Lingsberg farm

Sage Bolton pennájából


A Lingsberg farm nagyjából 2 kilométerre, keletre fekszik Vallentuna településtől. A környék leginkább az itt található rúnakövekről ismert, melyeket az Angliából érkező Danegeld ("dán adó") emlékére állítottak fel.  A két rúnakő meghatározza a helyre érkező közönséget. Egyrészről nyáron turisták kirándulnak a környéken, másrészről a magitörténészek is gyakran látogatnak el ide kutatásaik során.
A környék a melegebb időszakokban meglehetősen zöld, dúsnövényzetű. Érdemes bejárni és nagyobb kirándulásokat tenni, ám a szúnyogokkal érdemes vigyázni! A téli hidegben is szépséges, ám sokkal veszélyesebb a táj.

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS

2004. január 18.

Mindenki

A kirándulás harmadik napján, miután egy rozzant hintaszékbe kapaszkodva elhagytuk Väsby városát, a híres Lingsberg farmra érkeztünk. Egészen hideg volt svédföldön, ezért Mariával még kora reggel forró teát készítettünk a szálláson a diákoknak. Mindegyikük egy-egy kulacsban kapta meg a kellemes italt, így ha azt a kezükben szorongatták, bizonyára az ujjaik is kevésbé fáztak.
– Jól van, ott hátul is el lehet engedni a hintaszéket! – Szólaltam meg, mikor hátrébb léptem az utazási eszköztől. Végig néztem a diákokon és ha szép lassan körém gyűltek végre, Mariára pillantott: – Fitzgerald professzor, tartanál egy gyors névsor olvasást nekünk? Nem örülnék, ha valaki véletlenül Väsby-ban ragadt volna. – Folytattam fennhangon, mire többen fel is nevettek. Valóban vicces lett volna, én azonban most gyors akartam lenni. Lingsberg környékén sok látnivaló volt, két rúnakő is akadt éppen, illetve a csillagvizsgáló, amit természetesen holnap meg fogunk látogatni.
Hazudtam volna, ha azt állítom, nekem könnyebben ment a reggeli kimozdulás. Este Svennel a szállásadónkkal iszogattunk még, ezért tompa lüktetést éreztem még a fejemben, éppen a homlokom közepén és a gyomrom is kavargott, jelezve, hogy ki akarja adni a korábban elfogyasztott reggelit.
– Rendben. Akkor kövessetek! – Intettem és a meglehetős hólepte mezőn, eltávolodva a közeli, mezőgazdasági épületektől, indultam el. Nehezen léptem még én magam is, hiába voltak hosszú, erős lábaim. Megjártam már sokszor északot, így annyira nem reszkettem, de a bakancsom valóban nehezen vette fel a harcot az itteni viszonyokkal. A szerencse csupán az volt, hogy újabb adag hó nem esett időközben.
– Nos, a Lingsberg farm környékén két napot fogunk eltölteni. Innen keletre – mutattam a megfelelő irányba. – Vallentuna községben fogunk megszállni, ahová már bizonyára megérkeztek a csomagjaink. – Magyaráztam, csakhogy senki se izguljon a kedvenc ruhadarabjaiért, na nem mintha Svédországban ki lehetne öltözni. A rétegesen viselt kötött pulóverek és több nadrág hazája volt ez. Másképp nem lehetett kibújni.
Aztán előre néztem.
– Ott a távolban már láthatjátok már az U241-es rúnakövet. – Magyaráztam tovább. – Ennek a párja, az U240-es is itt található, azt majd csak később tekintjük meg. Ha megnézitek, ott kicsit messzebb, éppen a mi 241-es kövünkkel szemben helyezkedik el. – Mutattam arra, ám lassan elértük a kis utat, mely egyenesen a rúnakő felé vezetett. Ez már némileg le volt tisztítva, így éppen csak csúszott az ösvény.
– Ezt a követ 1909-ben fedezték fel, akkor még nem itt állt, hanem egy közeli épületnél.
Megálltam a kő közelében, majd behatolva a hóban vezettem tovább a kis csapatot.
– Mint látjátok, van egy kisebb kő is mellette. Ez az U242-es rúnakő megmaradt része. – Lehajoltam és a kesztyűs kezemmel letörölgettem a havat a rúnáról. – Az Angliai Rúnakövekről már beszéltünk tegnap, illetve tegnap előtt. Ki emlékszik, hány darab van belőle? Illetve, hol helyezkednek el? – Néztem végig rajtuk. Ha valaki jelentkezett, vagy csak beleszólt, biccentettem, hogy csak tessék. Szerettem, mikor aktívkodnak.
– Azt tudni kell, hogy ezeket a rúnaköveket ugyanaz a család állította a környéken, a 11. században és mind a kettő egy nagyapa Danegeld szedésének emlékére készült. Ki tudja, mi az a Danegeld? – kérdeztem.

Tudnivalók:
Erre a körre január 13-ig lehet írni.
Minden hozzászólás +2 pontot ért.
Aktív részvétellel max. +5 pontot lehet szerezni.
Lógás -5 pont.

Kis olvasnivaló, segítség a játékhoz:
England Runestones
Danegeld
Lingsberg Runestones

[- Uh, ugye nem kapunk tőle el semmilyen betegséget? -]

♥ nagyon északi helyeken ♥

( I've got a war in my mind so, I just ride )

pretty : 40 rétegben ♥ vibe: ride

2003. 01. 18.

A napokban csak anynit csináltam, hogy próbáltam nem halálra fagyni. A testem nem volt ezekre a hidegekre beütemezve, és még a szállásokon is három darab takaróval aludtam. És zokniban! Mégis ki alszik zokniban? Az, hogy kénytelen voltam ilyen tettekre fanyalodni, az csak a hideg hibája volt. Nem is értettem, hogy élhettek itt emberek. Nekik biztos másból volt a vérkeringésük. Még nadrágot is húztam, pedig azt aztán tényleg alig hordtam. És persze, hogy abban láttak meg a folyosón is, este, a Roxfortban... És még csak három napja voltam itt, de nem hagytam, hogy megtörjön ez a pokoli hideg. Ó, nem, fel vettem vele a harcot, nem hagytam, hogy olyan elfuserált viking ősnő váljon itt belőlem, az ítéletidő ellenére se! Tökéletes sminkem volt most is, ahogy a hajam is tökéletesen állt a sapkám alatt. Utáltam a sapkákat is, lelapította a frizurám és úgy néztem ki benne, mint egy hagyma... de a fülemet jobban féltettem, mi van, ha lefagy?! Az a tudat nyugtatott, hogy nem volt a közelemben Len és nem látta, milyen bénán nézek ki sapkában. Sage sem volt rossz, de mégsem volt Len. Khm. Egyébként szép voltam a dupla zokni, harisnya és nadrág, meg a három-négy pulcsi ellenére is.
- Uh, ugye nem kapunk tőle el semmilyen betegséget? - kérdeztem amikor láttam, hogy mit kell megfogni. A Zsupsz-kulcsok undik voltak, és nem akartam svédkóros vagy fagykóros vagy bármi lenni. Ahogy megérkeztünk a célunkhoz én voltam az első, aki elengedte ezt. Kicsit éreztem még így is a hideget, úgyhogy bele is kortyoltam a teás kulacsba, és megindultam a többiekkel a tanárok után.
A táj maga gyönyörű volt, legszívesebben lerajzoltam volna Arminnak, hogy elküldjem neki, ha meg tudtam volna fogni a ceruzámat, mert a szállásban is kesztyűben voltam. A szokásos névsorolvasásnál pedig fellóbáltam a ke
- Te hogy bírod ezt? - kérdeztem Alectől, miközben trappoltam a hóban, majd Lola felé fordultam. - Legalább elhoztam az új téli parfümöt, a fagyöngyöset, illik ide. De remélem nem smárol le egy furcsa, elvetemült viking hapsi - magyaráztam. Azért reméltem tényleg megérkezett a szállásra a cuccom. Hiányoztak volna a szexi alsóneműim, ha már szép ruhában nem lehettem, alulról legyek már szexi.
– Ott a távolban már láthatjátok már az U241-es rúnakövet. Ennek a párja, az U240-es is itt található, azt majd csak később tekintjük meg. Ha megnézitek, ott kicsit messzebb, éppen a mi 241-es kövünkkel szemben helyezkedik el. Ezt a követ 1909-ben fedezték fel, akkor még nem itt állt, hanem egy közeli épületnél. - magyarázta a professzor, miközben nagyokat pislogtam a kőre, amint odaértünk. Kíváncsi voltam hogy került ide, de annyira stréber nem akartam lenni, hogy ezt nyilvánosan megkérdezzem. Így is meg kellett őriznem a menő népszerű lány imázsomat, miközben még halálra is tanultam magam a közelgő RBF miatt.
- Harminc darab van belőlük - válaszoltam, jókislányos jelentkezés után. Muszáj volt mindenből jól teljesítenem, mert sosem éreztem elégnek a tanulást, így állandóan egy béna ördögi körben vergődtem. - A többsége itt található Svédországban, de van egy Norvégiában is, meg egy Németországban - idéztem fel a előző órák anyagát. Én büszke voltam magamra, bármilyen nyomi dolognak számított strébernek lenni. Okosan is lehetett valaki gyönyörű és népszerű.
Persze Eliose is válaszolt, jó, hagyok másokat is kibontakozni. De jesszus, ez a lány olyan nyomi, mindig megsajnálom.

Hófehérbe
2004. január 18.

 


téli szélben ♪|| talpig hóban

Úgy képzeltem, ez egy igazi téli vakáció lesz. Különleges ország, téli csodavilág, látványosságok és csillaglesés… És eddig ez még igaz is. Csak mellé hideg van. Nagyon.
Fázósan húztam össze magamon a fehér szőrmekabátot, pedig még épp csak megérkeztünk a nyílt vidékre, és még nem kezdtük el átvenni a környezet fagyosságát. De csak idő kérdése. Mint tegnap is… Meg kellett volna lépnem. Vagy a szálláson maradni csajos problémákra hivatkozva. De hát eldöntöttem, hogy nem akarok annyiszor elmaradni Nora mellől, szóval most tettem én is itt a strébert, és mindezt legalább csini, bolyhos hótaposóban, meg divatos, szőrmés fülvédőben. Szorongattam a kezemben a meleg italt, amit Cukipofi professzortól kaptunk, és bíztam benne, hogy ennyi elég ahhoz, hogy ne fagyjak halálra.
- Ha nem ment szálka a kezedbe, jó vagy - válaszoltam Norának az aggodalmára, hogy elkaphatunk bármit a hintaszéktől. Itt a hidegben úgyis minden kórokozó kinyúvad. Ezt bírtam a téli világban, meg azt, hogy a fehér mindenhez megy. Kiemeli a csillogó, fekete hajam és a szép, Karácsonyra kapott vörös rúzzsal kifestett szám.
Hallgattam Nora és Alec beszélgetését a hideg elleni küzdelemről, és ide-oda topogtam, hogy amíg a névsorolvasást hallgatva ácsorgunk, se fagyjanak el a lábujjacskáim. A kék tökre nem áll jól. Feltettem puha kötött kesztyűbe bújtatott kezemet, mikor hallottam a nevem, aztán Nora elterelte a figyelmem szerencsére.
- Legalább elhoztam az új téli parfümöt, a fagyöngyöset, illik ide. De remélem nem smárol le egy furcsa, elvetemült viking hapsi.
- Igen, inkább reméljük, hogy egy szexi, fullos viking hapsi lesz. De nem az undin szőrös fajtából - sóhajtottam, arra pedig csak bólogattam, hoyg a fagyöngy illik ide. Bár, a fagyöngyről eszembe jutott a Karácsony, arról pedig Charlie, és az a lopott csók. Hát igen, nekem mindig úgy lettek igazán jó dolgaim, ha loptam őket magamnak.
Bolton mondott valamit valami kövekről, meg mutogatott erre, ami előtt itt álltunk. Én meg, csakis Nora kedvéért, előadtam a tudálékos mintadiákot, és nagyon fontoskodó arccal bólogattam. Egészen, míg el nem hangzott a kérdés, mert akkor aztán lapítottam, mint kutyagumi a hóban.
A válaszolásra itt volt Eloise, Nora meg a többiek, én pedig csendben büszke voltam a barinőmre, hogy simán felveszi a versenyt egy hollóhátassal, de sokkal elegánsabban stréberkedik. Én meg találtam a tananyag mellett elég érdekes látnivalót, mikor Bolton bá’ lehajolt leporolni a havat az egyik imádott kövéről. Vigyorogva beleszürcsöltem a teába és nem is tudtam, hogy az melegített-e fel ilyen kellemesen, vagy a prof formás alakja.
- Szép itt a kilátás, mi? - kérdeztem suttogva, huncutul Norára sandítva, aztán visszarendeztem az ábrázatom rendkívül komoly és tudálékos stréber-módba.

Rúnakövek


outfit

2004. január 18.

Ez az egész kirándulás tök jó ötletnek tűnt. Amíg össze nem eresztettek egy rakás tinit, különböző roxforti házakból, akik ki nem állhatták egymást, és tele voltak előítélettel. Mert igazán lehetett volna egy csapatépítő esemény is, de a végén csak egy nagy klikkesedés lett.
Nyilván ezen nem segített Miss Narek, aki a felsőbbrendűségében senki nem volt hajllandó beengedni a háremébe. Körülötte csicseregtek az emberek, mert mindenki baromi menőnek gondolta.
Őszintén szólva nem is volt gond, hogy rá terelődött a figyelem, én inkább a háztársaimmal voltam el, és párszor beszélgettünk Eliose-zal. Mondtam neki, hogy ha ideje engedi, fotózzon, ebből még egész jó, és érdekes cikk is kikerekedhet.
Így rendes kislányhoz méltóan figyeltem, különösen azért, mert a rúnaismeret még érdekelt is. Egy szakadt hintaszékkel érkeztünk meg a legújabb helyszínre a Lingsberg farm környékére. Soha nem jártam még Svédországban, így minden az újdonság erejével hatott. Hideg volt, havas, ugyanakkor gyönyörű, és ezek a rúnakövek is egészen érdekesnek tűntek.
Népszámlálás pipa - csoda, hogy Fitzgerald professzor eltalálta a neveket -, aztán indulhattunk is az U 241-es kőhöz.
- Az Angliai Rúnakövekről már beszéltünk tegnap, illetve tegnap előtt. Ki emlékszik, hány darab van belőle? Illetve, hol helyezkednek el? - kérdezte Bolton professzor.
Én pont akkor kezdtem el beszélni, amikor a prof felszóltotta Norát.
-Harminc kő van, a legtöbb itt Svédországban.
Nora lesújtó pillantását inkább nem vettem figyelembe. Senki nem mondta, hogy jelentkezni kell. Az ő buzgósága senkinek nem volt jó. Kb félretaszított mindenkit, ő akart a középpontban lenni. Pedig rúnaismeretben voltam olyan jó, mint ő.
A következő kérdésre már sem ő, sem én nem mertünk hangosan válaszolni. Pedig biztos vagyok benne, hogy mindketten tudtuk a választ.
Viszont amíg a mardekáros banda, a korcsolyás sráccal kiegészülve sutyorgott tovább, én inkább a rúnákra, és Bolton professzorra figyeltem. És már tervezgettem, milyen cikket fogok írni a kirándulásról.

[OSZTÁLYKIRÁNDULÁS]

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS
to; Többiek



2004. január 18.

A kicsit hideg volt túl enyhe kifejezés lenne arra, amit Svédországban éreztem. A lábaim elsüppedtek a hóba, ami tisztább volt, mint amit odahaza megszoktam, de a remegéstől nem is igazán tudtam figyelni arra, amit Bolton professzor beszélt a rúnakövekről. Pedig a hely tetszett volna, mondjuk tavasszal vagy nyáron. Svédország ugyanis tényleg varázslatos volt, ráadásul mindig akadt meleg ital vagy valami nagyon cukros édesség.
Engem nem rázott meg a hintaszék, mint zsupsz-kulcs, de egyértelműen nagyobb volt a megszokottnál. Persze ez egy osztálykirándulás. Ha egy eldobott alsógatya lett volna, nem biztos, hogy mindannyian meg tudjuk fogni. Szóval a professzornak valami nagyobbat kellett szereznie.
Nora és Lola mellett dideregve sétáltam. Az otthoni teleken gondolkodtam, hogy azokat mennyire szerettem és bár azok is hidegnek számítottak európai viszonylatban, ennyire nem gémberedtem el. Jóval több réteg meleg ruha volt rajtam, a kezeimet kesztyűbe és zsebbe is dugtam. Kevésnek ígérkezett.
- Rosszul. – Válaszoltam Norának. Az orrom elé igazítottam közben a sálat. Így egy kicsit kellemesebb volt. – A fagyöngy az nem büdös? – kérdeztem vissza és még két nagyobbat is pislogtam, értetlenül. Bolton persze megzavart minket azzal, hogy elkezdett a rúnakövekről beszélgetni. Mindegyik valami U-s dolog volt. Egyébként elég menőn néztek ki ahhoz képest, hogy milyen régiek.
Előhúztam közben a teámat, hogy egy-két korttyal kicsit átmelegítsem magamat. Ekkor pillantottam meg a lányt, akivel a korcsolyapályán találkoztam. Joe-ként mutatkoztam be, de a kiránduláson már nem volt kizárt, hogy elcsípte a nevemet. Meglepő volt, de élveztem a lebukást, ezért vigyorogva odaintettem neki. Füllenteni nem bűn, főleg, ha csak viccelődésből csináltam. Azóta amúgy sem találkoztunk sokat.
Na, hát pont annyira válaszoltam a kérdésekre, amennyire Lola. Nem is figyeltem nagyon oda, mert lefoglalt az életben maradás és a nézelődés. Harding is itt volt persze, ha nem vettem volna észre a jelenlétét, hamar okoskodásba kezdett és azt nem lehetett meghallani. Csak egy lesujtó pillantást vetettem rá.
- Na Harding, most már felfigyelt rád a tanár bá’ – súgtam oda és aztán kihúzva magamat én is megnéztem mit vizslat mindenki. Hát persze, hogy Bolton fenekét, amint lehajolt. Biztos csak azért ilyen kerek, mert a sok réteg nadrág adott neki egy kis formát.
Még is visszanéztem Hardingra és gonosz pillantással átsétáltam a Theresa csajhoz. Legyen csak féltékeny…
- Miujs? – kérdeztem, majd megnéztem magamnak onnan is a rúnakövet. Király volt rajta az a bevésett kígyó, bár annyira mozgalmassá tette, hogy sokat nem tudtam belőle kivenni. - Vajon ennek a kígyónak hol a farka? A fejét még csak-csak kiszúrom ott lent. – böktem rá. - Vagy több feje van…? Tanár úr, ezt a kígyót hogy kell nézni? – kiabáltam be. Lehet, hogy éppen a nagy előadás közepébe, mert persze nem figyeltem, csak mászkáltam a lányok között. Még le Fay sem jött el, bár vele nem lennénk többen fiúk.

[⌘ Wonju rune ⌘]

⌘ Wonju rune ⌘

☾ 2004. 01. 18. ☽

Nem mondanám, hogy túlzottan vártam a kirándulást, hideg van nagyon hideg van, és nem mellesleg éppen azzal a tanárral vagyunk aki véletlen év elején megtalálta a szerelmes levelemet, azóta az óráin nem tudok figyelni, viszont a könyv amit adott az nagyon jó volt, nem gondoltam volna hogy ő így tud írni. Már vagy kétszer el is olvastam, szinte kívülről tudom mit ír benne, és nem csak azért olvastam el kétszer mert Ő írta, hanem mert a rúnaismeretben találtam meg ön magam. Valami különlegesség van a rúnákban, és nagyon érdekes hogy olyan sokmindenre is lehet őket használni, és elég sok mindent is jelentenek, ez kb olyan megszállotság mint ikertestvéremnek a csillagászat, vagy Flornak Smith esetleg megkockáztatom hogy Jaycnek Flora.
Amikor Sage mondta hogy azt a rozoga öreg széket kellett megfogni nem voltam túl bizakodó, mnden átfutott az agyamon, mivan ha eltörik mert már elkorhadt vagy bármi, ezért olyan erősen fogtam ahogy csak tudtam. Mikor megérkeztük a legújabb helyszínre, szerencsére mindenki épségben, fellélegeztem, már a hasam se kavarog, csak egy picit szédülök a zsupszkulcsozástól.
Amint meghallottam a nevem mondtam, hogy itt vagyok és továbbra is próbáltam észrevétlen maradni Sage előtt, ezért állandóan vagy Nora és Lola mögött mentem vagy pedig valamelyik Griffendélest közelitettem meg.
Sage belekezdett a mondandójába, ekkor kissé közelebb mentem, hogy halljam, de továbbra is tartottam a távolságot.
– Ott a távolban már láthatjátok már az U241-es rúnakövet.  Ennek a párja, az U240-es is itt található, azt majd csak később tekintjük meg. Ha megnézitek, ott kicsit messzebb, éppen a mi 241-es kövünkkel szemben helyezkedik el. Ezt a követ 1909-ben fedezték fel, akkor még nem itt állt, hanem egy közeli épületnél. – MEgyünk egyre beljebb a hóba nem vagyok az a hűű de magas de most örülök, hogy hosszúak a lábaim, szerencsére a szürke kabátom leér a térdemig és az a két nadrág is megteszi a hatását és csak kevésbé vacogok a hidegben.
– Mint látjátok, van egy kisebb kő is mellette. Ez az U242-es rúnakő megmaradt része. Az Angliai Rúnakövekről már beszéltünk tegnap, illetve tegnap előtt. Ki emlékszik, hány darab van belőle? Illetve, hol helyezkednek el? – Egyszerű kérdés volt számomra, erről már olvastam régebben, és mert szokásosan előre tanulok így tudtam is a választ.
- 30 rúnakőböl áll. 27 darab Svédországban, a maradék három pedig Németország, Norvégia és egy Svédország egyik kintebbi tartományában van.- Nem voltam túl hangos, nem akartam Norát túl kiablni, se félbeszakítani.
Innentől kezdve csendben figyeltem és iszogattam a meleg teámat.

to; Sage és a kamaszok
shine like
the stars


2004. 01. 18.
outfit

Hideg volt, kellemetlen nyűgös idő, én pedig még csak fel se melegedtem rendesen, az érkezésünk óta. Az esti kis iszogatás mondjuk jót tett, már értettem, miért szerettek anynit inni az északiak. Ilyen idegben és a korai sötétedés miatt meglehetősen indokolt volt, hogy valamivel szórakoztassák magukat. Igyekeztem Sage-nek egy támogató társa lenni ezen a kiránduláson, szóval megerőltettem magam, és nem voltam olyan nagyon hebehurgya, csak szórakozott. Egy idegen országban vigyázni a gyerekekre, azért nagy felelősség volt, és egy részem tényleg komolyan szerette volna venni ezt. Még szerencse, hogy a szék elég nagy volt ahhoz, hogy mindannyian megfogjuk, és elrötyögjünk vele a farmra.
- Szerintem, ha jól viselkednek, játszunk velük hógolyó csatát, az mindig felsobja a gyerekeket - dünnyögtem még indulás előtt Sage-nek, és amúgy meg a hógolyózás mindig vicces volt. A szememmel megszámláltam a sapkába bújtaott fejeket, de azért már készültem a névsor olvasásra is, kellemetlen lett volna valakit menet közben elhagyni. Bár a diákokat elnézve, szerintem ők örültek volna ennek.
– Fitzgerald professzor, tartanál egy gyors névsor olvasást nekünk? Nem örülnék, ha valaki véletlenül Väsby-ban ragadt volna. - mondta ki a gondolataimat Sage is, én meg megköszörültem a torkomat, feljebb toltam a szememre állandóan lecsúszó, fehér sapkát. A sál alulról takarta ki a fél fejem, a sapka felülről. Úgy nézhettem ki, mint valami fej nélküli hóember. A kesztyűs kezemmel elkezdtem felolvasni a neveket, nézve, hogy megemelkedik-e a kéz, vagy éppen nem.
- Köszönöm a szót, professzor. Nos, akkor lássuk... Florian le Fay - olvastam a nevet, mert hát ki tudja, egyszer csak felbukkan a srác, de persze ez kizárt volt, mert el se jött a kirándulásra. Florian viselkedése az utóbbi időben egy kissé furcsa volt, és a kedves kollégáim is inkább egyre morcosabbak lettek miatta.
- Hentriette le Fay, Lola Miller, Alec Fleming, Eloise Harding, Theresa McCarthy, Nora Narek - soroltam a neveket és bólogattam minden egyes jelentkezésnél. Renek, büszke voltam magunkra, mert nem hagytunk el eddig egy diákot sem! Maris, Maris, a végén még felnőtt is tudsz lenni.
Amikor megindultak a gyerekek, én a sor végére soroltam, hogy zárjam a vonulást, és amúgy is akadtak itt szép számmal, akik szívesen elnézték Bolton professzort hátulról. Köztük én is, hehe.
- Ne maradjatok le gyerekek, és vigyázzatok, a mélyebb hó csalóka lehet - magyaráztam, mint valami tyúkanyó, de ahol mi mentünk legalább nem ért a nyakunkig a hó.
– Nos, a Lingsberg farm környékén két napot fogunk eltölteni. Innen keletre. Vallentuna községben fogunk megszállni, ahová már bizonyára megérkeztek a csomagjaink - tájékoztatta a többieket Sage, én pedig majdnem olyan izgatott voltan, mint a diákok. Volt a Rúnákban valami különleges és olyan mágikus, amik egyszerűen felidézték az emberben azokat a régi időket, amikor itt baltás szőrös, izmos pasasok mászkáltak, és duzzadtak a férfierőtől és a tesztoszterontól.
Figyelten, ahogy Sage beszélt a rúnakövekről, és nagyon büszke voltam a lelkes lányokra, akik szinte egymással versenyezve mondták be a válaszokat.
- Miss McCarthy, talán önt hívják Miss Nareknek? - kérdeztem, tőle, kissé megróvón, miután a lány szavába vágott. Kétlem, hogy nem kapott volna pontot, mert tudta a választ. Nem voltam goromba, csak szerettem volna jelezni neki, hogy ez így nem volt fair. Jó dolog volt, hogy lelkesedtek a diákok, de azért a másik tiszteletét is meg kellett tanulniuk. Henriette meg lehetett volna kicsit hangosabb is, reméltem Sage-nek most is éles volt a füle.
Lola sutyorgása megütötte az én fülemet is. Hát igen, a kilátás szép volt.

[– Miss McCarthy, talán önt hívják Miss Nareknek?]

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS

2004. január 18.

Mindenki

Nem volt olyan rossz Svédország. A hó ellenére is mesés volt a táj és kellemes, megnyugtató hangja volt, ahogy a csoport végig trappolt a friss ropogós fehérségben. A két rúnakő, ami egymással szemben állt, adott egyfajta misztikumot ennek a helynek. A történelem szinte tapintható volt itt.
A névsorolvasás utána csak bólintottam Maria felé. Le Fay nevét persze felesleges volt felolvasni, hiszen már az utazás kezdetét is ellógta és csak Smith professzor levele nyugtatott meg, hogy nem megszökött, hanem ott van a kastélyban. Indulás előtt a fiú ugyanis nem volt sehol sem, nekünk viszont sietni kellett az iskola által megrendelt zsupszkulccsal.
Nem fogalkoztam többet a fiúval.  Elkeztem az órát tartani az U241-es rúnakőről. Kérdéseket tettem fel, hogy kicsit interaktívabbá tegyem a tanítást, ne csak egyszerű idegenvezetés legyen. Az első kérdésem a rúnakövek számára vonatkozott. Az egyik mardekáros lányt szólítottam fel először.
– Harminc darab van belőlük – kezdte Nora.
– Harminc kő van, a legtöbb itt Svédországban. – Vágott a szavába Theresa. Kicsit meglepett, hogy így bele a közepébe, de csak intettem, hogy várja meg, míg a másik végig mondja. A kihágást persze Maria is szóvá tette:
– Miss McCarthy, talán önt hívják Miss Nareknek?
Megköszörültem a torkomat.
– Folytasd csak Nora! – Szólaltam meg aztán, hogy elsimítsuk a kellemetlen pillanatot. Ez egy óra, nem itt kell versengeni, úgyis mindenki pontot fog érte kapni, hogy egyáltalán megjelent.
– A többsége itt található Svédországban, de van egy Norvégiában is, meg egy Németországban. – Fejezte be végül a mardekáros lány.
Erre megint bólintottam.
– Esetleg valaki tudja, milyen számokban van jelen a különböző országok területén? – Néztem végig a többieknek. Persze Alec, ahelyett, hogy figyelt volt, a többiekkel szórakozott vagy éppen hunyorogva bámulta a rúnakövet, mintha csak színházban lenne. Úgy tűnt, hogy neki ez egy vicc, minthogy a csapat egyetlen fiútagja volt.
Henriette jelentkezett ezúttal. Ráböktem, hogy mondja csak.
– 30 rúnakőböl áll. 27 darab Svédországban, a maradék három pedig Németország, Norvégia és egy Svédország egyik kintebbi tartományában van.
Büszke voltam rá. Biztosan elolvasta a könyveket, amiket javasoltam a kirándulás előtt a csoportnak. Csak egy-két fejezet volt persze mindegyikből, de épp elég, hogy képbe kerüljenek a 11. századi viking szokásokkal és Angliai kövek történetével. Ez itt inkább csak amolyan élményszerzés volt egy fontos tudással kapcsolatban. Na meg, egy átlagos Roxfortba járó diák igencsak kis eséllyel jut el külföldre.
Újabb kérdést tettem fel. Ezúttal már a Danegeldről.
– Nagyjából dán adót jelent, és ez egy adó volt, amit azért emeltek, hogy adót fizessenek a viking portyázóknak, hogy megmentsenek egy földet a pusztulástól. Nevezik még eldnek vagy gafolnak... – szólalt meg Eloise, aztán persze zavarba is jött. A válasz persze jó volt, ezért nem volt oka elbizonytalanodni. Csak bólintottam rá egyet, nehogy mondjuk a dicsérettől is pironkodni kezdjen.
Tovább is haladtam volna az órával, de akkor Fleming érezte úgy, hogy bele kell üvölteni a foglalkozás közepébe: – Tanár úr, ezt a kígyót hogy kell nézni?
– Fleming, gyere közelebb és nézd meg! Ha megvan a feje, szólj! – mondtam határozottabban. Valamit mégis csak tanultam Smith-től. Megvártam míg odalép és elkezdi nézni, aztán folytattam. – Nos, ahogy Alec rávilágított a kígyó testére vannak írva a rúnák. – Kezdtem és kiosztottam egy-egy darab pergament mindenkinek. A rúnaszöveg másolata és átírása szerepelt rajta.
– Amit itt alul láttok, az a rúnák átírása.

n tan auk huskarl ' auk sua(i)n ' l(i)tu rita stin aftiR ' ulfrik ' faþurfaþur sino ' hon hafþi o| |onklanti tuh kialt| |takit + kuþ hialbi þiRa kiþka salu| |uk| |kuþs muþ(i)

– Ez nagyjából a következő képpen hangzik óészaki nyelven: En Dan ok Huskarl ok Svæinn letu retta stæin æftiʀ Ulfrik, faðurfaður sinn. Hann hafði a Ænglandi tu giald takit. Guð hialpi þæiʀa fæðga salu ok Guðs moðiʀ. – Próbáltam jól kiejteni, hogy érezzék a nyelv keménységét. De természetesen nem vártam el, hogy le tudják ezt fordítani: – A fordítást ott látjátok alatta. Valaki felolvasná?

És akkor Danr és Húskarl és Sveinn követ állítottak Ulfríkr emlékére, (aki) az apjuk atyja. Neki két fizetsége volt Angliában. Az isten és az isten anyja segítse lelkét az atyának és fiainak.

Vártam, hogy valaki felolvassa. Talán érezték benne, miért is volt mágikus ez a rúnakő. Valaki emlékére állt, ugyanakkor más funkciója is volt, mely a szövegből is tűnt. Az istenekre való utalás általános forma volt, ám megbújt mögötte a lényeg.
– Ami történetileg fontos, hogy Ulfríkr két danegeldet szerzett angolföldről, ám nem csupán ez a funkciója ennek a rúnakőnek, és nekünk, varázslóknak éppen ez a fontos része. – Folytattam. – Mit gondoltok a szöveg alapján, milyen szerepe volt Ulfríkr rokonai szemszögéből a rúnakőnek?
Ha valaki válaszolt, ha nem, újra megszólaltam:
– Érzitek a mágiáját? Nagyon finom, mégis itt vibrál a levegőben.

Tudnivalók:
Erre a körre január 19-ig lehet írni.
Minden hozzászólás +2 pontot ért.
Aktív részvétellel max. +5 pontot lehet szerezni.
Lógás -5 pont.

Kis olvasnivaló, segítség a játékhoz:
England Runestones
Danegeld
Lingsberg Runestones

Rúnakövek


outfit

2004. január 18.

- Miss McCarthy, talán önt hívják Miss Nareknek? - szólt rám Fitzgerald professzor. Érdekes, most pont meg tudta jegyezni a nevemet. Becsületemre legyen mondva, tényleg elszégyelltem magam, de nem az volt a célom, hogy Nora szavába vágjak, csak így jött ki. Ugyanakkor senki nem mondta, hogy itt jelentkezni kell. Na mindegy, ezt az infót elraktároztam, és inkább az órára figyeltem.
Már amennyire lehetett, mert Narek és Lola dumáltak, a korcsolyás gyerek Eliose-nak szólt be. Küldtem is felé egy mérges pillantást, mégis miért kell piszkálni a másikat. Én inkább egy olyan "Ne is törődj vele" mosollyal néztem Eliose-ra, és kicsit közelebb is léptem hozzá, hogy ha kell meg tudjam védeni. Habár nem gondoltam, hogy túl nagy védelemre szorul.
Közelebbről is megnézhettük a rúnakövet. Joe-nak (vagy Alecnek? - kezdtem elveszteni a fonalat, hogy is hívják a srácot) igaza volt, elég nehéz volt kisilabizálni, hogy hol is kezdődött a kígyó, és hol ért véget, de Bolton professzor segített benne. Utána fel is olvasta nekünk, mi van a kőre írva. A nyelv nagyon kemény és durva volt, ugyanakkor érezhető volt a szavak hatása, illetve a kőből áradó energia.
– Mit gondoltok a szöveg alapján, milyen szerepe volt Ulfríkr rokonai szemszögéből a rúnakőnek? - kérdezte Bolton és most már jókislány módjára jelentkeztem. Szerettem volna, ha mindkét tanár látja, hogy nem vagyok egy gonosz boszorkány, csak meg akartam mutatni, hogy vagyok olyan jó rúnaismeretből, mint a kis kedvenc.
Ha Bolton felszólított, válaszoltam:
-Egyfajta fohász volt az istenük felé. Hogy Ulfríkr halála után a lelke megnyugvást nyerjen. Valószínűleg ez a rokonok számára jelentett komoly megnyugvást, hogy szeretett ősük lelke biztonságban van.
Ez nagyon költőire sikeredett, reménykedtem, hogy elnyeri Bolton professzor tetszését.

[Ha nem ment szálka a kezedbe, jó vagy -]

♥ nagyon északi helyeken ♥

( I've got a war in my mind so, I just ride )

pretty : 40 rétegben ♥ vibe: ride

2003. 01. 18.

Egy bizonyos hőmérséklet után az emberi test felmondta a szolgálatot. Leálltak a funkciók, és paff. Én határozottam úgy éreztem, hogy itt képes lennék egy szempillantás alatt meghalni a hidegtől. Hiába volt rahtam gusztustalanul sok réteg ruha, amiktől úgy éreztem magam, mint egy roxforti töltött disznó. Ortopédul és ordenárén. De nyilván nem voltam az, rettenetesen szép és csodálatos voltam most is, a fazonok karcsúsított szabásúak voltak, minden is nagyszerűen állt rajtam, de az érzés... AZ ÉRZÉS!!! BAH!! Nagyjából még csak szórakozóhelyekre se tudtam elmenni, vagyis ha lehetett volna, elmasíroztam volna egy kis felfedezésre, itt kevesebb volt az esélye annak, hogy Lenbe belebotlok, és aztán ki is paterol. És Lolát is vittem volna magammal, meg Alecet, hogy a menőkkel legyen. Lolát amúgy is szerettem volna vinni, mert hát olyan lelkesem kitartott mellettem, hogy egy kicsit "stréberkedni fog" velem. De túúúl hideg volt, rettenetesen hideg, és ahogy kidugtam a pihenő idő alatt az orromat, éreztem, hogy kishíján le fog esni a hóba. Hogy is néznék ki orr nélkül! Mint valami... elfuserált élőhalott... AH!
Örültem, hogy Lola eljött velem, bár nem volt egy olyan kirándulás, mint amire számítottunk, de legalább jobb kedvem volt, mert itt volt velem Alec is és ő is. Nem is bírtam volna ki Theresa és Eloise mellett, akármilyen jó és laza arcok voltak a kísérő tanáraink. Henriette-t is állandóan bujkált, néha még én is elfelejtettem, hogy itt volt velünk.
- Ha nem ment szálka a kezedbe, jó vagy - válaszolta Lola, mire hálát adtam a mindenségnek is, hogy volt rajtam kesztyű. Aki kitalálta a kesztyűt az egy okos ember volt.
- Legföljebb a kesztyűm lesz szálkás - sóhajtottam drámaian, miközben fecsegve bandukoltunk a hidegben.
- Rosszul. A fagyöngy az nem büdös? - szúrta közbe Alec, mire drámaian sóhajtottam, a fiúk ezt úgy sem érthetik sóhajjal.
- A hideget csak az viseli jól, akinek tűz van az erei helyett a testében - mormogtam elhúzva a számat, de a a hidegtől még ez is fájt. Itt fogok meghalni, azt hiszem... - Ez csak a neve, tudod, hogy többen vegyék, mert hát fagyöngy, Lola mesélte milyen furák nálatok a fagyöngyök. De amúgy erdei illatú... - fejtettem neki ki, nem mintha olyan nagyon érdekelte volna.
- Igen, inkább reméljük, hogy egy szexi, fullos viking hapsi lesz. De nem az undin szőrös fajtából - mondta Lola én meg csak bólogatva hümmögtem, bár azért jobban örülnék egy Lennek. Neki amúgy olyan jó illata volt.
Alec végül egy kicsit előrébb ment, miközben Henriette mögénk keveredett, én meg kérdőn hátrapillantottam rá.
- Vigyázz, Henriett, a buckákon ne ess orra - szóltam oda neki. Nem, nem taknyoltam el egyik nap egy ilyenbe, egyenesen pofára... mindneki előtt... Mondanom sem kellett ki járt a fejemben éppen. Khm.
Amikor Theresa beszólt, vagyis inkább beleszólt a mondatomba, mintha ezen múlt volna az élete, egyenesen képes lettem volna havat tömni a szájába. Lesújtóan néztem rá, és csak azért nem folyamostam testi cselekvésre, mert én egy hölgy voltam, egy kifinomult, nemes családból származó boszorkány, aki nem alacsonyodik le holmi tettlegességig.
- Lola, egyszer valami olyat fog kapni tőlem, valami olyat, hogy sírni fog - suttogtam felé halkan, miközben Maria fegyelmezte. Hajrá tanárnő, csak nyugodtan. Inkább néztem én is Bolton hátsóját Lolával együtt. Az egy szexi része volt az emberi testnek.
- Legalább van itt valami értelmes is - dünnyögtem, még mindig fel voltam háborodva. A kviddics közben is az ő arcát fogom a kvaff helyébe képzelni... Amit csinált gyerekes volt.
Alec is hozta a formáját, de én a bekiabálásaira csak vigyorogtam egyet és ha Bolton mellett kötött ki, még integettem is neki olyan bájos, hercegnős integetéssel.
Egészen lenyűgözőek voltak ezek a kavicsok... kövek... kő szerű izék, azokkal a rúnákkal, és enyhén érezni lehetett a belőlük áradó mágiát is. Szerettem a varázslatot, képessek vagyunk vele annyi mindent teremteni és jót cselekedni. Oké, ez szentimentális, de azért igaz volt. Elvettem a pergament és néztem rajta a szöveget.
– A fordítást ott látjátok alatta. Valaki felolvasná? - kérdezte, mire én színpadiasan megköszörültem a torkomat. Ha harcolni akart, hát legyen, majd idegesítem azzal, hogy megint szerepelni akarok.
- Ha más nem jelentkezik, akkor én - húztam ki magam olyan nagyon előkelően, majd ha engedélyt kaptam, akkor fel is olvastam a szöveget. - És akkor Danr és Húskarl és Sveinn követ állítottak Ulfríkr emlékére, (aki) az apjuk atyja. Neki két fizetsége volt Angliában. Az isten és az isten anyja segítse lelkét az atyának és fiainak.
Ahogy befejeztem, még elégedett is voltam magammal, majd még Lolára vigyorogtam, és kacsintottam rá egyet, úgyis érteni fogja, hogy miért csináltam most ezt, majd ártatlan jókislányos arccal hallgattam Boltont és a többieket.
– Ami történetileg fontos, hogy Ulfríkr két danegeldet szerzett angolföldről, ám nem csupán ez a funkciója ennek a rúnakőnek, és nekünk, varázslóknak éppen ez a fontos része. Mit gondoltok a szöveg alapján, milyen szerepe volt Ulfríkr rokonai szemszögéből a rúnakőnek? - kérdezte, én meg inkább csak koncentráltan figyeltem a követ, de közben néha-néha elkalandoztak a gondolataim, elbámultam a kő felett és csak elvesztem a tájban. Szép volt ezzel a havas takaróval a vidék, fehér volt, tiszta és sértetlen.
Hmm, lehet a hülyék ellen akartak védelmet a leszármazottjai ennek a pasasnak. Meg is érteném.

[OSZTÁLYKIRÁNDULÁS]

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS
to; Többiek



2004. január 18.

Ez a svéd dolog eddig annyira nem jött be. Mármint szép volt a táj persze, de tényleg nagyon reszkettem és még a becsempészett piánkat is elvette a professzor, mikor megtalálta. Hogy fogunk így egy jót bulizni? Nora biztosan felszedne egy viking pasit, én meg ülhetnék az ajtó előtt, míg kiéli magát. Az sem lenne persze sokkal érdekesebb.
Ráadul Theresa sem nagyon reagált a jelenlétemre. Ekkora strébert, odaáll mellé az egyetlen fiú a kirándulásról, még bóknak is kellene vennie, erre nem szól egy szót sem. Mégis csak Norával és Lolával kellett volna maradnom. Morogva néztem rá, mikor Bolton prof előre hívott, hogy akkor keressem meg a kígyó fejét a kődarabon.
- De tényleg van feje...? - kérdeztem elég halkan. Akárhogy hunyorogtam egyelőre nem láttam rajta semmit, csak ilyen girbegurbákat.
Míg a többiek a feliratról beszéltek, én előre hajolva figyeltem a követ. Egy kicsit érdekesebb volt, mint az a furcsa torokfájós nyelv, amit a professzor még meg is idézett nekünk. Én inkább elvesztem a vésetekben, még meg is érintettem őket kicsit.
Sosem tudtam volna elképzelni magam tudományos pályán. A mágiatörténet nem volt az erősségem, a rúnaismeretet meg csak élveztem. Bolton jól magyarázott, kicsit fel tudta kelteni az érdeklődést. Mondjuk az elég zavaró volt, hogy a kislányok mind szerelmesen pislogtak rá az első sorból, de mostanra Campbell úgy tűnt átvette a vezető szerepet, már ami a csajokat illette.
A kacskaringós formáknak se eleje, se vége nem volt látszólag. Aztán ott középtájon valami villás dolgok voltak. Az vajon a feje volt? Mert abból is volt vagy három-négy... szóval lehetett volna a farka is. Hirtelen nem is voltam benne biztos, hogy több fejű kígyóról van-e szó vagy esetleg többről.
- Prof, ez szerintem valami torzszülött dolog. Túl sok feje van - magyaráztam és még mutogattam is a fejszerűségekre. - Vagy az a farka? Nem érteeem! - kissé kétségbeesetten pislogtam fel a professzorra. Azt hittem végre megdicsér, de bizonyára nem így gondolta ezt az egészet.

[⌘ Wonju rune ⌘]

⌘ Wonju rune ⌘

☾ 2004. 01. 18. ☽

Rossz, hogy nincs itt Flor vagy esestleg Ezra, nem nagyon tudok kivel beszélgetni, mondjuk nem is nagyon tudnék miről, mint lehet mondani nem vagyok egy izgalmas személy. Még most is télen talán a leg izgalmasabb ami történik velem azok a kviddics edzések, szerinem egyre gyorsabb vagyok a seprűvel... Flor mostanába nagyon megváltozott persze értettem, hogy Smith össze jött neki és örültem is neki de nem vall rá, hogy nem jön el osztálykirándulásra, és még az indulás előtti nap jól volt, úgy hogy beteg sem lehet. Ha csak Smith össze nem törte lekileg, de akkor meg nem lett volna anniyra vidám, hmm haza érünk és ki kell faggatnom, hogy mire készül. Gondolat menetemből Sage és Alec szakítottak ki, mert a fiú a rúna kőbe vésett kígyó fejét kereste Sage utasításásra, nem is tudtam, hogy tud ilyen határozott lenni, mintha egy picit Smith-es lett volna ez a megszólalása, csak nehogy olyan legyen mint ő, nem állna jól neki. Közben a professzor a kezünkbe nyomott egy pergamen lapot amin a rúna felirat fordításai voltak leírva, magamba végig olvastam emészgettem a dolgot, de eszem ágágba se volt felolvasni ennyi szereplés pont elég volt nekem mint az elöbbi. Körülnéztem kerstem Fitzgerald Professzort és amint kiszúrtam oda mentem a közelébe.
- Maga mit szeret annyira a rúnákba? Mármint hisz is bennük vagy csak foglalkoztatja magát, már ha egyáltalán érdekli magát? vaagy esetleg a csillagok a nyerők?- Kérdeztem tőle, remélem nem fog lecsitítani. Kíváncsi voltam mit szeretnek annyira a csillagokban az emberek, szépek meg vannak jelentőségeik, de hát olyan unalmasak így a földről nézve. Közben a pergament eltettem és a még meleg teámat kortyolgattam.

Hófehérbe
2004. január 18.

 


téli szélben ♪|| talpig hóban

Na, ez már műsor. Szép kilátás, és ingyencirkusz. Ha lenne nálam popcorn, kicsit jobb lenne, mert akkor tiszta olyan fellingem lenne, mint mikor anyával néztük a tévében a sorozatainkat, és közben műkaját nasiztunk. De most csak ez a melegen egészséges tea van nálam, szóval amíg tart a csajdráma, azt kortyolgatom, és még csak nem is titkolom, mennyire jól szórakozom, mint néző. Nem aggódom Noráért, elegánsan megvédi magát. És mindehhez tökéletes háttérkép Bolton seee… órája.
- Lola, egyszer valami olyat fog kapni tőlem, valami olyat, hogy sírni fog.
- Jobb dolit írsz nála, ez már elég ok lesz - súgtam vissza derűsen.
Aztán meg ment a stréberek viadala. Én elegánsan hagytam érvényesülni a többieket, és csak akkor szóltam közbe, mikor a tanárbá kevésbé szebbik fele magához hívta Alecet.
- Az egész egy nagy farok - mondtam halkan, de dallamosan, ahogy elhaladt mellettem, csak hogy valami okosságot én is hozzátegyel a mai naphoz, meg hogy Alec hátha akkor majd elröhögi magát a tanárúrhoz menet.
Aztán jött a felolvasás, és én azon csodálkoztam, hogy ezen szöveg hangos olvasatára nem jelent meg maga Ulfrik a kő előtt a földből kiemelkedve.
– A fordítást ott látjátok alatta. Valaki felolvasná?
- A farm egész területén tilos a dohányzás… Ja… Ez egy másik felirat, bocsi. Majd akkor valaki más… - vágtam rá a kérdésre villámgyorsan, és még egyet kortyoltam a teámból, eltúlzottan ártatlan ábrázattal. Ezután Nora finom szót nyerése és értelmes olvasása még értelmesebbnek tűnt, szóval még jobban szórakoztam. Amikor rám kacsintott, cinkosan viszonoztam a gesztust.
Aztán máshol is bontakozott egy kis dráma, úgyhogy arra figyeltem, ahogy Eloise-ék civódtak. Összejönnek? Biztos össze fognak.
– Mit gondoltok a szöveg alapján, milyen szerepe volt Ulfríkr rokonai szemszögéből a rúnakőnek?
Theresa válaszolt, amiben volt is logika. És Eloise válaszában is. Hondoltam, ha itt már ennyien véleményt nyilvánítanak, akkor én is..
- Akkor ez egy sírkő? Annak tűnt… Meg lehet vele idézni ezt az… Ulrikot?
Amikor aztán a tanárúr a levegőben vibráló mágiáról beszélt, már gyanakodva vizslattam a követ. Mert mondhattak nekem bármit, a szellemidézés tök izgi dolog, és ha volt ennek a jóembernek csaja, az is biztos meg akarta volna őt idézni. Szóval… Többször nem kéne ezt az izét felolvasni szerintem.

to; Sage és a kamaszok
shine like
the stars


2004. 01. 18.
outfit

A lányok versenyszelleme olyan vehemensre nőtte ki magát, hogy már azon gondolkodtam mi az érdekesebb, Mr. Bolton szét hátsó fele, vagy pedig ez a csetepaté. Egy kicsit sajnáltam Alecet, nem csak, hogy a hidegeben ácsorgott velünk, de még egyedüli fiú is volt. Igyekeztem rendes tanárnéni lenni, és nem azon agyalni, hogyan kéne este felmelegedni. Khm. hátulról követtem a kis csapatunkat, miután megnyugodtam, hogy senkit sem hagytunk el. Eloise miatt aggódtam a leginkább, szegényt néha amúgy is elfelejtettem, kissé szégyelltem magam miatta, a házvezetője is voltam, meg minden. Összeszedettebbnek kéne lennem, így hát nagyon koncentráltam lépkedtem a diákok által kitaposott hóban, amik vicces és cuki lábnyomok voltak előttem. A kezemet egy kicsit megmozgattam a kesztyűmben. Félig meddig figyeltem a csevegésekre, közben kicsit én is nézelődtem, fel-fel lesve az égre. Izgatottan vártama  csillagnézős órámat is, mert amikorra az esett, szép tiszta eget jósoltak. 
- Vigyázz, Henriette, a buckákon ne ess orra - zökkentett ki Nora, mire én csak helyeslően bólogattam. A buckák veszélyesek voltak.
- Igen, gyerekek, meglehetősen veszélyes, és ki tudja talán lakik is alattuk egy varázslény - tettem hozzá kissé csibészi mosollyal. Aztán, ahogy megálltunk ennél a megjegyezhetetlen nevű kőnél, ami a sokadik kő volt, és nekem nagyjából ugyan úgy néztek ki, csak éppen más dolgot firkantottak fel rá. Iagzából mindegyikbe valami idétlen alakot láttam bele, mondjuk egy sörhasú medvét, vagy ilyeneket, de inkább ezzel nem fárasztottam senkit, és Sage óráját pont én nem akartam széttrollkoddni, így is örültem, hogy képes volt elviselni a hülyeségeimet. Azért örültem, hogy az óra nem telt olyan rettegett vasfegyelemmel, még ha rá is kellett szólnom Tessára.  A hideg úgy tűnt mindenkiből kihozott valamit. Vagy a diákok egymásból, ugyebár. Amúgy is jó volt látni, hogy a diákok lazák voltak Sage közelében, és nem ájultak el az ijedségtől, mint Oli vagy Brownie közelében. Vigyorogva hallgattam, ahogy megszólalt ezen a szexi nyelven, nekem biztos nem csak a nyelvem bicskalott volna ki, hanem az agyam is tőle, majd lelkesen figyeltem, hogyan próbálnak a diákok rájönni a megoldásra. Ez volt a tanításban az egyik legizgalmasabb dolog: rávenni a gyerekeket a gondolkodásra, és én imádtam nézni őket, ahogy keresték a megoldást.
- Maga mit szeret annyira a rúnákba? Mármint hisz is bennük vagy csak foglalkoztatja magát, már ha egyáltalán érdekli magát? vaagy esetleg a csillagok a nyerők? - kötött ki mellettem Henriette én pedig elmosolyodtam, ahogy rápillantottam. A rúnákkal nem nagyon foglalkoztam, de Sage mellett kicsit megkedveltem őket.
- Van bennük valami különleges, és szeretem a különleges dolgokat - kacsintottam rá. - Ha az ember felnéz az éjjeli égre, a tiszta felhőtlen égre, akkor olyan, mintha egy térképet nézne. A csillagok vezették az embereket sok-sok éven keresztül, és ha eltévedtek vagy minden sötét volt, csak fel kellett nézni. És az égbolton túl kívül rajtunk terül el sok-sok csillag és bolygó, egy hatalmas még egyelőre túlságosan  ismeretlen tér, ami még számtalan titkot rejt- válaszoltam neki halkan suttogva, miközben Alec teljesen elvesztette a fonalat a kígyóval.