Vatacumi no kodomo

miért pont Ázsia?


Serena
2001. december 8.

outfit

Jobb volt Serenát megkímélni attól, hogy miféle alak is vagyok valójában. Nem kellett volna felzaklatni olyasmikkel, hogy „amúgy tolvaj vagyok” vagy „egy alvilági pasas jobb keze.” Valószínűleg csak elsápadt volna és többé látni sem akart volna. Ezt pedig valahol meg is értettem volna… ő az átlagos emberek életét élte s valószínűleg nem kellett tizenöt évesen elmenekülnie a saját múltja elől, hogy egyedül boldoguljon valahol a nagyvilágban. Ezért pedig mindennél jobban irigyeltem. Tudtam persze, hogy minden más lenne, ha az életem normálisan alakul. Talán most is ott dolgoznék az öcsém mellett a Mungóban… és mennyivel könnyebb lenne minden.
– Kíváncsi voltam. Kicsit abszurd és furcsa érzés, hogy itt sétálok melletted egy sárkányrezervátumban, és alig tudok rólad valamit. Remélem nem kínos neked, hogy kérdezősködöm... – mondta.
Nem azért kérdeztem vissza, mert zavart, bár kétségtelenül zavarba ejtően nehéz volt hazudnom. Nem tudom miért, mert másnak simán az arcába mondtam bármit is szemrebbenés nélkül… de talán Serenával egészen másképpen alakultak a dolgok. Végül is harcoltunk együtt, elkezdtünk nyomozgatni a gorgók után és még sárkányt nézni is elhozott. Az az igazság, hogy nem érdemelte meg. Csakhogy hiába volt bűntudatom, akkor sem avathattam be.
– Tudod… nem kínos, csak általában nem szoktam érdekelni az embereket. – Válaszoltam a lehető legőszintébben. Eddig valóban csak azok érdeklődtek irántam, akik valamit kapni akartak belőlem… vagy lefeküdni akartak velem, vagy átverni és megölni, esetleg kihasználni. Egy-két barátom volt ugyan, de a legtöbbel nem is tartottam a kapcsolatot Forest óta. Valahogy mellette szép lassan minden kikopott az életemből.
– Figyelj! Ha unod vagy eleged van, csak szólj, és hazamehetünk. Csak egy szavadba kerül. Ha nem érzed jól magad, vagy szimplán csak dolgod lenne – magyarázta. – , akkor már megyünk is. Tényleg nem szeretném, ha kínosan éreznéd magad amiatt, hogy itt vagyunk, és csak azért vagy itt, mert nem akarsz megbántani...
Elmosolyodtam és önkéntelenül is átkaroltam a vállát, mintha csak Avery lenne. Nem nem akartam megbántani, csak megint máshol jártak a gondolataim. Ez mindig olyan könnyen megtörtént, ha szerelmes voltam. Szinte elfelejtettem megélni a pillanatot.
– Tök jól érzem magam – válaszoltam teljesen őszintén. – Csak tudod, kicsit máshol járok… igazság szerint éppen nagyon belezúgtam valakibe és ajj… tudod milyen ez, az ember nincs ott fejben rendesen. – Vigyorodtam el. – Olyan vagyok, mint egy hülyegyerek…
Sóhajtottam egyet a mondandóm végén.
Ahogy haladtunk tovább a rezervátumban, rájöttem, hogy Serenának igaza van. Nem máshol kéne járnom, nem azon kéne agyalnom, hogy Aiden mit csinál, mert ilyen lehetőségem még egyszer közel sem biztos, hogy lesz.
– Szerintem csak élvezzük ki, hogy még itt lehetünk egy kicsit, aztán meghívlak egy kávéra valami csingcsang kávézóba és hazakísérlek. – Magyaráztam és leengedtem a karomat a válláról, hogy csak szorosan mellett sétálva élvezzem a maradék időt a sárkányok között –, akiket remélhetőleg nem kell megetetnem.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

to Sophie
2003. március 24.

 


zene 

Ez a japán út egész jó ötlet volt. Melanienál sose lehet megmondani igazán, tetszik-e neki valami vagy sem, de mivel még élek, és még nem tépte fel a torkom, úgy tűnik, ez most bejött. Tokio gyönyörű hely, és azalatt a pár nap alatt, mióta itt vagyunk, még csak egy kicsiny részét tudtuk megnézni. A cseresznyevirágzás és pár látni való még hátra van, de mára a sárkányrezervátumot terveztük be. Végül Mel ahelyett wellness napot tart, de nem is baj, hogy nem jött, így nem kell aggódnom amiatt, nehogy véletlenül itt tartsák, mint a legnagyobb és legveszélyesebb sárkányt. Bár, lehet, a többi sárkányt elmenekíteték volna, ha megjelenik, nehogy bajuk legyen.
Szóval ezeken a bűnös, és kockázatos gondolatokon somolyogva felcsaptam egy napszemüveget, és csatlakoztam egy rezervátumi túrához. Kirándulásra amúgy nehezen alkalmas időnek tűnt ez, az ég sötét, gomolygó felhőktől volt borús, vészjósló szélcsend és amúgy is természeti némaság ült a tájon.
- Kérem, maradjanak együtt! A csoporttól leválni nagyon veszélyes! Kerüljék a nyílt mágia használatot!
Ideges, alacsony kis pasas vezette a mindenféle népekből álló csapatot, amit képeztünk, és folyton ilyesféle intelmeket makogott. Barna zakóm zsebébe dugtam a kezem, úgy ballagtam a sorban, és a többiekhez hasonlóan főleg az eget lestem. Azt se néztem, ki sétál mellettem percekig. Így eshetett meg, hogy nekiütköztem egy kislánynak, akinél persze volt egy nagy termosz forró tea. Amúgy egész csinos lányka volt, jól állt neki a nedvesség, de ebből hamar kínlódás lesz, ha nem cselekedünk gyorsan.
- Oh, kiscsibe… Gomenná szájj… Dobd gyorsan a textilt, mielőtt megéget…
Rákacsintottam, és feltűnés mentesen kihúztam a sorból magammal együtt, csak annyira, hogy lekapjam magamról a kabátot, és neki is segítsek, ha igényli. A többi ember nagyjából olyan álmodozó, felhőmustráló égbámulással ment el mellettünk, hogy akár pucérkodhattunk volna, azt se vették volna észre. Egyébként hibátlan első randi lenne ez, hogy még a köszönés előtt vetkőzni kezdtünk, de egy, nem akartam a feleségemet nagyon magamra haragítani, és kettő, mi lehet, nem is előszörre találkozunk.
- Bocsi, tényleg, nehogy megfázz… Kéred a pulcsim? Én nem vagyok fázós, majd fűt a vérem. Vagy a sárkányok…
Lekapom az említett ruhadarabot, és felé nyújtom, vagy elfogadja, vagy nem, de kabát nélkül ilyenkor még igen hideg van, ő meg olyan kis törékenynek tűnik. Feltolom a napszemüveget is a homlokomra, úgy viccelődök vele. Így ahogy megnézem a lánykát, meg próbálok neki segíteni eltávolítani a tönkretett felsőruházatot, egyre erősebb gyanúm, hogy valahol láttam korábban.
- Nem találkoztunk mi már? - kérdeztem kedélyesen, és nem, nem azért, mert még kevesebb ruhában jobban ismerős lenne nekem. Persze, sokkal régebbről éppen felismernék bizonyos nőalakokat pusztán a fedetlen bőrfelületükről, akár hátulról is, de azért a hölgyike ahhoz még túl fiatalnak tűnik. És túl erős erkölcsűnek. Amíg azon társalgunk, honnan is ismerhetjük egymást, a tömeg elhalad mellettünk, így mi leghátulra kerülünk, a túravezető meg elöl valamin nagyon sipákolni kezd.

[ღ Megtalálós eltűnés ღ]

ღ Megtalálós eltűnés ღ

Eddie bácsi

(2002. március 23)

Ruci

Gyere ki a rétre játszani,
a kezem a kezedben tartani,
nem félek,ez véd meg.

Jasperrel nagyon jól éreztem magam a nyúl szigeten, szóval sikerült rávennem, hogy jöjjön el velem megint Japánba a sok aranyos ferdeszemű japánok közzé meg a fura szokásaik közzé meg a fura kütyüik közzé, és igazából úgy terveztük, hogy teszünk egy romantikus sétát a közeli erdőben, de véletlenül evett shushit és szegénynek gyomorfájása lett a nyres haltól, én pedig elindultam neki venni valami kedves kis ajándékot, amikor valahogy... egészen véletlenül eltévedtem, és kikötötten egy sárkány rezervátumban! Komolyan hogy tudok így eltévedni, hogy lejövök a térképről, és még egy sárkány rezervátumba keveredek, ahol mindenhol túristacsoportok tömörülnek össze, és sárkányok vannak, és... és... sárkányok... és... kell valami innivaló, mielőtt teljesen bepánikolok.
Pedig ma randizni szerettem volna Jasperrel,l erre sushit ezsik én meg kikötök japán másik végében. Még szerencse, hogy tudok most már hoppanálni, pedig amúgy egyébként teljesen kikészül tőle a gyomrom. Sose fogom megszokni se ezt, se a zsupsz-kulcsot, ami után persze hánynom kellett, és Jasperrel azt hittük terhes vagyok, de ne is vagyok... Ez a tavaszolás egyre kaotikusabb lesz. A kezembe veszek egy zöld teát, hogy lenyugtassam hát az idegeimet, és korytolgatva bóklászok, és még egy csoporthoz is odasodródom... haajj innen nem lehet hoppanálni és hát.. nem találom a kijáratot. Ahogy mászkálok, egyszer csak valaki belém üttközik és megajándékozom cserébe egy jó nagy adag zöld teával őt is és magamat is.
- Oh, kiscsibe… Gomenná szájj… Dobd gyorsan a textilt, mielőtt megéget… - erre úgy elvörösödtem, hogy még a hajamnál is jobban. Úristen! Jasper, segíts megtámadt egy perverz! De még mielőtt teljes pánikba esnék, eszembe jut, hogy nem csak a hang,hanem a fej is nagyon ismerős. Ahogy elterel engem a tömegből, csak leesik, hogy együtt vonatoztunk szabadulásunk alkalmából a Foltozott Üstben.Bár akkor is perverznek nézett ki, de legalább megmentette az életünket.
- Bocsi, tényleg, nehogy megfázz… Kéred a pulcsim? Én nem vagyok fázós, majd fűt a vérem. Vagy a sárkányok…
Elhúzom a számat, mert persze a foltnak még szép, hogy a mellem körül kell lennie, szóval elfogadom az auror pulcsiját, és belebújok, mielőtt még mindenki a foltot fogja bámulni.Szóval lelkesen belebújok, és persze majd Jasper is biztos ki fogja szimatolni, hogy más pasi illatom van, de már indegy, ciki lenne levenni és visszaadni, miután felvettem, nem?
- Hűha, köszönöm. Nem csak életmentő, hanem ruhadonor is? - kérdezem, miközben megigazgatom magam. Közben meg is kérdezi, hogy összefutottunk-e már, mire bólogatok, hiszen nagyjából emlékszem arra a romantikus, jézusommegfogokhalni ebédre az Üstben.
- Igeen, Mr. Auror. Együtt vonatoztunk az életünkért az üstben. Egyébként, Sophie Vanheim - bólogatok és aztán be is mutatkozom, majd ebben a pillanatban a fejünk felett okád egy sárkány tüzet és itt kifejezetten örülök, hogy a félelemtől égnek áll a haja kifejezés nem történik meg fizikálisan, mert akkor már kopasz lennék.
_ atya úr isten, meg fog enni - kerekedik ki a szemem.

to Sophie
2003. március 24.

 


zene 

- Hűha, köszönöm. Nem csak életmentő, hanem ruhadonor is?
Vigyorogva vonom fel a fél szemöldökömet, de így civilben kicsit kikapcsoltam a nyomozós berögződéseimet, úgyhogy csak akkor jövök rá, miért mondja, amikor pontosít.
- Igeen, Mr. Auror. Együtt vonatoztunk az életünkért az üstben. Egyébként, Sophie Vanheim.
Nagyot bólintok a felismerésre, és be is ugrik az ő arca a többieké közül.
- Ed Nott. De a mr. Auror is nagyon tetszik.
Öblösen kuncogok, amit vörös fény, és furcsa, zúgó hang szakít félbe.
- Mi a… Picsába…
Kicsit behúzom a nyakam, és felfelé szegezem a tekintetem, meg a pálcám is - bár azt mondták, ne használjuk, de azért amíg nem a Rend-féle szeszéllyel van dolgom, az életemet csak megvédem. Meg talán a lánykáét is mellettem.
- Atya úr Isten, meg fog enni!
A kis vörös egyébként nem is meglepő, hogy frászban van, de nem kell használnom a mágiát. A sárkány vagy nem minket célzott, vagy elvétette a célt. Elhúzott felettünk, és ahogy ez kinéz, magában szerintem jót röhög azon, ahogy sikerült neki szétzavarnia a kétlábú puhatestűeket. Gondolom, jobb szórakozása sincs ebben a rezervátumba zárva, mint bámész külföldieket riogatni. Miss Vanhiem kis híján átmegy házimanóba a szemeivel, úgyhogy elnéző somolygással átkarolom a vállát, barátian és bátorítón.
- Dehogy fog megenni…
Nyugtatnám még tovább, de csak belevág egy kicsit a sárkány újra, ahogy váratlan és éles fordulót vesz, majd most meg keresztülsöpör a csoporton a farkával kis híján a földet szántva. Sikítozva ugrálnak félre az emberek, meg össze-vissza rohangálnak és esnek hasra. Én Sophie-t egy elegáns mozdulattal behúzom egy nagyobb kő fedezékébe. Bár tőlünk azért elég távol volt a manőver. Aztán onnan lesünk ki, és figyeljük, ahogy a sárkány továbbrepül. Eltűnik a fák között, bár elképzelhető, hogy visszatér még.
- Még ha ennivalót is keresne - de nem, szerintem csak egy pöcs, és most röhög a karmos kis markába - de ha mégis, arra a húsosabb párocskára menne rá, ott a sor elején, úgyhogy nyugi - bökök előre a csoport felé a túlsó válla felett. Valóban akadtak köztünk a lányzónál nagyobb falatok is. A pálcámat lazán leengedve, de azért készenlétben tartva figyelem a felfordulást, halványan kárörvendve a csoportunk vezetőjén, aki japánul hisztizik és szitkozódik, a hanglejtése alapján. Rendesen gyöngyözik a homloka, és remeg a keze. Egyre szélesebben vigyorgok, mert minden jel szerint rohadtul fél a sárkányoktól. Pont remek szakmát választott.
- Nyugodjanak meg, jöjjenek vissza és maradjanak együtt! Mindenki megvan? Nem hiányzik senki?
Ezt már közérthetőbb nyelven sipítja. Ha Sophie megnyugodott, elengedem. Aztán közelebb sétálunk az események sűrűjéhez. Az emberek jól szétszaladtak, párat el is sodort a sárkány farka, és most a földről kecmeregnek fel, sárosan és kiakadva. A sor persze már sehol, mindenki más meg a bokrok közül, innen-onnan óvakodik vissza. Megszámolni ennyi embert így, lehetetlen.
- Hol az az apuka, meg a kislánya?
Ezt valami nő érdeklődi drámai hangon, remegve, láthatóan nagyon megelégedve a szavait követő általános pánik-hatáson, ami végigsöpör a csoporton.
- Jaj ne, már megint ez történik… Meg kell keresni őket…
A túravezető a hajába túr két oldalt, a halántékánál, és láthatóan az idegösszeroppanás szélén áll.
- Ne nézz rám, Mr. Auror szabin van!
Sophie felé dörmögök dacosan, aztán még kínosan el is vigyorodom.
- És ez amúgy is rohadt szórakoztató. Kezdem érteni a sárkány indítékait - röhögcsélek miss Vanheim mellett, és keresztbe font karokkal figyelem a kialakult általános káoszt.

[ღ Megtalálós eltűnés ღ]

ღ Megtalálós eltűnés ღ

Eddie bácsi

(2002. március 23)

Ruci

Gyere ki a rétre játszani,
a kezem a kezedben tartani,
nem félek,ez véd meg.

- Ed Nott. De a mr. Auror is nagyon tetszik - kuncog fel Ed Nott, avagy Mr. Auror, de mielőtt válaszolnék, vagy mondjuk esetleg megint megköszönném, hogy nem hagyott ott meghalni az étteremben, a felettünk felcsapó lángnyelvek ezt megakadályozzák, és nem is tudom minek köszönhetően maradok egy helyben - talán a félelem miatt -, és nem leszek egy a visítva rohangászó emberek tömegével. Hát ezért nem lettem sosem lénygondozó, annyira ijesztően óriásiak és veszélyesek tudnak lenni, még a mugliknál se köp semmilyen állat tüzet. MÉg meg is borzongok, mert nem tudom. Inkább lenne itt egy golymók simogató rezervátum, óriási éneklő golymókokkal meg ilyesmikkel.
Még szerencse, hogy van rajtam egy pulcsi az auror jóvoltából, mert azzal jobban össze tudom magam húzni. Nem csak minket lep meg ez a random támadás, ami lehet nem is az, csak mondjuk szakított vele a sárkány barátnője és most kiadja magából a dühöt, vagy valami ilyesmi. Egyébként fogalmam sincsen, hogy ez nőstény-e vagy hím, az LLG órák homályba vesznek lassan, és csak olyasmikre emlékszem, amikor mondjuk beégtem az órán meg ilyesmi. Azt hiszem sárkányokról amúgy se nagyon tanultunk, maximum az unikornis simogatós óra rémlik.
- Dehogy fog megenni… - próbál megnyugtatni Mr. Auror, de a sárkány megint majdnem letüzeli a hajunkat. Még szerencse, hogy nem vagyunk punkok, olyan haaaaatalmas tüsis taréjjal, mert akkor már az egész fejünk lángolna. Aááá dehogy is fog megenni, csak éppen nagyon kívánja a sült ember szagot. Olyan lehet ez nála, mint nálunk a kamillás légfrissítő? Közben persze megmentenek az elevenen elégéstől, még ha nem is minket érint a legrémisztőbben, azért megkönnyebbülten gubbasztok a fedezékbe  Mr Auror társaságában, akinek már most is több lélekjelenléte van, mint nekem. Az emberek még rémülten szaladgálnak ide-oda, miközben a sárkány hatalmas port kavarva elrugaszkodik a talajtól és odébb libben, ki tudja miért, talán más túrista csoportot akar ijesztgetni.
- Még ha ennivalót is keresne - de nem, szerintem csak egy pöcs, és most röhög a karmos kis markába - de ha mégis, arra a húsosabb párocskára menne rá, ott a sor elején, úgyhogy nyugi - bök a tömegbe, ahol dundi emberek legyezgetik magukat, és végül is sóhajtva bólintok. Lehet igaza van, és nem vagyok fogára való, bár szerintem Ed se lenne neki annyira ízletes. Rajta csak rágós izomzat van.
- Igazad van. Azt hiszem még csak fogpiszkálónak se lennék jó - vigyorodom el, miközben kilépek az ideiglenes menedék mögül. - Te túl izmos vagy neki, lehet veled ki se merne kezdeni - teszem még hozzá, még kicsit el is mosolyodok. Közben a mi csoportunkban még nem ül le a pánik és a túrista vezető fickó is csak úgy hadarja a káromkodásokat, meg talán még a sárkány őseit a mi őseinkkel együtt éppen elátkozza meg ilyenek, szóval, úgy tűnik ez is csak egy átlagos nap a rezervátumban.
- Nyugodjanak meg, jöjjenek vissza és maradjanak együtt! Mindenki megvan? Nem hiányzik senki? - kérdezgeti, miközben Ed társaságában sodródom a tömeggel. Hát szegény Jasper meg csak otthon szenved a pocijával. Legalább szereznem kéne neki valami szuvenírt ha már itt vagyok.
Lassan meg is találja mindenki az elveszett bátorságát, miközben egy gyerek a földre esett jégkrémét gyászolja igen magas síró hangon. A csoportvezetőnk pedig lassan összekezdi számolni az embereket, majd megint elkáromkodja magát.
- Hol az az apuka, meg a kislánya? - szegezi fel a drámai kérdést, miköz6ben én is ösztönösen körbenézek, hogy keressek valahol egy apukamegakislánya párost de közel s távol csak szép korú emberek csöröszgélnek, meg romantikus párok, és az aki a jégrém miatt sír nincsen elszülőtlenedve. Ez nagyon kellemetlen lehet, így eltévedni elszakadni az ismerős csoporttól. Ahh, én minden nap szinte átélem.
- Jaj ne, már megint ez történik… Meg kell keresni őket… - jelenti ki, miközben jelentőségteljesen Edre bámul aki csak összefont karokkal igen csak elégedett arccal szórakozik az eseményeken.
Ne nézz rám, Mr. Auror szabin van! És ez amúgy is rohadt szórakoztató. Kezdem érteni a sárkány indítékait - dünnyögi, mire a vezető sóhajt.
- És ha elrabolta őket valamelyik szabadszellemű sárkány, hogy a sajátjaiként nevelje fel őket? - kérdezem, mire a vezető csak az égnek emeli a tekintetét valami olyan sóhajjal, hogy már megint a leghülyébb csoportot kaptam ki, aztán elkezdi osztani a feladatokat, hogy ki hogy hova merre menjen, így mi is kénytelenek vagyunk keresgélni.
- Na jó - sóhajtok fel, miközben a csoportunk szétszéled keresni a két eltűnt személyt. - Te hol lennél, ha eltévednél?

to Sophie
2003. március 24.

 


zene 

- Igazad van. Azt hiszem még csak fogpiszkálónak se lennék jó. Te túl izmos vagy neki, lehet veled ki se merne kezdeni.
Hát, azzal se udvaroltak még Nekem, hogy ne lennék egy sárkány fogára való, de ebben a helyzetben ez a bók kifejezetten jól esik.
- Belém törne a foga!
Ráteszek még egy lapáttal elégedetten somolyogva, aztán már az köt le, hogy a kialakult tömegpánikon szórakozzak. Egy ilyen könnyed nyaralás hiányzott pont az utóbbi idők véres nyomozásai után, és amíg csak lehet, eszem ágába sincs felszámolni ezt a csodás botrányt. Különösképp, mert még bújócskát is játszunk az eltűntekkel.
- És ha elrabolta őket valamelyik szabadszellemű sárkány, hogy a sajátjaiként nevelje fel őket?
- Hacsak nem a hátára kapta fel őket, akkor nem vele távoztak. Se a karmai közt, se a pofájában nem láttam egy fél családot se. Amúgy a kínai elég emberszerető fajta, de nem nevelgeti őket... Khm...
Na jó, egy kicsit segítek az események felgöngyölítésében, főleg, mert a túravezető nagyon ügyesen még tovább osztja a csoportot. Persze, ha eltűnik valaki, arra pont jó megoldás lesz, hogy az egész csoportot szétszalajtjuk. Ha már lúd, legyek kövér.
- Na jó. Te hol lennél, ha eltévednél?
- Bárcsak eltévednék - sóhajtozok én is, és zsebre vágott kézzel kóborlok csak úgy vaktában, a fák meg bokrok között. Sok volt mostanában a munka. És nem csak mennyiségileg. Kontrasztos ez a világ, néhol vakít a fény, máshol alig látni. Túl sok volt mostanában a sötétség, a Rend ügyei pedig egészen a fejembe kúsztak. Talán nem is gyújt ott más világosságot a sárkány lángsugarán kívül.
- De azért különös. Szinte biztos, hogy nem vitte el őket a bestia, és nem értem, mi okuk lenne itt bújócskázni. Hacsak… Nem is apja és lánya, csak nagy a korkülönbség és… Khm. Töltik az időt. Mondjuk a borkosban. Én ha egy fiatal lánnyal tévednék el, ott lennék. Nézzük meg arra.
A közeli sűrűbb erdőrész felé bökök, ahol elég nagy a dzsumbuj ahhoz, hogy ne lehessen csak úgy belátni. Végülis, nem kell rögtön rosszra gondolni, lehet hogy csak befostak a sárkánytól, és most a cserjésben próbálnak tisztálkodni.
Szóval odaértünk a bokrokhoz, de eltévelyedett turistákat nem találtunk ott. Mást viszont igen. Az egyik bokor ugyanis egyszer csak felnyitotta szép, aranyszín szemét. Megálltam, és finoman arrafelé böktem, hogy Sophie is észrevegye. Sokat nem kellett várnom, mert a sárkány is észrevette, hogy lebukott, és vörös-arany pikkelyes fejét kiemelte a susnyából, ahol addig lapított.
- Mondom én, hogy szórakozik velünk. Tudod, mint a cica az egérrel. Ne legyünk egérkék, jó? Csak semmi hirtelen mozdulat...
Halkan dörmögtem a lánynak, az orrom alatt, és közben azon gondolkodtam, vajon jó ötlet-e lassan elkezdeni hátrálni. A kínai gömblángsárkány igen agresszív fajta, és a disznóhúsnál jobban csak az embert szereti jobban. Bár ez elég emberhez szokottnak tűnik - és reméljük, jóllakott is.

[ღ Megtalálós eltűnés ღ]

ღ Megtalálós eltűnés ღ

Eddie bácsi

(2002. március 23)

Ruci

Gyere ki a rétre játszani,
a kezem a kezedben tartani,
nem félek,ez véd meg.

- Belém törne a foga! - jelenti ki nagy büszkén Mr Auror, mire én jelentősségteljesen bólogatok, miközben azért a kezemmel megtapogatom a fejem tetejét, és bár lehet odaveszett néhány idegesítő babahajam, azért szerencsére nem nézek ki úgy az előbbi tűzeset miatt, mint egy női skinhead. Érdekes, hogy ők legtöbbször fickók. Nagy izmos, ijesztő fickók. Brr. Közben visszakeveredünk a csoporthoz is, amitől az előbb elszakadtunk és meglehetősen nagy fejetlenség alakult ki még így is, hogy a tűz snekinek se vitte le a fejét a nyakáról.
- Hacsak nem a hátára kapta fel őket, akkor nem vele távoztak. Se a karmai közt, se a pofájában nem láttam egy fél családot se. Amúgy a kínai elég emberszerető fajta, de nem nevelgeti őket... Khm... - Erre rápislogok, hogy mégis mire gondolhat, de aztán inkább neeeem, nem gondolok bele. Szeretheti az embereket úgy is hogy... neeeeem, nem gondolok bele. Szóval, mondjuk szeretnek sudokuzni, vagy papírsárkányt eregetni, esetleg együtt enni valami kínai húst, vagy mondjuk tüzijátákozni. Ezek mind olyan emberszerető dolgok, nem? Ha sárkány lennék, én is szeretnék ilyeneket csinálni az emberekkel. Feltéve ha nem köpném őket folyton tűzzel arcon.
- Biztos... együtt játszanak a cseresznyefák alatt valami... kínai sakk izét - dünnyögöm, és sóhajtva nekiindulunk keresni egy eltűnt fél-családot. Iagzából semmit se tudni róluk, csak hogy apuka és egy kislány, ami eléggé kiszélesíti a repertoárt, de egy aurorral azt hiszem csak nem lehet olyna nehéz. Elvégre ők okosak és jó megfigyelők és bátrak, én meg... egyik sem.
- Bárcsak eltévednék - jegyzi meg Mr. Auror, mire én is felsóhajtok.
- Ó, én mindig eltévedek. Iagzából most is eltévedtem, nem is tudom hogy kerültem ide Tokióból, de egyszer csak itt voltam. Pedig csak Jaspernek akartam venni egy kis apróságot - mormogom, és azért örülök, hogy nem engem keresnek, és hogy most az egyszer én keresek valakit.
- De azért különös. Szinte biztos, hogy nem vitte el őket a bestia, és nem értem, mi okuk lenne itt bújócskázni. Hacsak… Nem is apja és lánya, csak nagy a korkülönbség és… Khm. Töltik az időt. Mondjuk a borkosban. Én ha egy fiatal lánnyal tévednék el, ott lennék. Nézzük meg arra - erre csak elpirluok, de azért igyekszem követni, miközben kerülgetjük az embereket.
- Azt hiszem akkor igen csak kellemetlen lenne, ha valakik megtalálnák őket - motyogom miközben már azt se tudom, hogy merre nézzek zavaromban. Jó ég mont így félni fogok belenézni a susnyásba. Ajjj, Sophie, túl élénk a fantáziád, inkább csak keresd toább. Az is lehet, hogy egy tök pici gyerek meg az apja és... Jaj fúj, jaj. Jó, inkább ne is gondolkodj, csak kapcsold be a robot módot. És jaj már a bokornál bvagyunk. DE nem nyög a bokor... akkor... akkor az már jó jel nem? Miközben én magammal harcolok Ed közelebbről is megnézné, de a bokor hirtelen kinyitja a szemét és ránk bámul.
- Jaajj, bocsánat nem akartuk éppen zavarni aaaa....VÍÍÍÍ! - kapok a számhoz, amikor meglátom a sárkányt.
- Mondom én, hogy szórakozik velünk. Tudod, mint a cica az egérrel. Ne legyünk egérkék, jó? Csak semmi hirtelen mozdulat... mondja nagyon aurorosan Ed, miközben én csak bólintok, miközben a sárkány tovább bámul minket.
- Ha akarnék se tudnék megmozdulni a félelemtől - motyogom nagyon halkan, miközben a tekintetem a sárkányon végigfut, és a mancsain állapodik meg, ami... piros. Mármint olyan piros és vörös, mint a vér, tejóégmerlinlekéreelfogokájulni. Azonban a sárkényt nem hatja meg a ozdulatlanság, miközben felénk lép, és agresszíven kitátja a száját, én megfogom Ed ruhaujját és kétségbeesetten kezdek feltartott kezekkel - mintha érdekelné, hogy megadom magam - rohangálni cikkcakkban. Meghalunk, meghalunk, meghalunk, meghalunk. Igen csak félre eső résznél vagyunk édeshármasban vele, a madár se jár ide, csak a bokrook fák is mindenek meg a sárkány van, aki újra köpi a tüzet, miközben megindul felénk és körbetekeredik rajtunk mint Maguglin a kígyó.

to Sophie
2003. március 24.

 


zene 

- Biztos... együtt játszanak a cseresznyefák alatt valami... kínai sakk izét.
Rásandítottam olyan huncut-barátságos módon. Bohókás egy teremtmény volt ez a Sophie, de határozottan szórakoztatóbb, mint azok a kollégák, akikkel általában eltűnt emberek után nyomozok. Lehet, hogy jót tenne az állomány moráljának, ha néha mi is ilyen következtetéseket dobnánk be a közösbe, de azt hiszem, mi nem is tudnánk ilyet.
- Ó, én mindig eltévedek. Iagzából most is eltévedtem, nem is tudom hogy kerültem ide Tokióból, de egyszer csak itt voltam. Pedig csak Jaspernek akartam venni egy kis apróságot.
Somolyogva nyugtázom, hogy neki meg az eltévedésben van gyakorlata. Kicsit lelkesebb is leszek tőle, hogy civilben is dolgozzak egy keveset. Hátha sikeresebb lesz ez az akció, mint azok, amiket a Rend ügyében szervezünk. És szórakoztatóbb is, hála a társaságnak.
- Azt hiszem akkor igen csak kellemetlen lenne, ha valakik megtalálnák őket.
Kaján vigyorral lelkesedem, nincs is jobb időtöltés, mint turbékoló galambocskákat szétzavarni. De nem egy kismadárra bukkanunk.
- Jaajj, bocsánat nem akartuk éppen zavarni aaaa....VÍÍÍÍ!
A sikítás nem biztos, hogy a mi malmunkra hajtja a vizet, de legalább a lény előbújik a bokorból, hogy jól szemügyre vehessük, mielőtt megpirítana minket. Tulajdonképp a bakancslistámon szerepel az is, hogy ha egyszer feldobom a talpam, azt tudjam, mitől van. Hát, most lehet, hogy ez az a pillanat.
Bár nagyon mégsem esek kétségbe. Igaz, terepen nem nagyon futottam még össze velük, de még a felsőoktatásban folytatott tanulmányaim során volt velük gyakorlatunk. Ugyan norvég sróforrúakkal kelltt dolgoznom, de talán a gömbláng se sokkal különb. A szándékaik legalábbis biztos nem, szerintem mind uggyanarra gondol a láttunkra, hogy jó lenne minket megkóstolni kicsit, medium rare-re grillezve természetesen.
- Ha akarnék se tudnék megmozdulni a félelemtől .
- Helyes.
Halkan súgom visszza, és lssan, nagyssan a pálcám után nyúlok újra. A félelem néha  hasznos. Kis mennyiségben, míg az ember nem veszti el az eszét, addig fokozza az óvatosságot, felkészültségre sarkall, megemeli a vér adrenalin szintjét... Csak nem szabad hagyni, hogy eluralkodjon az irányítás felett. És ezt a sárkány is tudja, pontosaan eezért úgy kerülget minket, mint macska a forró kását. Vagy a kihűltet. Amit egy jó adag tűzzel óhajt számára tetszetős hőmérsékletűvé tenni.
- Ne...
Enerváltan, még egy pillanatig mozdulatlanul veszem tudomásul, hogy Sophie, valahol érthető módon hirtelen nekiáll rohangálni, ami legalább arról eltereli a sárkány figyelmét, hogy próbálom előhúzni a pálcám. Mondjuk így, hogy ezután cikk-cakkban futnom kell vele, célozni már kicsit nehezebb. Mind Nekem, mind a sárkánynak. Egy tűzgolyó elsuhan mellettünk, szerencsére nem egy különösen megtermett támadás, csak egy kábé böffenetnyi adag, amivel amúgyi talán a frászt akarta ránk hozni a sárkány. Vagy megtorpantani, hogy bekeríthessen. Nyilván nem madáragyú teremtmény attól, hogy vannak szárnyas rokonai, de hogy a kínai mondavilágban hogy lehetnek jófej sárkányok is, az ezen példány példáján okulva számomra igazi rejtély.
Mivel a sárkánypikkely erősen varázsálló anyag, és a szemét ilyen szorult helyzetben úgysem tudnám eltalálni, inkább magunkat célzom egy kiábrándító bűbájjal. Mire a sárkány ránk tekeredne, látni már nem lát minket. Ettől mondjuk hallani még hallhat, és ki is szagolhat, de ezekkel a problémákkal később foglalkozunk.
- Ugorj!
Elfojtott hangon mondom Sophie-nak, de azért elég hangosan ahhoz, hogy biztosan meghallja. Ahogy a sárkány hurkai körénk tekerednének, előlük már csak egyfelé menekülhetünk, méghozzá felfelé. Szóval felpattanok a pikkelyes hátra, és Sophie-t is felrántom magam mellé.
Egy pillanatra megdermed alattunk a varázslény, nyilván megdöbben, aztán meg akkorát ugrik, hogy lerepülünk róla. Nem engedem el Sophie-t, nehogy elveszítsük egymást, és még minket is meg kelljen keresni.
- Lépjünk le… Halkan…
Suttogom oda, ahol a fülét sejtem, és a gyanakodva szaglászó sárkánnyal ellentétes irányba indulok.

[ღ Megtalálós eltűnés ღ]

ღ Megtalálós eltűnés ღ

Eddie bácsi

(2002. március 23)

Ruci

Gyere ki a rétre játszani,
a kezem a kezedben tartani,
nem félek,ez véd meg.

A sárkányok rám hozzák a frászt. Mindig rám hozzák, és mit az istenm, hát persze hogy egy sárkény rezervátumba tévedek el Japán közepében, ahol Kníai sárkényok esznek embereket és még el is tűnik két idegen, akik lehet éppen pászotor órát akarnak kettesben eltölteni, mi meg feleslegesen halunk el a nagy keresésben, mert életemet és véremet adom értük, de leginkább a hamvaimat, hogy ha lepörköli rólam az életet ez a tüzet köpő agresszív izé. Olyan szinten bepánikolok, mint akit felhúznak, íhgy hát kénytelen vagyon önmagamon kívül rohangálni cikkcakkban, mint egy őrült, dilis nő. Még jó, hogy nem a virágos ruhámban rohangálok, mert akkor aztán tényleg egy őrült dilis nő lennék egy amerikai sorozatból.
- Ugorj! - hallom közben Mr. Auror hangját így mivel még nagyjából cslekvőképes vagyok ugrom és vetődöm szinte midnden erőmmel és koncentrációmmal, és már ugrotatnak is közben az erős karok, hogy a pikkelyekre felkapaszkodjunk. Szerintem legközelebb kétszer átgondolom, hogy egyedül neki merek-e vágni ennek az útnak. lehet Jasper éppen ezt próbálta elnyöszörögni nekem a mosdó és két nyöszörgés közepette. De modnjuk az is lehet, hogy eleve nem is kellett volna ennie shushit, pláne hogy kent rá egy halom zöld valamit, amiről kiderült hogy ütős és wasabi, de hát... Legközelebb mondjuk taiyakit fogunk enni vagy inkább hozunk otthonról magunkkal mondjuk egy kis angol koszot, amihez hozzá vagyunk szokva és akkor nem esünk áldozatul ázsiának. Te jó ég, mi van ha véletlenül pufi halat evett, ami rosszul van elkészítve és most éppen meghalt?! Én meg itt visítok éppen egy sárkényon!
AAAAAAAAA!
De még csak nem is visítok, a sárkény szökkel egyett, mi meg kézenfogva repülön át keresztül ázsián, és a világ egyetemen, aztán éppen belecspódunk a susnyásba, miközben éppen próbálom a fejem körül megszámolni a táncoló nevető hangú csillagokat de már Edward fel is pattan, jesszusom, hogy van ennek ennyi energiába, mi ő, a Vasember, hogy ennyire nem hat rá semmi?
- Lépjünk le… Halkan… - dünnyögi mire én csak bólogatok, hogy lépek is és halkan is vagyok. Próbálunk elosonni, miközben a sárkény csak tág orlyukakkal köröz körbe körbe és úgy néz ki, mint valami óriási gyerek játék, ami éppen meg akar ölni. Ah, ki találta ki azt, hogy ilyen vezsélyes legyen a világ? Miért nem lehetnének ezek a sárkényok mondjuk pillangók, vagy valami más félelmetes valamik.
Ahogy megindulunk a léptünk zajára a sárkány felkapja a fejét és egyenesen felénk kezd indulni én pedig csak még jobban kapaszkodom a karjába, mintha lenne erőm elszorítani benne a vérkeringést, és már a felksője is amit rám adott teljesen koszos meg lucskos. Kívácnsi vagyok, hogy minket is elkezdenek e majd keresni emberek pár óra múlva hogy aztán ők is elvesszenek és megegye őket a sárkény, hogy aztán őket is keressék és őket is megegyék... Ahogy ezen agyalok a tekintetem a földre téved, ami erősen piros, így nem is tudom hirtelen hogy elájuljak vagy visítsak, de a sárkény is éppen mögénk ér.
- Az... az ott vér? - tátogom Ed felé teljesen kikerekedett szemekkel, majd olyan vörös és nem tudom te jó ég most le fogja harapni a fekünket, legalább ha Jasper meghalt a pufi haltól én is mehetek utána. Szép találkozás lesz ő duzzadt és püffedt lesz a túlvilágon én meg fejetlen. A következő pillanatban hallom ahogy a sárkény beleszagol a kiábrándított hátunkba, majd nagy levegőt veszm, horkant egyet mélyen és aztán...:
- GVVVAARARGHAPCIIIIIVGRGHAPCIIII! - okád felfelé egy tüzet én meg még értetlenebbül pislogok és most hátra is fordulok, még azt sem veszem észre hogy Ed pulcsija egy kissé szikrázik a sárkánytól.
- Ő most... ő most hapiczott? Lehet csak zsebkendőt akart kérni?

to Sophie
2003. március 24.

 


zene 

Miért is nem tudok én nyugodtan nyaralni? Mondjuk lehet, a sárkányrezervátum meglátogatása önmagában is bajvonzzó dolgok. Hoznom kellett volna Melt. Rögtön kivívta volna az alfa szerepet, és egy sárkány se mert volna többet kötözködni.
A kiábrándító bűbáj nem tart sokáig, ha az ember lelepleződik. Már pedig sem a visítás, sem a vörös tócsák útvonaljelző sora nem segít a fedetten maradásban. Honnan is jön a vér? Ahogy lenézek immár látható tagjaimra, semmi külsérelmi nyomot nem látok. Se Sophie-n, szerencsére. Na de akkor…
- Az... az ott vér?
Mivel sok időm nincs helyszínelni, mivel a sárkány a nyomunkban van, csak sebtében nézek körbe.
- Nem… Nem, csak paradicsom. Vagy ketchup.
Azt nem tudom, honnan került ide egy tubus piros szósz, de a tekintetem megakad az összetört műanyag flakonon. Mi meg beleléptünk. A sárkány meg lehet, hogy ezt ízesítésnek gondolta, amivel minket óhajt fogyaszthatóbbá tenni, de az is lehet, hogy allergiás rá. Vagy ránk.
- Ő most... ő most hapiczott? Lehet csak zsebkendőt akart kérni?
- Hm.
Elgondolkodva bámulok Sophie-ra, aztán két ötletem is támad, de igazából cselekvés szempontjából csak egy.
- Adjunk neki zsebkendőt!
Amíg a sárkány a szipogással van elfoglalva, és a fejét rázza, hogy izzó, lávaszerű taknyától megszabaduljon, addig én megragadom a lányon lévő pulcsimat. Ami úgyis kezdett gyanúsan parázslani, mindenkinek jobb ez így, a kissé alulöltözött boszorkát meg majd felöltöztetjük. És ha bárki kérdezi, csakis aurori kötelességből fosztottam meg egy stratégiailag fontos ruhadarabtól, hogy megmentsem a megperzselődéstől és a sárkánytól is. Vajon a nejem elfogadja más, fiatal lányok vetkőztetésére mentségül a közvetlen életveszélyt?
- Bocsika…
Hirtelen húzom le a fején keresztül a pulcsimat, de még szerencse, hogy rémületében felfelé csápol, meg hát jóval nagyobb méret ez, mint ami rá kellene. Aztán egy lendületből a sárkány épp felén forduló fejére húzom.
Gondolom, mindjárt elhamvasztja, amint a meglepetésen túl lesz, de nekünk annyi bőven elég, hogy most aztán padlógázzal futásnak eredjünk. Elkapom Sophie derekát, és próbálok vele minél messzebb jutni a fenevadtól, amely dühösen (és kissé orrhangon) bömböl a pulcsitól vakoskodva. Ráadásul az imént az ég felé küldött gombafelhőt követve megjelenik a rezervátum néhány dolgozója, úgyhogy nekik legalább átadhatjuk a terepet, és biztonságos távolban lassíthatunk. Azért nem kis kardio edzés sárkányokkal fogócskázni. A minisztérium felvehetné a kiképzési metódusba, bizonyára sokkal jobb erőnlétű és idegrendszerű aurorokká válnának a gyakornokok - már amelyik túlélné. Inkább megrázom a fejem, és a lánnyal foglalkozom.
- Na, most már minden rendben lesz. Jól vagy? - lapogatom még meg Sophie fedetlen vállát, aztán bohókás vigyorral elengedem. Kislány még hozzám képest, tőlem nem kell félnie, legfeljebb az ártatlan (és nagyon felelősségteljesen hűségesen házas) piszkálódásomtól. Közben megjelenik pár ember a csoportunkból, és először nem értem, mit kiabálnak. Jófejnek tűnnek, hogy ennyire örülnek, amiért túléltük a kalandot, kissé kormosan és ruhaszámban megcsappanva, de mégis… Ez valami más.
- Megvannak! Megvannak! Hála az égnek, itt vannak!
Kikerekedett szemmel bámulok Sophie-ra, és nem amiatt, mert elég lengén öltözött jelenleg. Inkább csak a felismerés. Lehetséges, hogy…?

[ღ Megtalálós eltűnés ღ]

ღ Megtalálós eltűnés ღ

Eddie bácsi

(2002. március 23)

Ruci

Gyere ki a rétre játszani,
a kezem a kezedben tartani,
nem félek,ez véd meg.

Megnyugtató, hogy az ott nem vér, igazán, ha más nem is, egy auror még vakon is meg tudja kölünböztetni a paradicsomszószt a vértől, és így ennek köszönhetően nem kezdtem el megint felfelé tartott kezekkel visítva rohangálni, hogy mindenki azt gondolja, hogy begolyóztam. Az nagyon kellemetlen lenne, meg minden szóval... Inkább a megmaradt hidegvéremet igyekszem megőrizni, miközben a hátunk mögött nagy lendületes iramban követ minket a sárkány, hogy aztán letüsszentje tüzetesen a lelket a testemrő.l Eléggé megdöbbenek, és úgy tűnik, hogy Mr. Auror is, azért nem mindennapos élmény tüsszentő, megfázással küzdő sárkányokkal találkozni. Egy pillanatra ez még vissza is vesz az amúgy egésze mérgesen acsarkodó, agresszív sárkányból egy kicsit. Náthásan azért dühösnek lenni is fárasztó, nem igaz? Kicsit meg is sajnálom, betegnek lenni nem túl jó dolog.
- Adjunk neki zsebkendőt! - javasolja szakszerűen Ed, én pedig körbenézek, hogy találjak egy sárkányméretű zsebkendőt, de csak használaton kívüli abroszok vannak a fa alatt, mert hát a japánok mindig abroszokat hordanak a zsebükben, hogy ücsörögjenek itt-ott. Szóval odalebegtetek felé egyet.
- Sose láttam még sárkányt orrot fújni - állapítom meg, ahogy nézzük, hogyan szikrázik összevissza a sárkány takony és a sárkány egyéb nedv, ami belőle a fején keresztül kiszivárog, és hát, az igazat megvallva... Ettől én teljesen lángra kapok. Mármint nem úgy, hogy begyulladok, egy sárkánytól, pláne nem egy náthás, éppen orot fújó sárkánytól, hanem elkezd égni a felsőt, amit az előbb adott kölcsön nekem. Szóval a következő pillanatban már le is rántják rólam a felsőt én meg villantok mindenki nagy örömére egy eper mintás melltartót, a sárkány megrendül a pulcsitól, mi pedig menekülésbe kezdünk, miközben bömböl a maga módján. Hát nem igazán az ő napja ez, azt meg kell hagyni, de nem is az enyém. És most már nem csak a sárkány taknya lángol, hanem az enyém is.
- Na, most már minden rendben lesz. Jól vagy? - kérdezi Mr. Auror, aki megint megmenti az életem, és olyan felnőttes gondoskodással engedi el a vállam, mire én olyan gyerekes bólintással... bólogatok.
- Végül is nem lettünk grill-emberek. És te, Mr Auror, jól vagy?- sóhajtom, de aztán felénk tódul egy csomó ember a csoportból, és izgatott kiabálásukat alig értem, és azt hiszemEd is ugyan olyan furán bámul feléjük, mint én. Remélem nem azért kiabálnak, mert epermintás melltartóm van.
Megvannak! Megvannak! Hála az égnek, itt vannak! - kiabálják, és a csoportvezető is felénk rohan, majd megkönnyebbülten sóhajt egyet. Lassan esik le a tantusz, hogy lehet... lehet mi voltunk az elveszett páros, akiket keresni kellett? De komolyan, jobban megismernek melltartóban, mint Ed pucsijában, hogy nem vesztünk el? És te jó éég, hát még csak rokonok se vagyunk, nem hogy kislény és apuka!
- Ööö. Tessék? - motyogom, mire a vezető lihegve mgyaráz és megveregeti a vállunkat, mintha nem is emlékezne rá, hogy amúgy mi is azok között voltunk akik keresni indultak.. magunkat...
- Azt hittük sose lesznek meg, nyilván ön az apuka, ugye? - pislog Edre, majd a kezembe nyomnak egy cseresznyevirágos csokit. Oké, hogy nem nézek ki 20 évesnek, de azért 12-nek se... ugye?!

to Sophie
2003. március 24.

 


zene 

Az asztalterítő szépen lángrakap az izzó sárkánytakonytól, de legalább lesz időnk odavetni még Sophie felsőruházatát is, ami pedig elég, hogy lelépjünk, és hogy a park dolgozói odaérjenek rendet tenni. Sőt, még az epreket is észreveszem, és elgondolkodom, milyen helyes minta, ennél csak az volna jobb, ha az íze is ilyen lenne. Nem mintha szokásom lenne fehérneműk ízén gondolkodni, de majd megemlítem Melanie-nak. Biztos van erre valami mágikus alternatíva, például a Shanda és Sheymes hátsó szobájában.
És egyre valószínűbb, hogy fogok én még ott vásárolgatni, tekintve, hogy az életveszély elhárul, mi meg kifújhatjuk magunkat, és nem úgy, mint a sárkány, akinek gondolom valamiféle orrszívó varázsszerkezettel tudják a légzőszervrendszerét karban tartani.
- Végül is nem lettünk grill-emberek. És te, Mr Auror, jól vagy?
- Tulajdonképp ez egy egész jó nap - vigyorgok, hisz van itt minden. Adrenalin, epres melltartó… de aztán megzavarnak az újonnan érkezők.
- Azt hittük sose lesznek meg, nyilván ön az apuka, ugye?
- Nyilván!
Felismervén, hogy egész idáig saját magunk keresőakciójában vettünk részt, úgy döntök, inkább az árral úszok. Amúgy se tudnám kihagyni a következőket, de csak azért mert Sophie pont olyan édes kislány, mint a fehérneműjé a minta. És kezd olyan piros lenni az arca is, ez pedig olyan szórakoztató, hogy minden hátsó szándék nélkül, de erre még megpróbálok rátenni egy lapáttal.
- Hát persze! Ne aggódj. Itt van apuci!
Nagyon ártatlanul vigyorgok Sophie-ra, a körülöttünk állók pedig betudják az arcán lévő dolgokat a sárkánnyal való találkozásunk utóhatásának. Azért kicsit szomorú is, hogy komolyan veszik. Talán a munkám öregít ennyire, valahol kicsit el is szomorít, hogy egy ekkora lányka apjának nézzenek, de sebaj, a helyzet mókás, megtaláltuk önmagunk, és még csokit is kapunk. Nem utolsó sorban pedig életben vagyunk, ez se utolsó dolog.
Azért nem akarom szegény Sophie-t tovább piszkálni, így mikor megnyugszik mindenki, és kiterelnek bennünket a rezervátumból, a főbejárat melletti souveníresnél meghívom egy emlék-pólóra, amin természetesen van egy kínai gömbláng-sárkány, bár ez nem olyan ijesztő, mint az igazi, sokkal inkább barátságos, ficánkoló rajzfilmfigura benyomását kelti. Ha másra nem is, arra jó lesz, hogy hazamenjen valamiben, ami nem egy kölcsön-ruhadarab. Ja! Melanie-nak pedig vettem egy sárkánybőr, táskát, hozzáillő övvel. Amíg ezekben gyönyörködik, addig se kérdez rá, mit láttam a rezervátumban, mert akkor meg kellene mondanom, hogy egy náthás gömblángsárkányt, és egy helyes hazánkbeli kiscsajt epres melltartóban.

Köszönöm a játékot! ^^