Plockton

Elliot O'Mara pennájából


Az aprócska falu a Skót Felföldön található. Igazi kis ékszerdoboz a 19-20. század fordulójáról itt ragadt házakkal. A víz közelséges és a szépséges természeti kép maga a turistaparadicsom, ám nem az a hangoskodó, bulizós fajta. Aki idejön pihenni szeretne, élvezni a vidéki nyugalmat.
Varázslóként pedig különösen izgalmas a környék, hiszen titkos barlangok húzódnak a környéken, ráadásul mindenféle tündérlények is lakják a a falucskán kívül kis, zöldellő területet. De vigyázat! Nem mindegyik barátságos! Van olyan, amelyik bizony a fél karodat is lerágná, ha csak a közelébe merészkedsz.

[ღ "Talált tenger" ღ]

ღ "Talált tenger" ღ

Jasper

(2003. október 6-11.)

Ruci

Arcodon párna
Ringó csónak a szobád
Karcsú pohárba töltve az óceán

Nem tudom megállni, hogy ne lustálkodjak Jasper mellett a puha takarók között. Ez a nap teljesen más, mint a többi, valahogy olyan furcsán más még a levegő is. édesebb, kellemesebb súlytalanabb, pedig az emebr azt hinné, hogy az esküvő után már tényleg nincsenek rózsaszín ködök, se semmi ilyen nagy dolgok... És én most mégis úgy érzem, hogy Jasper feleségeként minden olyan szirupos. Pedig annyira nagyon nem változott meg semmi, ugyan olyanok vagyunk mi is, csak a gyűrű fénylik az ujjainkon.
Semmi kedvem kimozdulni, pedig ez ahely olyan aranyos és szép és cuki a fehér házaival, a táj kellemes ölelésében pedig minden olyan mesebeli. A kis házikó is az, amiben vagyunk, pedig olyan szerényen felszerelt mégis olyan gyönyörűnek tűnik nekem. Eleve hajlamos vagyok a szentimentalizmusra, de ez egy kicist túlzás már nem, Soophiee? És még csak el se kezdődött a nap... Vagy de? Vajon hány óra lehet? Kinyitom résnyire a szemem, de persze a skót félhomály uralja a szobát, meg a kinti tájat is, ködös, meg minden. Kicsit nosztalgikusan roxforti, azt leszámítva, hogy nem egy kastélyban kuksolok vacogva, vagy éppen öt takaróval a vállaom, ébredés után, hanem Jasper meleg ölelésében.
Közelebb is kúszok, az ujjaim végigcirógatják a mellkasát, miközben fellesek az arcára, hogy ébren van-e. Kicsit elvesztem az időben, olyan mintha csak egy csónakban ringanék, és elsuhan mellettem az idő úgy, hogy nem is érzek belőle semmit. Azért remélem nem estünk valami mágikus időcsapdába. Az ijesztő lenne, és nagyon-nagyon félelmetes. Mi van ha egyszer cska úgy megyünk haza, hogy 2100 van? És senki se él azok közül, akiket ismerünk? Ettől még jobban megrémülök, az a szentimentális illúzió pedig el is kúszik, jó messzire.
- Jasper - dünnyögőm halkan, ha nincs ébren - Jasper, ugye még kettőezerhárom van? - krédezem, bár biztos, hogy hülyének néz, kinek ez az első kérdése nagyjából ébredé után? De még azt se tudom hány óra van, Viszont a tekintetem elidőzik a szőke tincsein, a szép arcának vonalán, és el is felejtem, hogy megint saját magamtól kaptam az előbb frászt.
Jasper olyan gyönyörű. És szexi. És a férjem. Ahh, jesszus, el se hiszem. Mintha csak álmodtam volna. De nem álom, mert itt vagyunk a nászúton, ebben az aranyos kis faluban, és annyira kellemesen ártatlanul boldog minden. Ha kinyitja a szemét, ha nem úgy fészkelődök, hogy fölé kerüljek, és pislogva elnyúlok a mellkasán.
- Kényelmes vagy, sokkal kényelmesebb, mint a párnám. Maradjunk így egész nap - sóhajtom, és kis puszit nyomok a nyakára.
Jó lenne mondjuk körbenézelődni, hogy mi van erre, mert eddig nem nagyon mentünk ki, mert hát... érdekesebb volt itt is az ágy, meg az ágy és a többi pontja a háznak. Ami nem is csoda, Jasper amúgy is szexi, meg olyan jó vele hogy elfeledkeztem minden másról is. Lehet, hogy egy pillanatra még a nevemről is. Szép hely lehet ez a Plockton, biztos vagyok benne, de ha lehetne kedvenc helyet választani, akkor az most jelenleg Jasper mellkasa.

[Talált tenger]

Talált tenger

2003. október 6-11.
Sophie

"Nem tudod, honnan jöttem,
Nem tudjuk, merre megyünk.”

Nehezen aludtam el minden éjszaka. Volt, hogy csak Sophie-t bámultam, amint a szeplői alig kivehetőek az ablakon betörő holdfényben vagy éppen azon elmélkedtem, miképpen jutott nekem ilyen boldogság. Boldog voltam. Végtelenül boldog, amiért igent mondott, amiért magunk mögött hagytunk mindenfél akadályt, hogy végre megházasodjunk. A nászút pedig maga volt a megérdemelt pihenés mindezek végén.
Nem nyitottam ki a szememet, csak élveztem az illatát és a közelségét. Ezt szerettem a Plocktonban töltött reggelekben: nyugisak voltak, nem kellett rohanni dolgozni vagy iskolába, csak ketten voltunk. Egészen ketten. Lényegében ezért nem vágytam még gyerekre sem, mert Sophie-t akartam kiélvezni, a nagy beszélgetéseket, összebújásokat, a szexet.
Az ujjai finoman cirógattak meg. Éreztem, hogy néz, még sem nyitottam ki azonnal a szememet, csak lágyan elmosolyodtam, tudatva, már ébren vagyok.
- Jasper - dünnyögte a nevemet, mire nagy nehezen kinyitottam a szememet. Éppen csak lenéztem a kék szemekre, amik az arcomat fürkészték. - Jasper, ugye még kettőezerhárom van?
Nem tudtam válaszolni. Csak ásítottam egy nagyot, kinyújtottam a tagjaimat a kellemes, meleg takaró alatt.
- Miért... szereztél valahonnan egy időnyerőt? - kérdeztem értetlenül. Nyilván csak rosszat álmodott, ahogy az Sophie-tól persze elvárható lett volna. Egyszer arra keltem fel, hogy az ordibálja: "Jasper megetted a kókuszrudat!" Az ágyban voltam és kókusz sem volt éppenséggel a közelben, nem hogy az a gejl édesség, aminek aztán végképp semmi köze a valósághoz.
- Kényelmes vagy, sokkal kényelmesebb, mint a párnám. Maradjunk így egész nap - mondta aztán. Talán megnyugodott, azért nyúlt el rajtam, mint egy kifáradt kölyökkutya, miután letudta a napi tíz perces játékát. Az a kis puszi viszont jól esett, kellemesen bizsergett tőle a bőr a mellkasomon. Feljebb kúszott, a következő puszi a nyakamat érte, én pedig megsimogattam a vörös tincseket.
- Te leszel a reggeli a beígért rántotta helyett? - kérdeztem apró sóhajjal. Még túl lusta voltam megmozdulni, így Sophie könnyedén cirógathatott úgy, ahogyan éppen neki tetszett. - Akkor bizony nem mozdulsz ma már meg... - fenyegettem meg játékosan. Jó persze, nászút volt, de az első napon amúgy is végig ágyban voltunk, így megbeszéltük, hogy felfedezzük a várost. Végül is, érdekesen is alakulhat a dolog.
Plockton bájos város volt, ráadásul történelmi szempontból is érdekes. Még én is szívesebben nézelődtem volna a szex és a bagózás helyett. Hoztunk is magunkkal egy fényképezőgépet, amit Elliot nyomott a kezünkbe, hogy "romantikus képeket csináljatok!" felkiáltással. Mi pedig beleegyeztünk.
- De jó fiú leszek. Reggeli után elviszlek kirándulni.

[ღ "Talált tenger" ღ]

ღ "Talált tenger" ღ

Jasper

(2003. október 6-11.)

Ruci

Arcodon párna
Ringó csónak a szobád
Karcsú pohárba töltve az óceán

Idejét se tudom, mikor voltak ilyen lusta kellemes napjaink. Az egyetem alatt nem nagyon volt időnk közösen heverészni, az én szakomon a tanárok is lusták voltak, minden órám később kezdptött, mint Jaspernek, de helyette bent ülhettünk estig. Meg persze ott volt neki az a sok esti ügyelet a Mungóban is, na meg persze beadandók, meg zh-k, mind a kettőnknek, néha Jasper egészen késő éjjelig tanult. Szinte alig volt békés együttlétünk az ágyban, na persze, amikor lehetett volna felborult minden Vincent miatt, és a stressztől nem voltunk békések és nyugisan lusták. Most tényleg olyan jó ez, hogy nem kell sehová se rohanni, nem késünk el sehonnan. Mintha csak ez lett volna az életnek a nekünk szánt karácsonyi ajándéka. Nem is szívesen mozdulok ki ebből a békés pillanatból.
Persze közben ennél a nyugis dolognál is sikerül enyhe pánikrohamot kapnom. Még Jasper is muszáj felböködnöm, hogy akkor mit mégis mi van, meg amúgy is mi van, meg... Te jó ég elszoktam attól, hogy ilyen boldog legyek, és már ebben is magamban sikerül valami pánikolást csinálnom. Ez vajon mennyire egészséges? Egyáltalán... vajon mikor mondja azt Jasper, hogy ez idegesítő? Nyugisabbnak kellene lennem, de ha még álmomból is felkiabálok, mindenféle zavarba ejtő dolgot... Addig jó, míg nem valami furcsa perverzséget kiabálok. Az már a mélypont lenne, jesszuuuus. Ugye... ugye még nem fordult elő olyan? Na jó, Sophie, inkább csak csodáld Jasper csodálatos arcszerkezetét. Jasper mozgolódni kezd a takaró alatt és ásítva megszólal.
- Miért... szereztél valahonnan egy időnyerőt? - kérdezte kissé álmosan, én meg csak megrázom a fejem. Nem mintha látná, vagy valami.
- Azt poont neeem - dünnyögöm végül  - De ha lenne nem tekerném sehová, minden tökéletes - sóhajtom. Előre szaladni ijesztő, hátra meg nekem nincs miért... Vagyis lenne, de ha anyára gondolok, elszomorodom, és most nem akarok szomorú lenni.
feljebb kúszva kicsit jobban ráláttam Jasper vonásiara. Szerettem nézni, olyan jó volt csak úgy... mert nem is tudom, olyan nagyon szerettem, és még csak el se voltam iagzán fáradva a sok összebújás után. Godnolom a boldogsághormonoktól nem is éreztem ezt. Hát igen, az élet szép, csak néha rossz kedvű, és akkor az emberekkel is csak rossz történik.
- Te leszel a reggeli a beígért rántotta helyett? - kérdezte Jasper mire én csak felkuncogtam és odafúrtam a csakához az arcom. Még most is néha zavarba tudtam tőle jönni, de aztán újra felegyenesedtem és most már az állát is megpusziltam.
- Ó, igen, és sokkal jobb lennék, mint egy rántotta - motyogom, mintha olyan nagyon értenék az ilyen flörtökhöz, vagy mikhez.
- Akkor bizony nem mozdulsz ma már meg... - fenyegetőzik Jasper, mintha nem akarnám, hogy ne tudjak megmozdulni. De igazából csak jó vele. Bárhogy, bármikor, még a kávézgatás is sokkal különlegesebb, ha ott van, vagy a büfézés az egyetemen.
- Hát, most már nagyon félek - dünnyögöm, és már oda is tudok hajolni hozzá teljesen, hogy hosszasan megcsókoljam a puha ajkait és egy kicsit még bele is fúrom az ujjaim a szőke, selymes tincsek közzé, amik mindig olyan Jasperesen jóillatúak.
- De jó fiú leszek. Reggeli után elviszlek kirándulni - szólal meg én meg huncut vigyorra húzom a számat, mikor egy kicsit elhúzdóok tőle.
- Melyik reggeli után? - kérdezek vissza, és megpróbálok kacsintani, de az sose ment mert... nem megy. Ha az egyik szemem csukódna, akkor megy vele a másik is, mintha nem tudnának egymás nélkül mozogni. Enynit arról, hogy szexi friss feleség legyek, na mindegy. Maradok csak Sophie, azt talán még megy is.
Igazából a kirándulást is nagyon várom, olyan szép a tó, meg minden, na meg elvileg vannak itt manók, vagy tündérek, iagzából engem nem zavar egyik se, csak mérges sárkényok ne legyenek, mert az ijesztő.

[Talált tenger]

Talált tenger

2003. október 6-11.
Sophie

"Nem tudod, honnan jöttem,
Nem tudjuk, merre megyünk.”

Jó volt kicsit Sophie mellett pihenni. Az esküvőnek nem csak az volt az előnye, hogy sokadjára is elmondhattam neki, örökké vele leszek, hanem mert jutott egy pár nap után tényleg csak magunkra. A gatyám is ráment erre az utazásra, meg az egész házasságosdira, de abban a percben, a párnák között, finoman simogatva a lángvörös tincseket, a helyén volt minden. Megérte.
– Azt poont neeem – dünnyögte. – De ha lenne nem tekerném sehová, minden tökéletes – Sóhajtott fel, én pedig csak elmosolyodtam. Ebben igaza volt, mintha ráérzett volna arra, amit én gondoltam. Ez sem lepett volna meg, Sophie-val valahogy a kezdetektől fogva egy hullámhosszon voltunk. Furcsa, hogy ez az egész úgy kezdődött, hogy mindketten az exeink miatt voltunk szomorúak… de valójában nem is ért annyit az egész. Csupán vakok voltunk arra, ami végig ott volt az orrunk előtt.
Az a kellemes kis puszi az állam még meg is borzongatott.  
– Ó, igen, és sokkal jobb lennék, mint egy rántotta – motyogta. Ha kinyitotta volna a száját és még rám is kacsint, elment volna flörtnek is. Inkább csak megmosolyogtam. Nem kellett nekem szexinek lennie, én pontosan tudtam, hogy milyen és ilyennek szerettem. Avery sem volt különösebben szexi. Már megszoktam a kapcsolataimba, hogy azt a szerepet nekem kell vállalni. Ezért rákontráztam, hogyha sokat rosszalkodik, ma már meg sem fog tudni mozdulni.
– Hát, most már nagyon félek – felelte. Ahogy közelebb hajolt, beletúrtam a hajába, hogy hosszan csókoljam vissza én is őt. Szerettem ezt a pillanatot, ott volt közöttünk a szenvedély és az a sok vágyakozás, ami remegésként futott végig a testemen. Az elmúlt napokat ágyban, kádban töltöttük, ahol jól esett, de ma már élményeket is szerezni kellett, amikről képeket készíthettünk, hogy majd a gyerekeinknek mutogassuk.
Ahogy Sophie elhúzódott mondtam is neki, hogy ahogy megígértem, elviszem ma kirándulni. Persze még megpróbálkozott egy kis flörttel, amit csak még viccesebb lett, így fogtam és lenyomtam az ágyba. Finoman a combjai közé furakodtam és rámosolyogtam.
– Ugye tudod mi lesz, ha újra kezdjük? – Leheltem a szavakat az ajkaira. Talán éppen azt akarta, hogy ne is mozduljunk ki, mert kevesebb kapott belőlem egy ideig… és erre nem is voltam büszke.
– Na mozgolódjunk, aztán majd később ellátom a bajodat. – Tettem hozzá és felnyomtam magam az ágyból, hogy meztelenül elsétáljak a komódig, ahová Sophie a ruháinkat pakolta az érkezésünkkor. – Mellesleg az a rántotta nem is hangzott rosszul. Egy jó kávéval. – Pillantottam hátra, amint rajtam volt a fiókból előkerült alsógatya. Szerencsére mindketten hoztunk olyan ruhát, ami megfelelő volt a túrázáshoz, így gyorsan belebújt a meleg cuccokba. Éppen ezen a héten érkezett meg az igazi ősz, de még volt egy kis sápadt napfény odakint.
– Na, pattanj asszony! – Folytattam és már mentem is ki a kiskonyhánkba. Azonnal bekapcsoltam a kávéfőzőt és benéztem a hűtőbe, hogy van-e még a tojásból, amit a tulajdonos készített be nekünk.

[ღ "Talált tenger" ღ]

ღ "Talált tenger" ღ

Jasper

(2003. október 6-11.)

Ruci

Arcodon párna
Ringó csónak a szobád
Karcsú pohárba töltve az óceán

Jasper ölelése, Jasper illata, kellemes hangja és bőrének melege tölti ki a napjaimat és ez egyszerűen olyan jól esik. Az ember megérdemli az ilyen kellemes, békés napokat, amikor egy kicsit még az idő is lelassul, mintha visszafojtaná a lélegzetét, mintha az sem akarna elmúlni ebből a szép, már-már mesebelien gyönyörű pillanatból. Olyan jóó belesimulni mindenbe itt most.
Jasperrel nagyon furcsa, hogy milyen közel voltunk egymáshoz mindig is, de a rossz emberbe szerettünk bele. Jó, nem hiszem, hogy úgy lettek volna rossz emberek, hogy gonoszok, csak nem működtünk együtt. És olyan furcsa volt, hogy mi ketten meg igen. Szerettem az összhangunkat, hogy mindenben olyan könnyen harmonizáltunk, és sosem mondtam ki, de nagyon hálás voltam azért, hogy elviselte a nagyimat, az apukámat, a káoszos életemet, meg azt is, hogy kiderült félig Aidenék rokona is vagyok. Azt hittem ezek csak elüldözik tőlem, kiszeret belőlem, megijed, de kitartott mellettem, és olyan jól esik ez, mint egy pillecukros kakaó a hideg téli estén.
A hosszú csókba egyenesen beleborzongok, ahogyan az ujjai a hajamat túrják, szinte teljesen elolvadok tőle. Jasper nagyon szexi, minden mozdulata az, és szenvedélyes is. Aztán persze megint csak felül kerekedik rajtam és lenyom az ágyba én meg nagy szemekkel pislogok fel az ő kékségét keresve, aztán csak halkan felsóhajtok, mikor megérzem őt a combjaim közt, és még egy pillanatra öntudatlanul le is hunyom a szemem. Jasper túl nagy hatással van minden egyes porcikámra.
– Ugye tudod mi lesz, ha újra kezdjük? - kérdezte az ajkamra lehelve a szavakat, én meg csak megborzongtam tőle. Odanyúltam hogy megsimítsam az ujjaimmal gyengéden az arcát, miközben kiélvezem ahogy egy kis időre még összesimul a testünk.
- Azt hiszem akkor nem tudnánk meg, mi van a falakon kívül - kuncogok fel, majd hagyom, hogy felüljön, és kikászálódjon az ágyunkból. Mintha nem is számított volna, hogy olyan sok a napot töltöttünk együtt az ágyban, de az igaz, hogy most már ki is kellene bújni ebből a biztonságos odúból, hogy újra induljon az idő körülöttünk. Elnézem a meztelen testét, miközben a ruhája után kutat, én meg egy ideig csak gyönyörködöm a látváynában, egy kicsit még az ágyban csücsülve, kifésülve a vörös tincseimet a szememből.
– Na mozgolódjunk, aztán majd később ellátom a bajodat. Mellesleg az a rántotta nem is hangzott rosszul. Egy jó kávéval - mondta, én meg csak bólogattam, majd lassan meg is emésztem a szavait.
- Ó, öö, igen, a kávé, a kávééé az fontos - magyarázom, de még egy kicsit lefoglal életem legfontosabb tevékenysége: Jaspernek a bámulása.
– Na, pattanj asszony! - mondja, én meg magamhoz is térek, gyorsan én is kicsusszanok az ágyból, persze rajtam sincsen még ruha, miért is lenne, az felesleges ugyebár egy nászútra a házon belül, khöm. Na szóval kirángatom a cuccaim, és gyorsan magamra is kapom, majd követem Jaspert a kis apró konyhába, aminek az ablakán cukin besüt a nap, és rálátni onnan a tó békésen fodrozódó hullámiara. A kávé fő, kellemes és jó illat van, olyan otthon szerű egy kicsit.
- Ó, van tojás - kukkolok be Jasper mögött a hűtőbe, és ha kivesszük, akkor előveszek némi bacont is, hogy elkedzjem őket megsütni, és most a sót is ügyesebben használom, szeretnék olyan kicsit háziasabb féle felesége lenni, aki nem rontja el a kajákat. Az olyan romantikus lenne.
- Azt hallottam, hogy van errefelé egy barlang, ahol a fal olyan, mintha az esti eget néznéd, és a visszhang pedig énekelve hallatszik vissza - magyarázom a nagy tojásozás közben, a seprenyő előtt.

[Sophie pavilonja alatt]

Sophie pavilonja alatt

2003. október 6-11.
Sophie

"Nem tudod, honnan jöttem,
Nem tudjuk, merre megyünk.”

Képes lettem volna belegabalyodni abba a pillanatba Sophie-val, csakhogy a testem minden porcikájával igyekezett ellenállni ennek a kísértésnek. Muszáj volt kicsit kimennem a levegőre, ahogy Mrs. Flynn-nek sem ártott volna meg a friss levegő. A csókok és az összesimulás most még is kicsit visszatartott. Imádtam az ujjai finom cirógatását érezni az arcomon. Egy pillanatra sem gondolkodtam el, hogy tényleg meg akarok-e ilyen fiatalon házasodni. Egyszerűen úgy tűnt, ezzel minden a helyére került. Ennek így kellett lennie és így is túl sok időt vártunk rá.
- Azt hiszem akkor nem tudnánk meg, mi van a falakon kívül - suttogta az ajkaimra a szavakat, én pedig még csak egy csókot adtam neki. Nehéz volt, mégis felnyomtam magam, hogy kikászálódjak az ágyból és valamiféle ruha után nézzek. Az elmúlt időben sokat fogytam a stressztől és csak ősszel kezdtem el megint edzeni, tömeget növelni. Megváltoztam picit, de Sophie-nak ez nem jelentett gondot. Sosem tette szóvá, ezért pedig olyan hálás voltam neki.
- Nem szabad elpunnyadni, babám - mondtam csendesen és belebújtam egy kényelmes, sportos cuccba. Ez kiváló volt arra, hogy odakint csatangoljunk kicsit. Ránk fért tényleg, hogy aztán újult erővel bújhassunk össze. Na meg persze, egy kis fürdő, az izzasztó, piszkos túrázás után elég király tud lenni. Szívesen vontam volna oda magamhoz őt a meleg vízben.
- Ó, öö, igen, a kávé, a kávééé az fontos.
- Főleg, ha az ember asszonykája olyan kedves, hogy megcsinálja neki. - Kacsintottam rá, ahogy eltűrte az arcából a tincseit. Nem vártam meg, hogy összeszedje magát. Kicsoszogtam a konyhába és megadtam a lehetőséget, hogy őpunnyadtsága is kövessen. A hűtő felé vettem az irányt, hogy a finom helyi tojásból és tejből gazdálkodva neki álljak a reggelinek. Hát nem voltam egy konyhatündér, ezért általában még a legegyszerűbb ételt is Sophie dobta össze.
Hallottam, ahogy mocorog, aztán éreztem, amint megállt mögöttem és belesett a hűtőbe. A testéből még a kellemes, takaró alatti melegség áradt.
-  Ó, van tojás - állapította meg.
- A néni mondta, hogy hoz újakat reggelre. - Bólintottam, aztán félreálltam, hogy ki tudja venni. Sőt még az asztalhoz is leültem, hogy ne legyek útba. Biztos voltam benne, hogy nélkülem sokkal, de sokkal jobban elboldogul majd. Nem lett volna meglepő, hiszen mindig útban voltam a nagy testemmel és még a sózással is bénább voltam.
-  Azt hallottam, hogy van errefelé egy barlang, ahol a fal olyan, mintha az esti eget néznéd, és a visszhang pedig énekelve hallatszik vissza - mesélte. Én csak a fenekét bámultam, miközben nagyon háziasan mozgott a konyhapult mellett. Hát igen, elég jó teste van az asszonykámnak. Büszke is voltam rá, mert a látványt csodálatos volt. A megfelelő helyeken volt kellően kerek.
- És meg szeretnéd nézni? - kérdeztem. Persze az volt az első gondolatom, hogy majd rakok be egy extra pulcsit, mert Sophie biztosan halálra fagyna egy barlangban. Nem akartam, hogy megbetegedjen a nászutunk végére, mégis csak az lenne az értelme, hogy feltöltődjünk. - Elég romantikusan hangzik. - Tettem hozzá bátorításnak.
Ha lefőtt a kávé, felkeltem és odasétáltam, hogy kitöltsek magunknak egy-egy pohárral. A sajátomba éppen csak egy kicsit tejet tettem, Sophie-nak pedig kellemes, langyos, édes tejeskávét készítettem. Tudtam, hogy ő az édesízeket kedveli jobban.
- Megreggelizünk és már mehetünk is. - Adtam a kezébe a bögréjét, aztán megtámaszkodva mellette a pultnál figyeltem, ahogy készül a reggeli. - Koccintsunk kettőnkre! - Emeltem fel a kávémat.

[ღ "Talált tenger" ღ]

ღ "Talált tenger" ღ

Jasper

(2003. október 6-11.)

Ruci

Arcodon párna
Ringó csónak a szobád
Karcsú pohárba töltve az óceán

A reggel nehezen indul be, és nem azért, mert olyan rosszul esett felkelni, nem azért, mert vártak az unalmas, rohanó hétköznapok, az elvárások, a kihívások, és minden, ami az élet velejárója... Hanem mert betakarózva fekszem Jasperen a boldogsággal. Emellől meg ki akar felkelni? Persze, ostobaság, a boldogság nem egy takaró, amit ha lerúgunk magunkról, megszűnik, de sokszor az ember így érzi. Minden esetre még egy kicsit elidőzöm Jasperrel, kiélvezve az illatát, minden lélegzetvételét. A boldogság kék madara azt hiszem most éppen a fejünk felett fészkel, vagy repdes, nem tudom, de valamiért most itt van. Nyálasnak érzem magam, ami azért is furcsa, mert senkivel se éreztem magam ilyen tökéletesen összeillőnek. Pedig Teddybe is úgy belehabarodtam és azt hiszem, hogy Nolanba is, de akkor még olyan új volt minden, hogy vele ki se alakulhatott rendesen.
Végül csak összeszedem én is magamat, mert hát Jasper is kimászik mellőlem, én meg nem akarok róla lemaradni egy pillanatra sem. Még egy kicsit ücsörgök az ágyban, elnézve őt, ahogy készülődik, a napfény pedig álmosan pislákol be a cuki ablakon keresztül még világosabbá festve nem csak a fehér falakat a szobában, hanem Jasper haját is. Olyan szép látvány, és szeretem csak úgy nézni, még akkor is, ha egy kicsit megviselték a testét az elmúlt időszak változásai, de igazából én csak azon aggódtam magamban, hogy nem lesz-e neki baja. De végül is jól volt, és nekem még most is tökéletes meg gyönyörű.
- Nem szabad elpunnyadni, babám - magyarázza, én meg igyekszem komoly arccal bólogatni, de közben nem tudom letörölni az a nevetséges, szerelmes bazsalygást az arcomról, ahogy mindig és nézek rá. Már amúgy is kezdem feladni, hogy szexizzek Jaspernek, azt hiszem neki úgyis jó vagyok, ha idétlen vagyok a zavaromtól, meg folyton kis boldog tócsává olvadok a puszta jelentététől is.
- Ó én ilyan fitt vagyok, tudod. És kell egy kis erősítéés, khm - húzom ki magam. Azért szeretek én is bóklászni, habár a kuckózást imádom, a természet dolagi olyan szépek és aranyosak tudnak lenni. Sok-sok szép emléket kell összegűjteni, hogy legyen mit mesélni majd a... izé... unokáinknak, ha megöregszünk, mert az unalmas lenne, ha csak azt mondanánk, hogy hát a papa és a mama meg az ágy és a takaró. Szóval ez a táj meseszép, még hallom is kintről, ahogy suttogja, gyereee less meg Sophieeeee, megmutatom a zöldjeim és a buja vadonom, tetszeni foooog.
- Főleg, ha az ember asszonykája olyan kedves, hogy megcsinálja neki - kacsint rám, én meg megint elolvadok, egy tócsa boldog Sophie-vá.
Követem is Jaspert, pedig ő már hallom, ahogy a konyhában matat. Én és felveszek egy kellemes túrás ruhát, bár azt hiszem kicsit túl elegáns is, de valahogy mindig benézem az utazásokbál az öltözködést, talán nem fogyelek oda rendesen, csak bepakolom, ami megteszik, aztán végül Jasper cuccaiban feszítek mert egy két dolog otthon maradt, mondjuk a pizsama, vagy egy meleg pulcsi... na igen, mér egészen biztos nem vagyok érett a gyerekneveléshez.
- Milyen rendes ez a néni.
A tojásokra megörülök, mert nélkülük és a kávé nélkül nincs is teljes reggali. Jasper lehuppan a székre én pedig nekiállok egy finom omlettet csinálni, lassan már egészen rutinos leszek tojás ügyileg, és erre rendkívül büszke is vagyok. Mintha valami sztárséf lennék... jó, messze vagyok még attól, de Jasper boldoggá akarom tenni a finom kajákkal, és ha már sütikkel nem tudom elhalmozni, normális finomságokkal igen. Közben lelkesen ecsetelek neki a barlangról is, talán a helyi boltban hallottam, vagy épp a nénitől, nem tudom.
- És meg szeretnéd nézni? Elég romantikusan hangzik - magyarázza én meg széles vigyorral fordulok felé és közben az omlett a serpenyőben .. nos omlettesen kezd kinézni. Mert mégis milyen lenne egy omlet, Sophie? Krumplis? De a kijelentésére lelkesebb leszek.
- Óó, szeirnted is? Nézzük meeeg -lelkesedem és elveszem finom tejeskávét, amit imádok. Nincs is jobb Jasper tejeskávéjánál. Lelkesen le is telepedek az asztalhoz, és alig várom, hogy elinduljunk.
- Megreggelizünk és már mehetünk is. Koccintsunk kettőnkre! - koccintok is a Paddingtonos macis bögrémmel, amit legszívesebben hazavinnék innen, majd belekortyolok a tejeskávémba.
- Jasper, nálad jobban senki se csinálja a tejeskávét - bólogatok elégedetten, és közben az omlettet is rápakolom a tányérokra, majd az asztalhoz huppanok, hogy nekilássunk a reggelinek. Egyre izgatottabb leszek, eszembe jut, milyen romantikus volt a nyuszis szigeten sétálni, amikor a kutatómunkáját csinálta. Na igen, itt nem támadt meg egy ajtó sem egyelőre.

[Talált tenger]

Talált tenger

2003. október 6-11.
Sophie

"Nem tudod, honnan jöttem,
Nem tudjuk, merre megyünk.”

Szerettem Sophie-val kezdeni a napot. Valahogy egészen más érzés volt, mint amikor kislisszoltam a szobából, hogy csendesen összekészüljek és még a szürkületben a Mungó felé vegyem az irányt. Akkor reggelire sem nagyon volt időm, csak ledöntöttem egy jó keserű feketét, legfeljebb egy pohár, jó savanyú gyümölcslevet. Nem szerettem sosem azokat a reggeleket, ridegek voltak, kapkodósak és Zserbó sem futott ki, hogy legalább legyen valakivel beszélgetnem, míg belebújok a cipőmbe és a fehér köpenyembe.
- Milyen rendes ez a néni. - állapított meg Sophie, ahogy konstatálta, hogy friss tojást kaptunk a reggelihez. Ezen a ponton át is adtam neki a terepet. Egy rántottával még megbirkóztam, ha nagyon rá voltam szorulva, de Sophie talpra esettebb volt nálam a konyhában. Legalábbis a tojásokkal már egészen ügyesen elboldogult.
Az asztalhoz sétálva kicsit megpaskoltam Sophie fenekét, aztán lehuppantam a székembe. Kellemes volt ez a ház, olyan csendes és nyugodt, amire szükségem volt. A Mungóban sosem volt egyszerű semmi. A sérült kisgyerekek sírtak, ha pedig jobban voltak hangosan kacarásztak. Egy kislány egyszer egyenesen azt sikította, hogy én leszek a férje. Ilyen hangzavar után ez a csend maga volt a felüdülés. Végre tudtam gondolkodni, elmélázva bámulni Sophie kellemes, kerek formáin. Az ember még azt is észre tudta venni ilyenkor, amit máskor nem látott meg.
Egy barlangról kezdett el Sophie mesélni, éreztem a hangja alapján, hogy mennyire tetszik neki az elgondolás. Mintha az éjszakai égbolt lenne benne. Talán valami varázsnövény okozhatta a csillagszerű fényeket... de ha szép, akkor szép. Sophie megérdemelte, hogy ilyen dolgokat láthasson.
- Óó, szeirnted is? Nézzük meeeg - lelkesedett fel, mikor azt mondtam, hogy romantikus. Elég ritkán mondok ilyeneket, mert alapvetően nem szerettem a nyálas, giccses dolgokat. Sophie kedvéért azonban ebbe is hajlandó lettem volna belevetni magamat. Szerettem, mikor csillog a szeme, mosolyog és észre sem vesz, milyen marhaságokat hord össze. Egyszerűen bájos volt.
- Megnézzük...
A bögréket összekoccintottuk, mintha nagy ünneplés lenne. Aztán nagyot kortyoltam a kávéból. Csak a bögre felett lestem át, ízlik e neki a rögtönzött tejeskávé, amit készítettem. Ennyivel tudtam kedveskedni neki, ha már az ételhez sokat nem tettem hozzá.
- Jasper, nálad jobban senki se csinálja a tejeskávét.
Mielőtt felkelt volna az omletthez, kinyújtottam a kezem, hogy megsimogassam az arcát. Az ujjaim kissé beleakadtak a vörös tincsekbe is, de nem bántam. Ha nem kellett volna mozognunk is kicsit, biztosan magamhoz vontam volna, hogy megint az ágyban kössünk ki. Ehelyett a feltálalt omlettre vetettem magam. Azonnal hatalmas falatot kaptam be a tojásból.
- Ez nagyon jó... - sóhajtottam fel, mikor lenyeltem a falatot. Elég gyorsan lapátoltam, fel sem tűnt mennyire éhes vagyok. Minden falat nagyon jól esett és közben meg-megcirógattam Sophie kezét. Beszélni nem beszéltem, ahhoz túlzottan is le volt foglalva a szám.
- Fú... hát ki kellett volna másznunk az ágyból enni. - Állapítottam meg. Ha Sophie befejezte az evést, elvettem a tányérokat és egy pálcaintéssel a mosogatóba parancsoltam őket. Bár nem sikerült tökéletesen a mágia, de azért elkezdték sikálni magukat, a serpenyővel együtt. - Induljunk?

[ღ "Talált tenger" ღ]

ღ "Talált tenger" ღ

Jasper

(2003. október 6-11.)

Ruci

Arcodon párna
Ringó csónak a szobád
Karcsú pohárba töltve az óceán

Az omlett illata megtölti a konyhát, és csak ezután érzem magamon, hogy milyen éhes is vagyok. Még a hasam is megkordul, miközben persze teljesen belebújok Jasper ujjainak cirógatásába a tejeskávézás közben. Olyan boldog vagyok, és nem is tudom. Maradhatna minden így, ilyen békésen és nyugisan. Otthon állandóan rohanás volt az életünk, most jó egy kicsit belepunnyadni a lusta semmittevésekbe, na meg a forró összebújásokba. Ha ilyenek a nászutak, akkor mindenkinek ezt kéne csinálnia. Kicsit helyre billentik az ember lelki világát. Kedves érintések, tökéletes tejeskávék, és akkor biztos, hogy nem lenne sehol sem mondjuk háború. Na jó, Sophie, azért ez egy kicsit túlzás gondolat és nagyon is naiv, pedig olyan szép elképzelésnek tűnik. Csak hát a világ nem ilyen, de most lehetne még egy jó ideig.
Végül csak eljutottunk a reggelihez is, én is olyan nagyon belemerülök az evésbe, mintha valami harmadik világbeli árva lennék, aki sose látott még csak kaját sem, nem hogy omlettet, és Jasper dicséretére csak kissé elpirulva bólogatok. Hát talán már megtanulok rendes reggeliket csinálni, ez azért már jó, nem? Az asztak alatt összedugom Jasperrel a lábam, mert jó valahogyan hozzáérni, meg amúgy se vagyunk most olyan beszédesek, mert jól esik a reggeli. Így már én is kezdek kicsit felpörögni, és a gondolataim is a barlang körül járnak, hogy milyen romantikus lesz, meg amúgy is az ilyen barlangok olyan szépek.
- Fú... hát ki kellett volna másznunk az ágyból enni. - magyarázza én meg csak elvigyorodok és helyeslően bólogatok hozzá, miközben a tányérok belebegnek megfürdetni magukat. Nekem sokszor nem jut eszembe ez, és inkább saját kezüleg szerencsétlenkedem, de voltak olyan beidegződések még, amiket nem tudtam levetkőzni, hiába voltam már régóta nagykorú boszorkány, mégis csak úgy éltem sokáig az életem, hogy azt se tudtam létezik varázslat.
- Hát egymással úgyse tudok jóllakni - jegyzem meg elgondolkodva, miközben felkászálódok az asztaltól. Kicsit furcsa, hogy még a kisállataink sincsenek itt, de biztos vagyok benne, hogy a többiek rájuk néznek, és akkor Zserbó sem szedi szét unalmában a házat. A kérdésére bólogatok, és megindulok, hogy a bajáratnál felvegyem a cipőmet, és ha Jasper is kilép, akkor megfogom a kezét.
Kellemes, hűvös part menti levegő csapja meg az arcomat, kissé meg is borzongok, mert bent a melegben a testem is elfelejtette milyen a hideg, de jó, Jasper mellett amúgy is állandóan forróság van. Hát igen, a férjem... Te jó ég, a férjem! Szóval a férjem menő és szexi. Még Miknek is tetszett az arcberendezése. Összekulcsolom a kezem az övével és eLkezdtünk sétálni a fehér házak között, a nap pedig néha-néha előbukkant a felhők mögül. A távolban látszott hogy kúszik lefelé a köd, a messzebbi dombok szinte csak sziluettek voltak. A látvány pedig édes és cuki, milyen aranyos ez a sok-sok fehér ház, mintha Kréta angolosabb változata lenne, azzal a misztikus zordsággal.
- Szerinted Nessie az egyetlen tó-szörny? - kérdezem csak úgy, ahogy közeledünk a barlang felé, és a tekintetem meg-meg akad a víz fodros felszínén. - Túl szomorú lenne. Lehet itt lakik a testvére, csak senki se tudja? - gondolkodom el, és közben persze kissé hülyeségnek is tűnik. De egyedül lenni egy nagy tóban, valahogy olyan lehangoló.
Lassan látható is lesz az előbb szóban forgó barlang, kissé odébb a falu határán kívül, és szinte arcul csap a felőle áradó mágia, pedig ezekre a dolgokra annyira sosem figyelek, még csak különösebben érzékeny sem vagyok rá. Ha pedig nagyon hegyezi az ember a fülét, valami csilingelő éneklést is lehet hallani.
- Hű, remélem azért nincs ott senki, aki el akarna csábítani tőlem - fordulok felé, de azért játékosan elmosolyodom.

[Talált tenger]

Talált tenger

2003. október 6-11.
Sophie

"Nem tudod, honnan jöttem,
Nem tudjuk, merre megyünk.”

- Hát egymással úgyse tudok jóllakni – jegyezte meg Sophie, én pedig lágyan elmosolyodtam rá. Bírtam a nyelvbotlásait, alapvetően a legtöbbön hangosan felröhögtem volna, de sikerült szelídíteni a dolgot. Nem akartam elvenni az önbizalmát, szerettem, mikor mert próbálkozni és beszélni. Egyszer úgyis túllendül a kislányos báján és akkor az lesz a különleges és a furcsa.
Hamarosan befejeztük a reggelit, a gyomrom el is felejtett újra morogni. A tojás és a kávé kellemes volt, akárcsak a csókok és a simogatások. Hosszan el tudtam volna veszni Sophie hajának érintésébe, de tényleg kellett valami élmény. A szex jó, meg az összebújás is, de nem attól marad emlékezetes a nászút, hanem a helyszíntől, amit választottunk. Plockton nem volt drága hely, ráadásul belföldi is volt, de sok szépet lehetett róla olvasni.
A házak olyanok voltak, mintha egy festményben ácsorogna az ember. Fehér színük szép kontrasztot mutatott az őszülő tájjal. A köd pedig adott egy kis misztikumot is a tájnak. Nem is indultam meg azonnal, csak néztem, míg Sophie meg nem érintette a kezemet. Lassú sétába kezdtünk a hol napos, hol felhős időben. Még a csendet is élveztem közöttünk. Ez volt a tökéletes a kapcsolatunkban. Nem volt kínos szünet a beszélgetésben, néha csak csendben elvoltunk, máskor a világ minden témájáról mélyrehatóan tudtunk beszélgetni.
– Szerinted Nessie az egyetlen tó-szörny? – kérdezte, csak úgy. Ezeket a hasraütésszerű témáit sosem értettem, de rendszerint megmosolyogtam. Üde színfolt volt a szürke hétköznapokban. Én inkább arról beszéltem volna, milyen szépen a távolban domborodó hegyek vagy éppen a köd milyen különösen öleli körbe a tájat… de nem, Sophie a tószörnyekről akart értekezni. – Túl szomorú lenne. Lehet itt lakik a testvére, csak senki se tudja?
– Hümmm… – dünnyögtem. Éppen ekkor értük el a falu határát, így a természet átvette annak a kevés emberi dolognak is a helyét, amit eddig láthattunk. A házak, a kerítések elfogytak. Nem robogott el mellettünk egyetlen biciklis sem. – És mondd csak, miért is gondolkodsz lehangoló dolgokon a nászútunkon? – kérdeztem csak úgy mellesleg. Már amúgy is a táj vizslatásával voltam elfoglalva, hiszen hamarosan kicsit erdősebb rész tárult elénk s láthatóvá vált a hegyek lábánál húzódó barlang is.
– Ez volna az? – kérdeztem Sophie-t. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan és könnyen megpillantjuk a célunkat. Túlságosan nagy terekhez voltam szokva, ezért mély, sűrű erdőt vártam, ahol barlangok bukkannak elő.
Érezhető mágia áradt a nyílásból. Kicsit azt vártam, hogy valamiféle hangja is lesz, de nem… egyszerűen csak bizsergést éreztem, amitől olyan érzésem lett, mintha a Roxfortban lennék vagy éppen az Abszol úton.
– Hű, remélem azért nincs ott senki, aki el akarna csábítani tőlem – fordult felém és még játékosan el is mosolyodott. A derekába kapaszkodtam, közelebb húztam magamhoz, hogy hosszú csókot leheljek az ajkaira.
– Ki tudna elcsábítani tőled… – dünnyögtem az ajkai közé. Nem tudtam elhúzódni teljesen, annyira élveztem a közelségét. Komoly erőfeszítésbe került, hogy szépen, átkarolva a vállát, belépjünk a barlang falai közé. Szinte azonnal érezhető volt, hogy odabent hűvösebb az idő. Nem engedtem el Sophie-t, szüksége volt a melegségemre.
– Hű… kicsit sötét. – Vontam elő a pálcámat és egy néma Lumosszal megvilágítottam előttünk a teret.

[ღ "Talált tenger" ღ]

ღ "Talált tenger" ღ

Jasper

(2003. október 6-11.)

Ruci

Arcodon párna
Ringó csónak a szobád
Karcsú pohárba töltve az óceán

Jasperrel sétálni mindig is különleges dolog volt. Semmi mű mesterkéltség vagy valami kínos csend nem ütötte meg a nyomát kettőnk között. Csak boldog vagyok általában, amikor egyszerűen foghatom a kezét, és érezhetem a bőrének melegét az ijjaim között, mikor néha-néha felpillanthatok rá. Szeretem nézni, csak úgy, mert olyan jó ránézni arra akit az ember mindennél jobban tud szeretni. Olyan sok furcsa dolog történt amíg nem találtam rá, és iszonyúan boldog vagyok, hogy mellette kötöttem ki.
Ilyenkor tényleg érzem, hogy az élet szép, ami kissé nyálas és szentimentális na meg persze olyan filmbe illően szájba rágós, de mellette tényleg egy kicsit vidámabb szíve van mindennek.
A táj gyönyörű, meghitt és olyan cuki ezekkel a kis házikókkal. Teljes a nyugalom, néha csak a víz susmogása vagy a szél hangjai törik meg, esetleg az emberek akik itt éldegélnek. MÉg a bicajok is fehérek voltak vagy kékek! Bájos, egyszerűen és olyan mesebelien vadregényes.  Persze annyira, hogy meg is ragadja a képzeletemet és muszáj valami random hülyeséget benyögnöm, mert nem tudom. Mint valami három éves, Sophie, nőj már fel egyszer légyszíves. Legszívesebben tényleg elfutnék az ilyen cikis dolgaim elől, úgy félek, hogy egyszer csak ezekre ráun Jasper, mert neki egy érett komoly és öntidatos nő kell, vagy nem tudom. És akkor elválik. Ó, jaj ne!
- Hümmm…  És mondd csak, miért is gondolkodsz lehangoló dolgokon a nászútunkon? - kérdezi Jasper, miközben elfogynak lassan a házak, és teljesen elterül előttünk az a klasszikus mesebeli vadon. Mondjuk lehet az egyik domb Nessie szárazföldi testvére? Ez vajon eddig miért nem jutott senki eszébe? Talán mert Csak te vagy ilyen málé, Sophie.
- Hááát, de ha van tesója az nem szomorú, nem? - kérdezem vissza aztán inkábbb bár meg se szólaltam volna. - Lehet az egyik domb! Cuki lenne, már így nem is lehangoló - Sophie, most már tényleg állj le. Jesszus. Legalább már itt van a barlang.  Igen, igen a barlang.
A kérdésére csak lelkesen bólogatok, és közelebb simulok hozzá. Más ilyen érdekes és mágiás barlang nincs a környéken, úgyhogy biztos ez az, és még csak félelmetes hangulata sincsen, ami már egészen biztatónak néz ki. Már-már kellemesen nosztalgikus ez a fajta mágikus lüktetés.
Jasper közel húzot magához és hosszan megcsókol, én meg érzem, hogy a szívem ki akar szökni belőlem. Belesóhajtok a csókba, miközben én is viszonozom és átölelem. Szeretem az ilyen pillanatainkat, mert olyan szívet melengetőek. Igazából el is tudnék így álldogálni vele, akár a világ végéig is.
– Ki tudna elcsábítani tőled… – sóhajtja, mire én is csak sóhajtva tudok válaszolni
- Remélem senki - dünnyögöm és újra megcsókolom, hosszan és szenvedélyesen, hogy egy kicsit még tovább ácsorogjunk itt elmerülve teljesen egymásban. Nehezemre esett eltávolodni tőle, de aztán csak sikerült én pedig közelebb simulok hozzá, ahogy átkarolja a vállamat és belépünk a barlangba.
– Hű… kicsit sötét - mormogja és egy lumossal megvilágítja előttünk a barlangot, én meg már csak azért is jobban kapaszkodom belé, hogy nehogy felbukjak valamiben. Képes vagyok a levegőben is elesni, ami tök ciki és béna. Előttünk csillogni kezdett a barlang fala olyan kékesen és zöldesen, ami gyönyörű volt. Egy ideig nem is merek megszólalni csak sétálok befelé, aztán meghallok valami halk hangot, mintha valami éneklés lenne.
- Hallod ezt? - kérdezem suttogva, mert nem tudom ilyen helyeken az ember kényszeresen halkan beszél. - Vajon kitől jöhet? - teszem fel a nagyon költői kérdést. Nyilván nem egy kecske, Sophie. Minden esetre közelebb és közelebb jutunk a hanghoz, meg egy kisebb tószerűséghez jutunk, ahol a víz nem is kékesen csillogott hanem furcsán ezüstösen.
- Hűha, ez nagyon mágikus - jegyzem meg, és nézelődök kitől jöhet a halk énekelgetés

[Talált tenger]

Talált tenger

2003. október 6-11.
Sophie

"Nem tudod, honnan jöttem,
Nem tudjuk, merre megyünk.”

Szerettem az ilyen természeti közeget. Bár mindig én voltam a menő, jólöltözött srác a Roxfortban, valójában egyszerű vidéki kölyök voltam. Rettegtem Vincenttől fiatalkoromban, mert állandóan zaklatta a családomat, az erdőbe és a közeli mezőkre mégis mindig kisétáltam a saját bárányommal. Szerettem száron vezetni, ő pedig olyan készségesen követett, mintha csak kutya volna.
Ebben éreztem otthon magamat. Hegyek, dombok és hatalmas fűmezőn sétálva át. Szerettem ugyanazokat a sétákat különböző időszakokban megtenni. Ősszel szép, aranyló színben pompázott minden, télen szinte érintetlen volt a hó, tavasszal pedig újraéledt a természet,  hihetetlen zöld árnyalattal.
- Hááát, de ha van tesója az nem szomorú, nem? – magyarázta Sophie, ahogy a Nessie téma tovább gyűrűzött. Eleve nem értettem, hogy miért került szóba bármi lehangoló is, mégis vele volt a legjobb megosztani ezt a pillanatot. - Lehet az egyik domb! Cuki lenne, már így nem is lehangoló.
Megráztam mosolyogva a fejemet.
- Néha próbáld ki, hogy nem gondolkodsz, csak figyelsz... – Mondtam és az ajkaim elé emeltem a mutatujjamat. Azt akrtam, hogy maradjon csendben, ha ez megtörtént kicsit meg is álltam. - Nézz körbe így. Nézd az apró kis részleteket és engedd meg magadnak, hogy elvessz bennük. – Tettem hozzá halkan és megvártam, míg teljesen elcsendesednek a gondolatai.
- Ugye, hogy így más? – kérdeztem és átkarolva a vállát, szép lassan tovább vezettem őt.
Tetszett ez a hely. Plockton olyan örökotthonnak is el tudtam volna képzelni, ahol egy egész életet fel lehet építeni. A barlang közelsége lehetett az, ami egészen megadta ennek a helynek a báját, volt benne valami egészen varázslatos. A kis nyílásból csak úgy ümlött a mágia, lüktetve, sőt szinte dalolva. Nem volt kétséges, be akartam lépni oda.
Sophie persze attól félt, hogy majd odabent valaki el tud csábítani tőle. Mégis ki... hiszen minden erőmmel az ő boldogságára törekedtem. Más emberre sem időm, sem enrgiám nem lett volna. Persze megnéztem a szép lányokat magamnak, de sosem tettem volna többet ezen kívül. Boldog voltam friss házasként, mintha végre valóra vált volna az, amire a legnagyobb szükségem volt.
- Remélem senki.
- Mi az, hogy reméled? – nevettem fel. - Soha, senki sem tudna elcsábítani.
Aztán beléptünk a barlangba. Elég sötét volt odabent, a Lumos is csak nagyon enyhén tudta megvilágítani a tömör sziklafalakat. Sophie szerencsére belém kapaszkodott, ezért nem is féltem, hogy esetleg orrabuknak. Azonban, ahogy haladtunk belefél, dallam csendült.
- Hallod ezt?
Bólintottam.
- Vajon kitől jöhet? – faggatott Sophie. Én sem tudtam többet, mint ő, de nem is válaszoltam. Csak figyeltem a dallamra és az elénk táruló látványra. A barlang falának csillogásában ezüstös vízű tó bukkant fel előttünk. Olyan volt, mitnha az éneklés a vízből emelkedne ki.
- Hűha, ez nagyon mágikus – folytatta.
- Olyan, mintha a víz énekelne... nem? – kérdzetem. Elengedtem a kezét és odasétáltam a tó partjához. Leguggoltam és a pálcámmal megvilágítottam a víz felületét. Nem láttam semmit, ezért közelebb húzódtam, hogy az ujjaimat belemártsam. Egészen hideg volt, de nem olyan fagyos, mint amire vártam.
- Talán lakik benne valamiféle lény...

[ღ "Talált tenger" ღ]

ღ "Talált tenger" ღ

Jasper

(2003. október 6-11.)

Ruci

Arcodon párna
Ringó csónak a szobád
Karcsú pohárba töltve az óceán

Általában megszoktam, hogy hülyeségeket beszélek, főleg amikor zavarban vagyok. Igazából észre se vettem, csak dőltek belőlem a fura dolgok, pedig amúgy én nagyon igyekszem ám rednesen is viselkedni, csak néha egyszerűen olyan, mintha képtelen lennék a komoly dolgokhoz. Jó, azért nem vagyok olyan gyerekes, csak egy kicsit fura, mintha azt hinném, hogy mindig meg kéne törnöm a csendet. Pedig Jasperrel jó volt a csenden osztozkodni, kellemesen körbeölelt, mint egy meleg takaró, és olyankor a világ is egy sokkal-sokkal rózsaszínűbb helynek tűnt, még annál is jobban, mint amilyennek láttam.
Látom Jasperen, hogy nagyon élvezi a bólászást, egy kicsit el-el mereng a táj szép ívén, a dombok halvány képén, ahogy feltündeeznek a távolban, mint egy messzi festmény. Valahogy Jasper is annyira beleillett ebbe a környezetbe, mintha valaki azt gondolta volna róla, hogy hmmm, na igen Jasper Flynnek aztán tökéletesen áll nem csak az ír, hanem a skót vadregényes táj. Hát ebben bizony igaza is volt, legszívesebben megálltam volna és csak bámulnám ahogy nézelődik. Igazából bármit is csinálna én akkor is csodálattal nézném.
Tőlem ezek a misztikus helyek kicist távolabb álltak városi lány voltam, habár nagyon szerettem Blackpool tengerpartjára lejárni és csak ücsörögni a hűvös tengerparton, nézni a kutyákat sétáltató embereket, a víz habos hullámait, a távolban ringó hajókat, és a köröző sirályokat. Ezen kívül semmi izgalmas nem volt ott.
- Néha próbáld ki, hogy nem gondolkodsz, csak figyelsz... Nézz körbe így. Nézd az apró kis részleteket és engedd meg magadnak, hogy elvessz bennük - magyarázta Jasper én beharaptam a számat és megköszörültem a torkomat. Kedves Sophie gondolatok, most tényleg maradjatok csendben, csak egy kicsit, nem sokat, mert úgysem bírjátok ki, de na. Na. Persze aztán követtem őt ebben is, próbáltam tényleg befogadni a tájat, mert szép volt, meghitt és varázslatos, még egy halovány kellemes mágiát is lehetett érezni, ami talán a közeli barlangokból áradt felénk. Jó, oké, talán itt ácsoroghatnánk ebben a szépséges pillanatban akár addig, amíg meg nem halunk. Egy kicsit közelebb is araszolok hozzá, miközben elmerülök a buja vadvilág rengetegében. Márcsak unikornisok kellenének, meg ilyesmik és akkor tényleg olyan lenne az egész, mint egy mese.
- Ugye, hogy így más? - szólal meg, miután maga után húz, én meg bólogatva felnézek rá, és elmosolyodom.
- Olyan, mintha megállt volna itt az idő, minden nagyon szép - suttogom, bár azt nem értem, miért suttogok. A meghitt pillanatokban az ember suttog, nem?
A barlang csak dobott egyet a hangulaton, olyan varázslat áradt belőle, amit anyám mindig is keresett, és sosem talált meg. Olyan tiszta, erős és szép mágia, hogy szinte teljesen magához vonzotta az arra érzékeny embereket. Jasper is ugyan olyan kíváncsi, mint én, és még most nem is éreztem azt magamon, hogy félek. Azt hiszem valahogy nem volt mitől. Vagy csak egy csábos sellőtől, aki addig énekel a férfiaknak amíg be nem húzatja őket a víz alá. Azt hiszem túl nagy hatással voltak rám a régi filmezéseim a nyáriszünetek alatt.
- Mi az, hogy reméled? Soha, senki sem tudna elcsábítani - erre persze nem tudom megállni, hogy ne öleljem meg még egy kicsit.
- Ah, úgy szeretlek Jasper - dünnyögöm bele halkan a mellkasába, majd végül csak belépünk a barlang belsejébe, ami sötét, és mégsem olyan kellemetlen sötétség kúszik odabent, de azért jól esik a lumos fénye mellett sétálni, miközben kicsit belekarolok Jasperbe. Valami dallam csendül fel, és ahogy egyre csak megyünk beljebb úgy lesz egyre erősebb a hang, és nemsokkára egy szépen csillogó tó víziéhez érünk, és mintha onnan jött volna felénk az a furcsán ismerős és mégis ismeretlen éneklés.
- Olyan, mintha a víz énekelne... nem? - erre bólogatással válaszolok, majd Jasper oda is lét a vízhez, én meg nem is merném ezt megtenni, ennyire sose voltam bátor, de persze Jasper nagyon is bátor és menő. Aztán ahogy a kezét is belemártja én is odasündörgök, hogy mellé tudjak térdepelni. Hűvös, kissé nyálkás a kő, de valahogy nem zavar, kíváncsian és kissé félve nézem én is a vizet.
- Talán lakik benne valamiféle lény... - dünnyögi jasper, mire az éneklés hangosabb lesz, én meg közelebb bújok hozzá.
- Talán egy sellő?... - kérdezem tétován és halkan, elhallgat az éneklés. - Jaj lehet megsértődött? - pislogok nagyokat, de aztán két barna szempár emelkedik ki a vízből és nagy pislogással bámul felénk. Oké, lehet ez egy kelpie és még fog minket enni?
- Öhm, szia, Sophie vagyok és békével jöttünk - magyarázom halkan, nem is tudom miért, mert ha bemuttakozik az ember az udvarias és hátha ez a valami szereti az udvarias embereket.

[Talált tenger]

Talált tenger

2003. október 6-11.
Sophie

"Nem tudod, honnan jöttem,
Nem tudjuk, merre megyünk.”

Séta közben a jövőre gondoltam. A kettőnk jövőjére… amiben annyi lehetőség volt még bennünk, annyi választható út. Ezért is volt izgalmas a házasság, mert más ezt révbeérésnek tekintené, én viszont kezdetként gondoltam rá. A közös utunk elejére.
Ahogy sétáltunk kicsit megakartam mutatni Sophie-nak, én mit látok. Mi az a látvány, ami annyira megfog ezen a helyen… mert ő csak beszélt, de nem látott. Kíváncsi voltam, tetszik-e neki a táj. Én inkább vidéki gyerek voltam, állatok és a természet közelében nőttem fel és ezért otthon éreztem magam itt is. Talán, ha lesznek gyerekeink majd mi is vidékre menekülünk Hertfordshire kisvárosias hangulatából.
– Olyan, mintha megállt volna itt az idő, minden nagyon szép – felelte suttogva Sophie. Úgy éreztem, elkapja a pillanatot és kivételesen nem hapcizik vagy csuklik zavarában. Csak figyelt, ahogyan én. Ezért odabújtam kicsit hozzá, lágy puszit nyomtam az arcára.
– Ez a látvány tud gyógyítani. – Szólatam meg olyan medimágusos hangon, mintha éppen receptet írnék fel. Még egy puszit leheltem az arcára, mielőtt tovább mentünk volna a meglehetős közelségben található barlanghoz.
Odabent, a sötétben csak a csillogás és a mágia volt. Senki más rajtunk kívül – legalábbis látszólag – és ettől olyan különösen meghitt volt ez az egész. Nem akartam még véletlenül sem eltávolodni Sohpie-tól. Ez az egész hely szinte arra késztette az embereket, hogy még jobban összebújjanak. Legalábbis én így éreztem.
– Ah, úgy szeretlek Jasper – Mondta Sophie. Megtorpant és a mellkasomba nyomta az arcát. Az ujjaim finoman simítottak végig a tincsein, de a tekintetem most a barlang ragyogó falain pihetettem. Valahogy annyira meghitt volt, hogy még az én szívem is olvadozni kezdett… kicsit el is felejtettem a mogorva, jeges álarcomat. Csak éltem a pillanatot.
– Én is szeretlek…
Tovább sétáltunk. Az éneklés kellemesen megtöltötte a helyet és mintha a dallamok egyenesen a vízből származtak… bár az sem volt kizárt, hogy csak a visszhang keltette ezt a hatását. Egyszerre volt misztikus és olyan megnyugtatóan szép. Nem is tudom, nem éreztem úgy, hogy meg kéne zavarni.
– Talán egy sellő?... – kérdezte csendesen Sophie. Hiába simult a hangja a hely zajaiba, az éneklés abbamaradt. Furcsa, terhes némaság maradt utána, de nem szólalt meg. – Jaj lehet megsértődött?
Nyeltem egyet, ahogy a víz addig sima tükre mozdulni látszott. Egy szempárt pillantottam, meg semmi mást. De még a pálcám fénye is kevés lett volna, hogy megvilágítsa… ráadásul nem is akartam közvetlenül rácélozni.
– Öhm, szia, Sophie vagyok és békével jöttünk – szólalt meg Sophie. Nem akartam, hogy baja essen, ezért megfogtam a csuklóját és odébb húztam, nehogy nekiessen az a valami.
– Óvatosan… – suttogtam. Nem mozogtam otthonosan a varázslények között, de kételkedtem volna, hogy egy barlangi tóban bármi hatalmas is élhetne. – Nem is tudjuk mi ez. – Dünnyögtem. Hirtelen az a félelem kerített uralmába, hogy esetleg a nászútunkon halunk meg.
A lény azonban nem reagált. Pislogott kettőt, majd visszabújt a víz alá és tovább énekelt. Kellemes, meleg erő áradt szét a barlangban. Olyan volt, mintha ez a forróság képes lenne mindent és mindenkit felmelegíteni. Talán ez volt a hely varázsa, amitől olyan meghitté tette.
– Már értem, miért tartják romantikusnak ezt a helyet…