konyha

 

◂ meglepetés! ▸

2002. június 22.

◃l o l a, a i  d e n▹

i want to be happy
but something inside me
screams that i do not
deserve it

style: yellow&black ║ zene: butter

Hiába sétáltam oda és guggoltam le melléjük, éreztem a gyomromban lüktető ideget. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Egyszerűen nem tudtam, mihez kezdjek a gyerekkel. Az enyémnek látszott, de éreztem, hogy nem az. Mégis hogyan lehetne az enyém? Nat Forest ezer medimágushoz vitt el és mindegyik megmondta, hogy nekem nem lehet olyan egyszerűen természetes úton. Még kezelést is kaptam, amivel összejött Noah. Ezt viszont egyelőre nem sok értelme volt bizonygatni. Lulut kellett megnyugtatni.
Az bizonyos volt, hogy a kislány boszorkány. A káosz, ami elszabadult nem volt egészen ismeretlen előttem. Én magam is ilyen voltam, na meg ilyen volt Ada és Noah is. Szóval tudtam mi ez, mégha kezelni nem is tudtam jobban, mint a tulajdon anyám, aki szintén csak sikított, mikor valami szétroppant a közvetlen közelébe.
–  Köszönöm. És bocsánat, amiért... mindenért. – motyogta a Lulu, ahogy szép lassan nyugodni kezdett. Sejtettem, hogy nem fogadja majd ezt el ilyen könnyen. Mugli születésűként sokkal nehezebb lehet szembe nézni a varázsvilág csodáival.
Időszerű lett volna persze a vacsorával foglalkozni. Aiden megjött a munkából, vagy az anyjától, akárhol is járt. Lulu is csak nem rég esett be és nyilván lefekvés előtt bizonyára enni is szeretne. Így hát sóhajtottam egyet és megpróbáltam rájönni, hova menekülhetett el ugyan Hermész. Jó esetben egy kis repkedéssel már le is vezette a feszültséget. Nagy nehezen felkeltem és visszatértem a pult mellé.
– Én valami olaszosat akarok – jegyezte meg Aiden, ahogy elővettem megint a pergament és tintát és írni. A másik kezemmel a menüt lapozgattam, abban a reményben, hogy esetleg végre sikerül mindenkinek választania.
– Oké. És te, Lulu? – fordultam a gyerek felé, hátha most már nem olyan para a hangulata.
– Én… Én nagyon szépen köszönöm, az a gyerekmenü igazából finomnak hangzik. Ha szabad, én most elmennék a mosdóba – magyarázta.
– Menj fel a lépcsőn, az első ajtó lesz az szemben. – Mutattam a nappali felé. Megvártam, míg távozik, majd nagyot sóhajtva néztem Aidenre. Nyilván nem arra vágyott, hogy betoppanjon az állítólagos szerelemgyerekem és még vele is meg kelljen osztanunk az életünket. Kétlem, hogy az anyja mostanában előkerülne. Sőt az igazat megvallva, ha tényleg a gyerekem, akkor vissza sem adnám valakinek, aki csak így ideküldte. Talán nem vagyok jó szülő, de azért annyi értelem van benne, hogy tudjam mi a megfelelő környezet egy gyereknek… és nem, az én közelemben sem feltétlenül tökéletes. Itt viszont legalább nem küldi el senki egy random idegenhez.
– Bájos kislány. Szóval a vad ifú évek, hm? – kérdezte Aiden a szokásos stílusában.
– Vad ifjú évek? Annyira vad volt… csak arra emlékszem, hogy mindig majdnem elájultam az éhségtől vagy a fáradtságtól vagy a melegtől… – sóhajtottam és közben felvéstem a lapra, hogy „gyerekmenü.” Aidennek meg random választottam egy olaszos zöldség levest, meg valami tésztát sok parmezánnal. Aztán még egy gyerekmenü Elliotnak.
– Egyébként emlékszel, hogy hogyan és mikor jöhetett ez össze? Csak kívácnsi vagyok, mert tökre érdekel – magyarázta tovább és egy adag füst után finom puszit lehelt az ajkaimra. Kicsit belesóhajtottam lehunyt szemekkel. – Nyugi nem leszek mérges, csak kicsit. Egyébként be kéne toldanunk neki egy szobát.
- Cseppet sem rémlik. – Rántottam meg vállam. – Ez az egész nagyon furcsa. Mikor Nattal akartuk Noah-t, azt mondta a medimágus, hogy nekem nem lehet gyerekem csak úgy és hogy ez minden bizonnyal mindig is így volt. Szóval egy halom bájitalt belém tört, mire egyáltalán összejött a baba.– Magyaráztam, minta számítana. Nem számított. Lulu itt volt és vigyáznunk kellett rá.
– A szoba jó ötlet. Köszi… – Tettem hozzá, mert értékeltem a gesztust, nagyon is. Szóval odabújtam hozzá egy pillanatra, még mielőtt beröppent volna az ablakon Hermész és a lábára köthettem volna a megrendelésünket. Így hát, ezen az estén nem volt más terv már, minthogy megvacsorázzon mindenki, Lolának pedig megágyazzak a kanapén. Nem ma akartam megismerni, ahhoz túl fáradt voltam.   

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

◂christmas feeling II.▸

2002. december 5.

◃ f y n n ▹

i know what i want
and i’m gonna get it

style: warm up ║ zene: cold december night

– Igen? És mi az? – hajolt hozzám közelebb Fynn, ahogy feltette a kérdést. A mozdulattól persze majdnem sikerült lesmárolnia, de engem ez nem hozott zavarba. Megfogtam a kezét és finoman húztam magam után.
Nálam jobban senki sem érthette meg a helyzetét. Szívtörés… hányszor is volt? Legalább ötször-hatszor, mintha muszáj lenne mindenkinek átgázolnia rajtam, akit egy kicsit is megszeretek. A házasságom Aidennel nem volt különösebben tervezett… valójában kész csoda volt, hogy megtörtént. Olyan sorszerű volt, amikor újra megkeresett, amikor a manó ránk varázsolta az aranyport, amikor újra és újra jött az az érzés, hogy fel kell másznom az ablakához és bejutnom a szobájába a Fraser házban. Most pedig hol tartunk… őszinte szerelem, saját otthon, egy közös kislány, akit nyárra már a karunkba is tarthatunk. Az élet néhány hónap alatt fordult ilyen hatalmasat.
– Majd meglátod. – Kacsintottam rá és kicsit megszorongattam a kezét közben. Tudhatta, hogy bízhat bennem. Jó barátok voltunk, fontos volt nekem, hogy jól érezze magát. Egy csaj sem ér annyit, hogy így lestrapálj magát. Ismertem tényleg az érzést, de azt is megtanultam, hogy amikor elmúlik, akkor az ember rájön, milyen jó érzés a szabadság és az, hogy bárkivel lehet kefélni. Szánalmas kijelentés ez egy házas embertől… – sóhajtott fel bennem a hang, egyértelműen jelezve, hogy túl nagy mellénnyel beszélek, miközben az idegeimet majdnem kicsinálta Aiden elvesztése.
Behúztam végül a legelső üzletbe, ami szembe jött és tudtam, hogy rendelkezik kandallóval, majd szó szerint betuszkoltam oda Fynnt, hogy aztán némileg összepréselődve, összekapaszkodva, de távozhassunk onnan. Néhányan sikoltoztak, talán mert túl erőteljesen téptem fel az ajtót.
– Nyugi vaaann, itt sem vagyunk! – jegyezte meg Fynn, mire az általános pánik némileg nyugodni kezdett. Nem érdekelt. Már régen nem érdekelt semmi, csak az, hogy meggyógyítsam a vámpírsrác sérült szívét. Csak halkan súgtam oda, hogy „Hamutartó” és a zöld lángok máris elnyeltek minket.
Hamarosan a Hamutartó ismerős illata ölelt körbe. Talán Cleo csaholását is hallottam, ahogy odasietett a folyosóra, a kandalló elé, hogy köszöntsön minket. Fynnt azonnal érdeklődve megszaglászta, alighogy kiléptünk a szőnyegre és a kezébe nyomtam a kefét, amivel letisztíthatja magáról a maradék hamut.
– Aiden elhozott már ide? – kérdeztem és közben én magam is leporoltam kézzel a ruhámat. A házban már egészen karácsonyi hangulat volt, hiszen már december első napján kitettem a giccseket a kandalló környékére, na meg a kis díszpárnát a fotelben, ahová Aiden szokott elvonulni, hogy olvasson egy kicsit, ha éppen hagyom neki és nem mászok az ölébe.
– Na gyere… – intettem és elindultam előre, hogy a nappalin át, bevezessem Fynnt a konyhánkba. Ott azért még volt némi karácsonyi káosz. Egy doboz dísz várakozott a pult közepén, csak a karácsonyi bögrék voltak odakint, amikből reggel megittuk a kávénkat és Aiden láthatóan már el is mosogatta.
– Ülj le! – Mutattam a konyhasziget mellett várakozó bárszékekre, aztán besétáltam a pulthoz, hogy a fenti polcokban megkeresem a lángnyelvet, a kacajvizet, meg azt a spanyol italt, aminek a nevét sem tudtam kimondani, de annyira ütős volt, hogy az ember szó szerint tüzet okádott tőle.
Kinyitottam a mosogató felett a szekrény. Kissé erőlködve, lábujjhegyre állva próbáltam elérni a legfelső polcra pakolt italmennyiséget. Természetesen eszembe sem jutott volna varázslatot használni… itthon nem szoktunk ehhez annyira. Szóval minden erőmet bevetve, majdnem leverve mindent, levettem a lángnyelvet.
– Játszunk egy játékot. Te iszol egy lángnyelvet és feltehetsz egy kérdést, amire válaszolok a lehető legőszintébben. Aztán én iszom egyet és én kérdezek tőled. – Mondtam és fogtam két poharat, majd megtöltöttem a lángnyelvvel, ami borostyánosan csillant meg a fényben. – Ha elég jól bírjuk, folytatjuk valami erősebbel. – Böktem a fejemmel a polc felé. – Kezdheted. – Toltam elé egy poharat.

[❅❅Sima December❅❅]

❅❅Sima December❅❅



Elliot

2002. December 5.

Bármi is legyen az, biztos segíteni fog. Segítenie kell, mert nsgyon unom ezt a cefet szar érzést. Egy töketlen baromnak érzem magam, és csak reméln tudom, hogy ez valami átmeneti állapot. Követem egy szó nélkül. Be a kandallóba, ki a kandallóból. Válaszként csak annyit kapok tőle, hogy majd meglátom. Egye bassza, akkor lássuk. Végülis a fenébe is, év vége van, vagy mi, talán ezt az egészet egy időre le kéne raknom. Ezt a terhet, amit érzek a szívemen, csak le kéne rakni. Talán vissza se veszem, meglátom, hogyan lesz hozzá kedvem. Rám kacsint. Remélenm, nem azt akarja, hogy próbáljam ki a pasikat, mert az teljességel ki van zárva. Nemnemnem...azt nem. el is hessegetem ezt a gondolatot, mert bízni akarok benne. Behunyom a szemem, és mire kinyitom, a zöld lángok múlóban, és egy tök ismeretlen helyen kötök ki. Egy nedves orrot is érzek a kezemen, ami vadul szaglázik. Asszem Elliot lakásán vagyok.
- Héé, hello haver!
Nyilván meg kell ismerkedni az idegennek, hagyom hogy megszaglázzon, és meg is simogatom. első látásra látszik a karácsonyi hangulat. Én sosem díszítem ki a lakst, csak azért olyan most amilyen, mert a húgom meg imádja, és mivel semmit sem csinál azon kívül hogy a nyakamon lóg, van ideje. Eéveszem a kefét Elliottól, és letisztogatom  a kabátom.
– Aiden elhozott már ide?
Ingatom a fejem. Valahogy nem vagyok az a más lakására járós. Az baráti és az üzleti találkákat sem tartom más otthonában. Nálam sem járt semmi barát féle a lányokon kívül. Valahogy így alakult, nicns különösebb oka.
Na gyere…
Némán követem a nappalin át a konyhába. Szintén karácsonyi cuccok. Díszek, kari bögrék. Fura érzés kap el, de nem veszek róla tudomást. Ahogy leültet, engedemesen, jó kifiú módjára azonnal le is ülök, közben a konyhát pásztázom. Közben Elliot matat valamit egy szekrényben, levesz 3 üveget, majd elénk rakja a pultra.
-Játszunk egy játékot. Te iszol egy lángnyelvet és feltehetsz egy kérdést, amire válaszolok a lehető legőszintébben. Aztán én iszom egyet és én kérdezek tőled. Ha elég jól bírjuk, folytatjuk valami erősebbel.
Őszintén kell válaszolni? Nem tudom, akarok -e én ilyet játszani. Először csak farkas szemet nézek Elliottal, aztán forgatom a szemem, és beadom a derekam.
- Na jó, legyen, nincs tét.
Elém tolja a poharat, Elliotra nézek, aztán a pohárra..   -Kezdheted.
Le is húzom az elsőt. Jól esik, de milyen jól, ez egész üveggel is le tudnék húzni, de nem, nem, most játszunk.
- Mi az az emlék, amit a legjobban féltesz, hogy egyszer elveszíted?
Igazából olyasmit akartam kérdezni, hogy mikor smárolt először pasassal, de nem az jött ki a számon. Már moindegy, ha megkérdeztem, megkérdeztem, módosítani nem ér. Kérdezhettem volna azt is, mit szeret a házasságban. Vagy, allergiás e valamire. Mióta laknak együtt Aidennel. De legalább itt meleg van. Jobb, mint a karácsonyi vásár, bár a karácsonyi hangulatban Ellioték lakása sem szenved hiányt. Felmerül bennem, mit is keresek itt, de mire rájövök, azt is tudom, hogy nem akarom, hogy eszembe jusson, miért vagyok itt. Azért, mert kint hideg van Itt meg van pia. Megpróbálom lezárni az agyam azt a részét, amiben Léah van, de mindig megjelenik. Le kell tudnom zárni, és eldobni a kulcsot.

◂christmas feeling II.▸

2002. december 5.

◃ f y n n ▹

i know what i want
and i’m gonna get it

style: warm up ║ zene: cold december night

Fogalmam sem volt igazából, hogy Fynn és Aiden barátok is voltak-e vagy csak valamiféle munkakapcsolat kötöttek őket össze. Én élveztem a vámpírsrác társaságát, amikor csak iszogatni ültünk össze valamelyik kocsmában. Szóval eddig nagyrészt jó hangulatában kaptam el, most viszont egészen más volt, mint ahogy azt megszoktam tőle. Egyértelműen maga alatt volt.
Egyszerűen attól kezdve, hogy rájöttem, valami csaj kavarta fel a kicsi szívét, fel akartam kicsit vidítani. Hülye ötlet volt a forralt bor, miközben az ilyen helyzetekhez lángnyelv kell vagy az a nyelvleégetős mexikói cucc, amit azóta sem mertem kinyitni, hogy egyre belekortyoltam. 
- Na jó, legyen, nincs tét. - Egyezett bele végül a játékba. Elégedetten vigyorodtam el. Miért is inna az ember csak úgy? Abban aztán semmi szórakoztató nincs, Fynnek pedig határozottan arra volt szüksége.
Vigyorogva néztem végig, ahogy lehúzta az első adagot. Helyes, Fynn… helyes, iszogass egy kicsit, majd meggyógyul a szíved is szép lassan. Őszintén sajnáltam őt, amiért ezen kellett átmennie. Tényleg átéreztem, mert már annyiszor voltam megtört és elgyötört, hogy lassan számolni is nehéz volt. A legtöbbször persze magamnak köszönhettem, mert túl boldog voltam és ahelyett, hogy észrevettem volna az intő jeleket, csak kapaszkodtam és próbáltam reménykedni, hogy megmenthetem… de ami tönkrement, azt nem lehet megmenteni. Ez alól csak Aiden volt a kivétel, hiába éreztem úgy, hogy hatalmas, éles penge lebeg a fejünk fölött, alig várva, hogy ketté vágja kettőnk kötelékét - amit egy manó adott.
- Mi az az emlék, amit a legjobban féltesz, hogy egyszer elveszíted? - kérdezte, én pedig felvontam a szemöldököm. Nem hittem el, hogy éppen ez érdekli… mármint valahogy olyan unalmasan fennkölt volt az egész.
-Biztos ezt akarod tudni? - kérdeztem és közben megtöltöttem újra a poharát. - Nem olyan izgalmas, mint hiszed. Azt hiszem, az a pillanat, mikor először fogtam a karomba a fiamat. - Mosolyodtam el keserűen. Persze, hogy ezt az emléket féltettem a legjobban, hiszen a válásommal együtt Noah is elveszett. Nem mondtuk ki ott és akkor, mert Nat arra kért, hogy gondoskodjak róla ugyanúgy, legyen nálunk ugyanúgy, de egyre nehezebben ment tartani a kapcsolatot… egyre nehezebben ment apának lenni, miközben egy új élet kapujában álltam. Ebben is Phillip Rowle-ra hasonlítottam. Hátat fordítottam a fiamnak és úgy éreztem nem tudok tenni ellene. - Van valami egészen különleges abban, hogy az a kisbaba belőled van… egy húsvér lény… - Sóhajtottam, aztán lehúztam az italomat.
-Ne, de valami érdekesebbre térjünk át… voltál szerelmes már? - Azt inkább nem tettem hozzá, hogy a mostani kis ügy előtt. Inkább megtöltöttem a poharamat, a választ várva.

[❅❅Sima December❅❅]

❅❅Sima December❅❅



Elliot

2002. December 5.

Pár hete még minden más volt. Mondjuk a nyár végén még azt sem tudtam, hogy Alizon jön. Őt is..milyen érdekes, hogy megtaláltam. Nem is kerestem. Mint kiderül, ő azért kerresett, de nem direktbe. Nem kérdezte, hol vagyok. Aztán jött Németország, és azóta újra együtt vagyunk. Illetve már nem úgy, mint régen. Nem vagyunk már egymáshoz nőve, nem kell állandóan védelmeznem, Sőt. Mintha most ő vett volna a szárnyai alá, és ez is baromira idegesít. Mintha megérezné a kételyeim, hogy feszkózom. Amióta meg az üst boltban összetalálkoztunk Léahval, folyton húzza az agyam, de nem úgy, mint régen, nem olyan kíméletlenül. Ez rosszul esik, mert úgy állít be, mint valami hisztis tinédzsert, akit óvni kell. Nem kell engem óvni semmitől. Nincs akkora bajom, csak a faszom ki van. Lehet, csak az év vége. Mindenki bekaphatja. Elliot is, mintha segíteni akarna, de az ő tekintetében legalább nem azt látom, hogy, jaj, szegény, mindjárt bebugyolűlom egy nagy meleg szőrös takaróba. Már ez is valami. Alkoholt ad, teht innentől nem is panaszkodom. Az mindig jöhet. Ahogy elénk kerülnek az üvegek, és a poharak, kérdezek és iszok. Egy húzóra kiürítem a poharam. Kérdés kérdés...magam sem tudom, minek ezt tettem fel. Emlékek...talán mert én kidobnám jelenleg azt, ami bánt, közben meg kapaszkodnék bele. Fos.
-Biztos ezt akarod tudni? Csak bólintok, persze, azért tettem fel a kérdést.
- Nem olyan izgalmas, mint hiszed. Azt hiszem, az a pillanat, mikor először fogtam a karomba a fiamat.
A fiát. Mindig elfeledkezem Elliot gyerekeiről. Én nem vagyok oda a kölykökért, nincs is gyerekem. De amennyire tudok aggódni a húgomért, ha egyszer lez gyerekem, jobban fogom félteni, mint az anyja. A kis szarost...szerencsétlen...nem mintha valaha is képzelegtem volna ilyenekről. Nem vagyok egy álmodozó típus.
Van valami egészen különleges abban, hogy az a kisbaba belőled van… egy húsvér lény…
Hát..nem tudom. Biztosan..ehhet nem tudok nagyon hozzá szólni, hiszen nem voltam még ilyen helyzetben. De kemény meló lehet gyereket nevelni.
-Hát...ja. A gyerekek olyan..fura, hogy a te génjeidet hordozza.
Elliot is lehúzza a magáét, és ez azt is jelenti, hogy övé a következő kérdés. Még égig sem gondolom, miket kérdezhet, gyorsan felteszi.
-Ne, de valami érdekesebbre térjünk át… voltál szerelmes már?
A gyomrom hirtelen összerándul, mintha valami éles tárgyat szúrnának bele. Szerelem? Végigondolva az életemen, az életünkön Alizonnal....sok miinden volt benne, de szerelem az nem. Nem is nagyon akartam ilyeneket megengedni magamnak, de talán nem is ez volt az ok. Én egyszerűen nem vagyok szerelmes típus. Valaki könnyen szerelembe esik, sokszor szerelmes, de én nem. Ahhot valami plusz kell, amit valamiért nekem nem egyszerű megtalálni. Megint beúszik elém Léah arca, és nem múlik. Benne...benne van valami. Vagy volt, ki tudja, látom e még.
- Nem, én nem igazán vagyok szerelmes típus. Talán nem is értek hozzá. Sőt...én nem tudnék megfelelni ilyen elvárásoknak. A szerelem meg tele van velük.  
Léah arca, Léah haja illata, Léah hangja. Lehúzom a következő adag lángnyelvet is. Azt valóban nem tudom, képes lennék rá, de azt érzem, hogy megpróbálnám. Talán ..inkább mennék az azkabanba, minthogy...de persze mire magamban lezongoráznám, a gondolat végére már pont az ellenkezőjét gondolom. Na, etttől vagyok ennyire faszki.
- De..ez..ez a lány...ez igazi boszorkány. Nem tudok kifarolni a saját gondolataimból, mióta a boltban visszautasított.    
Okos..Léahnak van esze, vannak céljai...a bájitalok az élete...és én elbasztam.
-Léah...na, ő hozzám illett volna.  
Tetszik a határozottsága. Ebben a húgomra hasonlít. Makacs, rengeteg tűz van benne, de mégis érezhető benne a lágyság. Ezt nem is tudom elmagyarázni. Csak..érzem. Tudom merre lakik, hiszen küldtem neki bájital alapanyagokat, de azóta nem írtam neki.
- Azt hiszem, megbántottam. Egy szemét alaknak tart, aki minden jó csajt felszed. És az a gáz, hogy...igaza van, ezért nem sértődhetek meg.  
Teljesen jogosan utál. Áh, talán túl sokat is picsogtam. Sose beszéltem ennyit egy nőről.
- Most megint én kérdezek? Milyen tárgy volt, ami eddig a legjobban kicseszett veled, és kis híján elpatkoltál?  
Nyilván azért kérdezek ilyen baromságokat, mert megsült az agyam. vagy csak mert még mindig ott jár az eszem. Léahn. Még mindig előttem az arca, de nem akarom, hogy Elliot hülyén nézzem rám. Épp elég idiótának érzem magam így is. Nem kell ezt tudatni velem.

◂christmas feeling II.▸

2002. december 5.

◃ f y n n ▹

i know what i want
and i’m gonna get it

style: warm up ║ zene: cold december night

A karácsonyi érzésnek nagyjából azon a ponton szakadt vége, hogy elkezdtünk inni. A gyerektéma továbbra is elég fájópont volt az életemben és talán nem is volt éppen okos, hogy Aidennel újra belevágtam ebbe a családozásba. Amikor őt választottam, azt választottam, hogy vele legyek, tudván, hogy sosem lesz gyerekem. Aztán egyszer csak minden megváltozott. Összeházasodtunk, közölte, hogy akar egy kislányt, egy családot akar nekünk és valahol ott kötöttünk ki, hogy már azt tervezgettük, mikor legyen majd Rosie-nak kistestvére. Furcsa dolog az élet… furcsa, nehéz ügy az.
– Hát...ja. A gyerekek olyan..fura, hogy a te génjeidet hordozza.
Erre elvigyorodtam és inkább soron kívül újra töltöttem a poharamat, hogy lehúzzam, mielőtt idegrohamot kaptam. Fynn előtt nem annyira akartam a gyenge oldalam mutatni. Aiden láthat sírni, meg az összes családtag, de más nem.
– Ha tudnád mennyi sokkal furább dolog van… – válaszoltam csendesen. Végre rajtam volt a sor amúgy is, hogy kérdezzek és tökéletesen eltereljem a figyelmet magamról. Ráadásul ez azt is jelentette, hogy újra ihattam. Kellett az alkohol melegsége a korábbi téma után. Pontosan tudtam, hogy szörnyű apa vagyok és így kimondva ezeket a szavakat még meg is bizonyosodhattam benne. Noah-nak lényegében addig voltam ott, míg megszületett, aztán ki is kerültem az életéből.
– Nem, én nem igazán vagyok szerelmes típus. Talán nem is értek hozzá. Sőt...én nem tudnék megfelelni ilyen elvárásoknak. A szerelem meg tele van velük. – Magyarázta Fynn, amire röviden bólintottam. Pontosan tudtam, miről beszél. Nat mellett megtanultam, hogy azoknak az elvárásoknak nem tudok megfelelni… és mindennap attól rettegtem, mikor mondja ki Aiden, nem vagyok mellé való, nem vagyok szülőnek való. – De..ez..ez a lány...ez igazi boszorkány. Nem tudok kifarolni a saját gondolataimból, mióta a boltban visszautasított.
Igen. Erre akartam kilyukadni, hogy egyszer elkezdődik mindenkivel ez. Velem is többek között, mert harminc évig úgy éltem, mint egy nagyképű remete, de aztán visszatértem. Találkoztam Esmével, akibe bár szerelmes nem voltam soha, szerettem és élveztem az együtt töltött idő. Aztán jött Nat és úgy vágott mellkason az a rengeteg érzés, hogy tudtam, ő életem szerelme. Nathaniel volt az, még ha most más életet is élek és magam mögött hagytam azt a múltat. Ő lesz az egyetlen, akit sosem fogok tudni elfelejteni. Mély volt, szenvedélyes és nagyon fájdalmas. Aiden mellett viszont minden nyugodt és romantikus volt. Talán az készítette elő ezt az életet… ki tudja.
– Léah...na, ő hozzám illett volna.
Bólintottam egyet.
– Én is ezt hittem az előző férjemnél. De tönkre tettük egymást… – sóhajtottam egyet a mondandóm végén. Nem volt jó belemélyedni ebbe a témába. Natot sosem fogom kiheverni, nincs az az élet. – Na de, mi van ezzel a csajjal?
– Azt hiszem, megbántottam. Egy szemét alaknak tart, aki minden jó csajt felszed. És az a gáz, hogy...igaza van, ezért nem sértődhetek meg.– Érkezett az újabb válasz. Ezen kicsit elmosolyodtam.
– Még bizonyíthatsz neki, Fynn. Egész cuki pasi lennél, ha kevésbé lennél mogorva. – Kacsintottam rá és újabb adag italt porcióztam ki magunknak. Kellett az alkohol.
– Most megint én kérdezek? Milyen tárgy volt, ami eddig a legjobban kicseszett veled, és kis híján elpatkoltál? 
Vállat vontam. Túl sok ilyen volt… lényegében az összes, amihez valaha közöm volt. Nehéz lett volna egyet kiemelni. Odaadtam Fynn kezébe az italt, hogy akkor húzza le szépen és ő is kezdjen el szédülni, ahogyan én.
– Hát nem tudom. Egyszer volt egy hatalmas aranytojás, amit egy csomó csapda védett. Az egyik átszúrta a combomat. Azóta sem vagyok önmagam. – Megköszörültem a torkom és megpaskoltam a balcombomat. Talán látott már sántítani, de nem voltam benne biztos.
Csuklottam egyet, aztán lehúztam egy újabb adag italt: – A következő kérdésem… ha beájulnék, felviszel a hálóba? – kérdeztem és megkapaszkodtam a pult szélén.

[❅❅Sima December❅❅]

❅❅Sima December❅❅



Elliot

2002. December 5.

Azt nem tudom, Alizonnak, vagy nekem lesz e előbb gyerekünk, vagy egyáltalán lesz e valamelyikünknek. Őszintén szólva Alizont nehezen tudom elképzelni anya szerepben. Kettőnk közül én vagok a gondoskodóbb, sőt, azt hiszem, overprotective is. Bár Elliotból sem nézném ki, hogy apa, egyáltalűn nem, aztán hát mégis. A gyerek nem úgy születik, hogy jaj, ő lenne az apám/anyám , akkor inkább nem foganok meg, nem kell. Ha Így lenne, azt hiszem, kevesebb pszichopata lenne. És azt hiszem, én sem lennék a világon, szóval mindegy is.
– Ha tudnád mennyi sokkal furább dolog van…
Mármint annál, hogy egy gyerek a te génjeidet hordozza. Annál furább? Lehet. Már tudom, hogy Elliot kérdez, és persze, állom a sarat. De pont olyasmiről kérdez, amitől rögtön kényelmetlenül érzem magam, de nem mutatom ki, a francokat, hiszen magam is meggyőzöm, hogy ez nem akkora dolog. Nem vagyok egy romantikus alkat, biztosan nem. Meghagyom másnak. Elliotéknak például. De mégis, valamit tett velem ez a lány, még magam se tudom mit. Talán majd elmúlik, talán nem. Mindenesetre normálisabbnak éreztem magam, amikor még nem bolygatott meg. Azóta, mintha hülyültem volna, bár remélem, ezt csak én érzékelem, és el fog múlni idővel. És igen, persze, azt éreztem, vagyis még mindig, hogy ő illett volna hozzám. Nem mondom, hogy annyira megismertem, de van valami,amitől mégis ezt érzem. Azt sem tudom, őrült e, van e csontváz a szekrényében, semmit, de mégis, valamitől hozzm illik, és ebben teljesen biztos vagyok. A cuki külső alatt, mintha valami eszelős lány lenne, és ez nagyon tetszik. Cseppet sem tűnik unalmasnak, és vibrál a közelében minden, főleg én, és azt hiszem ő maga is. Az ártatlanság, a sebezhetőség, és valami elveszett sötétség keveredik benne, mint valami különleges bájitalban. A poharam megint üres, amit igyekszem gyorsan pótolni. Elliot bólogat, mint aki szintén átesett hasonló dolgon.
– Én is ezt hittem az előző férjemnél. De tönkre tettük egymást… –
Tönkre tenni...Hát az már most is megy. Ha józan fejjel képes lennék gondolkodni, akkor hátraarcot csonálnék, és soha nem keresném. De ennek ellenére, sőt minden ellenére fel kell keresnem. Számításba se tudom venni, mi van akkor, ha rossz vége lesz. Az agyam valamiért képtelen ezt átérezni és logikusan dönteni. Leeszarja ezt a spekulatív információt.
- Bizonyítani? Nem tudom, de nem tudom így hagyni. Fogalmam sincs, hogy a vesztembe rohanok e, de gondolom z majd úgyis kiderül.
Nincs további hozzáfűzni vaóm a témáról, mert amit tudtam, elmondtam. De valahogy már ettől is mintha megkönnyebbülést éreznék, hogy elmondtam valakinek, aki nem okoskodik bele a vinnyogó hangjával, és nem parancsolgat, hogy tedd ezt, tedd azt. És ez ár nekem elég. át is térek megint valami bugyuta kérdésre, ez is bizonyítja, hogy kedkek hülyülni, és kajás is vagyok. Talán lassan haza kéne mennem enni valamit, aztán bealudni.
– Hát nem tudom. Egyszer volt egy hatalmas aranytojás, amit egy csomó csapda védett. Az egyik átszúrta a combomat. Azóta sem vagyok önmagam.
Csak értőn bólintok, de a tojásról is a rántotta jut az eszembe. Reggel ettem utoljára, azóta kóválygok az abszol úton, kocsmából kocsmába, és azt hiszem, ha rövidesen nem eszek, rosszul leszek. Szar lehet maradandósérülést szerezni. Én magam örülök, hogy nincs komolyabb bajom. Heg van a hátamon, de ennyi az egész. Lehúz mégegy italt, de látom rajta, hogy ez lesz az utolsó is.
- A következő kérdésem… ha beájulnék, felviszel a hálóba?
Kissé megtntorodik, és a pultba kapaszkodik. Na, azt hiszem ennyi elég is volt az ivós játékból mára.
- Szerintem az a pillanat nagyon hamar be fog következni...és nekem is, mert reggel óta nem kajáltam. De...
Itt én is megszédülök kissé, de legalább most már nem Léah repked a fejem fölött, hanem egy rántotta, ami már haladás.
- Szóval kösz mindent. Jó volt. A piád is fasza.
Elliot arca is elég sápatag, így úgy döntök, felcipelem, mielőtt összeesik, vagy összehányja magát.
- Na, gyere haver, mára kidőltünk. Felkapom, és elindulok vele belefé....de merre van a háló?
- ö....hol a hálótok? Ha elemlkedik Elliot keze, hogy az irányt mutassa arra megyek, ha már kidőlt, kkor ranom elindulok az egyik szomba felé, míg meg nem találom a hálót.

Köszönöm a játékot! Fynn meg a piát!