Déjà vu

előzmények

edward
+16
fire under my feet
outfit

Mikor titkolt ő bármit is? Valójában sose, maximum nem vallott nyíltan színt. Ha valami nem felróható neki, akkor az ez.
- Alig bírok magammal, mint tudod.
Halk kis kacagás tör utat ajkaim közül, pláne a jelentet elnézve, ahogy a falnak simulva próbálja a háta közepét érő viszketést elcsitítani. Kicsit olyan, mintha egy szemiflázst próbálnál megborotválni. És fokozza az elázott félmeztelen jókedvet a tény, hogy szavaimra bamba pislogás a válasz. Nott nem sűrűn vág bárgyú képet, leutóbb is csak a női mosdóból kibukkanó Betty miatt láttam, de akkor sem ennyire hosszan. Mivel válasz nem érkezik, inkább csak elemelem az üveget a helyéről és kilépek az esőbe nem zavartatva magam, hogy újra vizes leszek. Nem sokra távolodom el, még az utca túloldalát se szelem keresztbe át mikor váratlanul megállít egyszerűen azzal hogy maga felé fordít.
Már azt hiszem követelőzni kezd vagy méltatlankodik, de ehelyett csak megemeli a csuklóm, melyben az üvegpalack nyakát szorongatom és kérdés sőt, bármiféle teketóriázás nélkül a mellkasára csorgatja az italt.
- Nem is kell döntenem, mindet szeretném
Megvillan valami a szemében, ami talán jobb lenne ha nem lenne ott. Kaland, kihívás, minden együtt. Én pedig dacosan szegem fel az állam és hogy leplezzem, tetszik a lelkesedése, s inkább bosszút mímelve leoltom a fenében:
- Én meg meginni szerettem volna. Na mindegy!
Elhajítom az üveget, ami csörögve gurul odébb hogy végül az egyik ház fala mellett kössön ki senkit nem érdekelve különösebben. Pár méter séta után már ott is a sikátor és bár én akarok hoppanálni az auror maga teszi engem magával rántva mert nem a csendes kis utcánk legelejében találom magam, hanem egyenesen az ajtónál. Lássuk be egy muglilakta környéken inkább besétálni illendő mint váratlanul ott teremni, de most az egyszer a sötétben is láthatóan vörösödő bőre a mellkasán és nyakán sürgetésre int. Így inkább nem teszem szóvá a kis bakiját, csak a táskámban matatok a kulcsokért. Már a zárban van, de érzem a felőle áradó feszültséget, amit a viszketés, a szesz maró hatása meg a türelmetlenség ad. Ez, bárhogy szeretném is, bár szórakoztató, de átragad rám is. Az meg pláne nem segít hogy közelebb hajolva hozzám a fülembe súgja hamis fohászát.
- Ne aggódj, jó kisfiú leszek
Gunyoros horkantással pillantok a vállam felett vissza rá.
- El is várom, de elhinni csak akkor fogom ha a Loch Ness-i szörny lesz a házikedvencem a halastavamban.
Kábé ennyi esélyt is látok arra hogy Nott tisztességesen viselkedjen… úgy bármikor is. Ennek ellenére kattan a zár, nyílik az ajtó, előre megyek és beengedem a lakásba, majd ahogy bejön bezárom utána. Nem várok senkit, de jobb a biztonság. Elég volt egy estére a váratlan és nem igazán kívánt vendégekből.
- Utolsó alkalom, hogy használd a fürdőszobám. Tudod a járást, sajnos már szokásoddá vált ide jönni.
Morgom félhangosan, miközben a kezébe nyomok az egyik fürdőhöz közeli szekrényből tiszta törölközőt. A pletykás szomszédok egy alkalmat is szokásnak könyvelnek el, kettő meg már igazi rendszeresség a szemükben. Ráadásul a férfi a kétajtós szekrény méretével és a rendszeres alakításaival nem éppen a feltűnésmentesség esete.
Megvárom, hogy zubogni kezdjen a víz, és halk sóhajjal járom körbe a lakást mindenhol behúzva a függönyöket a kíváncsi szemek elől. A gyér fényeket csak a pár tömbgyertya adja, Lucifert pedig kitessékelem a gardróbba, ahol nem lesz útban. Egy gyors szárítóbűbájjal orvosolom a testemhez tapadó selyemruha problémáját és a hajam slamposságát, majd előszedem az elzárt vitrinből a viszketőpor dobozát és leülök tanulmányozni az ellenvarázst. Nem számítottam rá hogy használnom kell egyáltalán, mert kurvára nem volt a fejemben, hogy bárki is beleártja magát ebbe az egészbe.
Mikor nyílik az ajtó, még mindig a papírt fürkészve állok fel pálcával a kezemben és úgy vetem a kitámolygónak.
- Csak a szomszédok miatt kellett lesötétíteni hogy ne lássák, varázsolok, nem azért mert romantikus hangu….
Elakadok, mert felnézve látom, hogy már megint többet látok semmint akarnék.
- Déjá vu-m van, Edward…
Sziszegem a fogaim közül miközben igyekszem fontosabb dolgot találni a férfi feje felett, de sajnos egy kibaszott pók se akad, mert túl jók és rendszeresek a háztartási bűbájaim, meg Lucifer vadászkedve is.

to miss Melanie Hopkirk
2002. Feburár eleje



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Nem kerülök még egyszer abba a szituációba, mint újévkor. Még egyszer nem tudnék erős maradni, jobb ötlet is volt megfürdenem az italban, semmint hogy ő megigya és megint jól elázzon. Elég csak egy kicsit. Miközben szépen megfürdet. Egyszerű terv, sima ügy.
- El is várom, de elhinni csak akkor fogom ha a Loch Ness-i szörny lesz a házikedvencem a halastavamban.
- Kaphatsz a kádadba valami hasonlót - szalad ki a számon, amíg poénkodom, se vakarózom, bár aztán megköszörülöm a torkom. Lehet, hogy a disznó poénok most nem az én malmomra hajtják a viccet.
 - Utolsó alkalom, hogy használd a fürdőszobám. Tudod a járást, sajnos már szokásoddá vált ide jönni.
- Ennek megfelelően értékelem a vendégszeretetét - somolygom, aztán lefitymálón nézek a macskára, amelyik véletlen pont érkeztünkkor kell, hogy keresztülsétáljon előttünk, és mint aki észre se vesz bennünket, teljes lelki nyugalommal használatba veszi a macskaalmot.
Elveszem a törülközőt, és arra gondolok, nem is különbözök annyiban a macskától. Azt mondják, ha egyszer beengedsz egy kóbor macskát, ha egyszer is megeteted, vége, a Tiéd, bejáratos a lakásba. Mondjuk a vámpírokkal is így van. Meg velem. Inkább külön kategóriának tekintem magam.
Feltalálom magam a fürdőben, a ruháim a székre dobom. Kicsit szűkös a kád, széltében főleg, meg hosszában is, de azért nem szerény méret, csak épp én se vagyok. Nagyjából beleférek, nem a fejem búbjáig, de elég ahhoz, hogy lefürödjek. Amikor szállnék ki, akkor jön a meglepetés. Az az ördögi állat a törülközőn trónol, és úgy tűnik, a macskaalomban csak az egyik féle küldetését tudta le. A másikat nekem tartogatta.
- Nem baj cica, majd balesetnek álcázom én is - dörmögöm, mire kereket old a galád, kilöki a fürdő ajtót, és visszaszalad a gazdájához, aki nagyon remélem, hogy bezárja valami szűk, sötét helyre.
Mattot kaptam. A törülközőn gőzölög egy friss gombócnyi matéria, a ruháimat pedig nem hogy ki kellene mosnom, de azt hiszem, amint alkalom adódik rá, egyszerűen elégetem, a rajta lévő maradék viszketőporral együtt.
- Még jó, hogy nem vagyok szégyenlős - rántom meg a vállam, aztán úgy csuromvizesen caplatok ki a nappaliba.
- Csak a szomszédok miatt kellett lesötétíteni hogy ne lássák, varázsolok, nem azért mert romantikus hangu….- Déjá vu-m van, Edward… - hőbörög Hopkirk, és látom, ahogy a dühét jelző izzó parázs tekintete egyre gyilkosabb hővel lángol.
- Pedig hidd el, tudok újat mutatni, nézd csak - dörmögöm, és hagyok egy kis időt, hogy félreértsen, mielőtt konkretizálom a tényállást, miszerint rászart a macskája a törülközőmre.
- Nem itt, ott, a fürdőben. - Nem is kell szavakkal körbeírnom, mivel a nyitott ajtón át rálát a nem éppen művészi állóképre, a székre dobott fehér törülközőhalomra, a tetején nem éppen koktélcseresznyével. Én csak mutatok, míg oda nem figyel.
- Legalább a szomszédokat nem zaklattam fel, jó ötlet volt takarásba vonulni. És amúgy is mindenhová jutott a remek kis porodból, gondolom el kell tüntetni érzékenyebb területről, például Nessiről… - lendülök tovább, de hogy próbáljak kicsit finomítani a szörnyetegem okozta riadalmon, elegánsan belépek az egyik fotel háttámlája mögé, hogy az kitakarja a legendás vízikígyót.

 

edward
+18
until we go down
outfit

Sejthettem volna hogy a beígért jópofizás csak kellő álca takargatni a valóságot. Átmeneti öt percet se tudja tartani, de ha nem szólna vissza az lenne maga a csoda. Nem róvom fel neki, szimplán csak egy lesújtó pillantással díjazom a humorát, ami bár vicces jelen esetben azért annyira mégse. Meg én csak képletesen értettem a dolgot, mint egy jobbféle metaforát, de ő máris az agyában szó szerint vette és vágyaim tárgyává tette… a férfiasabbik részét.  
Bosszankodva figyelem, ahogy inkább mindkettőnk érdekében elvonul és a magány megszokott nyugalma köszönt rám. Tétlenkedni ugyan nem tétlenkedem, mégis valahol érdeklődve várom mivel rukkol elő, és önmagát nem hazudtolja meg mikor újabb nudista kísérlettel áll elém.
- Pedig hidd el, tudok újat mutatni, nézd csak.
- Nem inkább nem érdekel. A pucér valóság az, hogy…
Már félig takarom is a szemem, mielőtt megint kínos jelenet égne bele az agyamba, mint egy elcseszett ikertestvérként az előző mellé, mikor megakaszt és csak gondolatban tudom befejezni a megkezdett mondatot.
- Nem itt, ott, a fürdőben.
Nem egyszerű feladat Nott széles mellkasa és izmos karja mellett elpillantani, de azért csak sikerül, és megértem a probléma forrását. Hogy az a..
- A kis mocsok…
Sziszegem, mert Lucifer egyre szemtelenebb és egyre vakmerőbb tetteket szeret végrehajtani. Nem tudom Edward jelenléte okozza ezt vagy a szimpla túlzott egyedül lét, de kezd kissé a fejemre nőni, akárcsak… ez a bizonyos ruhátlan auror.
- Legalább a szomszédokat nem zaklattam fel, jó ötlet volt takarásba vonulni. És amúgy is mindenhová jutott a remek kis porodból, gondolom el kell tüntetni érzékenyebb területről, például Nessiről…
- Ha te így hívod…  ! Bár kissé nagyképű megállapítás.... - vonok vállat cinikusan. - … Betty barátnődnek bizonyára az lehet, de tőlem egy Magyar Mennydörgőt is megszégyeníthet, bevetés alatt bármelyik csütörtököt tud mondani úgyis…
Ez sajnos tapasztalat. Értékelem azonban egy elegáns kis egy biccentéssel, hogy van annyi benne legalább takarásba áll, meglepő mód korábbi ígéretéhez híven.
- Maradj nyugton, pár perc csak az egész!
Utasítom rendre, majd a kezem könnyeden megemelve felé intek a pálcámmal, miközben leírom a pöccintésből, nyolcasból és egyéb elemekből álló mozdulatsort a levegőben a szavak mellett.
- Cumque prurigine, xingha Cumque prurigine
Kell pár pillanat, míg a hárspálcából elővillanó fehér varázs eléri a férfit, és bőrén fokozatosan enyhülve eltűnik a feje búbjától a kisujjáig minden kellemetlen bizsergés. Legalábbis az a fajta, amit a szer okozott. Amikor elül a varázs torokköszörülve fordulok el és lépek a szekrényhez egy újabb puha, tiszta és macsakszar mentes törölközőért.
- Akarod hogy a… ruháid..?
Biccentek arra a kevésre, és már bánom hogy a fekete inghez nem ragaszkodtam és nem tartott vele, még esőáztattaként is.
- Vagy megoldod magadnak?
Elbillentem a fejem és úgy várok, aztán leesik hogy valójában ő vár rám míg vizcseppekkel tarkított felsőtestén legeltetem a szemem, ami immár normális bőrszínt ölt nem pedig égő vöröset.
- Hoppá, bocs….
Könnyedén felé hajítom a törölközőt, hogy legalább abba tekerje a végtelen nagynak hitt anakondáját, de akaratlanul is a torkomban dobban a szívem. Szabad, üres kezemmel a kulccsontomhoz nyúlok, reflexből végigsimítva, hátha ez is oldja a csomót. Mert mi lesz most mégis? Hogy tegyem ki félmeztelenül az utcára? Vagy egy szál törölközőbe? Vagy küldjem lazán a kandallón keresztül? Mondjuk le van védve, az igaz…  Csakhogy képtelen vagyok levenni a tekintetem határozott, karakteres arcáról, és a gyertya lángjának köszönhető meleg árnyékokban megcsillanó égkék szeméről vagy akár kidolgozott vállairól.
- Szóval… - pillantok le a földre, meztelen lábujjaim a szőnyeggel játszanak. - … Akkor gondolom meglátogatod most Miss Vörös Tangát.
Nem akarom hogy hangomba féltékenység csendüljön ki, de valamennyi így is belekeveredik. Nem nézek hát fel csak kivárok, így legalább addig felöltözhet vagy elvonulhat én onnan válaszolhat, ahogy tetszik.

to miss Melanie Hopkirk
2002. Feburár eleje



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

- Nem inkább nem érdekel. A pucér valóság az, hogy…
Hogy mi? Bár végigmondaná… Csípőre teszem a kezem, miután ő a fürdő felé pillant végre.
- Ha te így hívod…  ! Bár kissé nagyképű megállapítás.... - Csak somolygok, ahogy próbál megint gúnyolódni, nyilvánvalóan az ellentétével humorizálva a valóságnak.     
- … Betty barátnődnek bizonyára az lehet, de tőlem egy Magyar Mennydörgőt is megszégyeníthet, bevetés alatt bármelyik csütörtököt tud mondani úgyis…
- Próbára teheted - ajánlom hirtelen, már amúgy a tapintatos takarásból, megint azzal a csibészes félvigyorral, amiről tudom, hogy felzaklatja, és amire azért reagál mindig ellentámadással, mert bizony veszélyes ingoványra csábítaná egyébként.
- Maradj nyugton, pár perc csak az egész!
- M-hm. Nekem nem annyi szokott lenni - ütöm tovább a vasat most, hogy már közel a győzelem, de próbálok csak annyira erős lenni, hogy azért még ne törjem össze a kalapálással. Hallgatom, ahogy kántálja a varázsigét, és nem állom meg a hűsítő érzést kommentálni halkan, viccesen sóhajtozva:
- Fú, de jó vagy!
Ahogy ellibben az újabb törülközőért, az jut eszembe, hogy bizony rajta sincs túl sok ruhadarab. Legfeljebb két három réteg minőségi, gonosz textilréteg választ el a meztelen valóságtól. És ahogy köszörülgeti a torkát… Talán nem a korábbi whisky csípi.
- Akarod hogy a… ruháid..? Vagy megoldod magadnak?
Türelmesen vigyorgok, most direkt nem szólok semmit, nehogy kizökkentsem ebből a kissé pironkodó, mélázó állapotból.
- Hoppá, bocs….
Repül a puha anyag, én pedig jó reflexszeim ellenére mégsem kapom el, még csak nem is próbálkozom, hagyom, hogy hullámozva tovarepüljön mellettem aztán valahol mögöttem földet érjen.
- Hoppá bizony - lépek közelebb ártatlanul csodálkozva azon, hogy mi esett meg.
- Azt hiszem, ehhez a megoldáshoz ketten kellünk. Felgyújthatnák. - Még egy lépés, még egy kicsit közelebb. Nincs már sok távolság, és tudom, hogy a gyertyafény meg a vízcseppek nem ellenem dolgoznak. Neki is jól áll a halvány-narancsos, renge világítás, a táncoló lángocskák tükörképe a szemében.
- Szóval… Akkor gondolom meglátogatod most Miss Vörös Tangát.
- Miss Vörös Chanelt nem cserélném le rá… Semmiért… - suttogom, és jó hogy nem néz fel, mert így talán már későn veszi észre, hogy közelebb vagyok a kelleténél. Túlontúl közel…
Az említett ruhadarab pántja szép lassan csusszan le, ahogy útjára indítom finoman az ujjammal. Másik kezem a nő derekára siklik, és körbefogja, aztán csak várom, hogy felnézzen. Csak egy pillantás kell, aztán rabul ejtem a szemét a szememmel, a száját a számmal. Sóhajt a sóhajjal…
- Elnézést a pihenőideje megzavarásáért, de vészhelyzet állt elő, haladéktalanul térjen vissza a Minisztériumba! - dörren ránk majdhogynem a semmiből egy hiúz alakú patrónus Kingsley Shacklebolt miniszter úr hangján - hogy a fene essen belé.
Minden idegszálam azt hörgi: “Nem!”, és még keményebben fogom a nőt, a világ minden kincséért se fogom hagyni most kicsúszni a kezeim közül. Simán elengedem a miniszter kemény szavait a fülem mellett. Legalábbis próbálom, de a macskaféle még nem fejezte be.
- Életek forognak kockán - jelenti ki, mindtha amikor kapta volna az üzenetet, a feladó készült volna némi ellenállásra.
- Meghiszem azt - szakadok el Hopkirktől, csak hogy ezt közölhessem, aztán újra elfoglalom vele magam, gondolván, hogy a patrónust ennyi tiltakozásra készítették fel, és most már dolga végeztéül eltakarodik, de nem.
- Ez parancs, Nott!
- Hogy én hogy utálom a macskákat! - csattanok fel, homlokomat Melanie homlokának vetve, fújtatva mint egy dühös bika, aki már majdnem elérte a vörös posztót, de ahelyett jól falnak futott.
- Nem tudom, ki a mai fogás, de öt percen belül halott lesz - fogadom meg félig magamnak, félig Melanie-nak, és kénytelen volnék elengedni őt… De még mindig csak állok, kezemmel a derekán, és azon gondolkodom, talán maradnom kéne. Kirúgnának talán? Eleve csak azért viselik el a nagy pofám meg a kis stiklijeim, mert legalább amikor dolgozom, akkor mindentbele profi módra teszem. Most is ez lesz. Muszáj ennek lenni. Muszáj volna...
- Mennem kell - dörmögöm rekedten, olyan érces, mély hangon, hogy medvebrummogásnak is elmenne. És várok, még mindig, a kezem és az agyam küzd egymással, én meg várok tehetetlen dühvel. Szinte kérlelve nézve Hopkirkre, hogy mondjon valamit, ami segít eldönteni a csatát, adjon okot valami nagy őrültségre ma… Segítsen legyűrni a rideg, logikus észt...

*

- Az ég szerelmére, Nott! - Sikítás harsan végig az Aurorparancsnokság folyosóján, és az ügyintézőnk elejti a kezébe fogott papírokat. A kollégák, akik szintén nyúzott arccal állnak a gyülekezőhelyen e kései órán, elhűlve fogják fel a meztelen igazságot. Lehet, hogy felzaklat némelyeket, hogy ma éjjel szükségből… egy szál pálcában lépek ki a kandallóból. De hát ha nem hagynak más választást?
- Mi van? Parancs az parancs, nem? Kérem az akció részleteit, a célszemély leírását, általános helyzetjelentést - sorolom a lesápadt irodistának, sunyi szünetet tartva, mintha ez lenne minden, és bevetésre készen állnék akár a következő pillanatban. Aztán a szinte vághatóan tömény csendben, kis hallgatás után nagy kegyesen hozzáteszem mintegy mellesleg:
- És egy műveleti öltözetet.
- Nott, mi a Merlin kopasz picsáját művel? - dörren rám Oakwood, mikor magára talál, bár láthatóan magán kívül van.
- Haladéktalanul visszatértem - válaszolok szemtelen ártatlansággal, közben már nyúlok a ruháért amit olyan sebességgel nyújt felém a hivatali csinovnyik, mintha legalábbis rögtön a sajátját kapta volna le és adta volna tovább. Nyilván nem ez történt, hanem egy invito varázslat a műveleti ruházat raktár tartalmára irányulva, de tetszik ez az iparkodás, más kérésemet is teljesíthetnék ilyen sebességgel a jövőben.
- Azt hittem, ennyire sietünk. Pálca van nálam - teszem hozzá vállrándítva.
- Tututu… Túszejtés a… a… Sohoban… Az a sorozatgyilkos mágus, Crawley... - dadogva suttogja az éjszakás aktakukac, és roppant szórakoztatóan azt se tudja, hova nézzen. Hát én tudom. Kedvem volna az arcába vágni.
- Az ég szerelmére, miért nem kapott magára valamit?! - tajtékzik a felettesem, mire már én is kevésbé derűs hangnemet ütök meg - viszont sokkal őszintébben rezignáltat.
- Mondjuk mert nem otthon voltam… Hanem egy csajnál… Mint mindig - kalandozok vissza az ifjabbik Hopkirk rezidenciájára gondolatban. Rohadtul kell ügyelnem, hogy ne látszódjon rajtam a kelleténél jobban a gondolat. - Csak női ruhák voltak, persze jöhettem volna abban. De a Chanelt valaki tönkretette... Na mire várunk, itt állok bevetésre készen! - tárom szét a kezeimet kérdőn, így az általam fogott ruhahalom megint nem takar semmit. Nem is titkolom mostmár, hogy itt vagyok, kurva mérges vagyok, kurvagyorsan elhárítok bármilyen vészhelyzetet. Öt perc múlva minden túsz szabad lesz, a túszejtőnek pedig hosszú és fájdalmas halála.
- Nott, az ég kibaszott szerelmére! Öltözzön már fel!!!

 

edward
+18
until we go down
outfit

- M-hm. Nekem nem annyi szokott lenni
Nyelvem hegyén van hogy visszaszóljak, hát engem aztán igazán nem érdekel mennyi szokott neki lenni, de inkább csak megvető tekintettel díjazom az újabb szájkaratézását. Valahol igenis egyre inkább kezd érdekelni mi mennyi idő neki. Figyelmem azonban inkább a varázsigére összpontosítom, ne mondja hogy valamit elcseszek és emiatt marad viszketeg seggfej, még ha alapjáraton is az.
- Fú, de jó vagy!
- Bahh!
Engedem le szemforgatás kíséretében a kezem, ahogy provokálni próbál és inkább a szekrényben matatva dühöngöm ki magam. Botrány ahogy viselkedik, ígéret ide vagy oda. Egyetlen szerencséje hogy Lucifert már elzártam, mert meglehet inkább rá irányítanám hogy azt az önelégül sármos képét kidekorálja.
Persze mikor én akadok el érdekes módon csak élvezkedve vigyorog, hirtelen elfogynak belőle a szavak, a csípős megjegyzések vagy a gunyoros visszavágások meg az hogy kisegítsen. Hát hogyne…
Még a felé hajított törölköző is a függönyt lebegteti meg, hogy aztán a padlóra hulljon valahol a sarokban.
- Hoppá bizony
Ha nem lenne a tette és a mozdulata egyértelmű hogy megint inkább határt feszeget, hát a szavaival is megerősíti ezt. Szeretnék hangot adni méltatlankodásomnak, de időm nem marad mert közbe vágva eltereli a figyelmem játszi könnyedséggel.
- Azt hiszem, ehhez a megoldáshoz ketten kellünk. Felgyújthatnák.
- Felgyújtani?
Elég lenne egy egyszerű és alapos tisztítóbűbáj, nem értem miért akarja a kandallóba vetni hacsak… De mire rájövök a dolog nyitjára már kicsúszik a számon egy másik, ostoba bár jogos kérdés. És ennek következtében inkább érzem jelenléte közelségét semmint látom ténylegesen. Veszélyzónán belülre tévedt.
- Miss Vörös Chanelt nem cserélném le rá… Semmiért…
Nem tudom, hogy a szavai hatására akad bennem hangosan a levegő, nyílnak szét ajkaim vagy ujjai érintésére, amik a vállamat súrolják érzékien miközben a vékony kis pántja a ruhának átbukik rajta hogy aztán a gravitáció lebillentse a karomra, de még el is pirulok mellé, ahogy odanézek a mozdulatsorra. És talán csak épp ennyi kell neki, hogy bátorításnak vegye, mert a következő percben már megérzem magam körül erős, biztonságot ígérő karját.
- A fekete volt Chanel, ez a vörös Dior… de… nem számít
 Nyögöm nagy nehezen ki, mert feltekintve már csak ő van, a lakásom többi részlete ködösen homályos, s szemeibe nézve már minden sokkal nehezebben megy. Még levegőt venni is, nemhogy gondolkodni! És talán nem most kellene a női ruhák márkáinak ismertetőjegyeiről kiselőadást tartanom. Még a pálcám is kihullik a kezemből, hogy elguruljon valahova messzebb tőlünk a parkettán. Csak a gyomromban tomboló pillangók azok, amik jelentéssel bírnak igazán. És a kis képzelt kalitkájuk ajtaja feltárul, ahogy Nott magához húzva heves csókban részesít. Felrémlik a helyzet ismerőssége, de nincs meg előttem teljesen a kép, mikor is volt ez. Talán az a homályos szilveszter…
- Elnézést a pihenőideje megzavarásáért, de vészhelyzet állt elő, haladéktalanul térjen vissza a Minisztériumba!
Kéklő fényesség szüremlik át lehunyt szemhéjamon és akaratlanul is irányába pillantok. Ujjaim, amik már az auror hajába túrnak most megállnak a mozdulat közben és csak egy reszketeg levegővételre van időm, mire rájövök mi is történt alig egy perce. Testünk szorosan összeér, még a selyemruhán át is érzem az izmos hasfalát és hogy, bizony ő már tettre kész lenne.
- Életek forognak kockán
- Meghiszem azt
Jön a mély morgás közelről, egészen közelről, és bár felém pillant még közelebb vonva azért megvillan arcán az idegesség egy szelíd kis rándulásban. Ezt nem így tervezte. Szinte ügyet se vetve rá többet hajol közelebb felém, mikor megakasztja a hívatlan harmadik féltől érkező válasz.
- Ez parancs, Nott!
A hang sötéten és rendreutasítón szólal fel, mintha csak érezné hogy nem könnyű meggyőznie alanyát. És lássuk be, jól ismeri.
- Hogy én hogy utálom a macskákat!
Felnevetek önkéntelenül az őszinte kinyilatkoztatására és csak a fejem csóválom úgy hogy a homlokom az övével ér össze. Orrom hegye súrolja és végigsimít újra meg újra az ő orrán, szemeimben pedig pajkos jókedv csillog. Végtére is Betty felett sikert arattam egy ilyen bók bezsebelésével.
- Ezt inkább nem mondom el Lucifernek…
Búgom és ujjaim lecsúsznak arca két oldalára, hogy szelíden mozdítva magam felé lágy csókot leheljek rá, mintegy lezárásképp, mert ez olybá tűnik, az mára.
- Nem tudom, ki a mai fogás, de öt percen belül halott lesz
- Tudjuk hogy neked annyi szokott lenni…
Kuncogva idézem fel a saját szavait lehunyt tekintettel, kiélvezve a jelenlétét még a megadatott másodpercekben és mert képtelen vagyok megállni mindkét tenyerem rásimul szelíden a mellkasára, hogy egy pillanattal tovább maradjanak ott, semmint szükséges lenne.
- Mennem kell.
Vártam mikor hangzik ez el, tőle, és csak somolyogva teszek eleget kérésének. Meglököm, el magamtól, bár nem durván de határozottan.
- Mire vársz még? Akkor menj…!
S bár hangszínem kedves, már-már megértően sajnálkozó, azért a neheztelés ott marad benne, még ha ez nem neki inkább a főnökének szól. Mondjuk arra nem számolok, hogy ez annyira hirtelen lesz az egész hogy csak  váratlanul elfordul magához kapva pálcáját ami nem örök tartozéka és úgy ahogy van a kandallómba beállva köszönés nélkül eltűnik. Zöld villanást látok és már ott volt ott sincs, de azért félig hangosan még ott függ a levegőben, hogy…
- De...azért felöltözhettél volna előtte…
Sóhajtva nézem a szertefoszló hiúz alakját majd a zöld lángocskákat, ahogy az enyészetté lesznek, és hevesen dobogó szívvel, letörölhetetlen vigyorral arcomon érintem meg alsó ajkam, ami még mindig jólesőn bizsereg. Máris hiányzik, de minekután ma már nem hiszem hogy ötperces halálosztás ide vagy oda visszatérne, kiengedem Lucifert, hogy legyen valami szőrös az ágyamban ma este, ha már Nott és nagyra tartott szörnyetege láthatóan bemondta a csütörtököt.

Köszöntem!