Hétköznapok hősei

Arnold Till
Eltávozott karakter

head of tails

Nem elérhető

Hétköznapok hősei

« Dátum: 2015. 12. 14. - 17:01:26 »

WARNING

Heavy sarcasm may be present

Ha vallásos lennék, mélyen hívő, úgy vélem, a jelenlegi helyzetet mindenképp úgy értékelném, hogy kivívtam az égiek haragját - a reggeli érkezésem pillanatában kollégáim érzékelhették, hogy nem okoz elég problémát Leander gyilkosának felfedezése, némi hátramaradt papírmunka, valamint a tanévkezdés miatti általános borongós hangulatom, rögtön elárasztottak további megoldandó feladatokkal. Ahogy a méretes papírköteggel haladtam az irodám felé, Alberic, aki sosem mulasztja el kommentálni az esetet, ezúttal is kaján mosollyal jegyezte meg, hogy nem fogok unatkozni. Nos, azt egész biztosan nem: végeztem még a nyár utolsó napjaiban a rám bízott tanári átvilágításokkal, és Fawcett megfelelő válaszokat adott a kérdéseimre, de még sok minden aggaszt azzal a halálfalóval kapcsolatban. Azok közé tartozott, akik kérkedtek az eredményeikkel, hangos visszajelzésre várva minden bűntettük után, hogy kielégíthessék burjánzó nárcisztikus hajlamaikat, és akkor egyszer csak köddé válik? Nem vall rá, és az aurorként sosem dolgozó férfi kielégítő indokkal rendelkezik arra, hogy elősegítse az eltűnését. Mégis, ez nem több gyanúnál, ami ott motoszkál a fejemben, befeketíti a hangulatomat, kitölti a figyelmemet és bosszant.
Ahogy a lapok között nézelődöm, megakad a szemem egy viszonylag újkeletű aktán: a közvélemény idegeit nagyban borzolta az utóbbi egy hónapban elkövetett gyilkosság-sorozat, aminek áldozatai fiatal prostituáltak voltak. Kihúzom a halomból az erre vonatkozó tájékoztatót, és elveszem a sorok között. A hasonló eseteket könnyű megoldani, általában a gyilkos azonosítható mintái miatt, vagy épp azért, mert az alvilág rosszul viseli az amatőrök ilyen jellegű szárnypróbálgatásait. Az évek alatt nem egyszer hallottam már olyat, hogy a területükre tévedő zöldfülűt a helyi hatalmak tekintik prédának, mielőtt az felborítja az általuk fegyelmezett rendszert. Sokan hajlamosak elfelejteni, hogy van különbség gonosz és gonosz között... és habár mindkettő az ellenségünk, nem árt tudnunk, hogyan gondolkozik.

Még akkor is a felvágott torok, a különösen véres és állatias halálnem jár a fejemben, amikor lemegyek az étkezőbe - különös olvasztótégelye ez a Minisztériumi osztályoknak. Nem különösebben foglalkoztat jelenleg az étel, bár a gyomrom jelzi, hogy ideje valamit magamhoz venni, mégis, leköti a figyelmem a részletek fejtegetése: ki követ el ilyesmit? A vérfarkasokra nem jellemző a szervezettség, a vámpírok pedig túlságosan tartanak a varázslóktól, és elég kis számban fordulnak elő az országunkban. Emberkéz műve mégis, állapítom meg, ahogy megállok az asztalok között, és végigtekintek most először a dolgozók tengerén, és sok arc ijedten fordul el rólam. Tudom, hogy a kollégáim egy része tart tőlem, bár személyesen nem érzem, hogy valaha okot adtam volna erre. Nem értek egyet a módszereikkel, ahogy ők sem az enyémekkel, de igazán azóta mélyült el a szakadék közöttünk, mióta Vitrol véraurornak nevezett a szennylapjában. Szomorú, hogy az emberek ilyen befolyásolhatóak, és a legkevésbé sem veszik a fáradtságot, hogy utána járjanak az igazságnak.
Végül egy ismerősömmel szemben foglalok helyett, látva, hogy ő legalább annyira elfoglalt, mint én vagyok jelenleg. Annyira belemerültem a prostituáltakat kivégző történetébe, hogy nem is folytattam a nyomozást Leander után, pedig ez nem is az én ügyem... úgy sejtem, most még. A tálcám puhán landol Cherish Bailey mellett, remélem, nem zavartam meg igazán.
- Jó étvágyat! - intek bizalommal, a szemébe nézve - Látom, ön is elég elfoglalt jelen pillanatban, nem áll szándékomban megzavarni az étkezésben, csupán olyan társaságot kerestem, amely... - belekortyolok a szokásos kávéba, aztán felsóhajtva leteszem - Már meg sem lepődöm. A hölgy úgy gondolhatta, cukrot szeretnék inni kávéval... mostanában nem ez az első dolog, ami csalódást okoz. Mondja, önöknél is gyűlnek a viharfellegek?


	Naplózva

Cherish Bailey
[Topiktulaj]

× A Protector ×

Nem elérhető

Re: Hétköznapok hősei

« Válasz #1 Dátum: 2016. 01. 17. - 16:30:16 »

Arnold Till

"It feels like it'll never end."

A szokásosnál is erőltetettebb tempóban haladt a napom. A kora reggeli tárgyalásom előtt semmire nem volt időm, mert hajnali háromig egy másik ügy tényeit próbáltam csokorba fogni a beszédemhez. Mocskos egy ügy volt az is, nem beszélve a reggeliről. Ha a teremben nem állt volna egy pohár víz az asztalunknál, nem csak üres gyomorral, de kiszáradt szájjal kellett volna kiállnom a Wizengamot elé. Több mint biztos vagyok benne, hogy az életvitelem kezd felelőtlenség lenni a részemről.
A tárgyalás után volt fél órám felkészülni egy kihallgatásra, ahol gyanúsan nagy esély volt a peren kívüli megegyezésre, így még át akartam futni azt a mappát is. Nem volt időm lemenni a kantinba egy kávéért, vagy szendvicsért, de szerencsére találtam egy fürt enyhén fonnyadt szőlőt az asztalomon. Életmentő volt, hogy tegnap már nem volt időm megenni, és elfelejtettem kidobni.
Becsaptam a mappát, ami az asztalomon feküdt előttem, majd gyorsan magamra kaptam a talárom és már félig az ajtó felé lépve húztam csak a hónom alá a minisztériumi pecséttel ellátott dokumentumokat. Valahogy az ember azt várta volna, hogy ezután a nyár után visszaszorul kissé a bűnözés, hogy a rosszfiúk kapnak egy pofont és majd egy darabig nyugi lesz. Lányos vágyálomnak tűnt ez a képzelgésem is, rögtön a napi nyolc óra alvás, és a kikapcsolódás mellett.
Több párhuzamosan folyó ügyem volt, mint eddig bármikor, és azt hiszem a büszkeségem ellenére kezdett megviselni a dolog. A karrierem mondhatni tényleg szárnyalni kezdett, kezdtem kilépni apa árnyékából is, de talán egy-két ügyet vissza kellett volna utasítanom.
Éppen csak, hogy odaértem a kezdésre, és így is szinte futnom kellett a folyosókon. Szerencsére nem voltak annyira sokan az Átriumban. Viszont a feszített tempótól még éhesebb lettem, és a kihallhatóba lépés előtt muszáj volt vennem néhány mély lélegzetet, mert az éhségtől már kezdett hányingerem is lenne. Ha itt végeztem muszáj lesz meglátogatnom a kantint, különben lehet, hogy a délután tárgyalásom az illemhelyiségből kikiabálva fogom végigvinni.

A megbeszélés végül egy újabb időpont egyeztetésével zárult, másfél óra múlva, így volt egészen harmincöt percem a délutániig. Rekordidő alatt értem vissza az irodámba a megfelelő mappáért, majd szinte ilyen tempóban vágódtam be a kantinra, hogy egyek valamit a legkevésbé sem vonzó kínálatukból. Nem voltak nagy igényeim, főleg a szottyadt szőlő után, de a minisztériumi kantin valahogy mindig képes volt felülmúlni az ember elvárásait a negatív irányba.
A választásom végül egy adat furcsa levesre, és némi rántott szeletre esett. Helyet pedig a legeldugottabb sarokban találtam. Nem akartam kivételesen senki duruzsolását hallgatni, hogy még át tudjam olvasni a fájlt. Így a kétszemélyes, kopott asztal a sarokban bőven megfelelt.

Mikor meghallottam Till hangját összerezzentem, nem számítottam rá, hogy bárki is leül majd velem szembe.
- Hmm, uh, viszont! – mondtam neki, lenyelve a falatot, majd megütögettem kissé a mellkasom. Tényleg a frászt hozta rám.
- Látom, ön is elég elfoglalt jelen pillanatban, nem áll szándékomban megzavarni az étkezésben, csupán olyan társaságot kerestem, amely... – folytatta, de be nem fejezte. Minden estre sejtettem mit szeretett volna mondani. Megvolt a maga tekintélye az irodában, és elég sokan tartottak is tőle. Egyértelmű volt, hogy miért, mégsem éreztem szükségét annak, hogy én is így tegyek. Biztatóan rámosolyogtam, hogy tudja, engem különösebben nem zavar, majd újabb falatot tettem a számba, miközben a bal kezemmel egyszerre támasztottam ki a tányérom és a mappát is, amit olvastam.
- Már meg sem lepődöm. A hölgy úgy gondolhatta, cukrot szeretnék inni kávéval... mostanában nem ez az első dolog, ami csalódást okoz. Mondja, önöknél is gyűlnek a viharfellegek? – kérdezi, mire lenyelem a falatot a számból, és miután befejeztem az aktuális mondat olvasását, lefektettem a mappát az asztal szélére.
- Ne is mondja – sóhajtottam. – Az ember azt várta volna, hogy szeptemberre lenyugszanak a dolgok, vagy, hogy legalább már látjuk a fényt az alagút végén – forgattam meg a szemem. – Ehelyett valahogy még több ügyünk lett. – Osztom meg vele a véleményem, és azt hiszem, egyetértünk ebben. – Az auroroknál gondolom még lehangolóbb a helyzet.


	Naplózva

Arnold Till
Eltávozott karakter

head of tails

Nem elérhető

Re: Hétköznapok hősei

« Válasz #2 Dátum: 2016. 03. 29. - 03:28:38 »

WARNING

Heavy sarcasm may be present

Ms. Bailey felettébb megijedhetett tőlem, pedig igazán nincs rá oka, nem is vélem felfedezni az arcán a valódi rémület jeleit, amelyet a Próféta olvasása generálhat az emberben, mikor nem jár utána, mi is az igazság. Úgy vélem, ebben a tekintetben az összes minisztériumi dolgozó sorstársam, legfeljebb nem név szerint, hiszen mindannyiunk napját rontotta már el néhány kellemetlen riport vagy cikk a hölgynek nehezen nevezhető entitás jóvoltából. Erős megállapítás, megengedem, de a hölgy jelző közel sem említhető egy lapon Vitrollal.
- Ilyen ijesztő vagyok? - kérdezem érdeklődve, kis felüdülésként a gyilkosságokon való merengés közben - Vagy a papírmunka halmai okozzák a rémületét?
Hirtelen nem is tudom megmondani, humorosnak értékelhető e egyáltalán a kérdésem, de sosem dolgoztam különösebben a kifelé mutatott képen, ez bosszulja meg magát. Az ember helyett az eredményei beszéljenek, a gesztusok állítsák ki a bírálatot, és inkább mérettetek szellemileg nehezen emészthetőnek, mint a népszerűség kedvéért könnyed esti olvasmánynak. A munkám megkívánja ezt a kiállást, bármit is képzeljenek újdonsült kollégáim, akik szeretnek nyilatkozni nagy szavakkal, és fájóan kevés cselekedettel, amelyre most, a háború után különösen nagy szükség lenne.
- Az édesapám egyik kedvenc kifejezése. - bólintok, mikor az alagút kerül szóba köztünk - Bár ő mindig hozzáteszi, hogy akkor vagyunk bajban, ha dudál is. Afféle muglihumor. Legalább ez legyen keserű és erős, ha már a kávém a legkevésbé sem az... Pedig inkább ezt a kombinációt kívánom, minthogy a napomban mutatkozzon meg.
A még több ügy nem lep meg, hallottam, hogy olykor embertelennek tetsző időrendben dolgoznak, és én is kaptam már több, mint kellemetlen időpontokra eső küldetéseket, de számítottam is rá. A szemetet eltakarítani mindig hosszabb folyamat, mint létrehozni, és habár ügyeltem rá, hogy így ne okozzak kollégáimnak felesleges munkát, mondjuk egy meddő tárgyalást, ha a leendő vádlott halálos átkokkal támadt rám, még így is nehezen szabadultunk meg a férgektől. Afféle tavasz volt ez számunkra idebent, amikor a termékeny talajból kibújnak a kártékony elemek, és csak ilyenkor kezdődik igazán a munka, holott előtte sem pihentünk szinte semmit.
- Ahogy mondja. Pár hete volt esedékes az új aurorok esküje és elkezdődött a mentor-program is, de egyelőre felemásak a visszajelzések. - finoman fogalmaztam meg, a közvéleményhez ez már a maga valójában jutott el, mégpedig a 'katasztrófális' jelzővel, nem véletlenül - Azóta két probléma oldódott meg, első körben ihatatlanná vált az osztályon a kávé, számomra érthetetlen okból, azután pedig az átszervezéseknek köszönhetően az állomány jó része került át a papírmunkát végzők közé további vizsgálatokig. Cserébe azonban gazdagabbak lettünk néhány rejtélyes üggyel és további felderítendő szálakkal, tehát igen, minden a legnagyobb rendben.
Szarkasztikus megjegyzésemet egy adag kávéval öblítem le, mielőtt ez lenne az a bizonyos keserű dolog a napomban, és esetleg az övében is. Ms. Bailey nyilván saját bőrén tapasztalja az olykor tarthatatlan állapotokat, kíváncsi vagyok, milyen kihívásokkal küzdenek meg a további helyszíneken. Valamit azonban még kérdezni szeretnék tőle, mielőtt ebbe belemegyek.
- Ms. Bailey, hallott esetleg a prostituáltakat gyilkoló mészárosról? - a jelentésben is így hivatkoznak rá, nehéz más szavakkal leírni egy kitépett torkot - Csak most összegezték olvasható formában, de állítólag ez hetek óta zajlik, és nem értesültem túl jól egy másik ügy miatt.


	Naplózva

Oldalak: [1]

« előző következő »