Lola felfedezése

Jerry Spencer irodája - Makulátlan Szépség Modellügynökség



Igen impozáns, aranykupolás épület 6. emeletén kap helyet Elfelda ügynökének irodája a londoni Cabot Square tér jobb oldalán, mely a hírhedt Canary Wharf üzleti negyedben található. Mivel muglik is látogatják az irodát, így első ránézésre semmilyen mágikus fortély nem érhető tetten a helyszínen. Jerry irodája egyszerű lifttel közelíthető meg, és a nyitott ajtók mögött bájos mosolyú, dekoratív recepciós lány fogadja az érkezőket, aki aztán London egyik legsikeresebb modell ügynökéhez továbbítja őket.

Újra pályán
2003. Április 20.

 


swan lake

Annyira elvarázsolt az új életem a mágikus világban, hogy kicsit elvesztettem a lábam alól a talajt. A kifutó talaját, pontosabban. Persze, az egész modellkedést Maya erőltette, és főleg neki volt haszna belőle, hiszen a kicsi lánya által megkeresett összes bevételt zsebre tette, de amikor megláttam a Szombati Boszorkányban a hirdetést, valami megmozdult bennem. Nem, egészen biztosan és határozottan nem lehetett honvágy, mert a Roxfortban is, és Elliotéknál is jobb dolgom volt, mint korábban otthon. Talán csak az ismerős terep vonzott, egy kis biztonságot adó nosztalgiázás, hogy legyen az életemnek egy része, ami nem vadiúj, és teljesen feltérképezetlen. Persze, attól még ugyanúgy lehet izgalmas, sőt!
Ahogy a gyönyörű téren sétáltam, majd a liftből gyönyörködtem az irodaházas, impozáns környék panorámájában, arra gondoltam, azért nem rossz élet ez. Még ha én csak a sikátorokból felkapaszkodott lány voltam, akinek egyetlen szerencséje, hogy megnyerte a félvér génlottót, azért ilyenkor elfogott az álmodozás, talán egyszer nem csak vendégszereplő lehetnék itt. De ha az is maradok - a különböző repi ajándékokért, a kalandért, és az ezúttal csak nekem járó pénzbeli díjazásokért akkor is megéri. Na jó, nem csak Nekem, Aidnek és Elliotnak biztos jutna belőle. De előbb meg kell győznöm az ügynökséget, és az emberüket.
- Lola Miller vagyok, a mentorprogramra szóló meghallgatásra jöttem, Miss Elfelda Hall-hoz.
Csendes, jólnevelt magabiztossággal libbentem a recepciós asztalhoz. Az adrenalin régen nem hozott kellemetlen helyzetbe, tipegő koromban megtanultam már átfordítani a feszültséget hajtóerővé, hogy megkapjak szerepet, megnyerjek versenyt, elbűvöljek ügynökségeket. Most nem látszott ki, hogy anyámmal egy koszlott albérletben tengettük napjainkat, Camden kétes hírű körzetében, televíziós szennysorozatokkal és szépészkedéssel múlatva az időt, amikor nem épp anyám káros szenvedélyeire kerestem az anyagi hátteret a szépségemmel.
A recepciós eligazított, én pedig megköszöntem, és elsétáltam a folyosón a mutatott irányba. Kicsit azért izgultam. Olyankor mindig igazgattam magamon valamit, az egyébként tökéletes frizurám, vagy a ruhám, esetleg a válltáskám, amibe épp belefért a korábbi portfólióm. Ez most mégis más, mint az eddigiek, hiszen most a mágikus világ modelléletébe próbálok belepillantani. Ráadásul ezúttal nem Maya nyomására, egyszerűen csak magamtól. De attól, vagy épp azért, nem fogom elszúrni.
Azért az ajtó előtt megálltam egy mély levegőt venni. Még ennyi kellett ahhoza  végső elszántsághoz, hogy a kilincsre tegyem a kezemet. És ennyi kellett ahhoz, hogy egy részem - egy mélyen titkolt részem, amelyik használt ingyentankönyvekből tanult, a munkákhoz járó promóciós ruhákat és kiegészítőket hordta, és ruhabemutatókról meg a plázákból csent szépészeti aprócikkeket, hogy legyen mivel csinosítsa magát - kinn maradjon, a küszöb folyósó felőli oldalán.
- Miss Hall? Jó napot kívánok. Lola Miller vagyok. Az időpontra jöttem.
Nyugodtan sétáltam oda a szőke hölgyhöz, hogy kezet nyújtsak neki, az asztala felett. Halvány mosolyom most természetes volt, ezúttal nem használtam semmilyen sminket vagy trükköt. Megtanultam már, hogy az első bemutatkozó alkalommal úgyis az alapot nézik, kár is elvonni róla a figyelmet festékekkel és hangsúlyos ruhákkal. Ilyenkor sem nagyon aggódtam, hiszen az apámnak szép, mandulavágású szemeket és egészséges bőrt is köszönhettem, anyámnak pedig finom arcvonásokat.
- Ezek itt a korábbi munkáim.
Kecsesen átnyújtottam a mappát, benne fotókkal különböző reklámokból, versenyekről, egy-két balettelőadásból is, hogy lássa, többféle dolog kapcsán is szoktam a rivaldafényt. Bár, hogy milyen is pontosan a rivaldafény itt, a mágusvilágban, az még nem volt annyira tiszta számomra.
- Csak varázstalan munkáim voltak eddig. De nagyon kíváncsi vagyok, milyen ez a szakma a mágikus világban.
Lelkesen és magabiztosan mosolyogtam a csinos nőre az asztal mögött, és próbáltam olvasni róla, mi járhat a fejében. Azt nem vallottam volna be, hogy egyelőre nem sokat tudok róla, és csak addig jutottam, hogy bizonyos képanyagok mozognak és beszélnek, de így megfogalmazva ez talán szebben, és ambíciózusabban hangzott.

Lola felfedezése

to: Lola

2003. április 20.



Szett

Most, hogy elkezdtem színészkedni, no meg kémkedni, egyre jobban foglalkoztat a gondolat, hogy átadjam a tudásomat, amit a modellkedés területén szereztem. Valahogy úgy érzem, hogy már nem ugyanazt nyújtja számomra ez a szakma, mint régen. Nem tölt el már azzal a kellemes izgalommal, ami az elmúlt tizenöt év során mindig végigjárt.
Hogy ez azért van-e, mert ennyi idő alatt beleuntam a modellkedésbe, vagy mert az utóbbi időben sokkal izgalmasabb dolgokban volt részem a szakmán kívül, jó kérdés. Erre egyelőre nem tudok válaszolni, és nem is volt még sok időm gondolkodni rajta. Azt viszont tisztán éreztem, hogy eljött az ideje meghirdetni a mentorprogramot, amin igazság szerint már évek óta gondolkodtam, de mindeddig nem volt rá időm. Bár most is elfoglalt vagyok, szóltam Jerrynek, hogy kezeljük prioritásként a dolgot, és szakítsunk rá időt mindenképpen. Menedzserem - mint mindig - most is úgy zsonglőrködött a naptárral, hogy lehetővé tegye számomra ezt a projektet, ami nagyon boldoggá tett. Az első jelentkező, akit kiválasztottam, Lola Miller, egy nagyon fiatal, félvér lány, csodás ázsiai vonásokkal. Ugyan anyám annak idején engem nem engedett modellkedni 16 éves korom előtt, természetesen tökéletesen meg tudom érteni, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor a kevésbé jó anyagi helyzetből jövő gyermek számára valódi kiemelkedést tud jelenteni a modellkedés. Nincs előítéletem hát a dologgal kapcsolatban, ugyanakkor azt fontosnak tartom, hogy semmiképp se erőltessünk semmit rá a kiskorúakra, ami kényelmetlen számukra. Szerencsére számos olyan márkával állok kapcsolatban, ahol tudom, hogy jól bánnak a 14 évnél fiatalabb modellekkel, és nem szexista módon állnak hozzájuk. Feltett szándékom, hogy Lola Millert a lehető legjobb lehetőségekhez juttassam, és olyan védelmet biztosítsak számára, ami megilleti. Ezen gondolkodom, amikor a kislány belép az irodába. Jerry nagyon rendes volt, hogy kölcsön adta a saját, privát irodáját erre az alkalomra, amíg ő maga egy külső tárgyaláson tartózkodik. Szeretek itt lenni, napfényes és tágas, elegáns, mégis otthonos, és mivel nekem nincs saját irodám, ezt a helyszínt találtam a legalkalmasabbnak a találkozóra Lolával.
- Szia Lola! Igen, én vagyok Elfelda, tegezz nyugodtan! - mosolygok rá barátságosan, és közben kezet rázok vele. Tetszik a határozottsága, magabiztosságot és nyugalmat sugároz, ami igen ritka ebben a fiatal életkorban.
- Kérlek foglaljt helyet! - mutatok a velem szemben lévő kényelmes székre. - Megkínálhatlak egy pohár vízzel vagy üdítővel? - kérdezem tőle, majd tapasztalt pillantással mérem végig a lányt, aki a jelentkezéskor elküldött fotókhoz híven kivételesen gyönyörű. Egzotikus, mégis valahogy letisztult és klasszikus szépséggel bír. Az a fajta modell alapanyag, amelynek bármelyik nagyobb ügynökség örülni szokott. Nem csoda, hogy Jerry is maximálisan helyeselte a döntésemet, hogy karoljuk fel a lányt.
- Nagyon örülök, hogy eljöttél - mondom kedvesen, miközben átveszem a mappát tőle. Lassan, alaposan nézem végig a képeket, amik elég különböző minőségűek, hol a fotós, hol a stylist vagy a sminkes munkáját érzem kifogásolhatónak, de egy közös bennük: Lola remekül néz ki rajtuk, kétség nem férhet hozzá, hogy...
- Úgy látom, hogy nagyon tehetséges és kifejezetten fotogén vagy! - mosolygok rá elismerően, közben a mappát finoman becsukom, és az asztalra fektetem.
- Azt hiszem, a legjobb helyre jöttél, számtalan mágikus modell munkát fogunk neked találni. Ne izgulj, olyan nagyon nem különböznek a varázstalan munkáktól, inkább csak a körülmények mások, illetve sok olyan trükk megoldható, ami mugli stábbal nem, vagy csak nagyon nagy költségek árán. Így izgalmasabb feladatok is megtalálhatnak, amikre természetesen felkészítünk majd - bólogatok biztatóan, aztán megkérdezem:- Látom, hogy sokrétegű tapasztalattal bírsz. Milyen típusú munkáknak örülnél a legjobban? - nézek rá kíváncsian.
- A másik fontos kérdésem pedig, hogy miért kezdtél el modellkedni, mi a célod vele most, és a jövőre nézve? - kulcsolom össze két kezem, könyökeimet az asztal lapjára támasztva, s közben érdeklődve hallgatom Lolát.

Újra pályán
2003. Április 20.




swan lake

- Szia Lola! Igen, én vagyok Elfelda, tegezz nyugodtan!
- Szia.
Elégedetten véstem fel a fejembe ezt az új tényállást. Jó jelnek tartottam, és ami azt illeti, Elfelda tényleg nagyon fiatalosnak látszott, nem olyan nyolcvan és a koporsó közti nyanya volt, akik csak azért ajánlották fel, hogy tegezzem őket, mert úgy akarták bemutatni, milyen fiatalosak és haladó szellemiségűek. Azokkal kellett vigyáznom, ők voltak a legszőrszálhasogatóbbak é a legkegyetlenebbek. De ez a hölg más volt, valahogy megnyugtató kisugárzással bírt, és bár nem altattael egészen a folyamatos készültségem, legalább kicsit ellényegtelenítette.
- Kérlek foglaljt helyet! Megkínálhatlak egy pohár vízzel vagy üdítővel?
- Köszönöm. Egy pohár víz nagyon jól esne.
Kecsesen ereszkedtem le a fotelre, ami az iroda minden részével szinkronban nemcsak minőségi és kényelmes volt, de valahogy azt éreztem, hogy olyan címlapra való, és ez a környezet jól áll nekem. Azért nem terpeszkedtem el, szépen és egyenesen ültem, és csak tiszta vizet kértem, mint aki jól nevelt és egészségesen él, és nem vedeli a reggeliasztalnál literszám a cukros, kalóridús töklevet. Hát igen, ezért is vettem fel a kicsit bővebb ruhát, ápol és eltakar - mondják. Talán be kéne állnom valami iskolai sportklubba, ami nyilvánvalóan nem a durva és ijesztő kviddics lenne, de hátha van más is. És igen, ha ez a megbeszélés jól alakul, a töklé is felejtős lesz. Még szerencse, hogy apám szerencsés géneinek köszönhetően nehezen hízom és hamar lemegy, ami esetleg felugrik.
- Nagyon örülök, hogy eljöttél.
Lelkeseben mosolygok válaszul, jelezve, hogy én is legalább annyira örülök - bár egyelőre nem is tudom, miért. Persze, egy kis dicséretet mindig szívesen hall az ember, és habár volt idő, mikor úgy éreztem, már elég belőle, Elfelda most eszembe juttatta, hogy mégsem.
- Úgy látom, hogy nagyon tehetséges és kifejezetten fotogén vagy!
Ahogy ő mondta, valahogy nem indította el bennem a szokásos “vadásznak rám” vészcsengőt. Az ő szájából ez tényleg olyan…hátsószándék nélkülinek hangzott. Hálásan hallgattam tovább.
- Azt hiszem, a legjobb helyre jöttél, számtalan mágikus modell munkát fogunk neked találni. Ne izgulj, olyan nagyon nem különböznek a varázstalan munkáktól, inkább csak a körülmények mások, illetve sok olyan trükk megoldható, ami mugli stábbal nem, vagy csak nagyon nagy költségek árán. Így izgalmasabb feladatok is megtalálhatnak, amikre természetesen felkészítünk majd.
Mostanra megtapasztaltam már kicsit a mágia csodáit, és ezekből kiindulva a fejem máris tele volt különleges ruhákkal, furcsa felvételi helyszíneken, mágikus állatokkal való pózolással… De aztán Elfelda kérdezett, és ez nem csak visszarántott kellemes gondolataimból, de kicsit meg is akasztott.
- Látom, hogy sokrétegű tapasztalattal bírsz. Milyen típusú munkáknak örülnél a legjobban?
Talán rosszul vette volna ki magát, ha erre rávágom, hogy bárminek. Igazából nem volt egy átgondolt dolog ez részemről. Nem beszéltem meg Elliotékkal sem, ráadásul azt nem is tudom, hogy a Roxfortban nem-e kellett volna erről szólnom, vagy hogy utólag vajon milyen feltételeket szabnak nekem ott ezzel a “hobbival” kapcsolatban.
- Valami izgalmasnak, amivel új élményeket szerezhetek. Érdekelnek azok a trükkök.
Na azt azért már nem tettem hozzá, hogy legyen jó buli, de valahogy elfogott itt az érzés, hogy kérés nélkül is pontosan az lesz.
- A másik fontos kérdésem pedig, hogy miért kezdtél el modellkedni, mi a célod vele most, és a jövőre nézve?
Na erre még annyira se volt könnyű válaszolnom. Bepróbálkozhattam volna az olyan sablondumákkal, hogy hamar felismerték a tehetségem, és nem akarták veszni hagyni, de ez féligazság volna. És Elfelda kedves pillantása végülis valahogy egy őszintébb válaszra sarkallt.
- Először azért kezdtem bele, hogy jobban meg tudjunk élni. Anyukám egyedül nevelt, nem igazán volt… beosztott alkat, nem volt rendes munkája. Inkább menedzserkedett nekem. De ahogy beleszoktam, közben meg is szerettem. Izgalmas, érdekes, szeretem a különleges ruhákat, kiegészítőket, és az is nagyon tetszik, hogy mivel sokszor kifejezetten rám szabják őket, néha egyet-egyet megtarthattam. Jó, mondjuk hamar kinőttem őket az elején - legyintettem vigyorgósan fintorogva, hát a gyerekmodellek bemutató darabjainak gondolom gyakorta ez a sorsa. Meg az, hogy rejtélyes körülmények között egy-egy eltűnik a fotózásokról csak úgy. Hát igen, Elliottól más gént is örököltem talán, nem csak a szép cicaszemeket meg a szerencsés alkatot. De Elfeldával ezt nyilván nem osztottam meg.
- A jövőben… Még nem tudom, nagyon új nekem a mágikus világ, de kicsit ez is vezérelt ide, a modellkedés legalább félig ismerős terep. Talán amíg lehet, modellkednék. Esetleg kipróbálná a színészetet. És a szépészet maga is érdekel. A bájitaltan eléggé tetszik, talán feltalálok majd valamilyen szépítő bájitalt, vagy tervezek szép ruhákat, mint amilyeneket az Anchantée Mademoiselle-ben lehet kapni. Tudom, elég sok minden… Még nem sok területen próbáltam ki magam - mentegetőztem kis kezeimet széttárva. De hát ezért is voltam itt, hogy érjen valami új émény is.
- Csak a szünetekben lesznek majd munkáim? Vagy össze lehet ezt a dolgot egyeztetni az iskolai élettel? - érdeklődtem kicsit témát váltva, de még mindenképp meg szerettem volna kérdezni, mielőtt mondok valamit a fiúknak erről az egészről.
 

Lola felfedezése

to: Lola

2003. április 20.



Szett

Lola igazi kincs lehet a modellszokmában, ez nem is kérdés számomra. Fiatal kora ellenére széleskörű tapasztalattal bír, megnyerő a modora, és kétség kívül gyönyörű, így nagy jövőt jósolok neki. Kérésének megfelelően öntök neki egy pohár vizet az asztalomon lévő szénsavmentes üvegből. Most csak ezért nem állok neki előkeresni a pálcámat, így gyorsabb, meg kevésbé mérsékelt számomra a dolog. Ahogy lehetőségem nyílik tüzetesebben szemügyre venni a korábbi munkáiból összeállított portfóliót, rögtön kettős érzések fognak el. Itt van ez a tagadhatatlanul tehetséges lány, na de miért kényszerült rá ennyire fiatalon, hogy ilyen sokat dolgozzon? Kétlem, hogy önszántából döntött volna így... Az anyai érzések elragadnak, nem csoda, hisz már régóta vágyom az anyaságra, és Ada jelenlétében nem egyszer éreztem azt, hogy bármire képes lennék, csakhogy megvédjem a kislányt. Bár Elliot továbbra sem nézi jó szemmel hogy körülötte legyeskedem, Nat szerencsére engedi, hogy néha-néha elvigyem vásárolni, vagy valami csajos programra, így ha ritkán is, azért még részt veszek az életében. Ez számomra nagyon fontos, és ha esetleg egyszer saját gyermekem lesz, akkor is szeretnék az a nagynéni lenni, akire bármiben számíthat, és akinek bármit elmondhat. Lolát ugyan csak most ismertem meg, így természetesen nem várok hasonló bizalmat a részéről, ezt időbe telik kialakítani, és nyilván más is a helyzet így, hogy munkakapcsolatról van szó. Apropó, munkakapcsolat, érzem, hogy ennek a kislánynak azért kihívás is lesz megfelelni, s erre rá is erősít a kérdésemre adott válasza.
- Igyekszem majd minél izgalmasabb lehetőséget biztosítani a számodra! Különben már van is ötletem az első közös munkánkra... - nézek rá izgatottan, de egyelőre nem fejtem ki a dolgot, mert van még pár kérdés, amit előbb szeretnék tisztázni vele. Mikor a családi hátteréről mesél, átérzem, milyen nehéz lehetett, hogy kislányként ilyen teher hárult rá... gyakorlatilag ő lett a kenyérkereső a családban, ami szerintem nagyon nem korrekt dolog egy szülő részéről. Anya engem sosem hozott volna ilyen helyzetbe, és ha őszinte akarok lenni magammal, akkor kicsit elítélem az olyan szülőket, akik a gyerekeik tehetségével akarnak pénzt keresni, de ezt a véleményemet természetesen eszem ágában sincs ráterhelni Lolára.
- Hmmm értem... Örülök, hogy idővel megszeretted ezt a szakmát, viszont mielőtt belevágunk a közös munkába, azt azért mindenképp meg kell még kérdeznem, hogy most is a családod ötlete volt, hogy munkát vállalj, vagy most te magad szeretnél dolgozni? Ha édesanyád volt a menedzsered, biztosan neki is van véleménye arról, hogy más igazgassa a karrieredet... Jelenleg is ő gondoskodik rólad? - érdeklődöm finoman afelől, mit szól az anyja ahhoz, hogy más mentorálja a jövőben a lányt. Ha valamit nem szeretek, az az, ha túlbuzgó hozzátartozók próbálnak beleszólni az ügyfeleimmel közösen hozott döntésekbe, és ilyen helyzetet semmiképp nem vállalnék most sem, így nagyon remélem, hogy Lola édesanyja képes átadni az irányítást nekem és a lányának.
Ezután Lola hosszabbtávú céljaira terelődik a szó, amire őszintén felcsillannak a szemeim.
- Nocsak! Ha ilyen irányú érdeklődésed van, akkor az a jó hírem van a számodra, hogy számos jó kapcsolatom van a szépészet és a divattervezés terén egyaránt, így mindkét területen nyugodtan kipróbálhatnád magad. Ezek általában nyári gyakornokságot jelentenek, pár hétre vagy hónapra szólnak, és elég intenzív folyamatok, valamint a fizetés is igen csekély, viszont ha hosszútávon ezek izgatják jobban a fantáziádat, akkor én javaslom, hogy próbáld ki valamelyiket! Ha szeretnéd, akkor utánanézek, hogy idén nyáron milyen konkrét gyakornoki programok indulnak az országban! - mosolygok rá izgatottan, aztán válaszolok az ő kérdésére.
- Mindenképpen a szünetekben lennének a munkák, igen, a tanórák után már biztosan te is fáradt lennél, és az iskola sem szereti munka miatt elengedni a növendékeit, így azok a roxfortos diákok, akik modellkednek, tudomásom szerint csakis szünetekben dolgoznak.

Újra pályán
2003. Április 20.




swan lake

- Igyekszem majd minél izgalmasabb lehetőséget biztosítani a számodra! Különben már van is ötletem az első közös munkánkra...
Pontosan azt mondja, amitől lelkes leszek. Persze, nem mutatom, mert nívótlan dolog lenne ujjongani, de ha napszemüveg lenne rajtam, amögött vigyorognék. Furcsa, hogy a gyerekkori kényszerből valahogy ez lett, de hát ismerős pálya, és úgy érzem, ez most az összes előnnyel bírni fog, de talán a régi hátrányok nélkül.
- Hmmm értem... Örülök, hogy idővel megszeretted ezt a szakmát, viszont mielőtt belevágunk a közös munkába, azt azért mindenképp meg kell még kérdeznem, hogy most is a családod ötlete volt, hogy munkát vállalj, vagy most te magad szeretnél dolgozni? Ha édesanyád volt a menedzsered, biztosan neki is van véleménye arról, hogy más igazgassa a karrieredet... Jelenleg is ő gondoskodik rólad?
Csendesen ingatom a fejem, azon gondolkodom, mennyire legyek óvatos, mennyit mondjak. De Efelda kedves arca, óvatos érdeklődése végülis meggyőz.
- Nem. Még a nyáron elküldött, hogy lakjak valakinél, akiről úgy hiszi, az apám. Ez nem biztos, de akár az apám, akár nem, végülis befogadott a férjével, szóval ha nem a Roxfrotban lakom, akkor nála. Azt hiszem, egyébként Maya beteg. De egy ideje nem tudok róla semmit, nem keresett. Szerintem nem is fog.
A kis telefonra gondoltam, amit magam se értem, egyáltalán minek tartok még mindig feltöltve. Elliot notóriusan ragaszkodik a hülye bagolypostához, ami jelentősen több guanoval jár, mint a telefonozás, az új kakis emojikat is beleszámolva. De hát Elliotot így szeretem, legalább stílusos. Mondjuk, ebbe a mai kis találkozómba nem avattam be, de majd írok neki egy baglyot. Vagyis, ahogy szoktam, megengedem egy háztársamnak, hogy feladja helyettem a levelem.
Mobilon ezért csak Maya keresne, szóval lehet, azt a készüléket talán ki is húzhatnám az áramból, hiszen ő lehet, már nem is él. Ha igaz a sejtésem, vagy valami eltitkolt, gyógyíthatatlan betegsége vitte el, de az is lehet, hogy egyszerűen az, hogy két végén égette a gyertyát.
Én nem fogom.  Nem hagyom, hogy bármi is van vele, az elszomorítson, legfeljebb feldühít, de abból több elszántságot merítek. Olyan furcsa, mert amíg ő volt az ügynököm, addig is ugyanaz az életpálya lebegett a szemem előtt, mint most, hogy nem. Mégis, milyen mások a kilátások… Én nem fogom elverni azt, amit megkeresek. Nem fogom hagyni, hogy legyőzzenek mindenféle szenvedélybetegségek. Rettenetesen nívótlan is lenne. Nem, ennek a szakmának kell, hogy legyen szebb oldala is, Elfelda lehet rá az élő példa, aki itt ül előttem.
- Nocsak! Ha ilyen irányú érdeklődésed van, akkor az a jó hírem van a számodra, hogy számos jó kapcsolatom van a szépészet és a divattervezés terén egyaránt, így mindkét területen nyugodtan kipróbálhatnád magad. Ezek általában nyári gyakornokságot jelentenek, pár hétre vagy hónapra szólnak, és elég intenzív folyamatok, valamint a fizetés is igen csekély, viszont ha hosszútávon ezek izgatják jobban a fantáziádat, akkor én javaslom, hogy próbáld ki valamelyiket! Ha szeretnéd, akkor utánanézek, hogy idén nyáron milyen konkrét gyakornoki programok indulnak az országban!
- Köszönöm, igen, szeretném.
Visszamosolygok rá, olyan cinkosan. Hát ilyen egy jó szövetség? A tévében láttam eddig hasonlót, de most felderít, hogy ez nem egy tehetségkutató megrendezett műsor, és nem egy zs kategóriás szappanopera. Tényleg, de furcsa, a Roxfort szép lassan leszoktatott azokról. Vajon mi lett az Esmeralda vége?
- Mindenképpen a szünetekben lennének a munkák, igen, a tanórák után már biztosan te is fáradt lennél, és az iskola sem szereti munka miatt elengedni a növendékeit, így azok a roxfortos diákok, akik modellkednek, tudomásom szerint csakis szünetekben dolgoznak.
Bólogatok, hogy jó tudni. Valahol érthető is. Elképzelem mondjuk Smith képét, ahogy közlöm vele, hogy holnap nem megyek bájitaltanra, mert forgatáson kell lennem.
Ha már nem maradt több megbeszélni valónk, akkor lassan indulni kezdek.
- Nagyon szívesen kipróbálom! És köszönöm szépen a lehetőséget. Akkor várni fogom a megkeresésedet. Bagolypostán is elérsz, de telefonon is elérhető vagyok.
Ahogy kimondom, furcsa, kicsit szomorkás béke száll rám. Nem hiába tartom életben azt a telefont, most már értelmes célja is van. Ha be akarom magamnak vallani, eddig se akartam kihúzni a konnektorból, amit egy felsőbb éves mugli kütyümániás srác bűvölt nekem stikában, mert… mondjuk, hogy cuki a képem, és ezt aljasul ki is használom. De most lett értelmes célja is ennek. Ezért aztán igazán hálás lehetek.
- Köszönöm még egyszer, és minden jót, Elfelda.
Elköszönök, ha elenged, aztán kecsesen kilibbenek az irodájából - de már alig várom a következő találkozást.

Köszönöm szépen a játékot!

Lola felfedezése

to: Lola

2003. április 20.



Szett

Nem lehet könnyű Lolának, az egyszer biztos... El sem tudom képzelni, milyen lehet egy olyan agya gyermekének lenni, aki előbb - ha azt is véli, hogy Lola érdekében - de mondjuk ki, mégis csak kihasználja a saját lányát... Aztán amikor ez megtörtént, és már nem érdeke tovább foglalkozni vele, vagy nincs rá energiája akármi más okból kifolyólag - akkor meg lemond róla, és elküldi őt egy vadidegen férfihez, hogy éljen nála... Értem én, hogy beteg...de nem tehetek róla, bármilyen betegsége is legyen, képtelen vagyok levetkőzni az ítélkezés érzését magamban.
- Ó... Ez nem hangzik jól... remélem meggyógyul édesanyád, és apukáddal is jól alakulnak a dolgok - jegyzem meg csendesen, anélkül, hogy tovább faggatnám. Idővel talán mélyebben is belemegyünk majd ebbe a témába, de azért az első találkozás alkalmával úgy érzem, ennyi bőven elég lehet neki. Nem akarok ennél mélyebben vájkálni a családi hátterében. Talán mégis jót tesz neki a környezetváltozás, reméljük az apja jobban gondoskodik majd róla.
Ettől még végtelenül sajnálom ezt a lányt, de nem akarom erősen kimutatni, igyeksze diszkrét maradni. Valami azt súgja, az utolsó amire vágyik az az, hogy sajnálják. Tudom, milyen érzés mások szemében a szánakozás csillogását megpillantani. Amikor anyám megölte apámat - amit persze csak később tudtam meg - szóval amikor apám, az ünnepelt kviddics sztár meghalt, az én családom is rengeteg együttérző szót kapott, idegenek akartak segíteni anyámnak minden lehetséges módon, hisz nem tudhatták, hogy önszántából maradt rá a nevelésünk. Ő ezt az utat választotta a szabadsághoz, és nem csak a sajátjához, hanem a miénkhez is, míg Lola anyja egyszerűen lemondott a lányáról. Így ismeretlenül is különös antipátiát érzek Maya irányában, talán azért is érint ennyire mélyen a dolog, mert nem is olyan régen nekem le kellett mondanom az anyaság csodájáról. Számomra nem adatott meg, hogy a világra hozzam a kisbabámat... Biztosan nem lett volna könnyű egyedül felnevelni, de akkor is inkább ezt az utat választottam volna, ha választhattam volna. Persze nem kizárt, hogy egyszer még úgy hozza az élet, hogy anya lehetek... Nem kérdés, hogy sosem mondtam le erről a vágyamról, s a Morgannel való kapcsolatunk talán elég erős lesz ahhoz, hogy kiállja az idő próbáját, és családot alapíthassunk. Ha mégsem így történik, az végtelenül elszomorítana, de... azt hiszem képes lennék továbblépni, és... esélyt adni... egy másik forgatókönyvnek, mely még igen halványan bár, de körvonalazódni látszik a lelkemben. Ám addig is, itt a lehetőség, hogy gondoskodjam újdonsült pártfogoltamról, aki nagyon is megérdemli a segítséget.
-  Remek! Akkor amint megfelelő gyakornoki lehetőséget látok, értesítelek, nemkülönben az izgalmas munkákról, amik - biztosra veszem - hogy szintén megtalálnak majd - kacsintok rá biztatóan, aztán útjára engedem. Biztos vagyok benne, hogy ez előtt a lány előtt fényes jövő áll, és alig várom, hogy egyengessem őt ezen a rendkívüli úton.

Én is köszönöm!