Téli Csodaország karácsonyi vásár

A Hyde Parkban található Téli Csoadaország nem egyszerű karácsonyi vásár. Na persze, aki forró csokizni vagy forralt borozni szeretne, megtalálja itt a számításait, akárcsak a hatalmas, feldíszített fenyőt is. Sőt! Kész kirakodó vásár is helyet kap a korcsolyapálya és a jégbirodalomnak nevezett, felépített kis falu, ahol még a Mikulás meglátogatása is lehetséges.
Persze muglik építették fel a helyet, de legalább olyan mesés, mint az Abszol úton helyet kapó Adventi vásár.

[Madeline]

Karácsonyi kavalkád

2003.12.20

Warm outfit◂▸Christmas jazz

Madeline

Mint az évben mindig ezen a napon, a rendelő felé menet betévedtem a karácsonyi vásárra. Egyrészt szeretem az egyszerűséget és az ünnepi pillanatokat, még akkor is, ha már egy ideje egyedül töltöttem a karácsonyt, kivéve persze, ha Ellioték nem hívtak át alkalomadtán, hogy ne egyedül szomorkodjak otthon. Másrészt mindig olyan finom forró csokit és édes bagelt lehetett itt kapni, ami reggelire tökéletes volt számomra. Olyan élvezet volt ez, aminek minden évben hódolnom kellett, ugyanis csak néhány hétig van itt a vásár, bár megvallom az igazat, ha mindennap tudnék fogyasztani ezekből a különlegességekből, nem is lenne már annyira különleges. Azt hiszem veszek a medimágus recepciósunknak is valamit, tele van minden kis ketyerékkel és apró kézműves apróságokkal, valaminek biztos örülne Sarah is, bár mintha mondta volna, hogy vegyek néhány díszt a rendelőbe, hogyha bejönnek a betegek, legyen karácsonyi hangulatuk. Nem igen értettem, ha nekem valami bajom van és medimágushoz fordulok, marhára nem lesz karácsonyi hangulatom egy rendelőben…felesleges, de nem esik nehezemre venni pár boát és mágiával felturbózott fényfűzért.
Nini, fagyöngy? Na az kell a rendelőbe. Felragasztom a mennyezetre és mindenki aki alá áll csókolózhat és legalább átadják egymásnak a bajaikat, micsoda romantikus karácsonyi üzenet. Egy csók egy baciért. Amúgyis szezon van, rengeteg a mandarinfluenzás. Nagy mókamester lehetett, aki kitalálta a szöveget, ugyanis a nevével ellentétben annyira nem vicces dolog ez. A betegek orrából nem elég, hogy váladék szabadul fel, de még erősen savas is és grapefruitos, narancsos illatú…gondolom a mandarinnal jobban passzolt a betegség. Hogy is van latinul? Mandarinflu. Ja…gázul hangzik…na mindegy, megint tisztára narancs illat lesz a rendelőben, bleeehh, biztos nem gond, ha egy kicsit kések. Amúgyis Sarah hajtott el díszeket venni.
Ahogy ballagtam a sorok között, tekintetemmel fürkészve a bageles, forró csokis standot, megakadt a szemem a szokásos mikulásos őrültségen. Pont valami műsor lehetett, mert sokan állták körbe a színpadot, ahol általában a mikulás szokott üldögélni, bár biztos vagyok benne, hogy épp cigi szünetet tart és egy kevéske lángnyelv whiskyvel oldja a gyerekek által felgülyemlett stresszt.
- Hölgyeim és Uraim, itt a lehetőség, a gondolatolvasó sapka megmondja érdemel-e ajándékot az a személy, aki veszi a bátorságot és beül a székbe! – kiáltott a műsor rendezője, mire a körbeállók, mind léptek hátra egy lépést.
- Nem kell aggódni, a sapka bár hazugságvizsgáló, de nem tapint kellemetlen pontra! Ki szeretné tesztelni a kicsinyét, megérdemli-e a mikulás ajándékát?! A bátrabbak jutalmat is kaphatnak! – folytatta a rongyrázást a férfi, mire a gyerekek is hátráltak egy lépést. Néhányan összesúgtak, viccből bátorították a gyerekeket, próbálják ki a játékot, vagy a gyerekek rángatták szüleik karját, hogy nevezzenek be egy játékért, ugyanis az ideiglenes polcon rengeteg bazári holmi kapott helyett, amit gondolom a versenyzőknek ajánlanak. Mekkora hülyeség, ki akarná kiteregetni a szennyest, csak azért, hogy valami baromságot nyerhessenek a gyerekeinek.
- Kérem, emelje fel a kezét az első bátor jelentkező, aki kipróbálná az igazság mikulás sipkáját! – erőlködött tovább a fickó, de biztos voltam benne, hogy ez a játék ma nem arat nagy sikert…már épp fordultam volna el, mikor taszajtást éreztem a jobbom felől, valaki nekem jött. Nem úszta meg azonban ennyivel, reflexszerűen nyúltam utána és belekapaszkodtam az engem felöklelő hölgybe, másik kezem az égnek emeltem, remélve, hogy elkapok valamit, ami megtart és nem esek el.
Szerencsére, talpon maradtam, az engem meglökő lányt sem rántottam magammal, bár ha el akarna esni, utána kapok természetesen, de remélem túléljük száraz ruházattal ezt a kellemetlen ütközést.
- Ott az első bátor jelentkezőnk Hölgyeim és Uraim! A férfi ott sötét színű kabátban szőkésbarna hajjal, szemüvegben! Ő emelte először a kezét! – kiáltotta a műsorvezető, mire felismertem a személyleírást. Kikerekedett szemekkel tekintettem az ordítozó porondmester felé, mire a tömeg bátorítva, nevetve kezdett el befelé gyömöszölni a színpad irányába, én pedig segélykérőn, hatalmas macskaszemeket meresztve kapaszkodtam a korábban nekem rohanó hölgybe. Azonban maximum őt is csak közelebb húzni tudtam a színpadhoz, épp a futás gondolata jutott eszembe, mikor már a porond közepén elhelyezkedő széken ücsörögtem és vártam a sorsomat.
- Kérem…ez valami félreértés. – emeltem fel aggódóan az ujjamat, mire a porondmester közelebb lépett hozzám.
- Nézd öreg, én ezt apró fillérért csinálom egész nap itt a picsaordító hidegben. Szóval üljél szépen és bírd ki ezt a pár percet, csak pár kérdés, semmi személyes. – suttogta a fülembe, majd, miután a fejemre húzta azt a büdös, rongyos sipkát, távolabb is lépett tőlem.
- Ki szeretné feltenni neki az első kérdést Hölgyeim és Uraim!!!!??

[bejgli]

Karácsonyi kisokos

2003.12.22

warm outfit < > Christmas song

Nora

Itt van a karácsony! Ha pedig karácsony, akkor karácsonyi vásár! Sok édesség, forró csoki, bejgli és még megannyi finomság és jóság! Kár, hogy Sandy nem tudott eljönni, de egyedül is jól érezhetem magam, na meg hátha összefutok itt kinn valakivel. Ha meg már itt vagyok, veszek is Sandynek valamit. Nagyon be van sózva Smithy közelgő órája miatt, azóta jobban fél tőle, mióta házvezető lett. Pedig egy jó ember szigorú fizimiska mögé szorulva, engem biztos kedvel. Hogyne lehetne kedvelni egy ilyen áldott jó gyereket, mint én?
Akaratlanul is elmosolyodom saját gondolatomon, ahogy nézelődök a vásár forgatagában, majd meglátok egy gyereknél egy hosszú ideig égő csillagszórót. Rég volt a kezemben hasonló, nosztalgikus élmény, jó ötlet volt kijönni, főleg miután a fejem felett elrepült egy hógolyó is. Szívesen beszállnék, de küldetésem van, tea, kifli, Sandy.
Ah, ott egy édesség stand! Ott meg forralt bor és különböző teak kaphatók. Iszom egy teát, az biztos felmelegít. Az alkohol tartalmú italt még persze nem próbálhatom ki, mint, ahogy kávét se hiszem, hogy felszolgálnának nekem, így nem maradt más, mint egy finom tea. Kicsit felmelegít, vagy valami ilyesmi.
Óvatosan araszoltam közelebb, nagy is volt a sor, másrészről meg akartam nézni mi a választék, nem akartam síma fekete teat inni, de a roxfortban kapható ízek is már uncsik voltak. Mit is kellene? Megvan! Más nemzetiségek különlegességei, az a túloldalt van, sebaj, van időnk. Az is lehet, hogy csak benyomok pár fánkot meg egy teát és húzok vissza én is tanulni, amúgy is közelednek a vizsgák és jelenésem lesz még SVK órán. Mióta átvertem Campbell professzort és Brown professzort a nekik címzett levelekkel folyamatosan a nyomomban voltak, így hát dupla akkora erővel kellett tanulnom a sötét varázslatok kivédésére, szerencsére repüléstanra már nem járok, valahogy nem kötött le a kviddics, fontosabb dolgok foglalkoztatnak, amúgy sem kedveltem a tanárt sem. Sandy miatt jártam le néha megnézni az edzéseiket és az óráikat, de egy “Ügyes voltál tündérkém” bekiabálásnál, meg egy bíztató csókon kívül sok vizet ott sem zavartam.
Na nézzük, Amerikai chili, japán rózsa, kínai ginseng, Kanadai lórúgás, Magyar Pista, Iráni fűszeres ménkű, adventi kaptár? Na…fel van adva a lecke, felét nem is ismerem, na jó legyünk őszinték, több mint felét. A Magyar mennydörgőből kiindulva az tuti valami erős teafajta lehet, rózsát nem akarok inni, chilit sem szívesen kóstolnék, míg a lórúgásban, ha jól látom van alkohol. Az már tuti, hogy veszek egy szezámos, sós kiflit mellé, legalább le tudom a reggelit is, de melyik tea legyen. Óh, mindjárt sorra kerülök én meg csak bámészkodom.
Épp kinézek a tömegen, hogy lássam mi a helyzet a másik oldali teákkal, mert hát lehet mégis csak maradok a megszokott ízeknél, mikor valami ismerős hang csapja meg a fülem. Nem látok jól a tömegben, de el is engedem a dolgot, mert most a tea kiválasztási ceremóniámon kell túlesnem, így is még Sandynek is vásárolnom kell valamit, ami biztos megint csak órahosszákat fog igénybe venni, hogy én valamit időben teljesítsek az ritka, mint a sarki fény.
- Mi lehet az az Iráni fűszeres ménkű? Jól hangzik. – morfondírozok alig hallhatóan, majd miután már teljesen elkeseredek, hatalmas mosollyal toppan elém az eladó nénike kezében hatalmas merőkanállal, ami csak arra vár, hogy megmerítse az általam választott teak egyikét.

♥ elveszve Csodaországban ♥

( hot tea weather )

pretty : nemfázok ♥ vibe: california dreaming

2003. 12. 22.
p. s. Ezra

Amikor először megláttam a havat, éppen a klubbhelyiség felé tartottam, mert kisurrantam a konyhába. Megkívántam valami édeset, és mivel a suli hatalmas volt, amiben mászkáltunk, na meg táncoltam és még kviddicseztem is, nem is féltem tőle, hogy el fogok hízni.  Amúgy is tökéletes géneim voltak,! Szóval visszafelé menet az ablak mellett sétáltam el, és akkor megláttam. Megláttam az első havat az életemben, én pedig teljesen odatapadtam az üveghez. Az se érdekelt, hogy esetleg megláthatott bárki is, én csak csillogó szemekkel néztem kifelé. Olyan volt, mintha fehér homok lett volna, és a birtok egyre jobban beburkolózott ezekkel a kristályos, gyönyörű pihékkel. és lassan az előttem elterülő táj gyönyörű, hófehér sivataggá vált. Valakivel amúgy is meg kellett osztanom, szóval egyenesen visszarohantam Lolához, kirángattam az ágyból, mert a föld alatt nem is lehetett ezt látni, és egyenesen kirobogtam vele az udvarra. Mert havazott! És én imádtam.
Ugyan ilyen elragadó volt a szállingózó hó a vásárban is, bár a képet kissé rombolta a vásár csillogó forgataga. Hazajöttem a bátyámékhoz, és Oscar teljesen bepörgött a karácsonytól, mindenféle furcsa dolgokkal díszítették ki a testvéreivel a házat, én meg nem tudta hova tenni. Igazából Armin nagyjából elmondta, hogy ajándékokat szoktak ilyenkor egymásnak adni az emberek, de ennél többet ő se mondott. Lolát meg ezzel nem is zargattam. Inkább csak a kíváncsiság hozott ide, semmi más. Látni akartam, hogyan ünnepel itt a nagy nyugat, és őszintén szólva lenyűgöző volt. Furcsa de lenyűgöző, még akkor is ha sok mindennek nem láttam az értelmét. Otthon nem ünnepeltük a karácsonyt, a szülinapokon se iagzán adhattunk egymásnak ajándékokat, mert az is utánzás volt, és az olyan rettenetesen szörnyű, hogy még odafentről is kitagadtak minket érte. Vagyis, oké, talán nem, de ez a gyerekes ódzkodás a többi kultúra felé nevetséges volt. Én adtam ajándékokat, csak úgy is. Így is volt bőven a rovásomon bőven, mit számított már még egy kis vétkezés. Forgattam a fejem és nézelődtem, próbáltam nem teljesen bamba lenni, és kevesebbet gondolni Lenre, mondjuk. Persze valahogy úgyis az eszembe jutott, pedig ezt már én is túlzásnak tartottam.
Édességek illata terjengett a levegőben, de aztán valami más is megcsapta az orromat. A tea, a forró aranyló nedűnek az illata, ami mindig felidézte bennem az otthoni ízeket, a hullámzó sivatagot, a meleg szelet. Honvágyam volt, minden ellenére is. Követtem hát az illatot, a tömeg felé, de aztán az valahogy beűrösödött én meg kicsi voltam, így még lökdöstek is.
- Ó, hogy vigyen el a Sátán! - dünnyögtem kissé fennhangon, az anyanyelvemen, de persze senkit se érdekelt, én pedig bosszúsan körbenéztem. Közelebb voltam a teákhoz, és egy ismerős körvonalat is felfedeztem a sorban, úghogy meg is céloztam.
- Mi lehet az az Iráni fűszeres ménkű? Jól hangzik - hallottam Ezra már-már kétségbeesett hangját, én meg csak megforgattam a szememet, ahogy mellé furakodtam, nem is foglalkozva a mögöttem állókkal. Ha most ez egy ilye szeretetes ünnep, akkor szeressenek maguk előtt állva is. De akkor most csak annak kell adni ajándékot akit szeretünk? Na jó, nem értem. Furák itt a népek. De a teák jók. Még ha frucsa nevük is van. Ez is biztos valami perzsa kopi, amit jól el akarnak adni.
- BIztos, hogy nem Adiveh van benne - jegyeztem meg. - Hol hagytad Sandyt? - kérdeztem csevegve, miközben jobban megnéztem a teát. - Talán belekeverték az összes haza fűszert, ami az eszükbe jutott, de jó illata van - tettem hozzá elismerve. - Jó, kóstóljuk meg, és megmondom finom-e - húztam ki magam és sokat mondóan Ezrára pislogtam.

[2003. december 06.outfit >><< back to decemberÉs hiszek újra égi szeretetben,Ilyenkor decemberben.]

2003. december 06.
outfit >><< back to december

És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

Nem hittem volna, hogy egyszer a Mikulás miatt fogok az utcán sétálni egy rózsaszín babakocsit tolva magam előtt, Elliottal az oldalamon. Ha egyszer valaki ezt mondta volna, akkor nem hogy csak k9rbe röhögöm, de még a seggébe is szórtam volna egy fájdalmas, de annál elegánsabb rontást. Nem átkot, az Benjamin lett volna, de azért érezze a törődést. Az életet így elképzelni sem tudtam volna, azok után, hogy mit tett velünk, mit tett velem az ostrom és én mit tettem a családommal. Nem, én akkor határozottan úgy éreztem, hogy egyedül fogok megdögleni egy mocskos utcán, vagy egy lepusztult amerikai hotelben, véresen, éhesen, és szánalmasan, belefulladva a mocsokba. Ezen még anyám baglyai sem változtattak, hiába küldött némi pénzt, hiába küldött levelet, csak még jobban el akartam kotródni a világ elől. Most pedig? Most pedig magam előtt toltam a lányunkat, aki lelkesen, gyönyörű, barna szemekkel pislogott ki felénk a sok babaruha réteg alól. Nagyjából csak a szeme és az orra látszott ki, de az is mosolygott. Nem volt fogható semmihez az, ahogy az emberre a saját gyereke nézett vissza. Már értettem a szüleimet.
- Szóval megyünk a Mikuláshoz, de előtte azt hiszem nem ártana némi forralt bor, hogy legyen hozzá idegzetünk - pillantottam Elliotra. Nem iagzán voltam az a gyerekprogramos apuka, még csak játszani s etudtam úgy a lányommal, mint az öcsém, vagy Elliot. Inkább csak vigyáztam rá olyankor messziről, mint ahogy azt az egész családommal is tettem most.
- Szerinted valami csöves imposztor lesz? - kérdeztem, ahogy beálltam a forralt boros bódéhoz, és páran, akik hátra néztek még olvadozva előrébb is engedtek minket. Komolyan ha másért nem, hát már az előnyök miatt is érdemes a gyerek az embernek. Jó, persze ez egy kicsit kegyetlen gondolat volt a részemről. A muglik elolvadtak a lányom látványától - és persze tőlem is -, így hát kidüllesztett melkassal, büszke apukaként kértem a bajszos öreg bácsitól két pohár forralt bort. Sok féle ízesítésű volt, minden amit az ember el tudott képzelni. Volt almás, szőlős, szilvás, mézeskalácsos, meg még ennél bizarabb hangzásúak is, de én maradtam a hagyományosnál.
Megvártam, míg megkapjuk a magunk poharát, és egy kicsit félre is húzódtam, hogy kiélvezhessem a bort, a magam módján, ízlelgetve melegedve. A tekintetemmel körbenéztem a mugli építette kis utcán. Meghitt volt nyálasan meghitt, pedig még csak december eleje volt, már minden olyan giccses volt és túlcukrozott. De mégis most ez sem zavart igazán. A karácsony közeledte még nem rakott ólmot a mellkasomra, nem elkezdtetett az utolsó közös ünneplésünkre a családommal. Ami már nem is volt ünneplés, csak valami furcsa feszült kényszer, és én meg az öcsém között elviselhetetlenül elmérgesedett a helyzet. Meg az apámmal is. De az ember így élt: nem becsülte meg az időt, amit együt tölthetett másokkal, belefordult a makacs dacosságába, abban a hitben, hogy úgyis minden örökké tartott. De az akkori ki nem mondott szavak most is ott lebegtek fátyolként a szívem mélyén, és ott is fognak maradni.
Hálás voltam, hogy ELliot mindent megadott, hogy széppé tegye nekem is az ünnepeket, ahogyan ezt próbálta anyám is. Már nem fájt annyira, és már mertem kisebb bűntudattal boldog lenni.
- Egyszer a húgom azt mondta a Mikulást látta beszorulni a kandallóba - szólaltam meg hirtelen és eltűnődve néztem magam elé, mintha csak egy szőke göndörhajú kislányt láttam volna ugrándozni, aztán hirtelen beleveszett a tömegbe.

Karácsonyi kisokos

2003.12.22

warm outfit < > Christmas song

Nora

Megannyi lehetőség, színek és illatok kavalkádja előttem, vidám kis teatartók és különböző filterek, töltők, méztartók és adagolók sorakztak az asztalon, szinte elvarázsolt egytől-egyig. Azt se tudtam hova fordítsam a tekintetem, azért jöttem hogy vegyek egy adag teát, de tetszenek ezek a díszdobozok is, a hölgy is kedves, tehát már magában az hogy itt vagyok jó érzéssel tölt el. A hideg végül is már pirossá festette az arcom, a lábam viszont szerencsére nem fázik a dupla zokninak köszönhetően, amit direkt erre az alkalomra vettem fel. Jó vastag.
Sosem tulajdonítottam nagy értéket a karácsonyra, de valahogy mégis magával tudták ragadni az embert. A hangulat, a készülődés, maga a színek és a tudat, hogy történnek csodák. Ezek a csodák azok a dolgok, amik a családot összehozzák, ugye? Csoda, hogy szeretteink haza jönnek külföldről, vagy hogy mindenkinek jó egy vacsora meghívás, esetleg, hogy lehet kapni az aktuális ajándékunkat és megtaláljuk PONT a tökéletes fenyőt a házunkba. Ez mind csoda, pedig nem, csak mi szervezzük így a dolgokat, mégis ennek olyan hangulata van, hogy elhisszük, itt minden varázslatos és mágikus, ezért szeretjük annyira a karácsonyt és egymást.
Egy elnyütt vigyorral válaszoltam a nénike türelmetlen nógatására, mikor ismét felcsattant mellettem egy ismerős hang, mire már odakaptam a tekintetem.
- BIztos, hogy nem Adiveh van benne – motyogta Nora befurakodva magát mellém, majd ő is a teára sandított.
- Adimi? – húztam fel a szemöldököm, mire a nénike teljesen elfeledte a mosolyt és a karácsonyi hangulatot, türelmetlenül lóbálta merőkanát, ami eddig is már kocsonyaként remegett a kezében.
- Hol hagytad Sandyt? – kérdezte közben Nora, mire én még mindig a teákat vizslattam.
- Tanul, mint az eszement. Mióta Smith professzor a házvezetőnk tripla olyan lelkesedéssel készül az óráira. – válaszoltam megrántva a vállam, ami nem azt mutatja, hogy nem foglalkoztat a dolog, inkább azt surágozza már megszoktam Sandy eme viselkedését.
- Kértek valamit vagy nem?! – kérdezte epésen, mire én hátrébb állva ráztam meg a fejem kelletlenül, de legfőképp elégedetlenül. Micsoda mogorva banya, csak addig vigyorog meg kedveskedik, míg várás-olnak tőle az emberek.
- Talán belekeverték az összes haza fűszert, ami az eszükbe jutott, de jó illata van - tette hozzá elismerően.
- Szerintem inkább ne hergeld. – nevettem el magam, ahogy a lány a teáról oktatott továbbra is, a vén pulykának meg egyre vörösebb lett a feje.
- Jó, kóstóljuk meg, és megmondom finom-e - húzta ki magát tipikusan nőies magatartásával, majd mikor már eltelt pár másodperc, sokatmondóan ráemelte tekintetét, szinte várva valamire.
- Óh, hát persze. Két adagot kérek ebből. – mutattam zavartan a ménkűre, mire a nénike nagyot sóhajtva merítette meg benne a kanalát. Gondoltam, hogy meghívom Norát valamire, vagyis legalább megkérdezem fogyasztana-e valamit, de teljesen kiment a fejemből a nénike hisztije és Nora cuk-kolásától.
- És te hol hagytad az oldalkocsid? – böktem meg a vállammal, míg kiszolgáltak minket, közben pedig már a teáért kért összegett számolgattam. Persze Lolára gondoltam, de ez bizonyára le fog esni neki, mindig együtt lógnak, közben lepakoltam a boltos elé az érmeket majd, ha Nora sem nézelődik tovább, kifordultam a bódétól és elindultam a kiflik irányába. Megmutatom Norának, milyen egy igazi bejgli.

◂téli varázs▸

2003. december 6.

◃a i d e n▹

be brave
even if you’re not, pretend to be

style: winter outfit ║ zene: cold december night

Téli Csodaország. Ha nem ez lett volna a neve a Hyde Park egyik szegletében felállított sátrak sokaságának, hát én is akkor is így neveztem volna. Az elmúlt két év nekem ugyanis maga volt a csoda s most ezt a kicsi lányt, aki azért létezett, mert én és Aiden szerettük egymást, hitetlenkedve bámultam a kupac takaró alatt. Gyönyörű, barna szemeivel úgy vizslatta az apját, mintha csak tudná, neki köszönheti az életét. Talán volt a gyerekekben egy apró megérzés… és ezért ragaszkodott annyira Aidenhez. Nekem lényegében csak bejelentette, hogy megoldotta a gyerekkérdést. Az a része, remélem a következőnél – ha lesz –, akkor bensőségesebb lesz.
– Szóval megyünk a Mikuláshoz, de előtte azt hiszem nem ártana némi forralt bor, hogy legyen hozzá idegzetünk – pillantott rám Aiden. Éppen felcsendült valami idegszaggató karácsonyi dal, úgyhogy csak bólogattam. Na, nem mintha zavarnia kellett volna a dolognak, hiszen az elmúlt időszakom legjobb emlékei mind a karácsonyhoz kapcsolódtak. Azelőtt nem volt családom, nem éltem meg, de a gyerekek kedvéért belevágtam minden évben… és végül is egész jól sült el. Már kevés keserűséget és hiányérzetet tudtam magaménak ezzel kapcsolatban.
– Ott a bódé. – Böktem a fejemmel az egyik bódé felé. Nagy betűkkel ott volt, hogy a Királynő kedvenc forralt bora. Annyira rossz nem lehetett, ha még az a mugli néni is kedvelte ezt az italt. Bár inkább tűnt reklámfogásnak, mint valóságnak.
– Szerinted valami csöves imposztor lesz?– kérdezte Aiden. Közben egy család előre engedett minket a sorban, mert Rosie „annyira édes.” Szóval hamarosan már minket szolgált ki a bódé mögött álló, mikulás sapkás, bajszos bácsi.
– Kétlem, hogy az igazi mikulás ideutazott volna csak a mi kedvünkért. Sok a munka a manókkal még karácsonyig. – Vontam meg a vállamat, majd elmosolyodtam, ahogy bódé mögött megkaptuk a papír poharakba mért italt. Azonnal a tenyereim közé vettem, ebben a hideg, téli időben jól esett a jégcsappá fagyott ujjaimon érezni az ital poháron átütő melegét. Még az orromhoz is emeltem, hogy a gőz az arcomat érje.
Szerettem a telet. A hideg valahogy felpörgetett, jobban mint a meleg. Nem éreztem azt, hogy csak ülni és túlélni akarok. Ez volt az én időszakom. Kabátot venni egyszerűbb volt, mint az árnyékban arra várni, hogy felforrjon az agyam. Persze Aident jó volt elnézni fürdőgatyába, meg félmeztelenül. Szépen megizmosodott és az a tetoválás is a hasán annyira harapni való volt.
– Egyszer a húgom azt mondta a Mikulást látta beszorulni a kandallóba– szólalt meg ismét Aiden, ahogy végig sétáltunk a tömegen. Bizonyára a gyerekeket kellett volna követni, mert jó páran voltak erre és melyik nem a Mikulást keresné itt?
– A húgod cuki lehetett… – karoltam belé, mostanra csak egy kezemben szorongatva a poharat. Jól esett bele-belekortyolni annak ellenérve, hogy kicsit túlcukrozták az én ízlésemnek.
– Akkor kövessünk gyerekeket? Azok biztosan a vénpasast keresik – magyaráztam, majd szépen, a tömegben törtük az utat előre tovább. Még bele is kortyoltam az italomba közben újra. Ha más nem, talán eléggé berúgok és jól viselem a mosolygós, nyálas dolgokat… na jó, azért is, mert tudtam, hogy ez a kislányunknak fontos. Ő még gyerek, hadd kapja meg a mesevilágát.

[2003. december 06.outfit >><< back to decemberÉs hiszek újra égi szeretetben,Ilyenkor decemberben.]

2003. december 06.
outfit >><< back to december

És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

Nálam sosem volt kérdés a család. Mindig is szilárd ideákban hittem, voltak céljaim, és ezek a célok, a túlságosan felelősségteljes célok szorítottak le mindig is a fölre, és én képtelen voltam úgy repülni, mint az öcsém. Irigykedtem rá emiatt, ez is egyike volt azoknak a dolgoknak, amik köveket körgettek kettőnk közzé. Ő szabadabb volt, céltalan, én pedig már amióta csak az eszemet tudtam, kötelességemnek tartottam tovább vinni az apám vérét. Hogy ne mocskoljam be a nevünket. Hogy legyen még méltóság ezen a világon, és nemesség. Aztán olyan sok minden történt és még abban is kételkedtem, hogy valaha bárki mellett meg fogok állapodni. És most itt toltam előttünk ezt a kis földi gyönyörűséget, aki olyan csillogó tekintettel nézett ránk, mintha mi lettünk volna a világának teremtői. És talán ez így is volt, valamilyen szinten. A gyerek tekintete volt a legőszintébb dolog a világon, ezt már a húgomnál is tudtam. Ő nézett így rám, azok után is, hogy az iskolában milyen dolgokat tettem. Mondtam. És nem csak másokkal, hanem az öcsémmel is. Hiszen egyszer majdnem őt is megöltem.
És itt voltam. Évekkel később, mocsokkal, vérrel behintve ezen a helyen, ahol minden olyan volt, mintha valakinek az álméban lettünk volna. Tiszta, fényekben úszó, hófehér Csodaország. Egyszer találkoztam egy kölyökkel, aki valamilyen csodaországról hablatyolt, hogy ott vannak az elhunyt barátai. Ha ez feleanynira volt olyan, mint amit megálmodott nekik, akkor biztosan jó helyen voltak. És tessék, ez a giccses, színponpás hely kihozta belőlem a szentimentalizmust. Elérzékenyültél, Aiden Fraser, talán ezt teszi mindenkivel, ha van már gyermeked és családod, akit mindentől meg akarsz védeni. Elliot is ugyan olyan gyönyörködve nézett le a lányunkra, aki nem is tudta eldönteni, hogy a csillogást bámulja vagy pedig minket.
- Ott a bódé - mutatta Elliot én meg csak hümmögve bólintottam, és beálltunk a Királynő kedvenc forralt bora nevezetű kis faszerűség elé, ahol egy olyan bajszos fickó osztogatta víg kedéllyel a bort, mintha tényleg az lett volna az ország legnemesebb itala. Még ha marketing fogás is volt, valahogy abból az öregasszonyból nem néztem ki az ilyen fajta cuccokat iszogatott, de amint megkaptuk a saját adagunkat és átverekedtünk a másik oldalra az olvadozó tömegeken keresztül - Rosie-t persze már most mindenki imádta, akár csak az apját, ugyebár -. A tenyeremben szorongattam a poharat, ami már most kellemes melegséggel járt át, pedig a hideggel sokkal jobban megbarátkoztam, mint a forrósággal. Otthonosabb volt, kellemesebb és még csak jobban élővé tette az embert. De tudtam, hogy ELliot is így volt ezzel, mégis egy kicsit jól esett valami pezsdítő alkoholosat is magamhoz venni.
A karácsony elbaszott volt évekig, csak mert nem becsültem, dacból nem élveztem, aztán jött a pofon, az üres öneplés, a kucorgás az ünnepek alatt az üres sötét motelekben, elhagyatott házakban, ahová betörtem a halálra fagyás ellen, mert mások éppen teleltek valahol. Három hosszú év, aztán Elliottal volt egy elfogadható ünneplésünk, és Cleo is hihetetlen, hogy egy évvel öregebb lett. Visszaadta az életet belém lassan, pedig még akkor sem akartam a családommal ünnepelni, inkább Elliot rokonságával. De lassan változtam, változtunk, és már megbecsültem mindent, amit akkor büszkeségtől hajtva nem tettem.
– Kétlem, hogy az igazi mikulás ideutazott volna csak a mi kedvünkért. Sok a munka a manókkal még karácsonyig - dünnyögte mellettem Elliot én meg csak helyeslően biccentettem, bár azért reméltem tényleg nem egy alkesz, részeges Mikulás fogja magát itt eladni a gyerekeknek, de aztán lassan kortyolgattam az italt ami jóleső melegséggel csúszott végig bennem, és ahogy tovább indultunk, Elliot belém karolt a gyerekek pedig egyre többen lettek.
- A húgod cuki lehetett… - jegyezte meg Elliot én meg csak bólintottam. Chrissie volt a minden. A világunk közepe, a nap, ami körbeölelt bennünket.
- Az volt, folyton menő dolgokat is kapott, az öcsém meg virgácsot - jegyeztem meg kajánul.
– Akkor kövessünk gyerekeket? Azok biztosan a vénpasast keresik - vetette fel Elliot én meg csak bólintottam, miközben egyre több hasig sem érő kölykök kezdtek el körbe lenni rajtunk, valakiken mikulás sapka is volt, visonggatva, lelkesen hömpölyögtek körbe rajtunk, mintha övék lett volna ez az egész hely.
- Jó taktika - sóhajtottam aztán egy gyerek persze jól belerohant a babakocsinba, Rosie meg megszeppent arcot vágott, még a szája is lefelé görbült rémületében.
- Ha valaki megint belerohan a lányomba, leátkozom a gyerekről még a bőrt is.
Lefosom, hogy jön a szeretet ünnepe, a lányomat senki se ijeszgetheti.

♥ elveszve Csodaországban ♥

( hot tea weather )

pretty : nemfázok ♥ vibe: california dreaming

2003. 12. 22.
p. s. Ezra

Nem igazán voltam én ehhez hozzászokva. Sem a hideghez, sem a hóhoz, az ember egész évben csak a sivatag sziluettjeit, a házak körvonalát, meg esetleg a víz partját, ami szüntelen eszi ki a földből a darabokat. És volt aki ezt nem találta félelmetesnek. Nem is értem. Otthon általában a fűszerek illata dominált, meg a virágoké, akárhányszor az ember végigsétált az utcán. Barátságos és biztonságos környéken nőttem fel, de persze nem minden részre volt ez igaz. Egy pillanatra meg is álltam a nézelődésben, félrehúzódva az emberek elől, és csak befogadtam az illatokat, az édes, ínycsiklandó, esetleg alkoholosan fanyar illatokat, meg a fényeket. Szép volt egészen elviselhető, csak ne lett volna ilyen idegesítően hideg. Hozzá voltam szokva a forrósághoz, arra voltam berendezkedve és szabályosan hallottam, ahogyan minden egyes kis sejtem sikongatott, ha feltámadt egy kicsit a szél. Még szerencse, hogy volt rajtam kesztyű, és vastag harisnya. Igen, harisnya, mert nem voltam hajlandó nadrágot húzni, ki volt zárva, hogy én valaha is olyat felvegyek nyilvánosan. A melegítő szerelésem is éppen elég volt gyenge pillanataimra, és még sikeresen Len is megpillantott azokban. Hjajj. Lenyűgözőnek és csodálatosnak kell lennem, nem pedig valami lecsúszott mugli gettósnak, ahogyan Lola mondaná.
A karácsony meg... az meg volt valami izé, ami furcsa nyugati dolog volt és nem tudtam úgy átérezni. Még a szülinapokat is máshogy ünnepeltük otthon, nem is lehetett tortánk meg gyertyánk, mert hát mi nem utánozhatjuk ám nyugatot. Furcsa, mert itt is hittek az emberek, nem voltak olyan rendkívül pogányok, de azt hiszem a mi istenünk lehet mogorvább volt, vagy nem is tudom. Szóval igen, talán vennem kéne valamit, mert azt hiszem, hiszen Oscar és a tetsvérei meg teljesen bepörögtek tőle. Talán... talán kapnak tőlem ölelést.
Közben a nagy tolakodásban kiszúrtam Ezrát, úgyhogy oda is verekedtem magam hozzá. Esetleg megkérdezem tőle mit kéne adnom. Meg hogy egyáltalán minek is adják. A teák azonban nem néztek ki úgy, mint otthon. Ez a hülye ország is csak fokozza a honvágyamat, ahonnan állandóan elvágytam. Bipoláris dolog ez, és nagyon fusztráló.
- Adimi? - értetlenkedett Ezra, én meg csak látványosan sóhajtottam egyet.
- A-d-i-v-e-h - betűztem neki a szót, mintha csak beszélni tanítanám. - Egy különleges fűszer keverék, és minden család máshogy csinálja. Titkos, és egyedi mindegyik, mint Indiában a curry - tettem még hozzá és még nagy okosan bólogattam is, a néni meg ingerülten lóbálta a kanalát, ami idegesített, mégis kinek hitte ez magát, így hát továbbra is gonoszkodtva húztam az agyát.
A Sandys válaszra csak összevontam a szemöldökömet, nem valt rá a tanulás, bár mostanában tényleg furcsa volt, még velünk sem lógott annyit. A végén még be kell vennünk helyette azt a nagyon nyomi Eloise-t. A néni feje közben meglehetősen chili színbe váltott át én meg nagyon is elégedett voltam magammal.
- Szerintem inkább ne hergeld. – tanácsolta Ezra, mire csak rápislogtam és drámaian hátra dobtam a hajamat. Sapkát nem vettem fel, lenyomta volna a csodálatos frizurámat. És csak a nyomik vesznek fel olyat, bleh. Nem akarok úgy kinézni, mint egy elfuserált hagyma.
- Mindenkinek az igazság fáj a legjobban - mondtam és ördögi mosolyra húztam a számat, és végül csak meghivattam magamat egy teára, még szerencse, hogy tényleg volt némi bájom, Len mellett azt éreztem, hogy teljesen agyelbénulást kapok. Egyáltalán van ilyen szó? Na mindegy. A kezem közzé kaptam a poharat és még szimatolgattam egy kicsit, mintha nem is tudom, egy szelet otthont akartam volna magamnak kisajtolni belőle.
- És te hol hagytad az oldalkocsid? – kérdezte fizetés közben, én meg hirtelen nem értettem milyen kocsiról beszél, hát lónak nézek ki vagy mi van?! Vágtam is egy felháborodott fejet, de aztán csak leesett, hogy mire akart kilyukadni. Ezek a béna brit szófordulatok a sírba visznek.
- Lola Cranagh-ba költözött a téliszünetre, hazakérték az apukái. Egész idő alatt arról beszélt milyen ajándékokat vegyen nekik. Egyáltalán milyen fétis ez már itt? Mit ünnepel itt mindenki? - kérdeztem meglehetősen drámai hangtónusban a végére, ahogyan haladtunk valamerre, hagytam, hogy Ezra vezessen, ő volt itt a helyi lakos vagy mi.

Karácsonyi kisokos

2003.12.22

warm outfit < > Christmas song

Nora

Türelmetlenül ácsorogtam, míg a nénike kicsit bőszülten méregette kis a teát nekünk, direkt szúrtam, bele ne tegyen semmit az italunkba, de még azon aggódtam talán bele fog csummantani. Eközben Nora tovább oktatott az iráni tea különlegességeiről, ami alap esetben tuti érdekes let volna, de jelen pil-lanatban az undok anyót méregettem.
- A-d-i-v-e-h – diktálta betűzve a nevét a fűszernek, ami különlegessé teheti az iráni dolgokat, gondo-lok itt italokra vagy ételekre, nálunk Manchesterben a Worchester szósz volt ilyen a családban, minden-ki mindenre is ráöntötte, persze én is, hiszem a jó öreg bacon nem is olyan jó, ha nem tocsog a sötét színű, fűszeres lében egy oldalas társaságában, de csak hogy ne legyen magányos.
- Egy különleges fűszer keverék, és minden család máshogy csinálja. Titkos, és egyedi mindegyik, mint Indiában a curry. – magyarázta, mire csak felhúztam a szemöldököm. Nem értettem, ha mindenki máshogy csinálja, mitől titkos? Talán egyedi, de akkor mindenki bőszen félti a saját kreálmányát, mint az mugliknál azt a fura szénsavas üdítő receptet. Fogadok, mindenki úgy gondolja, a saját casládjáé a jobb, ahogy pedig Norát ismerem náluk sem különb a helyzet, hozzá hasonlóan valószínűleg a család is hiú és dölyfös. Ah, lehet gazdagok is, erre meg én fizetem a teát.
- Curryt már ettem. Nekem kicsit erős volt. – tettem hozzá, hogy mégi csak beleszóljak a beszélge-tésbe, bár sokszor úgy jár a szája, hogy egy versenyseprű sem érné utol a mondani valóját, még is csak nem akarom, úgy érezze, nem érdekel a mondani valója.
- Mindenkinek az igazság fáj a legjobban. – na ebben igaza volt, erre fel viszont a nénike csak fintorog-va és nagyot morogva fordult el tőlünk én meg rákacsintottam Norára jelezve, tetszett a beszólása, főleg, hogy már kezünkben tartottuk a meleg teát, így nem tud nekünk ártani, kivéve persze, ha nem tud messziről jól célozni egy köpettel, vagy utánunk hajítja a merőkanalát.
- Olyan fura mostanában, igazából mióta összejöttünk, pár hétig tök jó volt minden, az utóbbi napokban pedig rideg és lemondja a találkákat. Lehet csak fellángolás volt. – rántottam meg a vállaimat, persze nem akartam Nora felé gyengének mutatni magam, mert a beszélgetés könnyen kellemetlenségekbe ütközött volna é ski kiváncsi karácsonykor egy depiző fiúra. Egyébként pokolian fájt a dolog, fellángolás a tököm…
- Lola Cranagh-ba költözött a téliszünetre, hazakérték az apukái. Egész idő alatt arról beszélt milyen ajándékokat vegyen nekik. Egyáltalán milyen fétis ez már itt? Mit ünnepel itt mindenki? – magyarázta, miután szerencsésen témát váltottunk, így én is arculatot váltva tudtam belevetni magam a magyaráz-kodásba.
- Miért lenne fétis? Ilyen Európában a karácsony. Mindenki ajándékot vesz annak, akit szeret, vagy az illem úgy kívánja. – válaszoltam neki, miközben tekintetemmel a bejglis standot fűrkésztem.
- Te nem vettél semmit Lolának? – kérdeztem költőien, mert így a kérdéséből teljesen lejött az, hogy fogalma sincs, mit kell ilyenkor csinálni.
- Én Sandy-t megfestettem, de nem volt túl boldog, mikor átadtam neki. Mindegy, a húgomnak majd valami sminkkészletet kell vegyek, amit felírt egy levelében papírra, de megszívatom, mert ő is kilukasztgatott óvszereket küldött nekem. – nevettem, ahogy eszembe jutott az ajándéka. Még jó, hogy nem jutottunk el odáig Sandy-vel, igen csak kellemetlen lett volna. Ez az Eleine kezd lassan túlnőni rajtam.
- Anyámék kávéfüggők, tehát kávékülönlegességeket vettem nekik, igaz hiányosan kapják meg…imádom a kávét. – csorgattam a nyálam, ahogy ismét megcsapta az orrom a presszó kávék fél-reismerhetetlen zamata.
- Most pedig bejglit fogunk enni, én diósat és kakaósat. Neked melyik a kedvenced? – kérdeztem nyújtogatva a nyakam, remélve, meglátom az standout, ahol árulják az előbb említett különlegességet.

Csipetnyi csoda

outfit

Vincent.

Bár ma nincs órám, mégis ébresztőre kelek, úgy gondolom fontos a napi rutin megtartása a szabadnapokon is. Már esik odakint a hó ezért igyekszem a legvastagabb pulcsimat megkeresni és belebújni. Szeretek ilyenkor rétegesen öltözni.  Nem a tél a kedvenc évszakom, a karácsonyi vásárokat mégis imádom és amikor időm engedi kijövök, már csak azért is mert nagyon sok barátomnak van standja a vásárban, a sült gesztenyével mindig levesznek a lábamról és a forraltbornak sem tudok ellenállni. Jó ez a színház, ha este van előadás megengedhetem magamnak, hogy előtte, napközben igyak egy kis vérpezsdítőt, persze a megengedett keretek között, szóval ha nem kell tanítanom, akkor órákat a vásárban töltök, borozok, gesztenyézek és ott segítek a srácoknak ahol épp tudok.
A karácsonyivásárhoz érkezve csekkoltam a srácokat , ma igencsak korán nyitott mindenki és a szokásosnál többen álldogáltak a kis faházikók előtt, mindenféle apróságokat nézegetve. Egyből a gesztenyés stand felé vettem az irányt, ahol isteni forraltbort és kakaót lehetett kapni, ezért nem is meglepő, hogy a nap bármelyik órájában óriási itt a sor, bátran kijelenthetem, hogy az idei vásárban ez az egyik legjobb hely.
Amint beszereztem a kis elemózsiámat rohantam is a Mikulás színpadjához, ma reggel a Mikulást az egyik kedves ismerősöm váltotta le, őrült, gondolatolvasós sapkás trükkel. Tudom, hogy utálja ezt a melót, de kell neki a pénz és azt mondta, hogy ebben az időszakban ennél nincs jobb, ezért én megígértem neki, hogy amikor csak tehetem megjelenek a tömegben és leszek a beépített embere, aki ha nagy a pangás, szívesen tesz fel majd kérdéseket a színpadon ülőknek, hogy a sapka tudjon mire választ adni. Meglepő, hogy ma ilyen sokan körbeállják a színpadot, az ember azt hinné, hogy minden felnőtt hamar lekapcsolja, hogy ez igazából csak ócska trükk és valami érdekesebb felé tereli a gyermeke figyelmét. Apró integetéssel jeleztem, hogy megérkeztem és elkezdem lassan majszolni a gesztenyéimet, valami izgalmasra várva.
Ma nem kellett sokáig kérni az embereket, az első jelentkező furcsa mód nem is gyerek, kicsit távolabb tőlem egy férfi indul a tömegből a színpad felé, bár őt elnézve a háta közepére sem kívánja most ezt a mutatványt, de végül úgy látom beadja a derekát a tömeg bátorítására és helyet foglal a színpadon.
- Ki szeretné feltenni neki az első kérdést Hölgyeim és Uraim!!!!?? – hirtelen csend lett, ezekre az esetekre állok én itt, hogy bátorítsam a tömeget, vagy épp elkezdjem a kérdések zuhatagát. Közelebb sétálok egy kicsit a színpadhoz és megállok egy gyerek sereg háta mögött és óvatosan a fülükbe súgom:
- Ugyan, most aztán mindent megtudhattok a felnőttek világáról, amit csak szeretnétek, a gondolatolvasó sapka garantálja, hogy az igazat fogjátok hallani – a gyerekek továbbra is szégyenlősen mosolyogtak egymásra, rám és a bácsira aki a színpadon várta, hogy megbombázzák kérdésekkel. No, legyen! Hozzuk meg a hangulatot!
- Itt a gyerekek előttem azt szeretnék leginkább megtudni az úrtól, hogy idén hoz valami ajándékot önnek a Mikulás, vagy a rossz „gyerekek” táborát erősíti? – elég buta és kurta kérdés, de ez az atrakció főleg gyerekeknek van kitalálva, az ő gondolatuk pedig karácsonykor csak az ajándékok körül forog. Az úr válasza után megvártam hátha kedvet kapnak a gyerekek is kérdezni és örömmel fogadtam, hogy beindult a kis fantáziájuk és több kéz is megjelent a levegőben.
- Szokott hazudni? A hazug emberek nem szoktak a Mikulástól ajándékot kapni – kérdezte egy kisfiú és alighogy választ kapott már jött is a következő kérdés.
- A bácsi hisz a karácsonyi csodákban? – széles mosollyal az arcomon hallgattam a kérdés vihart végig a végén pedig elindultam a színpad felé lassú léptekkel.
- Gratulálok, a gyerekek nagyon jól szórakoztak és most ez volt a lényeg!  - kacsintottam az idegenre és felényújtottam a gesztenyés zacskómat. – Gesztenyét?

◂téli varázs▸

2003. december 6.

◃a i d e n▹

be brave
even if you’re not, pretend to be

style: winter outfit ║ zene: cold december night

Talán látszott rajtam a félelem. Nem a Mikulástól vagy a tömegtől – bár kétségtelen volt, hogy ez utóbbi eléggé zavart. Egyszerűen a pillanat törékenysége volt az, amitől a leginkább rettegtem. Aidennel olyan boldogságot kaptam, amit senki mástól. Családom volt. Ezúttal olyan, ami egészségesen működött is, kevés tányértöréssel, kevés fizikai bántalmazással és azokat sem egymástól szenvedtük el. Nat szenvedélyes volt, de önző és érthetetlen. Aiden mellett minden olyan egyszerű volt, mintha tényleg ugyanannak a személynek a két fele lettünk volna. Mégis úgy éreztem az együtt töltött idő sérülékeny, mint egy üveggömb. Talán túl paranoiás voltam. De minden boldog pillanatban ott ült a keserűség, hogy vajon ezt megérdemlem-e, tönkre megy-e? Attól sosem tartottam, hogy Aiden kezet emel rám, attól viszont igen, hogy elhagy.
– Az volt, folyton menő dolgokat is kapott, az öcsém meg virgácsot – mesélte vigyorogva. Tudtam, hogy nehéz neki a családjáról beszélni, főleg Chrissie-ről, de most már el kellett engednie. Meg kellett kapaszkodnia a szép emlékekbe, különben egész életében csak keserűség fogja átjárni, ha átmegy az egykori szülői házba. Márpedig Benji ott lakott és ő az öccse volt. Azt akartam, hogy jól érezze magát ott.
– Nálunk én kaptam a virgácsot. – Sóhajtottam fel szemforgatva. – Ugye nem azért szeretsz, mert hasonlítok Benjire? – kérdeztem csipkelődve. Odabújtam a vállához, hogy élvezzem az illatát. A forralt bor nem is érdekelt, úgyis csak egy gejl vacak volt, amiből bizonyára még az alkoholtartalmat is kimosták. Nem számított persze, mert ez is része volt a Rosie-val töltött első karácsonyunknak.
Fontos volt megtalálnunk a Mikulást is. Persze elsőre tudtam, hogy ijesztő lesz neki a vénfickó, de majd ha megszokja és nagyobb lesz, írhatunk együtt neki levelet arról, hogy mit szeretne kapni karácsonyra. Remélem élő állatot sosem kér… van elég odahaza. Ráadásul mivel mindegyik a mágikus állatboltból jött, elég hosszú életet jósoltak nekik.
A bódé felé haladtunk, amerre rengeteg gyerek haladt. Az első közös karácsonyunk egészen más volt, Aiden nem akarta a giccses dolgokat, pedig nem volt annál szebb dolog, hogy évi egyszer ezt megengedhetjük magunknak. Csak fekete díszeink lehettek és egy nagyon kicsi fánk… a családi programban pedig csak annyit volt hajlandó segíteni, hogy a pulykát elcipelte velem a házig. Beszélgetni sem nagyon akart.
A nagy kavarodásban, ami az egész kis rendezvénycsokorra jellemző volt, egy rohanó gyerek neki ütközött a babakocsinak. Persze, ahhoz túl kicsi volt, hogy felboríthassa, de Rosie ajkai máris lefelé görbültek. Csak egy pillanat választott el, hogy elsírja magát. Ezért odahajoltam és adtam neki egy puszit a homlokára.
– Semmi baj. Csak lelkes volt a Mikulástól… – Próbáltam nyugodt maradni, pedig személy szerint megöltem volna a támadó gyereket.
– Ha valaki megint belerohan a lányomba, leátkozom a gyerekről még a bőrt is. – Aidenből persze kiszakadt az apuka. Rosie eddigre legalább megnyugodott, így az ő arcára is tudtam egy kis puszit lehelni.
– Semmi baj. Csak lelkes volt a Mikulástól… – ismételtem meg neki is vigyorogva. Aztán lassan tovább indultunk a tömegben. Ahogy léptünk egyet és kettőt, már elő is villant egy durván díszített manóház. Egy zöld ruhás, csilingelősapkás fickó állt előtte és csengőt rázott a kezében.
– Megvan a vénpasas azt hiszem – mondtam. Ujjaimmal a kunyhó felé böktem és belenyúltam a zsebembe. Elővettem a kókuszoskekszek maradékát, amit tegnap Aidennek csináltam. Bizonyára nem tetszett neki, hogy elhoztam, ezért ránéztem: – Azt olvastam, hogy kekszet és tejet szokás neki adni. A tej elfogyott, szóval ez van…

[Madeline]

Karácsonyi kavalkád

2003.12.20

Warm outfit◂▸Christmas jazz

Madeline

Majd elhalálozok szégyenemben és nem tudtam eldönteni, hogy a sapka az idétlenebb, a szorult helyzetem vagy pedig, hogy engem ebben a városrészben ismernek. Vaéamilyen szinte sajnáltam sze-gény ördögöt, amiért itt tölti az egész napot tényleg éhbérért, bár lehet csak azért mondta ezt, hogy fejezzem be a hisztit és legyek a show része.
Egy darabig sutyorogtam, a porondmester próbálta tovább győzködni őket, de látszott, nem igazán tudtak mit kezdeni a helyzettel, hogy az első vendégük, kit kifaggathatnak egy felnőtt férfi. Gyülekez-tek az emberek, kiváncsiak voltam mi a fene folyhat itt, nekem is ez volt a vesztem, megálltam bámészkodni, persze közben az aki nekem jött már rég eltűnt a közelből nehogy felelősségre vonjam. Meneküljetek emberek, ez nagyon kényelmetlen helyzet! Kiáltom, természetesen csak a szemeimmel, ahogy figyelem, egyre többen jelennek meg a parányi színpad körül.
- Itt a gyerekek előttem azt szeretnék leginkább megtudni az úrtól, hogy idén hoz valami ajándékot önnek a Mikulás, vagy a rossz „gyerekek” táborát erősíti? – ki az? Egy anyuka? Nem látom, de egy női hang volt, ah megvan, a gyerekek között. Milyen csinos és miféle ördögi játékot űz. Elkezdte a kínzásomat, amivel a gyerekek fantáziája is beindult, de nincs mit tenni, a gyerekeknek műsor kell és a porondmester is türelmetlenül bámult rám.
- Én…én úgy gondolom…- ezen a ponton őszinte akartam lenni. Azt akartam válaszolni a lánynak, hogy nem fog hozni ajándékot, mert egy kidobni való szemét vagyok, amiért oly sok hülyeséget elkövettem életem folyamán és ezt azzal próbálom ellensúlyozni, hogy embereken segítek a nap 24 órájában. Azonban a gyerekek valószínűleg nem ilyen válaszra várnak. – igen, úgy gondolom, jó kisfiú voltam! – kiáltottam dacosan és mosolyogva a nő felé, mire a sipka meglepő módon zölden villant fel.
- Háháááá. Bleee. – öltöttem a nyelvemet a porondmester felé, ki erre válaszul csak mosolyogva megrázta a fejét, majd tovább folytatta a műsor ajnározását és a kérdésre jelentkezők bíztatását, a gyerekek kacagtak, míg én magam közben kikacsintottam a hölgyre. Feldobott a sipka válasza, nem gondoltam, hogy jó kisfiúnak tart…
- Szokott hazudni? A hazug emberek nem szoktak a Mikulástól ajándékot kapni. – bátorodott fel egy kisfiú a tömeg egy másik végéből, mire gondoltam miért is ne szálhatnék be a játékba és érezhetnénk jól magunkat.
- Kicsoda? Hogy éééén? Soha. – fontam karba kezeimet, mire jött is a piros fény a sipka bojtjáról, amire a gyerekek elkezdtek nevetni és ujjal mutogatni.
- A bácsi hisz a karácsonyi csodákban? – kérdezte immáron eg kislány még mindig kacagva, az előző kérdésre adott válaszomon, bár inkább szerintem a sapka hozta meg itt a gyerekeknek a szenzációt.
A kérdésre hosszan elgondolkoztam, itt is eszembe ötlött sok negatív gondolat, bízok is benne, hogy egy két dolgot talán elintéz nekem a karácsony, végül mégis erőt vet rajtam a gyerekek jó kedve és hangulata, így folytattam a dedós színjátékot.
- Mindenképpen. Hiszek abban is, hogy itt minden kis gyermek csodás ajándékokat fog kapni. – mutogattam körbe, mire a porondmester végre odalépett hozzám és leemelte a fejemről a kalapot.
- Tapsoljuk meg az urat! Gratulálok, amiért vállalta a sipka kihívását és ezzel az ajándékkal gazdagodik. – magyarázta, majd a kezembe adott egy furkászról mintázott nagy méretű plüss játékot.
- Hát persze…teljesen nekem való. – mutattam neki mosolyogva a kézhez kapott plüsst, majd elindultam lefelé a pódiumon, mikor odalépett hozzám a gyerekeket felbuzdító hölgyemény, mosollyal az arcán, miközben gesztenyét majszol, mint ki jól végezte dolgát.
- Gratulálok, a gyerekek nagyon jól szórakoztak és most ez volt a lényeg! – mondta kacsintva és bár mosolyt csalt az arcomra közvetlensége, közrejátszott abban, hogy a kis lurkók jól érezzék magukat.
- Önnek köszönhetően hölgyem. – kacsintottam vissza, célozva ezzel arra, hogyha ő nem kezdi meg a kérdésével az előadást, valószínűleg kudarcba fulladt volna a műsor.
– Gesztenyét? – kérdezte végül felémtartva a zacskót, mire én nem akarván megsérteni őt, vettem szigorúan egyet. Szerettem is igazából, na meg aztán teljesen meg is éheztem ebben a nagy kér-dezősködésben.
- Plüsst? – nyújtottam fel a furkász-t, amit a műsor miatt kaptam a porondmestertől. – Úgy érzem ezt önnek nyertem, de ha mégsem az ön érdeme, hogy a gyerekek ilyen jó kérdésekkel találtak meg. – mondtam mosolyogva, majd ha elfogadja, ha pedig nem, a korábbi celom felé fordultam, azonban még mielőtt elindultam volna a lányra emeltem tekintetem.
- Vincent O’Mara. Örvendek. Egy bagelt és egy kis forró csokit? Jó kisfiú voltam. – kacsintottam kisfiús csibészséggel a lányra.

[2003. december 06.outfit >><< back to decemberÉs hiszek újra égi szeretetben,Ilyenkor decemberben.]

2003. december 06.
outfit >><< back to december

És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

A karácsony nehéz volt, sok évid, de lassan mindeki túl tudott lépni. Ki így, ki úgy, de valahogy muszáj volt megtanulnunk milyen a felszínen lélegezni, ha már ketten közölünk a föld alatt voltak, levegő nélkül, békében, és talán ez az egy tudat vígasztalt egy egészen picit. Hogy az ő sötétségük háboríthatatlan és békés, mély és sötét, de mindezek ellenére fájdalom nélküli. Az élőknek békét találniuk már sokkal nehezebb volt. Főleg egy olyannak, aki végiznézi a szerettei halálát. Főleg egy olyannak, aki a megölésülk tudatával kell hogy éljen. Akkor is, ha nem feltétlen ő tette, a bűn rajta maradt és a fájdalomban sosem volt igzaán részvét. De elmodnhatom, hogy ezek ellenére jól voltunk. Könnyebben lélegeztünk a szüleim házában, még ha nem is teljesen jól, de könnyebben. És ehhez az kellett, hogy mások mellett megtaláljuk a magunk békéjét. Én is ELliot mellet leltem meg, és Rosie miatt meg miatta is nem nézhettem depressziósan magam elé, mint egy roncs, mert az élet most volt. Nem akartam még egyszer úgy eltékozolni, ahogy felelőtlen kamaszként tettem. és szerettem volna kimutatni Elliotnak is, hogy a magam módján boldog voltam. Az életünkkel, még ha nem is volt teljesen zökkenőmentes.
– Nálunk én kaptam a virgácsot. Ugye nem azért szeretsz, mert hasonlítok Benjire?  - kérdezte csipkelődve, én meg megforgattam a szememet és megpaskoltam a fenekét, ahogy sétálgattunk.
- Megnyugtatlak, hogy nem - kacsintottam rá, bár persze régen indokolatlanul voltam féltékeny az öcsémre, pedig csak az irigyeltem benne, hogy olyan tiszta volt. De már nem, már azt hiszem jó testvérek voltunk. MÉg ha szerettem is hülyének nézni.
- Tudod jól, miért vagyok veled - suttogtam a fülébe és csak most engedtem el a popóját a simizés után. Aztán persze ez a csak kizökkentünk a családi idillből, mert meglökték a kislányomat és nekem ölni lett volna kedvem, bár azért visszatartott a tudat, hogy mégis csak egy gyerekről volt szó. Mindegy, akkor megöltem volna azt, aki ezt a gyereket nevelte, de nem voltam olyan idegbeteg, mint az öcsém, legfeljebb majd egy kegyetlen bosszút állnék a kölykön, vagy bárkin. Alattomos voltam és sunyin játszottam, az ökölharc nem volt olyan elegáns egy hozzám hasonlónak.
– Semmi baj. Csak lelkes volt a Mikulástól…  - ismételgette ELliot, miközben Rosie-t is és magunkat is ezzel akart megnyugtatni, bár nem lett kevesebb bennem a gyilkos szándék, mégis csak jobbnak láttam elengedni ezt a dolgot ma, elvégre jöttek az ünnepek, és a gyereknek látni kellett egy kamutélapót.
Ahogy lenyugodtak az indulataink mentük is tovább, én pedig még egy gengéd puszit adtam a kislányunknak. Rendesen átrendeződött az életünk miatta, de én  nem bántam annak ellenére, hogy a szabadságunk Elliottal egy kicsit visszább szorult. Így is bármikor elszökhettünk hogy ha úgy tartotta a kedvünk, mert rábízhattuk Rosie-t vagy anyára vagy pedig az öcsémékre is. Nem bántam meg, hogy itt volt nekünk, értelmet adott az életemnek, és valahogy az a aniv remény is belém vájta magát, hogy ELliot egy idő után nem fog félni, hogy elhagyom.
– Megvan a vénpasas azt hiszem
AZtán megláttuk a csúnya ízléstelen házat, egy óriási manópasassal, aki csengőt rázogatott, és a gyerekek körbeállták szinte olyan csodálattal, mintha tényleg egy manót láttak volna. Rosie is lelkesen gügyögött, izgatottan ficergett ELliot ölélben. Ha meglátom a kölykök majd jó kegyetlenül egy kis varázslattal megbüntetem.
- Na már menne ő is oda - vigyorodtam el, ahogy közelebb értünk, Elliot meg elővette az ÉN sütimet, amit valami furcsa kövér - vagy annak álcázott - pasasnak akart odaadni.
– Azt olvastam, hogy kekszet és tejet szokás neki adni. A tej elfogyott, szóval ez van… - magyarázta én meg csak morcosan megcsóváltam a fejemet.
- Szóval a szerelem sütidet odaadod egy idegen pasasnak. Hát jó. De majd otthon vígasz díjat kérek - jegyeztem meg nagy gálánsan, mert csak nem balhézhattam a lányunk és a kölykök előtt, és még felnőtt és érett férfi voltam, aki általában uralta a helyzetet.
- Álljunk be a sorba, hátha itt is előre engednek - jegyeztem meg, és kifejezetten élveztem, hogy ilyen privilégiumban és részesültünk, mivel nekünk volt a világ legédesebb kislánya. A sorban már hallatszott a manó orrhangú magyarázása is.
- Minden gyerek csak egyszer ölelheti meg a mikulást! És nem szabad a szakállát húzni!

[- Curryt már ettem. Nekem kicsit erős volt -]

♥ elveszve Csodaországban ♥

( hot tea weather )

pretty : nemfázok ♥ vibe: california dreaming

2003. 12. 22.
p. s. Ezra

A hóban volt valami mérettelen tisztaság, ami talán semmihez sem volt fogható. Ártatlan volt, olyan ártatlan és tiszta, amilyen én már soha sem leszek, de talán sosem születtem annak. Mintha lett volna bennem valami kis sötét fekete folt, ami apró volt ugyan, de valamiért egyre nagyobbra hízott. Nem mintha ettől nyomorultabbnak éreztem volna magamat, csak egyszerűen sosem lehettem az a fajta tiszta nő, amit otthon mindenki elvárt volna tőlem. Sőt, ha valaki aznap rajtakap, hogy éjjel kisurrantam egy férfi szobájából... oké, kidobtak onnan, akkor lehet nem is lennék életben. Nehéz volt így élni, elvárások között, amiket nem tudtam teljesíteni, csak eljátszottam, hogy igen. És igen megint itt tartottam a hóeséstől már filozofálgattam. Milyen kamasz már az ilyen, nem? Talán túlságosan is elfuserált. Mindegy, legalább egy kicsit ez a téli hangulatú vásár egy kicsit elterelte a gondolataimat, és csak figyelgettem a havazást, a fényeket, a leheletem gomolygó távolodását. Remélem Len is jól érezte magát valahol, kicsit aggódtam érte. De legalább megtaláltam Ezrát, és legalább nem valami furcsa idegen pasitól kuncsorogtam ki, hogy vegyen nekem teát, bevetve minden női bájomat. Hibás voltam, de ha már annak születtem, a magam előnyére fordítottam.
Ezra érthetetlenül nézett a fantasztikus magyarázatomra, mintha nem értette volna mit mondtam. Nem beszéltem olyan gyorsan, csak néha... oké, egy kicsit talán, de azért igyekeztem olyan angolsággal magyarázni, ahogy az itteni britek is tették. Amúgy se értettem mit nem lehet ezen érteni. Titkos összetevőkből áló cucc, amit lehet csinálni titkos összetevők nélkül is, de akkor hol marad a varázs? Mintha pálca nélkül akarna az ember bűbájt idézni. Egyszerűen... béna volt.
- Curryt már ettem. Nekem kicsit erős volt - szólalt meg végül én meg megvontam a vállamat. Biztos nem evett még finomat, bár olyan országból jövök, ahol minden vagy túl édes vagy túl fűszeres, itt meg nem is tudom. Eszik a halat... meg a... sütőtökös pitét és a disznót. A disznót, amit majdnem mindig megeszek a vacsorán, de még idejében észbe kapok. Oké, sok mindent megszegtem itt, de legalább valami hagyományos dologhoz csak tartottam magamat.
- Néha elgondolkodom, hogy nem haltatok ti itt mind éhen - sóhajtottam drámaian. A nő meg idegesített, hát persze, hogy be kellett neki szólnom, és ha ő nem is legalább Ezra értékelte. El is vigyorodtam büszkén, a kezembe tartva a teát, már nyugodt szívvel hagyhattuk ott, köpködjön más teájába és keserítse meg más életét. Sandy témája viszont meglepett, azért furcsa dolgok derülhetnek ki az ember barátnőjéről, bár igazából már velünk se foglalkozott. Megszoktam mondjuk, nekem sem írtak már az otthoni barátnőim. Oké Ayshaval csúnyán váltunk el. De Sandy. Nos az furább volt.
- Olyan fura mostanában, igazából mióta összejöttünk, pár hétig tök jó volt minden, az utóbbi napokban pedig rideg és lemondja a találkákat. Lehet csak fellángolás volt - magyarázta Ezra sétálás közben, de ebben kételkedtem. Mármint én tényleg milyen amikor tényleg szerelmes az ember. Oké, eddig is mindig az voltam, de na. Aki csak fellángol nem néz ki ilyen... lehangoltan.
- Ha fáj, akkor nem fellángolás volt. És talán lassan múlik, de még fiatal vagy. Ha az igazi tényleg eljön tudni fogod - mondtam halkan és kicsit hátba is paskoltam. Aztán persze ahogy sétálgattunk a jó illatú standok között bele-bele kortyolgattam a teámba. Jól esett, bár hiányzott az üvegpohár érzés. Papírpohár... olyan... prűd vagy nem is tudom.
- Miért lenne fétis? Ilyen Európában a karácsony. Mindenki ajándékot vesz annak, akit szeret, vagy az illem úgy kívánja - magyarázta, de ettől nem lettem okosabb.
- De a Valentin-nap is ilyen, mi a különbség? vagy az egy második karácsony? - kérdeztem, mert Lola említette ezt is, hogy akkor majd ha most nem akkor majd februárban jól meghódíthatom Lent. Errefelé úgy tűnik mindenki szeret ajándékot kapni, csak mi voltunk ilyen bénán elfuseráltak vagy mi van? - Lolának? Nem, neki folyton adtam ezt-azt. Most is kellene? Öh... vajon itt árulnak Chanel parfümöket? - nézelődtem körbe. - te adtál már ajándékot? - kérdeztem, mert kezdtem magam cikinek érezni. Akkor Ezrának is kéne adnom? Vagy csak bizonyos embereknek kell? Nők a nőknek adhatnak? Pasik meg adhatnak a nőknek is? Otthon eléggé el voltunk szeparálva a pasiktól, nekik mindent lehetett, nekünk meg semmit, nagyjából.
- Én Sandy-t megfestettem, de nem volt túl boldog, mikor átadtam neki. Mindegy, a húgomnak majd valami sminkkészletet kell vegyek, amit felírt egy levelében papírra, de megszívatom, mert ő is kilukasztgatott óvszereket küldött nekem. Anyámék kávéfüggők, tehát kávékülönlegességeket vettem nekik, igaz hiányosan kapják meg…imádom a kávét.
- Ahhaa, hát ezek jól hangzanak - bólogattam zavartan és örültem, hogy kerestünk valami süteményes izét. Ki is szúrtam és behúztam a sorba magammal Ezrát. Jó illat volt, és alig vártam, hogy tele egyem magammal ezekkel, akármik is voltak itt. - Nekem a karamellás - vágtam rá. Biztos volt olyan is, nem? A karamella nélkül az élet is csak egy sötét unalmas hely lenne.