A Nolannel való találkozásom után kezdtem megijedni, hogy tényleg van valami bajom, de bíztam benne, hogy meg tudnék gyógyulni.
Így aztán a tavaszi szünetben elmentünk édesanyámmal a Mungóba.
Nem igazán szeretem a kórházat és a medimágusokat.. Valószínűleg azért, mert azt sem szerettem, ha beteg vagyok.
Bementünk a muglik elől elrejtett épületbe, ahol felküldtek minket a 4. emeletre kivizsgáltatni. Egy idős pasas jött értem, majd megnézte, hogy mi bajom. Én mondtam, hogy mi történt velem. Hogy hányingerem volt és szédültem.. Kétszer elájultam és legutóbb a szívem is fájt. Csak nézett rám összevont szemöldökkel, elgondolkozva, majd kiment.
Ez kicsit megijesztett és már elkezdtem rémképeket is gyártani, mikor édesanyám – meglátva a fehér hajamat – a vállamra tette a kezét. Ránézve pedig a mosolygós arcával találtam magam szembe, ahogy azt mondja: „Nem lesz semmi baj.” Én természetesen hittem neki és egy pillanat alatt lenyugodtam.
Azonban egy idő után a férfi visszajött. A tarkóját vakargatta és bizonytalanul nézett rám, amit én értetlen tekintettel fogadtam.
Közölte, hogy ez egy nem mindennapi dolog, ami velem történt. És meg fogok halni. Elmagyarázta, hogy valamikor korábban átkozhattak meg és mostanra fejlődött ki a hatása. A varázslat pedig a szívemnél találhatott el. Ami természetesen azt eredményezte, hogy az elmúlt idő alatt ez körbefonta a szívemet, lassacskán pedig elemészti az egész testemet. Mikor ez megtörténik, nekem végem. Felhívta arra tényre a figyelmem, hogy ezt a folyamatot le tudják lassítani, ha szeretném, akkor viszont hetente kellene meglátogatnom a Mungót. Kezdetben. Valamint, ha mégsem fogadom el ezt a lehetőséget, akkor számítanom kell a havi gyakorisággal jövő rohamokra. Néha egy hónapban becsúszhat plusz egy ilyen roham.


Megsemmisülten hagytuk el édesanyámmal az épületet, hogy hazamehessünk. Én a gondolataimba merülve próbáltam felfogni az egészet. Havi rohamok, majd bizonytalan idő után bekövetkező halál. Szép jövőkép nem? Nem akartam elfogadni. És mire hazaértünk teljesen magamba roskadtam.


Pár napig gondolkoztam, majd arra a döntésre jutottam, hogy, ha már úgyis meg fogok halni egyszer, akkor már nem veszíthetek semmit. Kihasználom az időmet. Végigcsinálom a vizsgákat, megnyitom a kávézómat, még a nyáron. Ahhoz viszont kell egy ház. Nem szeretném itt a városban véghez vinni a terveimet. Esetleg majd vállalok plusz munkákat is..


Bár ezt az elhatározásomat valószínűleg csak az Elliottal való találkozásom után gondoltam igazán komolyan...

Fura volt elhagyni Londont.. Angliát.. Most már itt vagyok Írország déli részén, Kinsale-ben, a tengerparton..
Megvettem azt a kétemeletes házat a főtértől nem is olyan messze. Sok a turista és a mugli, de nem gondolom, hogy ez baj lenne.
A házat belülről át kellett alakítanom, az alsó szinten a szobákat megszüntettem, kettőt hagytam meg, a bejárattal szemben, ebből az egyiket megfeleztem. Így van három szoba, plusz az a nagyobb tér, ahol magát a kávézót fogom kialakítani. Valamint – hála az égnek – volt lent egy kandalló, úgyhogy azt is el tudtam intézni, hogy a hopp hálózat része legyen.
Az emeleten kialakítottam magamnak magát a lakást. Egy kisebb konyha, illetve fürdő. Valamint a hálót és a „nappalit” egy szobában csináltam meg.

A lakás tele van dobozokkal, ágyként még csak egy matrac van elhelyezve. Én erre a matracra dőlök ki. Fehér hajam szanaszét áll, szemeimet becsukom. Fáradtsággal keveredő izgatottság tombol bennem, aminek hatására kénytelen vagyok elmosolyodni csak úgy a semmin.
Mivel én képtelen vagyok hopponálni, ezért az idejövetelben kaptam egy kis segítséget a szüleimtől. Velük indultam el lakásnéző körutamra, és vettem meg ezt a kétszintes kis házat. Akkor intéztük el a kandallót is.
A matracról felkelve, kezdtem el a bútorokat elrendezni, a dobozokból kipakolni a tárgyakat. Az ágyamat is rendesen megcsináltam. Lent a bejáratra kiragasztottam egy felhívást, miszerint vállalom térképek megrajzolását is, amit álcáztam valami ostobasággal, hogy csak a varázslók és boszorkányok részére legyen látható. Elég a mugliknak a szokatlan kinézetem, nem kell, hogy ebbe is belekotnyeleskedjenek!

Hamarosan kész lettem mindennel. Ekkor már a lámpa is világított. Késő este lett, mire végeztem.
A kávézó nem túl nagy, az egyik sarokban van a pénztár, közvetlen a lépcső mellett az ajtóval szemben. A másik sarokban elhelyeztem egy könyvespolcot, amit természetesen meg is töltöttem könyvekkel. Mellette egy bőrfotel volt, olvasólámpával. A székek és asztalok össze-vissza, egy-egy gyertyával és természetesen itallappal. A helyet meleg barna színek uralták, nem igazán használtam világos színeket. Itt-ott volt egy-egy növény és fényfüzér. Volt, ahova kitettem egy befőttesüveget a belsejében kis lángocskával. Szerettem volna, ha otthonos lenne és a vendégeim vidáman töltenék el itt az idejüket. Kint a falon még nappal egy cégért helyeztem el, ami jelzi az épület funkcióját.
Elégedetten ültem le a lépcsőre és néztem szét. Ezt én csináltam. Én értem el!