolgozol vele, minden értelemben - hangsúlyozza ki a szavait Jasper, én pedig furán pislogok rájuk. Valahogy értem én, hogy mire céloz a húgomnak, csak hát mégis csak fura. Úgy értem csak nem hajtana rá Abby Jasperre. oké, hogy nagyon menő és egy félisten, de mégis csak a tetsvére barátja. Még én se csináltam ezt amikor Averyvel voltak együtt, és azt hiszem akkor éppenségel nem is néztem rá úgy, hogy: Hűhűűű szia szia Jasper.
- Ugyan már, én csak közelebb szeretnék kerülni a nővérem pasijához, ne szívd mellre - mondja kissé zavart vékony hangon Abigail, majd morcosan gyorsít a léptein. - Nem tudom mennyire ismeritek Londont, Sophie írta a levelében, hogy ti... Kicsit másféle közösségben nőttetek fel. De van itt egy nagyon klassz szórakozó hely, a bazársorok között.
Magyarázott és céltudatosan haladt előre, miközben és Jasper kezét meg a szatyromat szorongatva igyekezek utána. Nem sokkal később meg is érkezünk egy ajtó elé, ami lét stand között nyílik, és a Zöld Cseresznye nevet viseli. Abby nem mond semmit, csak belép rajta én pedig kérdőn nézek Jasperre.
- Van egy olyan érzésem, hogy ez valami játékterem szerűség. Tudsz bowlingozni, Jasper? - kérdezem miközben benyitok én is a zöldre festett ajtón. Az érzésem nem csalt ez egy játékterem volt, mindenféle régi játékgépekkel, a háttérben bowling pályával, billiárd asztalokkal, egy kisebb kialakított pulttos kávézós résszel, ahol sütiket nasikat meg innivalókat lehetett venni.
Abby éppen egy nagy üveg valami mellett ácsorog, amiben egy csomó plüssfigura van beleszuszakolva és egy fura kar várja, hogy kivegyen onnan valamit.
- Nem vagyok egy nagy játékos, de imádom ezt a helyet. Versenyezzünk, Sophie! - firdul felém, mire kérdőn pislogok rá és a plüssös doboz felé. - Ha valamelyikünk kihalássza Jaspernek azt a pandát, nyer tőle egy puszit - teszi csípőre a kezét én meg értetlenül pislogok. nem lehetne, hogy csak én nyerjek egy puszit? De mielőtt bármit is mondhattam volna már oda is lépett a géphez, és bedobta az aprót is.

[summer wind]

summer wind

2002. augusztus 22.
Sophie

outfit
 
„latley she’s the
only one
who can make me
smile”

Kettesben még minden békés volt. Sophie azokat a kis pozsgásokat nézegette, válogatta és olyan boldog volt, mikor magához vette a csomagját. Nem volt az a kellemetlen kis érzés, ami Abigail érkezésével vette át az addig hangulat helyét. Cseppet sem kedveltem azt a lányt. Nem tetszett, ahogy rám nézett és beszélt velem. Egy normális testvér nem enged meg magának ilyen érzéseket... legalábbis én egykeként így gondoltam. Egész egyszerűen nem akartam táplálni a lány érzéseit, ezért hangsúlyozva a nemleges válaszat a próbálkozásaira közöltem vele a tényeket.
- Ugyan már, én csak közelebb szeretnék kerülni a nővérem pasijához, ne szívd mellre Nem tudom mennyire ismeritek Londont, Sophie írta a levelében, hogy ti... Kicsit másféle közösségben nőttetek fel. De van itt egy nagyon klassz szórakozó hely, a bazársorok között. - Menet közben gyorsabbra vette a lépteit. Én persze tudtam, hogy kamuzik. Sok csaj próbált már rám mászni, nem ő volt az egyetlen, aki a lehető legszerencsétlenebb módon próbálta ezt az egészet kivitelezni.
- Ó, szóval azért ez a nyomulás, mert meg akarsz hívni valami italra minket. Hát ezt nem utasíthatjuk el, szóval mutasd az utat. - Mondtam és megszorítottam Sophie kezét menet közben.
A tömegben ide-oda sasszéztunk, remélve, hogy nem ütközünk senkibe. Azért így nyáron elég sokan megfordultak London központibb részein, hiszen iskola még nem volt, a felnőttek meg szabadságon voltak és ez azt jelentette, hogy mindenki nyüzsög. Két stand között még is lassan megpillantottuk a Zöld Cseresznye nevű hely, kitárt, zöld ajtaját. Odabent kellemes hűvös volt, de a szél nem jutott be olyan kellemetlenül, mint odakint.
- Van egy olyan érzésem, hogy ez valami játékterem szerűség. Tudsz bowlingozni, Jasper? - Magyarázta Sophie, ahogy körbenéztünk. Egy zöld, fűves asztalt szúrtam ki, meg valami hosszú dolgot, ahol emberek nehéz golyókat dobáltak. Nem ismertem a mugli szórakozásokat. Mi otthon csak köpköveztünk, esetleg a csokibékás kártyákat cserélgettük.
- Nem 'tom... igazából sosem próbáltam ilyen dolgokat. - Vontam vállat és kicsit jobban körbe néztem a környéken. Közben tovább sétáltunk, hogy valami üveges automatadolog mellett álljunk meg, ahol Abigail várt minket. Az üveg fogságában számos plüss volt, közöttük egy kancsal panda is, éppen mindennek a tetején.
- Nem vagyok egy nagy játékos, de imádom ezt a helyet. Versenyezzünk, Sophie! - mondta Abigail. - Ha valamelyikünk kihalássza Jaspernek azt a pandát, nyer tőle egy puszit. - Az ötlet önmagában is nevetséges volt. Mi a francra kellene bárkinek is egy ilyen rusnya panda. Ráadásul már oda is lépett a géphez.
- A faszt. Erre kár volt pénzt pazarolnod kislány. - Szóltam közbe némileg nyersen. Ezt a gondolatot már most elfelejthette a kiscsaj, még akkor is, ha álmai vágya, hogy a szőke herceg csókolgassa. - Kérem az ingyen piámat és csak a barátnőmet csókolgatom... - Szépen megfogtam Sophie kezét és már húztam is a pulthoz, Abigailnek meg intettem, hogy készítse elő a pénzét.
- Nekem egy barnasör lesz. Sophie, te mit kérsz? - magyaráztam a pultosnak, majd a vörös lány felé fordultam mellette. Megvártam, mit kér, aztán leültem. - Nem fogunk ilyen hülyeségekbe belemenni többé. Inkább lógjunk kettesben. -  Hajoltam a füléhez, belesúgni a szavakat.

[ღ Nyáron szél vagyok... ღ]

ღ Nyáron szél vagyok... ღ

Jasper

(2002. augusztus 22.)

Ruci

Bármi is legyen, nekem mindenem
Tebenned lakik, bennem senki nem
Bármi is legyen, nekem mindenem
Tebenned lakik, bennem senki nem

Furcsa volt Abby közeledése, olyan hirtelen, de én ragaszgodom ahhozm hogy ebben nincsen semmi rossz indulat. Úgy értem, hiszek abban, hogy az emberek nem gonoszak egymással. Az elmúlt évek alatt megtanultam, hogy nem olyan rosszak, és csak nagyon kevesen akarnak tényleg értani a másiknak. A közelemben nem volt ilyen ember, még ha Avery furcsán és egy kicsit kegyetlenül is távolodott el tőlem, nem... Szóval hittem Abbyban, és a tesvéri kötelékünkben, hogy az majd megerősödhet. Nekem csak ők voltak, anya után a nagyiék, és elsősorban Jasper. Mindennél jobban közel akartam őket magamhoz tartani. Szóvaaaal.... Csak nem olyan szándékkal akart velünk találkozni, hogy lenyúlja Jaspert. Persze, tök helyes és menő meg szexy félisten akiért minden egyes nap megőrülök... Jó, kíváncsi vagyok, hogy ez mennyire egészséges. Na szóval jasperre pislogok, és megszorongatom az ujjait. Amúgy se hizem, hogy Abby miatt hirtelen eldobna, vagy lefeküdne vele, ahhoz ő túl aranyos.
Ahogy beérünk a játékterem szerűségbe, a villódzó neon fények kissé élesen hatnak a benti félhomályban. Nem volt olyan túlzsúfolt, de csendes se volt, a felon lógó hangszórókból búgott a zene, amiket talán Jasper nem is ismert. Elég undergound stílusban tolták a rádióban. Leginkább a játék gépektől hallatszódott felénk némi ingerült vagy éppen diadalom ittas kiabálás. Abby persze fura módon próbálkozoik megint egy puszi kicsikarásával, amire én csak zavarodottan pislogok. Én se tudok bowlingozni, de talán még az is jobb ötletnek tűnik, mint ez a csókért való versenyezés.
- A faszt. Erre kár volt pénzt pazarolnod kislány. Kérem az ingyen piámat és csak a barátnőmet csókolgatom... - megköszörülöm a torkomat, és bocsánatkérően Abby felé pislogok, aki csak elhúzza a száját és megvonja a vállát. Majd amolyan le foglak győzni pillantást vet felém, amitől megborzongok. Én nem szeretnék versenyezni. úgy értem, nincs is miért. Abigail tényleg nagyon magányos lehet, ha ennyire kétségbeesetten szeretne egy csókot. Meg úgy bármit. De ezzel Jaspert csak jobban magára haragítja, amit nem szeretnék. Az lenne a jó, ha Jasper is kedvelné a családom, de ő persze még nálam is furábbnak gondolja őket, ami persze jogos is. De én is fura vagyok. Azt hiszem. Hagyom magam odahúzni a pulthoz, ami nekem elég magasan van, de igyekszem egy kicsit lábujhegyen feljebb tornázni magam.
- Nekem egy barnasör lesz. Sophie, te mit kérsz?
- Één egy... lime-os limonádét kérek - ágaskodom. Valahogy nem vagyok nagy sörös az olyan férfias, és amúgy is a nagy melegben jól esik a savanyú limonádé. közben odaér mellénk Abby is odaér és ő is valami limonádét rendeltmert nem engedték, hogy sört vagy koktélt igyon, hiszen ő még csak tizenhat éves.
- Nem fogunk ilyen hülyeségekbe belemenni többé. Inkább lógjunk kettesben. - Elhúzva a számat kissé lehangoltan bólogatok. Érthető, hogy Abigail fura viselkedése elveszi a kedvét midnen jövőbeli családi programtól.
- Azt hittem, hogy ő... sokkal kedvesebb lesz - suttogom vissza, majd felsóhajtok egy picit azért szomorú vagyok. Közben kiérkezik a limonádém, és odafordulok, hogy elvegyem. AMi azt hiszem egy őröületesen nagy hiba, mert Abigail közben Jaspernek magyaráz valamit, és mire visszafordulok csak azt látom, ahogy a lány felnyújtózik hozzá és éppen szájon csókolja.
- Őőőő.... Abbigail... rossz helyről iszol... - motyogom enyhén sokkos állapotban, aztán csak összeszedem magam és igyeskzem elhúzni jasper szájától. Még szerencse hogy nem valami varázsvilágos dolgot iszunk, akkor még a szájuk is összeragadna... - Úgy értem enged el a barátomat!

[summer wind]

summer wind

2002. augusztus 22.
Sophie

outfit
 
„latley she’s the
only one
who can make me
smile”

Azt sem tudtam arccal hol vagyok, már azon kellett agyalnom, hogyan rázzam le ezt az Abigail csajt. Tudtam, hogy bejövök neki, nem csak abból, ahogy bámult, amikor összefutottunk náluk… hanem Sophie is említett egy-két furcsa levelet. Alapvetően az sem lepett volna meg, hogy valakinek tetszek, már megszoktam, hogy a legtöbb lány körbe leng. Itt azonban egészen érdekes volt a helyzet, hiszen Sophie lényegében Abigail nővére volt. Az az enyhén furcsa volt, hogy csak így gond nélkül flörtölgetne velem a testvére előtt. Volt valami gusztustalan az ilyen lányokban, amit nem lehetett igazán szavakba önteni.
Egyszerűen látszott, hogy még gyerek. Nem érezte a tettei felelősségét és ettől kellemetlen helyzetbe hozott minket is. Mondjuk azt nem is tudtam, hogy amúgy hány éves pontosan. Sophie-val nem mentünk bele ebbe, de ránézésre legfeljebb tizenöt lehetett – a viselkedése alapján meg tizenhárom.
–  Één egy... lime-os limonádét kérek – ágaskodott mellettem a pultnál Sophie. Abby is megérkezett és kért magának egy limonádét ő is. Nem is értettem, miért fordult meg a fejében, hogy valami erősebbet igyon. Ebből is látszott, hogy mennyire gyerek. Az alkoholtól senki sem lesz nagylány, legfeljebb mocskosul részeg, ami számos elég béna helyzetet szülhet.
Oda is hajoltam Sophie-hoz, hogy közöljem, többet ilyen hülyeségbe nem megyek bele. Semmi bajom azzal, hogy mugli helyekre járjunk vagy a családjával találkozzunk, de nem akarok hármasban randizni senkivel. Az a világ legbénább dolga, ráadásul rendkívül bosszantó is.
– Azt hittem, hogy ő... sokkal kedvesebb lesz – súgta vissza Sophie. Éreztem, hogy kicsit szomorúbbá vált a hangja és nem akartam, hogy miattam legyen rossz kedve… mert végülis én panaszkodtam állandóan Abigailre, meg a családjára. Csakhogy okkal tettem. Mikor odamentünk a mostohaanyjában egy csepp jómodor sem volt, az apjának meg nem volt elég fontos a lánya, hogy kiálljon érte. Ez az Abby meg itt játssza a Miss Picsát és olyanokat kamuzik, hogy a testvére nem jött el, mert valami mugli cuccot csinál. Nem vagyok hülye, a kezdetektől fogva nem volt benne a kölyök a terve.
Megérkeztek az italaink. Én is magamhoz húztam a sörömet, úgy támaszkodtam meg a pulton. Már éppen ittam volna egy kortyot belőle, amikor megszólalt megint a kevésbé imádott vörös lány. A hangja is bosszantó volt, ha egyáltalán létezhetett ilyesmi.
– Majd ihatok egy kortyot a sörből? Apa mindig megengedi, hogy leigyam a tetejéről a habot. – Magyarázta és túl közel jött. Elfordítottam a fejemet és belekortyoltam az alkoholból, remélve, hogy akkor kevésbé leszek morcos válaszadás közben… csakhogy, amint letettem a korsót pipiskedve a számra tapadt. Egy fél pillanat volt az egész, de már hallottam Sophie hangját:
– Őőőő.... Abbigail... rossz helyről iszol... – még el is rángatta tőlem. Ez volt Abigail szerencséje, mert én azzal a lendülettel löktem volna fel. – Úgy értem enged el a barátomat! – Persze a kiscsaj megpróbálta meglökni Sophie-t, mintha ő lenne a hibás a félresikerült akcióért. Nem, nem így volt, ő még viszonylag kedvesen félre taszította.
– Te meg mit képzelsz magadról? – akadtam ki és magam mellé húztam védelmezőn Sophie-t. – Gusztustalan dolog más pasijára csimpaszkodni. Főleg, ha a srác kifejtette, hogy nem kér belőled. – Közöltem, majd megemeltem a korsómat és az egész sört az arcába öntöttem.
– Hát kösz a meghívást. Mi most megyünk. – Jelentettem ki, megszorítottam a barátnőm kezét és úgy rángattam ki az utcára. Rohadtul dühös voltam, éreztem, milyen hevesen ver a szívem. – Soha többé nem akarom, hogy ez a lány a közeledbe menjen. – Vontam magamhoz és a halántékára leheltem egy finom csókot. Nem engedhettem meg, hogy tönkre tegye a családja ezt az ártatlanságot, ami olyan édesen állt neki.

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad.

◊ nyári forgatag◊
2003.07.03

◊ Sophie ◊
A legszebb szín a világon az, amelytől szépnek érzed magad.

zene ◊ Fa lenni outfit ◊ simple

gen igen, végre más is láthatja a ruháimat, nem csak a Hollóhát. Tavasszal elég sok ruhát varrtam, mert kikapcsolt, és olyankor nem agyaltam Hugon, és a béna szerelmi életemen. Egyik kis táska követe a másikatt, egyik szoknya jött a másik után, és a végére lett egy eglsz rógardróbnyi ruhám. A méretezést még gyakorolnom kell, mert sok ruhát Xsesre akartam magamnak, de nagyobbak lettek, és a méretező varázslat sem sikerült, amit a könyvtárban olvastam. Sőt, az egyik egészen félre sikerült, és XXles lett. De nem bánom, mert közben jól szórakoztam. Megmutattam pár lánynak, nekik is tetszett, és egy hugrabugos még megkérdezte, hogy csinálnák e neki is. Innen jött az ötlet, hogy talán ezzel kereshetnék egy kis plusz pénzt. Anyt nem veti fel a pénz, mégiscsak egyedül nevel, és ahhoz képest a házunk nagy, fentartani nem olyan könnyű. Először azt gondoltam elmegyek valami könyvesboltba, de a ruháim árulása kellemesebbnek tűnt. Anya segített idág elhozni a cókmókjaim. Nem olyan sok, Van 20 db ruha, 5 táska, és vannak kisebb kiegészítők, zoknik, ilyesmik. Tudom, hogy nyár van, és nem biztos hogy elkelnek, de sose tudhatod. Lehet, hogy valaki északra megy nyaralni, mert szeretei a hideget, és ppen ilyen klassz kötött zoknit keres, mint az enyém. A ruhaállványokra szépen felakasztgatom a vállvfás szoknyákat és ruhákat. Szép színesek, és mindegyiket imádom. Amit viselek, azt is én csinálnam, és sokkal jobb, mint amiket eddig hordtam. Ha belenézek a tükörbe, hamisíthatatlan Betht látok, nemc sak egy Hollós csajt. A ruhákra szépen sotban feltűzöm az árakat is. Nem adon dárágn, mert z a hekyzet, hogy nem tudom, mennyit érhetnek, így tíz font fölé nem vittem őket.  Az idő is szép napos, kevésbé borús, mint tegnap, így talán el sem ázok. Nekekm ugyan nincs próbababám, mint  a mellettem lévő árusnak, de..de talán azért így is elkelnek. Odamegyek az egyik táskát felakasztani a kis aszalka sarkára, a másikat a rozoga fa székemre, mikor a kancsal árus néni furcsán méregetni kezdi a ruháimat, aztán cöccög egyet. Bztos a ruhákat nézte? Nevetségesek? És...ami rajtam van, az is? Úristen, lehet, hogy a mugliknak ezek teljesen nevetségesek? BIztos idiótán festek! A levegőt kissé kapkodni kezdem. Vizet..vizet..hátra indulok, hogy vizet keressek, és le is ülök egy kicsit a hokedlimre, így alig látzsódok ki az asztal mögül. Talán..át kellene öltöznöm. Tessék, éppen hogy csak kipakoltam, és máris csúfos vereséget szenvedtem. Talán mégsem olyan szuperkirályak, mint ahogy én azt gondoltam..talán a könyvesbolt..vagy a Starbucks..Lehet, Clairenek sem tetszett, csak azért mondta, hogy milyen menő, mert mindig segítek a házijánál, és megkínálom anya házi kekszéből. Meg kellett volna kérdeznem Hugot..de ő is azt mondaná puszta udvariasségból, hogy szép. Bár..Hugo. Akármikor eszembe jut, elpirulok. Jaj sitenem, most pakoljak össze? Végignézek a kis fogasokon. őt szeretem, őt is, de ahh, őtiiiis

[ღ Varázsszövés ღ]

ღ Varázsszövés ღ

Beth

(2003 június 03.)

Ruci

falling down

Kissé fásultan keveredek be a Camden Town utcáira. Az utóbbi időben az életem enyhén feje tetejére állt. Leginkább az óta, hogy Jasper az aurorok szerint egy gyilkos szörnyeteg, és de ez nem is így van, de mintha annyira nagyon rá akarnák ezt bizonyítani, hogy az egyenesen riasztó. Jasper ártatlan, az egész életét Vincent tette tönkre, ő bélyegezte meg örök életre azzal a vörös vésett szüveggel a karját, lett életének állandó kísértete... aki úgy tűnik most sem hagy békén minket. Mintha kis, apró darabokat akarna belőlünk még a halála után is kiszipolyozni. Ez persze szörnyen bántott, főleg hogy... Jasper nem egy gyilkos. Komolyan mégis ki tudná elképzelni ezt róla, hogy szándékosan életeket olt ki, miközben az a munkája, meg az élete hivatása, hogy életeket segítsen a világra jönni. Amit választott egy gyönyörű szakma volt. És ami Vincentet illeti... Baleset volt. Semmi más, csak baleset és én még csak tisztán sem emlékszem a történtekre, mert anynira sokkban és félelemben voltam, amikor megtalált Jasper. Ki kellett szellőztetnem egy kicsit a fejemet, hogy aztán kilyukadjak egy teljesen random helyen.
Egy kicsit elhúzom a számat, ugyanis itt hittem azt, hogy a mostoha testvérem, Abigail - akiről azóra rejtélyesen semmi hír nem jött -, megcsókolta Jaspert. Az orrom előtt. Pedig én tényleg azt hittem, hogy barátkozni szeretne velünk, elvégre én vagyok az új-régi mostohanővérük, meg ha már az anyuja nem volt olyan kedves és szívélyes. Felsóhajtok, és inkább csak megindulok, bele a vásári forgatagba.
Jó lett volna, ha mondjuk van is velem valaki ismerős, de Esther éppen majdnem szült, Armin a megfogalmazása szerint hajléktalan lett Caince miatt, Beth-szt nem akartam zavarni, hátha Hugozik, mármint azért ahogy írta most már tényéeg rendesen Hugozhatott is. Közben áttörök a néniken és bácsikon, emebereken és egyéb mindenféléken. Valaki meg is tapossa a lábam, én meg nem értem miért ilyen szűkösen zsúfolt az utca. Lehet én is megkönyökölök meg megtaposok valaki, aztán egyszer csak, nagy nehezen átfurakodva magam - az egyébként nagyon jó illatú - kajastandok között egyenesen belezuhanok valami ruhakellékes... válfás... szövetes... valamikbe. Azt hiszem több anyag lesz rajtam ezalatt a fél perc alatt, mint amennyi ruhát valaha is hordani lehet. Ráadásul teljesen bele is gabalyodok mindenbe is, így kalimpálás helyett  csak megadóan felsóhajtok.
- Izé... Segítség! - mormogom végül megadóan, hátha nem egy dühös boszorkány néni az, akinek tönkre tettem élete művét...

◊ nyári forgatag◊
2003.07.03

◊ Sophie ◊
A legszebb szín a világon az, amelytől szépnek érzed magad.

zene ◊ Fa lenni outfit ◊ simple

Tényleg, tényleg a levegő, mintha fogyna, csak nem pánikrohamom lesz? ég sosem volt olyanom, de ilyennek képzelem. Lehet, hogy elbíztam magam, és a ruhák pocsékak, és egyet sem tudok majd eladni, inkább  kukba kellene kidobni. Már éppen sírni kezdenék, mikor valami fura hangra leszek figyelmes. Felállok a kis székemről, hogy kikukucskáljak, de csak egy ruhakupacot látok, az én ruháimból, és elhaló segítségkérést.
- Izé... Segítség! -
Nagyokat pislogva lépek előre, és próbálom gyorsan leszedegetni a valakiről a ruháimat.
- Jaj..pi..pilla....elnézést...pillanat és..kéész..
Motyogok idegesen, és dobálom le a ruhákat, mígnem egyszercsak felbukkan a hang gazdája. Egészen megepődök, mert nem számítottam itt senki ismerősre. Gondoltam, elvegyülök itt a nagy idegen tömegben, de hogy pont Sophie esik be a ruáimba és tekeredik bele, arra a legkevésbé sem számítottam.
- Óh, Kakukk! Vagyis Szia Sophie!
Igyekszem felsegíteni a barátnőmet, és összesedegetem a ruháim. Magamhoz ölelve a kupacot, ismét alig látsódom ki mögüle, de igyekszem úgy fordulni, hogy lássam Sophiet.
- Hát te merre siettél ennyire? Hogy vagy? A ruhakupacom nagy nehezen kitertem a hosszúkás asztalra, és újra felrakosgatom a vállfákra szépen egyesével.
- Bocsi, ha útban voltak, csak...nagyon izgulok. Még sosem mutattam senkinek őket. Az idén csináltam őket. Mikor nem tudok aludni, akkor varrogatok, horgolgatok, mint egy vénasszony.
Annyira, hogy az egyik sapkának egészen Hugo feje lett, mert miatta rágódtam, amikor csináltam. Lehet, csak én képzelem bele, de azóta is Hugo sapkának hívom. Túl szexi lett sapkának. Talán az lett a legjobb munkám, nem is a ruhák. Jaj, igen, amit viselek.
- ugye nem lett nagyon béna?
Fura, de az utóbbi hetekben többet aggódtam a ruhák miatt, mint a könyvek miatt. Ilyen még soha életemben nem fordult elő, de persze ez más, mert nem veszem őket, hanem készítem, és attól félek, hogy béna vagyok, és ügyetlen.

[ღ Varázsszövés ღ]

ღ Varázsszövés ღ

Beth

(2003 június 03.)

Ruci

falling down

A stressztől mostanában úgy éreztem alig láttam. A büfében is túl sokat hibáztam, és folyton Arminnak kellett megmenteni a helyztetet. Iagzából tényleg kikészültek az idegeim, a tárgyalás egyre közeledett, és ahhoz képest, hogy a nyár elején szerettünk volna Jasperrel összeházasodni, nagyon úgy tűnt, hogy megborultak a dolgok. Sőt, egyenesen megborultak, elborultak és a feje tetejére álltak, bukfenceztek és fejükre állva maradtak. Pedig olyan jó lett volna, az egész, ahogy elterveztük, de még Mikhail programjaira is alig jutottunk el. Az időm nagy részében próbáltam visszafogni a vibrálásom, Jasper amúgy is kivolt és nem akartam magammal is leterhelni, de amikor máshol voltam kicsit kiengedett belőlem a sok fezsültség és idegesen törülgettem az edényeket vagy ilyemsik. Most pedig nagy idegességemben sikerült egy halom ruhába is belegyalogolnom, amik úgy tekeredtek körém, mintha egyenesen meg akarnának ölni.
- Jaj..pi..pilla....elnézést...pillanat és..kéész... - hallom ki a kupacból, a tompa hangot, én meg még fel is jajongot, mert valami gombostű is megbök ebben a ruha és egyéb anyag halomba, úgy érzem lassan, hogy egy gigászi tűpárnára vagy legalább is egy óriási sünire zuhantam volna az előbb. Minden estere úgy érzem, hogy a perceim már végérvényesen meg vannak számlálva, amikor meglátom a fényt és a fénnyel együtt Beth arcára.
- Óh, Kakukk! Vagyis Szia Sophie! - köszönt meglepődve és én is olyan meglepődötten mászom ki a segítségével a kupac színes anyag közül, mintha csak azt hinném rosszul látok.
- Ó, nahát Beth! - mormolom, miközben a kezemből kihúzok egy gombostűt, ami agyon ugyan nem döfött az előb, de kellemetlenül a bőröm alá nyomult. - Óóóó? Beeeeth! - esik le nekem végérvényesen a dolog és lelkesen, eldobva a tűnt a nyakába ugrok és megölelgetem. Olyan régen nem találkoztam vele, és olyan jó végre egy kedves ismerős arcot látni.
- Hát te merre siettél ennyire? Hogy vagy? - kérdezi, mire sóhajtok és legyintek. Á végül is Jasper gyilkossággal vádolják, meg hogy megölte azt az embert, aki elrabolt ezen kívül semmi újdonság nincs, maximum, hogy így augusztusban lesz az esküvőnk, pedig a július olyan szép lett volna.
- Nem is tudod, azt hiszem csak el akartam futni a problémáim elől, de ezek szerint látványos jelet kaptam róla, hogy nem lehet - magyarázom, aztán sóhajtva segítek Beth-nek a ruhákat összeszedni, meg újra kiállítani, amiket összegórtam. - Soha nem éreztem magam még ilyen fáradtan - mondom végül felé fordulva. - Ezek amúgy a tieid? - érdeklődöm őszintén kíváncsian.
- Bocsi, ha útban voltak, csak...nagyon izgulok. Még sosem mutattam senkinek őket. Az idén csináltam őket. Mikor nem tudok aludni, akkor varrogatok, horgolgatok, mint egy vénasszony. - magyarázza Beth én meg álmélkodva nézem a színes ruhákat végig, eddig nem is tudom azt hittem ő árulja mert diák munka, de nem, mert ő csinálta. Egy tűnt sem tudok megfogni a kezemben úgyhogy egészen le vagyok nyűgözve, majd végignézek Beth ruháján is, ami úgy néz ki, mintha azt is ő csinálta volna.
- Beeeeth. Ezek csodálatosak. Nagyon ügyes vaaagy - mondom lelkesen, és magam elé veszek egy színes napraforgó mintájú ruhát. - Ezek annyira cukiiik - lelkendezem, és megrázom a fejem, hogy nem lett béna. Sőt. Ezt a ruhát én kérem. Nagyon-nagyon kérem.
- Hűű, lehetek én az első vásárlód? - kérdezem lelkesen aztán kicsit halkabbra veszem a hangom. - Hugoval csókolóztatok mááár?

◊ nyári forgatag◊
2003.07.03

◊ Sophie ◊
A legszebb szín a világon az, amelytől szépnek érzed magad.

zene ◊ Fa lenni outfit ◊ simple

Borzalmasan esetlennek érzem magam, ahogyan igyekszem kigabalyítani  a ruhakupacból azt a valakit, akit elnyeltek a ruhák. Kellemes meglepetés ér, mikor a nagy halom ruha alól Sophie bukkan elő. Olyan kellemes meglepetés, mint mikor azt hiszed, kifogytál a kávéból, de aztán bekopog valaki, és hoz egy gőzölgő katamellás tökös kávét. Régen volt már, hogy láttuk egymást, inkább baglyokon keresztül beszéltünk. Meséltem neki Hugóról, és az érzéseimről, ami nőttön csak nőtt, és a kétségbeesett tudatlanságom tanulásba, korrepetálásba és hát..tuha varrásba folytottam. Igazából lehet, hogy Hugonak is köszönhetem, hogy iskolaelső lettem. Annyira nagyon buzgolkodtam elfelejteni a szívem nagy gondját, hogy nekiálltam a jövő évi varázslatok elméleti részét tanulni. Így született ez a sok sok színes ruha. Mindegyikben Hugot látom. Például ott az a zöld, azt akkor csináltam, mikor a szemeire gondoltam, a bús aggódó tekintetére, ahogya húgára gondol, és a kazettára. Aztán az a kék fodros. ott van benne a kézfogás a Mungóból. A villámok a testemben. Kék is a ruha, a vihar miatt.
- Ó, nahát Beth! Óóóó? Beeeeth!-
Sophie, a kedves Sophie is a nyakamba borul, én pedig szorosan, lelkesen ölelem vissza. Igazán régen beszéltünk úgy igazán, olyan barát a baráttal, sugdolózva, hajnalig, ahogy az emberek a fontos dolgokat osztjk meg a barátaikkal, az igazán hozzá közel állókkal. Mi van vele? Hova siet? Boldog? Remélem.
- Nem is tudod, azt hiszem csak el akartam futni a problémáim elől, de ezek szerint látványos jelet kaptam róla, hogy nem lehet A ruhákat a kezembe kapom, és összeszedegetve az asztalra rakom. Felvonom a szemöldököm, és csodálkozva, kiváncsian nézek Sophiera.
- Problémáid? Remélem, nem olyan nagyok. Ha bármiben segíteni tudok, egy szavadba kerül!
Ketten hamar elpakoljuk a ruháim, de még mindig a fél szemem Sophiera szegezem. Az nem járja, hogy nehéz idők járnak rá. Bár persze tudom, hogy mindenkinek vannak nehéz időszakai, de nem szeretem, ha a barátaimnak van.
- Soha nem éreztem magam még ilyen fáradtan. Ezek amúgy a tieid? 
Együttérzően pislogok rá, majd félénken a ruhákra.
- Úgy tűnik, ha stresszelek, már nem csak tanulok, hanem varrogatok is. És azt hiszem, jobban is élvezem, mint hittem az elején.
Annyira, hogy fontolgatom a művészeti fősulit. Még dilemmázok, mert a lénygondozó is nagyon menő dolog. Meg attól tartok, hogy ez is egy ilyen búskomorság eszkalálódása dolog, és amikor újból vidám leszek és már nem leszek tini, akkor nem tudok majd varrni. De érzelmileg instabil művész sem szeretnék lenni, szóval nehéz dió, de még adok magamnak egy évet eldönteni.
- Beeeeth. Ezek csodálatosak. Nagyon ügyes vaaagy -
Tényleg? Vajon tényleg jók? Mi van, ha csak nem akar megsérteni? Elvégre is a barátom, s a barátok nem szívesen közölnek rossz dolgokat. Csak nem mondané, hogy hát..béna Beth, maradj a lényeknél. Na jó, egy Mardekáros biztos megmondaná, de Sophie talán túl tapintatos. Most vajon tényleg csak tapintatos? Vagy tetszenek neki? Nem vagyok felkészülve még a negtaív véleményekre. Túl nársziszlelkű vagyok. Bár nem tudom, milyen lehet egy nárszic lelke. VAn egyáltalán lelke? Magához veszi az egyik napraforgó mintásat, és lelkednezik. Talán..talán valóban jónak tartja őket...
- Ezek annyira cukiiik . Hűű, lehetek én az első vásárlód?  -
Széles, vidám osollyak bólogatok hevesen, persze, persze hogy lehet, de inkább ajándékba, ajándékba adom.
- Hogy a manóba ne! De szeretném neked ajéndékba adni, amit választasz. Ne is ellenkezz, mert makacs vagyok, mint egy öszvér! Nevetek végre felszabadultan. Hiába, még nem tudom belőni, jók e ruhák, szépek e, vagy csúnyák. Mert valahogy a mugliknak talán túl fura, a varázslóknak meg túl muglis...szóval olyan se nem ilyen, se nem olyan ruhák ezek, és túl bohókásra is sikerültek. A nagy nevetésem persze a torkomra forr, ahogy Sophie olyat kérdez, amitől prüszkölni kezdek.
 - Hugoval csókolóztatok mááár?
Zavarba jövök, biztos el is vörösödöm. A hangom most nem harsány, inkább halkabbm duruzsolóbb, édesebb. Lesütöm a szemem, mert a gondolatra is zavarba jövök.
- Igen. Úgy tűnik, mindketten túl zárkózodtak voltunk ahhoz, hogy elmndjuk a másiknak, mit érzünk. Végül már nem bírtam tovább, és elmondtam. És azóta olyan vagyok, mint aki folyton lebeg.
Túl romantikus és szentimentális mondatok jutnak az eszembe róla, így inkább csak elhallgatok, és a ruhákkal pepecselek.
- Valamikor igazán összefuthatnánk egy kávéra, vagy fagyira, az se baj, ha az estébe húzódik.

[ღ Varázsszövés ღ]

ღ Varázsszövés ღ

Beth

(2003 június 03.)

Ruci

falling down

Beth-ttel találkozni olyan kellemes és jó élmény most, mint a meleg tavaszi zápor délután, ami felfrissít és egy kicsit kicseréli az ember lelkét is. Üdítő és kellemes, egy kicsit el is felejtkezem attól a nagyon-nagyon sok stresszről, ami ránk vár, meg a tárgyalásról, és inkább próbálok egy kicsit visszatérni az olyan Sophie-s Sophie-hoz aki mindig vidám és lelkes és csak úgy önmagában véve Sophie. Ez az egész Vincent ügy megviselt, és azóta, hogy elrabolt, pedig még kaptam Jaspertől egy édes, nagyon-nagyon ennivaló kistacskót is, hogy ne féljek, és ha ő nincs velem, legyen aki megvéd. AZtán persze felbukkant az életünkban megint, mint valami kísértet, hogy még itt vagyok, és a halálon túl is fájdalmat akarok okozni Jaspernek. Nem szerettem, hogy bántotta Jaspert, hogy heget hagyott a karján, egy csúnya, szomorú heget. Vincent őrült volt, a halála meg baleset volt, Jaspert pedig nem csukhatták le. És még csak össze se tudunk így házasodni, hát teljesen kétségbe vagyok esve. Pedig mindent olyan jól megterveztünk, és Mikhail is cukin seígtett. Ahh, csak legyen vége és legyen minden megint a rendes kerékvágásban.
Szóval hiányzott már Beth, mert eddig csak levelezgettünk, aztán már bizonyos okok miatt nem is volt nég ahhoz sem erőm. Ezért aztán kap egy nagy adag Sophie ölelést, mert már rég nem öleltem meg a barátaimat. Estherrel is régen találkoztam, és őt megölelni nem is mertem, nehogy összenyomjam a babáját, Miráék is messze kerültek tőlem. Vajon ezt jelenti a felnövés, hogy az embernek sose lesz ideje a barátaira? Ez egy kicsit szomorú.
- Problémáid? Remélem, nem olyan nagyok. Ha bármiben segíteni tudok, egy szavadba kerül! - csak bólogatok, és közben igyekszem mosolyogni. Jasper nem örülne, ha mindenknek elmondanám, hogy gyilkossággal vádolják, és Beth ebben nem nagyon tud segíteni.
- Jóó, csak ölelgess még egy kicsit - mormogom sóhajtva, majd ha kiöleljük egymásból a lelket kicsit elhúzdódok, és megnézem miféle katasztrófát okoztam neki itt ebben a sok textil-, és ruhakavalkádban. - Ez egy nagyon jó stresszlevezetés, én általában ha ideges vagyok fagyit eszek... - teszem hozzá vigyoorgva, és segítek neki összepakolni, ha már szétcsaptam itt mindent.
És a ruhák tényleg nagyon aranyosak. Talán néhány kissé túl bohós nekem, meg hipszteres, de akinek ez a stílusa azoknak teljesen tökéletesek. És mindegyik olyan színes és olyan vidám, hogy az ember lelke teljesen tele csordul tőle. Viszont ez a naprafordós ruha nagyon-nagyon tetszik, és olyan bájos, talán tényleg egy kicsit én is hipszter vagyok? Minden esetre tényleg lenyűgöz, hogy Beth tud varrni, és alig tudok összefoltozni egy lyukas zoknit, hiába használok mondjuk bűbájt hozzá, egyszerűen nem megy. Valahogy nekem a varrás nem igzazán esik kézre, és néha azon is csodálkozom, hogy a faragás miért igen.
- Hogy a manóba ne! De szeretném neked ajéndékba adni, amit választasz. Ne is ellenkezz, mert makacs vagyok, mint egy öszvér! - magyarázza beth, mire én elpirulok, és nem is nagyon tudok mit mondani. Szeretnék segíteni neki, hogy fellendüljön ez a szép és cuki vállakozása, de annyira határozottan mondja ezt, hogy igazából már ki se merném fizetni.
- Óh, Beth, csodás barát vagy. Ha valaha lesz pálcaüzletem, és kelleni fog neked pálca, akkor majd keress fel - kacsintok rá pajkosan. Bár azt hiszem én az összes ismerősömnek ingyen adnám a pálcákat. Túl kedves vagyok, na. De minden esetre örülök, hogy Beth ilyen felszabadultan nevet, szeretem amikor nevet, olyan vidám és Beth-est. Na meg nekem is jut most az ő üde hangulatából, amire nekem nagyon nagy szükségem van. Aztán persze Hugora terelem a szót és ettől rögtön zavarba is jön. Igazából jó dolog a fiúkról bezsélgetni a csajokkal, olyan kis intim és hát na.
- Igen. Úgy tűnik, mindketten túl zárkózodtak voltunk ahhoz, hogy elmndjuk a másiknak, mit érzünk. Végül már nem bírtam tovább, és elmondtam. És azóta olyan vagyok, mint aki folyton lebeg  - magyarázza Beth, mire én széttárt karokkal a nyakába ugrok hangosan visítva, mint egy őrült kamaszlány. De ennek valahogy annyira-de annyira örülök. Olyan sok évődés és minden után vééégreee. Talán rég szurkoltam így bárkinek is, és nagyon boldog vagyok. AMikor az ember megtalálja valaki mellett a boldogságot az olyan jóóóóó.
- Uuuuuuuu Beeeeth, gratuláloook - ugrálok a nyakába, aztán csak leállok, nehogy nyaksérvet kapjon tőlem meg ilyenek. - Az egy jóó ötleeet. Azt hiszem megpróbálok időt szakítani rááá, mihelyst Jasper tárgyalásának a végére érünk. Tudod, ki kell beszélnem majd az esküvői stresszt magamból - magyarázom, és hát őszintén nem tudom milyen lesz még, vagy hogy Jasper menynire akar kicsi vagy nagy esküvőt, családtagokkal vagy barátokkal, nem is tudoom. De jó lenne már azon izgulni, mint hogy Jasper az Azkabanba kerül-e vagy nem.

◊ nyári forgatag◊
2003.07.03

◊ Sophie ◊
A legszebb szín a világon az, amelytől szépnek érzed magad.

zene ◊ Fa lenni outfit ◊ simple

Olyan jó Sophiet ölelni. Igazán kellemes meglepetés találkozni vele, az élet kicsit elsodort minket egymás mellől, de hát az élet ilyen. Nem is tudom, most éppen mi van vele, és kicsit önző módon mostanában inkább Hugo kötötte le a gondolataim. Persze igenis érdekel, mi van vele. De az arca a meglepett örömön kívül mást is rejt, és ettől az én őszinte mosolyom is leolvad. Problémák. Nem szeretem ezt a szót, de szívből reménykedem, hogy ezek a gondok idővel eloszlanak körülötte. Nem szeretem a tehetetlenséget, így villámgyorsan ajánlom fel enki, hogy amennyiben tudok segíteni bármiben, de tényleg bármiben, csak egy szavába kerül. Mintha egy kis kelletlen mosolyt látnék az arcán, nem is tudom. Nem fogok belekontárkodni, vagy faggatni, csak tudatni akartam, hogy itt vagyok. Akkor is, ha személyesen, fizikailag nem mindig. ARossz, hogy én még a Roxfortban, ő meg már kint, a nagy világban. Eg év múlva talán már könnyebb lesz. De ki tudja, mi lesz egy év múlva, merinre, az még olyan soká van!
- Jóó, csak ölelgess még egy kicsit - Ölelem, ölelem, amíg nem érzem azt, hogy lassan megfojtom. Ekkor szépen lassan elengedem. Körbenéz a ruhákon, amik az itóbbi időben kitették a szabadidőmet. Fogalmam sincs amúgy, honnan jött ez az egész. Elkezdtem olvasgatni a könyvtárban, aztán a kezembe akadt egy mágikus varrás kezdőknek könyv. Kivettem, olvasgattam, próbáégattam, és hát..ezek lettek belőle. A hiányosságaim néhol sima varrással pótoltam, ez néhol látszik is, de csak ha nagyon hunyorog az ember, és igazán, igazán apró részleteknél tűnik fel, a varrások mentén néha.
- Ez egy nagyon jó stresszlevezetés, én általában ha ideges vagyok fagyit eszek... -
Jó, hát igen, az is egy bevett dolog, bár én stresszhelyzetben képtelen vagyok enni. A gyomrom olyan picire összeszűkül, hogy egy falat se megy le a torkomon. Inkább levesek tuszkolok magamba, cukros teát, ilyesmi. A vizsgaidőszak általában leves, cukor. De az évek alatt hozzászoktam a stresszhez. Bár a szerelem okozta stresszt csak most tapasztaltam meg. Egészen más, a gyomromat még jobban képes felfalni. Az a bahj, hogy azt hiszem, a gyomrommal együtt a kis eszemet is, árpedig azt jobban szoktam használni.
-Jó, a fagyi elég jó dolog, még stressz nélkül is. Meg a sütik. A süti olyan sok mindenre jó!
Lehet vele vígazstalni, ünnepelni, jutalmazi, de tényleg, szinte bármit. Mindenre is jó. Mondjuk a gyomorrontásra nem jó, de azon kívül...mindenre is. És hát ez a varrás..nos..végignézek én is a ruháimon, amik nagyon, de nagyon színesek. Szinte jekmez szerűek, de arra kell rájönööm, hogy én..szóval én nagyon is szeretem őket, és szeretek bennük járni. Olyan kis barátságosak, melegséget sugároznak, és vannak köztük téliek is, amik az Angliai sötét telekbe igazi vidámságot csempésznek. Sophienak pedig mindig szívesen csempészek valami vidámat az életébe, így nagy örömmel ajándékozom neki a napraforgós ruhát. Már hozom is a ruhát, és szépen, egy sárga kis ajándék zacsiba bele is rakom. A zacsit boltba vettem, de azok i színesek. Kiválasztok egy sárgá, hogy menjen a ruhához. Remélem, legalább ezzel is kicsit jbb kedvre derítettem.
- Óh, Beth, csodás barát vagy. Ha valaha lesz pálcaüzletem, és kelleni fog neked pálca, akkor majd keress fel Bólintok, és eszembe jut, mikor összebarátkoztunk a gólemnél. Nekem előtte nem igazán voltak barátaim, csak háztársaim, akik hát..legtöbbször csendben tanulnak. Azóta talán kicsit megnyíltam, többet vagyok mások társaságában, de azért még mindig szeretek egyedül csendben tevékenykedni. Lásd a ruhák is. És ht igen...Hugo. Szeretem. Már egy jó ideje tudom, Sophienak meg is írtam. De borzasztóan féltettem azt a barátségot, ami volt, és van köztünk. Szinte rettegtem, hogy mindent elrontok. Hugo okos, helyes, kedves, és figyelmes. A szülei pedg a világ legnagyobb idiótái, hogy észre sem veszik. Hugo jobb szülőket érdemel. Ha fogja a kezem, nem érzek félelmet, és..egyszerűen minden sokkal jobb.
- Uuuuuuuu Beeeeth, gratuláloook - Boldogan, visítva ugrik a nyakamba, amitől zavartan nevetek én is. Jó lenne egyszer rendesen beszélgetni, csacsogni Sophieval, mert olyan sok mesélni valóm van, és még több meghallgatni valóm Sophie életéről. Egy süti nap igazán jól esne valamikor.
 - Az egy jóó ötleeet. Azt hiszem megpróbálok időt szakítani rááá, mihelyst Jasper tárgyalásának a végére érünk. Tudod, ki kell beszélnem majd az esküvői stresszt magamból
Nagyon bólogatok, hogy igen, igen, feltétle..mi?
- Tárgyalás? Japser tárgyalás? Milyen tárgyalás? Zavartan és gyanakvóan pislogok, mert ha valaki általában tárgyalásra megy, ha csak nem az a munkája, akkor..nem szokott jó dolog lenni. Egyáltalán nem.

[ღ Varázsszövés ღ]

ღ Varázsszövés ღ

Beth

(2003 június 03.)

Ruci

falling down

Beth társasága egy kicsit felvidít, ezen az elkenődött napon. Eszembe jztnak azok a közös és vicces meg frucsa Roxfortos pillanataink, amikor találkoztunk, vagy amikor csak összefutottunk az órákon, vagy a folyosókon. Averyvel rettenetesen eltávolodtam az utolsó hetekre, hónapokra, csak mert Jasper és köztem volt valami kellemes és forró vibrálás, aminek nem tudtunk ellenállni. Sebzettek voltunk, és valahogy meggyógyítottunk egymást, egymásra találtunk ez pedig még a mai paig is kitartott. Hiányzott azonban Beth, és érdekes módon Avery egyre kevesebbet jutott az eszembe. De erről szólt az élet, a sulis barátságok néha teljesen eltűnnek a semmibe, ahogy mindenki halad a maga útján, a saját életével foglalkozik. Azonban szomorú lennék, ha eltávolodnék Mirustól, Beth-től, és a többi barátnőmtől, akikkel együtt töltöttem az időmet a Roxfortban. Felnőni szomorú volt, és az életben vannak buktatok, amik néha lenyomnak a padlóra. Vagy a frissen elkészült ruhák közzé, de legalább itt van Beth, és én ennek nagyon örülök. Főleg, hogy olyan hosszú és végtelen öleléssel ölel, ami jelenleg nagyon is jól esik. Így is tudnék maradni.
Büszke vagyok Beth-re, hogy ilyen ügyes, a tehetséges emberek sokszor úgy elvesznek az életben, anélkül, hogy tudnák, tehetségesek. És legalább Beth is ezzel ki szeretne törni, ami jó, sőt, nagyon-nagyon jó.
-Jó, a fagyi elég jó dolog, még stressz nélkül is. Meg a sütik. A süti olyan sok mindenre jó!
Erre csak nagyban bólogatok. Hát igen a sütik tényleg jók jó időben és rosszban is, megsimizik az ember lelkét. Mondjuk Jasper nem egy édesszájú, de neki tudok csinálni sós izéket is, miközben ő csak fejcsóválva nézi, ahogy én mondjuk nutellás palacsintát eszek, és kiröhög, mert mindenem nutellás lesz közben.
- Óóó, mire is mennénk édesség nélkül - bólogatok, és azért cinkosan el is mosolyodok, mert nem is volt olyan régen az a vicces fagyis esetünk Beth-tel. Csak tavaly. Eh, de gyorsan telik az idő. Szinte szomorúan gyorsan. Még csak most voltam elsős a Roxfortban, ősztől pedig másodéves leszek az egyetemen.
Beth pedig egyenesen ki van virulva, és néha azok a szerelmes csillogások a tekintetében! Hát persze, hogy muszáj felhoznom Hugot is meg őt is. Igazából Hugot nem ismerem enynira, olyan tipikus hollós srácnak tűnt, aki csak olvas vagy tanul vagy olvas vagy tanul vagy... szóval igen. A hollósok furcsák, olyan lehet a hálókörletük, mint az oviban a csendes pihenő. Mindenki... elvan, és tanul? De ahogy elmodnja, hogy összejött Hugoval hát ráugrok, a nyakába egyenesen és lelkesen, lányosan sikongatok a fülébe, nem is érdekel, hogy néhány unalmas felnőtt morcosan néz rám, hogy mégis mi bajom van. A szerelemnek örülni kell.
- És most tii? akkor tii jártoook! De jóó. És a szüleitek örülnek ennek? Tudod elég izé, ha furák. Bár nekem csak a nagyim nem szereti Jaspert. De a nagyi egy nagyon bonyolult eset - lagyintek, amikor kicist távolabb lépek tőle, hogy levegőt is tudjon kapni. Meg persze véletlenül elszólom magam Jasper miatt. Egy kicist el is pirulok, nem akarok pletykálni, de ahh. Mindig túl sokat beszélek.
- Tárgyalás? Japser tárgyalás? Milyen tárgyalás? - kérdez rá Beth, mert hát ki engedne el egy olyan szót a füle mellett, hogy tárgyalás? Hát senki. Maximum, ha süket. Zavartan még jobban elvörösödök, és cska úgy pakolgatni kezdek ruhákat, míg össze nem szedem magam, hogy Beth-re nézzek. Bocsi Beth, nem akarom átrendezni, csak ideges és stresszes vagyok.
- Hát izé a tárgyalás. Aaaa. Khm. Egy fontos tárgyalás, hogy ne kerüljön beee...odaaa. Igazából csak baleset volt és nem csinált semmi rosszat! - makogom és hadarom persze miközben pánikolva kikerekedik a szemem. - Ő nem olyan és... nem akarom, hogy elvegyék tőlem, és... - magyarázom gesztikulálva aztán csak kitör belőlem a sírás, mert nem is tudom. Magamat hibáztatom, hogy nem figyeltem este amikor zártam a büfében és elrabolt Vincent. Mert naiv voltam és buta.
- Jaj, Beth úgy félek - motyogom és szipogok párat.