Nappali

Elizabeth édesanyja, Anna, és Elizabeth otthona. A nappali kellemes, otthonossá és békéssé teszi a zöld dominancia. A falakon Beth édesnyjának kedvenc képei lógnak. Általában madarakat, erdőket, folyókat ábrázolnak. Ha belépsz, rögtön az gondolnád, itt egy tiszta vérű varázsló család lakik, a bútirok, régi furcsa tárgyak, amikben mintha némi gyenge bűbáj is lakna... pedig Beth szülei varázstalanok. Valamiért mégis olyan különös érzés idebelépni. Különösen kellemes. Ha vendégek jönnek, számíthatnak friss sütire, kekszre, teára

[α ︱ e l i z a b e t h ︱ α]

α ︱ e l i z a b e t h ︱ α

β︱Livin' the dream, watchin' the leaves︱β

Ω time 20020718 beat: take me somewhere nice Ω

Furcsa velem beth nagyon furcsa és fogalmam sincsen, hogy miért vagyok teljesen összezavarodva. Egy részemet megrémíti ez a fajta őszinte és önzetlen kedvesség, mi belőle árad felém, és amiben Amyn kívül nem részesített senki. Furcsa és egy részem nem is akarja ezt érezni, hiszen nem hiszi el, hogy akad még valaki aki ilyen tudna pont velem lenni. Hiszen nem voltam több magam számára sem egy Amy utánzatnál.
- Persze hogy van. Adj valamit a kezembe, ne cipeld egyedül. Buszoznunk kell majd, de jó lesz, ígérem. - halkan felsóhajtok, és az tsákát, amiben a macskám van oadaadom neki, mert nem olyan nehéz. Fogalmam sincs miért hagyom magam sodródni, de még azt se tudom elhinni, hogy a szülei normálisan állnának hozzám, nincs jó példa előttem. Sőt ha úgy vesszük egyáltalán nincsen mögöttem semmilyen háttér. Nincs nekem se gondoskodó anya képem se erős apaképem, mindig csak elfordultak tőlem. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy kedvesek is lehettek a szülők a gyerekeikkel. Őszintén még azt se tudom Beth családja milyen. Nem sokat beszélgettünk, és akkor se pont ilyen volt a téma.
- Köszi - sóhajtottam, és ez valahogy mindenre értettem, aztén csak követtem, és hallgatom a mary poppinsról szóló történetet, és elveszek a lelkesedésében.
- Ahhoz képest a Baker st. 7 tök unalmasan hangzik - teszem hozzá mosolyogva.
Közben lassan tényleg megérkezünk. Az ajtó előtt tétovázva lecövekelek. Nem hiszem, hogy ezt én tényleg megérdemelem. Iagzából egyből arra gondolok, hogy Beth otthonában is minden olyan lesz, mint nálam, ez pedig nagyon csúnya és buta gondolat, de ez behúz bennem egy láthatatlan vészféket, és máris teljesen kiszakadok megint a világomból. A téglakerítés előtt ácsorgok, mintha most olyan döntést hoznék meg, ami egész életemre hatással lesz. Kicsit rémülten dobog a szívem, pedig nem attól félek, hogy megkeresnének. Sőt, fel se fog nekik tűnni, hogy nem vagyok a házukba. Félek, hogy innen is menekülnöm kell.
- Biztos... Biztos vagy benne? Tudod... nem vagyok olyan társasági ember. És nem szaretném ha nálatok bárkit is zavarna... - mondom a lány felé fordulva, miközben kilép egy nő a bejárati ajtón, és lelkesen integet felénk.

◊ kopogtatás nélkül... ◊
2002.07.18.

◊ HUGO ◊
Mi esernyőbe kapaszkodva szállunk,
A holmik meg még fölöttünk lebegnek

zene ◊ Home outfit ◊ stílusod

Furcsán érzem magam, az egész szituáció furcsa, de muszáj ezen felül kerekednem, és segíteni. A buszon elmeséltem Hugonak Mary Poppins történetét, hogy ne álljon be a csend. Na meg..ezt az egészet félre téve, tényleg nagyon kötődöm ehhez a címhez és a házhoz, és maghoz a történethez. Belőlem is egy darabka. Igyekeztem a gondterhelt énemet elnyomni, és kedvekén elmesélni az egészet. Volt egy pillanat, mikor mintha némi csend állt volna közénk. És ekkor újból felülemelkedett rajtam, hogy azért talán fejbe kólinthatnám, mert olyan gyagya, hogy a bajban sem szól. Majd ha egyszer..ha túl leszünk ezen, és mégis barátok maradunk, akkor..akkor majd kedvesen, nevetve elmesélem neki. Mert azért én még..szóval kedvelem. Még így, a haragommal is. Bele se merek gondolni, hogy min mehetett keresztül otthon. Vajon bezárkózott a szobjába? Na és..sírt? Én biztos sírnék, mert nem tudok uralkodni az érzelmeimen. Ahogy a buszon kifelé bámészkodott, úgy elszorult a szívem. Egyszer fel is emeltem a kezem, hogy a kezére rakom, de visszaraktam. Aztán leszálltunk. A gyalog utat szinte teljesen csendben tettük meg, csak annyit mondtam, még egy kicsit előre aztán balra. Meg megmutattam a házat, ahol az ex hajós kapitány...na, mindegy is. Valahogy most már a történetet sincs kedvem mesélni. Kevésbé tűnik vidámnak, és fontosnak. Ahogy a házunk elé érek, Hugo megtorppan. Azt hiszem, fél. Tétován a vállára rakom a kezem.
- Biztos... Biztos vagy benne? Tudod... nem vagyok olyan társasági ember. És nem szaretném ha nálatok bárkit is zavarna... -
Arcomon szelíd mosoly jelenik meg, és megsimogatom a vállát. Nem szeretném, ha félne, azt szeretném, ha tudná, itt biztonságban van, és bármikor jöhet.
- Ettől ne félj. Csak anya meg én lakunk itt, és anya kedves. Hidd el, szerintem már teljesen izgatott, hogy végre valaki jön hozzánk.
Itt valamiért teljesen zavarba jövök. Hülyén fogalmaztam? Mármint nem úgy jön, mint egy ...hanem hogy hát valaki az én világomból...jaj, szóval hogy ajj Beth..gyorsan igyekszem menteni a botlásom, taln neki fel sem tűnik, csak én süllyedek el...
- Mármint még senki sem volt itt a varázsvilágból. Anyu meg ugye mugli...-
Zavaromban a karom kezdem vakarni, mintha bogarak másznának rajta, pedig nincs semmi baja, nem is viszket, csak amolyan kínos pótcselekvés.
- Nem kell, hogy társasági ember legyél. Én sem vagyok az. Tudod mit? Legyél csak...Hugo. És én örülök Hugonak. Azt hiszem, anya is. Nézd, hogy integet!
Elindulok anya felé, és biccentek a fejemmel, Hugonak is, hogy jöjjön csak, ne ácsorogjon itt ítélet napig. Anya arca most is kedves, kissé izgatott a vendég miatt. Kedvesen beter minket, Hugo csomagjait is segít leszedni róla.
-Jaj, jesszus, gyerekek, mennyi csomag! Biztosan hullák vagytok! Gyertek csak befelé. Te vagy Hugo igaz? Már nagyon vártalak titeket! Gyertek, szusszanjatok egyet egy tea mellett.
A nappaliban lévő asztal felé mutat, ahol már ki vannak készítve a kis csészék, meg a tea. Nem tudom, Hugonak mihez van kedve, bár szerintem most csak simén vagy kifutna innen, vagy elrejtőzne egy csendes zugba, így halkan oda súgom neki.
- Mit szeretnél? Nem muszáj most leülni, ki is pakolhatunk, ha gondolod. Megmutatom a szobád is, ha szeretnéd...

[α ︱ e l i z a b e t h ︱ α]

α ︱ e l i z a b e t h ︱ α

β︱Livin' the dream, watchin' the leaves︱β

Ω time 20020718 beat: take me somewhere nice Ω

Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Úgy érzem a sötétség lassan terekedik fel a lábamra, és mélyebbre húz. Fogalmam sincsen, hogy kezdett el körülöttem hömpölyögni, de nem szerettem. Most Beth mellett álva viszont ez a sötét massza ami lassan elnyelni készül, egy kicsit vissza húzódik. Felsóhajtok, és zavartan pislogok magam elé.
feszengve ácsorgok a ház előtt.Legszívesebben visszafutnék London forgatagába, hogy ott elmélkedjem, hova is menjek, hol is húzzam magam, Félek, mert akartalaul is azt hiszem, én tettem tönkre a családomat. Fálek, mert azt hiszem, ha bemegyek abba a kedves kis házba, máris minden a feje tetejére áll. De közben pedig itt van Beth kedves szeplős tekintete, az a barátságos mosoly, a kissé mér mérges zavart pillantásai. Szeretnék neki elmodnani mindent, de nem tudom hozzá megtalálni a szavakat. Elszorul a torkom, akárhányzsor csak haza gondolok. Tényleg eszükbe fogok jutni, vagy szerintük akár éhen is halhattam volna? A házra fordítom a tekintetem, a cipőmmel tétovál piszkálok egy nagyobbacska követ. A nap sugarai pont a ház háta mögöt szűrődnek át a komor, gyülekező esőfelhőkön, így kissé hunyorogva veszem szemügyre a barátságos téglafalat, a nagy ablakokat. Mennyivel másabb ez külsőre is, mint a mi kis garzon lakásunk a város másik végében. Minden olyan üres és puritán otthon, egyedül Amy szobája volt szép. Abban se vagyok olyan biztos, hogy ha nem jelent volna meg bennünk a mágia, nem jutunk ide.
- Ettől ne félj. Csak anya meg én lakunk itt, és anya kedves. Hidd el, szerintem már teljesen izgatott, hogy végre valaki jön hozzánk.
Beth zavara rám is ragad, hiszen egy kicsit mégis olyan kijelentés volt, mintha mi... Szóval mi nem csak úgy lennénk barátok. Én is elpirulok egy nagyon kicsit, a fülemen érzem a halovány melegséget és az arcomon, de aztán csak megköszörülöm a torkomat. Nem tudom elképzelni, milyen egy izgatott szülő, aki nem betegesen, méniákusan ragaszkodik a gyerekéhez, hanem csak egy normélis szülő.
- Mármint még senki sem volt itt a varázsvilágból. Anyu meg ugye mugli...- bólogatok egyet-kettőt, miközben a hajamat kezdem el piszálni már megint. beth aranyos, amikor zavarba jön, és ahogy utána próbál javítani a helyzeten csak még bájosabbá teszi őt.
- Biztos nagyon odavoltek érte, hogy felvettek a Roxfortba - mosolygok rá haloványan. Az enyémek is muglik voltak, de szinte nem is érdekelte őket hogy én is a Roxfortba kerültem. Túlságosan elvitte őket az a fajta imádat, ami Amyt övezte, és ráadásul ő volt az első. Mindenben, mindig ő volt az első.
- Nem kell, hogy társasági ember legyél. Én sem vagyok az. Tudod mit? Legyél csak...Hugo. És én örülök Hugonak. Azt hiszem, anya is. Nézd, hogy integet! - erre elgondolkodom, hogy milyen is vagyok. Csak Hugonak lenni furcsa kérés volt. Midnig a nővéremmé akartam válni, még azután is, hogy ő elveszett ebben a világban.
- De csak a kedvedért - húzom félmosolyra a számat és még egyszer Beth felé nézek, aztán nagy levegőt véve megszorongatom a vállamon lógó táskát, amiben ül a macskám. Éppen kidugja  afejét és nézelődik nagy szelíd szemekkel. Azt hiszem ő már most kedveli ezt a helyet, otthon sose szeretett lenni. DE ezt meg is értem.
-Jaj, jesszus, gyerekek, mennyi csomag! Biztosan hullák vagytok! Gyertek csak befelé. Te vagy Hugo igaz? Már nagyon vártalak titeket! Gyertek, szusszanjatok egyet egy tea mellett.
Megköszörülöm a torkomat és szerencsétlenül pislogva követem. Be szerettem volna mutatkozbni hivatalosan, amikor odaértem hozzá, de ez a kedves nő teljesen más volt mint az én anyám. Bájos hangja volt barátságos mosolya és olyan lelkesen üdvözölt, mintha mindig is ismert volna. legalább tudom, Beth kitől örökölte ezt a kellemes bájt.
- Elnézést a betolakodásért. Hogo Orion Theron vagyok, harmadéves Hollóhátas. Elszöktem otthonról, szóval köszönöm, hogy... egy ideig itt lehetek - állok meg előtte egyenes háttal kissé hivatalos, komoly arccal, miután beljebb kerülnek a cosmagok. A nappali, és az egész ház halovány mágiától lüktet, ami olyan külenleges és barátságos, hogy összeszorul a szívem. talán ilyen lenne egy igazi otthon? Beth anyukája zavartan elfogadja a kéznyújtásom. Persze ez még nem jelenti azt, hogy ne bújnék valami könyv mögé.
- Mit szeretnél? Nem muszáj most leülni, ki is pakolhatunk, ha gondolod. Megmutatom a szobád is, ha szeretnéd... - súgja felém Beth is, és zavartan pislogok felé.
- A szobám? Öhm... jó lenne... mármint nem tudom, hogy meddig maradhatok, de jó lenne - motyogom zavartan. - a macskám ígérem nem fog zavarni. Általában fekszik a napos helyeken és lustálkodik - simogatom meg a cicám álla alatt aki elégedetten dorombol. Biccentek beth anyukája felé még egyet zavartan, majd hagyom, hogy a lány elvezessen a szobámba. De igazából nekem egy kanapé is olyan jó lenne. Ez a ház olyan békés, hogy szinte túlcsordulok tőle, és ettől még inkább zavarba jövök. - Biztos nem zavarja anyukád? - kérdezem még suttogva a lány felé. Aztért örülök, hogy így kicist őt is jobban megismerem. Nem sokat tudok róla, és ő se rólam. Bár utóbbitól még félek mit is szólna ahhoz, ha megtuná, hogy viselkedtem Amy-vel.

◊ kopogtatás nélkül... ◊
2002.07.18.

◊ HUGO ◊
Mi esernyőbe kapaszkodva szállunk,
A holmik meg még fölöttünk lebegnek

zene ◊ Home outfit ◊ stílusod

Bár azt pontosan tudom, anya mennyire örül Hugonak, azt nem tudom, Hugo hogyan érzi magát. Anya már csak azért is örül neki annyira, mert ismer engem, és tudja, hogy az elmúlt években nem sikerült sok barátot szereznem. 4 éven keresztül csak  pár hollóhátas lánnyal beszélgettem, de az sem volt baráti. Inkább tanulmányi. Én is örültem neki, hogy itt van, bár annak, hogy milyen körülmények körül, már sokkal kevésbé. Ahogy a nappaliban ácsorgunkújból rájövök, milyen kedves otthonom van. Egyáltalán nem bánom, hogy kettecskén vagyunk anyuval, hiszen olyan jó itt. Bár anyát azért sajnálom, mert az év nagy részében egyedül van, Cameron szokott átjönni, vagy ő megy, de ennyi. NIncs itt nagy társaság. Bár azt nem látom anyun, hogy zavarná. Inkább szeretei. És hát igen, anya kedvesen üdvözöl minket, én a szemén már látom, Hugot kábé örökbe is fogadná. Még a végén agyon ölelgeti, és megfojtja...szemeimmel próbálom anyut csitítgatni, hogy jól van, anya, nem kell rátámadni....
Elnézést a betolakodásért. Hogo Orion Theron vagyok, harmadéves Hollóhátas. Elszöktem otthonról, szóval köszönöm, hogy... egy ideig itt lehetek
Anya aggódó tekintettel fürkészi Hugot, majd a csomagjait. Sóhajt egyet, majd rámnéz, és a látványos aggódását visszafogja. Hát lehet, hogy anya nem egy legilimentor, de azértt az én tekintetmból elég jól olvas a fejemben. Anya jól ismer.
- Addig maradsz, ameddig szeretnél. Engem szólíts nyugodtan Annának.  -
Miutn anya persze rögtön teával tukmálna inket, inkább odasúgom HUgonak, hogy menjünk, és pakoljuk le. Megmutatom a chill szobát, ahol aludni fog.
- A szobám? Öhm... jó lenne... mármint nem tudom, hogy meddig maradhatok, de jó lenne. a macskám ígérem nem fog zavarni. Általában fekszik a napos helyeken és lustálkodik-
Anyának jelzem, hogy előbb körbevezetem, meg lepakolunk, aztán majd jövünk, anya ebben a pillanatban el is tűnik a konyhában.
- A cicus? Zavarni? Jaj, dehogy is zavar, egy cicus sose zavar! Ugye...hogy is hívják?
Megvakarom a kis szőrös fejét, és én is kapok egy két dorombolós hangot. Szeretem a cicákat. Purr purr...segítek Hugonak a cuccokkal, és elindulok előre a lépcsőn felfelé. Hugo még odasúg halkan.
 Biztos nem zavarja anyukád?
Magamban azt válaszolom, hogy amennyiben nem vagy egy alkoholista pasas, aki az életét meg akarja keseríteni, nem, nem zavarja, de aztán ezt azért nem mondom neki. Elég rég jutott eszembe az apém, meg a ...meg a ..fél testvérem. Akinek konkrétan a nevét is elfelejtettem. De mivel sose fogom látni, így azt hiszem, ez nem is fontos.
- Nem, egy picikét se. Tudod, itt nem sokszor vannak vendégek, anya tesója szokott jönni, de ő nem messze lakik innen, és hát mi kette vagyunk anyuval. Szóval örül, ha végre más is van a házban. Szeret vendégeket fogadni, hiszen nem jön is gyakran senki.
Hamar fel is érünk az emeletre, ahol az én szobám és a chill szoba van plusz a fönti nagy fürdő. Szeretem, mert a lentiben csak zuhanyzó van, de itt fönt van egy nagy sarokkád is.
- Ez itt jobbra az én szobám, később ha szeretnéd azt is megmutatom, és itt, ez itt a chill szoba. Illetve most a vendég szoba. Sok időt töltök itt is. Ha valahol találsz egy egy eldobott csoki papírt, vagy üres poharat, akkor bocsi...tegnap horror mozi estet tartottam...
Kinyitom az ajtót, és előre engedem Hugot. Jaj, remélem tetszik neki a szoba...a falakon a képeim, amiket részben én csináltam, fent lógnak. A z illatos gyertyácskáim miatt kellemes narancs és fahéj illat van. Jü, talán kicsit ilyen hippis, de olyan jóóóóó. Itt is sok növény van, remélem nem allergiás egyikre sem...