Tökéletes Kékség

◂itt vagyunk▸

2004. április 2.

◃ b e n j i ▹

maybe i lied
when i said
i was ok.

style: életképtelen cipőben ║ zene: one night in tokyo

A konyhában nem mozogtam komfortosan ugyan, de azt éreztem, hogy még ide is ezer emlék köti Benjit. Ezért sem akartam elrontani a pillanatot és inkább csak csendesen beszélgettem vele. Mi az a gyros? Biztos már hallottam, de azok közé az ételek közé tartozhat, amiket nem ettem meg. Valójában régen semmit sem akartam megenni, mert nem Aiden adta. Ő kedves volt, beszélgetett velem evés közben, nem úgy, mint Nat Forest. Ő csak az orrom alá dörgölte, hogy muszáj megennem.
– Egy húsétel, amit itt forgó nyárson sütnek, de nekem jó lesz a serpenyő is. Csirke, disznó vagy marha húsból csinálják sok zöldséggel és sültkrumplival is szokták enni – mesélte el tömören Ben. Áh! Valami hasonlót láttam már Londonban is, de mindig akkora volt a tömeg, hogy legfeljebb megszimatolni tudtam távolról a fűszeres hús illatát.
– És milyen húsból lesz? – pislogtam a húsra, amit Ben hozott. Talán sejthette, hogy azzal még inkább hadilábon állok, mint a zöldségekkel. A felsoroltakból lényegében csak a sültkrumplit szerettem annyira, hogy magamtól is képes legyek megenni.
– A hagymát megcsinálom én, ha nem bírod a könnyeket – vigyorgott rám Ben. Mondjuk eleve elég nagy bátorságra vallott, hogy bármilyen ételt rám mert bízni. Nem voltam az a nagy konyhatündér, leszámítva persze pár, már eléggé betanult alapételt. A krumpliból például már majdnem mindent el tudtam készíteni és erre büszke voltam. Talán azért is szerettem meg annyira a többi zöldséghez képest.
A paradicsomok megmosása is komoly gondot jelentett. Az egyiket beejtettem a mosogatóba és alaposan összenyomódtak. Valamiért – talán megszokásból – azt vártam, hogy Ben majd elkezd velem veszekedni, hogy miért nem vagyok elég figyelmes, miért viselkedek gyerekként… miért nem vagyok képes csak öt percig felnőtt lenni. De nem. Nyugodt volt, a vigyor továbbra is ott ült az arcán.
– Semmi, megesszük, ahogy a többieket – felelte. Egy nagyot sóhajtottam, mintha megkönnyebbülnék tényleg, aztán fogtam a zöldségeket és megindultam velük a pult felé, hogy elkezdjem felvágni őket. Jól esett, hogy Benji nem hagyott magamra, hanem segédkezett. – A főzés is olyan mint egy játék, egy veszélyes játék, veszélyes tárgyakkal, amiből fasza dolgokat lehet létrehhozni – magyarázott. Sosem gondoltam a konyhára így. Inkább egy katasztrófaövezetre, amiben én vagyok a tornádó, sőt egy cunami. A végeredmény mindig mocskos és rendetlen volt és az íze is kelleően szörnyű volt.
– És amiért áldozatokat kell hozni – vágott bele a hagymába. Persze nem csak az ő szemét, az enyémet is azonnal könnyesre csípte az aroma.
– Szóval azt mondod, ez is csak olyan, mint egy varázstárgy, ha el akarod lopni? – köszörültem meg a torkomat. Nem kellett volna nyilván elszólnom magam, hiszen Aiden olyan gondosan óvta a családját a mi világunktól. Talán Rosie sem tudhatja meg soha, hogy mit csinálunk mi ketten. Addig volt jó. – Khöm. Szóval most mi lesz ebből a sok zöldségből? – kérdeztem, ahogy ormótlan alakúra szeleteltem a paradicsomokat. Persze eddigre alig láttam a könnyeimtől, így sikerült az ujjamba is alaposan belevágni.
– MERLIN SEGGE! De éles ez a kés! – kiáltottam fel a szokásos harsányságommal.

[2004 április 2.⭃ itt voltunk ⥷tavasz]

2004 április 2.
⭃ itt voltunk ⥷
tavasz

Up on Melancholy Hill
There's a plastic tree
Are you here with me?
Just looking out on the day
Of another dream

Azért nem adtam fel, hogy egy kicsit ne tanítsam meg Elliotot főzni, legalább ebben egészen türelmes voltam, ha olyan sk minden másban nem is. Aiden mellett Elliot is sokat változott, láttam rajta, hogy igyekezett kaját tenni neki az asztalra, legyen az akármilyen állapotban is. Aiden meg meg is ette, volt az akármilyen állapotban is. Hát lehetett volna ennél romantikusabb a bátyám? Aligha.
Szóval örültem, hogy elszerencsétlenkedett mellettem, még akkor is, ha a paradicsomok is elhullottak a keze alatt, legalább elvoltunk, amúgy is kevesebbet találkoztam velük, mert messzebbre mentek. De azt hiszem már megszoktam, lassan, hogy a dolgok furcsán változtak, rohamosan és néha nem úgy, ahogyan szerettem volna. Még csak nem is terveztem gyereket.. gyerekeket! Merlinre!
– És milyen húsból lesz? – kérdezte Elliot, ahogyan a gyrosról magyaráztam neki, én meg ráböktem a késsel a nyers húsdarabokra, amiket nagyjából felvágtam.
- Ez most csirke lesz - mondtam, miközben igyekeztem segíteni Elliotnak is, valahogy minden olyan furcsán veszélyesen állt a kezében, mintha pillanatokon belül elszabadulna itt a pokol, vagy nem tudom mi. Bár legalább akkor történik valami izgalmas is. Aztán eljutottunk a paradicsomok megmentése után a hagymákhoz is, amik persze azonnal csípni kezdték az én szememet, meg szerintem az Elliotét is, de lehet, hogy még Aiden is megérezte, hogy hagymával dolgoztam. Kellemetlen volt, marta a szememet, de csak nem adtam fel, és könyörtelenül felaprítottam a hagymákat.
– Szóval azt mondod, ez is csak olyan, mint egy varázstárgy, ha el akarod lopni? - kérdezett vissza Elliot, mire egy pillanatra megállt a kezemben a kés, és rápislogtam a sógoromra. Nem nézett ki úgy, mint aki olyan sokat lopott. Mármint csak nem? Fogalmam sem volt, mit csinált Aiden, meg mit csinált Elliot, de igazából nem is nagyon érdekelt.
- Lopni? - kérdeztem, mintha nem csak megvakultam volna a hagymától, hanem süket is lettem volna. Zavartan pislogtam rá, és furcsán éreztem magam. Nem hittem volna, hogy pont Aiden meg Elliot lopkodna, de persze nem is mondta ki konkrétan. - Miért loptál varázstárgyat már? - kérdeztem, miközben kicsit hallatszott a hangomon, hogy nem is gondoltam olyan komolyan. Csak nem gondolta Elliot sem olyan komolyan.
– Khöm. Szóval most mi lesz ebből a sok zöldségből? - Kérdezte, én meg nyitottam volna ki a szám, hogy megmagyarázzam, elég menőn fel lehet tekerni a zöldségeket és a húst tortillával, vagy csak be lehet gyűrni sültkrumplival, de akkor elliot elordította magát, én meg ijedtemben eldobtam a két a kezemből, ami beleállt a felettünk lévő konyhaszekrénybe.
- MERLIN SZŐRÖS GOLYÓJÁRA! - kiáltottam én is, túl hirtelen ért az üvöltés, és már azt vártam, hogy Elliotnak nincs karja, amikor rápillantottam, de csak az ujja vérzett. Bocs, Elliot, de most megkönnyebbültem. Aiden így is biztos ki fog osztani, hogy hogy engedtem én a konyha közelébe meg mit tudom én.
- Mi történt? - kérdeztem, de aztán láttam, Elliot ujját mélyen megvágta a kés, és lassan az összes paradicsom véres lett, én meg jártas férfiember lévén, mert velem folyton történt valami, na meg a kviddics sem volt kellemes és veszélytelen.
A farzsebemből előhalásztam a pálcámat, minimális szinten tudtam sebet gyógyítani, és odébb húztam a pulttól, pont akkor, amikor a kés elengedte magát, és az orrunk előtt állt most bele a pultba.
- Merlinre - dünnyögtem, majd még biztosabb távolságra húztam a konyhától. Már attól féltem hirtelen valami random dolog is felrobban és itt halunk meg. Jó, nem vagyok egy beszari alak, de mégse akartam még meghalni.
- Meggyógyítalak - mormogtam, és próbáltam egy néma öltőbűbájt alkalmazni Elliot ujján, bár nem voltam olyan ügyes, hogy a hegét is eltüntessem. De azért nem tudtam nem elröhögni magam, mert kurvára abszurd volt ez az egész.

◂itt vagyunk▸

2004. április 2.

◃ b e n j i ▹

maybe i lied
when i said
i was ok.

style: életképtelen cipőben ║ zene: one night in tokyo

- Lopni?- kérdezett vissza Ben, mert persze hülyeséget magyaráztam. Figyeltem, ahogy kikönnyezett szemmel pislog rám, én meg félig zokogva a hagymától viszonoztam a pillantást. - Miért loptál varázstárgyat már?
Megköszörültem a torkomat, majd felnevettem.
- Én? Soha! Csak egy egyszerű vidéki patikus vagyok... életemben nem loptam. Szentebb életét élek, mint Jézus... akárki is volt az, de a muglik nagyon bírják. - Magyaráztam és nevetve megráztam a fejem. Ja persze, pofázz csak te hülye! Azt kellett volna még, hogy Ben rájöjjön milyen idióta szereti a bátyját. Egy tolvaj, egy csöves... egy akárki! Így is többet tudott rólam, mint kellett volna. Példuál azt, hogy totál életképtelen vagyok és, hogy egy Rowle az apám, akinek az egész családja meg akar ölni.
Jobb is volt a zöldségek felé terelni a témát. Az legalább izgalmas volt mindkettőnknek. Végül is meg akarja velem etetni... remélem felkészült rá, hogy ő nyomja egyesével a számba a falatokat. Ezer éve nem ettem egyedül. Szerintem már nem is vagyok rá igazán képes. Talán elfelejtettem, hogyan kell fogni a kanalat meg villát. A késsel jól bántam, ha szúrni kellett... na meg amikor magam kell vagdosni.
Felkiáltottam ugyan, de nem a fájdalomtól, inkább csak a meglepettségtől, mire Ben eldobta a kést. Azt hittem az is belém áll, de megmaradt a konyhaszekrényben a szerencsés lendületnek köszönhetően. 
- MERLIN SZŐRÖS GOLYÓJÁRA!- kiabálta. Erre csak még jobban összerezzentem.
- Azért ennyire nem komoly... - dünnyögtem és a véres ujjamra pillantottam.
- Mi történt? - Kérdezte, de aztán közelebb jöhetett, mert nem beszélt tovább, bizonyára észre vette a vágást. Én csak bámultam a vért. Igazából volt elég varázstudásom ahhoz, hogy akár be is gyógyíthattam volna, de magamon nem szerettem mágiát használni. Azt sem szerettem, ha medimágusok sündörögnek körülöttem.
- Merlinre - mondta és megfogott, aztán odébb húzott a pulttól. -  Meggyógyítalak.
Nem sok választásom volt, már rám is bökött a pálcájával, de éppen csak beforrasztani tudta a sebet. A vér ott maradt a bőrömön, a ruhám ujján. Nem baj, én sem lettem volna ügyesebb pánikhelyzetben, bár semennyire sem voltam zaklatott a történtektől. Ez csak egy kis karcolás volt.
- Ugyan, Ben. Ennél komolyabb vágásaim is vannak. - Nevettem el magam, majd elfordultam, mielőtt megint túl sokat pofázok. Visszaléptem a mosdóhoz, hogy a víz alá tartsam a kézfejemet és kicsit lecsutakoljam magamat. - Lulu csak egy unikornisos tapaszt tett volna rá és főzünk tovább.
Egy konyharuhában töröltem meg a kezemet, aztán elmosolyodva visszaléptem mellé. Biztosan a bátyja miatt pánikolt be, de ennyit még a gyűrűn keresztül sem érez meg Aiden. Az nem erre van kitalálva... legalábbis azt hiszem. Csak a komolyabb sérüléseit éreztem meg, olyat, hogy beverte a térdét, soha. Arra ott volt neki Ben.
- Majd nem mondom meg Aidennek, hogy miattad volt - kacsintottam rá, hogy kicsit szívjam a vérét is.

[2004 április 2.⭃ itt voltunk ⥷tavasz]

2004 április 2.
⭃ itt voltunk ⥷
tavasz

Up on Melancholy Hill
There's a plastic tree
Are you here with me?
Just looking out on the day
Of another dream

nem tűnt ELliot olyan varázstzárgy lopó embernek, valahogy mégis rá kellett kérdeznem. Jó, én sem loptam még sohasem, bár Aiden elől mindig lenyúltam a Roxfortban az édeségeit, persze tudtam, hogy hagyta, mintha anélkül nem lettem volna rá képes. Én sose tudtam volna csak úgy zsebre vágni valamit. Egyszer egy teli galleonos erszényt fogtam ki pecázás közben apával, és bevittük a Minisztáriumba, mert el se akartam tenni. Kaptam a nemes cselekedetért egy valag nyaláspálcát, és nagyon büszke voltam magamra. Szóval ezért volt furcsa, hogy ilyeneket mondott Elliot. Persze, tudtam, hogy Aiden... ő más volt. De hogy mit csináltak azt még egyikük se mondta el. Olyan titokzatosak, mint Mitch bácsikám.
- Én? Soha! Csak egy egyszerű vidéki patikus vagyok... életemben nem loptam. Szentebb életét élek, mint Jézus... akárki is volt az, de a muglik nagyon bírják. - mondta, én meg összevont szemöldökkel néztem rá.
- Jézus? Ő nem valami rocker pasas? - kérdeztem vissza. Azok népszerűek, és szeretik őket a muglik. Apa hallgatott is egy együttest, aminek Nazareth volt a neve, lehet abban énekelt. Az olyan Jézusosan hangzik. De kívánics lettem volna mit dolgoztak, ezek ketten. Bár lehet hogy nem tudtam volna hova tenni, ha mondjuk titokban hullaeltakarítók vagy ilyesmi, csak a szeretteim voltak.
- Ti amúgy mit is csináltok mostanában Aidennel? - kérdeztem, csak úgy csevegés szinten, meg mert nem hagyott ez az egész nyugodni. Anya mondta, hogy van egy boltjuk, de ennyi. Lehet valami szex shop, még illene is ELliothoz. Erre majdhogynem fel is röhögtem, amikor minden hirtelen véres lett, és eskü ELliot majdnem elvesztette az ujját is.
Ha elveszti au uját, engem eskü, hogy ki fog csinálni a bátyám. Úgy engedte el velem, hogy egy karcolás se essen rajta, és a pálcáját végig is húzta a nyaka előtt, hogy rohadtul vegyem komolyan. Hát azt amúgy se sikerült sosem, de most meg már karcolása is lett.
- Azért ennyire nem komoly... - magyarázta Elliot, mire én megnéztem magamnak, és vittem is gyógyítani. Igazából rosszul voltam azt hiszem a vértől, de nem akartam lehányni a sógoromat. Eleve a saját bőrömön sem bírtam elviselni a sérüléseket, akármennyire is keménykedtem, alacsony volt a fájdalom küszöböm. Néha egy-egy találat enyhén sokk közeli állapotot tudott előhozni belőlem, Esther meg sose bírta ezt nézni a Roxfortban sem, hogy ennyire nem bírom. Amúgy sem szerette annyira a kvbiddicset, azt meg pláne utálta, hogy ha megsérültem rajta, és látványosan szarul voltam tőle. Nem voltam olyan nagy ász az érezlmek leplezésében, mint a bátyám. És mégis, ezek a sérülések sokkal kevesebbek ahhoz képest, amit a Carrow testvérektől kaptam. Vagy a saját bátyámtól, aki megkínzott csak azért mert azt várták tőle. Kétszer.  Nem hagytam, hogy ezek az emlékek most elöntsenek. Elég volt a néha-néha visszatérő fájdalom, vagy a nekem ütődő gurkók, esetlen könyökök és egyéb végtagok.
Tényleg mindjárt rosszul leszek, hogy szétnyílt ez a seb. Remélem Olivia sose sérül meg, mert akkor aztán tuti biztosan el fogok ájulni.
- Ugyan, Ben. Ennél komolyabb vágásaim is vannak. - magyarázta röhögve Elliot, de aztán csak összeforrasztottam sután a sebet.
- De ez nem jó, hát vigyáznom kellene a legkedvencebb sógoromra - sóhajtottam fel. - Tényleg Lolával átjöhetnétek hozzánk majd a nyáron, megígértem neki, hogy tanítok neki néhány trükköt - bár a veszélyest kihagytam belőle, de elég lelkesen vetette bele magát a kviddicsbe, és még a seprűmre is vigyázott.
- Kösz - forgattam  meg a szemem vigyorogva. - Fejezzük be  afőzést, szerintem te olvasd fel nekem a receptet - nyomtam a kezébe a gyűrött papírkát, amire felírtam a dolgokat, prezse már nagyjából fejből is tudtam. Alig vártam, hogy végre mehessünk a delfinekkel foglalkozni. - Úgyis tudja, hogy megijedtem, és történt valami, csoda, hogy nem hoppanált rögtön ide - csóváltam meg a fejemet, majd újra nekikezdtem a gyrosna, hogy gyorsan elkészítsüük őket. A piknik és a delfinek sokkal izgalmasabbak lesznek ELliotnak is, és ott még nem robbanhat fel semmit. Végül is a delfinek nem szoktak csak úgy felrobbanni.
- Majd kiviszlek a szörfdeszkámon a vízre, ahol a delfinek vannak.

◂itt vagyunk▸

2004. április 2.

◃ b e n j i ▹

maybe i lied
when i said
i was ok.

style: életképtelen cipőben ║ zene: one night in tokyo

Nem én akartam az lenni, aki összetöri Benjamin Fraser elképzeléseit a családról. Tolvaj voltam, méghozzá olyan, akinek még híre is van a Zebpiszok közben. Mi lenne, ha véletlenül betévedne oda és azt hinnék, hogy Aiden? Éppenséggel megtörténhetne és akkor bizonyosan csúnyán lebuknánk, pedig valójában csak őket akartuk mi is megóvni.
- Jézus? Ő nem valami rocker pasas?- kérdezett vissza Benjamin, ahogy kifejtettem, milyen szent életet élek. Nagyokat pislogva néztem vissza, még a kérdést sem értve. Nem voltam otthon ezekben a stílusokban, bár hallottam már azt a szót, hogy rocker, meg ismertem a Walpurgis lányait is. De hogy mi tette őket azzá... talán a bohócszerű viselet?
- Ti amúgy mit is csináltok mostanában Aidennel?
- Semmi túl érdekeset... kereskedünk meg szexelünk. - Feleltem, és olyan, de olyan hálás voltam annak a késnek, hogy éppen most próbálta meg átnyesni az ujjamat. Pedig annyira felesleges titkolni, O'Mara... - dörmögte a hang, mire összerezzentem kicsit. De Ben ezt nem vehette észre, vagy legalábbis betudhatta a fájdalomnak... meg hát ő is eléggé elsápadt. A vér tehette, habár egy kviddicsjátékosról azt gondolná az ember, hozzászokott az ilyesmihez. Megköszörültem kicsit a torkomat és már azon voltam vele, hogy elhúzom a kezem. Még csak az kellett volna, hogy elájuljon és rám essen. Szinte éreztem, hogy arra teljesen kiborult volna.
- De ez nem jó, hát vigyáznom kellene a legkedvencebb sógoromra - szólalt meg aztán.
- Ugyan, Benji. A bátyód vigyáz rám. - Húztam el végül a kezemet. Jobb volt mindkettőnknek, ha ez a falfehérség eltűnik az arcáról és élet költözik a bőre alá megint. Sóhajtottam egyet, még el is mosolyodtam a viselkedésére.
- Tényleg Lolával átjöhetnétek hozzánk majd a nyáron, megígértem neki, hogy tanítok neki néhány trükköt - magyarázta. Talán az ájulás elkerülésére hozakodott elő más témával, hogy ne kelljen a seb tényével foglalkoznia. Az én tekintetem még az ügyetlen forrasztás nyomát vizslatta. Magamnak bizonyosan szebben is megcsináltam volna, de nem zavart. Megszoktam a hegeket, a részeim voltak. Azt a feliratot, hogy "senki" még Ben is láthatta a csuklóm besejének puha bőrére égetve.
- Lulu biztosan örülni fog. Végre valaki, akit érdekel a kviddics a családban - mosolyodtam el. Én is szerettem kamaszként, meg voltam róla győződve, hogy tehetséges is vagyok benne. Csak a tériszony győzött le, nem szívesen ültem seprűre.
- Kösz - forgatta meg a szemeit, én meg elvigyorodtam. Sosem mondanám persze azt Aidennek, hogy Benji miatt sérültem meg... habár szerettem hallgatni, mikor olyan tesósan vitatkoztak. Még abban is érződött, mennyire kötődnek egymáshoz. Félszavak elegek voltak a sértéshez, vagy esetlen béküléshez. - Fejezzük be  afőzést, szerintem te olvasd fel nekem a receptet.
Elvettem a papírt, majd közel hajoltam hozzá. Egyre nehezebb volt olvasnom szemüveg nélkül, ám a büszkeség még mindig nem vitt rá, hogy. 
- Úgyis tudja, hogy megijedtem, és történt valami, csoda, hogy nem hoppanált rögtön ide - magyarázott tovább Ben, ahogy hunyorogva próbáltam kivenni a betűket a papíron. Hát ő sem a szépírásáról ismert.
- Főleg, hogy az én fájdalmam is érzi. - Emeltem fel a kezemet, hogy lássa a gyűrűmet. Ebből egyértelmű volt a célozgatás. - Ha itt lenne, őt is etethetnéd.  - Vigyorodtam el újra. Aztán csendesen olvasni kezdtem a papírt. Bár elég egyszerűnek tűnt, Bennek nyilván recept nélkül is ment volna, csak nem akarta, hogy újra késhez nyúljak. Ahogy a húst kezdte sütni, ami az utolsó lépése volt az ételnek, a krumpli pedig a sütőben volt, akkor megtámaszkodtam mellette a pulton.
- Jó az illata. - Mondtam bíztatóan, a vállam kicsit neki döntöttem. Bár ő nem volt Aiden, mellette is megvolt a biztonság érzetem. Talán azért, mert annyira hasonlítottak.
- Majd kiviszlek a szörfdeszkámon a vízre, ahol a delfinek vannak.- Jegyezte meg Ben, amikor már a piknikhez kezdtük összepakolni az ételt. Én leginkább csak szalvétákat és papírpoharakat gyömöszöltem a kosárba. Alig vártam, hogy kilépjünk a házból és a sós levegőben, a lágy szellőben sétáljunk.
- Akkor húzzak fürdőgatyát? - Dünnyögtem és belenéztem még egyszer a kosárba. Gyorsan kihúztam a kabátom alól a laposüvegemet és azt is belecsúsztattam. Ha vízbe akar vinni, akkor erre határozottan szükség lesz.

[2004 április 2.⭃ itt voltunk ⥷tavasz]

2004 április 2.
⭃ itt voltunk ⥷
tavasz

Up on Melancholy Hill
There's a plastic tree
Are you here with me?
Just looking out on the day
Of another dream

- Semmi túl érdekeset... kereskedünk meg szexelünk. -válaszolt Elliot, én meg kíváncsi lettem volna erre a Jázusra, vajon ad-e autogrammot vagy ilyesmi. Lehet apa tudta volna ezt, ő sok mindet tudott.
- Érdekesnek hangzik - bólogattam válaszul, bár azért arra kíváncsi lettem volna, mivel kereskedtek. Vajon volt sex boltjuk? Azt hiszem még illett is volna hozzájuk, amilyen hülye volt a bátyám, és nagyjából állandóan lefeküdt Elliottal, ott még lehetett is volna rá rendes okuk is.
Elliot sérülése megijesztett, igazából a saját sebeim elviseltem, csak másokét már nehezebben. Nem voltam gyógyító, és tudtam, hogy a fájdalom az fájdalom volt, akárki is kapta, még ha megszokta is, a lüktetés és a kellemetlen érzés nem volt jobb. Nem akartam, hogy mellettem szenvedjen Elliot, és azt főleg nem hogy a bátyám letépje a fejemet.
- Ugyan, Benji. A bátyód vigyáz rám. - felelte Elliot én meg  bólogattam, és jobb volt kevésbé idegesíteni magam is és őt is. Inkább összeütöm én ezt az egészet tök gyorsan, hogy ne legyen mondjuk Elliot egy végtaggal kevesebb. Azt se tudtam vissza lehet-e növeszteni a végtagokat, végül is a mágiának is voltak határai. De inkább nem is akartam tesztelni ezt a részét ennek.
- Lulu biztosan örülni fog. Végre valaki, akit érdekel a kviddics a családban - válaszolta, és én is bólogattam. BIztos voltam benne, hogy Olivia nem fog anynira rajongani a repülésért, sok mindenben Estherre haosnlított, imádtam őt de nem csak ezért. Volt benne pár édes vonás, amiről a húgom jutott eszembe. És nem is azért, mert szőkék voltak. De a fiaim. Volt egy olyan érzésem, lehet mind a kettő pont olyan őrült lesz, mint én... De Lolát bírtam, menő volt, hogy így szerette a kviddicset és még a csapatban is benne volt. Az alkatához illett is a fogó.
- Téged is érdekel, te vagy a legnagyobb rajongóm - húztam ki magam, és odaléptem a konyhapulthoz, hogy befejezzem a kaját, és el tudjunk menni a delfinekhez.
- Főleg, hogy az én fájdalmam is érzi.  Ha itt lenne, őt is etethetnéd.  - mondta én meg elvigyorodtam. Tutdam hogy erős kapocs fűzte össze őket, és ezt menőnek tartottam. Furcsa volt Aident érezni de úgy megszoktam már, és utáltam volna, ha az érzés üres let volna bennem.
- Őt inkább te eteted - vigyorodtam el. Lassan befejeztem a kaját, és elkezdtem őket bepakolni szépen egy kosárba, hogy ki tudjunk vonulni az öböl homokos, szép tengerpartjára. Oda szerettek járni a delfinek, régen még kicsit is láttam velük. Mellettük úszni pedig egyszerűen gyönyörű élmény volt.
- Húzz fürdőgatyát - vigyorogtam rá, én is hoztam magammal, már kellően izgatott is voltam attól, hogy a vízre mehessek. Imádtam a tengert, a hűs, sós illatú vizet,  afehér habokat, a zúgásának hangját. Olyan békés volt a vízen lebegni egy deszkával, és csak bámulni a messzeségbe, ahol az ég összeért a vízzel.
A kaja kész volt, a deszkám is idelebegtettem magunk mellé, és ha Elliot átvette a gatyát én is. Színes, fürdőgatyában, félpucéron feszítettem a szobában, míg rá vártam.
- Indulhatunk? - kérdeztem, mintha újr aköyök lettem volna, pont olyan lelkes és izgatott voltam, ha elidnultunk ki a házból, az öböl felé.

◂itt vagyunk▸

2004. április 2.

◃ b e n j i ▹

maybe i lied
when i said
i was ok.

style: életképtelen cipőben ║ zene: one night in tokyo

Bent nem kellett beavatni az üzletünk sajátosságaiba, bár biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz, hogy csak úgy meg akarja nézni magának. Mégis csak a bátyja tulajdonában áll... nem, mintha Aiden túl sok órát töltene ott. Őt egészen más fajta üzletek foglalták le. Én voltam az, aki rajongott a varázstárgyakért. Imádtam egésznap bámulni őket, elveszni az íves vonalakban, a kacskaringós formákban. Egészen el tudott varázsolni.
Örültem, hogy áttértünk a kviddicsre. Nem szerettem Benjinek hazudni, akkor sem, ha alapvetően ez az egész az ő védelmében történt. Közben figyeltem, hogy nekiáll az ételnek. Egészen közelről figyeltem, mert amiket ő főzött, azokat Aiden szerette... és azt akartam, hogy szeresse azt is, amiket én készítek. Tanulni akartam.
- Téged is érdekel, te vagy a legnagyobb rajongóm.
Elvigyorodtam.
- Ki más lenne, ha nem a kedvenc sórogord... - bólogatottam nagy lelkesedéssel. Szerettem kijárni a meccsekre, arra emlékeztetett, hogy gyerekként, milyen vágyaim voltak. Mostanra már nehezen viseltem a repülést. A kezdeti enyhe tériszonyom egészen elviselhetetlenné fajult. Gyűlöltem még a házunk emeleti ablakaiból is kihajolni.
- Húzz fürdőgatyát - váltott aztán témát. Talán végzett az étellel, bár ezt nehéz volt megállapítani. Meg sem lepett persze, hogy ügyesebb volt nélkülem... Aiden szerint is veszélyes vagyok a konyhában, pedig ő még annyira sem értett a főzéshez, mint én.
- Jó, de ne nézd a pucér fenekem, míg átöltözöm, Aiden kicsinálna.- Magyaráztam és rákacsintottam, majd elindultam a lépcső felé. Séta közben magamba szívtam a ház illatát, az aromát, ami olyan családiassá tette még kissé porosan is. A képeket, a bútorokat figyeltem, elképzeltem, ahogy a cuki kis Aident, ahogy az öccsével játszik itt.
A lépcsőn hangosan csattogtam fel Aiden szobájába, hogy vetkőzni kezdjek. Április volt, aligha elég meleg a strandoláshoz, de Benji ragaszkodott a fürdőgatyához, mégsem mondhattam, hogy ne. Kinyitottam a bőröndöt, hogy elővegyem a fekete fürdőgatyát. Pillanatok alatt fel is került rám, aztán belebújtam egy fekete pólóba és egy papucsba. A fejemre csaptam a baseballsapkámat, természetesen fordítva, mint mindig - ami Aiden szerint dedós amúgy is - és elindultam megkeresni Bent.
A  tavasz ellenére is félmeztelenül várt. Csak kicsit volt izmosabb, mint Aiden. Jó igen, megnéztem magamnak, végül is mi másért állt volna ott így, ha nem akarja? És amúgy is: mindent a szemnek, semmit a kéznek. Ben esetében legalább nem esik nehezemre betartani.
-  Indulhatunk? - kérdezte.
- Igen, Mr. Görögfélisten. - Bólintottam és felvettem a napszemüvegemet is. - Vigyek valamit? - kérdeztem, ahogy elindultunk kifelé. Az út innen lejtett lefelé a part irányába, ami amúgy legfelejebb negyedórás sétára volt. Végül is a nap kellemes, melegen sütött, így nem éreztem azt, hogy kevés lenne rajtam a ruha, de a szezon még bizonyosan nem kopogtatott az ajtóban.
- Nem lesz nagyon hideg a víz? - dünnyögtem. Persze inkább a víztől, mint a megfázástól tartottam.

[2004 április 2.⭃ itt voltunk ⥷tavasz]

2004 április 2.
⭃ itt voltunk ⥷
tavasz

Up on Melancholy Hill
There's a plastic tree
Are you here with me?
Just looking out on the day
Of another dream

Gőzöm sem volt arról, hogy mit dolgoztak Aidenék, de igazából én se kérdeztem annyira, Megszoktam, hogy a bátyám bizonyos dolgokat eltitkolt és akkor azt sosem tudtam belőle kiszedni. Én bezzeg nem titkoltam semmit, Estherrel is őszinte voltam, amikor Lennel berúgtam, és elfelejtettem neki szólni, hogy későn jövök. Apa mid a kettőnket őszinteségre nevelt, de tudtam, hogy nem ilyen fekete-fehér a világ. Aiden sok mindent azért titkolt el, hogy kevésbé fájjon. Én meg akkor is őszinte voltam, ha másnak fájt. De nem firtattam tovább, csak gyorsan összeütöttem a gyrost, hogy legyen mivel lemenni a partra. Tavasz volt, nem volt az a nyári hőség, de én mindig be voltam pörögve ha itt voltunk. Egyszer télen is belementem a vízbe, akkor is, ha utána megfáztam, és anya ordibálását kellett hallgatnom, hogy miért fürüdtem itt télen a tengerben. A tengert és a repülést imádtam a legjobban, na jó, csak Esther és Olivia után.
Már vártam, hogy idehozzam őket, és ha kicsit nagyobbak lesznek, akkor alig vártam, hogy a fiainkat is megtanítsam szörfözni, ahogy apa is tette velem. Nem iagzán zavart, hogy nem lesznek aranyvérűek, mindig is tudtam, hogy nem fogom ezt a szarságot követni. Untam már, és nem attól volt valaki értékes, hogy elvileg aranyvérűek voltunk. Volt itt is sok szemét. Anya sose bírta ezt elviselni, és rengeteget veszekedtünk emiatt, de apa lassan beletörődött. Talán látta, hogy muszáj a dolgoknak változniuk. Anya azt hiszem ezt csak az ostrom után látta be, de az a nap megváltoztatott minket talán örökre. Én boldog voltam így, és a gyerekeimre se terheltem semmit egy megkötött jövőképpel. És nem is tudtam elképzelni szerethettem volna-e mást úgy, mint Esthert.
- Jó, de ne nézd a pucér fenekem, míg átöltözöm, Aiden kicsinálna - mondta Elliot, mikor elküldtem fürdőgatyát cserélni. Erre csak felröhögtem, és intettem neki. Én is átvedlettem a cuccomat, míg elpakoltam a cuccainkat, és én is felvettem a fürdőnadrágot.
Ahogy megjelent Elliot és végigmért csak büszkén kihúztam magam. Örültem, hogy ha másban nem is voltam jobb Aidennél, legalább erősebb és izmosabb voltam. Meghagytam az egójának azt, hogy két perccel hamarabb született meg, és hogy magasabb volt nálam, de az erőt azt magamnak akartam. Mondjuk kellett is, hajtóként jó kondiban kellett lennem. Na meg nem akartam öregkoromra valami plöttyedt vénember lenni.
- Jó a sapkád - vigyorogtam el a bókja után és a kezébe nyomtam a strandkendőket. Az egyiken griffmadarak voltak, a másikon meg unikornis. Chrissie mindig mintásakat akart, így nagyjából mindenkinek mintás kendője volt. - Kövesd a Mr. Görögfélistent - húztam ki magamat és peckesen megindultam a maradék dolgokkal a tengerpart felé. Közel volt hozzánk, kicsit a szél is fújt, megmozgatta a hullámokat, amiket annyira imádtam. A parton sem volt szinte senki, csak sirályok vagy éppen napozó teknősök. Tetszett ez az idő is, az izgatottság miatt nem is fáztam.
- Nem lesz nagyon hideg a víz? - kérdezte Elliot, mire megvontam a vállamat.
- Majd utána felmelegszünk - mondtam nagy vígan, és a homokba lepakoltam a cuccainkat, volt benne kaja és tök finom limonádé is, amit még gyorsan összeütöttem, míg Elliotra vártam. Na meg mézsör is, de az majd csak a víz után fog igazán jól esni. Beleállítottam a szörfdeszkámat is. Nélküle nem is lett volna értelme eljönni ide.
Békés volt a táj, a nap is kellemes meleget adott, de a nyári időhöz nem is ért fel.
- Na, Elliot, bejössz velem a deszkán a vízbe? - kérdeztem lelkesen. Mintha Aiden említette volna, hogy ő se tudott úszni, de mellettem mindenki biztonságban volt. Csak a vízben lehetett igazán jó élmény találkozni a delfinekkel. Jó érzés volt itt lenni, a gyerekkori nyaralásaink emlékét idézte fel bennem a hely.