Nem kell túl sok hozzá, hogy átadjam, amit az életemről tudni érdemes. Elég hozzá pár szín, hang, íz vagy illat. De mindegyiknél fontosak az árnyalatok. Nagyon fontosak. Ha a gyerekkoromra gondolok, a meleg mályva szín a leginkább meghatározó benne, és anyukám mézeskalács illata. Pontosabban szólva, az a szegfűszeg és fahéj illatú aroma, amiben ha az ember igazán megfigyeli, egy csipetnyi csípős esszenciát is talál. Ez az illat szinte tökéletesen le is írja édesanyámat és a vele való kapcsolatomat. Ő az az asszony, akire mindig számíthatok, aki mindig jelen van. Tanítóm, mesterem, példaképem, egyben barátnőm is. Sokan mondják, hogy nem egészséges, ha egy gyerek a szüleivel barátkozik, de én ezzel nem értek egyet. Egyke gyerek voltam, apám korai halálával pedig édesanyám gyakorlatilag egyedül nevelt fel. Nem volt könnyű neki, éjt nappallá téve dolgozott bábaként, miközben rám általában egy megbízott boszorka vigyázott otthon. Sokszor nehezteltem emiatt anyára, nem értettem, miért nincs inkább velem, de később megértettem, hogy nem volt választása.
A Roxfortos korszakot azt hiszem az erős vörös szín írja le leginkább, ami nem csoda, hisz a Süveg nagy örömömre a Griffendél házba osztott be. Madarat lehetett volna velem fogatni, mert a felmenőim közül kivétel nélkül mindenki griffendéles volt - már akikre még anya emlékezett. Háborítatlanul teltek az iskolai éveim, számos fontos barátom lett az ódon falak között, akik kevés kivétellel a mai napig megmaradtak az életemben. Ha illatot kellene említenem, azt hiszem az eső utáni hűs reggel illata írná le leginkább az érzést, amit roxfortos diákként éreztem. Ez az illat maximálisan az ősz sajátja, amikor a meleg indián nyár után végleg bekopogtat a hideg... de mindez valahogy olyan jól eső nyugalommal tölt el bennünket, és azzal a bizonyossággal, hogy minden lehetséges...
Ami engem illet, ez a bizonyosság már egész fiatal koromban a részemmé vált, szépen lassan érleltem magamban, mint valami féltve őrzött kincset, a vágyat, hogy egyszer én is bába legyek, mint édesanyám. A vonzalmam a medimágia ezen ágához 13 éves koromban fogant meg azt hiszem, amikor a véletlenek összjátéka folytán a szomszédunkban élő asszony édesanyámért küldött, amikor váratlanul megindult a szülés, és már nem volt ideje beérni a Szent Mungóba. Anyám gyakorlott bábaként számtalan otthonszülésnél asszisztált, nem volt hát kérdés, hogy most is tudása legjavát nyújtva segített világra hozni a pici babát, akinek első, édes nyögdécselését volt szerencsém nekem is hallani. Anyának ugyanis kellett valaki, aki asszisztál a szüléshez, biztosítja a megfelelő, békés, rendezett körülményeket, és én boldogan lettem ez a személy. Soha nem felejtem el azt a reményteljes, csilingelő, tiszta hangot, ami - azóta már többízben rájöttem - csakis az újszülöttek sajátja.
Ezután az élmény után azt hiszem, végérvényesen megváltoztam. Eltöltött a bizsergető izgalom és céltudat az iránt, hogy kövessem anya példáját, és bábává váljak. Amikor szeptemberben visszatértem a Roxfortba, immár azzal a tudattal folytattam tanulmányaimat, hogy a Mandragóra Gyógyítóképző Intézet által meghatározott elvárásoknak minél jobban megfeleljek majd hetedéves koromban. Szerencsére bájitaltanból és gyógynövénytanból örököltem édesanyám kivételes tehetségét, az átváltoztatástan és az alkímia szintén ösztönösen ment, az egyetlen tárgy, amivel kissé megszenvedtem, a bűbájtan volt, de Merlinnek és a magolásnak hála abból is sikerült teljesítenem az elvárt szintet. Így a Roxfort után nem volt más hátra, mint egyetemistaként folytatni a megkezdett utat.
Ezek az évek lebilincselően izgalmasak voltak, ezzel együtt természetesen nagyon kimerítőek és fárasztóak. Rengeteget tanultunk, de közben a szórakozásról sem mondtunk le, éltük a mandragórás hallgatók felszabadult, mégis felelősséggel terhelt életét. Olyan volt, mintha egy Bagoly Berti féle mindenízű drazsé színű buborékba csöppentünk volna, amit csak az érthetett meg, aki velünk együtt pulzált benne.
Sosem felejtem el, amikor egy reggelen épp a Mandragóra bájitaltan szertárába igyekeztem, hogy professzorom utasítására néhány fontos összetevőt vigyek neki az előadásra, lévén, csak a pulpitusnál vette észre, igencsak megcsappant a készlete, amikor...
Belépve megláttam Őt. Vagyis, előbb inkább megéreztem, minthogy megláttam, mert ilyen erős dohányszagot még sohasem éreztem. Mégis... valahogy elragadó volt ez az illat, egészen addiktív.
- Mit keresel itt? - vontam kérdőre, miközben végigmértem a sötét szemeket, amik tökéletesen harmonizáltak az általa viselt csupa feketeséggel: bőrkabáttal, farmerrel és bakanccsal.
- Most hazudhatnék sok mindent, de látom, hogy úgysem vennéd be... Szóval ennyi erővel már el is mondhatom az igazat - vont vállat.
- Éspedig? - kérdeztem karba tett kézzel, gyanakvó, egyszersmind tagadhatatlan kíváncsisággal a hangomban.
- Néhány fiatal srác egy raklapnyi pénzt ígért, ha begyűjtök néhány nehezen hozzáférhető hozzávalót a korkorrigáló főzetükhöz. Nekem meg az igazat megvallva épp jól jönne néhány galleon - tette hozzá bosszantó félmosollyal az arcán.
- Segítenél kérlek? A borostyán bogyó már megvan, de a bojtorján levelet és az akácfa magot a világért nem találom - nézett rám tanácstalan kutyaszemekkel.
- Arról ne is álmodj! Nem fogom magam kicsapatni néhány srác kedvéért... és ha nem lépsz le villámgyorsan, akkor szólni fogok valakinek... - néztem rá most már ellenségesen.
- Jól van, jól van, Miss Elitdiák... - tartotta fel védekezően a kezeit
- Akkor majd visszajövök később... Nehogy bajod essen miattam - lépett váratlanul közelebb, hogy aztán csak úgy, magától értetődően kiseperjen egy kósza tincset az arcomból.
- A legjobb hozzávalót már úgyis megtaláltam - suttogta előrébb hajolva a fülembe, finoman súrolva a nyakamat az arcélével, majd mintha itt sem lett volna, egy pillanat alatt dehoppanált és köddé vált. Magam sem értettem, miért, de ezután a hátamat a bájitalos kredencnek támasztva le kellett, hogy üljek. Vagy tíz perc telt el, mire össze tudtam szedni magam, és a hozzávalókat begyűjtve visszasomfordáltam az órára. A prof kérdő pillantására csak annyit voltam képes zavartan kibökni, hogy:
"Elnézést, professzor úr... feltartottak." Fogalmam sem volt, hogy lehetett rám ekkora hatással, de az esetet követő néhány hónapban folyton azon kaptam magam, hogy minden bőrdzsekis srácban őt keresem a kampuszon. Mondjuk ez eleve butaság volt a részemről, tekintve, hogy mindennek tűnt, csak egyetemista hallgatónak nem. Akárhogy is, miután már letettem róla, hogy megtalálom, egy hertfordshire-i pub koncertjén fél évvel később mégis megpillantottam őt. A színpadon. Emlékszem, ahogy végigfutott rajtam valami megmagyarázhatatlan érzés, ahogy hallgattam őt énekelni. Leírhatatlan volt... ahogy a koncertet követő mámorító éjszaka is, amit együtt töltöttünk. Azóta sem éreztem soha hasonlót sem, senki iránt. Másnap Adam - mint kiderült, így hívták - tovább állt Rock & Troll nevezetű bandájával. Egy másik városban volt fellépésük, és én azóta sem láttam, egy ismerős medimágus rajongójuktól pár évvel később megtudtam, hogy a banda feloszlott. A keresztnevén kívül semmit nem tudtam Adamről, így esélyem sem volt megkeresni. Az emlékeimben élő bódító dohányillat viszont időnként még a mai napig képes elkábítani.
Ahogy véget ért a mesterképzés, úgy kerültünk ki a nagybetűs életbe, mint újszülött az anyaméh óvó, meleg, puha, biztonságot jelentő rejtekéből. Szinte egy csapásra kellett helytállnunk a Szent Mungó felfoghatatlan felelősséggel terhelt világában. Ám félreértés ne essék, semmi esetre sem szeretnék panaszkodni, hisz mindig is erre vágytam, és hihetetlen büszkeséggel töltött el, hogy végre szülészeti medimágusként segíthetek az édesanyáknak és gyermekeiknek. A napok olyan gyorsasággal teltek, hogy időm sem volt fáradtnak lenni, minden reggel ébresztő bájitallal, vagy - idő híján - méregerős kávéval indult, majd nyugtató, álmot segítő citromfű teával zárult. A kettő közötti időszak megállíthatatlan, kiszámíthatatlan kaland özöne volt, rengeteg szépséggel és fájdalommal övezve, amit azt hiszem, nem is volt időm igazán feldolgozni azóta sem. Nem beszélve a háborúról, ami súlyos, keserű, sötét rettegést hozott magával a Mungó - egyébként élettől lüktető - szülészeti folyosójára is. Kihívást jelentett ebben az időszakban embernek maradni... Sok mugli születésű kismama szült ebben az időszakban otthon, elterjedt valamiféle szóbeszéd arról, hogy miután Voldemort átvette a hatalmat a minisztérium felett, a mugli születésű újszülötteket automatikusan begyűjteti és kivégezteti a halálfalókkal. Szerencsére ez a hír nem volt igaz, ám a rettegő nők mégis otthon maradtak inkább. Nekünk, bábáknak pedig meg kellett tanulnunk sokkal rugalmasabban kezelni a szülés körülményeit, ha segíteni akartunk nekik otthon világra hozni gyermekeiket. A kezdeti nehézségek után kifejezetten megszerettem aztán a szülés kísérés ezen formáját, s a mai napig vállalok ilyen jellegű kéréseket, amennyiben az egészségügyi feltételek adottak hozzá. A háború utáni nyugalmi időszak jól esett ugyan, ám nem tartott sokáig, hiszen a mágikus szeszély alaposan megnehezítette az ispotály életét. Mindennapos volt, hogy az ágyak a plafonon kötöttek ki, vagy hogy a bájitalok gyámoltalan betegeket vettek üldözőbe, inzultálva őket arra, hogy vegyék be őket, még akkor is, ha egyáltalán nem volt rájuk szükségük. Olykor elkeserített ez a helyzet, ilyenkor a szokásos citromfű tea nem volt elég, és egy nagyobb pohár vörös borral zártam a napot, ami segített kisimítani fáradt idegrendszeremet.
Miután kifújtam a fáradt gőzt, mindig elmosolyodtam, amikor az az egyetlen illat beférkőzött az orromba, amit csak az érezhetett, aki valaha részt vett egy gyermek születésekor, vagy tartott már a kezében újszülött kisbabát. Amiért minden fáradtság megérte. Az az édes máz illat, melynél bájosabb, kedvesebb nem igen létezik. Legalábbis számomra.
Sosem volt kérdés számomra, hogy amikor az édesanyák ilyenkor elolvadva azt suttogták:
- Milyen mennyei illata van... Én azt feleltem:
- Olyan, mint te vagy belülről.És ilyenkor csendes meggyőződésem volt, hogy ezt minden bába, a világ minden pontján ugyanígy gondolja.
JellemMoira céltudatos, eszes nő, nagy adag empátiával megáldva, ezért kifejezetten szeretik a páciensei. Mindig ügyel rá, hogy ne csak medimágusi, hanem emberi szempontból is kifogástalan legyen a hivatásában. Az elmúlt években számos cikket írt medimágusi folyóiratokba a megfelelő medimágus - beteg kommunikáció fontosságáról. Szabadidejében is többnyire a hivatását illető könyvek, események kötik le, de természetesen van magánélete is azért. Ha teheti, legszívesebben édesanyjával és a Roxfortban, valamint az egyetemen megismert barátnőivel ül be egy kávéra beszélgetni, avagy egy-egy koncerten lazít egyet, ilyenkor akaratlanul is Adam után kutatnak íriszei, ám hiába.
Apróságok
mindig || kisbabák, Szent Mungó, anya, a barátnőim, kávé
soha || háború, halál, hímsovinizmus, arrogáns kollégák, konzervativizmus a szülészetben
hobbik || szakmai könyveket olvas, a barátaival találkozik, vagy koncertekre jár
merengő || A legjobb, amikor kislányként segített édesanyjának egy otthonszülésben. A legrosszabb, amikor a karjai közt halt meg bölcsőhalálban egy kislány.
mumus || Kékülő lábú, haldokló kisbaba.
Edevis tükre || Magát látja jövendőbeli (vágyott) kislányával a kezében.
százfűlé-főzet || Homok színű, sűrű, ribizli illatú, ízre kellemetlenül kesernyés.
Amortentia || Dohány és vörösbor illat keveréke.
titkok || Titkon még mindig Adamért eped, és emiatt eléggé szánalmasnak érzi magát néha.
azt beszélik, hogy... || Egyszer világra hozott négyes ikreket is, de ez nem igaz, "csak" hármasikrek voltak.
A család
apa || Andrew Osborne, 35 évesen elhunyt, szeretetteljes kapcsolatuk volt, nagyon hiányzik Moirának az apja
anya || Maya Osborne (lánynevén Maya Johansson), 58, szoros, baráti viszony
testvérek || -
gyermekek || -
állatok || -
Családtörténet ||
Moira édesapja és felmenői írek, ám Andrew már Hertfordshire-ben végezte aurori tanulmányait a Godrikon. A kampuszon ismerkedtek meg a brit származású - szülészetet hallgató - Mayával, majd rövid randizgatás után egymásba szerettek. Kapcsolatuk és boldogságuk töretlen volt, egészen addig, míg Moira öt éves korában egy rajtaütés folytán tragikus balesetben meghalt Andrew. Maya azóta is özvegy, a hivatásának és lányának él. A Johansson család női ágáról ismert, hogy Maya dédanyjáig visszamenően mindenki szülésznő/ bába volt. justify]
Külsőségek
magasság || 173 cm
testalkat || nőies, vékony
szemszín || sötétbarna
hajszín || sötétbarna
kinézet ||Kellemes megjelenésű, energikus nő, aki általában folyton siet valahová. A Mungóban mindig egyszerű, medimágusi köpenyt visel, haját többnyire lófarokba, vagy kontyba rendezi, ám a konzervatív külsőt némileg ellensúlyozza az arcán felvillanó széles, kedves mosoly. Magánemberként előnyben részesíti a monokróm szetteket, leggyakrabban a barna, a sárga, illetve a vörös árnyalatait viseli. Tudás és karrierpálca típusa || 10,5 hüvelyk, szőlővessző, magja unikornisszőr.
végzettség || Mandragóra Gyógyítóképző Intézet és Ispotály - Szülészeti medimágus szak
foglalkozás || Szülészeti medimágus/Bába
iskola || Mandragóra Gyógyítóképző Intézet és Ispotály
varázslói ismeretek || Képzett medimágusként a bájitaltan és gyógynövénytan, illetőleg az átváltoztatástan területén sem kell szégyenkeznie, illetve egészen jól bánik a háztartási varázslatokkal is, "köszönhetően annak", hogy özvegy édesanyjának sokat segített gyerekkorában otthon rendet tartani és főzni.
Egyéb
avialany ||Meghan Markle
Roxfort RPG
Szerző