Aranyfog Varázstárgy Szaküzlet

Elliot O'Mara, Aiden Fraser és Sean Westerfeld pennájából



A Zsebpiszok köz legújabb üzlete 2002 májusában nyitotta meg kapuit. A tulajdonos egy bizonyos Aiden James Fraser rajong a művészetért és igazi ritkaságokkal foglalkozik, amit nem lehet Borginnál beszerezni, vagy más lecsúszott varázstárgy-kereskedőnél. Nem kérem, itt aztán tényleg különlegességeket szemrevételezhet az ember s bizony igazi profiktól. Az üzlet nem túl tágas, meglehetősen kicsi és régies kívülről és belülről is, ám mindig elképesztő tisztaság uralkodik, akár ki is áll éppen a pult mögött. Általában Mr. Fraser ücsörög egy könyvet bújva a sarokban lévő fotelben, míg a vevőket várja, máskor azonban az O'Mara tornádó csap le és nem éppen kellemes hangvételben szolgálja ki az ide érkezőket... de ez megéri a beszerzett kincsért cserébe... nemde?

Figyelem, a helyszín használatához kérd Elliot vagy Aiden beleegyezését!

◂ him▸

2002. június 7.

◃ a i d e n ▹

i saw magic in his eyes
dirty, dark, beautiful magic

style: beige style ║ zene: butter

Ez az egész hatalmas mindenség a miénk volt. Hihetetlen volt. Jó… jó… talán nem hatalmas, sőt, annak éppen a tökéletes ellentéte. Egészen apró egy kicsi raktárhelyiséggel, de miénk. Tökéletesen illet rá az Aranyfog név és a cégér is megérkezett, amin szépen megcsillant a sápatag, nyári napfény. Jól mutatott, szinte megragadta az ember tekintetét... talán, mert nem volt egy olyan mocskos ősöreg valami, amit Borginnál láthattak. Azt is már vagy kétszáz éve nem takarított le senki. Pedig ráfért volna éppenséggel. Az egész üzlet egy merő por volt, a miénk ahhoz képest patináns és rendezett, tömve érdekesebbnél érdekesebb tárgyakkal.
Épp csak egy pillanatra téved a tekintetem a kirakaton túlra, ahogy a szélben ide-odalibbent a fatábla, jelezve, hogy bizony új üzlet nyílt a Zsepiszok közben. És nem, marhára nem kértem Christopher Cartwright véleményét… bár majd biztos ezt is úgy kezeli, mintha megcsaltam volna. Nem így tettem, csupán próbálom a magam életét élni, élvezni, hogy Aidennel kicsit még élhetek a hobbimnak… mert a varázstárgyakat szerettem. Ebben a boltban állva is éreztem, ahogy a bennük megülő sötét vagy éppen teljesen átlagos mágia egészen erős ritmusra készteti a szívemet. A lüktetés végig sietett az ereimen és egészen komoly hatást gyakorolt rám. Olyan volt, mintha valami örült zene járná át minden porcikámat és én ezt imádtam.
Ujjaim végig cirógattak az aranyphalloszt mintázó szobron. Valami durva szexmágiája volt, de éppenséggel nem játékszernek tettem ki a polcra. Bár egy kicsit komolyabb példány volt, mint a saját gyűjteményemben lévő darab – amit egyébként Aiden gyűlölt, és csak reméltem, hogy megbarátkozik vele, mikor kirakom a polcra a nappaliban. A mágia hatására bizsergést éreztem az ujjbegyemben, ami végig vándorolt az egész testemen, kicsit erősebb érzést kiváltva a nadrágomban.
– Erős cucc ez, Muci – közöltem vigyorogva, majd a Madam Suvickus-féle fertőtlenítővel lefújtam teljesen hosszában és finoman áttöröltem a puha anyaggal, ami a kezemben volt. – Kár, hogy az enyémre mindig is féltékeny voltál, mert ki akarom rakni otthon. – Meséltem. Tény, hogy akkor látta nálam, amikor az ujjamra tetováltattam az A betűt… és valahogy a kettő miatt egyszerre akadt ki. Hát igen… nem viselkedtem éppen jól. Nem kellett volna azt hinnem, hogy olyan fontos vagyok. Végül is nem mindenki olyan, mint Nat. Nem veszem meg egy mosollyal, némi szexszel meg szép pislogással. El sem várhattam így tőle, hogy pár hónap után hozzám akarja kötni magát. Talán nem is várhatom el senkitől. Azért néha-néha, elejtettem némi célozgatást Aidennek gyűrűkről és gyémántokról. Most már majdnem egy éve ismertük egymást. Ne kísértsd a sorsod O’Mara, csak meg fogod szívni! A hang gúnyolódott, de Aidenben valamiért jobban bíztam most, mint legutóbb. Nem csak egy átmeneti állapot voltam az életében és ő sem az enyémben. Ha pedig ezt annak a szerencsétlen manónak köszönhettem, hát készen álltam hálát adni neki.
– Hmm… kellemes bizsergés a nadrágban. – Motyogtam magam elé, hiszen még mindig éreztem a jótékony hatását a szobornak, így valóban nem Aiden dohány és férfiasan mentolos, kissé kókuszos illata volt az, ami hatott rám. Fogtam a kis jegyzettömbömet és felírtam a mellettem heverő leltárjegyzék megfelelő pontjához. Ezt mindig magammal hordtam, hogyha érzek valamit, azt felírjam és Aiden könnyebben tudja tovább adni a holmit. – Egy hálószobában megállná a helyét az tuti. – Tettem hozzá és megint Aidenre pillantottam, majd végig nyaltam az ajkaimon, ahogy találkozott a tekintetünk.

[2002. június 7.outfit"Phallos" Athene]

2002. június 7.
outfit

"Phallos" Athene

Elégedetten nézek körbe a bolton. Volt annyi pénzünk, hogy kikerüljem a kölcsönkérést anyámól, és meg tudjam venni a boltot anélkül, hogy szóltam volna arról, hogy mit is vettem. Persze utólag megtudta, mert anyához valahogy minden mindig eljutott. Iagzából azt hazudtam neki, hogy ez egy sima kereskedés, csupa jó cucc. Persze ha belépett volna ide rögtön tudta volna, hogy mit is csinálok igazából. Néha elgodnolkodtam azon, mikor fogok végre odáig eljutni, hogy nem hazudok anyám szemébe rezzenéstelenül? Ő modnjuk inkább aggódott volna a drága kicsi fiáért, de Benjaimnnak erősen sértette volna az igazságérzetét, godnolom. Ő midnig is túl becsületet és jó volt hozzám képest.
Elégedetten cigarettáztam a kényelmes fotelemben, miközben viszlattam ELliott sziluettjét ahogy törölte a port. Sean valahul hátul volt, éppen kifeküdte a teliholdat, szóval nem iagzán zavart sok vizet. Örültem, hogy volt neki normális feléd a feje felett, de persze ez nem akadályozta meg őt abban, hogy anyáéknál, vagy nálam csövezzen. Imádta eljátszani a magányos farkast, de közben láttam, hogy egészen jól esett neki normális emberek között lenni.
Elliot éppen azt a gusztustalan falloszt takarította, aminek a szexmágiáját a fotelemig is érezhettem. Halkan felsóhajtottam, majd megcsóválva a fejemet összecsuktam a kezemben tartott könyvemet, és odaléptem Elliot mögé, finoman beéeharapva a fülébe.
– Kár, hogy az enyémre mindig is féltékeny voltál, mert ki akarom rakni otthon. – Elléptem tőle, és elhúztam a számat. Hát igen, nem reagáltam jól egyszerre kát idegesítő dolog is történt és akkor amúgy is rosszul kezeltem a stresszhelyzeteket. Feryll még bennem szőtte a hálóit, és futkározott a bőröm alatt egy mérgezett pókként, ami midnig bele-belemart a bőröm alá, ezzel pedig nem csak Elliotot bántottam. Hanem az öcsémet és anyát is. Furcsa volt megint itt lenni, az életük részeként.
- Elliot én a sajátoddal tök jól elvagyok, de a többi nem nagyon érdekel, akármennyire is csillogjon, vagy esetleg beszéljen. Remélem, Sean ösztöneire ne lesz kifejezetten hatással, nem akarok úgy belépni ide, hogy a pávákkal ismerkedik - forgattam meg a szememet. Nem tagadtam, azért előg erősen éreztem én is ezt a pulzáló energiát, és közelebb kerülve aztán pláne. Közelebb is húztam magamhoz Elliotot, miközben ő is érezhette hogyan is állok. Persze nem kellett volna itt bármit is csinálni, hirtelen mindig mindenki akkor jelet meg, amikor éppen egymásra akartunk volna hangolódni egy nagyon kicsit.
- Biztos, hogy nem lesz a mi hálószobánkban - szögeztem le. - Elég oda kettő, és azok pont jó helyen vannak - folytattam, majd azért odahajoltam hozzá és szenvedélyes csókot leheltem forrón az ajkaira. Aztán el is húzódtam, amint megszólalt az ajtó felé helyezett aranycsontokból álló szélcsengő. A kis csontok csillogva csilingeltek, amint egy görbe hátű néni vonult be, és igen elveszett fejet vágott.
- ELnézést, bogárkéim, itt lehet kapni plüss elefántot? - kérdezte éles hangon, mire én csak megforgattam a szememet, de egy jólnevelt fiú voltam, így illedelmesen válaszoltam.
- Sajnálom, hölgyem, de rossz helyre jött, mi nem árulunk ilyeneket - közöltem, mire a néni elkezdett téblábolni a kis tér közepén.
- Neee-eem? És plüss hörcsögöt?
- Nem, sajnos nem - mondtam kicist fezsültebben, mire kitipegett az ajtón. - Nem kellene valami idősember riasztó bűbájt kitenni? Egyáltalán hogy került a Zsebpiszok közbe... Nyuszi, ha ez lesz minden nap, én meg fogok ölni valakit - fakadtam ki.

◂ him▸

2002. június 7.

◃ a i d e n ▹

i saw magic in his eyes
dirty, dark, beautiful magic

style: beige style ║ zene: butter

Finoman simítottam végig az arany phalloszon, mikor éreztem, hogy Aiden megjelenik, egészen közel hozzám. Éppen csak megéreztem a lágy érintését, a finom melegséget, ami a testéből áradt, már is jött az a fülharapás. Nem bírtam. Megtaláltam a legeslegérzékenyebb pontomat és csak egy hangos nyögést tudtam kipréselni magamból. Kicsit neki is dőltem a szekrénynek, amitől finoman összeütköztek a rajta várakozó tárgyak és csilingelő hangot hallatva közölték a nemtetszésüket.
Aiden persze sejtethette, hogy a fülem a legérzékenyebb pontom és direkt csináltam ezt. Egyszer talán, kissé részegen meg is súgtam neki, hogyha sokáig nyalogat ott, akkor a nadrágomban gyorsan nagyon… nagyon forró lesz a hangulat. Voltak ilyen, meg olyan baleseteim, bár engem ez sosem zavart. Tudtam, hogy a másik fél ezt szexinek tartja. Aidenen viszont mindig is nehezen igazodtam ki. Az érzékenység, ráadásul a harapással keveredve ennek a varázstárgynak a közelében eléggé… intenzív volt.
–  Elliot én a sajátoddal tök jól elvagyok, de a többi nem nagyon érdekel, akármennyire is csillogjon, vagy esetleg beszéljen. Remélem, Sean ösztöneire ne lesz kifejezetten hatással, nem akarok úgy belépni ide, hogy a pávákkal ismerkedik.
Nem bírtam visszatartani a vigyort a megjegyzésre. Gyanítom, hogy Sean előbb dugná végig az egész Zsebpiszok közt, semmint hogy a pávás cuccainkkal keveredjen közvetlen kapcsolatban. Egy felajzott vérfarkasnál nem igazán veszélyesebb. Nem akar mindjárt beszámolót tartani a Mucidnak arról az orosz fószerről? A hang gúnyolódott, én meg persze megköszörültem a torkomat. Nem, Alexejről egy szót sem ejtettem Aidennek… és nem csak a féltékenység miatt. Az nem zavart annyira, sőt szexinek tartom. Egyszerűen csak nem éreztem tisztességesnek a futó kalandjaimról beszámolni neki.
– Hát, Mucikám, ha Seancira ez hatással lesz, akkor biztos lehet benne, hogy nem az üzlettérben fogja kiélni magát… tudod te milyenek a vérfarkas ösztönök? – Nevettem fel, de még mindig hatással volt rám az arany phallosz. Ezért is tudott olyan könnyen magához vonni Aiden. A testünk finoman simult egymásnak, úgy hogy érezhettem, őt sem hagyja hidegen az itt uralkodó szexmágia. Durva dolog az ilyesmi, na meg nagyon erős is, az emberi testet könnyen lehetett vele irányítani… szinte minden pulzálást felerősített. Egy hálószobában határozottan megállná a helyét, ha az adott párnak van némi önkontrollja. Ellenkező esetben fájdalmas következményei is lehettek volna a helyzetnek.
– Látod, pontosan ezért kéne nekünk ilyesmi. Mennyit játszhatnánk… a legváratlanabb pillanatokban… – Felemeltem a balkezemet és a mutatóujjammal finoman végig simítottam az ajkain. Finoman húztam szét őket, már ennyitől is felsóhajtottam, de nem csókoltam meg.
– Biztos, hogy nem lesz a mi hálószobánkban – közölte úgy, mintha ez tény lenne. Aiden is nagyon jól tudta, hogyha a fejembe veszek valamit, akkor azt véghez is viszem. Valamihez több idő kellett, de pont elég makacs voltam, hogy ne tágítsak. – Elég oda kettő, és azok pont jó helyen vannak. – Közelebb hajolt és az ajkaimra tapadt. Szenvedélyesen viszonoztam a forró csókot, kissé beleharapva az alsó ajkába. Ujjaim a hajába túrtak és csak akkor engedtem el, mikor felcsendült a kis csengő az ajtó felett, jelezve, hogy valaki érkezett.
Egy görbe banya volt, aki plüsselefántot vagy plüsshörcsögöt akart venni. Nem foglalkoztam vele különösebben, sőt polgárpukkasztó módon megigazítottam magamon a nadrágot, mert az kényelmetlenül szűknek tűnt hirtelen. Talán éppen ezért tipegett ki… bár Aiden hangja is meglehetősen feszültté vált.
– Nem kellene valami idősember riasztó bűbájt kitenni? Egyáltalán hogy került a Zsebpiszok közbe... Nyuszi, ha ez lesz minden nap, én meg fogok ölni valakit. – Fakadt ki Aiden, én meg finoman belekapaszkodva az övébe, közelebb húztam magamhoz, hogy összedörgölőzzünk odalent egy egészen kicsit. Jól eső kis sóhajjal vigyorodtam el.
– Lehet, hogy egy álcázott mestertolvaj és a plüsshörcsög volt a kódszó… – válaszoltam és közelebb hajoltam az arcához, hogy a nyelvem hegyével finoman az ajkai közé nyaljak. Már majdnem csókká olvasztottam össze a szánkat, mikor hirtelen megint csendült a csont izé. – NEM ÁRULUNK PLÜSSLÓFASZT! – Emeltem fel a hangomat, de mikor az ajtó felé pillantottam, a dühömet elmosta egy zavart, gúnyos röhögés. Igen, ez akkor van, mikor meglátom a saját apámat. A szokásos fekete öltözék, komor kép, egy sétapálca… semmi sem változott.
– Szép napot, fiam… és Mr. Fraser… – pillantott Aidenre. Aztán el is engedtem az övet, hogy Muci menekülhessen, ha akarja. – Látom még mindig a fiammal izzítja a vasat. – Folytatta nagy gúnyosan, majd közvetlenül előttünk állt meg. – Egy remek aranyvérű család sarja. Inkább a vére tovább vitelével kéne foglalatoskodnia, mint ezzel a sehova sem tartó kapcsolattal. Tudjuk nagyon jól, hogy nem egy tizenéves kölyök fogja hozzád kötni az életét… –  A tekintete rám vándorolt.
– Még is benne jobban bízom, mint neked egyetlen szavadban is. – Közöltem nemes egyszerűséggel.
– Ha valamelyikőtök nő lenne, ez egy nagyon jövedelmező kapcsolat lenne. Így viszont értelmetlen. Mr. Fraser is rájön majd erre, ha megérti, milyen örökséget hordoz a vérében.

[2002. június 7.outfit"Phallos" Athene]

2002. június 7.
outfit

"Phallos" Athene

Örültem, hogy ma nem volt itt Sean. Úgy értem kilóméteres körzetben nem. Reménykedtem benne, hogy valahol Dratfordban van, és éppen anyámat boldogítja azzal, hogy pucéran mászkál a lakásban anya m,eg üldözi egy pléddel vagy valami köntössel, meg egy habszivaccsal. A látványért megérte volna otthon lenni, de most inkább csak elgyönyörködtem ELliotban.
– Hát, Mucikám, ha Seancira ez hatással lesz, akkor biztos lehet benne, hogy nem az üzlettérben fogja kiélni magát… tudod te milyenek a vérfarkas ösztönök? - felvontam a szemöldökömet, és fürkészni kezdtem Elliot tekintetét. EGsézen mélyen belefúrtam a barnás-szürkés árnyalatú szemeimet az ő fénylő íriszeibe.
- Azért nem szeretnék egy utcányi kicsi Seant látni rohangászva a boltunk előtt... és, mondd csak, nekeed talán olyan nagy tapasztalatod van a vérfarkas ösztönökkel? - leheltem rá sikké féltékeny hangúllyal az utolsó szavakat. Határozottan izzott körülöttünk a levegő. Bár phalloszok nélkül is megvoltunk, semmi kedvem nem volt olyan körül aludni, hogy minden reggel merevedési gondjaim legyenek, vagy az éjszaka közepén, amikor jobb emberek kimennek inni. Régi szokásom volt tejet csenni éjszaka, nem mintha Benjamin nem tudta volna. De a család többi része mindig azt hitte, hogy apa vagy Ben itta meg a tejet én pedig jól szórakoztam ezen.
- Ki fogom hajítani, mindet, akárhányat is bigygesztes a hálónkba. Azt akarod, hogy zeusz is meg akarja erőszakolni Cleot? - kérdeztem, majd miután túlvoltunk a nénin, mégjobban egymáshoz simultunk.
A kis bolt enyhén poros levegője csikizte az orromat, a halovány fénnyel beborított minket, a sötétbarna bútorokon. Félmosollyal engedtem át ELliotot az ajkaimon, hogy az én nyelvem csalogatóan összetalálkozzon az övével. Vibráltunk, minden egyes alkalommal, és ez már önmagában is kellően... kellemes érzés volt.
- Ki kéne tennünk a zérva táblát, nem? - suttogtam az ajkainak, pontosan akkor, amikor nyilt az ajtó, ELliot meg beleordított a fülembe. De néni tipegés helyett osmerős, lépteket hallottam, mert a cipő talpának a kopogása után egy sétabot is belecsapódott az öreges padlóba.
– Szép napot, fiam… és Mr. Fraser… – robbant be apuci a képbe. Feléfordultam, és fanyar félmnosolyra húva a számat bólintottam felé.
- Mr. Rowle. Micsoda megtiszteltetés, hogy itt van - szólaltam meg, bár a hangom éléből haloványan kiérződött, hogy szarok bele, hogy idetolta  apofáját.  Még mindig nem féltem tőle, de kellően kívántam már azt, hogy megdögöljön, és eltűnjön ELliot életéből úgy az örökkénél is tovább.
- Egy remek aranyvérű család sarja. Inkább a vére tovább vitelével kéne foglalatoskodnia, mint ezzel a sehova sem tartó kapcsolattal. Tudjuk nagyon jól, hogy nem egy tizenéves kölyök fogja hozzád kötni az életét… - felvontam a szemöldökömet, és zsebre dugtam a kezemet, hogy kikotorjak egy szál cigit a benne pihenő üresedő dobozából, majd meggyújtva a szálat lustán a számba helyeztem.
- Ugyan, ön most hízeleg? A végén mmég elpirulok - vigyorogtam rá szemtelenül. - Nem is említetted Nyuszi, hogy az apád jóstehetsége még Trelawneynél is jobb. - talán jófiút kellett volna játszanom. De most nem volt hozzá kedvem.
Elliot válaszára meg még gonoszabb vigyorra húztam a számat, és kifújtam a bennem gomolygó füstöt, egyenesen a kedves apuka arcába.
– Ha valamelyikőtök nő lenne, ez egy nagyon jövedelmező kapcsolat lenne. Így viszont értelmetlen. Mr. Fraser is rájön majd erre, ha megérti, milyen örökséget hordoz a vérében.
- Megtisztelő, hogy így aggódik értem, de tisztában vagyok a vérem örökségével, köszönöm. A maga pénzhajhászata pedig hogy, finoman fejezzem ki magam, túlmutat egy pénzéhes picsánál, ami nem zavaró kicsit, Mr. Rowle? Nem idegesíti, hogy nem figyeg ott lennt semmi? Mert normális örököst sem tudott megkreálni így muszáj valaki olyanhoz nyúlni akit eddig nagyjából leszart? Milyen kedves dolog ez apuci, a szülői aggódás már-már megható - billentettem félre a fejemet és visszahelyeztem a csikket a számba, de másik kezemmel óvatosan a pálcám felé nyúltam.

◂ him▸

2002. június 7.

◃ a i d e n ▹

i saw magic in his eyes
dirty, dark, beautiful magic

style: beige style ║ zene: butter

– Azért nem szeretnék egy utcányi kicsi Seant látni rohangászva a boltunk előtt... és, mondd csak, nekeed talán olyan nagy tapasztalatod van a vérfarkas ösztönökkel? – Szinte éreztem az enyhe féltékenységet, ahogy megült a szavai mögött. Nem zavart, valójában örültem, hogy egy kicsit az. Volt valami Aiden féltékenységében, ami egyfajta visszajelzés volt. A múltunkban talán éppen ez kellett volna, hogy legyen valami értelme annak, ami közöttünk van. Talán csak egy kis küzdelem. Most küzd, én is küzdök és ettől valahogy minden a helyére került.
– Valamilyen tapasztalatom van… – Vontam meg a vállam. Igen, egy ideig próbáltam küzdeni a közöttünk lévő dolgok ellen. Aztán beláttam, hogy teljesen felesleges volt. Először csak Seannal flörtölgettem, nem mintha annak sok értelme lett volna, a közöttünk lévő kémiát minden bizonnyal csak én éreztem. Vagy bemagyaráztam, mert nem volt jobb dolgom, mint a szexen agyalni minden szembe jövő alakkal. Végül is Alexejnek hagytam magam, de ő is csak akart valamiért azért cserébe, hogy azt tett velem a pezsgőfürdőben, amit akart.
–  Ki fogom hajítani, mindet, akárhányat is biggyesztes a hálónkba. Azt akarod, hogy zeusz is meg akarja erőszakolni Cleot?
Jó, ezen fel kellett nevetnem. Ez képes volt még a túlzottan szexi beszélgetés közepén is kihozni belőlem egy kis kacajt. Ahogy az ujjaim az övével játszottak és annál fogva húztam közelebb magamhoz, hogy összeérjen a testünk, az ajkaira súgtam: – Zeusz egy ideje nem olyan férfias, mint te… gondoskodnom kellett róla Nat macskája mellett… – Csókoltam meg. Nem óvatoskodtam, lassú, szenvedélyes ritmust engedtem meg magunknak. A közöttünk lévő lüktetés egyre erőteljesebb volt. Ha ott neki dönt a polcnak, azt tehetett volna, amit csak akar… nem húzódtam volna el vagy tolom el.
– Ki kéne tennünk a zérva táblát, nem? – súgta az ajkaimnak. Már majdnem bele is egyeztem, mikor felcsendült a nyíló ajtót jelző csilingelő hang. A mordulást kiabálás követte. Örültem volna, hogyha akárki is az, eltakarodik a francba… pláne miután kiderült, hogy apám az. Minek jön ide? Az nem lepett meg, hogy tudott a boltról, mindig minden tud rólam. Gyanítom valaki azt is figyeli hányszor kefélünk egy nap alatt. Szóval nem… csak az volt különös, hogy egymagában bukkant fel. 
– Mr. Rowle. Micsoda megtiszteltetés, hogy itt van – közölte Aiden. Hát a stílusból érződött, hogy mennyire szarik rá apám fejére… képletesen. Megértem, az a legutóbbi eset is, mikor úgy menekített ki a kényszer jegyességből eléggé rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra. Ott már nagyon is tetőztek a közöttünk lévő feszültségek. Valójában azt sem hittem volna, hogy majd odajön és megment. Számára akkor úgy tűnt, hogy az az egész egy vicc.
– Cső apa… segítsek kimenni? – Kérdeztem, de valójában totál figyelmen kívül hagyott csak magyarázott Aidennek. Aztán tért át rám… remek. Pontosan azt az információt mondta el, amit amúgy magamtól is tudtam.
– Ugyan, ön most hízeleg? A végén mmég elpirulok – Aiden szavaira nem tudtam elvigyorodni. Csak nyeltem egyet. Emlékeztem mit tett apám még Nattal annak idején, nem akartam ezt megismételni. Nem akartam megint menekíteni valakit, csak mert az öregem úgy döntött, hogy elrabolja és egy barlangban kínozza addig, míg idegroncsot nem csinál belőle. – Nem is említetted Nyuszi, hogy az apád jóstehetsége még Trelawneynél is jobb.
– Jó lenne, ha elhúznál… nem óhajtok most a kapcsolataimról csevegni. – Jelentettem ki, csakhogy kicsit lenyugtassam a feszültséget. Engem utáljon, ne Aident. 
Apám megint nem reagált le. Csak folytatta úgy, ahogy az ő táncrendjének megfelelt. Mindig is ilyen volt, hideg, önző, üzleties. Az emberi kapcsolatokat lehetőségekként kezelte, nem volt semmiért sem hálás.
– Megtisztelő, hogy így aggódik értem, de tisztában vagyok a vérem örökségével, köszönöm. A maga pénzhajhászata pedig hogy, finoman fejezzem ki magam, túlmutat egy pénzéhes picsánál, ami nem zavaró kicsit, Mr. Rowle? Nem idegesíti, hogy nem figyeg ott lennt semmi? Mert normális örököst sem tudott megkreálni így muszáj valaki olyanhoz nyúlni akit eddig nagyjából leszart? Milyen kedves dolog ez apuci, a szülői aggódás már-már megható. – Aidenre néztem, láttam, ahogy a cigit visszadugja a szájába. A másik kezével talán éppen a pálcáért nyúlt. Jól is tette. Itt ma még bármi megtörténhet.
– Mr. Fraser, ha így folytatja, nem csak egy figyelmeztetést kap – Villant meg apám barna szemében valami, ami azt súgta veszély. Én is erősebben szorítottam meg a már ujjaim között tartott lucfenyő pálcát és készen álltam, hogy egy átokkal kipenderítettem. – Elliot nem beszámítható. Így hát, az amit magának mond pont úgy egy őrült tévképzete, mint bármi más, amit tesz. Ezért kell valaki, aki megmondja neki, mi a jó…
– Na jó húzz a faszomba! – Kaptam fel az arany phalloszt és fenyegetően megráztam felé. Az sem érdekelt, hogy az érintéstől még jobban bizseregtem odalent. Talán nem voltam normális ezzel a sok hangulatingadozással, meg a bennem lévő sötétséggel, de azért el tudtam dönteni, hogy egy nőt vegyek-e el vagy inkább Aiden mellett legyek.
– A maga helyében nagyon óvatos lennék, Mr. Fraser! – Lépet közelebb apám Mucihoz, a tekintetét egy pillanatra még rajtam tartotta. – Nem csak a hűségessége megkérdőjelezhető, de az is, hogy életben marad mellette… – Apám pálcája hirtelen Aiden nyakába fúródott. Nem bírtam elviselni a látványt, nem egyenesen gyűlöltem, hogy ezt teszi. Megölöm, meg fogom ölni! – Lüktetett bennem a gondolat, de ahogy megemeltem a kezemet, hogy hozzá vágjam a szobrot, a pálcája hirtelen rám szegeződött. Olyan érzésem támadt, mintha valami álomban lennék és a következő pillanatban a kezem magától mozdult, a szobrot meg egyenesen Aidennek hajítottam. Hörögve, vicsorogva próbáltam ellenállni a kényszernek, de olyan volt, mintha láthatatlan fonalakkal lennék apám pálcájához kötve, ostoba marionettbábúként.

[2002. június 7.outfit"Phallos" Athene]

2002. június 7.
outfit

"Phallos" Athene

Egészen idillikus, már-már mesébe illően kellemes ez a kép, Elliot takarít, én csak játzsom az észt, és a főnököt. Na jó, ez így nem helyes, nem kell ezt eljátszanom, mert alapból mindenben én vagyok a főnök... Szóval itt vagyunk, Saen, mintha a házifarkasunk lenne éppen körbejelöli a területét, és Elliottal meredező phalloszokról társalgunk. Irónikusan hangulatos, amikről nem igazán gondoltam azt, hogy valaha részem lesz ilyemsiben. De gyáva vagyok, ostoba nem. SOha nem fogom megtaagdni magamtól a jót. Egyszer már megtettem. Na jó, kétszer is, és minden egyes alkalommal vesztettem. Mindent elvesztettem szinte. Én pedig többet nem fogom megfizetni a gyávaságom árát, és meg fogom tartani a családomat, akkor is, ha ehhez mondjuk a legfeketeébb munkát is kell elvégeznem.
-Aha, szóval van. Egyszer prezentálhanád ezt a nagy tapasztalatod - meg sem próbálom leplezni, hogy féltékeny vagyok, morcos fejet is vágok hozzá. Nem mintha lett volna beleszólása, eléggé bírtokló típus vagy, és nem tetszik neki ez, bár úgyis tudja, hogy Seannel nem feltétlen lehetett úgy együtt.
- Zeusz egy ideje nem olyan férfias, mint te… gondoskodnom kellett róla Nat macskája mellett… – suttogta Elliot az ajkaimra, mire én egy pillanatra leállok és nagyokat kezdtem rá pislogni.
- Mi? Komolyan képes voltál elvenni szerencsétéen mcskártól a férfiasság örömeit? - háborodtam fel egy kiicst. Ezt enyhén kegyetlennek tartottam szegény Zeusszal szemben. - Nem hiszem el, hogy nem jutott eszetekbe macskabájitalból fogamzásgátlót csinálni amit belekeversz a kajába  - dünnyögtem.
De nem sok időnk volt ezt jobban megvitatni, mert egyszer egy néni egyszer meg egy meglehetősen idgesítő csúszómászó jött be az én boltomba. Irritált ELliot apucija, számomra hihetetlen volt, hogy valaki ilyen aljas legyen a gyerekével. Az apám volt a példa és bár sosem álltam hozzá közel sok mindent magamban hortdam tőle bármennyire is akartam ezt régen tagadni. A józanságát, a nyugodságát, és régen a vérhez való ragaszkodást is. Képes lettem volna elvenni egy aranyvérű lányt, hogy megőrizzem ezt a nevet, csak hogy büszke legyen rám. Mindig is azt akartam, hogy rám is olyan büszke legyen, mint Benjaminra. De valahogy ő  mindig is túlnőtt rajtam. De talán egyszer még én is büszkévé tehetem.
Kissé feszült lett a légköz, éreztem, hogy ELliot is meg apuci is egyre inkább egymásnak feszült, én persze higgadt maradtam. Hálát adtam a sorsnak, hogy nem voltam olyan heves, miint anyám vagy Benjamin. Azt hiszem, akkor nem állt volna már ez a hely. Inkább csak hűvös, szemtelen félmosollyal hallgattam végig és válaszolgattam, mintha nem tudnám, hogy akár egy intéssal is végezhetne velem. De én csak kóstolgattam, és amúgy is ki akartam már osztani, szóval legalább ezt teljesíteni akartam.
– Mr. Fraser, ha így folytatja, nem csak egy figyelmeztetést kap - jegezte meg nagyon fenyegetően, én meg csak felvontam a szemöldökömet.
- Hanem kettőt? Ajaj, tanárbácsi bekeményít? Cuki - fújtam ki a füstöt, és csak álltam Rowle üres fenyegetőző tekintetét. Nem, cseppet sem volt okom félni tőle. Többet nem kényszeríti ki senki belőlem a félelmet.
– Elliot nem beszámítható. Így hát, az amit magának mond pont úgy egy őrült tévképzete, mint bármi más, amit tesz. Ezért kell valaki, aki megmondja neki, mi a jó… - erre magasra szalad a szemöldököm, de mielőtt szólhattam volna, ELliot is kikérte a magáért.
-  Na jó húzz a faszomba! - dörrent rá Elliot, én meg csak lassan megcsóváltam a fejemet.
- Tudja, apuci, igazán méltányoljuk ezt az aggodalmát felénk, de azt hiszem Elliottal ellentétben maga nem túl beszámítható, hogy ilyenekkel jön meg eszembe juttat valamit. Nincsenek véletlenül beteges téveszméi? Tudja, sok jó pszicho-medimágus van a Mungóban, ne ajánljak egyet, hátha kigyógyítják a rögeszméiből? - pislogtam rá, remélve, hogy ezzel aztán tényleg sikerül egy kicsit felpiszkálnom. Mert láttam ám az igazi természetét, de... szerettem ha az emberekről lefejtegetem a maszkokat.
– A maga helyében nagyon óvatos lennék, Mr. Fraser! Nem csak a hűségessége megkérdőjelezhető, de az is, hogy életben marad mellette… - a következő pillanatban a pálcája a torkomba mélyedt. Azt hiszem talán meg kellett volna rémülnöm, nem igaz? Kissé elégondolkodtat a tény, vajon én mennyire vagyok pszichopata, hiszen jelenleg a pánik legkisebb jele nélkül bámulok Elliot apjának a szemébe. Lusta mozdulattal kiveszem a számból a cigit, és elpöckölöm, miközben megmarkolom a pálcámat. Azonban mielőztt nyugodtan kitalálhattam volna valamit, a pálca ELliotra szegeződött, én pedig hirtelen megbénultam, ahogy észrevettem, hogy Elliot tekintete zavarossá vált, és a kezében tartott szobrott pedig felém dobta. Az az átok a cruciatussal szörnyen nagy tabu volt és mélyre volt temetve bennem is és Benjaminban is. Látni ezt megint szinte fájdalmas volt, és annyira megbénított a düh, az undor, hogy képtelen voltam mozdulni bármerre is, a szobor fejbe talált én meg megtántorodtam, és nekiestem az egyik pultnak.  Oldd meg, Aiden találj ki valamit, próbáltam mozgásra bínri az agyamat,d e az lebénult. kaoaszkodtam a pultba  afejem lüktetett és éreztem, hogy fel is szakadt a bőr a homlokomon, amiből folni kezdett a vér. Hirtelen kinyílt az ajtó, és egy ismerős hang törte meg a csendet.
Az én szívem pedig rettegve kezdett dübörögni a fülemben.
- Meghoztam a pitét, Ben küldött még vala... - csendült fel anyám csilingelő hangja. Meg sme lepődtem, hogy hogyan talált meg. talán apa bátyjának köszönhettem, hogy mindig tudott midnenről, vagy egyszerűen csak rettenetesen okos volt és kitalálta. mindig hibátalnul hozta összefüggésbe a dolgokat. Nem láttam anyám arcát teljesen, de hallottam, hogy valamit elejt.
- Maga félegyelmű troll, mit..mit művelt a fiammal?! - kiabált anyám, és a következő pillanatban egy kókuszos pite terítette be apuci fejét, ami nevettséges is lett volna, ha nem lett volna megimperiozva ELliot és nem féltettem vona halálosan anyámat ettől a rohadéktól. Aztán anyám konkrétan neki esett, és a táskájával kezdte el csapkoni a férfi hátát, midnenféle szitkokat szórva rá. - Hogy Merlin dugja a seggébe a tökét, takarodjon el tőle! És ne szegezzen pálcát ELliotra se! - hadart idegesen anyám, majd megpróbálkozott egy gyors lefegyverzőbűbájjal.

◂ him▸

2002. június 7.

◃ a i d e n ▹

i saw magic in his eyes
dirty, dark, beautiful magic

style: beige style ║ zene: butter

Aiden szavai nem hatották meg az apámat. Nem, őt nem lehet gúnyolódással, vagy fölényeskedéssel leszerelni. Számára nem voltunk többek, mint bábuk, akiket az önálló akaratuktól meg akar szabadítani. Engem már régóta… nem nézte jó szemmel, mikor Nattal voltam. Talán csak azzal vettük meg, hogy gyereket vállaltunk. Aztán persze átvertem és azt mondtam neki, hogy Noah halva született. Így leszállt Forestről is a válásunk után. Aidennelé nem volt baja a születését tekintve, egy ideig azt mondta, hogy tartsam meg szeretőnek, csak aztán jött az az eljegyzési vacsora. Ott aztán kiderült, hogy valaki nagyobb igényt tart rám, mint ahogyan az apámnak kényelmes volna.
Azt nem gondoltam volna, hogy engem fog felhasználni ahhoz, hogy célt érjen. A gondolataimban ott lüktetett: Bántsd Aident, bántsd Aident! Csakhogy a hang nem a szokásos volt. Nem az a sötét kis belső lüktetés köszönt vissza benne, amit már megszoktam. Ez valami más volt. Ez apám mély orgánuma volt, olyan parancsolóan, olyan hidegen, mintha nem is emberi lény volna. Az ujjaim megszorították a szobrot, remélve, hogy le tudom gyűrni… de nem. Nem voltam soha elég erős varázsló ahhoz, hogy megszabaduljak tőle. Időről-időre ugyan sikerült, órákig tartó küzdelemmel. De ilyen gyorsan, ilyen higgadtan nem sikerült.
A kezem mozdult, a szobor pedig repült… úgy fél métert. Aiden túl közel volt hozzám, így egyenesen fejbe találtam. A varázstárgy a földre hullott, ő pedig neki esett a pultnak. Ez a jelenet és a vér hirtelen felszabadított. úgy mozdultam, hogy elkapjam Aiden karját és már is könnyes lett a szemem.
Kellett egy pillanat, hogy elhiggyem, valóban magamnál vagyok. Nem akartam újabb fájdalmat okozni neki… a szívem őrülten zakatolt. A fejem elkezdett megtölteni sötétséggel, és az árnyak ott gyűltek körülöttem megint. Veszélyes vagy rá, O’Mara… Ez most a saját hangom volt, az amelyik akkor bukkant fel, mikor már elhittem, hogy boldog vagyok… s egy pillanat alatt mosott el mindent. Nem volt erőm küzdeni a saját állapotom ellen. Apám Imperioja elég volt ahhoz, hogy mindent összekavarjon.
– Ne… ne… Muci… – motyogtam bűntudatosan, pont nem érdekelt, hogy apám rám szegezi a pálcáját. Az ujjaim még is lesiklottak Aiden karjáról és a tenyereimet a szememre fektettem. Reméltem, hogyha nem látom, eltűnnek az árnyak. De nem… csukott szemmel is láttam őket.
– Megmondtam, hogy jobb lesz a Fraser fiúnak nélküled… nem?– kérdezte apám, már-már vádló hangon. – Őt is meg akarod ölni, ahogy Forestet is meg akartad? – Vágta a fejemhez. Én pedig nyeltem egyet. Tudtam, hogy figyeltet… tudtam, hogy mindent tud rólam és ez nem tetszett. Igen. Bántottam Natot… nagyon bántottam, ezért váltunk el. Bár sosem ez volt az oka annak, hogy nem maradtunk együtt végig. Nem tudtuk rendbe hozni azt, ami tönkre ment közöttünk. Ennyiről volt szó, apám még is úgy hozta fel, mintha minden rajtam múlt volna.
A csilingelés hangja kicsit magamhoz térített. Könnyes szemmel pillantottam az érkező felé, mert a hangjából azonnal tudtam, Erica az. Olyan volt nekem is, mint egy kedves anyuka és már a puszta jelenléte is meg tudott nyugtatni. Láttam, ahogy elejti, ami a kezében van, de én csak odakaptam Aidenhez, hogy megtartsam és míg apám félrenézett, gyorsan a homlokára szorítottam a tenyeremet. Reméltem, hogy a melegségem egy kicsit segít rajta.
– Maga félegyelmű troll, mit..mit művelt a fiammal?! – Erica hangja felháborodottá vált, tudtam, hogy nem fogja annyiban hagyni. Sokszor beszéltünk arról, amikor Aiden eltűnt, hogy mindketten meg akarjuk óvni. Először egy pite landolt apám fején, amitől normális esetben ezen röhögtem volna, de most Aiden vére mocskolta be a kezemet.
– Muci… sajnálom… – motyogtam és adtam neki egy csókot, ahogy egy simítással el is kentem a vért az arcán. – Kérlek ne haragudj… – motyogtam tovább, de el kellett tőle lépnem. A lucfenyő pálca készen állt, hogy ennek az egésznek most itt véget vessek.
– Hogy Merlin dugja a seggébe a tökét, takarodjon el tőle! És ne szegezzen pálcát ELliotra se! – Mire a jelenet felé fordultam, Erica már nem csak a táskájával ütötte apámat, hanem megpróbálta lefegyverezni is. Ez persze nem sikerült, apám túl ügyes volt a párbajokban, már é is párszor harcoltam vele… tudtam, hogy csak kis trükkökkel lehet elterelni annyira a figyelmét, hogy tényleg legyőzhető legyen.
– Fejezzék ezt be! Elliot meg fog házasodni június 26-án! – Üvöltözött magából kikelve, ahogy még mindig készen létbe tartotta a pálcáját. A másik kezében már ott volt a zsebkendő és a pitét törölgette az arcáról. – Erről nem nyitok vitát! És ha másképp nem értik meg, hát akkor megkapják a kis háborújukat! – Folytatta, valamivel halkabban, ám a fenyegetés még így is veszélyesnek hangzott a szájából.
– Nem akarom… Aident szeretem… – Szóltam közbe, le kellett hunynom a szememet, hogy az ányakat ne lássam. Egy pillanat volt, mielőtt Mucira néztem volna megint.
– Mit akarsz ettől a gyerektől? Teljesen elment az eszed! Megígérted, hogy unokát adsz, hogy lesz örökös, hogy fenn marad a család és a hagyományok! – Ezután nézett Aidenre. – Nem teheti tönkre még ez a gyerek sem a terveimet! Te meg pláne nem! Az én vérem vagy, én döntök a sorsodról! Mr. Fraser és Ercia, maradjanak ki ebből most már! – Pillantott megint rám, majd az asszonyra.

[2002. június 7.outfit"Phallos" Athene]

2002. június 7.
outfit

"Phallos" Athene

Sajgott a homlokom, és utáltam ott megsérülni, annyira vérzett, mintha el akartam volna vérezni. Szédültem is, miközben a szívem idegesen dobogott. Anya itt volt ezzel a beteg állattal egy szobábat, és én nem bírtam vonla elviselni, hogy az a férfi bánthattja őt. Nem, egyszerűen nem. Összeszorítottam a szememet, miközben Elliot mellém lépett és megtartott, majd a tenyere a homlokomat érintette meg. Felsóhajtottam csak arra, amit mondott.
Meg kell védened őket, Aiden. Nem bukhatsz megint el, gyerünk ne legyél már ennyire szánalmas.
Anyám hangja ideges volt,  aharagja meg elég heves, hogy majdnem olyan felelőtlen legyen, mint Benjamin. Sőt, ide már csak ő hiányzott volna, szerintem egészen biztos fejjel képes léett volna belerohanni ELliot apjába, hogy leteperje a földre és addig üsse a fejét, míg az felismerhetetlenné váljon.
– Fejezzék ezt be! Elliot meg fog házasodni június 26-án!  Erről nem nyitok vitát! És ha másképp nem értik meg, hát akkor megkapják a kis háborújukat! - kiabált teljesen magából kikelve, mire fanyarul elvigyorodtam, és kihúztam magam, hogy megnézzem a pités fejét, és lássam anyámat is. Régen nem volt ilyen harcias és feldúlt, talán még Benjamin sem dühítette fel őt ennyire, de igazából anya mindig is másokért volt igazán erős. Ebben is nagyon hasonlított az öcsémre. Csodáélkoztam is, hogy nem lett ő is Griffendéles, de azt hiszem ő lehetett a legmenőbb Hollóhátas az egész Roxfortban.
- Jól vagyok, tényleg csak karcolt - dünnyögtem Elliotnak. A gyomrom még mindig össze volt zsugorodva, attól, amit az előbb láttam. meddig keserítette meg az életemet az a kibazsott imperio? Mikor lesz már vége annak, hogy nem kísért valamilyen formában a múltam? Gyűlöltem azt az átkot, gyűlöltem az érzést, ami bennem gomolygott utána, azt az ürességet, azt a tompa fájdalmat és vsaksötétet, a tehetetlenséget. gyűlöltem ugyan úgy, ahogy a kínzó átkot, amivel megmérgeztem az öcsémet.
- Köszönjük, hogy ennyire pontosan megadta a dátumot, apuci - vigyorogtam rá. Elkaptam anyám aggódó é sdühös pillantását. Nem volt annál fálelmetesebb, mint ahogy azok a kék szemek szikráztak adühtől. Örültem, hogy mellettem volt Elliot, így meg tudtam őrizni valamennyire az eszemet is.
- Ne fenyegesd háborúval a családomat, Philip! - szűrte ki a fogai közül anya, majd megkerülve őt aggódtva mellém lépett és a pálcát a homlokomra szegezve meggyógította a vérző heget, de biztos voltam benne, hogy egy halovány heg néhány napig még ott virít a szép arcomon.
– Nem akarom… Aident szeretem… – szólalt meg mellettem Elliot, mire mosolyra húztam a számat.
– Mit akarsz ettől a gyerektől? Teljesen elment az eszed! Megígérted, hogy unokát adsz, hogy lesz örökös, hogy fenn marad a család és a hagyományok! Nem teheti tönkre még ez a gyerek sem a terveimet! Te meg pláne nem! Az én vérem vagy, én döntök a sorsodról! Mr. Fraser és Ercia, maradjanak ki ebből most már! - Nem tudtam komolyan venni ezt az embert, annyira nem, hogy tartsak tőle. Egyszerűen csak gyerekes volt, ahogy fenyegetőzött, pedig tudtam hogy képes és tényleg megölet, ha nem engem akkor az anyámat vagy az öcsémet. Már a gondolatától is rosszul lettem.
- Nem hittem volna, hogy valaha is ennyire kicsinyesen fogsz gondolkodni, Philip. Megszállott vagy a véredet illetően, de mégis minek? Hogy majd szülessen neked egy lány unokád? Vagy több? Néha kikopunk. Ha ezt nem látod be, nem vagy más csak egy rettenetesen ostoba férfi, aki mindenki életét tönkreteszi a rögeszméi miatt. Mi nem áldozhatjuk fel a gyerekeinket a céljainkért - rázza meg komor arccal a fejét anya, és dacos tekintettel fürkészi még Rowle picit még pités fejét. - Mivel a gyerekem életét veszélyezteted jelenleg, nem fogok ebből kiszálni - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. - Most pedig azt hiszem ideje lenne, hogy távozz - tette hozzá. Szerettem volna beleszólni valamit, de anya tökéletesen elmondott mindent. És bár nem fogott rá pálcát tudtam, hogy ha Rowle ránk támadt volna, ő biztos harcolna.

◂ him▸

2002. június 7.

◃ a i d e n ▹

i saw magic in his eyes
dirty, dark, beautiful magic

style: beige style ║ zene: butter

Aiden vérét érezni az ujjaimon nem egyszerűen meleg volt… egyenesen égetett, mintha nyomott hagyott volna a bőrömön, amit tettem vele. Én tettem, én bántottam. Éreztem, ahogy a felismeréssel kiszabadulok apám béklyója alól. Az imperio nem tudott többé fogva tartani, s remegve éreztem meg, hogy milyen érzés, ahogy ismét a saját kezem, a saját lábam, a saját elmém ura vagyok. A torkom azonnal kiszáradt, mert tudtam, mi tettem. Elég volt a kezemre nézni, elég volt Aidenre nézni.
Milyen szörnyeteg tesz ilyet, Elliot? Milyen szörnyeteg? Vágta a fejemhez indulatosan a hang. Az egész megfogalmazás, a keresztnevem csengése… mintha csak vádolna valamivel a saját belső sötétségem. Nem ez volt az első, hogy bántok valakit, aki fontos volt nekem. Egyszer Natot is bántottam, és ő aláírta a válási papírokat. Aláírta, mert veszélyes voltam rá, a gyerekeinkre és talán magamra is. Végül meg is szabadult tőlem. Vajon most is ez lesz? Vajon most majd Aiden látja, mi vagyok? Az én szörnyeim sosem az ágy alatt bujkáltak, gyerekkorom óta tudtam pontosan hol találom őket: a fejemben. Ott lapultak minden gondolat mögött s apám volt az egyik, aki tökéletesen tudta, hogyan hívja elő őket.
– Jól vagyok, tényleg csak karcolt – dünnyögte. Furcsa sóhajt hagyta el a számat, egészen olyan volt, mint egy: „hah?” Egyszerre kérdő, mégis megkönnyebbült, mert Aiden nem üvöltött és küldött el a francba. Egy pillanatra kizártam azt, hogy apám dumált vagy dumál még mindig. Nem számított. Aiden számított s az, hogy jól van, hogy nem taszít félre, mintha most jött volna rá, mi vagyok… talán mindig is tudta.  
– Köszönjük, hogy ennyire pontosan megadta a dátumot, apuci – folytatta, végre vigyorgott is, mintha meg sem történt volna ez az egész, mintha nem is tettem volna kárt benne. A gyomrom még mindig remegett, úgy éreztem, menten elhányom magam, mégis olyan érzés volt, mintha hatalmas súlyt pakoltam volna le. Ha nem húzta el a kezét, hát megfogtam, összefűztem az ujjainkat. Szükségem volt az erejére, hogy összeszedjem magam… hogy megmutassam apámnak, nem irányíthat tovább. Ez viszont egyedül nem ment, még túlsebezhető voltam.
– Ne fenyegesd háborúval a családomat, Philip! – szállt be Erica is, miközben odasietett mellénk. A cipője kopogásának visszhangja furcsa életet hozott az üzletbe, ahogyan az egész lénye is. Egészen olyan volt, mintha valami sápatag fény töltené be az egész helyiséget. Olyan volt, mint egy angyal, ami megvéd minket. Egy egészen kicsit az anyámra emlékeztetett, ahogy mellém lépett, ha elestem vagy beteg voltam. Ő is könnyed pálcamozdulattal csillapította a fájdalmamat.
Egy pillantásra sem vettem le apámról a szemeimet, így nem láttam, ahogy Aiden sebe összeforr. Tudtam, hogy bármelyik percben képes lenne nekiesni Aidennek, vagy éppen Ericának, még a legmocskosabb módon is akár… neki az élet semmi. Csak addig foglalkoztatja másoké, amíg úgy ugrálnak, ahogy neki tetszik. Most megint csak egy probléma voltam a szemébe. Bele sem gondolt, hogy egész életen át nem tarthat az imperio hatása alatt.
– Nem hittem volna, hogy valaha is ennyire kicsinyesen fogsz gondolkodni, Philip. Megszállott vagy a véredet illetően, de mégis minek? Hogy majd szülessen neked egy lány unokád? Vagy több? Néha kikopunk. Ha ezt nem látod be, nem vagy más csak egy rettenetesen ostoba férfi, aki mindenki életét tönkreteszi a rögeszméi miatt. Mi nem áldozhatjuk fel a gyerekeinket a céljainkért – magyarázta Erica. Láttam, hogy apám a pite hab alatt egyre vörösebb. Igen, láttam már remegni a dühtől… pontosan így festett. Elengedtem Aiden kezét, mert tudtam, hogy ezt nem ússzuk meg annyival, hogy kisétál. – Mivel a gyerekem életét veszélyezteted jelenleg, nem fogok ebből kiszálni. – Anyám egy pillanat alatt újra éledet Erica személyjében. – Most pedig azt hiszem ideje lenne, hogy távozz.
Egy másodperc sem volt, már lendült a pálca, Aiden felé. Én pedig úgy mozdultam elé, hogy akár sikerülhetett is volna… sikerülhetett is volna a Protego, de apám átka előbb talált. Valahogy a vállam környékén éreztem a becsapódást. Aztán megfeszültek az izmaim, fájdalmasan, kínzón, szinte feszítően. A homlokomnál éreztem a másik lüktetést, az ezernyi szörnyű rémképet, amiket vagy láttam korábban, vagy csak álmodtam. Most életszerűnek tűnt megint, néhol fémes vérszagot éreztem, néhol pedig a halál bűzét. Lihegve nyögtem fel, ahogy térdre rogytam és próbáltam nem hörögni a fájdalomtól. Összeszorítottam az ajkaimat. Ha a cruciot legyőzöm, talán az imperio is megy később.
– Elliot… – hallottam meg apám hangját, talán azonnal meg is szűntette a varázslatot, de ez a félpillanat is elég volt, hogy nyomot hagyjon. Minden porcikám fájt. Előre dőltem, a homlokomat a padlóhoz szorította, mintha annak hűvöse tudná csillapítani ezt a fájdalmat.
– Takarodj már ki az életemből! – morogtam, de nem tudtam felkelni. Kellett még egy kis idő, hogy összeszedjem magam.
Hallottam, ahogy tétován mozdul, ahogy megindul az ajtó felé és talán vissza is nézett a bolt belseje felé. Aztán felcsendültek a csontforma díszek és a sötétség megszűnt vele együtt…  olyan volt, mintha valaki egy hatalmas követ gördített volna le a mellkasomhoz. Hangosan kaptam levegőért, főleg port szívtam be a padlóról, ahogy ott gubbasztottam, aztán kiszakadt belőlem a zokogás. Úgy éreztem menten megőrülök.

[2002. június 7.outfit"Phallos" Athene]

2002. június 7.
outfit

"Phallos" Athene

A sötétséget mindig is egy hatalamas fekete kígyóként képzeltem el, ami bennem tekergett. Bennem tekergett és elfojtotta azokat a szavakat, amiket Bejamin kiabált folyton, önfeledten és teljes lelkesedéssel. Belém mélyesztette a fogait, mintha nem lett volna szabad ugyan úgy látnom a világot, mint a testvéremnek. Egy ideig nem foglalkoztam vele, Csak hagytam, hogy Benjamin fénye és ereje engem is felkapjon. Olyan jól esett. Aztán ugyan ezt hagytam Chrissie-ve is. Ketten beragyogtak, de ez a ragoygás kezdett halványulni, ahogy a Roxfortba kerültünk, és igazam volta, amikor azt mondtam neki ebből még bajunk lesz. Mert a kígyó szája kinyílt és mérgezett. Belül mérgezett, amit nem bírtam elviselni. Minél több lett bennem a méreg annál jobban utáltam Benjamint. Pedig olyan kibaszottul féltem, hogy egy baromsága miatt kicsaphatják az én idióta öcsémet. És nélküle teljesen egyedül maradok.
Ahogy Phillip Rowle-ra néztem szinte láttam a benne fészkelő kígyókat. De már nem is volt benne semmi, ami a normális irányba terelte volna őt. SZinte undorító volt a gondolat, hogy én is ilyenné válhattam volna. Ilyenné lehettem volna, ha nincs Benjamin, ha nem rángat akkor is, amikor nem akarom, ha nem lett volna velem. Lassan elkedzett szűnni a vérzés a homlokomból, ahogy anyám odalépett hozzám. A szívem a torkomban dobogott, mert annak a rohadéknak éppen hátat fordított. De az érintése... olyan jól esett. Elliot lágy lenyomata után anyám gyöngéd ujjaij, ahogy végigsimítottak az arcomon. Fájtak. De most sem tudtam viszonozni az érintését. Túlságosan szégyelltem azt, amivé kellett vállnom.
Csak hallgattam ahogy egymással bezséltek, ahogy anyám képes lett volna nekirontani Elliot apjának. Benjamin is ilyen volt. Anya is képes lett volna pálca nélkül nekiesni, de valahogy ő még most is olyan méltóságteljesen állt vele szemben, félelem nélkül. Tudtam, hogy csak értünk ilyen. És tudtam, hogy gyűlölte magát, amiért nem állt közzém és apa közzé azon at estén.
Aztán a következő pillanatban villant a vörös fény, és Elliot a földön volt. Én meg hirtelen Benjamint láttam és a saját nevetésemet hallottam. Képtelen voltam bármit is csinálni, a pillanat pedig olyan hosszúra nyúlt. Mintha nem lett volna vége sosem. Anyám is teljesen ledermedt kikerekedett szemekkel állt előttünk. Aztán egy keserves pillanattal később, Elliot nem ordított a húsába maró fájdalomtől, a csont csengő felcsendült és aztán ismét csend lett, amit ELliot zokogása tört meg. Úgy léptem oda hozzá, és húztam fel a földről, mintha magamon kívül lennék. Egyszerűen csak megöleltem. Nem voltak szavaim. Aztán anyám is odajött és összeölelt minket, éreztem, hogy az arcát az enyémhez nyomta ami maszatos volt a könnyektől.
- Azt mondtad, nem lesz baj, Aiden. Azt mondtad nem lesz - suttogta síros törékeny hangon. Én pedig megint gyűlöltem magamat, amiért a szemébe hazudtam. Mindig, mindig. Szerettem vonla megszólalni, de nem tudtam. Csak azt akartam tűnjön el a vörös köd, hogy ne lássam magamat Benjamin gyötrődő teste előtt, hogy ne halljam Elliot zokogását. De össze kellett szednem magamat, mert anya is sírt és Elliot is. Az önutálatra ott van még az egész életem, nem?
- Baszki, nyugodjatok meg. Nem történt semmi, mi is élünk, a bolt is áll - szülaltam meg, olyan könnyed hanggal, pedig belül megepusztultam ebbe. De ez is csak ez álarc volt. Egy a sok közzül.  Előszedtem a zsebemből egy cigot és rágyújtottam, miután kibontakoztam az ölelésükből, és úgy álltam meg, mintha mi sem történt volna. - Nyugi anya, tök jól vagyok - vontam meg a vállamat, de azért Elliotra sandítottam.
- Nem. Nem. Nem! Nem vagy jól, egyikőtök sincsen jól. Elegem van Aiden, hogy ezt csinálod magaddal - fakadt ki anyám, én pedig elkerültem a kék tekintetét, ami követelőzően az enyémet kereste. Nem, nem tdutam anyám szemébe nézni, amikor hazudtam. Mert ő anynira hinni akart nekem, régen anynira akarta hinni, hogy minden haugságom igaz. Apa nem. Ő látta. És mégsem cseszett le. És látta Benjamin is. Kifújtam a füstöt, miközben még az egyk kezemmel tartottam Elliotot.
- Minden rendben, Nyuszi, vége, most vége van - suttogtam még a fülébe.
- Most hazamegyünk. Nem érdekel, mit akarsz kifogásnak mondani. De haza megyünk. Nem hozzátok. Hanem haza - nézett bele a szemembe anya, én pedig csak felsóhajtottam. Anyám pedig várakozóan nézett Elliotra, hogy végre kihúzhasson minket a boltból és hazahoppanáljon velünk.

◂ him▸

2002. június 7.

◃ a i d e n ▹

i saw magic in his eyes
dirty, dark, beautiful magic

style: beige style ║ zene: butter

Minden porcikám reszketett, ahogy a homlokomat a padlóhoz szorítottam. Az sem zavart, hogy az a poros-dohos levegő töltötte meg az orromat, amit Aiden már jó ideje el akart tűntetni.  A zokogás olyan mélyről, olyan fájdalmasan tört fel belőlem, hogy nem tudtam megállítani. Éreztem, ahogy a könnyeim végig folynak a bőrömön, majd rövid úton lehullanak a földre. Bár mindent megtettem, hogy a hangomat visszafogjam, míg tartott a mágia hatása… mégis, kiszakadt belőlem némi üvöltés. Hiába szorítottam össze a fogamat. Utáltam, hogy Aiden előtt gyengének látszottam. Utáltam, hogy ezt látta… ugyanakkor hálás is, hogy nem őt találta el apám varázslata.
Hagytam, hogy felhúzzon a földről. Nem ellenkeztem, de nem is mozdultam magamtól, csak akkor, mikor már felé fordultam arccal és megéreztem az illatát. Hozzá simultam és az arcomat a nyakához rejtettem. A zokogás persze nem múlt, éppen csak csendesebb lett, de remegősebb. A térdem szinte meg akarta adni magát neki.
– Azt mondtad, nem lesz baj, Aiden. Azt mondtad nem lesz – suttogta Erica, ahogy átölelt minket. Éreztem, ahogy a szavaiban ott csendül minden anyukás él és melegség… azt kívántam, bár nekem is itt lenne az anyám… de ő már régen nincs.
– Baszki, nyugodjatok meg. Nem történt semmi, mi is élünk, a bolt is áll – szólalt meg Aiden, olyan könnyed volt, mintha nem is történt volna semmi… de tudtam, hogy csak keménykedik. Ismertem már eléggé. A szemébe sem kellett néznem, elég volt éreznem a szívverését, ahogy hozzá simultam. Ahogy elhúzódott kicsit megremegtem. Még szükségem lett volna rá, de nem mondtam ki, nem adtam jelét, hogy a térdeim menten összerogynak. Csak tarts ki, O’Mara…
– Nyugi anya, tök jól vagyok – vont vállat, de rám nézett. A tekintetünk találkozott. Láthatta, hogy a szemeim még mindig könnyfátyolosak voltak. Hiába nem rázta a vállamat a sírás.  Hazudott. Megint hazudott, mert én láttam a szemei csillogásában, hogy nincs jól. De talán igaza volt. Erica túl sok rosszat élt már meg ahhoz, hogy aggódjon ismét.
–  Nem. Nem. Nem! Nem vagy jól, egyikőtök sincsen jól. Elegem van Aiden, hogy ezt csinálod magaddal – fakadt ki az asszony. Az ujjaim közben a nadrágom anyagát marták, mintha attól több erőm lenne. Nem volt. Nem éreztem, hogy ott lüktetne az ereimben, nem volt olyan, mint régen, amikor mindent leráztam magamról. Már nem voltam erős, talán az a sok minden tette, ami történt… talán az, hogy levettem magamról azt a kegyetlen szalagot, ami olyan könnyen irányított… s olyan erőt adott, ami igazából sosem volt bennem. Aiden érintése, ahogy a hátamra simult, ahogy megtartott fél kézzel, nagyon is szükséges volt. Már jó ideje tudtam, hogy ő a megmentőm.
– Minden rendben, Nyuszi, vége, most vége van – súgta a fülebe. Szinte éreztem, ahogy a cigifüst a bőrömet éri, ahogy az jaki között távozik.
– Téged akart bántani… nincs rendben… – közöltem remegő hangon. Az ajkaim úgy reszkettek, mintha vacognék a hidegben, pedig valójában nagyon is jó idő volt. Kellemes nyár, még ha picit borult is volt. – A halálos átok is lehetett volna, Aiden… én nem bírnám ki, ha te is… – Nyeltem egyet. Tudta nagyon jól, hogy mit kellett átélnem Gabriel mellett. Már majdnem elhittem neki, amit kínált, már majdnem elhittem, hogy lehet egy újra kezdésem, erre egy véreskabátnál nem több jutott nekem. Aidennel ezt még nehezebben viseltem volna.
– Most hazamegyünk. Nem érdekel, mit akarsz kifogásnak mondani. De haza megyünk. Nem hozzátok. Hanem haza – Erica szavaira halkan sóhajtottam egyet. Szívesen bebújtam volna Aiden régi ágyába, a takaró alá, egészen addig, míg el nem alszom. Ez volt az én menekülésem. Az örökös fetrengés a takaró alatt, a bujkálás a világ elől.
– Menjünk… – motyogtam, de minden mozdulat közben Aidenbe csimpaszkodtam. Kellett az ereje, ő volt a támaszom és még hozzá is bújtam. Ahogy kiértünk az üzlet elé és talán Aiden be is zárta mögöttünk, Erica hoppanált velünk a Fraser villa udvarára, éppen a házzal szemben.
Felnéztem a robosztus épületre. Itt is otthon éreztem magam, még ha nem is annyira, mint Hamutartóban. Itt éltem pár napot, pár hetet, mielőtt átmentünk volna oda… és Erica, meg Benjamin is olyan jól bántak velem, mintha családtag lettem volna. Hálásabb nem is lehettem volna nekik mindezért.

[2002. június 7.outfit"Phallos" Athene]

2002. június 7.
outfit

"Phallos" Athene

gyűlöltem magam minden egyes hazugságért, amit a szüleim szemébe mondtam. Még akkor is folytattam,a mikor tudták. Azután is folytattam, miután minden tönkrement. De ez olyan volt, mint a drog. nem tudtam leállni. mert gyáva voltam és a hazugságokkal védekeztem. Mert azt hittem én megtehetem, hiszen úgysem büntettek meg érte. Azt hittem jobb vagyok mindenkinél, pedig csak féltem kimondani az igazságot. Az igazságot, és azokat, amiket tettem. Egyszerűen csak kibaszottul gyáva voltam, hogy normálisan a szemükbe tudjak nézni... Bezzeg Benjamin... Ő sosem hazudott. Mindig elmodta, hogy miket csinált. Sosem burkolózott be abba a ragadós hálóba. De jobb is így. Valahogy nem tudnám elviselni a gondolatát annak, hogy ő hazudjon.
Anyám érintése fájt, és mégis olyan jól esett, ahoyg a nyakamba borult. Ahogy összeölelt engem és ELliotot. Egyszerűen csak lehunytam a szememet és élveztem. Annyi éven át megtagadtam, annyi éven keresztül nem voltam képes hazajönni, anniy éven keresztül okoztam neki és Benjaminnak is fájdalmat... Sebeket. És mégis így bántak velem. Én pedig egyszerűen nem tudtam ezt normálisan viszonozni... csak azzal, hogy megölök mindekit aki bántani akarja őket. És értük a sötétben maradok. Értük hazidok. és értük leszek rossz.
Szerettem volna kimodnani, hogy sajnálom. Az összes hazugságot. Az összes aljas dolgot, amit csináltam. De nem mondtam semmit, csak hallgattam ahogy leoltott.
– Téged akart bántani… nincs rendben… A halálos átok is lehetett volna, Aiden… én nem bírnám ki, ha te is… - moytogtam Elliot, de persze én neki is... neki is csak játszani tudtam. Jástzani azt, hogy nem érdekelt mélyebben a dolog. Iagzából tényleg nem érdekelt volna, ha megöl. Inkább én, mint ők. Inkább én, mint ők. Ezt éreztem most is. És ugyan ezt éreztem akkor, amikor halálfalónak álltam. De most meg tudnád védeni őket, Aiden?
- Ugyan már, az apád nem pazarolt vona még el engem - vontam meg a vállamat, de anya közbeavatkozott a mondandómba. Csak sóhajtottam egyet. De igaza volt, itt nem maradhattunk. valahoyg a faszom tele volt most ezzel. Sean valahol elkóborolt, ha farkas alakban, ah ember alakban is, de ha visszajön úgyis kiszagolja mi lehetett itt és hová tűntünk. Maximum ott megjelnik csövezve és röhöghetünk egyet megint azon, hogy anyám próbálja megfürdetni.
Nem sokkal képsőbb anya hazavitt minket, és az udvaron ácsorogva ELliotba karoltam. Éreztem, hogy gyenge volt, hogy kellettem neki támasznak. A ház ugyan olyan bánatosan keserédes bájjal üdvözölt, mintha még mindig ott laktam volna. Éreztem a hátamban a kripta perzuselő tekintetét, és azt, hogy fojtogatott. De hagytam neki. És eltűrtem a tetteim szánalmas következményeit. Ha tehettem volna anyám és Benjamin terhét is átvállatam volna... És tudtam... tudtam, hogy ők is ugyan így éreztek. Ránéztem Elliotra, majd anyára, aki csak bámult minket, majd sóhajtott.
- Menjetek és... Feküdjetek le... Addig sütök egy újabb pitét - mondta, majd a szőke ticnseit a füle mögé tűzve elindult előre, én pedig követtem, egészen fel a szobámig, hogy ott a takaró alatt hallgassam Elliot zokogását, miközben én godnoltban már ezerszer megöltem azt a senkiházi Rowle-t.

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad!

◂ görbe ujjak ▸

2002. augusztus 25.

◃m i r a▹

never thought i’d feel
like that again

style: end of summer ║ zene: pinky promise

A pultot támaszkodva bámultam le a kezemre. Az ujjaimon csillogó gyűrűket figyeltem. Még mindig hihetetlen volt, hogy megint házas lettem… főleg, hogy Aidennel. Korábban annyira ellenkezett, hogy elfogadtam már-már a tényt, hogy nem történik meg, s ha fel is hoztam, az inkább szivatás volt. Talán csak akkor gondolkodtam el újra rajta, mikor Luluval láttam. Volt valami egészen megható abban, ahogy vele bánt. Nem tudom… akárhányszor Aidenre néztem nem a közöttünk lévő tizenöt évet láttam, hanem egy felnőtt férfit, aki sokkal, de sokkal határozottabb nálam. Egyértelműen ő hordta a nadrágot a családban és ez csak még szexibbé tette a szemembe.
Tudtam volna egésznap ezt csinálni: csak a gyűrűt bámulni, de a boltot teljesen rám hagyták megint. Sean az utcákat járta, talán valami erdőt, hogy elfogjon egy vadnyulat ebédre. Aiden meg valahol máshol volt, nem faggattam. De ha rám maradt az üzlet, az azt jelentette, hogy komoly elfoglaltság lehet. Mégis ki hagyna rám üzletet? Nem tudtam az emberekkel bánni. A legtöbb idegesített és két perc után leoltottam, hogy tűnjön el, ha nem tudja meg mondani, mit akar.
Unottan sétáltam át a vásárlótéren, nagyot nyújtóztam közben. Legutóbb is kifosztottam a saját üzletünket, annyira unatkoztam… most viszont már kezdett elviselhetetlen lenni. Még egy hülye gyerek sem jött be keménykedni és előadni magát. Persze ide nagyrészt csak olyanok jönnek be, akik nagy üzletet akarnak csinálni. Ha egy cuccot adunk el egynap azzal is tetemes bevételre teszünk szert… pedig voltak apróságok is. Például átkozott gyűrűk és fülbevalók, amik közepes áron voltak. Átlagos méretű pénztárcával is meg lehetett tenni. Megálltam a gyűrűknél és megpöccintettem őket az ujjammal. Az egyik furcsa, morgós hangot adott ki, így azt érintettem meg újra. Egy tátottszájú oroszlánt mintázott. Alighogy az orrához értem, morcosan neki esett az ujjamnak. Az apró, ezüst fogak a mutatóujjam bőrébe martak, a vöröslő szemek gyanánt beleillesztett kövek felizzottak.
– Ah… Merlin fasza… – sóhajtottam egy nagyot, de nem fájt annyira, hogy üvöltözni kezdjek. Talán azok, akiket már Crucioval kínoztak, vagy éppen pengét kaptak a testükbe, ezek az apró fájdalmak már nem is tudják igazán lenyomni. – Dögölj meg! – Kezdtem el rázni az ujjamat, hátha lerepül a fenébe és szépen megszabadulok tőle. De nem, úgy ragaszkodott volna, mintha legalábbis a legfinomabb falatra cuppant volna rá.
– Húzz már le rólam, te szarság – Ráztam tovább az ujjam, de nyílt az ajtó. Hallottam, ahogy a csontokat formázó aranyszínű szélcsengő felcsendül. – Egy pillanat! – Fordultam félig-meddig az érkező felé, de mivel csak nem tudtam szabadulni, a belépő vásárló felé mozdultam. A karomat inkább nem lógattam, sőt úgy tűnhetett, mintha felfelé mutatnék a mutatóujjammal, szerencsétlenül tartva a kezemet.

Furcsa kettősség alakult ki az életemben azóta, hogy a vidámparkban megpillantottam annak az embernek nem nevezhető alaknak az arcát, aki egy volt a három gyújtogatóból, és aki miatt mindenem és mindenkim elvesztettem. Volt az a Mira, aki megszállottan kutatta azt az aljas férget, megmozgatott minden követ és a nevelőapja minden befűzhető emberét, hogy legalább egy névig eljusson. És volt a másik Mira, aki tervezgette a végzős évét  Roxfortban, aki a pályaválasztáson agyalt, hitetlenül sikítozott a bagolypostán kapott prefektusi kitűző felett, és aki Amerikában töltötte az augusztus első felét a barátnőjével.
De a nyaralásnak vége. Majdnem a nyárnak is. A Roxfortból megint nem lesz majd kiút (legalábbis nem könnyen, bár most már legálisan is járhatok éjjel a folyosókon), és én nem jutottam előrébb. Kellett valami, ami előnyhöz juttat. Egy bűvös tárgy, egy szupererőt adó izé, vagy valami, ami megmondja a keresett nevet, esetleg egy notesz, amibe ha beleírom, hogy “az a szőke, bőrkabátos rohadék”, akkor a nevezett illető holtan esik össze. Bármi, amivel elérem a célom.
Ott álltam hát az Aranyfog előtt, és azon gondolkodtam, hogy mikor legutóbb errefelé jártam, ez a bolt még nem volt itt. Látszott, hogy új még, és nem tűnt olyan szakadtnak, mint Borgin bá lekoszlott üzlete. Lenyomtam a kilincset, hogy belépjek, és már résnyire nyílt az ajtó, de nem a szokásos unott “jónapottessékmitadhatok” köszöntött.
– Ah… Merlin fasza… Dögölj meg! Húzz már le rólam, te szarság!
Csodálkozva, és kicsit vigyorogva tártam szélesre az ajtót, felettem mecsendült a vevőket jelezni hivatott csontos szélcsengő.
– Egy pillanat!
Elliot nem éppen szivélyes fogadtatása alapesetben meg se lepett volna, sőt röhögtem volna egy jót. Köszöntött már máskor is úgy, hogy a képembe vágott egy égő nyakit, de most láthatóan szorult helyzetben volt, szóval hiába nem törődött velem, azért én csak odasiettem hozzá.
- Szia Elliot! Szép a gyűrűd… - rántottam pálcát, mikor leesett, hogy az amúgy nagyon stílusos oroszlános ékszer okozza a problémát, és megpróbáltam irányba venni az agresszív ékszert. Hogy jobban tudjak célozni, finoman, de határozottan elkaptam a fickó csuklóját. Különös, de egyben nagyon felemelő érzés is volt, hogy már nagykorú vagyok, és hogy szabad varázsolnom akár a Roxfort falain kívül is. Más kérdés, hogy az ilyen esetekre vajon tudok-e mefelelő varázsigét, de a puding próbája az evés, illetve, a nem-evés, amire az oroszlánt kéne rábírni.
- Finite! - próbálkoztam, aztán figyeltem, mi történik.
- Ejj, tudod, mit mondanak, ha a kisujjad nyújtod... Remélem, ez nem a házassági gyűrűd, amit a férjedtől kaptál, mert akkor rohadtul nem gratulálok… Pedig mondjuk cuki - dünnyögtem, és elmerengve néztem, vajon a feloldó varázs hatására kihúny-e a nagymacska kicsi rubinszemeiben a fény.