DALTON JULIUS ERIC HAMOX
Alapok
jelszó ||Everman
így ejtsd a nevemet ||Dalton Júliusz Erik Hemox
nem ||Férfi
születési hely, idő ||Hertfordshire, 1981. 05. 17.
horoszkóp ||Bika
kor ||20
vér ||Félvér
A múlt~ A sólyom önfeledten szárnyalt a magasban, élvezte ahogy a jeges fuvallat szárnya alá kap, egyre magasabbra, egyszersmind távolabbra repítve őt a földtől. Nem gondolt semmire, egyes egyedül az előtte végeláthatatlannak tűnő, halvány köddel átszínezett égboltra, s nem hallott, nem figyelt semmi mást, csupán a fülébe fúvó szél erőteljes hangját. Örökre képes lett volna ebben az irigylésre méltó békében létezni, szinte megváltás volt neki, ahogy az éter hűs kebelén suhant, mindazok után, amit át kellett élnie. ~
Hát elérkezett ez a gyűlölt nap is, amikor kénytelen volt eltemetnie az édesanyját. Évek óta készült erre, holott nagyon is jól tudta, mennyire őrültség volt egyáltalán csak reménykednie is abban, hogy ép ésszel átvészeli majd ezt a napot. Mélyet sóhajtott, a magasba emelte arcát, s egy pillanatra leeresztette a fekete esernyőt, hogy a puhán arcán landoló esőcseppek - ha rövid időre is - de eltereljék figyelmét érzéseiről. Jól esett így megpihenni, még akkor is, ha tudta jól, hogy e pillanatnyi menedék nem ad igazi feloldozást. Hogyan is adhatna? Kemény, fájdalmas léptekkel követte a gyászoló tömeget a sírkőhöz, ami meglepően diszkrét és esztétikus volt... talán igyekezett elvonni a figyelmet arról, ami valójában volt... és ez egy csalóka pillanatig sikerült is neki. A világos szürke gránit kövön az alábbi felirat volt olvasható.
Ahogy odaért, óvatosan, finoman igyekezett elhaladni a gyászolók sora mellett, hogy végül helyet foglaljon apja mellett. Arcát lehajtotta, próbálta magába zárni érzéseit, de ahogy az eső minduntalan rá-rácseppent a hideg kőre, s újra és újra elolvasta a sorokat, egyszerre kirobbant belőle a fájdalom, amit azóta tartogatott mélyen a lelkében, hogy Cecilia megbetegedett. Igyekezett magát erősnek mutatni, mindig ez volt a szándéka, tudta, így is mennyire mardossa anyját a félelem és a megmagyarázhatatlan bűntudat... amiért idő előtt hagyja magára gyermekét és szeretett férjét.
Dalton éppen akkoriban lett nagykorú... mégis túlontúl fiatal volt ahhoz, hogy fel tudja dolgozni a valóságot. Túl sok volt ez egy olyan léleknek, aki majd egész gyerekkorában a meghitt boldogság illúziójában nőtt fel, mit sem sejtve a világ borzalmaiból. Ezt a buborékot, melyet korábban áthatolhatatlannak és megtörhetetlennek hitt, a háború borzalmai már megbontották ugyan, de igazán csak édesanyja halála pukkasztotta szét visszavonhatatlanul.
Daltonnak önnön fájdalmán kívül külön fájdalmat okozott látni, máskor oly kiegyensúlyozott és erős apját, aki minden helyzetben tudta mi volt a teendő. Dawson most megsemmisültnek és elesettnek látszott, hiába volt köztük egy emberöltő. Ahogy a mattfekete koporsót behelyezték a földbe, s rá került a sor, hogy egy szál fehér liliomot dobjon a kemény feketeségre, édesanyja előtt tisztelegve, valami örökre összetört benne. Az esőcseppek kopogó hangját hallva önkéntelenül is bevillant lelki szemei előtt egyik régi emléke anyjáról, aki a világos nappaliban, kedvenc púderszínű fotelén ülve, kíváncsian kémlelt ki a tágas, nyitott ablakon, míg odakint nagy, buja cseppekben hullt alá a friss, nyári eső.
- Mi olyan érdekes odakint Mama? - kérdezte a kis Dalton kíváncsian, mire Cecilia nevetve válaszolt.
- Gyere Kincsem... megmutatom - válaszolt a rá jellemző, gyermekien csintalan mosollyal arcán anyja, mire Dalton odaszaladt hozzá, és az ölébe telepedve figyelte, amit édesanyja.
Cecilia a fotel melletti asztalkára helyezett pálcája felé nyúlt, s izgatott mosollyal az arcán hunyta be szemét, hogy aztán az esőcseppek felé irányítsa pálcáját, és szélesen intsen vele, miközben erősen koncentrál a némán kimondott varázsigére.
Pár pillanat múlva az esőcseppek egyszeriben különféle színben kezdtek játszani, s Dalton ámulva, nevetve tapsolt a váratlan változás láttán.
- Nahát Mama, te aztán tényleg tudsz varázsolni! - kiáltott fel elragadtatásában, majd az ablak melletti teraszajtóhoz lépett.
- Menjünk kiii! - invitálta anyját is kifelé, hogy együtt élvezzék a különleges látványt. Cecilia nevetve követte fiát, majd boldogan táncra perdült a szivárványszín esőben, magasba tartva szép metszésű arcát. Dalton soha nem felejtette el ezt a pillanatot, ahogy életörömtől kicsattanó anyja szabadon táncolt a kertben, szőke, göndör haja önfeledten lobogott, míg magába szívta a pillanat varázsát... s hogy aztán ő maga is követte őt, és együtt táncoltak az esőben, amíg csak kedvük tartotta.
Most pedig itt állt, a gyászoló tömegben, és képtelen volt elhinni, hogy mindez megtörtént... Hogy az az életerős, kivételes nő egy ismeretlen, gyilkos kór áldozatává vált. Szörnyű volt hosszú hónapokon át abban a tehetetlenségben élni, hogy nem tudhatták, van-e egyáltalán esélye a túlélésre Ceciliának. Állapota fokozatosan rosszabbodott, míg kezdetben az egész csak enyhe köhögéssel és fejfájással kezdődött, pár hónap elteltével komoly légszomjjal küzdött az asszony, s az utolsó időkben levegőt is alig kapott... Dalton egyszerűen gyűlölte az érzést, hogy nem tud segíteni szeretett anyján, és végig kell néznie, hogyan sorvad el a szeme előtt az a nő, aki annyira szeretett élni. Hiába fordultak a legjobb medimágusokhoz és patikusokhoz, senki nem tudta megállapítani, hogy mi okozza a rejtélyes betegséget, s nem volt olyan főzet vagy varázsige, ami enyhíteni tudta volna Cecilia kínjait. Dalton sokáig küzdött ellene, hogy belássa, apjával nem tehetnek semmit: fáradhatatlanul bújta a különböző varázsbetegségek gyógyításáról szóló könyveket, és miután az ismert bájitalok kudarcot vallottak, egyik tehetséges bájitalfőző diáktársával még saját recepteken is kísérleteztek, de hiába, az idő nem volt kegyes hozzájuk, két gyötrelmes év után mégis eljött a pillanat, hogy Cecilia szervezete feladta a küzdelmet.
Mindez a roxforti csata után nem sokkal történt, Dalton hatodéves korában. A griffendéles fiú kortársai között egyáltalán nem volt egyedül az érzéssel, hogy hiába örülhetett volna annak, hogy végre véget ért Voldemort rémuralma, s a várva-várt béke elérkezett, mégsem érzett felszabadulást... A diákok között sokakon látta ugyanazt az elveszett, fájdalmas arckifejezést, amit csak azok érthetnek meg igazán, akik valaha mélyen, s kínzón gyászoltak valakit, akit végtelenül szerettek. A Roxfort nem volt a régi, és nem csak az ott átélt történelmi pillanatok miatt, vagy mert McGalagony professzor lett az igazgató a megboldogult Dumbledore, s a sokáig árulónak hitt Perselus Piton helyett, ó nem... Az igazi változás a gyászoló, kiszáradt lelkekben rejlett, akik - hiába ért véget a háború - mégsem leltek nyugalomra. Maradtak zaklatottak, s vártak a közelgő hajnalra, ami majd elhozza a felszabadulást, de valahol mélyen sejtették, hogy ez a pillanat nem fog elérkezni. Hogy gyerekkorukat örökre meglopta a csúfos, sötét valóság... s ami még fontosabb: hogy föld alatt pihenő szeretteik hiányát soha, semmi nem pótolhatja majd.
A hetedév hasonlóan gyászos hangulatban telt Dalton számára, s ezen apja mélységes depressziója sem segített... a nyári szünetben csak azt várta, mikor léphet tovább végre, és folytathatja tanulmányait a Griffendél Godrik Akadémián. Valamiért abban bízott, hogy a környezetváltozás jót tesz majd neki, és nem is tévedett. De az igazi változást nem az Akadémia, az új diákok, vagy a kollégiumi élet hozta meg számára, hanem egy utolsó pillanatban felvett óra, melyet a német származású Wunderlich professzor tartott. Wunderlich bejegyzett animágus volt, aki számos diáknak tanította már meg hatékonyan az animágia művészetét. Dalton kezdetben nem sokat várt ettől az órától, szinte találomra vette fel, mert épp jól illeszkedett az órarendjébe, ám már az első órán felkeltette szimpátiáját a professzor előadásmódja.
- Nos, Hölgyeim és Uraim, hadd figyelmeztessem Önöket, hogy amennyiben figyelmetlenül végzik el az ön-transzfiguráció lépéseit, avagy a szükséges bájitalt slendrián módon készítik el, könnyedén bele is halhatnak az átalakulási folyamatba... Akik viszont mindezek tudatában mégis úgy döntenek, hogy vállalják a kockázatot és kitartóan végigcsinálják a képzést, olyan tapasztalattal és értékes tudással gazdagodhatnak, amiért talán nem szerénytelen azt mondanom, hogy érdemes volt megszületni erre a Földre - szögezte le Wunderlich, majd egy pillanat alatt tekintélyes méretű feketepárduccá változott, s fenyegetően morogva járt-s kelt a diákok között, hogy aztán egy újabb szempillantás alatt ismét emberi alakot vegyen fel. Ezután mintha mi sem történt volna, lazán megrázta magát, és diktálni kezdett. Hamar kiderült, hogy a professzor valóban nem tréfált azzal, amit mondott: csoportja vért izzadt minden egyes alkalommal, hogy megfelelően lekövesse az utasításait. Daltont ugyanakkor az előtte álló nehézségek nem megbénították, hanem inkább világéletében feltüzelték. Így kemény kitartással, már a harmadik hónapban megtapasztalhatta animágus alakban azt az önfeledt, lelki szabadságot, amit örökre halottnak hitt korábban. Bár távol volt még attól, hogy profi animágus legyen, a repüléssel töltött pillanatok valódi terápiát jelentettek számára, s keményen dolgozott immáron második éve azon, hogy egyszer majd képzett animágus váljon belőle. A rengeteg tanulnivaló mellett még egy valódi örömforrás volt az életében, s ez az írás volt, amit már roxfortos korában napi szinten űzött, de igazán talán csak most, másodéves hallgatóként talált rá saját hangjára. Ha egyedül maradt gondolataival, s a múzsa magához ölelte, hirtelen minden megszűnt körülötte, nem létezett más, csak a pergamenen szorgosan sercegő penna hangja. Főként kalandos történeteket és érzelmes novellákat írt, amik saját meglepetésére elnyerték hallgatótársai tetszését, így egészen gyakran jelentek meg írásai az egyetemi lapban. Természetesen édesapja mérhetetlenül büszke volt Dalton sikereire, lelkesen gyűjtötte és olvasta el minden megjelent írását, amikről aztán hosszú levelezéseket folytatott szeretett fiával.
JellemDalton szeszélyes természet, akivel kicsit nehéz megtalálni a hangot. Ha jó hangulatban van, egészen közvetlen és kedves tud lenni, de általában véve jellemzőbb rá, hogy az idegenekkel szűkszavú és nyers. Zárkózottsága miatt nincsenek túl közeli barátai, ami nem is csoda, hisz legjobban akkor érzi magát, ha egyedül van és ír, vagy amikor az animágiát igyekszik elsajátítani. Bár első ránézésre elég megfontolt ember benyomását kelti, többször is előfordult már, hogy bizonyos helyzetekben meggondolatlanul cselekedett; képes hamar felhúzni magát dolgokon, vagy a kelleténél impulzívabban reagálni bizonyos helyzetekre. Mindennek ellenére azt nem lehet eltagadni tőle, hogy bátor, segítőkész és jóindulatú ember. A Godrikon ennek ellenére sokaknak antipatikus, mert azt gondolják róla, hogy beképzelt, holott valójában csak nehezen nyílik meg másoknak személyesen. Sokkal könnyebben veti pergamenre az érzéseit és mélyebb gondolatait.
Apróságok
mindig || Animágia, írás, levelezés apjával, könyvek, versek, méregerős kávé
soha || A köhögés hangja, beteg emberek, várakozás, bizonytalanság, tehetetlenség
hobbik || Ír vagy gyakorolja a sólyommá változást
merengő || A legjobb, amikor Ceciliával a színes esőcseppeket csodálta gyerekként, a legrosszabb, amikor holtan látta őt.
mumus || Anyját látja, amint vészesen lefogyva hevesen köhög, és nem kap levegőt
Edevis tükre || Sikeres íróként látja magát, amint apja és anyja büszkén átölelik
százfűlé-főzet || Világos szürke, vizes állagú, keserű ízű
Amortentia || Friss eső illata
titkok || Titkon azért választotta az amneziátori szakot, hogy segítsen másoknak megszabadulni a feldolgozhatatlan emlékektől.
azt beszélik, hogy... || Csak azért van az élvonalban a hallgatók között, mert a nagyapja és az apja a Godrikon tanított.
A család
apa || Dawson A. W. Hamox, 55, félvér, szoros baráti viszony
anya || Cecilia Hamox (születési nevén Owen), †51, félvér, szeretetteljes kapcsolatuk volt
testvérek || Egyke
Családtörténet ||
A Hamox család hosszú felmenőkre visszamenőleg pedagógus família, még Dalton édesapja is követte a hagyományt, hogy a pedagógiának szentelje életét. Dawson apjához hasonlóan a Godrikon tanított közel harminc éven át, majd felesége halála után fia tanácsára úgy döntött, környezetváltozásra van szüksége, ezért jelentkezett a Roxfortba mágiatörténet professzornak. Dawson nagyanyja szintén pedagógus volt, ám ő a Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolájának pálcakészítő karán tanított. Dawson szülei mindketten a Godrik Akadémia Oswald Beamish Jogi Karán tanultak, így ismerkedtek meg és már az egyetem alatt összeházasodtak, annyira biztosak voltak benne, hogy összetartoznak. Cecilia az egyetem elvégzését követően évekig otthon maradt Daltonnal, majd miután a fiút felvették a Roxfortba, visszatért protektori hivatásához, amíg meg nem betegedett. Dalton a Hamox család hagyományait megtörve, gyerekkora óta auror akart lenni, igaz, azt csak a jelentkezés előtt nem sokkal döntötte el, hogy az általános aurori helyett az amneziátori szakon kíván továbbtanulni. Ebben a döntésében jelentős szerepe volt az édesanyja halála utáni gyásznak is. Dalton úgy gondolja, hogy amneziátorként sokaknak segíthet megszabadulni a fájdalmas emlékeiktől, de ezt a motivációját még apjával sem osztotta meg.
Külsőségek
magasság || 183 cm
testalkat || Szikár, de erős
szemszín || Sötétbarna
hajszín || Világosbarna
kinézet ||
Daltont általában jókiállású férfinak találják az emberek. Haja enyhe göndörségét és szemszínét édesanyjától örökölte, arcvonásai és testalkata viszont inkább apját idézik. Egyszerűen, letisztultan öltözködik, nem szereti a hivalkodást. Öltözködésében főként a fekete, fehér, szürke, sötétkék és a barna különböző árnyalatai dominálnak. Arckifejezése - apjához hasonlóan - sokszor elgondolkodó, komoly. Előfordul, hogy úgy elmereng a gondolataiban, hogy nem figyel oda igazán arra, aki beszél hozzá, talán emiatt ítélhetik mások tévesen nagyképűnek a kampuszon. Tudás és karrierpálca típusa || 11 hüvelyk, bükkfa, magja főnixtoll
végzettség || Roxfort
Sötét Varázslatok Kivédése K
Bűbájtan K
Bájitaltan K
Átváltoztatástan V
Legendás Lények Gondozása K
Rúnaismeret K
foglalkozás || Egyetemista
iskola || Griffendél Godrik Akadémia
szak || Amneziátori szak
varázslói ismeretek ||
Már roxfortos diákként Igen tehetséges volt a legtöbb tantárgyban, köszönhetően éles eszének és bátorságának, ami a Godrikon is segítségére vált, ugyanakkor olykor meggondolatlan, túlságosan merész döntései miatt többször rótták meg oktatói a varázslóképzőben és az akadémián egyaránt. Az animágiához nagy örömére elég jó érzéke van, professzora szerint remek tempóban halad célja megvalósítása felé, hogy biztonságosan és tartósan vegye fel a sólyom alakját.
Egyéb
avialany || Theo James
Roxfort RPG
Szerző