your mind is a weapon

A SZOMBATI BOSZORKÁNY
SZERKESZTŐSÉGE



2002. február 23.

your mind is a weapon ● keep it loaded


Beatrix
2002. február 23.

outfit

– Álljon meg, Vitrol! Nem fejeztem be! – Kiáltottam a magas sarkakon tipegő boszorkány után. Természetesen volt még képe riszálni magát, miközben számon kértem, hogy ugyan milyen jogon hozza le a nevemet a szennyes pletykalapjában, miközben már nem vagyok közszereplő. Talán igen, igaz, Miltonnal vagyok, sőt össze is költöztünk pár napja, de ennek semmi keresnivalója az újságokban. Nem elég, hogy arról cikkeztek, hogy korábban azzal a hülye Fraserrel csináltam bolondot magamból… most még ez is.
– Mr. Milton, utoljára mondom, hogy maga közszereplő. Azzal, hogy Nathaniel Foresttel összeházasodott és még egy közös interjút is adtak, magára vállalta ezt a szerepet. – Fordult felém és kioktatólag még meg is rázta az ujját az irányomba, mintha olyan hülye lennék, hogy ezt nem tudom. Hát valóban… ha ez a felállás, éppen elég hülye voltam ahhoz, hogy ne jusson el az információ a tudatomig. Én ugyanis ebből kiléptem, pontosan akkor, amikor Natot otthagytam azon a rohadt hajón.
– Ezzel nem fog lerázni! Beperelem! – Fenyegetőztem tovább. Nem volt pénzem protektorra sem perre menni vele, de azért egészen jól hangzott. Gabe vajon adna kölcsön erre, ha kérnék? Talán igen… egy próbát megérhet később, miután éppen eléggé elkényeztettem ahhoz, hogy már semmiféle ellenállást ne tudjon mutatni felém.
– Úgy beszéljen az asszisztensemmel! Úgyis szeretne magával interjút készíteni arról, hogy milyen érzés a friss házasság. – Mutatott valami fiatalabb nőre az egyik asztalnál. Mire meg tudtam volna szólalni, már bent is volt az irodájába, amit belülről varázslattal védett le. Éreztem, ahogy a mágia szétárad a fán, így hiába léptem oda és rángattam meg a kilincset… csak egy megoldás volt. A robbantás. Igen, kurvára rád robbantom az ajtót, Vitrol! Durva. Azt hittem, hogyha idejövök, akkor majd sikerül lebeszélnem az újabb cikkezésekről… hiszen már egy megállapodást kötöttünk vele. Nat adott neki egy interjút és azt mondta, leszáll rólunk. Ehhez képest folyamatosan a nyakamba lihegett, mintha az a megbeszélés soha nem is létezett volna.
– Vitrol, engedjen be!– Csapkodtam az ajtót. Közben ott kattogott bennem, hogy azonnal felrobbantok itt mindent… sőt felgyújtok, ha ennyire semmibe vesznek. Elliot O’Mara vagyok és engem nem lehet lerázni… aki megpróbálja, annak mélységesen fájni fog. Jobban fog fájni, mint ahogyan nekem zavaró az ügy. Jelenleg tehát Vitrol volt az első számú célpont.
Nem. O’Mara, nyugodj le. Most Gabe-bel vagy, bajba kevernéd. Próbáltam magamban lenyugodni, de nem sikerült. Csak egy vad morgás tört fel belőlem és azzal a lendülettel oda is sétáltam a korábban jelzett nő irányába. A lépteim erőteljesen voltak, az alapvetően kecses mozgás most megbújt az indulatok árnyékában. Nem megijeszteni akartam, csak határozottságot sugallni.
– Mielőtt elkezdené nem, nem válaszolok a kérdéseire. – Emeltem fel azonnal a kezemet és komoly hangon kezdtem beszélni. Nem, az üvöltés nem old meg semmit, habár szívem szerint folytattam volna. – Csak mondja meg, mit kell tennem, hogy többé ne szerepeljek ennek a szennynek akármelyik oldalán is. – Fogtam az asztalán heverő példányt és a magasba emeltem. Pont az volt, amelyiken ott virított a képem.

your mind is a weapon

Elliot
2002. feburár 23.

outfit

Unalmasnak indult ez a nap a szerkesztőségben. Vitrol még nem volt bent - neki persze nem kell időben beérnie, rólunk valahogy mindig tudja, ha késünk -, de a többiek már szorgalmasan jegyzeteltek. Mire a főszerkesztő asszony beér, kész kellett lenni a cikkekkel. Szerencsére rám csak a lektorálás maradt, meg a kávéfőzés... Mondjuk sejthettem, hogy nem fognak többre tartani, de néha jó lett volna kicsit több mindent is csinálni.
Aztán egyszer csak meghallottuk Vitrol cipőjének kopogását. A többiek felé siklott a tekintetem. Eddig sem voltak túl nyugodtak, de a kopogástól mindegyikük megfeszült, egy pillanatra a zaj felé néztek, aztán amikor megjelent Rita Vitrol, már mindannyian újra a pergamenjük fölé görnyedtek, és - legalább is úgy tettek - dolgoztak.
Egy férfi, sőt nem is csak egy férfi, hanem maga Elliot O'Mara...vagy Milton...vagy fene tudja, most éppen hogyan nevezteti magát, követte és úgy tűnt, nagy jelenetre készült.
Amikor bírósággal fenyegetőzött, én gúnyosan elmosolyodtam, ahogy szorgalmasan jegyzeteltem. Mit gondol ez a fickó? Rita Vitrolt nem fenyegetik meg napi szinten perekkel amiatt a sok rettenetes dolog miatt, amit ír? Az ilyen jelenetek heti szinten lejátszódnak.
– Úgy beszéljen az asszisztensemmel! Úgyis szeretne magával interjút készíteni arról, hogy milyen érzés a friss házasság. - mondta és felém mutatott. Felém? Én? Interjút készíthetek O'Marával. (Vagy Miltonnal, mindegy...) Nem is tudod, Rita, mit adtál a kezembe.
Én felvettem a barátságos mosolyomat, és azzal fordultam Elliot felé. Ő éppen előkapta a varázspálcáját, hogy rárobbantsa (?) az ajtót Vitrolra.
-Az nem fog menni. - mondtam félhangosan. Nem tudom, hogy ennek hatására, vagy egyszerűen jobb belátásra tért, nem varázsolt semmit, csak megindult felém. Még mindig elég pipa volt. Felkapott egy újságot, amin egyébként egy egészen jól sikerült kép volt róla, és várta, hogy válaszoljak a kérdésére.
-Nézze! Megértem, hogy érzékenyen érintette a főszerkesztő asszony által írt cikk. De a Szombati Boszorkány szívesen felajánl Önnek egy korrekciót, amennyiben hajlandó interjút adni nekem. Biztosíthatom, hogy én csakis az igazat fogom leírni, olyan mértékben, ahoy Ön szeretné.
Magabiztosan nézek rá, és miközben beszélek egy papírfecnit csúsztatok felé:
"Segíthetünk egymásnak. Találkozzunk tíz perc múlva a Szerkesztőségi Kávézóban (földszint)"
Remélem, veszi a lapot, hogy nem itt akarok beszélni vele. Mindenesetre kölcsönösen segíthetünk egymásnak, ha Elliot is benne van. Ő is a hasznomra lehet, én pedig becsempészhetek bármilyen cikket az újságba, amit ő szeretne. Vagy segíthetek neki összeszedni bármit Rita Vitrolról - nem is gondolná, de meglepően sokat tudok.
Ha meg balul sülne el, akkor már régóta szeretnék lelépni erről a helyről, talán épp itt is az ideje. Mindenesetre mindenkinek szívességet tennék, ha Rita Vitrolt kicsit eltüntetnénk a színről - mostanában megint túlságosan rákapott a lejárató cikkek írására.

your mind is a weapon ● keep it loaded


Beatrix
2002. február 23.

outfit

Vitrol szánalmas egy nőszemély. Nem elég, hogy két kézzel túrt bele az életembe, s kavarta meg újra és újra… még faképnél is hagyott, amikor egész egyszerűen panaszt mertem tenni azért, mert az arcomat megjelenítik egy szennylapba, ráadásul az engedélyem nélkül. Legutóbb is, az Esti Prófétában egy külön füzetet szenteltek annak, hogy a feltételezett szeretőimet felsorolták. Basszus, még Reagan is benne volt, akit eltettem lábalól. Ennek a nőnek semmi stílusérzéke nem volt.
Sóhajtottam egyet, majd odasétáltam az asszisztenséhez. Hát ő sem tűnt sokkal értelmesebbnek, de azért hátha. Nem. Nem akartam semmiféle interjút adni neki, mert nem volt közük az életemhez. Nat Foresttel együtt ezt az életet is magam mögött hagytam, csak valamiért ezt Vitrol és a kis csapata nem tudta elfogadni. Nem fogok kibékülni Nattal, nem fogok gyerekeket nevelni vele és nem, nem fogok lefeküdni több hírességgel. Lényegében már csak egy emberrel akartam lefeküdni: Gabriel Miltonnal. Lehetőleg sokszor és örökre.
– Az nem fog menni. – Közölte a nő, akinek még csak a nevét sem tudtam.
Hunyorogva mértem végig, már-már ez is elment volna egy fenyegetésnek. Szóban persze nem fűztem hozzá semmit, de gondolatban. Azonnal oldd meg az ügyet kisanyám, vagy kiengedem a gőzt itt helyben. A balkezemet bedugtam a zsebembe, hogy rámarkoljak a lucfenyő pálcára… nem rántottam ki vagy fogtam rá, de képes lettem volna ártani neki.
Amúgy ártalmatlannak tűnhettem, hiszen a jobb karom a múltheti sérülés miatt fel volt kötve. A komoly mágikuscsapda behatása miatt egyelőre nem gyógyult a megfelelő tempóban. De nem számított. A szívem vadul zakatolt, mint valami őrültnek, aki az utolsó erejével akarja védeni mindazt, amilye van. Védenem kellett, mert minden mást már elvettek. Nekem csak Gabriel maradt.
– Nézze! Megértem, hogy érzékenyen érintette a főszerkesztő asszony által írt cikk. De a Szombati Boszorkány szívesen felajánl Önnek egy korrekciót, amennyiben hajlandó interjút adni nekem. Biztosíthatom, hogy én csakis az igazat fogom leírni, olyan mértékben, ahoy Ön szeretné.
– Na persze… – mordultam rá.
Ezek mind bolondok. Ez már leszögezhettem magamban Vitrol reakcióját illetően is. Olyan információkat közöltek lényegében a leghülyébb indokokkal, amiktől az embernek a haja is égnek állt. Ha nem lenne annyi szarság a múltamban, valóban perelnék… csakhogy nem volt pénzem, hiszen a mérgezéses ügy óta apám elzárta a vagyonomat s a maradék pénzemet elköltöttem karácsonykor. Ha nem Gabe-bel élnék már egy pár napja, bizonyára folyamatosan lopnom kéne – már amennyire a sérül jobb karom engedte –, hogy életben tartsam magam.
Tekintetem az asztalra vándorolt és a cetlire. Mi a szar? Na jó… ez a helyzet kezdett baromi fura lenni, de végülis biccentettem. Ha más nem, hát néhány szinttel lejjebb küldöm el a francban, mert én interjút biztosan nem adok senkinek. Nem vagyok közszereplő, továbbra sem.
Elindultam lefelé, azon gondolkodva, vajon mi sülhet még el balul? Az élet többször is bebizonyította, hogy az emberek nagyrésze megbízhatatlan, nem vártam semmit ettől a nőtől sem. Az üzenet persze utalhatott arra, hogy esetleg tényleg van megoldás, csupán nem itt akarja azt közölni a főnöke irodája előtt… vagy éppen ez csak egy csel, hogy megszerezze a szükséges információkat.
Mindenesetre, miután kértem magamnak egy kávét, leültem az egyik cseppet sem elegáns, műanyag asztal mellé. A hatalmas ablakon kibámultam a néptelen utcára és vártam. Vártam, mert nem volt más lehetőségem.

your mind is a weapon

Elliot
2002. feburár 23.

outfit

Igazából semmit nem terveztem meg előre. Valójában soha, semmit nem terveztem meg előre. Talán pont ezért kerültem újra és újra kínos helyzetekbe. Eddig nagyon komolyan figyeltem rá, hogy legalább itt a szerkesztőségben feddhetetlen legyek, de úgy tűnt, eljött az ideje, hogy továbblépjek innen.
Gyűlöltem itt dolgozni, de anyám miatt nem léphettem le. Nem is anyám miatt, csak amiatt a kis pénz miatt, amit itt kaptam. De úgy tűnt, kezdett beindulni a pálcabiznisz és elég sok megrendelésem jött ahhoz, hogy fenn tudjam magam tartani belőle. Szóval nem volt szükségem erre a szar állásra. Ez ugródeszkának jó volt a londoni varázsvilágba, de itt volt az ideje váltani
Elliot O'Mara pedig pont megfelelő segítség volt ehhez, mondhatnám, kapóra jött. Éppen elég dühös és feldúlt volt ahhoz, hogy bosszút álljon Vitrolon, én pedig pont eléggé ki voltam már a sok buta boszorkánytól, hogy eltűnjek innen.
Reméltem, hogy a férfi vette a lapot, és nyitott lesz egy egyeztetésre legalább. Vagy meghallgat. És titkon azt is reméltem, hogy tud majd hozni nekem néhány kuncsaftot is. Biztosan ismer néhány alvilági figurát. Az ilyen piperkőc alakoknak, akik ennyire komolyan játszottak a tűzzel, mindig volt vaj a fülük mögött. Éppen elég rejtélyes embert láttam jönni-menni a Flint házban, hogy megismerjem őket.
Nem kellett csalódnom. O'Mara (vagy Milton?) már ott ült a kávézóban, kavargatta a feketéjét, és rám várt. Visszafojtottam a lelkes mosolyomat, és odaléptem hozzá.
-Köszönöm, hogy bizalmat szavazott nekem. Tudja, nekem is a tököm tele van már Vitrol pletykacikkeiből. - kezdtem bele, majd rögtön a tárgyra tértem. - Mivel sokat segítek a szerkesztésben, és általában rám lőcsölik a feladatot, hogy a nyomdászokhoz eljuttassam az újságot, bármit meg tudok jelentetni Vitrol ellenőrzése nélkül. Szóval... - billentettem oldalra a fejemet halvány mosollyal. - ...ha van bármi, amit nyilvánosságra szeretne hozni, akkor engem kell keresnie. Az újságot lassan többen olvassák, mint a Reggeli Prófétát, szóval érdemes lenne elgondolkodnia, hogy mennyire jó lenne, ha egy belsős embere lenne a Szombati Boszorkánynál.
Reméltem, hogy érti, mire gondolok. Biztosan tudtam, hogy az első pár kiszivárogtatott információt, cikket el lehet tussolni, sose derülne ki, ki tette. Vitrolnál pedig simán kimagyaráztam volna magam: valószínűleg nem nézett ki belőlem ennyit. Ismerve anyám és Vitrol kapcsolatát, és tudva, hogy Vitrol ismerni az előzményeket, egy őrültnek gondol, aki pont arra jó, hogy az újságírók elírásait kijavítsa.
Annyira szerettem volna elmondani az én oldalamat is, hogy nekem ebben mi lenne a jó, de ki kellett várnom. Serettem volna, ha O'Mara kérdez rá. Hogy tudja, cserébe mit várok tőle. De vajon bele fog menni a kölcsönös együttműködésbe?

your mind is a weapon ● keep it loaded


Beatrix
2002. február 23.

outfit

Nem. Nagyon nem kellett volna belemennem ebbe az egészbe. Mégis mit akarhat tőlem Vitrol asszisztense, ha nem belehúzni a csőbe megint? Egyszer már átéltem ezt Miss Jadislandtól, aki persze csak Nathaniel Foresthez akart közelebb kerülni ilyen módon… és megírni egy hatalmas interjút arról, hogy milyen is a családi életünk. Minden újságíró ebbe a témába akart beletúrni, mintha bárkinek köze is lett volna ahhoz, hogyan tartjuk egyben a gyerekeket és magunkat. Mostanra persze csak a mocskolódás maradt, hogy én tönkre tettem ezt a nagy írót. Olyan voltam, mint valami gonosz erő megtestesülése, akire Vitrol dobálhatott mindenféle jelzőket. Nekem nem voltak protektoraim, aki megvédhetnek.
– Köszönöm, hogy bizalmat szavazott nekem. Tudja, nekem is a tököm tele van már Vitrol pletykacikkeiből.
Na persze! Felhorkantottam és még fel is emeltem a kezemet, hogy ne kezdjen tovább magyarázni. Nem akartam még véletlenül sem, hogy túlzottan is elbízza magát. Ismertem már a fajtáját egy szaftos sztoriért bármit képes volt kibökni. Egyébként is, milyen őrült engedi meg magának, hogy a saját munkahelyén ilyeneket mondjon a főnökére?
– Kislány, majd szólok, ha bizalmat szavaztam. – Válaszoltam keserűen, majd az ajkaimhoz húztam a csészét. Egyetlen nagyobb kortyot vettem magamhoz a kávéból. Nem, nem mondanám, hogy a melegital megnyugtatott. Egy egészen kicsit fel is gyorsította a szívverésemet, tovább növelve az izgalmamat.
– Mivel sokat segítek a szerkesztésben, és általában rám lőcsölik a feladatot, hogy a nyomdászokhoz eljuttassam az újságot, bármit meg tudok jelentetni Vitrol ellenőrzése nélkül. Szóval... – Érkezett a folytatás egy halovány mosollyal. Egy kicsit őrültnek tűnt. Mégis miért akarna éppen a főnökével szemben menni? Miért akarná elveszíteni az állását… lényegében miattam? Nem is ismertük egymást, hogy máris megszeressen. –...ha van bármi, amit nyilvánosságra szeretne hozni, akkor engem kell keresnie. Az újságot lassan többen olvassák, mint a Reggeli Prófétát, szóval érdemes lenne elgondolkodnia, hogy mennyire jó lenne, ha egy belsős embere lenne a Szombati Boszorkánynál.
Visszatettem a csészét az asztalra. Hagytam, hogy a közöttünk beálló csendet csupán a koppanás tompa hangja töltse meg. Kellett egy perc, hogy legyűrjem a bennem gúnyosan felhorkanó hangot. O’Mara… hát mit hoznál nyilvánosságra? Már a kérdés is belém mart. Nem voltam ilyen naiv, de a lányt sem néztem ennyire annak, mint ahogy a szavai alapján tűnt. Valami átverést gyanítottam a szavai mögött.
– Látom, nem érti a problémát, Miss… mit is mondott, mi a neve? – Igen, ilyen Elliot O’Mara, mikor nem kedves. A hangom morogva csendült éreztetve vele, hogy nagyon rossz irányból közelíti meg az egészet. – Én semmilyen formában nem akarok megjelenni a lapban. – Tettem hozzá, hogy eljusson végre a tudatáig a dolog. Aztán nagyot sóhajtottam és hátra dőltem egészen a székemben. Így vettem magamhoz egy újabb kortyot a kávéból, várva, hogy leülepedjenek a gondolataim.
– Két és fél évig voltam Nathaniel Foresttel, megértem, hogy ez felizgatta a kedélyeket, de próbálnék új életet kezdeni feltűnés nélkül. Érti?– Kérdeztem még vissza is, hogy felfogja, amit mondok. – Nem szeretném heti szinten azt olvasni, hogy mit csináltam Gabriel Miltonnal.

your mind is a weapon

Elliot
2002. feburár 23.

outfit

Egyértelmű, hogy O'Marával nehéz dolgom lesz. Gyűlölte ezt a helyet, gyűlölte Vitrolt, és úgy tűnik, elege volt már az egészből. Pedig sajnos Vitrolnak abban igaza volt, hogy ha egyszer belement a nyilvánosságba, akkor onnan nehezen szabadulhat ki az ember. Ehhez hozzátartozik az is, hogy ha nem viselkedne mindig olyan feltűnően, nem ő akarna mindig a középpontban lenni, akkor előbb-utóbb mindenki elfelejtené.
Először ott volt neki a Zsebpiszok közi kis jelenete, aztán meg jött a Szent Mungós akciója. Hát igen, kedves Mr. O'Mara, Ön is sokat tett azért, hogy a lapokban szerepeljen.
-Nézze, értem, hogy elege van Vitrol cikkeiből. - mondtam halkan, de nem igazán izgatott, ha valaki hallotta. Úgyis mindenki itt pletykálta ki Ritát a háta mögött. A szerkesztők, az újságírók, mindenki utálták azt a nőt, de hát ő hozta a pénzt a házhoz, nem lehetett csak úgy lepattintani. - Akkor mondja el, mit szeretne? Mire volt jó ez a kis műsor odafenn? Nem gondolja, hogy táptalajt adott a főszerkesztő asszony egy újabb cikkének?
Próbáltam ráébreszteni arra, hogy teljesen rossz taktikát követ a dühkitöréseivel és a figyelemfelkeltő jeleneteivel.
-Bosszúra vágyik? Vagy csak ki akar kerülni a rivaldafényből? Akkor ez így nem fog menni. Tegyük fel, hogy a kapcsolata Mr. Miltonnal nem tartozik senkire - habár meglepődne, ha erről megkérdezné az olvasóink véleményét -, de akkor mi értelme volt ennek a kiabálásnak odafenn? Ezzel tette nyilvánvalóvá, hogy igenis mindenkinek köze van hozzá. Legalább is elintézte, hogy odafenn annak a három szerkesztőnek és négy újságírónak mindenképpen lett köze hozzá, még akkor is, ha ők nem akarták. És ugyanígy van ezzel a Szent Mungó egész fogadócsarnoka is. Szóval, mondja meg, mit vár a Szerkesztőségtől! Tényleg perre szeretne menni? Nézze meg Ms. Vitrol bírósági statisztikáit. Fogalmam sincs hogyan, de nem veszített még egy ügyet sem. Ha tényleg bosszúságot akar neki okozni, akkor azt csak is a szeretett újságján keresztül teheti meg.
És itt jövök én a képbe. - ezt már nem hangosan mondom, hagyom, hogy Elliot összerakja a dolgot. Tudtam, hogy vagy felpattan és lelép, vagy felkeltettem az érdeklődését és akkor nyert ügyem van. De ezen a férfin nem lehetett kiigazodni. Azért még hozzátettem:
-Egyébként - folytattam az előbbi monológomat, hátradőlve, belekortyolva a kávémba - nekem semmi közöm ahhoz a cikkhez. Nem én írtam, nem én találtam ki, a nyomtatásig nem is láttam. Szóval, ha megkérhetem, ne rajtam vezesse le a dühét, amit Ms. Vitrol felé érez. Én is ugyanúgy belecsöppentem ebbe az egész kínos ügybe.
Ebből egyébként tényleg kicsit elegem volt már. Rita mindig hozzám terelte a panaszos ügyfeleket. Nem egynek kellett megadnom már az ügyvédje elérhetőségét. Rita Vitrol egy gonosz boszorkány volt a szó legszorosabb értelmében, de még ő volt a főnököm. De reméltem, hogy már nem sokáig.

your mind is a weapon ● keep it loaded


Beatrix
2002. február 23.

outfit

Már magam sem tudom, miért keveredtem bele ebbe az egészbe. Megérte? Megérte azért a két évért Nattal mutatkoznom? Aligha. Csendesen mértem végig a nőt, miközben megértésről hablatyolt, meg átverésekről. Vajon mekkorát nézne Vitrol, ha a végén Nellie Nott férjeként kötnék ki? Akkor az a sok hülyeség, hogy kikkel feküdtem össze nem is számítanának már igazán. S milyen egyszerűe is lenne beletörődni és elfogadni ezt, amit a sors nyújtott felém.
Az egy dolog, hogy bemutatkozni sem volt hajlandó, ami aztán marhára antiprofivá tette az egész helyzetet. Részemről innentől ez az ügy el is volt döntve. Megbízhatatlan volt, lényegében Rita Vitrol markában volt.
– Bosszúra vágyik? Vagy csak ki akar kerülni a rivaldafényből? Akkor ez így nem fog menni. Tegyük fel, hogy a kapcsolata Mr. Miltonnal nem tartozik senkire - habár meglepődne, ha erről megkérdezné az olvasóink véleményét -, de akkor mi értelme volt ennek a kiabálásnak odafenn? Ezzel tette nyilvánvalóvá, hogy igenis mindenkinek köze van hozzá. Legalább is elintézte, hogy odafenn annak a három szerkesztőnek és négy újságírónak mindenképpen lett köze hozzá, még akkor is, ha ők nem akarták. És ugyanígy van ezzel a Szent Mungó egész fogadócsarnoka is. Szóval, mondja meg, mit vár a Szerkesztőségtől! Tényleg perre szeretne menni? Nézze meg Ms. Vitrol bírósági statisztikáit. Fogalmam sincs hogyan, de nem veszített még egy ügyet sem. Ha tényleg bosszúságot akar neki okozni, akkor azt csak is a szeretett újságján keresztül teheti meg. – Magyarázta nagy okosan. Ennyi erővel ahhoz is köze lehetne mindenkinek, hogy ő milyen cipőt hord vagy éppen, hogy milyen a frizurája, mégsem hozta le a Szombati Boszorkány öt oldalas cikkben egyiket sem.
– Egyébként – Vette vissza a szót, mielőtt még felpattanhattam volna, hogy otthagyjam. Ez volt azonban a legvalószínűbb végeredménye ennek a beszélgetésnek. Lehúztam a kávém alját, a csészét visszatettem az asztalra. – nekem semmi közöm ahhoz a cikkhez. Nem én írtam, nem én találtam ki, a nyomtatásig nem is láttam. Szóval, ha megkérhetem, ne rajtam vezesse le a dühét, amit Ms. Vitrol felé érez. Én is ugyanúgy belecsöppentem ebbe az egész kínos ügybe.
Felvontam a szemöldökömet.
– Hát… pedig még is csak van hozzá köze, ha éppen magát küldte a nyakamra Vitrol. – Keltem fel az asztaltól, de nem léptem el azonnal. – Már kezd a tököm ki lenni attól, hogy mindenki azt várja, mikor lesz vége a kapcsolatomnak. Igen. Ennek is vége lesz, valószínűleg igen csak gyorsan, mert nem tudok megtartani senkit sem… ha még ruhadtul nem tűnt volna fel a szaros olvasótábornak, akik ezt a szennylapot olvassák! – Kaptam fel a vizet és nem ok nélkül. Már eladtak elmebetegnek, hűtlennek, szexmániásnak, agresszívnek… mi lehetett még vissza? Egyszerűen csak elegem volt. Meg akartam halni, nem létezni, nem érezni, nem látni többé… és még ez a lap is újra és újra lejáratott. Nem igazán értettem, mit akar még tőlem.
– Épp itt az ideje, hogy valaki kicsit lenyomja ezt a nőt, és vele együtt magát is. – Tettem hozzá, majd egész egyszerűen hátat fordítottam neki eltűntem a szerkesztőségből, meg az egész környékről… többé hallani sem akartam róla.

Köszönöm a játékot!