---

A londoni nyarak mindig izgalmasan teltek. James bácsi baromi nem foglalkozott azzal, hogy hova tűnök el esténként, azt vallotta, hogy mindenkinek jár egy kis lazítás - főleg egy húzós roxforti év után (meglepően sok RBF-et szereztem, kaptam is a szüleimtől rá egy V-t). Azt hiszem, ezt a korszakomat hívhatom a lázadó korszaknak. Baromira nem érdekelt semmi a bulikon, a londoni nyüzsgésen és a mugli fiúkon kívül.
Talán pont ezért léptem le hamar otthonról. Az eldugott kis skót sziget semmi izgalmat nem ígért, így meggyőztem a szüleimet, hogy ezt a nyarat hadd töltsem a keresztapámnál. Ő szívesen fogadott, örök agglegényként jól is jött neki, hogy kiélvezheti azt a minimális szülői szerepet, ami belé szorult. Mindenesetre megegyeztünk - az első komolyan átmulatott éjszaka után -, hogy ami Londonban történik, az itt is marad.
Így kerültem egy punk koncertre, egy Daniel nevű mugli sráccal, aki valami nagyon komolyan hangzó mugli középiskolába járt, és mindenképpen valami nagyon elit mugli egyetemre akar menni, de ahogy ő fogalmazott: Ez most kit érdekel?
Összességében rühelltem a mugli koncerteket, főleg úgy, hogy semmit nem is varázsolhattam, hogy kicsit könnyebbé tegyem magam számára, de úgy tűnt, Daniel társaságáért megéri kibírni ezt a pár órát. Hát baromira rosszul hittem...
Néhány, sötét sarokban váltott csók után a "menő mugli srác" már más lányok után nézelődött, nem voltam neki elég punk.
A pohár akkor kezdett betelni, amikor egy részeg, lila tarajos hapsi hátulról elkapott, és mindenféle, elég intim testrészeimet kezdte fogdosni, és gondolom, valami többen is reménykedett. A szájából áradó cigifüst és alkohol elegye nem győzött meg, így kitéptem magam a karjai közül, és a kijárat felé indultam. A tömegen átverekedni magam nem kis energiámba telt, még némi segítséget is kaptam a kifelé áradó embertömegtől, de végül kijutottam, és az ajtó melletti falnak támaszkodva, mélyet szippantottam a friss, éjszakai levegőből. Végre szabad voltam.
A falnak dőlve becsukott szemmel vettem pár mély levegőt, hogy a cigifüsttől, és az emberek folyamatos mozgásától kavargó gyomrom megnyugodjon - mondjuk nem sokat segített az a marihuána szag, ami a bejárat mellett kavargott -, és amikor kicsit jobban voltam, kinyitottam a szemem.
Ahogy oldalra nézek, egy ismerős arc néz rám, és mérgesen méreget. Eltart egy pár másodpercig, amíg összerakom, honnan is ismerem a lányt, aki szintén most szabadult ki a koncertről.
-Skye! - csúszik ki a számon a neve. Fogalmam sincs, hogy került ő is ide, csak az jár a fejemben, milyen kicsi a világ. Skye Bailey pár évvel járt felettem a Roxfortba, évek óta nem láttam, de elég feltűnő jelenség volt már az iskolában is ahhoz, hogy megjegyezze az ember. Párszor még beszéltünk is, amikor a bájitaltan leckékhez kértem tőle tanácsot - messze ő volt a legjobb ebből a tantárgyból, de én azért mindig is igyekeztem utolérni.
-Te jó ég! - lépek felé, és próbálok barátságos képet vágni, habár a gyomrom még mindig kavarog a bent átélt élményektől. - Hogy kerülsz te ide?
Őszintén remélem, hogy ő nagyjából tudja, merre járunk, mert én valahol az Abszol út és a Buckingham-palota között elvesztettem a fonalat, azóta csak Danielt követtem. Várakozón nézek rá, hogy egyáltalán megismer-e, és ha igen, hajlandó lesz-e velem társalogni. Elég morcosnak tűnik.
-Jól vagy? - kérdezem tőle még óvatosan.

Sejthettem volna, hogy a mindig morcos, és kicsit különc Skye Bailey-től nem sok jóra számíthatok, de ezen az estén kifejezetton goromba hangulatában volt. Mikor megszólítom - te jó ég, annyira jó, hogy találtam egy ismerős arcot ebben a több milliós nagyvárosban -, először egyértelműen nem ismer meg, és csak rágyújt egy cigire. Néhány pillanatig próbálom visszafojtani a köhögésemet, végül egy kis sóhajnak álcázott levegőkifújás csak elhagyja a számat, remélem Skye nem vette észre. Igazán nem akarok bunkónak tűnni. A cigije mangó illatú. Igazából sosem értettem ennek az értelmét. Az ember vagy cigizzen valami büdös, káros anyagot, vagy inkább hagyja az egészet. De nem szólok semmit, ráhagyom Skye-ra ezt a döntést. Ismerve őt, biztosan ennek is meg van a maga Skye-os magyarázata.
Mindenesetre Skye ma igazán jól tolja a cinizmust. Próbál oltogatni, de rólam minden ilyen próbálkozás lepörög. Éppen elég időt töltöttem vele a Roxfortban, hogy az ilyen apró sértésnek szánt beszólásokat elengedjem a fülem mellett. Ha pedig két ifjú boszorkány összefut a mugli Londonnak ezen a csodás környékén, akkor már tartsunk össze, nem?
Végül, csak rájön a nevemre:
-Bakker, Serena! - mondja. - Felfedezed az éjszakai Londont?
-Igen. Meg a londoni mugli tinédzsereket. De egyelőre nem nagyon jön be, amit láttam. - húzom el a szám, és basszus, tényleg kezdek örülni, hogy összefutottam Skye-jal.
Meglepve tapasztalom, hogy a lány túl sok választ nem vár, egyszer csak megfogja a kezem, és már kezd is a város felé húzni. Igazából izgatottan várom, mi fog ebből kisülni. Szinte vakon követem a lányt, úgy tűnik, ő teljes mértékben tudja, hogy hova megyünk. Tervei vannak - az estével, most már velem is, és valami menőt készül tenni.
-Mi is pontosan a menő a te fogalmaid szerint? - kérdezem óvatosan, de ugyanakkor izgalom is csendül a hangomban. Végül is csak egyszer tizenhat éves az ember. Ki kell használni a szabadságot. Nyár van, szabadság, és bármi történik, potenciálisan nem jut el a szüleimhez.
-Tulajdonképpen hova megyünk? - kérdezem. Nem, mintha nem érnék rá egész este. Valójában Skye bárhiva megy, én követni fogom, mert rettentően kíváncsi vagyok, mi fog ebből kisülni.
Az éjszakai London mindig lenyűgöz. A fények, a zajok, az emberek - itt még éjszaka is sokan vannak az utcán. Ha nem tudok mihez kezdeni este, akkor is szívesen sétálgatok csak úgy az utcákon, de ha még valami készülődik is - most pedig határozottan van valami a levegőben -, akkor pedig még nagyobb a lelkesedésem.
London egyik külsőbb kerületéből viszonylag hamar beérünk a belvárosba. Itt aztán tényleg zajlik az élet. Az emberek a bárok előtt egy-egy pohár itallal állnak, beszélgetnek vagy cigiznek. Néhányan az esti színház után még beültek egy italra, és a kis kosztümökben és öltönyökben most indulnak hazafelé. Hétvége van, London pedig nyüzsög. Teljesen más, mint az Abszol út. Skye pedig csak húz és húz maga után, én pedig ámulva gyönyörködök London fényeiben.

Állítólag Skye tudja, milyenek is a mugli punk fiúk. Mondjuk kinézem belőle, hogy London fél punk világát ismeri. Ha nem az egészet. Mindegy, ráhagyom, hogy pontosan milyenek is ezek a londoni srácok. Végül is nekem is fel kell fedeznem magamnak. Arról inkább nem ejtek szót, hogy mennyire rettenetesen is haladok a felfedezésemmel, legyen az mugli vagy varázsló. Azért jó lenne már, ha valaki úgy nézne rám, mint nőre és nem mint haverra. Az évfolyamtársaim már legalább egyszer mind bepasiztak - ja, Hugrabugossal mindenki szívesen jár, mert mi barátságosak vagyunk és kedvesek - pff, tudnék mutatni pár kivételt - nekem viszont még egy pasit sem sikerült az ujjam köré csavarnom. Nem mondom, hogy nem csókolóztam már, mert az überciki lenne, de igazi pasim még soha sem volt. De Skye-t úgy tűnik, ez nem érdekli, ő csak elindul az orra után.
Kíváncsian követem Skye-t. London fényei még mindig megigéznek, leginkább arra figyelek, és nem a spanyol turistacsoportra, akik mindenféle spanyol szitkot zúdítanak rám, amikor közéjük keveredek. Skye pont ki tudta kerülni őket, de én belekerültem a spanyol idős nénik áradatába. Gyorsan kikeveredek, hogy utolérjem Skye-t, aki közben már arról magyaráz, hogy most valami olyasmit fogunk tenni, hogy még az unokáimnak is ezt fogom mesélni.
Türelmetlenül várom, Skye, türelmetlenül várom. - gondolom magamban, és már meg is érkezünk egy óriási téglaépület elé. A nagy, fa kapu egyelőre zárva van, de ahogy Skye húzza elő a pálcáját, már sejtem, hogy ez lesz éjszakai kalandunk fő helyszíne. Jobbra-balra hosszan húzódnak a tégafalak, ahol pedig véget ér az épület, látszik a magas kovácsolt vas kerítés, mögötte pedig a rendezett, tökéletes gyepű udvar.
Skye-tól megtudom, hogy ez egy mugli magániskola, és az ilyen helyeken mindig van medence. Szóval társam egy medencés éjszakai bulit tervez. Hát jó, nem hangzik rosszul.
-Persze, hogy benne vagyok a buliban! - csillan fel a szemem, amikor látom, hogy Skye a kamera felé int a pálcájával, így iktatva ki az őrző tekinteket.
-Szóval, ilyen egy mugli iskola. - nézek végig rajta. Igazából meg sem lep, mennyire hasonlít a Roxfortra, és mégis mennyiben különbözik. Amikor belépünk a Roxfortba, átjár mindenkit a varázslat bizsergése. Itt maximum az izgalom, az adrenalin bizsergeti a szívemet. Semmi varázslatos nincs ebben a helyben.
Ettől függetlenül követem Skye-t, bármerre is indul.
-Ez bentlakásos suli? Vagy senkire nem kell számítanunk? - kérdem suttogva, habár nem tudom, miért suttogok, nincs senki a közelben, aki meghallhatna minket. - Tudod egyáltalán merre kell mennünk?

Még igazán belegondolni sem tudok, mire már bent vagyunk az épületben. Nyilván Skye-nak ez nem okoz gondot, ő már felnőtt varázsló, őt nem figyelik. Bezzeg én... semmire nem megyek azzal, hogy tudok varázsolni. Bármit csinálok, a Minisztériumban egyből kiszúrják. Mondjuk azt nem teljesen értem, hogy Skye-nak ez miért buli, de nekem egyértelműen az. Végül is, néha kell valami őrültséget is csinálni. Mégis mit tehetnek velem a mugli iskolaigazgatók és rendőrök? Azért nagyfokú bizalomról árulkodik, hogy azt gondolom, bármi is történik, Skye ki fog húzni minket a csávából.
De Skye ilyen. A Roxfortban is mindig megúszta a bajt: ha valami lázadós dolgot tett, vagy visszaszólt a tanároknak... Sosem került nagyobb kalamajkába. Ez mondjuk rám is igaz, de a másik lánnyal ellentétben én sosem kerestem a bajt az iskolában. Megmaradtam az átlagos jó lánynak.
Az iskola belüről meglepően hasonlít a Roxfortra. Régi folyosók, sok elfeledett emlék, itt-ott néhány elhagyott cucc. Ami más, az a sok tablókép és mindenféle poszter a falakon és a szekrények a folyosón. Ezt mondjuk bevezethetnék, de talán azért nincsenek külön szekrényeink, mert mindenért el lehet futni a klubhelyiségbe és a szobákba. És a Roxfortot ismerve, lehet, hogy voltak szekrények, de már régen elvándoroltak az eredeti helyükről.
A kis fakkok előtt elhaladva nézegetem a neveket. Bill King, Oliver Standforth, James Dean... heh, ennek az utolsónak vicces neve van.
-Skye! Nézd! - mutatok James Dean nevére a szekrényen. - Biztos jófej szülei lehetnek.
Amíg Skye James Dean szekrényét veszi szemügyre, én jobban belemélyedek a plakátok általi üzenetekbe. Egy csomó sulis eseményt hirdetnek, meg van egy-kettő nemi betegségekre figyelmeztető plakát is. Az egyik különösen figyelemfelkeltő.
-Fúj - lépek tovább, és nem akarom tudni, hogy a képen látható dolog egy növény vagy egy állat. Ja meg vannak gombák is...
Végül csak elindulunk a medence felé, amit az egyre erősödő klórszag jelez. A folyosón is egyre fülledtebb a levegő, ahogy közeledünk az uszoda felé. Sejtem mi a terve Skye-nak, ha odaérünk, és remélem ismer egy gyorsan ható szárítóbűbájt. Mert akármennyire is bulisnak ígérkezik megfürdeni a medencében, nem akarok totál vizesen hazaérni.
Már éppen odaérnénk az uszoda bejáratához, már látom a feliratot, amikor egy közeli folyosóról csoszogást hallok, és hamarosan megjelenik egy zseblámpa fénye is.
-Vigyázz! - suttogom, és behúzom Skye-t a legközelebbi ajtón, és csak reménykedem, hogy a felügyelő nem látta, hogy az ajtó csukódik be. Valahogy úgy képzelem a hapsit, mint a Roxfortban Fricset. Vele pedig most valahogy nincs kedvem találkozni.