Lola Miller

Laura “Lola” Miller

Alapok

jelszó || "Úgy áll rajtam ez a szín, mint golymókon a gatya."
nem || nő
születési hely, idő|| London; 1991. március 22.
kor || 11.
vér || fél
évfolyam || 0 Vigyorog

A múlt

The Black Swan
Könnyű lépteim alatt finoman nyikorogtak a feketére festett deszkák. Kicsi alakom mögött hosszúra nyúlt az árnyékom. Egy hattagú bizottság nézett rám fel az emelvény tövében elhelyezett hosszú asztaltól, és a középen ülő szigorú arcú, őszes hölgy köszöntött.
- Jó napot, miss Miller. Először szeretnénk hallani egy rövid bemutatkozást. Aztán megmutathatja, mivel készült.
Idegesítően villogott a nagy, ezüstkeretes szemüvege, ahogy beszélt. Ő próbált mézesmázos lenni, én meg próbáltam magamra erőltetni egy bájmosolyt, ahogy anyám tanította, de ahogy máskor, most se ment igazán. Nem volt az én stílusom. Hát inkább fel is adtam. A szembefények ellenére hunyorgás nélkül, komoly arccal néztem szembe a felvételi bizottsággal. Mindig mondták, hogy nem illik keresztbe fonni a kezeimet magam előtt, de én azért is azt csináltam. Magabiztosan kihúztam magam, és szúrós tekintettel álltam a kutató pillantásokat, amik úgy méregettek, mint egy darab ígéretes, rózsaszín habos süteményt.
Utáltam ezt az egészet. Felesleges volt bemutatkoznom, mert egy; a nevem és minden adatom ott volt előttük a jelentkezési lapomon, és mert kettő, ismerhették már a múltamat, tudták, hogy kellek nekik. Anyám senkinek se mulasztott el eldicsekedni a sok vacaksággal, amit rámerőltetett a gyerekkorom helyett. De legalább hasznot húzott belőlem és a csinos pofikámból, ha a saját szépségéből már nem tudott. Majdnem biztos voltam benne, hogy felvesznek. Ez az egész csak formaság, amihez a látszat kedvéért ragaszkodott a balett-intézet, meg azért, hogy engem tréningezzenek. Hát úgy tettem nekik ezegyszer, de utoljára, mint aki hajlandó a cuki pofijához megfelelően viselkedni, és engedelmesen válaszoltam. Felmondtam az előre megbeszélt szöveget, mint egy verset.
- A nevem Lola Miller. Tizenegy éves vagyok, és itt nőttem fel, Londonban. Ide járok iskolába, két utcányira innen, hatodikos vagyok. Elég jók a jegyeim, a torna és az énekóra a kedvenc tantárgyam. Négy éves korom óta ismerem a színpadot, azóta tanulok balettozni, szerepeltem néhány reklámfilmben, és modellkedem is. De a tánc egyben a hobbim is, nagyon szeretem. Nagyon izgulok, hogy felvegyenek.
Magabiztosan csengett a hangom, ahogy mindig. És hazudtam, ahogy mindig. Illetve, ez nem is igazán hazugság volt, csak kirakat.
- Köszönjük, miss Miller. Akkor, ha felkészült, indítjuk a zenét, és kezdheti.
Leengedtem a kezeim, kecsesen alapállást vettem fel, és bólintottam. Amint megszólalt a zene, a testem szinte magától mozdult az unos untig begyakorolt módon, kecsesen, légiesen, elbűvölően. A fejemben pedig eközben az járt, mit mondtam volna, ha a hosszabb, de őszintébb bemutatkozásomat mondom el.

Lola Miller vagyok. Lola, mert a Laura nem olyan divatos, és Miller, mint az anyám, mert apámnak még a nevét se tudom. Tizenegy éves vagyok, de ne anyukám kérdezzék, mert ő nem tudja, legfeljebb szerencsésen megtippeli. Ő nem ünnepli a napot, mikor megszülettem. Bár ígéretes modellkarrierem volt, sok nagy pénzes szépségversenyen indultam, és jól fizető reklámokban is szerepeltem, mégis egy ingyenes, rossznevű államiba járok ezen a lepratelep környéken, mert anyám az egyetlen hasznomat abban látja, hogy elverheti az általam keresett pénzt piára, cigire, és még egyebekre is. Nem mintha bánnám, legalább emiatt megbocsátja nekem, hogy besikeredtem, és derékba törtem az ő álmait, egy ugyanilyen fényes karrierről. Úgyhogy a magáé helyett az én szépségemet adta el, és ajándékba adta hozzá a gyerekkoromat is. Amióta az eszemet tudom, az életem színpadból és kirakatból áll. Én nem hunyorgok a reflektorfényben, mert megszoktam, többet láttam, mint a napfényt. Míg más gyerek a homokozóban sarazott, meg teadélutánosat játszott a babáival, én balettórákra jártam, hogy kecses legyek és divatos, mindenféle diéták szerint éltem és tornáztam, műkörmöshöz, fodrászhoz, sminkeshez és divattanácsadóhoz jártam az anyámmal, aztán mindenféle baba-mama, később gyerekszépségversenyekre, szerep-meghallgatásokra, válogatókra mentünk el. Én nem hallgattam tündérmeséket, nem is hiszek bennük, és képeskönyvek helyett is legfeljebb divatlapokat lapozgattam.
Találóbb is lenne, ha nem az anyámnak, hanem az ügynökömnek hívnám. Mindig elégedetlen, mindig többet akar, mindig megmondja, miben kell még jobbnak, szebbnek, ügyesebbnek, okosabbnak lennem. Talán csak akkor vagyunk “civilben” egymás mellett, mikor esténként, az egész napos pörgés után kipukkadva a foltos, szakadt kanapén az Esmeraldát, Rosaurát, meg a többit nézzük a tévében. Csak hallgatunk és bámulunk csendben, néha szörnyülködünk, vagy nevetünk a nem várt fordulatokon, és megvitatjuk, kinek ki a kicsodája, és ki kivel/vagy kinek a háta mögött kavar. Szánalmas, de ez a néhány perc jelenti nekem a meghitt családi életet, menetrend szerint minden este fél kilenctől. De mi más is jelentené? Anyámról már beszéltem, apámtól meg mást nem kaptam, csak a mandula vágású szemeimet, és a kellemes árnyalatú bőrszínemet. Anyám legalább épített egy fényes karriert, ami igaz, azért neki is megéri.
A versenyek miatt nyomta annyira a balettot is, jól mutatott a portfóliómban, pedig én ezt a zenét nem különösebben szeretem, rock and rollra szívesebben táncolnék, de ez divatosabb, szóval ez maradt. Végülis nem olyan rossz, táncolni szeretek, és más hobbim nincs, hacsak a bolti lopkodást, meg szobanövényeimet nem számítjuk. Szeretem az izgalmat is, meg a drága szemfestékeket is, a virágok pedig szépek, és jól mutatnak a szobámban.
De az életem hamarosan meg fog változni. Anya egy ideje betegeskedik már, szerintem meg fog halni. Azt mondja, azért küld el néha mindenféle ismerőseihez (ex-pasijaihoz, visszatérő kuncsaftoknak is nevezhetném őket szerintem) kanapészörfölni egyre gyakrabban, mert azt mondja, egy kicsit nyugtot akar tőlem. De tudom, hogy kezelésekre jár. Azért vágatta rövidre a haját, mert ritkul, és azért lopkodja az arckrémemet, mert egyre pergamenszerűbb a bőre. Néha úgy köhög, hogy majd kiköpi a tüdejépt, de már napi két doboz cigit fogyaszt el. Nem kell sok matek, hogy összerakjam a képet.
De semmi gond, nem vagyok kétségbe esve, vagy ilyesmi. Nem sokkal volt több anyám, mint apám, régóta magamról gondoskodom. Csak bosszant, hogy hülyének néz, hogy titkolódzik, és aggaszt az is, hogy nem tudom, mihez fogok kezdeni, ha egyedül maradok. Nem sok vagyon fog rám maradni, anya árvaként nőtt fel, nincs egy rokona se, akiről tudnék. Fiatal korában modellkedett ő is, mikor abból kinőtt, escortkodásból tartotta fenn magát. Abból meg miattam esett ki végleg. Mindent rögtön felélt, egy gagyi albérletben lakunk, nincs semmink igazán. Anya eddig se dolgozott sokat, ha csak a menedzselésemet nem számítjuk annak, de most már azt sem csinálja. Velem sem foglalkozik már, de legalább egyre inkább azt csinálok, amit akarok. Gondoltam, hogy csatlakozom egy professzionális társulathoz, az elfoglal, keresek is vele talán, és ad valami támpontot addig is, amíg kitalálom, mi legyen.

A zene egy utolsó akkorddal véget ért. Én még egy pillanatig megtartottam magam fél lábon, lábujjhegyen, rezzenéstelenül, csak a hatás kedvéért, aztán leengedtem karcsú, kecses kezeim, és nyugodtan állva vártam, hogy szóljanak valamit a bizottságból.
- Köszönjük, Lola. Majd értesítjük - mondta kedves pókerarccal a zsűri szószólója, az az idősebb, szemüveges hölgy, én pedig aprót biccentettem meghajlás helyett, aztán sarkon fordultam, és levonultam.

Késő este volt, de egyedül ballagtam haza a néptelen utcán. Lazán a fél vállamra vett sporttáska szíjába kapaszkodtam. A púderszín, szoknyás balettdresszre fekete, stílusosan koptatott bőrkabátot vettem, így jobban beleolvadtam a sikátorokban uralkodó sötétségbe. Alig vártam, hogy ledobhassam magam a tévé elé anya mellé, és megtudjam, vajon hátbaszúrja-e végül Josét a takarítónő. De amikor beléptem a kicsinyke, egy szobás manzárdlakásba, nem a megszokott hideg képernyőfény fogadott. És nem a megszokott üveges tekintet.
- Pakolj össze. Holnaptól egy darabig az egyik barátomnál fogsz lakni.
- De meg akartam nézni…
- Holnap majd megnézed az ismétlést az iskola után. Pakolj!
Vártam, hogy ahogy lenni szokott, a mondandóját megakassza az öblös, borzalmasan gusztustalan köhögés. Olyankor tudtam vele vitatkozni, mert amíg harákolt, nem bírt visszavágni.
- De miért nem maradhatok itt, amíg elvagy? Már nagy vagyok, tudok gondoskodni magamról. Egyedül közlekedem, tudok vacsorát melegíteni, nincs szükségem mindenféle bébicsőszre, és a múltkori is totál alkoholista volt. Nem félsz, hogy az egyik ilyen tróger alak, akit előkukázol, majd rosszba visz?
Hadartam, hogy a végére érjek, míg abbahagyja a fulladozást. Amilyen makacs volt, közben is a fejét rázta, és mintha meg se hallott volna.
- Szedd szépen össze a holmid. Csak egy pár napról van szó. És ez… most más lesz.
Az ígérgetésre a szokásos, szemtelenül kételkedő képet vágtam, és megint keresztbe fontam a karjaimat magam előtt.
- Minden “jó ismerősöd” egyforma... Elegem van, hogy idegeneknél kell csöveznem. Elegem van!
Kibabálhattam, toporzékolhattam, de anyám hajthatatlan volt. Én meg már igazából a tiltakozásba is belefáradtam. Volt idő, amikor még annyira tudtam sikítani és hisztizni, hogy konkrétan szétrobbant mellettem egy üvegpohár. Persze, biztos nem miattam, csak furcsa véletlen volt, de érdekesen jött ki, jól megijedtem akkor, és utána egy darabig nem mertem olyan hangosan hisztizni. Most meg már csak utálattal legyintettem, és beviharzottam a szobámba.
Nem mintha sok mozdítható dolgom lett volna. A tankönyveim a hátitáskában, a többi feltétlenül szükségest a sporttáskába szórtam. Csak a kedvenc, legértékesebb ruhadarabjaim, a legjobb sminkjeim, meg a többit. Nem mintha tellett volna nekünk ilyenekre, de korábban voltak szponzoraim, akik időről időre elláttak ilyen ajándékokkal. Amióta anya állapota romlott, a támogatók száma megcsappant ugyan, de sebaj, támogattam én magam, mondhatjuk, hogy egy-két nekem tetsző szempillaspirált meg parfümöt “kölcsönvettem” a plázából, amikor az eladók nem figyeltek. Anyának se tűnt fel, de hát neki soha semmi se. És ki gyanúsítana egy ilyen kicsi és szép pofikát?
A táskába került még egy-két plüssfigura, mert azokkal jobban alszom; a rózsaszín, bolyhos papucsom, zseblámpa, walkman, hajcsatok, hajgumik, meg az összes fülbevalóm, karkötőm és a többi ilyesmi. A zsebembe bekészítettem a mobiltelefonom, meg azt a paprika sprayt, amit egy divatbemutatón kaptam egy biztonsági őrtől, akivel összebarátkoztam. Rendes volt, tetten ért, de nem köpött be, hogy lenyúltam a rendezvényről egy csomó körömlakkot, meg egy csini, csillogós felsőt is. Mondjuk visszatetette velem a dolgokat, de hát senki sem lehet tökéletes.
Másnap tanácstalanul álltam az ajtóban, hátamon a súlyos iskolatáska, lábamnál a dagadtra tömött sporttáska. Anyám meggörnyedve ücsörgött a konyhaasztalnál, és valami levelet körmölt, miközben lógott a cigi a szájából, szerintem a papírt is összehamuzta vele.
- Még mindig nem mondtad, kihez és hova megyek - jegyeztem meg szemrehányóan, ő meg nem válaszolt, hanem befejezte az írást és leragasztotta a borítékot. Jó vastag cucc volt, rakott mellé egy csomó másik, furcsa, pergamenszerű papírt is. Lehetett volna éppen a balettintézetből is az értesítő, bár nem értettem, miért írnák azt kézzel, zöld tintával ilyen puccos papírra, és hogy küldhették volna ki ilyen gyorsan.
- És azt se tudom, mi lett Joséval... Mindegy, nehogy lelődd nekem, tutira meg fogom nézni - jelentettem ki nyűgösen és sértődötten.
Anya odalépett hozzám, és amíg ő a hátitáskámba tömte a hülye borítékot, én undorodva leporoltam a bőrkabátról a szájában lévő cigarettából hulló szürke hamupelyheket.
- Majd elküldöm a címet meg a nevet SMS-ben.
Megpaskolta a hátamon a táskát, aztán csak bámult rám indokolatlanul hosszan a nagy, vízkék szemeivel. Kicsit gyanakodva, kicsit értetlenül, de szúrósan álltam a pillantását. Ha ifjúkori szépségéből csak egy dolog is maradt, az a tekintete volt. Kár, hogy nem ezeket a kék szemeket örököltem, ezt még a füst sem ködösíthette el. Most mondjuk elég furcsán nézett rám, olyan fancsalian, szomorúan… Talán bűntudatosan? Ettől aggasztó érzésem támadt.
- Még nem tudod, kire sózz rá, mi? Mindegy, a híd alatt is simán megélek, egyedül is - jelentettem ki szemtelenül gúnyolódva, mire tőle szokatlanul hangosan és őszintén elnevette magát, ami aztán köhögésbe fulladt.
- Meghiszem azt. Vigyázol magadra. És… Légy jó.
- Persze, persze… - dünnyögtem, aztán kelletlenül búcsút intettem, és kiléptem az ajtón. Útban az iskola felé azon gondolkodtam, vajon mi lehet a levélben; érdekel-e annyira, hogy feltépjem, és elolvassam. Biztos csak valami újabb, nyálas szerelmi történet egy volt pasijával, amihez nekem semmi közöm. Mint a Rosaurában... Úgy döntöttem, nem is érdekel, csak kézbesítem és kész. Akkor még nem tudtam, hogy a levél tartalmához nagyon is sok közöm van, és hogy anyám írása mellett van még egy, a nevemre szóló bankkártya is, meg egy nagyon furcsa felvételi értesítő, de nem a balett-intézettől, hanem egy messzi-messzi, különös iskolától...

Jellem

Lola nagyon magabiztos, öntudatos személyiség. Tud magáról gondoskodni, és szereti is, ha nála van az irányítás. Komoly, dacos jellem, aki egyre inkább lázad az állandó irányítás ellen, ami alatt eddig az anyja tartotta. Hajlamos szemtelenkedni, vagy egyszerűen csak kíméletlenül kimondani azt, ami a szívén van. Ugyanakkor ha érzi, hogy az előnyére válhat, tud uralkodni magán, sőt, nagyon illedelmesen és felelősségteljesen is tud viselkedni - ha akar. Annak ellenére, hogy bizonyos szempontból nagyon koraérett, már-már koravénnek mondható, azért más dolgokban épp emiatt gyerekes. Sokat ad a külsőségekre, fontos számára a megjelenés, a külső megerősítés. A figyelemért nem harcol, de szereti.

Apróságok

mindig || minden, ami divat és szépségipar (ruhák, körömlakkok, cipők, táskák, parfümök, sminkek, ékszerek, kozmetikumok stb.), édesség és gyorskaja, üdítőitalok minden mennyiségben, hotelek és fittness-wellness, csillogó dolgok, puha és bolyhos plüssök, virágok, mexikói és egyéb gagyi szappanoperák, tündérek
soha || kosz, zöldségek, csúnya, szőrös öregemberek, különösen az ilyen férfiak, bármi ami büdös vagy koszos, házimunka, madarak (főleg a nagytestű, hegyes csőrű fajták)
hobbik || sminkelés, köröm- és hajfestés, öltözködés, wellness, virágnevelgetés, tánc (balett), bolti lopkodás
merengő || Legjobb, amikor megnyerte az első nagy pénznyereménnyel járó versenyét, és az anyukája megdicsérte érte
Legrosszabb, amikor egy tanyasi forgatáson csúnyán megcsípte az arcát egy nagy kakas. Kész csoda, hogy a mély sérülés egy nap alatt nyomtalanul begyógyult.
mumus || egy embermagas óriáskakas, néha más madár (pl. liba, sas, bagoly, keselyű stb.)
Edevis tükre || magát látja a tükörben drága holmikban, rajongóktól körülvéve, igazi dívaként
százfűlé-főzet || kávébarna, és édes, csokoládés, fahéjas ízű
Amortentia || narancs, cigaretta és Lancôme parfüm
titkok || többször lopott már boltokból mindenféle apróságot
azt beszélik, hogy... || Iszonyodik a madaraktól.

A család

apa || egyelőre kölcsönösen nem tudnak egymás létezéséről…
anya || Maya Miller; 29; mugli, menedzsernek nem rossz, anyának pocsék
testvérek || -
állatok || -

Családtörténet ||

Maya Miller múltja egyszerű, árvaként nőtt fel, nehéz természete miatt ritkán került nevelőszülőkhöz, és rövid úton újra az állami gondozásban kötött ki. Amint alkalma nyílt rá, a testével kezdte keresni a pénzt, de ennek a karriernek a kislánya születése gátat vetett. Később a kislány szépségét használta ki, ebből éltek.

Külsőségek

magasság || 145 cm (még bőven növésben)
testalkat || vékony, már-már alultáplált, nem túl sok fizikai erővel
szemszín || barna
hajszín || sötétbarna
kinézet ||

Lola igazi tündéri kislánynak tűnik, édes-babás pofika, vékony ropi alkat. A haja hátközépig ér, általában egyszerűen kibontva hordja. Szereti a szép ruhákat és a sminkeket, körömlakkokat, parfümöket és egyéb szépségipari termékeket, és mivel az anyukája ennek (sem) szabott korlátot, ragaszkodik is a használatukhoz, fiatal kora ellenére. Szerencsére ügyesen tudja is használni őket, így a megjelenése mindig visszafogottan tökéletes, néha kicsit mesterkélt.

A tudás

varázslói ismeretek ||

Momentán úgy tudja, hogy varázslók nem léteznek, nem is hisz semmiféle mesének, de titokban akkor is rajong a tündérekért. Egyelőre rejtetten, de tehetsége van a romboló átkokhoz, a gyógyításhoz és a gyógynövénytanhoz.

pálca típusa || Erdei fenyő, sárkányszívizomhúr mag, 13 hüvelyk lesz, ha majd rátalálnak egymásra.

Egyéb

avialany ||Ella Gross