Mindenkinek van egy olyan fejezete, amit nem olvas fel szívesen. Az ő családjuk számára pedig olybá tűnik, elérkezett ez a fejezet.
A Hardy család, mely több évszázaddal ezelőtt a legnevesebb aranyvérűek elitjéhez tartozott, mesterembereik pedig csodájára jártak a Hardy-hegedűknek, mára csak mocskos, koszos, semmirekellő bűnözők gyülekezete, hitvány félvéreké, illusztrálva lezüllött, elhanyatlott társadalmukat mindazoknak, akik muglikkal keverednek. Miután apja pedig legközelebbi aranyvérű rokonaiktól, a Balmoraloktól és az Angifiliusoktól eltulajdonított csecsebecséket is pénzzé tette, az anyagi válság és a pénz iránti, túlzott mohóság kihozta belőle azt, amit csak ők, a Hardy fivérek ismernek. Hányszor elképzelte már azt, amikor apja megkapja azt, amit érdemel! Hányszor elképzelte, amikor tárgyalás elé hívatják, ő pedig szabadkozva magyarázgat arról, miért nincs jobb dísztalárja az eseményre! Hányszor elképzelte már édesanyja angyali, gyümölcsszínű arcát, ahogyan a boldogságtól és az életörömtől, a kivívott és megérdemelt szabadságtól gyöngyözik tekintete! S hányszor érezte fogai között a mocskos kis kobold arcát, hallotta bőrének szakadását, vérének sós ízét, s húsának nyers, friss bűzét.
Ébredj! Ébredj! Ébredj!
Rázza ki a fejéből a gondolatokat. A képek ismét belémartak, ezzel elterelvén a gondolatait a hasznosabb elfoglaltságokról. Sosem volt a tanulók legjobbika, leckéit rendszerint az utolsó pillanatra hagyja. A jövő azonban túl távoli ahhoz, a negyedéves mardekáros azon gondolkozzon, mi lesz belőle. Nem úgy, mint idősebb fivére, Theo, akinek az iskola egyik élsportolójaként határozott célja valamelyik kviddics csapatba bekerülni. Hiszen nem csak a képességei vannak meg hozzá. Két testvérével ellentétben kifejezetten csinos arcot, és sármot örökölt. S emellé apjuk agresszióját. Vagy kisebbik testvére, Damion, aki olyan szőke, hogy sokszor nem is hiszik el, hogy testvérek. Alig kezdte a Roxfortot, de már hangoztatja, hogy ő pénzt fog keresni, és sokat. Elvégre ő az ész hármójuk közül.
S ő, Winthrop vajon mit tud? Mindkét testvére jó valamiben, ő viszont teljesen középszerű. Az egyetlen dolog, amiért emlékezetes, hogy állítólag megkínozta és megölte azt a békáját, amivel eddig az iskolai kórusban énekelt. Bár kétségtelen, a középszerűségnek is megvannak a maga előnyei. Hisz most, hogy gyűlölt apja a Próféta címlapján szerepel, Perselus alsónadrágja helyett nagyobb témát és élcelődési kísérleteket kapnak a Hardy fivérek.
„Na mi van, nincs mit ennetek? Már a koboldhúsra is megéheztek? Képzelem, mit főzhet anyád karácsonykor.”
Ilyen, és ehhez hasonló beszólogatások kísérik útját a könyvtárba. Theo meg tudja védeni magát, fivérének vehemenciájával felkészületlenül az ember nem szívesen megy szembe. Ő maga pedig mindig is evilágon túli volt. Amióta a Roxfort tanulója, mindennaposak az ehhez hasonló beszólogatások, de egyik fülén be, a másikon ki. S ha nagyon ki akarja kapcsolni a hangokat a fejéből, akkor egyszerűen énekelve járja a folyosókat, ahogyan azt most is teszi. Ha valaki, akkor az mégis Damion, akit megvisel az egész. Mit tehet ő arról, apjuk megint mit művelt?
Dúdolgatja egyik kedvenc dalát tovább, nem foglalkozva azzal, éppen a könyvtárba jött, ahol csend és nyugalom az elvárt. Sosem értette azt a kiírást. A csend… a csend őrjítő. Feszültséget keltő némaság, mely nem hagyja leülepedni benned azt, amit éppen tanulnál. Ha így vesszük, nem is csoda talán, hogy ennyire nem remekel igazán semmiből.
Létező legkevesebb életörömmel vág bele a herbológia könyv kutatásának, amiből a másfél tekercses háziját meg kellene írnia. Megtanulta már, hogy elég, ha halkabban dúdolja dalait, és azt is, legjobb, ha senkihez nem beszél. Fél füllel ugyan elkap egy csúnya megjegyzést az egyik asztaltól, amiben valami szakácskönyvet emlegetnek, de mint mindig, most se foglalkozik vele. Még akkor is csak egy nyögésre futja, amikor a látszólag semmiből érkező lábbilincselő átok eltéríti őt egyensúlyától, s nekidől annak a könyvespolcnak, ahol egyik háztársa, fivérének szobatársa épp valamilyen könyvet kutat.