- És komolyan pszichológushoz küldtek? - A fiú mulató hangja begurult az agyába, megcsiklandozta belülről koponyáját eléggé ahhoz, hogy elmosolyodjon.
- Jahm
- Kissé karót nyeltek a szüleid, nem? - A srác megkocogtatta az ablak üvegét, ő követte a pillantásával. Odakint épp csoffadt, lecsupaszított fatörzsek meredeztek karmoskezű ágaikkal az ég felé. Felkunkorodott a mosoly a száján.
- Náh, csak a nevelőanyám. Nincs oda értem. - Vonta meg a vállát, a srác nevetett.
- Nem is értem miért. Ez valami mugli dolog? - Sandított a kinyújtott középső ujjára a kölyök felvont szemöldökökkel.
- A szeretet egyezményes jele. - Közölte aljas mosollyal.
- Hát hogyne. - Vigyorodott el a srác, karját kitámasztotta az ablakon, kék szemei hatalmas lámpásoknak tűntek a napfénytől félrehúzódott árnyékban. - És mit szólt a doki?
- Mit szólt volna, hat éves voltam. - Szemforgatva magasabb hangra váltott. - "A gyereknek színes fantáziája van, nagy képzelőereje, kössék le az energiáit. Nem, nem kell elvenni tőle a képregényeket. Nem, nincs vele semmi baj. Nem, nem őrült meg."
- Pft. Ha tudta volna... hé! - A megfelelő pillanatban gyomorszájra irányzott csokibékás doboz csodákra képes.
- Mi lett a vége? - Kérdezte a srác, ő meg egy pillanatig csendben figyelte, ahogy amaz kibányássza a brekit a dobozból és csak épphogy horkant fel amint az majdnem kiugrott a kezéből.
- Semmi különös. Továbbra is ment a hókuszpókusz, de másnak nem szóltam róla többet. Megúsztam a gyógyszerezést.
- Óh? Szóval mégsem gurult el a gyógyszered?
Noah esküdni mert volna, hogy az a békaláb még rángott a szája sarkában. Beteg ez a varázsvilág.
- Ki akarod húzni a gyufát, hm? - Kérdezte csak úgy félvárról, mire az arcában landolt valami ragacsos, cukormázas kukacszerű dolog.
- Ajóany...
- Sálálálá - Dalolta vidáman kéretlen társa, mire kisebb dobálózás alakult ki. Egy nagyon rezignált Hetedéves szakította félbe végül a kölyköket jó öt perc után.
Nevetve fújtak visszavonulót, ő pedig végül alattomos képpel kinyújtotta ragacsos kezét üdvözlésképpen.
- Amúgy Noah vagyok.
- Aidan.
***
- Meddig kell még mozdulatlanul ülnöm?
- Amíg jár a szád
...
- Varázslósakk? Kitaláltam pár új taktikát, imádni fogod.
- Mhm.
- Menjünk le a Rengetegbe.
- Majd.
- Nyírjuk meg Mrs. Norrist.
- Megvolt.
- Szabadítsuk az elsősökre Hóborcot? Gyerünk már, az mindig fun.
- Csak ülj nyugton.
- Hhhhhh... - Nyűglődő hanggal vetette hátra a fejét és legalább három másodperc néma csend erejéig a plafont bámulta. Hogy került ebbe a helyzetbe? Valami használaton kívüli terem poros lámpafényébe egy asztalra, pózolva a világ LEGTEHETSÉGTELENEBB-
- Nem is tudsz rajzolni. - Közölte végül, mert a három másodperc csendtől már neki is tikkelni kezdett az agya. Vagy csak neki.
- Ó dehogyisnem. - Közölte Aidan, ő pedig oldalra hajtotta a fejét, hogy rásandítson. Sokat változott az ominózus első útja óta. Ugyanaz a szőke haj, kék szemek, sápadt arc, mégis valahogy... komolyabb. Tuti van valami német a vérében. Vagy északi? Miért tud egyáltalán ő ilyeneket? Aidan egy évvel idősebb volt nála. Aranyvérű varázslócsaládból származó díszpéldány. Mondhatnánk szomorúnak is, hogy meg kellett tudnia mi a különbség vér és vér között, de őszintén... különösebben nem hatotta meg. Elfintorodott.
- Rajzolj egy köcsögöt, vagy valami. MIT VIGYOROGSZ - Hördült fel, tikkelő szemmel pillantva le rá. Aidan még csak fel sem nézett, olyan lelkesen belemerült a firkálásba. Noah szemei összeszűkültek.
- Hé Aidan?
- Hm? - Nagy, éles vonal szántotta keresztül a papírt, amitől érezte, hogy kidagad egy ér a homlokán.
- Van valami, ami nagyon érdekelne....
- Mhm...? - Satír-satír-satír
- Tudod arra gondoltam, nos...
- Igen? - Aidan rejtett mosolya ezen a ponton felszántotta az arcát.
- Tényleg csak úgy a kíváncsiság kedvéért...
- Kinyögöd ma még? - Pillantott fel, azonnal megbánva tettét, mert ezen a ponton Noah rávetette magát.
- KÉSZVAGYMÁR?! - Kiáltotta, ahogy kikapta a kezéből a képet. Azon egy nagyon csúf, torzképű, elnagyolt goromka csücsült.
- TE KIS MOCSOK - Hördült fel megrökönyödve. Aztán mindketten megdermedtek, ahogy odakint idegen hangok fordultak be a folyosóra.
- Hopsz. - Híres utolsó mondatok, mielőtt az ember egy héten át gyűjtögeti a futóférgek nyálkáját túlórában, hm?
***
- Noah. Ez így nem mehet tovább. - Aidan túlontúl is komolyra mélyült hangja komor árnyékot vetett a tanteremre. Nem nézett rá, csak elképzelte sötétbe vont alakját, lámpásként izzó szemeit a félhomályban. Nyilván a falnak dőlve áll karba font kézzel. Mostanában szokása lett.
- Nyugi van. Semmiség. - Dünnyögte az asztalon fekve, csuklójával dörgölve meg a homlokát felfelé. Érezte, ahogy valami ragacsos folyadék csorog a hajába, összetapasztva a nyírást igénylő hajszálakat. A saját vére. Mikor nem érkezett semmi válasz, oldalra fordult. Nagyon kellett igyekeznie, hogy ne fintorodjon el a fájdalomtól. Felpillantott baljóslatú árnyékként magasodó barátjára. Pontosan úgy festett, ahogy elképzelte.
- Ne nézz már így, mondom, hogy semmiség. Volt már rosszabb. - Közölte, ismét lehunyva a szemét. Ez nyilvánvalóan hiba volt, mert a kibírhatatlan fáradtságnál csak az kellemetlenebb, ha minden idegszálával a fájdalomra tud koncentrálni.
- MILYEN vonatkozásban volt már valaha is rosszabb? - Noah kemény hangja zsarnokként uralta el a termet. Eléggé ahhoz, hogy csendben maradjon egy halk sóhajt leszámítva. Hüvelyk- és mutatóujja közé csippentve megmasszírozta orrnyergét.
Mardekárosok. Addig verték, amíg mozgott. A saját társai. Még csak nem is tudják róla, hogy sárvérű. Noha nem hírdette és valamiért a feljegyzések között sem jelent meg. Néha tűnődött ezen. Néha erősen elgondolkodott a ténnyé dagadó sejtelmen, hogy Aidan sokkal több mindent machinál a háttérben, mint amit megoszt vele.
- Muszáj komolyan venned, Noah. Bele fogsz halni.
Elfintorodott.
- Ennyire puhánynak nézel?
Túl hosszúra nyúlt a csend. Kénytelen volt felpillantani. Sötét szemöldökei összeszaladtak, ahogy meglátta barátja fókuszált arckifejezését. Túl jól ismerte.
- Hé Aidan? - Szólalt meg halkan. A fiú rápillantott - Ne csinálj semmi hülyeséget.
***
- Ne maradj le. - Sötét talárba öltözött társa sebes tempóban haladt az alagsori folyosókon. Odafentről csatazaj visszhangzott, a sikítások libabőrt nyaltak a tarkójára. Egy darabig csendben követte, ám amikor rájött, hogy nem a hangok felé tartanak, összevonta a szemöldökét.
- Hova megyünk? A többiek arra vannak. - Jegyezte meg megtorpanva egy pillanatra, mielőtt amaz elkapta volna a karját rákényszerítve a mozgásra.
- Leszarom hol vannak. - Harapta vissza a mágiától sistergő levegőben.
- Aidan?
- Kuss és kövess. - Ezúttal tőle szokatlan módon csendben maradt egészen addig, amíg el nem értek egy romos, félreeső pincetermet. Különös. Ha Aidan nem nyitja ki előtte az ajtót, észre sem veszi, hogy ott van.
A fiú berántotta az ajtón, ő pedig megütközve állt a poros, áporodott sötétségben.
- Mi a jó doxytrágyát keresünk itt? - Tett néhány lépést befelé értetlenül, majd egy kellemetlen balsejtelemmel a vállán fordult meg.
- Itt maradunk. - Szólt Aidan hangja parancsolóan, mire valóban elpattant benne valami.
- Mi a... MINEK NÉZEL TE ENGEM?! - Mennydörögte épp eléggé kikelve magából ahhoz, hogy ez értékes másodpercet lopjon el reakcióidejéből. Az átok telibe találta ő pedig szinte azonnal érezte, ahogy a terem poros sötétje beszivárog koponyájába és elárasztja az agyát. Csak homályosan emlékszik az utolsó szavakra:
"Valakinek, aki túl fogja élni"
***
- ...az undorító, sárvérű kis féreg! - A túl hangos, éles hang mintha szétszakította volna a koponyáját. Kábultan pillantott fel kényszerű álmából, Homályosan érzékelve Aidan alakját maga előtt és valaki másét... ismerős és mégsem... képtelen beazonosítani.
- Megállapodtunk. - Barátja hidegen sistergő hangja hűvös verejtéket nyalt a homlokára.
- Ugyan, kérlek. - Ez az irritáló, nyálkás hang... - Te is tudtad, hogy eljön ez a nap, hm? Nem? Ó dehogyisnem. Szép volt, jó volt, de többé nincs rád szükségem.
- Noah... - Hangja érdes, felkaparja a saját torkát mint valami durva, nyelhetetlen dörzspapír.
A pálcája után tapogatózik, sikertelenül. Aidan még mond valamit, ami nem jut el a tudatáig, ellentétben a zöld villanással. Az elé mozduló, majd földre hulló testtel. Lassított felvételként látja megtörténni az eseményeket és életében először tetőtől-talpig megfagy belülről.
Hideg, gyűlölet és kétségbeesés fekete tüze borítja el az agyát. Az még nem fogta fel igazán, de a szíve együtt rezonál a kezébe kerülő, gazdáját vesztett, sikoltozó pálcával. És annak utolsó varázslatával.
Örökvidám, játékos, trükkös, mozgékony, kreatív, fantáziadús.
Bajkeverőként tartják számon és az állítás meg is állja a helyét. Részéről azonban ez nem rosszindulatból, egyszerű játékból, határfeszegetésből, érdeklődésből születik. Szabadságvágyó fajta, ezért mindent akkor és úgy tesz, amikor neki tetszik. Ez időnként persze ütközik a szabályokkal, de annyi van benne, hogy igazán súlyos kirúgásgyanús kihágást még ő se kövessen el. Imádja az iskolát még akkor is, ha sokszor (mindig?) erősen megkérdőjelezhető események történnek benne, ám... mi mástól lenne annyira érdekes?
Nem nevezhető jó tanulónak, mégis vannak tárgyak, melyekben szokatlanul kiemelkedő a teljesítménye. Mindez nem teszi ideális diákká, de kétségtelenül tehetséges. Erős hátránya, hogy ami viszont nem érdekli, ott egyszerűen csak nem tanul és szégyenteljesen bukdácsol rajta keresztül. Látszólag azonban nincs szégyenérzete, a morális gátjai megkérdőjelezhetőek és gyanúsan semmit nem vesz komolyan.
Aidan halála óta áll is ez a mostanra kopott, kissé élét vesztett kép róla minden tekintetben, nem maradt ugyanis olyan barátja, aki a külcsíny mélyére lát, még ha bölcsebb egyedek akár túl is tekinthetnek a cukormázon és meglehetnek a maguk sejtései. Már ha érdekelne egyáltalán bárkit is úgy istenigazán.
Noah nagyon messze áll a boldog, örökvidám varázslópalántától, aminek mutatja magát. Bár többször is kikötött már a pszichológus asztalánál, egyszerűen nem lehet kisajtolni belőle a valós problémákat.
A mélyben mégis ott fortyog valami sötét, fájdalmas indulat, ami belülről fertőzi és általában csak rajzművészetében kúszik elő.
Általános magifestő szakra készül a jövőben, ugyanis célja úgy istenigazából elterjeszteni a képregényolvasást a varázslótársadalomban. A megfelelő mozgó történetmeséléssel vegyítve.
Bár anyját nem ismeri, apja reakcióiból úgy ítéli meg, hogy valószínűleg sárvérűként született. Szülei nem igyekeztek megismerni a varázslóvilág részleteit, már az első hazalátogatás alkalmával nagyon hamar leállították a "misztikus humbugot". Ennek köszönhetően közvetlen családja nincs tisztában a varázslóvilág eseményeivel, még ha annak erős kihatása is volt a muglivilágra. Csak a közvetlen család tud a varázslóvilág létezéséről, így elmondható, hogy Noah-n kívül szerpet senki nem vállalt a háborúban.
A Nightingale család megmaradt muglinak egy fekete bárányt leszámítva és ennek megfelelő érdektelenséget is mutatnak a nagyobb képre.
A kisugárzása vidám, könnyed, barátságos és nyitott. Átlagos magasságú, ruganyos testeflépítésű, mozgékony. Az első másodpercek alatt egyértelművé válik, hogy valószínűleg öt percig nem tud megmaradni a seggén. Kölykös ábrázatán jól áll a mosoly és az könnyen is kap a szájára. Meleg, barna szemek, sötétbarna haj, iskolai, többnyire így, vagy úgy rendezetlen uniformis. A járása ruganyos, van benne valami kósza játékosság, a stílusa kissé nemtörődöm. Baritonját már jól ismerik a roxfort falai, a nevetése nélkül jóformán szürke lenne az élet, dehát... ízlések és pofonok.
Medöbbentő tőle, de számos tantárgy van, amit egyenesen imád. Az átváltoztatástan a vérében van, mi lenne nagyobb csínje az életnek, mint valamiből valami mást csinálni? Bájitaltant akkor is tanulna, ha nem lenne kötelező, imád mindenféle kotyvalékokat gyártani, ez az egyetlen dolog, amit egyhelyben ülve hajlandó csinálni, elvégre igen szórakoztató eredményeket lehet elérni. Az SVK szerinte csak reflexeken múlik és ennek köszönheti jó eredményeit, ám etéren alábecsüli saját képességeit. Pálcája csakúgy mint személyisége, hangos fajta ezért rendkívül nehéz rábírnia néma varázslatokra. Valami, amivel a legtöbbet szenved napjainkban és nem látja, hogy valaha is sikerülni fog.
A Legendás Lények Gondozása tárgyat pusztán hobbiból űzi továbbra is, az számára nem minősül tanulásnak, viszont kifejezetten hasznosnak találja a képregényeihez.
A legtöbb tárgyban és varázslatban, ami kreatív, szokásostól eltérő gondolkodást, fantáziát kíván meg, kifejezetten erős. A magolós tárgyak és hosszas dolgozatok tagadhatatlan gyengeségei.
Valamilyen ismeretlen okból kifolyólag erős affinitása van okklumenciára, bár ezt egyelőre még csak az iskolai pszichológus gyaníthatja.
Roxfort RPG
Szerző