Elliot Gucci gardróbja

A hálószobájuk ruhaszekrényének ajtaját, hogy ha ELliot kiniytja, akkor egy haatalmas gardrób lakosztályba kerül, amit Aiden a legügyesebb építészekkel mágikusan terveztetett. Odabent minden egyes alkalommal a legfrissebb, és legnépszerűbb Gucci kollekciók jelennek meg mágikus postával.

◂let’s do some fun▸

2003. június 10.

◃serena▹

my soul will find yours

style: new daddy style ║ zene: butter

Mióta megszületett Rosie nem volt időm magamra. Persze volt, mert komplett családi életet éltem, együtt babáztunk az első pár hétben Aidennel, aztán visszacsöppentek a hétköznapok. Főleg én voltam mostanában itthon a kicsivel, hogy neki legyen ideje felzárkózni a munkában… de tudtam, alig várja, hogy átvegye a helyem a kislánya mellett. Aiden komplett mintaapa lett, aki büszkeséggel tekintett a gyerekére, én pedig rendkívül szexinek találtam, mikor a karjába vette.
Rosie épp a délelőtti pihenőjét töltötte ebédig, mikor Serenát vártam. Előkészültem, felöltöztem normálisan, csináltam kávét és bekészítettem a gardróbba, ahová a mai napot terveztem. Mivel az kimondottan a hálóból nyílt, könnyen hallhattam, ha Rosie esetleg felsírt volna. Még kicsit rendezgettem a puha szőnyegen a tálcát a kekszekkel és kávékkal, mikor odalentről csengetés hangja hallatszott. Nem mondtam, hogy kandallóval érkezzen, mert tudtam, hogy kicsit maga alatt van és jobbat tenni neki a séta. Ez egy szép környék, szép házakkal és kertekkel, alaposan elnézelődhet az ember és talán kicsit ki is tisztítja az agyat.
A csengő hangjára Cleo felugatott. Szerencsére Rosie már megszokta, hogy nem kel fel erre, de én megint összerezzentem és erős szívveréssel siettem le a lépcsőn az előszobába.
– Cleo, Merlin szerelmére fejezd már be! – mondtam fennhangon, majd odaléptem az ajtóhoz, hogy kitárjam. A kutya persze, ahelyett, hogy elszégyellte volna magát, máris ott termett, hogy körbe szimatlolja Serenát és megnyalogassa a kézfejét. – Na! Legyél már udvarias! – Húztam odébb és vigyorogva beengedtem Serenát a házba.
Még nem járt itt talán… nem emlékeztem biztosan, a tavalyi év elég sűrű volt. De a folyosón, amire belépett, azonnal láthatta a kandallót, a házőrző agyagkatonát és a zöld fotelt. Ez amolyan előszoba volt, ahol az egyik szekrényben a kabátok és a cipők kaptak helyet. Összességében egyszerre volt régies és elképesztően modern az egész környezet. Nem tudom mennyire illett hozzám, de hosszú ideje Hamutartó volt az egyetlen ház, ahol otthon éreztem magam.
– Bocsi, Cleo izgatott az új emberektől. Jó utad volt? – kérdeztem, majd intettem, hogy kövessen a szürke-fekete-fehér színű nappalin át a lépcsőkhöz, amik az emeletre vezetettek. – Rosemary pár hete született, de ne aggódj miatta, egyáltalán nem zavarja a beszélgetés. Most délig aludni fog. – Tettem hozzá, ahogy felértünk az emeletre.
Az ágyat szépen bevetettem a mindig fehér ágyneművel. A kiságy ott volt mellette, mert most még korai lenne a babaszobában altatnunk. Csak napközben fektetem le néha ott, hogy szokja a nyugalmat és a saját helyét… de még könnyebb, hogy közel van hozzánk. Éjjel viszonylag sűrűn kel fel.
– Ez itt a gradrób… – nyitottam ki az ajtót a ruhásszekrényen. Láthatta a szőnyegre pakolt ülőpárnák között a két kávét, meg a sütit az éles vonalú fatálcán. – Igazából tök jó, hogy átjöttél. Át kéne pakolni a téliruhákat oda hátra, a nyáriakat meg ide előre.– Magyaráztam és leültem az egyik párnára, hogy a kezembe vegyem a bögrémet.

[Délelőtt a gardróbban]

Délelőtt a gardróbban


outfit

2003. június 10.

To: Elliot O'Mara

Magam alatt voltam. - ezt kénytelen voltam bevallani magamnak. Annyira tökéletesnek tűnt minden Doriannel, aztán valahogy mégis véget ért. Neki lassan kezdődött a nyári munkája, valahol messze, arra kellett készülnie, és talán túl gyorsan is haladtunk ahhoz, hogy Dorian lelkileg is megfelelően bírja. De úgy éreztem, hogy én soha nem erőltettem semmit, és nem is akartam kérdezgetni.
A kapcsolatunkon, a szakításon gondolkodtam, amíg Ellioték felé sétáltam. Tudtam, hogy már milliószor végiggondoltam, hol mehetett félre a dolog, mégis szükségem volt egy millió-egyedik alkalomra. Őrlődtem, hogy mi lehet bennem a baj, hogy egy férfi sem marad meg mellettem hosszú távon.
Így elég rossz hangulatban érkeztem a házhoz. CSengettem, és amikor meghallottam az ugatást, rögtön tudtam, hogy elszúrtam. Nem kellett volna csengetnem, ezzel biztos felkeltettem Ellioték kislányát, aki még nagyon pici volt, és nyilván minden zajra felriad.
Ahogy kinyílt a ajtó, aggódva néztem Elliotra - mérges, bosszús, vagy csak fáradt? - és gyorsan mondtam:
-Bocsi, remélem nem keltettem fel Rosie-t.
Közben egy irtó cuki kutya végigszaglászott, én meg megsimítottam a buksiját.
-Szia, Cleo! Örülök, hogy találkoztunk. - Talán napok óta először átfutott egy mosoly az arcomon. Legalább ilyen kis apróságoknak még tudtam örülni. Egyébként totálisan szét voltam esve. Nagyjából csak a suliba jártam, egyébként ki sem mozdultam a szobából. Próbáltam a dolog jó oldalát nézni: legalább a vizsgáimmal nem lesz gond.
-Jó utad volt? – kérdezte Elliot, miközben elindultunk az emeletre. – Rosemary pár hete született, de ne aggódj miatta, egyáltalán nem zavarja a beszélgetés. Most délig aludni fog.
-Akkor megnyugodtam, azt hittem felkeltettem. - sóhajtottam. Közben beértünk a hálószobába, ahol ott szuszogott a kisasszony. Vetettem rá egy gyors pillantást, kis mosollyal figyeltem, ahogy szuszog. Annyira békés volt, és pici, és aranyos.
-Nagyon szép kislány. - mondtam halkan Elliotnak. - Legszívesebben felkapnám, és szagolgatnám egy kicsit.
Még emlékeztem az öcsém baba-illatára. Annyira jó illata van a kisbabáknak. A púder édeskés illata, némi tejjel keverve.
A hálószobából egy gardróbba érkeztünk. Egy pillanatra megálltam az ajtóban, felmértem a terepet, a helyiség nagyságát. Nagyjából az obszervatóriumi családi lakosztályunk mérete volt az egész szoba, tele ruhákkal.
Látszott, hogy Elliot már várt, mert kávé és süti várt a fotelek mellett.
– Igazából tök jó, hogy átjöttél. Át kéne pakolni a téliruhákat oda hátra, a nyáriakat meg ide előre.– Magyarázta mutogatva, és lehuppant az egyik párnára.
Én kicsit zavartam néztem rá.
-És pakoljak át, amíg te itt kávézol? - Persze, amint kimondtam, tudtam, mekkora hülyeség. Nyilván nem szolgának hívott el Elliot. Szégyenkezve, egy nagy sóhajjal ültem le mellé.
-Ne haragudj, nem vagyok jó passzban. - morogtam, és a kezembe vettem a másik bögrét. - Szakítottunk Doriannel. - mondtam halkan. Valójában most mondtam ki először, amióta megtörtént. A szüleim valahogy összerakták, mi történt, pedig sok mindent nem mondtam. Pedig ők is mekkora reményekkel várták ennek a kapcsolatnak a bimbózását. Hát most megint csalódhattak bennem. Bizonyára ők is azt gondolták, hogy ez csakis rajtam mehetett el. Valószínűleg mindenki ezt gondolja...

◂let’s do some fun▸

2003. június 10.

◃serena▹

my soul will find yours

style: new daddy style ║ zene: butter

Egészen jól esett, hogy megint társaságba lehettem. Rosie-val persze minden pillanat maga volt az ajándék, hiszen egy újabb szerelem csöppent az életembe általa… mintha Aiden apró tükörképe lett volna, aki egész egyszerűen csak gyönyörű volt.
- Bocsi, remélem nem keltettem fel Rosie-t. - Magyarázkodott Serena, mintha legalábbis morcos képet vágtam volna a történtekre. Pedig én aztán egyáltalán nem vágtam azt. Miért haragudtam volna? Rosemarynek hozzá kellett szoknia az életünkhöz, bele kellett illeszkednie, hogy tökéletesen egy családdá váljunk.
- Nyugi, ki van ütve. - Legyintettem, miközben előkerült Cleo is. Természetesen a ráncos kisasszony magára is vonta a figyelmet, Zeusszal ellentétben, aki csak a sarokban nyervogott egyet, köszöntve az érkezőt.
Aztán már meg is indultunk fölfelé. A lépcső tetejére érve a hálószobákhoz értünk. Rosie szobájának ajtaja nyitva volt, de a kicsi persze a hálónkban pihent, hogy azonnal odarohanhassak hozzá, ha esetleg felsírna.
- Nagyon szép kislány. - Állapította meg Serena, ahogy az alvó csöppségre nézett. Valóban kicsi baba volt és szépséges a göndör, sötét fürtökkel, amik máris erősebbnek hatottak egyszerű babahajnál, -  Legszívesebben felkapnám, és szagolgatnám egy kicsit.
Erre elmosolyodtam.
- Hát, ha itt maradsz a következő etetésig a karodba veheted. - Vontam vállat. Sok embertől féltettem Rosemaryt, de Serena nem tartozott közéjük. Nem hittem, hogy bántana egy gyereket, csak azért, mert az enyém és Aidené… ő nem Rowle, bár aranyvérű és hasonló körökben mozog, talán nem áll ennek a gyalázatnak az oldalán.
Beléptünk a gardróbba, amit Aiden a születésnapomra készíttetett. Még emlékeztem, ahogy befogta a szemeimet és bevezetett, majd oda súgta: “Boldog születésnapot, Nyuszi.” Szerettem ezt az emléket, szerettem a boldogságunkat… ez a házasság sosem vált úgy teherré, mint Nattal. Aiden nem akart beosztani a mindennapjaimat.
A puha szőnyegen ott állt a két ülőpárna, közte a kávé és a süti.
- És pakoljak át, amíg te itt kávézol? - megrökönyödve pillantottam Serenára. Fogalmam sem volt mi ütött belé. Én kitettem magamért, hogy tetszen neki az egész, hiszen tudtam, hogy rossz kedve van. Emellett, ha még gucci divatbemutatót is tartok neki, csak jól érzi magát.  A levelében mondta, hogy nincs jó passzban, direkt azért készültem ennyire.
- Ööö… ja, igen, egyedül akartam meginni két kávét meg benyomni az összes sütit. - Bólogattam nagy lelkesen, persze megjátszva az egészet. - Föld hívja Serenát! Rémlik, Elliot vagyok, nem egy rabszolgahajcsár. - Tettem hozzá némi sértettséggel.
- Ne haragudj, nem vagyok jó passzban. - Érkezett a magyarázat, miközben mutattam neki, hogy üljön már le. - Szakítottunk Doriannel. - Folytatta a kezében egy bögrével. Hát igen, tudtam, hogy a szakítás szar dolog… bár ilyen rövid kapcsolatokban nem sok tapasztalatom volt. Esmével voltam talán három hónapig, aztán már férjhez is mentem. Nattal meg három év után, jó nehezen engedtük el egymást, vagyis én őt.
- Ha ezt tudom, inkább csokifagyit hozok. - Sóhajtottam fel és belekortyoltam a kávéba. - Tudom, hogy most fáj, de senki sem ér annyit, hogy ennyire rossz passzban legyél.. ha csak nem ő az igazi. - Tettem hozzá. Tudtam én, milyen az igazival szakítani. Nekem az Nat volt, Aiden más, ő egyszerre a lelkitársam, a barátom, a szeretőm. Egy nagyon nagy szerelem, akire szívesen áldozom az egész életemet.
- Ugye nem ő volt az igazi? - pislogtam aztán rá. - Elvigyelek pasizni? Tudok egy jó helyet.

[Délelőtt a gardróbban]

Délelőtt a gardróbban


outfit

2003. június 10.

To: Elliot O'Mara

Ellioték lakása maga a tökéletesség. Látszik, hogy sok energiát fektetnek bele, hogy otthon legyen belőle. Most meg már főleg, hogy itt ez a pici lány. Azt hiszem, a srácok mindent meg fognak tenni érte. Már abból is látszik, hogy velük alszik, egy szobában. Elmerengek, hogy vajon éjszaka össze szoktak-e veszni azon, hogy ki keljen fel a kislányhoz. Mármint nem azért, mert a másikra akarják lőcsölni a feladatot, hanem, mert mindketten fel akarnak kelni. Aident nem ismertem annyira, mint Elliotot, de simán el tudtam képzeni valami ilyesmi szituációt.
Rosie mindenesetre nyugodtan aludt a kiságyban, úgy tűnt, nem zavartam meg édes álmában. Mondjuk elég nagy nyüzsgés lehetett néha-néha körülötte, kénytelen volt hozzászokni ehhez. Mindenesetre Cleo vigyázta az álmát, és Ellioték macskája is biztosan fülelt. A varázslók állatai mindig olyanok, mintha ők is varázstulajdonságokkal lennének felruházva. Mintha beléjük is átkerülne a gazdájuk varázserejéből.
Követtem Elliotot a gardróbba, és Elliot jogos sértettséggel, némi iróniával a hangjában rángatott vissza a jelenbe.
- Tudom, hogy most fáj, de senki sem ér annyit, hogy ennyire rossz passzban legyél.. ha csak nem ő az igazi. - mondta végül megenyhülve. - Ugye nem ő volt az igazi? Elvigyelek pasizni? Tudok egy jó helyet.
Hálás mosollyal néztem rá, és mielőtt válaszoltam volna, időnyerés gyanánt, belekortyoltam a kávéba.
Fogalmam nem volt, mi lehetett volna. Ahhoz túl kevés időt töltöttünk együtt.
-Nem tudom, hogy ő volt-e az igazi. Valójában nem voltunk együtt olyan sokat, hogy ez kiderüljön. Vagyis, nem tudom, ezt rögtön, elsőre érzi az ember? - kérdezem Elliottól. Neki azért mégis kicsit több tapasztalata volt a komoly kapcsolatok terén. A válasza után folytatom:
-Az zavar leginkább, hogy nem volt semmi vita közöttünk. Még csak nem is haragudhatok rá valami miatt. Egyszerűen csak kilépett ebből a kapcsolatból. Azt hiszem, megijedt attól, hogy komolyabbra fordulhat. Nem kérdezgettem, nem kutakodtam utána, csak próbáltam megélni a pillanatot. Ő mégis úgy érezte, hogy többet szeretnék tudni. Pedig szerintem csak ő akart többet elmondani. De nem ment neki.
A kezembe temettem az arcom, miközben értetlenül ingattam. Egyszerűen nem értem, hol rontom el mindig. Habár mindig én vagyok a kitartó, az, aki elfogadja a másik problémáit, mégis mindig én maradok hoppon.
-Na mindegy. - motyogom, és Elliotra nézek. - Azt hiszem, inkább ezen a nyáron minden időt magamra szánok. Inkább mesélj te, milyen az apuka-lét? Aiden is ugyanolyan szerelmes Rosie-ba, mint te? És hogy bírjátok az éjszakákat?
Még emlékszem, milyen volt, amikor az öcsém megszületett. Mindenki imádta nappal, éjszaka viszont túl hangos volt. Megvárom, amíg Elliot mesél egy kicsit a kibővült családjáról, majd az óriási gardróbra nézek.
-Hogy gondoltad ezt a tavaszi nagytakarítást? Át is akarod nézni a ruhákat? Van, amitől meg tudsz válni?
Próbálom elterelni a figyelmem, és száz százalékosan Elliotra koncentrálni. Most ezért vagyok itt. Talán a végére kicsit jobb kedvre derülök. Úgyhogy belevetem magam, Elliottal a pakolásba, és tényleg lelkesen válogatok a ruhák között.

◂let’s do some fun▸

2003. június 10.

◃serena▹

my soul will find yours

style: new daddy style ║ zene: butter

Serena szétesettnek tűnt, miközben én egy divat-kincsesbányába vezettem be. Nem volt más a gardróbom, mint egy igazi stílus palota, amiben el lehet veszni egy délutánra... pláne mióta az új csomagok is megérkeztek. A helyzetet pedig csak tovább fokozta a finom jegeskávé és a sütemény, amit odakészítettem kettőnknek. Tudtam, hogy nincs jó passzban és nem volt olyan sok barátom amúgy sem, így legalább arról a kevésről gondolkodni akartam. Ezért is tettem félre a sértettséget, beszélgetésbe kezdtem. Talán kibeszéli magát, megnyílik... jobban lesz. Ahogy én is mindig jobban voltam, mikor kisírtam a szívfájdalmamat.
Ezer meg ezer könnyet hullattam Nat miatt. Éppen akkor fájt a legjobban, mikor megismerkedtünk a Godrikon. Serena persze nem tudta ezt akkor, mert nem mondtam el neki mindent magamról. Azt tudta, hogy elváltam s voltak gyerekeim, akiket hátra hagytam. Nekem Aiden volt a tisztalapom.
- Nem tudom, hogy ő volt-e az igazi. Valójában nem voltunk együtt olyan sokat, hogy ez kiderüljön. Vagyis, nem tudom, ezt rögtön, elsőre érzi az ember? - kérdezte.
Megpróbáltam felidézni, milyen volt megismerni Nat Forest, aztán Aident. Előbbinél lassabban alakult ki, kellett pár nap, hogy megérezzem azt a bizsergést és randira hívjam őt. Aidennel más volt. A tó partján, mikor megmentette az életemet és az ájultságból őt pillantottam meg először vizesen, éreztem valamit.
- Én szinte azonnal éreztem. - Bólintottam. - De nehéz eldönteni, hogy Nat volt-e az igazi vagy Aiden.
Belekortyoltam a kávéba. Jól esett a keserűésge, meg a hűvössége.
- Az zavar leginkább, hogy nem volt semmi vita közöttünk. Még csak nem is haragudhatok rá valami miatt. Egyszerűen csak kilépett ebből a kapcsolatból. Azt hiszem, megijedt attól, hogy komolyabbra fordulhat. Nem kérdezgettem, nem kutakodtam utána, csak próbáltam megélni a pillanatot. Ő mégis úgy érezte, hogy többet szeretnék tudni. Pedig szerintem csak ő akart többet elmondani. De nem ment neki.
Csak figyeltem. Nem tudtam pontosan mi történt közöttük. Talán voltak apró jelek, amiket Serena nem vett észre. Én a nagyokat is félvárról vettem. A három évünkből egyet már nem kellett volna Nat mellett tőltenem. Szörnyű volt. Minden lépésünk, minden vitánk csak tovább rombolta azt, amit egymás iránt éreztünk. Most pedig, éppen amiatt, hogy ennyire megromlott az egész, a gyerekeim közelébe sem mertem menni.
- Azt hiszem, inkább ezen a nyáron minden időt magamra szánok. Inkább mesélj te, milyen az apuka-lét? Aiden is ugyanolyan szerelmes Rosie-ba, mint te? És hogy bírjátok az éjszakákat? - Egész gyorsan témát váltott. Könnyebb volt ez, mint elmerülni a kínok között. Ezért felemeltem a sütis tálat és felkínáltam egy édes, állatkafej formájú kekszet.
- Hát... annyira nem nehéz, mint hittem. Furcsa, mert a fiammal ezt sosem éltem meg igazán. Mire megszületett, nem laktam Nat házáben. - meséltem halovány, keserű mosollyal az ajkaim szegletében. Még mindig fájt, hogy magára hagytam, de éppen az ő érdekében tettem meg. Nem lett volna neki jobb attól, ha azt látja, az egyik apja őrülten sóvárog a másik után, vagy érzelmileg zsarolja, mert elhagyta. Nat sosem látta volna be, hogy nem tartozunk össze. Ezért nekem kellett kitépnem magam a kapcsolatból. - Aiden olyan szeretettel van a kislánya iránt, hogy gyönyörű nézni. - tettem hozzá és megint beleittam a kávéba, amikor letettem a sütis tálat.
Megköszörültem a torkomat. Nem akartam Noah-ra gondolni, meg az életre, amit hátra hagytam. Kicsit el is fordítottam Serenától a tekintetemet, hogy lenyeljem a gombócot és megpróbáljak nem sírni... Noah alig egy hét múlva lesz két éves és én nem leszek ott mellette. Rossz apa vagyok. A legrosszabb. Rosie nem engem érdemelt volna.
- Hogy gondoltad ezt a tavaszi nagytakarítást? Át is akarod nézni a ruhákat? Van, amitől meg tudsz válni?
Hálás voltam Serenának a témaváltásért. Letettem hát a bögrémet és megfogtam egy fehér kosarat, amiben már volt egy-két ruhadaran. Nagyrészt olyasmi, ami Aiden szerint túl rózsaszín vagy éppen nagy volt rám. A Guccit nem volt szabad varázslattal alakítani, egyszerűen nem volt jó a végeredmény, így meg sem próbálkoztam vele.
- Ebbe gyűjtöm, amik nem jók rám. De ahhoz próbálnom kell... - Magyaráztam és odaléptem az egyik dobozhoz, ami nem rég érkezett. Egy pálcaintéssel feltéptem, majd az egyik paravánt is odarepítettem magamhoz, hogy az mögött öltözködjek.
- Készen állsz egy bemutatóra? - kérdeztem és belenyúlva a dobozba kivettem egy bársonyosan puha, fekete inget, egy hozzá passzoló nadrággal.

[Délelőtt a gardróbban]

Délelőtt a gardróbban


outfit

2003. június 10.

To: Elliot O'Mara

Elliot tényleg mindent megpróbált, hogy jobb kedvre derítsen. Meghallgatott, figyelt rám, sütivel és jegeskávéval várt. Kevés igazi barátom volt, de azt hiszem Elliot pont közéjük tartozott. Nem találkoztunk túl gyakran, nem voltunk napi kapcsolatban, de amikor összejöttünk, akkor ment a társalgás, tudtam, hogy megbízhatok benne, elmondhatom, ami a szívemet nyomja.
Amikor az igazi szerelemről kérdeztem, azt válaszolta:
-...nehéz eldönteni, hogy Nat volt-e az igazi vagy Aiden.
Egy pillanatig hallgattam, elgondolkoztam azon, amit mondott. Elliot pont egy olyan ember, akit könnyű szeretni, még ha ezt nem is fogadta el. De, ha valakit ő szeretett és bizalmába fogadott, akkor azt tényleg úgy érezte.
-Szerintem mindkettőjüket szeretted. És mindkettő lehetett igazi. Valahogy úgy képzelem, hogy nincs olyan, hogy igazi. Minden embert lehet igazán szeretni, és igazán gyűlölni is. Néha ugyanazt az embert is. Hiszen változunk, egymást változtatjuk meg. Szóval simán lehet, hogy igazi szerelem volt közöttetek Nattal, abban pedig egészen biztos vagyok, hogy az igazi, ami Aiden és közötted van.
Vajon egyszer én is találok egy ilyen embert? Mennyi időt kell várnom ahhoz, hogy megtaláljam, legalább csak egyszer? Van erre esély? Mégis, mennyi lehet? Hiszen egy óriási országban élek, ahol millió és egy varázsló van. És vajon csak varázslók között kellene keresgélnem?
-Ah, nehéz dolog ez a szerelem. - motyogtam és inkább a kislányuk felé tereltem a szót. Először a fiáról mesélt. Nem sokat tudtam róla, és ahogy kivettem a szavaiból, ő sem. Sajnáltam Elliotot is, a kisfiút is, hogy így alakult közöttük a apa-fiú viszony, mert igazán megérdemelték volna egymást. De Elliot kapott egy új esélyt, hogy bebizonyítsa, jó szülő is tud lenni.
-Biztosan szuper szülők lesztek. És a kislányok oda vannak az apukájukért. Tapasztalatból beszélek. - mosolyodtam el. Láttam Ellioton, hogy nehéz téma ez a szülőség neki.
-Elliot. - fogtam meg a kezét, hogy rám nézzen. - Rosie-nál még csak most kezdődik minden, de nem késő, hogy a fiadnak is jó apukája legyél. Biztos vagyok benne, hogy hiányzol neki. Lehet, hogy kellene egy esélyt adnod a dolognak, hiszen a te fiad is.
Aztán inkább eltereltem a figyelmét, végül is ezért jöttem. Halvány mosollyal dőltem hátra a székben, a lábamat keresztbe tettem, és Elliotra néztem.
-Türelmetlenül várom a divatbemutatót. Addig pedig elmesélhetnéd, hogy mi is lesz az idei nyári divat. Szükségem lenne néhány új ruhára.

◂let’s do some fun▸

2003. június 10.

◃serena▹

my soul will find yours

style: new daddy style ║ zene: butter

Furcsa volt a múltat felidézni. Olyan volt, mintha minden, ami valaha Nattal volt csak egy álom lett volna… szerettem is, de aztán átfordult valami sötét, fájdalmas dologgá, mert már egymással harcoltunk, nem egymás mellett. El kellett fogadnom, hogy annak a világnak vége és annyira elnyomtam magamban, hogy már szinte nem is emlékeztem rá, milyen volt őt szeretni, mellett ébredni. Túl könnyű volt az egész, mégis tudtam, nélküle most nem lennék az, aki vagyok. Talán sosem tanultam volna meg szeretni igazán.
– Szerintem mindkettőjüket szeretted. És mindkettő lehetett igazi. Valahogy úgy képzelem, hogy nincs olyan, hogy igazi. Minden embert lehet igazán szeretni, és igazán gyűlölni is. Néha ugyanazt az embert is. Hiszen változunk, egymást változtatjuk meg. Szóval simán lehet, hogy igazi szerelem volt közöttetek Nattal, abban pedig egészen biztos vagyok, hogy az igazi, ami Aiden és közötted van. – Mondta Serena. Az ajkaimhoz emeltem a poharat, hogy belekortyoljak a kávéba.
– Valamilyen értelemben igazi mindkettő. De Nat Forest volt a nagy ő. Csak azt hiszem, túlságosan meg akartuk változtatni a másikat, aminek az lett a vége, hogy végül harcoltunk egymással. – Nyeltem egyet és ahogy erről beszéltem, éreztem azt a régi gombócot a torkomban, ami addig feszített, még könnyfátyolos nem lett a szemem. Elfordítottam a fejemet, hogy Serena ne lássa. Pislogtam egy-kettőt, hogy összeszedjem magam. – Azért ő volt a nagy ő, mert nélkül most nem lennék ez, aki vagyok és nélkül sosem kaptam volna meg ezt a boldogságot itt Aidennel. Egy tökéletes világban persze mellette maradtam volna, de akkor nem is próbáltuk volna meg megölni egymást annyiszor. – Folytattam kicsit rekedten.
Még mindig nyílt seb volt ez a szívemen, elnyomhattam akárhogyan is. Az a kapcsolat önző volt és fájdalmas, annyi pofont kaptam Tengerszemben, mint máshol sosem. Talán megérdemeltem, mert provokáltam őt, meg ő is engem… de az utolsó évünkben mi már nem házaspár voltunk, hanem ellenségek.
– Ah, nehéz dolog ez a szerelem.
Örültem, hogy inkább Rosie került a beszélgetés középpontjába. Azonban egy ideig nem néztem Serenára. Nem akartam, hogy lássa, milyen zaklatottá tesz a múltam felidézése. Persze szülőnek lenni sem volt könnyebb téma… ezerszer eszembe jutott kiket hagytam hátra. De nem tehettem mást. Nathoz menni olyan volt, mintha üvegen akarna átsétálni az ember. Állandóan lepattantam és nem volt kedvem azt látni, mennyire szenved miattam.
– Elliot. – Fogta meg a kezemet, én pedig rápillantottam. – Rosie-nál még csak most kezdődik minden, de nem késő, hogy a fiadnak is jó apukája legyél. Biztos vagyok benne, hogy hiányzol neki. Lehet, hogy kellene egy esélyt adnod a dolognak, hiszen a te fiad is.
Csak megráztam a fejemet.
– Az a hajó már elúszott. Képtelen vagyok Nat közelében lenni… állandóan azt érzékelteti, hogy nekem mellett van a helyem. Ha pedig éppen nem ezt, akkor olyan rideg, mintha sosem lettünk volna házasok. – Sóhajtottam egyet, mielőtt elsírom magam ténylegesen. – Egyszerűen nem tudok vele egy légtérben lenni. – Tettem hozzá.
Szerencsémre Serena kapcsolt és inkább a ruhákra terelte a szót. Bár éppen nem sok kedvem volt bohóckodni, de azért besétáltam a paraván mögé, hogy felvegyem az első összeállítást.
– Miért nem megyünk el együtt vásárolni? Nem ismerem igazán a női divatot. – Magyaráztam, ahogy a csokornyakkendőt igazgatva kiléptem a paraván mögül.

[Délelőtt a gardróbban]

Délelőtt a gardróbban


outfit

2003. június 10.

To: Elliot O'Mara

Elliotnak nehéz volt visszaemlékezni a Nattal közös időre, láttam rajta. De talán kis megkönnyebbülés is, hogy beszélhet erről, mert egyértelmúen látszott, hogy még mindig nyomasztja a dolog. Nekem pedig azért jött jól, mert elterelte a figyelmemet a szakításról, és csak rá tudtam koncentrálni. Pár percre tényleg elfelejtettem, hogy most én vagyok nyomorúságos helyzetben, Elliot pedig egy boldog párkapcsolatban él, és egy kisbabát nevelnek.
-Azért ő volt a nagy ő, mert nélküle most nem lennék ez, aki vagyok és nélkül sosem kaptam volna meg ezt a boldogságot itt Aidennel.  - mondta Elliot, én meg bólintottam.
-Azt hiszem, minden kapcsolat ad valamennyit az emberhez. Formál, alakít, idomulni kell a másikhoz. És ez nehéz, néha nagyon nehéz. Néha annyira nehéz, hogy nem bírja ki a kapcsolat. És ezen is dolgozni kell, hogy kibírja mindkét fél. Az igazi párkapcsolatok sok-sok kompromisszumon alapulnak. De nyilván ebből néha az egyik félnek elege lesz. Bízom benne, hogy ti Aidennel bárni fogjátok.
Amikor arra bátorítottam, hogy vegye fel a kapcsolatot a gyerekével, csak kifogásokat keresett:
-Képtelen vagyok Nat közelében lenni… állandóan azt érzékelteti, hogy nekem mellett van a helyem. Ha pedig éppen nem ezt, akkor olyan rideg, mintha sosem lettünk volna házasok. Egyszerűen nem tudok vele egy légtérben lenni.
-Miért kellene egy légtérben lenned vele? Nem sajátíthatja ki a közös gyereketeket! Nem kell Nattal együtt töltened a napot, csak a fiaddal. Én biztos megpróbálnám... - mondtam, miközben megrántottam a vállam. Láttam, hogy zavarja ez a téma, meg nehezére is esik neki erről beszélni, úgyhogy inkább rátereltem a témát a fő itt tartózkodásomra: a ruhák átnézésére.
Az első szett nagyon durva volt. Felnevettem, mert bár ismertem Elliot kirívó stílusát, azért ez igazán feltűnő volt.
-Azta! Ez kemény. - nevettem a szemem törölgetve. - Bocsi, de én tuti nem vennék fel ilyet soha. - Aztán megkomolyodva néztem rá. - Szóval ezt meg akarod tartani vagy nem?
Én őszintén szólva a nemre szavaztam volna, de mégis csak Elliot ruhája volt, és valamilyen furcsa okból megvette magának, szóval csak volt keresnivalója a gardróbjában.
Aztán a következő szettek sem maradtak el az elsőtől. Mind-mind ilyen furcsa, feltűnő darab volt, alig vártam már egy normális kinézetű összeállítást, hogy azt mondhassam neki: Igen, ez az! Ez maradjon. De Elliot döntött, végül is az övé volt minden.
-Elmehetünk vásárolni, persze. -bólintottam mosolyogva. - Kellenek új cuccok az amerikai útra. Képzeld, úgy néz ki, hogy egy barátnőmmel elmegyünk néhány tengeren túli obszervatóriumba. Talán jót is fog tenni egy kis levegőváltozás.

◂let’s do some fun▸

2003. június 10.

◃serena▹

my soul will find yours

style: new daddy style ║ zene: butter

Akárhányszor szóba került Nat, összeszorult a szívem. A házasságunk olyan volt, mint egy zátonyra futott hajó, amihez nem volt olyan mágia, ami ki tudta volna szabadítani. Azt kívántam, bár lenne megoldás, de egész egyszerűen ilyesmi nem létezett. Gyenge voltam hozzá, hogy tovább próbálkozzak, ki kellett lépnem az erőlködésből. Így végül, hagytam, hogy Nat a maga boldogságát keresse... nem én akartam azt megszabni. Csak azért ragaszkodott annyira hozzám, mert az egész valamikor jó volt. Csak az emléket szerette, nem engem, legyen akármilyen fájdalmas is bevallani.
- Azt hiszem, minden kapcsolat ad valamennyit az emberhez. Formál, alakít, idomulni kell a másikhoz. És ez nehéz, néha nagyon nehéz. Néha annyira nehéz, hogy nem bírja ki a kapcsolat. És ezen is dolgozni kell, hogy kibírja mindkét fél. Az igazi párkapcsolatok sok-sok kompromisszumon alapulnak. De nyilván ebből néha az egyik félnek elege lesz. Bízom benne, hogy ti Aidennel bárni fogjátok.
Csak megráztam a fejemet.
- Ez más volt. - Jelentettem ki. Serena persze nem érthette, mert nem ismert az előttről, hogy Nattal voltam. Egy tolvaj voltam, aki erdőkben bujkált, koszos ruhákban s ha nem lett volna mágia, bizonyára még hajléktalannak is tűntem volna. Napokig nem ettem, máskor csak feküdtem és vártam a halált. Elképzelhetetlen volt, hogy ilyen bizalommal legyek valaki iránt, mint Serena.
- Miért kellene egy légtérben lenned vele? Nem sajátíthatja ki a közös gyereketeket! Nem kell Nattal együtt töltened a napot, csak a fiaddal. Én biztos megpróbálnám... - magyarázta.
- Ha a gyerekemet akarom látni, vele is találkoznom kell, tekintve, hogy két éves és nem tud magától átsétálni hozzám. - Vontam vállat. - Lelkileg zsarol, mikor meglátom. Az a pillantás, amikor tudod, hogy mindjárt elsírja magát, aztán rám keni, hogy elmentem, ha végre szóban megnyílik... - Nyeltem egyet és megráztam a fejemet. Nem volt helye az érzelgősködésnek. - Értünk tettem. Értünk hagytam el, mert bántottuk egymást.
Sokkal jobb volt áttérni a ruhákra. Persze nagyrészt csak úgy megkaptam egy dobozban ezeket a holmikat a Guccitól, a stílustanácsadómon keresztül, aztán kiválogattam amit hajlandó is voltam hordani. A nagyon extrém darabokat meg visszaadtam, hogy oldja meg, ahogyan akarja.
- Azta! Ez kemény. - Állapította meg a csillogós öltönyt nézve. Hát igen, elég merész volt azokhoz képest, amiket utcára viseltem. - Bocsi, de én tuti nem vennék fel ilyet soha.
- Ne is hordj férfi ruhát, túl jó alakod van hozzá.   - válaszoltam és a hatalmas, fali tükör felé fordultam. Kicsit igazítottam a pálcámmal az anyagon, így az szépen rám simult.
- Szóval ezt meg akarod tartani vagy nem?
Csak megráztam a fejem, aztán visszasétáltam a paraván mögé öltözni. Ezúttal egy fekete szettet vettem fel. Sokáig tartott, míg magamra igazítottam, így a csevegés addig is folytatódott.
- Elmehetünk vásárolni, persze. Kellenek új cuccok az amerikai útra. Képzeld, úgy néz ki, hogy egy barátnőmmel elmegyünk néhány tengeren túli obszervatóriumba. Talán jót is fog tenni egy kis levegőváltozás.
Kimásztam a paraván mögül, hogy megmutassam a fekete szettet. Még az egyik napszemüvegemet is felkaptam a polcról, hogy felvegyem.
- Váó. - Mosolyodtam, el, ahogy a tükörben néztem magamat. Nem rajongtam kifejezetten Amerikáért. Elég sokszor voltam ott Nattal és minden olyan furcsán, idegesítően túl volt tolva, mintha nem csak a hamburbergből kéne XXL-es méret, hanem a megjátszott boldogságból és rajongásból is. - Biztosan izgalmas lesz. De a kajákkal vigyázz. - Tettem hozzá és megfordultam előtte. - Na, milyen?

[Délelőtt a gardróbban]

Délelőtt a gardróbban


outfit

2003. június 10.

To: Elliot O'Mara

Érzem, hogy Elliot és Nat kapcsolatával vékony jégre tértünk. Elliot akar is beszélni róla, meg nem is, habár inkább az utóbbi győzedelmeskedik. Nem is erőltetem annyira, habár sajnálom, hogy nem akar kapcsolatban maradni a fiával. Végül is mégis csak az apja, vagy mifene. De hagyom, mert ez az ő döntése, és nem szeretek ítélkezni.
Valószínűleg nem könnyű úgy tartani valakivel a kapcsolatot, hogy egy másik ember folyamatosan aláás a másiknak, és egyáltalán nem könnyíti meg a dolgát. Annyira jó lenne, hogyha az ilyen válások után mindenki a gyerekek érdekét nézné, és nem a sajátját. Mert a gyerekek nem tehetnek róla...
Merlinnek hála, nekem ezt nem kellett soha megtapasztalnom. Mi szerető családban nőttünk fel az öcsémmel, vigyáztak ránk - meglehetősen sok felnőtt -, és mindig teljes szeretet kaptunk.
Így inkább rátereljük a szót - és azt hiszem, így mindkettőnknek könnyebb -, a ruhákra és a divatbemutatóra. Elliot ruhatára nagyon széles skálán mozog. Vannak kifejezetten kihívó, és figyelemfelkeltő darabok, mint amit elsőre felvett, de vannak egészek vállalható öltönyök, zakók is. Én a színes, de nem kirívó öltözetek híve vagyok, így néha már sok az, amit Ellioton látok. De ez az ő ízlése, így szeretjük, így inkább csak baráti jótanácsokat adok neki.
Mesélek neki az amerikai tervünkről. Valójában nem tudom, mikor megyünk és pontosan mit fogunk csinálni, de a lényeg az, hogy kimozdulok ebből a közegből, ami nagyon, de nagyon jót fog tenni nekem, ebben biztos vagyok. És Mariának sem lesz hátrányára.
-Na milyen? - kérdi a fekete szettjében.
-Ez már sokkal jobban tetszik, és közelebb áll az én ízlésemhez. Szerintem ezt tartsd meg. - bólintok, aztán intek neki, hogy mutassa a következőt.
Közben kérdezgetem:
-Szóval te már jártál Amerikában? És miért kell vigyázni az ételekkel?
Majd a válasza után:
-Mi inkább szakmai kirándulásra megyünk. Obszervatóriumokba, meg ahhoz a furcsa nevű mugli csillagász szervezethez, ami az amerikai mugliknak van... NASA, azt hiszem így hívják! - jut eszembe a neve. - Igazából már várom, de még nem tudjuk pontosan mikor megyünk. Remélem tényleg összejön... - motyogom kicsit aggódva.
-Annyira helyre el kellene menni. - mondom, miközben Elliot az újabb szettjét veszi fel. - Neked mi volt a kedvenc helyed, ahova eljutottál? - kérdezem kíváncsian.

 

◂let’s do some fun▸

2003. június 10.

◃serena▹

my soul will find yours

style: new daddy style ║ zene: butter

Jobban élveztem, amikor a ruhákkal foglalkoztunk és nem velem meg a válásommal. Nem volt könnyű az utolsó egy év abban a kapcsolatban és akármit is tettem, nem volt megoldás arra, hogy boldogok legyünk együtt. Nem ment, mert Nat nem akart jelen lenni igazán, csak birtokolni dolgokat, engem. Ez pedig egész egyszerűen nem működött azon a módon, ahogyan azt ő elképzelte.
– Ez már sokkal jobban tetszik, és közelebb áll az én ízlésemhez. Szerintem ezt tartsd meg. – Jegyzete meg Serena az újabb szettre. Hát igen, ez az én ízlésemhez is jóval közelebb állt. Szerettem a feketét és az eleganciát, ebben a néhány ruhadarabban pedig ez tökéletesen ötvöződött.
– Szóval te már jártál Amerikában? És miért kell vigyázni az ételekkel? – kérdezte Serena, ahogy megint bementem a paraván mögé. Úgy kutattam ki, hogy mi lehet a következő szett. Valami vörös kimonó féle volt, egy nadrággal. Hát ez például Natnak biztosan tetszett volna, imádta, mikor női cuccokban voltam.
– Többször is. Nat sokszor járt dedikálni az Államokba, én pedig mentem vele, mármint ha olyan kedvem volt. Időnként előfordult, hogy nélkülem utazott. – Válaszoltam, ahogy vállfára tettem a fekete ruhadarabot. Közben persze egyre kevesebb ruha volt rajtam. – Arra készülj, hogy mindent csak extra nagy adagban vehetsz meg… és valahogy minden sokkal olajosabb és zsírosabb. A cukros ételek meg édesebbek. – Meséltem el neki a tapasztalataimat. Persze a legjobb éttermekbe is vitt ott is Forest, mert azt szerette, ha szép dolgokat tehet körém. Úgy gondolom kívánatosabb voltam neki… pedig, amikor megismert csak egy nyomorék patikus voltam, aki próbált életmódot változtatni.
– Mi inkább szakmai kirándulásra megyünk. Obszervatóriumokba, meg ahhoz a furcsa nevű mugli csillagász szervezethez, ami az amerikai mugliknak van... NASA, azt hiszem így hívják! – Magyarázta Serena, miközben már a fehér nadrágba bújtam bele. – Igazából már várom, de még nem tudjuk pontosan mikor megyünk. Remélem tényleg összejön...
Erre elmosolyodtam. Serena túl egyszerűen gondolkodott. Ha az ember nagyon akar valamit, egyszerűen csak fogja magát és belevág, nem kell jegyekre meg engedélyekre várni. Amerikába is fél pillanat kijutni, ha a megfelelő emberekkel van kapcsolatban és történetesen engem is ismert.
– Minden összejön, amiért teszel. – Feleltem. Én voltam az élő példája annak, hogy sok mindent csak akarni kell és az ember megkaphatja. Egy hajléktalan tolvaj voltam tizenöt éves koromtól kezdve. Harmincévesen meg egy olyan házba tértem haza, amit sosem használtam, a családom halottnak hitt. Mégis talpra álltam, lett egy gyönyörű gyerekem, megtapasztaltam milyen szerelmesnek lenni és nem mellesleg Guccit próbáltam éppen a saját gardróbomba. Ki gondolta volna, hogy egyszer idejutok?
– Annyira helyre el kellene menni. – Folytatta, ahogy felvettem a kimonót, amihez még egy kötő sem volt. Ezért szorosan összehúztam magam előtt. Aidennek simán mutogatnám a meztelen felsőtestemet, de Serena aligha lehet kíváncsi a sebhelyeimre. –  Neked mi volt a kedvenc helyed, ahova eljutottál?
– Hát elég nehéz egyet kiválasztani… – feleltem és kiléptem az újabb szettben elég. – Sok helyen jártam. Egyiptomot is imádtam, meg Görögországot, Izland egyenesen szerelem volt, a Sptizbergák vonz még igazán. Szeretem a hideget. – Tettem hozzá és körbefordultam, szorosan fogva a selyem anyagot. Így volt esélye Serenának hátulról is megfigyelni a finom mintát.
– Elég szexi?

[Délelőtt a gardróbban]

Délelőtt a gardróbban


outfit

2003. június 10.

To: Elliot O'Mara

Amikor Elliotot Amerikáról kérdezem, megint Natnál lyukadunk ki. Valahogy mindig ő kerül a középpontba, amikor Elliot szerelmi életéről, vagy csak úgy általában az Aiden előtti életéről beszélünk. De talán azért, mert akkor annyira szerves részét képezte az életének, mint nekem mondjuk a csillagászat. Előbb-utóbb mindig elérünk a csillagokhoz, égitestekhez, csillagtérképekhez.
Azt viszont megtudom, hogy mindent nagy adagban mérnek Amerikában. Hát az angol ízvilághoz szokott ízlelésem nem biztos, hogy ennek örülni fog. De hozzá lehet szokni, és nem is leszünk olyan sokáig Amerikában, hogy tényleg hozzá is kelljen szoknom. Nem hiszem, hogy egy-két hétnél tovább tartana a kis kiruccanásunk. Sose az ötórai tea, és a kis sütemények hiányoztak.
– Minden összejön, amiért teszel. – biztatott Elliot. Na igen, ez nagy életbölcsesség volt, csak az volt a gond, hogy nem tudtam igazán, mit akarok. Mindenbe belekezdtem egy kicsit, és hol saját hibámból, hol rajtam kívül álló okok miatt minden előbb-utóbb félbeszakadt. Ott volt a két felemás kapcsolatom, az egyetemi kutatásaim, úgy általában az egyetem, ahol nem találtam a helyen, de még James boltjában sem tudtam száz százalékban jelen lenni. Sodródtam az árral, nem találtam a helyemet. És kívülről ez csak az elkényeztetett kislány drámája lehetett, de belülről ez tényleg felkavaró volt. A Roxfort végéig tudtam, hogy hol van a helyem, tudtam, mit akarok, de azóta csak kerestem az utam.
Szóval könnyű tenni valamiért, ha tudja az ember mit akar. De így? Úgy éreztem, el voltam veszve. És itt voltak a barátaim, mint Elliot is, aki néhanapján felvidított - most is valami extravagáns selyem, kimonó szettben jelent meg előttem -, de a legtöbb napon csak voltam. Nem voltam szomorú, de kifejezetten boldognak sem mondtam volna magam.
–-Elég szexi? - kérdezte tőlem, olyan Elliotosan.
Én vigyorogva, de a számat félrehúzva ráztam a fejem.
-Nem is tudom, Elliot, inkább csak a selymet tartsd meg, és készíts belőle egy másik ruhát. Vagy sálat. Vagy függöny. De a kimonó olyan furcsa öltözet.
És így folytattuk a következő egy órában. Inkább Elliot vicces, kihívó, furcsa, és néha egészen hétköznapi szettjeire koncentráltunk, és nem említettük már a szerelmi életünket, Natot, vagy akár a csillagászatot vagy az egyetemet sem. Inkább a ruhákról kérdezgettem Elliotot, próbáltam felidéztetni vele kedves emlékeket.
A végén pedig megegyeztünk, hogy még Amerika előtt elmegyünk együtt vásárolni, és felkészíti a ruhatáramat az utazásra. Örültem, hogy eljöttem Elliothoz. Mire végeztünk a kis Rosie is felébredt, és jelezte az apjának, hogy ő bizony éhes.
Így elbúcsúztam tőlük - inkább csak intettem Elliotnak, úgysem hallotta volna a sírástól -, és kicsit jobb kedvre derülve indultam haza.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!