Azt nem igazán tudta megmondani, hogy honnan is vette a bátorságot, hogy ilyen nagy elánnal verekedje át magát a Mardekárosok tömegén, azt azonban bizonyosan tudta, hogy ez a mostani kis malőr nem maradhat büntetlenül. Már megszokta a házak közötti rivalizálást, azt azonban nem igazán bírta elviselni, mikor újra és újra előhozzák a témát azzal kapcsolatban, hogy vére mennyire is tiszta. Mérhetetlenül idegesítette ez a szemellenzős viselkedés, és titkon azért imádkozott, hogy egyszer eljöjjön a nap, mikor egy szabad házimanó kerüljön a Minisztérium élére. Az lenne ám a büntetés, és mindenki számára a kötelező változás. Mert azt akart mindenképpen! Hogy ne csesszék szét a ruháit, hogy ne rúgják le a seprűről, és hogy ne kelljen örökösen valami újoncot kimentenie egy csapat gyökér kezei közül.
- Te ott! Mathias Montrego! Igen, hozzád beszélek! - iramodik meg a folyosón ácsorgó vadul vihogó Mardekárosok felé. Régen volt már ennyire dühös, és sajnos kénytelen volt mindent egy lapra feltenni. Nem volt igazán jóban senkivel sem a Mardekárból, azonban még mindig élt emlékeiben az a kép arról a bizonyos pulcsiról, meg arról, hogy a fiú az egyetlen kábé, aki nem kerüli ki a folyosón nagy ívben, és néha még arra is hajlandó, hogy egy biccentéssel köszöntse a reggeli órákba. Igaz ezen fajta figyelmessége leginkább akkorra terjed ki, mikor senki nincs vele, úgyhogy Chloé most kissé talán merevebben lép oda a kis körben ácsorgó fiúk csapatához.
Megjelenését abszolút döbbenet követi, majd az egyikük felfújódása. Szinte látja az ökölbe szoruló kezet, a mélyen beszívott levegőt, a kidülledő mellkast, a veszélyes villanást az ismeretlen fiú szemében, hiszen nyilván a legnagyobb bűnt követte el ezzel a dologgal. Bejött egy mardis részbe és már messziről lekiabálta az egyik legismertebb aranyvérű család sarját. Ő, a kis félvér.
- Na, asszem beszélnünk kell! Most! - néz a fiúra dühösen, majd egy kellemes mosollyal vigyorog a behemót fejébe, akit Mathias csak egy apró kézmozdulattal elcsitított. Így nem is jön semmilyen válasz a túloldalról, leszámítva persze a fiúét, aki hümmögve belemegy az eszmecserébe. Sőt még arra is hajlandó, hogy a lány elkapja a csuklóját, és úgy rángassa magával az egyik üres terembe, valahol jó hátul, ahol lehetőleg egyrészt nem jár senki, másrészt nem lesz hallgatóságuk se.

Sosem volt az a lány, aki egyszerűen csak magában tartja a gondjait. Kiharcolta magának a tiszteletet, vagy legalább is azt, hogy tudja mindenki a neve hallatán, hogy kiről is van szó, és hogy ne packázzanak vele hosszabb távon. Nem szívesen balhézott vagy verekedett, de egy-két utálatos mardekáros lánynak zavart már le pár pofont, vagy épp használta a pálcáját csak azért, hogy a másikat jobb belátásra bírja. Amúgy nem bírta az erőszakot, még akkor sem, ha ez a gondolat szöges ellentétben állt az előbbi mondatokkal. Ő csak akkor folyamodott ilyen eszközökhöz, ha úgy érezte máshogy képtelen célt érni, és most, mikor Mathiast meglátta, keze önkéntelenül is ökölbe szorult. Egy ideig egyáltalán nem volt baja a fiúval, azonban a fő problémát az jelentette, hogy teljes egészében más világhoz tartoztak, és bár lehet hogy tudta volna kedvelni azt az embert aki valójában, azonban a fiú nem hagyott sok lehetőséget arra, hogy esetleg más házak  tagjai kedvelhessék. Ez pedig bizonyos szinten önmagát juttatta eszébe Chloénak. Hiszen ő ehhez hasonlóan élte meg az ideköltözést.
A cserfes és mindig vidám lány lázadó lett, olyan, aki kiáll az igaza mellett, aki megvédi a rászorulókat, és aki egyáltalán nem kötődik senkihez sem. Szerette az embereket, a haverjait is, akik körülötte legyeskedtek, azonban soha senkinek nem hagyta hogy túl közel férkőzzön. Elvolt ő magában túlzott érzelmek nélkül, vagy épp csak úgy lógva a levegőben. Mindig akadt valaki akihez szólhatott, mindig volt valaki aki épp körülötte lebzselt, így pedig nem is volt szüksége mélyebb barátságokra. Amúgy is segített annak akinek kellett, nem kellett, hogy emögött túlontúl mély barátságok húzódjanak meg. Legalább is ő úgy érezte.
Mindig is a tánc volt az élete, a próbateremben töltött millió óra, melyet erre áldozott, a ritmus, az egymáshoz simuló testek, a vágytól fűtött mozdulatok, melyet mindenki sóvárogva bámult, mikor egy-egy előadás előtt bemutatott. Nem kifejezetten volt szép lány, arcának karakteres vonásai azonban abszolút jellegzetessé tették. Emiatt növekedett meg talán a táncórákra járó fiúk száma a lányok nagy örömére, és emiatt jelentek meg azok az emberek is, akik még mindig csak abban látták az örömüket, ha másokat piszkálhattak azért, mert valamiben örömüket lelték...

- Mindjárt megtudod, ne aggódj! - szűrte a fogai között a kellemetlen mondatot, mikor meghallotta a fiú nem épp udvarias kérdését. Jó, hát ő maga sem könnyítette meg a helyzetet azzal, ahogy ezt a kínos beszélgetést indította, azonban forrófejű volt és indulatos, ez pedig minden kommunikációjára és probléma kezelésére rányomta a bélyegét. Arról nem beszélve, hogy a Mardekárosok csoportja volt minden idegbajának okozója, és igazán nehezére esett lenyelni a békát. Szinte már erővel nyúlt a fiú keze után, és húzta magával az üres terem felé. Közben minden egyes lépésénél érezte a vizslató pillantásokat és hallotta a nem épp kedves beszólásokat, melyek felé érkeztek. Szivesen leátkoztva volna az összes gyökér fejét, azonban erőt vett magán és inkább nem tette. Helyette a húzott szájú Mathiast benyomta az üres terembe, hogy végre ketten lehessenek távol a folyosó zajától.
Lassú léptekkel sétált végig a padok között, majd az egyik szimpatikusnál csípőjét nekidöntve támaszkodott rá a régi darabra, majd mikor a fiú követni kezdte a példáját, kezét karba fonva, szúrós tekintettel méregette azt.
Nem volt épp ronda látvány, azonban akárhogy is akarta mindennél jobban utálni azért, amilyen, amiért a Mardekárt erősíti, nem tudta száz százalékig gyűlölni. Mert sajnos a fiúban azért még mindig maradt egy minimális emberség, és most épp ezt akarta kihasználni.
Tekintete a másik kese szín hajára vándorolt, íriszei a másik arcát pásztázták, csillogó lélektükreit és kifogástalan megjelenését, ettől pedig majdnem felszisszent. Hiszen hol volt ő a tökéleteshez? Haja a tánctól kibomlott, és folyamként omlott a hátára, laza ruhája pedig még csak össze sem volt hasonlítható a másik finom megjelenésével.
- Mi lenne ha szólnál a görény haverjaidnak, hogy vegyenek vissza az arcukból? - szegezte a fiúnak a kérdést, miután kigyönyörködte magát annak csillogó gazdagságában.
- Ma megint valami seggarc az egyik táncos fiút piszkálta, minek hála visszamondta az egészet. A baj, hogy az övé az egyik fő szerep! Szóval baromira hálás lennék, ha legalább neked lenne annyi eszed, hogy szólsz annak a pár csöködt agyúnak, hogy azért mert valaki táncol, még nem buzi, és hogy ez nagyon sok embernek fontos! - mondta közben vadul gesztikulálva és mutogatva, majd mikor a fiú esetleg megszólalt volna, mutató ujját feltartva akasztotta meg a másikat a mondandójában.
- Állandóan széttúrják az öltözőt, kihajítják a ruhákat az ablakon és a folyosón is megy a kellemetlenkedés. Hagy ne kelljen már senki arcát bevernem..! - mondta, miközben ujja immár a fiú mellkasán táncolt határozottan megnyomva azt, és ezzel is nyomatékosítva mondanivalóját.

Tisztában van azzal, hogy a fiúnak egyáltalán nem tetszik a viselkedése. Nem is várt mást tőle, hiszen ő is csak egy mardekáros, és természetesen rá is ráhúzható az a bizonyos sztereotípia, ami minden háztagra. Nem szereti ha nyomoréknak tekintik őket, pedig Chloé egyáltalán nem tette ezt, egyszerűen csak nem akarta a folyosón megbeszélni a problémáját mások előtt. Meg hát amúgy sem ő lenne, ha lehajtott fejjel ácsorogna a folyosó közepén a Mardekárosok gyűrűjében, várva arra, hogy mikor engedik meg neki, hogy szólhasson és mikor kussolnak el annyira, hogy az élcelődés mellett a tényleges mondanivalójával is foglalkozzanak.
Na ezt, egyáltalán nem akarta.
Így tehát evidens volt, hogy úrilányosan felszegett fejjel, kissé kiborulva masírozott be abba a terembe, és várta be a fiút, hogy végre elmondhassa amit el akart.
- Nem hisztériázok, már megbocsáss! Ha azt tenném, hidd el észrevennéd, és meg tudnád különböztetni ettől. Látszik, hogy még nem láttál hisztisnek! - szűri a fogai között, majd kissé közelebb lépdel a fiúhoz. Kezét szorosan összefonja a mellkasán, hasonlóan a másikhoz, és bár nem akart túlzottan vehemens lenni, most mégis úgy érzi, hogy egyre jobban feldühíti ez a pökhendi és lenéző stílus, ami auraként veszi körbe Mathiast.
Eddig úgy gondolta, hogy neki legalább van némi agya, ha már a többi háztársának nincsen, azonban akármennyire is igyekezett jelen pillanatban is meglátni benne azt a reménynek nevezhető valamit, aminek felcsillanására oly nagyon várt, hát hiába igyekezett észrevenni, az érzés és a felfedezés elmaradt. Ez pedig azt eredményezte, hogy szája finoman lebiggyedt az egyik oldalon, szeméből eltűnt az esdeklés és kérés fénye, na meg azért is, ami azért világított, hogy meg tudja beszélni a másikkal a problémákat.
- Ez nem egy kurva balett, hogy szűk nadrágban kell vonaglani! Láttad már bármelyik fellépésünket? Mert ha láttad volna, te vagy az a disznófejű Belby, akkor tudnád, hogy több nőhöz ér ott hozzá egy táncos fiú, mint mondjuk ti ketten összességében! Ott nem kell spiccben lépdelnie, nem erről szól, és egyáltalán nincs benne semmi olyan, ami esetleg megkérdőjelezhetné a nemi vonzalmát! Ez csak Belby agyában egyezik meg a balettel, meg úgy látom a tiédben is... - forgatom meg a szememet, miközben magyarázok az egész táncos programunkról. Nem gondoltam volna, hogy valaki csak azért kezdenek el baszogatni, mert hogy táncolni jár férfi létére. Pedig rengeteg férfi táncos van, és ezek 90% egyáltalán nem a saját neméhez vonzódik.
- Utál kviddicsezni, ő táncos! Szóval kurvára ti üldöztétek el! A haverod jobban mondva! - mondja, majd közelebb lép a fiúhoz, és ujját annak mellébe fúrva bökdösi, mintegy nyomatékosítva szavait.
- Hát kérlek, Mr. Nagytudású! Mikor fogjuk azt megérni, hogy azok, akik okosnak hiszik magukat, de valójában nem azok, inkább befogják a szájukat? - néz a fiúra kérdő tekintettel, hiszen a kérdése neki is szól. Mit tud ő erről az egészről? Semmit! Akkor miért jó ezt csinálni és másoknak problémákat okozni?