+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Magnum Opus (Moderátor: Hagen Romanov)
| | | | |-+  Mars, the Bringer of War
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Mars, the Bringer of War  (Megtekintve 83 alkalommal)

Hagen Romanov
[Topiktulaj]
***


Az Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2024. 11. 29. - 23:11:08 »
+2

Quennel Oakley
2003 június, Jingzhu

Az utolsó pillanatig könyörögtem, hogy inkább maradjanak otthon biztonságban. Liliya állapota olyan szinten leromlott, hogy a jogos aggodalmak a személyes vágyakat megelőzve jogosan arra intettek: inkább maradjon ott, ahol van, ágynak dőlve és harcolva az esélyek ellen. Mégis eljött, csak miattam, hogy egy pár órás szertartás keretén belül, melynek része egy kiadós lakoma is, megnézhesse, ahogyan leteszem a Hippokratészi esküt és átveszem a fehér talárt.
Öt év, fél teljes évtized óta választ el minket a távolság. Bizonytalanul, magányosan, nyelvismeret nélkül léptem be ebbe az országba, elszakítva mindentől és mindenkitől, akit szerettem. Viszont pont ezért kellett mennem. Egész életet meghatározó, sorsfordító időszak volt, ami nem más, mint befektetés a jövőbe. Lilya jövőjébe.
Nem szerettem volna nagy vendégsereget hívni. Az elmúlt hetek történései és konfliktusok miatt úgy döntöttem, hogy legjobb lesz, ha Irina inkább nem jön el. Levelezéseinkből tudom, hogy a kapcsolatuk olyan szinten megromlott, hogy azt sem tudom, ez valaha helyre hozható-e. Bár eredetileg szerettem volna, ha unokatestvérem is eljön a ceremóniára, de alaposan a fejembe verték, hogy a lélek egészsége épp annyira hatással van a testre, mint a test a lélekre. Nem engedem, hogy bármi felzaklassa Őt. Legyen ez a pár nap a miénk, távol a veszélytől és a gondoktól. Az érkezés napja így is sok sírással és nevetéssel telt.
Sikerült kibérelnem egy siheyuan részét, bár az épület többi részében mások laknak. Igyekszem spórolni a pénzzel, az én állandó szállásom sokkal szerényebb, csak egy összenyitott szoba-konyha, amit magaménak mondhatok, ahol szűkösen se férnénk el. Az Ő kényelme pedig minden pénzt megér. Liliya is könnyedén megállapíthatta, hogy bár sokat nőttem, de fogytam is az ittlétem alatt.
Ahogy hazaértünk a szállásra, Liliyát azonnal ágyba raktuk. Ismerős és otthonos érzés volt ismét mellette aludni, de a Halál szaga beárnyékolta ezeket az érzéseket. Ketyeg az óra, az idő egyre szűkösebb, én pedig fehér talár ide vagy oda, még mindig nem tudok eleget ahhoz, hogy megmentsem. Az álma mély, ébreszthetetlen. A keleti napfény se képes arra másnap reggel, hogy lenyomja gyógyfőzetek mellékhatásait. Én azonban már frissen, munkára készen várom Oakley professzort a konyhában. Tradicionálisabb, helyi öltözetet viselek, ami egészen eltér a Roxfort ócska talárjától. Utáltam viselni, utáltam a kígyót rajta, és utáltam azt, amit jelképezett. Pálcamozdulataimmal a reggeliről gondoskodok – valami egyszerűbbel, ami nem terheli meg a nyugati gyomrot úgy, mint a tegnapi díszvacsora. Az évek alatt egészen hozzászoktam a helyi ízekhez, de ha van valami, ami távolabb áll a kínai konyha fűszeres, olajos, sokszor csípős ízvilágától, az az izlandi, ami viszont szinte semmi fűszert nem használ. Az asztalra így tojás, jiaozi, valamint grillezett zöldségek kerülnek.
- Foglaljon helyet. Kérem. – mutatok az egyik székre, mialatt a bordáskelt megforgatom a serpenyőben. Egészen megszerettem a főzést. Kényelmesebb volt, míg a manók megcsinálták ezt nekem, mégis van valamiféle szépsége annak, ha önellátó az ember. A tányérok már mind kikészítve – három tányér a három helynek. Még ha Liliya most még a tegnapi, nehéz nap után is regenerálódik. Azonban összesen egy darab villát találtam csak, azt is véletlenül.
 - Nem tudtam még megköszönni, amit érte, értünk tett, Professzor. Köszönöm azt izs, eljöttek. De mondtam, veszélyes lehet… -  bár nagyon hálás vagyok miatta egyben. De nem tudom, mihez kezdenék magammal, ha az én hibámból ragadná magával a Halál.
- Tudja, gondolkodtam zsokat. Erre a betegségre nincs gyógymód… nincs más, csak egy. – keresem a professzor tekintetét, bár nem hiszem, egyből érteni fogja, mire is gondolok egészen konkrétan. Évekkel ezelőtt, amíg még a keze alatt tanultam, megkérdezte az évfolyamtól, hogy mihez is kezdünk a bájitaltannal, ha kikerülünk az iskolából, én pedig nagy önbizalommal vágtam rá, hogy medimágus leszek. Nem a falnak beszéltem. De biztosan nem sikerült volna, ha nem mutatja meg nekem a helyes irányt.
Naplózva


Червь проел во мне дыру
И теперь он часть меня

Quennel Oakley
Tanár
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2024. 12. 25. - 21:30:09 »
+1

h a g e n  r o m a n o v




  Sokáig gondolkodtam rajta, hogy biztonságosan meg tudjuk-e tenni a látogatásunkat Kínába. Még ha Liliya túl is volt már a legközvetlenebb életveszélyen az utazás előtt, az Egyesült Királyságban, ahol elérem a laboromat, szükség esetén akár a Roxfortét, és tucatnyi gyógyító ismerősöm van, akiknek pontosan ismerem a szakterületeit, képességeit, bármikor kezelhetnék egy hirtelen rosszullétet. Kínában nincsenek közeli ismerőseim, nem beszélem a nyelvet, és nagyon kétlem, hogy könnyen hozzájutnék pont azokhoz a bájitalokhoz, amelyek beváltak. Talán tisztán orvosi szempontból megtagadtam volna a kérést, és a köztünk lévő szoros kapcsolat negatívan befolyásolt mindent.

 Másfelől, még ha a társaságom és a szaktudásom egyaránt segítette a felépülését, figyelembe kellett vennem a pszichológiai szempontokat is. Hosszú évek telhettek el, mióta Liliya látta Hagent, beszélhetett vele élőben, és ha ezt a fontos pillanatot kihagyta volna az életéből, talán romlott volna az állapota. Ha nem is, nehezen tudom elképzelni, hogy megtagadom ezt tőle, úgyhogy végül beleegyeztem az útba, már csak azért is, mert én magam is látni akartam a ceremóniát. Még ha nem is állíthatom, hogy az az év, amíg tanítottam, hatalmas építőkő volt Hagen számára karrier szempontból, mégis a tanítványomnak tekintem, és látni akartam a pillanatot, amikor egy hivatalos dokumentum által is megvalósul minden, amit már tizenöt éves korában láttam a fiúban. Örülök neki, hogy sem saját családja nem foghatta vissza őt, sem a honfitársaim (mint kiderült, részben megalapozott) előítéletei.

 A reggeli ébredés kissé furcsán, enyhén kialvatlanul sikerült. Gondolkodnom kell néhány percet, mire ráébredek, hogy ennek oka minden bizonnyal Liliya hiánya, akivel külön ágyban töltöttük az estét. Még amikor beteg is, még amikor bájitalok altatják is el, az, hogy ölelhetem őt, boldogsággal tölt el. Természetesen ezúttal külön ágyban töltöttük az éjszakát; ha Hagen idővel meg is tudja, hogy az elmúlt években milyen közel kerültem a nővéréhez, nem ez a helyes módja. És nem is tőlem kell megtudnia.

  - Jó reggelt! Köszönöm!- meglep, hogy Hagen már ébren van, és máris reggelit készít, amikor leülök az asztalhoz. Nézem, ahogy dolgozik, és próbálom elűzni azokat a furcsa érzéseket, melyeket az okoz, ahogy látom: ugyanaz, mégis egy másik ember. Az a pár év elég volt hozzá, hogy teljesen felnőtt legyen, sokkal inkább, mint néhány évfolyamtársa, akiket volt szerencsém látni Roxmorts utcáin néhány héttel ezelőtt. Furcsa, hogy most nem viseli az egyenruhát, amelyet erőszakkal elvettek tőle mondvacsinált okokból- igaz, ezzel talán megmentették az életét.

  - Liliya mindenképpen jönni akart, és azt hiszem, jót tett neki a találkozás egészségügyileg is. Ami pedig engem illet, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült ilyen sokat elérned. Sajnálom, hogy ilyen messzire kellett jönnöd érte.- mással talán túl személyesnek érezném ezt, de elég levelet váltottam Hagennel, elég levelet közvetítettem neki és tőle hozzá, hogy ne érezzem úgy, hogy kerülgetnünk kell bizonyos kellemetlen témákat is. Ami a büszkeségemet illeti, azt már egyértelműen elmondtam neki tegnapi gratulációmnál, amikor átadtam neki azt az Asklepios-pálcát, amit kifejezetten Németországból hozattam erre az alkalomra. Talán nincsenek jó emlékei a kígyókról, ezért azt is elmondtam neki, hogy a görög isten szimbólumát Németországban az olyan orvostan hallgatóknak, diákoknak adják, akik már a tanulmányaik alatt megmentenek valakit medimágusi ismereteikkel. Liliya egészen biztosan nem lehetne ma itt Hagen nélkül.

 Belenézek Hagen szemébe, ahogyan megemlíti, hogy egyetlen gyógymód van a betegségre, de az arcomon látható marad, hogy nem tudom, hogy mire gondol. Liliya betegsége valószínűleg nem minden szempontból genetikai azt követően, hogy mi történt az izlandi látogatását követően, de bármennyit dolgoztam a meggyógyításán, bármilyen sokat sikerült elérnem, egészen biztos, hogy nem nevezném többnek az eredményeket tüneti kezeléseknél.

  - Mire gondolsz pontosan?- akárhogy töröm a fejem, gondolok újabb és újabb megoldásokra, hagyományos értelemben egyiket sem nevezném gyógymódnak, még potenciális szempontból sem. Hagen ugyanakkor nem olyan, mint az az ismerősöm, aki jóindulatúan javasolta legutóbb, hogy használjak wiggenweld bájitalt Liliya kezelésére.
Naplózva

Hagen Romanov
[Topiktulaj]
***


Az Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2025. 01. 01. - 17:27:43 »
+1

Quennel Oakley
2003 június, Jingzhu

Pálcaintéssel irányítom a serpenyőt a tányérok felé, és két részre osztom a tartalmát a két tányér között. Egy adagot megtartok még arra az esetre, ha Liliya mégis felébredne, bár jól tudom, az Oakley professzor által fejlesztett bájital mély álomban tartja talán egész napnyugtáig. Könnyebb lenne visszafeküdni mellé, hátha ismét sikerül az, ami tizenöt éves korunkig rendszeres volt. Egyszerűen átmászni a másik álmába, hogy ott se érezze magát egyedül. A felelősség azonban túl nagy. Rám az éber a világban van szükség, ha szeretném, valaha is jobbá forduljon az élete.
Elteszem a pálcám, leülök a professzorral szemben, és kitöltök magunknak egy-egy csésze teát is. A helyi tea egészen más, mint amit Angliában megtapasztalhatott. Igyekeztem mindenből a legjobb minőséget beszerezni, hiszen a vendégjog megköveteli, hogy a legjobbat kapják. Főleg, ha olyan fontos az egyik vendég, mint tulajdon vérem.
- Én nem sajnálom. – válaszolom a professzornak, mialatt a teáskancsót visszahelyezem az asztalra. - Ha akkor nem megyek el, akkor sohasem történtek volna meg azok a folyamatok, amiért jelenleg én most önmagam vagyok. Más környezeti hatások értek volna, és egy másik személlyé fejlődtem volna. Akit bár nem ismerek, mert sosem létezett, de biztos vagyok benne, hogy sosem áll olyan közel a megoldáshoz, mint én most. – arról nem is beszélve, hogy lehet, már rég meghaltam volna. Bízom abban, hogy a professzor tudja követni ezt az egyébként egyszerű gondolatmenetet. Ha ott maradok, akkor vagy megölnek, vagy bármi más történik velem, ami nem ad nekem esélyt azon tudás elsajátítására, amivel most rendelkezem. Épp csak az RBF vizsgáimmal végeztem, amikor eltanácsoltak. Nyilvánvalóan még mindig messze vagyok attól, hogy létrehozzam a Filozófusok Kövét, de már nem tűnik annyira végeláthatatlan, kilátástalan útnak az egész. Hiszek abban, hogy mindennek így kellett történnie, és ha fájdalmakkal is járt a fél évtizedes távolság, ez ennek ellenére a legjobb dolog, ami velünk történt.
Azt lehetett sejteni, hogy a professzor nem gondolatolvasó, és nem fogja egyből érteni, hogy mire gondoltam. Egyedül Rajannak mondtam el az itteni barátaim közül azt, hogy milyen ambícióim vannak. Az indiai (most már volt) gyakornoktársammal Oakley professzor is találkozhatott a tegnapi nap folyamán. Vele elég bizalmas tudtam lenni hozzá, hogy megosszam vele a törekvéseimet. Persze azt mondta, őrült vagyok, hiszen ez senkinek se sikerült már több, mint hatszázötven éve. A professzor is feltétlen bizalmamat élvezi, még inkább, mint Rajan. Az elmúlt években bőven kiérdemelte a bizalmamat.
- A panaceára. – állom Oakley professzor tekintetét. Talán épp olyan őrültnek gondol majd, mint Rajan. Amikor ezt kimondtam, akkor viszont elfogadtam, hogy lesznek, akik őrültnek gondolnak majd, vagy egyszerűen csak nem bíznak a képességeimben.
- Még a Durmstrangban Morozov professzortól tanultam a gyógyító elixírről, ami minden betegséget képes meggyógyítani, függetlenül annak eredetétől és súlyosságától. – ezek biztosan nem idegen információk számára. A szakterülete ugyan nem az alkímia, de óhatatlanul belebotolhatott ezelőtt információkba erről a legendás gyógyitalról. Amivel csak egyetlen probléma van. Nem az elixír elkészítése a nagy feladat önmagában, hanem az a kulcsfontosságú dolog, ami szükséges hozzá: a Filozófusok Köve. A pálcikákat kezembe veszem, hogy megkezdjem a reggelit, de nem fogok még azonnal hozzá.
- Elfogadom, ha őrültnek gondol miatta. Eddig se adtam a rólam alkotott véleményekre. De ez nem választás kérdése. Minden más csak időhúzás. – az ő ideje pedig rohamosan fogy. A látszatmegoldások nem jelentenek tényleges gyógyulást. Nagyon sokat köszönhetünk Oakley professzornak, de ő is tudja, hogy a tüneti kezelések nem jelentenek tényleges gyógyulást. Azt pedig én tudom, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, amihez nemcsak sokat kell még tanulnom, de sok nézőpontot kell megismernem, meghallgatnom. Az övé pedig kiemelten fontos számomra, hiszen egyedüliként akkor sem mondott le rólam, amikor mindenki más, beleértve a családomat cserben hagyott.
Naplózva


Червь проел во мне дыру
И теперь он часть меня
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.143 másodperc alatt készült el 33 lekéréssel.