Könyvtár

A könyvtárban mindig csöndben kell maradnod, s a legnagyobb tisztelettel kell bánnod a könyvekkel, mert ha véletlenül nem így cselekszel akármelyik pillanatban lecsaphat rád a könyvtárosnő, Madam Irma Cvikker haragja…
Vigyázat! A zárolt részre csupán tanári engedéllyel szabad a belépés, s néha még azzal sem. Ha belógni próbálsz és elkapnak könnyen meglehet, hogy másnap már a Roxfort Expresszen ülsz, és hazafelé utazol.

Könyvtár-zárás



2003. október 09.

Egy teljesen nyugodt nap után kötöttem ki a könyvtárban. Kész voltam mindennel, nem voltam lemaradva egy tárggyal sem - pedig az RBF évben ez különlegesnek számított -, így maradt egy kis időm a legújabb cikkemmel foglalkozni. A roxforti kviddics meccsek különlegességeivel szerettem volna foglalkozni, ehhez viszont háttér anyag kellett.
Szerencsére minden meccsről írtak egy feljegyzést, a statisztikákkal, a játékosokkal, és minden olyan információval, ami számíthatott. Ez egy egész blokk volt a könyvtárban, nyilván az elmúlt pár száz év adataival. Nem kis munka volt, de szerencsére voltak erről már korábban is írások, azokkal kezdtem.
Elég gyorsan telt az idő, egy idő után azt vettem észre, hogy az amúgy is csendes könyvtár még csendesebb lett, és egy idő után, mintha már a fáklyák is kevésbé világítottak volna. Kicsit aggódva néztem körül, mert Madam Cvikker bármelyik pillanatban megjelenthetett, és rám ripakodhatott, hogy mit keresek itt záróra környékén.
Úgyhogy gyorsan összeszedtem a jegyzeteimet, és elindultam az ajtó felé. Nem akartam haragba kerülni a könyvtáros nővel, habár nekem nagyon úgy tűnt, hogy totálisan elfelejtette, hogy én is ott vagyok. A könyvtár egy hátsó szegletében voltam, simán ki is hagyhatta azt a részt, az ellenőrzéskor.
Az ajtóhoz közeledve láttam, hogy nemcsak én jártam így. Nora Narek a másik irányból sietett a kijárat felé, úgy tűnt, ő is elmélázott.
Én értem előbb az ajtóhoz, és nyitottam volna ki, de az nem nyílt. Ha Nora egy gúnyos megjegyzéssel igyekezett volna siettetni, akkor felé fordultam.
-Be van zárva, nem bénázom. - forgattam a szemem, és elővettem a pálcámat, hogy egy Alohomorát is megpróbáljak, de az sem hatott.
-Nézzük, neked jobban megy-e. - léptem félre, és szkeptikusan néztem, hogy neki sikerül-e. Valójában magamban fohászkodtam, hogy nehogy Norának kinyíljon az ajtó. Az nagyon égő lett volna.
Amikor neki sem működött az Alohomora, és ha mást megpróbált az sem, kérdőn néztem rá.
-Akkor most mi legyen?

♥ életek közzé szorulva ♥

( work hard smart )

pretty : z ö l d ♥ vibe: if i lose myself

2003. 10. 09.
 p.s. Theresa

Elpergett a szeptember, olyan gyorsan, mint ahogy a szél mozgatja a sivatag homokját. Léptem egyet és máris október volt, a fák levelei pedig szebbek voltak, mint bármi más, amit eddig láttam. Nem voltam itt, csak tavasz óta, és sosem éreztem még se igazi hideget, és mindent úgy éltem meg, mintha most születtem volna erre a világra. Szerettem ezt a faljta változékonyságot, a látóhatár mögött kúszó ködös hajnalokat, és a csípősebbé váló hideget. Az őszben volt valami lírai szépség. Keveredett az elhaló természet hangja azzal, hogy egy szép napon minden új esélyt kap az életre, és a táj álomba merült. Szerettem volna én is így, egy szép napon elaludni, és a következő pillanatban beleébredni egy másik életbe, ahol mondjuk szabad lehettem. De az fizikailag képtelenség lett volna.
Szóval teltek a hetek, a hónapok, és én még mindig csak szerencéstlekedtem Lennel. Annyira, de anynira szerettem volna, ha egyszer rám is úgy néz, mint arra a kivénült Digbyre, vagy arra a másik idős banyára, Thomsonra. Nem értettem mi volt bennük jó, ami bennem nem volt meg. Frusztrált az egész, főleg reggel, amikor majd kiesett rájuk Len szeme, az én kezemben meg felforrt a gyümölcslevem, a mérges mágiáimtól. És micsoda pazarlás! A gyümölcslének is, meg Lennek is, hogy rájuk vesztegeti az idejét, akik még csak nem is szerették. Az idő értékes volt, felesleges pillanatokkal pedig nem lehetett felhigítani. makacsan ragaszkodtam Lenhez, mintha nem tudtam volna szabadulni attól a kékségtől, amit akkor a szemében láttam.
Felsóhajtottam a könyvtárban, és a kész beadandómra néztem. Tökéletes. Tökéletes volt, mint én, a gyöngybetűimmel, az angol nyelvtannal, és a benne rejlő bájitaltan beadandóval. Nem ezt csináltam egészen végig, előtte még tanultam ezt-azt. Az RBF közeledett, és én még így is egy csomó dolgot nem tudtam bepótolni, mióta itt voltam. Nyáron lehetett volna, de ki tanul nyáron? Csak a nyomi hollósok. Szóval visszafelé haladtam, és tanultam egy kis Mágiatörténetet, hogy Thompson orra alá dörgölhessem, milyen okos vagyok, meg egy kis Bűbájtant is, és a többit. Elszállt az idő, hátul voltam, és csak az zökkentett ki, hogy lassan nem láttam semmit, csak tompa esti fény töltötte meg a könyvtárat.
Oké, Lola ki fog nyírni, már tuti lement a vacsora is. Felpattantam hát a helyemről, hogy kimassírozzak, és az sem érdekelt, hogy rajtakap a hülye nevű könyvtáros néni. Azonban nem csak én voltam itt zárás után, hanem... McCarthy is. Felismertem az alakját és hogy szerencsétlenkedett.
- Ez most komoly, még egy ajtót se tudsz kinyitni? - léptem oda mellé, miközben kínlódott a zárral. Amúgy is mérges voltam rá, na persze meg idegesített a fontoskodásával. Láttam, ahogy Len fenekét bámulta. -
-Be van zárva, nem bénázom. Nézzük, neked jobban megy-e. - lépett el az ajtótól, mire én elegáns mozdulattal hátradobtam a hajamat, és megpróbálkoztam kinyitni. Hát nem ment.
- Ez azért van, mert elrontottad - fordultam felé és végigmértem a griffendéles lányt. - Biztos valamelyik varázslatod visszafelé sült el - mondtam és morcosan sóhajtottam egyet. Oké, már nem csak Lent nem fogom látni, hanem úgy semmit, mert itt fogok meghalni ezzel a csajjal.
-Akkor most mi legyen? - nézett felém, én meg csak sóhajtottam egyet. Megigazgattam a vállamon pihenő táskámat, és körbenéztem a helyen.
- Nem is tudom, talán mondjuk másszunk ki az ablakon - vigyorodtam el veszélyesen, aztán megvontam a vállamat. - Először is próbáljuk meg nem megölni egymást - vetettem oda nagyon nagy bölcsen, aztán valami erősen puffant a hátamon. Egy könyv volt.
- HÉ!

Könyvtár-zárás



2003. október 09.

Egyáltalán nem örültem, hogy örök nemezisemmel, Nora Narekkel lettem összezárva a könyvtárban. Még Hóborccal is szívesebben bandáztam volna, de hát mit volt mit tenni, megpróbáltuk kihozni a maximumot a kis közös kalandunkból. Az Alohomora nem működött, ráadásul Nora még rám is akarta fogni, hogy én vagyok a béna.
-Azért talán egy elsőéves varázslatot még meg tudok csinálni. - forgattam a szemem. - Más lesz ennek az oka.
Nora bölcsen visszakozott, és időleges békét ajánlott. Alapvetően igaza volt, talán a közös munka elhozhatta a megváltás, jelen esetben a szabadulást.
Rendben, akartam mondani a békeajánlatra, de akkor hátulról a lányba csapódott egy könyv.
-Nem én voltam! - szóltam gyorsan. Egészen vicces lett volna a helyzet, hogy ha hátrafordulva nem nagyjából húsz könyv száguldott volna felénk.
-Vigyázz! - kaptam el Norát, és elrántotta a földre, hogy inkább az ajtónak csapódjanak a támadók, mint Nora okos buksijának. - Azt hiszem, ez a Szeszély lesz. Vagy mindig nyitvatartási időn túli látogatók ilyen modortalanul fogadnak a könyvek... - ötleteltem. - Mindenesetre, fedezékbe kellene vonulnunk. - motyogtam, és elkezdtem a legközelebbi polc felé kúszni. Reméltem, hogy Nora követ, és akkor akkor néztem meg, hogy ott van-e mögöttem, amikor már fedezékbe vonultam.
-Jól vagy? - kérdeztem békülékeny hangon, amikor feltápászkodtunk. Úgy tűnt, nem szerzett horpadást a homlokára egy szeszélyes könyvtől sem.
-Volt már dolgod a Szeszéllyel? - Nekem még sosem. Hallottam, hogy egyszer okozott felfordulást a seprűgyárban, és Nate is találkozott már vele párszor, de én még soha. Szerencsére. A könyvekkel még egészen jól jártunk, jöhettek volna fáklyák is. Vagy kitörhetett volna az üveg. Még egy tucat más dolog is eszembe jutott, de végül inkább Nora válaszára figyeltem.
Sok nyugtunk végül nem maradt, mert most a polcról kezdtek el a fejünkre potyogni a könyvek.
-Jajj, ne már. - elindultam, továbbra is a polc takarásában. - Az olvasóasztalok. - mutattam a közelben álló fedezékre.

♥ életek közzé szorulva ♥

( work hard smart )

pretty : z ö l d ♥ vibe: if i lose myself

2003. 10. 09.
 p.s. Theresa

Miért volt ez a csaj mindenhol ott, ahol én? Mint egy valami kis izé, ami állandóan belekandikált a képbe, és elrontotta a szép nagy egészet. Főleg, hogy bámulta Len fenekét. Az összes nő az ellenségem lesz lassan, úgy éreztem, azért ez egy kissé beteges volt nem? Mármint Len tényleg szexi volt, meg menő és csodálatos, és annyiraaaa király is, meg minden. Én is pont ugyan ilyen lenyűgöző voltam, meg szép, szóval tökéletesen összeillettünk, nem? Mi lennénk a legszebb pár a varázslótársadalomban. Na jó, elszállt a képzeletem... Inkább meg se kellett volna mozdulnom, lehettem volna szánalmasabban stréberebb a jelenleginél is, és akkor még csak nem is kellett volna találkoznom vele. Igazából szeirntem nem voltam olyan elviselhetetlen. Biztos voltam benne, hogy csak mások nem bírták elviselni a tényt, hogy én szebb, okosabb és menőbb voltam náluk. A teremésé csodájának a közelében szörnyű lehetett lenni, nem?
A könyvtár persze sötét volt, de nagyjából hozzászoktam már a félhomályhoz, így kirajzolódtak a szemem előtt a polcok, a padló, az ablakok és az asztalok, a háttérben pedig a kellemesen izgalmas zárolt részeg is. Kétlem, hogy bárkit is kicsaptak volna, csak mert oda bementek. A diákokat ez nem riasztja el a kíváncsiságtól, nem? Ha meg olyan veszélyesek, miért van a zárolt rész a nyilvános helyen? Ezt a kísérést megadni a diákoknak. A tekintetem aztán a zért ajtóra, majd Tessán állt meg a tekintetem. Hm. Igen. Egészen biztos, hogy szebb voltam nála. Fel lehetett volna dobni, de nem voltam sminktipp és szépségtanácsadó kedvemben. A holdvilág fásultan nyúlt be az ablakon, néha megnyúlt árnyakat festve a padlóra és ránk is.
- Azért talán egy elsőéves varázslatot még meg tudok csinálni. - Erre csak felhorkantottam, miközben a plafon felé emeltem a tekintetemet.
- Talán? Ez aztán rendkívül biztatóan hangzott, Theresa... - dünnyögtem, de hé! Viselkedjünk érett felnőtt ember módjára. Erre a csajra köröket vertem rá szépségben észben és korban is, legyünk hát mintapéldái annak, hogy kezeljük a helyzetet. Egy térben az ellenséggel is. Vagy legalábbis egy csajjal, aki a halálba idegesít. Pedig nem akarok még meghalni, és a Pokolba menni. Persze aztán jól hátba is vágott egy könyv, én meg egyenesen felháborodtam. Én itt nyújtottam a békejobbomat, erre orvul hátba leszek támadva. ÉS MÉG A MARDEKÁR A SUNYI! Mielőtt még az arcába ordítottam volna, elrántott egy másik gyilkos, emberevő könyv elől. Ez a hely megőrült. A brit világ groteszk...
- Azt hiszem, ez a Szeszély lesz. Vagy mindig nyitvatartási időn túli látogatók ilyen modortalanul fogadnak a könyvek... Mindenesetre, fedezékbe kellene vonulnunk - magyarázta, én meg csak sóhajtottam és bólintottam egyet, a könyveső közepette. Sose volt még dolgom a Szeszéllyel, először nem is értettem mi a bánat volt ez. Otthon minden normális volt, nem őrült meg semmi sem a mágiától, itt meg valami nem volt rendben. Lehet a sok hülyétől kapott hülyét a mágia, vagy az ízléstelen diákok hülye öltözködési stílusától.
- Jól vagyok, minden oké, még megvan a csodálatos arcom - válaszoltam, aztán rápillantottam, habár ez a kúszás rendkívül megalázó volt, a szép térdem és a szép szoknyám, ah! - Nem találkoztam ezzel a valamivel, mert odahaza minden normális. És te? - kérdeztem vissza, miközben felsikkantottam, mert hókon talált egy könyv.
- Nem te vonzod véletlenül a Szeszélyt? -- kérdeztem morcosan, miközben arra felé néztem, amerre Theresa is. Mormogtam az orrom alá néhány kellemetlenkedő perzsa szót, hogy vigye el a könyveket az ördög és ilyesmik. A csúnya szádat, Nora, ejejej.
Bebújtunk az asztal alá, hátha ott nem esik ránk az égbolt. Remek. Ennél jobb zárása nem is lehetett a napnak. Éppen akartam volna mondani valamit, amikor hangos csattanással ütődtek a könyvek az asztalra is, leverve a rajta lévő lámpát. Hát ez remek. Nem maradhattunk itt se, mert ki fog szaakdni a dobhártyánk.
- Jó, ez hülye ötlet volt - dünnyögtem, majd Tessát a ruhaujjánáll fogva kirángattam onnan, és meg sem álltam, egy ajtóig ami persze kinyílt. Ami fel se tűnt elsőre, hogy a zárolt részleg. Bezzeg ez nyitva volt.
- Hmm. Nos, ha már itt vagyunk, nézzünk szét - vontam meg a vállamat, miközben odakint tovább csapkodtak a könyvek.

Könyvtár-zárás



2003. október 09.

Az hamar kiderül, hogy Nora már hallott a Szeszélyről - mivel nem néz teljesen hülyének, amikor szóba hozom -, de még találkozott vele. Mondjuk szerencsére én sem, de bőven eleget hallottam már róla.
-Hát személyesen még nem, de a seprűgyárban volt már egy-két galiba belőle. Főleg olyan helyeken jön elő, ahol sok a mágia, és fel tud éledni. Vagy valami ilyesmi... De ez most egyértelműen az. - magyarázom, miközben próbálunk a támadó könyvek elől menekülni.
- Nem te vonzod véletlenül a Szeszélyt? - kérdezi gúnyosan, aztán morog valamit azon a furcsa nyelvén, ami sokkal inkább hangzik sötét boszorkányságnak, mint azok a varázsigék, amiket mi használunk.
Én csak mérgesen fintorgok, aztán amikor a fejünkre is elkezdenek a könyvek potyogni, inkább az olvasóasztalok alá menekülünk. De ott se sokkal jobb, mert csak a könyvek puffogását halljuk, így Nora inkább onnan is menekülőre fogja. Meglepetten tapasztalom, hogy engem is magával ránt és egy másik ajtó felé sietünk: a zárolt részleg felé.
-Nos, ha már itt vagyunk, nézzünk szét. - mondja izgatottan, én meg még meglepettebben nézek rá.
-Nahát, Nora Narek szabályt szeg? Ilyet se látott még a világ. - mondom gúnyosan, mert Nora tényleg mindig a szabálykövető, hiper-szuper okos, szép, önelégült Mardekáros volt a szememben.
Mindenesetre követem, mert engem is mindig érdekelt, mi a fene lehet a zárolt részlegben, ami miatt nem léphetünk be ide.
Ahogy becsukódik mögöttünk az ajtó, síri csönd telepszik ránk. Itt nem támadnak a könyvek, nem lobognak fáklyák, így elég sötét van. Mintha halk suttogást lehetne hallani, ami az igazat megvallva elég ijesztő.
-Hallod te is? - suttogom, miközben a hátamon feláll a szőr. Próbálom hallani, hogy mit suttognak a könyvek, de pont annyira halkak, hogy ne lehessen kivenni.
-Keresel valamit egyébként? - beszélek tovább halkan. Nem akarok csendben maradni, nem akarom hallani ezt a rejtelmes suttogást. Úgy érzem, minden könyv szeme - van egyáltalán ilyen -, ránk szegeződik. Tudják, hogy tilosban járunk. Nem kellene itt lennünk, nem is lehetnénk itt, ha ez a hülye Szeszély nem kever be.
Vajon itt kell éjszakáznunk? Vagy van itt valami titkos mágikus riasztórendszer, ami jelzi a tanároknak, hogy diákok mászkálnak a könyvtárban? És büntetést fogunk kapni vagy elhiszik nekünk, hogy a Szeszély miatt ragadtunk a könyvtárban? Egy csomó kérdés cikázott a fejemben, és inkább azokra koncentráltam, mint a félelmetes zajokra.

♥ életek közzé szorulva ♥

( work hard smart )

pretty : z ö l d ♥ vibe: if i lose myself

2003. 10. 09.
 p.s. Theresa

Idegesítő volt ez a Szeszély, nem csak a szét testemet támadták és tették tönkre a könyvek, hanem miatta még a koszos padlón is csúszkálnom kellett. A szoknyám meg a térdem persze velem együtt sikított, némán, miközben igyekeztük magunkat menteni. Még szerencse, hogy ezek csak könyv-könyvek voltak, és nem haraptak. Dustin O'Nailt egyszer a szemem láttára támadta meg itt valami könyv, és megharapta a kezét. Szőrös volt és borzalmasan bizarr. Lehet azóta is a karját csócsálta, mert nem volt itt. Bár engem meg Theresa boldogított, majdnem ugyan olyan drasztikus volt ez az eset.
bebújtunk mi az asztal alá is, igazából nem volt kedvem a könyvekkel harcolni, még a végén egy varázslat alatt mondjuk tényleg hókon nyomott volna egy, mondjuk a szép pofimon, és akkor lett volna egy monoklim is, vagy valami még rosszabb. És a lila zúzódás folt! Még ha zöld lenne, az ment volna is az egyenruhámhoz, de hogy lila! Na azt már nem. Ki tudja működött volna itt bármilyen mágia. Amúgy is féltettem én a bőrömet, nem gyávaságból, hanem hiúságból. De egy ilyen szép és csodálatos testet meg kellett óvni minden agresszív ütődéstől. Még akkor is, ha ezzel a testtel kviddicseztem. Igazából... arra Lola vett rá, azzal a meggyőzési technikával, hogy Len így megláthatja milyen ügyes is voltam. Nos, én próbáltam ügyes lenni, ment is, egészen jó Őrző voltam. De hogy megfogtam-e Lent? Igazából nem tudtam. Persze tudtam én osztani a szerelmi tanácsokat mindenkinek, Ezrával az élen, meg Sandynek is. De hogy én a sajátommal egyáltalán nem boldogultam az is biztos. De még ezen sincsen időm merengeni túl sokat, mert az asztal nem bírta olyan jól. Itt minden olyan gagyi angol minőségű, vagy mi? A következő pillanatban pedig berántottam magam egy ajtó mögé, ami a zárolt részbe vezetett. Biztos a Szeszély nyitotta ki.
- Nahát, Nora Narek szabályt szeg? Ilyet se látott még a világ - jegyezte meg gúnyosan Theresa. vagyis próbálta, mert én nem iagzán vettem ezt magamra. Persze jó diák voltam, az órákon rendesen viselkedtem, nem feltűnősködtem, csak néha minden pénteken kilógtam a Tabuba, de persze az nem zavart sok vizet. Nem akartam, hogy apám megtudja, hogy rossz vagyok, és hazaparancsoljon. Azt nem éltem volna túl. Így is haza kell majd mennem Iránba, ha elvégzem az iskolát. Addig egy kicsit hadd maradjon meg ez a hely és Len is nekem.
- Ó bizony, de majd most fog. Szóval figyelj világ, mert jövök! - húztam ki magam peckesen, miközben megindultam a könyvespolcok között. Ha már úgyis becsukódott az ajtó mögöttünk. Reméltem kijutni ki fogunk. Vagy itt pusztulunk meg. Kellemes látvány lenne. Fúj. Nem akarok itt feküdni és rohadni, rondán néznék ki. Elővettem a pálcámat és elsuttogtam egy lumost, hogy az némi fényt adjon. Az árnyékunk megnyúlt, ahogy a polcok is. Kíváncsi voltam, és hajtott egy kicsit a tudás vágy is. Tiltott részleg. Miféle dolgok lehetnek itt? Mi az, amit senki se olvashat el? Miféle sötétség suttog a könyvek között... És hé, valami suttogást tényleg hallottam.
- Hallom... De nem tudom miről beszélnek. Biztos valami óangol vagy nem tudom - mormogtam, magam se tudtam miért, de suttogva. Egészen félelmetes volt, de nem ijedtem meg, nem voltam félős, kemény családban nőttem fel. Meg volt bennem némi büszkeség is, hogy soha senkinek nem mutatom ki, hogy félek. - Egyébként nem keresek semmit. Azt setudom mik lehetnek itt. Démonidézés? - fejtegettem a dolgot, miközben a könyvek suttogása egyre erősödött. Még a szavakat is ki lehetett venni.
- Jááátsz veleeeem - suttogta az egyik könyv a fülem mellett konkrétan, én meg a kíváncsiságtól vezérelve nyúltam utána, de ahogy a kezembe fogtam volna, szinte magától ugrott le a fölre, poros puffanással. Összerezzentem a hangtól, mert a könyvek elhallgattak, csak ez az egy nem. Aminek a borítója egy fekete üreges szemű porcelánbaba volt. - Jáááátsz veleeeem - mondta torzan kuncogó babahangon, és aztán közelebb csusszant. Egyre közelebb.

[bojkottáltam]

Könyvtár-zárás



2003. október 09.

Nem voltam egy beszari típus, de legszívesebben bojkottáltam volna az egész kalandot, és kirohantam volna a zárolt részlegből, a suttogó könyvek közül. A támadó, repkedő könyveket legalább vissza lehetett tartani erővel. De azokkal, amik az elménkbe hatolnak be, nem igazán tudtam mit kezdeni.
- Ó bizony, de majd most fog. Szóval figyelj világ, mert jövök! - szólt lelkesen-gúnyosan Nora, és belevetette magát a zárolt részleg titokzatos világába.
Aztán elkezdtek beszélni hozzánk a könyvek. Elsőször csak cirógattak a hangok, aztán egyre aggresszívabbá váltak. Muszáj volt megkérdeznem Norát, hogy ő is hallja-e őket. Még akkor is, ha totál őrültnek és álomittasnak gondolt volna. MEgnyugvásomra, hallotta ő is a hangokat
-Azt se tudom mik lehetnek itt. Démonidézés? - kérdezte, engem pedig kizárott a hideg.
-Szerintem ne akarj belemélyedni a démonidézés fortélyaiba. Az még soha nem vezetett jóra. Mindenesetre itt csupa fekete mágiával foglalkozó könyv van. - Nem is tudom, minek jöttünk be ide. Akartam még hozzátenni, de inkább nem tettem. Főleg azért, mert Nora egy könyv felé nyúlt, ami játékra hívta őt.
-Ne! - kiáltottam, de már késő volt. A könyv lepuffant elénk, és megláthattuk a borítóját. Egy porcelánbaba, üreges szemekkel és fodrozódó kis ruhácskával. Rettenetesen félelmetes volt.
Reménykedtem, hogy Nora nem volt szerelmes a babákba, főleg nem az ilyen félelmetes kinézetűekbe. Mert valljuk be, Nora pont az a típus volt, aki kiskorában, haját két kis copfba kötve, a földön ülve babákkal játszadozott. Én meg mini seprűkkel. Kinek mi jutott.
- Jáááátsz veleeeem. - kúszott felénk a könyv, én meg reflexből hátraléptem.
- Nehogy eszedbe jusson játszani vele. Hozzá se érj! Lehet, hogy ha hozzáérsz, örök életedre egy mesevilágban fogsz élni! - Na jó, ez biztosan elég hülyén hangzott, de simán megőrjíthette ez a könyv. Én már kezdtem is begolyózni tőle.
-Lépjünk le innen. - kezdtem visszafelé húzni. - Hacsak nincs valami, amit konkrétan keresel. Talán a Szeszély is elmúlt már odakinn. És a takarodó ideje is itt van. A végén még belefutsz egy tanárba, és büntetést kapsz. - próbáltam észérvekkel győzködni Norát, hogy le kell lépni innen, mielőtt a porcelánbaba könyv lerágja a húst a csontunkról.

♥ életek közzé szorulva ♥

( work hard smart )

pretty : z ö l d ♥ vibe: if i lose myself

2003. 10. 09.
 p.s. Theresa

A zárolt részleg sötét hely volt, és a dolgot még tetézte, hogy odakintről is erőteljesen hallani lehetett a könyves őrületet, a hatalmas csattanásokat, ahogy záporoztak le a polcokról a lexikonok és a többiek. Persze, általában mindig volt kint valamelyik tanár, hogy az ember lányát az őrületbe kergesse, hogy megpróbálja bojkottálni az egyetlen szórakozási lehetőségét, a prefektusokról nem is beszélve. Most hol voltak? Persze, hogy sehol, mindenki akkor nincs sehol, amikor kellenének. Annyira tipikus volt.Engem mondjuk nem érdekelt, lekötött a tiltott gyümölcs, mint ahogy általában mindig. Kíváncsi voltam, és tudni akartam, hogy mik voltak itt. A sötétséget is meg kellett érteni, hogy ne essünk azoknak a varázslóknak a hibáiba nem?
Szerettem tanulni, általában, és valahogy... nem is tudom, eszembe jutott egy őrültség. Egy nagyon-nagyon rossz dolog. Egy ideje godnolkodtam azon, hogy mi lesz velem, ha mondjuk elkerülök innen, vissza Iránba, ahol még elválni se lehetett egy nőnek. Vagyis lehetett, de kivitelezhetetlen volt, bezzeg a férfiak minden apróság után elválhattak. És én nem akartam ebbe a rendszerbe gyerekeket szülni, hogy ők is olyan elcseszettek legyenek, mint én. Én szabad akartam lenni. Egyszer apa azt mondta, hogy a szabadságnak viszont ára van. Én megkérdeztem, hogy ha szabadság, akkor miért van ára. Azt felelte, hogy akkor leszek felnőtt ha ezt megértem. Azt hiszem kedztem megérteni. Ha az ember szabad akart lenni, egy darabot fel kellett magából áldoznia. Talán volt itt valami bájitalrecept, amivel lehetetlenné tehetem a szülést. Talán akkor el is válhatnék... Otthon úgyis egyedül a szülés lenne a funkcióm.
Teljesen nem vagyok normális. Lola biztos teljesen kikészülne, ha elmondanám neki. Mégis eszembe jutott, ahogy a hangok a polcoról halkan cirógatták a lelkemet. A hangok egyre sötétebbek lettek és borzongatóbbak, amik látszólag Theresát kezdték kiakasztani. Én még csak álomittas se voltam, túlságosan pepörögtem.
-Szerintem ne akarj belemélyedni a démonidézés fortélyaiba. Az még soha nem vezetett jóra. Mindenesetre itt csupa fekete mágiával foglalkozó könyv van - magyarázta, mintha én nem tudtam volna.
- Khial-et rahat - dünnyögtem felé perzsául, hogy nyugi. - Nyugi, nem akarok démonokat, ők félelmetesek. Épp eleget fogom látni őket a Pokolban - legyintek felé, majd tovább nézelődök. -  De minek van diákok közelében ennyi sötét könyv? És akkor ők csodálkoznának, ha ez egy diák kezébe kerül - forgatom meg a szemem. Aztán miközben a könyv felé nyúltam, még Theresa fel is kiáltott, én pedig összerezzentem, a könyv pedig mégis csak lepuffant a földre.
- Ez leugrott, hozzá se értem - mutattam rá a tényekre, miközben a könyv torz baba hangon visítva csusszant közelebb felénk.
- Nehogy eszedbe jusson játszani vele. Hozzá se érj! Lehet, hogy ha hozzáérsz, örök életedre egy mesevilágban fogsz élni! - magyarázta teljesen kiégve Theresa, és ebben kénytelen voltam igazat adni. Abszurd könyv volt biztos abszurd átokkal.
- Vagy lehet porcelán babává változtat. Hát borzalmasan néznék ki úgy, nem állna jól a sápadt bőrszín. De neked se - közöltem vele. Őszintén szólva megijedtem, de láttam, hogy Theresa is. A pálcámat felé fogtam, miközben a fodrozódó ruhájú babakönyv élesen csúszott egyre közelebb felénk. Theresa lába felé vette az irányt a babaarc pedig éppen bokán akarta harapni, mire végre kapcsoltam, és hátrarántottam a lányt.
- Reducto! - szegeztem előre a pálcámat, hogy elsodorjam a könyvet. - Oké, lépjünk le - magyaráztam határozottan, de a babakönyv a következő pillanatba megint szinte  alábunk mögött volt. Említettem már, hogy ez az iskola beteg? Oké, semmi pánik, kézben tartom a dolgojat. Szerelmes voltam nem volt kedvem ahhoz, hogy bokán harapjon egy ilyen elátkozott könyv. Hirtelen ötlettől vezérelve  Descendoval próbáltam ledöntögetni a könyveket a polcról, hogy útját álja a porcelán cuccnak, de valahogy zsákutcába értünk. A kezembe kaptam egy könyvet, valami naplószerűséget, fekete volt, aranyozott szegélyű bőrkötéssel, biztos egy sötét varázsló írhatta, és hirtelen felindulásból hozzávágtam a babás könyvhöz, ami felvisított, a másik meg valami bájitalreceptnél nyílt ki, de túl messze volt, hogy elolvassam.

Könyvtár-zárás



2003. október 09.

Baromira nem volt vicces démonidézésről beszélgetni a zárolt részlegben. Nathan kedvenc ijesztgetős sztorija pont egy ilyen démonidézésről szólt, ami félrement, és a kiszabadult démon leharapta megidézőinek a fejét. Utáltam, ahogy mesélte!
-Khial-et rahat! - motyogta Nora az orra alatt, én meg rémülten néztem rá.
- Ne átkozódj már itt. A végén még tényleg megidézel valamit.
Valószínűleg kívülről tök viccesek lehettünk. Két tizenéves csaj rettegve próbál bátornak tűnni a másik előtt, mert hát nincs az az isten, hogy egy griffendéles félősnek mutatkozzon egy mardekáros előtt. Na de azért a démon idézéssel már Nora is túl lőtt a célon.
Maradtam inkább a beszélgetésnél, az mégis csak jobb volt, mint ez a hülye suttogás:
-Valahol tartani kell őket. Nyilván nem számítanak rá, hogy csak úgy bejövünk ide.
Ahogy haladtunk előre, és megjelent a babás könyv legszívesebben belerúgtam volna, de Nora inkább egy Reducto-val oldotta meg a dolgot, mielőtt tényleg beleharapott volna.
-Oké, lépjünk le. - vetette fel Nora, én meg teljes mértékben egyetértettem vele.
-Jó. - suttogtam, és még bólintottam is egyet. - De minél gyorsabban, mert a bájitalos könyvből meg elkezdett valami folyni. - mutattam arrafelé, ahol a babára éppen ráfolyt valami szmötyi, amitől elkezdett bömbölni. Na ha ezt sem hallják meg a tanárok, akkor tuti süketek.
-Basszus. - motyogtam. - Nora, kifelé, mielőtt ideér egy tanár és a zárolt részlegben talál minket.
Nem volt mit tennünk, kirohantunk a zárolt részlegből, ahol a könyvek még mindig támadták egymást, és ahogy megéreztek minket, úgy már minket is.
-Reducto! - kiáltottam én is, amikor az egyik könyv felém repült. - Nem hiszem el, hogy nincs itt egy pajzs, vagy valami... - morogtam. - Annyira hülye páncél van ebben az iskolában, a könyvtárban miért nem tárolnak párat?
Az ajtó felé igyekeztünk, hátha már kinyílt, és amikor odaértünk, fel akartam tépni, de fennakadtam - újfent.
-Ah, sosem jutunk innen ki. - Elkezdtem dörömbölni, már mindegy volt. A baba ordítása is hallatszott, most már a könyvek is elég hangosak voltak. - Hahó! Beszorultunk ide! - próbálkoztam, hátha valaki a közelben jár.

Nem minden hős visel köntöst.

2003.10.09



sleep outfit - adventure style

to Thessa and Nora

Reméltem összefutok valakivel a társalgóban, de mivel, nem találtam ott senkit, így kicsit szomorúan ballagtam visszafelé a szobámba, majd egy kis edzés és szabad levegő az erkélyen kiszellőzteti a fejem. Egyébként is, az iskolai teendőimre kell fókusználnom, nem fér bele más, még ha az a valaki olyan csinos is.
Éppen fordultam volna el a folyosón, mikor zaj csapta meg a fülem. A könyvtár felöl jön, olyan a hang-ja, mintha éppen könyveket dobálnának a diákok egymáshoz. Pont jókor jön, egy kis büntetőmunka, talán levezénylek nekik egy komolyabb edzést, mondjuk átfutnak oda-vissza a tiltott rengetegen, vagy kitakaríttatom velük a bagolyházat, miután egérré változtattam őket. Már dörzsöltem is a tenyereimet, mikor az ajtóhoz értem, de egy pillanat műve alatt vált kárörvendő mosolyom riadt tekintetté.
-Ah, sosem jutunk innen ki. – kiáltotta benntről egy hang, de valami fura baba visítása is közrejátszott, így torzultak a hanghatások. - Hahó! Beszorultunk ide! – Na jó, ennek fele sem tréfa, előkaptam a pál-cámat, majd magam is megpróbáltam benyitni, de be volt szorulva az ajtó.
- Alahamora! – kiáltottam, ahogy pálcámmal az ajtóra mutattam, de persze semmi sem történt. A nyomorult szeszély nyomorult ragya verte szektás majom gyülekezetével!
- Vigyázzatok az útból! Menjetek el az ajtótól! – Üvöltöttem amennyire bírtam, majd, ha kaptam vála-szt a benn lévőktől és biztonságban tudhattam őket, jött a következő, kedvenc varázslatom.
- Reducto! – kiáltottam, mire az ajtó szinte kiszakadt a tartó zsanérból és recsegve, ropogva repült előre a Nora és Theresa felé kúszó-mászó babára. Belépve elhajoltam egy repülő könyv elől és ekkor vettem észre a szintén könyvekkel hadakozó Thessát és Norát. Úgy nézett ki az egész olvasó terem, mint egy csatatér, könyvek mindenfelé.
- Gyertek! Kifelé! – kiáltottam feléjük és magam mögé tereltem őket, míg én egy Protego totalummal magam előtt araszoltam szintén az ajtón kívülre. Amint már mind a hárman a könyvtáron kívül voltunk, a terem közepén lévő ajtóra mutattam, és hangosan adtam ki az utasítást.
- Reverte! – erre az ajtó visszarepült a tokjába, megjavultak a keletkezett repedések, amik azért igen csak csúnyára sikerültek, nem is csoda, a romboláshoz értek. Ez az baby!
- Jól vagytok? Mi történt odabenn? – kérdeztem őket, miután én is kifújtam magam a hirtelen keletkezett vésztől és persze már biztosra vettem, hogy a gyerekek biztonságban vannak.

♥ életek közzé szorulva ♥

( work hard smart )

pretty : z ö l d ♥ vibe: if i lose myself

2003. 10. 09.
 p.s. Theresa

A kezemben szorongatott bájitalos könyvön egy név volt, valami Blackwood neve, biztos egy helyi aranyvérű család elfuserált tagja volt, amiben veszélyes és halálos bájitalok lehettek. Szinte áramlott ki belőle a halál, a lapja vérvörösek voltak, a borítóján pedig aranyozott írás, és egy gőzölgő bájitalos fiola, amiből halálfejes füst szállt fel. Csoda, hogy nem átkozott meg már a puszta érintése, de én ki akartam nyitni. Egyszerűen túl kíváncsi lettem, mi lehetett a legszörnyűbb, amit ember alkothatott. És ha az ember tudja ezeket, ellenszert is találhat rá, az meg, ha medimágus leszek, kötelességem is lenne, nem igaz? De nem volt időm ezeken filozofálgatni, a babás könyv visítva, gúnyosan kacarászva közeledett felénk, én meg rádobtam a könyvet. De megjegyeztem. A babára pedig kiömlött a szenny, amit a lapok tartottak, és elhalt csecsemő zokogás hangott fel a csendben. Kirázott a hideg.
- De minél gyorsabban, mert a bájitalos könyvből meg elkezdett valami folyni - magyarázta, mire csak megforgattam a szememet és bólintottam.
-Basszus. Nora, kifelé, mielőtt ideér egy tanár és a zárolt részlegben talál minket - magyarázta továbbra is, mire csak rosszallóan megcsóváltam a fejemet.
- Téged jobban aggaszt, hogy itt talál minket egy tanár, most komolyan? Nem is az, hogy egy démoni könyv kúszik utánunk? - bámultam rá mintha az űrből érkezett volna. Kit érdekeltek a tanárok, egy se járt erre, pedig annyira ráálltak a járőrözésre, mintha azon múlt volna az életük. Thompsont még sose láttam este járőrözni, biztos féltette, hogy a járástól lesüllyed a melle.
Mi már persze magunk mögött hagytuk a zárolt részleget, és megint csak beleszaladtunk a repkedő őrült könyvek közzé. Az egyik éppen a másikat falta fel, egy kisebbet, mintha a természet tulajdonságai meglátszottak volna rajtuk is. Vagy ki voltak készülve a bezártságtól, mint én.
- Reducto! Nem hiszem el, hogy nincs itt egy pajzs, vagy valami... Annyira hülye páncél van ebben az iskolában, a könyvtárban miért nem tárolnak párat? - Én csak sebtében bólintottam, miközben elhajoltam egy könyvtől ami nagyon csattogtatta az arcom felé a... fogait? Most komolyan? És még a baba könyv is jött utánunk. HAZA AKAROK MENNI!!!
- Ez nem is olyan ostoba ötlet, Theresa. Majd indítványozzuk, ha túléltük - közöltem és amint Theresa dübörögni kezdett az ajtón, én háttal álltam neki.
- Protegro! - dünnyögtem magunk elé a bűbájt, abban a reményben, hogy hátha kiszabadulunk innen, anélkül, hogy megennének a könyvek. Nem akartam sebes lenni, hogy kerüljek akkor nyílvánosság elé? Meg Len elé. Tökéletes akartam lenni, és továbbra is szépséges. Azonban Tessa spiítozása csodákra volt képes meghallottam egy ismerős dörmögést a másik odalról.
- Vigyázzatok az útból! Menjetek el az ajtótól! - kiabált be Brown, mire a karjánál fogva rángattam el az ajtó elől a lányt, ami kisvártatva kirobbant a helyéről.
- A Reducto lehetne a nap szava... - dünnyögtem az orrom alá. Ahogy kifelé hívott minket nem is foglalkoztam mással, csak rángattam ki magam után Theresát ha akarta ha nem, miközben Brown, mintha csak egy megelevenedett hőse lett volna az 1001 éjszaka meséiből egy erősebb protegroval kiterelt minket. Én már csak hátra sem néztem.
Elengedtem Theresa kezét, és hercegnős mozdulatokkal igazgattam meg a hajamat, majd méltóságteljesen kihúztam magam, mintha mii se történt volna és ártatlan arccal néztem a professzorra. Légyszi ne írj anyuéknak.
- Remekül vagyunk, de azt hiszem akkor leszek a legjobban, hogy ha megfésülködöm és megfürdök. Egyébként, mi tanultunk. Mint a jó tündérek. Aztán a könyvek megvadultak - magyaráztam. - Az én ötletem volt a zárolt részeg, ahonnan a könyv is kijött... Szóval butaság volt - dünnyögtem és elhúztam a számat. Felesleges lett volna eltitkolni főleg egy auror előtt, főleg hogy ilyen könyvről a hülye is tudta, hogy honnan való.

Könyvtár-zárás



2003. október 09.

-Nem engem érdekelnek a pontok, hanem téged! - kiáltottam rá, ahogy az ajtó felé futottunk. - De tetszelegsz mindig a tanároknak az órán. Csak nem akarsz pontot veszíteni!
Nem mintha érdekelt volna, hogy mennyi pontot veszít a Mardekár. De egész egyszerűen annyira bennem volt, hogy rossz helyen, rossz időben vagyunk, hogy ez már jól nem sülhet el, ha egy tanárral találkozunk. Vajon elhiszi, hogy bezáródtunk? De akkor sem kellett volna a zárolt részlegbe menekülnünk. És mivel az ajtót tárva nyitva hagytuk, ezért le sem tagadhatnánk, hol jártunk.
Amíg én segítségért kiabáltam, Nora Protegoval védett minket. El sem hittem, hogy a szimpla kiabálás segítséget hozott, de egyszer csak meghallottuk odakintról Brown professzor hangját:
- Vigyázzatok az útból! Menjetek el az ajtótól!
Nora már nyúlt is értem, és nem sokon múlt, hogy az ajtóval együtt visszarepülök a zárolt részlegbe.
-Kösz. - motyogtam Norának, mert egyedül nem lettem volna elég gyors mozdulni.
Az ajtó másik oldalán valóban Brown professzor állt, és aggódva nézett ránk:
- Jól vagytok? Mi történt odabenn?
Nora rögtön magyarázkodásba kezdett, de eléggé összeszedetlen volt. Talán most jött ki rajta a stressz, úgyhogy inkább átvettem a szót.
-Bezáródtunk a könyvtárba. Az ajtó nem nyílt, még varázslatra sem. Aztán egyszer csak elkezdtek felénk repkedni a könyvek, így menekülnünk kellett. A zárolt részleg nyugodtabbnak tűnt, és ott tényleg csak szimplán őrültek a könyvek. - vontam meg a vállamat. - Van odabenn egy porcelánbaba könyv, és egy bájitalos... Ők lehet, hogy némi galibát okoztak.
Lehajtottam a fejem, hogy Brown lássa, hogy nem szándékosan voltunk itt takarodó után, és nem direkt romboltuk szét félig a könyvtárat.
-Sajnáljuk, nem akartunk ekkora felfordulást okozni. De szerintem - összeszedve bátorságomat a professzorra néztem - ezt a Szeszély okozta. Semmi más ötletem nincs.
Vártam Brown professzor válaszát, hogy vajon ő is így gondolja-e.

Nem minden hős visel köntöst.

2003.10.09



sleep outfit - adventure style

to Thessa and Nora

Gyilkos tekintettel néztem volna legszívesebben a lányokra, de leginkább a könyvtárban lévő közjáték mérgelt fel igazán, már ha tényleg a szeszély veszélyeztette a őket és nem megint egy kitalált dajka mese sodorta veszélybe a duót, mint az már oly sokszor előfordult az utóbbi időben. Mindenki mindent a szeszélyre és a rendre fog, nem mérik fel a helyzet súlyosságát és nem értik, mennyire nem játék ez.
- Remekül vagyunk, de azt hiszem akkor leszek a legjobban, hogy ha megfésülködöm és megfürdök. Egyébként, mi tanultunk. Mint a jó tündérek. Aztán a könyvek megvadultak – jött rá a szófosás, amitől már most megfájdult a fejem. - Az én ötletem volt a zárolt részeg, ahonnan a könyv is kijött... Szóval butaság volt. – tette még hozzá, mire megszólalt a másik is.
- Bezáródtunk a könyvtárba. Az ajtó nem nyílt, még varázslatra sem. Aztán egyszer csak elkezdtek felénk repkedni a könyvek, így menekülnünk kellett. A zárolt részleg nyugodtabbnak tűnt, és ott tényleg csak szimplán őrültek a könyvek. - vonta meg a vállát a másik.- Van odabenn egy porcelánbaba könyv, és egy bájitalos... Ők lehet, hogy némi galibát okoztak. – hívta fel a figyelmem pár öreg, szaros könyvre, mire már teljesen elvesztettem a fonalat. Ha jól emlékszem, a könyvtár zárolt részlege tiltott a diákok számára, de miért is? Meg van valami takarodó szabályzat is, az hogy is van? Mikortól tilos kimenni a dikákoknak a folyosóra? Hogy a faszomba tartson ennyi hülyeséget fejben az ember.
- Maradjanak csendben! A fenébe is. – nyomkodtam meg az orrnyergemet egy pillanatnyi szünetet követelve, végül sóhajtottam egy nagyot. Nem szidhatom meg őket, biztos meg vannak rémülve, még csak gyerekek. Akasztani való, rosszcsontok, akik mindig a bajt keresik, de még csak gyerekek… Ah…valahogy elnézőnek és empatikusnak kellene lenned, a főnök is megmondta, hogy gyakoroljam, de tuti, hogy ők csinálták idebentre ezt a szart. Érzem, a nyomozói zsigereim veszettül jeleznek, ez a kettő itt nem ártatlan.
- Sajnáljuk, nem akartunk ekkora felfordulást okozni. De szerintem – mondta megszakítva az édes, törékeny csendet, amit kértem - ezt a Szeszély okozta. Semmi más ötletem nincs. – cinikus tekintettel néztem le rá, majd sóhajtottam egy mélyet még mindig orrnyergemet tapogatva, mikor épp nekivágódott egy könyv az ajtónak. Ez végre kizökkentett a gondolkodásból.
- Szeszély mi? – sóhajtottam türelmetlenül, majd lenéztem rájuk.
- A lényeg, hogy nem esett bajuk. A biztonság kedvéért menjenek el Madam Pomfrey-hoz a gyengélkedőre, majd ő megnézi valóban minden rendben van-e, ezt a szart meg majd elintézzük a tanárokkal. – böktem tekintettemmel a könyvtár irányába.
- A helyzetükről és a ma történtekről tájékoztatom a házvezetőiket, majd ők döntenek a sorsukról. – tettem még hozzá, mielőtt elsunnyognának, biztos vagyok benne, hogy Bolton és DD a megfelelő bün-tetést hozza meg a ma esti kihágásaikért, bár igazából megmondom az őszintét, leszarom, még az sem érdekel, ha kicsapják őket. Két nyűggel kevesebb…Aaaajjj, nem…Brown, szedd össze magad, empátia…
Végül a folyosóra fordultam és megidéztem egy patrónust, amivel Smith-ért küldettem. Nehezen kivehető egy medve alakja, de az alkalomra megfelel, még csoda, hogy ezt is meg tudom idézni, azok után, amit az Azkabanban átéltem. Minden apró csepp boldogságot elszívtak belőlem azok a nyavajások, ez valószínűleg a maradéka. De nem fontos, a lényeg, hogy átadom az üzenetet, amiben elmagyarázom a helyzetet és vigye el ezt a kollegámnak, remélem nem alszik még ilyenkor. Nem akarom az igazgatónőt zavarni ilyen jelentéktelen dologgal, Smith pedig legalább csendben kérdések nélkül végzi a dolgát. Igazán jó társaság.
A lányok még mielőtt elhagyták volna a folyosót, hallhatták, ahogy ismét kinyitom a könyvtár ajtaját és belépés közben üvöltve szállok szembe a könyváradattal egy “Mi a faszom van már itt!” harci felkiáltással.

Köszönöm a játékot!