a boldogság nyomában

[ღ a boldogság nyomában ღ]

ღ a boldogság nyomában ღ

Nagy-Britannia

[ღA boldogság nyomában ღ]

ღA boldogság nyomában ღ

Jasper

(2003. augusztus.)

Ruci

Az a szép, az a szép,
aki szeret az a szép,
akiért, akiért
egyszer élni szeretnék.

Lassan elkezdődik az ősz. A kissé szomorú, lehangoló ősz, amikor lehullanak a virágok, a levelek elengedik a fákat, és lassan zuhannak a nedves földre, hogy átadják magukat a természet örök körforgásának, a változásnak. Még nem nincs olyan hűvös, a meleg kellemesen ül meg a házban, odakint és az ablakpárkányon is. De a levegő határozottan más, belengi az a bús keserédes hangulat, ami csak úgy árad az őszből, és az augusztus pedig ennek az előfutára. Olyankor egy kicsit melankólikusabb vagyok én is, mert minden az elmúlásra emlékeztet, az pedig lehangol. De persze azért nem gubózom teljes depresszióba, hiszen itt van velem Jasper, és itt vannak az állataink, a barátaink, akik nem hagynak időt arra, hogy túlságosan eltemetkezzek a melankóliába. Már csak azért sem, mert... Nos, kissé kitolódott az esküvőnk, amit a nyárra terveztünk, és még ebből lehetett volna csoda, mármint az augusztus is nyár még, habár teljesen őszi hangulatú. Láttam már lehullani egy levelet a fáról, és teljesen kétségbe estem. Nem azért mert lehet sose lesz nyári esküvőnk, hanem mert mondjuk jön az ősz és minden lehullik minden hideg lesz és szomorúan komor.
Persze most amúgy se lenne idő ilyen komoly hangulati ingadozásokra, ugyanis Jasperrel a reggeli után végre nézhetünk esküvői helyzsíneket. A godnolatától is lelkes leszek, és nem is tudom még milyen lenne az az igazi csodálatosan szép hely, ami olyan tündérmesébe illik és olyan ahh, ez kell nekem. Odakint kissé borult az idő, olyan nyáriasan hűvös a levegő, ami egy kicsit jól is esik, bár örülnék, ha nem szakadna az eső, csak ha mondjuk megtaláljuk a tökéletes helyet. Igazából a Vincentes dolog után már megérdemelnénk azt, hogy a dolgaink simán menjenek. Még Bea is megijesztett, hiszen elővett valami pálcát Jasper meg elém állt én pedig persze teljesen bepánikoltam. remélem most már végleg magunk mögött tudjuk hagyni azt a múltat, ami rendre vissza szeretett volna kúszni az életünkbe. Nem mintha az elég lenne ahhoz, hogy elmeneküljek Jaspertől. Igazából mindig is úgy érzem, hogy teljesen mindegy mennyi ideje vagyunk együtt, csak még jobban belebolondulok, és még most is olyan az egész, mint egy rózsaszín köd, és mindig képes vagyok elpirulni már csak a látványától is, ha összebújunk vagy ha csak kávézik reggel és ahh. Egyszerűen olyan... tökéletes.
- Jaspeeer, nézd, mosolyog a reggeliid! - tettem elé egy tányért, két kükörtojással, meg baconnel és egyéb olyan dolgokkal amiket szeretett. És még csak nem is volt szándékos, hogy mosolyogjon, de tök viccesen nézett ki a tányér a két gülüszemű tojással meg minden. Én inkább kívántam egy édes ropogtatni valót, szóval unikornis szarv gabonapelyhet ettem, ami színes volt és nagyon-nagyon cukors. Kellett a cukor erre a napra. Zserbó és Tarzan persze rögtön megjelentek mellettünk, hogy hamit kunyeráljanak, tarzan meg fölényeskedve fel is ugrott az asztalra, és Jasper tányárját célozta meg. Még épp időben kaptam onnan le a hasa alá nyúlva, mire ő csalódottan nyávogott.
- Neked ott a kajaa - magyaráztam és letettem a tálkája elé, és kaptam tőle egy duzzogó cicapillantást. Odamentem Jasper mögé és átkaroltam, hogy érezzem a kellemes Jasperillatot.
- Hová menjünk először? Valami pavilonos hely legyen vadregényes erdővel? Esetleg egy kastély? Vagy mondjuk egy nem is tudom egy tó körül? - dünnyögtem, miközben teljesen meglódult a fantáziám. - Óóóó! Vagy olyan hagyományosan angol legyen?

[a boldogság nyomában]

a boldogság nyomában

2003. augusztus
Sophie

outfit
 
„- you are an angel
- and so is lucifer”

Ennél elbaszottabb nyaram már nem igen lehetett. Az összes tervem meghiúsult, ráadásul míg tartott a bírósági ügy, még a munkámban is akadályozott. Az osztályvezetőm egyfolytában felfüggesztett hosszabb, rövidebb időkre. Ez a reggel mégis nyugodtabban indult. Szerettem Sophie-t a konyhában nézni, ahogy sürgött-forgott, olyan furcsán felnőttes, mégis megnyugtató érzés volt.
– Jaspeeer, nézd, mosolyog a reggeliid! – tette elém a tányért. Ahogy odapillantottam, megpillantottam a két tükörtojást és a bacont, majd elmosolyodtam. Boldoggá akart tenni a történtek után, habár a legjobban az esküvőnk csúszását sajnáltam az egészben, a többi csak járulékos veszteség volt. Sophie nem volt mégsem olyan megviselt, mint én.
– Ó… – közöltem meglepettséget álcázva és mire a kezembe vettem a villát, már megjelent Zserbó és Tarzan is, hogy lopjanak a tányéromról. Furcsa volt, hogy egy kész állatkerttel éltem együtt. Odahaza a csak a bárányom volt legfeljebb, meg egy-egy odatévedt kóbor cica, akiket anyám megetetve odaszoktatott pár hétre. – Milyen szemtelen ma valaki…
Sophie elkapta a bajszos grabancát, hogy aztán csalódott nyávogást követően az útjára engedje a saját étele felé.
– Neked ott a kajaa – magyarázta neki, mintha kisgyerek lenne, akit meg kell nevelni. Sophie valójában mindenkivel kedves volt, túlzottan is. De csak megmosolyogtam a dolgot, majd a számba vettem az első adag tükörtojást. Jól esett reggelizni, csak figyelni a mindennapi mozzanatokat, amikre eddig nem volt idő.
– Hová menjünk először? Valami pavilonos hely legyen vadregényes erdővel? Esetleg egy kastély? Vagy mondjuk egy nem is tudom egy tó körül? – karolt át végül Sophie hátulról és a fülembe dünnyögte a kérdést. Sóhajtottam egyet, igazából fogalmam sem volt az esküvőnk helyszínéről, de már nagyon időszerű volt megtenni az első lépést. – Óóóó! Vagy olyan hagyományosan angol legyen? – Megint belelkesedett, miközben én ott ültem üres elmével. Eléggé leszívtak az elmúlt hónapok és már majdnem biztos volt, hogy nyárra nem tudjuk az esküvőnket megszervezni. Persze egyszerűbb lett volna fogni magunkat és egész egyszerűen azonnal megházasodtunk volna valahol, mindenféle cicoma nélkül. Csakhogy Sophie-nak és nekem is volt családom és nekik ez sokkal, de sokkal fontosabb volt, mint mondjuk nekünk. Mi csak össze akartuk kötni az életünket, nekem lényegében már lassan bárhogy megfelelt volna.
– Hát nem tudom… mi az az angolosan hagyományos? – kérdeztem és közben újabb adag kaját nyomtam a számba, hogy csámcsogni kezdjek. – Mármint arra gondolsz, hogy valahol a szabadban? Vagy valami régi romban? – folytattam a kérdéseket… semmit sem tudtam az esküvőről.
– Lehetne egy erdőben. – Vontam vállat.

[ღA boldogság nyomában ღ]

ღA boldogság nyomában ღ

Jasper

(2003. augusztus.)

Ruci

Az a szép, az a szép,
aki szeret az a szép,
akiért, akiért
egyszer élni szeretnék.

Szeretem a közös reggelünket, és minden közös kis apróság, amit Jasperrel csinálhatok boldoggá tesz. Végre lezárult egy nagy fejezet az életünkben, egy kicsit talán ő is megkönnyebült, hogy a kísértetek végül elcsendesednek a hátunk mögött. Még ha egy újabb is lépett Vincent helyébe, Bea... Aki megijesztett, de valahogy egy kicsit sajnáltam is. Mármint olyannak tűnt, mint aki nem teljesen van képben a dolgokkal, és csak csúszik szét a személyisége... Ami borzalmas is lehet. Nem szeretném megtudni milyen ez, az életünk is éppen csak nem csúszott szét. Végre egy olyan kellemes és nyugodt reggel ez, amit semmi se árnyékol le, max a nagyi dühe, hogy Jasper nem is szeret és csak színészkedett a vacsorán, amikor eljegyzett. Persze ő csak a nagyi, nem ismeri úgy, ahogy én, és azt hiszem egy kicsit ő is megkattant, talán már akkor, amikor anya eltűnt az életéből. Rossz lehet tükörbe nézni úgy, hogy magunk vagyunk a hibásak, és anya már soha többé nem fog visszajönni. Ez nekem is fáj még, hát akkor milyen lehet a nagyinak. Szóval emiatt talán nem is haragszom rá. Végül is helyettem morog Jasper. És imádom akkor is, amikor olyan morgós. Egyszerűen csak imádnivaló, és nem iagzán értem, hogy lehet az, hogy még mindig úgy érzem képes vagyok még jobban belezúgni. De most is milyen Jasperesen menőn ücsörög előttem, miközben az orra elé tolom a reggelijét.
Az élet szép. Csak látni kell, hogy tényleg az.
- Ó... – Milyen szemtelen ma valaki… - mormogta a szokásos módján, miközben lehámoztam a tányérja elől Tarzant, aki aztán a foltos, cuki bundájával inkább beletemetkezett a saját tápjába. Persze még ott csorgatja a nyálát Zserbó is, aki egy csodaszép kislánnyé nőtt, már az orra is tacskós volt, és úgy ágaskodik most fel Jasper térdén, mintha meg is enné a kaját. De amúgy meg csak kunyerál, ennél ő sokkal finnyásabb volt.
- Biztos annyira rajong érted ő is - vigyorodok el, miközben átölelem hátulról, és lehunyt szemmel beszívom Jasper kellemes illatát, amiben ott ül a dohányillat is, de valahogy együtt Jasperrel nem zavar, pedig talán kicsit aggódom is miatta, noha ránk nem hat úgy a dohányzás, mint a muglikra. Néha azért eszembe jut a kátrányos tüdő, meg a fekete szájpadlás, amit annak idején képekkel mutogatott nekünk a mugli iskolámban alsósként a védőnéni.
Elkezdem enki felsorolni a random ötleteimet, bár életemben nem voltam még esküvőn, csak egy eljegyzésen, ami Emsé meg Ginerva partija volt, és akkor Teddy nem is jött, mert dolgozot, na meg akkor Jasper és Avery együtt voltak. Furcsa, hogy mennyi minden változott azóta, és hogy valahogy az élet öszesodort Jasperrel, miközben Avery teljesen eltűnt. De ez azt hiszem ilyen, hogy az emberek felnőnek és szépen lassan eltűnnek egymás életéből, hogy aztán fontosabb emberek kerüljenek a helyükre. Mint Esther, vagy Mirus és Armin meg a többiek.
- Hát nem tudom… mi az az angolosan hagyományos? – Erre csak megvontam a vállam és elvigyordtam. - Mármint arra gondolsz, hogy valahol a szabadban? Vagy valami régi romban?
- Hát az olyan autentikus lenne - dünnyögöm. Igazából nekem mindegy lett volna, hogy hol, meg mikor, meg kikkel, de a rokonaik ragaszkodtak ezekhez a formális dolgokhoz. Főleg Mik, ő nagyon-nagyon ki akart tenni magáért, és ez annyira cukin megható a részéről, hogy ha eszembe jut majdnem sírok. Túl érzelmes vagyok, milyen lesz ez, ha még babát is fogok várni? Na jó, ez mondjuk még messze van, és igazából én teljesen nem vagyok még kész egy gyerekre. Annyira se, mint Ben. Meg hát Jasper se akar. Még csak együtt se tudunk lenni normálisan hol ez jön közbe, hol az.
– Lehetne egy erdőben - szólal meg, mire én elgondolkozom, majd hirtelen lelkesen megölelem a nyaka körül. Egy erdőőőő, hát mi lenne ennél romantikusaaabb?
- Óóóóó! És lenne ott ilyen pavilon szerűség, ami ilyen nagyon királyul nézne ki. Ez naaagyon cukii, Jaspeeer. Mondjuk melyik erdő? Sherwood? Óóóó, ott élt Robin Hood, biztoső is ott házasodott össze a barátnőjével, akit megszöktetett - magyarázom, miközben felrémlett bennem az a nagyon régi disney mese, amit láttam. Mikor végre nem ölelem halálra Jasper, leülök vele szemben, és lelkesen kanalazni kezdem a müzlimet, mert elfelejtek a végén reggelizni is.
- Menjünk el és nézzük majd meg az erdőőőt! Amúgy... Milyen erdők vannak még? - lelkesedem fel, talán megint teljesen indokolatlanul, de egyszerűen annyira romantikus lett volna, ott eldobni a csokroot, meg virágszirommal borított szőnyegen bevonulni az apumba karolva. Hmm, lehet vajon két apukával? Nem akarom, hogy Mikhail kimaradjon az ilyenből.

[a boldogság nyomában]

a boldogság nyomában

2003. augusztus
Sophie

outfit
 
„- you are an angel
- and so is lucifer”

Kicsit úgy éreztem, hogy ez az esküvő dolog az én lelkemen száradt. Ezért valamennyire még elnéző is voltam Sophie nagyanyjával… végül is okkal gyűlölt. Megkértem álmaim nőjének a kezét és még csak arra sem voltam képes hogy elvegyem feleségül.  Szörnyű embernek éreztem magamat, olyannak, aki még a saját szavát sem tudja megtartani. Minden álmom volt, hogy ezen a nyáron elvehessem Sophie-t, erre itt kötöttünk ki miattam. Még én is gyűlöltem meg saját magamat.
– Biztos annyira rajong érted ő is – ölelt át hátulról. Jól esett érezni a melegét, még annak ellenére is, hogy odakint elképesztő forróság tombolt. Egyszerűen csak össze akartam bújni vele és így maradni örökre. Ez fontosabb volt, mint a házasság.
Valójában imádtam a reggelt, annak ellenére is, hogy a tojás kicsit sótlan volt. Sophie-val beszélgetni és együtt lenni jobb volt mindennél. Ez volt az igazi béka, amire már jó rég óta szükségem volt. Nem szerettem a munkát, stresszelt. Aztán ott volt a tárgyalás és az iskola, ami hamarosan megkezdődik.
– Óóóóó! És lenne ott ilyen pavilon szerűség, ami ilyen nagyon királyul nézne ki. Ez naaagyon cukii, Jaspeeer. Mondjuk melyik erdő? Sherwood? Óóóó, ott élt Robin Hood, biztoső is ott házasodott össze a barátnőjével, akit megszöktetett– folytatta. Erre már nem bírtam, elvigyorodtam és megráztam a fejemet. A különös vonzalom a pavilonok iránt egyre viccesebb volt. Valójában Sophie is annyi esküvőn lehetett, mint én. Sosem hívtak meg ilyesmire, még Fraserére sem mentem el, mert tanultam, ők meg külföldre szöktek.
Sophie szemébe néztem, ahogy leült velem szemben és elkezdett müzlit enni. Csak odanyúltam, finoman megfogtam a kezét, hogy végig cirógassam az ujjait.
– Szereted a pavilonokat? – kérdeztem és az egyik tojásomat lapátoltam be, ahogy elengedtem őt visszatérve az evéshez. Mostanra már az sem tűnt fel, hogy elviselne a reggelim némi sót, leszámítva a mosolygós szájjá formázott bacont. Ahhoz még nem értem hozzá, szerettem a végére hagyni a kellemes, ropogós állagát.
– Menjünk el és nézzük majd meg az erdőőőt! Amúgy... Milyen erdők vannak még? – lelkesedett fel. Azért ennél reméltem, hogy kicsit körültekintőbben beszélte meg azzal a Mikhaillal a dolgokat… és nekem maximum két-három opcióból kell majd választanom. Ezek szerint tévedtem.
Hümmögve hátra dőltem a székben és letettem a villámat. Elég sok erdő volt a Királyságban, de nem akartam az összest felsorolni, bár jó párat ismertem és Sophie talán ezt is várta. Hát megköszörültem a torkomat és elkezdtem sorolni, ahol valaha voltam: – Gwydir erdő, Grizedale, Ashdown, Hainault… és Dean erdeje, Ashridge… Loch Ard, Epping, Hatfield, Swinley… – hadartam el gyorsan néhányat, ahol már jártam. A szüleim gyerekként állandóan kirándulni vittek. Anyám gyógynövényeket gyűjtött a fák között, én meg a nyulakat és más teremtményeket bámultam az avarban osonva. Apám csak morgott nagyrészt, szinte sürgetve minket, hogy haladjunk.
– Mikhaillal nem találtátok ki a helyszínt? – kérdeztem csendesen, de igazából tudtam, hogy ez éppen elég bonyolult lesz ahhoz, hogy végül nagyon is bele kelljen folynom az egésze.

[ღA boldogság nyomában ღ]

ღA boldogság nyomában ღ

Jasper

(2003. augusztus.)

Ruci

Az a szép, az a szép,
aki szeret az a szép,
akiért, akiért
egyszer élni szeretnék.

Lekiismeret furdalásom van, hogy még csak nem is házasodtunk össze. Az egész amiatt történt, hogy én egyszereűn azon az estén nem vigyáztam. Túl érzelmes vagyok, mert segíteni akartam, és ez pedig szörnyű lavinát indított el. Majdnem elvesztettem Jaspert. Nagyon nem szerettem volna, ha magát hibáztatja ezért. A nagyi már így is megtette, mérges volt rá, és nem szerette. Azt hitte nem kedvel, hogy csak szórakozik velem, hiszen ők nem ismerik Jaspert, csak hűvösnek, ridegnek látják. Pedig a nagyi is ilyen, aki rendere módra Jaspert mindig kompromitálja valahogyan. Pedig ő is sebzett egy szörnyű tett nyomja a vállát, és én nem hibáztathatom, csak nem értem, hogy anyát miért űzte olyan messze. Én tudom, hogy JAsper szeret, és szeretve lenni az egyik legjobb érzés a világon. Olyan meleg és kellemes, mint egy puha takaró és édes, mint a furmászméz. Eszembe jut, hogy a tojást elfelejtettem megsózni, de Jasper megeszi én meg ettől majdnem hogy meghatódok. Béna voltam, és mégsem piszkál érte. Megölelem hátulról és mélyet sóhajtok, belélegezve a Jasper illatot. Kint már ereszkedik le az ősz, elmosva a tavasz és a nyár emlékét, Olyan mint egy lassú pislogás, mely ködöt hoz magával, az elmúlás keserű ízét, és aztán csak a tél sötétsége marad. De Jasper mellet tavasz van, idebent tavasz van, és én kevésbé félek és utálom így az őszt, meg a szomorú páracsíkokat a látóhatár mögött.
Közben észbe kapok, hogy nekem is enni kéne, így visszatérek a helyemre, hogy a kissé megsziokkadt, de cukros gabonapelyhet kezdjem el belapátolni, miközben most olyan átkozottul tökéletes és békés minden. Lassan kezdődik az egyetem, de most még ezek a közös reggelek a mieink, és ez az álmos, falak közzé bekúszó ősz sem zavarja meg. Egyszerűen most olyan... nagyon boldog vagyok.
– Szereted a pavilonokat? - kérdezi Jasper én meg csak lelkesen bólogatok. A pavilonok olyan romantikusak. És amúgy is sokkal jobban elférhetnek a szabadban az emberek, mint egy bálteremben vagy ilyen helyen, közel van a természet, és mindenki élvezheti a szabad levegőt meg a szép látképes panorámát. Egyszerűen tökéletes és nagyon angol és nagyon szép.
- Hát de olyan cukiiik. Képzeld el, hogy virág eső esik, és a többiek teljesen kényelemsen elférnek, nincs rossz levegő sem, és olyan szép a fehér pavilon, nem? Olyan romantikus és kedves az egész - magyarázom haradva és én se tudom, hogy a cukortól pörgök be vagy már magamtól vagyok olyan lelkes. Talán mind a kettő. - De ha máshogy szeretnéd, nem baj. Nem akarom, hogy az esküvőnkön olyan legyen, ami neked nem tetszik - teszem hozzá. Amúgy is amatőr vagyok hozzájuk, nem sokra voltam hivatalos. Mikhail meg úgyis támogatni fog, sőt lehet ellát még egy-kettő nagyon hasznos tanáccsal is.
Cuki volt tőle és mérhettelenül zavarba is hozott azzal, hogy ő akarja ezt az egészet fizetni. Már a ruhát meg is vettük közösen a cipőt a fátyolt a nagyon szép hajdíszt és en egyszerűen nem bírtam volna ki, hogy ne mutassam meg Jaspernek a ruhát. Még szerencse, hogy Mik őrzi, mert tuti nem álltam volna meg. Nekem amúgy mindegy lett volna az esküvő hogy van, csak össze akartam vele házasodni. De voltak rokonaink és barátaink, és a nagyi ragaszkodott a "nívóssághoz" ahogy mondani szokta. Nem mintha miatta lenne úgy, csak hát vicces eleve ahogy kimondja azzal az angolsággal hogy n í v ó s.
– Gwydir erdő, Grizedale, Ashdown, Hainault… és Dean erdeje, Ashridge… Loch Ard, Epping, Hatfield, Swinley…  - mondja Jasper én meg csak nézek rá nagy szemekkel. Ennyi erdőt fel se tudtam volna sorolni. A Robin Hoodos helyet is azért ismertem, mert láttam a mesét.
- Hűha mennyi erdő. Te itt mind jártáál? Menőőő... Midegyikhez elmegyünk? - kérdeztem mellékesen, mert igazából fogalmam sincs, hogy kell ilyen esküvői helyszíneket látogatni.
– Mikhaillal nem találtátok ki a helyszínt? - kérdezte én meg a homlokomra csaptam. Jesszus, egyszer, ha öreg leszek, magamat is elfelejtem? Ez egy kisséééé para...
- Hát vele beszéltünk olyat is, hogy mondjuk egy kastély előtt lehetne az esküvő, de még ugye nem foglaltuk le, mert nagyon sok minden közbejött - húzom el a számat, majd a müzlis tálamat belebegtetem a mosogatóhoz, hogy megfürdesse magát.
- De Mikhail nagyon ügyes, szóval nekünk csak ki kell választani - sóhajtom. Nem szeretném, ha JAspőer úgy érezze, mindent neki kell megcsinálni, így is elég sok terhet kellett magán cipelnie. - Ő nagyon-nagyon támogatja az ilyen szép helyszíneket, ahol minden nagyon... pompázatos, azt hiszem

[a boldogság nyomában]

a boldogság nyomában

2003. augusztus
Sophie

outfit
 
„- you are an angel
- and so is lucifer”

- Hát de olyan cukiiik. Képzeld el, hogy virág eső esik, és a többiek teljesen kényelemsen elférnek, nincs rossz levegő sem, és olyan szép a fehér pavilon, nem? Olyan romantikus és kedves az egész - áradozott tovább Sophie. Én nem voltam az típus, akit érdekelt ez a nagy felhajtás. Szerettem a szép dolgokat, de szerepelni a giccsre nem vágytam... persze Sophie kedvéért erre is képes lettem volna. Ha virágesőt akar, virágeső lesz. Ez nem volt kérdés. - De ha máshogy szeretnéd, nem baj. Nem akarom, hogy az esküvőnkön olyan legyen, ami neked nem tetszik - tette hozzá. Én pedig csak elmosolyodtam, ahogy újabb falat finomságot vettem a számba.
- Nekem te kellesz Sophie, bármi jó. - Vontam vállat.
Aztán persze tovább sodródtunk ezen a témán. Bevallom, jobban örültem volna, ha Mikhail tényleg megoldja ezt és valami kastélyban lesz, tortával meg sok kajával... de bizonyára lecsúsztunk az akkori tervekről. Eredetileg a nyár elején lett volna, ha nem kerülök az aurorok látókörébe. Ez azonban aligha volt utólag elkerülhető. Új terv kellett... én pedig felsoroltam Sophie kedvéért az összes erdőt, amit valaha meglátogattam.
- Hűha mennyi erdő. Te itt mind jártáál? Menőőő... Midegyikhez elmegyünk?
Erre is csak vállat vontam. Fogalmam sem volt, hogyan kell nekikezdeni az ilyesminek. Esküvőn sem nagyon voltam... csak annak a két nőnek a valamijén. De az is csak egy eljegyzési parti volt, ráadásul marha unalmas.   
- Hát vele beszéltünk olyat is, hogy mondjuk egy kastély előtt lehetne az esküvő, de még ugye nem foglaltuk le, mert nagyon sok minden közbejött - magyarázta Sophie a kérdésemre.
- Ühüm... - sütöttem le a szememet, mert tudtam, miattam alakultak így a dolgok. Nem kellett volna bajba keverednem, bajba kevernem Sophie-t. Már sokkal, de sokkal előbb véget kellett volna vetni annak az egésznek, hiszen már Averyt is ki akarta kezdeni magának... ám túlságosan szégyelltem, hogy nem tettem ellene semmit, csak hagytam, hogy gyötörjön éveken át.
- De Mikhail nagyon ügyes, szóval nekünk csak ki kell választani- magyarázta tovább, én meg csak bólogattam. Még kicsit kellemetlenül éreztem magam amiatt, hogy miattam csúszik Sophie esküvője. - Ő nagyon-nagyon támogatja az ilyen szép helyszíneket, ahol minden nagyon... pompázatos, azt hiszem.
Hümmögtem egyet. Próbáltam a gondolataimat kicsit rendezni, hogy jobban ott legyek fejben Sophie-val. Ahogy megéritnettem a kezét, kicsit végig simítottam a bőrét. Jól esett őt érinteni, mert mindig meg tudott nyugtatni.
- A legfontosabb kérdés, hogy te hogyan szeretnéd Sophie. Ha ezt tudod, akkor Mikhail megveheti neked a helyszínt. - Mondtam, majd elengedtem és felkelve a mosogatóhoz léptem, beletéve a tányéromat és az evőeszközöket. Így egy pillanatra hátat is fordítottam Sophie-nak. Egy pálcaintéssel az edények már mosogatni is kezdték magukat, én pedig egy pohár hűvös vízzel tértem vissza az asztal mellé. Az egyik kezemmel finoman megmasszíroztam a hozzám közelebb eső vállát.
- Nekem bárhogy jó. Én csak el akarlak venni, főleg, hogy ezt a sok hülyeséget végig csináltad velem. Már egészen biztosan tudom, hogy veled akarom leélni az életemet.

[ღA boldogság nyomában ღ]

ღA boldogság nyomában ღ

Jasper

(2003. augusztus.)

Ruci

Az a szép, az a szép,
aki szeret az a szép,
akiért, akiért
egyszer élni szeretnék.

- Nekem te kellesz Sophie, bármi jó - vonja meg a vállát Jasper, én meg teljesen felrepülök a romantikus felhők közzé. Hát ez de cukii. Jasper olyan aranyos, amikor ilyeneket mond. Igazából nekem is ő kell, az esküvő meg csak a rokonaink miatt lesz, de engem az se érdekelne, ha egy vécé mellett lenne az a bizonyos boldogító igen. Jó, jó, annyira ne legyünk drasztikus helyen, hogy vécé... De nekem csak az kell, hogy Jasper fogja a kezem, és ne engedjük el egymást soha.
- Nekem is csak te kellesz - mosolygok rá, és megsimítom kedvesen a kezét. Szeretem a kettőnk gezstusait, ahogy egymáshoz érünk, ahogy bezsélgetünk, reggelizünk, elindulunk az egyetemre, vagy bárhová. Valahogy olyan természetesen simulnak egymásba a dolgaink, mintha mindig is ezt csináltuk volna, ez pedig valahogy olyan kedvesen cuki dolog.
Érződik a bizonytalanság Jasper részéről is, hát akkor az enyémről! egyikünk se tudja, hogy kell ennek az egésznek nekivágni, és ha Mikhail nem lenne, még enynire se tudnám. Legalább a ruhám megvan, bár az nyári ruha, és abba angyon fáznék, ha ez télre csúszna. Meg hát a virágok, amiket megbeszéltem vele, és... Ahh,ez az egész amiatt van, hogy elraboltak, és ha jobban figyeltem volna már régen túllennénk ezen az egészen, és Jaspernek se lenne emiatt lelkiismeret furdalása, hogy izé... Hogy miatta. Ő nem tett semmi rosszat. Aki rosszat tett, az Vincent volt, aki rosszul bánt vele az ő volt és most mégis olyan rossz látni, hogy néha letört, és tudom, hogy bánkódik, még ha nem is mondja ki. Úgy sajnálom. De az egész az én naiv butaságom miatt történt.
- A legfontosabb kérdés, hogy te hogyan szeretnéd Sophie. Ha ezt tudod, akkor Mikhail megveheti neked a helyszínt - simít végig a kezemen én meg csak bolodgan felsóhajtok.
- Nekem bárhogy jó. Én csak el akarlak venni, főleg, hogy ezt a sok hülyeséget végig csináltad velem. Már egészen biztosan tudom, hogy veled akarom leélni az életemet - mondja Jasper én meg érzem, hogy teljesen elpirulok erre a mondatra, mert hát aaaaw. A szívem is majdnem kiugrik a helyemről. Mindjárt sírni fogok.
- Óh, Jasper - sóhajtom, és kissé szipogok is egyet, a zavaromtól meg a meghatottságtól meg egy kicsit el is homályosul a látásom. - Én se tudnék nélküled létezni, és bármi is történjen veled, bármilyen ilyen... hülyeség, sose fogok hátat fordítani neked. Túlságosan szeretlek - motyogom zavartan, és magamtól is még jobban elvörösödőm zavaromban. Oké, Sophie, össze kéne magad szedni, mert ha itt agyvérzést kapsz Jaspertől, akkor esküvő sem lesz.
Na igen, mit is szeretnék. Olyan szép esküvőt, ami olyan kedves és egyszerű, de mégis olyan szép. Lehetne virágeső a pavilonban egy öreg romos kastély parkjában, a háttérben az olyan jól nézne ki. Lehunyom a szemem és gondolkodom.
- Mit szólnál, ha egy régi kastélyudvarán lenne? Ééés... pavilonnal... khm - szólaok meg egy kis idő után zavartan elvigyorodva. De a pavilon az pavilon elegáns és olyan cukii. Egy kicsit gondolkodom, hogy milyen kastélyok is vannak. - Megnézhetnénk mondjuk most a.. Ripley-kastélyt. Vagy a Duart kastélyt... vaaaaagy mondjuk aaaa hmm... más kastélyt - zárom a mondókámat megint egy zavart kis mosollyal. Most úgysincsen más programunk, szóval valamikor meg meg kéne őket nézni, nem? Aztán majd Mikhailnak meg tudom írni, hogy melyiket választottunk.
- Szerintem most kezdhetnénk Ripley kastélynál - mondom, miközben lassan tényleg azt hiszem el kéne indulnunk. Odakint eléggé borult az idő, és ciki lenne ha esne. Főleg ha az esküvőmön esne. Az olyan szomorú nem? Életed legszebb napján esik, mintha az égieknek se tetszene az egész, bruh.

[a boldogság nyomában]

a boldogság nyomában

2003. augusztus
Sophie

outfit
 
„- you are an angel
- and so is lucifer”

- Nekem is csak te kellesz- Sophie szavaira nagyot dobbant a szívem. Újra végig cirógattam a kézfején, elképesztően boldog voltam, amiért ezt mondta... de a bűntudatom nem csökkent. Tönkre ment az egész nyárra szőtt tervünk, az esküvő, a nászút. Talán ezért is tettem neki vallomást ismét, hogy tudja, a közöttünk lévő dolgok ugyanolyan fontosak, mint karácsonykor voltak, amikor megkértem a kezét.
- Óh, Jasper - sóhajtott fel szipogva. - Én se tudnék nélküled létezni, és bármi is történjen veled, bármilyen ilyen... hülyeség, sose fogok hátat fordítani neked. Túlságosan szeretlek - eddigre ő is kipirult. Közelebb húzódtam hozzá, hogy át tudjam húzni az ölembe és egészen oda vonjam. Az arcára finom puszit leheltem nyugtatásként. Végig simítottam a haján, hogy kicsit megnyugodjon,
- Mit szólnál, ha egy régi kastélyudvarán lenne? Ééés... pavilonnal... khm- folytatta, ahogy tovább léptünk a helyszín megbeszélésére. Nem voltam én jó ebben, de bármivel szívesen kiengeszteltem volna ezért az elrontott nyárért. Még csak elutazni sem volt lehetőségünk.- Megnézhetnénk mondjuk most a.. Ripley-kastélyt. Vagy a Duart kastélyt... vaaaaagy mondjuk aaaa hmm... más kastélyt - magyarázta tovább, én meg visszatértem a sótlan tojásaimhoz, na meg persze a mosolygós baconhöz, amit aztán egy nagy pohár vízzel le is öblítettem.
Csak bólogattam, nem igazán értettem továbbra sem ahhoz, hogy milyen helyszín lenne jó. Mindkét kastély szép volt és bizonyára rendkívül drága is... és talán Sophie tényleg meg is érdemli, hogy ilyen esküvője legyen. Sokat várt és Vincent is megijesztette.
- Drágán hangzik... - bólogattam éppen annyira lelkesen, amennyire csak tőlem kitelt. Azt akartam, hogy Sophie tényleg jól érezze most magát. - Hol kezdjük? - Dünnyögtem magam elé, ahogy jól lakottan hátradőltem a székemben. Sophie addig is befejezhette a reggelijét, ha egyáltalán volt még neki egy kevés.
- Szerintem most kezdhetnénk Ripley kastélynál.
Csak bólogattam. Észak-Yorkshire nem volt olyan rossz opció, mármint elég esküvős volt... gondolom. Végül is, ha kell majd többet dolgozok és többet fizetek ki, pontosan úgy, ahogyan azt mindketten megérdemeljük egy ilyen végtelen hosszú, szörnyű nyár után.
- Rendben. - Simítottam ki a ruhámat, ahogy elnéztem a cipőm irányába. Aztán persze Zserbó már ott volt a nyomomban, bizonyára azt hitte, hogy sétálni megyünk, pedig nem erről volt szó. Ahogy lehajoltam, megnyalta a bokámat is persze. - Jó... jó, téged is viszünk. - Mondtam vigyorogva, majd ahogy belebújtam a cipőm, már kaptam is a karomba, hogy vigyem magammal.
- Ha Zserbónak tetszik a hely, az már győzelem. - Mosolyodtam el, megsimogatva a kiskutya hosszú orrocskáját.

[ღA boldogság nyomában ღ]

ღA boldogság nyomában ღ

Jasper

(2003. augusztus.)

Ruci

Az a szép, az a szép,
aki szeret az a szép,
akiért, akiért
egyszer élni szeretnék.

Jaspert mindennél jobban szeretem, és a világ vége után is képes lennék várni rá, meg az esküvőnkre. Tudom, hogy az élet néha egy kicsit megbonyolódik, de akkor csak jön olyan idő is, hogy kibonyolódik. Látom, hogy a szemébe még ott bújkál a lelkiismeret furdalás, pedig ez az egész annyira nem az ő hibája. Csak szeretném, ha tudná, hogy nekem ő a mindenem, és akárhány Vincent is lesz még az életünkben, ez soha-de-soha nem fog változni. Hiába tetszettek mások a Roxfortba, mégis úgy érzem, hogy Jasper az az igazi szerelmem, aki mellett örökké tudok maradni, és akit minden nap lépes vagyok egy kicsit jobban szeretni. Meg feltételek nélkül elfogadni. Ha nem szokna le a cigiről se érdekelne, mert túlságosan szeretem őt.
Persze majdnem elbőgöm magam itt a nagy erős érzelmek közepette és hagyom, hogy had húzzon maga mellé, én meg csak hozzábújok az ölében és teljesen a nyakához simulok. Felsóhajtok ahogy megismítja a hajamat és megpuszil. Nélküle olyan elveszett és magányos lennék, el se tudom képzelni, milyen lenne az életem, ha ő nem lenne. Ha nem találtunk volna egymásra, amikor mind a ketten olyan nyomin elárultnak éreztük magunkat. Igazából Teddyre se haragszom, remélem azóta tényleg jobb sorsa lett. Persze azért csak folytatom halkan az ötletelést a reggeli után. Látom, ahogy Tarzan elégedetten elnyúl az egyik széken és félig teljesen lefolyik róla, miközben elégedetten dorombol.
- Drágán hangzik... - mormogja Jasper, én meg csak bólogatok, de aztán elhúzódok egy kicsit tőle, hogy a szemébe tudjak nézni. Gyengéden megcirógatom az arcát.
- Ne aggódj. Mikhail segíteni fog. Olyan cuki tőle - dünnyögöm. Nem is tudom, mit adhatnék neki ezért a kedvességért cserébe. Apu azt hiszem le se tudná szervezni, meg hát ő sem egy gazdag ember. Lizzy meg... Nos őt inkább hagyjuk. Azt se tudom őket meghívjam-e. Főleg Abigailt. Igazából még mindig nem tudom hova tenni, hogy megcsókolta Jaspert. Lehet még most is szerelmes belé. Még jó, hogy Will nem smárolta le.
Végül csak kibököm, hogy melyik kastélyt is látogassuk meg. Az idő itt olyan kellemesen angolos, néha kicsit beborul de amúgy nem néz ki rossznak. Bár azért itt elég szeszéyles az időjárás.
Lelkesen lecsúszok Jasper öléből, hogy meginduljunk készülődni, és ahogy a lakásban rohangálok a cuccaimért, meg hogy hozzak esernyőt, de aztán meglátom, ahogy Jasper mellé odaszökken Zserbó, és olyan cukik, hogy elolvadok. Hát máris elfelejtem, hogy az esernyőmet keresem, és olvadozva megyek én is a bejárathoz.
- Jó... jó, téged is viszünk.  Ha Zserbónak tetszik a hely, az már győzelem - mondja Jasper, én meg csak szélesen elmosolyodom. Olyan édesen gubbaszt Jasper karjaiban.
- Ó, remélem tetszeni fog neki a hely. Amúgy is olyan kis kifinomult hercegnős ízlése van - magyarázom és megsimizem a buksiját, és én is beugrok a cipőmbe, hogy ki tudjunk lépni a házból. Megfogom Jasper szabad kezét, hogy el tudjunk hopponálni a kastélyhoz. Egy pillanat alatt behúz minket a sötétség, aztán ki is köp, egyenesen bele a szakadó esőbe.
- Jesszus - motyogom megrémülve. A távolban van valami kastély, de most elbizonytalanodok. - Hol vagyunk? Félre hopponáltam? Ugye nem hagytam el a testrészeiteket? - pislogok rájuk, miközben sűrűn szakad az eső.

[a boldogság nyomában]

a boldogság nyomában

2003. augusztus
Sophie

outfit
 
„- you are an angel
- and so is lucifer”

Jól esett magamhoz ölelni Sophie-t, bár a bűntudatom ettől még nem csökkent. Tudtam, hogy a nőknek fontosabb az esküvő milyensége, én tényleg ellettem volna még azzal is, ha egy golymók ad minket össze, csak hadd legyünk már teljesen együtt. Azért kértem meg Sophie-t, mert örökre vele akarok maradni. Averynél ez fel sem merült bennem, csak az összeköltözés. De ez más volt. Komolyabb, érzelmesebb, kevésbé depresszív.
- Ne aggódj. Mikhail segíteni fog. Olyan cuki tőle- felelte Sophie még mindig kicsit meghatott hangon, ahogy az esküvő ára került szóba. Nem voltam kifejezetten gazdag ember, a szüleim sem voltak azok, így nem tehettem meg egy hatalmas esküvőt. Sophie nagyszüleitől meg nem mertünk volna pénzt kérni. Így maradt Mikhail, aki valami furcsa, kitekeredett oknál fogva meg akarta váltani az életünket.
- És azt majd hogyan kell viszonoznunk...? - kérdeztem csendesen. Nem hittem volna, hogy ez ingyen van. Ha nem is visszafizetést, de biztos valamit várna cserébe. Mikhail nem tűnt annak a jótékonykodó típusnak. Amikor legutóbb láttam is itt nálunk, végig azzal volt baja, hogy milyen kényelmetlen a kanapénk.
Zserbóval a karomban vártam, hogy Sophie is összeszedje magát. Az ernyőt kereste talán, mert odakint kellően borult idő volt ahhoz, hogy bármikor leszakadhasson az ég. Nem akartam persze, hogy elmossa a mai napot az eső. A helyszín keresést eléggé megbonyolítaná.
- Ó, remélem tetszeni fog neki a hely. Amúgy is olyan kis kifinomult hercegnős ízlése van- simogatta meg a kutyus buksiját Sophie, ahogy visszalépett mellénk. Finoman fogtam rá a kezére, megsimítottam az ujjait, mielőtt hoppanáltunk volna. Szerettem volna, ha ez a nap jól sikerül Sophie-nak. Megérdemeltünk már egy napot, amikor csak magunkra koncentrálunk.
- Annyira hercegnős, hogy cipelnem kell - bólogattam.
Hamarosan hoppanáltunk. A kavargó érzés piszkálta a gyomromat és a szárazság hamar nedves érzésbe váltott. Zserbót azonnal bedugtam a kabátom alá, ahogy reszketett, én meg még fel sem fogtam, hova is érkeztünk.
- Jesszus - hallottam Sophie hangját, a tekintetem az esőcseppek mögött felsejlő kastélyra vándorolt. Nem voltunk rossz helyen, csak éppen az idő volt kellemetlen. - Hol vagyunk? Félre hopponáltam? Ugye nem hagytam el a testrészeiteket?- kérdezte aggodalmasan, én meg még jobban magamhoz vontam a fázó kiskutyát.
- Majd később leellenőrizheted, hogy mindenem megvan-e... - kacsintottam rá, ami eléggé nem volt szexi így az esőben. Inkább megindultam előre, hogy bemehessünk a kastélybe, talán egy kedves manó még teát is ad, ha nagyon anyátlannak nézünk ki. Most jól esett volna valami melegebb. - Remélem az esküvőnk napján nem fog szakadni az eső. - Sóhajtottam és gyorsabbra vettem a lépteimet. Éreztem, hogy a cipőm jobban beázott, mint kellett volna. Nem számított, erőteljesen haladtam a kastély felé.
- Talán beengednek... - mondtam az ajtó előtt és jó hangosan bekopogtam.

[ღA boldogság nyomában ღ]

ღA boldogság nyomában ღ

Jasper

(2003. augusztus.)

Ruci

Az a szép, az a szép,
aki szeret az a szép,
akiért, akiért
egyszer élni szeretnék.

A gyötrelemnél nincs kimerítőbb dolog. És ezt érezem is. Egy kicsit sokat szenvedtünk, egy olyan ember miatt, aki elszakadt már rég a világtól. Nem attól féltem, hogy ez tönkre tesz köztünk mindent, hanem attól, hogy Jasper meg tönkre, belefárad és én etől a gondolattól úgy érzem bele is tudnék pusztulni.
Jasperrel megérdemelünk egy kis boldogságot. Egy kicsit ki kell zökkennünk abból a feszült és fojtogató sötétségből, amibe belekeveredtünk az elmúlt hetek, hónapok alatt. Biztosítani szerettem volna róla, hogy kitartok mellette, mindegy, hogy mi fog történni. Amúgy is azt hiszem ezt az esküvőkön is megfogadják az emberek, de én anélkül is tudom, hogy így lesz. Sose hittem volna, hogy pont Jasper lesz az, aki mellett ennyire szerelmesnek érzem magam. Mindig is úgy voltam vele, hogy ő a helyes srác aki Averyvel olyan álompárnak tűntek, de az álmok véget érnek, az emberek felébrednek, és a valóság sokkal másabb, mint ahogy szerettük volna. De azt hiszem ez nem ráz meg anynira most már, mint amikor még a Roxfortba jártam. Egyszerűen csak boldog szeretnék lenni, azzal aki mindennél fontosabb a számomra. És ha az élet egy kicsit elvesz tőlünk ezt a boldogságot, akkor legalább annyit megtehetek, hogy megpróbálom visszahozni azt az életünkbe. Azzal, hogy megölelem, hogy kaját csinálok, és kávét. Hogy izgatottan várom, amint megjön az esti ügyeletből, mert túlságosan hiányzik, hogy egyedül aludni tudjak. Ezek olyan egyszerű dolgok az életünkben és mégis ettől valahogy olyan teljesnek érzem.
- És azt majd hogyan kell viszonoznunk...? - kérdezi óvatosan Jasper, mire hümmögök egyet. Mikahil olyan nagyvonalú, de azt hiszem neki az is elég, hogy ebben az egészben részt tud venni. Mitha tényleg a lánya lennék, mert olyan sokszor mondogatja, hogy neki nem lehet soha gyereke és a leveléből arra következtetek, hogy nem is nagyon vágyik rá. Pedig olyan aranyos és gondoskodó, minden kényessége ellenére is.
- Azt hiszem viszonozhatjuk azzal, hogy ő kapja a legkényelmesebb ülőhelyet az esküvőnkön és a legmindenmentesebb kajákat. Meg sütiket - vigyorodom el szélesen és egy kicsit még gyönyörködőm Jasper szép, férfias vonásaiban, a szőke tincsein és a még kissé álmos pillantását. Szeretem a tekintetét, olyan sok melegség van bennük, pedig elsőre nem is gondolná ezt róla az ember. Ahh, még midnig úgy érzem menthetetlenül szerelmes vagyok. Pedig azt mondják a rózsaszín köd elmúlik és ilyenek, de még mindig úgy érzem, hogy ott vagyok.
Közben persze elkezdünk készülődni a helyszínre, és valljuk be eléggé izgatott vagyok. Minden lány álmodozik az esküvőjéről, hogy egy nap a világ csak körülötte forog, hogy ő a legszebb, a fehér ruhában, repkednek a fehér galambok, meg szórják a rózsaszirmokat és örök hűséget fogad annak akibe szerelmes és az eslő hitvesi csók, meg minden és ahh. Na jó, egy kicsit azt hiszem kezd elkapni ez a hangulat. Persze végül Jasper és Zserbó miatt elfelejtem az ernyőket, de hátha nem lesz rá szükség. Csak borult és még csak augusztus vége felé jár.
- És nagyon élvezi, hogy olyasvalaki cipeli, mint te - modnom vigyorogva és megcsókolom még, miközben Jasper keze az enyémre kulcsolódik, és megsimítja azt.
Felsóhajtanék, de addigra már hoppanálunk is, bele a nagy-nagy zuhéba, és szélfúvásba. A közelben hallom még a víz morajlását is, még jó, hogy nem egyenesen oda hoppanáltam be. Azt hiszem talán egy kicist nyáriasan öltöztem fel, érzem, ahogy pillanatok alatt végigszalad rajtam a vacogás. Meg a pánik. HOgy rossz helyen vagyunk. Vagy elhagytam Jasper részeit.
- Majd később leellenőrizheted, hogy mindenem megvan-e... - kacsint rám, én meg menten el is pirulok a hideg eső és a szél ellenére is elönt  agforróság. Zavartan meg is köszörülöm a torkomat, hirtelen nem is tduom mit mondjak, de úgyis megint valami béna mondat fog az eszembe jutni.
- Hát izé, én nagyon szívesen megnézlek mindenhol, hogy megvagy-e - motyogom, és azt hiszem mindjárt elájulok. Jasper szexi. És na jól áll neki ez a fajta flörtölés azt hiszem. Nem csoda, ha régen mindenki önkánt dobálta le neki a bugyiját. Egyszerűen túl menő. Közben már húz is a kastély felé, ami szép helyen van, csak esik. És így tiszta depisen meg kísértetiesen néz ki. - Hát az nagyon jó lenne, mert most elég halloweeni a hangulat - magyarázom utána loholva, miközben Zserbó vacogva dudorodik ki Jasper ruhája alól. Ahogy az ajtóhoz érünk, érzem, hogy mindenem elázik, meg rámtapad, és még egyet tüsszentenem is kell.
- Talán beengednek... - magyarázza Jasper, ahogy bekopog az ajtón. Hangosan visszhangzik, én meg addig nézem az ajtót meg Jaspert, mert Jasper szexi még vizesen is. A bambulásomból meg a vacogásomból az ajtó zökkent ki, amint az hangosan nyikorogva kitárul előttünk, én meg Jasper kezét szorongatva belépek a helyiségbe. Ahol sötét van. Kint pedig hangos robajjal megrörren az ég, én meg szabályosan Jasper nyakába vetem magam, miközben a gyertyafények misztikusan egyesével kigyulladnak.
- Ugye ez nem Drakula nyári szállásaaa? - kérdezem enyhén pánikba, majd halk neszezést hallva lepillantok a földre, miközben Zserbó is kidugja a fejét Jasper ölében. Egy ünnepélyes arcú házimanó áll előttünk, aki vékony orrhangon szólal meg.
- Üdvözlöm önöket a kastélyban. Miben segíthetek?

[a boldogság nyomában]

a boldogság nyomában

2003. augusztus
Sophie

outfit
 
„- you are an angel
- and so is lucifer”

– Azt hiszem, viszonozhatjuk azzal, hogy ő kapja a legkényelmesebb ülőhelyet az esküvőnkön és a legmindenmentesebb kajákat. Meg sütiket – válaszolta Sophie, ahogy rákérdeztem, hogyan viszonozhatnánk Mikhail kedvességét. Ő akarta állni az esküvőnket az alapján, amit Sophie-tól megtudtam, de engem kicsit zavart, hogy ennyire leköteleződünk neki. Sophie-val ellentétben én tartottam az emberekből, nehezen láttam meg másban a kedveset és a jót. Valójában úgy éreztem, mindig van hátsószándék. Sóhajtottam egyet, de végül csak bólintottam. Nem akartam ebbe belefolyni. Végül is Sophie ismerte őt.
Zserbóval a karomban mindjárt megváltozott a hangulat. Bár nem figyeltem, reméltem, hogy Sophie tényleg hozott ernyőt magával. Sok jót nem ígért az egyre inkább ősziesbe forduló időjárás. Az angol idő amúgy is magával hozta az állandó esőveszélyt, na meg a tökig ázó ruhákat. Nem tévedtem sokat. Az időnél persze jobban lefoglalt a kis flört, amit megengedtem felé. Néha zavarba jött még, de nem volt már olyan ártatlan és szűzies, mint amikor megismerkedtünk.
– Hát izé, én nagyon szívesen megnézlek mindenhol, hogy megvagy-e– motyogta. Valójában láttam a szemében azt a lenyűgözött csillogást… ám ez idővel majd enyhülni fog. De mi lesz, ha elmúlik? Tudni fog kevésbé szerelmesen is szeretni annyira, hogy kellően boldogok legyünk… vagy egyszerűen csak rám un. Nyeltem egyet végül, majd megindultunk a kastély felé.
Az eső már nem is számított. Éppen eléggé eláztam és csak Zserbó maradt viszonylag száraz a dzsekim alatt. Csupán az orra hegyét dugta ki, hogy néha-néha beleszippantson az eső illatú levegőbe.
– Hát az nagyon jó lenne, mert most elég halloweeni a hangulat – magyarázta Sophie, ahogy még tovább ázva már láthatóvá vált a bejárat. Aztán persze tüsszentett is, így gyorsan előhúztam egy csomag papírzsebkendőt a zsebemből, hogy felé nyújtsam. Többet nem tehettem én sem, még a hajamból is csöpögött a víz.
Az ajtó hangos nyikorgással tárult fel a kopogásomra. Sötét fogadott minket persze a kastélyból, de nem számított, mindenképpen be kellett mennünk. Szükség volt erre, hogy megszáradjunk kicsit és körbe nézzünk a helyszínen. A Ripley kastély amúgy is rendesen karban volt tartva, személyzettel. Nem tartottam tőle, hogy valaki éppen itt akarna lemészárolni.
– Ugye ez nem Drakula nyári szállásaaa? – kérdezte Sophie, én viszont már jobban éreztem magamat. Az arcomon éreztem az épület kandallóiból áradó melegséget. Egy kicsit elkezdtem feltöltődni, így még a szipogó, ajtó mögül előbukkanó házimanó sem lepett meg. A hangja vékony orrhang volt. Talán kicsit megfázott.
– Üdvözlöm önöket a kastélyban. Miben segíthetek? – szólalt meg és végig nézett rajtunk. Ujjával csettintett, mire mindketten megszáradtunk, a ruhánk rendezett lett.
– Úgy tudjuk, hogy a kastélyban lehet esküvőket tartani. A helyszínt szeretnénk megtekinteni. – Magyaráztam és megsimogattam Zserbó buksiját, így elengedve Sophie kezét. A házimanó láthatóan nem szolga volt, a lábain felemás zokni volt. A következő pillanatban pedig egy idős néni sétált ki az egyik oldalajtón.
– Drágáim! Hát hogy átfázhattak! – Mondta kedves mosollyal, majd karon ragadta Sophie, mint egy nagymama és már vonta is magával előre. – A szalonban van tea és sütemény. Ott megnézhetik, milyen esküvőket szerveztünk korábban. Teljes körű szolgáltatást, mindent vállalunk. Menü, torta, ceremónia, szállás és szállítás. – Folytatta. A szalonban hatalmas képek voltak elhelyezve mindenféle esküvőkről. – Madam Martha vagyok egyébként.

[ღA boldogság nyomában ღ]

ღA boldogság nyomában ღ

Jasper

(2003. augusztus.)

Ruci

Az a szép, az a szép,
aki szeret az a szép,
akiért, akiért
egyszer élni szeretnék.

Az eső kellemetlenül és annál elszántabban verdesi a bőrömet, és olyaná válik a közérzetem, mintha zuhanyzás után elfelejtettem volna megtörölközni. Jó, mondjuk általában olyan szétszórt vagyok, hogy néha itt-ott vizes maradok... de kellemetlen ilyen hűs időben ennyire elázni, főleg, hogy Rose néni minidg agyhártya gyulladással riogatott annak idején, amikor elfelejtettem hajat szárítani. Szóval ez most, hogy eszembe jut, kicist meg is rémülök. Nem akarok agyhártya gyulladást kapni. Oké, Sophie nyugodj meg, boszorkány vagy, ha beérsz a kastélyba, akkor simán megszárítod magad. Most már csak megszokom, hogy pélcát is kéne használni, ugyebár. Habár néhza elég sokszor csinálok mindent úgy ahogy a muglik, varázslás helyett.
Olyan heves esőzés van, hogy szinte függöny mögé bújik a táj, a felhők komor sötétséget borítanak körék. és a latyak a lábszáramig felcsapódik, a sportcipőm pedig lassan elázik, azt eredményezve, hogy a zoknim is lassan de biztosan átnedvesedik. Szívesen lennék most Zserbó helyében, Jasper kellemes mellkasának melegében. Milyen jó dolga is van neki. Álmodozom, amikor persze Jasper flörtölni kezd, én meg elolvadok. Még szerencse, hogy a vörössé vált arcom kissé rejtve van. Mindig képes zavarvba ejteni, de legalább nem menekülök el előle, mint amikor csókot szeretett volna lopni tőlem először. Az valahogy... ahh, ha csak eszembe jut rámjön az, milyen béna is voltam akkor. Még jó, hogy nem  nézett hülyének. Vagy de? Te jó ég, és amúgy meg minek is agyalok én ezen? Soophiee, szedd össze magad, ma fontos dolgod van. Megváltani a világot, vagy legalább is egy kastélyt szerezni az esküvőre.
Az esküvőnkre... Ahogy Jasperrel megyünk az úton, és arcomba csap az ősz, kegyetlenül és hamisítatlanul, az jut eszembe, hogy... ugye az esküvő nem csak egy lezárása a rózsaszín ködös korszaknak? Mármint a kapcsolatok megkoronázása, meg minden lány esküvőről és ruhákról meg mindenről is álmodozik. De a mesék is akkor érnek véget, és utána meg vajon mi lesz? Lehet Jasper elun? Neeee, nem akarom, hogy megunjon, eddig sikerült nem félnem attól, hogy elun, és eszembe se jutottak az előztő kapcsolataim, és neee. Lehet azután un el? Izgalmasabbnak kell lenned, Sophie! De hogy legyek izgalmasabb? Meg kellene tanulnom izé.. öltáncolni? Szerintem előbb esnék le, mint hogy szexi lennék... És amúgy is... Minek is gondolok ilyenekre? Biztos az ősz hibája, az őszi eső meg még melankolikusabb.
A kastély odabent egy kicist megijeszt a váratlanul előbukkanó zoknis házimanóval, de legalább megszáradunk, és még sárosak se vagyunk. A felemás zokniban nagyon aranyosan néz ki, és ezt tetőzi a vicces és furcsa orrhangja is. Legalább tényleg nem Drakula. Zavartan ácsorgok Jasper mellett, miközben a kivilágított szép kastély falait és berendezésén időz el a tekintetem.
– Úgy tudjuk, hogy a kastélyban lehet esküvőket tartani. A helyszínt szeretnénk megtekinteni - szólal meg Jasper határozottan, én meg csak bólogatok. Még csak meg se tudnék szólalni, annyi minden cikázik a fejemben. Főleg az, hogy hogyan legyek izgalmasabb. Jaspert őrülten szeretem, nem is élném túl, ha megunna. Aztán megjelenik egy néni is, monokli lencsével az egyik szemén, és nagyon autentikusan néz ki. Mintha valami kosztümös filmbe csöppentünk volna bele. Zserbó meg élénken szimatol Jasper ölében, mert túl sok izgalmas illatot talál a kis édes orra.
– Drágáim! Hát hogy átfázhattak! – szólal meg, és karon ragad, mintha ismerne, én meg nem is tudom hova tenni hirtelen. Ugye most nem fog elvonszolni magával, hogy felhizlaljon minket és megegyen? Válaszolni se tudok, ő kedélyesen magyaráz tovább. – A szalonban van tea és sütemény. Ott megnézhetik, milyen esküvőket szerveztünk korábban. Teljes körű szolgáltatást, mindent vállalunk. Menü, torta, ceremónia, szállás és szállítás. - mutogatja a nevet kapott Madam Martha, és én inkább megnézem a szép esküvős képeket a szalonban.
- A tea mind a kettőnknek jól esne - mondom sóhajtva. - És ezek nagyon szép képek - dünnyögöm zavaromban. Fogalmam sincs hogy kéne egy ilyen megbeszélést lebonyolítani, miközben leültet egy nagyon buha bársonyos fotelbe és ha Jasper is mellém kerül közelebb csusszanok hozzá, hogy a vállunk összeérjen. Igazából már most mindenre rábólintanék. Cuki a néni, mégse olyan banyás, meg a manó is.
- Mi nagyon szeretnénk az esküvőt minél hamarabb megtartani. Monjuk... Októberben, akkor még lehet szép idő. És az nagyon jó, hogy itt meg tudnának szállni a többiek - magyarázom. Nem szeretnék minden komolyabb beszédet Jasperre hagyni, mert ennek én is a részese vagyok. És szeretném ha büszke is lenne rám. - Szeretnénk körbejárni a kastélyt - próbálom nagyon felnőttesen mondani, mire a néni elmosolyodik.
- Bodza majd körbevezet benneteket, hogy ha átmelegedtek. Addig osszátok meg az elképzeléseiteket - mondja bíztatóan és felénk repteti a teát és a süteményt.
- Arra gondoltam, hogy ha jó idő lesz, lehetne ősziesen nyári a dekoráció. Olyan elegáns és meleg színekkel. Nyáron házasodtunk volna össze - magyarázom, és elgondolkodva hümmögök. - És a menüben mindeképpen szerepeljenek mindenmentes egészséges ételek. Meg olyan torta is kell. Ja, és ha jó idő lenne, lehetne kint pavilonnal, mert az olyan aranyos dolog.
Jasperre pillantok, hogy ő mit szeretne még hozzáfűzni, mégis csak a kettőnk napja. Így is zavarban vagyok, hogy ennyi mindent csak úgy bedobok.

[a boldogság nyomában]

a boldogság nyomában

2003. augusztus
Sophie

outfit
 
„- you are an angel
- and so is lucifer”

A kastély egészen barátságosnak hatott Madam Martha és Bodza, a felszabadított házimanó társaságában. Valahogy olyan meleg érzés volt belépni és nem csak azért, mert befűtöttek vélhetően minden kandallóba. Kedvesek voltak és a szalonban váró tea is kecsegtetőnek hangzott. Ahogy beléptünk, a kanna magától megtöltötte a csészéket, mi pedig Madam Marthanak köszönhetően két puha, bársonyos anyagú fotelbe kerültünk.
– Szóval mi az elképzelésük az időpontot illetően? – érdeklődött, ahogy ő is leült velünk szemben. Körülötte kisebb állványokon ott pihentek a képek, amik a korábbi esküvőkről készültek. Étkészletek, menük, ruhák, díszek szerepeltek rajtuk. A moderntől a legcsaládiasabb változatig minden volt ott.
– Mi nagyon szeretnénk az esküvőt minél hamarabb megtartani. Monjuk... Októberben, akkor még lehet szép idő. És az nagyon jó, hogy itt meg tudnának szállni a többiek – magyarázta Sophie.
– Igencsak közeli az időpont. – Sóhajtott fel a nő. Aztán hirtelen összecsapta a tenyerét. – Éppen tegnap mondta le egy szomorú hölgy az október 3-ra lefoglalt időpontját. Meglehet már tényleg csak pár hetünk lenne előkészülni, ám némi segítséggel ez nem lehet akadály. Ez megfelelhet? – Tette hozzá és elmosolyodott.
Madam Martha valóban lelkesnek tűnt. Bizonyára nagyon szerette az esküvőket, kiváltképpen, ha minden mágiát beleölhetett. Bár a miénk nem ígérkezett világra szóló lakodalomnak, az mindenképpen pozitív volt, hogy a kastély szobáiban az éjszakára meg is szállhatnak a vendégek.
– Minél közelebb annál jobb. – Bólogattam. Kicsit átvettem a szót Sophie-tól mielőtt még elbizonytalanodna azon, hogy nagyjából négyhét alatt kéne összehozni mindent. Nem érdekel, ha kell idejövök és én gereblyézem össze a sárga és vörös leveleket az avarról.
– Szeretnénk körbejárni a kastélyt – egyezett bele végül Sophie is. Nem is kellett több, Madam Martha máris elmosolyodott újra és felkelt a székből, hogy felénk lebegtesse a finoman gőzölgő teát. A hideg ujjaimnak annyira jól esett megfogni a csészét. Közben pedig a konkrétabb elképzeléseink felől érdeklődött. Ebben a témában határozottan Sophie-nak adtam át a szót, én magam inkább ittam. Most jól esett és az ölemben Zserbó is akklimatizálódni kezdett.
– Arra gondoltam, hogy ha jó idő lesz, lehetne ősziesen nyári a dekoráció. Olyan elegáns és meleg színekkel. Nyáron házasodtunk volna össze – Sophie részletesen beszélt. Ez tetszett. Még én magam sem tudtam, hogy ennyire komoly elképzelése van a dologról, ám Martha szívét ez megdobogtatni látszott. Azonnal magához hívott egy pennát és egy jegyzettömböt, majd felírta minden szavát egyszer-egyszer bólogatva is. – És a menüben mindeképpen szerepeljenek mindenmentes egészséges ételek. Meg olyan torta is kell. Ja, és ha jó idő lenne, lehetne kint pavilonnal, mert az olyan aranyos dolog.
A pavilon szóra Zserbó felugatott, én pedig elröhögtem magamat.
– Nekem megfelel. Azt hiszem, az ilyesmiben amúgy is a menyasszony dönt általában. – Tettem hozzá, majd belekortyoltam a teába. Aztán, ahogy szépen felolvadtak az ujjaim, Bodza ismét előkerült és intette, hogy menjünk utána. Először az emeletet, a hálókat akarta megmutatni, mert odakint esett az eső.
– Ez lesz a nászutas lakosztály. – magyarázta, ahogy csettintéssel kinyitott egy kétszárnyú ajtót. Hatalmas ágy, rózsaszín falak és ágynemű, meg rengeteg arany volt ott egyhelyen, mégis megvolt az angol kastélyokra jellemző zordsága. Csak hümmögve bólintottam.
– Nos. Az ágyméret tök jó.