Glasgow

GLASGOW

most meg mi ez?


Piper
2001. november 2.

outfit

Nem tudom miért jöttem ide. Talán tényleg csak a kókuszos olaj reménye vonzott ide, amit esténként fürdés után magamra kenhetek. Meglehet őrültség, amit teszek és nem kéne mindenhol ezt az egy illatot űznöm… de megváltozott az életem és vele együtt én magam is. Mind más, minden kellemesen más, friss, nyugodt és valahol sokkal érezelemmentesebb, mint annak idején volt. De mégsem hiányzott, ez a sok újdonság lefoglalt… formált engem is. Ezért jöttem el emiatt Glasgowba is, hogy egy helyi patikustól a legfinomabb illatú fürdés után testolajat megszerezzem.
Leírhatatlan örömöt éreztem, mikor a kis papírtasakkal és a bennük rejlő üvegfiolákkal megindultam a macskaköves utcán szépen arra, ahonnan érkeztem. Közben belenéztem a csomagomba, ellenőriztem a tartalmát. Most aztán biztosan lenyűgözöd, O’Mara… – A hang természetesen rajtam gúnyolódott, ahogyan azt megszoktam tőle. Kegyetlenül lökte oda a szavakat, mélyen szántva a lelkembe egy újabb sebet. Kit érdekel… megszoktam, hogy a legtöbb dolog fáj. Fáj szeretni, fáj utálni, fáj ölelni és fáj megtenni másért valamit, mert a végén úgysem éri meg. De közben valami engem még is hajtott, amiért csináltam. Talán még sem voltam olyan szánalmas ember, mint amilyennek hittem magamat, de ezt az utóbbi időben kezdtem csak realizálni. Mindent megtettem Nathaniel Forestért, megöltem azt, aki bántotta és valóra váltottam az álmot, amit akart. Gyereket akart. Egy ázsiai gyereket az én vonásaimmal… és megkapta. Aztán eldobott, mint egy darab szart. Közönnyel gondoltam végig mindezt, ahogy sétáltam tovább. Egy ideje nem megy a sírás sem miatta. Elmúlt, mintha nem is létezett volna… hiába nőtt még mindig fojtogató gombóc a torkomban a neve hallatán. Már nem ugyanaz az ember volt, aki az én nagy őm volt. Nem. Megváltozott, kiüresedett. Szóval vele változtam én is, még ha nehezemre is esett.
Elnyomtam magamban a gondolatot, ahogy tekintetem a kis kocsmát kereste a városnak ebben a kietlenebb részében. Valami hülye neve volt, de a kandallója elég széles volt, hogy belépve és kilépve onnan az ember ruhája ne legyen teljesen kormos. A kabátom zsebébe csúsztattam a fiolákat, a papírzacskót meg bedobtam a szemetesbe, hogy aztán ismét felpillantva az utcára, kiszúrjam Walsh-t. Majdnem meglepődtem… de tényleg csak majdnem. Egész régen találkoztunk, konkrétan akkor, amikor télen megcsaltam Natot vele. Még mindig nem fogtam fel ép ésszel, hogy miért tettem ezt… annak ellenére, hogy amúgy legalább háromszáz magyarázatot tudtam volna felsorolni. Azonnal bevillant, ahogy a poros padlón fekszem a Káoszlakban és a testem még remeg és izzadt. Őt utáltam, amiért így döntöttem, őt utáltam, amiért lefeküdtem vele. Ez pedig így volt rendjén. Még most is utáltam.
Valamiért mégis a nyomába szegődtem. Mekkora barom vagy! – korholt a hang. Én azonban azonnal magyarázatot próbáltam kovácsolni arra, miért is teszek így. Csak elszórakozom vele, ennyit megérdemlek azért. Hát tudtam, hogy nem igaz… de én csak azért is mentem. Szinte észre sem vettem, hogy egy mugli élelmiszerboltba lépek be, egészen addig, míg neki nem mentem annak a forgó izének, ami a befelé vezet. Ez meg mire jó? Miért kell egy fémdarab a bolt és a vásárló közé? Mindenesetre megfogtam és egy félkört téve bejutottam a bolt belsejébe.
Walsh addigra már valahol a sorok között járt, így kellett egy kis ítélőképesség, hogy úgy merre lehet. De csak is az alkoholok és az édességek jöhettek szóba. Így amikor rábukkantam és odasétáltam mellé, csak megnéztem, mit készül levenni a polcról éppen.
– Azt hallottam, hogy a muglik valamit húznak magukra oda, védekezésként… – Lényegében nem csak hallottam, tapasztaltam is. Ijesztő. Egy zacskó. – Ha azt keresed másik sorban lehet. – Aztán felnéztem rá és megeresztettem felé egy mosolyt. – Hiányoztam, mi?

[Elliot O'Mara]

Elliot O'Mara
2001. november 02.

+18
Nyomokban káromkodást tartalmaz

A fenébe, hogy erre nem számítottam. Pedig jó lett volna, ha van nálam tartalék. Na, mindegy most már. Akkor ideje vásárolni menni, mert mi mást is tehetnék. Ja, igen, ott a varázslat is, de valahogy az nem ugyanolyan. Szeretem a klórnak a szagát, ahogy kimarja a vért a szőnyegből, vagy ahogy csak végigfolyik a parkettán. Van benne valami felemelően borzalmas, hogy így mondjam.
Magamra veszem a kabátomat, majd megindulok a közelben lévő kisebb bolt felé. Nem különösebben érdekel, hogy drága, valahogy ez sohasem érdekelt. Legfeljebb nem fizetek, hanem simán kisétálok a holmival és a bevétellel is. Már úgyis régen volt egy jó kis buliban részem. Talán benézek odafelé az ékszerboltba is. Nem, ezt a hibát nem fogom elkövetni. Akkor aztán esélyes, hogy lebuktatom magam. Inkább öltönyt veszek fel, és igyekszem egy nagyon rendes üzletember képét mutatni, aki beugrott hazafelé vásárolgatni, mert az asszony ráparancsolt. Kár, hogy ez az asszony már senkinek sem parancsol.
Kilépek az utcára, megindulok a bolt felé, de előtte megállok még az ékszarbolt kirakatánál. Ide tényleg be kell jönnöm. Van egy nagyon értékes darab, amire nagyon szükségem lenne, hogy be tudjam váltani némi illegális szerre a patikához. Az eladó csak aranyban hajlandó elfogadni a fizetséget, amihez mostanában nem fogok hozzájutni. Az ékszerboltban lévő aranyrudak elég vonzóak. De azok lehet nem is rudak, hanem csak rudacskák meg lapocskák? Tök mindegy, csak legyen valami, amivel ki tudom fizetni.
A bolt felé menet megtorpanok. Egy pillanatra úgy érzem, mintha figyelnének, de ahogy körbenézek picit, nem látok semmi szokatlant azon a pár emberen kívül, akik valóban megbámulnak. Gyorsan belépek a boltba, magamhoz veszek egy kosarat, majd bepakolok egy üveg skót whiskey-t, meg egy üveg gint és irány a vegyszeres osztály. Az szerencsére a bejárattól legtávolabb lévő részen van. Hallom, hogy lassan kezd megtelni emberekkel a hely. Nem igazán örülök neki. Jobb szeretek eltűnni az arctalanságban.
Ehhez persze az a férfi sem fog hozzásegíteni, aki a közelembe araszolva megáll mellettem.
- Tűnj a jó büdös picsába, O’Mara – förmedek rá köszönésként. – Mi a faszt keresel itt?
Mennyi idő is telt el? Sok, több, mint aminek el kellett volna telnie, de nem elég ahhoz, hogy azt a téli napot elfelejtsem. Annyit nem sikerült még se innom, se gyilkolnom. Végül persze szembefordulok vele egy hipóval a kezemben.
- Húzzál te zacskót a töködre, akkor talán nem dugod be olyan helyekre, amik aztán túl szűknek bizonyulnak.
Hogyan értelmezi a mondandóm, az a saját dolga. A lényegen nem fog változtatni. Akárhogy is gondol rám, nem fogom megadni neki, amit akar és valószínűleg ő meg már nem lesz képes rá.
- Csak hogy válaszoljak a kérdésedre. Nem hiányoztál, sőt, szeretném elfelejteni azt a borzalmas éjszakát. Senkivel se volt olyan rossz azóta sem, mint veled lassan egy éve.
Nem titkolt szándékom kicsit a lelkébe taposni. Mondhatnám, hogy azért, amit velem tett, de nekem nincs lelkem, és lényegében akkor ott megkaptam azt, amit akartam. Persze az elcseszett üzletet leszámítva, de az meg más másodlagos.
- Remélem Forest is olyan jól szórakozott az események hallatán, mint én. – Így utólag visszagondolva legalábbis.

most meg mi ez?


Piper
2001. november 2.

outfit

Walsh, az bizony Walsh. Ez megint bebizonyosodott, miután megtaláltam valami mugli löttyel a kezében. Lehetett az akármi, ha az üvegén múlott volna, én biztosan nem iszom meg. A rajta lévő koponya nem éppen azt sugallta, hogy ez emberi fogyasztásra alkalmas, de nem bántam végül is… ha ennek a félnótásnak ez kell, hát igya. Én ugyan nem állok az útjába egyetlen percre sem. Persze bennem ott élt a gyanú, hogy egy mugli üzletben venni szinte akármit is öngyilkosság.
Egyszer lementem Esmével vásárolni, mikor már egy ideje nem voltunk együtt és csak átjött szexelni. Legalábbis másnak aligha nevezhettem volna azt, ami közöttünk történt. Aztán persze, akárcsak Nat, ő is meg akarta tölteni a hűtőmet, hogy ne haljak éhen. Emlékszem, milyen ijesztő volt… először is az a zörgő fémkosár, amibe pakolni kellett, aztán meg a zsúfolt sorok és a mugli pénz, aminek a logikáját nem nagyon értettem a mai napig – na nem, mintha megpróbáltam volna elmélyülni benne. Nem, mintha most vásárolni készültem volna. Csak és kizárólag Walsh kedvéért sétáltam be ide… na persze a szagáról máris beugrott, hogy mit művel velem legutóbb… így utólag már nem is voltam benne biztos, hogy nem erőszakoskodott.
– Tűnj a jó büdös picsába, O’Mara – közölte, majd ugyanazon kedves lelkesedéssel érkezett a folytatás is: – Mi a faszt keresel itt?
Bájos fogadtatás volt, mint mindig. Nem baj, O’Mara, ez a lenyűgöző, ellenállhatatlan személyiségednek szól! – Bíztattam magamat és még el is mosolyodtam. Persze válaszra nem méltattam a próbálkozást, amivel megpróbált megszabadulni tőlem. Tudhatta volna már nagyon jól, hogy az én játékszabályaim jóval az övéi felett álltak, így hát ha nem akartam, nem tűntem a jó büdös picsába.
– Húzzál te zacskót a töködre, akkor talán nem dugod be olyan helyekre, amik aztán túl szűknek bizonyulnak. – Magyarázta, én meg csak röhögtem a magyarázásán. Nem tudom miért, de valahogy olyan szánalmasan röhejes volt… hirtelen kezdtem emlékezni, mit is élveztem annyira a társaságában.
– Csak hogy válaszoljak a kérdésedre. Nem hiányoztál, sőt, szeretném elfelejteni azt a borzalmas éjszakát. Senkivel se volt olyan rossz azóta sem, mint veled lassan egy éve.
Tipikus. – Forgattam meg a szemeimet. Biztos voltam bennem, hogy ez valami betanult szöveg volt, amit azoknak adott elő, akikkel nem jött neki össze valami. Gondolom ezzel akarta megsebezni az egomat, eléggé sikertelenül. Persze sejthette volna, hogy ennek az egésznek nem sok értelme van, hiszen történetesen tisztában voltam vele, hogy tökéletes vagyok az ágyban.
– Remélem Forest is olyan jól szórakozott az események hallatán, mint én.
Hümmögve felvontam a szemöldököm.
– Most akkor jól szórakoztál vagy senkivel sem volt még olyan rossz, mint velem… eldönthetnéd – mondtam és megérintettem a karját, hogy csak úgy szórakozásból végig simítsak rajta. Tudtam én nagyon jól, hogy milyen hatással voltam rá aznap… meg hogy megsértődött, miután szó szerint elküldtem. Akkoriban még földhöz vágott, hogy megcsaltam Natot, mára már ez is közönyösséget váltott ki belőlem. Igaza volt Nathanielnek lényegében: könnyebben tovább léptem, mint hittem.
– Nyugi, tudom, hogy imádtad. Ilyen gyönyörű testet nem sokat érinthetsz… főleg úgy, hogy tudod, esélyed sincs megölni. – Kacsintottam rá, a szavakat direkt halkan formáztam, hogy az ajkaimra kelljen pillantania, ha tökéletesen akarja érteni azokat.
Szerettem szórakozni… szerettem és tudtam, meg is érdemlem mások rajongását. Ez az egy dolog tartott életben, egyébként már megtört volna az egom a nyáron. Most azonban mind jobban és jobban kezdtem visszanyerni a régi formámat, az önelégültségemet. Ez volt a szerencse, ez volt az erőm.
– Hát tud…. – kezdtem volna, de valami puffanás jött távolabbról. Sikoltások töltötték meg a boltot, én pedig azonnal magamra rántottam a földre Walshot.

[Elliot O'Mara]

Elliot O'Mara
2001. november 02.

+18
Nyomokban káromkodást tartalmaz

Mi a tökömet keres ez itt? Nem is tudom, hogyan fogalmazhatnám meg ennél szebben a kérdésem. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy ez az alak pont ebben a kisboltban jelenik meg. Alaposan kifigyeltem, és még csak nem is ezen a környéken lakik. Talán van mégis egy titkos lakása, amit eddig nem fedtem fel? Vagy esetleg van egy szeretője, akinél ma este aludt, és ő lakik ezen a környéken? Tök mindegy, a lényeg, hogy itt van.
Még véletlenül sem teszek úgy, mintha nagyon örülnék a jelenlétének. Nem azt mondom, hogy valami különlegesen bánásmódban részesítem, de azért nem is vagyok vele olyan mogorva, szerintem. Csak azt kapja, amit megérdemel.
- Félre ne érts, a szex az nagyon pocsék volt, de ismerve mennyire féltékeny a drága Forested, belegondolva milyen jelenetet rendezhetett, elég mulatságos.
Még el is mosolyodok, kicsit kuncogok is a gondolatra, de csak pár pillanatig. Amúgy mostanra már egyáltalán nem érdekel a dolog. Viszont ezzel remélem megválaszolom neki, hogy a rossz és mégis jót hogyan is értettem. Az érintésére viszont gyilkos pillantással válaszolok, és csak azért nem lépek távolabb, mert tudom, hogy amilyen hülye még azt is félreértené.
- Ne tapogass!   – morgok rá. - Mégis mit képzelsz, ki vagy te? Még ha a szeretőm lennél talán jó néven venném, de így… csak egy kurva vagy.
A nőknél legalábbis így hívják azokat, akiket egyszer felpróbálnak, aztán eldobják. Még a létezését is letagadják, mint én a gyilkosságokat és a titkos labort a patika hátsó helyiségében.
- Maximum átlagosnak mondanám. Semmi fognivaló nem volt rajtad, csak egy gizda pacák vagy. Még ha legalább egy kis izom kezdemény lett volna rajtad, de csak a szád a nagy más nem igazán.
Csak miután kimondom esik le, hogy ebben az utóbbi mondatban azért bőven van félrehallható tartalom is. Másrészről pedig, tényleg ennyire amatőrnek néz, hogyha nagyon akarnám, akkor nem tudnám megölni? Csupán az a szerencséje, hogy Phillip ellen szükségem van rá. Bár, már ez sem igaz, mert lényegében nagyon nem érdekel mi van a Rowle-okkal. Pye sokkal jobban izgat, de őt most egyelőre nem akarom nyaggatni. Tudom, hogy tudja, hogy figyelem és közbe fogok lépni, ha szükségesnek érzem.
Nem is figyelek rá, de hallom, hogy valamit még mondani akar. Aztán a következő mozdulata az, hogy magára ránt, nekem meg a kezemből kirepül minden. Hallom én is a puffanást és a sikítást, de nem akarom elhinni, hogy valaki van annyira idióta barom, hogy itt kezd el lövöldözni. Bár, amilyen idióta barmok vannak a muglik között, még az is lehet, hogy ez történik éppen.
- Ezek alapján mondjam azt, hogy te vagy az, aki nem tud meglenni a testem nélkül? - Leszállok róla rögtön. – Bocs, nem akarom összenyomni a vézna kis tested.
Hallom, ahogy szaladgálni kezdenek az emberek, meg néhányan, akik eddig még nem tudták meg, hogy mi történik a bolt elejében most jönnek rá, hogy mit látnak, ezért sikítani kezdenek.
- Te azt csinálsz, amit akarsz, de én elmegyek köszönök neki. Egy ilyen alak tuti a haverjai közé fogadna – állok fel, és indulok meg a holmimat otthagyva a lövések helye felé.

 

most meg mi ez?


Piper
2001. november 2.

outfit

16+

Undorító volt ez a sértett Walsh. Mármint nem is sejtettem, hogy képes ilyen módon érzelmeket nyilvánítani. Azon a napon végül is megkapta, amit akart, én csak megmondtam neki utána, hogy húzzon el. Mégis mit várt, hogy majd romantikusan összebújunk, mint a szerelmesek? Attól azért igen csak távol álltunk… és igen, bevállalom, hogy flörtöltem vele, elszórakoztam úgy, ahogyan nekem tetszett, de nem ok nélkül tettem így. Belefáradtam egy olyan kapcsolatba, aminek akkor még éppen szerettem volna, hogyha van jövője. Csakhogy nem volt és tudat alatt is menekültem, kerestem a rajongást, amire vágytam egy normális férfitól. Hát Walsh éppenséggel normális nem volt, de azért mindent megtette, hogy ne érezzem magam szett szarul abban húsz-harminc percben, amíg rám mászott. Ezért pedig hálás voltam… de nem annyira, hogy elviseljem a faszkodását.
– Félre ne érts, a szex az nagyon pocsék volt, de ismerve mennyire féltékeny a drága Forested, belegondolva milyen jelenetet rendezhetett, elég mulatságos.
Ahogy elmosolyodott, én is elmosolyodtam. Hülyének nézett volna, csakhogy én voltam a gyorsabb észjárású és emlékeztem rá, mi történt aznap, méghozzá elég részletesen. Így pedig azt is pontosan tudtam, mennyire élvezte a közöttünk történteket.
– Kit érdekel Forest? – kérdeztem vállat vonva. Részemről ez az egész már múltidő volt. Nem számított, hogy Nat miképpen reagált… bár belegondolva, nem rázta meg annyira. Biztosan az már az az időszak volt, mikor csak szavakat halmozott, érzések helyett. Igazából folyamatosan azért piszkált Noah születése környékén, hogy nem vagyok felelősségteljes, nem vagyok szülőnek való… de azért a szakítás felelősségét rám hárította.
– Mégis mit képzelsz, ki vagy te? Még ha a szeretőm lennél talán jó néven venném, de így… csak egy kurva vagy.
Hogy mi van? Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam a sértés hallattán. A tekintetemből persze sejthette Walsh, hogy most valami olyat szabadított el, amit nem kellett volna. Mi az, hogy lekurváz? Még mordulni sem volt lélek erőm, csak bámultam rá megrökönyödve, kellett egy másodperc, hogy kitörjön belőlem a bosszú, amit amúgy kibaszottúl megérdemelt volna.
– Maximum átlagosnak mondanám. Semmi fognivaló nem volt rajtad, csak egy gizda pacák vagy. Még ha legalább egy kis izom kezdemény lett volna rajtad, de csak a szád a nagy más nem igazán. – Folytatta, tovább tetézve a saját jövendőbeli gondjait. Ha nem jön a puffanás és nem kellett volna földre rántanom magunkat, akkor már abban a pillanatban megkapta volna. Így viszont még volt alkalma tovább magyarázni, mikor legördült rólam.
A magyarázását persze a támadó vagy támadok nem hallhatták meg, hiszen a többi sorból újabb és újabb sikítások törtek fel. Ez pedig talán szerencse volt.
– Bocs, nem akarom összenyomni a vézna kis tested.
– Tudod mi a vézna? A farkad az… – magyaráztam, miközben ő valamit arról magyarázott, hogy új barátságokat akar kötni. Felálltam a földről, megfogtam a „hipó” feliratú műanyagüveget és úgy vágtam a hátához, hogy biztos voltam benne, hogy megtorpan. Az üveg tartalma ugyanis kifolyt… a becsapódás nyomán repedhetett meg. Nem érdekelt különösebben.
Odasétáltam mögé és beálltam elé, hogy ne tudjon a mugli támadók felé menni, majd minden féle gondolkodás nélkül úgy orrba vágtam, hogy még a kezeim is belefájdultak.
– Egy hülye hisztigép vagy… – mordultam rá és közben előhalásztam a pálcámat is a zsebemből. Nem nagyon érdekeltek a muglik.

[Elliot O'Mara]

Elliot O'Mara
2001. november 02.

+18
Nyomokban káromkodást tartalmaz

Nem nagyon volt még olyan az életemben, hogy azt kívánjam, bárcsak ki se keltem volna az ágyból. A mai pont ilyen. Először O’Mara ugrándozik itt körülöttem, és persze megint azt hiszi, hogy minden úgy lesz, ahogy ő akarja. Nem, ezúttal nem engedek neki. Már eléggé elegem van abból, hogy csak úgy feltűnik a semmiből, és akkor pattog itt nekem, mint egy bolha. Lehet ideje lenne tényleg lecsapnom, és akkor megtanulná egyszer s mindenkorra, hogy hol a helye.
Addig persze lesz még néhány keresettlen szavam más okból is kifolyólag, de a lényeg most nem ez. Inkább az, hogy mi a faszt akar tőlem. Az biztos, hogy nem a decemberi kis megalázó légyottunkról akar beszélgetni majd egész nap. Vagy, ha arról is akar, nem fogom hagyni neki. Inkább a bolt közepéről hoppanálok.
- Nem tudnád befogni kicsit? Folyamatosan járatni kell a pofád? – kiabálok rá mielőtt meghallanánk a lövéseket.
A földre ránt, egyenesen magára. Valahogy nem vagyok most olyan hangulatban, hogy egy méternél közelebb menjek hozzá. És ezzel az egy méterrel is már bőven közelebb engedem magamhoz, mint ahogy amúgy megérdemelné.
Felállok, és inkább elmegyek rendet tenni. Legalábbis akarnék, ha nem csapódna valami a hátamnak. Megtorpanok, majd egy kicsit csak, de hátranézek. Ez a pillanatnyi torpanás elég is ahhoz, hogy rájöjjek, most tette tönkre a ruhámat. Most komolyan? Ennyi erővel bármit a fejemhez vághatott volna, miért éppen a hipós üveget kellett neki?
- Hisztis az anyád – morgom mérgesen, mikor megáll előttem.
Ki akarom kerülni, de akkor orrba vág. Lépek egyet hátra, hogy a következőt ha akarna, akkor még véletlenül se találjon be. Nem érzem a fájdalmat, így azt se tudom, hogy helyre kéne-e raknom az orrom, vagy megeredt-e a vér belőle. Gyorsan megnézem a biztonság kedvéért, ami elég is neki, hogy elővegye a pálcáját.
- Te most játszani akarsz megint? Kurvára nincs hozzá kedvem, szóval vagy elkotródsz az utamból, vagy elrakod azt a szart és csöndben maradsz!
Hogy bizonyítsam mennyire nem érdekel jelenleg, hogyha elkábít a bolt közepén, közelebb lépek hozzá és lényegében beleállítom a mellkasomba. Na, lássuk akkor mennyit mer kockáztatni egy muglikkal teli boltban akkor, amikor menekülnie kell. Mert akárhogy is nézem egy pálcát villogtatni nem egy nagy szám, bárkinek lehet olyanja, még egy muglinak is. A kérdés, hogy mer-e vele varázsolni.
- Nyuszi leszel vagy tökös?
Mondjuk a kettő nem zárja ki egymást, szóval a kérdés csak az, megtalálja-e az egyensúlyt. De addig is, amíg eldönti, én ki akarok menni innen, hogyha szarrá kell vernem O’Mara képét, akkor azt ne egy túszdráma kellős közepén tegyem. Márpedig nagyon érik ez a verés.

most meg mi ez?


Piper
2001. november 2.

outfit

16+

Kezdett az az érzésem lenni, hogy kár volt Walsh-ba bármiféle energiát fektetnem. Nem azért, mert nem lett volna szórakoztató a hisztizése, de hogy engem lekurvázzon, az több volt a soknál. Ha az lennék, akkor minimum fizetnie kellett volna azért, hogy rám mászott a mocskos testével, de még csak nem is kértem semmit cserébe. Erre itt jön nekem Nattal? Baszki, mi a franc köze van hozzá? Semmi… kurvára semmi köze nincsen hozzá.
Ahogy hozzávágtam azt az üveget és megrepedt, talán kicsit megrökönyödött, nem tudom. Azt azonnal észrevettem, hogy a ráömlő anyag kimarja a ruháját és egy részem reménykedett abban is, hogy majd ugyanezt teszi a bőrével is. Megérdemelte volna, megérdemelte volna, mert velem nem beszélhet így. Tőlem aztán dughat meg kurvákat, de az nem én vagyok és ezek után biztosan nem is leszek. Mondjuk képben van Aiden, szóval el sem gondolkodtam, hogy mással feküdjek le… bár nem egészen olyan, mint amihez szokva vagyok, mert egy egészen kicsit túl visszafogott, de készen állok kihozni belőle a rosszabbik oldalát.
Tetszett, ahogy orrba vágtam. Tetszett, hogy elered a vére… szinte éreztem, ahogy valami láthatatlan erő végig lüktet a testemen. Talán ezért kaptam elő olyan hirtelen a pálcámat és szegeztem rá. Máris ezer meg ezer sötét varázslat futott át az agyamon. Nem is tudom… talán vért akartam. Veled nem beszélhet így senki, O’Mara… A hang hördült bennem egyet kegyetlenül.
– Te most játszani akarsz megint? Kurvára nincs hozzá kedvem, szóval vagy elkotródsz az utamból, vagy elrakod azt a szart és csöndben maradsz!
Ahogy a pálcám hegye a mellkasához ért, elvigyorodtam. Ez komolyan azt hiszi, hogy nem tenném meg? Hát ennyire nem ismert ki a rövid, de tartalmas kapcsolatunk alatt? Hányszor voltam én gyáva? Hányszor lehetett engem a nagypofájú stílussal meggyőzni? Egyszer sem. Engem egy dolog győzött meg ebben az életben, az pedig a bókok és a kedveskedés volt, ami Walsh-nak éppenséggel nem volt az erőssége.
– Nyuszi leszel vagy tökös?
Milyen tökéletesen hibázott rá a vezetéknevemre! Erre csak még jobban imponálni kezdett a helyzet és még inkább ártani akartam neki. Éreztem, ahogy lüktetnek a sebhelyek a csuklómon. Ezeket akkor szereztem, mikor nagy nehezen levágtam magamról azt a hülye szalagot… s annyi vért vesztettem… annyi, de annyi vért, hogy a testem szinte magába szívta annak a hülye ékszernek a sötétségét.
– Tökös nyuszi – válaszoltam és erőszakosan a mellkasába fúrtam a pálcámat. Érdeket, hogy ilyen közelről hogyan hat a kábítás, hogy fájdalmas-e… nem tudom miért, de úgy éreztem bántanom kell ezt a szerencsétlent, hogy megmutassam neki, én vagyok az erősebb. Csak azért, mert egyszer letepert még nem kerekedett fölém. Csak azért tehette meg azt is, mert én engedtem-
– Szánalmas, hogy azt hiszed, nem foglak leátkozni… Stupor! – közöltem s ha talált, a teste legalább egy métert hátra repült, hogy néhány pillanat erejéig elkábuljon. Amennyiben ez így történt, odaléptem hozzá és a mellkasára tapostam, miközben a mugli bolt többi részén egyre hangosabban sikoltoztak. Tőlem aztán megpróbálhatnak lelőni egy olyan ízével, mint Chris, de azt meg is fogják bánni… az én prioritásom ugyanis most éppen Walsh volt.

[Elliot O'Mara]

Elliot O'Mara
2001. november 02.

+18
Nyomokban káromkodást tartalmaz

Komolyan mondom, hogy ha O’Mara még egyszer a szemem elé kerül, akkor vagy megölöm, vagy úgy felcsinálom, hogy soha többé nem lesz kedve a közelembe jönni. Nem is értem, mi mindent lát még bennem érdekesnek, hiszen az apját már lerendezte, ahogy hallom. Nem mintha az is nem esett volna szarul, hogy kihagy egy ilyen buliból, de az már legyen az ő baja. Majd legközelebb én is kihagyom. Ami teljesen logikus, hiszen legutóbb is, pont a kis karácsonyi afférunk előtt úgy tönkretette az üzletemet, hogy hónapokba telt ismét kiépítenem a bizalmat.
Szóval ha mindent összevetek, akkor O’Mara rohadt sokkal jön nekem. Annyival, hogy azt a tartozást jelenleg nem is tudja letudni. Mondjuk, valamennyivel kiengesztelhetne, ha lekopna rólam jelen pillanatban. De nem, neki még ezt a kérésem se sikerül teljesíteni, helyette inkább orrba vág. Komolyan azt hiszi, hogy majd ettől jobb lesz bámelyikünknek? Most én akarok játszani és azzal a szarházival, aki éppen terrorizálja a vásárlókat. Ja, éppenséggel ez lehetne O’Mara is, de sajnos nem ő az.
Persze, megint a pálcájával játszik csak, holott az előbb bizonyította, hogy tudna erőszakos is lenni ököllel, de úgy tűnik, még mindig kevésnek érzi magát. Addig jó nekem, mert nem akarom szarrá verni. De ha ilyen játékot akar, akkor megkapja. Beleállok a pálcájába, elég közel ahhoz, hogy biztos ne tévessze el, ha meg akar átkozni. Ehhez még a lovat is adom alá. Nem gondolom, hogy nyuszi lenne, de eddig valamilyen okból kifolyólag visszafogta magát. Talán most nem fogja. Az kifejezetten érdekes lenne a számomra.
„Tökös nyuszi.” Hangzik a kérdésemre a válasz. Na, olyat se láttam még, de nem baj, majd, ha tényleg az lesz, akkor most meglátom.
- Szánalmas, hogy azt hiszed…
De nem tudom befejezni a mondatot, mert egy pillanattal később már nem is tudok magamról. Szóval tényleg van olyan, hogy tökös nyuszi. Persze, ez még nem bizonyít véglegesen semmit. Addig biztos nem, amíg ki nem nyitom a szemem és meg nem látom a fölém tornyosuló kis vézna alakot. Elmosolyodom, majd megfogom a lábát.
- Téged nem zavar ez a sok sikonyálás? Nekem már nagyon bántja a fülem.
Kicsit ráfogok a cipőre, és megpróbálom kirántani O’Mara lábát egy hirtelen mozdulattal. Nem az az elsődleges célom, hogy elessen, hanem az, hogy leszálljon rólam, de ha esetleg hanyatt vágná magát, az külön élvezet lenne számomra. Ha sikerül földre gyűrnöm, akkor elengedem a lábát, és igyekszem felállni úgy, hogy őt lenn tartsam. Ha nem sikerül kirántani a lábát, akkor tovább próbálkozok.
- O’Mara, ugye tudod, hogy olyan hátrányból indulsz, bármit is csinálsz, amit nem tudsz behozni?
Igen, arra gondolok, hogy még ha felül is kerekedik rajtam, akkor is örök életében hátráltatni fogja a fájdalom, amit én egy ideje már nem érzek. Ez olyan előny, amire normális ember nem vágyik, de ki tudja, O’Marában is megvan az a bizonyos őrültség.

most meg mi ez?


Piper
2001. november 2.

outfit

Walsh olyan, mint egy lejárt lemez… túl sokszor hallottam már a fenyegetéseit – még ha nem is feltétlenül az ő szájából – és azok nem ütöttek különösebb módon szíven. Az igazat megvallva, akárhányszor ezeket a szavakat hallottam, úgy éreztem, még tovább kell mennem, még tovább kell bosszantanom. Csakhogy kurvának nevezni engem… na az már inkább szánalmas volt, mint szórakoztató.
Lenéztem a mocsokra, ahogy eszméletlenül feküdt a talpam alatt. Megérdemelte volna, hogy átrendezzem az arcberendezését, én azonban csak mind jobban nyomtam a lábam bele a mellkasába. Érezze csak, hogy ezt a harcot nem ő irányítja… hiába nyitotta ki a szemét, hiába fogott rá a bokámra a mocskos ujjaival, azt tervezgetve, hogy leszerel. Ismertem az ilyen szarházi alakokat, mindegyik okosnak és erősnek érezte magát.
– Téged nem zavar ez a sok sikonyálás? Nekem már nagyon bántja a fülem.
Hümmögve néztem le rá. Szinte már sajnáltam, amiért akkor törést okoztam neki, hogy nem tudott tovább lépni… mármint mégis ki gyűlölne azért, mert szex után nem bújtam vele össze? Tudta nagyon jól, hogy férjnél vagyok. Tudta azt is, hogy számomra az csak egy együtt lét volt, egy bosszú, amiért Nathaniel Forest nem akart már az enyém lenni. Csak azt akartam, hogy figyeljen rám végre valaki… értékeljen egy kicsit. Nem azt kértem Walsh-tól, soha egyetlen szóval sem, hogy vegyen feleségül vagy legyünk egymás puszipajtásai.
– Bántja? Pont neked, aki erre gerjed? – fintorogva bámultam rá. Éreztem, mire készül, ahogy megszorította a cipőmet, de nem engedtem meg neki, hogy kibillentsen az egyensúlyomból… éppen csak szabadulni engedtem. Úgy sem mehetett tovább annál, amit én akartam. De nem állt le, még tovább lökdösött és próbált kibillenteni az egyensúlyomból, erre felé rúgtam. Nem érdekelt, ha nem talál be, akkor meglöktem egyszer.
– Már megint földre akarsz vinni… azon már túl vagyunk, nyuszifiú – böktem oda a lehető leggúnyosabb hangnemben és megkapaszkodtam a karjában, hogy ne sikerüljön csak azért sem lenyomnia. 
– O’Mara, ugye tudod, hogy olyan hátrányból indulsz, bármit is csinálsz, amit nem tudsz behozni? – kérdezte, én pedig elvigyorodtam. Talán hátrányból indulok – legyen szó akármiről is –, de bennem több kitartás volt, mint a férgekben, akikre ráerőszakolta magát vagy akiket megkínzott és megölt. Semmi esélye nem volt velem szemben, csakhogy Walsh még mindig túl fasz volt belátni ezt.
– Ti meg mit csináltok itt? Le a földre! – Üvöltött ránk egy hadonászó mugli, de szerencsére Walsh-ra emelte a durranó valamijét, amit már korábban Cartwrgihtnál is láttam… habár a méret nem egészen egyezett. Ez persze nem számított, felemeltem a pálcámat, a fegyver kirepült a pasas kezéből és csak hebegve bámult a valami után.
– Utálok a földön feküdni – mordultam rá, majd megfogva Walsh karját, elkezdtem kifelé menni az üzletből. – Azt ajánlom, ne szórakozz velem – tettem hozzá a fegyveres pasasnak, de szerencsére annyira megilletődött, hogy nem jött utánunk, én pedig… ha ellenkezett, ha nem, kituszkoltom Pipert az utcára. Ha valamit el akar intézni velem, hát itt fogjuk.
– Komolyan ennyire megviselt, hogy elküldtelek dugás után? – néztem rá és eltettem a pálcámat. Ha harcra is kerül a sor, ki akarom élvezni, nem azonnal elfegyverezni vagy hasonlók. Így hát, elengedtem végül.

[Elliot O'Mara]

Elliot O'Mara
2001. november 02.

+18
Nyomokban káromkodást tartalmaz

Az ostoba kérdéseiből is látszik, hogy O’Mara nem abban a súlycsoportban van, mint én. És még ezekután is azt hiszi, hogy felülkerekedhet rajtam. Jobb lenne, ha kinyitná a szemét, és rájönne, hogy még ha nyer is kisebb csatákat, soha nem fogja megnyerni a háborút. Azt pedig jobb lenne nekem, hogy én se fogom megnyerni. A legjobb esetben is egy döntetlenre tudjuk majd kihozni. Persze, lehet még szerencséje egyikünknek, de azt soha nem bocsájtaná meg magának egyikünk se.
De addig is, amíg ez bekövetkezik igyekszem kinyírni idegileg O’Marát. Jól ki is röhögöm, de csak azért, hogy érezze a törődést, meg azért, hogy nehogy azt higgye neki mindent szabad.
- Komolyan, erre az alapvető információra sem tudsz rájönni? Ostobább vagy, mint gondoltam. De lásd jó szívem, elárulom. Pont azért zavar, mert nem alattam vagy a kezeim között sikolt.
Gondolhattam volna, hogy nem fogom tudni olyan könnyen kimozdítani a helyéről. Persze, nem különösebben van jelentősége, hiszen egy idő után úgyis ott fog kikötni. Egyelőre most elvagyok itt, de csak egy rossz szavába kerül, hogy valahol máshol kössön ki. És msot nem feltétlenül a földre gondolok.
- Ha így gondolod, akkor kettőnk közül te vagy a perverzebb. Vagyis inkább egoistább. A fene akar még egyszer lefeküdni veled. Nekem biztos nem hiányzol. A földre terítésed csak egy dolgot szolgálna. Végre kinyírhatom azt a féleszüt.
Mire azonban bármit is tudnék lépni, addigra megjelenik az alak a folyosó végén, és ránk kiált. Megforgatom a szemem. Miért büntet engem Merlin az idiótákkal?
- Ez most komoly? – morgom.
Már épp indulnék meg a férfi felé, hogy kicsavarjam a kezéből a pisztolyt, mikor az kirepül onnan. Nem kell sokat gondolkodnom rajta, hogy mi történt. Azért elég sok dologra vetemedek, de arra nem, hogy muglik előtt pálcát rántsak. Ha meg mégis, akkor rövid távon elteszem láb alól.
Az ajtón túl persze már nem vagyok olyan érdekes, hogy egy ujjal is hozzám érjen. Ami azt illeti, tökéletes is ez így. Semmit sem akarok ettől a férfitól már egy jó ideje. De ha akarnék is, nem az utca közepén fogom megbeszélni vele, azelőtt a bolt előtt, amit éppen kirabolnak.
- Miért gondolod, hogy minden körülötted forog? De ha konkrét választ akarsz, akkor az csak az utolsó csepp volt a pohárban. Szétbarmoltad az üzletemet, nem hagytál szórakozni és még tapló paraszt is vagy. Mi jó lett volna abban?
A távolban hallatszanak a szirénák. Nagyon gyorsan kell döntenünk és én legszívesebben visszamennék a holmimért a boltba, de tudom, hogy azt nem lehet most.
- Szóval, ha akarsz tőlem valamit ezúttal, akkor mondjad, de gyorsan, mert ha a rendőrök ideérnek, akkor nem lesz lehetőséged rá. Ha nem akarsz semmit, akkor elhúznék a picsába.

most meg mi ez?


Piper
2001. november 2.

outfit

Walsh unalmas… nem mintha eddig nem tudtam volna, de a kiszámítható lépései és felesleges szitkozódásai olyan sebezhetővé tették, amivel talán ő maga nem is volt tisztában igazán. Egy ideje sejtettem, hogy nem érez fájdalmat, egészen pontosan azóta, hogy az erdőben egymásnak estünk a hülye dosszié miatt. Ez pedig számomra előny volt… mert kit a legkönnyebb legyőzni? Azt, aki nem érzi a veszélyt igazán. Az ilyesmi gyengévé és elbizakodottá teszi az embereket.
–  Komolyan, erre az alapvető információra sem tudsz rájönni? Ostobább vagy, mint gondoltam. De lásd jó szívem, elárulom. Pont azért zavar, mert nem alattam vagy a kezeim között sikolt.
– Walsh, én nem ostoba vagyok, csak néha reménykedem, hogy a zs-kategóriás „gyilkológép vagyok, féljetek” szöveg helyett, valami érdekes is kibukik a szádon… komolyan sem lehet venni téged – jegyeztem meg fintorogva, ahogy végig mértem. A sértettség szánalmas dolgokat hoz ki az emberekből és bár Piper adta a keményfiút, egyértelműen látszott rajta, hogy mi is a gond.
Ahogy kiértünk a friss levegőre és végre kicsit arcon csapott a novemberi hűvös, még el is mosolyodtam. Alig hogy kiértünk elengedtem, nehogy a sértettsége esetleg megint azt találja mondani, hogy ne fogdossam… amúgy sem érdemli meg, míg ilyen szánalmas. Inkább hagyd itt a francba, O’Mara… – morgolódott bennem a hang, ahogy tekintetem a barna szempárral találkozott.
– Miért gondolod, hogy minden körülötted forog? De ha konkrét választ akarsz, akkor az csak az utolsó csepp volt a pohárban. Szétbarmoltad az üzletemet, nem hagytál szórakozni és még tapló paraszt is vagy. Mi jó lett volna abban?
Sóhajtottam egyet.
Kezdődött előről ez a szánalmas szövegelés. Tudtam pontosan, hogy mi a baja s a magyarázkodással csak még jobban felnagyította azt. Nem csak gondoltam, hanem tudtam, hogy minden körülöttem forog. Talán kicsit odatapostam a férfiasságának, mikor elküldtem… meglehet, úgy érezte, nem teljesített elég jól. Erről nem volt szó, egyszerűen csak tudtam, hogy az volt a kegyelemdöfés az amúgy is ingatag lábakon álló házasságomnak. Nem akartam látni őt, mert abban a pillanatban, ahelyett, hogy magamat okoltam volna a történetekért, őt tartottam a bűnösnek. Nattal kellett volna romantikáznom a karácsonyi vásárban, vele kellett volna forralt bort innom és azon elmélkedni, milyen szép a havas táj New Yorkban. Ehelyett még is egy őrült szadista társaságában tettem meg ezt és a végén még hagytam magam megdönteni is… szánalmas és gusztustalan voltam, hiába neveztem azt menekülésnek. Szükségem volt és van a szeretetre, arra amit Nathaniel Forest az elmúlt egy évben megvont tőlem.
– Szóval, ha akarsz tőlem valamit ezúttal, akkor mondjad, de gyorsan, mert ha a rendőrök ideérnek, akkor nem lesz lehetőséged rá. Ha nem akarsz semmit, akkor elhúznék a picsába.
Megigazítottam a kabátomat, hogy ne jusson be alá a hideg. Csupán a tekintetem pihent egy hosszú, néma pillanatig. Nem tudtam, mit mondjak, hogyan mondjam…
– Miért, mi lesz, ha ideérnek a mugli rendőrzők? – kérdeztem, majd vállat vontam. – Elhoppanálok és kész. – Tettem hozzá, de azért Walsh-t egy könnyed mozdulattal inkább benyomtam a sikátorba, hogy ne legyünk annyira szem előtt. Mondjuk az egy kicsit meglepett, hogy éppen ő tojt be a mugliktól… de hát ő tudja. A következő mozdulattal úgy intéztem, hogy a háta a téglafalnak simuljon, közelebb léptem hozzá, a testünk kicsit összeért, az ajkaim elég közel kerültek hozzá, de nem érintették.
– Kell valaki, aki segít megkeresni egy fickót, mielőtt ő talál meg engem… – válaszoltam és a szemébe néztem. – Cserébe jövök neked eggyel.

[Elliot O'Mara]

Elliot O'Mara
2001. november 02.

Néha elképesztő ötletei tudnak lenni O’Marának, és olyankor a falra tudnék mászni. Főleg olyankor, mikor a legváratlanabb időpontokban elő is tud állni ezekkel az ötletekkel. Kíváncsi lennék, hogy mégis melyik két baromira unalmas gondolat között jutott eszébe az, hogy leöntsön hipóval vagy egyáltalán az, hogy felkeressen. Eleinte még szórakoztató volt a jelenléte, de mostanra már valahogy nem vagyok rájuk kíváncsi.
Persze, a sértegetéshez, mint mindig most is ragaszkodik, de ezúttal szerencséje van, mert baromira nem érdekel. Már nem tud az ilyenekkel az állítólagos lelkembe gázolni. De ha mégis megtenné, akkor annak úgyis megtudná a következményét rövid időn belül. Addig is, hagyom had higgye azt, hogy ezúttal is ő van fölényben, majd úgyis eljön az idő, amikor térden állva fog könyörögni nekem.
A kis kirohanásának köszönhetően… nem is inkább olyan, mint egy utolsó kétségbeesésében kirontó várkapitány elhagyjuk a boltot. Nem számít, hogy muglik előtt varázsolt, nem számít, hogy az alapvető mágus törvényeket szegi meg. Azért, mert a nevében már ott van a Rowle azt hiszi, hogy mindent lehet. Tipikus.
- Komolyan kérdezed, hogy mi lesz akkor? A fejedbe szállt a Rowle név? Azt hiszed már mindent lehet, mert a mágiaügyi minisztérium nem fog nyomozni utánad, ha egy rakás mugli előtt varázsolsz?
Megforgatom a szemeim, mert úgy tűnik, hogy tényleg nem érti a lényeget. Akármit is követtem el eddig, arra azért figyeltem, hogy ne lepleződjek le a muglik előtt. Az hiányzik a legkevésbé, hogy bármilyen módon az aurorok a nyomomba eredjenek a legalapvetőbb varázstörvény megszegéséért. Akkor lőttek az üzletnek, mindegyiknek. Így is volt mostanában néhány necces helyzet, amiből örülök, hogy ép bőrrel ki tudtam kerülni. Mert utánanéztem picit az egyik korábbi vásárlómnak, és bizony kiderült róla, hogy auror.
A következő pillanatban, persze megint lökdösődés következik, mintha nem tudnék a saját lábamon járni, vagy legalább rongybaba lennék.
- Mi lenne, ha egyszer értelmes módon is kinyitnád a szád, és mondjuk megkérnél, hogy álljak odébb vagy menjek be a legközelebbi sikátorba? Hihetetlen mekkora bunkó lettél. Jobb lenne, ha eldobnád a neved, mert azóta szörnyű ember lett belőled.
Nekidőlök a falnak, majd rágyújtok egy szivarra. Ha már se vásárolnom nem sikerült, a ruhám is tönkretette, akkor legalább ez az egy élvezet had maradjon meg nekem. Figyelmesen hallgatom az ajánlatát, majd az arcába fújom a füstöt, és csak egy hajszál választ el attól, hogy nem is röhögöm képen.
- Keress valaki mást. Neked nem dolgozom, de még ha megtenném, akkor sem szívességért.
Nem azért, mindig jól jön egy megbízás, de tudni kell hol van az a határ, amit nem lépsz át. És itt nem a feladattal lenne baj, hanem a megbízóval. Persze, tudna olyat mondani, ami miatt meggondolnám magam, de azt akarom, hogy kepesszen, ha ő ehhez a feladathoz mindenképpen engem akar.

most meg mi ez?


Piper
2001. november 2.

outfit

Walsh bizonyára beütötte a fejét. Egyre biztosabb voltam benne legalábbis, hogy valami hasonló történhetett vele, mert akármit is mondott, az teljes mértékben baromságnak tűnt. Mit érdekelnek a mugli rendőrök? Gondolja, hogy most találkoznék először velük? Tizenöt évig a világot jártam, menekültam varázstalanok és varázslók elől. Ami azt illeti éppenséggel több tapasztalatom volt, mint neki.
- Komolyan kérdezed, hogy mi lesz akkor? A fejedbe szállt a Rowle név? Azt hiszed már mindent lehet, mert a mágiaügyi minisztérium nem fog nyomozni utánad, ha egy rakás mugli előtt varázsolsz? - kérdezte, mintha szándékosan provokálni akarna. Nehezen tudtam elhinni, hogy éppen ő, aki tömeghisztériát okozott a New York-i varázslónegyedben bármiféle hatóságoktól fél. Néha az az érzésem volt, hogy Walsh komoly személyiségzavarral küzd. Egyik pillanatban ő a veszélyes gyilkos, majd a következőben már előadja a visszafogott embert, akit megtört a sok ölés. Bolond volt, az már tuti.
- Te meg mi a szarról beszélsz?- kérdeztem enyhén szólva is ingerülten. Nem, nem hozott ki a sodromból különösebben Walsh, a Rowle név... na az igen. Gyűlöltem, nem akartam viselni, ezért sem változtattam meg a nevemet igazából. O'Maraként maradtam meg a közismeretben, már ami a Zsebpiszok közbeli tevékenységemet illeti. - Mert te feltartod a kezedet és megvárod, hogy letartóztassan a muglik? Walsh, legalább segget ne csinálj a szádból, így is egyre gázabb kezdesz lenni, mint valami elcseszett szende szűz. - Morgolódtam.
Azonban nem, nem akartam jelenetet rendezni, ezért lökdöstem be a koszos sikátorban. Ott volt mellettünk az üzlethez tartozó szemetes. Nem volt büdös, nagyrészt karotonok voltak benne, meg mindenféle csomagolóanyag, amit a varázstalanok szerettek használni.
- Mi lenne, ha egyszer értelmes módon is kinyitnád a szád, és mondjuk megkérnél, hogy álljak odébb vagy menjek be a legközelebbi sikátorba? Hihetetlen mekkora bunkó lettél. Jobb lenne, ha eldobnád a neved, mert azóta szörnyű ember lett belőled.
- Jaj, bocsánat hercegnő. Nem tetszik, ha úgy bánnak veled, ahogy te szoktál másokkal? - pislogtam rá szenvtelenül. Egyre inkább egy dühös kismacskára kezdett hasonlítani ahelyett, ami csak a hangját hallatja, de nem tesz semmit. Inkább nem szóltam többet, megvártam míg előkeríti a férfiasságát. Mindenesetre ezen a ponton nagyjából érezhető volt, hogy kettőnk közül kivan irányító szerepbe. Walsh ugyanis jobbat tett volna a hírnevével, ha az elmúlt öt percben meg sem szólal. Ettől függetlenül inkább felajánlottam neki, amit akartam... ha már itt volt.
-  Keress valaki mást. Neked nem dolgozom, de még ha megtenném, akkor sem szívességért.
Vállat vontam, kirángattam az ujjai közül a szívart és magamhoz vezzem egy jó adag keserű füstöt belőle. Hagytam, hogy átjárja a tüdőmet és nyomot hagyjon rajtam az illata.
- Sejtettem, hogy töketlen vagy. Nem gondoltam volna, hogy ennyire összetörtem a pici szíved, mert lepattintottalak a gyengécske szexuális teljesítményed után... - eldobtam a szivat, majd hátat fordítva neki elindultam kifelé a sikátorból. - Hellóka!

[Elliot O'Mara]

Elliot O'Mara
2001. november 02.

+18
Nyomokban káromkodást tartalmaz

Most csalódtam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen feladja majd. Persze, tisztában vagyok vele, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit meg tud kérni arra, hogy elvégezze neki a piszkos munkát, de azzal is tisztában vagyok, hogy mást nem nézhet annyira hülyének, hogy ingyen vállaljon bármit is neki.
Nem hiszem, hogy én lennék az egyetlen, aki hallott a nagy leleplezésről, mint a Rowle vér örököse. Legalábbis azoknak, akiknek vannak bennfentes informátoraik, márpedig egy ilyen hír soha nem marad titokban. Főleg egy olyan botrány után, mint ami azt az estét jellemezte. Igazából talán számítanom is kellett volna arra, hogy felbukkan, nem tudom miért nem tettem.
Csak megforgatom a szemem. Komolyan kinézi belőlem, hogy megvárnám? Mondjuk, nekem nem sok bajom származna belőle, hiszen túsz vagyok. O’Mara akaratom ellenére rángatott ki a boltból, még lehet jól is járnék, ha megvárnánk őket, de persze tesz róla, hogy ne így történjen meg.
- Ahogy másokkal bánok? – horkanok fel. – Tudod, te még soha nem jártál annak a közelében sem, ahogy én bánok másokkal. Ebből is látszik, hogy fogalmad sincs arról mit csinálok valójában csak vagdalkozol a szavakkal.
Rágyújtok a szivaromra, és olyan nyugalommal utasítom el, ahogy munkát még nagyon nem tettem. Persze, azt hiszem, hogy nem fogja egyszerűen feladni, de miért is gondoltam, hogy majd könyörögni fog nekem. Talán jobb is így, nem érdekelnek a faszságai. Megint valami hülyeségbe akar belerángatni. Le merném fogadni, hogy kapcsolatban van az új, szerető családjával valamilyen módon, de én azokból nem kérek még egyszer.
Lényegében lepattannak rólam a szavai. Örüljön, hogy még él, és dobálhatja rám. Ha most megint nekiugranék, akkor csak adnám alá a lovat, de nem igazán akarom. Ha neki baja volt a teljesítményemmel, akkor az nem az én hibám. Egy darab szarból, ahogy ott feküdt, éppen nem tudtam volna kihozni valami csillámfaszlámaságot, hogy minden szipiszupi legyen.
A következő tette azonban kicsapja nálam a biztosítékot. Hogy merészeli elvenni tőlem a szivart és még el is dobni. És ha ez egyébként nem lenne elég, akkor hátat fordít, és faképnél hagy. Ez az alak tényleg azt hiszi, hogy ő szarta a spanyolviaszt? Megfogom az első dolgot, ami a kezembe akad és a hátához vágom. Lepattan róla, és a legnagyobb pechére, az a pohár tele volt vizelettel. De nem is ez a lényeg, hanem az átok, amit utána küldök. Egy sóbálvány átok. Akár eltalálja akár nem, elsődleges célom az, hogy hallja a szavaimat.
- Na, figyelj, te suttyó paraszt! Engem nem érdekel, hogy milyen szánalmas sértegetéseket vágsz a fejemhez, de azt még egyszer meg ne merd tenni, hogy elveszed a szivaromat.
Közelebb lépegetek hozzá, majd megállok nem messze tőle. Egyelőre nem döntöttem el, hogy elvállaljam-e, de ha képes ilyen félvállról venni a dolgot, akkor biztos nem fontos neki.
- Szánalmas vagy, hogy még mindig a Rowle-ok után nyargalászol. Hogy annyira béna vagy, hogy azt az egy mérgezéses feladatot sem tudtad elvégezni. Így nem csoda, hogy segítségre van szükséged. De tudod mit, legyen. Ha kifizetsz itt helyben, akkor megkeresem neked azt az istenverte féleszűt.
Feltéve, ha hajlandó megfizetni az árát. Még nem tudom mi lesz az, és mennyi, de ha nagyon fontos neki, akkor belemegy, ha nem, akkor meg jobban is jár, ha elsétál és keres más balekot.