Konyha

[konyha]

konyha



A konyha szép, régies, mégis modern stílusú. A ház teljes felújítással került új lakóihoz, még érezhető, nem olyan régen festettek itt ki és rendezték be. A probléma csak az, hogy a Caine család csekély bevételei miatt meglehetősen kevés étel található itt. Nagyrész kenyér, tej és kávé lapul csak a helyiség falai között, mégis ez a legalkalmasabb arra, hogy összegyűljenek a nap végén megbeszélni, milyen napjuk volt.

[Bruno]

Bruno



2004. április 2.

outfit: black # megjegyzés: miért pont én?

Caine nagy vágya, hogy az apját és a bátyját kiszabadítsa a börtönből, folyamatban volt. Bruno esetében valamennyivel könnyebben ment a dolog, így ő már a hétvégén visszatérhetett a családhoz és nem mellesleg éppen Nora szobájába szállásoltuk el, míg ki nem találjuk, hogyan legyen elég nagy ez a ház mindannyiunknak. A mágia nem jöhetett szóba, hiszen Caine rokonsága egyenesen irtózott tőle, vagy legalábbis kellően rettegett… szóval ez nem működött.
A helyzetet mondjuk valamennyire még javíthatta volna, hogy egy újabb felnőtt csatlakozott, de Bruno nem igazán tűnt úgy, mintha vissza akarna illeszkedni a társadalomba vagy dolgozni akarna… ez pedig engem zavart. Oscar szerint persze csak idő kell neki, de én ebben nem bíztam. Furcsa alak volt, olyan aki körülbelül a sikátorból ugrana elő.
Ma korán keltem. Elmentem futni, aztán már arra készültem, hogy bemenjek a műterembe kicsit dolgozni a képeimen. Hamarosan kiállításom lesz és ha elég sokat el tudnék adni ezekből, akkor még talán ki is húzhatnám magunkat a gödörből, amiben vagyunk. Apám már a leveleimre sem válaszolt és biztos voltam benne, hogy többé pénzt sem fog küldeni.
Egy gyors, hidegzuhany után, átöltözve siettem a konyhába, hogy kávét főzzek magamnak. Jól esett mozgással kezdeni a napot, de ez nem segített azon, hogy a lakásban sem áram, sem melegvíz nem volt. Mágiával persze megoldottam, de nem mindig tudtam segíteni a többieknek is.
A víz éppen felforrt a kannában, mikor az ablakban megpillantottam egy arcot. Nem odakint állt, csupán visszatükröződés volt, de az alapján olyan közel kellett volna állnia, hogy még a leheletét is éreznem kellett volna a nyakamon. Összerezzentem, azt hittem, Oscar settenkedett mögém, ezért már fordultam is meg, hogy gyomron öklözzem. De nem ő volt.
Bruno barna tincsei, komor arckifejezése fogadott. Csak engem illetett meg ezzel a pillantással, de most, mivel nem voltak még csak a lányok sem a közelünkben, még undorodva le is biggyesztette az ajkait. Tudtam, hogy utál. Ez a kezdetektől fogva világos volt.
– Ké… kérsz kávét? – kérdeztem. Ügyetlenül hátra nyúlva elzártam a tűzhelyt. Az is csak azért működött, mert míg senki sem figyelt, alkalmaztam egy kis varázslatot. De úgy tűnt ettől Bruno nincs elájulva. Közelebb lépett, én meg egészen a konyhapulthoz préselődtme.
– Te egy gazdag kis pöcs vagy. – Állapította meg, elnyúlt mellettem, hogy megfogja a kannát. – Segítened kéne a családomnak, ha már egyszer bekeféltetted magad az öcsém ágyába. – Mondta fojtott morgással, majd a kannával a kezében a bögrébe töltötte a forró vizet. Az instantkávé halk, sercegéssel jelezte, hogy már oldódik is fel benne.
– Mit a faszt akarsz tőle… nem vagytok egy súlycsoport. Az apád nem szemelt ki neked egy lányt? – Kérdezte. A kannát visszacsapta tűzhelyre, majd elvéve a bögrémet, már el is kezdte a kávét szürcsölni.
– Már mondta Caine, hogy kitagadtak miatta… – ráztam meg a fejemet, majd ha már nem tobzódott ott körülöttem, akkor elvettem egy másik bögrét az edényszárítóról. Abba kezdtem el kanalazni az instantkávét.
– Győzd meg az apád, hogy adjon pénzt. Ez nem élet így.
– Vagy esetleg elkezdhetnél te is dolgozni. Akkor nem lenne gond. – Fakadt ki belőlem nagy idegesen a válasz.

[Bruno]

Bruno
2004. 04. 02.



zene: What's Up● oufit: mindig ugyan abban

Mondhatnám, hogy könnyebb volt az életünk, mert olyan házban éltünk, aminek az utcájában és a környékén nem volt se razzia, se drogosok, se bandaháborúk, és a lányokat is jobb szívvel engedtem ki a házból. Mondhatnám, hogy könnyebb volt az életünk, mert nem fújt be a szél az ablakon, nem csapott be az eső a tetőn, és mert több szobánk volt. Meg medencénk! Egy kibaszott medencénk! A több szoba miatt olyan kurvanagynak nézett ki a ház, mintha egy kastély lett volna. Örökösen kis helyekhez szoktam hozzá, ahol egy szoba volt és nagyjából tizenkét ember. Aztán csak három, majd négy. Most meg itt voltunk, és legalább nem kellett azon aggódni, hogy a patkány ellopja a kaját, de attól még... a nagy ház nagyobb felelősséggel is járt.
És több pénzzel.
Nem tudtam annyi melót válalni, mint legutóbb, az egyetem elvette minden erőmet, most közeledett a záróvizsgák időszaka, meg majd szigorlat. Ki se láttam a könyvek meg a hullák mögül,. ráadásul engem is odarángattak azokhoz a mugli holttestekhez, amiket Nora is látott, és akiket elpusztított az a sötét, mágikus erő. És fingom nem volt, hogy mi a szartól haltak meg. Ilyennel nem találkoztunk. Még engem is megrázott, pedig én már egy halom hullával már találkoztam, nem hogy a kölyköket.
A legtöbb pénzem a börtönre ment el, Brunot meg végre ki is tudtam végre onnan szedni. Anynira örültem, annyira izgatott voltam, hogy végre az egyetlen életben maradt fiú testvérünk is náluk lehetett. Nem tűnt fel, hogy furcsa volt hogy Alex kissé furán fogadta, én meg Barb teljesen odavoltunk. Nem is nagyon foglalkoztam a lényegi dolgokkal, csak örültem, hogy velünk volt, és amikor Armin mondta, hogy furcsa és nem akar dolgozni, csak annyit mondtam, hogy idő kell neki. Nem is tudom hány éve volt börtönben. Több, mint öt év?
Amrin korábban kelt fel, én meg csak később, nem bírtam mostanában a korai keléseket, főleg ha sokat voltam bent éjszakánként vagy az ügyeleten vagy pedig gyakornokként a terepen.
A kávékanna csalt ki az ágyból, és nem akartam lemaradni a kávézó Armin látványáról, így felkaptam álmosan pár vacak ruhát és kicsoszogtam a konyhába.
– Mit a faszt akarsz tőle… nem vagytok egy súlycsoport. Az apád nem szemelt ki neked egy lányt? - hallottam Bruno erőszakos hangját, mire olyan miafasz van fejjel inkább siettem is a konyha felé, csak megint rossz helyen fordultam be, és kikötöttem Nora... vagyis Bruno aktuális szobájában, így kereshettem a konyhát, ahonnan tovább jöttek a hangok felém.
- Már mondta Caine, hogy kitagadtak miatta… - magyarázta Amrin, én meg nagyon is nem sajnáltam, hogy abból a furcsa családból kikerült, bár ez szar godnolat volt, neki biztosan hiányoztak.
ahol megláttam a bátyám magas, kissé megtört testét, és az anyára emlékeztető haját.
Aztán a következő percben Armin ideges válazsára érkeztem meg, és megálltam a konyhába.
- Nektek most komolyan mi bajotok van így egymással reggel? - dörmögtem, miközben hol Brunora, hol Arminra néztem. - Az az Armin csészéje? - kérdeztem olyan furán gyerekesen, mintha azt kérdeztem volna, te ettél bele a szendvicsembe?
- Komolyan, Oscar... Az orrodnál fogva vezed, és szándékosan élősködik rajtunk - morrant fel Bruno, én meg nagy szemekkel néztem rá. Eddig sose viselkedett így. Mindig olyan jóarcnak mutatta magát, nem értettem.
- Még hogy élősködik! - fortyantam fel, és közelebb furakodtam Arminhoz. - Neki köszönhetően tartunk itt, mégis mi a franc bajod van? -
- Az a bajom, hogy egy ilyen... izét itt megtűrsz!

[Bruno]

Bruno



2004. április 2.

outfit: black # megjegyzés: miért pont én?

Caine bátyja legalább akkora tuskó volt, mint ő maga. A különbség annyi volt, hogy ő még nem itta idiótára magát, ezért a rosszindulatú szövegei is fájtak. Nem is kicsit. Jobbnak látta, ha távol vagyok tőlük... pedig semmi rosszat nem tettem. Még Alex képzését is kifizettem, így pár hónap múlva neki sem a testéből kellett megélnie.
Figyeltem, ahogy az ajkaihoz emeli a csészémet, majd elfordítottam a fejemet, hogy új csészébe kezdjek instantkávét kanalazni. Nem szerettem ilyen közel lenni Brunohoz, egy részem attól félt, hogy nekem esik, felpofoz és verekednünk kell. Az izmaim nem küzdősportok miatt voltak olyanok, amilyenek, hanem azért, mert futottam, mozogtam, jógáztam is, ha kellett a vászon előtti, egész napos állás végére.
- Nektek most komolyan mi bajotok van így egymással reggel? - kérdezte egy túl ismerős hang. Nyilván Caine kimászott az ágyból, pedig még túl korán volt. Sóhajtottam egyet. - Az az Armin csészéje?
- A bátyád olyan, mint te. Mindig az kell neki, ami másé. - Vetettem oda és megfogtam a vízzel teli kannát. Bénán locsoltam fel vízzel a kávét, aminek az illata legalább hasonlított a rendes, igazi, aromás feketére.
- Komolyan, Oscar... Az orrodnál fogva vezed, és szándékosan élősködik rajtunk- mordult fel Bruno. Éreztem, hogy majd előkerül ez a téma és nem fog békén hagyni vele.
- Még hogy élősködik!- Csattant fel Caine. Most miattam fognak egymásnak menni. Ezt végképp nem akartam. Elég feszültség volt már ebben a családban. - Neki köszönhetően tartunk itt, mégis mi a franc bajod van?
Belekortyoltam a kávéba. Próbáltam úgy tenni, mint aki ott sincs, de Bruno persze folytatta.
- Az a bajom, hogy egy ilyen... izét itt megtűrsz!
Úgy állított be, mintha én még nála is komolyabb bűnöket követtem el. A bátyja vert át, ő hozott haza és én miatta adtam fel a kényelmes életemet. Már nem kapok otthonról pénzt, a megrendeléseimből élünk és még a testvéreit is támogattam. Barb egyre jobban volt, Alex meg egyenesen kicsattant. Egyértelmű volt, mekkora változáson ment ez a család.
Letettem a bögrém és felé fordultam.
- Izé? Akkor te mi vagy? - kérdeztem dühösen és eltéptem a kezéből a csészét. - Szerintem egy kibaszott pióca. - Folytattam, majd a képébe öntöttem a kávét. A fekete lötty végig folyt az arcán, a nyakán, rá a ruhájára.
- Egy csomó pénzt a szabadságodra áldoztunk és ez a hála? Fogd be a szád, azzal is beljebb vagyunk? - A mondandóm végére elkapta a csuklómat. Olyan erősen szorította, hogy attól féltem eltöri, de csak a pulthoz nyomta, hogy ne tudjak mozdulni sem.
- Egy elkényeztetett kis seggfej vagy! Semmi szüksége Oscrának egy ilyenre. - Hajolt közelebb. A szeme egészen örült fénnyel csillogott. - De majd megmutatom neked, milyen az élet igazából.

[Bruno]

Bruno
2004. 04. 02.



zene: What's Up● oufit: mindig ugyan abban

Nem egészen értettem a helyzetet, de felbaszott. Bruno mindig is kiismerhetetlennek tűnt a családban, aki túl hamar keveredett rossz arcok közzé, és túlságosan is jól alkalmazkodott ott. Ha nem csukták volna le, akkor talán ő sem élne, és ez elég volt nekem, hogy örülni tudjak a tetsvéremnek. Még ha nem is volt ki mind  anégy kereke, de ebben a családban egy kicsit mindenki flúgos volt. Valahogyan túl kellett élnünk a külvárosban, ki így ki úgy., egyikünk sem volt kényes. Barb bezárkózott és depresszós volt, de anyáék óta mégjobban, hiszen ő látta, ahogyan Alex is. De jobban volt, és többet mosolygott, annál pedig nem is volt szebb látvány, még ha a szemében lévő szomorú csillogás sose fog eltűnni. Alex meg meg képes volt mindent feláldozni csak mert pénzt kellett keresnie, még a haját is eladta egyszer. Ő mindenből képes lett volna pénzt csinálni, de Armin jobb útra terelte. És most it volt Bruno akiről azt hittem beilleszkedett, nem nézett ki úgí, és ez felbaszott.
Güriztem én is és Armin is, én azért, hogy a vizsgáim után rendes és jól fizető állásom legyen, Armin meg hogy el tudja adni a festményeket. Néha egy túlhajtott hippogriffnek éreztem magam.
- A bátyád olyan, mint te. Mindig az kell neki, ami másé - mondta Armin, mire megforgattam a szememet, és odaléptem hozzájuk. Bruno magas volt, de sokkal izmosabb, mint én, gondolom gyúrt a börtönben, ahelyett, hogy apával foglalkozott volna. Sose értettem, miért bántották, ha ő is a közelében volt. Pedig régen olyan málénak nézett ki, de teljesen megváltozott.
Persze Bruno csak mondta a magáét, én meg a lányokra gondoltam, hogy nem kellene most szarrá vernem a testvérünket, meg anyára, aki mindig azt mondta, hogy a család legnagyobb halála a belső viszály. Gondolom csak így tudott minket arra nevelni, hogy ne öljük egymást minden nap beszorulva egy kis ház-valamibe, amikor így is elég baja volt apával.
Amikor Bruno leizészte Armint tényleg neki akartam menni, de megelőzött, és az arcába öntötte a kávét, mire Bruno hevesen fel is hörrent, mert még forró volt, ki is pirosodott a bőre tőle. Láttam rajta, hogy teljesen elkattant benne valami.
- Izé? Akkor te mi vagy? Szerintem egy kibaszott pióca. Egy csomó pénzt a szabadságodra áldoztunk és ez a hála? Fogd be a szád, azzal is beljebb vagyunk? - Ekkor már Bruno teljesen a pulthoz szorította, úgy sziszegett.
- Egy elkényeztetett kis seggfej vagy! Semmi szüksége Oscrának egy ilyenre. De majd megmutatom neked, milyen az élet igazából. - Ekkor már bennem is felment a pumpa, hogy jött ő od, hogy így cuppogjon Armin arcába, és még le is fogja. Nem gondolkodtam, egyenesen ököllel az arcába húztam, és ettől elengedte Armint.
- Pástétomot fogok csinálni belőled, ha még egyszer a f é r j e m h e z érsz - mondtam egyenesen az arcába, külön szótagolva neki, hogy Armin a férjem volt. Fosul jöttünk össze, talán nem is szeretett úgy, talán nem is akarta annyira, de itt volt velem, akkor is, amikor kitagadták, és ez sokat jelentett nekem. Ő motivált minden egyes szar nap, hogy tegyek is valamit értünk, ne csak eligyam az agyamat.
- Ó igen, öcksös? Azt hiszed, hogy fenyegethetsz? Rendben van, így állunk. Fontosabb neked ez a seggfej, mint a családod. Talán majd egyszer elmegyek, csal elviszek valamit a húga szobájából. Mind a ketten csak egy jó kis körre valók - köpött a földre és kiindult a konyhából, én meg arminra néztem.
- Baszki, ez megőrült. Jól vagy? - nyúltam a csuklója felé, hogy megnézzem mennyire sérült meg. Zaklatott voltam, nem tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel, nem akartam kidobni se, és még meg is ütöttem a saját tetsvéremet. Nem is telt el sok idő, amikor hallottam, hogy valami csattant. Aztán újra és újra, és akkor esett le, hogy a hangok Armin műterméből jöttek.

[Bruno]

Bruno



2004. április 2.

outfit: black # megjegyzés: miért pont én?

Bruno ijesztő volt, de nem annyira, hogy esetleg elűzhessen Caine mellől. Attól a lehető legtávolabb állt, még akkor is, amikor megpróbált sarokba szorítani. Ismertem a fajtáját, az apám pénzére fájt a foga... ami finoman szólva is undorító volt. De nem volt időm ellökni vagy megszólali, mert Oscar ökle oldalról az arcába csapódott, így megtántorodott és távolabb került tőlem.
Kicsit kihúztam magam, de azét közelebb húzódtam Caine-hez. A háta mögé ugyan nem tudtam behúzódni, mégis most végre biztonságban éreztem magam.
- Pástétomot fogok csinálni belőled, ha még egyszer a f é r j e m h e z érsz - mondta, végre, életében először férfiasan. Nem voltam sosem őrülten szerelmes Caine-be, de az ilyen pillanatok mindig azt igazolták, hogy okkal maradtam mellette. Nem is igazán miatta, hanem a saját büszkeségem miatt mentem szembe a családommal.
- Ó igen, öcksös? Azt hiszed, hogy fenyegethetsz? Rendben van, így állunk. Fontosabb neked ez a seggfej, mint a családod. Talán majd egyszer elmegyek, csal elviszek valamit a húga szobájából. Mind a ketten csak egy jó kis körre valók - Csattant fel Bruno. Úgy köpött Oscar lába elé, mintha tényleg undorodna tőle. Persze, majd hagyni fogom, hogy zaklassa Norát. Még mit nem. Tuti nem marad ebben a házban... és! Húzzon a kurva anyjába meg minden.
Ahogy kiment a konyhából, Caine azonnal megfogta a csuklóm. Nem egy szorítás fog tönkre tenni, hiszen el is törhette volna a csontot, ha annyira akarja.
- Baszki, ez megőrült. Jól vagy?
Sóhajtottam egyet. Mielőtt megszólaltam volna még Bruno után bámultam. Nem tetszett, hogy csak így elvonult és gyanúsan viselkedett. Caine még mindig a csuklómmal volt elfoglva, mikor azok a hangok jöttek. Valami csapkodás, törés és zúzás. Csak egy szoba volt a nappalin kívül idelent, a műtermem. Nem itt tartottam a legfontosabb képeimet, de egy-két készülő alkotást igen.
- Ugye nem...? - Csattantam fel. Eltéptem Caine-től a csuklómat, majd előre szegezve a pálcámat megindultam a műtermem felé. Nagy öles léptekkel és nem, nem érdekelt, hogy Bruno egy szaros mugli. Ha valamimhez is hozzányúl, én leátkozom azt a kibaszott fejét.
- Meg fogom ölni! -  Üvöltöttem Caine-re, aztán úgy törtem be a hosszú folyosó végén álló kisebb helyiségbe, mintha tényleg képes lennék rá. - Stupor! - Kiáltottam el magam, mire Bruno berepült a sarokba.

[Bruno]

Bruno
2004. 04. 02.



zene: What's Up● oufit: mindig ugyan abban

Komolyan azt hittem Armin ettől majd jól itt fog hagyni. Végül is el lehetett válni, bármikor megtehette volna, vagy gyűjthetett volna rá, és most ez az egész rohadtul összekavart. MÉg csak fel se keltem, és azzal kellett szembesülnöm, hogy bántani akarja a bátyám a pasim. Vagyis a férjem, akivel nem volt olyan hű de elsöprő érzelmekben gazdag az együttlét, de itt voltunk egymásnak, és valahogy mindig megoldottunk mindent. Szar volt látni, ahogy Bruno megőrült. Úgy éreztem most nem tetsvérként kell cselekednem, hanem férfiként, meg kellett védenem Armint, és akkor is megtettem volna ezt ha maga az angol királynő kezdte volna el csapkodni a retiküljével. Ami sok, az sok volt, és minden mérgemet egy ütésbe összpontosítottam. Persze utána utáltam is magam érte, nem akartam, hogy ezért még jobban darabokra essen a családom. A lányok miatt se, de itt már régen hiba volt a gépezetben.
Bruno kiviharzott, én meg Armin kezét vizslattam, mert még kész voltam meggyógyítani is, ha eltörte volna a csuklóját. Bruno egyértelműen kigyúrta magát, de azért még fel tudtam vele venni a versenyt én még terepen is voltam és egyszer egy tolvajt is üldöztem a Zsebpiszok köz mocskos sikátorai között. A többi vén fószer túl lassú volt hozzá. De most Armin volt a fontos.
Nem sok időnk volt bármit is beszélni egymással, zajt hallottunk, egyértelműen a műterem felől. Ez már biztosan felkeltette a többieket is, ha csak nem ébredt fel Barb már hamarabb. Hétvége volt, és ahogy ismertem, ha hallotta is a zajokat biztos a takarója alatt bujkált. Utáltam magam is meg Brunot is érte most, hogy miattunk még a húgunk is félt. De nem sok időm maradt velük foglalkozni a zajok és a csörömpölés hallatán Armin kitépte magát a kezeim közül és megindult a műterme felé, a pálcájával.
- Meg fogom ölni! - üvöltötte felé, mire én erre felocsúdtam a sokkos döbbenetből, és megindultam Armin után.
- Előbb én ölöm meg - magyaráztam indulatosan, és nem sokkal az után léptem be  ahelyiségbe, miután armin stupora a falhoz lökte. Bruno megdöbbent egy időre, de aztán talpra kecmergett.
- Megtámadt ez a fasz! - magyarázta és fújtatva nézett rám. Én nem igazán figyeltem a többi pofázására amiben Armint szidta, csak a szétdúlt teremre néztem, az elszakított festményes vásznakra. Érzetem, hogy egyre inkább dühös voltam. Arminnak fontosak voltak ezek a képek, nem csak azért, mert szeretett festeni, hanem mert értünk is csinálta, meg magáért, hogy legyen miből ezt a hülye házat fenntartani amíg végre nem lesz biztos fizetésem.
Ökölbe szorítottam a kezemet, és öles léptekkel indultam meg Bruno felé.
- Te most túllőttél a célon - közöltem vele olyan ridegen, hogy így még nem is nagyon hallottak beszélni. Még Bruno is meghökkent, egy rövid pillanatra, de aztán meglökött, de én még csak hátra sem tántorodtam, elálltam az utat előle meg Armin elől, mert láttam rajta, hogy meg akarta verni.
- Most is ezt a szar alakot véded? Megtámadt! Azzal! Nem volt elég, hogy végignéztem az egészet, amikor te nem voltál sehol? Még hagyod hogy bántson? - akart bennem lelkiismeret furdalást kelteni, és sikerült is. Nem voltam itt, de tudtam, hogy csak zsarolt,. Azt jól megtanulta odakint az utcán.
- Tűnj innen - mondtam hűvösen, mire megint befogta egy pillanatra, de megrázta a fejét.
- Nem dobhatsz ki, egy olyan szánalmas faszfejért, aki miatt meghalt anyánk és a többiek! - ordította az arcomba, én meg nemes egyszerűséggel megragadtam a vállánál, ahol mindenkinek volt egy érzékeny pontja, és elkezdtem szó nélkül kirángatni a szobából. Barb és Alex a lépcsőn álltak, és néztek minket, de most se rájuk, se Arminra nem pillantottam. Bruno ordibált, hol szidott, hol könyörgött, de ez nem akadályozott meg. Elővettem a pálcám, kinyitottam vele messzirl az ajtót és amikor odaértünk kidobtam Brunot az utcára, én meg odamentem hozzá, és a hajába markolva sziszegtem az arcába.
- Te nekem többet nem vagy a testvérem. Soha nem teheted be ide a lábamat, és ha megtudom, hogy vagy Norát vagy Armint bántod, rájuk nézel vagy hozzájuk szólsz én komolyan megöllek. Tűnj innen. És többet ne lássalak téged erre. - léptem el tőle.

[Bruno]

Bruno



2004. április 2.

outfit: black # megjegyzés: miért pont én?

A szívem vadul kalapált, túlzottan is dühös voltam, hogy Brunot futni hagyjam. Talán Caine-nek hagytam, hogy megtegyen ezt-azt velem... de hogy a festményeimet valaki tönkre tegye és bíráljon azért, amiért még a saját családommal szemben is kiálltam, nem viseltem el. Ezért kapta a stuport a képébe és megérdemelte, hogy elessen, hogy döbbent arccal bámuljon rám.
Némán figyeltem, ahogy fújtatva talpra kecmereg. Amilyen izmos volt, most legalább annyira esetlen volt. Meg kellett kapaszkodnia a keverőasztal szélében, hogy ne dőljön el.
- Megtámadt ez a fasz! - hördült fel. Képes lett volna nekem rontani azonnal, ha nincs a kezemben a pálcám. Attól legalább tartott eléggé.
Caine magától szokatlan módon kilépett elém. Teljes lendülettel indult meg a bátyja felé, mintha puszta kézzel akarná széttépni. Nem gondoltam volna soha, hogy a családjával szembe menne értem. Nem voltunk soha igazán szerelmesek, testileg persze minden jól működött... de ezen kívül semmi más nem volt olyan, mint a nagykönyvben.
- Te most túllőttél a célon - jelentette ki és nem hagyta, hogy Bruno meglökje. Ha megtette volna, tuti kap egy rontást a képébe és nem nagyon érdekelt, hogy mugli.
- Most is ezt a szar alakot véded? Megtámadt! Azzal! Nem volt elég, hogy végignéztem az egészet, amikor te nem voltál sehol? Még hagyod hogy bántson? - magyarázott. Talán már érezte a vesztét... én pedig életemen először büszke voltam Caine-re.
- Tűnj innen- jelentette ki. Bruno még ugyan magyarázott, de gyorsan kint találta magát a házból. Csak ahogy siettem utána, láttam meg Alexet és Barbot, amint némán, kissé zaklatottan bámulják a jelenetet. Gyorsan eldugtam a zsebembe a pálcámat és megvártam, míg csapódik az ajtó és Bruno kénytelen volt tovább állni.
- Semmi baj... - pillantottam a lányokra,bár kicsit féltem, hogy gyűlölni fognak azért, amiért Oscar miattam dobta ki a bátyjukat. Nem tudtam, milyen a kapcsolat közöttük. Valójában a régi családi életükről sem hallottam soha komolyabb részleteket.
- Jól vagy...? - kérdeztem csendesen Caine-t. Bizonyára nem volt könnyű ez... de az én szemem nem miatta, hanem a festményeim miatt voltak könnyesek. A Reparo nem mindig oldotta meg makulátlanul az ilyen festmények restaurálását. Átszőtte őket a mágia, ezért gyakran külön szakma volt, hogy valaki helyre tudja őket hozni, abban pedig én nem voltam jártas.
- Semmi baj... -  ismételtem meg a korábbi, közelebb lépve Caine-hez. Megsimogattam az arcát, lágy csókot leheltem az ajkaira. Hálás voltam neki azért, amit tett, de ezt szóban sosem vallottam volna be neki. - Pihenjetek egy kicsit. Szólok, ha kész a reggeli. - Tettem hozzá a két lánynak. Csak bólintottak és fáradtan, zaklatottan visszavonultak a szobájukba. Ekkor néztem csak újra Caine-re: - Szeretlek.

[Bruno]

Bruno
2004. 04. 02.



zene: What's Up● oufit: mindig ugyan abban

Nem hittem volna, hogy valaha is ilyen mélyre fog süllyedni. Mindig is bajos volt, a testvérem több dologba is belerángatta, aztán egyszerűen csak rajta maradtak a bűnök, mint ahogy az embereken a kosz, Porváros sötét utcáin, és a halál. Egyszerűen már nem nézett ki úgy, mint aki normális, mégis mire fel támadtam volna meg Barb vagy Alex pasijait? Úgy étem, nyilván régen Alextől mindig ki kellett dobnom azokat a seggfejeket, ha akkor is rámásztak, amikor már ő nem akarta. Ebben legalább jó voltam. De nem gondoltam volna sosem, hogy egyszer a saját testvéremet, akiben ugyan az a vér volt, mint bennem, vagy a többiekben... Ki kellett dobnom a házból. Olyan mérges voltam, amiket Arminnal tett, hogy nem is gondoltam bele, mit csináltam. Csak el akartam tűntetni őt a közeléből, és ha neki mert volna megint támadni, lehet meg is öltem volna. Ettől a gondolattól undorodtam.
Bruno elterült az utcán, úgy nézett ki az egész, mintha csak egy betörőt dobtam volna ki, de már régen nem volt benne az a srác, aki volt. Ő és Vincent volt az, akik kaját loptak ha kellett, csak hogy ne haljunk éhen. Én sosem tudtam ezt megtenni, hogy elvegyek valamit ami nem volt a miénk. Folyton azzal szapultak, hogy gyenge vagyok, és egyáltalán nem életre való. De ha a morális értékeim nem is változtak egy valami igen: többé nem voltam gyenge. És ahogy Bruno szemébe néztem szinte láttam, ahogy a félelem a düh és az undor keveredett a tekintetében. Nem érdekelt, többet nem árthat a családomnak. Armin is a része volt, és bármenynire is utálni fogom magam ezért a mai napért, miatta bármikor kidobnám a lakásból, akárhányszor is kell. Bár reméltem, hogy ezek után eltakarodik a környékről is.
Nem vártam meg, hogy mond-e bármit, nekem vele nem volt többé dolgom, így hátat fordítva neki becsattogtam a házba. Az ajtó csapódott a hátam mögött, miközben nem mertem a lányok szemébe nézni. Főleg a húgoméba nem, tudtam, hogy minden idősebb testvéréhez olyan nagyon tudott ragaszkodni. Brunonak is mindig küldött valami sütit, amit ő csinált. Lehet cukrásznak kéne mennie. Megköszörültem a torkomat, és beletúrtam a hajamba, miközben Armin felém lépett.
- Jól vagy...? - kérdezte, miközben ránéztem láttam, hogy a szemei könnyesek voltak. Csak bólintottam, bár nem igazán voltam jól. Bántották a férjem, és még neki kellett mennem a tetsvéremnek is. A lányok szeme láttára. Bármennyire is gyűlöltem éppen, ez akkor is kibaszottul fájt.
- Sajnálom... a festményeidet... - böktem ki, ahogyan Armin szemére néztem. Sötét voltam a művészethez, nem értettem a festméshez, de tudtam, hogy voltak dolgok, amiket nem lehetett csak úgy egy suhintással megoldani. Az ember, ha egy rozzant házban éli le az életét, hozzászokik már a katasztrófákhoz, és ahhoz, hogy ami egyszer tönkrement, nem biztos, hogy helyrehozható. Ilyen volt a régi otthonunk, és ilyen voltak Armin képei. És ilyen lesz a családom is, mert én most tönkretettem azt, amire anyánk nevelt minket.
- Semmi baj... - mondta, és közelebb lépett hozzám. Nagyon is nagy baj, gondoltam magamban, de ennek ellenére egy kicsit megnyugtatott, ahogy megérintette az arcomat és megcsókolt. Csak egy levert sóhajra futotta tőlem, és inkább a padlót meg a falakat bámultam, amikor Armin felküldte a lányokat. Nem éreztem magam jó testvérnek, Bruno miatt sem, és a lányok miatt sem. Hallottam, ahogy Alex felhúzza maga után Barbarát a lépcsőn, akiből gondolom jobban előjött a PTSD, mint itt ma bárkiből. Túl kicsi volt, amikor meghaltak a többiek, és végig kellett néznie. Itt se voltam, hogy megvédjem őket. Ettől is olyan kibaszott szánalmas lehettem.
- Szeretlek - mondta Armin, mire hirtelen azt hittem rosszul hallottam. Nem nagyon mondtuk ki egymásnak. Nem is tudtam hirtelen mit feleljek rá. Azt, hogy tényleg? egy kicsit szánalmas lett volna. Inkább csak odahajoltam hozzá, hogy most én csókoljam meg, kevésbé durván, de kicsit hosszan.
- Szeretlek - dörmögtem, majd behúztam magammal a konyhába, hogy valami ehetőt is csináljunk, ezen a kibaszott fos reggelen. - Nem engedem, hogy bántson bárki is, téged vagy a húgodat - tettem még hozzá, és persze ez nyálas ígéretnek tűnt, de annál komolyabban vettem. Talán balfasz voltam, és életképtelen, de többet nem akartam hagyni, hogy minden tönkremenjen, csak mert nem vagyok ott, amikor kell. És erre még a megszeghetetlen fost is letettem volna.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!