+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Jasper Flynn
| | | | |-+  MézLak (Moderátorok: Sophie Flynn, Jasper Flynn)
| | | | | |-+  Nappali
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nappali  (Megtekintve 4639 alkalommal)

Jasper Flynn
[Topiktulaj]
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 08. 21. - 16:04:27 »
+1



A nappali a konyhából nyílik. Itt kapott helyet az egyik mugli tárgy, a tévé. Bár még sosem üzemelték be, ha Sophie mugli rokonai idetévednének, talán mégsem éreznék magukat annyira kívülállónak. Jasper egyébként kifejezetten fél a tévétől és a kanapé sarkában ülve, gyanakodva szokta bámulni. Ez a helyiség is világos, színes és általában elég rendetlen, mert itt dobják le az egyetemről hazaérkezve a táskájukat és a tankönyveiket.
Naplózva


 


Sophie Flynn
[Topiktulaj]
***


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 08. 22. - 10:48:08 »
+1

Falon túl a kert, kertekbe bogár

Jasper
(2002. szeptember 8.)
Ruci

Rád nézek néha némán,
S az otthon visszanéz rám..


A szívem őrülten zakatol, ahogy az utolsó dobozból pakolom be a dolgainkat a szekrényekbe. Már csak egy-két apró simítás van hátra, és hivatalosan is beköltüzünk. Habár már itt élünk egy ideje, a házon még volt pár javítani meg csinosítani való, úgyhogy hivatalosan a napokban lett kész. Mindene egyes helyére pakolt kütyönél egyre jobban és jobban boldog leszek, minden egyes ki helyére került darabka csak még jobban suttogja felém, hogy Sooophieeeee mostantól itt fogsz élniiiii. És őszintén ettől határozottan durvábban kezdett a testemben repkeni a csomó pillangó, meg kismadár. Nagyon megszerettem Mézit, ahogy én hívtam a házunkat. Bájos az egész a színeivel, amik tökéletesen illettek Jasperhez, de azért néhány kis sarkot igyekeztem feldobni az én imádott meleg, sárgás színeimmel. Elhelyeztek két kisebb kör alakú, egyszerű párnát a fotelre és a kanapéra, majd végre elkezdhetem Mauglinak a terráriumát is berendezni.
Igazából nem tudom mi kellene még bele a hosszú, kényelmes terrárium, sok zöld növénnyel, meg sok-sok kővel nagoyn impozáns látványnak néz ki. Fogalmam sincsen, hogy egy ilyne kőteknősnek milyen igényei vannak még, legutóbb, amikor azon gondolkodtam, hogy kell e neki úsztató, inkább lemondtam róla. Kőből van, és elsüllyedne, nem akarnám, hogy az egész életét a víz alatt töltse, mert tudom, hogy kifejezetten szeret mászkálni. Meg Tarzant szállítani a hátán. Egészen jóban lettek. Szórtam Maugli etetőjébe pár kisebb kavicsot, hogy legyen mit ennie, de nyitva hagytam az elhúzhatós kisajtót, hogy szabad kijárása legyen. Atlasz magaslati fészke a terrárium mellett kapott helyett, most éppen összegubózva szundikál. Jó hely neki ez a kisváros, kevésbé olyan hatalmas és büdös meg zaos, mint London. És itt sokkal jobban szeret vadászni.
Kintről behallatszik a Jasper barijának a békés tipegése, és Puszedli majszolása is. Olyan kellemesen békés ez így minden. Sose godnoltam volna, hogy egyszer eljutok ide is. AMikor Teddy-vel beszéltünk erről, akkor is olyan távolinak és hihetetlennek tűnt. De most eg itt vagyok azzal a fiúval akibe aztán tényleg kegyetlenül belezúgtam. Hangosan, álmodozva felsóhajtok, majd a szintén a nappaliban molyoló Jasperre nézek. Egy ideig csak gyönyörködöm modnjuk benne, de aztán csak meg is szólalok.
- Szerinted mit csináljak ebédre? - kérdezem és stinte elpirulok ebbe. Olyan zavarba ejtő ilyen életszerű dolgokról dumálni vele. Bár annyira még nem vagyok konyha művész egyre ügyesebben főzök meg sütök, főleg mert nem sok kedvünk volt az Üst után máshol enni. - Még van valami leves amit az anyukád hozott - teszem hozzá elgondolkodva, majd felkászálódok és odalépve hozzá, megölelem, az arcomat pedig belenyomom a finom illatú Jasper mellkasába. - Ne aggódj a tévé miatt, majd megvédelek tőle - lesek fel a kék szemébe vigyorogva, mert tudom, hogy nagyon zavarja.
Naplózva


Jasper Flynn
[Topiktulaj]
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 08. 24. - 14:46:27 »
+1

new life


2002. szeptember 8.
Sophie

outfit
 
„latley she’s the
only one
who can make me
smile”


Még mindig nem dolgoztam fel, hogy Sophie-val összeköltöztünk… persze jó értelemben. Minden reggel kicsi görccsel a gyomromban ébredtem, hogy vajon milyen lesz ez a nap. Szép volt ébredés után, kócosan, alig-alig kinyitott szemmel, mindig kicsit magamhoz öleltem, mielőtt lementünk volna kávézni. Furcsa volt a közös életünk küszöbén állni, de szerettem ezt az érzést. Valahogy ez a kapcsolat sokkal egyszerűbb volt és természetesebben jött benne minden.
A nappali közepén ücsörögtem egy doboz mellett, hogy a kezembe vegyek egy újabb kupac könyvet. Ezeket kellett volna felpakolnom a polcokra, de ehelyett csak kinyitottam őket, átnéztem a bennük pihenő jegyzeteket és könyvjelzőket. Aztán azokat félre rakva kezdtem csoportosítani őket. Szerettem volna témák szerint felpakolni, hogy könnyebben megtaláljam, amire szükségem van. Közben hallgattam, ahogy Sophie is rendezkedik és az állatok is zörögnek, vagy csak keresik a helyüket.
– Szerinted mit csináljak ebédre? – Sophie kérdésére kicsit összerezzentem. Nem számítottam rá, hogy megszólít, annyira belemerültem a pakolászásba, de leeresztettem a kezembe szorongatott Mágikus Balesetek című kötetet, éppen az égési sérülések résznél kinyitva. Ezután fordultam felé és nem tudtam nem elmosolyodni, hogy még ebbe is belepirul. Hát van nála édesebb? Aligha. Kicsit feltornáztam magam a földről, hogy közelebb lépjek és finom puszit adjak a homlokára.
– Még van valami leves amit az anyukád hozott – folytatta, ahogy közelebb lépet és odabújt hozzám. Átkaroltam és közelebb vontam magamhoz. Valójában nagyon is örültem, hogy itt van velem és épségben van. A Foltozott Üstben történtek után minden pillanatot sokkal, de sokkal jobban értékeltem. Az érzéseim elmélyültek iránta, hiszen annyira meg akart védeni, mikor én csak azt kértem tőle fusson. Nem az ő élete volt előrébb, hanem az enyém és ettől valahogy még jobban belé szerettem.
Elgondolkodtam azon is, hogy megkérjem a kezét. Annyira, hogy úgy döntöttem Aidenhez fordulok és éppen azon a reggelen küldtem neki egy baglyot, hogy a tanácsát kérjem az egésszel kapcsolatban. Ő is meg merte kérni Elliot kezét, pedig legalább annyi bizonytalanság volt az életben, mint nekem. Üldözők, sötétség… de valahogy most éreztem azt, amit ő is. Végre volt egy biztos pontom, akihez odabújhattam a legnehezebb napokon is.
– Nekem bármi jó, Sophie, csak ne legyen édes… – puszilgattam meg a fejét. A tekintetem csak egy pillanatra vándorolt a tévére, ami olyan furcsán feketén bámult vissza ránk. Minek kell ilyesmi a mugliknak? Egy hülye doboz, amit nem is használtunk. Sophie szerint így az ő családja is otthonosabban érezné magát nálunk. Ebben én nem hittem… csak egy doboz.
– Ne aggódj a tévé miatt, majd megvédelek tőle.
A kék szemekbe pillantottam, arra a huncut vigyorra és finoman megcsókoltam, majd felkaptam és úgy öleltem meg.
– Na látod, most már egyáltalán nem rettegek. – Sóhajtottam egy nagyot, mintha tényleg megkönnyebbülnék. – De vannak jobb terveim is az ebédidőre. – Ahogy visszaengedtem a padlóra, kicsit feltúrtam a pulcsit rajta és megérintettem a bőrét.

Naplózva


 


Sophie Flynn
[Topiktulaj]
***


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 08. 26. - 10:40:55 »
+1

Falon túl a kert, kertekbe bogár

Jasper
(2002. szeptember 8.)
Ruci

Rád nézek néha némán,
S az otthon visszanéz rám..



Könnyebben álltam át a Jasper melletti közös életre, mint hittem. Azt gondoltam, minden nap hiányozni fognak a lányok, a Roxfort, hiszen már ilynekor ők az iskolapadokat koptatját, nekem meg még el se kezdődött az egyetem. És mégis, egy kis görcs ugyan van bennem, egy kis gombóc, de... De igazából jasper mellett csak élvezem a közös pillanatokat, amik olyan szépek és melegséggel töltenek meg, hogy még csak szomorúnak lenni sincsen időm, a nagy örömködés közepettében. Minden olyan mesébe illően szép és jó, hogy szinte még gyanakodnék is, hogy tényleg igaz-e. Nem egyszer, amikor mellette ébredek, meg kell csípnem az arcom, hogy tényleg ez-e a valóság, vagy hirtelen felébredek, és kiderül, hogy egy nagyon kreatív fantáziával megáldott kacsa vagyok, aki elszundított egy tó közepén. Alig vártam, hogy együtt induljunk el az egyetemre, még akkor is, ha más épületben is tanultunk. Ez olyan kellemes ritmust adott az életemnek.
Elnézve a körülöttem szöszmötölő állatokat, és Jaspert, eszembe jut apu és a többiek. Amióta Abby lesmárolta Jaspert, ő pedig leöntötte sörrel, nem nagyon hallottam felőlük. Apa küldött csupán egy furcsa levelet, amiben azt írja válni fog. Elszorul a torkom, mert ez is olyan hihetetlennek tűnik... Olyan nem hsizem el, hogy apa nem tud anya után boldog lenni. És hogy ez az egész mégis csak az én hibám. De elzavarom ezt a sok fekete felhőt a fejemből, inkább Rose nénin morfondírozok pakolás közben, hogy vajon ő hogy van Blackpoolban, vagy a nagyin meg a papámon, akik megint csak semmi élet jelet nem adtak magukról. Furcsa családom van, olyan érzés kerít hatalmába, mintha midnegyikükön csak nyűg lennék, vagy olyasvalaki,a kit jobb ha elfelejtenek. Azért megnyugtatom magam azzal, hogy Jasper nem fog elfelejteni, és a közös életünk is tökéletes. Erre álmodozva felésóhajtok, és jaspert kérdezgetem arról, mit ebédeljünk. A pakolás mellett csak úgy röpül az idő, és még a faragós kis dolgaim ki se pakoltam. Nem is volt arra ötletem, hogy hova tegyem őket. Csak nem szerettem volna összeforgácsolni midnent idebent.
Öürlök nagyon, hogy élve kikerültünk az Üstből, nem is akarom elképzelni mit csináltam volna, ha őt is elveszítem, mint már olyan sok számomra közel álló embert. Csak hozzábújok, és élvezem a melegét, az illatát. Azt a nagyon különleges Jasperes illatot, miközben átkarolom és a mellkasába nyomo az arcomat. Kényelmes így ücsörögni, legszívesebben örökké így maradnék. AMi nem tartana olyan sokáig, mert szomjan halnánk.
- Nekem bármi jó, Sophie, csak ne legyen édes… – dünnyögi Jasper, én pedig arról kezdek álmodozni milyen jó is lesz a következő években együtt élni, mintha csak házasok lennénk... Mármint. Nem vagyunk, és... jaj. Túlságosan lányosan gondolkodsz, Sophieee! Oké, szedd össze magad, és ne gondolj ilyen butaságokra, még csak most költöztetek össze, meg ilyenek.
- Pedig egy extra nutellás kakós palacsintát terveztem ebédre, telis tele szórva karamellás darabokkal - viygorodok el valami gonosz szerűen amikor huncutul felnézek rá. vagy legalább is próbálok gonoszul vigyorogni, már amennyire tőlem telik. Aztán Jasper hirtelen felkapé, én pedig lógó lábakkal bújok jobban hozzá, belehümmögve a nyakába.
- Na látod, most már egyáltalán nem rettegek.
- Helyes, én vagyok a legjobb testőr tévé ellen - bólogatok komoly fejjel. Ha be is kapocslódna, csak gyorsan a távirányítóra vetném magam. Végül is az is egy bizonyos varázspálca a varázsdobozhoz...
- De vannak jobb terveim is az ebédidőre. – dönt le megint afölre, mire én automatikusan zavarba jövök, és elpirulok. Mintha Jasper folyton nyomogatna rajtam egy Sophie pirulás gombot. Közben felsóhajtok, ahogy az ujjai a bőrömet érik, én pedig közelebb húzom magamhoz, és én is a fekete felső alá csusztatom a kezem, hogy érezzem a meleg bőrét.
- Milyen érdekes, hirtelen nekem is jobb ötletem támadt - motyogom, és az ujjaimmal Jasper nadrágjánál kezdek matatni. Túlságosan helyes ebben a pozícióban, én meg képtelen vagyok ellenállni neki.
Naplózva


Jasper Flynn
[Topiktulaj]
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 08. 30. - 19:05:05 »
+1

new life


2002. szeptember 8.
Sophie

outfit
 
„latley she’s the
only one
who can make me
smile”


18+

Sophie illata olyan kellemesen töltötte meg az orromat, de ezt éreztem az egész lakásban. Ahogy közelebb kúsztam az ő oldalához az ágyon és beszívtam az illatát a párnájáról, boldog voltam. Bár sosem vallottam volna be neki ezeket a szentimentális gondolataimat. Ha küzdjön és piruljon bele minden apróságba… mert ez olyan bájos volt. Hosszan húztam magamhoz, az arcomat egy kicsit belenyomtam a tincsei közé. Valahogy megnyugtató volt olyan hétköznapi dolgokkal foglalkozni, mint a lakás rendezése vagy az ebéd megbeszélése, amit Sophie készített. Sophie. Nekem. Nekünk. Ez mindennél többet jelentett. Furcsán felnőtt érzés volt, olyan izgalmas… és a legjobb ember mellett.
Nem bántam, hogy tavasszal ekkorát változott az életem. Más lett minden. Kevésbé komor, inkább vidám és aktív az egész. Valahogy ebben éreztem jól magam. 
–  Pedig egy extra nutellás kakós palacsintát terveztem ebédre, telis tele szórva karamellás darabokkal – vigyorodott el Sophie. Még a gonoszkodás is olyan bájosan állt neki, de nem mondtam semmit, csak kicsit közelebb vontam magamhoz, hogy érezzem a teste melegét.
– Hát jó… akkor rendelnem kell a VillámBagolytól… – Sóhajtottam lemondóan, majd elvigyorodtam és míg a nyakamba hümmögött kellemes melegséggel, beleharaptam a fülébe.
A tévére pillantottam, ahogy szóba került. Fogalmam sem volt, hogyan működik és miért olyan izgalmas, ahelyett, hogy beszélgetnének az emberek vagy egy jó könyvet forgatnának az ujjai között.
– Helyes, én vagyok a legjobb testőr tévé ellen – bólogatott komoly fejjel, mikor közöltem, hogy ilyen ajánlat után nem tudok egyszerűen visszautasítani. Nem kellett volna védelem persze, legrosszabb esetben egész egyszerűen lerobbantottam volna a falról. Az is elég védekezés lett volna ahhoz, hogy megússzam a mugli cucc támadását.
Aztán lenyomtam a földre, hogy feltúrva a pulcsiját és finoman simítva a bőrét megmutassam neki, milyen kellemes ötletem van az ebédidő eltöltésére. Van, ami jobb az ételnél… például én és a testem, meg a kettőnk kellemes kis tánca.
Hagytam magam közelebb húzni. Látni akartam, ahogy a saját gondolataitól kipirul egy kicsit. Kicsit befeszítettem a hasam, ahogy végig simított a felső testemen. Érezhette, ahogy a nehezen megdolgozott izmok kellemesen, keményen feszülnek rajtam. Lehajoltam egy finom csókra, végig lehelni apró érintésekkel az állát, a fülét és a nyakát.
– Milyen érdekes, hirtelen nekem is jobb ötletem támadt – motyogta, az ujjai már a nadrágomat matatták. Sóhajtottam egyet, mert már ez is kellemes volt.
– Valaki nagyon akar valamit… – sóhajtottam és megpusziltam újra az ajkait. Így pattintottam ki a nadrágja gombját és toltam le róla. Az én ötletem még jobb volt, még kellemesebb. El kellett húzódnom kicsit tőle, hogy teljesen megszabadítsam a ruháitól és megpusziltam a mellkasát és a hasát, haladva lefelé. Finoman csókoltam odalent, óvatosan előkészítve a folytatáshoz.
Az étel már nem is számított, csak a nedves forróság, amit érezhettem. Az ujjaim közben újra és újra végig simították a bőrét. Néha-néha a vörös tincseket is érintettem és csak akkor húzódtam fel, mikor már készen állt és engem is szétfeszítettek a vágyak. Csak félretoltam a nadrágomat, hogy a testünk azonnal összesimuljon egyetlen csípőmozdulattal. Így nyöszörögve diktáltam a ritmust, alig várva, hogy beteljesüljön ez a forró tánc.

Naplózva


 


Sophie Flynn
[Topiktulaj]
***


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 09. 01. - 11:29:12 »
+1

Falon túl a kert, kertekbe bogár

Jasper
(2002. szeptember 8.)
Ruci

Rád nézek néha némán,
S az otthon visszanéz rám..



Jasper érintése olyan gyöngéd, az illata pedig annyira kellemesen kúszik az orromba. igazából szeretem a nyakához nyomni az arcomat és szimatolni őt, ami talán egy kicsit para, de neki van a legjobb illata. Olyan jó erre ébredni, vagy amikor nincs itthon belebújni a pulcsijába és úgy összegubózni az ablak alatt olvasgatva, vagy csak kilesni az utcára. Együtt élünk és minden nap olyan kellemes ébredni mellette, néha azt kívánom, hogy bárcsak egy picit megállíthatném az időt, hogy álmodozva tovább nézhessem ahogy alszik. persze az utána ébredező, álmos Jasper arc is nagyon bájos, sosem fogom tudni megunni, azt hiszem. Olyan, mintha évek óta együtt élnénk, pedig csak pár napja. Szeretném ha ezek a napok sokáig kitartanának, mondjuk örökké. De aj, Sophie, már megint túlságosan álmodozol.
- Hát jó… akkor rendelnem kell a VillámBagolytól - dünnyögi, majd belehapar a fülembe, amitől megborzongot egy kicsit. Minden érintése túlságosan jól esik, ez vajon mennyire beteges? A végén kiderül, hogy valami perverz testbe vagyok zárva, ajj. Furcsán működnek a hormonjaim, vagy ez az egész csak Jaspertől van, nem tudom, de már önmagamba is belezvarodok. Oké, ne gonolj inkább semmire, Sophie!
- Óóó! Most van golymók menü. Abban még a hamburger is rózsaszín. AZért remélem nem golymókból csinálják - hümmögöm, elgondolkodva. Nem mintha a tudat változtatna bármin is, egyszer Estherrel együtt vacsiztunk, amikor elugrottam hozzá, és én azt rendeltem. SZóval jó lenne a lelkiismeretemnek, hogy nem, nem igazi golymókból van.
Hirtelen azonban nem is vagyok éhes, hanem csak hagyom, hogy ledöntsön a földre. A szőnyeg puha és kényelmes, de az sem zavarna, ha egy kavicsos földön feküdnék, túlságosan elvonja a figyelmem Jasper. Minden egyes érintésébe beleborzongok, és érzem, hogy még libabőrös is leszek. Túlságosan kiészít, te jó ég. Az ujjaim Jasper izmos hasánál siklanak és érzem, ahogy megfeszül az izma, ami nagyon is jól néz ki Jasperen. Mármint Jasper néz ki izmosan. Nem az izmok néznek ki Jasperesen. Belesóhajtok a gyengéd csójkaiba is, miközben igyekszem lehámozni azért róla a ruhát, mert jasper ruhák nélkül még jobban néz ki, mint ruhában.
– Valaki nagyon akar valamit… – dünnyögi Jasper, és közben én is seígtek neki úgy mozdulni, hogy könnyebben ledobódjanak rólam a ruhadarabok. Nem is érzem magamon a hűvös őszi időt, mert hát Jasper lázban vagyok jelenleg. A csójkai és a gynegéd érintése pedig csak fokozzák ezt. Azért az ujjaimmal ha sikerült megtalálnom Jaspert, finoman simogattam ott a bőrét, egészen addig amíg végre össze nem tudtunk forrni egy megint csak kellemes táncban. Kissé talán hangosan is sóhajtok fel, ahogy összeér a csípőm, kezemmel pedig beletúrok a hajába közben, hogy magam felé húzzam.
A táncunk kellemesen édes pillanati végén lassan érzem, hogy végigszalad rajtam a remegés, miközben egy kicsit véletlenül sikerül megkarmolnom Jasper hátát is, pedig igazán nem szeretném bántani, csak megint túl jó vele.A táncunk végén csak magamhoz húzom egy forró csókba, miközben igyekszem normálisan levegőhöz jutni közben.
- Szeretem az ilyen jó ötleteid, Jasper - motyogom, és elmosolyodva hozzá bújok. Fogalmam sincs meddig ölelgetem, de aztán hirtelen egy haaaaaatalmas fékcsikorgásra rezzenek össze, meg egy ajtó csapódásra.
- Maga komolyan meg akar ölni minket, Willkinson. Hogy lehet így vezetni! - csendül fel az ismerős hang, mire nagy szemekkel pislogok Jasperre, de mielőtt bármit is hozzátehetnék a jelenethez, már hallom a nagypapám hangját is.
- Drágám, talán nem kéne forma 1-es pilótákat felfogadni sofőrnek - dörmögi, majd egy rövid időre csend lesz. - Biztos, hogy ez az a ház? Legutóbb a punkokhoz csengettünk be.
- Ajajajaj - motyogom, majd gyorsan magamra kezdem kapkodni a ruhámat, miközben dörömbölnek az ajtón.
Naplózva


Jasper Flynn
[Topiktulaj]
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 09. 05. - 13:24:52 »
+1

new life


2002. szeptember 8.
Sophie

outfit
 
„latley she’s the
only one
who can make me
smile”


18+

A golymók menü sem volt éppenséggel eltántorító. Hiába volt Sophie egy-egy megnyilvánulása túl ártatlan, már nem féltem úgy, min az elején, hogy majd én leszek az, aki megrontja őt. Nem, már magamnak akartam minden porcikáját. Ezért hagytam magam elveszni a csókokban, a finom érintésekben és az illatában. A testünk összesimult, én pedig újabb és újabb lágy mozdulattal bújtam még jobban ebbe az érzésbe. Nem volt durva, vagy erőszakos, csak forró és finom.
Olyan édes, olyan gyengéd volt, mint Sophie minden érintése. Még többet akartam belőle, ám egyszer csak, egyetlen forró rohammal végig sietett a testemen a vágy és véget ért minden. Csak a sóhajok, a kis karmolás a hátamon maradtak és a lüktetés. Azzal az érzéssel húzódtam el, hangosan kapva levegő után. Elterültem a padlón, Sophie utolsó csókja még ott égett az ajkaimon.
–  Szeretem az ilyen jó ötleteid, Jasper – motyogta gyengéden. Hozzám bújt és én éreztem, hogy ő is legalább annyira remeg, mint én. Az ilyen pillanatokat nem akartam elengedni. Nem akartam, hogy hétfő legyen, vissza kelljen menni az óráimra vagy éppen a Mungóba. Csak élni akartam a pillanatot, ami most annyira miénk volt. Bár végtelen lenne… bár sosem érne véget…
– Azt hittem, ez a te ötleted volt… – dünnyögtem és a plafont bámultam. Csak az ujjaim simultak a tincsi közé, finoman érintve újra és újra. Annyira imádtam ezt az egészet. Ilyenkor megszűntem az a mogorva, szőke srác lenni, Sophie Jaspere voltam. Valaki, aki sokkal kellemesebb alak volt.
El is tudtam volna bóbiskolni. Lehunytam a szemem, ám abban a pillanatban nagyot csapódott valami ajtó. Azonnal összerezzent minden porcikám, hirtelen fogalmam sem volt, mi történt. Senkinek sem volt bejárása a házba, így gyanítottam, hogy a zaj az utcáról érkezett. Csak olyan hangos volt, hogy úgy tűnt, mintha belülről jönne.
– Maga komolyan meg akar ölni minket, Willkinson. Hogy lehet így vezetni! – túl ismerős hang csendült odakint. Amit hamarosan másik ismerős, muglis nyugtatgatás követett. Elhúztam a számat, nem is akartam felfogni, hogy Sophie nagyszülei idáig eljöttek. Reménykedtem benne, hogyha úgy teszünk, mintha nem lennénk itt, nem lesz semmi.
– Ajajajaj – Sophie persze már pattant is. Azonnal a ruháit kezdte kapkodni, én viszont kicsit lassabban nyúltam az alsónadrágomért és húztam fel magamra, hogy tökéletesen becsomagoljam magam.
– Lehetne az, hogy nem nyitjuk ki… – sóhajtottam egy nagyot, ahogy felkeltem és a nadrágom cipzárját húztam fel. Eligazítottam a garbómat is. – Nem tudhatják, hogy itthon vagyunk… ugye? – kérdeztem és a felsőm nyakrészét igazgattam. Csak ezután nyúltam a farmerkabát felé, mintha azt akarnám, hogy semmit sem lássanak meg belőlem. Még csak a széles vállaimat sem.
– Azt hiszem tényleg rendelnünk kell a VillámBagolyból, ha sokáig maradnak… – Közöltem és megindultam az ajtó felé, hogy kinyissam.
Naplózva


 


Sophie Flynn
[Topiktulaj]
***


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 09. 07. - 10:46:39 »
+1

Falon túl a kert, kertekbe bogár

Jasper
(2002. szeptember 8.)
Ruci

Rád nézek néha némán,
S az otthon visszanéz rám..



Jasper ölelésének a melegsége olyan, mint a reggeli, barátságos napfény, ami még nem perzsel szép, mégis simogatja az arcom, és melegen csiklandoz, ha besüt az ablakon. Olyan jó volt néha semmit se csinálni, csak ölelgetni, a földön, agy az ágyban, vagy a kanapén ülve. Mindenhogy ezt a kellemes melegséget árasztották a karjai, amibe iszinyatosan szerettem mindig is belebújni. Csak halkan sóhajtok megint, ahogy elterülünk a szőnyegen, miközben Maugli álmosan szöszmötölve rendezkedik be a terráriumban. Olyan békés hangok ezek, és egyszerűen csak azt érzem, hogy otthhon vagyok, és minden olyan varázslatosan tökéletes.
– Azt hittem, ez a te ötleted volt…  - dünnyögi jasper a hajamba, én pedig csak elviygorodom és én is beletúrok a tincsei közzé. Olyan jó illaruk van, és olyan selymesek, de mielőtt válaszolnék valami lefékez az ajtónk elé, még a bari is meglepetten béget egyet a zajra a kertben, én pedig kikerekedett szemekkel nézem hol Jasper, hol az ajtót. Ez olyan mintha egy film béli jelenetbe csöppentünk volna.  De aztán megüti a fülemet az ismerős hang, én pedig magamra kapkodom a kényelmes, otthoni cuccomat, amit egy hatalmas kinyúlt pulcsi és egy naci, mert itt ez olyan kényelmes, és amúgy is ősszel minél több pulcsi annél kevésbé fagyok meg elvet vallom.
- Lehetne az, hogy nem nyitjuk ki… Nem tudhatják, hogy itthon vagyunk… ugye?
- Hátő még nem tudhat HAPCIII - tüsszentek egy óriásit, mert a pakolástól keletkezett por most kezdi el persze csavarni az orromat.
- Hallom, hogy te vagy az, Sophie! Nyisd ki az ajtót - kiabál be a nagyi, mire megborzongok.
- Ez félelmetes. Bocsi... - suttogom, majd még igazítok egy-két hejen a hajamon, és bocsánat kérő szemekkel bámulok Jasperre.
– Azt hiszem tényleg rendelnünk kell a VillámBagolyból, ha sokáig maradnak... - mormogja Jasper én meg elhúzom a számat és bólogatok. Ahogy kinyílik az ajtó, a nagyim teljes díszben kihúzott háttal, mindent végig mérő szemmel besétál, miközben lehúzza a hófehér kesztyűjét a kezéről.
- Szóval ez az a ház. reméltem, hogy nem szegecses nyakörvű fiatalok nyitnak ajtót - mondja, miközben bevonul és nagyon dámai mozdulatokkal leül a kanapéra, miközben a nagyapám kezet nyújt Jasper felé, és megborzolja a hajamat. Bátorságot merítve pislogok fel még egyszer Jasperre, majd behúzom őt is a nappaliba.
- A legutóbbi találkozásunk egy kissé kellemetlen volt, és az idegeimnek nem tett jót a kis... a kis varázslásotok sem. De azt hiszem most már túltettem magam rajta, és ideje megbeszélnünk néhány fontos.... Te Jó Ég! Az a kőből lévő teknős él?! - kiélt fel, és szinte bele ugrik a mellette ücsörgő nagyapám karjaiba, ahogy meglátja, hogy Maugli kisétál a terráriumból.
- Nuygodj meg drágám, a mellpiercinges punkok után ezt fel sem kellene venned - sóhajtja a nagyapám. - Szóval, mivel te az egyetlen unokánk vagy, és ezzel a bájos úriemberrel élsz... Az ott egy bárány? Khm szóval, hogy elméjítsük a kapcoslatunkat arra gondoltunk, minden pénteken meghívunk benneteket vacsorára, hozzánk!
Naplózva


Jasper Flynn
[Topiktulaj]
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 09. 08. - 20:45:19 »
+1

new life


2002. szeptember 8.
Sophie

outfit
 
„latley she’s the
only one
who can make me
smile”


Nem sok kedvem volt öltözködni. Ahhoz sem igazán volt kedvem, hogy a tök jól sikerült szexet megkeserítsék a nagy szülei. Mégis milyen jogon állítanak be ide egy szó nélkül? Egy bagoly a minimum előtte, még akkoris, ha valaki történetesen mugli. Unottan, sőt egy kicsit talán morcosan bámultam az ajtó irányába. Közben már a nadrágomat igazgattam és azt javasoltam, ne engedjük be őket.
– Hátő még nem tudhat HAPCIII – tüsszentett egy óriásit Sophie, amitől persze egyértelmű volt, hogy idebent vagyunk. A következő varázslat mostanra már biztosan egy disaudio lesz, hogy ezt az egészet elrejtsük a nagy elől… ezt az egészet… mármint Sophie-t, aki rendszerint akkor bakizik, ha bújkálni akarunk.
– Hallom, hogy te vagy az, Sophie! Nyisd ki az ajtót – kiabált kintről a nagymama, mintha joga lenne tényleg ránk törni. Sophie már nem gyerek, én meg még annyira sem és nem nagyon volt kedvem velük lógni. Sem a hüyle autójukról meg telefonizéjükről beszélgetni. Mordultam egyet, de nem kommentáltam a dolgot.
– Ez félelmetes. Bocsi... – suttogta nagy csillogó szemekkel Sophie. A vörös tincseket is bájosan igazgatta. Már majdnem meghatott.
– Ez később bosszút érdemel. – Közöltem és betűrtem a pulcsimat, amitől egy kicsit jobban is néztem ki. A hajam persze kócos volt, hiába túrtam végig újra és újra a szőke szálakat. Inkább mentem ajtót nyitni, hogy meglássam azt a sznob banyát.
– Szóval ez az a ház. reméltem, hogy nem szegecses nyakörvű fiatalok nyitnak ajtót – mondta és közben drámai mozdulattal vonult be a lakásba. Aztán körbenézett és megpillantotta a kanapét, ahol a következő pillanatban helyet foglalt. Az öreggel kezet kellett fognom, bár inkább kihagytam volna… nekem erőltetett volt a humora. De azért hagytam, hogy Sophie engem is utánuk vonjon a nappaliba.
– Minek köszönhejtük ezt a váratlan látogatást?– hangsúlyoztam a megfelelő szót és lehuppantam a fotelbe, az ölembe húzva Sophie-t.
– A legutóbbi találkozásunk egy kissé kellemetlen volt, és az idegeimnek nem tett jót a kis... a kis varázslásotok sem. De azt hiszem most már túltettem magam rajta, és ideje megbeszélnünk néhány fontos.... Te Jó Ég! Az a kőből lévő teknős él?! – A felkiáltásra összerezzentem, bár a jelenet maga röhejes volt. Maugli éppen csak kisétált a terráriumából máris akkora volt a hiszti ,mintha a világvége ért volna ide.
– Nuygodj meg drágám, a mellpiercinges punkok után ezt fel sem kellene venned – sóhajtott a nagyapa. – Szóval, mivel te az egyetlen unokánk vagy, és ezzel a bájos úriemberrel élsz... Az ott egy bárány? Khm szóval, hogy elméjítsük a kapcoslatunkat arra gondoltunk, minden pénteken meghívunk benneteket vacsorára, hozzánk! – Nem gondoltam, hogy még a Pete okozta pániknál is képes sokkolóbb dolgot kezelni.
– Aha… és nem műküdött a mugliposta vagy mi van? – kérdeztem egy kicsit hűvösen. – Vagy a varázstalanoknál normális csak úgy beállítani valahova?
Naplózva


 


Sophie Flynn
[Topiktulaj]
***


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 09. 10. - 13:58:45 »
+1

Falon túl a kert, kertekbe bogár

Jasper
(2002. szeptember 8.)
Ruci

Rád nézek néha némán,
S az otthon visszanéz rám..



Ez később bosszút érdemel - közli velem Jasper, miközben magára kapja a ruháit, én meg zavartan elpirulok. Azért remélem nem fenekel el, vagy ilyesmi, az elég fura lenne. Válaszolni nincs is szinte időm, csak követem őt az ajtóhoz, amin benyomakodnak a nagyszüleim. Enyhén zavarban érzem magam, ahogy belépnek a házunkba, nem is tudom miért. Talán mert annyira nem volt olyan nagyon muglis. Itt-ott volt pár mozgó festmény a falon, amik nem voltak olyan drasztikusan bámuló emberek, hanem inkább legelésző állatok, vagy valami természeti tájszerűségek, esetleg virágok. Látom a nagyin, hogy furcsán végig mér mindent, mieklőtt leülne a kanapéra, hoz aztán olyan karóegyenes háttal ücsörögjön ott, mintha egy kemény falap lenne neki a hátulján. A nagyapám ennél jóval lazábban sétált be, hümmögve erre-arra, miközben én Jasper mellett loholok utánuk.
Látom Jasperen, hogy nagyon nem díjazza, hogy így ránk törnek, főleg, hogy eléggé kellemetlen és ciki volt visszakapkodni magunkra a ruhákat. Van egy olyan sejtésem, hogy vagy a bugyim, vagy a melltartóm van rajtam csálé, de mintha valami nem lenne túl kényelmes rajtam. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy azért de ugye felvettem a bugyimat, és a nagyiék nem fogják kiszúrni a szőnyegen eldobva. Ohh, te jó ég, az rettenetesen ciki lenne. Vagy ha Tarzan szájában pillantanék meg. remélem őt most lefoglalja a kinti napozás. Olyan aranyos olyankor, mindig felfelé mutatja a pocakját és orombol közben.
Közben kidrül, hogy miért is jöttek minket meglátogatni, és miközben a papám meg a nagyi magyaráz, rá-rá lesek Jasper hűvös arcára, és most is rájövök, hogy mennyire-de-mennyire szexi, és helyes még akkor is, amikor morcos. Azt pedig különösen imádom, ahogy rám mosolyog, és közben megcsillan a szeme is. Ennek köszönhetően csak félig-,eddig figyelek a nagyszüleimre, mert megint leköt, hogy jasperről álmodotzok.
Várjunk csak, pénteki vacsora, náluk? Hűha... Hűűha... a számba harapok, és én se tudom eldönteni, hogy izgatott vagyok-e, vagy rémült. talán mind a kettő egyszerre, ugyan is, szeretnék tényleg közelebb kerülni a családomhoz, ha már anyi éven át egyedül voltam. Még akkor is, ha jasper a családom az álatokkal együtt... Annyira vágytam mindig is szülőkre, testvérekre és nagyszülőkre. Persze, amint megtaláltam őket, teljesen felforgattam az életüket...  Közben Maugli is kimászik a helyéről ő is kíváncsi az új látogatókra, meg persze szeretne tőlük kunyerálni valami kőszerűt. vagyis azt hiszem, ahogy feléjük fordítja a fejét egészen bájos a kis kőszemeivel. Vajon kőszínben látja a világot?
– Aha… és nem műküdött a mugliposta vagy mi van?  Vagy a varázstalanoknál normális csak úgy beállítani valahova? - kérdezi hűvösen japser, mire én csitítóan közbeszólnék, de megelőznek az események megint, és a nagyim mérgesen felkapja a fejét.
- Micsoda szemtelen alak maga! Az ön korában sokkal több tiszteletet kellene mutatni az idősek iránt. Én egy lady vagyok, oda megyek, ahova akarok, bejelentés nélkül! - kapja fel kissé pirosan a haragtól a fejét a nagyi, és kezdem megérteni, hogy anya miért is szökött el. Valahogy kifejezetten ijesztő lehetett mellette az élet. Néha eszembe jut, vajon milyne élete lett volna neki, hogy ha nem szökik el, ha nem találkozik apával, és ha mondjuk más emberként születek meg. AKkor talán még most is élne, és nem érezte volna magát teljesen egyedül bezárva abban az intézetben. Pedig az a hely is teljesen normélis volt, ahova elkerült, nem volt ott ijezstő semmi, mint a horror történetekben.
- Óóó, nézzétek, a bárányunk hátán napozik a cicám! - kiáltok fel hirtelen és a hátsó kert felé mutatok, hátha valamennyire kizökkentem Japsert és a nagyit is a vitából. A nagyim, mintha kicserélték volna, felpattan a kanapéról és szabályosan kiszalad a macskához. Meg a bárányhoz.
- Remek időzítés, Sophie, az állatok a gyengéi - bólogat a nagyapám, miközben a nagyi lelkesen az ölébe kapja a macskámat, aki csak lustán dorombol a karjaiban.
- Legközelebb állatkertben kellene szerveni a találkozókat - suttogom Jaspernek, miután a nagypapám is kimegy a macskához és a nagyihoz. - Mit gonodlsz erről a pénteki vacsikról? - kérdezem meg, mert hát együtt élünk, és valahogy nem is tudom. Nem szívesen rángatnám el a vacsikra minden alkalommal Jaspert, látom, hogy eléggé nem kedveli őket. Modnjuk én inkább ezt a vacsit választanám a helyett, hogy össze vagyok zárva apáékkal és a fura lánával meg a feleségével.
Naplózva


Jasper Flynn
[Topiktulaj]
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 09. 13. - 18:06:41 »
+1

new life


2002. szeptember 8.
Sophie

outfit
 
„latley she’s the
only one
who can make me
smile”


Őszintén felháborodtam, hogy mintha valami kölyök lennénk, ide kell jönni és kiosztani minket. Nem azért, de ha lenne egy kis tartás ebben az öregasszonyban, akkor legalább ideszólt volna előre, nem csak beállít. De ezekszerint csak tőlünk várja el, hogy jól neveltek legyünk, míg ő nem mutat semmit ebből.
– Micsoda szemtelen alak maga! Az ön korában sokkal több tiszteletet kellene mutatni az idősek iránt. Én egy lady vagyok, oda megyek, ahova akarok, bejelentés nélkül! – kapta fel a vizet a vénasszony, mikor közöltem vele a véleményem. Hát igen, ő egy lady… meg mit nem! Morgolódva mértem végig.
– Nem a lady a fogalom, amit keres… hanem… a… bunkó. Közöltem volna, de inkább nem mondtam ki, hagytam, hogy magába fortyogjon, abban úgyis marha jó. Már az is kielégítő volt, hogy elkezdett vörösödni a feje. Engem nem zavart, ha valakit bosszanthatók. Általában eléggé gyáva vagyok, de ez a nő tönkre akarta tenni a nyugodt életünket.
– Óóó, nézzétek, a bárányunk hátán napozik a cicám! – kiáltott fel hirtelen Sophie. Hát igen, ő már csak ilyen volt, ha pánikba esett. Még inkább magamhoz vontam az ölemben, hogy nyugodjon meg, tökéletesen ura vagyok a helyzetnek. Nem bántam, hogy az öregasszony kimegy és inkább Tarzannal foglalkozik. Vajon kin nem lesz nagymama bugyi egy perc múlva? Még fintorognom is kellett, amint ezt elképzeltem, bár nem bántam volna, ha kivételesen nem az én alsógatyáimat lopkodja az állat.
– Remek időzítés, Sophie, az állatok a gyengéi – szólalt fel a nagypapa is. Kezdtem érteni honnan örökölte ezt a konfliktuskerülő hozzáállást Sophie. Megsimítottam a vörös tincseket, miközben az öregember magyarázott.
– Legközelebb állatkertben kellene szerveni a találkozókat – suttogta Sophie, ahogy még inkább az ölembe siklott. Közben a vénember is felkelt és kisétált a hátsó kertbe, hogy megcsodálja az állatvilágot. Meglehetősen sok élőlény volt nálunk. – Mit gonodlsz erről a pénteki vacsikról?
A kérdésre megköszörültem a torkomat. Nem igazán volt kedvem az ilyen pofavizitekhez. Már Sophie rájöhetett, hogy a Flynn család nem éppen összetartó… nálunk nem voltak soha nagy családi kajálások. A szüleimet nagyrészt azért érdekelték a dolgaim, hogy legyen mivel felvágni a többi tudósember előtt, akikkel együtt lógnak. Ezért kaptam lakást, ezért támogattak, hogy bekerüljek az egyetemre… sőt ezért támogattak a kapcsolatom Cassennel is. Azt akarták, hogy megházasodjak, csakhogy nálam ez az egész más irányba ment el. Sophie-t is szerették, neki is örültek volna, ha szép gyerkeink lesznek.
 – Nem tudom. Nem annyira akarom. – Motyogtam magam elé. Kicsit éreztem persze, hogy Sophie vágyik erre. Eddig nem volt boldog a családjával, nem kapott belőlük eleget, most meg kész tömeg lett körülötte. – De ha te akarsz, hát mehetünk.
Naplózva


 


Sophie Flynn
[Topiktulaj]
***


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 09. 16. - 12:57:36 »
+1

Falon túl a kert, kertekbe bogár

Jasper
(2002. szeptember 8.)
Ruci

Rád nézek néha némán,
S az otthon visszanéz rám..



AHogy Jasper és a nagyi összekap félénken psilogok. A nagyapám zavratan megköszörüli a torkát és valahogy van egy olyan érzésem, hogy ő se tud nagyon mit kezdeni ezzel a helyzettel. Olyan, mintha a nagyi úgy érezné, hogy mindent megtehetne, mivel ő olyan nagyon angol és nagyon lady. Kíváncsi vagyok szokott e találkozni az angol királynővel, belőle kinézem azt is, hogy együtt teázna vele, vagy golfozna. Őszintén rmeélem, hogy engem nem fog neki bemutatni. Végül is én már egészen kicsit tartozok a muglik világához, bár még így is egy csomó dolgukat szeretem. De fura éennék a királynő előtt, és biztros, hogy idegességemben megint varázsolnék, és aztán már tényleg lebuktatnám az egész társadalmat a muglim előtt. Ebbe még belegondolni is szörnyű volt, nem hogy mondjuk átélni. Annyira megrémülök a saját hülyeségemtől, hogy csak jasper válasza zökkent vissza a valóságba,a hol még nem robbant ki a huszonegyedik századi boszorkányüldözés.
– Nem a lady a fogalom, amit keres… hanem… a… - na itt érzem azt, hogy inkább valami más témát kell bedobnom. A nagypapám persze hirtelen nagyon leköti a mozgó kőteknősöm megfigyelése, és valahogy ezt megértem A vitá közben én is igyekszem kimenekülni a konfliktusokból, és inkább mondjuk nézem a szép tájat... a pók szövését a sarokban. Mindegy, hogy mit, csak nézzek. És minél kevsebb részem legyen benne. Már előre félek, hogy hogyan fok egy veszekedés elsülni köztem és Jasper között... Szóval bevetem a kisállatokat és ez természetesen sikeresen kizökkenti a nagyimat a civakodásból, ami egyre kínosabban sikerül. Közben szurkolok Tarzannak, hogy ne csenje le a nagyimról a selyembugyit, gondolom neki selyembugyija van...Persze Jasperre lesve az az érzésem, hogy ő meg pont azért szurkol, hogy le legyen róla varázsolva a bugyogó. De valahogy ezt a védelmező morcosságát is olyan bájosnak és szekszinek találom.
Jasper midnig lenyűgöz, és remélem, hogy ez még nem jelenti azt, hogy betegesen szerelmes vagyok belé. Mondjuk még nem jutottam el odáig, hogy egy titkos vitrinben tároljam a kiköpött rágóját, meg az almázt, amibe beleharapott, és az elcsent alsógatyáját. Akkor szerintem még én is elmenekülnék saját magam elől. Brrr.
Közben mind  akét nagyszülő kivonul, hogy az állatainkkal legyenek. Szerettem midnegyiket, olyan bájosak voltak, és még több életet és vidámságot hoztak a közös otthonunkba. Olyan boldpg vagyok, hogy vele élhetek, hogy minden nap az ő kellemes Jasper illata kúszik az orromba ébredésnél, hogy hozzábújhatok, amikor csak szeretnék.
– Nem tudom. Nem annyira akarom. De ha te akarsz, hát mehetünk - Egy kicist felsóhajtok, sejtettem, hogy Jasper nem lesz elragadtatva attól, hogy vacsorákra járkáljunk, de én nem adom fel azt a kis reményt, hogy azok alkalmával a nagyit is és a nagypapám is jobban megismerjük. Biztos, hogy a nagyiban is ott az érző, dobogó, kedves szív, amit csak fel kell melegíteni. Én szeretném ezt hinni, szeretném azt hinni, hogy végre nem lesz egy üres kis hézag az életemben. Egséz idáig csak üres helyekkel voltam tele, amíg élt anya, és utáni is, azok a helyek egyre nagyobbak és nagyobbak lettek. Féltem, hogy elnyelnek és én is teljesen üres leszek, hogy elfelejtenek, hogy snekim sincsen. Akkor még Jasper sem volt meg nekem, és Averyvel is egyre furább lett a kapcsolatom. És most is félek, ettől, hogy egyszer jasper is úgy elfelejt, mint anya.
- Tudod, én nem akarom, hogy gyere, ha nem szeretnéd - suttogom halkan, miközben Jasper ujjait piszkálom, és kicsit lesütöm a szemem, aztán felpislogok rá. - De van egy csomó kérdésem, ami megválaszolatlan, és úgy gondolom ott megtalálhatom őket. Hogy ki is volt anya, hogy honnan is jött... Nagyon fontos vagy nekem, Jasper, de nem szeretném, hogy emiatt mérges legyél, vagy morcos hogy olyanban rángatlak bele, amibe nem akarsz részt venni - húzom halvány mosolyra a számat. De tudom, hogy tudja, hogy nekem mindeki mellett ő a legfontosabb. Még a tömeges családjelenségeim közepette is.
Közben visszajön a nagyi kissé kevésbé mogorván, de már az állatok nélkül, és olyan fensőbbséges mozdulattal áll meg előttünk, olyan tanárnénisen csípőre tett kezekkel.
- Akkor a jövő héten pénteken hány főre készíttetsek a szakácsommal vacsorát? Emlékeztetnélek benneteket, hogy illő öltözetben várom el a megjelenést. Van egyáltalán olyanotok, vagy előtte be kell iktatunk egy vásárlást is?
Naplózva


Jasper Flynn
[Topiktulaj]
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2021. 09. 18. - 15:10:13 »
+1

new life


2002. szeptember 8.
Sophie

outfit
 
„latley she’s the
only one
who can make me
smile”


Nem örültem, hogy így belekontárkodtak az életünkbe. Azt sem szerettem, hogy Sophie-t úgy kezelik, mintha még gyerek lenne, holott nagyon is felnőtt volt. Talán még nem múlt el húsz éves, de a nagykorúságot bőven átlépte, ráadásul tök sokat fejlődött, mióta a Roxfortot is kijárta. Még munkát is talált, hogy meg tudjunk élni. Nem sok elsőéves szánna időt arra, hogy a munka mellett még a pénzt is megkeresse. Nyalhattunk volna éppenséggel a nagyszüleinek, hogy tartsanak el minket… de nem. Mi ennél jobbak voltunk.
– Tudod, én nem akarom, hogy gyere, ha nem szeretnéd – suttogta Sophie. Ebből persze azonnal azt éreztem, hogy ő nagyon is szeretne elmenni a nagyszüleihez péntekente… nekem viszont a gyomrom már attól is liftezett, hogy csak egy percig kellett a társaságukba lennem. Nem szerettem, ahogy bántak vele, vagy ahogy velem bántak… de még azt sem, ahogyan egymással. Valahogy túl sznob és kitekeredett volt az egész, ami olyan távol állt tőlem. – De van egy csomó kérdésem, ami megválaszolatlan, és úgy gondolom ott megtalálhatom őket. Hogy ki is volt anya, hogy honnan is jött... Nagyon fontos vagy nekem, Jasper, de nem szeretném, hogy emiatt mérges legyél, vagy morcos hogy olyanban rángatlak bele, amibe nem akarsz részt venni.
Nyeltem egyet. Tudtam, hogy megint feláldozom az egész véleményem és hozzáállásom érte… muszáj volt. Nem engedhettem abba a házba egyedül. Nem akartam, hogy rosszul bánjanak vele, mert nem érdemelte azt. Egész egyszerűen ő nem ilyen volt… nem ilyen sznob, nem illett be oda.
Közben visszatértek a nagyszülei persze. A nagyanyja megint úgy állt meg előttünk, mintha ő szarta volna a spanyolviaszt… erre csak megforgattam a szemeimet. Képtelen voltam magamban tartani a véleményemet az egész családról.
– Akkor a jövő héten pénteken hány főre készíttetsek a szakácsommal vacsorát? Emlékeztetnélek benneteket, hogy illő öltözetben várom el a megjelenést. Van egyáltalán olyanotok, vagy előtte be kell iktatunk egy vásárlást is?
Erre már sóhajtottam egyet. Ne, Jasper, csak most ne mondd ki!
– Elmegyünk. De csak akkor, ha most rögtön elmennek innen. – Közöltem és az volt a szerencséje, hogy a ruhás részre nem reagáltam, mert akkor aztán tuti megint odakint kötött volna ki a bugyimániás macska mellett. – Szóval köszönjük a látogatást… jövőhéten megyünk akárhány óra akárhány percre. – Közöltem és már mutattam is az ajtó irányába. – És ne aggódjon, mindenképpen kicsípem magam. Majd csokornyakkendőt kötök és pingvinnek öltözöm. – Folytattam és kitártam az ajtót. – Sophie-nak küldjön egy levelet, hogy mikorra legyünk ott. Viszlát. – közöltem ellentmondást nem tűrő hangnemben. Azt szerettem volna, hogy többé ne bukkanjanak fel itt.

Köszönöm a játékot!
Naplózva


 


Sophie Flynn
[Topiktulaj]
***


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2021. 10. 25. - 13:13:17 »
+1

ღ Tappancsok ღ

Jasper
(2002. november 4.)
Ruci

Keresem a szívem valahol,
ahol nem járt senki rég,
csak egy üres vonat zakatol,
benne ő meg én.



Úgy érzem semennyi időnem telt el a Vincentes eset óta,ésminden este egy kissé szorongva ébredek azóa is, és mindig megkértem eddig vagy Jaspert, vagy Amint, hogy ha éjjeli műszakos voltam,és én zártam, akkor kísérjenek haza. Lehet, hogy egy kicsit túlgörcsölöm, vagy csak kell még némi időt adni magamnak, hogy ne féljek ennyire, mert engem is zavart, hogy ilyen szerencsétlen voltam a napokban. Jasper mellett persze ez kevésbé tűnik fel, ha a küzelemben van biztonságbanérzem magam, és nem félek, sőt talán egyenesen legyőzhetetlennek gondolommagunkat. Még engem is meglep,mennyivel stabilabb vagyok mellette.
Halkan felsóhajtok, miközben Maugli terráriuma előtt guggolok. Voltam mágikus lény kiskereskedésben pár napja, és szereztem neki néhány finomságot. Szeretem etetni az állatokat, olyan aranyosan néznek ki, ahogy nyammognak. Kedvesen megsimogatom Magulig busa, szelíd kőfejét, aki álmosan pislog egyet és kettőt a mozdulat közben, majd adok neki az etetőjébe egy pár kővé vált hernyót. Legalább nem mozognak... eh. Maugli lassú mozdulattal nyúl feléjükés elégedetten rágcsálni kezd, majd miután befejezi, elemászik a kis kuckójába, ami néhány aprócska üreges kéregből áll, és szundítani kezd. Nehéz ez a teknős élet. Kívácnsi vagyok fog-emég nőni, vagy ilyen kis aranyos marad. bájos belegondolni, hogy a teknősök akár több generációt is megélnek,és lehet, hogy az ük-ük-ük unokákat is megéli majd.
Erre persze teljesen elvörösödöm, és fel is pattanok, az arcomat paskolgatva a tenyereimmel, mert hát az ük-ük-ük unokákhoz az is kell, hogy Jaspernek és nekem... Szóval, hogy nekünk... kettőnknek. Aaa, te jó ég,kisül az agyam. Inkább gonodlj valami másra, Sophie, mert ez így nemlesz jóóó,mire Jasper hazajön, azt fogja hinni, hogy megint belázasodtam. Körbenézek a nappaliban, hogy mit csináljak.Megtanutam az óráimra,pár zh lesz csak, valahogy a művészi fősulin nincs annyira nagy hajás,mint mondjuk az orvisin... vagy mi az... gyógyítóin. Sose fogom tudni megjegyezni, hogy ők nem orvosok, de legalább már Jasper érti a hablatyolásaimat nagyjából,és leszűri a lényeget, hogy ha összekeverem a kettőt. Persze elkezdek valamit pakolászni, hogy legyen egy kis rend,meg ilyesmi, éskzben akaratlanul is kilesek az ablakon,mintha bármikor felbukkanthatna az a fickó,pedig...pedig nem kellene neki, mert... Ahh, inkább bele se gondolok, csak kikerülöm azt a foszlányt, ami készül beférkőzni az agyamba vele kapcsolatban.
Az ősz szép színei kicsit elfeledtetik velem mennyire nem szeretem, kellemes és meleg színű a táj, bár attól még hideg, nekem túlságosan is... nagyon-nagyon hideg és szomorú,még mindig. Valahogy a tavasz lüktető ébredezése sokkal jobban lázba hoz, mint az ősz, aholminden elmúlik, a levelek elbúcsúznak a fáktól és ahj.Olyan szomorú ez.
Ahogy ezen morfondírozom a könyvespolc rendezgetése közben, matatást hallok az ajtó felől, és persze megint megáll bennem az ütő, hogy ki ez vajon, és egészen addig megdermedve játszom a halottat amíg meg nem hallom Jaspert.
- A nappaliban vagyoook - kiabálom ki, majd a könyveket gyorsan visszapakolom, hogy utána Jasper karjai közzé szaladhassak.
Naplózva


Jasper Flynn
[Topiktulaj]
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2021. 11. 01. - 08:41:33 »
+1

beside me


2002. november 4.
Sophie

outfit
 
„Till tears blurred my vision
I’m the fool who poured down tears like rain”


Sosem nyugodtam meg mióta Sophie-t elrabolták. Nem kérdeztem meg milyen érzések kavarogtak benne, mert azt hittem, tudom, hogy fél. Nem is tudom, valahogy az eljegyzésről ez az egész elterelte a figyelmemet, mert csak azt akartam, hogy felejtse el a történteket s vele együtt én magam is. Nem akartam ezt a fájdalmat tovább őrizni magamban. Sosem féltem még ennyire, hogy elveszítek valakit, aki nekem fontos. Embert sem öltem még… de Vincentet megöltem. Ha nem is közvetlenül, még is megtettem.
Csendesen sétáltam az utcán. Éreztem, hogy a kabátom alatt mozdul a meleg folt. Apró ajándék volt ez a kis tündér ahhoz képest, amin át kellett mennie. Egyszerűen csak úgy éreztem, valahogy el kell terelnem a figyelmünket arról, amin átmentünk. Görcsösen akartam megóvni Sophie-t mindattól, amin átmentünk és amin még átmehet miattunk. Csak normális életet akartam.
Alig, hogy az utcánkba értünk, kis fej bújt ki a kabátom alól, hogy nagyot ásítva nézzen körbe. Az apró kutyust néhány héttel ezelőtt választottam ki és most végre haza is vihettem. Sok törődést igényelt, na meg sétát, amivel biztosan megszakítjuk a szürke hétköznapokat, amikor csak csendben ültünk és azon rágódtam, mi jöhet még. Talán Sophie-nak eszébe sem jutott, bár ezt őszintén kizártnak tartottam. Ő még nálam is érzékeny volt.
Megsimogattam a kis fejet.
– Mindjárt otthon vagyok. – Biztattam. – És megismerheted Sophie-t. Imádni fog téged. – Tettem hozzá és megint megsimogattam a kutyus buksiját, mielőtt befordultam volna a bejárati ajtóhoz. Elővettem a pálcámat, majd gyorsan megkoppintottam vele a kilincset. A zár hangosan kattant, majd magától tárulj fel a bejárat.
Azonnal megcsapott a benti meleg. Az ősz már csípős volt odakint. Fájdalmasan simított végig az ember arcán, fagyos nyomot hagyva maga után. Beleremegtem ahogy a benti meleg finoman oldotta fel ezt az érzést. A kiskutya pedig azonnal szabadulni akart, hogy felfedezzen.
– Na nyugodj meg! – Próbáltam az izgága jószágot megfogni, míg kibújtam a cipőmből és a kabátomból. – Megjöttem. – Tettem hozzá, nem akartam máris a frászt hozni Sophie-ra. Szóval jobbnak láttam bejelenteni szóban is az érkezésem.
– A nappaliban vagyoook – hallottam meg Sophie hangját.
Igazából láttam is, hogy ott van. Azokat a vörös tincseket nehéz lett volna nem kiszúrni. A ház alsó szintje egy légterű volt. Legfeljebb a konyhasziget akadályozta az ember látását a bejárat felől. A karomban az ebbel indultam befelé. Egészen addig nem beszéltem, míg meg nem érkeztem a nappaliba.
– Meglepetés. – Mondtam és letettem a kiskutyát, hogy vidáman odasiessen Sophie-hoz. Apró lábaival persze leginkább csak ugrálni tudott, de a lelkesedése a tempóját felülírta. – Gondoltam örülnél neki…
Naplózva


 

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 10. 19. - 09:40:44
Az oldal 0.283 másodperc alatt készült el 55 lekéréssel.