Megvadult Unikornis

Sophie Vanheim pennájából


A Megvadult Unikornis a környék egyik legnépszerűbb varázsvidámparkja. A látogatókat nem csak a híres, neonfényű Szivárvány Színű Vattacukor vonzza, hanem a lényhinta, ami varázslényeket formázó körhinta, a lebegő felhő dodzsem, az óriási unikornisos ugrálóvár akadálypálya, amin mindig változnak az akadályok. De itt található az Unikornis Szeme nevű gyönyörű óriáskerék, amivel be lehet látni a várost és éjjel csillámszínekben világít.

[ღ Felhőkről lábakat lógatunk ღ]

ღ Felhőkről lábakat lógatunk ღ

ღ Esther ღ

(2002. augusztus 27.)

Ruci

14, 21, lassan 30 az idő makacs,
a lélek össze-vissza hajlik idebent légy száz,
ne ott kint

Iagzából csak eljöttem néhány dolgot elintézni, úgy tűnik felvettek az egyik kávézóba, diákmunkára szeptembertől, vár félidős lesz... vagy mi az.. részmunka idős, egyetem után egy kicsi kis kávés meló, de még alá kellett írnom a szerződést, és Jaspernek is szeretnék venni egy kis sós valamit. Szeretem meglepni, olyan jó érzés. Szóval iután végre aláírtam a papírokat és midnen ilyen hivatalos dolgok, kellően felnőttesnek éreztem magam, és elégedetten néztem körbe a kis városon. Aranyos volt és nagyon szép, szinte hihetetlen volt, hogy itt fogok élni, Jasperrel. El kell majd hoznom ide apáékat. Meg Rose nénit is. Alig várom, hogy körbesétáljam velük a helyet. A nagyi meg a papám meg... Hát nem tudom, még mindig para vot az a találkozás velük nyár elején.
A nap kellemesen és csodálatosan beragyogja a szép kék eget, az idő is esőmentesen szép. A kávézó előtt egy kisebb szökőkűt van, mindenhol gyerekek játszanak, meg idős emberek mászkálnak. Még most kevés az egyetemista, és furcsa belegondolni, hogy én is az leszek, és végre egyetemre fogok járni, ahol azt tanulom, amit mindig is szerettem. Ez nagyon is lelkesítő a számomra, alig várom, hogy pálcakészítő legyek, és lehessen egy saját kis boltom!
Ahogy Jasper felé kezdek indulni, ezek a godnolatok annyira lekötnek, hogy észre sem veszem: Eltévedek! De még hova! Egy hatalmas vidámparknál kötök ki. Pedig erről jöttem, nem? Vagy nem? Felém kúszik a vidám kacajok és a sikongatások hangja, valahol a messzeségben hömpölyög a hullámvasút, felhők úszkálnak magasan, emberekkel a fedélzetükön, a szél pedig cukrozott mézédes illatot hoz. Ami egyet jelent: vattacukor! Szinte hív, csábít be a kapuja, de ahogy haladok előre, nagyon elbámészkodva, belecspódom egy hátba.
- Oooughhh.... ne haragudj... - dünnyögöm majd megdörzsölöm az orromat és a szőke hajjal keretezett hátat lesem. Arra eszmélek, hogy már a sorrba állok, és a lány mellett, és így menthetetlenül belefolyni készülök egy vidámparkozásba.

[vattacukros álmok]

vattacukros álmok



Sophie
2002. augusztus 27.

style

Margaret megint felültetett. Nem ez volt az első mostanában, hogy a pasijára hivatkozva az utolsó pillanatban mondta le a találkozónkat. Ezért hát, egyedül sétáltam Hertfordshire külsőbb részei felé, ahol az új vidámpark is helyet kapott. Ennyit a kávézésról… pedig szívesen elmeséltem volna neki a nyári élményeket Bennel. Készen álltam rá, hogy megint teljesen elkötelezzem magam felé, de már nem úgy, mint kamaszkorunkban. Ez egészen más volt. Most már egy felnőtt kapcsolattá vált, amit akkor gyerekként nem tudtunk kezelni. Lehet, hogy kellett nekünk ez: megtapasztaltuk az életet külön-külön.
A vattacukor illat finoman cirógatott végig az orromon. Igazság szerint szívesen ettem volna egy kicsit… és normál esetben nem sok bátorságom lett volna egyedül besétálni egy vidámparkba és kérni egyet, de sokat változtam. Most már szembe tudtam nézni a magánnyal is. Így hát megindultam befelé. Egészen hosszú sor állt, így beálltam, éppen csak egy pillanattal azelőtt, hogy valaki nekem jött.
Kicsit kifordult a bokám, de nem annyira, hogy fájdalmas legyen. Könnyen visszanyertem az egyensúlyom. – Oooughhh.... ne haragudj... – – közölte a támadom… az a vörös lány. A vörös lány a Roxfortból, akit láttam egyszer-kétszer, de a nevét meg nem tudtam volna mondani.
– Te… téged ismerlek! – Mondtam, majd végig mértem. – Szeretnél bejönni velem? – kérdeztem, bár nem is tudom miért. Szemétség lett volna megmondani neki, hogy menjen a sor végére, már eléggé összegyűltek mögöttünk az emberek. Tudom! – kiáltottam fel hirtelen. – Margaret mondata, hogy te jársz most Flynnel… azzal a Flynnel… – Sóhajtottam, ahogy elértünk a jegypénztárig. Kérdés nélkül kifizettem a két jegyet, hogy aztán haladhassunk tovább befelé.
Sophie-val sosem beszéltem az iskolában. Talán hallottam róla egy-két pletykát, de a nevén kívül nem sokat tudtam róla. Igazság szerint nem mozogtunk egy társaságban, ráadásul fiatalabb volt nálam valamivel. Így eszembe sem jutott vele beszélgetni.
– Jasper nagyon jó pasi.

[ღ Felhőkről lábakat lógatunk ღ]

ღ Felhőkről lábakat lógatunk ღ

ღ Esther ღ

(2002. augusztus 27.)

Ruci

14, 21, lassan 30 az idő makacs,
a lélek össze-vissza hajlik idebent légy száz,
ne ott kint

A lány, akibe belerohanok ismrős. Igazából lehet, hogy pár évfolyammal felettem járt a Roxfortban. Igyekszem egy kicist felnőttesen állni a dolgokhoz, de valahogy... valahogy még mindig Sophie vagyok, és Sophie általában elveszett és nem igazán tudja, hogy most ez csak egy nagyon ismerős arc  aRoxfortból, vagy csak valaki aki nagyon hasonlít rá. Szóval szerencsétlenül bámulok rá, miközben próbálok egy kicist értelmes fejet vágni.
– Te… téged ismerlek! – De jó, legalább egyikünk tud valamit! – Szeretnél bejönni velem? – Erre eszembe jut, hogy lehet nem kellene, mármint Jasper lehet azt hiszi meghaltam vagy valaki elrabolt vagy nem is tudom, de iagzából meg sem tudom rázni a fejem, hogy én csak belesodródtam a sorba, mert eltévedtem, már mellette álldogálok bénán, olyan kérdésekkel a fejemben, hogy mit is kéne csinálnom?
- Tudom!  Margaret mondata, hogy te jársz most Flynnel… azzal a Flynnel… - Erre sűrűbben pislogok felé, és lassan kapocslok is. Margaret... Margaret az a fura mogorva, fekete hajú Hollóhátas lány volt, aki folyton Banjamin után koslatott. És egy szőke barátnője... ÓÓó! És hűha... valahogy még nem készültem fel arra, hogy én legyek "Flynn barátnője". Kicsit zavarba jövök, de aztán csak összesszedem az agyam anynira, hogy emberien tudjak kommunikálni. -  Jasper nagyon jó pasi - mondja, én pedig besodródok vele a jeggyel a kezemben a vidámparkba
- Óóó! Nem hittem volna, hogy ilyen nagyon terjed a hír... Mámrint... Ő tényleg nagyon menő... - sóhajtok most már én is. - Főleg a haja, meg a szép szeme - ragadnak el az érzelmek, aztán csak eszembe jut, észbe kapni. - De te meg... Te meg Esther vagy! Ben barátnője! - mármint azt hiszem mostanában mintha az lenne, Jasper mintha meéslte volna.  Mondjuk a Roxfortban is összevisza pletykáltak benről, meg Estherről és Rayláról... Amíg Ben oda járt tőle meg Jaspertől voltak a leghangosabbak a folyosók.
Valahogy a felsőbb évesekkel nem nagyon beszélgettem az valahogy olyan fzurán távolinak tűnt a Roxfortban, pedig sok különmbség nem volt közöttünk. És most, hogy nem voltak már osztályok se házak, valahogy az emberekhez is egy kicsit könnyebben álltam hozzá. Némi pánikkal megfűszerezve, persze.
A vidámpark hatalmasnak tűnik és valahogy ijesztőak a sikolyok a hatalmas táűávoli hullámvasút felől, ami biztosan valamil ijesztő mágiával működik. Körbenézek, mert nagoyn nem voltam még ilyen helyen, maximum Rose nénivel ültem fel régen egy óriáskerékre. Szóval kicsit végigfut rajtam a libabőr, de azért csillógó szememkkel bámészkodom, aztán kiszúrom azokat a lebegő felhőket,a mik így kis távolságban a fökdtől lebegnek össze-vissza.
- Úh, abba bele kell ülnünk! - lelkesedem fel, és megindulok a felhők felé.

[vattacukros álmok]

vattacukros álmok



Sophie
2002. augusztus 27.

style

Nagy nehezen felidéztem a lány nevét. Sophie. Igen. Sophie. Csak azért rémlett, mert régen még Cassennel jóban volt, vele meg néha-néha összefutottam Fynn miatt. Na igen, Margaret eléggé odavolt a mardekáros srácért, szóval odaverődtünk beszélgetni. Szegény barátnőm meg volt róla győződve, hogy majd elcsábítja a szőkségtől. Hát nem sikerült neki, ennek a Sophie-nak viszont annál inkább. Furcsa volt, egész ártatlan lánynak tűnt.
– Óóó! Nem hittem volna, hogy ilyen nagyon terjed a hír... Mámrint... Ő tényleg nagyon menő... – válaszolta Sophie, miután elvettem a jegyeket és az egyiket a kezébe nyomtam. – Főleg a haja, meg a szép szeme – folytatta nagyon ámuldozva. Hát igen, Fynn tényleg megér egy misét, de nekem mégis Benjamin volt az igazi. Az igazi? Esther, mi a franc van veled?! Megráztam a fejemet, nem akartam ennyire előre rohanni. Egy kamasz szerelemből csak most kezdtünk el felnőtté válni… és bár minden percet Bennel tudtam volna tölteni, nem engedhettem meg magamnak, hogy hirtelen belevessem magam mindenbe. Féltem kicsit, hogy majd megint elutasít.
– De te meg... Te meg Esther vagy! Ben barátnője!
Csak bólintottam és elmosolyodtam. Aztán Sophie-ról a tekintetem a bódékra vándorolt annak reményében, hogy esetleg megpillantom végre a vattacukorárust. Az édes illat vonzott be ide, és a gyomrom is korogni kezdett, szinte várva, hogy végre megegyem az áhított finomságot. Mostanában talán fel is csúszott rám egy-két felesleges kiló, mert Bennel olyan jókat ettünk. Egyrészt istenien főzött, másrészt egy halom tök jó étterembe elmentünk. Egyre többször kívántam meg ezt vagy azt. Érdekes, milyen hatással voltunk egymásra. Én lazább lettem, egyre több dolog érdekelt, főleg, ha azt közösen csinálhattuk.
– Igen. Ben barátnője vagyok… – Bólogattam, inkább nem téve hozzá, hogy „legalábbis most már megint.” Minden kapcsolatban vannak mosolyszünetek, a miénk kicsit hosszúra húzódott, de visszataláltunk egymáshoz. Éreztem a kémiát, hogy megint jól működik közöttünk és csak ez számított.
– Úh, abba bele kell ülnünk! – Hirtelen lelkesedni kezdett Sophie, én meg nem tudtam merre  indul meg, csak a vattacukrost kerestem. Azonban, ha nem akartunk elszakadni egymástól, akkor kénytelen lettem volna utána menni. Ahogy utána fordultam meg is láttam azokat a felhő izéket, amik cseppet ijesztőnek hatottak odafent.
– Várj, Sophie… nekem muszáj lesz vattacukrot ennem! – Nyafiztam és mutattam a kaját áruló bódék felé. Még meg is fogtam a lány karját, hogy visszahúzzam és odafordítsam. – Nem akarsz velem megkóstolni egy hatalmas lilát? – kérdeztem reménykedve. De azért a meggyőzés kedvéért hozzátettem: – Utána felülök veled a felhőre, ha magassarkúban felengednek. – Tettem hozzá és felemeltem kicsit a lábamat, hogy lássa, milyen cipőben vagyok. Hát igazából inkább csajos programhoz öltöztem, mert ha Margaret eljött volna, tuti nem vidámparkoztunk volna sokat és elrángat inni.  
– Valójában csak a vattacukor miatt jöttem be. Nagyon megkívántam.

[ღ Felhőkről lábakat lógatunk ღ]

ღ Felhőkről lábakat lógatunk ღ

ღ Esther ღ

(2002. augusztus 27.)

Ruci

14, 21, lassan 30 az idő makacs,
a lélek össze-vissza hajlik idebent légy száz,
ne ott kint

Még mindig egy kissé csodálkozva nézek Estherre. valahogy ő mindig is olyan volt, mint egy meseszép hercegnő, akit körberajongtak a fiúk, olyan kecses volt mindig is és olyan finoman nőiesen bájos, ami én szerintem nem igazán tudtam lenni. Valahogy olyan hatást keltett, mintha egy külön világban élne, és ez kicsit megrémísztett, nem is igazán beszélgettem vele. Meg Rayla midnig is valami hatalmas nagy lotyónak hordta el, amit már akkor is nagyon furcsállottam, de inkább nem mertem vele vitába szállni. Rayla mindig is olyan furcsán érdekes lány volt.
A jegyet a kezembe szorongatva követem Esthert, miközben el-el sodor egy-egy gyerek, akik viháncolva szaladnak be a kapun, aminek egy hatalmas ugró unikornis volt a boltíve, és a sörénye meg a farka szívárványszínben pompázva lobogott utána, akkor is ha fújt, ha nem fújt. Gondolom valami mágiával keltették így életre, néha pedig egyszerűen felágaskodott, és kalimpált a patáival, és a hátsó lábaival meg kirúgott, mindezt olyan nyekkenően félelemtes hanggal, hogy kiugrik a szívem most is, ahogy elhaladok alatta Esther társaságában.
– Igen. Ben barátnője vagyok… – vigyorogva bólogatok. Valahogy olyan jó párosnak képzelem őket.
- Hát ez tök jóó. nem izgulsz miatta a kviddics meccseken? Azt hiszem én mindig elájulnék, hogy ha Jasper kviddicsezne, az izgalomtól, nehogy negsérüljön. Aztán akkor is, ha megsérül - magyarázom, miközben belépve teljesen rácuppan a tekintetem a lebegő felhőkre, én meg egyszerűen csak bele szereték ülni. Nem lebegnek olyan magasan, mondjuk sosem voltam tériszonyos.
– Várj, Sophie… nekem muszáj lesz vattacukrot ennem!  Nem akarsz velem megkóstolni egy hatalmas lilát? Utána felülök veled a felhőre, ha magassarkúban felengednek.
A tekintetem a bódék feláé vándorol, és persze én is érezem az édes bódító és csábító illatot. Ahhh vattacukor, imádom a vattacukrot. Meg minden olyan vaníliás édességet. Hűű vajon van itt vanília pudingos, karamelles csiga izé? Mindegy is, az a lila vattacukor nagyon csábítónak hangzik, főleg, hogy minden második embernél az van. Lepislogok közben Esther szép, kecses magassarkújába, ami megint csak olyan elegánsan mutat, mint a lány.
- Eeeeez csodásan hangzik! Vajon milyen íze lehet? - vonulok Esther után, miközben lassan elérjük a bódét, ahol egy alacsony, napszemüveges néni vattacukrozik, és aki úgy néz ki, mint a Hihetetlen családból az öltöztető néni, csak őszben. - Egy olyan hatalmas lila vattacukrot szeretnénk kérni! - mondom lelkesen, majd kifizetem. Amint megkapjuk az óriási puffancs vattacukrot, le is csippentek egy darabot belőle, miközben Esther felé nyújtom. Egy rózsazsín pad felé sétálok, amikre midnenféle mozgő-forgó margaréta van pingálva, valahogy itt minden olyan lendületes és hiperaktív és tele van mágiával.
- Ez istenii - hümmögöm, miközben az édes kellemes íz szétárad a számban. - Ebből még vennünk kell hazafelé menet is!

[vattacukros álmok]

vattacukros álmok



Sophie
2002. augusztus 27.

style

– Hát ez tök jóó. nem izgulsz miatta a kviddics meccseken? Azt hiszem én mindig elájulnék, hogy ha Jasper kviddicsezne, az izgalomtól, nehogy negsérüljön. Aztán akkor is, ha megsérül.
– Hát… mondjuk, hogy nem rajongok a kviddicsért én sem. De még sem beszélhetem le a szenvedélyéről. – Simítottam végig a nadrágomon, mintha gyűrött lenne. Valójában csak nagyon megszoktam a könyvbemutatókon, hogy mindennek makulátlannak kell lennie.
Az édesillatra kicsit megborzongtam. Annyira kívántam a vattacukrot s ahogy közelebb léptünk egyre áthatóbb lett az aromája. Igen, tökéletesen tudtam, hogy ezt akarom. Ezért jöttem be eleve, de idebent már annyira hatalmába kerített, hogy még a gyomrom is korogni kezdett. Na meg az édességevés mégis csak biztonságosabb volt, mint tűsarkúban felverekedni magam valami lebegő felhőkre.
– Eeeeez csodásan hangzik! Vajon milyen íze lehet? – mondta Sophie. Sikerült elcsábítanom tehát oda, ahová mentem volna inkább a játékok helyett. Sosem voltam az a nagy vidámparkba járós, ráadásul a magas dolgokat sem szerettem. A nyugisabb dolgok vonzottak inkább, mint az olvasás, a lágy zene és a vásárolgatás. Esetleg beülni valahova egy jó kávéra, egy kellemes vacsorára vagy sétálás a városban.
– Azt hiszem, rágógumi ízű. – Rántottam vállat. A vattacukor általában sima cukor volt, különösebb buké nélkül. Így mikor beálltunk a megfelelő bódé elé,. Sophie sem ízt mondott, hanem a kiíráson szereplő hatalmas lila példányt kérte. A bácsi csak biccentett, majd a gépbe szórva egy jó adag csillámos cukrot készíteni kezdte a remekművet. Csak néztem, ahogy nő és nő… és hamarosan már Sophie-nál is volt az édesség. Óvatosan vettem át, rácsípve a hurkapálcikára. Én is letéptem egy adagot és finoman azon kezdtem el csámcsogni, ahogy megindultunk a legközelebbi pad felé.
A virágos minta tetszett, ahogy a rózsaszín is. Tökéletesen illet ehhez a csajos naphoz. Keresztbe tettem a lábam és finoman elhelyezkedve bámultam meg a korábban kinézett felhős játékot… hát nem szívesen mentem volna fel rá, de Sophie még talán meggyőzhetett, hogy ez is lehet jó mókat.
– Ez istenii – mondta Sophie, én pedig csak összeragat ajkakkal bólintottam. – Ebből még vennünk kell hazafelé menet is!
– Végül is ez a mai nap már úgyis egy cukorsokkal ér fel… – Sóhajtottam egyet, majd újabb adag vattacukrot téptem, ami finoman az ujjamra tapadt. Nem számított, könnyedén leszedtem a fogaimmal, hogy csak a kellemes, ragacsos érzés maradjon utána.
– És te hogy jött él össze Jasperr Flynnel? Ő olyan nagyvilági, te meg inkább bájos vagy. – Egyáltalán nem kritikának szántam, inkább csak nem tűntek egy kaliberűnek. Persze a nagy okoskodás közben nem vettem észre, hogy a hajam beleakadt a vattacukorba. – Jaj…

[ღ Felhőkről lábakat lógatunk ღ]

ღ Felhőkről lábakat lógatunk ღ

ღ Esther ღ

(2002. augusztus 27.)

Ruci

14, 21, lassan 30 az idő makacs,
a lélek össze-vissza hajlik idebent légy száz,
ne ott kint

– Hát… mondjuk, hogy nem rajongok a kviddicsért én sem. De még sem beszélhetem le a szenvedélyéről - ezzel modnjuk teljesen egyet értek. Ha modnjuk Jasper esetleg auror lett volna, arról sem beszélhettem volna le. Mondjuk Jasper azért nem volt egy olyan minden veszélyben fejjel megyek előre a falnak típus. Aminek azért örülök, mert hát nem aggódom rajta szét magam, és eléggé nyugisak is vagyunk együtt, már ha nem réngatom bele olyan hülyeségekbe, mint az óriáskerekezés meg ilyenek.
A pörgésról szólva meg annyira rálendülök a vattacukor témára, hogy el is felejtem a repülő felhőket. Pedig azok olyan aranyosak!... De a vattacukor meg... Vattacukor! És olyan az is, mint egy felhő, bár én nem ülnék bele mert összeragadnék és nem is repülne. De azért ez olyan nasi volt, aminek a feltalálója nevét áldom.
Estheren végipillantva árad belőle a női báj és kellem, nagyon szépen és csinosan néz ki, mintha a Szombati Boszorkány divatrovatából lépett volna elő. Rajta látszik, hogy egy érett nő, én meg csak... Itt feszítek mellette virágos farmercuccban, meg ilyenek, szoval itt rikítok mellette, mint egy hat éves kislány, aki méhecskének szeretett volna öltözni. Mondjuk az más dolog, hogy magamat nem tudnám ilyen elegánsban elképzelni.
- Jól megvagytok Bennel? - kérdezem menet közben a vattacukros felé kíváncsian. - Biztos izgalmas lehet mellette az élet, legutóbb láttam, ahogy egy csapat rajongó elől menekül műbajusszal... - idéztem fel magamban az eseményt. - Óó, tényleg! Róla mintáztad a mesédben a herceget, ugye? Ugye? - kérdezem csillogó szemekkel, mert igen. Megvan a könyv. És igen. Imádom, olyna bájos olyan kellemes és jóóó olvasni.
Közben odaérünk a vattacukroshoz, és elig várom, hogy kis darabkékat tépkedjek le róla, még amikor jó meleg és puha. Remélem sok cukor olvad rá a pálcikára azt mindig szeretem lerágcsálni, még akor is, ha hülyén nézek ki. Mint valami kutya, aki a csonttal kűzd. Élvezettel nyammogok a vattacukron, ahogy a padhoz sétálunk, kicist érzem is, hogy veszélyesen kezdek ragadni.
– Végül is ez a mai nap már úgyis egy cukorsokkal ér fel… - sóhajt Esther én meg átkukkantok a vattacukor mögül rá.
- Óó, te olyan csinos vagy, úgysem látszik meg rajtad ez a pár édesség - mondom vigyorogva, miközben a nyelven majdnem hozzátapad a szájpadlásomhoz. Ez a vattacukor szokatlanul ijesztően nagyon-nagyon ragad.
– És te hogy jött él össze Jasperr Flynnel? Ő olyan nagyvilági, te meg inkább bájos vagy - erre elpirulok, mert végül is igaz ő olyan nagyon menő és nagyvilági. Vannak nálam menőbb és nagyvilágibb meg izgalmasabb lányok is, de mégis valahogy én tetszem neki, ez pedig olyan aranyos és zavarba ejtő.
- Óóó, hát... összefutottunk a Roxmortsban és kávéztunk. Mind a ketten el voltunk kenődve, tudod, mert éppen szakítás után voltunk... Eh, hát akkor a legjobb barátnőmmel Avery Cassennel járt, de vele megromlott a kapcoslatom egy ideje nem is beszélünk. Aztán szakítottak, én is szakítottam TeddyJonessal... És valahogy ott a mélabúnkban egymásra találtunk azt hiszem - motyogom kicsit zavarba jőve. - És mi a ti történetetek? - kérdezem vigyorogva. Mindig is izgalmas dolog kibeszélni a romantikus dolgokat a lányokkal, hogy együtt örüljünk visongassunk, ugráljunk vagy sírjunk.
– Jaj… - dünnyögi Esther, és én is észreveszem, hogy a szőke tincsei beleragadnak a vattacukorba. Sűrűűn pislogok, hogy mit is csináljak, aztán megpróbálok neki segíteni, de én is beleragadok a vattacukorba, ráadásul nem csak hajastól, hanem az arccsontommal odatapadok Esther homlokához, hogy a lehető legnevettségesebben nézzünk ki.
- Ajjajj...

[vattacukros álmok]

vattacukros álmok



Sophie
2002. augusztus 27.

style

Valahogy túlöltözött voltam az egész helyhez… de hát ilyen az én formám, mikor a legjobb barátnőm felültet. Az igazság az, hogy ez még csak nem is az első alkalom volt. Margaret mostanában annyira elvan a pasijával meg a kis világával, hogy meg sem próbált úgy tenni, mintha még jóban lennénk. Szóval már lemondtam róla, hogy valaha a régi lesz a barátságunk… amúgy is mindig valami hülye fazonnal akartam összehozni. Azt sem akarta elhinni, hogy kibékültünk Bennel.
– Jól megvagytok Bennel? – kérdezte Sophie egy kicsit túl lelkesen is, ahogy sétáltunk a vattacukorárus felé. Kicsit megpiszkáltam a tincseimet. Mármint igazából senkinek sem meséltem még a Bennel való kapcsolatomról… igazság szerint nem is volt kinek, legfeljebb a munkatársaimnak, de velük nem akartam ilyesmit megosztani. – Biztos izgalmas lehet mellette az élet, legutóbb láttam, ahogy egy csapat rajongó elől menekül műbajusszal.. – idézett fel valami eseményt. – Óó, tényleg! Róla mintáztad a mesédben a herceget, ugye? Ugye?
– Talán… – mosolyodtam el és megvontam a vállamat. Nem akartam az írói titkaimba beavatni mindenkit. Igazság szerint csak én tudtam, meg Ben, hogy azt a herceget róla mintáztam. – De megvagyunk. – Tettem hozzá azért, hogy ne úgy tűnjön, mintha titkolóznék. Közel sem, annyira boldog voltam, hogy ki tudtam volna kiáltani a világba.
– Óó, te olyan csinos vagy, úgysem látszik meg rajtad ez a pár édesség – jegyezte meg Sophie, mikor már magamba tömtem egy tetemes mennyiségű vattacukrot. Éreztem, hogy nem kellett volna ennyit ennem, nem is feltétlenül az alakom miatt, hanem mert estére biztosan szörnyű állapotban lesz a gyomrom és nem tudok majd Ben finom vacsijából kóstolni sem. Mindig annyira igyekezett.
– Ha mégis, Benjaminnak úgy kell elfogadnia. – Magyaráztam, aztán inkább Flynnre tereltem a témát. Nem akartam, hogy csak rólam legyen szó, hamár társult hozzám, hogy ne legyek magányos. Lássuk be Sophie éppen kapóra jött… bár egy kicsit sokat beszélt és nehéz volt mindenre válaszolni, amit felvetett. De talán, ha kibeszéli magát, kicsit kevésbé pörög… vagy a cukor van rá ilyen hatással? Ezen gondolkodva hallgattam, amit mond:
– Óóó, hát... összefutottunk a Roxmortsban és kávéztunk. Mind a ketten el voltunk kenődve, tudod, mert éppen szakítás után voltunk... Eh, hát akkor a legjobb barátnőmmel Avery Cassennel járt, de vele megromlott a kapcoslatom egy ideje nem is beszélünk. Aztán szakítottak, én is szakítottam TeddyJonessal... És valahogy ott a mélabúnkban egymásra találtunk azt hiszem – magyarázta. Éreztem, hogy kicsit zavarba jön… talán még ártatlan. Nem tudom Flynn milyen gyorsan támadja le a lányokat. A híre alapján, amint végez valakivel tovább áll. Szóval Sophie azon szerencsések közé tartozott, aki meg is tudta tartani. – És mi a ti történetetek?
A kérdésre nem tudtam válaszolni, mert a hajam hozzá ragadt a vattacukorba. Sophie megpróbált segíteni ugyan, de akkor ő is hozzám tapadt. Az arca a homlokomhoz és akármennyire is el akartam húzódni, nem ment.
– Ajjajj…
Megköszörültem a torkomat. Közben előbányásztam a táskámból az égerpálcát és megpróbáltam a tapadásra irányítani. Kérlek, kis vízsugár legyél! Koncentráltam magamban, mielőtt kimondtam a varázsaltot: – Aqua Eructo.
Reméltem, hogy egy kis víz segít és szét jövünk. Persze a sminkem azonnal szétázott, a hajam is, és a felsőmbe is befolyt a hideg víz. Azt azonban nem éreztem azonnal, hogy sikerült-e elválnom Sophie-tól. A tapadás kicsit megszűnt, de a hajunk csak nem akart szétjönni.
– A fenébe… – mondtam, most már a szemébe tudtam nézni, ám a hajunk egyetlen csomóba összeállva összetartott minket. – Vajon mit raktak ebbe a vattacukorba?

[ღ Felhőkről lábakat lógatunk ღ]

ღ Felhőkről lábakat lógatunk ღ

ღ Esther ღ

(2002. augusztus 27.)

Ruci

14, 21, lassan 30 az idő makacs,
a lélek össze-vissza hajlik idebent légy száz,
ne ott kint

Lelkesen hallgatom Esthert, a romantikus dolgokról beszélgetni midnig is olyan izgalmas. teljesen el tudott ragadni magával egynéhány olyan boldog szerelmi történet, amit más élt át, és én is úgy örültem annak, mintha velem történt volna meg. Esther és Ben kapcsolata meg olyan különlegesnek tűnt. Egymásra találtak aztán megint és megint, ez olyan mesébe illően szép volt. Iagzából minden részletről ki szerettem vona faggatni, de olyan sejtelmesen bazsajog, hogy már ez is jobban fokozza a kíbáncsiságomat. persze visszafogom magam, és nem pörgök be. vagyis igyekszem nem bepörögni. A végén teljesen idiótának gondolna, és lehet, hogy igaza is lenne.
Nagyon hangulatos a vidámpar, mindenhol vidám zajok ütik meg a fülemet, néha a nagyobb, vezsélyesebb játékok robogása töri meg az alapzajt. Azért a Rémvasútra és a Lebegőkalapácsra nem ültnék fel. A sikolyok olyanok, mintha mindenki éppen az életéért kűzdene, de az a felhős valami nagyon bájosnak tűnik. A nagy zsibajban néha bele-bele szűrődött valami nyerítési hangja, ami gonolom a Megvadult Unikornishoz tartozik. A távolban pedig egy unikornisnak öltözött varázsló, vagy boszorkány vágtat a gyerekek körül, és színes szikrákat szór a lába, ahogy a földhöz csapódik amit a gyerekek nagy huuzása meg hűűzése követ.
– Ha mégis, Benjaminnak úgy kell elfogadnia - mondja Esther miközben körberajongjuk  avattacukrot.
- Egész biztos észre se venné - vigyorgok rá. Ben olyan vadromantikusnak tűnt nekem mindig is, aki olyan bájos szeretettel rajongta körbe azt aki tetszett neki. Biztos Estherrel is ilyen. Nem nagyon figyelgettem a felsőbb éveseket anynira, örültem, ha a saját évfolyamommal képben vagyok. Bár Bent nehéz volt meg régebben Aident is elkerülni, elég népszerűek voltak Jasperrel együtt. Belegondolva mennyi mindenben megváltoztam azóta. Akkoriban csak egyszerűen nem érdekelt semmi olyan mint a varázslás, az aranyvérűek meg a varázslás, meg a varázslás. Kicist rayla olyan volt, mint én, de ő nem tudott ezen változtatni, ami szomorú volt. Szép ez a világ is és a benne lévő emberek is.
A beszélgetséünket megakasztja a vattacukor, és az ahogy összetapadunk.
– Aqua Eructo - fröcsköl le minket Etsher, ami engem is eltalál, teljességgel elázok, rám tapad a ruha és érzem, hogy kellemetlenül elázik a felsőm. Persze hűsít de váratlanul és, viszont a víz lassan eltapasztja az arcunkat egymástól, de a hajunk... Az fájdalmasan összecsomósodik. A maradék vattacukor pedig rámosódik a csupasz akromra és kéken tapad.
- Vajon mit raktak ebbe a vattacukorba? - kérdezi bosszúsan Esther, én pedig kellemetlenül megborzongok, ahogy a hajunk teljesen össze van gubancolódva egy nagy kék masszával együtt. Már meg se tudom modani, hol kezdődnek a vörös meg a szőke tincsek, ugyanis a kék befesti a hajszálakat, hogy lehetetlen lenne megmondani, hogy mi is a mi hajunk.
- Biztos ehető ragasztót - húzom fáhdalmas fintorra a számat. Igyekszem felállni, hogy valamerre elinduljunk, keressünk valami kigubancoló embert, vagy eljussunk a mosdóba. De előbb meg szeretném kérdezni mi ez a vattaizé, amit vettünk, szóval a vattacukroshoz megyek, óvatosan kissé Esther felé dőlve, és közben próbálom valahogy megtalálni a gócot, hogy kibogozzam, de csak az elkeserítő eredményt látom.
- Izé... Mitől ragadtunk így össze? Úgy értem, ha maga csinálta a vattacukrot és maga nem ragad akkor adhatna valami tanácsot - modnom rábámulva az alakra, de az gonsozul vigyorog.
- Vágjátok le a hajatokat! Nyehehehe! - kurjatja el magát és vészjóslóan közelebb lép, a pálcáját lengetve az orrunk előtt.

[vattacukros álmok]

vattacukros álmok



Sophie
2002. augusztus 27.

style

A hajunk egyetlen édes csomóban állt össze és ezen az sem segített, hogy arcon fröcsköltem magunkat vízzel. A bézs felsőm pillanatok alatt átázott, láttatva ezzel az egyszerű fehérnemű szegélyét. Ráadásul a vattacukros-nedves ragacsból a mentaszínű blézerre is jutott bőven.
– Biztos ehető ragasztót – mondta Sophie, mikor azon bosszankodtam, hogy mit tehettek ebbe a vattacukorba. A hajunk össze volt ragadva tehát és nem láttam, hogy hol keletkezett a csomó. Úgy tűnt, mintha vörös-szőke tincseket valaki alaposan bekente volna ragasztóval vagy éppen hajlakkal.
– Hát én valahogy nem szeretném leenni a hajamról… – sóhajtottam, de persze messze voltam attól, hogy a hajamból csináljak hiszti állapotot. Ha le is kéne vágni, úgyis megnőne… de ezt akkor is a legdrasztikusabb megoldásnak tartottam. Igazság szerint a kiadó sem örült volna, akikkel éppen szerződésben voltam. Engem is csak egy eladható terméknek kezeltek. Ezt Samantha az új asszisztensem is minden egyes találkozónkon elmondta.
– Talán a vattacukorárús tudja, hogyan oldhatnánk meg ezt… – mondtam és nagy nehezen felkeltem a padról. Így Sophie-val együtt meg tudtunk indulni a bódé felé, ahol az édességet vettük. Közben Sophie is a hajunkat piszkálta, remélve, hogy esetleg szét tudja szedni azt, ami problémát okozott.
– Izé... Mitől ragadtunk így össze? Úgy értem, ha maga csinálta a vattacukrot és maga nem ragad akkor adhatna valami tanácsot – mondta a vörös lány kislányos bájjal, mikor a férfi vigyorogva mért végig minket. Valahogy volt valami kegyetlenség abban az arckifejezésben, amivel ránk pillantott.
– Vágjátok le a hajatokat! Nyehehehe! – nevetett fel és közelebb lépett. A pálcáját kirántott a zsebéből és egyenesen ránk szegezte azt. Kicsit féltem, hogy leégeti az egész hajamat, ezért még mielőtt megtehette volna felemeltem a kezem, hogy leállítsam.
– Na jó! Elég legyen! – szólaltam meg és kihúztam magam, amennyire ebben az állapotban lehetett. Szerencsére az idős férfi felfogta, hogy nem akarok semmi hókuszpókuszt, szóval most nyugodjon le. – Ha nem akarja, hogy magára hívjam a Mágikus Élelmiszerfelügyeleti Bizottságot, akkor most rögtön megmondja, mi volt a vattacukorba és hogyan lehet eltűntetni a hajból. – Nem sokszor vagyok ennyire magabiztos… talán csak amikor a könyvemet írom vagy amikor olvasok a gyerekeknek, szóval még engem is meglepett, milyen szigorúan csendült fel a hangom.
– Nyugodj meg kishölgy, éppen szét próbálom szedni a gubancot. – Mentegetőzött azonnal a férfi és megint ránk emelte a pálcáját. – A hernyóbél gyakran okoz ilyen jelenséget… – Rázta meg a fejét, immáron komolyabban véve a problémát. – Mindig mondtam az én drága Ethelemnek, hogy nem volna szabad belekeverni manapság a vattacukorba, mert az olyan kákabélű lánykák, mint te, nem bírják a férgeket.
Öklendezni lett volna kedvem.
– Hernyóbél? – kérdeztem vissza felháborodva. Közben hagytam, hogy a hajamon dolgozzon. – Az mégis mire kell a vattacukorban?
– Attól nő meg ilyen hatalmasra.

[ღ Felhőkről lábakat lógatunk ღ]

ღ Felhőkről lábakat lógatunk ღ

ღ Esther ღ

(2002. augusztus 27.)

Ruci

14, 21, lassan 30 az idő makacs,
a lélek össze-vissza hajlik idebent légy száz,
ne ott kint

Őszintén én kétségbesetten próbálok kiszabadulni a ragadásból, de a hajunk minden egyes megmozdulásra csak még jobban összeragad. Szinte hallom, ahogy visítanak és sírnak a hajszálaim, és egy-kettő már így is fájdalmas zokogó búcsút intett a fejbőrömnek meg a többieknek. Ég veled Elsa, jó haj voltál. És ég veled Lujsa, bár mindig te gubancolódtál össze a legtöbbször magadtól... hiányzoni fogtaok.
- Talán a vattacukorárús tudja, hogyan oldhatnánk meg ezt… - sóhajtja Esther, majd lassan felkászálódunk a padtól. Biztos vagyok benne, hogy megnéznek minket az emberek, mert mutogatnak felénk és összesúgnak, de jelenleg ez a legkisebb bajom. Esther még összeragadt hajjal is továbbra is szépen és elegánsan mutat.
- remélem nem valami undi dolog miatt ragad ez ennyire, hanem mert mondjuk... elromlott a vattacukor gép - motyogom egy sóhaj közepette, majd végre visszaoldalazunk az árushoz, aki sszeszűkült szemekkel pislog ránk. Én óvatosan megkérdezem tőle, hogy mégis mi történt, és miért nézünk ki úgy, mint az elcseszett sziámi ikrek, de ő csak előszedi a pálcáját és nyiszogva felénk indul, én meg csak azért nem hőkölök jobban hátra és kezdek el szaladni, mert akkor egészen biztos kirántaném az össszes hajamat. És az Estherét is. nem akartam, hogy a fiúk egy kopasz barátnőt kapjanak. jasper bizutos teljesen kiégne azon, hogy eltűnt a hajam.... A vattacukortól és az ijesztő vattacukor árus miatt.
– Ha nem akarja, hogy magára hívjam a Mágikus Élelmiszerfelügyeleti Bizottságot, akkor most rögtön megmondja, mi volt a vattacukorba és hogyan lehet eltűntetni a hajból.
csak pislogok Estherre, mert egyrészt nagyon menőn néz ki, másrészt nem is tdutam, hogy van ilyen bizottság. Közben azért összeszedem annyira magam, hogy elég meggyőzően bólogassak hozzá, hogy én is hatásosan alátámasszam a mondandóját.
– Nyugodj meg kishölgy, éppen szét próbálom szedni a gubancot.  A hernyóbél gyakran okoz ilyen jelenséget…  Mindig mondtam az én drága Ethelemnek, hogy nem volna szabad belekeverni manapság a vattacukorba, mert az olyan kákabélű lánykák, mint te, nem bírják a férgeket.
Kiekerekedett szemekkel bámulom a fickót, miközben érzem, hogy kezd engedni a hajunk és szívszorítú búcsút vesznek egymástól.
- hernyóbél?! - kérdezem szinte egyszerre Estherrel, miközben lassan megszabadul a hajam a ragacstól, és végre felszabadultam megmozgathatom a nyamakat, mert már eléggé elkezdett elgémberedni. Énnál még az unikornis trágya is jobban hangzana, legalább lenne olya  illúzióm, hogy az legalább szívárványosan csillámos és eper illatú. De hernyóbél. Szinte végig szalad a gerincem mentén a hideg. Brrr.
– Az mégis mire kell a vattacukorban?
 Attól nő meg ilyen hatalmasra.
- Hát öhm... Köszünjük szépen a kigubancolást. Meg a benfentess információkat a vattacukorról. Iagzán finom volt... De mi azt hiszem már indulunk is, tudja sok még a látnivaló ebben a parkban - ragadom meg Esther karját és hátrálni kezdek a fura bácsitól, aki csak a fejét rázza és visszatér a vattacukor csináláshoz.
Amikor már jóval messzebb kerülünk a pasastól felsóhajtok, és beletúrok a hajamba, ami még kicist tapad, szóval nem ártana megmosni majd, de szerencsére nem annyira, hogy a kezem a fejemhez ragadjon. Nem hittem volna, hogy egy egyszerű álláskeresés ennyire sok mindent tartogat néha az ember számára. Estherre pislogok, miközben igyekszem összeszedni a fejemet.
- Hát ez nagyon fura volt...  - állapítom meg. - Jól van a hajad? Legközelebb meghívlak egy mugli vattacukorra, ott nincs benne semmilyen állat, meg bél, csak a sok éves mugli technológia - sóhajtok fel, és körülnézek a vidámparkban. - Szeretnél még valamit itt csinálni? - kérdezem végül. Bár, nem vagyok benne biztos, hogy Esthernek van e még kedve bármire is felülni.

[vattacukros álmok]

vattacukros álmok



Sophie
2002. augusztus 27.

style

Elképzeltem, ahogy Benjaminnak mesélem a következő találkozásunkkor, hogy összeakadt a hajam egy lányéval, azért, mert megosztoztunk egy hernyóbél vattacukron. Biztos voltam benne, hogy majd kinevet és megpróbál rávenni, vele is egyet és ragadjunk össze… aztán egyszer csak ruha nélkül találom magam, hangosan sóhajtva és remegve, míg össze nem bújunk végig. Szerettem Bent, szerettem, hogy van közöttünk ez a forró tűz.
– Hát öhm... Köszünjük szépen a kigubancolást. Meg a benfentess információkat a vattacukorról. Iagzán finom volt... De mi azt hiszem már indulunk is, tudja sok még a látnivaló ebben a parkban – karolt belém Sophie, ezzel visszarántva az álmodozásból, hogy de jó lenne most Benjaminnal lenni. Hát igen, szinte folyamatosan vele tudnék lenni… a nyár, az együtt töltött napok Caprin valahogy még közelebb vontak hozzá. Az anyukájával és Johann-nal is jól éreztem magam. Kezdtem a család részévé válni, akkor is, ha Aiden új párja nem is rajongott éltem túlzottan.
A hátrálásra kellett koncentrálnom, nehogy beleütközzünk valakibe. Aztán szinte egyszerre Sophie-val egy nagyot sóhajtottam. Végre elég távol kerültünk a furcsa vattacukor árustól.
– Merlinre… – Mondtam és közben szép lassan tovább húztam Sophie-t. Közben a hajamat piszkáltam, ami itt-ott még ragadt és olyan furcsán mócsingos is lett, de még talán kimosható módon.
– Hát ez nagyon fura volt... – szólalt meg ismét Sophie. – Jól van a hajad? Legközelebb meghívlak egy mugli vattacukorra, ott nincs benne semmilyen állat, meg bél, csak a sok éves mugli technológia. – Jött az újabb javaslat. Ebben legalább egyetértettünk, hogy a mugli édességek egy fokkal biztonságosabb terepen mozognánk.
Kicsit a ruhámat is igazgatni kezdtem. Az is eléggé összegyűrődött és kicsit rendetlen lett… akárcsak a hajam. Így már legalább nem szúrja ki senki, hogy én voltam egyszer-kétszer a Szombati Boszorkányban Benjaminnal vagy éppen a művészrovatban a könyveimmel. Azt a részt persze nyilván kevesebben olvassák, mint a pletykarészt.
– Vagy elmehetnénk cukrászdába. – Javasoltam, mert hát a sütit mindennél jobban imádtam… csak nem ettem túl sokat. Nem akartam meghízni úgy, mint Margaret, csak azért, mert a világ legjobb pasijával járok, aki történetesen még jól is főz, na meg süt. De nem is nagyon volt már egy barátnőm sem, akivel eljárjak. A legtöbben akadémiára mentek, új társaságuk lett. Margaretnek meg nem létezett más csak a fiúja, akinek tavasz óta még a nevét is sikerült elfelejtenem.
– Szeretnél még valamit itt csinálni? – kérdezte végül Sophie, mikor már annyira messze voltunk a vattacukrostól, hogy eszünkbe sem jutott mi történt. Én is csak a forgatagot élveztem, az illatokat, a látványt és azt, hogy szép lassan rózsaszínre festette az égbolt alját a lemenő napfény. Jó lett volna szórakozni valakivel, aki nem Ben, vagy Erica, hanem egy korombeli lány. Szóval csak bólintottam.
– Nézzük meg az unikornisus óriáskereket. – Javasoltam és már húztam is arra, hogy felejthetetlen élményben legyen részünk.

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad.

Sophie



~ set ~

2004. március 25.

          Annyira örültem, mikor Sophie megkért, hogy találkozzunk. Az esküvője óta nem is láttam azt a néhány futó találkozást leszámítva, amit egy-egy bevásárlás alkalmával sikerült összehozni tök véletlenül. Az egyik ilyen alkalommal beszéltük meg ezt a találkozót. Mondjuk a helyszín számomra elég kérdéses, nem igazán van kedvem egy ilyen vidámparkhoz most, ha csak egy kávéra vagy forrócsokira beültünk volna valahova az is megfelelő lett volna.
          De tudom már, hogy azok a dolgok fognak jól elsülni, amiket nem akarok. Tényleg mindig így volt ez. Egy nagy vattacukorral a kezemben mászkálok a sorok között, igyekszem előre felmérni a terepet. Kicsit korábban jöttem ezért, de lassan elindulok a megbeszélt találkozóhely felé. Azt is kinéztem igazából, hogy mire akarok majd felülni és mire nem. Kell majd egy kis figyelem elterelés, de nem akarok mindent rázúdítani barátnőmre.
          Végül odáig fajul a nézelődésem, hogy majdnem elkések. Látom őt, ahogy ott áll és vár rám. Kicsit megszaporázom a lépteim, és pár ugrással már ott is termek nála.
          - Szia! – megölelem, majd felé nyújtom a vattacukrot. - Kérsz?
          Mivel nem a délutáni nagy tömegben jöttünk, szerencsénkre talán nem kell majd annyit sorban állni, és viszonylag emberi időben tudunk majd bármit is csinálni.
          - Milyen napod volt?
          Lassan elkezdem egy kávézó felé terelni, mielőtt bármire is felülünk vagy meglovagolunk, vagy legyen bármi is az a tevékenység, jobbnak látom, ha egy kis szíverősítőt döntünk magunkba.

[ღ Csajos délután ღ]

ღ Csajos délután ღ

Esmé

(2004. március 25.)

tavaszodik

Most álljunk össze
Míg el nem tűnik
Aki épp itt van
És nem remeg

Tavaszodott, a fákon ültek a frissen kinyílt virágok. Aprók voltak még, de a levegőt megtöltötte az a kellemes, minden új életre fakad érzés, amit mindannél jobban imádok. Az ősz számomra mindig is olyan keserédes volt, a maga muladóságával, az elhullajtott leveleivel, még ha a színei gyönyörűek volta, és melegek. Az ősz színeit kedvelem, de a tavasszal érzem magam a legjobban. Minden újraindul, újjászületik, és valahogy ez olyan jól benne van a levegőben is. Sokkal több kedvem van kint lenni, sétálni, tovább süt a nap is. Imédom a frissen kibújt fű élénk színét, a virágok illatát, ami mindig megtelt élettel, hogy teljesen bepörgök. Jasper szerint elég vicces, hogy ilyen élénk leszek, mintha csak a téli álmomból kelnék fel. Sokkal aktívabb vagyok, és élénkebb, meg annyira nincs is hideg, hogy inkább ki se legyen kedvem menni. Mondjuk, ha Jaspernek olyankor van kedve kicsit sétálgatni, akkor persze, hogy megyek vele, olyankor nem érdekelnek a mínuszok sem.
Ilyen lelkesedés okából vetem fel Esmének is a találkozást, meg persze hallottam, hogy mi történt februárban, hiszen Elliot kórházba került, ezt Jaspertől tudom, és Ben is ott volt, és... sose lesz nyugtunk azt hiszem. Amióta a crutioval megkínoztak azon a nyári koncerten mindig félek, hogy egyszer megint belekeveredem a sűrűjébe. Esmével amúgy sem volt alkalmam az esküvőm óta találkozni, és gondoltam az Unikornis majd egy kicsit fel is vidítja, ha nagyon rossz hangulatban van.
Szerintem még hamarabb is érek oda, Zserbót most nem hozom magammal, had élvezze a kinti szaladgálást Pete, a bari, Puszedli és a többiek társaságában. Gondolom puszedli és Pete is alig várta, hogy friss zsenge füveket legeljenek, a kis kertünkben. A nap kellemesen sütött, de persze még nem volt olyan meleg, ilyenkor könnyen meg is lehet fázni, de jól esik a bőrömnek ez a kellemes meleg ölelés. Magam sem tudom, meddig várok, egy ideig azt hiszem rossz napra jöttem, és lehet hogy holnap beszéltük meg, vagy lehet tegnapra és akkor én nem jöttem, és akkor Esmé mérges és akkor megromlik a barátságunk, ls...
- Szia! - köszönt az ismerős hang, én meg a túlgondolás és a pánik közepette ettől úgy megijedek, hogy ugrok egyet a hangra, majd meg is fordulok, hogy te jó ég mi az?!
- Jaj! Huh! Hűű! - kapok a szívemhez, miközben megölel Esmé, és én is visszaölelek. - Azt hittem, hogy benéztem a napot - sóhajtok, majd pislogok a vattacukorra.
- Ugye nem attól a bácsitól vetted? - mutatok a vattacukros alak felé, egy kicsit távolabb tőlünk. Estherrel siekrült tőle vásárolnunk, és kiderült, hogy hernyóbél volt benne. Azóta is máshogy nézek a vattacukorra. És még össze is ragadtunk.
- Annyira örülök, hogy látlak - mondom azán nagy lelkesen. - Mondd csak, jól vagy? - érdeklődöm, miközben nagyokat pislogok rá, majd hagyom magam a kávézó felé terelni, ahol vannak egy páran, a kirakott asztalok körül, úgyhogy nem lehet olyan rossz hely, és remélem nincsenek bogarak sem a kávéban. Brrr.
- Egész jó napom volt, végre nem sóztam el a reggelit Jaspernek, úgyhogy ő is boldogan ehetett. Kezdem magam kiismerni a konyhában, bár mindig mindenem tiszta kajás lesz, ha ott bármit is csinálok. pedig még kötényt is kaptam tőle - magyarázom, a kávézó felé menet, miközben a levegőt megtöltik a visító emberek meg a mozgó izék hangjai.
- És neked?