Sebastian Ferdinand Bates

SEBASTIAN FERDINAND BATES

Run and hide, it's gonna be bad tonight
'Cause here comes your devil side

Alapok

jelszó ||Úgy áll rajtam ez a szín, mint golymókon a gatya.
nem || férfi
születési hely, idő || Grasmere; 1986. november 1.
kor || 15
vér || mugli születésű
évfolyam || IV. évfolyam

A múlt

Nem tudom. Nem tudom. Nem tudom. Ezt a mondatot szajkóztam anyámnak, akárhányszor megkérdezte mire emlékszem a kór megkapása előttről. Kérdezte, hogy emlékszem-e arra, amikor az apám megfogta a kezemet és először vitt ki a mezőre a házunk mögé. Nem tudom. Kérdezte, hogy emlékszem-e azokra a napokra, mikor a nagymamámék hátsó kertjében epret ettünk egyenesen a növényről. Nem tudom. Minél többet ismételgettem ezt a két szót, annál kétségbeesettebb volt… én pedig annál elkeseredettebben próbáltam magamba tartani az érzéseimet. Mégis mit mondhattam volna neki? Hogy, amit megérzem a fű ázott illatát nem jut más az eszembe csak fájdalom és kínok? Ez lett volna a teljes igazság, de nem mondtam ki… nem tehettem meg, hiszen azzal csak még több szenvedést okoztam volna neki. Már így is úgy hitte, hogy az ő hibjából történtek velem meg azok a dolgok, amiken át kellett mennem.
Inkább eltereltem a figyelmét akárhányszor ilyesmire került a szó. Megkérdeztem tőle, hogy milyen életem volt… jó gyerek voltam-e. Ez pedig örömmel töltötte el, hirtelen a könnyeket nagy mosoly váltotta fel. Elmondta, hogy elven voltam és mindenkivel kedves, a furcsaságoktól pedig, amikor körülöttem a mágia miatt jelen voltak, a családot cseppet sem zavarta, sejtették, hogy különleges vagyok. A húgomra pedig kifejezetten büszkék voltak, hogy olyan lett, mint én… legalábbis ők már egy boszorkány képességeit látták amögött, ha csak elbújt a kanapé mögé. Én nem gondoltam volna, hogy Sarah-val ugyanaz fog történni, ami velem… s tudtam, addig jár jobban.

●

A háború után valamivel történt... talán egy-két évvel... a dolog. A dolog, amiről sosem beszéltem igazán otthon. A tényt a minisztérium emberei közölték a családommal. A Vérfarkassegítő Irodától jöttek, biztosították a szüleimet, hogy minden rendben lesz, kapnak támogatást, hogy engem a megfelelő módon tudjanak tartani. Nem lepett meg, hogy nem a pénz érdekli őket, hanem hogy miképpen történt. Faggatni kezdtek, de a körülményekről nem mondtam soha semmit… nem akartam anyámét még jobban sírni látni, vagy apámat belemerülni a komorságba, ahogy aggódva figyeli, vajon a húgom is bekerül-e ebbe a szörnyű világba, amibe én is léteztem. A családom szemében fiatalabb koromban a varázsvilág és az új élmények igazi csodának számítottak, de háború után, talán éppen miattam, nekik is menekülniük kellett. Nem emlékeztem szinte semmire. Csak azt tudtam, hogy addig egy hatalmas farmon életünk, állatokat tartottunk és növényeket termesztettünk. Állandóan apa nyomába voltam… de amikor kiderült, hogy mi várhat rájuk, menekülniük kellett… egy szemétdombra. Persze az sem segített a helyzetünkön, hogy a nyomozások miatt, amit a miniszrtérium végzett, a mugli társadalom elkezdte kinézni apámékat. Egyre inkább pénzt veszítettek. Így kötöttünk ki Bibury határában egy majdnem romos, amit ugyan megpróbáltak foltozgatni, de ugyanolyan hideg volt és nyirkos, mintha nem tett volna semmit.
Talán pont emiatt nem is faggattak annyira, hogy mi történt velem. Nem kérdezték, hogy ki bántott, miképpen mart belém. Lefoglalt mindenkit az életben maradás. A növények és az állatok nélkül ugyanis éheztünk, hiába vállalt el apám minden munkát a faluban, anyám meg hiába tért vissza a szakmájához varrónőként. Valahogy mindig közbe jött valami, ami elvitte a pénzt… egy újabb beázás, egy újabb kinőtt cipő… de legalább a titkom titok maradt.
Nem akartam emlékezni. Nem akartam emlékezni, hogy egy csapat vérfarkas megragad és berángat a Tiltott Rengetegbe, ahogy a fülembe morognak és marják a bőrömet. Ezer sebből véreztem, aminek mára már csak hegek őrizték a nyomait. Ezt is titkolnom kellett odahaza, ezért nem jártam el pancsolni a családdal a patakhoz vagy valami közeli tóhoz, ha átöltöztem szabályosan bezártam a szobaajtót. Lényegében úgy viselkedtem, mint egy átlagos morcos kamasz… pedig nem voltam az. Teliholdkor farkas voltam, távol merészkedtem otthonról… az iskolában pedig mindezek ellenére meglepően jó kedvűnek mutattam magam. Csak odahaza nem. Ott morogtam, adtam a kedvetlent, hogy békén hagyjanak… pedig úgy anyámhoz bújtam volna egy ölelésre. Csakhogy féltem, akkor kérdezgetni kezdene.

●

A történetek után nem is volt olyan nehéz visszatérni a Roxfortba. Valahogy könnyen ment, mert nem kérdezősködött senki eleinte… azt hiszem, mindenki a saját veszteségét próbálta benyelni. Nem volt olyan ember, akit a háború nem érintett volna ilyen-olyan formában, így hát egyelőre senkit sem érdekelt, hogy egy vérfarkassal ül egy osztályteremben vagy osztja meg a hálótermét… vagy hogy időnként eltűnők… pontosabban telihold környékén. Igazság szerint abban sem voltam biztos, hogy bárkinek fel is tűnik ez az egész… már a harmadik évfolyam végén jártam, mikor az egyik szobatársam – akivel amúgy nem ápoltam különösebben komoly kapcsolatot félre vont.
– Te vérfarkas vagy – közölte, szigorúan az után, hogy a többiek felöltözve elhagyták a szobát. Mivel még nem ettem, kellett egy perc, hogy eljusson a lelassult tudatomig a három szó, amit éppen csak kimondott. – Patrick naptára mutatja a teliholdat… és te mindig teliholdkor tűnsz el. – Tette hozzá az egyik okostojás barátjára célozgatva. Biztos voltam benne, hogy Jacknek nem volt több persze az a hollóhátas kölyök több egy egyszerű boxzsáknál, akivel néha megiratta a háziját… mert hát tény, ami tény, ő volt az évfolyamunkon az egyik legmenőbb srác. Nem azért, mert olyan veszett jóképű lett volna, egyszerűen csak elég nagy hangú volt ahhoz, hogy ezt mindenki elhiggye róla.
– Jack… – Forgattam meg a szemeimet, aztán végül kihúztam magamat. Nem fogok töketlenül elbújni, mikor ilyenekkel vádolnak… ilyenekkel, amik amúgy igazak. – És akkor mi a fasz van? – Nem akartam verekedést vagy vitát. Nem akartam párbajozni sem, de készen álltam.
– Az apám Farkasölőfű-főzettel is kereskedik… tudnék neked szerezni pár üveggel olcsón – mondta és megérintette a kezemet, amivel már a pálcám után kutakodtam. Félreismertem Jacket, nagyszájú volt, de rendes… és attól a naptól kezdve nem csak főzetet intézett nekem az apja patikájából, de mindenben mellettem is állt. A legjobb barátok lettünk, annyira, hogy nyáron még dolgozhattam is nálunk a londoni kis apotékában. Egy kis zsebpénzre tettem szert, amit oda tudtam adni a szüleimnek, s csak egy egész kicsit tartottam meg a roxmortsi hétvégékre.

●

A negyedik év össze sem volt hasonlítható a korábbiakkal. Minden megváltozott a Szeszély miatt, aminek én addig én csak az iskolában történt furcsaságok keretében tapasztaltam meg. Addig nem volt szó bűnözőkről, sem újra gyülekező halálfalókról… ez olyan újdonság volt, hogy sokan attól rettegtek visszatér az a helyzet, ami Voldemort alatt uralkodott. Jack is mesélte, hogy a szülei még azon is elgondolkodtak, hogy nem engedik vissza az iskolába.
Én inkább nem szóltam otthon. A szüleimnek már úgysem volt pénze arra, hogy a Prófétát házhoz rendeljék, így pedig nem sok belátásuk volt a varázsvilágra.
Az iskola unalmasabb lett. Kevesebbet jártunk le a faluba, a folyosón pedig folyton aurorok vártak minket. Szinte minden szórakozási lehetőség egy pillanat alatt eltűnt, mi meg csak unottan vártuk, hogy törtéjen valami.
– Sebi! – rohant be egyszer csak a klubhelyiségbe egy unalmas délutánon Jack. A haja kócos volt, ki volt pirulva… de izgatott csillogás ült a szemébe, ami rám azonnal hatással volt. Éreztem, hogy ravasz vigyor ül ki az arcomra.
– Na mi az?
– Tudom, hogy neked jobb a szimatod, mint az enyém – röhögött fel, én pedig követtem. Imádtam a kutyás poénjait, ettől csak még inkább közelinek éreztem magam hozzá. – Szóval kéne egy kis segítség…
– Ezt meg hogy érted? – pislogtam rá és vártam. – Kapok jutalomfalatot? – Vontam fel a szemöldökömet, mire nem bírtuk ki röhögés nélkül. Nagyjából egy perccel és némi hasfájdalommal később folytatta a lényeggel.
– Egy auror elcsent valami a Bájitaltan szertárból – mondta. Egy pillanattal később már odakint voltunk nyomozni. Nem az volt a lényeg, mire jutottunk, csakhogy lefoglaljuk magunkat… az lett a szórakozásunk, hogy az aurorok nyomában jártunk, akik a Roxfortra vigyáztak. Szaftos dolgok derültek ki… de néha veszélyesebb is akadt.

Jellem

Sebastian jó színész. Odahaza tökéletesen téveszti meg a szüleit kedvtelen, már-már unott viselkedésével. Egyszerűen csak nem akarja, hogy faggassák arról, ami történt vele az iskolában. Akármilyen erősnek is próbál tűnni, azok az emlékek olyan fájdalmasan hatnak rá még most is, mintha csak egy pillanattal korábban martak volna bele. Ráadásul képtelen volna szomorúnak látni a családját. Tudja, hogy abba beleszakadna a szíve.
Alapvetően egy elég átlagos, jó kedvű, de kíváncsi fiú. A bátorságból vakmerőségbe forduló stílusa azonban sokszor sodorja hülyeségekbe, így hát a kis „játékuk” során nem egy kastélybeli aurorral került összetűzésbe. Némelyik még büntetőmunkát is intézett neki, csakhogy tanuljon a dologból… de sosem tanult. Mindent szeret a végtelenségig űzni, amíg a környezete agyára megy. Ezt a kíváncsiságot pedig a kamaszodás csak még inkább fokozza, meg akarja mutatni mindenkinek, milyen erős és kemény, hogy vele egy felnőtt sem szórakozhat.
Az energikussága mellé azonban sokszor rátalál a komorság. Ilyenkor megpróbál elbújni mások elől, nem mutatni, hogy sebezhető. Nem egy órát el is lógott már emiatt, de nem érdekli különösebben az iskola.
Mostanában ismerkedett meg a szerelemmel, a csalódással, ráadásul bántalmazás áldozata is lett, így az energikussága az elmúlt félévben visszahúzódott. A bátorsága is, mintha nem is létezne, pedig ott van, nagyon is ott, valahol mélyen benne. Szomorú, zavart, sokszor dadogós. Ilyenkor tehetetlennek és szerencsétlennek látszik, legszívesebben elbújna. Úgy érzi, mintha megtörték volna és már sosem lesz a régi önmaga.

Apróságok

mindig || kviddics, Jack, Repüléstan, versenyseprűk, kávé, kóla, édességek
soha || emlékezni a múltra, telihold, éjszaka, fémes szagok, amik a vérre emlékeztetik, rémálmok, dadogás
hobbik || olvasás, Jack-kel lógás, a birtok felfedezése, bújkálás
merengő ||
A legjobb: amikor kiderült, hogy Sarah még sem kerül a Roxfortba.
A legrosszabb: amikor a vérfarkasok bejutottak a Roxfort területére és elvitték magukkal egy kis „szórakozásra.”
mumus || A vérfarkasok vezetője, aki megmarta
Edevis tükre || Hogy a legjobb barátja mellett legyen mindig, és kviddicsjátékossá váljon.
százfűlé-főzet || Tűzvörös és kólaízű.
Amortentia || Enyhén füstös aromába keveredő fűszeres illat.
titkok || A legnagyobb titka, hogy vérfarkas.
azt beszélik, hogy... || Lefeküdt egy felsőbb éves diákkal.

A család

apa || Karl Bates; 35 ; mugli, néma…
anya || Gloria Edwards-Bates; 35 ; mugli, néma…
testvérek || Sarah Miriam Bates; 12; mugli, folyton veszekszünk, de szeretjük egymást
állatok ||Pamacs, a hörcsög

Családtörténet ||

A Bates család Grasmere-ből származik, csak muglikból áll. Sebastian volt az első olyan tagja, akinél a mágia jelei mutatkoztak meg. A szülők egyenesen izgatottá váltak, mikor megtudták, hogy a fiúk varázsló, sőt ezt az áldást kívánták a kislányuknak, Sarah-nak is, ám ő sosem kapta meg a Roxfortból a levelet.
Karl Bates tíz évig egy farmon dolgozott, ami a család birtokába jutott. A Sebet ért vérfarkas támadás után azonban a minisztérium nyomozgatni kezdett a család körül, a szomszédok furcsának kezdték tartani őket és a pletykák miatt sok alkalmazottjukat, vásárlójukat is elvesztették. Így Karl kénytelen volt az életben maradásért eladni a farmot és egy kisebb házba költöztek Biburyba. A romos kunyhó a falu határában kapott helyett.
Karl jelenleg alkalmi munkákból él, Gloria pedig varrónőként dolgozik, meglehetősen kevéske pénzért. Ez csak éppen elég arra, hogy eltartsák a gyerekeiket. A kapcsolat ráadásul Karl szüleivel és testvéreivel is megromlott, így hát ők sem támogatják már őket. Gloria árvaként nőtt fel, így ő nem is számíthat ilyesmire.

Külsőségek

magasság || 168, 5 cm
testalkat || sovány
szemszín || barna
hajszín || barna
kinézet ||

Elég átlagos srác. A barna hajával és a barna kiskutya szemeivel egészen megnyerő tud lenni, és végül is az arcberendezése is egészen rendben van. Helyes fiú, de nem sok önbizalma van, ezért a legtöbben legfeljebb bájosnak titulálják. Nagyrészt mugli ruhában jár, nem csak származása miatt, ez az aktuális divat a Roxfortban is, ha nem éppen egyenruhában kell lenniük. Egyelőre nem túl izmos, de eldöntötte, hogy ha teheti jelentkezik a kviddicscsapatba és akkor hátha fejlődik ezen a téren is.

A tudás

varázslói ismeretek ||

A kedvenc tantárgya a Repüléstan, de SVK-ból is egészen jó. Ezekre a tárgyakra ugyanis nem kell magolnia, elég ha csak élvezni kezdi a helyzetet… bár a párbajozásnál sokszor elveszíti a fejét, mert hogy eléggé őrülten hajtja a győzelmet. Képtelen veszíteni bármiben is. Mostanában kicsit visszafogottabb és próbál többet tanulni, így minden tárgytól elkezdett szépen javítani.

pálca típusa || 11 hüvelyk, akácfa, a magja főnixtoll

Egyéb

avialany || Louis Partridge