Szellemszállás

Babazsúr
2003 január

-Na héló, héló!- tolakodok be Rhanda és Bern közé, mielőtt tényleg megtépik egymást. Kicsit hirtelen eszkalálódott ez a párbajgyakorlat.
-Tényleg így felhasználod ellenem, hogy...
Rhanda mondatát az érkezésem szakítja meg, talán segítve a dolgot azzal is, hogy valahol gyomorszájtájékon kell elfele tolnom Berntől, mert hé, újabb iskolatárs, aki az évek alatt egy egész fejjel túlnőtt engem. Nem olyan ritka eset mondjuk...
-Na! Úgy tudom a varázslópárbajt gyakorolni jöttetek. Cicaharcolni máshol is tudtok.
-De működött- vigyorog át a vállam fölött gonoszan Bernadette - ő se sok nehézséggel, de kis megnyugvás a lelkemnek, hogy azért nem mindenki tud fölöttem nézni át. -És te mondtad, hogy élesben bármit használhatunk, ami hatékony.
-A maszkos gyökereket nem hiszem, hogy hátba tudod majd szúrni bizalmasan veled megosztott titkaikkal. De nyugi, ha nem egy szobában lennék mindkettőtökkel, úgy hagynám, hogy összevesszetek, ahogy csak tetszik.
Még kapnak egy-egy figyelmeztető pillantást, mielőtt kilépek közülük. Év elején még nem számítottam rá, de Bern tényleg komolyan vette a kérésemet, és segített az iskolán belül terjeszteni, hogy engem meg lehet keresni biztonsági aggályokkal ésvagy abból fakadó korrepetálási igényekkel. Össze is gyűlt azóta, nem csak az elsődleges kis titkos társaságunk, de egy-két diák is néha, akik tényleg megkerestek. Nemrég még ez a két jelenség, leghírhedtebb szobatársaim is becsatlakoztak, pláne komolyan véve az ügyet. Talán a pletykáik meg összeesküvéselméleteik mögött azért ők is érzik, hogy minden azért nincs rendben a világgal.
Felállok a mostanra megszokott dohányzóasztal-pódiumomra, hogy minden jelenlévőhöz szóljak. Készültem valamivel mára párbajgyakorláson kívül is.
-Jól van, tartunk egy kör pihenőt!- Amint mindenki befejezi, amit épp csinált, folytatom egy baljósnak mondható mosollyal. -Valamint, örülök, hogy mindenki sikeresen túlélte a külvilágot a téliszünet alatt. Igaz, kicsit lecsúsztunk az újévről, de arra gondoltam, attól még megünnepelhetjük, hogy átvészeltünk egy újabbat.
Magamhoz intem a táskámat egy rozoga fogasról, és előcsúsztatok néhány üveget a tágított titkos rekeszéből.
-Gyakorlatilag nem vagyunk a Roxfort területén, és ennek a rozoga bódénak nincs saját házirendje,.. Mit szóltok egy kis nehezítéshez? Vagy esélyegyenlítéshez. Aki nyer egy párbajt, iszik egyet.
Lelépek az asztalról, hogy asztalnak is lehessen használni. Komisz vigyorral nézek körbe, és varázsolok néhány pohárkát is, ha valaki vevő lenne az ötletre, meg azért minimum egy pohárköszöntőre.
-...De legalábbis egy koccintásra azért mindenki a vendégem.
Merel Everfen, felelős prefektusok gyöngye, hölgyeimésuraim. Ha jót akarunk, érdemes lesz bármi további meccsemet elveszteni ma.

◊ önképző szakkör◊
2003 január


zene ◊ Same Old Energy

Talán nem is baj, hogy Hugo nem jött. Jó egy kicsit kiereszteni a gőzt, és gyakorolni. Bár mikor jelentkeztem, és eljöttem, még fogalmam sem volt róla, hogy az a két picsogó csaj, Stella, és Lucy is itt lesznek. Szeptember óta piszkálnak, és ott kötnek belém, ahol csak tudnak, bár szerencsémre nem ők a hollóhát két legjobbja. Néha elgondolkodom, mit keresnek ebben a házban, de kiderült, hogy jól kutatnak. Magolni is viszonylag jól tudnak, mágiatöriből ők a legjobbak. Asztronómiából is. Hát..ezt a kettőt meghagyom nekik. Legyenek is velük boldogok. Kis kettesük kiegészült egy harmadik lánnyak, Ophéliával. Vele körübelül egy hónapja vannak jóban, de kizárólag azért, mert látták, hogy én is kezdek vele összebarátkozni, és hamar elhappolták. A Hugo eset óta kerülöm őket, amennyire csak tudom. Hülyeség volt úgy reagálni ahogy, és nem is értem mi ütött belém. De akkor is és azóta is gyűlölöm őket. Én. Azt hittem, én nem is tudok gyűlölni.
- Nicsak, már megint kit látnak szemeink.
- Na mi van? Hogy hogy egyedül jöttél? Nem kísért el senki?
Nem, mintha engem bárhova is kísérgetni kellene. Tudom, hogy rá céloznak, de semmi kedvem szópárbajt vívni velük. Gondolom se Stella, se Lucy nem akarnak a párjaim lenni, hogy velük gyakoroljak, de talán még lesz alkalmam visszavágni. Nem tudom, Ophélia magától jött e oda hozzám párnak, vagy Stelláék lökték ide, hogy újabb támadási felülethez jussanak, de nem is érdekel. És bár nincs olyan nagy baom vele, mégis sikerül egy két körben a padlóra vinnem. Rhandáéknak sem örülök túlzottan, de valahogy mégis Stelláék zavarnak. Akárhányszor rájuk nzek, eszembe jut az a baromi kínos késő délután a klubhelyiségben, és akkor én azonnal elvörösödöm.
-Tényleg így felhasználod ellenem, hogy...
Hátra pillantok, a hangok forrása felé, de ebben a pillanatban ostor csapást érzek a vállamon, ami eléggé fáj. Ophélia elégedetten vigyorog, miközben a kezemmel a vállamat dörzsölgetem.
-.... De nyugi, ha nem egy szobában lennék mindkettőtökkel, úgy hagynám, hogy összevesszetek, ahogy csak tetszik. Jól van, tartunk egy kör pihenőt!
Épp hogy csak Ophéliára pillantok, aki még mindig vigyorog, aztán jobbnak látom, ha Merelre figyelek.
 -Valamint, örülök, hogy mindenki sikeresen túlélte a külvilágot a téliszünet alatt. Igaz, kicsit lecsúsztunk az újévről, de arra gondoltam, attól még megünnepelhetjük, hogy átvészeltünk egy újabbat.
Hát..tvészeltük, de mennyire...beugrik a szünetes Mungós látogatásunk, Hugo szülei...olyan felfoghatatlan. A táskából elővesz pár üveget, amit meglobogtat.
 -Gyakorlatilag nem vagyunk a Roxfort területén, és ennek a rozoga bódénak nincs saját házirendje,.. Mit szóltok egy kis nehezítéshez? Vagy esélyegyenlítéshez. Aki nyer egy párbajt, iszik egyet...
Kissé meglepődöm, mert én..én nem szoktam inni..igazából csak rumos sütit ettem, meg konyakos csokit otthon...még egy vajsört se. Szabad ilyet? Izé...én prefektus is vagyok, meg minden...kissé talán le is sápadok, mert Stelláék odaosonnak mögém, és a vállamat kezdik ütögetni.
- Jaj, na mi van Hepburn? Ne legyél már olyan ne bánts virág. Annyira irritáló!
-...De legalábbis egy koccintásra azért mindenki a vendégem.
Egyáltalán nem vagyok ne bánts virág, csak nem hiszem, hogy alkoholt kéne innunk, és úgy lövöldözni egymásra. De Stella már lobogtatja is a kezét Merelnek, felemeli az én kezemet is, hogy mi benne vagyunk, nagyon is benne. Jó, legyen, de nem iszok sokat...

◂szellemszállásozás ▸

2003. január

◃ minden jelenlévő ▹

they created a monster

style: warm up ║ zene: super tuna

A gyomrom görcsbe rándult egy kicsit a mágiától, ami a Szellemszállást uralta. Bár elígértem magam erre a párbaj ízére, nem éreztem úgy, hogy varázsolnom kéne. Merelnek nem említettem meg, hogy történt egy kis incidens novemberben, aminek köszönhetően az erősebb védelmi mágia, az átkozott tárgyak, de még csak az a nyamvadt hoppanálás is képes volt kikészíteni a testemet. Túl sokat nyeltem már el, ezúttal viszont azért, hogy valaki életét megmentsem… Aiden életét. Rám másképp hatottak az átkok, mint a többeikre. Talán anyám védőbűbája miatt, ami amúgy is furcsán sült el, talán mert már annyi szart összefogdostam, hogy a testem másképp állt hozzájuk. De az Aidenre küldött átok már kezdett belülről rágni.
Nem szóltam. Miért is szólnék? Ebben a kis társaságban azért küzdöttünk, amiért én küzdöttem, mégha számomra enyhén babazsúros módon is. Egyelőre beértem ennyivel, most a családomra és a családom életben tartására koncentráltam. Ezért hát itt voltam és segítettem annak, akinek éppen kellett, de egyelőre nem szálltam be a varázsolgatásba. A legtöbbjüknél csak azért voltam amúgyis ügyesebb, mert én odakintről jöttem és már használtam nagyon nagyon éles helyzetben is ezeket a varázslatokat. Bár tény, hogy a legtöbbször eszembe sem jutott mágiát használni, másképp akcióztam. Hol egy tőrrel, hol puszta kézzel vagy éppen azzal, ami a kezem ügyébe akadt.
A hely energiái kicsit enyhültek, ahogy párbajozás alább maradt és Merel megint a dohányzóasztal közepére került, mint legutóbb. Egészen jól összefogta ezt a valamit… társaságot… vagy minek nevezzük.
- Valamint, örülök, hogy mindenki sikeresen túlélte a külvilágot a téliszünet alatt. Igaz, kicsit lecsúsztunk az újévről, de arra gondoltam, attól még megünnepelhetjük, hogy átvészeltünk egy újabbat.
Na végre valami izgalmas. Az ünneplés egy kicsit jobban esett volna a testemnek, mint a varázsolgatás. Így is minden pillanatban attól féltem, hogy elered az orrom vére, a fémes szag ugyanis már megült benne.
- Gyakorlatilag nem vagyunk a Roxfort területén, és ennek a rozoga bódénak nincs saját házirendje,.. Mit szóltok egy kis nehezítéshez? Vagy esélyegyenlítéshez. Aki nyer egy párbajt, iszik egyet. - Folytatta, ahogy az ismerős táska titkos rekeszéből üvegek kerültek elő. Közben én is kihalásztam a lángnyelvet rejtő lapos üvegemet, de azt ajánlagatás nélkül meghúztam. Kellett a nyugtató ennek a meggyötört testnek.
- ...De legalábbis egy koccintásra azért mindenki a vendégem.
Elléptem a faltól, amit eddig támasztottam, kicsit neki ütköztem egy vöröshajú lánynak, akit épp egy másik csaj rángattott. Így egyenesen Merelhez és a pódiumához léptem.
- Kihívlak egy párbajra. De… csakhogy izgalmasabb legyen, támadjatok ketten engem. - Kacsintottam rá. Felemeltem a lucfenyőpálcát, aztán egy olyan részére sétáltam a helyiségnek, ahol bőségesen volt lehetőség a párbajra akár három ember között is.  

-Óóó, Everfen szeret egyre veszélyesebben játszani- vigyorog baljósan Bern, ahogy töltök koccintanivaló lángnyelvet annak, aki bevállalja. Minden bizonnyal lobogtatni akarja a tudatot, hogy újabb inkrimináló titok, amivel kereskedhet. De milyen érdekes, hogy pohárka persze az ő kezébe is kerül. Nem erőltetem rá senkire, aki direkt ellenkezni akar, csak esetleg oké, a közösségi nyomásra valóban rásegítek.
-Hogy pletykafészkek megtudhatják, hogy egyesekkel az oldalamon kiszökök inni? Valóban, milyen kár, hogy nem keringenek beszámolók ennél hihetetlenebb kalandjaimról is hírességekkel, a fele tanári karral, vagy épp Evermannal. Ja várjunk.- Emellé csak egy cinkos somolyt kap a drága. Mindegyik sztori csak nem lehet igaz, de ennyi közül válogatni, hogy melyik a pont csak elég abszurd a valósághoz... És Bern drága egyet találhat, ki szereti például terjeszteni a legelrugaszkodottabbakat is.
-Na de,.. nos, egészségünkre, és egy biztonságosabb évre!- mondok pohárközöntőt, amint mindenki becsatlakozott, aki meggyőzhető - és remélhetőleg a köszöntőre azért azok is, akik a pohár részétől tartózkodnának esetleg. A cinizmusomat inkább visszafojtom, miszerint az úgyse lesz, de legalább valamivel felkészültebben állunk elébe.
Elliot kihívására csak felvonok egy érdeklődő szemöldököt. Ő a változatosság kedvéért nem aggodalmas diáklány, viszont örülök, hogy itt van besegíteni, a világi tapasztalataival hasznos tippekhez férünk hozzá, amiket az iskola falai közül találgatva mi sem tudnánk érdemileg fejtegetni. Okoskodhatunk, "egy éles harcban milyen fura manőverek történhetnek még", elméletben, de az nem feltétlen lesz a valóság. Jobb nem akkor és ott hallani először ennek a tényéről.
Átnézek róla Hepburnre, aki valahogy belekeveredett ebbe a kihívásba hirtelen, de mire észrevesszük, Elliot már többesszámban beszél rólunk. Bátorító-ösztökélőn vigyorgok a lányra, de azért megvárok tőle egy jóváhagyó jelet először. Azért mégiscsak prefektus vagyok még mindig, és ez a kis magánakciózás is önkéntes alapon megy.
-Nos, azt hiszem, egyből egy bemutatóval kezdjük akkor- szólok mindenkihez, és a magam részéről felkészülök, akár Hepburnel összefogva, akár csak egy az egy ellen.

[- Én azt látom, ha még egy hülye jóslatot kapok, belefojtom a teáscsészébe -]

Előzmény

♥ Valentin ♥

( beauty is an attidude )

pretty : szépen ♥ vibe: r i b s

2004. 02. 14.
p.s. Leonard

Nem csak én lettem mérges, hanem láthatóan Leo is. Melyik ember szerette, ha így kiteregették a szennyesét? És még csak nem is tartozott senkire. A szerelmi életem az én szenvedésem volt jelenleg, így is épp elég nyomorult érzés belegondolni abba, hogy ha én elhagyom a sulit, akkor Len itt marad továbbra is és bámulhatja Digby meg Thompson fenekét. Nem volt jó ez, és még az orrom alá is dörgölik, hogy reménytelen eset vagyok? Komolyan mondom ez felháborító. Senkinek se szabadna ilyesmiket mondani, ha csak nem az az ember szándéka, hogy feldühítse őket. Nem tudtam, hogy ez a nő szándékosan tette, vagy tényleg annyi agya volt, mint egy trollnak. Még hogy elnyelnek a hullámok, ki kérem magamnak nem állt szándékomba megfulladni még akkor sem, ha Len sosem fog szeretni...
A teánknak annyi, de lehet, hogy jobb is, nem sok kedvem volt ettől a nőtől inni bármit is. A feje úgy tekergett, mintha éppen valami transzcendens állapotba került volna, és ez rettenetesen bizarr volt, meg groteszk. Nem tudtam, hány ember szánta el magát a Jóslástanra, de biztosan soha, egyszer sem fogom oda betenni a lábamat, hogy aztán világgá legyen jósolva a bármilyen életem is.
A tekintetem találkozott Leoéval, aki nagyjából ugyan olyan idegi alapon lehetett kész, mint én. Utáltam már most ezt az egészet, reméltem legalább Alec jól szórakozott ezen a napon, mert én biztosan nem. Szívesen hazamentem volna, hogy a konyhában belapátoljak egy egész tortát. Az kellett volna nekem, rámfért volna a boldogsághormon.
- Kettőtök…mindkét szív közös útja…látok valamit - motyogott valamit a nyanya, azokkal a borzalmas lila körmökkel, és a lilára sminkelt szemhéja mögül reméltem visszasütött az a nulla értelem saját magára, amit én kint láttam rajta.
- Én azt látom, ha még egy hülye jóslatot kapok, belefojtom a teáscsészébe - dünnyögtem magam elé halkan. Aztán hirtelen felsikkantott, én meg a mellkasomhoz is kaptam tőle, annyira ért engem is váratlanul, de azért Leora sandítottam, míg a nőszemély a lábát fogdosta.
- Jajj, elnézést. Izgalmamban…a reflexeimmel nem tudok mit kezdeni. Nem tudtam “elzárni az érzelmeimet.” - nézett össze velem Leo, én meg a szám elé emeltem a kezemet, hogy a vigyoromat éppen nagyjából leplezni tudjam. Helyes, fájjon is neki... szörnyű voltam, ha valaki fájdalmat okozott, akkor neki a dupláját kívántam. Bár ez alól úgy tűnt kivételt képezett az, ha összetörték a szívemet. Érthetetlen emberi lény vagyok.
- Lenne kedved máshol folytatni a randit? Egy vacsora? Vagy egy buli? A testvérem házibulit rendezett a szellemszálláson. - hajolt oda hozzám Leo, én meg kaptam is az alkalmon, meg se hallva a banyát, fel is pattantam az asztal mellől, hogy elhúzódjak a karmos kezétől, és Leot is magammal rángattam.
- Magasságos ég, egy buli, ez a legszebb szó, amit ma hallottam! - sóhajtottam fel. - Köszönjük ezt a... valamit. Mi most távozunk - fordultam meg drámaian, és lendületesen kimasíroztam a teaházból, Leot húzva magam után, ha hagyta.
Kint sokkal jobban esett az idő megkönnyebbülve sóhajtottam fel, ahogyan a Szellemszállás felé vettem az irányt. Megigazgattam a ruhámat, nem akartam rendezetlenül beesni egy buliba, bár lehet a mosdóban majd meg kell néznem magamat és a sminkemet a tükörben. Még szerencse, hogy a cuccom passzolt a bulizáshoz is. De jól is fog esni, egy kis táncolás.
- Mire nem jó, ha az embernek van egy testvére, valahogy mindig kirángatják az embert a hülye helyzetből, még ha ez most nem is szándékos - szólaltam meg, miután kicsinosítottam magamat.
Általában én is kisurrantam néha.. gyakran. Le kellett vezetnem a feszültséget, és mostanában amúgy is az túl sok volt, közeledett az RBF is, és egyszerűen úgy éreztem sose tudom behozni azt a pár év lemaradást, hiába tanultam szét az agyam, és Lola nem egyszer kérdezte meg tőlem, hogy nem-e vagyok e véletlenül Mardekárosnak álcázott Hollóhátas. De egy nőnek a tudás lehetett az egyik legnagyobb fegyvere, főleg egy olyan országban, ahonnan én jöttem. Másunk nem volt, csak az amit mi megtanultunk, az lehetett igazán a miénk, ha már az életünk régen mások kezében volt, más kezében. Még csak nem is öltözhettünk úgy, ahogy akartunk.
- A húgod menőnek tűnik, nem sokan tartanak titkos bulikat itt - jegyeztem meg. - Bár valahogy téged nem nagyon tudom elképzelni, hogy minden péntek este ilyen helyeken vagy - tettem még hozzá, miközben lassan elértük a roggyant épületet.

Valentin

2004.02.14

Elegant Outfit
♫ Date Music ♥

Nora

Nareket is Örömmel töltötte el a jósnő fájdalma, ahogyan lábát masszírozta jól irányzott rúgásomnak köszönhetően, szépen leplezte és az önelégült vigyoromat már annál nehezebben tudtak eltakarni.
Kérdésemre, miszerint szeretné-e máshol folytatni a mulatságot látszólag felélénkült, úgy pattant fel az asztal mellől, még én is megrémültem egy pillanatra, de miután láttam a jósnő karmait felém közeledni, a lányra emeltem tekintetem, aki már fel is ráncigált ülőhelyemről, hogyne engedtem volna neki, az ő érintése ezerszer melengetőbb volt, mint a banya közeledése, érthető okokból.
- Magasságos ég, egy buli, ez a legszebb szó, amit ma hallottam! - sóhajtott fel még mindig a kezemet fogva. - Köszönjük ezt a... valamit. Mi most távozunk. – mondta, ami igazából zene volt a füleimnek, biztos voltam benne, hogy a buli mellett fog dönteni inkább, de volt bennem egy kis félsz, nehogy inkább végigszenvedje ezt a vallatásnak is megfelelő jóslást és gyorsan hazahúz én meg egy rosszul sikerült randi súlyával a vállaimon kulloghatok haza. Nem, nem ilyen ember voltam, ilyen dolgot nem hagyhatok csak úgy saját medrében folyni, egy Flint nem visz el lányt kellemetlen randira. Aki Leonarddal tölti az idejét romantikus környezetben, az igenis meg fogja emlegetni azt a napot…persze, jó értelemben.
Ilyen gyorsan lányt még nem láttam kimasírozni meleg helyről a hidegre, Narek azonban minden képzeletet felül múlt, ahogy már kinn találtuk magunkat az utcán, én még fel sem ocsúdtam az előbb történekből, a lány pedig már a haját és a ruháját igazgatta. Mosolyogva igazítottam meg magamon a kabátomat, majd felnéztem az égre, ellenőriztem, nem-e lopta el valaki előlem a holdat.
- Mire nem jó, ha az embernek van egy testvére, valahogy mindig kirángatják az embert a hülye helyzetből, még ha ez most nem is szándékos. – szólalt meg végül, mikor befejezte a tollászkodást én magam pedig elvettem a tekintetem az égboltról, épp jókor, ugyanis épphogy kibírtam kerülni egy kis tuját, ami a járda mellé let telepítve.
- Hát igen. Bár…ő most épp azt hiszi, élete randijára viszek valakit. Tudod, ő is olyan, aki úgy gondolja, minden lány megfelelő randit érdemel és kikötötte, nem jöhetek haza kudarcot vallva. – meséltem neki a sztorit felhúzva a szemöldököm, megjátszva egy félmosolyt, bár inkább volt ez nyűg, mint szellemes történet, Nareknek azonban biztos tetszeni fog, biztos ő is hasonlóképpen gondolkozik.
- A húgod menőnek tűnik, nem sokan tartanak titkos bulikat itt - jegyezte meg, miközben sejtésem kezdett beigazolódni, nagyon egy hullámhosszon jár az agyuk, még a végén bemutatom őket egymásnak és legjobb barinők lesznek. - Bár valahogy téged nem nagyon tudom elképzelni, hogy minden péntek este ilyen helyeken vagy. – erre felkaptam a fejem. – Hogy? mi? – kérdeztem nagyokat pislogva, majd megráztam a fejem és megpróbáltam rendezni a gondolataimat. Érhető, hogy mindenki azt hiszi, nincsenek barátaim, na mondjuk ez igaz is, de hé sok csajjal voltam már együtt, korom el-lenére érettebb vagyok sok felnőttnél is, sőt nálam korosabb lányok is leálltak már velem.
- Ritkán szokott elcibálni a nővérem ezekre a bulikra, leginkább olyankor, ha valaki zaklatja. – mondtam zavartan megvakarva az arcom. - Én odamegyek, leállítom a gyereket, majd elvegyülve élvezem a buli hátralévő részét, rendszerint egy csajjal. – válaszoltam kihúzva magam, a büszkeségemet pedig nem megjátszottam, tényleg így éreztem magam, minden estémre jutott egy lány, akinek a társaságát élvezhettem a buli végeztéig.
- Ahogy elnézem, megérkeztünk. – néztem fel a szellemszállásra, majd beléptem a bulira, úgy, ahogy egy lovagnak illik, megtartottam az ajtót Nareknek és lesegítettem a kabátját, miközben szétnéztem benn. Voltak ismerős arcok, de legtöbbje Eleonore baráti társaságából valók voltak, ha jól emlékeztem, azt mondta, fel akar ma csípni egy srácot, mert bejön neki. Végzős azt hiszem.
- Kérsz valamit inni, vagy megnézzük a táncparkettet? – kérdeztem a lánytól, kicsit közelebb hajolva, mert a zaj idebenn nagyobbnak tűnt, mint ahogy az kinttről hallatszott. - Valami zúzósabbat, vagy csak valami frissítőt? - tettem még hozzá, nem tudván mit szeret folyasztani a Mardekáros szépség. Közben tekintetem ismét a zenét kiváltó gépezetre emeltem, elfintorodtam magam, persze, ezt valaki zenének hívja, de már megszoktam, hogy ilyen fülsértő dolgok mennek Eleonore bulijain, egy idő után meg lehet szokni, főleg, ha hébe hóba belekeveredik egy kis lángnyelv az ember puncsába.      

[- Hát igen. Bár…ő most épp azt hiszi, élete randijára viszek valakit. Tudod, ő is olyan, aki úgy gondolja, minden lány megfelelő randit érdemel és kikötötte, nem jöhetek haza kudarcot vallva -]

♥ Valentin ♥

( beauty is an attidude )

pretty : szépen ♥ vibe: r i b s

2004. 02. 14.
p.s. Leonard

Nem is értem, miért hagytam magam így befűzni egy bulira, de azt hiszem eléggé kétségbeesett lehettem. Minden esetre egy kis szórakozás nem árthatott nekem, azok ellenére, milyen borzalmasan felhúzott a botanikuskertben. Nem voltam kiengesztelhetetlen, bár ha valakire okkal haragudtam az eltartott egy darabig, főleg, hogy még szerettem is a sérelmeimért bosszút állni. Talán ezért is a mardekárba osztott be a Süveg. Csak jobb volt nem felébreszteni bennem az alvó sárkányt, ha már mindenki ezzel a mondással dobálózott az iskolában, és még egy ilyen kőszobor is volt valahol az épületben.
Az is közrejátszott, hogy kellően megalázottnak éreztem magam a jósnő után, és ki szerettem volna engedni a gőzt is, meg minde fezsültséget, ami a napokban rakódott rám. Egyrészt stresszes voltam, mert közeledett az RBF, és még most sem éreztem magam teljese késznek rá, főleg, hogy talán kicsit túl komolyan vettem. Lola is ezzel piszkált, de voltam olyan karrierista és céltudatos, hogy agyontanuljam magam. Egyedül a tanulásban kaptam teljesen szabad kezet a szüleimtől, még ha egyáltalán nem támogatták azt, hogy idejöjjek. Azok után, hogy az angliai levegő borzalmas hatással volt Arminra is. Szerintem minden morgása ellenére nagyon szerette Oscart. Irigyeltem érte, hogy meghozott egy ilyen döntést, és büszke voltam rá, hogy nem ment haza. Azt hiszem ebben ketten nagyon is haosnlók voltunk. Nekem is lett volna okom itthon maradni, nagyon is sok, de... Ott volt bennem a bűntudat, hogy már így is elégszer árultam el a családomat és a hitemet is. Úgy éreztem ezzel tartoztam nekik, de ez egyre inkább megfullasztott.
De legalább most a Szellemszállás felé sétálva ebben a csípős, és kellemetlen időben jobb bulinak tűnt, mint a szánalmas életemen agyalni, meg azon, hogy ha elmegyek, valószínűleg senkiben nem hagyok majd olyan mély nyomot... Inkább nem is gondoltam ezekre, csak beszéltem, hogy megtörjem a csendet, az estét, és hogy hamarabb elteljen az idő az úton a rozoga épületig.
- Hát igen. Bár…ő most épp azt hiszi, élete randijára viszek valakit. Tudod, ő is olyan, aki úgy gondolja, minden lány megfelelő randit érdemel és kikötötte, nem jöhetek haza kudarcot vallva - válaszolta Leo, mire én csak elvigyorodtam. Életem randija. Eddig sem randiztam senkivel csak megtörténtek a dolgok. Jók, aztán a rosszak, és mindig ugyan abban a körben maradtam, és indig újrakezdtem, mert hátha. Hátha egyszer valakit én is megérintek, ahogyan engem ők.
- Majd azt mondom neki, hogy csodás volt - vigyorodtam el, miközben mellette lépkedtem. Annyira nem is volt számomra fontos, csak ki akartam ezt is próbálni, hogy még egy vonás legyen a listámon, amiért a pokolba fogok kerülni.
Hogy őszinte legyek, tényleg nem néztem ki belőle, hogy olyan nagy partiarc lenne, bár meg kell mondanom, rólam se hitte el senki, hogy néha kiszököm a Tabuba, egy hosszabb péntek, meg egy méghosszabb szombat estére. Már az se volt zavaró tényező, hogy kiskorú voltam, így is mindig úgy sminkeltem és öltöztem, hogy húsz fölöttinek higgyenek, ráadásul még varázsolhattam is most már. Lassan honnapálni is fogok tudni, ha véget ér az oktatása, és akkor nem kell kandallókhoz besurranom esténként, a Három Seprűbe.
De ahogy láttam, ez kissé megdöbbentette.
- Ritkán szokott elcibálni a nővérem ezekre a bulikra, leginkább olyankor, ha valaki zaklatja. - Hmm, mondjuk ezt meg is értem, bár én tudtam magamra vigyázni, voltak szabályok, amikhez tartottam magam. És eddig nem is keveredtem bajba. -  Én odamegyek, leállítom a gyereket, majd elvegyülve élvezem a buli hátralévő részét, rendszerint egy csajjal.
Ahogy ezt hozzátette még ki is húzta magát, bár tudtam, hogy a lányok körében népszerű volt. Mondjuk inkább rá akarjanak akaszkodni, mint... jó, mindegy, gonosz vagyok.
- Milyen rendes testvér vagy, Leonard - bólogattam. Az én tetsvéreim is ilyenek voltak, a legidősebb bátyám még Oscarnak is behúzott egyet, mert aggódott Arminért, és persze utálta Oscart, mert még csak félvér sem volt, és pénze sem volt, és aggódott Armin miatt. Jó, hogy Lenről csak Armin tudott, mert idejött volna a másik tesvérem is, hogy megverje, amiért hozzámért. Imádtam őket, mindegy volt, milyen gyakran gurult el a gyógyszerük.
Beléptünk a Szellemszállás kapuján, és már az odavezető úton szinte érezni lehetett a levegőben is dübörgő zenét, a kiszűrődő esti fényeket, de belépve az ajtón már egyenesen üvöltő zene szinte az embert pofoncsapásként érhette, de én inkább lettem tőle lelkesebb. Mindenfelé elszabadult diákok ugrabugráltak, vagy éppen simultak egymásnak a falak árnyékában. Szerettem ezt a fajta pezsgést, a táncolást, a zenét.
- Kérsz valamit inni, vagy megnézzük a táncparkettet? Valami zúzósabbat, vagy csak valami frissítőt? - kérdezte közelebb hajolva, én meg csak eleresztettem egy bájos mosolyt Leo felé.
- Nem ihatok alkoholt, tudod a vallásom miatt - válaszoltam jógyerek révén, de mondjuk a szülinapomon kicsit kétségbe estem, és elkeseredett volna, szóval ott berúgtam. De, általában nem ittam. Azért se, mert egyedül buliztam a felnőttek között és mert tényleg nem volt szabad. Bár eddig nem vágott ketté villám, amiért megtettem. De na, nem ittam.
- Inkább táncoljunk - mondtam, és megvártam, ha kért magának inni valamit, ha ne, akkor csak behúztam a táncolók közzé, hogy egy kicsit pörögjünk, mert diákok vagyunk és nagyon-nagyon fiatalok.
- Egész jó bulit hozott össze a húgod - kiabáltam a zene miatt.

Valentin

2004.02.14

Elegant Outfit
♫ Date Music ♥

Nora

Jól sikerült az este attól függetlenül, hogy váltunk el egymástól korábban, habár persze azóta is talá-lkoztunk, nehéz is let volna nem összefutni az órákon. Nyílván nem vagyok haragtartó, habár, ha megkérdezték volna, lenne-e kedvem randizni Narekkal, nemet mondtam volna, viszont, így hogy zsákbamacska volt a partner, azt kell mondjam jól döntöttem, mert társaságnak viszont megfelelő volt. Tudta, hogy kell viselkedni, csinos volt és aranyvérű, tehát ebben a buliban meg lehetett jelenni vele anélkül, hogy a húgom társasága megszólt volna, akik a legelitebb rétegből kerültek elő, leginkább nálam is idősebbek voltak.
- Majd azt mondom neki, hogy csodás volt. – válaszolt aggodalmamra, miszerint a húgom úgy engedett el a randira, hogy megfelelő eredményekkel térjek haza, habár ez már bukott ügy volt, mert valószínáleg ő olyan végletre számít, ahol barátnőt szerzek magamnak. Ez már a randi elején biztos volt, nem fog összejönni. Narek olyan mint én, makasz, büszke és jól néz ki. Két ugyanolyan személy nehezen illeszthető össze és ezt a tudtomra is adta a botanika teremben, nehéz let volna félreérteni a szavait. Tehát, Eleonore már előre is csalódott less, ebben biztos vagyok, de remélem Nora valóban jó dolgokat fog mondani a napról és nem fog bosszútól szomjazva a botanika teremben történtek miatt besározni a testvérem előtt.
- Milyen rendes testvér vagy, Leonard – megrántottam a vállam, majd ránéztem.
- A szüleim és a távoli rokonok tesznek a fejemre, barátom sincs sok, csak ő van, aki a maga módján szeret engem. – válaszoltam úgy, mintha ez a mondat egyenlő lett volna jelentésben, mint hogy éppen milyen az időjárás. Bár sosem voltam az a fajta, aki elvéti véka alá érzéseit vagy átgondolná, mit mond és kinek. Megsajnálni úgy sem fog, nem is ez a celom, nincs szükségem a szánalmára, ha pedig akarja, hát használja fel fegyvertényként ellenem. Nem tudom még mindig hányadán állunk.
A buliba beérve voltak ismerős arcok, felsőbb évesek vagy Eleonore barátai, nemesek és gazdagok elkényeztetett lázadó kölkei, akik csak titokban tombolhatják ki magukat.
- Nem ihatok alkoholt, tudod a vallásom miatt. – válaszolt magabiztosan, én pedig nem firtattam a dolgot, amúgysem vagyok nyomulós típus, de a nemi és vallási dolgokat még én is óvatosan kezelem. Az ő dolga amúgyis miben hisz, ki vagyok én, hogy bármiben is megkérdőjelezzem a döntését.
- Inkább táncoljunk – válaszolt, mire elmosolyodtam magam és szó nélkül bólintottam. Magam sem voltam az a nagy ivó, ha nagyon ráfanyalodtam valamire, az inkább a jó minőségű borok voltak, esetleg Whisky, de csak a lángnyelv és abból csak ésszel. Nem szeretem a mértéktelen ivást, mert az rombolja az agyat és a megszerzett tudásomból nem engedek. Nem éri meg egy átmulatott gondtalan éjszaka azt, hogy másnaposan szenvedjek és károsítsam az agyam.
Behúzott végül a kezemnél fogva a táncolok közé és átadtuk magunkat mi is a zenének. Nem nyúltam hozzá, nem pörgettem meg, nem akartam, hogy a botanikus termes incidens után azt higgye, rá akar-nék mászni, vagy azt gondolom megkaphatnám. Múltkor se játszadoztam a női mivoltával, csak húztam az agyát, de mindegy, a hajó elment, én pedig nem szoktam magyarázkodni.
- Nahát, nahát Flint! Micsoda szépséget hoztál ide! – ragadta meg a vállam valaki, ahogy beleordított a fülembe, így már Narek kiabálását nem hallhattam meg. Oldalra pillantottam és Logant láttam meg, ahogy egy üveg sorrel a kezében már sokadmagával dülöngélt, úgy vigyorogva Norára, mintha egy gyerekként vágyna valami drága játékra.
- Kopjál le, velem van. – kiáltottam oda neki, remélve Narek nem hallotta meg ezt a mondatot, mert akkor ismét nekem ugrik. Ha azt mondom a gyereknek, hogy nem a partnerem, biztos rávetné magát, így viszont lehet annyiban hagyja a dolgot.
- Naaaaa, kedvesebb is lehetnél velem Flint. Beszámoljak apámnak arról, hogy gorombáskodtál ve-lem? Mit szólna apád, ha ezt megtudná? – kérdezte, mire ökölbe szorítottam a kezem és figyeltem, ahogy egy lépéssel közelebb lép a lányhoz. Nem vártam meg, hogy mi akar neki mondani, megragadtam a vállát és hátrébb húztam, mire feldúltam nézett rám. Talán kicsit erősebben taszajtot-tam rajta, nem vettem figyelembe az ittasságát, talán ezért is meredt rám ilyen ingerülten. Na persze, hagyhattam volna, másszon rá nyugodtan Narekra, meg tudja védeni magát, de ez nem olyan dolog, amit rá hagyhatnék. Ez becsületbeli ügy, amolyan férfi dolog. Persze lehet ő sem fogja annyiban hagyni a dolgot, temperamentumos lány, iráni szenvedéllyel, de milyen dolog lenne már, hogy elhozom a húgom bulijára és nem állok ki érte. 
- Azt mondtam hagyd. – sziszegtem a fogaim között, mikor már fordult volna felém eltorzult arckifejezéssel. Ha nekem ront és összeverekszünk, akkor búcsút mondhatok a jelenlegi gondtalan életnek, édesapám biztos halálba fog terrorizálni, amiért bántottam egy valódi nemes ember fiat. Ezek a gondolatok merültek fel bennem, mikor egy ismerős hang csapta meg a fülem.
- Mi van itt? – lépett közénk Eleonora és úgy nézett rám, mint a véres rongyra.   

[- A szüleim és a távoli rokonok tesznek a fejemre, barátom sincs sok, csak ő van, aki a maga módján szeret engem -]

♥ Valentin ♥

( beauty is an attidude )

pretty : szépen ♥ vibe: r i b s

2004. 02. 14.
p.s. Leonard

Kellemetlen is lehetett volna ez a randiszerűség, azok után, hogy mind a ketten felidegesítettük a másikat a botanikus szobában. Szerencsére nem voltam haragtartó, annyira. Nem szerettem ha csak úgy rámnyomult valaki, még ha csak bosszantásból is tette. Nos, ha azt akarta, hogy mérges legyek, azzal el is érte. De mindegy volt, nem a kedvességem miatt lettem a mardekárba beosztva. Volt bennem valami, ami sokkal sötétebb volt, mint amit mindenkinek látni engedtem. Az a sötét vitt rá néha arra, hogy rosszat tegyek. Ellent mondjak annak a világnak, amibe beleszülettem, ahol felnőttem és ahol minden szabályt be kellett volna tartanom. Én nem voltam olyan tisztalelkű, mint Jasmine, aki mindenre olyan derűvel volt képes tekinteni. Mintha a világ egy jó és ártatlan hely lett volna. Nem volt az, az emberek tették bűnössé, a bűn pedig az én vérembe is beleszőtte magát. De most nem akartam ezen szenvedni, hiszen teljesen mindegy volt, nem igaz? A saját hitem megvolt, hiszen az volt otthon a normális, csak egy kicsit jobban megláttam annak a rossz oldalát, és nem fordítottam annak hátat, mint odahaza olyan sokan tették.
Gonosz voltam, az igaz, de nem kegyetlen. Ezt sokan összekeverték, de nem igazán érdekelt, mit gondoltak rólam. A látszatot én teremtettem meg magamnak, ezért hitte mindenki azt, hogy micsoda pasizó csaj voltam. Szerettem a férfiak társaságát, az igaz, de nem sokan tudták rólam, én hányszor törtem már össze. Jobban esett, hogy az ellentétjét hitték el rólam, hogy én dobok mindenkit. Jó, ez igaz volt, de végül is a lényegen nem változatott. Minden csak egy látszat része volt, egy látszaté, mert rejtegetnem kellett mindent ami belül én voltam. Mit is várok én, ott nőttem fel, ahol a hajamat is el kellett takarnom.
- A szüleim és a távoli rokonok tesznek a fejemre, barátom sincs sok, csak ő van, aki a maga módján szeret engem - magyarázta Leonard, én meg csak felvont szemöldökkel néztem rá. Oké, elcseszett életem volt, de a családom legalább szeretett.
- Amíg van valaki aki szeret, teljesen mindegy, hogy ki utál nem? - kérdeztem, és kacsintottam rá egyet bátorítás képpen. Már vártam, hogy beérjünk a Szellemszállásra, izgatott lettem, mert történt végre valami amit szerettem. Táncolhattam. A tánc sokat jelentett nekem, a nagyim tanított meg táncolni, és ez az egy maradt meg tőle, meg egy fésű.
A buli fényei nem voltak olyanok, mint a Tabuban, de az egy külön világ volt, ahová merészkedtem. A zenével nem volt különösebb bajom, az ilyenekre jól lehetett táncolni. Még nem nagyon ismertem az itteni aranyvérű varázslócsaládokat, de látszott rajtuk, hogy egy elit ringatózott itt a villogó neonfények hálójában. Ismertem őket arcról, persze. Ivás helyett berángattam magunkat táncolni. Amúgy is veszélyes volt az alkohol, főleg ha valaki egyedül ment el szórakozni, és a Tabuban még a neonszínnel szórt muffinokból sem ettem. A színeshajú lányok, akikkel ott találkoztam persze mindig ettek abból is, és még mindig nem mutatkoztak be rendesen, mert nem emlékeztek a nevükre. De nem volt ez baj, az ember éjszaka mutatja meg ki is igazából. A sötétben, amikor nem lát senki, amikor mindent szabad. Aztán a nap fénye lemossa az ember bőréről a bűnt.
Éppen meg akartam kérdezni, hol bujkál a testvére, amikor felbukkant egy kellemetlennek tűnő alak.
- Nahát, nahát Flint! Micsoda szépséget hoztál ide! – kérdezte, én meg hiába néztem a középszerű arcot, nem ugrott be, hogy ki is volt. Elfintorodtam, ahogyan ezt mondta, az ilyen alakokban volt valami visszataszító. Látszott rajtuk, mit akarnak.
- Kopjál le, velem van - magyarázta Leo, de nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam, a zene egy ponton tényleg kellemetlenül hangos lett, így hunyorogva néztem őket a villogásban.
- Naaaaa, kedvesebb is lehetnél velem Flint. Beszámoljak apámnak arról, hogy gorombáskodtál ve-lem? Mit szólna apád, ha ezt megtudná? – harsogta, ezt mér jobban hallottam, hiszen közelebb is lépett hozzám. Én nem hátráltam meg, de a kezemmel a pálcámat kerestem, hogy egy átokkal majd esetleg jól orrba vágjam, de akkor Leo valahogy elhúzta, vagy eltaszította mellőlem. Reméltem nem verekednek össze, azt nem akartam hagyni, én voltam itt a nagykorú, az idősebb, Leonál jóval, ezt a hülyét meg nem tudom, de békén hagyhatott volna minket. Viszont öt éves lehetett, ha a szüleivel zsarolja. Mielőtt azonban történhetett volna valami, felbukkant egy kiscsaj, olyan hanghordozással, ahogyan Leonard szokott beszélni.
- Mi van itt? - kérdezte, de én helyette válaszoltam.
- Éppen próbálunk elkerülni egy tömegverekedést - tettem csípőre a kezemet, és méregettem a másik srácot. - Éppen Leonardot zsarolta a szüleivel, mert azt hiszem le akarta rólam koptatni. Elég gáz a srác, nem is értem miért hívtad ide - tettem még hozzá, és gonosz vigyort villantottam a részeges alak felé.

Valentin

2004.02.14

Elegant Outfit
♫ Date Music ♥

Nora

Micsoda nap lett ebből a randiból. Először, mikor megláttam Nareket, azt hittem ez a találkozásunk is balul fog elsülni, akár csak a botanikus kertben, de ehhez képest jól alakult a randi, legalábbis eddig. A séta is jól telik, kellemes, bár zárkózott fecsegés, lehet kérdeznem kellene nekem is valamit, de nem akarok turkálni a magánéletében, meg amúgy annyira nem is érdekel. Nem vagyok jó mások életének feltárásában, amúgyis aranyvérű, tehát biztos van elég baja és nem hiányzik neki, hogy egy alsóbb éves oktassa ki az élet rejtelmeiről. Amúgy se nyílna meg. A pökhendi Leo-nak, aki falja a könnyű nőcskéket, legalábbis ilyennek ismert meg. Jó, nem voltam túl elegáns a botanika kertben, bevallom, de hát a dögje elvette a nasimat és szétcincálta a könyvemet, elnézést sem kért és tönkretette a napomat. Persze én mentettem meg a macskáját, mégis én kaptam az arcomba a megannyi választékos iráni földön ismert szidalmazást. Szép.
- Amíg van valaki aki szeret, teljesen mindegy, hogy ki utál nem? – még mindig összekever valakivel. Kit érdekel, hogy utálnak. Ha zavarna, tennék ellene és megpróbálnék felvenni egy olyan szerepet, ami nem illik hozzám. Próbálnék kedveskedni, nyalnám mások sejhaját és ellátnám hazug bókokkal csak azért, hogy az egójuk rendben legyen. Szánalmas. Ha valaki kövér, akkor kövér, ha valakinek nagy az orra, hát nagy az orra, ha valaki hülyeséget csinál, mit szépítük? Nem értem én ezt.
- Ühöm. – válaszoltam szűkszavúan, mert a véleményem valószínűleg kiverte volna nála megint a biztosítékot. Nekem pedig most jó srácnak kell lennem, a hírnevem, nem is, a családom hírneve múlott kockán. Ha Narek rossz véleménnyel lesz rólam a randiról, kipécéznek, a húgom elmondja apámnak és nekem megint lőttek. Sóhajtottam egy nagyot, majd megadva magam a körülményeknek sodródni kezdtem az árral. A balhé is így alakult ki, bár ez ösztönszerű volt. Nem azért akartam megvédeni Nareket, hogy jó véleménye legyen rólam, hanem mert tudtam, hogy Logan egy paraszt és biztos nem lett volna jó vége, ha itt elkezdenek egymással balhézni, meg amúgy is férfi vagyok, nem hagyhatom, hogy csak úgy lenyúlják a partnerem, még ha nem is vagyunk együtt.
Az események csak követték egymást, visszarántottam a vállát, mikor megindult Narek felé és hiába a fenyegetés, már felcseszte az agyamat, nem volt mit tenni, ma és ezt a gyereket kiütöm a divatból.
Azonban Eleonore érkezése mindent felborított, haptákba vágtam magam és lesütöttem a szemem. Nekem végem. Azt ígértem neki, hogy a partneremet élete legjobb estélyére viszem el, főleg, hogyha megtudja, hogy Narek aranyvérű, biztos, hogy kinyír és még apámnak is elárulja, milyen balfék vagyok. Végem van.
- Éppen próbálunk elkerülni egy tömegverekedést - tette csípőre a kezeit Nora, mire én nagyot nyeltem és elkerekedett a szemem.  - Éppen Leonardot zsarolta a szüleivel, mert azt hiszem le akarta rólam koptatni. Elég gáz a srác, nem is értem miért hívtad ide. – folytatta, mire én teljesen összeomlottam idegileg. Úgy ökölbe szorultak a kezeim, a vér kiserkent az ujjamból és felgyorsult a légzésem. Eleonore lesajnálva rám nézett, majd szigorúan végigmérte Nareket.
- Az idióta bátyád bunyózni akar velem, velem…érted te… -
- Ki ez a lány Leonard? – szakította félbe Eleonore ügyet sem vetve Logan hisztijére. Zavartan ránéztem Narekre, majd vissza a húgomra.
- Nora Narek. Évfolyam társam. Aranyvérű. – mondtam neki úgy kiemelve a harmadik információt, mintha csak annyit közöltem volna, milyen odakint az idő. Mert a húgomat csak ez érdekelte igazán. Név és hova tartozás. Ez alapján döntött, hogy fog alakulni az este.
Visszaemelte tekintetét a mardekárosra, majd rámosolygott.
- Tetszel nekem. Leonard, miért nem hajítottad ki még ezt az idiótát, aki rámozdult a partneredre? – kérdezte rám sem nézve. Valószínűleg ismerte Norát, azért változott a hangszíne.
- Micsoda?! – hitetlenkedett Logan, én pedig szintén elmosolyogtam. Mióta vártam már, hogy beleverjek az önelégült fejébe. Végre…levezethetem a dühömet.

[- Nora Narek. Évfolyam társam. Aranyvérű -]

♥ Valentin ♥

( beauty is an attidude )

pretty : szépen ♥ vibe: r i b s

2004. 02. 14.
p.s. Leonard

Nem vágytam különösebben olyan sok mindenre a mai estétől, főleg, hogy Leonarddal hozott össze a sors ezen a februári mapon. Lola elmagyarázta persze mi is a Valentin-nap, én pedig azon is elgondolkodtam, nem kéne-e adnom valamit mondjuk Lennek? Bár azt hiszem így is kap elég szánalmas ajándékot minden elvetemült női rajongójától. Én meg már csak a büszkeség miatt sem akartam beállni ebbe a sorba. Sokkal több voltam annál, hogy ugyan olyan nevetségesen viselkedjek, mint a közönséges tömegek... Viszont az is igaz volt, hogy egy randit ki akartam próbálni. Nem voltam az a ranizós típus, de azért én osztottam az észt azoknak, akiknek kellett. Tudtam, mire vágytak a lányok, meg a pasik is. Én a magam részéről máshogy láttam a kapcsolatok alakulását... Nem is jártam még senkivel, a hiedelemmel ellentétben. A képet az emberek a külvilág felé saját maguk kreálják meg. Én ebben a hazugságban jól elvoltam, tartotta a távolságot köztem és a valósággal. Ezen a helyen úgyis mindenki maszkot viselt, a mögé meg szinte nem is engedtünk senkit belepillantani. Főleg én nem. Mindig is úgy éltem, hogy ha kiléptem az utcára képviselnem kellett azt ami a családom. Nem járhattam úgy, ahogy akartam, nem nézhettem arra, akire akartam, nem öltözhettem úgy ahogy akartam. Utóbbi miatt meg is ölhettek volna. De az sose számított igazán, mert akik eltűnnek, azokról nem beszéltünk. És akkor a probléma sem létezett.
Elég idétlenül indult a randink, az a boszorkány betett a hangulatomnak, pedig alapvetően már elégé megbékéltem a legutóbbi alkalmunk óta Leonarddal is. De végül is egy estélyt még adtam magunknak, meg sokkal jobb időtöltésnek bizonyult a Szellemszállásban való táncolás, mint a hidegben való sétálás. A téli szél kellemetlen volt, a hó még beborította a tájat, én pedig nem akartam, hogy a csodás testem kipirosodjon a hidegtől.
De persze miért is lett volna nyugtunk odabent is? Ilyenkor mindig eszembe jut, miért szerettem inkább a felnőtt társaságban a szórakozást. Ott kevésbé volt kamaszos a hangulat, a kamaszok pedig túl voltak csordulva az elfojtott szorongásaiktól vagy éppen a vágyaiktól, bah... Mérgesen méregettem az alsóbb éves srácot, aki éppen rám akart volna mászni. Szívesen megismertettem volna a magassarkúmmal, pedig. De Leonardban éppen kibontakozott hősi mivolta, és ennek köszönhetően majdnem verekedés is lett belőle. Azt nem akartam, egyrészt én voltam itt a legidősebb, nagy korú voltam már. Meg a tanároknak se akartam magyarázkodni, hiába tudta mindegyikük, hogy voltak itt esténként bulik.
Még a testvére is felbukkant, és nem értettem Leonard miért kapott ennyire sokkot attól, amit éppen válaszoltam. Diplomatikusnak kellett lennem, nem élveztem az agressziót. Én is csak akkor martam, ha rá voltam kényszerülve.
- Az idióta bátyád bunyózni akar velem, velem…érted te… - magyarázkodott a gyerek, mire csak megforgattam a szememet, és megráztam a fejem. Egyesek nem tudják mikor kell befogni, amíg fejüket nem veszik. Még csak arra se volt méltó, hogy emlékezzek rá, kicsoda ő egyáltalán.
- Ki ez a lány Leonard? - kérdezte inkább a lány, mire végre velem foglalkoztak. Sokkal jobb téma vagyok, mint ez a csigaagyú srác.
- Nora Narek. Évfolyam társam. Aranyvérű - mutatott be, mire én kissé összeráncoltam az orromat. Úgy tűnik itt is volt, ahol csak ez számított. Nem igazán volt ez nekem szimpatikus. Az embereknek fogalmuk sem volt jóformán mi értelme van annak, ha valaki aranyvérű. Szívesen elpasszoltam volna ezt, de ezt a vért nem moshattam le magamról. Álltam a pillantását, és viszonoztam a mosolyát is, ha már játszott, játszottam én is.
- Tetszel nekem. Leonard, miért nem hajítottad ki még ezt az idiótát, aki rámozdult a partneredre? - kérdezte, mire én csak hercegnősen hátra dobtam a hajamat. Megvártam vele, míg Leo elintézi a tagot, reméltem azért életben hagyja.
- Bájos a bulid - mondtam a lánynak, ha visszatért, és kettejükre pislogtam. - Mi a tervetek még a mai estére? Remélem nem őrül meg újra senki - forgattam meg a szememet újra. Remélte most már tényleg táncolhattunk végre, anélkül, hogy kizökkentettek volna a flow-omból. Nem is volt annál idegesítőbb.

Valentin

2004.02.14

Elegant Outfit
♫ Date Music ♥

Nora

Ezért ódckodtam kicsit ettől a bulitól. Bár Nora nagyon várta, hogy idejöjjünk, hogy táncolhassunk, meg aztán az igaz, hogy job, mint a jósnőnél hallgatni azt a sok sületlenséget. Azonban tudtam, hogy itt lesz valami, ami miatt a lány rosszul fogja érezni magát, mert itt mindig történik valami, ha én is itt vagyok. Legalább is Eleonora mindig ezt mondja, az én hibám, ha valaki belém köt vagy ha rámozdulok egy csajra, akire nem kellett volna. Nem baj, ez az én keresztem.
Egyébként a húgom nem rossz ember, legalábbis sokszor gondomat viseli és ha azon az elven élünk, hogyha jót teszek neki, ő is falaz nekem. Ez pedig nekem több, mint elég, persze lehetnénk elválaszt-hatatlan barátok, ölelgethetnénk egymást meg olyan dolgok, amit a tesók szoktak, de nem lenne túl elegáns, visszafogottan szeretjük egymást. Azt hiszem. Otthon mindig megvédett apám haragjától, csak olyankor köpött be, ha olyan dolgot tettem ellene, amivel alávágtam, bár volt persze, hogy nem direkt tettem, de nem mondom, volt hogy rá is szolgáltam. Ezért is félek tőle annyira, éppen amen-nyire segít nekem, olyannyira tud ártani is. Ha tönkreteszem Narek randiját és ő pedig rosszat fog híresztelni rólam, azt Eleonore fülébe jut, nekem is lőttek, mert akkor az előbb, utóbb apám fülébe is el fog jutni, amiből nem less köszönet. Apróság, de nem kell gondolkodnia indokon, hogy megint lekorholjon.
Egyébként sok mindenkit ismertem már itt, az itt pölyhösködő Logannel egyetemben, nem igen tudta, hol a határ, Eleonore azért nem zavarta még el innen korábban, mert igen tehetős a családja és még nem csinált akkora zűrt. Általában csak kötözködik, de gondolom Narek szépsége és maga a tudat hogy iráni származású elcsábította a fiút, aki azt gondolta most is, mint mindig bármit megkaphat. Jól jártam, mert a húgom szabad kezet adott Logan büntetése felett, ilyenkor elmeséli édesapámnak, hogy védtem meg őt és jó pár hétig békén hagy az öreg. Lesz egy kis nyugtom, ki is engedem a gőzt és Nareket és megvédtem, minden jó, ha jó a vége. Bár abban biztos vagyok, hogy ő is meg tudta volna magát védeni, igazi vadmacska, de azért mégis stílszerűbb így, hogy Flint vágja ki az illetőt, mint Narek macskáját sz*rni.
- Ezt nem teheted Elenore, tudod ki vagyok? – kezdett bele az őrjöngésbe, mikor közelebb léptem hozzá. A húgom az ilyet általában elengedi a füle mellett, most is inkább Narekkel nézett farkassze-met, van egy olyan érzésem, hogy vetélytársat lát benne vagy esetleg cinkost? Ebben a két esetben szokott ilyen fura mód viselkedni.
- Azt tudom Logan, mi less belőled, ha tovább folytatod a hisztit. – válaszolt Eleonore rá sem hederítve a srácra, mire amaz már kezdte volna folytatni elkezdett hisztijét, de egy jól irányzott gyomrosnak köszönhetően elakadt a szava.
- Gyere Logan, kinn hüvös van, kicsit kiszellőztetjük a fejed. – motyogtam a fülébe gúnyosan vigyorog-va, majd elkezdtem a grabancánál fogva kifelé terelgetni. Nem győztem közben hallgatni a könyör-gését arról, hogy ne bántsam, a magyarázkodását arról, hogy csak viccelt és csak meg akarta nézni milyen csinos lánnyal vagyok együtt, milyen jó az ízlésem és a többi undorító, szánalmas maszlag. Természetesen kint már nem volt ilyen beszédes, de a zene elnyomta a fájdalmas zajokat és a sírás hangját.
- Bájos a bulid – elegyedett beszédbe Eleonorerral, míg én kint elintéztem a piszkos munkát. A húgom lazán, színpadiasan végignézett a teremben, majd mosolyogva flegmán megrántotta a vállát. – Köszi, elmegy. De az igazat megvallva csak karámba gyűjtöm a birkákat. – kacsintott, majd ujjával cinkosan az ajkaira mutatott.
- Mi a tervetek még a mai estére? Remélem nem őrül meg újra senki – mondta narek, mire én is visszaértem kicsit viharverten. Megigazítottam a hajam és a ruházatom, még mielőtt a lányok megszólnának, majd egészen felszabadultan fordultam Narek felé. Még mosolyogtam is.
- Leonard, kérlek tégy belátásod szerint, ha valaki zargatja a párod. – válaszolt megkomorodva, ahogy megérkeztem. – Bármikor szívesen látott vendég vagy itt Nora Narek. – kacsintott ismét, majd megnézett engem is magának és hátatfordítva távolodni kezdett tőlünk. – Érezzétek jól magatokat. – integetett még a kezével, majd eltűnt az addig minket bámuló tömegben. Azt hiszem fel fog még jönni témának Narek, bár remélem nem fogja azt mondani apámnak, hogy együtt vagyunk. Akkor a lány megint kiakad és el kezd velem pörölni, nem hiányzik.
- Látom, jól kijöttetek. – mondtam mostmár mosolyogva Narekre, majd szétnéztem és pár másod-percnyi csendet követően felé nyújtottam a kezem. – Mi lenne, ha elfelednénk ezt a kis közjátékot és táncolnánk egyet. – kérdeztem, majd ha beleegyezett, mostmár felszabadulva, senkitől sem zavartatva érezhetük jól magunkat az este további részében.

Köszönöm a játékot. A helyszín szabad!

T ú l  a  k a s t é l y o n
to; Leonard J. Flint


2004. május 22.
" Oly furcsák vagyunk mi emberek.
A lelkünk sír,az ajkunk meg nevet.
Egymásról azt hisszük boldog talán ,
S irígykedünk egy-egy boldog szaván.
Azt hisszük ha más szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok.
De nem vesszük,dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemébe.
Oly furcsák vagyunk mi emberek.
A lelkünk sír az ajkunk meg nevet.
Hazugság az egész életünk.
Hisz akkor is sírunk,mikor nevetünk!"

zenéd:
Somewhere I Belong – Linkin Park ● outfited: szokásos

Nem akarom, de újra arra a nyamvadt táskára villan a tekintetem. Marie után egyszer vittem a cuccát egy buliba, még másodikban. Ott megfogadtam, soha többet. Kellemetlen volt, és tudom, még ha az idő változik is, ők ott a Szellemszálláson nem.
Megrázom a fejem, és megragadom a táskát, mert megígértem. Lassan megyek el a helyig, hagyok időt arra, hogy felkészüljek, mi vár rám, vagy bárkire, aki hozzám hasonló, és közéjük merészkedik. Persze tarthatnék kiselőadást arról, mennyire is van jelentősége manapság a származásnak, vagy hogy a nagy többség akkor is mi vagyunk, de teljesen felesleges.... nekik... Tudom, hogy ki fogják használni az alkalmat, hogy belerúgjanak valakibe, edzem a lelkem a megaláztatásra, amiben már volt részem, mantrázom magamban, hogy nem tudnak ők bántani, hisz semmi szégyelni való nincs rajtam.
Jó, a ruhám, de hát nekem csak ilyen ruhám van, de legalább abból sok. Viszont még a hajam is szépen göndörödő fürtökbe rendeztem, és még egy leheletnyi sminket is feldobtam, hogy ne legyen beesett az arcom, és ne lehessen már a holdról is látni a szemem alatt lévő karikákat. És hogy miért? Hogy a szobatársamnak ne kelljen jobban szégyenkeznie miattam.
Már messziről hallani a jellegzetes hangokat, amik arról árulkodnak, a Szellemszálláson haláli a buli, de én csak csalódottan sóhajtok, mert túl gyorsan ideértem. Pedig csak a kedvenc kávémat ittam a kávézóban, nekem más vágyam nem is volt mára, de Marie szétszórt, és annyira késésben volt, hogy a táskát meg ott hagyta.
"Ugye a nyugtatókat…" Még mindig azon kattogok, amit Pomfrey Leonak mondott. Jobban mondva inkább azon, hogy a Hollóhátasnak mi szüksége lehet nyugtatókra? Teljesen elmerülök a gondolataimban, fel sem fogva, egyre csak közelítek a nem kívánt hely felé, csak akkor rázom meg a fejem, mikor a fülembe szökő üvöltések hangja visszaráz a valóságba.
- Semmi közöd hozzá. Felejtsd már el... - sziszegem magamnak idegesen, aztán gyorsan körbenézek, van-e szemtanú, még csak az hiányzik, hogy a bolond jelzőt is rám aggassák.
- Frank - csillan fel a szemem a Hugrás fiút látva. Sokat segítek neki, persze a legnagyobb titokban, mert hogy nézne már ki, hogy a Hugrás terelőt korrepetálni kell. Most azonban nem törődök az inkognitóval, utána kiáltok, és sietek is felé.
- Bocsi, nem akarlak nagyon zavarni, de bevinnéd ezt Marienek? - nyújtom felé a táskát, könyörgő tekintettel, had ne kelljen már bemennem. Engem ott kicsinálnak.
- Persze - és már nyúl is érte, de a mozdulat megakad, mikor egy kisebb csoport figyelmét felkeltjük, és vad hujjogásba kezdenek.
- Mit keres ez itt? - lép mellénk egy srác, akit csak párszor láttam a folyosón, de olyan undorral mér végig, hogy attól igazán megnyílhatna a föld alattam, de ez semmi ezt leküzdöm. Azt viszont egy fokkal nehezebb leküzdeni, hogy Frank arca hirtelen megváltozik, és lök rajtam egyet. Mi a franc?
- Hányszor mondjam már? Nem akarok tőled semmit, egyszer volt... részeg voltam... - köpni- nyelni nem tudok. És ezen a röhögések se segítenek. Ne már... a szemöldökeim is magasba ívelnek, de  Frank csak a többiek felé fordul, és széttárja a karját.
- Sose húzz meg egy hollóhátast, mert egyből azt hiszi, el is veszed - teljesen lefagyva nézem végig, ahogy szó nélkül besétál a többiekkel, még csak hátra se néz.
Utána megyek, elkapom a karját, majd szépen a bal kezem ökölbe szorítva, húzok be neki egyet. Igen, ez a fejemben olyan jól mutat, de valójában, csak idegesen törlöm le az előbuggyanó könnyeim.
- Ugye, nem kaptál el tőle semmit? - még ezt a mondatot is hallom, meg az undort a csaj hangjában. De...egyszerűen nem értem. Soha, jelét nem adtam annak, hogy érdekelne, mert nem is érdekel, csak nem akartam, hogy év végén megbukjon. Hát mire volt ez jó.
- Ahhh, köszi. Ma nem megyek haza... hahó.... minden oké? - Marie van hirtelen, meg egy másik lány, megrázom a fejem, és egyenesen a szobatársam szemébe nézek.
-Frank ... az előbb azt mondta, hogy.... - időm sincs befejezni, mert szinte a semmiből terem elő egy harmadik lány, és mire kettőt pislogok, már a fehér pulcsimat beteríti valami vörös. Több sem kell, hirtelen lesznek körülöttünk nagyon sokan.
- Mégis mit képzelsz magadról, ki vagy te? Azt hiszed majd összeáll egy ilyennel? - annyira lekezelően fogja meg a hajtincsem, és olyan fintorogva is engedi el, mintha legalább valami trutyiba nyúlt volna.
- Akadj le róla, hallottad, részeg volt. Egyébként meg se fordult volna a fejében lefeküdni veled, azért van ízlése - fröcsög, én meg már mondanám, hogy de hát nem történt semmi, de egyszerűen nem jön ki hang a számon, csak a földet bámulom.
- Amúgy is Marie, hogy kerül ez egyáltalán ide? - kéri ki magának, de ezt még meg is értem, én se akarok itt lenni.
- Nyugodj már meg, csak a táskámat hozta, de már megy is - azért hálás vagyok Marienek, meg annak, hogy sikerül neki becsalnia a többieket. Gyorsan előkapom a pálcám, és szemforgatva tisztítom meg a felsőm, ebben kezd egyre nagyobb gyakorlatom lenni. Hogy lehet valaki ekkora egy szemét?

Nem várt események

2004.05.24

Elegant Outfit
♫ Party Music

Enola

Ismét egy olyan buliba cseppentem bele, amit kényszerből vállaltam el, sajnos Eleonorera megint rákattant valaki és bár nem volt olyan agresszíven nyomulós, mint a többiek, akiket eddig kidobtam, de a húgom hátán végigszaladt a szőr, ha meglátta. Valami Jimmy. Mindig együtt lógtak a haverjaival hárman, onnan ismerem őt, hogy a Hugrás kviddicsjátékos egyik terelőjéneke az egyik a híres trióból. Tényleg visszataszító jelenség, de eddig nem, hogy nem csinált semmi gondot, nem is láttam, valószínűleg még nem jött be a buliba. A húgomat már láttam párszor elsuhanni, ilyenkor direkt kihívóan öltözik ki, hogy biztos rámásszon az eltávolítani kívánt egyén, mert hát ő nem küldheti el durván, az foltot hagyna az elitista személyiségén, de az, hogy a bátyja védi meg, az milyen aranyos már. Inkább szánalmas.
Csajozni sem volt túl sok kedvem, bár eddig csak egy lány környékezett meg, de elhajtottam. Nagyjából mind, csak azért akarnak velem mutatkozni, mert Eleonore bátyja vagyok és azt gondolják, hogy feljebb kerülnek valami nem létező rangsorban.
Püffögök is erre a gondolatra egyet, majd az ajtó felé bámulok. Szükségem van egy kis friss levegőre, nem bírom ezt a nyomott levegőt, ha meg valami majré van, úgyis szólni fognak. Benn még kevesen vannak amúgy is, jó az idő, így inkább kinn beszélgetnek, cigizgetnek és iszogatnak. Csatlakozom hozzájuk, legalább szétnézek kicsit és megfigyelem a célpontomat.
Unottan nyitom ki az ajtót, s pár kuncogó lány halad el mellettem, akik valami szerencsétlenről beszélnek. Nem figyelek rájuk, itt ez mindennapos dolog, így folytattam az utam kifelé.
- Szegény félvérű, én azért valahol sajnálom. – hallok meg egy foszlányt, majd kíváncsian nézek ki a tömegre, de persze a sötétben nem sok mindent látok. De annál többet hallok, nem kellett sok, hogy máris felszaladjon bennem a pumpa.
- Sose húzz meg egy hollóhátast, mert egyből azt hiszi, el is veszed – hallatszott a fülemet sértő megjegyzés, így közelebb léptem ahhoz, akitől elhangzott. Hát, micsoda véletlenek vannak kérem. Jimmy volt az, felismerem, ahogy közelít felém. Mindig olyan visszataszító a feje, mint, amire emlékeztem és olyannyira eltorzult az arcom a dühtől, ennél jobb nem is lehetne az időzítés.
Nem figyelek oda, mi történik a tömegben, csajok sikítoznak meg majréznak, ami engem annyira nem érdekel, mindig ezt csinálják, vértől független kifognak valakit és piszkálják, de csak míg Eleonore meg nem érkezik és szétveri a lázadást. Az ő buliján nem fér bele ilyesmi.
- Óh, hello Flinnnn… - hallatszott a köszönése, de azt sajnos közben megakasztotta a bal kezem, aminek köszönhetően elkaptam a torkát és visszafelé kezdtem vele sétálni. Egyből megkapaszkodott a kezemben, de a hátrálás miatt, mivel figyelnie kellett a lábára is, nem nagyon tudott ellenkezni.
- Mi bajod a hollóhátasokkal?! – kérdeztem, ahogy még egy hangyányit szorítottam a fogáson. A haverjai persze jöttek mellettem és folyamatosan kérleltek és rángattak, abban a reményben, hogy abbahagyom. Ennél jobb alkalmam nem lesz arra, hogy kiüssem és még el is zavarjam Eleonore közeléből. Kettőt egy csapásra, nem hiába, remek megérzéseim vannak. Ebben a pillanatban azonban, ahogy közelebb értünk a csürhéhez, valami ismerőset vettem észre. Olyat, aminek nem kellett volna itt lennie.
- Hemmings? – kérdeztem, ahogy a harag még ott csücsült az arcomon, majd visszanéztem Jimmyre, mert úgy találtam, jelenleg inkább idegesít, mint hasznot hozhat. – Tűnj innen a fenébe és hagyd békén a húgomat! – kiáltottam rá, majd ellöktem a barátai irányába, remélve, elegendő ez ahhoz, hogy egy ideig kétszer is meggondolja, még egyszer ide tolja-e a pofáját.
- Mit keresel te itt? – tettem fel a kérdést, majd nem foglalkozva a körülötte álló csitrikkel berontottam köztük egyenesen Hemmingssel szemben. – Jobb lesz, ha elmész. Téged itt nem látnak… - akadt el a szavam, ahogy jött közelről a jobb egyenes. Nem figyeltem. Én. Leonard J. Flint egy pofont kapott Eleonore buliján sokak szeme láttára. Szerencsére sikerült talpon maradnom, gyenge volt az ütés, de pont olyannyira meglepett, hogy teljesen elveszítettem az egyensúlyom, a kezeimet is éppen fel tudtam húzni, mielőtt egy másik láb elérte volna a gyomromat. A földre kerültem és ahogy feltápászkodtam négykézláb, már három alak tornyosult előttem.   
- Most nem vagy olyan kemény, igaz Flint? – kérdezte Jimmy, majd mellette már Frank indította is a következő rúgást. Nem állt jól a szénám. Nagyon nem.

T ú l  a  k a s t é l y o n
to; Leonard J. Flint


2004. május 22.
" Oly furcsák vagyunk mi emberek.
A lelkünk sír,az ajkunk meg nevet.
Egymásról azt hisszük boldog talán ,
S irígykedünk egy-egy boldog szaván.
Azt hisszük ha más szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok.
De nem vesszük,dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemébe.
Oly furcsák vagyunk mi emberek.
A lelkünk sír az ajkunk meg nevet.
Hazugság az egész életünk.
Hisz akkor is sírunk,mikor nevetünk!"

zenéd:
Somewhere I Belong – Linkin Park ● outfited: szokásos

A franc akart amúgy idejönni, vagy épp ennyi időt itt tartózkodni, most mégis teljesen leforrázva állok, és próbálom hová tenni az előbb lezajlott jelenetet. Az arcomra kiül az értetlenség, mert Frank annyi mindent mondhatott volna. Hogy azt se tudja, ki vagyok, hogy könyörögtem neki, juttasson be valahogy, vagy hogy nemes egyszerűséggel nem tud levakarni magáról, annyira odavagyok érte. És mindezt még be is nyeltem volna, sőt segítettem volna, hogy elhiggyék, elvégre tudom én, mennyire menő is egy aranyvérűnek egy magamfajtával lógni, sose csináltam belőle problémát, vagy éreztem magam rosszul miatta, mert felesleges. Nincs ráhatásom, és nincs az a dzsinn se, aki a kívánságomra aranyvérűvé tudna változtatni, szóval ezt csak elengedni lehet.
Azt viszont nem tudom elengedni, és benyelni sem, ami elhagyta a száját, és ahogy. Ráadásul még csak nem is értem, mert az akkora dicsősség? Nem is érdekel a többi, nem érdekel, mit hord össze az a csaj, aki épp előttem üvölt, a fülemben a hugrás terelő szavai zengenek csupán, meg a kérdés, hogy miért.
Azért valahol jól esik, hogy Marie bevéd, de tudom az csak olaj a tűzre, és amúgy bevédeni sem kellene, ha nem lenne az alapelvem, hogy elkerülök minden balhét. Nem voltam soha balhézós lány, de mindig kiálltam magamért, nem hagytam magam eltiporni. Itt viszont tudom, hogy belekezdeni is felesleges lenne, sokan vannak, és valószínűleg mind ugyanazon a véleményen, így a tehetetlenség szülte dühtől fakadóan, ökölbe szorítom a kezem, és tűrök. Csendben.
– Jobb lesz, ha elmész. Téged itt nem látnak… - eszmélek fel, és Flinttel találom szembe magam. Nem, ettől a ténytől nem lettem boldogabb, várom is, hogy bepótolja azokat a megjegyzéseket, amiket múltkor el kellett mulasztania, hisz mi lehetne ennél jobb alkalom.
- ... szívesen? Tényleg? Fel sem tűnt... - nézek körbe tettetett érdeklődéssel, de csak az nem veszi észre a szarkazmust, aki vak.
- Döbbenet - folytatom, de belém akad a szó, és elkerekedik a szemem. Mi a franc van itt? Tudtommal Leo húga szervezte a partit, és erre behúznak a testvérének? A tömeg meg csak gyűlik, és egymás szavába vágva üvöltenek, ki azt, hogy fejezzék be, ki azt, hogy üssék.
Mariere nézek, aki egyből rázni kezdi a fejét, de én bocsánatkérőn megvonom a vállam, és a pálcám már a kezembe is kerül.
- Liathegens - mint mondtam, én balhé kerülő lány vagyok, ugyanakkor volt időszak, mikor rendesen éltem a párbajszakköröket, így még csak meg se csuklik a hangom, és tűpontosan a négy alak felé célzok. Öt kő jön ki, el is találja őket egy-egy, viszont nem tudok mosolyogni a sikeremen, pedig nagyon rég lőtt ki átok a pálcámból.
Odaszaladok Leohoz, és mellé guggolva próbálom megállapítani, mekkora a baj, mert őt hiába kérdezném, tudom, hogy már csak dacból se vallaná be, ha lenne valami.
- Szánalmasak vagytok - nézek közben fel a négy alakra, és lesajnálóan járatom rajtuk végig a tekintetem.
- Négyen mentek rá egyre? Csak így birtok el vele? - ez pedig hat, mert a síri csendet felváltja az egyre hangosodó nevetés, de még ez se érdekel, Franket nézem, aki az arcát fogja, mert pont ott találta el a kő. Esküszöm, megsajnálom mindjárt. Ja. Nem.