Ladurée

Francia percek
2002. február 25.
India

Túl sok napot vártam, tudtam én, csakhogy időközben az egész életem felborult. Nem is igazán az enyém, hanem a bátyámé, aki ki-beugrált a kapcsolatokból és hol Aiden után sírt, hol pedig azon vitatkozott velem, hogy miért nem engedtem a Mungóban az új aurorfiúja közelébe. Elegem volt. Őszintén elegem volt, hogy minden egyes alkalommal nekem kell összekaparnom, ha tönkre megy a kapcsolata. Ezért olvastam be neki és küldtem el a francba végleg. Jó. Nem végleg, de legalább annyira, hogy egy pár hétig sértett legyen. Emiatt nem tudtam Indiával korábban összehozni a randevút és már komolyan szégyelltem magamat, hogy vacsora helyett végül egy kis sütizésre invitáltam meg.
Valahol megértettem volna, hogyha négyhét várakozás után nem jön el, mégis olyan lelkesedéssel ücsörögtem a francia cukrászda teraszán a Covent Gardenben, mintha tényleg lenne remény. Folyamatosan baglyokkal bombáztam, kértem, hogy bocsásson meg, a családra hivatkoztam és, hogy majd megmagyarázom személyesen. Hát tényleg meg akartam magyarázni, ugyanis oda voltam érte. Túlzottan is oda... ez pedig látszott azon, hogy zakót vettem. Egyszerű, kockás darab volt, a fehér ing felett, de tökéletesen passzolt a sötét nadrághoz és az ahhoz illő cipőhöz. Igen. Kicsíptem magamat, még borbélynál is jártam reggel, hogy kicsit igazítson a külsőmön, Ambert pedig elvittem apámhoz. Jót fog neki tenni egy kis vidéki levegő.
Szóval feszült várakozás. Így figyeltem az érkezőket és a távozókat, minthacsak remélném, hogy máris megpillanthatom a barna szemeket. Tetszett. Csinos egy nő volt, ráadásul olyan jól bánt a lányommal... hülye lettem volna elszalasztani. Kicsit megpiszkáltam az italkínálatot, hogy ne tűnjek olyan túlzottan is buzgónak. Azzal csak kiborítanám, már ha tényleg eljön. Nem lepett volna meg tényleg, ha lekoptat örökre. A családom zűrös, ami engem is zűrössé tesz és talán kifogásnak tűnhetett, hogy miért nem hívtam el korábban. Pedig én őszintén el akartam. Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoljak rá... de Elliot és a hisztije miatt állandóan csak toltam a dolgot. Hát igen, elég komoly magyarázatra szorult a dolog.
- Uram, hozhatok valamit? - Lépett oda hozzám a pincérlány, de ahogy felnéztem, talán meg is pillantottam a tanárnőt a szombat esti tömegben közeledni. Megköszörültem a torkomat.
- Még várok valakit, majd utána - magyaráztam. Ha közelebb ért, hát felpattantam és kihúztam a széket neki, hogy aztán finoman alá segítsem. - Örülök, hogy eljöttél. - Jegyeztem meg, csak ekkor tűnt fel, hogy már a pincér a közelben sincsen. Zavartan sétáltam vissza a helyemre és néztem rá. Nem is tudtam hogyan kezdjek bele a dologba. Most lát másodjára, máris a családot felhozni... bár talán jobb rajta túl lenni ilyen korán, Elliotot ismerve. Margarettel nem volt ilyen gond. A bátyámnak nyoma sem volt, egy részem azt is hitte, hogy meghalt.
- Mit ennél? A macaron a specialitásuk... - magyaráztam.