Nem mondhatom el senkinek...
Ismered azt az érzést, amikor legszívesebben az életed legapróbb részletéről is beszámolnál valakinek? Lényegében még az sem érdekel, hogy kinek, csak elmondhasd neki, és aztán tovább dicsekedhess azzal, hogy nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Na ez az igazi szánalom a jelenlegi társadalomban. Lehetnek titkaink, de azok csak napokig maradnak meg tényleges misztériumnak. Ha két ember tud már róla, az nem tudok, csak hogy ilyen fellengzős életigazságokat puffogtassak el a fületek mellett, de tudjátok mit? Megosztom egy titkomat veletek. És hogy mire is volt jó ez az indokolatlanul hosszú felvezető többes számban felétek, arról fogalmam sincs. Őszintén remélem, hogy senki nem olvassa el ezt, nemhogy többen is. Egy napló nem azért van, hogy olvassák.
1993. december 5.
Anyám egész pontosan ezen a napon, tizedik születésnapomon bukkant fel a családi ajtónkban - ugye milyen fura, hogy sajátomnak tekintem azt a redvás ajtót keretestől, mikor az igazából James és Eva tulajdonát képezik? -, és már akkor is hozta a formáját, meg a kezében egy egész takaros, félig megevett csokitortát is. Gondolom lopta valahonnan, ahogy a piát is, amitől becsiccsentett már az érkezése előtt. Stílusosan, mégis unalmasan érkezett, de nem tehetett róla. A kerek számok már akkor is a gyengéi voltak, és a tíz talán még a szerencseszámai közé is beválogatásra került. Ritkán kapott csak ennyit vagy többet egy numeráért.
Tíz éves valómban kinyitottam az ajtót, aztán be is csuktam - idegenekkel nem állok szóba -, és visszaültem az asztalhoz. Ki volt az? Nem volt senki. James felállt az asztaltól, és beengedte az egyre hangosabban dörömbölő anyámat, aki fel sem ismerte a fiát, akit képes volt tíz évig nem meglátogatni. Mégis hogy kellett volna fogadnom? Nem ugrottam az első szóra a nyakába. Tíz évesen nem is tettem volna ilyet egy alkoholgőzös nővel. Jobban féltem tőle gyerekkel a földön is, nemhogy még a nyakában is lógjak. Nélkülem is hanyatt vágta magát a kanapén, és elaludt. Boldog szülinapot, Tommy! Jah, ez kimaradt.
Másnap suliba mentem, és mire hazaértem, anyám eltűnt. James és Eva szerint kicsit kijózanodott, de ragaszkodott ahhoz, hogy el kell mennie.
Említettem már, hogy anyám kedvencei a kerek számok? 10 galleont hagyott az íróasztalomon, meg egy újságból kitépett cafatot, amire azt írta hullámos vonalú betűkkel, hogy Még tíz szép évet!
A pénzt eltettem, és megírtam a házim. Nem ismertem a nőt, aki nálunk járt.
Roxfort RPG
Szerző