Reggeli Próféta

A FŐPARANCSNOK MEGSZÓLALT

Harold Macmillam, az Aurorparancsnokság vezetője ismét megszólalt a júliusban történtekkel kapcsolatban. A nyomozás ugyanis tovább folytatódik a Foltozott Üstben zajló események felszámolása után is. Bár emberi életekről van szó, mégis úgy tűnik, hogy a minisztérium mind újra és újra megakad valamivel, ami csak a Rend oldalára billenti a mérleg nyelvét. Ezzel persze újabb áldozatai lehetnek a különöns társulásnak, melynek valódi célját továbbra sem ismerik az aurorok. – Adrian Flint és Darius Parkinson holtteste a támadások után marad a tett helyszínén. Mindketten fekete csuklyás köpenyt viseltek, a kezüket bőrkesztyűbe bújtatták és aranymaszkba bújva fedték fel kilétüket. – Jelentette be az alapvető tényeket Harold Macmillan. – A két család tagjai döbbenten állnak az események előtt, mégis mindenkit igyekszünk kihallgatni. Jelenleg a legközelebbi rokonsággal foglalkozunk, ám letartóztatás egyelőre nem történt.

Az főparancsnok azt is hozzá tette, hogy a nyomozás további részéig az Abszol útra, a Roxfortba, a roxforti birtokra még több aurort rendel ki, hogy biztosítsák a civilek épségét. Ezen kívül rendezvényeket csak kisebb létszámban, száz fő felett lehet tartani, illetve zárt térben tartott rendezvények esetén minden belépőt át kell vizsgálni a bejáratnál. Adrian Flint és Darius Parkinson lakásában pedig házkutatást rendelt el. Az intézkedéseket a Mágiaügyi miniszter is jóváhagyta. Kérdem én, kedveseim, elég-e ez a néhány intézkedés? Legfeljebb tüneti kezelés egy ilyen helyzetben. A gyermekeink, a szeretteink élete veszélyben van, ráadásul nem is akárkiktől. Ha olyan alakokkal kell ismét szembe szállnunk, mint Mr. Flint vagy Mr. Parkinson, akkor felmerül a kérdés: nem egy egykori halálfalók által szervezett mozgalomról van szó valójában? S miért nem látja ezt a különös összefüggést a minisztérium is? Ön mit gondol a helyzetről? Ossza meg velünk véleményét, küldjön egy baglyot szerkesztőségünkbe!

Samhain Roxmortsban
- avagy biztonságban leszünk? -

Ismét közeledik a Samhain, népünk egyik csodás ünnepe, azonban felmerülhet a kérdés önökben, drága olvasóim, hogy a Foltozott Üstben történt események után elmenjünk-e egy ilyen nagy szabású, nyílt térben megrendezett tömeges rendezvényre? Merjük-e elengedni a csemetéinket, a szeretteinket? Merjünk a kedvenc macskánkkat sétáltatni az utcákban, miközben a sötétben gonosz erők ólálkodnak? Bízhatunk e a Minisztérum szaviban, amik eddig is csak hazugok voltak, akár csak a biztonsági intézkedések? Nos, ennek jártam utána, drága olvasóim, hogy kiderítsem önöknek! Kép a tavaly megrendezett Samhainról. Bizonyára már mindannyian tudják, hogy a Samhain egy óír szóból származik, melynek jelentése a nyár vége, és hivatalosan október 31 naplementéjátől november 1 naplementéig tart. Egyike volt a négy gall ünnepnek, melyek ugye bár a következők:  Samhain, Imbolc, Beltane és Lughnasadh. Ebben az időszakban ugyanis az ajtó nyitott a Másvilágra, így a tündérek és a szellemek könnyedén tudnak velünk és muglikkal kommunikálni, így vált a Samhain a holtak fesztiváljává. Skócia területein hatalmas tüzeket raknak, és a tűzvarázslatok különösen hatásosak ilyenkor.  Szokás a jelmezek, maszkok viselése, hogy a csalafinta tündérek ne űzzenek tréfát velük. Egyébként figyelmeztetem önöket, hogy a manók és tündérek kifejezetten csínytalanok ezen az éjszakán. A szervezők az alábbi kedves programokkal várják a látogatókat: a közkedvelt tök -, és fehérrépafaragó verseny, tejivó verseny, lámpás reptetés, seprűfaragás, jóslás. A standokon az emberek frissen készült almabort fogyaszthatnak. Kiskorúak számára almaszörp lesz. Karamellás almák, mézes almák, sütőtök piték és még több alma.

Sikerült az egyik nap beszivárognom az előkészületekért felelős aurorok közzé, és hosszas - és meglehetősen kínkeserves - faggatást követően, a mogorva Dustin McGregor az alábbi felháborító szavakat diktálta le nekem, szó szerint: - Felháborító, hogy ennyire nem bíznak bennünk az emberek. Mindnet megtettünk eddig is, hogy biztosítsuk a bolgáraink védelmét. Most is minden a legnagyobb rendben lesz. Hát nem szörnyű? Mégis hogy várhatnánk el, hogy biztonságban legyünk, ha még egy ártatlan kis kérdésre sem ad egyenes választ a minisztérium? Persze aztán annyit még odavetett felém, hogy civil! ruhás aurorok fognak elvegyülni a tömegben, és kívülről is őrizni fogják a területet. Vajon elegendő lesz-e ez a pár auror, hogy biztonságban, rettegés nélkül sétálhassunk az éj sötétjében azokon a kicsi, szűkös utcákban? Meddig tarthat vajon a hazudozás és a szánalmas tessék-lássék intézkedés, amiknek eddig se volt semmilyen hatása? Mikor fog tenni valamit ténylegesen a Minisztérum? Hány ártatlan nőt kell még elrabolnia a Rendnek, hány rémálmot kell még okozniuk, hogy belássák, ez bizony a társadalmunk életét veszélyezteti? Ön mit gondol a helyzetről? El fog menni erre az ünnepre?  Ossza meg velünk véleményét, küldjön egy baglyot szerkesztőségünkbe!

FIGYELEM!
A REND LECSAPOTT AZ ISKOLA FALAI KÖZÖTT!

Nem kedveskéim, a cím bizony nem ámítás és nem is őrült túlzás, ezúttal ugyanis még a szokottnál is komolyabb merénylet történt. Talán emlékeznek még rá, hogy nyáron a Rendnek nevezett csuklyás formáció magával ragadott egy minisztériumi alkalmazottat, a jeles túsztárgyalót Mrs. Diana Hardyt. A nő ugyan előkerült, de súlyos amnéziás tünetei miatt azóta is medimágusi kezelés alatt áll, egyenesen az őrület határán. De ezúttal egy újabb jelentős személy került a karmaik közé. A Roxfortban pontosan 2002. október 6-án fedezték fel az egyik oktató szobájának feldúltságát. Az illető ugyanis nem jelent meg sem a reggelinél, sem pedig az első óráján. A tanulók ekkor értesítették McGalagony igazgatónőt, illetve a tanári kar többi tagját. Egy részük kollégájuk nyomát keresve az iskolát járták be, míg mások a birtokot. Ám végül felfedezték a szobájába felfestett jelet, mely a rend felbukkanására utal. Sybill Trelawney, a híres látó. Sybill Trelawney a Roxfort régi-új jóslátan tanárnője lelkesen vetette bele a munkába magát ebben a tanévben. A legtöbb tanuló örömmel fogadta visszatértét, hiszen kiemelkedő szakemberről beszélhetünk, akitől kalandot jelentett tanulni. Egy tanul, bizonyos Merel Everman a következőt nyilatkozta: – El sem tudom képzelni, milyen lesz a tanárnő nélkül ez a tanév. Csak remélem, hogy nem esett semmi baja.

Miss Everman mellett más tanulók is megrázták a történtek. Edith Baldron egyenesen zokogni kezdett, amint megtudta a hírt. Barátja, Dominic Morgo éppen csak át tudta karolni a vállát és félrehúzni a lányt. Trelawney professzor elrablása a Minisztériumban és az egész varázsvilágban hatalmas felbolydulást keltett. A miniszter nyilatkozott: – Az aurorfőparancsnok azonnal megkezdte egy speciális csapattal a nyomozást. Éjjel-nappal keményen dolgoznak azon, hogy a professzor sértetlenül kerüljön elő. – Magyarázta. Az iskola egyik alkalmazodja a tudomásunkra hozta, hogy a tanárnő szobájában egy listát is találtak. Egy olyat, amit legutóbb is nyilvánosságra hoztak a különös szekta tagjai. Ezúttal azonban eltérő nevek is szerepelnek rajta. Sophie Vanheim Elliot O’Mara Esmé Fawcett Christopher Cartwright Esther Doyle Lupa Tenebris Mira Wyne Oscar Caine Lola Miller Margo Howard Echo Taylor Betty Thompson Claus Firethron Aiden J. Fraser Fynn Kyteler Armin Narek Leah Barlow Moira Osborne Bár a titokzatos lista célja nem ismert, mégis figyelemfelkeltő, hogy a Minisztérium el akarta titkolni ezt a nyilvánosság elől. A miniszter nem kommentálta, mikor rákérdeztünk az ügyre. Ön mit gondol róla? Mire szolgálhat ez a lista? Ossza meg velünk egy sürgős bagollyal, melyet a szerkesztőségenkbe küld.

ADVENTI TŰZGYÚJTÁS

Ahogy közeleg a karácsony bizony az Abszol úton is egyre több boszorkány és varázsló megfordul. Bizonyára Ön is, kedvesem, azt tervezgeti, hogy megnézi az utcán elhelyezett hatalmas koszorút, melynek méretes gyertyái hétről hétre villannak fel és csodás lángjával igazi karácsonyi érzést hordoz. Sőt, talán megfordulna a forrócsokit és forralt bort áruló boszorkány standjánál is. Nem is olyan nagy csoda ez! Hiszen melyikünk ne rajongna ezért a mesés téli hangulatért, mikor ilyen szépen hullik a hó odakint? Csakhogy idén a Mágikus Szeszélyként ismert anomália másként döntött. Advent első vasárnapján ugyan felvillant a koszorú első gyertyája, csakhogy a láng pillanatok alatt hatalmasra duzzadt. Az egész koszorú lángra kapott, majd átterjedt a forrócsokis boszorkánys standjára is. A fakunyhó gyorsan lángra kapott és már csak a helyszínre kiérkező aurorok tudták kimenteni a sérült asszonyt. Újságunk igyekezett a helyszínre érkező mentőcsapat vezetőjével beszélni, ám ő szűkszavúan nyilatkozott: - A koszorút minden évben védőbűbájokkal látjuk el, ami megakadályozna, hogy lángra kapjon. A helyzet előtt érthetetlenül állunk, de most az első a helyszín bizotsítása és a sérült ispotályba juttatása!

Az esettel kapcsolatban kerestük Macmillan főparancsnokot is, aki kicsit bőségesebben nyilatkozott az ügyben. - A helyszínen zajló vizsgálatok kimutatták, hogy a Mágikus Szeszély áll a történtek mögött. Ezúttal nem a Rend egyik merényletével van dolgunk. Így hát új koszorút helyeztünk ki, ami immáron további bűbájokkal került levédésre. Ráadásul időközben a karácsonyi vásár is kipakolt a bevásárlóutcába, így igazán érdemes ellátogatni mindenkinek. A biztonságot egy különleges aurorcsapat biztosítja január elejéig. A minap szokás szerint tömeg uralkodott az Abszol úton és bizony hosszú sor állt a forralt boros és a forrócsokis standnál is. Szívesen vásárolni kézműves termékeket? Látogasson el, amennyiben úgy gondolja, hogy a Szeszéllyel szemben képesek az aurorok megvédeni az életét. Ugyanakkor érdemes feltenni a kérdést: vajon tényleg nem kell tartanunk attól, hogy a Rend keze van a történtekben? Nem leslekednek-e minden tömegrendezvényen az ártatlanokra? Ön mit gondol a hírről? A történetek ellenére is ellátogat a vásárra? Ossza meg velünk véleményét! A legjobb levelek a heti troll rovatunkban kerülnek közlésre minden pénteken.

MINDIG FIGYEL
- A belgiumi kastély hattyúdala -

Figyelem a cikk nem gyermekbarát!
Képek megtekinthetőek a Próféta számához csatolt mellékletben!

Minden helynek lelke van. Minden háznak múltja van, és én elkötelezetten folytatom a hivatásomat, hogy a legtöbb történetre fényt derítsek. Mondhatják ezt egy őrült hobbinak, vagy csak szentimentális rajongásnak, az elhagyatott mugli helyek iránt, amelyek legtöbbször szellem járta épületek. Viszont úgy érzem meg kell ozstanom a világunkkal, hogy mi van a másik oldalon is. Ezen célból utazom körbe a világot és keresem a sötétséget, és most is ilyen indíttatásbtól vezérelve indultam el ehhez a belgiumi kastélyhoz, hogy felfedjem szörnyű történetét. (Egy mugli fényképezővel készült kép a kastélyról) A kastély az 1900-as évek közepén lett építtetve egy bizonyos Williem Hauser, egy belga és angol felmenőkkel büszkélkedhető gazdag földbirtokos, aki természetesen mugli volt. Különös jelenségnek számított az akkor a harmincas éveiben taposó férfi, a tejfelszőke hajával, és világítóan kék szemeivel. A kastély vérrel és verejtékkel épült, számos munkás meghalt, és szinte kivitelezhetetlen elvárásait akarta megvalósítani a kastéllyal kapcsolatban. . A sok odaveszett lélek lenyomatát őrzik a falak lábánál a furcsa kézjegyek, melyekről számos helybéli hiszi, hogy minden egyes elhunyt lélek átkot szórt utolsó erjével a kastélyra és a birtokra. Meglepő, nem de, milyen erős mugli akarat is képes szörnyű átkokra, nemde? Ezt követően William nem élvezhette az öt évig épülő kastélyának nyugalmát, mert a helyet bezengték a holt suttogások, a padlók reccsenése, és hiába lobogott tűz a kandallókban, nem adott meledet. William a hidegtől - talán a rontásról, és a nyughatatlan szellemektől -, tüdőgyulladást kapott, és eltávozott. Ám olyans zinten ragaszkodott a kastélyához, hogy még szanatóriumba se volt hajlandó menni, és e helyett odaláncoltatta magát az ágyához, nehogy valaki akarata ellenáre elragadja onnan. Furcsa ragaszkodására talán az a legészszerűbb magyarázat, hogy minden vagyonát, ahogy harsogta lázálmában, elrejtette. Utolsó szavaival harsogta, hogy sosem fogja elhagyni a kastélyt, és mindig figyelni fog, nehogy a kincsét valaki megtalálja. A kincs és William Hauser is lassan feledésbe merült, és a kastély hosszú évtizedeken át egyedül, magárahagyatottan állt a birtokon, történetéről már csak a fák, a varjak és az öregek susogtak. Egy fiatal házaspár az 1960-as években vette meg a kastélyt, gyanúsan olcsó pénzen. Donna és Joseph Hazel két gyermekükkel és a család háziállatával, egy dán doggal költözött be a kastélyba, és már megérkezésüknek az első napajiban is a különös hűvösre panaszkodtak, hiába igyekeztek modern eszközökkel fűteni. A legfurcsább dolgok a pince felől érkeztek. Az ajtót mintha furcsa erővel szögezték volna le, és onnan éjjelente mozgolódást hallottak, mintha valaki ásott volna. A kastélyban úgy érezték, hogy valaki mindig figyeli őket, és akárhányszor takarták le a William Hausert ábrázoló hatalmas, teljes alakú festményt, a lepel állandóan leesett a képről, hogy jégkék tekintete állandó éberséggel fürkésszen. Hónapokkal később... a család eltűnt. És a szomszédok hiába akartak bejutni a kastélyba, semmilyen eszközzel nem lehetett a zárakat és az ablakokat betörni.

A történet itt véget is érne, ha én nem válalkoztam volna egyedül arra, hogy bejutok az épületbe. Félelem nélkül, kíváncsiság és izgalom által fűtve indultam meg a kastélyhoz, ami luktetett a szenvedéstől és a gyűlölettel teli fekete átkoktól. Ahogy közeledtem, éreztem... éreztem ahogy figyeltek. Ahogy az ember halad a sötét utcán, és feláll a szőr a tarkóján, engem is pontosan ez az érzés kísértett, de mégsem álltam meg. A pálcámat és a fényképezőgépemet a kezemben tartva lépkedtem feljebb és feljebb a nyikorgó lépcsőn, ami vezsélyes kattogásokkal próbált beszakadni a lábam alatt, és a repedt deszkék hegyes fogakként nyúltak utánam. Az ajtó... még számomra is kísérteties, milyen hatalmas, gyűlölködő erő zárta le, de sikerült feltörnöm a mágiát és beléptem. Egy régi mugli eszköz, ami zenét képes lejátszani - gramofon -, régi dalokat kezdett el énekelni recsegve, kattogva. Először a családfőt láttam meg, léegalább is a csontjait, meg a szakadt ruháját. A földön feküdt, és ki tudja, mit láthatott utoljára. A hátában egy rozsdás fejsze volt, és ahogy a sötét szobákban lépkedtem a lumos maxima fénye mellett, mintha a ház egyessével fedte volna fel előttem a titkait és a családból azt, ami maradt. A levegőben száraz suttogások ültek meg, a falak őrizte utolsó sikolyok csengtek a fülembe, egészen addig, amíg el nem értem a pince ajtajáig, amikor hirtelen minden felvette a néma csendet. Az ajtó vörösbarna színével bármult vissza rám, még kilincs és kulcslyuk sem volt rajta. Megpróbáltam feltörti a pince ajtőt, miközben a ház és talán az urának a tekintete lyukat vésett a hátamba. Szinte olyan volt, mintha az ajtóval és egy sötét akarattal kellett volna párbalyoznom, de aztán... kinyitottam a pince ajtaját, és az ajtó mozdulatával mintha az épület is felsikoltott volna.Lementem a picébe, ahol a holdtalan éjszakánál is sötétebb volt, de a pálcám fénye végül különös lassúsággal kergette el a fekete leplet, hogy a lábaim előbb felfedjék Hauser és a kastély titkát. Mit gondolnak, mit találtam? Kincset, aranyat? Mi lehetett odalent, amiért annyi élet veszett oda, és ami miatt a figyelő tekintete még most is a birtokot pásztázza? Egy női alak bontakozott ki a talpam alatti anyagból, mely egy gyermeket tart ölelésében. Talán egy szerencsétlen baleset vezetett ehhez a szomorú végzethez, melybe Hauser is beleőrült? Talán ennek a történetnek az igazságát sosem fogom tudni önöknek feltárni. Ahogy felnéztem a földről, tekintetem megakadt a penészes, koszos pince falán, és a festményen, mely kék tekintetét a lelkemig fúrta. Holott annak a képnek a helye a nappaliban volt, a kandalló felett. Magam mögött hagyva az épületet, csupán a kérdéseket hoztam magammal és a szemembe égett kék tekintetet, ami néha fel-fel bukkan a kirakatok üvegén, vagy a pocsolyák vzizén, azon gondolkodtam, milyen jogon űzzük a világ titkait, és feszegetünk fel olyan ajtókat, lépünk be olyan szobába, ahol nincs jogunk lenni? Utolsó cselekedetemmel végső nyugalomra helyeztem a csontokat, abban a reményben, hogy lelkeik sem vájnak mély sebeket a falakba. A Ház ajtajára pedig mágikus feliratott készítettem: Tekintetem őrzi családom békéjét. Lelküket ne háborgasd. Testük porát ne hord szét. Paul Harrison írása

SYBILL TRELAWNEY TITOKZATOS ELTŰNÉSE

A minisztérium 2002. október 6-án indította meg a nyomozás Sybill Trelawney, neves jósnő elrablásával kapcsolatosan. Az elrablás különös körülmények között történt, ugyanis a professzornőt egyenesen a Roxfort falai közül rabolták el. Bizony drága olvasóim, az olyan biztonságosnak hitt iskoláról kiderült, hogy még sem az annyira. A tanárnővel kapcsolatban mindössze egyszer nyilatkozott a minisztérium, amikor megindították a nyomozást, azóta látszólag parlagon hevert az ügy. Mr. Macmillan felhívta a tegnapi nap folyamán mindenki figyelmét: a keresés nem állt le és a múlthét folyamán Miss Trelawney nyomára bukkantak.

A tanárnőt egy nyílt mezőn találták meg, Londontól nem messze, egy közkedvelt erdős területen. A mugli turisták szerint zavartan viselkedett, mint aki azt sem tudja hol van, majd egyszerűen összeesett. Az aurorok végül varázstalan erőkkel együtt működve szállították biztonságos területre az eszméletlen tanárnőt. Trelawney professzor a történtek óta állandó medimágusi megfigyelés alatt áll. Az eszméletét ugyan visszanyerte, de csak összefüggéstelenül beszél maga elé, így hát nem tudták belőle kiszedni pontosan mi történt vele. A vezető medimágus egy bizonyos Mr. Pite mindössze annyit nyilatkozott: – Sybill állapota stabil, de az elméje valamiféle átok miatt el van zárva. Ennek megtörése az elsődleges célunk, így hát folyamatosan egyeztetünk a külföldi kollégákkal. Addig is hálásak vagyunk a roxforti diákoknak, különösen Dominic Morgonak, hogy naponta küldenek virágokat és édességeket a tanárnőnek. Azt hiszem, örül neki, hiszen állandóan azt ismételgeti: „Mélység, mélység” mosolygó arccal. Ön mit gondol a hírről? Kevésnek tartja a minisztérium erőfeszítéseit? Ossza meg velünk véleményét! A legjobb levelek a heti troll rovatunkban kerülnek közlésre minden pénteken.

2003. JÚNIUS 19.

Plakátok sokasága lepte el Londont, Hertfordshire-t, Roxmortsot és persze Godric’s Hollow-ban is, így már mindenki tudja: a Walpurgis Lányai koncertet tart június 19-én a Púder és Varázs Mágikus Színházban. A formáció hivatalosan nem nyilatkozott meg a fellépésről, ám a figyelemfelkeltő, aranyozott feliratok az iskolai faliújságokon máris rendkívüli sikernek örvendenek. Myron Wagtail, az együttes énekese megkeresésünkre nem kívánta érdemben kommentálni az eseményeket. Éppen csak annyit nyögött oda: – Nem lépünk fel, ostoba nő! – Majd a szokásos, lázadós marconaságával egész egyszerűen tovább állt. Az énekes régóta ismert hangulatingadozásairól, így szavai bizonyára az aznap érte kellemetlenségek okozták a rideg választ, miszerint szerény személyemtől, Rita Vitroltól kosarat kapott.

Mr. Wagtail egyik barátja úgy nyilatkozott, hogy a férfi labilis állapotban van a The Wand című albumuk megjelenése óta. A hírnév, a rengeteg munka megviselte Myron idegeit és bizony azóta is állandó kezelés alatt áll a Szent Mungóban. – Valószínűleg azért reagált így, mert meglepetés fellépésről van szó. Ezúttal nem a nagy médiumokat használják hírverésre, hanem a régi módszerrel, plakátokkal és röplapokkal hirdetik az eseményt. Ez a módszer közelebb hozza őket a fiatalokhoz. – Nyilatkozott meg a híres marketing szakember, Mr. Erick Ericksen. Ön mit gondol a koncertről? Elengedi rá a gyermekét, esetleg Ön megy el? Ossza meg velünk véleményét, hogy a Napi Troll rovatban leközölhessük azt!

A MINISZTÉRIUM LEGNAGYOBB DOBÁSA

A Mágiaügyi Minisztérium bátran nevezhetné a legnagyobb dobásának Harold Macmillan auror-főparancsnok 2003. június 19-én végrehajtott szigorúan titkos akcióját. Miután biztos forrásokból tudomást szeretek az Aurorparancsnokságon, hogy a Walpurgis lányai koncert valójában egy a Rendnek nevezett formáció akciója, a legnagyobb csendben bevetésre készültek, nem kis kockázatot vállalva a jelenlévő civilek testi épségét is kockára téve. A jelenlévők szerint Harold Macmillan tökéletesen ura volt a helyzetnek. Először is, a Rend kezére játszottak egy hamis varázstárgyat, elhintve azt a tévhitet, hogy a főparancsnok nem kezeli megfelelően a helyzet és természetesen még csak nem is gyanítja, milyen akció készül koncertnek álcázva. A tárgy azonban felrobbant, ezzel megbontva a Rend jelenlévő tagjainak egységét s ahogy elszabadult a pánik, egy különleges aurori egység, a THESZTRÁL hatolt be a színházterembe.

Az akció során komoly fizikai sérüléseket a civilek nem szereztek, ám úgy tudni, hogy egy bizonyos Sophie Banheim megkínzásra került. A lányt maga az Illuzionista támadta meg, azonban - ahogy Mr. Macmillan fogalmazott - a bátor civilek segítségével sikerült megmenteni a mentális sérülésektől. Az áldozatot lapunk sajnos nem érte utól. Mr. Macmillan hivatlos nyilatkoztatot is tett az ügyről: - Az Aurorparancsnokság 2003. június 19-én sikeres akció keretein belül elfogata és letartóztatta az Illuzionista néven ismert bűnözőt. A férfi valódi kiléte lelepleződött, ő pedig nem más, mint Mr. Ares Muprhy, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola pszicho-medimágusa. Jelenleg minden személyes tárgyát megvizsgáljuk és átkutatjuk, újabb kapcsolatokat keresve a Rend felé. Ezen kívül a Roxfort tanári karának teljes átvizsgálását megejtjük még a tanév kezdet előtt. Mr. Murphy a tárgylásig a parancsnokság egyik cellájában pihen, ám ezt követően minden bizonnyal az Azkabanban lesz elhelyezve. Ön mit gondol a történetekről? Mr. Macmillan elég alkalmas a főparancsnokságra? Ne feledjék kedveseim, ha biztonságban akarják tudni magukat és a családjukat, a Prófétában mindig hangot adhatnak véleményüknek!

AARIS A HALOTT VÁROS

Figyelem a cikk nem gyermekbarát!
Képek megtekinthetőek a Próféta számához csatolt mellékletben!

Kedves Olvasók! Jártak már a sivatagban? A dűnék hömpölygő hullámai között, a föld homoktengerén? Hallották a homokszemek karistolását, ahogy a bőrükhöz ért? A szél forró sóhaját az arcon és Nap kegyetlenül perzselő érintését érezték-e? Talán elmondhatom, hogy útjaim egyik legtitokzatosabb és legcsodálatosabb élményével gazdagodtam, ahogy eltűnésem hosszú időszakában a homoktól hömpölygő birodalmat jártam, Afrikában, a Sahara szívében. Jöjjenek, jöjjenek és tartsanak velem ebben az utazásban, melynek én is a részese lehettem. Utazásomat pár hónappal ezelőtt kezdtem meg, amikor úgy döntöttem a legendák végére járok, és felkeresem Aarist, a halott várost. Számos helybeli leganda szól erről a titokzatos helyről, mely most nem más mint egy mozgó szellemváros, amit a forró sivatagi homok rejt el magába. Úgy tartják, hogy aki keresi, sohasem leli. Aarist a nyugati hódítók alapították az 1800-as években, amikor egy szerencsés lélek a sivatag közepén vörös gyémántra lelt. Ezen fellelkesedvén egy kisvárost húztak fel ott, ahol a gyémántra bukkantak, abban a reményben, hogy mások is ilyen szerencsével járnak. A gyémántbányászat lett a város fő mozgatója, és az elején szinte minden városlakónak gyémánt virított a ruháján, az  asszonyok ékszerként hordták őket. Aaris pillanatok alatt felvirágzott, ám a tündöklés nem tartott sokáig. A gyémánt átkozott volt. Az emberek egymás ellen fordultak, megkeserítve az addig oly becses barátai életét. A birtokosaik hangokat hallottak belőle áradni, mások pedig azt állították énekelt nekik.  Az őrület akkor kezdett a tetőfokára hágni, amikor megtörtént az első gyilkosság. És a gyémánt még vörösebb színt öltött magára, Aaris utcái egyre jobban kihaltak, élő embernek lassan nyoma sem maradt a folyamatos belső harcoknak köszönhetően, mert mindenki magának akarta a vörös gyémántokat. Aaris városa lassan vörössé változott, olyan vörössé, mint a gyémántok. A lakók kapcsolata megszakadt a külvilággal, végül nyomtalanul eltűntek a házak, mintha csak a homokdűnék nyelték volna el a föld színéről.

A múlt történetei itt érnek véget, én pedig elindultam, hogy megkeressem ezt a várost, és fényt derítsek arra, hogy mi is történt valójában. Hosszas kutatásaim során bejártam a sivatag minden szegletét, ám sosem leltem egy város nyomára sem, ami hasonlított volna a feljegyzésekben leírtakra. Egy nap éjszaka indultam útnak, amikor a nap lement az égről, újra útra keltem, és akkor megpillantottam az egyik legkísértetiesebb dolgot, amit valaha láttam. A talpam előtt a homok lassan szerteoszlott, pedig még szél sem zúgott, és Aaris városának halott falai tárultak a szemem elé. A házak falai tető nélkül nyúltak az ég felé, az ablakok tekintete halottan nézett rám. Az utcák homokos ösvényén járva különösen furcsa érzés kerített hatalmába. Nem voltam egyedül. Fekete szellemek vörös tekintetét éreztem a tarkómon, pedig rajtam kívül nem volt ott más. Furcsa túlvilági dallamot hallottam, csodálatos éneket, idegen nyelvű dalt, mintha nem is ebből a világból származott volna. Megigézett a hang, csalt egyre beljebb és beljebb, a bányák kísértetiesen rémisztő üres szája felé. Magam sem tudom, meddig jártam a házakat, a homokos utakat, amikor rábukkantam az első csontvázra, és a karjaiban szorongatott vörös gyémántokra. A falu utolsó életben maradt lakosa emléke hevert előttem, mint egy bukott király. A dallam erős ritmusa mögött pedig a múlt szavai áramlottak a fülembe. Mind az enyém, és senki se juthat ki innen élve, ha el akarja tőlem venni. Ám a vörös gyémántok igézőek voltak. Akartam belőlük, és ahogy odanyúltam egyet megkaparintani, a homok olyan gyors ütemben kezdte elnyelni a házakat, hogy ha nem zökkent ki a naiv révületből, maga alá temet, a várossal együtt úgy, hogy soha senki se találhat rám. Aaris városának tragikus története legyen hát egy görbe tükör számunkra: semmi sem lehet fontosabb annál, hogy feladjuk emberi méltóságunkat, és lelkünk kiüresedett héjai legyünk. Paul Harrison írása

MERÉNYLET
A LONDONI OROSZ MÁGIKUS OPERAHÁZBAN

Az este folyamán szörnyű tragédia történt, Drága Olvasóink! Legnagyobb sajnálatunkra a város egyik ékköve, az Orosz Operaház leégett. A tragédia pedig nem csak a szerkesztőséget érintette meg mélyen, hanem még az utca embereit is. A csodálatos, míves falak most romokban, fekete és hamvak borítják az utcákat. És hogy mi is történt pontosan? Természetesen a legnagyobb szakértelemmel derítettünk fényt az eseményekre. Az operaházban a szokásos, nívós előadás zajlott, színpadon a nagyszerű, tehetséges, ám kissé lecsúszott Mikahil Bertovval. Amikor a színpadra lépett még a könny is kicsordult egyes nézők szeméből, ám az előadás közben az egyik jelenlévő rátámadt Mikhail Bertovra, azzal a feltett szándékkal, hogy kioltsa az életét.

Mr. Sokolov felbukkanása sem orvosolta az egyre jobban elfajuló helyzetet. Az a támadó szánt szándékkal gyújtotta fel az előadótermet, hogy ha nem kaphatja meg magának Mikhail Bertovot, akkor legalább együtt haljanak meg. A lángok gyorsan terjedve falták fel a falakat. A menekülés közben pánik tört ki, az emberek egymást taposva mentették az életüket, többen is megsérültek. A tűzben rekedt Mr. Sokolov és Mr. Bertov csak a vak szerencsének köszönhette, hogy nem omlott rájuk a saját súlyától összeomló épület. Egy lökéshullám kíséretében zuhantak ki az öltöző ablakán, miközben az épület lassan felismerhetetlen állapban lángolt tovább. Számos értékes festmény, színdarab kézirata valamint bútor és relikvia veszett oda a tűzben. A kár és a veszteség felfoghatatlan. Jelenleg úgy tűnik lehetetlen a felújítani az épületet, de mi őszintén hiszünk benne, hogy újra pompázni fog a régi fényében. Ön mit gondol a történetekről? Jelen volt a tűzesetnél akár az utca embereként, akár színházi nézőként? Ön szerint lesz elegendő pénz felújítani az operaházat? Mit gondolnak a merényletről, emberi mulasztás történt? Leveleiket várjuk a szerkesztőségünkre!

A REND LECSAP

Bizony, drága olvasóim, a Rend lecsap… legalábbis, ha hihetünk annak a kihallgatási jegyzőkönyvnek, mely nem olyan régen került birtokunkba. A nyilatkozó nem más volt, mint a nem rég elfogott Ares Muprhy, a Roxfort korábbi pszicho-medimágusa és nem utolsó sorban az a bizonyos Illuzionista, aki annyi varázslónak és boszorkánynak okozott álmatlan éjszakákat. A kihallgatást maga Harold Macmillan vezette. Az iratok alapján Murphyt már nem először hallgatták ki, ám ez volt az első alkalom, hogy komolyabban nyilatkozott az eseményekkel kapcsolatban. „Macmillan. Ön is tudja, hogy varázslónak lenni felsőbbség, ki más befolyásolhatná a világ dolgait, mint mi?” – Egész pontosan így kezdte Mr. Ares Murphy különleges, némileg homályosított nyilatkozatát.

„– Arra, hogy itt élünk a muglik árnyékában, meghúzva és bujkálva, miközben magasabb tudás birtokában vagyunk. Ezt a tudást pedig meg kell óvnunk.” – Folytatta Muprhy és még hozzátette: „– Úgy értem, hogy a birtokunkban van valami, ami mindent képes úgy irányítani, ahogy mi szeretnénk. Ehhez csupán megfelelő mennyiségű mágia kell... és Ön, az Ön fajtája mégis inkább meghúzódnak. Hát nem aranyvérű? Nincs Önben semmiféle felsőbbrendűség?” Murphy szavai határozottan Gellert Grindelwald elképzeléseit tükrözik, ám valami más, titkos tudást vélhetünk felfedezni. Milyen tudás lehet ez? Mire kell a vérünk hozzá? A kérdéseinkkel megkerestük a minisztériumot, ám ők nem óhajtottak nyilatkozni. Csupán annyit közöltek, hogy a Miniszter úr nyilvános beszédet fog tartani október 15-én a Hyde Parkban, ahol közemberek és a média munkatársai is megjelenhetnek. Ön mit gondol a történetekről? Komolyabb magyarázatot várna a Minisztériumtól? Ne éljen rettegésben, ossza meg velünk a véleményét, küzdjünk együtt a közbiztonságért!

A REND FŐHADISZÁLLÁSA

Sokan így emlegetik mindazt, ami a Mágus téren létrejött. A hatalmas, sötét füsttömeg, mely kedvenc üzleteink és kávézóink jórészét lezárta, méretes válaszfalként díszeleg a mi világunk és a Rend veszélyes tevékenyskedése között. Hogy mi történik a háromszög forma lezárt területen? Nos azt senki sem tudja. Az eset éppen tegnap történt, miután a Rend tagjai néhány civilt elfogtak. Tömeges muglimészárlást követően pedig a Mágus térre hurcolták őket. A varázstalanok életét ugyan nem tudta megmenteni a minisztérium, de az elrabolt varázslók és boszorkányok kisebb-nagyobb sérülésekkel megúszták a történteket. Ketten kerültek csupán a Szent Mungóba. - A szerencsétlenségben talán a legszerencsésebb, hogy az elraboltak megmenekültek. Az elhunyt varázstalanokért megemlékezést fogunk tartani a Minisztériumban péntek délután. - Kommentálta kimerülten a helyszínre érkező Harold Macmillan főparancsnok.

A helyszínen tartózkodok közül sokan úgy gondolják, hogy a gömböt látták a Rendtagoknál. Azonban felmerül a kérdés, hogyha kikerült a Minisztérium felügyelete alól ez a fegyver, akkor közöttünk járnak a titokzatos csuklyások? A Rejtély- és Misztériumügyi Főosztály talán a legvédettebb az egész épületben, mégis besétálhatott volna oda a Rendből bárki és elhozhatta volna? Mr. Macmillant erről is kérdeztük természetesen. - Valóban úgy tűnik, hogy az igazi "gömböt" használták ennek a szörnyűségnek a létrehozására. Egyelőre fel kell mérnünk, mi történt a Főisztály raktárában és persze ki kell hallgatnunk azokat, akik közelről látták működés közben. - Magyarázta Mr. Macmillan. Azt is hozzá tette, hogy a mai naptól aurori védelem lesz a "sötét zóna" névre keresztelt területen, így a Mágus térre látogatok biztonságát igyekeznek megóvni. A tér látogatható, ám az érintett terület kétméteres megközelítése nem javasolt. Ön mit gondol a történetekről? Komolyabb magyarázatot várna a Minisztériumtól? Ne éljen rettegésben, ossza meg velünk a véleményét, küzdjünk együtt a közbiztonságért!