Drumoise Moore

To Ms. Blaire Montrego

I ain't no nice guy after all

Ha az ember hallott egy ismerős dallamot felcsendülni, könnyen jött el az a pont, amikor már magától is tudta dúdolni. Valami ilyesmi volt az is, ahogy Blair-el felvettük a fonalat. Régi rutinok, az, hogy éveken keresztül a hónapok java részét egy iskolában, egy klubhelyiségben töltöttük, egy ház étkező asztalánál ettünk, egy ideig egy csapatban játszottunk mind-mind az ismerős dallamot jelentették. És persze nem csak ez volt, de valami újnak az ígérete, valaminek a tényleges szárba szökkenése, ami egyszer megtorpant.
- És mi van, ha nem tartom unalmasnak szépen csengő hangod hallgatását? - dobom vissza a kvaffot továbbra is könnyed hangnemben, mert egyébként tényleg szívesen hallgattam volna meg és kíváncsi voltam az élményeire, bármilyenek is voltak azok. Kíváncsi voltam rá és arra is, hogy milyen irányba formálták a leányzót. Mert nyilván mind a ketten változtunk az elmúlt pár évben, de akármi is történt vele, így első ránézésre jót tett neki. Mindketten érettebbek lettünk, az biztos, de az egyéb tapasztalatok ezen is túl mutathatnak valamelyest. Tekintetem ezért is fürkészi Blaire arcát, ezt is mérlegeli, amellett, hogy bizony korábban is bájos vonásai csak még markánsabbak lettek és igen, tetszett, jó volt rá nézni, jó volt a szép szemekben elmerülni. Még akkor is, ha a jelek szerint szavaim hatására kicsit valamerre elkalandozott, aminek tárgyáról én mit sem tudhattam és nem is sejthettem. Mondjuk én se tudtam, hogy mitől is lehet teljes a kép igazán, csak az utat kerestem és hol rátaláltam, hol nem. Még mindig az elején tartottam, hiába jutottam el az álmom megvalósításáig, ez volt az igazság.
Blaire sóhaja kicsit borúsan felhősnek tűnt, ez meg is lepett, de legalább jelezte, hogy olyan pontra tapintottam megjegyzésemmel, ami felől ő sem tudta, hogy mit tartson. De talán ez most nem is volt annyira lényeges még. Egy kis játékossággal próbáltam ezt is áthidalni, ahogy közel hajolva súgtam fülecskéjébe, majd hallhattam az ő válaszát is.
- Lehet ez is tetszik benned, hogy az vagy... és amíg nem próbáltad, nem tudhatod! - súgom vissza kissé karcosan, majd még tetézem is a dolgot azzal, hogy nyomok egy puszit a fülcimpájára, aztán játékosan meg is harapom. Lehet, hogy nem kéne, de egyszerűen ezt hozza ki belőlem, közelsége, illata, kisugárzása erre vezet. Másik kezem, ami nem kacsóját tartja megindul, hogy finoman hajába simítson.
-Mindketten viharosak vagyunk a magunk módján és ha a vihar kitör, akkor csak az a pillanat számít. - ezt már nem fülébe susogom, most már egész közelről, szinte leheletnyi távolságról szinte ajkaira mondom kékségeiben elmerülve, míg egyik kezem kacsóját fogja, másik sötét fürtjeit cirógatja.

zene:ew - everything everywhere always

dress


W I L L I A M S O N

'...véletlenek összjátéka...'

~~ ❈ ~~

- És mi van, ha nem tartom unalmasnak szépen csengő hangod hallgatását?
Na igen, ha unalmas lennék könnyű szerrel lerázhatott volna már jóval korábban. Akár a rajongók be nem tervezett támadásánál, akár a pálya szélén a riporterek villogó kameráinak hívásának eleget téve. Ő mégis mellettem döntött. Valahogy emiatt is elfog egyfajta régbe gyökeredző bűntudat, mert akkor rég én döntöttem amellett hogy az általa jégbe fagyott lehetőség megdermedjen. Mondhatni én magam okoztam ezt a jeget, mert annyira Ericre fókuszáltam hogy hagytam ezt a lehetőséget elhalni. De Eric-kel a múltunk zötyögős vándorút, amit azóta egyedül járok ő pedig kósza árnyként fel-felbukkanva üldöz. És most itt vagyok. Újra teret és lehetőséget adva Morgan-nek, magamnak, ennek a fura kissé talán bizarr de őszinte bizsergésnek.
- Lehet ez is tetszik benned, hogy az vagy... és amíg nem próbáltad, nem tudhatod! –
Nem akarom kinevetni, egyszerűen csak kicsikar egy őszinte kacagást belőlem ahogyan lelkesen leigazol, sőt ellentétben a férfiak java részével ő hősiesen kipróbálná még ha képletesen is. Hát bátorság terén inkább a Griffendél dukált volna neki, talán benézte a Süveg…
Vagy csak ennyire elvakult, ha rólam lenne szó? És mindezt beigazolásképp mozdul hogy közelebb hajoljon, amitől ösztönösen lehunyom a szemem. Megérzem lehelete bársonyos melegét és ajkaimba kell harapjak mikor a fülembe harap pajkos játékossággal, amitől a gyomromban ezernyi pillangó éled fel.
- Mindketten viharosak vagyunk a magunk módján és ha a vihar kitör, akkor csak az a pillanat számít.
Vihar… A szó ott cikázik a fejemben emlékeket idézve, amelyek keserédesek és amelyekre nem akarok inkább gondolni vagy bennük elmerülni. De abban teljesn mértékben igaza van a fiúnak, ha elemi erővel elsöpör egyfajta természeti katasztrófa, esély sincs megállítani. Ilyen közelről pedig ő maga az emlegetett viharom kellős közepe és vele együtt talán kissé a béke szigete is lehet. Ellen kellene állnom?
- Esernyővel nem készültem, hiába London…
Nyögöm ki a teljesen abszurd választ, és ezt értheti a másik bárhogy de egyértelműsítem azzal az egyszerű dologgal, hogy leküzdöm azt a pár centi távolságot és puha, lágy de lelkes csókba részesítem. Végtelen percek bűvös összessége szalad el és az idilli tökéletességet leginkább a halk de annál gyorsabb kattogás zavarja meg. Meglepetten szakadok el Morgan-től és pislogok oldalra hogy egy mugli kamerára emlékeztető géppel találjam szembe kettősünket a háttérben pedig Rita Vitrol elégedett és meglehetősen sunyi vigyorával azonosuljak.
- Mr. Williamson, lenne kedves mesélni az új párkapcsolatáról? A rajongói epedve várják a híreket! Csak nem gondolta hogy nem tudom mi a kedvenc törzshelye? Oh, amatőr… hát… szebbet gondoltam, de végtére is a Montrego lány is megteszi…
A jelzők és válogatott sértések amikkel megillet a hideg vizes zuhanyt küldik rám képletes formában. A döbbenettől csak a számat nyitom ki de még keresem a hangom, és ennyi talán elég lehet hogy a sztárkviddicsjátékos beelőzzön.

To Ms. Blaire Montrego

I ain't no nice guy after all

Nem esett rosszul, amikor Blaire kacajra fakadt, inkább csak elmosolyodtam. Inkább tetszett, hogy sikerült megnevettetnem és egyébként meg tetszett az a bájos kis gyöngyöző kacaj. Igazság szerint mindegy volt, hogy milyen viharba keveredem. Az élet úgy érdekes, ha éli is az ember és az ilyesmi ebbe beletartozott eléggé, másrészt meg így is keveredtem már olyan dolgokban, amik vihart kavartak az éltemben, az így is kaotikus volt a maga nemében. Blaire feltűnése pedig nem egyszerűsítette a dilemmákat, de ez egyszerűen már egyre kevésbé érdekelt. Kicsit minden mindegy volt ebben a veszélyesen gyorsuló játékban. Akkor inkább jöjjön az özönvíz és a pillanat varázsa.
Mert bizony az dolgozik most is ennek a váratlan újralátásnak a folyományaként. Egyre kevésbé fogom vissza magam, hagyom az ösztöneimet uralkodni, ahogy azt veszem észre, hogy annyi év után is ott izzik a hamu alatt a zsarátnok. Egyszerre vagyunk ugyan azok az emberek és mégis mások, ez pedig újabb sajátos egyveleget képez: határozottabban, tapasztaltabban de mégis az ifjúság hevével igyekszünk fejest ugrani valami pusztítóba.
- Akkor együtt ázunk el. - mondom még röviden és legalább annyira zavarosan, ahogy Blaire is fogalmaz. Édes semmiségek voltak már ezek a szavak, a pillanatra aggatott dísz csengettyűk, mert a lényeg az volt, ahogy a leányzó már nem bírta tovább a feszültséget és zárta köztünk a távolságot. A lényeg az volt, ahogy ajka az ajkamra simult, ahogy közben picit rászorítottunk közben egymás kezére, ahogy ujjaim határozottabban markoltak sötét tincseire s ajkaink puhán lágy párbajt vívtak, mindaddig, amíg a kattogás riasztó zaja be nem szüremlett ebbe a skóciai kis pubban kibontakozott idillbe.
Blaire-el egy ritmusban kapom a zaj irányába a tekintetem felocsúdva. Remek, pont ez a nő hiányzott mindkettőnk életéből! Elengedem Blaire kacsóját és igyekszem Vitrol figyelmén kívül az asztal alá csúsztatni, ami sikerül is, mert nem ez érdekli a prédájából, inkább az, hogy maró megjegyzéseket tegyen. Én pedig az asztal alatt egy határozottabb mozdulattal előcsúsztatom az alkaromra rejtett pálcám. Közben igyekeztem jelentőségteljesen Blaire kékjeibe nézni, hogy ezt most hagyja rám, bár ahogy látom eléggé megszeppent. Igyekeztem nyugalmat is sugározni, ár azért marhára fel is cseszett, amit ez a szipirtyó mondott.
- Van ez így Miss Vitrol, elvégre gondolom a szülei is szebbet-jobbat vártak, aztán maga jött... - sandítok vissza Blaire-re. - A különbség csak az, hogy Miss Montrego tényleg szép kívül-belül, mert nem az az életcélja, hogy másokat mocsokba forgasson. Próbálja ki egyszer: lehet a jóindulat magát is megszépítené! - adom meg a sommás visszavágásom, míg a pálca már az asztal alatt Vitrol-ra szegeződik. A helyzet az, hogy nem a két szememért kaptam a legmagasabb minősítést a bűbájtan RAVASZ-on, így mielőtt a sikeresen lekötött figyelmű firkász válaszolna, egy nonverbális Confundus bűbáj már el is találja s ennek hála egy pillanatra zavarossá válik a tekintete, megdermed s ez pont elég idő egy néma alohomora-ra is, amitől kivágódik a fényképező filmtartója s a film tekerecse kígyóként fut ki fényt kapva.
- Nahát Wellesley ilyeneket mondani rám! De meglátja még maga és a MacMillan lány is, hogy mit hozok le a... - nyilvánvaló volt, hogy sikerült jól összezavarnom, jelenleg nem tudja, hogy kiket látott, hogy kik vagyunk. Nem is figyelek rá csak visszaküzdöm a pálcát a helyére és a zsebemből pénzt veszek elő, majd az asztalra rakom, felállva s Blaire-nek intve.
- Na jöjjön MacMillan kisasszony, találunk ennél jobb helyet is! - kacsintok rá, hogy gyorsan kézen is fogjam és kivezessem az utcára a sikátorba vissza, ahonnan jöttünk. Ott, ha hagyja magamhoz ölelem.
- Oké, ez meleg volt, de szerencsére bejött a konfundáló bűbáj, fingja sincs kikkel találkozott és fotója sincs már róla. De talán jobb lenne kevésbé nyilvános helyen folytatni.

zene:ew - everything everywhere always

dress


W I L L I A M S O N

'...véletlenek összjátéka...'

~~ ❈ ~~

Nem is tudom mi lep meg jobban. A csók puhasága, a felismerés hogy élveztem és folytatnám vagy Rita Vitrol pofátlanul váratlan megjelenése. Bármelyik is a ludas, kivált belőlem egy szelíd borzongást. Hirtelen tolakodik jó pár csípős megjegyzés a nyelvem hegyére, válogatott sértés mind amivel visszavághatnék ennek a felfuvalkodott tyúknak, de jobban zavar az hogy Morgan elhúzza a kezét tőlem, mintha csak nem is lenne velem. Talán ennyire nyíltan mégse akarná felvállani a dolgokat? Hát márpedig én nem leszek egy trófea, azt elfelejtheti..
Sértett önérzetemnek mérhetetlen nagy pofon ez még az sem tűnik fel hogy az a fiú okkal húzódik el tőlem, mert jobbját az asztal alatt másra kell használja mégpedig nem várt társaságunkkal szembeni merényletre.
- Van ez így Miss Vitrol, elvégre gondolom a szülei is szebbet-jobbat vártak, aztán maga jött.. A különbség csak az, hogy Miss Montrego tényleg szép kívül-belül, mert nem az az életcélja, hogy másokat mocsokba forgasson. Próbálja ki egyszer: lehet a jóindulat magát is megszépítené!
Ha nem lennék mérges, talán el is pirulnék, pedig már rég kinőttem a szende szűz időszakom. Ám a tudat hogy Williamson ilyennek lát két okból fakad, vagy túlzottan elfogult velem kapcsolatban, vagy nem ismer eléggé. Nem tudom melyik is a rosszabb. Vannak hibáim bőven és jócskán, messze elmaradok az angyal szereptől, de persze hízelgő is egyben a kinyilatkoztatása.
Aztán mire észbe kapok Vitrol testtartása de arcának mimikája is változik és tekintetem leköveti hogy a bűbáj bizony a velem szemben ülőtől érkezett. Ravasz. Ez pedig mosolyt csal ki belőlem, mégpedig egy elismerő fajtát.
- Nahát Wellesley ilyeneket mondani rám! De meglátja még maga és a MacMillan lány is, hogy mit hozok le a...
Ahogy Vitrol össze-vissza hadovál úgy lép akcióba a kviddicsjátékos, hogy a felvételeket megsemmisítse a gépekből majd fel is áll nekem intve.
- Na jöjjön MacMillan kisasszony, találunk ennél jobb helyet is!
Kuncogok miközben engedelmesen felállok és kezem az övébe csúsztatva követem ki a sikátorok egyikébe.
- Oké, ez meleg volt, de szerencsére bejött a konfundáló bűbáj, fingja sincs kikkel találkozott és fotója sincs már róla. De talán jobb lenne kevésbé nyilvános helyen folytatni.
- Nos, ami azt illeti kellően elegáns volt a kilépő, és köszönöm, hogy ilyen lelkesen megvédted a becsületem, de remélem tudod, magam is helyre raktam volna ezt a pletykagyárost ha kell.
A kinti szél feltámad, jóleső friss levegőt sodorva én pedig hagyom hogy a másik magához húzzon mindössze csak a kezem érinti a mellkasát kissé eltartva őt. Neszt hallok és Morgan-től elhajolba kitekintek a sikátor oldalfalán. Látom, hogy Vitrol még mindig ábrándos fejjel kilép társaival hogy aztán más irányba vonuljanak el. Egy sóhaj szalad ki a számon és úgy pillantok fel egykori háztársamra.
- Hát melegnek meleg volt valóban, de úgy tűnik szerencsére elmentek.
Alsó ajkamba harapok elgondolkodva az utolsó kérdésére.
- A kevésbé nyilvános nem rossz gondolat. Van ötleted?
Elbillentem a fejem, de csak annyira hogy még pont lássam arcát most kissé más szögből miközben kezeim a nyaka köré kulcsolom lágyan.

To Ms. Blaire Montrego

I ain't no nice guy after all

Imádtam játszani, a stadion gyepére lépni, majd a levegőbe rugaszkodni, de azt viszont nem, amivel a hírnév járt nem egyszer. Rühelltem ezeket a dögkeselyűket és azt, hogy a mágikus társadalom egyébként mennyire pletyka- és bulvár függő volt. És azt rühelltem most a legjobban, hogy egy szép pillanatot mérgezett meg. Olyat, ami évek óta szunnyadt és várt a sorára. És ez az oka annak, hogy azonnal akcióba lendülök és nem is rutin nélkül. Blaire arcvonásainak tánca nem túl bizalomgerjesztő, de most nem tudok neki magyarázkodni sajna. Majd jóvá teszem.
Például azzal, ahogy Vitrol-nak megfelelek, még mielőtt ő szólalna meg, vagy éppen azzal, hogy a kellemetlenkedő boszorkát elintézem gyorsan. És persze a bizonyítéktól is megszabadulok. Jobb ltt volna megszerezni a fényképezőjét, de ez a megoldás sem volt rossz, legalább a film megsemmisült. Akárhogy is, a menekülésre lehetőséget kaptunk és én élek is vele. Rendezem a számlát, borravaló is marad ott, én meg Blaire-el együtt lépek olajra oda, ahonnan tovább tudunk majd állni észrevétlen. Itt oldódom fel végre egy kicsit, kifújva magam.
- Köszönöm, remek közönség előtt mindig jobb az előadás! - vigyorodom el cinkosan, majd biccentek is. - Tudom, hogy nem kell félteni téged semmilyen értelemben. Ugyanakkor ebbe a helyzetbe miattam kerültél és úgy éreztem fair-nek, ha én is cselekszem. - picit meg is vonom a vállam. A magyarázat valahol prózai volt, de mégis megvolt benne érzésem szerint egyfajta elegancia, lovagiasság. Anélkül, hogy őt lebecsültem volna bármennyire is. Pontosan tudtam, hogy már régen sem volt nebánts virág és egyébként ezt is bírtam benne, egy mimóza nővel nem igazán tudtam volna mit kezdeni.
- Igen, ezt megúsztuk. Nekem meg kocsmát kell váltanom, ha errefelé játszunk... na mindegy! - ahogy Blaire nyakam köré fonja kecses kacsóit, én is jobban magamhoz húzom és kezdem hátát simogatni ráérősen, picit elmerengve, hogy aztán lepillantsak rá.
- Mit szólnál, ha elugranánk hozzám? - vetem fel végül, mert most más olyan helyszín, ahol nem ütközhetünk emberekbe de azért komfortos is, nem ugrik be. Blaire persze élhet más felvetéssel, viszont ha beleegyezik, akkor az én vezetésemmel dehoppanálunk együtt a londoni Buttersea Bridge közelében általam birtokolt lakásba.

zene:ew - everything everywhere always

dress


W I L L I A M S O N

'...véletlenek összjátéka...'

~~ ❈ ~~

- Köszönöm, remek közönség előtt mindig jobb az előadás!
Szolíd kis kuncogást vált ki belőlem az egyszerű de nagyszerű bókja. Nem tartom magam különösebben remek közönségnek, inkább lelkesnek ha érdekes a téma. Williamson pedig mindig is az volt, de sosem akartam belátni, mert… egyszerűbb volt tagadásban élnem.
- Tudom, hogy nem kell félteni téged semmilyen értelemben. Ugyanakkor ebbe a helyzetbe miattam kerültél és úgy éreztem fair-nek, ha én is cselekszem.
Megértően bólintok a laza vállrándításra, ami még inkább az iskolás korunkat idézi. Milyen jó is volt mikor mindent ennyivel meg lehetett oldani. Felnőtt fejjel azért már ritka luxus egy problémát ilyen módon lekezelni, de örülök hogy neki még megy.
- Igen, ezt megúsztuk. Nekem meg kocsmát kell váltanom, ha errefelé játszunk... na mindegy!
Most már hangosan kacagok fel, félig-meddig önfeledten.
- A világ legnagyobb problémái… - csóválom rosszallóan a fejem, de férfiként biztosan rossz érzés lehet nem a bevett csaposnak inteni a „szokásosért”. Még hogy a nők maradiak és rigolyásak! Hah!
A felkerekedő széllel elszáll az általánosítás gondolata a fejemből, helyette az ötletelés marad innen hova tovább, ám Morgan megoldja a helyzetet, amin eleinte picit meghökkenek.
- Mit szólnál, ha elugranánk hozzám?
Nem mondom, hogy nem akarok vagy nem vágynék rá, részben kíváncsi vagyok hol él, hogy él és az a klasszikus legénylakás-e amit az agyam rögtön elém vetít vagy megcáfol. De a belém oltott évek alatti jókislány azt a kérdést mantrázza folyamatosan, hogy… illik-e?
Hisz még csak most találkoztunk. Hisz még vagy már alig ismerem. De ott dominál a közös múltunk, és a kiszámíthatatlan jövőtől való menekülés könnyen lök Morgan erős, stabil karjaiba. Bólintok hát felsandítva rá és mielőtt hoppanálnánk, annyit azért megjegyzek.
- Tudnod kell, nem ígérhetek semmi biztosat, azt ellenben nagyon is…
Élhet a kiszámíthatatlanság örömeivel és előnyeivel. Nem én leszek az a nő, aki komoly párkapcsolatba követeli hajtatni a fejét vagy választás elé a szakmai sikerei és a magánélete esetén. Én csak… jól akarom magam érezni. Vele. És talán felejteni. Meg élni, úgy igazán élni. Mit számít a holnap ha ma egy híres kviddicsjátékos ölelő karjai közt az ágyában alhatok el?
Egy magabiztos mosollyal hajolok felé és mire pukkanás hallatszik kiürítem az elmém. Könnyű amúgy is csak rá fókuszálnom, mert csókot lopva tőle vele együtt nyel el a fekete sötétség, hogy elvigyen London azon szegletébe, amelyben az éjszaka köszönt ránk.

Köszönöm a játékot!