Tabu

A Tabu az egyik legrangosabb és legkedveltebb szórakozóhely az egyetemvárosban. Kifejezetten a varázsvilág számára húzták fel, muglik nem tudják megközelíteni. A szórakozásra vágyó fiatalok és felnőttek pedig akár kandallóval is megközelíthetik a helyet más városokból. Kifejezetten nagykorúak számára fenntartott hely ahol garantált mindenki számára a felszabadulás. Különleges atmoszféráját feldobja a neon fények játéka, a rendkívül erős alkoholok egyvelege, és a belső tér elrednezése, ahol az embernek olyan érzése támad, hogy a csillagos űrben lebeg. És itt az igazán jó bulik csak 11 óra után kezdődnek el, egészen reggel 5 óráig tartva.

Én. Itt. Igen, és!? Mér ne járhatnék ilyen helyeken? Szabad, felnőtt boszorkány vagyok, és amúgyis rámfér kimozdulni.
És... oké... lehet, hogy ezen a ponton kicsit spicces is már.
Aki ismer, annak valóba, szokatlan lehet mondjuk itt találni engem, magamtól, egymagam. Nos. Bár sokkal jellemzőbb lenne rám a tompán otthon pangás, miután hazaérek a műhelyből, már kezdett elegem lenni belőle. És hiába szeretek a bánataim elől forrócsokiba menekülni, túl sok fontot szedtem fel így is a nyáron - és előtte sem nádszál voltam, aminek a tényét szintén hajlamos lennék forrócsokival feledtetni. Ördögi kör. A munkát meg hiába vinném haza, hogy abba merüljek el a világot addig kizárva. A Minisztériumnak néhány tucat kocsija van, amit évente egyszer is alig használ egy-kettőt. Egy ponton túl egyszerűen nem is tudnám hová javítani még őket.
Szóval itt vagyok. Amég itt vagyok, - ...némi rásegítéssel, - legalább tudok fejbe sehol máshol nem lenni.
És egész hangulatos is a hely, mint ha csillagok közt lebegnék. Hmm, lehetne lebegni is ...bár a többi vendég biztos nem értékelné, ha hirtelen megszökik alóluk a padló ...kéne annak a bűbájnak egy kisebb kivitelű változat.
A bárpulthoz libbenek - csak képletesen sajnos, pedig poén lenne - rendelni mégegyet abból a finom gyümölcsös, édes koktéljukból, amin nem is érződik az alkohol kesernyéje, és a színeivel meg kis papírnapernyőjével olyan, mint egy idilli tengerparti naplemente.
A koktélt kortyolgatva egy tekervényes szívószálon át, észreveszek egy másik boszit, aki látszólag szintén egymaga van itt, legalábbis nem úgy tűnik, mint ha valakivel együtt lenne, csak épp mondjuk azt várná, hogy az visszatér egy gyors mosdószünetről, vagy valami.
Jobb hely ez, mint egy-két bár az Abszol úton, ahova korábban hasonlóan ...betévedtem, de azér még mindig biztosabb lehet csapatba összefogni, mint egyedül. Meg ide végülis a társaságér jön általába az ember, ismerkedni, bulizni. Szóval közelebb csusszanok mellé, mit veszthetnék alapon. Lu eközbe magára sem ismer...
-Akartál valaha úgy lebegni, mint az űrbe?- biccentek a táncparkett felé, aminek a dekorációja, engem legalábbis, arra emlékeztet.
Gratulálok Lu, ez most vagy csábítóan sejtelmes volt, vagy felettébb esetlenül bénán nyomi... De most mivel kezdjek ilyen spontán beszélgetést, azt kérdezzem meg, szerinte a pingvineknek van-e térde? Nagyon fura szerva lenne...
De gondolom, mindjár kiderül, elküld-e a francba.

[Ott álltam ifjúságom elpazarolt, matt hétköznapjaiban én is]

Nem tudom, mi hozott ide, erre a helyre, de itt voltam. Ott álltam ifjúságom elpazarolt, matt hétköznapjaiban én is, mint az összes többi fiatal, és tényleg úgy éreztem, hogy az elmúlt két évben felesleges volt. Csalódott voltam, mert az egész egyetem projekt nem úgy alakult, ahogy vártam. Minek kellett a pedáns papír, ha a gyakorlat sokkal fontosabb. Viszont a gyakorlatot meg egyáltalán nem kaptuk meg.
Aztán meg ott vannak ezek a pasis ügyek. Valahogy elüldözök mindenki magam mellől, pedig igazán nem érzem magam egy hidegvérű picsának, akivel nem lehet együtt lenni. Sőt, nagyon is melegszívű vagyok és rendes, és jófej. Mégis a pasik csócsáltak egy kicsit, mint egy rosszul sikerült, rágós húst, aztán kiköptek. Hát ez voltam én.
Valószínűleg ezért is jöttem most ide. Kellett egy kis bulizás, kikapcsolódás. A nyár elején is jól sikerült Vale-lel az a parti, most is kialakulhat valami jó.
Odaléptem a pulthoz, hogy megtekintsem a kínálatot. Kicsit eltöprengtem, hogy mi is lehet az a Lángoló Kakastaréj, de végül maradtam egy gin tonicnál első körben. Ez pont megfelelt a hangulatomnak: kesernyés volt. Odaültem a pulthoz, és vártam a megváltást, ami meglepően korán, de meg is érkezett:
-Akartál valaha úgy lebegni, mint az űrbe? - kérdezte a lány, és közben a táncparkett felé biccentett. Egy pillanatra összeráncoltam a homlokomat, mert ismerősnek tűnt, de biztos csak a Roxfortban jártunk egy-egy órára. De vajon honnan tudhatott a csillagász vénámról? Mindegy is, valószínűleg az ég küldte őt most ide.
-Folyamatosan ezt akarom. Csak túl sokat foglalkozom a csillagokkal, hogy tudjam, ez tényleg megvalósítható. - sóhajtottam fel. - Az űr fekete és komor, nem ilyen. - mutattam a táncparkett felé. - Engem inkább a tenger mélyére emlékeztet, ami tele van azokkal a félelmetes világító medúzákkal.
Igen, határozottan tenger és nem az űr.
-De lebegni ott is lehet! - kacsintok rá, és közelebb ülök hozzá. - Szia, nem ismerjük mi egymást valahonnan? Serena vagyok. - Mondjuk azt nem tudom, miért mutatkoztam be. Ha ismer, akkor úgyis tudja ki vagyok. Ha meg nem ismer, akkor lehet, hogy nem is akar megismerni.

A homlokát ráncolta egy pillanatra valamin, de el még nem küldött a jóéletbe, úgyhogy horribilis próbálkozás csak nem lehetett.
-Folyamatosan ezt akarom. Csak túl sokat foglalkozom a csillagokkal, hogy tudjam, ez tényleg megvalósítható.
Még válaszol is, az már biztos jó jel. De úgy tűnik, valami kedvenc témát is egészen eltalálhattam, ha csillagokkal foglalkozik. Nos, lehet, nem az igazi csillagos űr, de valami ahhoz közelit ismerek.
-Mondasz valamit- ismerem be a cserébe felajánlott tengermélyi hasonlatra. -De ott meg túl nagy a nyomás.
A túl nagy nyomást nem szoktam szeretni. Bár inkább csak a képletesen értettel volt eddig dolgom, de az is bőven elég.
A közelebb ülés már egész biztos jele annak, hogy nem szólhattam olyan rosszat, akkor inkább távolodna. A kacsintásra meg még pirulok is egyet, ami remélem a szines fényekbe nem látszik meg - meg valami szőnyeg alá söpört kis bűntudatfélén túl még jól is esik.
-És ha azt mondanám, tudok rá egy bűbájt?- somolygok vissza, aztán okosan végül nem kezdem el hozzátenni, hogy bár a többi vendégek nagyrésze minden bizonnyal méltatlankodna, ha hirtelen megszöktetem a talpuk alól a táncparkettet. Inkább csak szívószálazok egy kortyot a koktélomból.
-Tényleg! Lehet, valami eseményen futottunk össze?- Most hogy rákérdez, meg beszélgetési közelségből látom, nekem is ismerősnek tűnik. -Nem te voltál ott tavasszal azon a virágünnep dolgon?- ...Amelyik olyan zavarbaejtősen alakult a végére, úgyhogy a részletekbe inkább bele se menjünk. Meg a másik okból se.
-Luna- mutatkozok be én is neki. Bizonyosan a belesemenjünk okán, ezen a nevemen. És csak így utólag jut eszembe, hogy akár a csillagászatos alapon is választhattam volna, hátha az is tetszik neki. Bár végülis, még mondhatom, hogy szándékos volt.

Amikor felvetem, hogy ez a tánctér inkább a tenger, a csajszi azt hozza fel, hogy ott meg túl nagy a nyomás.
-Hát ez több emberre igaz, mint a lebegés. - kacsintok rá. - Remélem nincs rajtad túl nagy nyomás. Én néha úgy érzem, összenyom. - morgom. Fogalmam sincs, mi váltotta ki belőlem ezt az őszinteség rohamot. Nem szoktam ennyire megnyílni ismeretlen emberek előtt, de most úgy tűnik, erre van szükségem.
Eleve olyan ez a hely, mint ami meg van bűvölve. Mondjuk a varázsvilág szórakozóhelyei közül melyik nincs valamilyen módon megbűvölve. De mégis, ide belépve, már kábulatba esik az ember, és az italokba is tuti raknak valamit, ami bódulatba ejti az embert.
-És ha azt mondanám, tudok rá egy bűbájt? - kérdezi a lány, miközben nekem a kábulaton jár az eszem. Zavartan nézek vissza rá:
-A lebegésre vagy a nyomásra?
A lebegős bűbájt nyilván mindenki ismeri, de lehet, hogy van valami különösen extrém lebegtető bűbája. Volt valami ilyesmi az egyik korábbi buliban is, meg talán hallottam is róla. Na mindegy, megvárom a válaszát.
Aztán rátérünk az ismerkedésre. Felhozza azt a ritka kínos esetet a virágünneppel, és megpróblok elbújni a poharam mögé.
-Uh, azt a bulit próbálom elfelejteni. Sosem akartam random varázslók meztelen testét látni. Maradok a saját párkapcsolataimnál... Már ha van... - húzom el a számat kelletlenül. Mert ugye most nincs. Mert túl sok vagyok, vagy túl kevés, vagy egyszerűen csak béna, és nem kellek senkinek.
Szomorúan kortyolok bele a italomba.
-Luna. - mutatkozik be, én meg fel sem veszem, hogy Hold meg Luna meg csillagok. Csak én is bemutatkozok:
-Serena. Mi hozott erre a remek helyre? - mutatok körbe. - A lebegés vagy a titkos italok? - mutatok a poharamra, ami már nagyrészt kiürült, úgyhogy intek a pincérnek, és rendelek még egyet. Azt hiszem, ma este részeg leszek...

A kérdésre, hogy rajtam van-e nyomás, csak grimaszolok egyet, és hosszút kortyolok a koktélomból, ezzel is eleget elmondva: akad azér elég. Talán jobb is bűbájokról bezsélgetni.
-A lebegésre vagy a nyomásra?
-Hát, ha összenyomna, mondhatjuk, hogy mindkettőre jó egyszerre- sejtelmeskedek csábosan, és nem tudom, a bátorságot honnan veszem rá - pssz, Lu, az alkohol lesz az - de ezúttal én kacsintok is hozzá.
Sajnos itt megejtünk egy ismerkedős kört, a hangulatnak nem hasznos virágünnep esetét felemlegetve. De tudtam, hogy ismerős valahonnan, és ezek szerint valóba ott találkozhattunk. A magam részéről azér nem volt olyan élénk emlék, mer valaki másra figyeltem inkább, de azt most meginncsak hagyjuk is...
-Már ha van...- sóhajtok egyetértően. -Tudodmit, ugorhatjuk a témát.
A legbiztosabb dolog ma este, hogy ezzel egyet fog érteni.
-Mi hozott erre a remek helyre? A lebegés vagy a titkos italok?
-Ebből mondjuk az italokat- mer ha nem részegen a vállán sírni tervezek, a többi ok-okozatba minek menjünk bele.
-Az egész szobás súlytalanságról itt túl sokmindenkit kéne megkérdezni- somolygok meginn, felfedve többet az emlegetett bűbáj mivoltából. Persze tény, rászórhatnám az egész teremre anélkül is, aztán hirtelen tanuljanak meg a népek teljesen új rendszerbe mozogni - a levegő még az úszáshoz sem elég sűrű, úgyhogy az sem ér sokat - de ahhoz én túl jókislány vagyok.
...Még? De náh, én olyant úgyse tennék.
-Persze ha te kíváncsi vagy rá,..- Oké, azér mi van velem is, már meginn kacsintok is a sejtelmes mosolyhoz.

[a lét a semmiből származik, küzd, hogy megnyilvánulhasson, és aztán újra eltűnik a semmiben.]

Örülök, hogy befejezzük ezt a sehova nem vezető lebegő-nyomó-akármilyen témát. Valahogy belevesztünk ebbe, és sehova nem vezetett. Olyasmi volt ez, mint hogy a lét a semmiből származik, küzd, hogy megnyilvánulhasson, és aztán újra eltűnik a semmiben.. Nem is tudom, hogy ez honnan jutott eszembe, de igazán filozófikus hangulatomat hozta ki belőlem ez a hely.
-Igen, ezek az italok különösen... varázslatosak. - bele is kortyolok a koktélomba. Erős, és tuti van benne valami kábító anyag is. Meg még valami. De miért is gondolkodok ezen. Hiszen pont azért vagyok itt, hogy elfelejtsek mindent, és következmények nélkül tegyek, amit akarok. Persze semmi illegálisat, csak olyan kellemesen izgalmasat.
Ez a lány, Luna pedig alkalmas társnak tűnt ebben. Súlytalanságról beszél, meg hogy mindenki lebeghetne, és ez egész jól hangzik. Meg is mondom neki:
-Ez tetszik. Tényleg, olyan lenne, mint az űrben. Egy nagy űrbuli.
Azt hiszem, én is már részeg vagyok, de ez olyan kellemesen jó részegség.
-Csináld, kérlek, én is lebegni akarok. - Túl közvetlen vagyok, megfogom a karját, és úgy teszek, mint egy kislány. Majdnem ugrálok is, de mindenesetre szépen nézek.
-Lehet lebegve táncolni? - kérdem tőle izgatottan. Kíváncsi lennék rá. Elképzelem, hogy mindenki olyan mugli szkafanderekben ropja, lebegve, és elvigyorodok. Ez egészen jól hangzik. Remélem Luna is hajlandó lesz belemenni.
Kíváncsian nézek rá, várom, hogy megcsinálja-e a bűbájt vagy nem.

-Igen, ezek az italok különösen... varázslatosak.
Egyetértően bólogatok, szívószállal a számba, mer épp egy hosszú korty közepén kapott el a megállapítással, és kénytelen vagyok egyetérteni. Illetve úgy érzem, muszáj vagyok én is elismerni?
-Még csak nem is kesernyés, minthacsakegy gyümölcsturmix lenne- teszem hozzá végül a magam italáról, Serena felé billentve a szívószál végét, mintegy flajánlva, hogy ha kíváncsi, nyugodtan kóstolja meg ő is. A kacajvíz kvázi itteni képviselőjeként talán meglepő lehet, annyira nem rajongok az alkohol ízéér, de abba soha nem is az volt a fő lényeg. Inkább a helyzet meg a társaság.
De ezt a koktélt tényleg mintha nekem találták volna ki. És végülis a pultnál úgy ajánlották, egy-két ízlés kérdés alapján, és nagyon találóan.
Persze ahogy az űrbuli gondolatán szinte vigyorogva somolygok, naív feltételezés lenne, hogy tényleg nincs benne más finom gyümölcsleveken kívül.
-Tuttam én, hogy tetszeni fog- pillogok bájosan Serenára. A lelkes kitörésére megrezzenek, de magamat is meglepve kissé ezzel, leginkább csak a meglepetésből. Még zavarba sem jövök a közelégre, ahogy a karomba kapaszkodva kérlel, pedig ha úgy vesszük, csak most ismertem meg - eltekintve a korábbi egy-két alkalomtól, hogy látni már láthattam valahol.
Tudod, Lu, alkohol, gátlásoldó meg ilyenek...
Kissé húzza a szívemet, ott van a vonakodás, hogy az összes vendég minusz kettő alól kéretlenül és váratlnul nem illene azért kilopni a gravitációt, de olyan lelkes aranyosan kér, hajlok őneki engedni.
Talán időhúzásból is, hosszút kortyolva a koktélomból, elgondolkodok a kérdésen.
-Kicsit attól függ, hogy értjük a táncot. Sokminden nem működne a padló nélkül, de biztos ki lehet találni valahogy.
Egymást például meg tudnánk forgatni egymáshoz képest, de az első lépés ellök például a padlótól, úgyhogy onnan nehezen vehetünk irányt. A levegőbe "úszáshoz" meg embernagyságú legyezők kellenének, anélkül csak kapálózva megütnénk valakit a mozdulatokkal. Vagy egymást.
Szörcsögés zökkent ki a gondoltaimból, ahogy eljutok a pohár aljára, és csak nagyrészt jégkockavíz marad.
De végülis Serena olyan kiskutyaszemekkel pillogva kér, hát lehet erre nemet mondani? Próbálom minnél diszkrétebben élőcsempészni a pálcámat, közbe odahajolok a fülébe súgni - részbe azér is, hogy kívülről úgy tűnjön, csak súgok neki valamit.
-Szóval... fogmeg a pultot.- Közbe szintén a pult és önmagam takarásába varázsolok én is, mer azér ne feltétlen tudja mindenki, kire akar mindjár haragudni. -Todos a flote.

[titkolózóak]

Luna szerint az italok olyanok, mintha gyümölcsturmixok lennének. Belekortyolok a legújabb italomban, és bólintok. Alma és áfonya, és még van benne valami. Ja, az biztosan az az alkotó elegy, amitől ilyen fennkölt állapotba kerülünk. A pultosok olyan titkolózóak voltak a koktélokkal kapcsolatosan. Rettenetesen párás volt a levegő idebenn, biztosan ez is rásegített erre a illuminált állapotunkra.
-Kicsit attól függ, hogy értjük a táncot. Sokminden nem működne a padló nélkül, de biztos ki lehet találni valahogy. - mondja Luna, én meg rávigyorgok.
-Fogadjunk, hogy lehet lebegve táncolni. - Nem mintha próbáltam volna, de láttam azokat a videókat ott Houstonba, és láttam, milyen gördülékeny mozdulataik voltak az űrben. Szóval jöjjön az űr-tánc!
Luna elfogadta a kihívást, és rám nézett.
-Fogd meg a pultot!
Teszem, amit mond, de pont akkor lép oda mellém egy furcsa, alkoholtól bűztől alak és igazán lovagias módon szól hozzám:
– Híjjon má' meg egy pofa serre! Cserébe megpaskúhattya a fenekem. Aztán megtáncútathat avval a jó kemény botjával.
Mi a franc? Intek neki, hogy tűnjön már innen, így viszont elengedtem a pultot, pont abban a pillanatban, amikor Luna kimondja a varázsigét:
-Todos a flote.
Velem együtt mindenki lebegni kezd. Sokan meglepődnek, egyesek a Tabu varázslatának tudják be, én viszont tudom, hogy ez Luna műve. Furcsa érzés, végre lebegek, úgy, mint az űrben. Nevetve nézek Lunára, aki talán ott van mellettem, és elkezdem magam a tánctér felé irányítani - már amennyire lehet.
Most veszem csak észre, hogy a tánctér tűzzománc üvegből van kirakva. Ez szolgáltatja a sejtelmes színeket és fényeket.
-Váó. - motyogom, teljesen lenyűgöz ez az ötlet. Valójában gyönyörű, és csak innen fentről látszik igazán. Ezt csak most láthatjuk, Lunának köszönhetően. Nem tudom, más is észrevette-e, de én elbambulok, és azt nézem. Emiatt nekiütközök pár embernek, akik odébb löknek, és egy kicsit távolabb kerülök Lunától.
De aztán meghallom a zenét, valahogy visszaevickélek a lányhoz, és nevetve nézek rá.
-Azta, ilyet még soha nem tapasztaltam.
És elkezdem a kezeimet és a lábaimat a tánc ritmusára mozgatni. Igazán vicces látvány lehetek, figyelem Luna reakcióját.

-Híjjon má' meg egy pofa serre! Cserébe megpaskúhattya a fenekem. Aztán megtáncútathat avval a jó kemény botjával.
Felpislogok a varázslásból Serena válla fölött, hogy ki ez, meg nekem mondja-e véletlen a dolgát. Látszólag Serenához beszél, de akkor meg nem tudom, milyen botot mond. Meg hogy mit akar végül, hogy mi fogdossuk őt?
Gondolom eggyel jobb, mint ha ő kezdeményezte volna a taperolást, de egyetértek Serenával, hogy pápát integet neki.
És közbe elemelkedik apránként a székéről - biztos ahogy odafordult, azzal nyomta el magát róla.
-Nézd, így- nyújtok kezet felé, hogy kapaszkodjunk össze, és mutatom, ha megfogja a kezem, akkor vezetem neki is a "felszállást". Félig a bárszék keresztrúdjától, félig a pult oldalától fokozatosan eltolom magam lábbal, hogy ferdén a tánctér fölé tartsunk. A szék kicsit felbillen, de mivel lefele semmi nem húzza, csak elforog egy helybe, amég a padlónak nem koccan majd.
Serena "Váó"ját hallva megpróbálok arra fordulni én is - aminek kell pár próbálkozás, rájönni, hogy derékból forduljak nagyon, mer a felét elviszi a lábam azzal, hogy a másik irányba fordul el.
De tőlem csak egy aggodalmasabb ózásra futja, ahogy látom, a mosh pit egészbe lebeg fölfele, néhányan még mindig egymásról is lepattognak, mint egy háromdimenziós elszabadult billiárdjáték. Biztos ugrálás közbe érte őket a sújtalanság, úgyhogy ők pláne kilőtték magukat a plafon felé.
Kicsit össze is gabalyodik velük a röppályánk, és Serena elsodródik, ahogy koccan valakivel.
-Bocsánat...- motyogom, ahogy óvatosan megfogom az első velem ütközőpályára kerülő vállát, és róla lököm el magam Serena után. Szegény illető valószínűleg így beirányul vissza a pogózók még mindig csak ritkulni kezdő felhőjébe.
Én ahogy utólérem, elkapom Serena vállát, hogy megállítsam magam - őhozzá képest. Elfele sodródott, én meg gyorsabban követtem, úgyhogy most hozzám képest valamivel lassabban ki fugunk sodródni valamelyik falig valahol a plafon tövébe talán. De addig van még időnk, meg onnan újra arra lökhetjük magunkat, amerre mi akarjuk. És nem szálguldozunk, úgyhogy megütni sem fogjuk magunkat, ha figyelünk, hogy kézzel vagy lábbal érkezzünk.
-Montamén- vigyorgok bájosan, közbe elengedem a vállát, ő pedig mutat pár táncmozdulatot. Kipróbálom én is, csábosan hullámozva magam mentén. Forogni ugyan nemigen tudok innen, de legalább nem fordulok el Serenától. A mozdulatok, amiket itt kikísérletezünk, talán kicsit a szinkronúszásra emlékeztetnek jobban... érdekes.
-Megforgassalak?- ajánlom föl. Két súlypontunk van, kezet fogva egymáshoz képest tudunk manőverezni. Legfeljebb ellenforgatódok én is a másik irányba.

Lebegünk? Lebegünk. Lebegünk! Nagyjából ilyen sorrendben futott végig az agyamon ez a szó. Tényleg olyan volt, mintha nem lenne gravitáció. Ez nyilván rajtunk kívül mindenkit meglepett, de meglepően jól alkalmazkodott mindenki a helyzethez. Valószínűleg ők is úgy voltak vele, mint a legtöbb varázsló és boszorkány - sok dolgon már nem tudtak meglepődni. Lehet, hogy még a helynek is betudták a dolgot.
Vicces volt végignézni a tömegen. A pogózók nagyobb lendülettel sodródtak, a szerelmes párok egymásba gabalyodva - akik csókolóztak talán észre sem vették, hogy lebegnek. És voltak akik már alkalmazkodtak is, és hozzánk hasonlóan a faltól, az asztaloktól vagy a székektől lökték el magukat és próbálták ki ezt az új érzést.
Egy pillanatra elszakadtunk egymástól Lunával. Ez az idő pont arra volt jó, hogy felmérjem a terepet. Aztán már levegtem és táncoltam, már amennyire egy ilyen helyzetben lehetett. Forgott a világ, de nem azért mert szédültem, hanem mert tényleg forogtam is egy kicsit. Mint egy bolygó.
Hah, most olyan lehetnék, mint egy bolygó. Ráállhatnék valakinek a pályájára és foroghatnék körülötte.
Végül Luna csak befut - vagyis hát belebeg -, és nevetve dicsérem a szuper bűbájért.
-Montamén. - vigyorog rám, és még lelkesen meg is forgat.
-Vááá, most már tényleg bolygó vagyok! - kiáltok fel. A körülöttünk lévők biztosan furcsán néznek ránk, de nem érdekel. Amikor már túl is pörgök, megállítom magam Luna vállának segítségével.
-Ki akarod te is próbálni? - kérdem. Láthatja rajtam, mennyire élvezem. De miért élvezem ennyire? Annyira gyerekes, de mégis jó. És talán a tudat is hozzásegít, hogy ezt most mi - vagyis hát Luna - okoztuk. Nem a Szeszély, nem valami gonosz, sötét mágus, hanem két boszorkány trükkje. És ezt csak mi tudtuk.
A közös titok felpörgetett, és egyfajta szövetséget kovácsolt közénk. Pedig alig ismertük egymást pár perce.
-Meddig tart a bűbáj? - kérdeztem, csak, hogy felkészüljek arra, hogy esetleg egyszer csak lehuppanok a talajra. De nem akartam, hogy még véget érjen. Amikor elértünk egy falhoz, meglöktük magunkat. Addigra elég sokan belejöttek már a dologba, így nem volt nagy tolongás. Nyilván, ilyen állapotban nagyon kapkodni sem lehet, és hirtelen mozgásokra sem képes az ember, így sok kárt okozni nem tudott senki.
Közben a DJ-nek is volt humorérzéke. Átváltott valami űr-zenére, és a fények is ahhoz igazodtak. Mindenhol sok pici fény volt.
-Nézd, még csillagokat is kaptunk. - mutattam a falakra.

Megforgatom Serenát, igazából ugyanúgy, mint hagyományosabb táncba is szokás, csak véletlen elengedem a kezét a mozdulat végén, úgyhogy ő továbbpörög.
-Vááá, most már tényleg bolygó vagyok!
De ahogy hallom, élvezi. Hallom. Ugyanis a karmozdulatomból én is kaptam egy kis elfordulást, úgyhogy én sokkal grillcsirkébb lassúsággal fordulok épp elfele, és próbálok egyre jobban kitekeredve felé fordulva maradni, legalább arccal. Szerencsére már felső testtel is nagyjából felé állok, amikor végül megállítja magát, úgyhogy amikor megfogja a vállaimat, én is visszafordítom a derekam középre, őhozzá képest. De aztán lassan el is kell kapnunk a falat, ahogy megérkezünk.
-Ki akarod te is próbálni?
-Igazából, van egy mégjobb ötletem- ajánlom föl. Elméletileg működnie kéne. Mint a műkorcsolyázóknál. Közbe apró lökésekkel beforgatom magam a falhoz képest, hogy lábbal induljak, meg segítek Serenának is, ha még nem érzett rá teljesen. Érthető, én is sokat kísérleteztem ezzel, mire hozzászoktam, mit hogy lehet csinálni lebegve.
-Fogmeg mindkét kezem,.. teljesen kinyújtva- instruktálom, ahogy ott "guggolunk" a plafon és fal tövébe még. -Te csak rugaszkodj el, én majd adok hozzá fordulatot. Csak szép lassan, ...most!
Jó, hogy itt a sarokba vagyunk, két "lejtő" között, így tudok oldalra rugaszkodni. Kicsit egyenetlen, de hamar kiegyenlítődünk, mer a közös súlypontunk az összefogott kezünk környékén van, így mindketten akörül keringünk egy lassú forgással.
-És most össze! Teljesen.
Ahogy összehúzzuk magunkat, a forgás felgyorsul. Aztán meginn széttolva lejjebb lassul. Csak el ne engedjük egymást, mer akkor szétrepülnénk.
-Meddig tart a bűbáj?
-Meddig tartson?- somolygok bájosan, még kacsintva is egyet, a magam meglepetésére. Általába ilyenkor inkább hümmögnék, hogy hát izé, ki szokott tartani, feltéve, ha más nem szünteti be alattunk.
Óvatosabban kéne innod, Lu... Vagy pont így a jobb?
Egy pillanatra, "óóó"zva megcsodálom én is a csillagokat, amit a falakra kaptunk, aztán bátraké a szerencse alapon újra összébbhúzom magunkat, talán most mégközelebbre.
És kénytelen vagyok rájönni, hogy megfeletkeztem egy dologról, ezzel megint begyorsítom a forgásunkat is.

[szerelmesek]

Bolygóként repülünk, forgunk, bolyongunk a levegőben. Igazából úgy tűnik, hogy a legtöbben élvezik. A szerelmesek összebújva lebegnek, és akik táncolni jöttek, azok sem álomittasan szemlélik mi történt velük. Szóval úgy tűnt, ez a Luna nem nyúlt félre ezzel a varázslattal. Nem lázadtak fel ellenünk, nem keresték a felelősöket, nem bojkottálták az eseményeket, sőt inkább vették a közönségben aratott sikert, és tuti fognak még ilyen lebegő partikat szervezni.
Amíg a zene kellemesen cirógatja a dobhártyánkat, Luna újabb pörgős mutatványt mutat be velem.
Bevallom, kezdek már egy kicsit elszédülni, azért is kérdezek rá Lunánál, meddig is tart a varázslat. A csillogó-villogó padló, mennyezet, fal fodrozódik már a szemem előtt.
-Meddig tartson? - kérdezi Luna, én meg megállítom magam a falnál.
-Hát, lassan már vége lehetne. - talán el is fehéredtem egy kicsit. - Azt hiszem, kezdek már kicsit émelyegni. - Bocsánatkérően nézek Lunára, mert tényleg tök jó buli volt itt lebegni a tánctér közepén.
-Bocsi. Azt hiszem, az űrutazás nem nekem való. Én inkább maradok a Földön, és innen szemlélem a csillagokat.
Nem gondoltam, hogy egy kis lebegés a végén ilyen tengeribetegséget idéz elő nálam. Kissé csalódott voltam, de végül betudtam a viszonylag nagy mennyiségű alkoholos italnak.
Amikor földet értünk, nevetve néztem Lunára.
-Váó, ez szuper volt. Köszönöm az élményt. Örülök, hogy összetalálkoztunk.
Tényleg örültem, tényleg jól éreztem magam.
-Meghívhatlak még valamire? - kérdeztem Lunától, egyfajta hálaként. Az este többi része már nyugodtabban telt, továbbra is jól éreztük magunkat, és végre ki tudtunk kapcsolódni.

A HELYSZÍN SZABAD!

[Party after midnight]

Party after midnight



2004. május 24.

To: Zeynep Weatherly

Először nem akartam eljönni erre a bulira. Sosem voltam az a nagy parti-arc, az egyetemi éveim sem erről szóltak igazán, még akkor sem, ha egy-két durva bulin én is ott voltam. A legutóbbi Tabus élményemről meg ne is beszéljünk, ami után nem is tudom, hogyan kerültem ágyba.
Viszont ez volt az utolsó lehetőségek egyike. Nem terveztem mesterképzésre visszajönni az Akadémiára, a szüleim nagy bánatára. De nekem elegem volt a tanulásból, ki akartam próbálni magam a való életben, még ha ez a keresztapám kis londoni boltja is lesz. Ő legalább támogatott, még akkor is, ha csak azért, hogy ne legyen annyira egyedül.
Úgyhogy fogtam magam, felöltöztem csinosan, kisminkeltem magam, és elindultam a Tabuba, ahol "Az év partiját" készültek megtartani. Egész nagy tömeg gyűlt össze már, amire odaértem, de szerencsére a pultnál még akadt szabad hely.
Utáltam egyedül érkezni a bulikba, mert egyedül éreztem magam. Mindenki vagy a pasijával vagy a barátnőjével jött, esetleg egész baráti társaságok. Én persze mindig egyedül. Végignéztem a pult mellett ülőkön, általában ők voltak az olyanok, mint én - akik csak unalmukba vagy a magány okozta kínok elől menekültek ide.
A zene persze hangosan szólt, nem is nagyon lehetett érteni a másikat, mégis voltak olyanok, akik próbálkoztak. Azon gondolkoztam, hogy maradjak-e a pultnál, vagy nézzek el a tánctér felé, esetleg keressek ismerősöket, amikor végre megjelent a pultos srác, és kérdezte, mit kérek.
-Egy gin tonicot kérek. - mondtam gyorsan, majd magamban hozzátettem, hogy csak ne olyat, mint amitől múltkor lebegtem. Akkor vicces volt, utólag nem próbálkoznék újra. Elég gyorsan megkaptam az italomat, és ahogy fordultam el a pulttól, beleütköztem valakibe.
-Ó a fenébe. Ne haragudj. - néztem a nagyjából velem egykorú lányra. Persze mindketten tiszta gin tonicosok lettünk, bűzlöttünk az alkoholtól, és hamarosan ragadni is fogunk.
-Te jól vagy? - kérdeztem és végignéztem rajta, hogy egyben van-e.

[Két vizsga között...]

Két vizsga között...

to: Serena Fawley

zene: Far East Movement - Live My Life ft. Justin Bieber || outfit: ruhácska || dátum: 2004. május 24.

Vártam már ezt, mint kisgyerek a karácsonyt. Na, nem a bulit, a franc akar fájó fejjel, meg olyan gyomorral ébredni, ami még napok múlva se tud rendesen helyre állni. Ez mind nem hiányzik, de méltón kell megünnepelni, hogy egy újabb vizsgával kevesebb... Emlékszem, rendesen őrültnek neveztek, amiért annyi kurzust felvettem, de ők nem ismerik a szüleim. Persze szép az elképzelés, hogy akkor én azt a szakot választottam, azt végzem el, és abban dolgozok is, míg meg nem halok, de nálunk ez nagyon nem így megy. Anyám volt, aki közölte velem egy felnőtt nő összes nyugalmával, hogy oké mehetek, csináljam, de kell az a nyamvadt B terv.
De ezek a gondolatok is eltűnnek a következő lángnyelvvel, egyszerűen jól érzem magam, táncolok a többiekkel, és kiadom magamból az egész hét feszültségét, elvégre erről szól az este. Meg az üres poharakról, amik nem sokáig lehetnek üresek.
Nem tudom teljességgel állítani, hogy nálam józanabb lélek nincs a teremben, ez látszik is abból, milyen furán tipegek oda a pulthoz, hogy újra töltessem a kiürült poharam.
- Elfogyott - közlöm a tragikus arckifejezésem okát a kiszolgálóval, még az ajkam is lebiggyesztem, mert mi ez, ha nem a világ végének első jele. Oké, tényleg nem vagyok teljesen beszámítható, így mikor megkapom az újabb italt, már-már csillogó szemekkel kortyolok bele, és élvezettel hagyom, hogy végig marja a torkom. Még hümmögök is mellé.
Már boldogan szökdécselnék vissza a többiekhez, ha nem történne a baleset, amin én már csak nevetek.
- Á, semmi baj, ezen a helyen megesik, de várj - szedem elő a pálcám, hogy helyben kártalanítsak, de ahogy az ismerős lányra bökök, elbizonytalanodok. Az utolsó ilyen varázslásom se sült el túl jól, a gondolatra még a szám is elhúzom.
- Izé.... lehet inkább neked kellene, én már jól vagyok, ha érted mire célzok - még köhintek is mellé, bár élek a gyanúval, hogy ezt felesleges volt megosztanom vele, hisz lerí rólam.
- Ótejóég - kerekedik el a szemem, mikor a lány háta mögött meglátom azt a srácot, aki ágyából egyenesen kikatapultáltam a múltkor.
- Figyu, rendezzük le máshol - nézek rá könyörgőn, majd ha bólint, fogom is a kezét, hogy a mosdó felé húzzam. Talán megúszom a kellemetlen talit... talán.