6. csoport - S ezt a jövőt láttátok?

[JÁTÉKOSOK:]

S EZT A JÖVŐT LÁTTÁTOK?
"A jövőt megpróbálni megjósolni... balekok játéka."

JÁTÉKOSOK:
Jó oldal:

• Jada Bourgh
• B. Lizandra Kenneth
• Morgan Williamson
• Giacomo Santiera
• Lavender Brown
• Sybill Trelawney

Rossz oldal:

• Cerberus Avery
• Fenrir Greyback  

SORREND:

• első körben nincs

HELYSZÍN:

• A jóslástan torony.

REAGHOSSZ:

• minimum: 200 szó
• maximum: nincs.

JÁTÉK IDEJE:

• 1998. május 2.
• (A védőfal leomlott, Halálfalók és mágikus lények lepték el a kastélyt)

VESZÉLYEK:

• könnyebb sérülések
• maradandó sérülések
• halál

NJK-K HASZNÁLATA:

• Nem engedélyezett.

KALANDMESTER:

• kalandmester neve: Csámpás
• mesélő neve: James Wolf
• kalandmester első reagjának időpontja: Október.08.
• kalandmester reagjainak sűrűsége: 10 naponta.

SZABÁLYOK:

• Aki nem ír 10 nap alatt, nem mesélődik ki a kalandból, de súlyos sérülésekre kell számítania. Második alkalommal eltávozik köreinkből. (Értelmezzék ezt úgy, ahogy tetszik. )
• Beszéd: félkövér fehér
• Átkok színe: félkövér firebrick
• Védekező varázslatok, bűbájok :  félkövér steelblue
• Figyelem! A háború véres és kegyetlen, de ettől még ne legyetek VP-k! (Amíg az én kezemben a sorsuk, addig erre nagyon figyeljenek! )

   Festményre mázolt képekként merevedik  meg mindenki, mikor a sziszegésszerű hang ismét a kastélyba tör, s miután elhallgat, sem mer igazán mozdulni senki sem. Várnak. Senki sem tudja, mégis mire, egyszerűen csak várnak, aztán a birtok megremeg, s mindenki tudja, baj történt. A csata kezdetét vette, kintről üvöltés hangzik, az ablakok homályos tükrén át látni, ahogy fények cikáznak. Talán épp a barátod mészárolják le odakint. Talán csak egy ismeretlen zuhan le a hídról. Talán te leszel a következő. Baljós gondolatok kavarognak minden bátor ifjú elméjében. Vajon jól tették-e, hogy itt maradtak küzdeni? Vajon tudnak-e majd segíteni? Egyáltalán túl fogják-e élni ezt az egészet?
   A jóslástan torony az első, mely sérülést szenved, Barbara, és Jada, kik épp csak annyira futottak össze, hogy a sarki lépcsőnél tolongó tömeget kikerüljék, reflexszerűen egymásba kapaszkodnak, ahogyan a torony megrázkódik az átok súlya alatt. Hatalmas robaj fentről, majd porfelhőt pöfékel a boltíves bejárat. Pár másodpercig néma csend a lépcsőházban, mindenki feszülten figyel, aztán egy keserves sikoly szakítja meg eme csendet. A diákok egyenként rezzennek össze, az erekben megfagy a vér, a tekintetekre színtiszta félelem ül. Senki sem mondja ki, de mindenki tudja. Itt vannak.
   A felgyülemlett sereg ekkor megindul, most már mindenki sokkal gyorsabban akar lejutni a lépcsőn, mindenki a lehetetlent próbálja végrehajtani. Menekülnének. A lányok egymásra néznek, mindkettejük lelkiismerete nagyobb annál, minthogy fejvesztve futni kezdjenek, ám mégsem tudják, mitévők legyenek. Kicsivel lentebb egy bátor ifjú azonban nem vesztegette az idejét, a lépcsőn állva, - s ezzel el- is állva a menekülők útját – máris társait szólongatta, segítségre felhívva mindenkit, száját többször is elhagyta a "gyávák" szó, illetve más, itt most nem helytálló káromkodások. Igen, Morgan Williamsont fűtötte a tenni akarás, s nem volt ezzel másként Giacomo sem, aki meghallva a lelkesítő szavakat, kivált kevésbé vakmerő háztársai köréből, s a hugrabug ház hősei közé vésve magát, a hollóhátas mellé cövekelt.
   Ekkor rontott ki Lavender Brown a jóslástan terembe vezető folyosóról. Szaporán köhécselt, s borzalmasan nézett ki. Könnyáztatta arcát por, s piszok borította.
- Valaki segítsen! Kérem! A fél torony beomlott, és Trelawney professzor beszorult a fal alá!  - körülnézett, majd ajkait keserves sikoly hagyta el, a fal tövébe roskadt, s zokogni kezdett. Sosem bírta a feszült helyzeteket, s ezúttal kedvenc tanereje kívánt mihamarabb távozni az élők sorából.
   Nos, hölgyeim, s uraim… a döntés magukon áll. Bizonyítanak-e házuknak, mégis… be tudják-e bizonyítani, hogy meg van önökben a mersz, a bátorság? Segítenek-e egy összeomlott diáktársuknak, s a tanárnőnek?

   Nem sok diák reagált Ms. Brown kérlelésére, s még kevesebben mutattak segítő szándékot, mikor odabentről mély férfihang ördögi nevetése hallatszott. Cerberus Avery már roxfortos korában is gyűlölte a jóslástant, s ezúttal kiélhette minden beteges vágyát, mely oly rég  fűtötte. Egy intéssel söpörte félre a lila függönyt, melyet a szél útjába fújt, majd gúnyosan társára, Graybackre vigyorgott. A kerek hold oly sápadtra festette a jóslástan terem megmaradt, s felismerhető részeit, amilyennek azt még nem láthattuk. Kellemes szórakozást kívánok, uraim! Ez a játéktér ma este az önöké!

határidő: október 18. 22.

[Wyrd bið ful aræd - A sors megkerülhetetlen]

Wyrd bið ful aræd - A sors megkerülhetetlen

- Vissza nyomorult earslingek! Az életetekért küzdötök! Mentek, harcoltok, vagy meghaltok, ha elfuttok! – és ez még csak apró tárháza annak, amit a pánikba esettek nyakába zúdítok szavaimmal. Eddig nagyon bátrak voltak, de most, hogy érzik nyakukon a kötelet, hallottuk a robbanást s tudjuk, itt vannak, most kétségbe esnek és futnak, holott szerintem az egyedüli út az, amit a patkány tesz, ha melegítik fém csapdáját: átrágja magát a húson, hogy túléljen. Nekünk is ezt kell tenni ellenségeinkkel. Ha sikerül, élhetünk, ha nem, belepusztulunk, de legalább szép véget érünk. Nem mondom, én is félek, az izmaim meg-megrándulnak önkéntelenül olykor, a szorongás se áll oly messze tőlem, mert valamelyest pesszimista is vagyok, ugyanakkor, ha rosszabbra számítok, az esetleges jó sokkal pozitívabb lehet. Így kieresztem a hangom, hogy megnyugvást nyerjek benne s talán a többiekre is sikerüljön valami hatást gyakorolnom. Úgy látszik nem csak a köves talajra szórom szavaim magvait, mert van, aki megáll és megveti a lábát velem együtt. Rávigyorgok, ahogy mellém plántálja magát, majd szólok is hozzá.
- Végre valaki! Azt hiszem ezt a lépcsőt kéne tartanunk. Itt a forduló, innen felfelé és lefelé is tudunk figyelni, a sarok fedezéket ad… - nem nagyon fejezhetem be eszmefuttatásom és a kivitelezés felől is kétségeim támadnak, ahogy A rémült női hang és köhögés megüti a fülem. Gyorsan perdülök az irányba, miközben megborzongok. Ez a hang… Nem segít az önbizalmam fenntartásában. Gyors léptekkel megyek Lavender felé, majd fékezek, pálcámat rá irányítom.
- Lepor Festivia! – a vidító bűbáj majd lenyugtatja a kedélyeit egy kicsit és nem demoralizál minket. Ha hatni fog, akkor kicsit nyugodtabbak lehetünk és végiggondolhatjuk, hogy mit kell tennünk, mert a vakmerőség javára a gondolkodásról luxus lemondani ilyen helyzetben S egy kis mély lélegzés igénybe vételével igyekszem koncentrálni. Nincs sok időnk. A tanárnő a romok alatt, egyre inkább közelíthet a halál felé, az pedig, hogy a védőbűbájokat áttörték és a torony megsérült, azt is jelenti ugyebár, hogy az ellenség számára út nyílt a kastélyba, tehát jó eséllyel ütközhetünk támadókba, akkor pedig össze kell dolgoznunk.
- Gáz van, de a tanárnőt ki kéne szednünk. Mellesleg törés alakult ki a vonalon, fel kéne tartani, ha jön valaki… - önkéntelenül osztom itt az észt, de nem tehetek róla, ebből tudok erőt meríteni, hogy szövegelek, kimondok egy-egy gondolatot. Ha zavaró, majd belém fojtják… Mindazonáltal ideje lenne mozgásba lendülni, hogy némi helyzeti előny legyen, meg valami előnyös védelmi pozíció, amiből a professzor kimentését lehet fedezni.

[Jól vagy?]

Finem vitae specta.
Dum spiro, spero.

Hol van James? Hol van?!
Az agyam legalább olyan erősen kattog, mint ahogy a szívem dübörög. Hangos tömeg szorít közre, gyakran olyan erősen nyomnak össze, hogy egy pillanatra lábam a földet sem érinti, hanem lebegek a tömeggel együtt, s arra mozgok, amerre  a többi diák. A lökdösődésből lélekszakadva próbálok kiszakadni, nem restellek én is arrébb lökni pár embert, hogy levegőhöz juthassak. Ahogy a jajveszékelések szavai dobhártyámat ostromolják, bennem is felgyúl a félelem. Eljött azaz idő, amitől mindenki félt.

Azt sem tudom, hol vagyok, próbálok kikerülni a fuldokló emberhadból, ahogy nyomulok előre, ritkul az embersereg, de  még így is erősen lökdösnek, míg egyszer csak egy könyökkel találom szemben magam. Óriási fájdalom hasít az orrnyergembe, a hatalmas erőtől megszédülök, és bizonytalan lépteimmel próbálok talpon maradni legalább addig, amíg kitisztul a kép. Sajnos nem sikerül, a föld alattam ijesztően megremeg, oldalról meglöknek, így reflexszerűen kapok az első dolog után, amit megfogok, aki nem más, mint Jada Bourgh. Nem sokon múlt, hogy elessünk, de sikeresen talpon maradunk. Szemem végre kitisztul, de mintha egy pillanatra a hallásomat vesztettem volna el. A remegés után lélegzetvételnyire mindenki elhallgat, majd ismét nagy robaj keletkezik, és a tömeg is megindul.
- Jól vagy? - kérdezem Jadát, akinek a vállait még mindig fogom.
Amint kiejtem a kérdést egy rikoltó hang üvölti túl az óriási zajt. Lavender visítozott.

Nyitott szájjal hallgatom, s amikor összeroskad Jadára nézek, jelentőségteljes pillantást vetek rá, majd elengedem, és az jóslástanterem felé kezdek futni (amennyire engednek az emberek). Nem tudom, hogy Jada követ-e, de egészen az ajtóig futok, mit sem törődve a körülöttem állókkal, ahol egy tompa nevető hang állít meg, ami az ajtón túlról szólt.
 Bent van egy ember, aki bajban van. Ha most nem megyek be, lehet senki nem megy be, és akkor lehet meghal. Meghal egy ember... Be kell mennem...
Ezek a gondolatok cikáznak bennem, amikor előreszegezem pálcámat, elmondok egy Protegot, és berontok a terembe.
- Stupor! - kiáltom azonnal, az első személyre, akit meglátok.

Mindenki egyért...avagy mentőcsapat indul!

Éreztem, hogy pillanatok kérdése és kezdetét veszi az őrült hajsza. A hajsza, amit nemcsak a saját vagy a barátaink, hanem az egész varázslótársadalom életéért, sorsáért, jövőjéért. Mikor a boltíves bejárat összeomlott, egy pillanat alatt felmértem a helyzetet. Mivel én is a helyszínhez közel helyezkedtem el, egy pillanat alatt fogtam magam és rögtön ugrottam Morgannek segíteni készen arra, hogy a betolakodókat megállítsuk vagy legalábbis felzárkóztassuk.
Ám Lavender sikolyára megváltozott a terv. Trelawney-t nem hagyhattuk ilyen méltatlan helyzetben és kínok között szenvedni. Odarohanok és hollóhátas bajtársamnak segítek a törmelékek eltakarításában, hogy Trealwney kiszabadulhasson.
– Diffindo – célzok egy nagyobb darabra, majd rögtön utána közelebb lépek és egy másik varázsigével dolgozok tovább.
– Wingardium Leviooosa – nyújtom meg az ót, ahogyan még évekkel ezelőtt Flitwick tanította. Szerencsére remekül működik a varázsige, amit addig használok, amíg valamennyire szabad nem lesz az út, hogy fizikai erővel folytassam a bontást. Morgan magyarázott a helyzetről, amire nekem a koncentráció közben csak egy rövid válaszra futotta.
– Rajta vagyok, szedjük ki gyorsan... – aztán visszavigyorogtam rá.
Ha már ilyen közel a halál, jobb ha a pofájába vigyorgunk és emelt fővel várjuk a csapásokat. Trelawney szerencsére még hangosan nyöszörög, így biztos, hogy életben van... kérdés, hogy meddig bírja, ha rajtunk múlik, hamarosan szabadul. Amíg mi mentünk, addig egy griffendéles lány, ha jól emlékszem valami Lizandra feltartóztatja a rossz fiúkat, magamban arra gondolok, bizony lány létére van vér a pucájában.