Hannah Whitney
Eltávozott karakter
*4* sMiLeY bAmBiNa - Emily hugicája <3
~ A Kis Griffendéles - Rony élő határidőnaplója
Hozzászólások: 103
Jutalmak: +34
Előtörténet: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Hajszín : +40
Ház: Griffendél
Évfolyam: Első
Családi állapot: Egyedülálló
Kapcsolatban:: Kevin Stratford
Kviddics poszt: Őrző
Pálca: 8 és fél hüvelykes tölgyfapálca, főnixtoll maggal
Nem elérhető
|
|
« Válasz #1 Dátum: 2008. 12. 10. - 16:12:18 » |
0
|
imagic Első fejezet "Mindenki saját sorsának kovácsa?? Történetünk egy amerikai kisvárosban, Bridgevilleben veszi kezdetét, ahol is a világ egyik legkülönlegesebb leányzója éldegélt, s bár mindenki más úgy vélte, hogy egy könyvmoly és nagyon unalmas, ott legbelül ő mégsem mondhatta magát annak. Bár barátkozásra nem sok lehetősége volt, igazából nem is volt soha semmire sem ideje, még arra se, hogy magával foglalkozhasson, ugyanis iskolából hazajövet rögtön kidobta a könyvit az asztalra és tanult, olvasott, tanult és olvasott? egész álló nap. Ó bocsánat, ez így nem teljes mértékben fedi a valóságot, mivel hogy a hölgyemény minden vágya az volt, hogy egy napon majd sikeres újságíróként tengethesse napjait a saját magazinja főszerkesztőjeként, melynek ő már előre nevet is adott. Ez az ?imagic? volt, s ezt még egészen kis korában választotta mikor is egy bűvészshow nézői lehettek, a Nagy Quellimagine varázsló műsoráé. Jaj és hogy hogyan is hívták ezt a bizonyos különc lánykát, becses neve Casey Coupleston volt, hosszú szőke haja volt és barna szemei, de szemüvege szintúgy. Nyolcadik osztályos tanuló volt az Edward McCruise Általános Iskolában, aminél jobban mellesleg semmit sem utált. Már nagyon várta, hogy végre otthagyhassa azt a borzalmas intézményt és média szakra mehessen Bostonba. Bár valójában nem is az oktatással volt különösebb problémája, hanem a diáktársaival. A társakkal, akikkel sohasem kommunikált, de ők gyakran tettek irányába gúnyolódó megjegyzéseket, sértegették, olykor lökdösték is, de ez nem volt nála túl gyakori. Szó mi szó nem mondhatta magáénak a legideálisabb tinédzseréletet, sőt? Persze édesanyjának nem nagyon beszélt ezekről a ?kis problémákról?, de ő úgy látta jónak, ha ez a saját ügye marad. Addig addig makacskodott, míg végül tényleg azért nem árult el a gonoszkodásokból semmit sem szüleinek, mert már itt volt a nyolcadik osztály, a felvételi időszak, hátha kicsit el is csitulnak ezek a dolgok és békén hagyják egy időre, aztán meg irány Boston. Anyja pont a tudatlanságban hagyás miatt nem is értette miért akar a lánya Bostonban tanulni, olyan messze az otthonától, s miért nem marad Kaliforniában és tanul ott valamelyik gimnáziumban tovább. Nos, Casey hajthatatlan volt etéren, így Mrs. Couplestonnak nem hagyott más választást, minthogy elmehessen oda, a hőn áhított városba továbbtanulni egy kollégiumban élve a továbbiakban. Persze az egész család ellenezte a dolgot, mert úgy vélték egy ilyen fiatal gyermeknek még otthon van a helye, de nem volt mit tenni a leányzó már meghozta ezt a döntést. Senki el nem tudta képzelni, hogy mennyire várja már, hogy otthagyhassa a világ legborzalmasabb osztályát, akik állandóan csak piszkálják és nem értik meg, hogy az intelligencia nem attól nő, hogy kinek mekkora a szája, hanem hogy mennyi időt tölt szabadidejéből tanulásra. Igazából erre egyik kis csitri vagy macsón viselkedő fiú sem volt képes, csak Casey volt az, aki minden órára felkészülten ment be és csak ötösöket szerzett, s a többi gyerek nem bírta elviselni, hogy valaki ennyivel jobb náluk, így az tűnt számukra a legkézenfekvőbbnek, ha kirekesztik, s így is lett. Már így ment ez a kiközösítéses játék egészen második osztályos koruk óta. És hiába Casey volt a legokosabb az egész iskolában, mégsem volt boldog. Ő úgy gondolta, hogy majd ha itt hagyhatja ezt a közösséget akkor minden megoldódik és egyszerre csak ő válik a Bostoni gimnázium középpontjává és rengeteg barátja lesz, akik olyan tehetségesek és komolyak mint ő, de talán csak nem akarta bevallani magának, hogy nem túl jó barátkozás terén. Persze attól azon a tényen, hogy a jelenlegi társai megengedhetetlen viselkedést produkálnak nem változtat mindez, de azért mégis van egy kis összefüggés a két ügy között. Casey szerint hozzá nem méltó egy ilyen légkör, de minden egyes helyen ezt mondja ahol olyan emberekkel találkozik, akik nyitottak új kapcsolatok létesítésére, ellenben a zárkózott lánnyal. Már pszichológushoz is elvitték, hátha az meg tudja állapítani, hogy esetleg valami gyermekkori trauma okozta-e eddig ezt a beilleszkedéstől való félelmet benne vagy másról van szó, de mindenképpen meg szerették volna tudni az okot, de sajnos nem jártak sikerrel. Anyja kicsit szomorú volt, de azért nem érezte magát iszonyatosan, mert nem tudta, hogy a kislánya élete nem csak attól rossz, hogy nincsenek barátnői, hanem az állandó megaláztatásoktól is. Casey úgy érezte, hogy az ő egyetlen esélye az életben ezek után, ha tanul tanul és tanul? akkor talán válhat belőle valaki, egy olyan valaki akinek mindenki ismerni fogja a nevét és ha rágondolnak majd akkor a varázslatos magazin, az ?imagic? jut eszükbe. A sikert már szépen eltervezte, neki a tanulás közötti szünetekben ez töltötte ki az idejét, hogy álmodozott. Persze a bölcs mondás úgy tartja, hogy álmodozás az élet megrontója, de a leányzó úgy vélte ennél rosszabb élete már úgysem nagyon lehet. Ő nagyon bölcsnek gondolta magát, azért mert okos és jól informálódott, viszont az egyetlen téves elve az volt, hogy nem hitt abban, ami a legfontosabb a világon minden embernek, hogy: ?Mindenki saját sorsának kovácsa??
|