Loch Ness

Skócia egyik leglátogatottabb tava, mind a varázsló, mind a mugli lakosság körében. A legtöbben abban a reményben érkeznek ide, hogy találkoznak a víz alatt élő, legendás teremtménnyel.

[Nessy? Te vagy az?]

Nessy? Te vagy az?
2002. július 30.


 Jason

Elképesztő! Egyszerűen elképesztő, hogy én most itt vagyok. Persze annak is nagyon örülök, hogy egy családi kiránduláson vagyunk, na de hogy eljutok Loch Nessbe? Az szuper. Tegnap lzasan pakolgattam össze a kis jegyzeteimet , amit Nessyről tudok. Nem viccelek, nem túlzok, belázasodtam. Egy negyven láb hosszú, hosszú, zsiráf nyakú lény. Színe világosbarna, És hát...nagyjából ennyi. Nem lehet sok mindent tudni róla, de nem baj, hátha lövök egy jó képet, és kiteszem a falamra. Szeretem a kirándulásokat, de persze mindig úgy megyünk el valahova, hogy anyáék valahil a szállás környékén eltűnnek, mi meg elindulunk felfedező útra. De nem baj, egyáltalán nem zavar. A kis táskámba már mindent belepaszíroztam, a gép, egy papír egy kis cruza, sok csoki, és két szem cukor. Izgatottan dobáltam le a szobban a ruhás tatyómat, majd rohantam le az lpület elé. Már vagy 10 percre várok Jasonre. Jaj, mit szöttyög ennyit?
– Jason, mi a Merlint csinlsz ennyi ideig? Ha levelet írsz Louisnak, montdam már, hogy nincs e a végén! Ja és, mond neki, hogy üdvözlöm!
Bár Őszintén mondom, sokkal célszerűbb lenne este levelet írni, akkor már lehet azt is bele írhatja, hogy látta Nessyt, és hogy milyen király épet lőttem róla. Talán még oda is adom neki, hogy elküldje neki az egyiket. Mostanában mintha még több időt töltenének együtt. Hmm...Csak neeeeem?? Ez eddig le sem esett. Nem akarom zavarba hozni, így jobb, ha egyelőre nem feszegetem a témát. Ez a Louis fiú tényleg nagyon helyes, és szerintem nagyin jót tesznek egymásnak. Úgy hallottam, Louist nem kímélte eddig a sors, így jülönösen örülök nekik. Jason is teljesen ki van virulva. Bár még nem beszélgettem vele, Jasonnel viszont igen. És aki ilyen hatással van az unokatesómra, azt kedvelem. Én is írok majd lebelet apának, most valahol Chicagoban van, és megígértem neki, hogy majd írok neki valamelyik nap. Ééééés 15 perce állok ácsorgok itt. Most vagy beszorult a budiba, vagy a szemüvegét keresi, vagy a harmadik oldalnál jár a levél megfogalmazásában. Unalmamban dudorászni kezdek, azzal is telik az idő. Vajon ez a szöryn..ez a Nessy...hány éves lehet? Tuti van családja is. Vagyis persze, ő már a sokadik Nessy. És ha látok baba Nessyt? Kiveszem a táskámból a maradék fél tába csokit, és enni kezdem. Jason, Jason gyere már, szép az a levél, mehet már. Kösd fel a bagolyra, vigye a hírt, hogy Jason nagyon boldog és kék az ééééég.
20 percnyi várakozás után megjelenik Jason is az ajtóban.
- Na mizu? Indulhatunk? Gyere, maradt még .....egszen 2 kocka csoki neked.Ha előbb jössz, három is maradt volna, de tudod, ez ilyen robbanós...az hamarabb fogy.
Vigyorgok, remélhetőleg teljesen csokimentes fogsorom kivillantva.

[elnyűtt gönc]

Nessy nyomában


2002. július 30.
to; Sandy
elnyűtt gönc

Skócia. Skócia gyönyörű, és minden egyes alkalommal, amikor itt vagyok egyre jobban magával ragad. Szeretném megmutatni Louise-nak, hogy milyen szép ez a hely most is. Egyszer már elszöktünk csillaglesőbe, Írországba, szerettem volna neki ezt a helyet is megmutatni. Imádok táborozni, ezt a szenvedélyemet apától örököltem. Amikor kicsi voltam is állandóan elvitt mindenféle helyre táborozni, bár anya jóformán ki se mozdult a sátorából. neki túl koszos volt vagy túl esős, vagy túl nyirkos, vagy túl prűd, de engem ez éltet. Minden táborozás egy új kaland egy új történet amiben ott bújnak meg a világ csodái. Sok mindenhez nem értek a valóságban, mert olyan szeleburdi vagyok és szétszórt, egyedül mesélni tudok írni, és járni a vadont, felállítani a sátrat. Olyan, mintha egy kicsit én is Indiana Jones lennék. Az ő élete is csupa felfedezés és kaland. Ezeket mind-mindt leírom Louise-nak, a levélben, miközben odakintről meghallom Sandy vidám hangját.
– Jason, mi a Merlint csinlsz ennyi ideig? Ha levelet írsz Louisnak, montdam már, hogy nincs e a végén! Ja és, mond neki, hogy üdvözlöm! - kiabál be Sandy, én meg nem értettem, hogy miért ne lehetne e a végén. Valahogy az olyan elegánsabb még, ha nem írok oda egy e-t akkor olyan szerencsétlenül furán néz ki a neve. Inkább csak felsóhajtok, és még körmölök egy sort Louise-nak. E-vel. sok-sok e-vel. Az E betűk jók, szok szóban benne vannak, amiket szeretek Louise, szeretlek... eper, kecske. Szóval az e az egy jó dolog. És még mindig ott tartok, hogy befejezzem a levelem végén azt a szerelmes verset.
- Egy perc és megyek már! -kiabálom, majd lekanyarintom még azt a pár romantikus osrt Louise-nak, és elküldöm neki. és én tényleg indulnék, de hirtelen olyan érzésem van, mintha nem lenne rajtam a szemüveg, pedig az előbb az orromra toltam. Teljesen összezavarodok, és zavartan keresgélni kezdek, hogy mégis hol lehet... Igazából nem esik le nekem, hogy a fajemen van, és ezzel megy el telejsen húsz perc hogy keresem a szemüvegem, ami pedig a fejemen van.
- Na mizu? Indulhatunk? Gyere, maradt még .....egszen 2 kocka csoki neked.Ha előbb jössz, három is maradt volna, de tudod, ez ilyen robbanós...az hamarabb fogy.
- Megírtam neki, hogy üdvözlöd. És Nem tudod, hogy hol van a szemüvegem? Ja, és kicsit csokis a fogad- dugom ki a fejem a sátorból. A hátamra dobom a hátizsákom, hogy legyen benne egy kis nasi, persze hozom az írós füzetemet is, és a ollamat, meg a fényképezőgépet. - Csokii - csapok le a csokira, és az egyik kockát elveszem, és rávigyorgok Sandyra. Anya és a nagynéném ott kuporognak a szomszád sátorban azt hiszem. - Elmentük Nessyt nézni! - kiabáltam át, majd megindulok a tó felé.
Egyszer már voltam itt apáékkal és a féltesóimmal, elég izgalmas volt, mert összefutottam Elliottal is, belezuhantunk valami föld alatti járatba, ahol majdnem megfulladtam. Régi szép emlékek.
- Szerinted Nessy hátán is van egy sziget, ami mozog? - kérdezem Sandyt út közben. - Lehet egy tenger alatti sziget, ami tele van halakkal meg olyan szép sellőkkel, akik nem olyan csúnyák, mint a tóban Roxfortnál. - magyarázom.
A táborhelyünk kicsit messzebb van a tónál, így gyalogolni kell egy kicsit. lenyűgöző a skót táj, olyan túlvilágian mesébe illő. Kívácnsi vagyok hány írót ihletett meg minden egyes fűszál. Szeretem az ilyen kellemes és hangulatos tájakat, amik megragadják a fantáziámat. Olyannyira beindul az agyam, olynakor, hogy szerintem azt sem tudom fiú vagyok-e vagy lány.
- Várj, te ugye hoztál magaddal távcsövet? - kérdezem meg jóval magunk mögött hagyva a sátrunkat, féúton a tó felé.

[Nessy? Te vagy az?]

Nessy? Te vagy az?
2002. július 30.


 Jason

Ez a nyár talán sokkal izgalmasabb lesz, mint ahogy gondoltam. Jó mélyeket szippantok a levegőből. Bár az az igazság, hogy én szeretek suliba járni, és abszolút nem leszek lelombozva, mikor majd vissza kell menni. Szeretem a házam, a klubhelyiségem, a barátaim, ésa tanáraim. Minidg történik valami vicces. Már csak egy hónap van vissza, és szeretném kihasználni. De jó lesz majd újra a birtokon lenni, lejárni Roxmortsba, na jól van, jól van, Sandy, ne álmodozz a suliról, hiszen a jelent kell kiélvezni. És ma végre lehetőséged nyílik Nessyt is látni!
- Egy perc és megyek már!
Néha komolyan annyit pepecsel ez a fiú, mint egy lány. Na jó, én kivételt képezhetek, mert furcsa mód sosem szoktam sokáig készülődni. Jó, oké, olykor a pakolásnál, mikor a szanaszét heverő cuccaim kell össze rendezni. Olyankor persze előfordul. Mindig találpk valami érdekeset, amit éppen akkor nem keresek és hát..akkor azza kezdek el foglakozni, a pakolás meg ugye abba marad. Vagyis félbe. Á, mindegy is. Jason tuti valami irtó hosszú levelet körmül a barátjának. Valami ilyesmi lehet, hogy Kedves Louiseee! Az idő nagyon kellemes, bár nem süt a nap olyan szépen, mint mikor legutóbb találkoztunk. Már nagyon várom hogy újra lássalak...hát valami ilyesmi. Nem tudom, még sosem írtam levelet a szerelmemnek, mert még nem is volt úgy igazán nagy szerelmem...na jó, Marco azért elég helyes a szép kék szemeivel...de persze levelet neki sem írtam. Csak a naplómba...Na de azt hiszem sikerült lekörmölnie, itt is van.
- Megírtam neki, hogy üdvözlöd. És Nem tudod, hogy hol van a szemüvegem? Ja, és kicsit csokis a fogad-
Hjaj, jólvan. Mi? Gyorsan igyekszem leszedni a csokit a nyelvemmel.
- Most? Most jó?
Fene egye, hogy nen tudok rendesen csokit enni. Mi van ha...ha már jártam így, és senki sem szólt? Atya világ! Ennek a gondolatára is kezdek elsápadni. Nem, nem, ilyen biztos nem történt. Jason is ráveti magát a csokira, mertcsokiból soha nem lehet elég. Aki mást állít, az...az-...az nem mond igazat.
- Csokii! Elmentük Nessyt nézni!-
Bizony ám, és majd sok jó fotóval térünk vissza. Meg lehet rajzzal is, bár abban szerintem Jason a májer. Én is bekapom a maradék csokit, majd összecipzározom a motyómat, és nagy lépésekben, határozott vidámsággal meg is indulok.
- Szerinted Nessy hátán is van egy sziget, ami mozog? -
Ezen elgondolkodom. Nessy hátán egy sziget. Hát...nem is tudom. Előbb utóbb szétesne az a sziget, ahogy Nessy mozog. De..ha...
- Hát, nem tartom kizártnak, de ha van is, akkor valami masszív, sziklásnak kell lennie, mert úgy tudom, valami alagúton vagy micsodán közlekedik. -
Legalábbis én ezt olvastam pár könyvben. Sajnos Nesyról nem lehet sokat tudni, még varázsló körökben sem, valóban igazi rejtély. Szerintem java részt láthatatlan. Azt kéne megfejteni, mikor nem az.
- Lehet, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Meg kéne tudni, Nessy mikor és persze miért válik láthatóvá, mikor látható. Mert szerintem az esetek 99,5 százalékában láthatatlan. És..és..kölyök Nessyt még nem láttak soha az emberek. Még barázslók sem, és kutatók sem. Lehetséges, hogy kis korukban a túlélés miatt teljesen láthatatlanok, és csak a fajtársaik látják őket. -
- Lehet egy tenger alatti sziget, ami tele van halakkal meg olyan szép sellőkkel, akik nem olyan csúnyák, mint a tóban Roxfortnál.
Hogy Nessy egy komplett sziget lenne? Azt nem hiszem. A roxforti sellőket említve nagyon kacagok.
- Jaj, Jason, miket mondasz! Annyira azért talán nem vészesek. Biztos ők is szépek..a..a saját fajtájuk körében. Az is lehet, nekik mi vagyunk rém rondák.
Jó, hát mondjuk én néha teljesen eltűnök a ragyáim mögött, elég sok bájitalt megittam, hogy ez ne így legyen, de ez a hülye serdülés nem éppen a legszebb formám. Remélem 2 3 év múlva megnőnek a...a...melleim is, és az arcbőröm is sokkal, de sokkal...elviselhetőbb lesz. Nem lehet mindig ilyen lapos...ugye nem?
- Várj, te ugye hoztál magaddal távcsövet? 
Hogy mi? Távcsövet? Basztikuli jégkása, nem is tudom...öööh..hirtelen lever a víz, már el is felejtem a szűnyogcsípéseim és a ragyáim. Levetm magamról a táskát, és bőszen kutakodni kezdek bene. Csak pár mpsodperc telik el, amíg keresem, de nekem óráknak tűnik. Aztán a kezembe is akad. Elég régi már, meg nem a legcsúcsszuperebb, de működik.
- Itt van! Itt  is van!
Lóbálok lelkesen a kezemben. Jaj, a mai napi szívroham szerintem ki is van pipálva. Egy kis ideig a szememhez emelem, és úgy nézek körbe körbe, kicsit talán meg is szédülök a végére, és majdnem seggre esek.
- Na és mi újság a lovagoddal? Minden szuper rózsaszííííín?
Még pörgök egyet kettőt a távcsővel, majd Jasont figyelem  a kukkerrel.

[elnyűtt gönc]

Nessy nyomában


2002. július 30.
to; Sandy
elnyűtt gönc

Sandy mellett mindig jól szórakozom, valahogy ő benne is ott van az a kis bohókás valami, ami csak megvan a legtöbb családtagomban. Mármint bennem és benne biztos, a mostoha tesóimról nem tudok olyan sok mindent nyilatkozni. De jó is, ha az embernek van egy cinkor társa a jó időkben és rossz időkben is. Örülök, hogy Sandy nem volt részese úgy a háborúnak, ahogyan én. Nem kellett annyira sok mindekit elvesztenia, mint nekem. Azt a fájdalmat sosem kiívánnám még az ellenségeimnek sem, amikor csak úgy eltűnik mellőled, akit szeretsz. Megborzongok, és rögtön megmarkolom a tásám a vállamon, mert nem szeretném Louise-t elveszíteni, sem Sandyt. pedig neki az apukája eléggé veszélyes alak. És amiely naiv szeretettel viszonyul hozzá, tuti, hogy nem tudja, hogy halálfaló volt. Jó, nekem sem kéne tudnom elméletileg, ráadásul én olyan szörnyen pletykás vagyok, hogy alig bírok titkot tartani. Szeretem megosztani a gondolataimat másokkal, és ezért a legtöbb kis titok, amit őriznem kéne, ki-ki csusszan a számból. Igazából ezen is elmerengek, amikor a levelet írom. meg sok minden máson is, de azért lassan csak kidugom a fejem és Sandyre vigyorgok, mert a foga tiszta csokis a foga.
- Tiszta vagy, most már Nessy se fog elriadni a mosolyodtól. Mehetünk, mehetünk - indulok meg vele, miután búcsúzóul még hátrakiabálok anyáéknak, hogy jüttünkre nagyjából harmad napon lehet számítani, meg pirkadatkor és a többi. Az út mesés, tünérországot idéző tájakon vezet minket át, ezt a részétr még nem is igazán láttam Skóciának. Közben azért olyan rangidősen szemmel tartom az előttem kolbászoló Sandyt, mégis csak én vagyok a felnőttnek számító valaki kettőnk közzül... Bármit is jelentsen a felnőtt dolog. Jobban megmaradnék gyereknek. Ha a felnőttség azzal jár, hogy befásulok az életbe, mint anya, akkor inkább nem akarok felnőni. Vajon mikor fog erre járni Pán Péter? ELvinném Sohaországba Sandyt meg Louise-t is, és örökre gyerekek maradnánk.
- Hát, nem tartom kizártnak, de ha van is, akkor valami masszív, sziklásnak kell lennie, mert úgy tudom, valami alagúton vagy micsodán közlekedik.
- Vagy olyanok, mint Moby Dick. a hasukban vannak öreg bácsik, zseblámpával - teszek a levegőbe drámai mozdulatot. Kettőnk közül ő a Nessy szakértő, és igazából én nem is nagyon olvastam utána. Valahogy ha meg is próbáltam sose jutottam a dolgok végére mert telejsen összefüggéstelen dolgokról kezdtem közben álmodozni. Mint mondjuk a Nessykben lévő zseblámpás bácsikon.
- Lehet, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Meg kéne tudni, Nessy mikor és persze miért válik láthatóvá, mikor látható. Mert szerintem az esetek 99,5 százalékában láthatatlan. És..és..kölyök Nessyt még nem láttak soha az emberek. Még barázslók sem, és kutatók sem. Lehetséges, hogy kis korukban a túlélés miatt teljesen láthatatlanok, és csak a fajtársaik látják őket
- Nem véletlenül vagy te a kedvenc unokatestvérem - hiába ő az egyetlen. - Lehet meg kéne várnunk, hogy a hold fénye megvilágítsa a tavat. Olyan misztikus lények ők, lehet, hogy a naplemente és a hold fénye kell hozzá, hogy felfedjék magukat - gondolkozom el, miközben lassan odaérünk a tó közelébe.
- Legutóbb, amikor itt voltam apával a feleségével és a mostohatesókkal, egész éjjel kint kuksoltam, hogy hátha meglátom. De nem láttam. AZtán elaludtam. Szóval lehet nem kellett volna. AMikor felkeltem tiszta víz voltam - vontam meg a vállamat. Aztán a sellő témára csak elhúzom a számat.
Megkönnyebbülve sóhajtok fel, amikor előkerül a távcső, és meghúzódunk a menedékben, miközben Sandy pörög összevissza, én meg utána kapok ösztönösen, hogy ne guruljon le sehova, mert akkor nem lesz Sandym.
- Na és mi újság a lovagoddal? Minden szuper rózsaszííííín? - fordul felém a távcsővel, mire én felnevetek és rálehelet a lencsékre, hogy párásak legyenek, majd zavartan tépkedni kezdem a fűszálakat magam körül.
- SZuperül rózsaszííííííííííííín - nyújtom el én is a szavakat. - Nemrég elszökött hozzánk, szóval anyával laktunk. Szerintem most sincs túl a dolgon anyám, hogy nem mondtam el, hogy barátom van barárnő helyett... de anyával nehéz dumálni bármiről is, tudod - vonom meg a vállamat. Megőrjít azzal, hogy ő nem szeretné, hogy írjak. pedig máshoz aligha értenék. Semmi kedvem nem volt Minsiztériumban dolgozni, ő is teljesen belefásult. - Apa jó fej legalább. Nálam anya fura nálad az apukád - vonom meg a vállam, fel sem tűnik, hogy esetleg valami olyan csúszik ki a számon, ami nem kéne, hogy kicsússzon.

[Nessy? Te vagy az?]

Nessy? Te vagy az?
2002. július 30.


 Jason

Nessyt  kr. u. 565ben látta először egy misszionárus. Amit a misszionárus elmondott, Nessy nem volt kedves, mert felfalta az embereket. Azonban ez a misszionárus nem ölte meg Nessyt, hanem rá parancsolt, hogy térjen vissza a vízbe, és Nessy soha többet nem támadt az emberkre. Aztán...találtak egy feljegyzést 1933-ban is, amikor egy pár látta a szörnyet. 2 évre rá közzé tettek egy fotót is róla..ami mint kiderült, hamisítvány volt. Ma a kép készítője vallotta be a halálos ágyán, hogy az a valami nem Nessy volt, hanem egy papír masé, amit ő készített. Azóta persze próbálták lekapni Nessyt, de egyik fotó sem egyértelmű. Talán maga Nessy nem akarja, hogy léte bebizonyosodjon. Így, ha sikerül is most lekapnunk Jasonnel, szeretném titokban tartani. Megmutathatja Louisnak, de senki másnak. Szeretném megtartani a titkot.
- Tiszta vagy, most már Nessy se fog elriadni a mosolyodtól. Mehetünk, mehetünk
Remek, remek. Bólintok, és meg is iramodok előre. Jason hátra kiabál egy utolsót anyáéknak, aztán indlhat a mandulaaaa. Jaj, tiszta izgatott vagyok. Ha nem si látjuk meg, akkor is jó móka letelepedni, és figyelni. Mint valami magánnyomozó, egy auror, egy...egy...a nyomozó duóóó. Bár Jason biztos szívesebben lenne Louisval, de ehelyett kapott egy 14 éves kis csitrit. Nem baj, tudom, hogy kedvel, így nem zavar. Ha mondjuk a Monstro gyerek lenne a rokonom...na, akkor nem lennék ilyen vidám. Nem gondolom őt rossznak, vagy ilyesmi, csupán őt szerintem egész hamar kiidegelném. De Jasonnek talán gumiból vannak az idegei. Na meg...mégis csak hasonlít rám valamennyire, így talán nem is kell neki gumi ideg. Kényelmesen bandukolunk előre, továbbra is Nessyról csacsogva.
- Vagy olyanok, mint Moby Dick. a hasukban vannak öreg bácsik, zseblámpával
Öreg bácsik a hasukban? Felkacagok. Eszembe jut, vagy egy bibliai sztori is, az a....
- Jaj Jason, ez nem a Jónás könyve!
Jónás, ha jól emlékszem, egy bálna gyomrában tölt 3 napot. De...honnan is tudok én ilyeneket? Valahol olvastam, na de hogy hol? Hamarabb megjegyzek ilyeneket, mint bűbájtanon, vagy gógynévnytanon a dolgokat. Nem is állok valami fényesen a sulival... na de sebaj, még van vissza egy hónap, addig még csak nyaraljunk! Na de visszakanyarodok Nessyhez. Tényleg, én állítom, hogy Nessy van, csak egyszerűen nem akarja, hogy lássuk.
- Nem véletlenül vagy te a kedvenc unokatestvérem.Lehet meg kéne várnunk, hogy a hold fénye megvilágítsa a tavat. Olyan misztikus lények ők, lehet, hogy a naplemente és a hold fénye kell hozzá, hogy felfedjék magukat
Bólogatok, ebben lehet valami. Nappal én sem hszem, hogy itt glasszálnának, fürdenének, és trécselnének. Közben meg is érkezünk a tóhoz. Hova is kéne letelepednünk..valami olyan helíre, ahol nem áltszódunk túlságosan. Látok egy kis bokor csoportot. Intek Jasonnek, hogy kövessen.
- Legutóbb, amikor itt voltam apával a feleségével és a mostohatesókkal, egész éjjel kint kuksoltam, hogy hátha meglátom. De nem láttam. AZtán elaludtam. Szóval lehet nem kellett volna. AMikor felkeltem tiszta víz voltam
Így ni, itt középen van egy kis hely, ide le tudunk tepedni. Elüveszek egy elnyűtt pulcsit, és felhúzom, mert a víz közelében hűvösebb van, és lassan amúgy is hidegebb lesz.
- Olyan közel mentél a vízhez? De hát minek? El kell rejtőzni előle. És nem hiszem, hogy egy kiábrándító bűbáj átverné Nessyt. Tuti próbálkoztak már vele.
Mosolygok, majd a távcső persze teljesen elveszi a figyelmem.
- Jasoon! Milyen nagy a fejeeed! Így, ilyen nagyban aztán jobban megnézem Jasont. Neincs ronda feje. Sőt, ha így, jobban megvizsgálom, egész helyes egy gyerek.
- Szuperül rózsaszííííííííííííín.Nemrég elszökött hozzánk, szóval anyával laktunk. Szerintem most sincs túl a dolgon anyám, hogy nem mondtam el, hogy barátom van barárnő helyett... de anyával nehéz dumálni bármiről is, tudod 
Még mindig a távcsőn keresztül figyelem. Ahogy beszél, a szája is óriási, és egészen vicces. Most a szemei nagyok...most megint a szája.
- Hát biztos valami szép, hosszú szőke hajú hollóhátas okos lányt szánt melléd. Majd megszokja, ne aggódj. Csak nem erre számított. Adj neki időt. Majd megismeri. -
Vagy majd ha összesed magának egy igazi tuskó féle rossz fiút, majd vissza sírja Louist. De ezt az ötletet inkább meghagyom magamnak. Csak viccenek szántam, nem gondolom komolyan. Alícia csak más, mint Jason.
-Apa jó fej legalább. Nálam anya fura nálad az apukád
Megáll a kezem, az öltözköfésben, a pulcsit csak félig sikerült felhúznom, így most elnyel egy nagy kék kötött pulcsi. Egy jó ideig nem mozdulok. Kakrjaim az égnem, fejem a pulcsiban. Aztán szépen lassan felöltözöm. Ott állok Jason mellett, de most nem mosolygok.
- Hogy érted ezt? Nem értem. Mire aakar kilyukadni? MIért ne lenne apa jófej? Fura? Milyen értelemben fura? A nem húzza le a wct maga után fura? A nem szereti a karamellás csoki tortát fura? Vagy...vagy....Beugrik a csuklyés alak képe. Csak bámulok Jasonre üveges tekintettel.
- Milyen fura?-

[elnyűtt gönc]

Nessy nyomában


2002. július 30.
to; Sandy
elnyűtt gönc

Kíváncsi vagyok, vajon mit rejthet még ez a tó, ami nem kerül a szemünk elé. Annyi titok bújik meg, Nessy-n kívül a hullámok között. Talán sellők is vannak ott, vagy egyéb furcsa lények, amiket még fel sem fedeztek? Vagy van egy holt vulkán a tenger iszapos alján, ami egy út egy másik világba? Mi van, hogy ha ezek alatt a sötétlő hullámok alatt. Egyszer jó lenne elámerülni, felfedezni, búvárfelszereléssel, vagy lehet a cápafej bűbájjal még jobb lenne, akkor legalább nem támadnának meg a fura szörnyek, mert ijesztő lenne az álcám. Minél többet godnolok erre, annál iuzgatottab leszek. Bárcsak itt lenne Louise is, hogy átélje ezeket az izgalmakat. Ő megállna és festene, talán ezt  apanorámát, vagy talán a habokból előbukkanó Nessy-t, és híres lesz ő is meg a festménye is. vagy csak a kezét szorongetve ácsorognék vele, és Sandyvel a Nessy-les közben, és izgulnék, hogy mi fog történni, vagy,  hogy látunk-e valami izgalmasat. Egy kicsit meg kell állnom, hogy egy mély levegőt vegyek, és ne szálljak el izgalmamban. Azt modnják, a félelem ad szárnyakat, pedig inkább az izgalom, vagy az ember fantáziája. AMi nekem ugye sosem csillapodik. Vajon ebben az odóban a mókus mellett lakik egy tündér is?
- Jaj Jason, ez nem a Jónás könyve! - nevet fel Sandy, mire én is elvigyorodom.
- Nem, igazad van. De ha megesz minket Nessy, és a gyomrában fogunk élni, akkor megírom a történetünket, és akkor az már Jason könyve lesz! - tolom fel az orromra vissza a szemüvegem. - Na meg persze Sandy könyve is lesz, ha szökést tervezünk Nessy gyomrából az emberek világába - teszek drámai mozdulatot a horizont felé. Közben persze a vizes kalandomat meéslem el, hogyan áztatott el szerintem maga, Nessy.
- Olyan közel mentél a vízhez? De hát minek? El kell rejtőzni előle. És nem hiszem, hogy egy kiábrándító bűbáj átverné Nessyt.
- Hát nem is tudom, olyan jó ötletnek tűnt. Gondoltam megkínálom egy szendvccsel, vagy egy mangós limonádával. Vagy lehet halas szendvics kellett volna csirkés helyett? Nessy lehet csirke ízű, és megsértőd9tt - tűnődök el. Talán ha másmilyen csalival próbálkoznék... Sandy kukkol a távcsövével, én meg direkt közel is hajolok, grimaszokat vágok,
- Hát biztos valami szép, hosszú szőke hajú hollóhátas okos lányt szánt melléd. Majd megszokja, ne aggódj. Csak nem erre számított. Adj neki időt. Majd megismeri.
- Hollóhátast? Ugh... Mármint... tudod, nincs bajom velük, de ők mindig olyan illúziórombolók. Túl realisták, és ha azt modnom, mi állunk az égen, ami zöld, és sok va meg ház van rajta, az ég meg a föld, kinevetnek, hogy hülye vagyok. Pedig tök érdekes lenne, nem? - hunyorgok fel az égboltra. - Hát nincs sok választása, ert én nem akarok mással lenni Louise-n kívűl - bólogatok komolyan, és még el is pirulok. Túlságosan rózsaszín volt még a köd. - És nálad mi a helyzet? Volt valami Thimonthy, vagy Timbuktim... - érdeklődök én is kívácnsian, elvégre ő az én egyetlen unokatesóm, még testvérem sem volt sokáig, olyan, mintha ő is a húgom lenne, és ez nem változott akkor sem, hogy apának született egy lánya és egy fia is.
Fel se tűnik, hogy lassan a szülők felé kanyarodik  atéma. Bár a tó vize csendes, éppen csak szürkülni kezd, az idő is kezd lehűlni, de megvagyok a pólómban. Amúgy sem hoztam magammal pulcsit. Majd bebújok Sandy pulcsijába, mellé és akkor groteszk két fejű sziámi szörnyek leszünk a Bűzlápról, ahol a Keleti boszorkány nyaralója van.
- Milyen fura?- kérdezi végül, én meg megvonom a vállamat, és beletúrok a hajamba. Elgodnolkdom. Sandy apukája valahogy túl barátságos volt, de anya és apa sosem kedvelte, sokszor mondták, hogy olyan, mintha valamit rejtegetne.  És igazuk is volt. Megborzongok, ahogy eszembe jut a jelenet, amikor a csuklyások között megláttam az arcát.
- Háát olyan fura, mint a többi Halálfaaaa... fa ló - fékezem meg a nyelvemet, és gondolatban fenékbe rúgom magam. - Tudod, milyenek ezek a falovak, Tróját is bevették. Szóval öö... Nézd, ott van egy őz! - mutogatok valami random irányba, dekizárt, hogy ne hallja ki a lényeget belőle. Pedig megígértem, hogy nem modnom el neki.

[Nessy? Te vagy az?]

Nessy? Te vagy az?
2002. július 30.


 Jason

Szeretem Jasont, mert vele el lehet merülni egy másik, egy vidámabb világban. Ragaszkodom hozzá, meg a világához, és a sajátoméhoz. Nem sokkal különbözik  a valóditól, csak színesebb. Színesebb, és szintén valódi, csak nem annyira látható. Nem mindenkinek. Kellemesen beburkol, mint a kellemes, forró nyáron egy kis hűs szellő. Mikor az arcodat kellemesen süti a nap, és vattacukor illat van.
- Nem, igazad van. De ha megesz minket Nessy, és a gyomrában fogunk élni, akkor megírom a történetünket, és akkor az már Jason könyve lesz! - Na meg persze Sandy könyve is lesz, ha szökést tervezünk Nessy gyomrából az emberek világába 
Persze, hogy Sandy könyve is lenne, odafirkálnám a nevem valami lemoshatatlan tintával. Valami frappáns szökést találnék ki. Hogy is? Megcsiklandozom a torkát, és kitüsszent minket. Vagy pirinyóra varázsoljuk magunkat, mondjuk nem tudom, hogyan, de olyan apróra, hogy bejussunk a véráramba a vérlemezkék közé, és mikor  felsérti egy kagyló, akkor mi kibuggyanánk, aztán gyorsan visszaméretezném magunkat.
- Sandy bombasztikus könyve, sötét sárga betűkkel. Ja és vastaggal, dőlttel.
 Ez után a fenomenális hőstettem után, ha nem lenne benne a nevem, kiszekíroznám Jasonből az összes titkos szerelmes írásait. Én nem tudok semmi romantikusat írni. Egyszerűen olyan nyálasak, hogy nem visz rá a lélek. Meg ha egy srác ír, az jó, de egy lány...lányok nem szoktak szerelmet vallani. De sajnos nekem van egy olyan kis defektem, hogy a mogirvább, rossz fiúkért vagyok oda. Nem tudok jól választani, csak tudnám, miért. Áh, fiúk, nem illek én egyikhez se. Picit meg is rázom a fejem a saját néma monológom miatt, meg aztán, hogy Jason szendvicseket kínálna Nessynek...
- Hát nem is tudom, olyan jó ötletnek tűnt. Gondoltam megkínálom egy szendvccsel, vagy egy mangós limonádával. Vagy lehet halas szendvics kellett volna csirkés helyett? Nessy lehet csirke ízű, és megsértődött -
Szendvics...meg kívántam egy csirkés szendvicset. Szezámmagos csirkés szendvics. Bámulatosnak tartom, hogy egy hegynyi csokoládé után még képes vagyok éhes lenni. A baj csupán annyi, hogy egy szem, de annyi harapnivalót se hoztam magammal. Csak édességet.
- Na és....és most? Most is hoztál magaddal Nessy szendvicset?
Kérdezem olyan természetes lazasággal, mntha csak mellékesen odabökném a kérdést, hogy vessük e be most is Nessy idecsalogatásához. Pedig az igazság az, hogy szerintem egy csirkés szendviccsel, alig ha tudjuk elő csalogatni, viszont az én hasam, nagyon is ráharapna egyre...
- Hollóhátast? Ugh... Mármint... tudod, nincs bajom velük, de ők mindig olyan illúziórombolók. Túl realisták, és ha azt modnom, mi állunk az égen, ami zöld, és sok fa meg ház van rajta, az ég meg a föld, kinevetnek, hogy hülye vagyok. Pedig tök érdekes lenne, nem?
Te Jason, te..szeretem, mikor ilyeneket mond.
- A legjobb a mindenszínű ég, amin állnánk, és ha belegondolsz, minden színű is. De igen, elég unalmasak tudnak lenni néha. De tudod, a szülők...a szülők szeretik, ha valaki okos, meg racionális.
Ami teljes egészében blőd hülyeség. A racionalitás olyan pusztító tud lenni, és szürke. Ha nem lennének színek, az nagyon szomorú lenne. És néha..az élet olyan...fura, befogadhatatlan és érthetetlen. De ha mondjuk van egy háziállatod, akkor szerintem már sosem leszel teljesen szomorú. Egy kis mini kutya...
- Hát nincs sok választása, mert én nem akarok mással lenni Louise-n kívűl 
Szerintem Louis sem akar mással lenni, és ettől olyan kis aranyosak. Nem veszekednek, mindig csak andalognak, mindig elmosolyodom, mikor sétálni látom őket.
- És nálad mi a helyzet? Volt valami Thimonthy, vagy Timbuktim... 
Áh, csak legyintek és forgatom a fejem. Nem volt senkivel semmi.
- Nem, ne is beszéljünk róla, oda se mertem menni hozzá. Sőt, ami azt illeti, ha van egy srác, aki tetszik, akkor annyira zavarba jövök, hogy inkább elkezdem kerülni. Amíg nem tetszik valaki, kedélyesen elcsevegek vele. De amint rájövök, ogy bejön, egy makogó idióta leszek. 
Szi-szi..sz..ho..ho..mi a he..áááá. Ilyen, és hasonló a beszélgetésem a nekem bekövő fiúkkal. Nagyon gáz a helyzet. Ez vajon később is ilyen nehéz lesz? Eddig nem foglalkoztam a fiúkkal, és az életem sokkal egyszűbb volt. Semmi dadogás, semmi kéz izzadás, semmi. Aztán, hogy a fiú témát lezárjam, gyors a pulcsimba igyekszem belebújni, de aztán hirtelen mindenem lefagy, mégsem fázom. Fura? Ki? MIlyen fura? F U R A ? A fejem hirtelen kongani kezd. Apa nem fura. Közben be be villan egy csukja, de nem veszek róla tudomást.
- Háát olyan fura, mint a többi Halálfaaaa... fa ló...-Tudod, milyenek ezek a falovak, Tróját is bevették. Szóval öö... Nézd, ott van egy őz! 
Mikor Jason kiejti a szájából a haálfaló szót, hirtelen, mintha megsüketülnék, és a mondatának a második felét már nem hallom. Csak annyit, hogy bevették. Mi? Kik vettek be kit?
- Jason. Hogy jön az apámhoz a faló? 
Villámszerű érzés csap bele a fülem hátsó részébe, egészen le a lábujjamig, Mint egy kapcsoló. Fal. Elhúzzuk a falat, betömjük a repedést. Legalábbis megpróbálkozunk vele.
- Beütött a csoki? Apa nem gyárt falovakat. Biztos csak álmodtad.-
Legyintek nevetve.

[elnyűtt gönc]

Nessy nyomában


2002. július 30.
to; Sandy
elnyűtt gönc

Elvigyorodok, ahogy a könyvet emlegetjük. Sandyvel jó beszélgetni, mert mellette minden olyan természetesen vidám. Olyan játékos, és olyan aranyosan huncut. Legszívesebbben állandóan megölelném a Roxfortban is, de gondolom már ciki lenne az ő részéről is az ilyen. Azért néha a klubbhelyiségben el szoktam kapni. Olyan vidám és csilingelő személyisége van, hogy az ember midnig jókedvű vele. Meg nem lesz ideges, ha az álomvilágomba rángatom, nem úgy, mint anya. De Louise is ilyen. Én pedig csendesen megfogadom megemben, hogy mind a kettejükre nagyon fogok vigyázni, még akkor is, ha már nem tanulok a Roxfortban.
- Sandy bombasztikus könyve, sötét sárga betűkkel. Ja és vastaggal, dőlttel.
Vigyoorgva bólogatok. Valahogy az a könyv illene hozzá. A könyv fedelének a belső oldala meg tele lenne olyan színes és vidám matricákkal, az olyan Sandys lenne. Komolyan eszembe jut, hogy megírok egy ilyen történetet, ahol megesz minket egy óriási bálna és ahol Sandy szöktet meg minket. De biztos valami vicces Snadys megoldással menekülnénk meg attól, hogy csontvázak legyünk a bálna gyomrában. Álmodozva fel is sóhajtok. Olyan jó ezekreől beszélgetni egy kicist olyan, mintha a világ is színesebb lenne, és minden sokkal barátságosabbnak tűnik.
- És rajta lenne a csodás aláírásod is! - teszem még hozzá.
Az idő kellemes, bár kezd egyre inkább lehűlni, és már bánom, hogy nem hoztam ide fel estére az egész sátrat, amivel letáborozhattunk volna. Vagy modnjuk jó lenne tüzet is rakni, de persze azzal elijesztenénk Nessyt, és akkor Sandy nagyon szomorú lenne. Nem szeretném, ha miattam lenne szomorú, mert akkor nagyon furdalna a lekiismeretem is. Egy kicsit én is megborzongok, de nekem a testem jobban hozzászokott a hűvös időhöz, hiszen amikor még anyáékkal együtt jártam túrázni, megszoktam az időjárási viszonyokat. Kicsit hiányoznak azok az idők, bár anya akkor is a sátrában gubbasztott, én meg járhattam a terepet apával, egyedül, vagy néha-néha Sandy-vel, amikor már nem volt olyan kicsi. Az apukája is jött velünk, de valahogy olyan furcsán viselekdtek vele a szüleim. Midnig furákat suttogtak róla, de nem iagzán vettem komolyan. A gyerekek a szülők komolyságát sose veszik komolyan.
Megrázom a fejemet, hogy most nem hoztam Nessy szendvicset.
- Nem szeretném, ha még egyszer leköpne vízzel. Szerinted mit eszik egy Nessy? - kérdezem elgondolkodva, ha már a témánál járunk.
- A legjobb a mindenszínű ég, amin állnánk, és ha belegondolsz, minden színű is. De igen, elég unalmasak tudnak lenni néha. De tudod, a szülők...a szülők szeretik, ha valaki okos, meg racionális. - sóhajtok egy magyot, de azért megborzolom Sandy selymesen szőke haját. Olyan kedves és ez olyan szívmelengető. Jó, hogy itt van valki mellettem, aki Louise mellett meg tud érteni. DE azért bólogatok egyet vagy kettőt mosolyogva.
- Mire is mennék az én bölcs Sandym nélkül - kacsintok rá. Közben, ahogy Sandy meséli, hogy ő milyen azokkal, akik tetszettek neki, hát... Én is ilyen vagyok. Voltam, igazából. Teljesen cselekvőképtelen lettem, ha egy lánnyal kedztem volna beszélgteni, aztán már  afiúk közelében is néha túlságosan zavarba jöttem. A kamaszkor tényleg olyan... mefejthetetlenül bonyolult. - Majd eljön neked is az a valaki, akitől nem leszel olyan nagyon zavarban. Tudod én is mindig zavarban vagyok, ha Louise-val vagyok. Túlságosan aranyos... meg minden - sóhajtok álmodozva, de aztán megköszörülöm a torkom és mondok valamit, ami kicsit megakasztja ezt a kedves kis hangulatot amit megteremtettünk az előbb. Milrt is szúrok el megint mindent.
- Jason. Hogy jön az apámhoz a faló? Beütött a csoki? Apa nem gyárt falovakat. Biztos csak álmodtad.
- Faló? Egy szóval sem mondtam, hogy apukád halálfaló - legyintek, aztán persze a homlokomra csapok. Merlin golyóira. Hát tessék, már megint elszóltad magad, Jason. megint olyat mondtál a pletykás száddal, amit nem lett volna szabad. Anya és apa is azért váltak el, mer elmondtam anyának, hogy apa abban a Love Hotelbe járkál. De az akkor kastélynak tűnt. És most pedig elrontom Sandy kedvét is. A szememmel a tóra nézek, és akkor, a víz egy kicsit hullámozni kezd, én meg a bokorba rántom Sandyt, bármennyire is került révült állapotba.
- Az ott... Az ott a feje!

[Nessy? Te vagy az?]

Nessy? Te vagy az?
2002. július 30.


 Jason

Ha lenne egy könyv, ami az én életemről szól, biztosan nem lenne unalmas. Ellenben roppant szórakoztató. Talán egyszer meg is íródik. Az is lehet, hogy én írom meg? Ezen még nem is gondolkodtam. Sandy Bailey legújabb ifjúsági regénye hirtelen robbant be a köztudatba. Lehetséges, hogy egy 2013-ban, vagy 18ban ez lesz a Reggeli próféta egyik számának címlapján? Hmm..hát..ki tudja. A jóslás elég ködös tudomény ág, semmi se biztos. Majd elválik, mi leszek, ha nagy leszek.
- És rajta lenne a csodás aláírásod is!
Bólogatok. Naná, hogy rajta lesz. Én minden példányt aláírok, nem leszek egy beképzeld sztár. Az összes példányomon ott lesz majd az aláírásom, nem csak egy páron. Én kedves és jófej író leszek. Már ha egyáltalán az leszek. Addig még olyan sok idő van...addig még igyekeznem kell, nehogy megbukjak valamiből...
- Nem szeretném, ha még egyszer leköpne vízzel. Szerinted mit eszik egy Nessy?
Ha nincs, hát nincs. Nem csak édességet kellett volna magammal hozni. Most már mindegy. Ha meghalok itt közben, akkor az én testemet lehet majd felkínálni a drága Nessynek. Talán engedném is. Igaz, ha már nem élnk, akkor mindegy lenne. De ha mondjuk...ha mondjuk szellemként védelmezném a halott testem? Tényleg? Mikor lesz valakiből szellem? Ezt valamiért mé sosem kérdeztem meg egyetlen roxforti kísértettől sem. Erőszakos halélt kell halni? Za mondju logikus is lehetne.
- Fogalmam sincs. Talán valami moszatot, kisebb tóban élő halakat, élőlényeket...biztos olyasvalamit, amit a tóban is fellelhető. Szóval nem hiszem, hogy szendvicset. Bár, ha kíváncsi természet, akkor be is válhat. -
A minden színű ég. Abban az esetben, ha vörös lenne, aggódnék. Az teljesen halloweeni, és ijesztő. Miindenképp világos színű kell hogy legyen, valami vidám, valami szívet melengető.
- Mire is mennék az én bölcs Sandym nélkül. Majd eljön neked is az a valaki, akitől nem leszel olyan nagyon zavarban. Tudod én is mindig zavarban vagyok, ha Louise-val vagyok. Túlságosan aranyos... meg minden
Nem vagy egy bölcselő. Bár szívesen elpipázgatnék egy óriás gombán, nem mondom...de ha bölcs lennék, akkor sok mindent tudnék, és ha helyes fiút látok, nem blokkolnék le annyira, mint amennyire leblokkolok. Elmosolyodom. Igen, Louis tényleg nagyon aranyos. És Jason is. Nagyon aranyosak együtt. Két kis tökkelütött szépfiú. A szó legjobb értelmében persze. De úgy látom, Jasonnek kelzd elmenni a kis esze, vagy tényleeg a cukortól lesz buggyant, mert nem értem mit hadovál itt nekem falóról. Apa sosem gyártott fa cuccokat. Se kutyát, se macskát, se lovat. HA gyártott volna, akkornugyanis biztos sokat hintáztam volna a lovon. Miket beszél ez?
- Faló? Egy szóval sem mondtam, hogy apukád halálfaló
Megakad a lélegzetem. Levegő se be, se ki. Miről beszél?! A pumpa kicsit felmegy bennem, és ingerülten kiabálok Jasonre.
- Mégis mi a fészkes francról hadoválsz itt nekem apámról? Te titkolsz előle..
Nem tudom befejezni a mondatom, mert beránt a bokorba. Olyan hirtelen ránt el, hogy egy faágban megkarcolom az arcom, és vérezni kezd. Halkan felszisszenek, de Jason elkiálltja magát.
- Az ott... Az ott a feje!
Kezemet az arcomra tapasztom, de még mindig folyik belőle a pirosló meleg vér. Nem vagyok benne biztos, hogy a fejét látom, és valahogy most már nem is érdekel annyira. Szipogva maszatolom el a véres arcomat.
- Akkor..itt a gép, fotózd le, nekem...nekem...hol egy rongygos zsebkendő...
Szipogok, és a táskámba matatni kezdek. Milyen hirtelen fordult át a kedvem csodálatosan izgatottból egy vérző, gyanakvó lányba. Jason valamit titkol. Megvárom, míg készül egy két fotó, majd csak a porban ülök az arcomra tapadz zsepivel.
- Jason, mondd el, mit tikolsz. És ne terelj, kérlek.-

[elnyűtt gönc]

Nessy nyomában


2002. július 30.
to; Sandy
elnyűtt gönc

Az egész olyan jól indult. A kedvenc unokahúgommal Nessyt lesünk, kettesben, a nyár közepén, miközben anya éppen nem a sarkamban lohol, hogy miért nem szedem össze magam és teszek le valami elogadható RAVASZT, hogy a kispécézett helyen dolgozzak utána az egyetem után... Hát nem akartam ezt, nem akartam, és olyan jó volt egy kicsit elterelni a figyelmem.
A természet kürülöttünk csodálatos, az égen úszó felhők rejtekében pedigbiztos vagyok, hogy apró kis égi városok bannak, macskákkal, vagy egérkirálysággal, vagy odafent élnek az elmesélt történetek szereplői. Szeretném, ha ezek közül csak egy is igaz lenne. Ha igaz lenne... Akkor Adam, Robin és Frida is... hihettem benne, hogy békében élnek a Csodaparkban, ahová mindig is el akartam őket vinni. Szerettem elképzelni, ahogy még most is önfeledten bújócskáznak, vagy Frida éppen virágkoszorút fon a fejükre, esetleg Adam készít nekik valami extra hatalmas hamburgert. Békésnek tűntek és boldognak, én pedig elhittem, hogy tényleg azok. A szél kicsit ismét feltámad, belebújik a felsőm és a pólom alá, miközben megborzongok.
Olyan buta vagy Jason, megint olyat mondasz, amit nem lenne szabad. Olyat, amitől megint megbillen az egyensúly. Ösztönösen a számba harapok, mintha azzal vissza lenethe vonni a szavaim súlyát. AZok pedig néha nehezek tudnak lenni, olyan nagyon nehezek, és én mégsem veszem észre őket. Pedig a mesélés olyan jó és kellemesen könnyű, mégis... mégis tudok még mindig fájdalmat okozni az ostoba dumálásommal. A feszült csönd élesen áll meg küztünk, mitha egyenesen kész lenne megvágni engem is és Sandy-t is. pedig sokkal jobban szeretem, ha ő is olyan vidám és könnyed, annyira nem jó látni azt a zavart dühöt és hihetetlenkedést a szemében. MAit én okoztam. Már megint én okoztam.
Nem lehetne visszautazni valahogy az időben? Nem kell sokat, csupán pár percet, hogy ne beszéljek megint mindent rosszat össze. De sajnos, ez nem így működik, úgyhogy csak annyit tehetek, hogy... Hogy nem... EGY NESSY! Basszus, ott van Nessy, Sandy álmai lény,e és nem érdekli, mert elrontottam a kedvét.
- Akkor..itt a gép, fotózd le, nekem...nekem...hol egy rongygos zsebkendő... - nyomja a kezembe  agépet, én meg szerencsétlenül nézem ahogy szipog, géppel a kezemben. Szomorú lenne, ha nem fotóznám le neki, de meg kell vígasztalnom. gyorsan lövök fél kézzel egy sorozatot, hátha az egyik testrésze benne van, és Sandy kezébe nyomok egy dínós mintájú zsebkendőt.
- Jason, mondd el, mit tikolsz. És ne terelj, kérlek.-
- Őőőő... én... én nem... Nem lenne szabad erről neked tudnod - sóhajtok, majd a hátamat az egyik fatörzsének támasztom. Sztán csak felsóhajtok. Hirtelen olyan nehezen jönnek a szavak, mintha elfelejtenék beszélni. De Sandy kért meg rá, és én nem tudom nem megtenni, hogy nem mondom el.
- Szóval... Bella azt elmodnta neked, hogy az Azkabanba került? - kérdezem, majd megköszörülöm a torkomat, miközben a kezemben lévő gépet piszkélom. - Szóval Bruno... Nem ok nélkül került oda. Tudod, sok rossz dolgot művelt az ostrom alatt. Halálfaló volt. És bántott másokat. Én akkor voltam első éves, amikor kitört a háború. Nem akartam neked elmondani, mert tudtam, hogy nagyon szomorú lennél miatta, de... Tudod ő... bántott sok diákot.
Kicsit közelebb lépek Sadyhez, hogy megöleljem, vagy valami. Meg akartam vígasztalni.
- Bella tudta, hogy mennyire szereted, hogy ragaszkodsz hozzá, ezért nem akarta elmondani neked. Félt, hogy összetörnél.

[Nessy? Te vagy az?]

Nessy? Te vagy az?
2002. július 30.


 Jason

Hirtelen, mintha megannyi felhő lenne a fejem fölött, és követnek, bárhová megyek is. Pont, mint a mesékben. Elfutott a jó kedvem, mégpedig olyan gyorsasággal, hogy nincs az a reflex, ami képes utána nyúlni, és visszarántani. És így még kedvem sincs megkeresni. Csak ülni, és búslakodni. Érzem, hogy az elszólásának van alapja, és nem akarom ezt. Haragszom kicsit Jasonre, minek beszél ilyenekről, egyáltalán nem is ezért jöttünk. Csak szipogok, és nem is tudom, mi lenne a jobb, ha kiderülne, hogy félre hallottam, vagy ha megtudnám az igazságot. Mert igazábó tudok valami. Vagyis sejtek. Tudom, hogy a többiek kinevetnek és pletykálnak rólam, mert ktaláltam egy hamis történetet az apámról, és beleringattam magam ebbe a buborékba, de csak azért csinéltam hogy...szóval magam miatt. Mit fáj az nekik? Hallom, ahogy JAson kattingat a fényképezővel, és persze, érdekel Nessy, de most olyan, de olyan rosszkor jött..jaj nekem..remélem azért látszik valami belőle de..ha nem, nem érdekel, egyszer úgyis meglátom majd. Most nem számít.
- Őőőő... én... én nem... Nem lenne szabad erről neked tudnod -
Na, most már tudom, hogy le fogok esni a szokláról, érzem, ahogy a föld és a kavicsok a lábam alatt megindulnak lefelé. Igyekszem nem elvűgódni, hogy hanyatt essek, de nem tudom, meddig vagyok képes a levegőben maradni.
- A miről? Jaj, Jason, most már lényegtelen, el kell mondanod!-
Feszültem figyelem Jasont, aki akkorákat sóhajtozik, hogy a legeslegrosszabra gondolok, amire gondolni lehetséges. Remélem, nem kapok pánikrohamot, mert érzem, hogy itt belül valami szorít, feszül, nekem is nehezen megy e levegő vétel, de tartom magam, ameddig csak lehet. Még várom a megkönnyebbülést, valamit, amibe kapaszkodhatok, hogy kiderül, hogy most csak bevertem a fejem idefele jövet és hallucinálok, vagy valami. Bármi.
- Szóval... Bella azt elmodnta neked, hogy az Azkabanba került? -
Igen, Mikor nem jött értem a kerámia után. Esett az eső, és meg olyan sokáig ácsorogtam ott...bólintok.
-Igen, tudom, de...az csak téve..
Elhalkulok, a mondatom végét be se fejezem, mert úgy érzem, kiszáll belőlem az erő. Le kell ülnöm, úgy figyelek tovább Jasonre.
-Szóval Bruno... Nem ok nélkül került oda. Tudod, sok rossz dolgot művelt az ostrom alatt. Halálfaló volt. És bántott másokat. Én akkor voltam első éves, amikor kitört a háború. Nem akartam neked elmondani, mert tudtam, hogy nagyon szomorú lennél miatta, de... Tudod ő... bántott sok diákot.
Nemnemnemnem...nem tehetett ilyet, az nem lehet...de hiába mantrázom ezeket, emlékszem a csillagleső fesztiválra Liljával. A csuklyára, és ahogy egymásra néztünk. Nem, nem volt tévedés, jól láttam, amit akkor láttam. Annyira rosszul lettem, hogy kidobtam a taccsot is. Nem tudtam jobban megnézni, de..valahol sejtettem, csak..nem voltam benne biztos, ezért hát azt akartam, hogy ne legyen igaz. A forró sós könnycseppek az arcomon lévő sebbe folynak, amik jól kicsípik. Bambán bámulok már nem is Jasonre, csak úgy a semmibe.
- Bella tudta, hogy mennyire szereted, hogy ragaszkodsz hozzá, ezért nem akarta elmondani neked. Félt, hogy összetörnél.
Nem akarta elmondani. De Jason szólhatott volna, ez nem egy olyan dolog, mint hogy amit eszel, abban mogyoró van, de nem mondom meg! A mogyorótól csak kiütéseim lesznek, de ez...
- Haza akarok menni.
Érzem, ahogy megölel, de most nincs erőm visszaölelni. Nem mondom meg anyának, hogy tudok róla. Rá akarom venni, hogy ő mondja el. Vajon mikor szénsékozik bevatani életem egyik legfontosabb kérdésébe, Mikor megcsinálom a RAVASZT? Mikor lediplomázom?
- Nem baj?

[elnyűtt gönc]

Nessy nyomában


2002. július 30.
to; Sandy
elnyűtt gönc

Nagyon.. nagyon rossz volt ezeket elmodnani Sandynek, és szinte vele együtt tört össze a szívem. Ssoem gondoltam volna, hogy képes leszek azt a bájos, kedves mosolyát így letörölni az arcáról. MÉg Nessy sem érdekelte, és csak mertem remélni, hogy legalább egy jó kép sikerült róla. Nem tudom. CSak azt tudom, hogy megint olyat mondtam volna, amit nem kellett volna kikotyognom. Apáékat is emiatt választottam szét. Már megint rámtört az a folytogató érzés, hogy minden az én hibám volt, hogy semmi értelme nincs a meséimnek, a szavimnak, hogy ha még így is, évekkel később is sebeket tudtam okozni vele. Pont Sandynek, aki a világon sosem ártott senkinek. Szinte nem is értettük, hogy hogy lett ilyen jófej, miközben az apja olyan... olyan nem volt normális. Szinte a szüleim is tartottak tőle, anya meg egyenesen kikészült és aggódot Bella miatt, amikor megtudták, hogy halálfaló volt. Még az volt a szerencse, hogy nem bántotta őket. Akkor nem is tudom mit csinálnék. Így is elég félelmetes, hogy elvileg szabadon járkált és... bele se gondolok, hogy miféle dolgokat cisnálhat.
Lassan beszéltem neki, éreztem, ahogy minden egyes szó után, ami elhagyja a torkomat, csak jobban kiszáradok. Szerettem volna valami vidámat is a végére mtenni, hogy ugyan, Sandy csak megvicceltelek. De az élet nem ilyen, az élet kegyetlen, bánatos és sokszor rossz, könyörtelen. MEgsajndul a szívem, ahogy eszembe jut az ostrom napja, ahogy látom ott rohanni Sandy apukáját, ahogy a többi diák próbál előle elmenekülni. Nem sok minden rémlik belőle, én teljesen őrült módon kerestem Adamot és Robint. Nem tidom most se,, hogy ki végzett velük, hogy egyáltalán miért szakadtunk le egymástól. Megrázom a fejem, és keresem Sandy párás tekintetét.
- Haza akarok menni.
Halkan sóhajtok, és bólintok egyet. Valahogy éreztem, hogy nem akar többet ittmaradni, így csak lassan elengedem, miután nem ölel vissza. Olyan rossz elvenni mások bodlogságát, és nekem megint cska sikerül, cssak mert nem tudok a számra vigyázni. Anynira utálom magam, én is sírni tudnék.
- Nem baj? - megrázom a fejem, hogy nem, majd összecuccolok, és kézenfogva húzom magam után, vissza a sátorhoz. Én se tudom, hogy Bella mikor szerette volna neki ezt elmodnani. Talán úgy érzi, most sem áll készen erre. Talán nem is meri, talán ő nem is akarja összetörni Sandyt, ahogy én tettem. Csendesen tesszük meg az utat a sátrak felé, a mnémaság kígyózik bennem, és anyáéknak rögtön leesik, hogy valami nincsen rednben. pedig próbálok olyan lenni, amilyen eddig, de ismernek. Egy szülő ismeri a gyerekét, még az olyan is, mint az én anyukám, aki sosem akar megérteni, csak mert telejsen máshogy látjuk a világot.
- Menjünk haza - sóhajtok egyet, majd kezdek összepakolni, és a többiek is úgy tesznek. miközben Bella aggódóan néz minket. Gratulálok, Jason, megint tönkre tettél egy szép nyarat. LÉegszívesebben én is az ágyam alá bújnék és csak sírnék. Búcsúzóul, mielőtt mindeki hazahoppanálna, megölelem őket, majd hagyom, hogy anya mellett berántson a sötét. Bárcsak meg tdunám ölelni Louise-t.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A HELYSZÍN SZABAD!

[⌘ Érdekes eset ⌘]

⌘ Érdekes eset ⌘

☾ 2003. 09. 05. ☽

Forog, forog, forog, és aztán puff. Valami kavicsos vizes helyre érkeztünk azt sem tudtam holvagyok, persze, hogy arccal előlre érkeztem, és a kezemmel sikeresen tompítottam ám a tenyeremről a bőr lejött és a pulcsim is kicsit kiszakadt. A hátamra fordultam , és éreztem, hogy mindjárt hányni fogok mivel kavarok a hasam és még mindig forog velem a világ. Nagy nehezen felültem, perzse tiszta víz és sár lettem, kellet egy kis idő mire felfogtam, hogy ez nem a roxfort, ez nagyon nem a roxfort. Amikor enyhült a szédülésem, felálltam majd egy fába kapaszkodva szét néztem. Ismerős volt a környék bár sosem jártam még itt. Majd rá néztem Flornak nem tűnt úgy mintha rosszul lenne, biztos már megszokta, még nem voltam magamnál teljesen de a hangjából és ahogy viselkedett lehett következtetni arra, hogy nagyon nem jó helyen vagyunk.
- Hogy a francba fogunk visszamenni? Vajon melyik tó ez... a Loch Ness? - idegeskedett tovább, össze szedetem magam, hogy egy megszólaljak és, hogy tuti megszólalja és ne a forró csoki jöjjön ki , nem lett volna szép látvány
-Uhm Flor... most, hogy mondod igen nagy valószínüséggel ez a Loch Ness. De lassíts kicsit, nem vagyok olyan jól.- Kértem meg a bátyámat, hogy ne forogjon össze vissza, mert nincsenek túl kellemes érzéseim. LAssan kezd múlni a szédülés és vissza térnek az értelmes gondolatok a fejembe. Ha a Loch Ness-nél vagyunk, akkor elhagytuk az iskola területét méghozzá zsupszkulccsal, szóval ebből agy baj lesz...Véletlenöl össze érintettem a két tenyerem, hogy megdörzsöljem és felszisszentem, mert még a bőr mindig fel volt szakadva pár helyen.

Hát ilyen is történhet
▪ 2003. szeptember 5. ▪

Henriette

Az a forgás nagyon nem hiányzott. A gyomrom összevissza liftezett és úgy éreztem, máris kiadom azt az egy korty italt, amit megittam. A gyomromra szorítottam a kezemet, aztán körbe néztem, hogy hol is voltunk. Az első gondolatom az volt, hogy anya meg fog ölni, amiért Henriette-et, az ő kis bogárkáját is bajba kevertem. Belőlem mindent kinéznek, de a kicsi lányukból aligha.
Henriette volt a legkisebb otthon, ebből kifolyólag benne nem látták a rosszat. Én viszont állandóan büntetést kaptam és még az iskolából is panaszkodtak rám. Sajnos erről is valószínűleg én tehettem, mert én kezdtem el a koszos pohárral foglalkozni.
– Uhm Flor... most, hogy mondod igen nagy valószínüséggel ez a Loch Ness. De lassíts kicsit, nem vagyok olyan jól.
Azonnal megfordultam.
Henriette eléggé sápadt volt, ezért odamentem hozzá, hogy megfogjam a kezét. Más nem tehettem érte, az én gyomrom is kavargott az utazástól. Ha Smith hoppanált, az egészen más volt. Ő olyan könnyeden csinálta ezt is. Elegáns volt és egyszerű, nem szédültem soha utána vagy éreztem úgy, hogy elhányom magam.
– Vegyél mély levegőt! – bíztattam.
Szép lassan visszatért a színe. Addig próbáltam nem mozogni, csak várni, hogy jobban legyen. Addig azon gondolkodtam, hogy ebből hogyan magyarázom ki magamat. Smith-t persze rá tudnám talán venni, hogy Henriette-et ne vegyék elő emiatt, de valakinek biztosan büntetést fognak adni, az pedig én leszek. Digby biztosan kitalál valami takarítást és Frics nyakára küld segíteni.
– Azt hiszem… elég nagy bajban vagyunk… – dünnyögtem magam elé, ahogy még egyszer körbe néztem. A tó volt ott, a körülötte lévő sárguló levelű fákat. Szerettem az őszt, de most nem voltam rá felkészülve, hogy itt kiránduljak. Mellesleg gyalog milyen messze van a Roxfort? Több napnyira.
– Hogy megyünk vissza…? – kérdeztem Henriette-et. Ő volt az okosabb, hátha volt valamilyen ötlete. – Bassza meg! Szólnunk kéne Smith-nek valahogy… de nincs nálam még egy bagoly sem. – Ráztam meg a fejemet, de értelmesebb gondolat amúgy sem jutott eszembe.
Csendesen néztem még egyszer végig. Ha Henriette sem szólalt meg, bizonyára halhatta azt a furcsa loccsanást a víz felől. Túl nagy volt, túl erőteljes, ezért azonnal hátrébb is léptem, a kezembe kapta a pálcámat.
– Ez mi volt?! – Szinte felkiáltottam. Nem féltem, de meglepődtem és a húgom védelmére kellett gondolnom. Akkor aztán még nagyobb baj lenne, ha az anyám tudomást szerezne arról, hogy még az élete is veszélyben forgott. – Maradj mögöttem!