Nagyelőadó

[mi az ég ez?]

mi az ég ez?
2002. december 31.



zene: elloptad tőlem az életem ● oufit: pulcsi télen

– Ne merészelj a gyűrűre célozgatni, érted? - dünnyögte nekem Narek, miközben együtt romogtunk a Nagyelőadó felé, nem is értem, hogy mi a francnak. Iagzából smemi kedvem nem volt ehhez, inkább lógtam vona, vagy mondjuk ittam volna egy kis alkoholt, esetleg a testvéremékre vigyáztam vonla, vagy a bánat tudja, mit csinálnék inkább e helyett. Untam a furcsa elméleti oktatást, mert én okosabbnak tartottam magam a legtöbb előadónál, és amúgy se értettem mi a jó ég miatt volt ez számomra kötelező, amúgy meg... De én jó férjként jöttem Narekkel, hogy legalább itt is halálra idegeljem a jelenlétemmel. A megjegyzésére csak gonoszul horkantottam egyet.
- Ha nem ette volna meg a kecske a házassági papírjainkat, már réges régen elválhattunk volna. A te ötleted volt a tanú, és a kecske volt az, szóval a te hibád! - hadartam el, mert egy kicsit azóta tisztult a kép a kecske incidens körül, és hát... Ciki volt, de biztosan volt valami kellemes bukéja annak a tintás festék patronos házassági nyilatkozatnak, amit megevett.
Narek olyan hévvel robogott egyenesen Sophie felé, de én meg ugyan olyan lendülettel követtem. Nem hagytam magam lezárni, szóval éppenséggel nem is nagyon voltam hajlandó tágítani mellőle. Amúgy is kissé lemaradva követtem, mert jó volt csak úgy megbámulni a hátsóját. Nem voltam perverz, de értékeltem amit lehetett, végül is volt is valami ilyen hülye filozófia, hogy törekedj a szépségre... vagy nem is tudom. Úgyhogy Narek örülhettett, mert éppen rátörekedtem. Művészként igazán megérthette volna.
– Menj már a saját társaságodhoz! – orrolt rám, és lepakolt Sophie egyik oldalára, aki csak nagyokat pislogott ránk.
-  Hmm, sziasztok... Izé... Jó hangosan fúj a szél nem igaz? - mondta nagyokat pislogva.
- Látod milyen vagy! Teljesen megijeszted a hülyeségeddel! - veszekedtem át Sophie-n, egyenesen Narekre bámulva, amihez a lány cuccain keresztül kellett hajolnom. - Légyzsi majd adj jegyzetet, ez a hülye úgy felidegesített, hogy semmit nem hoztam magammal - pillantottam a lányra, miközben már lassan elkezdődött az óra is, amit egy furcsa szakállas fickó tartott.
Nagyon magyarázott a druidákról, de nem igazán érdekeltek a druidák. Maximum a halott testük, mert kíváncsi voltam miféle autentikus mágia lappanghatott a csontjaikban, de persze nem indulhattam neki Írországnak, hogy kiássam őket a sírjukból. Amúgy is ütközött az elveimmel. Persze kíváncsi lettem volna, hogy halt-e meg közülük valaki akkor erőszakos halállal, és hogy milyen mérgeket használtak.
Narek persze az óra alatt nem is bagózott rám, inkább Sophie-hoz szólt, minek következtében unalmamban mini papírrepülőket hajtogattam a zsebeben talált papírokból, és Narek felé kedztem dobálni, persze néha szegény Sophie haja is útban volt szóval az övébe is beleszalad egy-kettő, de annak örültem, amikor Nareket eltalálták.
- Egy kicsit térjünk rá a hitvilágukra, ami már közvetlenül kapcsolódik a mai témánkhoz. A druidák ugyanis több istenben hittek és több természeti elemet tiszteltek. Ilyen volt a nap, a hol, a csillagok, a tölgyfák, ligetek, hegycsúcsok például. A tűz több istenség jelképe is volt egyszerre és a nappal valamint a tisztasággal kapcsolták össze. Az ünnepeiket ligetekben vagy szent kutak és más természeti képződmények közelében tartották. Ki tud nekem mondani egy feltételezett druida helyet, amit ünnepekkor, szertartásokra használták? - magyarázott  atanár, bár ez inkább felkeltette  afigyelmemet. Kíváncsi lettem volna arra, hogy voltak-e más szertartásos helyeik is, mondjuk áldozati, vagy ilyesmi. Hátha valami gyilkost épp megihlették a druidák, vagy ilyesmi.
- Stonhenge - mormogtam, bár eléggé artikuláltan, hogy érthesse is. Nem igazán a jó pont miatt, inkább azért válaszoltam, hogy Armin végre elhiggye, hogy nem is voltam olyan hülye, csak inkább lusta. - Egyébként lehet tudni azt, hogy használtak-e növényeket mérgezés céljából? Nem hiszem, hogy minden druida olyan áldott, jótét lélek lett volna - tettem fel azért a kérdésemet. Elég volt nekem a növények neve is ahhoz, hogy a hatásuknak utána nézzek.
Közben már magyarázott pár druidáról is, mire inkább csak látrasüppedtem a székemben és úgy figyeltem fél füllel, Arminra és Sophie jegyzetére lesve.
- A harmadik Macanguss. Egy olyan druida, aki a tudását felhasználva megszegte az esküjét, és képességeit felhasználva vagyonra és hadseregre tett szert. Miután ezzel megvolt, kinevezett egy látszat királyt, majd hadjáratot hirdetett egy déli királyság ellen. Ezt a korszakot hívják a déli druidák legsötétebb időszakának. Macanguss látszólag sikert ért el, de mikor hadseregének tagjai tudomást szereztek valódi tervéről, akkor először száműzték, majd mikor száműzetéséből visszatért, akkor kivégezték.
Csóró csávó. Bárcsak láthatnám és felboncolhatnám a testét. A holtakkal sokkal jobban kijövök, és még csak nem is ellenkeznek, ha nekikezdek a vizsgálatnak, nem úgy mint az élők a Mandragórán. Brr.
- Remélem te nem fogod ezt csinálni velem, Armin - suttogtam felé azért, egy kis szemtelen vigyorral a számon.

[Imbolc és Samhain, honnan erednek?]

Imbolc és Samhain, honnan erednek?



2003. február 3.

outfit: school day # megjegyzés:

Caine csak egy lesújtó pillantást kapott, mikor a házasságunk további részét emlegette. Mégis milyen házasság ez? Szánalmas, még csak együtt sem lakunk. Én egy kollégiumi szobából járok órára, ő meg… máshonnan. Ráadásul egy kibaszott kecseke volt a tanúnk. Hihetetlen volt, hogy nem fogadták el az érvénytelenítési kérvényemet, csak mert a fele volt meg a házassági papíroknak és azon is túl egyértelműen szerepelt az én aláírásom. Azt sem sikerült persze bizonyítanom, hogy Imperio befolyása alatt álltam… és ezt csak megkoronázta az, hogy az ügyintéző előtt Caine megcsókolt.
– Légyzsi majd adj jegyzetet, ez a hülye úgy felidegesített, hogy semmit nem hoztam magammal – magyarázta Sophie-nak.
– Nehogy adj neki bármit is… nem érdemli meg! – Közöltem dühösen és úgy vágtam ki a jegyzettömbömet, hogy kettészakadt. Nem érdekelt, ahogy az sem, hogy az ingerült dátumfelvéséstől kiszakadt a papír, amit megkezdtem.
A tanár persze csak beszélt… és beszélt… és beszélt. Az én tekintetem pedig a vörös hajkorona felett mindig átvándorolt Caine-re. Arra a hülye fejére, mintha muszáj lenne őt néznem, miközben nem akartam még egy percre sem elkapni a pillantását. Már megjátszani is elfelejtettem a jegyzetelést… ez amúgy sem volt nekem való. Művész voltam, nem stréber, magolós bölcsész, akinek ez a seggen ülés volt a hobbija.
Inkább lettem volna most is a műteremben. Már hetek óta egy hatalmas, kék virágokat ábrázoló festményen dolgoztam, a vászonnak éppen csak a felét sikerült megtöltenem a szépséges szirmokkal. A különleges kékárnyalatú festék még mindig ott volt a bőrömön, az ujjaimon, mert igencsak nehéz volt még mágiával is eltűntetni. De nem bántam. Ez az alkotás része volt.
– A harmadik Macanguss. Egy olyan druida, aki a tudását felhasználva megszegte az esküjét, és képességeit felhasználva vagyonra és hadseregre tett szert. Miután ezzel megvolt, kinevezett egy látszat királyt, majd hadjáratot hirdetett egy déli királyság ellen. Ezt a korszakot hívják a déli druidák legsötétebb időszakának. Macanguss látszólag sikert ért el, de mikor hadseregének tagjai tudomást szereztek valódi tervéről, akkor először száműzték, majd mikor száműzetéséből visszatért, akkor kivégezték. – Talán a tanár kezdett hangosabban beszélni, mert hirtelen összerezzentem és előre koncentráltam.
Odahajoltam Sophie-hoz és a fülébe súgtam: – Cseréljünk helyet… – és ha belement, mocorogva áthuppantam Caine mellé. Nem értettem ezt a belső késztetést, ami mind jobban érezni akarta az illatát. De ahogy odaültem hirtelen kevésbé tűnt bosszantónak az óra. Megérintettem a combját az asztal alatt, majd sóhajtottam egyet. Nem értettem, miért vagyok ilyen a közelében… egyszerre utálom és imádom. Egyszerre lökném el és ölelném magamhoz.
– Nem áll jól az okoskodás… – böktem oda és kicsit belemartam a combjába. Aztán visszatértem a jegyzeteléshez. – Te érted miről beszél…?

[Mágiatörténet óra]

Mágiatörténet óra



2003. február 03.

Hallgatom a professzor, jegyzetelek, még a későbbiekben is hasznos lehet ez a tudás. Nyilvánvalóan a druidák is használták a jóslásaikhoz a csillagokat, így valamit azért tudok róluk, de mégsem ők a kutatásaim középpontjai. Persze apa mesélt róluk párszor, de ő is inkább az ókori mitológiát szerette.
A többiek elég sokat motyognak, fészkelődnek körülöttem. Mindenkiben élénken élnek még a roxforti mágiatörténet órák, amiket mindenki utált. Pedig igazán érdekesen is elő lehetne adni ezt a tárgyat. Ha figyelnének Henricksenre, észrevehetnék, hogy mindent belead, hogy érdekes órát villantson nekünk. Eddig egész sok újat is mondott, szóval kis figyelemmel sokat lehetne tanulni.
Mondjuk nem érdekelnek a többiek, ők azt csinálnak, amit akarnak. Én mindenesetre jegyzetelek, még ha strébernek is tűnök. Nem érdekel.
Amíg a tanár úr beszél, lapozgatom a jegyeteket is. Sokkal több anyag van benne, mint amit leadott. Magamban megjegyzem, hogy ezt elolvasni nem kis idő lesz, de muszáj lesz időt szakítanom rá.
A varázslók nevei ismerősek: Caratacus, Faolan Fylani és Macanguss. Még talán a Roxfortból. Egyszer kellett egy házidolgozatot írnunk a druidákról, akkor néztem utánuk.
Rettenetes, hogy az ember mennyire el tudja felejteni azokat a dolgokat, amiket korábban megtanult. Pedig tudom, hogy olvastam róluk. Hát most itt az ideje, hogy felfrissítsem az emlékeimet.
Ahogy nézem a jegyzeteket, észreveszem, hogy lassan az írott anyag vége felé járunk. Vajon mit akar még Henricksen tanítani, hiszen messze nincs még vége az órának.
Vajon dolgozatot akar íratni a mai anyagból? Vagy valami feladatot kell megoldanunk. Kíváncsian várom a folytatást.

Mindenki



2003 február 03.

Figyelek. Figyelek és koncentrálok. Legalábbis megteszek mindent, ami tőlem telik. De végül mégis sikerül kicsit bealudnom. Észre se veszem csak akkor, amikor felriadok, mert megint megjelenik az az alak, és ijedten nézek körbe, mert félek, hogy a való életben is rám ugrik majd. De nem, szerencsére nem vagyok veszélyben. Ránézek az előttem lévő papírra és rájövök, hogy el kéne kezdenem koncentrálni. Előveszem a táskámból a termoszomat, amibe beletettem egy kevés kávét. Iszok belőle, majd a tanárra figyelve elkezdem az ő jegyzeteit böngészni.
Rájövök, hogy sokkal izgalmasabb ez az óra, mint ahogy az elsőre gondoltam. Persze, hajt a Hollóhátas vérem, és minél több tudást szeretnék magamba szívni, de a mostani állapotomban nem tudom képes vagyok-e eléggé koncentrálni. A kérdésre, hogy hol találhatóak az ünnepekhez használatos helyek, tudom a választ, de mikor meghallom Stonehenge nevét, kicsit lekonyul a lelkesedésem, de aztán arra gondolok, hogy kellett még máshol is olvasnom ilyen helyekről és korábban mondta a professzor úr is.
- Avebury – jut hirtelen eszembe, és mondom is ki hangosan.
Nem vagyok biztos benne, hogy tényleg jó a válaszom, de remélem. Mintha rémlene, hogy ez a helyszín abból az időszakból való, mint a Stonehenge, csak kicsit másként néz ki. Egy picit, valahogy.
Érzem a professzor mondandójából adódóan, hogy hamarosan a végére ér a beszámolójának és ha megnézem a kiadott jegyzeteit, akkor abból is látszik, hogy itt lesz a vége az órának. Legalábbis remélem. Muszáj lesz írnom egy baglyot.

[ღ Zöld folyók kék fák ღ]

ღ Zöld folyók kék fák ღ

órajárók

(2003. február 3.)

Ruci

Át fogom lépni a peremed a határ mentén,
Egy nagy ugrással föléd, a víz mélyén.
Aztán nem kell repülni, elszáll majd a kényszer,
Nem téveszt álom, ez egy valóságküszöb éppen.

Felsóhajtok, ahogy Armin és Oscar civakodik mellettem. Vagyis át keresztül rajtam, és Oscar még jegyzetet is kér tőlem, én meg bólogatok, mert hát nem is tudom. Mindenki tőlem kér jegyzetet, pedig nem is értem, hogy miért. Mik is mondta, hogy olyan nagy bömszli betűim vannak, ami elvileg nem is illik egy hölgyhöz.
– Nehogy adj neki bármit is… nem érdemli meg! - akad ki Armin, majd olyan erővel csapkodjaa füzetét lés ír vele, hogy csak úgy szenvedve lehelik ki a lapok és az egész füzet a lelküket. Persze ettől én is megszeppenek egy kissé, és a nyúzott füzet martalékára lesek.
- Semmi baj, Armin. Odaadom neked is - próbálom vígasztalni. Lehet azért kér mindenki tőlem füzetet, mert amúgy sem tudok nemet mondani? Minden esetre örülök, hogy itt már nem kötelező a penna, hanem tollal is lehet írni, ami megkönnyebbülés, mert nem vagyok állandóan tintás sem én, sem a füzetem.
Halkan felsóhajtok én is, miközben hárman szenvedünk egy rakáson.Oscar és Armin látványosan unatkoznak, én pedig azért mégis próbálnék figyelni, hogy Jaspernek is tudjam csinálni a jegyzetet, ha már ő nem jött el. Valahogy olyan jellemző ez rá, hogy lóg. MÉg el is mosolyodom, bár azért egy kicsit sajnálom, hogy nem ücsörög ő is mellettem. Hozzábújhatnék itt ücsörögve, hogy a vállam az övéhez érjen, és ilyenek vagy csak hogy belélegezzem a kellemes Jasperillatot így egybe.
- Nos, nem éppen. A varázstalanok előszeretettel hagytak írásos megemlékezéseket. Ezek között van olyan, amit manapság legendáknak, mondáknak, meséknek is hívjuk. Vagy a legegyszerűbb híres emberek visszaemlékezése, hitelesen dokumentált történések például. A varázstalanoknál kicsit bonyolultabb a helyzet, mert egy emlék kinyerése és azt hosszabb távon fenntartása nem egyszerű, de valóban lehetséges. Tudunk is olyan mágikus helyekről, ahol tanulmányozni lehet a merengőbe kinyert emlékeket. De ne felejtsék el, hogy a druidák még jóval a Varázsvédelmi titoktörvény előtt éltek, ahol varázslók és varázstalanok együtt éltek. - válaszolja meg a kérdésem a tanár, mire én komoly fejjel bólogatva ezt is leírom. Jó mondjuk én mindent le szoktam írni, még a vicceket is, ha mesél a tanár, de sose lehet tudni, hogy mi is lehet a hasznos. Amúgy meg  úgy érzem ennyi figyelemfelhívás elég az én szervezetemnek, és zavarba is jövök szóval inkább csak elbújok az írkállgatás mögé.
Érdekes dolgok ezek, bár azt hiszem nem igazán lettem volna druida olyan régi múltban, mert nem is tudom. Akkor biztos minden bokorban lapult egy ellenség aki csak arra várt, hogy megkéseljen meg háborúztak az emberek is egymással meg minden, szóval jó nekem itt, ebben a nagyon modern világban. Armin hangja zökkent ki a gondolataimból a jelenbe.
- Cseréljünk helyet… dünnyögi, mire én szélesen elviygorodok, és szívesen áthelyezkedem a túloldalára. Armin olyan aranyos volt, ha Oscar került szóba. Mindig úgy beszélt róla, mintha utálná, vagy hogy ha nagyon mérges lenne rá, de igazából szerintem fel se tűnt neki, hogy a büfében is mindig szóba hozta, amikor volt egy kis szünetünk. És az ember nem beszél csillogó tekintettel arról, akit elvileg utál. Szóval boldog vagyok, hogy végül mellé ül, én pedig továbbra is irkálok. Bár a kérdésre a választ nem nagyon tudom, szerencsére páran megszólalnak, akik igen, köztük Oscar is.
- A harmadik Macanguss. Egy olyan druida, aki a tudását felhasználva megszegte az esküjét, és képességeit felhasználva vagyonra és hadseregre tett szert. Miután ezzel megvolt, kinevezett egy látszat királyt, majd hadjáratot hirdetett egy déli királyság ellen. Ezt a korszakot hívják a déli druidák legsötétebb időszakának. Macanguss látszólag sikert ért el, de mikor hadseregének tagjai tudomást szereztek valódi tervéről, akkor először száműzték, majd mikor száműzetéséből visszatért, akkor kivégezték - zárja le a mondandóját, én meg úgy érzem mindjárt leesik a kezem. Jó ég, ennyit beszélni, ilyen hosszan levegővétel nélkül... remélem ezek után már inkább mutat valami filmet - bár nem hiszem, sok varázsló fél az ilyen muglis dolgoktól -, de csak ne kellen még többet írniiii.

Imbolc és Samhain, honnan erednek?

to: Minden résztvevő

2003. ferbruár 03.

Szépen haladunk a tananyaggal, talán jobban is, mint kellene. Azt reméltem, hogy lesz majd néhány kérdés, esetleg, de végül is, így is jó lesz. Majd a végén, ha esetleg szükségük lesz még egy kis segítségre a látottakkal kapcsolatban. Addig pedig marad a tömény és száraz tananyag. A kérdésemre is szépen kapom a válaszokat, szóval örülök neki, hogy talán korábbi tanulmányaik vagy amit azóta hozzátettek elérte a célját.
- Igen, tudunk olyanról, akik mérgezés céljából használták fel tudásukat – válaszolom meg az egyik kérdést. - Hamarosan erre is rátérek.
Örülök ennek a kérdésnek. A jelenleg fennálló ismereteink alapján az emberek képesek túlmisztifikálni a druidák jellemét, de nem szabad elfelejteni, hogy közöttük is biztos volt olyan, aki a tudását nem jó, hanem rossz dolgokra használta fel.
A száraz anyagnak a végére érve, megint iszok egy kortyot, és gyorsan megválaszolom a még felmerülő kérdéseket. Elhagyom a katedrát és a terem közepén lévő merengő felé sétálok.
- Az óra elején elárultam, hogy hol volt a központjuk a druidáknak. Ha ránéznek a jegyzetre, amit adtam, akkor azon is látni fogják. Ez a központ a wales-i Anglesey tavainál volt. Nos, egyesek úgy vélik, hogy a korábban említett kereszténységgel együtt nem haltak ki a druidák csupán számuk és jelentőségük lecsökkent. Jelenleg is vannak olyan csoportok, akik követik a druida hagyományokat.
Megállok a merengő mellett. Remélem, mostanra mindenki rám figyel, még az is, aki eddig kicsit bóbiskolt vagy éppen a párjával volt elfoglalva.
- Kérem, jöjjenek ide.
Megvárom, amíg mindenki körém gyűlik, majd előveszek a mellényem zsebéből egy kéken világító fiolát. Sóhajtok egyet, majd felemelem, hogy mindenki lássa rendesen.
- A következőkben egy olyan Imbolc ünnepet fogunk megtekinteni, amit egy most is tevékenykedő druida csoportnak köszönhetően sikerült megtekintenem.
Nem volt könnyű megszereznem, de minden perce megérte. Így legalább lehetek kicsit antropológus is, és megnézhetem mit a különbségek a saját viking szokásaink és a druidák szokásai és ünnepléseik között.
Most viszont megkérek mindenkit, hogy lépjen hátrébb néhányat, és pár pálcamozdulattal a székeket és asztalokat is kicsit odébb tolom. Majd mivel elég sokan gyűltünk össze, kicsit megnagyobbítom a merengő méretét. Ezután öntöm csak bele a fiola tartalmát, ami kékes árnyalatba vonja a terem egy részét. Remélem mindenki használt már merengőt, de ha valaki még nem, akkor gyorsan elmagyarázom neki, hogy mit is kell tennie.
- Az emlék végeztével mindenki vissza fog térni ide.
Figyelem, ahogy lassan eltűnnek a fejek a tálban, majd mikor mindenki megtette, akkor belehajtom én is az enyémet.

~

A diákok a tavaszi zöldellő Stonehenge mellé repíti őket. A köralakú építmény körül még nincs senki, de a távolból már dal hangja száll. Lassan a diákok meg is látnak néhány fehérbe öltözött alakot, ők haladnak a menet élén, míg mögöttük a lakosság többi része. A menetben megtalálható még néhány kosár, amikben gyümölcsök, virágok vannak. A kört elérve, lassan elfoglalják a helyüket, és meg is kezdődik a szertartás. A fehér ruhás alakok közül kilép valaki, aki köszöntőt mond a tavasz eljöveteléért. Köszönti a napot, a holdat, a szelet, a földet, a vizet és a tüzet. Majd az oltár felé fordul, amikor is néhány lány lép ki a tömegből, akiknek a kezében ott van a kosár, azokban az ajándék. Később elmormolnak még egy imát, majd elhagyják a helyet, hogy a kőkör mellett letelepedve a maradék élelmet szétosszák a helyszínen lévők közül és egy kisebb ünnepséget tartsanak, melynek keretében táncot lejtenek, énekelnek, esznek és isznak.

~

Az emlék végén mindenki visszakerül az Akadémia Nagyelőadójába. Az utolsó diákom visszatérése utána visszaállítom a merengőt eredeti méretébe, majd a padokat és székeket is a helyükre teszem. Visszasétálok a katedrára és szembe fordulok az osztállyal.
- Köszönöm mindenkinek a megtisztelő figyelmét. Ennyi lett volna az óra, ha valakinek kérdése van, természetesen megválaszolom.
Csak kérem, ne azt, hogy kik voltak láthatóak az emlékben, mert erről nem adhatok ki információt. Megígértem, de valóban jó volt személyesen is átélni és most újra.
- Mielőtt még elmennek, kérem, írják alá a jelenléti ívet. - Kiteszek a hozzám legközelebb eső padra egy lapot, rajta a tanulók nevével. További szép napot!
Elengedem őket, majd a jegyzeteim felé fordulok és elkezdem összepakolni a holmimat.

IRL tudnivalók:
- A záró tanári reag február 22-én érkezik.

Mindenki



2003 február 03.

Mikor már azt hiszem, hogy nem lehet ennél rosszabb ez a nap, akkor jön valami, amit csak félig láttam jönni. Mikor a professzor úr megindul a merengő felé felkapom a fejem. Végre lesz valami izgalmas ebben a mai órában, és addig, amíg egy másik világban töltjük az időt, talán nem kell attól félnem, ami követ a való életben.
A felszólításra odamegyek az eszközhöz, és figyelek. Ma csak erre vagyok képes, bár, még ebben is kételkedek. Beszélnem kell Fynnel, ez már nem is kérdéses. Kicsit hátrálok, hogy meg lehessen nagyobbítani a merengőt, majd odalépek és beletekintek. Azonnal elkap az örvény, és azonnal és cseppet sem lep meg, hogy egy mezőn találom magam a kék égbolttal a fejem felett. A nap melegen süt, látszólag, mert sokat nem érzek belőle, de most lennék én is itt. Sokkal jobban érezném magam, mint a borús teremben vagy az esős Londonban.
Hamarosan egy csoport érkezik, aminek az egyik tagja maga a professzor úr. Mivel az időutazás nem lehetséges, biztos vagyok benne, hogy ez egy nagyon is közelmúltbeli esemény emléke lehet. De jó neki, hogy sikerült bekerülnie közéjük. Mondjuk, ha ez tényleg sikerült, akkor megértem a mai óra témáját. Látszik is rajta, hogy mennyire élvezte és megtisztelve érzi magát.
Az énekeket nem ismerem fel, mintha egy ősi nyelven énekelnék, de ez nem is meglepő annak tudatában, hogy mennyire régre nyúlik vissza ez a kultúra és szertartás. Kifejezetten tetszik, amit látok. Sajnálom mikor véget ér, még részt vennék benne, gondolom nem álltak meg ott az ünnepléssel, ameddig az emlék tart, de azt hiszem, utána olyan történhetett, amire mi már nem kapunk engedélyt. Akár a csoport részéről, akár a professzor úr részéről.
Mikor visszatérek a tanterembe, a holmimhoz sietek és iszok egy kortyot. Kicsit még kótyagos vagy az utazás miatt, de semmi egyéb. Viszont utána muszáj lesz hazamennem és pihenni egy kicsit. Miután elenged minket a professzor úr, felkapom a holmimat és indulnék is, de még éppen hallom a kérést mielőtt kimennék az ajtón. Visszamegyek, aláírom a jelenléti ívet és már távozom is. Azt hiszem, újra át kell majd néznem ennek az órának az anyagait, ha kíváncsi is vagyok rá, mi történt itt.

[Imbolc és Samhain, honnan erednek?]

Imbolc és Samhain, honnan erednek?



2003. február 3.

outfit: school day # megjegyzés:

Sophie túl kedves volt. Caine-nek meg kellett volna tanulnia, hogy ne késsen és ne legyen olyan fene rendetlen. Méghogy én piszkáltam, nem is éltem vele egy háztartásban, hogy miattam ne hozza el a cuccait az órára. Meg amúgy is… mennyibe telt volna útközben venni egy ceruzát és egy füzetet. Nem is, mintha számított volna. Én magam sem jegyzeteltem semmit, csak firkálgattam a füzetembe… és mikor már meguntam a kelta csomókat, virágokat kezdtem el rajzolni.
Szép lassan a firkálást felváltotta Caine bámulása. Mellette akartam ülni. Mellette… hogy ne Sophie-t piszkálja. Azért az asztal alatt megérintettem a combját és kicsit megszorítottam, ahogy rákérdeztem, ő ért-e ebből az egészből bármit is. Én nem értettem, de őszintén szólva nem is érdekelt.
- Nyugi, csak azért ültem melléd, hogy ne Sophie-t piszkáld a jegyzetek miatt. - magyaráztam halkan. - Nem kéne a barátaimat elűznöd.
A tanár felé fordultam, mintha bármit is felfognék ebből az órából. A jegyzetelést viszont végre valami egészen más szakította félbe. Oda hívott, hogy gyűljünk köré. Caine-t persze úgy rángattam magam után, mert magától aztán meg nem mozdult volna.
- A következőkben egy olyan Imbolc ünnepet fogunk megtekinteni, amit egy most is tevékenykedő druida csoportnak köszönhetően sikerült megtekintenem.[/i] - emelt fel egy kéken ragyogó fiolát a professzor. Remek. Megint valami szörnyű illúzióba keveredek, amiben Caine-t kell megmentenem. Nem akartam, nagyon nem… és ha nem lett volna jelenléti ív, fogtam volna magam és húztam volna el.
- Az emlék végeztével mindenki vissza fog térni ide.
Szorosan kapaszkodtam Caine-ben, ahogy elmerültünk az emlékben. Egy szertartás volt, amit láttunk, pontosan úgy, ahogy a professzor mondta. Engem nem maga a menet foglalkoztatott, inkább a dallam és a színek kerítettek hatalmába. Aztán táncoltak, beleveszve a ritmusa. Ez művészet volt. Gyönyörű, természetesen művészet.
Szólni nem tudtam, csak bámultam és már el is képzeltem egy festményen ezeket az árnyalatokat. A virágokat, a gyümölcsöket, a fehér ruhát. Ezekkel az élményekkel tértünk vissza a kopár előadó terembe és vonszoltuk vissza magunkat a padok közé.
- Neked tetszett? - kérdeztem csendesen Sophie-t, ahogy odaértünk mellé és lehuppantam a korábbi helyemre. Érdekes benyomás volt, amit ezen az ünnepségen szereztem… ha már az óra nem is volt több némi száraz tényközlésnél.
Ahogy a tanár elengedett, a kezembe vettem a táskámat és már pakoltam is el a cuccaimat, meg az órai vázlatot, amit kaptunk.
- Sophie, nem ebédelsz velünk?

[Mágiatörténet óra]

Mágiatörténet óra



2003. február 03.

Az óra kezdett a végéhez közeledni, de Henricksen a végére tartogatta az izgalmas részt. Még magyarázott pár dolgot a duridákról, de végül előkerült egy merengő. Vajon milyen emléket szerezhetett meg?
A kérdésemre hamarosan választ is kapok: egy jelenleg is működő druida csoport ünnepét nézhetjük meg. Izgatottá válok, hiszen ez egy természeti ünnep, a tavasz eljövetelét jelenti. Persze nem csillagászati értelemben, nekik egy kicsit korábban van ez az ünnep. Ennek az ünnepnek fix időpontja van, mégis érdekes lenne megvizsgálni, hogyan hatnak rá a csillagok és a bolygók. Valami mégis lehet ebben az időpontban, hogy mindig ilyenkor ünneplik. Mielőtt a merengőhöz lépnék, ezt gyorsan fel is írom magamnak emlékeztetőül, és csak utána lépek oda a varázstárgyhoz.
Az utazás nem valami kellemes, de minden perce megéri.
A druidák gyakorlott mozdulatokkal, és énekléssel köszöntik a tavaszt, habár az idő még hűvöses, és meteorológiailag még messze van. Mégis, számukra megkezdődött a tavasziasodás, az éj év, az élet kezdete. Az új lehetőségek ideje. Figyelem a lányokat, ahogy kosaraikkal a Stonehenge közepébe viszik az ajándékokat. Az ünnepség is kellemes zenével, tánccal telik, látszik, hogy örülnek az új évszak elérkeztének. Felszabadultan fogadják a tavaszt.
Amíg figyelem őket, elgondolkodom azon, hogy mennyivel szabadabb életet élnek ők, mint mi az egyetemen. Habár a druidák képzése sem lehet könnyű, a mi kötött tanrendünk nem enged meg ilyen mókázásokat.
Na persze, azért mi is megtaláljuk az alkalmat erre, de valahogy mégis más a bulizás célja. Az ünnepség végeztével szomorúan tértem vissza a valóságba. Kellett pár pillanat, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat, de aztán az asztalomhoz léptem, gyorsan összeszedtem a holmimat, és a jelenléti ív felé indultam. Már nem sokan maradtak a teremben, gyorsan aláfirkantottam a papírt, és Henricksenre néztem:
-Igazán érdekes óra volt, professzor. - mosolyogtam rá. - A szüleim vizsgálták a csillagászat és a stonehenge-i druidák kapcsolatát, ha gondolja, előkereshetem Önnek.
Feltételeztem, hogy érdekli a téma, miért is tartott volna órát a druidák életéből.
-Vizsgálták már az Imbolc ünnep körüli asztronómiát? Furcsának tartom, hogy ez nem egy igazán csillagászati időponthoz kötött ünnep, mint a napfordulók. Mégis van benne valami rejtélyes. Kell, hogy legyen valami ilyesmi oka is ennek a dátumnak.
Nem akartam okoskodni az óra közben, de reméltem, hogy Henricksent érdekli a véleményem. Ezért is jöttem ide hozzá az óra végeztével, amikor már alig voltak a teremben. KÍváncsi voltam az ő véleményére is, hiszen eddig is egész sok újat tudott nekem mondani.

Imbolc és Samhain, honnan erednek?

to: Minden résztvevő

2003. ferbruár 03.

Valljuk be, ez az óra olyan felemásra sikeredett. Látom a diákok egy részén, hogy érdeklődnek, és valószínűleg néhányan még utána is néznek alaposabban a témának, de a többség száraznak és unalmasnak találja. Nem hibáztatom értük, ha valakiben nincs meg az a szenvedély, mint bennem, akkor ezek az érdekes tények csak üres szavak és száraz tananyag lesz. Pedig azt hittem, hogy a meglepetés, amit szerveztem az ünnepség megtekintésével kapcsolatban kicsit feldobja őket, de akkor talán valami mást kell kitalálnom nekik legközelebbre.
Annak örülök, hogy Ms. Fawley ezúttal is nagyon lelkesen állt hozzá a tananyaghoz, így nem is lep meg, hogy az óra végén hozzám lép és beszélgetésbe elegyedünk.
- Köszönöm, igazán hálás lennék érte. Bevallom, az asztronómia részéről nem láttam kutatást a Stonehenge-dzsel és a druidákkal kapcsolatban, viszont jelenleg bármire nyitott vagyok még a mágia eredetével kapcsolatban. Bevallom, a druida kutatásomba is ez miatt vetettem bele magam.
Nem mintha a korábbiak túlságosan is sikertelenek lettek volna, de nem árt több forrásból figyelni az események alakulását.
Lassan kezd kiürülni a tanterem, egy kicsit még beszélgetek a külföldi diákokkal, kikérem az ő véleményüket is a témával kapcsolatban, majd miután teljesen kiürült a tanterem elteszem a merengőt és a holmimat, majd én is távozom innen, hogy felkészülhessek egy következő órámra.

Köszönöm mindenkinek a részvételt.

A helyszín szabad.

[Let the bells ring wherever they are'Cause I was there saying]

Let the bells ring wherever they are
'Cause I was there saying

diákok

(2003. március 25.)

d r e s s _ c o d e

Ha mondanom kelene egy képet, ami örökké a lényem része, akkor az Goya A kutya című képe. Akárhányszor megnéztem a festményt elszorult a szívem, és üvülteni tudtam volna, amikor közelebbről megnéztem a kutya szemét. Ahogy elborítja a sötétség, szinte nem is a kétségbeesés tükröződik a szürkeszínű, felleges tekintetben. Hanem az a tehetetlen belenyugvás. Vagy hogy nem érti, mi történik körülötte. Ilyen voltam én is. És aztán találkoztam Daniellel, és nem volt nyoma ennek a sötét anyagnak körülöttem. Most is félelem nélkül indultam el otthonról, mert tudtam, nem fognak bántani. Se az anyám, se az apám, se a tesvérem, se a volt férjem. Nem bánthatnak. És így képes vagyok minden nap egyenes háttal belépni a terembe, hogy előadáskat és szemináriumokat tartsak arról, amit régen gyűlöltem. Most már nem gyűlölöm. Daniel mellett megszerettem ezt is és a tanítást is.
Nem vagyok kifejezetten szigorú, és általában az órákon sem viselkedek úgy, ahogy a tapasztaltabb nagyon idős professzorok. Sosem szerettem többet kérni, mint amennyit bárki képes lenne megtanulni. A diplomáciában az embert csak egy kicsit támasztják meg a tudás oszlopai. A játszmákat nem lehet itt megtanítani. És nem is ez a dolgom, főleg nem ezen az órán.
Ahogy belépek a terembe, már izgatottan várom, hogy a kiadott témakörből milyen előadások születhetnek meg. Talán a Népek és kultúrák érdekelt a legjobban, és ha mugli lettem volna, egy másik életben, akkor talán most antropológus lennék, és talán tanítanék is. De most itt vagyok, ebben az életben. Másét most nem is bírnám el. Se azt, hogy két életem legyen. Eddig nem volt egy sem.
Előző órán már kiosztottam a témaköröket, így ennek megfelelően kellett felkészülni. Kiszellőztetek, és ahogy várom a befelé özönlő diákokat, mosolyogva közöntöm őket is. Igazából nincs is annál érdekesebb, mint tudást cserélni. Amikor egyetemre jártam, szerettem előadni, bár biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok, akik a legkevésbé sem akarják ezt.
- Üdvözlök mindenkit! Remélem kellően izgalmasnak találták a témákat. Ahogy az óra címében is benne van, az idegen kultúrákról és népekről kértem tőletek előadást. Bár tudom, hogy az amerikai indiánok az egyik legizgalmasabb, szándékosan hagytam ki őket, róluk egy szabadon választható órán bezsélgetünk. A feladat tehát az volt, hogy egy harminc perces előadást tarsanak. Kizáró elem volt Európa, hogy egy kicsit kitekintsünk Ázsiára, az Óceániai térségbe és Afrikára, melynek kulturális összetétele csodálatos és érdekes. - magyarázom, és máris érzem, hogy milyen izgatott leszek. Egyik nap szegén Danielnek adtam elő, hogy hogyan élnek egyes afrikai közösségekben hogyan zajlanak a diplomáciai tárgyalások. Avalhol csak üvöltöznek egymásnak, a botjaikkal, aztán hazamennek. Bizonyára nagyon értékelte.
- Természetesen mindegyik kultúrában benne van a mágia, így remélem sikerült midnekinek belecsempésznie, és kiemelnie bizonyos kulturák bizonyos mágikus szokásait is. - zárom rövidre a mondanivalómat, hogy aztán bólintással jelezzem, kezdhetik is az előadást az első, bátor válalkozók. Iagából nem is bánom, hogy összevont óra, és mindekinek el kell rá jönni. Fontos legalább minimálisan szinten ismerni a világot, hogy ha valaki a szeszély vagy egy félrehoppanálás miatt nem ott köt ki, ahol akar, akkor ne falassa fel magát élve, mert megsért valamivel egy törzset.

TUDNIVALÓK

- Az értékelő reag 10 nap múlva, április 4-én érkezik.
- Minden egyetemistának kötelező a részvétel
- Részvétel: + 5 pont
- Hiányzás - 5 pont
- Aki nem tud az órán megjelenni, küldjön nekem egy baglyot!

[ღ Bajszos nénik, medve bácsik ღ]

ღ Bajszos nénik, medve bácsik ღ

órajárók

(2003. március 25.)

Ruci

Át fogom lépni a peremed a határ mentén,
Egy nagy ugrással föléd, a víz mélyén.
Aztán nem kell repülni, elszáll majd a kényszer,
Nem téveszt álom, ez egy valóságküszöb éppen.

Nagyot sóhajtva huppanok be a terembe, és kíváncsian lesek az ajtó felé, hogy jön-e be valami ismerős. Igazából reggel óta nem találkoztam Jasperrel, mert elhavaztak bennünket a tennivalók, meg az órák, és úgy minden. A kezemben szorongatott kakaóscsigával várom az órát, miközben enyhe gyomorgörccsel kűzdök, hiszen ma ELŐADÁÁÁS. Eléggé szívbajos vagyok az ilyeneknél, mert legendásan tudom magam beégetni, hogy hülyén mondom ki a neveket és furcsa izgalomból adódóan vagy hadarok, és idő előtt befejezem, vagy pedig makogok és el se tudom mondani a mondanivalómat. Változatok egy témára, igaz, Sophie? Hajajaj. Magamban morfondírozok, és próbálok stresszlevezetni a kakaós csigám majszolgatásával és azzal, hogy Jasperre gondolok. Meg Zserbóra. És a többi cuki kis állatainkra otthon. Oké, egy-két mély levegőt, és teljesen jól is leszek. Hamarosan megtelítődik emberekkel a terem, és egyre jobban izgulok. Szóval mégse vagyok jól.
Miss Hardy is hamarosan megérkezik, és olyan elegánsan bevonul, hogy mindig lenyűgöz. Én bezzeg mindenhoha úgy csörtetek meg, int aki éppen most gázol át tökön-paszulyon. Lehet Mikhail em véletlenül próbálkozik azzal, hogy valamiféle eleganciát veressen belém. Nem is tudom, miért nem tetszik ez Jaspernek, mert azért olyan trampli sem akarok lenni, és ettől még nem leszek kevésbé Sophie-s. Már az is nagy segítség lenne, ha nem esnék orra állandóan a saját lábamban, egy tökéletesen sima, és egyenes útszakaszon.
- Üdvözlök mindenkit! Remélem kellően izgalmasnak találták a témákat. Ahogy az óra címében is benne van, az idegen kultúrákról és népekről kértem tőletek előadást. Bár tudom, hogy az amerikai indiánok az egyik legizgalmasabb, szándékosan hagytam ki őket, róluk egy szabadon választható órán bezsélgetünk. A feladat tehát az volt, hogy egy harminc perces előadást tarsanak. Kizáró elem volt Európa, hogy egy kicsit kitekintsünk Ázsiára, az Óceániai térségbe és Afrikára, melynek kulturális összetétele csodálatos és érdekes - magyarázza Miss Hardy, és igazából csak elgondolkodom, hogy ez is miért olyan fontosan kötelező. Bár lehet mondjuk, nem ártana tudni, hogy mondjuk egy szuahéli melyik fától kap mondjuk vérszemet vagy az abban rejtőző magtól. Nem mintha olyan sok szuahéli lenne errefelé, de hát ugye sosem lehet ezt tudni. Amikor véget ér az előzetessel, lassan erőt veszek magamon, hogy ha senki sem kezd, akkor kiaraszoljak a pódiumra, és a kezemben gyűrögetve az előadásom anyagát, végignézzek a tömegen, akik engem bámulnak. Lehetetlenül kínosan érzem magam, és azt kívánom, inkább csináljanak mást ne is figyeljenek rám, ahogy itt szenvedek nekik, meg minden. Keresek néhány ismerős arcot, hogy erőt merítsek, majd egy kétségbeesett sóhajtás után ismét nekigyürkőzöm az anyagnak.
- Ehöm. Szóval... Én az ainukról szeretnék beszélni, mert a képeken olyan aranyosan néztek ki. Meg azért is, mert a néniknek bajszuk szokott lenni, és az ott nagyon tüneményesnek számított. Szóval lehetnének akár szakállas törpök is. Sőt a bácsik már egészen törpösen néznek ki- magyarázom, és elpirulok, mert ennél bénább bevezetőt még nem mondtam.
- Szóval... Az ainuk Japán őslakosok, akik Hokkaidóban éltek, meg egy kicsit Szibéria területén. A nevük embert, emberit jelent. Nem kimondottan jöttek ki a japánokkal, folyton háborúskodtak egymással, és az idők múltán még a betegségeiket is elkapták. A Meiji-korszakban pedig már gyors asszimilációra törekedtek velük, így csak nem teljesen beleolvadtak a japánok közzé.
Magyarázom, de aztán már lassan elérek az izgalmasabb részhez is, miközben szinte arra koncentrálok, hogy ne ejtsek ki hülyén semmit. Azért az egyetemen már elég ckiki, de legalább az egyetemisták már nem gonoszkodnak, meg lovagolnak egy kis nyelvbotláson, mert végül is kölcsönösen nem érdekeljük egymást. Közben azért körbeadok néhány képet (1, 2, 3), hogy megnézzék az ainukat rendesen is.
- Senki nem borotválkozott, szóval emiatt nézett ki mindenki úgy, mint Törpapa, a Hupikék Törpikékből. A nőkre jellemző volt a furcsán rémisztő ajak tetoválás is, ami miatt tiszta fekete lett a szájuk környéke. Minél idősebb lett egy nő, annál nagyobb területet tetováltak nekik, míg nem az egész szájuk fekete nem lett. Az ainuk abban hittek, hogy minden lényben szellem lakozik, a kamuy. Ezek lehettek jók, vagy meg is romlothattak. A medvék különösen nagy tiszteletnek örvedtek náluk, hiszen Kim-un Kamuj, a medvék és hegyek istene volt. Előfordult az is, hogy egy elárvult bocsot befogadtak, felneveltek, és utána rituálisan elfogyasztották őt, az istennek áldozva. Ez az ünnepük a  Iomante vagy Ijomante. Itt a lelket a macinak visszaküldik a szellemekhez. Nagyon szerettek chitatot készíteni, ami nyers húsból, csontból összeaprított étel volt, amit mindenki közösen aprított össze, és ez által rituálisan finom lett. Egyébként rettenetesen jól tudtak jósolni, akár, hogy fiú vagy lány gyermek születik, vagy úgy tartják képesek voltak egyesek még a halált és a nagy sorú végzetet is megjósolni.
Lezárom a mondókámat, és visszaiszkolok a helyemre. Remélem ez a medveáldozatos szertartás kellően mágikusnak bizonyult. Remélem azért nem volt ez az előadás olyan elkeseredetten nevetséges.

୪ Koreai Sámánizmus ୪
to;órán részt vevők


2003. március 25.


zenéd: Korean Shamanic Ritual Music ● outfited: style

A március is úgy repült el, mintha fél hónap lett volna, pedig 31 napos. Most, hogy a nappalok egyre hosszabbak, és a nagy téli kabát sem kell már, gyakran időzöm campus füves területein, vagy bent a város parkjaiban. A mungó ablakain is csodálatosan besüt a nap, és ilyenkor azt kívánom, bár mindig sütne. Ha nem jönne elő a hold, vagy legalábbis, ne az egész...akkor Charlienak sem kellene szenvednie. Zavar, hogy félt engem magától, és nem tudom, mi többet tehetnék. Eszembe jutott az is, hogy a nagy kétségbeesésembe küldök egy baglyot annak a 2 lánynak, akik próbálkoztak valami főzettel, de a teljes elhatározásig azonban nem jutottam, mert a nyakamba szakadttak a gyakorlati óráim. Kezdenek hiányozni az első éves uncsi órák, akkor mintha több szabadidőm lett volna. Ja, lehet hogy volt sok szabadidőm, de akkor úgy ittam a nyugtató és szedáló italokat, hogy azóta sem tudom, hogyan is mentem át a vizsgákon. Konkrétan nem emlékszem a vizsgáimra, és nem túlzok. Ahogy benyitok a terembe, körbe se nézek, csak igyekszem minél hamarabb lezuttyanni valahova a sarokba. Nem vagyok cseverészős kedvemben, sőt egyáltalán, semmilyen kedvemben sem vagyok.
- Üdvözlök mindenkit! Remélem kellően izgalmasnak találták a témákat. Ahogy az óra címében is benne van, az idegen kultúrákról és népekről kértem tőletek előadást. Bár tudom, hogy az amerikai indiánok az egyik legizgalmasabb, szándékosan hagytam ki őket, róluk egy szabadon választható órán bezsélgetünk. A feladat tehát az volt, hogy egy harminc perces előadást tarsanak. Kizáró elem volt Európa, hogy egy kicsit kitekintsünk Ázsiára, az Óceániai térségbe és Afrikára, melynek kulturális összetétele csodálatos és érdekes .
 Fáradtabbnak érzem magam a szokásosnál, de nem tudom az okát. Az Alderon büfés lányt, Sophiet is csak akkor veszem észre, mikor  már kifele megy, hogy a kiselőadását megkezdje. Eléggé fájt, hogy Európáról nem lehet előadni, mert eső korban csak európai népek és a kultúrájuk jutott az eszembe. Aztán rátaláltam a koreai sámánizmusra, és keresgélhettem volna tovább is, de nem volt kedvem, így amit először találtam, arra esett a választásom. Nem azért, mert különösebben tetszik, csak minél hamarabb végezni akartam. Ahogy hallgatom Sophie előadását, kicsit megnyugszom, hogy nincs tele tudományos kifejezésekkel, amit nem értek, ezért aztán olyan ostobának kezdem érezni magam, mint egy hegyi troll. A nénik kifejezésen mosolygok, mert inkább a kislányok szokták így megnevezni az idősebb nőket, de ehhez a lányhoz illik. Bácsik, meg törpök, akár egy mesébe is kezdhetne, azokat szeretem. A képeket én is megnézem. A lány, a medvés képet elég bizarrul fest, el is húzom a szám, és azt hiszem, a szemeim is kissé kikerekednek.
- Uh, ez...elég csúnya...
Jegyzem meg halkan, majd tovább is adom a képeket, hogy a többiek is megnézhessék a bohóc sminkes nőket. Tovább hallgatom Sophie előadását, kényelmesen az asztalra könyökölve.
- Senki nem borotválkozott, szóval emiatt nézett ki mindenki úgy, mint Törpapa, a Hupikék Törpikékből. A nőkre jellemző volt a furcsán rémisztő ajak tetoválás is, ami miatt tiszta fekete lett a szájuk környéke. Minél idősebb lett egy nő, annál nagyobb területet tetováltak nekik, míg nem az egész szájuk fekete nem lett.
Nos, fogalmam sincs, mi az a Hupikék Törpikék. Ha mesekönyv, akkor nem olvastam, bár gondolom nem maradtam le sok mindenről, bizonyára apró kék kis törpékről szól.
Az ainuk abban hittek, hogy minden lényben szellem lakozik, a kamuy. Ezek lehettek jók, vagy meg is romlothattak. A medvék különösen nagy tiszteletnek örvedtek náluk, hiszen Kim-un Kamuj, a medvék és hegyek istene volt. Előfordult az is, hogy egy elárvult bocsot befogadtak, felneveltek, és utána rituálisan elfogyasztották őt, az istennek áldozva. Ez az ünnepük a  Iomante vagy Ijomante. Itt a lelket a macinak visszaküldik a szellemekhez.
Befogadták, felnevelték, majd ezek után megették? Veszélyes az élet ott, ahol gyenge a civilizáció. Miután Sophie befejezte a kiselőadást, én is veszek egy nagy levegőt, és kimegyek. Hát essünk túl ezen is.
- Én a koreai sámánizmusnak néztem utána, remélem hoztam pár érdekes dolgot, és a hátsó sorokban sem alszotok el. Ha mégis hát..részvétem.
Őszinteség pipa. Mikor nincs jó kedvem, általában akkor vagyok a legőszintébb. Nem tudom, miért, ez valahogy így alakult az évek során. Egy fáradt mosolyt intézek társaim felé, majd belekezdek.
- A koreai sámánizmus a koreaiak különböző vallási hiedelmeit és gyakorlatait öleli fel. Maga a sámán a többi sámán kultóráktól eltérően itt nő, aki közvetítőként funkcionál a szellemek vagy az istenek, valamint az emberek között. A sámánokat azok veszik igénybe, akik a szellemi világ segítségét szeretnék kérni. A sámánok rituálékat tartanak annak érdekében, hogy szerencsét hozzanak, gyógyítsák a betegségeket, kiűzzék a rossz szellemeket, kiengeszteljék a helyi isteneket, vagy vezessék az elhunytak szellemét a magasabb mennyei birodalmakba.
A sámánok egy fajta gyógyítók is. Gyerekkoromban egyszer a kezembe akadt egy könyv, amiben szó volt sámánokról, sámán dobokról, és táltosokról is, de ez az emlék már egyre haloványabban él bennem.
-A koreai sámánizmus egyik központja a Csedzsu-sziget. A sámánt mágusként, gyógyítóként és misztikusként ismerik. A sámánt az különbözteti meg más gyógyítóktól vagy papoktól, hogy transzba tudja vinni magát dalokkal, különböző főzetekkel. A transz folyamán a sámán lelke elhagyja a testét, és más világokba utazik, ahol segítő szellemek irányítják a munkáját. A sámán több szinten is gyógyít, fizikai, pszichológiai és spirituális szinten. Egy mindenes medimágus.
Ők a Joly Joker. Be is szedheték mindegyik posztra a fizetéseket. Tök mindegy, mi a bajod, majd a sámán megoldja. Kifüstöli a lelkedből a mini dementort, ami miatt depressziós vagy.
-A sámánisztikus rituálék során a sámán áldozatot ajánl fel a szellemeknek. Ének és tánc révén a sámán kéri a szellemeket, hogy avatkozzanak be az érintett emberek sorsába, gyógyítsák meg, űzzék ki belőle a gonoszt. A sámán  színes ruhákat visel, sosem feketét, célja, hogy kiemelje őt a tömegből. A ruhát elődjeitől örökli, mindig szerepel rajta egy madár, ez jelképezi a repülést. A rituálé során a sámán többször változtatja a ruházatát, bár ennek az okát nem találtam meg. A rituáléknak három elemük van. Az elsők a szellemek mint a népi hit tárgyai. A második elemet jelentik a hívők, akik imádkoznak ezekhez a szellemekhez. A harmadik pedig a sámán, aki közvetít az előbbi kettő között.
Pár képet én is körbe adok, amiket a ruhákról találtam,  1  ,   2 aztán visszaülök a helyemre.

[A Tróger előadásaA sumér sörfőzés rejtelmei]

A Tróger előadása
A sumér sörfőzés rejtelmei

Megjelenés:

2003. március 25.

Remek, tavaszias időre virradtunk és nem is lehetne alkalmasabb az idő arra, hogy az előadás előtt eltöltött perceket az egyetem udvarán töltsem és felkészüljek az előttem álló feladatra. Egy előadást megtartani mindig stresszes feladat. Kiállni az ember tömeg elé és elmondani amivel készültünk az egy könnyű dolog, ha becsukott szemmel tesszük és nem figyelünk a közönségre. Az előadásban pont a nagy közöség a probléma, ami miatt én is feszélyezve érzem magam. Az egyetlen orvosság csak az a bűvös tabletta, amit minden boltban árulnak, de tudjuk, hogy semmire sem jó. A tényleg megoldás viszont itt lapul a zsebembe és pillanatok alatt már szívom is a varázscigarettámat egy padon ülve.

~Ehhez mocskosúl be kell tépnem.~ Majd a hanyat vetve magam a padon füstölöm el a cigarettámat.
A nagyelőadóban már sokan ülnek és épphogy csak nem késtem el. Vörös szemekkel szédelgek be a harmadik sorba. Szeretek viszonylag az első sorokban ülni, mivel a betépett szemeimmel csak felhívom magamra a figyelmet.

Az első eladó egy Sophie nevű lány, aki az ősi japán kultúráról hozott egy kis előadást. A képek hozzám is eljutnak, és azokat látva egy halk nevetés jön rám.
~ Ez k....va vicces! Tetovált szájú, megmedve zabáló nők! ~ Nevetésem erőltetve kell visszafojtanom, ami némi kis rekeszizom fájdalommal jár, de a bennem rejtő feszültség is csökken. Az első előadó bátor, és legalább oldja a hangulatot. A lány után egy újabb hölgyemény következett, aki a koreai sámánizmusba vezetett be minket. Tartalmilag tudományosabban közelítette meg az előadásmódját, és egy csöppnyivel a varázslathoz is közelebb állt.
~ Na ez tetszett. ~  

Jegyzem magamban, majd úgy tűnik a további jelentkezők bátorsága abba maradt. -Csessze meg...- Hangzik el halkan a számból majd egy kissé lassan, szédelegve állok fel a padomtól. A papírjaimat lehúzva, kisétálok és szembe kell néznem a rám szegeződő tekintetekkel, akik talán most még furcsálják az én betépett vörös szemeimet.
~ Lesza...om, hogy mit gondoltok. ~ Gondolom magamban, majd kezdek hozzá.
-Sziasztok. Petrik Soon vagyok... - Forgolódok és próbálom felmérni ki az aki figyel rám, és ki az aki csak a tollával játszik. - Én a sumérokról hoztam nektek előadást. A sumérok mai Irak területén a Tigris és az Eufrátesz folyó találkozásánál éltek, és tudomásunk szerint az öntözéses fölművelés egyik első alkalmazói, és ennek révén gabonát és árpát is vetettek. - Mondanivalóban érezni azt a bizonyom érdektelen stílust, de ettől az előadás csak még viccesebb.
- A sumérok hierarchikus társadalomban éltek. Város államokat alapítottak, a hierarchia felső fokán a papok áltak, akik állítólag varázslók voltak, és akkor a bevezetés legyen is ennyi térjünk át a sumér diplomácia lényegére, minden egyetemista kedvenc időtöltésére a piálásra. - Mosolyodom el és remélem sokak érdeklődését felkeltettem.
- Egy tavalyi kutatás szerint nem az egyiptomiak, hanem a sumérok voltak az elsők akik igazi sört főztek. Az öntözéses földművelés révén az árpa egy részét a háztetőkön erjesztették különböző módszerekkel. Egyik fontos istenük volt Ninkaszi [Ninkasi], aki a sör istene volt. A neve szószerinti fordításban annyit jelent, hogy "a hölgy, aki megtölti a szájat". - Remélem sokan felnevetnek.
- A sumér sör elkészítése a következő: Sík felületre, vagy házak lapos tetejére nagy felszínű, ponyvaszerű anyagot (gyékényt) fektettek le, majd erre a felületre elegyengetve árpát szórtak, enyhén földet terítettek rá, amit folyamatosan locsoltak a tűző napon vízzel, s közben hosszú póznákkal forgatták a víztől duzzadó árpaszemeket. A sörfőzésre tartogatott részt tovább locsolták és csíráztatták, s az így kapott malátát használták fel a sör elkészítéséhez. A malátát megdarálják, majd vízzel elegyítik és kemencében megfőzik — modern kifejezéssel cefrét készítenek. Ezt a cefrét, ha üstben forralják, akkor már titabnak, vagy üsttitabnak nevezik. Az ezt követő erjedés a sumer sörfőzés egyik nagy titka. Szinte semmit nem lehet róla tudni, így azt sem mennyi ideig zajlott, milyen anyagokat adagoltak még hozzá, s milyen folyamatok zajlottak le közben. - Egy kis hatásszünetet tartva folytatom. - Mágiatörténészek szintén egy tavalyi kutatása megoldotta a rejtélyt. A cefréhez egy, már-már kihalt mágikus növényfaj leveleit keverték, és az így kapott "bájital" volt maga a sör. Ebből kifolyólag nem véletlen, hogy a köznép csak nagyon ritkán fogyaszthatta. Alapvetően a papok és az arisztokraták kiváltsága volt. A bájital hatása, hogy fogyasztói kimagasló eufórikus állapotba kerültek, így a sört magát különböző rituálékhoz is használták.-
Én nem készültem képekkel, így nincs is mit körbe adni, de ha valaki kíváncsi úgy is utána jár a dolgoknak.
- Hát ennyi. Igyatok sokat és Smoke Weed Every Day. - Egyik kezemmel "V" betűt mutatva a helyemre szédelgek és várom az eladások további sorozatát.

[valami kulturális dolog]

valami kulturális dolog



2003. március 25.

outfit: khöm # megjegyzés:

Kicsit késve értem a nagyelőadóba, mert csúszva ért véget a korábbi órám. Már valaki éppen az előadását tartott – talán Sophie –, nem nagyon figyeltem, csak becsusszantam az egyik hátsó helyre, és odaintettem Caine-nek. Ha akart átmászhatott mellém, pont egy hely volt mellettem az egész lelátón.
Éppen a jegyzeteimet és az előadáshoz hozott képeket pakoltam elő, mikor megérkeztek Sophie előadásának furcsa képei. Mivel nem figyeltem, ezért nem értettem miről van szó, a képek meg önmagában elég groteszknek bizonyultak. Kicsit elfintorodtam, aztán megköszörülve a torkomat áttoltam Caine-nek a jegyzeteimet, ha áthuppant mellém.
A következő téma a koreai sámánizmus volt. Erre sem figyeltem igazán, ugyanis túlságosan izgultam a nyilvános beszéd tartásától, ezért állandóan a jegyzeteimet olvasgattam, kicsit remegő gyomorral. Szinte kiszáradt a szám is mellé. Remek, tudtam, hogy ez lesz… én csak egy szerencsétlen művész vagyok, nem valamiféle tudós, aki megtanul előadásokat tartani. Ráadásul elég laza sem voltam az egészhez. Talán ezért zavart a sumeres csávó, akiben volt valami erőltetetten laza. Ez sosem volt szimpatikus… túlságosan hasonlított Cainre.
– Hát ennyi. Igyatok sokat és Smoke Weed Every Day.
Erre csak felvontam a szemöldökömet és Oscarra pillantottam magam mellett.
– Ha te ezt mondod a végén, megöllek… – Közöltem és felvettem a padról a jegyzeteimet és a képeket, majd kikászálódtam a helyemről, lényegében megtaposva Caine-t is, hogy előre botorkálva, én magam is kiálljak a többiek elé. Hülyén nézhetett ki, ahogy a hatalmas testemmel totál zavartan ácsorogtam elől.
A füzetemet kinyitottam, a képeket pedig egyelőre letettem. Még a lélegzetemen is éreztem aztán a két képemet megpöcköltem, hogy a levegőbe emelkedjenek, majd megnőjenek úgy, hogy hátulról is lássa mindenki. Amíg azokat nézték, nem kellett engem bámulniuk.
– Az én témám az egyiptomi mágia. – Kezdtem bele és kicsit megköszörültem a torkomat. – Egészen pontosan az ókori egyiptomi mágia, mely az egyiptomiak hite szerint Thot istentől származott. Azonban ez a mágia nem szimplán varázslást jelentett, hanem egyfajta beavatottak számára elérhető tudást. Lényegében a papsághoz kötödött… khöm… – Megint megköszörültem a torkomat, mert az borzalmasan száraz volt továbbra is.

– A beavatott pakok a heka, az az a mágia, a tudás birtokába kerültek. – Mutattam a képemre, ami ezt hivatott bemutatni. – A tudásuk forrása az Életházakban található könyvtári anyagokból származott. Az egyik legismertebb varázsszöveg az Ebres papirusz, mely orvoslással kapcsolatos. – Megnyaltam a számat, mielőtt folytattam volna. – Az egyiptomiak alapvetően kétféle mágiát alkalmaztak. Az utánzó és az átviteli mágiát. Utóbbira jó példát jelentenek a Piramisszövegek. Ezeket a piramisok belső falára vésték fel és a fáraó lelkének túlvilági utazását segítették.
Kicsit mocorogtam, mert nagyon kellemetlenül éreztem magam, mint mindig, bár a hangom remegése egészen gyorsan megszűnt.
– Az ellenség elpusztításának támogatására is használtak mágiát. Nektanebosz története is ezt mutatja be. Rontó mágiát alkalmaztak az ország ellenségeivel szemben. – Folytattam, majd a következő képre mutattam: – Alapvetően azonban, ahogy korábban említettem főleg gyógyításra használták a mágiát.

– Az orvoslás és a mágia sosem választódott külön az egyiptomi civilizáció esetében. A gyógyításhoz amuletteket készítettek, melyeket varázsigékkel láttak el. A betegség megkötésére matet net szut nevű növényből készítettek négy csomót, melyet a beteg fejére is helyeztek, hogy megkössék a betegséget. Ebből látható, milyen változatos mágiát alkalmaztak minderre. – Fejeztem be végül. – Hát ennyi lett volna az előadásom. – Zártam le végül és ha megnézték maguknak a képeket, két pálcaintéssel az eredeti méretükben visszavarázsoltam őket magamhoz. Aztán szépen visszasiettem a helyemre.