Anne-Rose Tuffin
Alapok
jelszó|| Főborz Tanárúr Farmerja
nem || nő
születési hely, idő || Wales, Newport; 1988.02.14.
kor || 17
vér || mugli születésű
évfolyam || VI.
A múlt Két kislány ül egy padon a tornateremben. Körülöttük sok másik gyerek rohangászik, üvöltözik, teljes a káosz. Csemetéiket a szülők fél szemmel figyelemmel kísérik, miközben egymással beszélgetésbe elegyednek.
-Neked sincs itt szülőd? – kérdezi a szemüveges kislány a másiktól.
-Nem. Apu dolgozik, nagyi kísért el ide, de be kellett ugrania a gyógyszertárba – mondja a másik mosolyogva.
-És anyukád? – kérdezi érdeklődve.
-Nekem nincs anyukám… - vonja meg a 6 éves kislány a vállát. – Azaz van, de nem ismerem. Mikor nagyon pici voltam elvált aputól, azóta nem hallottam felőle – hangjából egyáltalán nem érződik, mintha ez a dolog nagyon megviselné.
-Ó, értem. Az én szüleim is elváltak. Apukám sem nagyon tartja velünk a kapcsolatot, de legalább most ő hozott el ide, mert anyukám dolgozik. -Mit dolgozik anyukád? – fordul immáron teljes testtel a szemüveges kislány felé Anne-Rose.
-A bankban dolgozik. És a te apukád mit csinál? – kérdez vissza érdeklődve a másik lány.
-Ő ilyen csöves boltban eladó. -Csöves boooltban?! – hitetlenkedik a szemüveges.
-Igen. Csöveket, wc-ket, csavarokat, ilyesmiket árulnak… -Értem. Akarsz játszani? – áll fel a szemüveges.
-Igen, menjünk! – pattan fel Anne-Rose is, majd odaszaladnak egy ázsiai kislányhoz, aki egyedül labdázik.
~~~
Anne-Rose a lovas egyesületével édesapja kíséretében egy versenyhétvégén vett részt. A pénteki napon csak a megérkezés, nevezések leadása, ismerkedés a környezettel zajlott. Ekkor még minden rendben volt, Anne-Rose egyik legjobb barátnőjével, Bernadette-el, két idősebb lánnyal: Cynthia-val és Tiffany-val, valamint az oktatójukkal lovazott, majd a három legfiatalabb lány (Rosie, Bernadette és Cynthia) együtt játszottak, beszélgettek, fedezték fel a területet, Tiffany meg inkább a felnőttekkel tartott.
Másnap kezdődtek a problémák. A szombati napon megkezdődtek a versenyek, délelőtt az egyéni versenyszámok, délután csapatversenyek. Rosie és a lova Glinda gyönyörűen egymásra hangolódtak már a melegítő pályán. Amikor Rosie a lovával a pályára léptetett, mint a filmekben, megszűnt körülötte a közönség zaja, csak a saját szívdobogását és a lováét hallotta. Számára lassított felvételben zajlottak az események, közben pedig olyan hamar vége lett, később apukája örömteli hangja rántotta vissza a valóságba. Mindenki ujjongott körülötte, rengetegen megdicsérték őket, hogy ilyen fiatalon milyen csodálatos pályát lovagoltak, s hogy ezt a haladók is irigylik. Rosie a fellegekben érezte magát, nagyon boldog volt.
Ez a boldogsága azonban nem tartott sokáig.
-Hé Bernadette! Cynthia! Játszunk valamit? – rohan oda a két lányhoz, miután leszerszámozta és ellátta Glinda-t.
-Mi most nem játszunk… - feleli Cynthia. Bernadette még csak rá sem hajlandó nézni, amitől Rosie kissé értetlenkedni kezd.
-Akkor mit csináltok? – érdeklődik tovább Rosie csillogó szemekkel.
-Beszélgetünk – vonja meg a vállát Cynthia.
-Értem. És utána nem akarunk játszani valamit? – kérdi reménykedve a kislány. Erre Bernadette irritáltan felsóhajt.
-Gyere Cynthia, menjünk… - húzza el Rosie állítólagos legjobb barátnője az idősebb lányt. Rosie nem igazán érti, mi történik, de ennek ellenére követi a két lányt lelkesen… egy ideig legalábbis. Azonban a két lány végig levegőnek nézi, nem válaszolnak neki, és Bernadette folyamatosan vontatja tovább a másik lányt, így Rosie kénytelen belátni, hogy nem kívánatos az ő személye köreikben. Bár azt egyáltalán nem érti, hogy miért. Így hát szomorúan elkullog. A felnőttekhez nem akar odamenni, mert biztosan faggatni kezdenék, hogy miért nem a lányokkal van, így inkább kiül a lovak karámjába és csendben, magányosan sírdogál, abban reménykedve, hogy senki nem talál rá így. Fogalma sem volt, mennyi idő telhetett így el, mikor apja szólítja meg. Rosie gyorsan letörli könnyeit, majd feltápászkodik, és mosolyt varázsolva az arcára odasétál apukájához. Ám szemei vörösek és fel is vannak dagadva a sírástól, amit nem tud elrejteni.
-Mi történt, Rosie drágám? - kérdezi egyből az apja, aki tudja, hogy baj van.
-Huh? Semmi nem történt, kicsit beütött az allergia… - dörzsöli meg a kislány a szemeit. Rosie soha nem szokott hazudni apukájának, de a férfi azt is tudja, hogy ezekben a dolgokban szemrebbenés nélkül szokott, noha látszik rajta, hogy valami bántja, de nem akarja ezzel terhelni. A férfi csak sóhajt egyet, hiába erősködne, lánya akkor sem árulná el mi bántja, így felkeresi az oktatóját, hogy kitalálják mivel vidíthatnák fel a lányt.
~~~
Üdvözlégy kedves olvasó!
A nevem Anne-Rose Tuffin, de igazából szinte bármire hallgatok. Leggyakrabban Anne-Rose-nak hívnak, vagy gebének, vagy ragyaképűnek (pedig csak szeplős vagyok, de mindegy), de szólítottak már Tuffinnak, Annának, Anne-nek, Rosalie-nak, Rose-nak, Annarosa-nak, Clementina-nak (wtf?!), vagy a hozzám nagyon közel állók Rosie-nak. Úgyhogy bármire hallgatok már szinte.
Csonka családban élek. Anyukám születésem után nagyjából 1 évvel elhagyott minket. Apu azt mondja, hogy szülés utáni depresszióval küzdött, és addig bírta. Én erről nem tudok nyilatkozni, túl kicsi voltam. Azóta sem próbálta felvenni velem a kapcsolatot, és én sem keresem őt.
Már kiskoromtól kezdve tudtam, hogy állatorvos szeretnék lenni. Imádom az állatokat, imádok a közelükben lenni. Ők őszinték, nem ítélkeznek felettem, önmagamért szeretnek (na jó, meg mert tőlem kapnak finom nasikat). A személyiségem is ennek köszönhetően alakult és fejlődött.
Apunak hála nagyon korán elkezdhettem lovagolni, így már három évesen rendszeres látogatója voltam a helyi lovardának. Amint elég idős lettem hozzá, rendszerint besegítettem a lovak körül. Apa látta, hogy szorgalmas vagyok, nem riadok vissza a munkától és képes vagyok felelősséget vállani, ennek hála beadta a derekát, és egy kutyust is kaptam 6. születésnapomra, akinek Erebor lett a neve. A nagyi nagy Gyűrűk Ura rajongó apuval együtt, így kiskoromban sokat olvastak fel nekem ezekből a könyvekből, így hatalmas Gyűrűk Ura no meg fantasy fan lettem én is.
Az iskolában jól tanultam, főleg mert apu a lovaglást kiváló eredményekhez kötötte. Sok barátom volt, mindenkivel jól kijöttem nagy általánosságban, de ha valaki belekötött másba, aki nem tudta megvédeni magát, akkor én megtettem helyette. Gyakran erőszakkal, így magatartásom nem volt fényes. De hatalmas bajba sosem kerültem, mert igazam volt, csak nem a megfelelő módszerekhez folyamodtam. Na bumm.
Az iskola mellett sokat lovagoltam, sokat lógtam a barátaimmal, időnként a nagyi elrángatott magával shoppingolni, amihez jó pofát kellett vágnom, mert neki is kellett ez, főleg a nagyapa halála után.
Egy szó mint száz, az életem meglehetősen átlagosnak mondható volt, és én imádtam minden percét. Az iskolában is amolyan szociális pillangó voltam, aki mindenkivel jól kijön, egészen addig, ameddig furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok kezdtek történni körülöttem. Ennek az lett az eredménye, hogy sok vitám volt apuval és nagyival, mert nem hittek nekem, legjobb barátnőm is ekkortájt ment át másik iskolába, így úgy éreztem egyedül maradtam. Senki nem hitt nekem, hogy nem én teszem ezeket a dolgokat. Legalábbis nem tudatosan.
~~~
-Rosie, nem hiszem el! Ezt már annyiszor megbeszéltük! - jön utánam apa kiabálva, miközben én trappolva rontok be a házba.
-HÁNYSZOR MONDJAM EL NEKED?! NEM ÉN VOLTAM! - üvöltöm neki, miközben a sírás kerülget.
-Anne-Rose, tudod jól, hogy nem viselem el a hazugságokat! - viszi lejjebb fenyegetően a hangját. Soha nem volt még velem ilyen, ez pedig összetöri a szívemet.
-Mondom! Nem. Csináltam. Semmit! - ismételem kissé toporzékolva, hátha ez nyomatékot ad a szavaimnak. Tényleg nem csináltam semmit. Hozzá sem értem ahhoz a bunkó Travishez. Még nem legalábbis, mert terveztem, hogy beverem az orrát.
-Anne-Rose! A szemembe hazudsz! Többen látták, mit tettél azzal a szerencsétlen fiúval! - üvölt rám ismét. Sosem szokott Anne-Rose-nak szólítani.
- Utolsó esélyed, hogy bevalld a dolgot, másnap pedig bocsánatot kell kérned mindenkitől! - dörren rám. Összerezzenek, nem értem, mi történik.
-De mondom, hogy nem én voltam! - nyüszítek. A könnyek már patakokban folynak az arcomon, és már az orrom is teljesen betaknyosodott. Nem szeretem, amikor meg sem hallja, amit mondok. Annyira igazságtalan!
- Miért nem hiszel nekem? Sosem hazudtam ilyen dolgokban neked…-Elég volt! Szobafogságot kapsz két hétig, és nem belátható ideig a lovaglástól is eltiltalak! - zárja le vitát apu. Látom rajta, hogy nagyon csalódott bennem, pedig az igazat mondom!
-Ezt nem teheted! Miért, miért nem hiszel nekem? Az igazat mondom, esküszöm! - könyörgök neki, de már csak elég szaggatottan tudok beszélni a sírás miatt. Majd csöngetnek.
-Indulj fel a szobádba! - apu megadja a végső döfést azzal, hogy elfordul tőlem és elmegy ajtót nyitni. Én pedig teljesen megsemmisülten állok ott a nappaliban, majd a testem mozdul magától, és bemegyek a szobámba. Az ágyamig elvonszolom magam, ahova leroskadok, és úgy bőgök, mint eddig még soha.
Kopogást hallok. Először nem válaszolok.
Kopogás ismét.
-Hagyj békén! - szólok ki,még mindig a sírással küszködve.
-Rosie, valaki beszélni szeretne veled… - apu hangja kissé értetlen. Most bezzeg Rosie-nak szólít. nem reagálok, csak amikor benyit. Morcosan nézek rá, majd mielőtt szólhatna bármit, könnyeimet törölgetve kimasírozok mellette az ajtón keresztül a nappaliba. Nem is tudom, mire számítottam, ki lesz ott, de biztosan nem erre. Egy idősebb, magas, szigorú tekintetű, elegánsan öltözött nő áll ott a nappaliban.
“Vajon ki lehet ez?” fut át a gondolat az agyamon. Fogalmam sincs, nem ismerős számomra. Gyorsan összeszedem magam, még egyszer letörlöm a könnyeimet a pulcsimmal, majd odalépek kezemet nyújtva a nőnek.
-Anne-Rose Tuffin vagyok… - kezdem halkan a bemutatkozást. A nő elfogadja a kézrázást.
-Minerva McGalagony. Örvendek a találkozásnak, Ms. Tuffin - a következő pillanatban egy levelet nyújt felém. Értetlenül nézek a levélre, majd a nőre, közben tétován átveszem.
-Mi ez? - szalad ki a számon. A levél egyik oldalán a nevem és a címem szerepel, a másik oldalon pedig…
- Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola? - olvasom fel hangosan. Minden fájdalmam és bánatom eltűnik, ahogy az értetlenség és izgalom veszi át a helyüket. Nem is kérdezek többet, felbontom a levelet.
-Ez most valami vicc? - szalad ki apu száján, ahogy előre lép.
- Hölgyem, én alapból értékelem a humort, de ez most nem egy olyan téma és pillanat, amikor…-Nem, ez egyáltalán nem vicc Mr. Tuffin - szakítja félbe a nő.
- A különleges események, amelyek mostanában a lánya körül történtek, mind azért vannak, mert… - nagyjából ekkorra érek a végére a levélnek, mert csak gyorsan végigfutottam, hogy leszűrjem a lényeget.
-VARÁZSLÓ VAGYOK! - kiáltok fel izgatottan.
-Nem, a női mágiával rendelkező egyéneket nem varázslónak, hanem boszorkánynak hívjuk… - próbál helyesbíteni a nő, de meg sem hallom. Örömömben ugrálni kezdek és újra és újra csak azt hajtogatom, hogy: “Varázsló vagyok!!!”. Apu teljesen értetlen, McGalagony pedig hagyja, hogy kiörömködjem magam. Ezután leültet minket, hogy alaposabban átbeszéljük a dolgokat. Részletekre annyira már nem emlékszem, de elmagyarázta, hogy miért történtek azok a balesetek mostanában, ami miatt apuval sokat veszekedtünk, és hogy a Roxfort arra hivatott, hogy megtanítson használni az erőmet és kordában tartani azt. Elég hosszú beszélgetés volt, részletes tájékoztatót kaptunk az iskola működéséről, hogy bentlakásos az iskola, így szeptemberben vonattal eljutok a Roxfortba, karácsonyi szünetben meg nyári szünetben tudok tulajdonképpen hazatérni. Elmondta azt is, hogy ha úgy ítélem meg, a varázsvilágban is karriert építhetek, de szabadon visszatérhetek a mugli világba is. Azt is megtudtuk, hol lehet majd beszerezni a felszereléseket az iskolába.
Apukám továbbra is nehezen hitte el a történéseket, de McGalagony professzor demonstrálta a dolgokat neki, így már kénytelen apu is elhinni, hogy a mágia az létezik, én pedig varázsló vagyok! Azaz bocsánat, boszorkány…
Miután a professzor elment, én még mindig boldogan csillogó szemekkel és hatalmas vigyorral az ajkaimon forgatom a levelemet.
-Rosie, én… bocsánatot kérek tőled… - mondja bűnbánóan lehajtva a fejét. Alapvetően haragudnék rá, de olyan boldog lettem, hogy el tudom engedni a korábbi sérelmeimet. Felpattanok és átölelem.
-Minden meg van bocsátva, ha engeded, hogy ide járjak! - mondom neki.
-Ezek után hogy ne engedném… ha ilyen boldognak látlak… Csak hát… Mi lesz Ereborral? - kérdi a kutyára pillantva, aki a kiabálásunk miatt inkább elbújt, s mostanra merészkedett újból elő. Leguggolok, az öreg boxer pedig odaballag hozzám és arcon nyal.
-Őt már nem vihetem magammal, nehezen viseli a változásokat, tudod te is nagyon jól! - mondom apukámnak. Sóhajt egyet, leguggol ő is mellém, hogy megvakargathassa az öregfiú fülét.
-Tudom. De hiányolni fog téged…-Ahogy én is őt. Meg titeket is! De majd rendszeresen beszélünk, és ha itthon vagyok, viszem majd magammal mindenhova - mondom apunak.
-Jól van drágám. Na gyere, felhívom a nagymamádat, elmegyünk ünnepelni.-JÓÓÓ! - ugrok fel vidáman, mire Erebor is felugrik és vidáman megugat.
- Menjünk Joe bácsi hamburgerezőjébe, mert oda jöhet Erebor is! - kérem, mire Erebor újabbat ugat.
-Rendben, úgy lesz, ahogy szeretnéd! - nevet fel apu.
~~~
Nos mondanom sem kell, ezután minden megváltozott. Az első nagy WOW! dolog az Abszol Út volt számomra. Itt szereztük be a tanévhez szükséges felszereléseket, mint például az üstöt, tollat, pergament, tintát, ruházati kellékeket, teleszkópot, üvegfiolókat, satöbbi, satöbbi. Na meg a legfontosabb, a pálca! Egyedül mentem be a pálcás boltba. Jó, hogy apu nem jött be velem, mert szívinfarktust kapott volna a hatalmas rombolástól, amit ott végeztem, míg meg nem találtam a pálcámat. Pedig eskü, nem direkt volt, és a kedves bácsi szerencsére nem is volt rám mérges emiatt. Nem kell aggódni, bocsánatot kértem tőle, meg fel is ajánlottam, hogy segítek rendet rakni. A pálcás bácsi azt mondta, megoldja, és egy suhintással igazából rendet is tett. Nagyon menő volt!
Apu vigaszdíjként, hogy nem hitt nekem hosszú időn át, vett nekem egy baglyot, akit Chicken Nugget-nek neveztem el. Az Elizabeth-et azért kapta meg harmadik névnek, mert apu szerint így gagyi volt, nem vicces. Úgyhogy Chicken Elizabeth Nugget lett a neve. Pont.
A Roxfort egy csoda! Első pillanattól kezdve el voltam ájulva az épülettől, a környezettől, a varázslattól, ami a helyet körüllengte. A vonatút, új emberek,
új barátok, új élőlények, új kalandok, mind-mind rám várt, hogy felfedezzem és megismerjem őket.
Mint számomra kiderült, itt is vannak társadalmi különbségek, például az olyan mugli születésűeket, avagy egyesek szerint “sárvárűeket” mint én, vannak olyanok, akik megvetik. Oh well. Erre csak ennyit tudok mondani. Ezeknek az embereknek biztos szúrhatja a szemét, ha egy olyan születésű, mint én jobb náluk bármiben is, ami mágiához köthető. Nos, ez szar ügy hapsikáim.
Mint kiderült számomra, itt volt egy háború is, mielőtt ide kezdtem volna járni. Volt valami nyomott képű rosszarc, aki nem tudott megölni egy kisbabát, aztán az a kisbaba megnőtt és eltávolította a rosszarcot az egyenletből. Érdekes történet, annyi bizonyos, izgalmas is lett volna részt venni benne, de talán jobb is így. Nem akarnám elveszíteni a barátaimat egy ilyen csata közben, ettől még a gondolat is kiráz.
Az első két évben nagyon odatettem magam, folyton belekotnyeleskedtem mindenbe, nagyon vágytam a figyelemre és a barátokra. Aztán másod- és harmadév között rájöttem, hogy ez így nem fog működni. Hagyni kell a dolgokat, hogy a maguk medrében sodródjanak, így visszább vettem a barátkozási műveletből és inkább a magam dolgával törődtem, ami azt jelentette még több időt szenteltem az iskola, a Tiltott Rengeteg és Roxmorts titkainak megismerésére, Hóborc elleni merényleteimre, valamint a varázslényekre. Hagrid jó cimborám lett, sokat járok hozzá beszélgetni, esetleg elkísérem ide-oda miközben a dolgait intézi.
Szerencsére rengeteg felfedezni való van itt, illetve még ott vannak az órák is, amelyekre lelkesen készülök. Apukám jól belém nevelte ezt a szorgalom dolgot, így a kiváló tanulmányi eredményeimet áthoztam ide is… és hogy ne legyen olyan unalmas minden, a “rosszaságomat” is megtartottam. Bár én ezt inkább egészséges kalandvágynak, mókázásnak és mások megvédésének nevezném, de rövidíthetjük így is.
Most már a hatodik évemet taposom itt, túl az RBF-eken, amiken szerencsére elvárásaimnak megfelelően teljesítettem. Mesélnék még szívesen, de úgy vagyok vele, hogy a pillanatokat megélni kell, szóval mennem kell, mert jön Hóborc. Ma lesz a nap, amikor sikerül alaposan megtréfálnom!
Jellem
Amikor valaki először megpillantja Anne-Rose-t reggel a nagyteremben két szelet kalács felett ücsörögve, nem az lenne az első gondolata, hogy ez a lány az egyik legnagyobb kalandvágyó bajkeverő a Roxfortban. Ahogy ott ül a reggelije felett karikás szemekkel, arcán mintha sötét felhők úsznának keresztül, aurája meg egyenesen azt sugallja : “Ha hozzám szólsz, kitépem a carotis-od a helyéről!”. Jó, az arca nem csak reggelente ilyen, amikor amúgy is fáradt, morcos és nyűgös, de ennek ellenére nagyon sokszor csillognak a szemei, vigyorog mint a tejbetök. Már egy ideje nem barátkozik aktívan, de ha valaki nyit felé, akkor azt boldogan veszi. Van egyfajta stílusa, ugyanis eléggé hangos, sokat beszél, csapong a témák között, nehezen tud megülni a fenekén, keresi a bajt (amit ő csak kalandnak hív), szeret viccelődni, tréfálkozni, gyakran nagyon fura és bolondos, de akit ezen tulajdonságai nem riasztanak el, az nyer magának egy olyan barátot, aki mindig kiáll mellette, akivel együtt sírhat vagy éppen nevethet, aki magát dobja inkább a busz alá, hogy barátja megmeneküljön, aki hűséges, jó hallgatóság, ha szükség van rá, kedves, törődő és mindig segítségre kész. Nem ő a józan ész megtestesítője, ha egy izgalmas kaland lehetősége villan fel szemei előtt fejest ugrik az ismeretlen veszélyekbe.
Nagyon bátor, már-már vakmerő. Szinte semmitől sem fél, vagy félelmeit le tudja győzni. Kivéve a tériszonyát, mert ott bárhogy próbálkozik, az évek múltával csak egyre jobban fél.
Alapvetően konfliktuskerülő, de a gyengébbekért mindig kiáll. Nincsenek frappáns visszaszólásai, így előfordul, hogy ezen próbálkozásai gyatrára sikerednek, de legalább a végén rajta fognak nevetni, és nem azon, akit eleinte kipécéztek maguknak.
Lételeme, hogy végrehajthassa a tökéletes prank-et Hóborcon. Általában Rosie a szenvedő alany, ugyanis a kopogó szellemnek sok-sok évnyi előnye van tapasztalat ügyileg, mint a lánynak, de Rosie kitartó és hajthatatlan ebben is, így a rengeteg kudarc ellenére sem adja fel.
Általában mindenről van egy véleménye, amely nehezen megváltoztatható, de elfogadja, ha nincs közös nevezőn valakivel (viszont sok sikert az ő nézőpontjának megváltoztatásához). Nem szereti az előítéleteket, mégis neki is van mindenkiről egy alap kép a fejében, ez viszont könnyen változik, ha alaposabban megismer valakit.
Arcára mindig kiül mit gondol, nem igazán tudja titkolni érzéseit. Általában a sértések leperegnek róla, de rosszabb napjain, vagy egy igazán jól megválasztott sértéssel meg lehet ríkatni, noha nagyon keményen küzd ellene.
Nagyon magas az érzelmi intelligenciája, azonban bizonyos helyzetekben nehezen tudja kifejezni támogatását mások felé. Az ismeretségek elején kínosan érzi magát a fizikai kontakttól, de ahogy valaki fokozatosan közel kerül hozzá, ezen akadályokon át tud lendülni. Szeretné, ha mindenki szeretné, de értékeli az őszinteséget és ha valaki nyíltan megmondja neki, hogy nem kér a társaságából, vagy tettekkel kifejezi ezt, akkor nem erőlteti a dolgot.
Sokat beszél, még többet nevet, nagyon gyorsan tud változni a hangulata, még gyorsabban tud különböző témák között csapongani, emiatt elég nehéz lehet őt követni. Ha egyedül van szinte mindig álmodozik. Valamennyire érdekli mások véleménye, de nem feltétlenül akar megfelelni az elvárásaiknak, legalábbis ezt igyekszik elhitetni magával. Alapvetően egy nyílt könyv, ami a szívén az a száján, de a saját problémáiról, negatív érzéseiről nem szokott beszélni, mert úgy gondolja, csak teher lenne mások számára.
Bár elsőre nem úgy tűnik, de van egy elég erős önbizalomhiánya, valamint torzult önarcképe. Például a testével semmilyen szinten nincs kibékülve, ezért öltöztödik úgy ahogy, ezért nem néz a kelleténél többet tükörbe sem.
Talán az egyik legrosszabb negatív tulajdonsága, hogy előbb cselekszik/beszél, mint gondolkodik. Verekedésre is hajlamos, de csak akkor szokott csetepatéba keveredni, ha másokat akar megvédeni. Eléggé maximalista, így ha valami nem úgy sikerül, mint ahogy azt ő szerette volna, hamar frusztrálttá tud válni, s ezt olyanokon tölti ki, akik nem feltétlenül érdemlik meg. Szerencsére hamar észre szokta venni magát s rögtön bocsánatot is kér érte.
Apróságokmindig || lovaglás, állatok, varázslények, csoki, fantasy könyvek, társasjátékok, Hóborc megtréfálása, a Roxfort felfedezése, őrült kalandok, SÁRKÁNYOK!
soha || savanyú vagy keserű dolgok, banán, porcelán babák, bohócok, álszent emberek, tiniregények és enemies to lovers könyvek (igaz folyamatosan ilyeneket olvas)
hobbik || lovaglás, olvasás, túrázás a hegyekben a családdal, társasozás, videójátékok, mágikus lények megfigyelése, prank-ek kitalálása, megtervezése és véghezvitele, a kastély és környékének felfedezése
merengő || Legjobb: amikor először találkozott azzal a lóval, akit mai napig is lovagol: Wildfire egy quarter mén, aki szinte senkit nem enged a közelébe, de Rosie-val különleges kapcsolatot ápol
Legrosszabb: nagyapja halála
mumus || magasság
Edevis tükre || létrehozni a saját kórházát legendás lények számára
százfűlé-főzet || kakaóbarna színű, sűrűn kavargó folyadék. Vajaskalács és kakaó illatú megszagolva, de belekortyolva erősen csípős, meleg de közben édeskés utóízű.
Amortentia || fenyőerdő zsenge friss illata egy kiadós nyári zápor után, lószőrszaggal és egy kis mentollal megfűszerezve
titkok || - szeret történeteket írni, de nincs megelégedve velük, így nem mer róla senkinek sem mesélni
- a laza havercsaj szerepében szeret tetszelegni, de mélyen legbelül ő is vágyik a románcra, de retteg, hogy összetörik a szívét
- van egy függősége a tejtermékek iránt
- ha komfortosan érzi magát valaki mellett, akkor a haját a füle mögé tűri, ezzel jobban láthatóvá válik az arca, ami ilyenkor gyakran kipirul
azt beszélik, hogy... || apakomplexusa van és az idősebb férfiakra bukik
A családapa || Samuel Tuffin (41) – eladó egy szerelvényboltban, mostanában léptették elő üzletvezetővé. Rosie odáig van apjáért, imádja és igyekszik segíteni neki mindenben. Bűntudata van amiatt, hogy az év nagy részében nincs vele, így nagyon gyakran leveleznek.
anya || Sylvia Farell (38) – mikor Rosie kisbaba volt elhagyta őket (szülés utáni depresszió), mára már semmi kapcsolata sincs volt férjével és lányával.
nagymama|| Margaery Tuffin (63) – Rosie felnevelésében szerves részt vett a nagymama, és a lány anya-figuraként tekint rá mai napig. Imádják egymást, s bár Rosie nem az a tipikus lányos lány, de mivel a nagymamájának ő az egyetlen női leszármazottja, ezért egyszer-egyszer erőt vesz magán, hogy jó pofát vágjon egy vásárlós körúthoz.
nagypapa || Gustav Tuffin (58 volt, mikor elhunyt) – nagyapjával nincs sok kapcsolata, viszonylag korán meghalt, mielőtt igazán elkezdhettek volna kötődni egymáshoz.
állatok || Erebor - a család immáron idős boxer kutyája. Nagyon imádja Rosie-t, s amikor a lány otthon van, szó szerint minden idejüket együtt töltik.
Chicken “Elizabeth” Nugget – Rosie macskabaglya. Olyan, mint a gazdája: hangos, rossz, néha eléggé idegesítő, de mindig ott van, ha kell és tud aranyos is lenni, bár ez a ritkább.
Fogykos és Sasuke – anyja fia cica család. Fogykos-t rendszeresen gyógyszerezni kell, így már Rosie viszi magával a Roxfortban. Mióta a lány kezeli jobban összeszedte magát. Pajzsmirigy túlműködése van, valamint vesés diétan van alapvetően, pont azért, mert amúgy is kunyerálni szokott mindenkitől. Kicsit kancsal, elölharapásos is, tényleg egy igazi fogykos kinézete van, de aranyos macska.
Családtörténet ||Anne-Rose Samuel Tuffin és akkoriban még Sylvia Tuffin lányaként látta meg a napvilágot. Születése után anyja Sylvia súlyos szülés utáni depresszióval küzdött. Eleinte a nő ezt megpróbálta elfojtani, majd Samuel segítségével szakembereket is felkeresett, de nem javult állapota. Ez odáig fajult, hogy egyszer a kislány fürdetése közben szakadt el a cérna a nőnél, s ahogy a fiatal Rosie bömbölt a fürdőkádban, mert kicsípte a baba popsiját a kaki, a víz pedig olajat öntött erre a tűzre, a nő otthagyta a gyereket a kádban, akinek a feje a víz alá merült. Szerencsére az apja pont akkor ért haza, így a kislány nem fulladt meg, ám ebből a házaspár közt óriási veszekedés lett, ami végül a pár elválásával végződött. Rosie anyja még aznap elhagyta a közös házukat, majd viszonylag hamar, közös megegyezéssel belekezdtek a válás procedúrájába. Samuel kénytelen volt visszaköltözni a szülei házába, mivel az akkori lakásukat eladták, a vagyont pedig elfelezték volt feleségével. Az volt Sylvia és Samuel között a megegyezés, hogy Sylvia soha többé nem lép kapcsolatba a lányukkal, cserébe Samuel nem fog gyerektartást kérni tőle.
Ez Gustav-nak, Samuel apjának szúrta a szemét, de ennek ellenére segítette mindenben a fiát. Eleve nem volt szimpatikus neki Sylvia, mással akarta volna összeboronálni a fiát, így volt egy alap ellenségesebb viselkedése a kis Rosie felé. Bár próbálta magát győzködni, hogy nem a kislány tehet róla, de túlságosan is hasonlított az anyjára, amin Gustav nem tudott túllépni. Ezzel szemben Margeary, Rosie nagymamája imádta a kislányt. Mindig ő vigyázott rá, rengeteget voltak együtt. Gustav és Margeary segítségével Samuel tudott egy kisebb házat venni maguknak, így Rosie-val négy éves korában elköltöztek a saját kis otthonukba.
Rosie minden szeretetet és törődést megkapott, sosem érezte az anyjának hiányát. Szerényen éltek, de nem kellett sok mindenről lemondaniuk.
Aztán egy hétvégén Samuel és Rosie versenyre készülődtek. Gustav nem értett egyet a dologgal, hogy csak azért menjenek el versenyezni, mert a kislány szeretne (az volt az első lovas versenye Rosie-nak, ügyesen lovagolt, de még sok mindent kellett tanulnia), a kislány viszont ragaszkodott hozzá.
Gustav rosszul lett szombat este, így a verseny hétvégét megszakítva robogott haza Samuel és Rosie a kórházba. Gustav szívinfarktust kapott. Margeary ott volt mellette, a nő már kisírta szemeit, mikor apja és lánya megérkeztek. Samuel rögvest apjához rohant, Rosie viszont távolabb állt meg a férfitől, aki bár úgy általánosságban támogatta, de érezte az elfojtott ellenszenvét iránta. Rosie már érezte, hogy baj van. Érezte, mikor Gustav egyenesen ránézett, szemeiben könnyek jelentek meg. A többiek nem vették észre, de tátogott valamit Rosie felé.
“Bocsáss meg nekem…”
Bár sosem volt szoros a kapcsolata nagyapjával, de Rosie szemében felhalmozódtak a könnyek, ahogy a férfi halála előtt realizálta, hogy hibát követett el. Hibát követett el, hogy nem szerette jobban az unokáját, hogy nem töltött vele több időt. Anne-Rose vett egy hatalmas levegőt, hogy erőt gyűjtsön, s ezzel párhuzamosan Gustav kilehelte utolsó lélegzetét. Az EKG monitorja már egy ideje sípolt megállíthatatlanul, nővérek, orvosok jöttek, megkezdték a férfi újraélesztését. A családot kitessékelték onnan, s míg Gustav és Margeary rettegve reménykedett abban, hogy sikerül visszahozniuk a férfit, Rosie tudta, hogy már nem fog visszatérni a nagyapa. Soha többé…
A temetés után a nagymami beköltözött Rosie-ékhoz, onnantól kezdve hárman éltek együtt az állatokkal, egészen addig, ameddig Rosie el nem kezdett a Roxfortba járni.
Külsőségekmagasság || 168 cm
testalkat || átlagos- kicsit sportosabb
szemszín || Barna
hajszín || Barna
kinézet ||Átlagos magasságú, eléggé átlagos testalkatú lány. „Seszínű” barna haja, barna szemei vannak, arcán pedig szeplők sokasága tarkítja az amúgy világos bőrét. Alapvetően haját kiengedve szereti hordani, ami többnyire takarja arcának egy jó részét.
Rosie-nak eléggé eltorzult képe van önmagáról, ezért nem is szeret tükörbe nézni, csak reggelente annyira, hogy a csipát sikerült-e kimosnia a szeméből, illetve hogy a haja meg a ruházata megfelelően ápol és eltakar. Nincs kibékülve sem a testével, sem az arcával, ez nyilvánvalóvá válik bizonyos megjegyzéseiből is.
Sminket nem használ, lusta is hozzá, meg hát olyan szinten ügyetlen az ilyen dolgokban a kezeivel amúgy is, hogy ez szinte lehetetlenné teszi számára, még ha szeretne is amúgy időt szánni az ilyesmire. Ruha ügyileg szereti a talárt, mert szuperül eltakarja a testét. Ha nem talár van rajta, akkor szereti a bő ruhákat. Előfordul, hogy felhúz szűkebb darabokat, de akkor azt mindenképp ellensúlyoznia kell egy bő ruhadarabbal (pl.: Bő túlméretezett pulcsi alá felhúz skinny jeans-t vagy leggings-et). Imád ezek mellett valamilyen fejfedőt hordani, nyáron baseball sapkát, télen meg rendes meleg téli sapkát. Ékszereket kiegészítőket nem hord, zavarják. Egyedül néha egy régi órát lehet látni a csuklóján, melyet a nagymamájától kapott egyik születésnapjára. Szoknyát, ruhát nem igazán hord, csak ha muszáj igazából. Cipőkből a kényelmes, sportos darabokat részesíti előnyben. Fő a funkcionalitás!
A tudásvarázslói ismeretek ||
Rosie-nak annak ellenére, hogy mugli születésű, kiváló érzéke van a mágiához. A különböző bűbájok elsajátítása nagyon egyszerűen megy neki, Bájitaltanhoz is van tehetsége, bár ha nem tétre megy a dolog szeret kísérletezni, ami nem mindig sül el jól (párszor már az arcába robbantotta az üstöt), Átváltoztatástanból is remekel. Mivel amióta az eszét tudja állatorvos akar lenni, imádja az állatokat, így a szívéhez legközelebb álló tantárgy a Legendás Lények Gondozása óra. Ebben remekel, nagyon sok szabadidejét áldozza arra, hogy tanulmányozza ezeket az állatokat saját maga, Newt Scamander a példaképe, az összes könyve is megvan és ezeket már oda-vissza kívülről is fújja. Pont ezért Gyógynövénytanból is szorgalmasan készül az órákra, mindig órákon felül is megy, kérdez, utána olvas dolgoknak. Mugliismeretet igazából tölteléktárgyként vette fel, abból származása miatt gond nélkül teljesít. Amik nehezebben mennek neki, azok a számára elvontabb tárgyak (Asztronómia) illetve a nagyon magolós tárgyak, amire nincs feltétlenül szüksége (Rúnaismeret és Mágiatörténet). Sötét Varázslatok kivédése órákon az elméletet gond nélkül megtanulja, a gyakorlati részével vannak problémái, főleg ha párbajozásról van szó. Ez inkább a saját korlátainak tudható be, hogy nem szeretne fájdalmat okozni másoknak (ha nagyon felidegesítik, akkor az más tészta).
Az egyetlen dolog, amihez nem tudta magát hozzászoktatni, az a repülés. Fiatalabb korában még amikor elkezdte az iskolát egész jó volt a tériszonya, ám így 17 éves korára már nem igazán tud 2-3 méternél feljebb emelkedni a talajról, anélkül, hogy leájulna a seprűről. De thestral vagy hipogriff hátán ilyen problémái nincsenek, csak ereszkedésnél liftezik a gyomra. Pedig kviddicshez lenne tehetsége, erőset és messzire tud dobni, és az irányérzéke is meglehetősen jó, csak hát… az a fránya tériszony ne lenne.
Patrónusa egy kutya, alapvetően erős patrónust tud idézni jobb napjain. Rosszabb napjain, mikor teljesen maga alatt van és csak a rosszat látja mindenben, egyáltalán nem is képes megidézni.
Non-verbális varázslatokhoz nagy érzéke van, de ez is jelentősen függ attól, hogy boldog és viszonylag magabiztos napja van-e, vagy lehangolt, az egész világ gyűlöl és ellenem van napja.
Mumusával nagyon küzd, de olyan szinten tériszonyos, hogy lefagy, és képtelen az ellenvarázslat végrehajtására.
Gyógyító mágiákat is lelkesen tanulja akár könyvekből, akár Madame Pomfrey-tól.
Már harmadévesként felkereste McGalagony professzort, hogy szeretne animágussá válni, ám akkor elhajtották. Idén újra próbálkozott az igazgató asszonynál, aki most már beadta a derekát és magánórákat kezdett adni neki év elejétől, hogy Rosie animágussá válhasson majd valamikor a jövőben.
pálca típusa || bükkfa, unikornisszőr maggal, 10 és ¾ hüvelyk hosszú, kifejezetten rugalmas
RBF ||
Sötét Varázslatok Kivédése: K
Átváltoztatástan: K
Bűbájtan: K
Bájitaltan: K
Gyógynövénytan: K
Asztronómia: V
Mágiatörténet: V
Mugliismeret: K
Legendás Lények Gondozása: K
Rúnaismeret: V
Egyéb
avialany || Blanca Soler
Roxfort RPG
Szerző